47. fejezet

Küzdelem

- Nézz rám! – halkan suttogta Kyu Hyun ezt a két szót, de képtelen voltam engedni a kérésnek. A hideg szinte csontig hatoló volt, de igyekeztem nem mutatni, mennyire fáztam már. Hirtelen simultak a hűvös ujjak az arcomra, amitől összerezzentem, de még mindig kitartóan bámultam a fiú ingét. – Nézz rám, kérlek, La Na!

Annyira simogatóan ejtette ki a szavakat, hogy ha akartam, sem tudtam volna ellenállni tovább. A tekintetem ráemeltem végül lassan a fiúra, aki olyan nagy törődéssel nézett vissza rám, hogy itt helyben el tudtam volna olvadni tőle.

Megpillantottam a szemem sarkából a tőlünk alig két méterre álldogáló férfit, aki a világosításért volt felelős, Ji Heont, amint az operatőrnek súg valamit, a többi stábtagról pedig nem is beszélve… Még ha nem is láttam őket, akkor is tudatában voltam, hogy mindannyian minket néznek és ettől rettenetesen zavarba jöttem. Tudtam, hogy mi jön, mégis minden kellemes érzés, ami eddig átjárt, azon nyomban eltűnt. A következő pillanatban Kyu Hyun közelebb hajolt, mire egész testemben megfeszültem, összeszorítottam az állkapcsom, lehunytam a szemem, és azért imádkoztam csak, hogy minél hamarabb essünk túl az egészen.

Kyu Hyun ajka nem volt túlságosan meleg, de mégis annyira puhának éreztem, hogy mindennek ellenére egy egészen rövid pillanatra még tetszett is az érzés.

- Állj! – ijedten húzódtam el Kyu Hyuntól, amint meghallottam Ji Heon fáradt kiáltását és máris elszégyelltem magam, mert pontosan tudtam, hogy mi következik. Ugyanis az elmúlt fél órát azzal töltöttük, hogy ezt a rövid jelenetet próbáltuk összehozni, és a rendező már vagy egy tucatszor állította le a felvételt.

Eddig minden olyan simán ment, de ez a csók sehogy sem akart összejönni. Mindig elvonta valami a figyelmem, amitől kizökkentem a szerepből és idegessé váltam. Nem tudtam elengedni magam, pedig már nagyon kínosnak éreztem, hogy az egész stáb kint fagyoskodik miattam a hidegben. Néha el-elkaptam egy pillantást, ami az elégedetlenségüket tükrözte, illetve az a lány, aki a kabátot adta oda a felvétetek közti szünetekben, már cseppet sem volt olyan szívélyes, mint a kezdettekkor.

Ami pedig még ennél is jobban zavart, hogy fogalmam sem volt arról, Kyu Hyun mit gondol. Minden egyes alkalommal ugyanúgy fogott bele a munkába, mindig tökéletesen játszotta el, amit kellett, egy rossz szó nem lehetett rá. Viszont nem tudtam megmondani, hogy elege van-e belőlem, legszívesebben leordította-e volna a fejem, vagy esetleg még bírja a kiképzést.

- Még mindig nem az igazi, Ha Na – lépett mellénk Ji Heon és elhúzta a száját. Az első próbálkozásoknál még mosolyogva mondta ezt, most már ezt sem volt képes az arcára erőltetni.

- Sajnálom! – hajoltam meg és már a sírás kerülgetett, hogy ennyire nem tudok mit kezdeni az egész szituációval. Egyre jobban stresszeltem és még kevésbé ment a dolog! – Én igyekszem a legjobbat kihozni magamból, de mégsem sikerül!

- Lenne egy személyes kérdésem – lehalkította a hangját és a kezével félig eltakarta a száját, hogy más ne érthesse. Kyu Hyun persze így csak még jobban kezdte hegyezni a fülét, én meg feszülten néztem a rendező nagy szemeibe, hogy mit akar. - Mondd csak, Ha Na, csókolóztál már valaha?

- Tessék?! – kiáltottam el magam, mielőtt észrevehettem volna, hogy mit is csinálok. – Sajnálom! – biccentettem a férfinak, aki a fülét kezdte nyomkodni, mert az előbb nagy valószínűség szerint majdnem megsüketítettem.

- Csak azt akarom ezzel mondani, hogy ha nincs tapasztalatod ezen a téren, akkor érthető, hogy ennyire kellemetlenül érzed magad – magyarázta a férfi a gondolatait, én meg egyre csak vörösebb lettem. Nem igazán számítottam ilyesfajta témára tőle, főleg nem most.

- V-van… - motyogtam megsemmisülten.

- Tessék? Nem értettem.

- V-van tap-tapasztalatom! – mondtam megint csak hangosabban, mint ahogy kellett volna és belebújtam mélyen a kabátomba, hátha ezzel el tudom rejteni a zavaromat. A rendező mögött pedig láttam, ahogy Kyu Hyun elvigyorodik, és nagyot sóhajtva rimánkodtam, hogy bár elnyelne a föld.

- Oh! – pislogott rám meglepetten Ji Heon, a büszkeségemet pedig sértette, hogy ez meglepetésként érte. – Akkor – kezdett bele elgondolkozva és keresve a szavakat. – megpróbálhatnád felidézni azt a pillanatot, hogy mit éreztél akkor. Talán az segítene abban, hogy Kyu Hyunnal is sikerüljön a jelenet.

- Rendben – egyeztem bele, bár nem tudhatta, hogy ezzel a tanáccsal semmit sem ért. Mert a sors fintora, hogy pont azzal a fiúval kellett csókolóznom most, akivel korábban is tettem, mégsem tudtam megcsinálni.

- Pár perc és kezdünk, addig melegedjetek fel egy kicsit! – nézett ránk a férfi, de egyértelműen nem fűzött túl sok reményt hozzám. Már jó pár lépésre járt tőlünk, mikor Kyu Hyun elkiáltotta magát.

- Rendező úr, egy pillanatra! – majd Ji Heon után szaladt, hogy váltson vele pár szót. Nyugtalanul néztem, ahogy beszélnek, de aztán rászóltam magamra, hogy most ne ezzel törődjek. Miközben a sminkes igazított egy kicsit az alapozó rétegen, én végigpörgettem már vagy ezredjére a fejemben minden egyes másodpercét a jelenetnek. Tudtam, hogy mit kéne tennem, tudtam, hogyan kéne azt tennem, mégsem voltam képes eljátszani, amikor kellett.

- Ha Na!

- Igen? – pont akkor fékezett le előttem Kyu Hyun, mikor a sminkes elkészült.

- Megkértem Ji Heont, hogy tartsunk egy kis szünetet – mondta mosolyogva és egy pillanatra elvesztem abban a mosolyban. Akármennyire is tartottam haszontalannak Ji Heon tanácsát, mégiscsak végiggondoltam azokat a csókokat, amik lezajlottak Kyu Hyun és köztem. És azt kell mondjam, hogy a végére a rózsaszín arcszínem nem a hidegnek volt köszönhető…

A szavait igazolva, a stáb nagy része közben kezdett elvonulni, még Ji Heon beszélgetett egy-két férfival a kameráknál. Valószínűleg készítették elő a következő felvételre őket.

- Minek? Nem lenne jobb, ha hamar túl lennénk rajta? – Egy kis időbe beletelt, mire felvettem a fonalat, de utána értetlenkedve fogadtam a híreket. – Már így is mindenkinek elege van, nem akarom, hogy tovább kelljen várniuk.

- Ezt a szünetet arra akarom felhasználni, hogy gyakoroljunk – torkollt le. – Szerinted én élvezem azt, hogy megfagyok, mert nem jutunk egyről a kettőre?

- Sajnálom… - húztam be a nyakam és beleharaptam az ajkamba.

- Ne sajnáld, inkább koncentrálj a feladatra! – adta ki az utasítást, és úgy tűnt, mint aki komolyan is gondolja, hogy gyakorolni akar. Megállt velem szemben és azzal a tekintettel bámult rám, amitől egy pillanat alatt felgyorsult a szívverésem. – Mitől nem vagy képes elengedni magad?

- Még ha el is vonatkoztatok attól, hogy milyen következményei lehetnek ennek a csóknak, nem vagyok hozzászokva, hogy egy tucatnyi ember nézi, ahogy csókolózom valakivel – morogtam kelletlenül az igazat. Ha eltekintek attól a ténytől, hogy mekkora kockázata van ennek a csóknak közöttünk, akkor is kínosan éreztem magam, hogy mindenki minket bámul.

- Próbáld meg kizárni őket, mintha csak mi ketten lennénk! – megint a kabátomhoz nyúlt, hogy lesegítse rólam, de elhúztam a keze elől.

- Szerinted nem pórbáltam már?! - duzzogtam, mint egy kisgyerek, de akkor is olyan tehetetlennek éreztem magam. – És én is le tudom venni.

Kyu Hyun azért elvette a kabátomat, és az övével együtt lefektette az egyik szék háttámlájára, majd széttárta a karját és egy nagy vigyorral az arcán nézett rám.

- Hogy festek?

- Még mindig jól – válaszoltam egy megviselt és halvány mosollyal.

- Tényleg komoly baj van, ha ilyen őszintén megmondod… - döbbent meg látványosan.

- Csak egy apró simítás kell – feleltem nem törődve az előbbi mondatával. Visszasétált hozzám kérdő tekintettel és felnyúltam, hogy megigazítsam az ingje gallérját, ami begyűrődött a zakója alá.

- Így már tökéletes. – A tekintetem végig erősen az állára szegeztem, és éreztem, hogy aggodalmas ráncok gyűlnek a homlokomra. – Sajnálom, hogy az előbb úgy lehurrogtalak! Csak annyira dühít, hogy nem bírom megcsinálni ezt az egy jelenetet! Eddig minden olyan jól ment… Ha nem is sikerült elsőre, másodjára azért mégiscsak összehoztuk. De úgy érzem, hogy akárhányszor futunk neki ennek a csóknak, képtelen vagyok rá.

- Ugyan, Ha Na – simított végig a karomon a fiú. -, ez az első munkád, nem lehet tőled elvárni, hogy minden úgy menjen, mint a karikacsapás. Egy csók amúgy is nehéz feladat, hogy jól sikerüljön.

- De…

- Azt meg ne is említsük, hogy velem kell csinálnod – sajnálkozva pillantott rám, mint aki részvétet nyilvánít. -, ez még jobban megnehezíti a dolgod.

- Miért is? – pislogtam rá értetlenül. Talán amiatt, hogy szerettem őt?

- Csak rám kell nézni – hőkölt hátra felháborodva. -, egyértelműen komoly kihívás, hogy ellenállj nekem! Ha már eljutunk a csókig, onnantól nehéz fékezned magad, hogy ne teperj le mindenki szeme láttára. Megértem, teljesen megértem. Sajnállak is érte, de…

Eddig bírtam, mert ugyanis ekkor kirobbant belőlem a nevetés és percekig nem is tudtam abbahagyni. Már a hasamat kellett szorítanom, mert fájt az erős röhögéstől, de végül csak kuncogássá sikerült szelídíteni.

- Köszönöm! – mosolyogtam rá hálásan és már sokkal jobb kedvvel, mint korábban. Kyu Hyun csak bólintott egyet, nem szólt egy szót sem, mert pontosan tisztában volt azzal, hogy mit is köszöntem meg. Kicsit könnyíteni akart a nyomáson, ami rám nehezedett, és a legjobb módszert választotta rá: megnevettetett.

Mély levegőt vettem és lehunytam a szemem, miközben próbáltam megnyugodni. Azzal, hogy Kyu Hyun így törődött velem és ennyire igyekezett nekem segíteni, hogy még kért egy kis szünetet is a kedvemért, meghatott és csak tovább növelte az elhatározásomat. Nem akartam több gondot okozni senkinek sem, ezúttal jól kellett csinálnom!

- Nézz rám! – lehelte halkan Kyu Hyun, mire elmosolyodtam.

- Ez már a gyakorlás része? – kérdeztem, felismerve a sort a jelenetből, de ahogy kinyitottam a szemem, csak elnéztem mellette és nem pillantottam rá. Alig pár centire állt tőlem, és éreztem azt a kellemes parfümöt, amit használni szokott. Egyszerűen imádtam ezt az illatot, minden benne volt, ami jellemezte Kyu Hyunt. Játékos, mert nem használt túlságosan sokat belőle; gyengéd, mert simogatóan lágyan ölelt körbe és kellemes meleget ébresztett a szívemben; határozott, mert semmilyen más illattal nem tudtam volna összetéveszteni; és mámorító, mert pillanatok alatt elvette az eszemet.

Ezúttal nem is ért váratlanul az ujjainak érintése az arcomon, sőt, szinte megnyugvással fogadtam az ismerős érzést. Észre sem vettem és majdhogynem belebújtam a tenyérbe, amibe tökéletesen illett az arcom.

- Csak nézz rám, kérlek! – A hangja egyszerre volt könyörgő és parancsoló, bár nem tudom, hogy lehetséges-e ez egyáltalán. Akár a szerepjáték része volt, akár nem, itt nem volt kérdés, hogy mit kell tennem. Automatikusan emeltem rá a tekintetem, és azok az ónix íriszek azon nyomban foglyul is ejtettek. A szemei telve voltak beteljesületlen vágyakozással, odaadással, gyengédséggel és mélyen mégis szomorúságot fedeztem fel bennük. Ez a szomorúság pedig félelmet keltett bennem, mert nem akartam, hogy ilyen pillantással illessen.

A tekintete a számra esett és biztos voltam benne, hogy mit szeretne – én pedig bolond lettem volna megtagadni tőle. Hiszen az egész testem lángba borult, a mellkasom hevesen emelkedett fel és le, alig bírtam visszafogni magam. A tenyere az arcomról a hajamba siklott a tarkómon, amitől jóleső borzongás futott végig rajtam. Lassan közelített, éppen csak láttam a lecsukódó szemeit, mikor én is behunytam a sajátomat. Vártam, hogy az ajka az enyémet érintse, és végül az érzés sokkal jobb volt, mint amire számítottam.

Nem először történt meg közöttünk, nem is olyan régen volt az utolsó, mégis elemi erővel csapott le rám. Az ajkát óvatosan és bátortalanul nyomta az enyémnek, lágyan kóstolgatta őket, mintha csak a legfinomabb falatok lennének. De mégis miért éreztem ezt olyan kevésnek? Annyival többre vágytam ennél, annyival többet akartam kapni ebből a fiúból, aki teljesen elcsavarta a fejemet. A kezem a mellkasára kúszott és belekapaszkodtam a zakójának a szélébe, ezzel is közelebb húzva magamhoz. Nem kellett kétszer kérni, a szabad kezét a derekam köré fonta és azt a kis rést is, ami közöttünk volt, eltüntette.

Hirtelen szakította meg a csókot, a homlokát az enyémnek támasztva, amitől csalódottság lett úrrá rajtam. Még csak nem is igazán mélyítette el a csókot, ami csak arra volt elég, hogy felébressze bennem a mohó és falánk szörnyeteget.

- Itt meg kellene állnunk – suttogta zihálva és egy csibészes mosolyt vetett rám.

- Bár ilyen jól menne a forgatáson is a csók… - mondtam kissé akadozva. Még mindig Kyu Hyun hatása alatt voltam, ami pedig végképp feldobta a kedvem, hogy a fiú is hasonló állapotban volt, mint én. Mintha ez neki is csak egy ízelítő lett volna, amiből többet akart…

- Ezzel nem lesz gond, ne aggódj! – húzódott el tőlem és végül el is engedett, ami elszomorított (meg igazság szerint rögtön meg is éreztem a hideget). Oldalra biccentett, én meg követtem az irányt, amit mutatott, és ledöbbenve vettem észre, hogy Ji Heon és még három férfi egész végig itt volt a labirintusban, míg mi „próbáltuk” a jelenetet.

- Mi folyik itt?! – emeltem a kezem a szám elé, és oda-vissza kapkodtam a fejem Kyu Hyun és a stábtagok között. – Miért nem szóltál, hogy itt vannak?

- Meg kell mondjam, Kyu Hyun, remekül értesz az emberekhez! – lépkedett közelebb Ji Heon hozzánk vigyorogva, de még mindig nem értettem semmit ebből az egészből. A férfi megveregette Kyu Hyun vállát és elismerően nézett rajtunk végig.

- Nem értem… - motyogtam szinte sokkos állapotban.

- Kyu Hyun úgy gondolta, hogy attól vagy annyira feszült, hogy ennyi ember előtt kell csókolóznod, így az az ötlete támadt, hogy ha csak a minimálisan szükséges személyzet marad itt, akkor talán kicsit feloldódsz – kezdett bele lelkesen a magyarázatba a rendező, szinte kiugrott a bőréből örömében. – Azt mondta, ha szünetnek és gyakorlásnak álcázza a felvételt, akkor kevésbé leszel ideges és elengeded magad végre. És mennyire igaza volt!

- Akkor az előbb történteket – nyeltem egyet hangosan, ahogy az utolsó puzzle darab is a helyére került. – mind felvették?

- Még szép! Kár lett volna elszalasztani! – szörnyülködött, hogy esetleg lemaradhatott volna erről a lehetőségről. – Egyszerűen zseniális volt, pontosan azt hoztátok, amire gondoltam! Miket is beszélek? Túlszárnyaltátok minden elképzelésemet!

- Köszönjük szépen, igyekeztünk! – mosolygott vidáman Kyu Hyun, és átkarolta a derekam, ami Ji Heon pillantását sem kerülte el.

- Amúgy nagyon jó kémia van közöttetek – kacsintott egyet a férfi a mellettem álló fiúra és ránk nevetett. –, nem először láttam, de most igazán szembetűnő volt. Lehet, hogy randiznotok kellene!

Ezzel a viccelődő, de számomra mégis baljóslatú mondattal hagyott minket magunkra, míg megnézte a felvételeket, amiket készítettek. Azon nyomban leráztam magamról Kyu Hyun kezét és dühösen néztem fel rá.

- Jó érzés, ha így játszol velem?

- Micsoda? – hőkölt hátra és nagyokat pislogott rám. Biztos nem számított erre tőlem… Pedig igenis kellett volna!

- Tényleg nem érted vagy csak nem akarod megérteni? – hitetlenkedve néztem egyik szeméből a másikba, és egyre jobban megalázva éreztem magam.

- Miről beszélsz, Ha Na? – kérdezte visszafogott hangon, hogy Ji Heon ne vegye észre a vitánkat. – Sikerült a felvétel, nem ezt akartad?

- De nem így! – mondtam kétségbeesetten és a kabátom után nyúltam, hogy felvegyem.

- Magyarázd el, mert nem értem! – kapta el a karom és megállított az öltözködésben. Egyszerre tűnt értetlennek és kissé dühösnek, ahogy fekete szemeit rám szegezte.

- Te egyszerűen csak kihasz… - még idejében haraptam el a mondatot, és nagy önuralmat kellett tanúsítanom, hogy ne zúdítsak mindent a nyakába, amit éreztem. Vettem egy mély levegőt, és mindent visszanyeltem. – Nem érdekes.

- Kihasználtalak, ezt akartad mondani? – hűvösebben csengett a hangja, talán emiatt is kaptam el róla a pillantásom. Az ujjai erősebben feszültek a karomra, de csak halkan suttogtam, miközben lefeszegettem őket magamról.

- Hagyjuk!

Szerencsémre Ji Heon magához hívott minket és megúsztam a további szóváltást Kyu Hyunnal, pedig legszívesebben mindent az arcába vágtam volna, de most az egyszer nem a szívemre hallgattam, hanem az eszemre, és csendben maradtam. Ha itt és most kitálalok, abból csak én jöttem volna ki rosszul. Ha elmondom, mennyire megsértett azzal, hogy az iránta táplált érzéseim kihasználta, hogy végre elkészüljön egy jó felvétel, akkor csak azt bizonyítom, hogy mennyire belezúgtam. De talán én voltam túl ostoba, hogy azt hittem, a valós érzéseit látom, és mikor rá kellett jönnöm, hogy mindez csak egy trükk része volt… hát, az enyhén szólva sem esett jól.

Mondhatnám, hogy a fotózásokon is gyakran elfelejtkeztem a körülöttünk levőkről, de ott mégsem éreztem úgy, hogy átvert volna. Itt hazudott, gyakorlásnak állította be az egész jelenetet, amiről én naiv kislány módjára azt hittem, hogy valódi érzelmek.

A szemem sarkából felpillantottam rá, és láttam, hogy azok az ónixok pontosan ugyanannyira figyelnek Ji Heonra, mint az én zöld szemeim. Talán a hideg vert egy kis józanészt végül a fejembe, mert gondolatban megráztam magam, hogy nem éri meg dühöngeni ilyesmi miatt jelen pillanatban, mert volt fontosabb dolgom is. Majd később esetleg megfizetek ezért Kyu Hyunnak, de most a forgatást kellett az érzéseim elé helyeznem. Még ha ez nem is volt olyan könnyű.

Ugyan nem olyan baráti légkör volt közöttünk Kyu Hyunnal, mint korábban, de igyekeztem az előbb történteket háttérbe szorítani és úgy folytatni a forgatást, ahogy eddig. Így ismét visszahívtak mindenkit a stáb tagok közül és nekiálltunk a következő jelenetnek, ahol a csók után La Na ráébred, hogy mit tett, így elszalad Kyu Hyun elől, vissza a bálterembe.

- És felvétel!

Ez az egy szó jelentette a váltást Ha Na, a gyakornok és La Na, a szépséges rendezvényszervező között. Ekkor igyekeztem belecsusszanni a szerepembe és eljátszani azt, amit elvártak tőlem. Így nem meglepő módon megint Kyu Hyun karjai között találtam magam, miközben az ajkaink elméletileg éppen most váltak szét. Én szaporán vettem a levegőt és sűrűn pislogva néztem fel a velem szemben álló fiúra, aki szinte felfalt a szemével.

- Én… - hebegtem halkan és remegő ajakkal, majd rémültem szakadtam ki a fiú karjaiból és elkezdtem kifelé rohanni a labirintusból. Láttam a megdöbbenést Kyu Hyun szemeiben, de a félelmem nagyobb volt annál, hogy jelen pillanatban törődjek vele. Talán pár másodpercbe telt, mire Kyu Hyun felocsúdott a történtekből, és utánam vetette magát. Lihegve bukkantam ki az útvesztőből, és megkönnyebbülve álltam meg egy másodperc erejéig a kijáratnál, hogy szemügyre vegyem a bálteremből kiáradó fényt. Az nyújtott segítséget, hogy visszataláljak az ismert és jól bejáratott ösvényre, így azon nyomban megiramodtam a teraszra nyíló ajtó felé.

Teljes erőmből nekiindultam, de három lépés után csak egy éles fájdalmat éreztem a bokámban és nyögve terültem el a földön. Igazság szerint fogalmam sem volt, hogy mi a fene történt, éppen tápászkodtam volna fel, mikor megérkezett mellém valaki.

- Jól vagy? – az egyik kisegítő srác volt, aki a karom alá nyúlt, hogy felsegítsen a földről.

- Igen… - mondtam annak ellenére, hogy éreztem, ennek az esésnek nagyobb következményei voltak, mint azt szívesen beismertem volna.

- Ha Na! – Ji Heon termett mellettem és a másik oldalról is alám nyúlt, hogy végre ismét két lábon álljak. Csak hogy mikor a jobb lábamra is ránehezedtem, azon nyomban összecsuklottam volna, ha nincs a két férfi az oldalamon. – Valaki hozzon egy széket! Ho Joon, fogd még egy kicsit!

Szívem szerint eltoltam volna magamtól őket, hogy egyedül is meg tudok állni, de ennek nem lett volna sok igazság tartalma…

- Mi történt? – kocogott végre a kisebb összegyűlt tömeghez Kyu Hyun is, csak hogy teljes legyen a kör. – Majd én fogom, rendező úr!

Csak kettőt tudtam pislogni, még tiltakozni sem maradt időm, mert Kyu Hyun meg sem várta Ji Heon válaszát, máris átkarolta a derekam, a karomat pedig a nyaka köré fonta.

- Elengedheted, Ho Joon, bírom egyedül is! – mosolygott át a fiú előttem a másikra, aki nem ellenkezett, egyből meghagyta Kyu Hyunnak a hős szerepét. Közben pedig egy széket is hozott az egyik operatőr, amibe a „megmentőm” leültetett. Kyu Hyun féltérdre ereszkedett és értetlenül nézett fel rám. – Mi történt?

- Csak elestem – feleltem mereven, de kerültem a tekintetét. Utáltam hazudni, azzal pedig tisztában voltam, hogy Kyu Hyunnak a tetejébe még nem is tudok. Azokkal az ónix szemekkel olyan könnyedén átlátott rajtam, mintha csak a sorok között olvasott volna.

- Megsérültél valahol? – meg sem várta a válaszomat, egyből elkezdett végigvizslatni a tekintetével, mintha csak röntgensugár lenne.

- Nem tudom… - motyogtam és én is elkezdtem átnézni magam, de nem kellett sokáig kutakodnom. Ugyanis mindkét tenyeremet és a jobb könyökömet is sikeresen lehorzsoltam az aszfalton, így kisebb kövek és elég sok por keveredett el a véremmel.

- Hoznátok egy elsősegélyládát? – kiáltotta el magát Kyu Hyun, mintha csak egy orvos lenne, és kísértetiesen emlékeztetett Jae Wanra, amit botor módon majdnem meg is említettem neki, de még időben ráharaptam a nyelvemre.

- Azt hiszem, egy új cipő is kéne… - jegyeztem meg bátortalanul, felhúzva a ruhám szoknyarészét és megmutattam a rendezőnek azt, amit már sejtettem korábban is. Annak a gyönyörű vörös magassarkúnak a sarka most szomorúan himbálózott pár szövetdarabon, csak a szentlélek tartotta össze a cipő többi részével.

- Oh, akkor ez volt az oka! – nézte megvilágosodva a férfi a cipő haldokló darabjait. – Azonnal szólok, hogy hozzanak egy másikat neked és akkor be is fejezzük a kinti jelenetek forgatását utána.

- Köszönöm!

Közben megérkezett a kisegítő lány az elsősegély ládával, majd ő maga el is látta a sebeimet. Mindenhova kaptam egy testszínű sebtapaszt, hogy a forgatás ideje alatt kevésbé legyen feltűnő, de még így is ügyelniük kell rá, hogy minél kevésbé látszódjon. Mire pedig a lány végzett, addigra előkerítettek egy hasonló cipőt, ami ugyan egy fél számmal nagyobb volt, mint az előző, de megfelelt a célra. Így levettem a cipőket, de közben erősen kellett koncentrálnom az arckifejezésemre, hogy ne áruljak el semmit sem vele. A magassarkú felvétele már nem volt ilyen egyszerű, de azért mégiscsak sikerült.

- Mutasd csak! – kérte Kyu Hyun a régi cipőt és kérdés nélkül ki is vette a kezemből. – Mit csináltál ezzel?!

- Mire célzol? – néztem rá morogva és elégedetlenül, de élvezve a helyzetet, hogy még ülhetek egy kicsit.

- Nézd csak meg! – dugta az orrom alá a lábbelit. Meglepődve vettem észre azt, hogy a cipő sarkán az anyagrész vízszintes csíkokban megsérült és elszakadt.

- Nem tudom, én nem csináltam semmit sem – ráztam meg a fejem értetlenül. – Korábban semmi baja nem vo…

Határozottan emlékeztem rá, hogy mikor reggel felvettem a ruhával együtt, akkor még tökéletesen új állapotban volt a cipő. És abban is biztos voltam, hogy hobbiból nem rugdostam össze ma semmit sem. Szóval egy magyarázat volt csak: valaki más tette. Valaki korábban kitörte a cipőm sarkát és csak várta, hogy beérjen a tervének gyümölcse.

Mielőtt Kyu Hyun bármi következtetést levonhatott volna, megszólaltam:

- Biztos már eleve használt darabot kaptam. Nem meglepő, hogy korábbi eszközöket és ruhákat használnak különböző munkák során.

De nem tudtam átverni a fiút, mert a jelentőségteljes pillantása elárulta, hogy pontosan rájött arra, mi játszódott le bennem az előbb. Ő is tudta, hogy szándékosan tette valaki tönkre a cipőm, hogy ezzel is ártson nekem. Viszont nem maradt ideje bármit is mondani, mert Ji Heon visszajött hozzánk.

- Jól vagy, Ha Na? Tudjuk folytatni a felvételt, vagy szeretnél egy kicsit pihenni még előtte? – kérdezte kedvesen, de láttam, hogy milyen válaszban reménykedik.

- Folytathatjuk!

Mély levegőt vettem, összeszorítottam a fogaim és felálltam a székből. Megrándult a szám széle, ahogy megterheltem a lábam, de egy mosolyt erőltettem az arcomra. Az első gondolatom pedig, mikor felkészültünk a jelenet folytatására, az volt, hogy meddig fogom ezt így bírni.

Ugyanis a jobb bokám sajgott minden egyes lépésnél, de nem mertem megemlíteni a rendezőnek… Ha képtelen vagyok lábra állni, akkor a felvételeket nem tudják folytatni és az egész munka csúszni fog. Ha pedig csúszik a munka, akkor az hatalmas összegekbe kerülhet az ügynökségnek. Anyagias gondolkodásmód, tudom, de apa és főként Go Jin így vélekedik, és biztosan a srácok járnának pórul miattam. Arról nem is beszélve, hogy akik ellenem voltak, azok megnyerték volna a fogadást és… Jézusom!

Pont kezdtük volna ismét a menekülésemnek a jelenetét a labirintustól, de megdermedve bámultam magam elé, ahogy villámcsapásként ért a felismerés. Gondolhattam volna azt is, hogy csak egyszerűen nem kedvel valaki és ezért tette, de sokkal hihetőbb volt az a magyarázat, hogy a fogadás miatt történt. Valakinek nagyon nem tetszhetett, hogy vesztésre áll, mert nagy összeget tett fel, most pedig kilátásban volt, hogy elbukja az összes pénzt, így lépéseket tett az ügy érdekében, hogy ezen változtasson. Bár nagy valószínűség szerint a kettő együtt állt fenn, mert a fejemet mertem volna tenni rá, hogy Jung Hee vagy az egyik kis csatlósa áll az egész hátterében.

- Kezdhetünk akkor, Ha Na? – hangzott fel Ji Heon hangja, én pedig intettem neki, hogy mehet.

Mivel eszem ágában sem volt megadni azt az örömöt a tettesnek, hogy igaza legyen és tönkretegyem a forgatást! Ha kell, akkor fogcsikorgatva, de mindenképpen meg fogom csinálni!

És nem is tévedtem sokat, ami azt illeti, mert mire befejeztük a kinti jeleneteket, tényleg csikorgattam a fogam, annyira sajgott a lábam. Remegő kézzel támaszkodtam neki az egyik oszlopnak, hogy levegyem a terhet a bokámról és küzdöttem az ellen, hogy lerogyjak a földre.

- Minden rendben? – lépett hozzám kérdőn egy fiatalabb srác, mire megrezzentem a hangjára.

- Persze – bólintottam egyet zihálva és egy zavart mosolyra futotta csak tőlem. Felismertem benne azt a fiút, aki korábban lábra segített, mikor elestem az ösvényen. – Ho Joon, igaz?

- Igen – mosolyodott el, hogy emlékeztem a nevére. -, de a lábad…

- Jól vagyok! – szakítottam félbe rémülten, és idegesen az ajkamba haraptam, de tudtam, hogy semmire sem megyek, ha tagadom előtte. – Kérhetnék tőled egy szívességet?

- Igen, persze – válaszolt készségesen a fiú, mire egy megkönnyebbült mosolyt vetettem rá.

- Tudnál szerezni nekem egy kis fájdalomcsillapítót? – Rájöttem, hogy ez az egyetlen megoldás, ha végig akarom csinálni a forgatást, különben nem fogom kibírni.

Nem is kellett sokat várnom rá, körülbelül öt percen belül visszatért hozzám Ho Joon a megváltást ígérő gyógyszerrel. Ha valaki kívülálló figyelte volna a jelenetet, akkor valószínűleg könnyedén összekevert volna egy drogossal, aki most jut hozzá az aznapi adagjához, mert úgy csaptam le a srác kezében tartott két pirulára.

- Köszönöm! – mindennemű folyadék nélkül nyeltem le, meg sem várva a fiú válaszát, vagy hogy akár egy szót is szóljon.

- Tudom, hogy nem az én dolgom – kezdett bele félénken Ho Joon, mire kérdőn vártam a folytatást. -, de nem kellene szólnod a rendezőnek?

- Ha tudomást szerezne róla, akkor az mindent tönkretenne – ráztam meg a fejem nemlegesen. – Végig kell csinálnom a forgatást bármi áron. Voltam már ennél rosszabb helyzetben is, és azt is túléltem, ez már semmiség lesz ahhoz képest.

Sokkal magabiztosabban hangzottam, mint amilyen jelenleg voltam, de ha már színészkedni kell, akkor csináljuk is jól, nem? Ho Joon nem tűnt úgy, mint akit meggyőztem volna, de azért bólintott egyet.

Ezután következtek a benti jelenetek, mikor La Na menekül KyuHyun elől a bálteremben. Igazából ez egy elég nagy összevisszaság volt, mert egy üldözési jelenet volt tulajdonképpen, miközben mindenki táncol és a felvételek is ezt tükrözték. Alig egy-egy perces jeleneteket vettünk fel, amik meglehetősen szaggatottá tették a forgatást, de nekem éppenséggel jól jött a sok szünet.

Azt hittem, hogy a gyógyszer majd enyhíti a fájdalmat a bokámban, ami így is volt, de körülbelül csak negyed óráig. Aztán már nem számított, hogy Ho Joontól mennyi fájdalomcsillapítót kértem, nem éreztem a hatását – és a negyedik után ki is fogyott belőle. No meg nem akartam túladagolni sem… Így sokszor lihegve kellett egyenesen tartanom magam, vagy éppen rendesen terhelnem a jobb lábam is, hogy a járásomon ne látszódjon meg a sérülésem. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy minden egyes szünetben újra kellett sminkelniük, mert annyira izzadtam az erőlködéstől, hogy az alapozórétegen is átütött.

Képtelen voltam a normális beszédre, mert olyan nagy kínokat okozott a bokám, hogy csak az egyszerűbb mozdulatokra voltam képes, mint a bólintás és mosolygás. Illetve féltem, hogy ha szóra nyitom a szám, azon nyomban elbőgöm magamat…

Ha Ki Youngnak el tudom mondani a problémát, akkor talán ő nyújthatott volna egy kis támogatást, de sehol sem láttam a lányt, akárhányszor kerestem a tekintettemmel. A fiúknak is szólhattam volna, de ismertem őket annyira, hogy nekik az lett volna az első reakciójuk rá, hogy akkor menjek kórházba és egyáltalán nem törődtek volna a forgatással. Többször rá is kérdeztek, hogy minden rendben van-e, és olyan béna kifogással álltam elő, hogy fáradt vagyok és melegem van, amit nem tudom, hogy elhittek-e.

Szóval magamra maradtam és minden második gondolatom az volt, hogy bár vége lenne már, bár végre befejeznénk ezt az egészet! És az imáim meghallgatásra is találtak úgy nagyjából másfél óra után… Kicsit lassú az információ átvitel a mennyekben.

- Örömmel jelentem – szólalt meg vidáman és kissé már fáradtan Ji Heon rendező mindenkihez intézve a szavait. -, hogy elérkeztünk az utolsó jelenetekhez!

- Hál istennek! – sóhajtottam megkönnyebbülten és az egyik koktélasztalra tehénkedtem, hogy ezzel is csökkentsem a lábamra jutó súlyt.

- Ennyire nem tetszett a forgatás? – kérdezett vissza értetlenül és kissé megbántottan Min Soo.

- Dehogy! – ráztam meg a fejem ijedten és megint csak egy mosolyt erőltettem az arcomra. – Csak fáradt vagyok és jó lenne egyet aludni már. Arról nem is beszélve, hogy mennyire éhes vagyok!

- Egy ebédet tényleg igazán beiktathattak volna még – értett velem egyet Min Jun és lehúzta az egyik pohár tartalmát, ami az asztalon volt.

- Ti most ettetek! – húztam fel az orrom és irigykedve szagoltam bele a levegőbe, mert még mindig éreztem a marhahús illatát. Bár lehet, hogy csak képzelődtem… Ugyanis a banda tagjai elég jó kis adag marhahúst kaptak nem sokkal korábban, amiről lemaradtam a felvételek miatt, pedig biztosan adtak volna belőle, ha szépen megkérem őket.

- Úgy értette, hogy a stábra is gondolhattak volna – segítette ki barátját Se Joo és megpaskolta az asztalon heverő kezemet. Egy pillanatra megdermedt, és egy szomorú mosollyal húzta arrébb a kezét, mint aki valami rosszat csinált. Talán az is mutatja, hogy mennyire nem voltam magamnál, hogy fel sem tűnt ez az egész.

- Ha Na, Kyu Hyun, gyertek! – kiáltott Ji Heon, a terem közepére invitálva minket. Kínszenvedés volt odalépdelni hozzá, csak ökölbe szorított kezeim akadályoztak meg benne, hogy elkiáltsam magam, hogy ennyi volt és végeztem. – Akkor érthető, hogy mi lesz az utolsó jelenet, ugye?

- Igen – feleltük egyszerre a fiúval. Felpillantottam rá és meglepetésemre dühösnek és türelmetlennek láttam. Erről egyedül összepréselődött szája árulkodott, de mégis úgy éreztem, hogy valami nagyon feldühítette. Talán történt valami vele?

Igazság szerint, mióta az a csók jelenet lezajlott a kertben, azóta nem igazán szóltunk egymáshoz. A forgatáson tökéletesen viselkedtük, de ha a jelenetnek vége szakadt, akkor mintha álomból ébredtünk volna, hűvösen viseltettünk egymás iránt. Ez ugyan zavart és rosszul esett, mégis haragudtam rá annyira, hogy ezen az érzésen felülemelkedjek.

- Akkor álljatok készen! – adta ki az utasítást a rendező, majd nekiálltak Ji Minnel a táncosokat elrendezgetni a teremben körülöttünk. Ez körülbelül öt percbe telt, de addig még csak egymásra sem pillantottunk Kyu Hyunnal…

***

La Na egyre csak menekült az őt üldöző fiú elől, még ha a szíve majdnem meg is szakadt emiatt. Nem tudta megmondani, hogy miért rémült meg ennyire attól a csóktól, ami lezajlott kettejük között, de annyiban biztos volt, hogy el kell tűnnie onnan. Ha egy perccel is tovább marad Kyu Hyun karjai között, akkor… Az egyetlen megoldás az volt, hogy ha ott hagyja a fiút, amint lehetősége adódik rá, amit meg is tett. A bálterembe rohant vissza, mint az első, hirtelen támadt ötlete, de most, hogy ott volt, már nem tudta, hogyan tovább.

A tömeg jól érezte magát, mindenhonnan csak a nevetés, beszélgetés és zene hangja szűrődött felé, annyi ember vette körül, mégis olyannyira egyedül érezte magát, hogy zihálva nézett körbe a teremben, maga sem tudva, kit keresve. A táncosok forgatagában azonban semmit sem tudott tisztán kivenni, egyetlen arcot, egyetlen pillantást sem, csak a színek és hangok kavalkádját, amitől szédülni kezdett.

- La Na! - A hangja meglepetésként érte, az ujjai a karján pedig még inkább, ahogy megragadta. Szőke haja a szemébe lógott és fekete szemei értetlenül bámultak rá, miközben azért küzdött, hogy ismét levegőhöz jusson. A lány szívében pedig a rémület apró szikrája kelt életre, ahogy ráébredt, megint rabul ejtette. De mélyen megkönnyebbülés járta át, de mégsem volt tudatában ennek.

- Eressz el! – gyenge sóhajként vegyült ez a két szó a hangzavarba, ami körülöttük tombolt, majd megpróbálta lefejteni az ujjakat magáról, hogy szabad lehessen.

- Nem! – kiáltott rá Kyu Hyun kikelve magából, amitől La Na ijedten hőkölt hátra. – Elég volt ebből!

Kyu Hyunt elöntötték az indulatok, ahogy arra gondolt, hogy a lány megint el akarja őt hagyni. Az érzés, hogy valaki ennyire féljen tőle, hogy ennyire kerülje őt és meneküljön előle, fájt neki. Soha nem érezte még eddig ezt, soha nem járta át ekkora fájdalom valaki más miatt. Soha nem töltötte el félelem, hogy valakit elveszíthet. Most mégis mindkét érzés egyszerre mutatta meg magát neki, és apró darabokra akarta szakítani.

Eddig csak egy kézzel fogta La Na karját, de a másik kezével is megragadta, hogy maga felé fordítsa a néma és riadt leányt.

- Kérlek, ne menekülj tovább! – megrázóan őszinte volt a hangja, fel sem ismerte volna, ha nem tudja, hogy ő szólalt meg.

- Én… - La Na készen állt már a válasszal, mégis a torkára forrt minden egyes szó abban a pillanatban, mikor belenézett a szemeibe. Azok az ónix szemek kétségbeesetten tekintettek le rá, ami váratlan módon megrémítette.

- Szükségem van rád – nyögte nehézkesen Kyu Hyun, mintha csak fuldokolt volna és La Na jelentette volna számára az éltető levegőt. Az ujjai még erősebben belevájtak a lány puha bőrébe, neki ez mégsem tűnt fel. Csak a fiú tiszta szemeibe tudott nézni, amik megbabonázták.

A találkozásukkor egy magabiztos, öntelt, csapodár nőcsábásznak hitte, ezt a hitet pedig minden egyes szavával és mozdulatával megerősítette benne a fiú. Talán annyiban látta másnak, mint a többi férfit a teremben, hogy őszintén kimondta, ami a szívén volt. Nyíltan flörtölt vele, nem vetett be trükköket és hazugságokat, hogy elcsábítsa. Így belement a játékba, igyekezett nehéz prédává válni, kellette magát neki, mert titkon bizony élvezte, hogy felkeltette ennek a szívdöglesztő férfinak a figyelmét. A vonzalom, ami kialakult közöttük abban a pillanatban, hogy a tekintetük találkozott, egyre csak fokozódott, egészen addig, míg ez ki nem teljesedett egy csókban. Ez pedig megrémisztette. Megrémisztették a saját érzései, amiket elkezdett táplálni a fiú iránt. Egy olyan személy iránt, akit igazán nem is ismert, így lehetséges volt, hogy az egész csak átverés, amit lát tőle, ő pedig könnyedén bedőlt neki. Félt attól a csalódástól, amit okozhat neki Kyu Hyun, így inkább elmenekült előle, hogy megóvja saját magát a fájdalomtól.

Most viszont minden külsőség és álca nélkül láthatta azt, amit rejtett a fiú szíve. Csupaszon a nyers valóságot, amit eddig elrejtett mindenki elől. Azt a magányt, amitől rettegett a fiú és küzdött ellene, mégis mélyen belül felemésztette. Azt a harcot, ami zajlott benne, hogy beismerje, nem képes egyedül folytatni ezt a csatát.

Mit sem törődve a karját szorongató ujjakkal, gyengéden az arcára helyezte a tenyerét, mint Kyu Hyun tette vele a szökőkútnál. A fiú lehunyta szemét és élvezte az érintését, ami kiszolgáltatottá tette, amitől furcsa módon az az érzés járta át La Nat, hogy meg akarja védeni őt. Nem akarja, hogy többé szenvednie kelljen, nem akarja megint azt a pillantást látni azokban a szemekben, mint korábban. Kyu Hyun ujjainak szorítása végül enyhült és teljesen meg is szűnt, ahogy elengedte.

Mikor ismét kinyitotta a szemét, megdöbbenve nézett rá a lányra, aki megváltoztatta őt. Azok a csillogó, smaragdzöld szemek könnyekkel telve pillantottak vissza rá, és egyetlen pislogással keltek szabad útra, hogy eltűnjenek a lány maszkja alatt.

Nem bírta tovább visszafogni, a karjai közé zárta a lányt, és olyan erősen szorította magához, hogy még éppen ne okozzon neki fájdalmat.

- Maradj mindig mellettem… - suttogta a lány fülébe halkan, hogy csak ő hallja és senki más. Amint pedig megérezte a hátára simuló kezét a lánynak, olyan hihetetlen melegség járta át, amit már nagyon-nagyon régóta nem érzett. Boldog volt.

Annyira elhajolt La Natól, hogy a szemébe tudjon nézni, és egy lágy mosollyal pillantott rá, amitől a lánynak kétszer olyan gyorsan kezdett el verni a szíve.

- Nézz rám! – kérte a fiú kedvesen.

- De hisz már nézlek – felelte értetlenül La Na, de az öröm, ami felütötte benne a fejét, nem lankadt.

- Mindig csak engem nézz – lehelte, miközben egy pillanatra sem eresztette el a tekintetét. -, soha ne veszíts szem elől!

- Akárcsak te – mosolygott Kyu Hyunra, és ujjai ráfeszültek a zakójának anyagára. Nem engedi el ezt a fiút, akármi is történjen!

- Hadd lássam hát az arcát annak, aki oly egyszerűen képes volt megszelídíteni a vadászt! – és nyúlt is már a lány arcát takaró maszk zsinegéhez, hogy felfedje a kilétét.

Egészen addig a percig, míg La Nat magához nem ölelte, azt hitte, hogy ő a vadász és a lány az elejteni kívánt vad. De most már tudta, hogy tévedett. Ahogy belenézett ennek a szépségnek a zöld szemeibe, tudta, hogy a lány ejtette foglyul őt – méghozzá örökre. Abban a pillanatban, ahogy meglátta belépni a terembe…

***

- És ennyi! – hallottam meg Ji Heon hangját, ami akár a megváltást jelentő szózat szólalt meg. –Csodálatos volt! Ha Na, azokat a könnyeket nem beszéltük meg, de tökéletesen beleillett a jelenetbe!

- Kö-köszönöm! – bólintottam nyugtázva az elismerését a férfinak és zihálva kapaszkodtam még mindig bele Kyu Hyunba, hogy két lábon tudjak maradni.

- Egy pillanatot kérek még tőletek, aztán megnézhetitek az utolsó jelenetet is, ami készült a bálról! – közölte velünk futtában, ahogy egy csapat emberhez lépett és nekiállt valamiről nagyban magyarázni, de már képtelen voltam rá figyelni.

- Minden rendben van? – kérdezte Kyu Hyun és a hangja szokatlanul aggódó volt.

- Persze, minden oké – nevettem rá, arról is megfeledkezve, hogy éppenséggel még mindig haragszom rá. De jelen pillanatban csak az érdekelt, hogy végeztünk és sikerült végigcsinálnom annak ellenére, hogy már majdnem belepusztultam a fájdalomba. Azok a könnyek is inkább annak voltak köszönhetők, amiket a rendező említett, hogy már nagyon ki voltam készülve.

Csak a tudatom határán érzékeltem, hogy körbevesznek minket a többiek, és gratulálnak a munkához, de már nem volt erőm velük foglalkozni. Meglepő módon viszont Kyu Hyun is annyira hagyta figyelmen kívül őket, mint én.

- Meddig bírod még? – szorította meg a karom, hogy magára vonja a figyelmem, de képtelen voltam ráfókuszálni rendesen. Csak elmosódott, halvány foltként jelent meg a szemeim előtt az arca. – Rettenetesen sápadt vagy már…

A következő pillanatban pedig minden elhomályosult, Kyu Hyun hangja is elhalt, majd váratlanul ragadott magával a sötétség, végre egy kis megnyugvást hozva magával.

46. fejezet

Hinni és bízni

Úgy látszott, ez a hétvége és a forgatás a fogadások fellegvára. Nem volt elég nekem az, amit Jung Hee és kis barátai terjesztettek a stáb illetve a táncosok körében, hogy csúfos kudarcot fogok majd vallani a forgatás alatt, még alkut kellett kötnöm az ördöggel is.

Na jó, ez erős túlzás, mert Kyu Hyunt lehetett sok mindennek nevezni, de azért ördögnek nem. Habár meglepett ezzel az akciójával, hogy megint egy fogadást kezdeményezett, méghozzá olyan téttel kedvezőbbé téve az ajánlatát, amit nem volt okom elutasítani. Amint elengendtem a kezét, éreztem, hogy olyasmibe nyúltam bele, amibe nem biztos, hogy kellett volna, de innen már nem volt visszaút.

- Akkor mindent bele, kicsi csillag! – mondta szemtelenül csábos mosollyal az ajkán Kyu Hyun, majd Hye Bin felé fordult. – Készen állunk a kezdésre!

- Rendben, remélem, hogy hasonlóan jól fogtok szerepelni, mint legutóbb – felelte a nő és a szeme elé emelte a kameráját. Készenlétbe helyezkedett, hogy elkapjon bármilyen pillanatot, ami érdemes volt a megörökítésre. – Annál kevesebbel nem érem be!

- Semmi teher… - duruzsoltam magamnak és próbáltam kiüríteni a fejem, hogy ne törődjek semmi mással, csak azzal, ami számít. Ha meg akartam felelni az elvárásoknak, amiket Ji Heon és Hye Bin állított fel, akkor teljes koncentrációra volt szükségem, vagyis nem törődhettem a kíváncsi tekintetekkel a teremben. Azokkal a tekintetekkel, akik végig azt várták, hogy elbukjak és megnyerjék a fogadást, amivel szép kis összeg ütné a markukat. Figyelmen kívül kellett hagynom Jung Heet, aki legszívesebben kitörte volna a nyakam, csak hogy a barátnője kapja meg ezt a szerepet; a barátaimat, akik valószínűleg kíváncsiskodva bámultak, miközben Kyu Hyun szerelmét játszom el, nem utolsó sorban pedig Se Joot, akinek mindenkinél fájdalmasabb volt végignéznie ezt a jelenetet.

- Csak rám koncentrálj!

- Tessék? – értetlenkedtem, mikor meghallottam Kyu Hyun hangját.

- Tudom, hogy nem olyan, mint a stúdióban – mondta most az egyszer komolyan. -, sokkal többen vannak, így a nyomás is nagyobb. Közönség előtt nem egyszerű beleélni magad a szerepbe, de pont ez az, ami megkülönböztet minket másoktól. Nekünk sikerülnie kell így is.

- Tudod, hogy magad ellen beszélsz, igaz? – próbáltam elviccelni a dolgot, mert a lámpaláz megint kezdett elhatalmasodni rajtam. – Ha így folytatod, akkor én fogok nyerni.

- Ne a szád járjon, hanem mutasd, mit tudsz! – fölényessége idegesíthetett volna, de mindez csak azért volt, hogy ezzel is engem hergeljen, hogy mindent beleadjak a munkába.

És igyekeztem is így tenni. Nem azért, mert annyira felbuzdított volna az utóbbi mondata, hanem azért, amit korábban mondott. Ha van ehhez az egészhez tehetségem, akkor ilyen körülmények között is jól kell teljesítenem. Ha meg akartam tudni, hogy mi az, amivel szeretnék a későbbiekben foglalkozni, hogy netán a modellkedés vagy a színészet az, amit nekem rendelt az ég, akkor komolyan kellett vennem a feladatomat. Ha pedig nem, akkor még mindig voltak más lehetőségeim…

- Legyen akkor! – bólintottam magamat is szuggerálva és próbáltam beleképzelni magam egy olyan szerepbe, ami talán nem is állt olyan távol tőlem, mint ahogy először hittem volna. Játsszam el, hogy szeretem Kyu Hyunt? Hiszen tényleg szerettem őt… De hogy ezt másoknak is megmutassam? Az már egy egészen más kérdés.

Kyu Hyun nem hagyott sokkal tovább töprengeni azon, mit is tegyek, mivel az ujjai óvatosan a kezem után nyúltak és megszeppenve engedtem neki, hogy összefűzze az ujjainkat. Jólesett az érintése és éreztem, hogy egy lágy mosoly kúszik az arcomra, ahogy az összekulcsolódó kezünket néztem. Pár pillanatba telt csak, mire ráemeltem a pillantásom és szinte elakadt a lélegzetem, ahogy megláttam a tekintetet, amivel méreget.

Köze sem volt ahhoz, amivel akár a klipben, vagy akár az előző fotózáson nézett rám. Nem akart felfalni a szemével, nem vetkőztetett le a tekintetével, mintha már az első ágyjelenetünket tervezné. Azok a fekete íriszek gyengédek voltak, simogatóan lágyak. Kedvesség, figyelmesség és odaadás áradt belőlük, amit ritkán tapasztaltam a fiútól ilyen nyíltan és alig kaptam levegőt, ahogy ezek az érzések elértek hozzám. A fekete színt hidegnek és üresnek találják általában az emberek, egyből erre asszociálnak, én mégis melegnek és olyan sokatmondónak találtam most Kyu Hyun szemét, amely ezer szónál is többet árult el.

Észre sem vettem és a kezemnél fogva húzott magához közelebb, az összekulcsolt kezünket pedig a mellkasára vonta, pontosan a szíve fölé. A vékony ingén keresztül éreztem a meleget, ami áradt belőle, és enyhén még a szíve dobogását is. Az övé meglepően egyenletesnek bizonyult az én pulzusomhoz képest, ami az egekbe szökött.

Aztán elengedte a kezem és lazán átkarolta a derekam, mire automatikusan tettem a másik kezem is a mellkasára, ezzel egy kis távolságot tartva kettőnk között. Nem kifejezetten rémültem meg attól, hogy a testünk ilyen közel került egymáshoz, de azért mégis bepánikoltam egy picit.

Kyu Hyun lepillantott a kezeimre és vidáman egy aprót rándult a szája széle, látva, hogy azért mégiscsak zavarban vagyok. De ez a vidámság el is tűnt, mikor az egyik kezem félénken az arcára helyeztem. A tekintetemmel végigkövettem minden egyes kiszögellését az arcának, és arra a következtetésre jutottam egy halvány mosollyal, hogy még mindig imádtam minden egyes négyzetcentiméterét.

A fiú pillantása megváltozott, ahogy hozzáértem, mintha csak feltüzeltem volna, leemelte az arcáról a kezem, de nem eresztett, hanem lépett egyet előre, ezzel is hátrébb kényszerítve. Ezt megismételte párszor, egészen addig, míg a hátam nem ütközött a falnak, a teraszra nyíló ajtó mellett. Valaki időközben megint kinyithatta, mert hideg levegő áramlott be a keskeny résen keresztül, amitől megborzongtam. Most viszont ez a hűvös jólesően simogatta a felhevült bőröm, így egy rossz szavam sem lehetett rá.

Kyu Hyun ismét összekulcsolta a kezünket és a falnak szorította a fejem mellett, majd a másik kezemmel is megismételte a műveletet. A szívem szinte a torkomban dobogott, olyan kiszolgáltatva éreztem magam, mint az oroszlán karmai között sínylődő antilop. Csak az antilop valószínűleg nem élvezte ennyire a fogságot, mint jelenleg én tettem. Ugyanis minden idegsejtem csak azzal volt elfoglalva, hogy milyen ingerek érik őket a fiú által. A gyomrom remegett és nem ziháltam ugyan, de mégsem vettem szabályosan a levegőt.

Ez a fekete szemű démon annyira megbabonázott, hogy egyszerűen nem voltam képes semmi másról tudomást venni, csak arról, hogy mennyire vágyom rá. Nem tudom, hogy ő mit gondolhatott közben, de a pillantása az ajkamra esett, és nem is vándorolt tovább onnan. Meglepetésemre pár másodperccel később elkezdett közeledni felém, szemeit kitartóan a számon nyugtatva, kétséget sem hagyva felőle, hogy mi célból. És hogy én mennyire akartam, hogy megtegye! Lehunytam a szemem, enyhén elnyílt a szám és vártam, hogy azokat a puha párnákat ismét érezhessem. A lélegzete az ajkaimon szinte áramütésként ért, a vér gyorsvonat módjára száguldozott az ereimben és csak egy dolog körül keringtek a gondolataim.

A következő pillanatban viszont csak egy hangos sóhajt hallottam, majd Kyu Hyun leengedte a kezeimet és az arcomat fogta közre. Nem tudtam úrrá lenni a csalódottságomon, ami felütötte bennem a fejét, akármennyire is próbálkoztam vele. Kérdőn és félig-meddig aggódva nyitottam ki a szemem, mert nem igazán értetettem, hogy mi történt. Ahogy találkozott Kyu Hyunnal a tekintetünk, megdöbbenésemre azt olvastam ki belőle, hogy ő is pontosan ugyanúgy érez, mint én. De ez szinte azonnal semmivé foszlott, és később kételkedtem benne, hogy valóban jól láttam-e…

- Köszönöm, szuperek voltatok! – összerezzentem Hye Bin örömteli hangjára, ami mintha álomból ébresztett volna. Sűrűn pislogva néztem Kyu Hyun egyik szeméből a másikba, aki egy visszafogott mosollyal az arcán figyelt. Végül elengedett és ellépett előlem, de még mindig nem voltam teljesen magamnál. – Nem lőttem olyan sok képet, de mindegyik remekül használható és rekord időn belül sikerült megcsinálni.

Mi folyik itt?!

Értetlenül kapkodtam a tekintetem Kyu Hyun és Hye Bin között, és megrökönyödve tudatosult bennem, konkrétan észre sem vettem, hogy lezajlott a fotózás, nemhogy már végeztünk is vele. Nem először fordult már elő, hogy belevesztem Kyu Hyun fekete szemeibe, de ez most annyira váratlanul ért, hogy szinte letaglózott. Hozzászoktam már ahhoz a tényhez, hogy ha kettesben vagyunk, akkor számomra néha megszűnik külvilág, de ezúttal minden olyan természetes volt és könnyedén jött, hogy tudatában sem volt ennek.

Az arcomat a kezembe temettem, hogy lenyugtassam a háborgó szívem, de nem sokat segített, mert egyszerre ámultam el és voltam dühös, hogy Kyu Hyun ilyen mértékben elvette az eszem.

- Minden rendben van? – kérdezte a fiú halkan.

- Azon kívül, hogy csodásan elbuktam a fogadásunkat? – tettem fel kétségbeesetten a kérdést és ráemeltem a tekintetem az ujjaim között. Még csak nem is kellett Hye Bin véleménye, anélkül is tudtam, hogy megint csak Kyu Hyun hatása alá kerültem és ő irányított egész végig.

- El kell ismerned, lehengerlő tudok lenni néha – bólogatott nagyképűen, mire elmosolyodtam. A tény, hogy veszítettem a fogadásban, nem igazán lombozott le. Kicsit csendesebben folytatta, így hegyeznem kellett a fülem, hogy értsem minden szavát, de aztán pirosan néztem a lábam elé, amint megértettem, mit mond. – Szóval akkor jól gondolom, hogy az enyém vagy egy éjszakára?

Átkarolta a vállam és elindult velem a rendező felé, hogy szemügyre vegyük a képeket. Megpróbáltam lerázni magamról, de nem igazán hagyta.

- Mikor?

- Áh, csillagom, hol marad a spontaneitás? – vigyorgott rám egy ezer wattos mosollyal. – Meglepetés lesz!

Nem tudtam már rá felelni, mert elkezdtük Hye Binékkel nézni a képeket és egyrészt zavar, másrészt viszont büszkeség töltött el a látványukra. Harmadrészt pedig vágyakozás, hogy bár én is megtarthatnék egy-két fotót - ami nem is biztos, hogy annyira lehetetlen lenne. Majd meg kell érdeklődnöm Sung Channál később úgy, hogy ne fogjon gyanút…

- Akkor már csak egy közös kép maradt hátra – jelentette ki Ji Heon, és odarendelte mellénk a többieket is. Min Jun és Min Soo is gratulált, hogy ilyen jó képek készültek, Se Joo viszont tüntetőleg kerülte a tekintetem. Utóbbi ugyan rosszul esett, de neki valószínűleg még rosszabbul, aminek most a szemtanúja volt. Késztetést éreztem arra, hogy magyarázkodásba kezdjek, habár fogalmam sem lett volna, mit mondjak neki. Nehezen tudtam elviselni, hogy haragszik vagy dühös rám, mert nem akartam megbántani. Az eszem tudta, hogy ezen nem tudok már változtatni, ezt el kell viselnie a fiúnak és nekem is, a szívem mégis tenni akart ellene valamit. – Ez most az utolsó feladatotok egyelőre, még egy kis kitartást kérek tőletek!

Ezzel a kényelmetlen érzéssel kezdtem neki a fotózásnak, ahol végig Kyu Hyun mellett kellett lennem, és továbbra is eljátszani Se Joo előtt, hogy ő a szerelmem. Kicsit nehézkesebben ment az ötünket összehangolni, de nagyjából negyven perc, és vagy nyolc millió (kis túlzás csak) beállás után végeztünk. Mikor kijelentette Hye Bin és Ji Heon, hogy ennyi volt, ott helyben összeestem volna a fáradtságtól, csupán az akadályozott meg benne, hogy Kyu Hyun még mindig átkarolta a derekamat. Addig nem is igazán éreztem magam álmosnak vagy fáradtnak, míg Ji Heon nem mondta, hogy ez az utolsó feladatunk (vagy míg a Kyu Hyunnal történt fogadásunk elvonta a figyelmem), de miután ezt meghallottam, elkezdtem a visszaszámlálást. Talán a többiek is így lehettek, mert mindannyian nehezen koncentráltak már.

- Nagyon jók voltatok, és köszönöm szépen, hogy még megembereltétek magatokat, míg ezt a képsorozatot is megcsináltuk! – dicsért meg minket Ji Heon megint, de már ez sem tudott meghatni. Legszívesebben kerestem volna egy vízszintes felületet, hogy egy másodperc alatt elaludjak rajta. – Mint azt tudjátok, a többieknek szünetük volt, míg ti dolgoztatok, de persze ettől a lehetőségtől titeket sem akarunk megfosztani. Kaptok négy órát arra, hogy aludjatok és kicsit feltöltődjetek energiával. Használjátok ki, mert szükségetek lesz rá a későbbiekben!

- Köszönjük szépen! – meghajoltunk és laposakat pislogva elindultam az öltöző felé. Ahogy a fényképezés véget ért, a bálterem is kiürült, a táncosok közül csak néhány flangált a helyiségben.

- Ha elkészültél, akkor itt találkozzunk majd az ajtóban! – szólt Kyu Hyun hanyagul hátra a válla felett, majd eltűnt a banda többi tagjával együtt a fiúk részlegében.

Értetlenül néztem utána, de még ahhoz is túlságosan fáradt voltam, hogy elcsodálkozzak a kérésén, így tovább folytattam az utam a női részlegbe, hogy megszabaduljak ettől a borzasztóan szép, de nehéz ruhától. Ugyanis, akárcsak a többi lány, én sem terveztem, hogy a jelmezben fogok még további négy órát eltölteni. Szerencsémre a személyzet egyik tagja segített a levételnél, mert Ki Youngot nem láttam sehol sem, hogy megkérjem a művelet megkönnyítésére. Gyorsan magamra kaptam az utcai ruhám, majd nagyot ásítva indultam vissza a megbeszélt helyre, amit Kyu Hyun említett. Még a kabátom is felhúztam, mert kételkedtem benne, hogy az egyetemen mindenhol olyan meleg lenne, mint itt, a bálteremben.

- Azt hittem, hogy az egyik sarokban már el is szundítottál, olyan sokára jöttél – lökte el magát Kyu Hyun a faltól, aminek eddig lazán nekitámaszkodott, mikor meglátott. Egy pokrócot tartott a hóna alatt, ami szokatlan kiegészítő volt a bőrdzsekihez és farmerhez.

- A többiek hol vannak? – Teljesen figyelmen kívül hagytam, amit mondott, már túl fáradt voltam ahhoz is, hogy visszavágjak neki valami csípős megjegyzéssel.

- Elmentek abba a közeli terembe, ahol mindenki van – felelt, majd intett, hogy kövessem. A terem bejáratánál jobbra fordult, pedig egyértelműen balról hallottam a srácok hangját.

- Nem arra kéne mennünk? – megtorpantam és arra az ajtóra pillogtam, ahonnan kiszűrődött a világosság a sötét folyosóra.

- Csak szép csendben kövess! – ragadta meg az alkarom és csak azért is jobbra indultunk tovább. Ha akartam volna, akkor sem tudtam volna követni, hogy merre megyünk, mert annyi forduló és lépcső volt közben, hogy esélyem sem volt.

- Hova viszel? – Eléggé nyafogtam, elismerem, de akkor is rémesen álmos voltam már…

- Ne aggódj, már itt is vagyunk!

Kyu Hyun megállt egy fehérre mázolt ajtó előtt, majd kitárta azt előttem és felkapcsolta bent a világítást. Majdnem elállt a lélegzetem is, amint megláttam azt a helyet, ahova hozott, így kissé megilletődve léptem beljebb.

A helyiség nem volt túl nagy, de tele volt kanapékkal és párnákkal, a padlón vastag szőnyeg volt leterítve előttük. A falak mentén könyves szekrények sorakoztak, és még az egyik oldalra egy televízió is jutott.

- Ez fantasztikus! – pillantottam rá vissza boldogan.

- Örülök, hogy tetszik – mondta, majd lerúgta a cipőjét, és lehuppant az egyik barna és nagyon puhának látszó, hosszú kanapéra. Megpaskolta a helyet maga mellett, jelezve, hogy üljek le, és hát mondanom sem kell, hogy nem totojáztam sokáig. Nagy örömömre pedig, pontosan olyan puha volt az ülőgarnitúra, mint amire számítottam!

- De honnan tudtál erről a szobáról? – vetődött fel bennem a kérdés. – És nem baj, hogy idejöttünk?

- Ide jártam egyetemre és gyakran itt töltöttem akkoriban az időm – válaszolta és hátrahajtotta a fejét a háttámla tetejére. – Nem hiszem, hogy bárkinek is gondot okoznánk azzal, ha pár óráig használjuk.

Ezek szerint Kyu Hyun gazdasági képzést kapott, habár a múltkori megbeszélésen remekelt is a pénzügyi dolgok terén, így sejthettem volna. És megint valami új dolgot tudtam meg róla, ami csak így hirtelenjében hagyta el a száját! Most igazán sajnáltam, hogy nem sikerült korábban megnyernem a fogadást, mert biztosan lett volna még sok-sok apróság, ami elképesztett volna vele kapcsolatban. Mégsem voltam most több kérdést képes feltenni a tanulmányairól, mert ahogy leültem, a testemből eltávozott az összes energia. Mintha a kanapé egy hatalmas energiavámpír lett volna és minden egyes érintkezési ponton a testemmel, elszipkázta volna az erőmet.

- Értem, akkor csak pár óra erejéig… - motyogtam az orrom alatt és lehunytam a szemem egy pillanatra.

***

Az a pillanat viszont sokkal több lehetett, mint amit szerettem volna, mert mikor ismét magamhoz tértem, már vízszintesben feküdtem és a fejem az egyik párnán nyugodott, miközben egy takaróval voltam bebugyolálva.

Elmosolyodtam a gondolatra, hogy Kyu Hyun milyen édes volt, hogy még be is takart, nehogy megfázzak, így nyakig felhúztam a pokrócot és még kényelmesebben elhelyezkedtem az ülőgarnitúrán. Óvatosan nyitottam ki a szemem, hogy meglessem, merre van az említett személy, de meglepődtem, mikor nem láttam a másik kanapén sem, mivel azon nyilvánvalóan nem volt, amin én terpeszkedtem. De még a lámpákat is lekapcsolta korábban, mert most csak annyi fény volt a helyiségben, ami az ablakokon szűrődött be…

- …ne merészeld! – Csak az elégedetlen hangnemben elejtett szavak miatt kaptam fel a fejem, és a félhomályban meg is láttam a fiút. Az ajtóban állt, nekem háttal, a vállát nekidöntve az ajtófélfának. Éreztem, hogy egy igencsak érzelmekben túlfűtött beszélgetés közepén van, de nem láttam, hogy kivel. Tudom, hogy nem volt szép tőlem, de behunytam a szemem, és úgy tettem, mint aki alszik, hogy tovább tudjak hallgatózni. – Ne fenyegetőzz, mert megbánod!

- Én nem fenyegetőztem, csak figyelmeztettelek a lehetséges veszélyekre.

Nagyot rándult a gyomrom, ahogy felismertem a másik hang tulajdonosát és az aggodalom azonnal elburjánzott a szívemben.

- Jung Hee, ne játszadozz velem! – Kyu Hyun meglepően durván szólt a lányhoz, amit még egyszer sem hallottam tőle velem szemben, Jung Hee viszont nyilvánvalóan kihozta a sodrából ezúttal. – Arról volt szó, hogy tartod a szádat.

Egyszerűen nem bírtam magammal és résnyire nyitottam a szemem. A sötétben olyan messziről csak nem észrevehető, nem? A szívem olyan erősen dobolt a bordáimon, hogy féltem, ők is meghallják…

- Ez így is van, de egy akaratlanul elejtett megjegyzés és a kis kártyavárad romba dől – enyhén rántott egyet a vállán a lány, és a szőke haját hátradobta felette. – Ezt pedig bizonyára nem szeretnéd. Legalábbis még biztosan nem.

- Mit akarsz tőlem? – Mintha a fogát csikorgatta volna dühében, de a tehetetlenség is ott bujkált a hangjában. Nem tudtam, hogy Jung Hee mivel szorította sarokba a fiút, de ő végül megadta magát neki, akármivel is fenyegette meg. De mi lehetett az? Milyen tervei voltak Kyu Hyunnak, amiről Jung Hee tudhatott?

- Pontosan tudod, hogy mit akarok tőled. – Hangja mélyen búgott, és ott volt benne minden bujaság, amire csak ez a lány képes volt. Egy csepp kétséget sem hagyott afelől, hogy mire gondolt. Láttam, hogy végighúzza manikűrözött körmeit a fiú bőrdzsekijén, amitől olyan mértékű féltékenység öntött el, hogy majdnem felpattantam a kanapéról és nekiestem.

- Pontosan tudod, hogy ezt nem adhatom meg neked – felelt rá Kyu Hyun ridegen és mérhetetlen büszkeség töltött el, hogy így nemet mondott ennek a libának, méghozzá ilyen könnyűszerrel.

- Csak idő kérdése, hogy megund ezt a kis csitrit – köpte a szavakat a lány mérgesen és lefitymálóan nézett rám, mire azonnal becsuktam a szemem. Nem vette észre, hogy ébren vagyok már, igaz?! Imádkoztam, hogy jótékonyan rejtsen el mindent a sötétség, továbbra is elfedve, hogy kihallgatom a kettejük párbeszédét. – Erősen kétlem, hogy széttette volna neked a lábát azok után, amit Se Ritől hallottam róla. Vagy pont ezért lebzselsz még mindig körülötte, mert nem kaptad meg azt, amit akarsz?

- Most volt elég ebből, Jung Hee… – kissé felemelte a hangját, de az még annál is ijesztőbb volt, hogy milyen hangot ütött meg. Nekem a vér is megfagyott az ereimben tőle, pedig nem is nekem szánta. Nem tudom, hogy mit akart neki még mondani, mert megszólalt a telefonja és elhallgattatta. – Szia! Persze, mindjárt megyünk!

Ismét kinyitottam a szemem és pont láttam, ahogy elrakja a mobilját a fiú, majd Jung Heera néz.

- Nemsokára folytatódik a forgatás, jobb, ha mész! – közölte vele kimérten és nyilvánvalóan arra várt, hogy szót fogadjon neki, de a lány meg sem mozdult. – Mit akarsz még, az isten szerelmére?!

- Ha élvezetesebb társaságra vágysz, keress meg bármikor! – súgta végül halkan, majd hirtelen hajolt rá Kyu Hyun ajkaira, de még idejében fordult el a fiú, hogy Jung Hee párnái csak az arcát érjék. Akaratlanul is összerándultam, ahogy majdnem elcsattant köztük egy csók, mire a kanapé is megnyikordult. Rémülten csuktam be ismét a szemem, félve, hogy most buktam le, de csak azt hallottam, ahogy Jung Hee kopogva elhagyja végül a termet.

Csupán arra tudtam koncentrálni, hogy mozdulatlanul feküdjek és minél hihetőbben színleljem az alvást. Egy hosszú és fáradt sóhajt hallatott Kyu Hyun, mire emlékeztetnem kellett magam, hogy lélegeznem is kéne.

De végig azon töprengtem, hogy minek is voltam az előbb a fültanúja… Jung Hee egyértelműen zsarolta valamivel Kyu Hyunt, aminek nagyon nem örült a fiú, ugyanis megígérte neki az a perszóna, hogy tartja róla a száját. De mit tudhatott róla a lány? Talán ők ketten korábban…? Kíváncsi természet voltam, mégsem ez a dolog foglalkoztatott, félre is söpörtem a dolgot, ha igaz volt, ha nem. Sokkal jobban érdekelt az, amit Jung Hee rólam és Kyu Hyunról mondott, hogy csak azért van még mindig körülöttem, mert ágyba akar vinni.

Elsőre szkeptikusan fogadtam az ötletet, mert valljuk be, mégiscsak Kyu Hyunról volt szó. Arról a fiúról, aki annyi mindent tett már meg értem, annyi mindenben segített és olyan rettenetesen kedvesen bánt velem mindig. Olyan dolgokat mondott el nekem, amit másoknak nem, megnyílt nekem, talán jobban, mint eddig bárki másnak – legalábbis akiről tudok. Arról pedig még nem ejtettem egy szót sem, hogy egyszer sem próbálkozott azzal igazán, hogy lefeküdjön velem – még akkor sem, mikor egy ágyban aludtunk. Voltak heves csókjaink, de sosem csinált olyasmit, amit én nem akartam volna.

De mégiscsak Kyu Hyunról volt szó. Arról a fiúról, aki nagyon sok mindenki szerint – legyen az Se Joo, Sung Chan vagy So Ha – nem veti meg a női társaságot. Nem egyszer feküdt össze olyan lánnyal, akitől másnap reggel búcsút vett és soha többet nem találkozott vele újra. Az egyéjszakás kalandok híve volt, és tudtommal is csak egy lány kapta meg eddig a szívét, aki el is árulta. Szóval akár lehetett igazság is abban, amit Jung Hee mondott, tekintve Kyu Hyun előéletét, amiről tudomásom volt.

Nyugodtan nézzen bárki bolondnak és naivnak, aki arról álmodozik, hogy miatta majd megváltozik a rosszfiú a filmben, de én akkor is bízni akartam Kyu Hyunban! Annyiszor gondoltam róla rosszat, mikor nem kellett volna, annyiszor gyanúsítottam meg igazságtalanul, hogy most az egyszer hinni akartam benne. Hinni, hogy fontos vagyok neki…

Mélyen eltemettem magamban azt a beszélgetést, aminek a tanúja voltam és hittem abban a Kyu Hyunban, akit megismertem. Éppen csak meghallottam a közelemben a lépteit, mikor meghoztam a döntésemet, így váratlanul ért, ahogy az ujjait megéreztem a vállamon.

- Ha Na! – hangja gyengéd volt és fel sem lehetett benne fedezni az előbbi indulatait. Végigsimított a karomon, még párszor megismételve a nevem. Talán a harmadikra nyitottam ki a szemem, és nagyon igyekeztem úgy tenni, mint aki csak most ébred fel, holott már egy csepp álmosságot sem éreztem.

- Kyu Hyun? – reszelős volt a hangom és laposokat pislogtam. Egészen belejöttem már ebbe a színészkedésbe! – Mennyi az idő?

- Most hívott Min Jun – felelt készségesen. -, mennünk kell vissza a bálterembe, nemsokára folytatjuk a forgatást

- Rendben, egy pillanat! – műveltem egy műásítást, ami a végére igazira sikeredett, majd feltápászkodtam ülő helyzetbe. – Te hogy aludtál?

- Hát a horkolásodtól nem igazán sikerült aludnom – húzta el a száját, ahogy a lábaimnál guggolt.

- Hé, nem is horkolok! – kiáltottam felháborodottan, mire elnevette magát a fiú.

- Nem, igazad van, úgy aludtál, mint egy kisangyal – öltött rám nyelvet, majd felállt és kezet nyújtott, hogy felsegítsen, amit el is fogadtam. – Amúgy még jó pár óráig aludtam volna, ha nem kell tovább dolgoznunk.

- Ezzel nem vagy egyedül – értettem vele egyet, mert ugyan éberebb voltam, mint négy órával ezelőtt, de tudtam, hogy nem fog sokáig tartani ez a kipihentség, ha nem alszom ki magam rendesen valamikor már. Közben összehajtottam a takarót és Kyu Hyun kezébe nyomtam, aki kérdőn nézett rám. – Ha már te hoztad…

- Akkor neked kéne most vinni – mondta, de mégsem adta vissza, amit megmosolyogtam.

- Vezess, Gandalf, mert nem találok el a Végzet hegyéhez a segítséged nélkül, hogy elpusztítsam az Egy Gyűrűt! – mutattam irányt az ajtó felé, mivel egyedül képtelen lettem volna visszatalálni bálterembe.

- Samu segített Frodónak eljutni Mordorba, szóval találóbb lett volna, ha vele azonosítasz – ráncolta a szemöldökét, jelezve, hogy nem tetszett neki a választott személy. Bár én már azon is meglepődtem, hogy ennyire képben van A Gyűrűk Urával.

- Gyakorlatilag Gollam volt az, aki vezette őket, szóval…

Kyu Hyun felháborodva nézett rám, mint akinek elment az esze, hogy Gollamhoz merészelem őt hasonlítani. Abban a minutumban kirobbant belőlem a nevetés és még percekig nem bírtam abbahagyni, míg az egyetem kihalt folyosóin sétáltunk vissza a bálterembe…

***

Amint Kyu Hyun kitette a lábát a bálteremből nyíló ajtón, megcsapta a kinti, hűvös levegő, amitől összerezzent, de ezt el is felejtette vele az a lány, aki a közeli oszlop mellől figyelte csillogó szemekkel. A hideg éjszaka ellenére orcája enyhén rózsaszínben játszott, valószínűleg pontosan azon okból kifolyólag, mint amit Kyu Hyun is érzett. Legalábbis ebben reménykedett a fiú.

- Nincs túl hideg idekint? – kérdezte és közelebb lépett ahhoz a csodához, aki első pillantásra megbabonázta. Valami annyira vonzotta hozzá, hogy csak akkor érzett némi elégedettséget és nyugalmat, mikor egy karnyújtásnyira került tőle.

- Máshol nem sikerült volna kettesben maradnunk – mondta halkan La Na, ami még őt magát is meglepte és ennek következtében lesütötte a szemét, ami viszont Kyu Hyunt elbűvölte. Ahogy a lány zavarba jött a saját szavaitól, meggyőzte Kyu Hyunt, hogy nem csak játékról van szó. Még az a bátor feltételezés is felmerült benne, hogy talán ugyanannyira kíváncsi rá a lány, mint ő rá.

- És miért akartál velem kettesben maradni? – tette fel az ezek után egyértelmű kérdést, csak hogy még jobban zavarba hozza a lányt, mert egyszerűen imádta a látványt. Azt a fél méter távolságot is lecsökkentette kettejük között, és az egyik kezével megtámaszkodott az oszlop hideg kövén, majd lenézett a lány zöld szemeibe.

- Jól láttam, hogy féltékeny voltál a barátodra? – hirtelen vált kihívóvá és csábossá a pillantása és a hangja is, amitől Kyu Hyun kissé megszeppent. Azt hitte, hogy ezzel a kérdéssel sarokba szorította a lányt, most mégis pillanatok alatt fordult meg a kocka. De a döbbenete csak addig tartott, míg rájött, hogy képtelen hazudni neki. Mondhatta volna, hogy egy cseppet sem érdekelte Min Soo, vagy, hogy nem is rémlik neki ilyesmi. Mégis egészen más jött elő a torka mélyéből.

- Mindenkire, aki csak egy pillantást is vetett rád – búgta mélyen és rekedtes hangon Kyu Hyun, majd lejjebb hajolt, hogy egy vonalba kerüljön az arcuk.

La Na rá sem ismert saját magára. Egy óvatlan pillanatban őszintén kimondta azt, ami a szívén volt, ezt pedig megbánva egyből elszégyellte magát. Mikor Kyu Hyun kérdőre vonta, akkor pedig rögtön dolgozni kezdett benne az önvédelmi mechanizmus és ő hozta a fiút kényelmetlen helyzetbe, amitől viszont megnyugodott. De arra egyáltalán nem számított, hogy ez a magas, jókiállású, helyes fiú, akinek csak úgy áradt minden mozdulatából a szexualitás, ilyen nyíltan fog felelni a kérdésére. Ez az őszinteség pedig egyszerre döbbentette meg és varázsolta el, mégsem bírt a fiú fekete szemeibe pillantani. Félt attól, hogy mit fog tenni, ha egyszer csapdába ejtik azok az ónixok…

- Akkor igencsak féltékeny lehettél – felelte egyenesen a fiú mellkasának.

- El sem tudnád képzelni mennyire. – A hangjának mély rezgése még pontosan árulkodott arról, hogy az a zöld szemű szörnyeteg milyen mértékben vette át felette az uralmat. Kyu Hyunt zavarta, hogy La Na nem néz a szemébe, mert így nem láthatta, milyen hatással vannak rá a szavai, és nem tudta eldönteni, vajon elnyerte-e a tetszését a válasza vagy sem. Egyik ujját óvatosan a lány álla alá helyezte és felfelé emelte a fejét, míg végül La Na ijedt tekintete nem találkozott az ő erőteljes pillantásával.

- Félsz tőlem? – vonta kissé össze a szemöldökét Kyu Hyun, amint feltűnt neki az aggodalom szikrája a lány szemeiben.

- Saját magamtól félek – lehelte La Na és rá is harapott az alsó ajkára, amint kimondta az előbbi szavakat. Pontosan ezért nem akart a fiú szemébe nézni! Elég volt egy pillantás és máris ennyire kitárulkozott előtte, holott egyáltalán nem ez volt a szándéka.

Kyu Hyun elmosolyodott rajta, az egész bensője égett és bizsergett La Na közelségétől, nem utolsó sorban pedig attól, hogy ilyen aranyosan viselkedik. Egyik percben egy megfontolt üzletasszony, a másikban egy vadító és magabiztos nőszemély, a harmadikban egy ártatlan kislány.

- Miért?

- Mert… - kezdett bele a lány habozva, Kyu Hyun pedig itta volna minden egyes szavát, ha ezek után egyet is hallott volna. De mivel La Na elhúzódott tőle és a ruhája alját felemelve rohant egyre messzebb tőle, így a válasza is elmaradt. Kyu Hyun eddig észre sem vette, de a bálterem előtt elterülő kert egy kisebb labirintusból állt, ahol a falat alkotó sövény két méter magas volt, így nem lehetett belelátni, hogy mit rejt magában. A meglepetésből felocsúdva, még éppen elkapta La Na keringőre felhívó pillantását, mielőtt eltűnt volna az útvesztő bejáratánál.

Kyu Hyunnak nem tellett sok időbe, hogy a lány nyomába eredjen, gondolkodás nélkül vetette bele magát a játékba. Egy hatalmas vigyorral az arcán kanyargott a végeláthatatlannak tűnő növényfalak alkotta folyosókon, hogy meglelje a végén azt a lányt, aki csupa kérdőjel volt számára. Ez pedig izgalommal töltötte el. Csak néha pillantotta meg a vörös ruhájának alját egy fordulónál, mikor egy-egy régi gázlámpa alatt elhaladtak.

- Úgyis elkaplak, nincs értelme menekülnöd! – kiáltotta el magát és egy önfeledt nevetés szaladt ki a száján. Nem is tudta volna már megmondani, hogy utoljára, mikor érezte magát ilyen boldognak és felszabadultnak… Egy másik életnek tűnt, mikor még nem ismerte ezt a sötét hajú, gyönyörű mosolyú lányt.

Érezte, hogy egyre beljebb kerülnek a labirintusban, vagyis ez azt jelentette, hogy már nem sok választja el La Natól. Az egyik kanyarnál látta a cipője sarkát, a következőnél találkozott a tekintetük, ahogy a lány ellenőrizni akarta, mennyi előnye van még vele szemben. Az ezt követő fordulónál már majdnem elkapta a kezét, de éppen hogy meglógott előle, viszont ezzel egyidőben be is kerültek a labirintus közepébe.

Egy alacsony talapzaton álló szökőkút meredezett a magasba az üres tér közepén, aminek a tetején egy könnyed ruhát viselő nő tartott a kezében egy kancsót, amiből víz csörgedezett az alatta elterülő tálba. Valószínűleg tiszta ivóvíz hullott alá a váza szájából, amit bárki fogyaszthatott, akinek kedve támadt hozzá. A szökőkutat négy oldalról egy-egy pad szegélyezte, ahol kellemesebb időben az ember szívesen töltött el órákat, az eget bámulva. Most mégsem kötötte le ennél jobban Kyu Hyun figyelmét ez a csodaszép környezet, mert egy sokkal szebb látvány ejtette rabul, amit semmiféleképpen sem veszíthetett el.

Egy könnyed mozdulattal ragadta meg La Na karját, majd maga felé fordította és a következő pillanatban már egymásnak feszülve álltak a szökőkút tövében. A lány hevesen vette a levegőt, mellkasa gyors ütemben emelkedett fel és le, mégsem nézett rá. A tekintete idegesen járt-kelt menekülő utat keresve, akárcsak egy csapdába esett vad.

- Miért menekültél el? – Meg sem kottyant Kyu Hyunnak ez a pár percnyi futás, bár biztos volt benne, hogy La Nanak sem maga a futás volt a megerőltető és nem attól zihált ennyire.

- Én nem menekültem – válaszolt La Na, de még neki is égni kezdett az arca az égbekiáltó hazugságtól. De egyszerűen ő sem tudta volna megmondani, hogy miért futott el a fiú elől. Ez nem igaz… pontosan tudta, hogy miért tette.

- Hogyne – engedte el a füle mellett a feleletet Kyu Hyun egy elnéző mosollyal, majd a következő kérdést szegezte neki. Mindig is utálta, ha valamiről nem tudott, vagy ha valami befejezetlen maradt, és így nem tudott túllépni ilyen könnyedén a korábbi témán sem. – Mitől félsz?

- Hogy olyat teszek, amit nem szabadna… - hunyta le a szemét La Na, mint akinek fájnak a szavak, amik elhagyják a száját. Kyu Hyun szíve beleremegett abba a pillantásba és arckifejezésbe, amit látott.

- Nézz rám! – suttogta halkan, de La Na nem engedelmeskedett, továbbra is mozdulatlanul állt. Kyu Hyun gyengéden a kezei közé fogta a lány arcát és kényszerítette, hogy nézzen a szemébe. Istenem, olyan törékenynek és gyengének érezte a kezei között védtelenül reszkető leányt, hogy óvatosabban bánt vele, mint bárki mással eddig életében! – Nézz rám, kérlek, La Na!

Nem tudta, hogy a hangjában volt-e valami, vagy a szavaiban vagy akár az érintésében, de La Na nem bírt tovább ellenállni a kísértésnek. Belenézett azokba a fekete ónixokba és abban a pillanatban minden gondolat, minden ellenkezés és kétség elhagyta. Mert azokban a sötét íriszekben meglátta azt, amire egészen eddig várt, amiért megérte kockáztatni és engednie…

***

- Tessék?

- Úgy kellene viselkedned, mintha egy hatalmas gát szakadna át benned, ugyanis eddig ellenálltál Kyu Hyunnak, most mégis megadtad neki magad – magyarázta Ji Heon rendező, de egy szavára sem figyeltem oda.

- Nem-nem! – ráztam meg a fejem, de még mindig ugyanolyan nagy szemekkel bámultam a férfira, mint korábban. – Amit ezelőtt mondott!

- Miután megcsókol Kyu Hyun… - vonta fel a szemöldökét a rendező bizonytalanul, mert valószínűleg nem értette a kiakadásom okát.

- Csók?! – kicsit magasabbra ugrott a hangom a szokásosnál, de azt hiszem, hogy ezt el lehetett nézni nekem. – Te meg ne nevess!

Szóltam rá Kyu Hyunra, aki alig bírta elrejteni a vigyorát, ahogy belebújt az egyik kisegítő által odanyújtott kabátba, hogy felmelegedjen.

- Azt hittem, Kyu Hyun tájékoztatott arról, hogy lesz egy csókjelenet is a forgatáson – még mindig értetlenül pillantott rólam az említett fiúra, aki úgy tett, mintha azt sem tudná, hogy miről van szó.

- Ezt valahogy elfelejtette megemlíteni – erőltettem egy feszült mosolyt az arcomra, de belül feszített a düh és a kétségbeesés. Arról nem volt szó, hogy csókolóznom is kell mindenki szeme láttára a fiúval! Az egy dolog, hogy eljátszom a szerelmét, flörtölünk és megérintjük egymást, de az egészen más, ha elcsattan közöttünk még egy csók is. Egyrészt a rajongók teljesen ki fognak bukni, és ha kiderül, hogy én játszottam La Nat, akkor itt boszorkányüldözés fog zajlani (még ha a maszk miatt nehezebb dolguk is lesz ezzel, egyszer úgyis mindenre fény derül). Másrészt a barátaink előtt ezt megtenni sokkal nehezebb, mint idegenek előtt, arról nem is beszélve, hogy ha ezt Se Joo meglátja… Elképzelni sem mertem, milyen fájdalmat fogok ezzel neki okozni, még ha most a banda tagjai és a táncosok az épület melegéből figyelték is a kinti forgatást, majd látni fogják a kész felvételeket. Harmadrészt pedig egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy képes leszek-e erre a jelenetre Kyu Hyunnal. Imádtam minden egyes alkalmat, mikor megcsókoltuk egymást, de egy felvétel miatt megtenni, mégsem ugyanaz…

- Nem mondtad neki, Kyu Hyun? – ráncolta a szemöldökét Ji Heon kínjában és elhúzta a száját, hogy ilyen problémába ütköztünk.

- Ez nem teljesen igaz – rázta meg nemlegesen a fejét a szőke fiú, majd felém fordult. – Emlékszel, mikor megjöttél a bálterembe és megkérdeztem, hogy bármit megtennél-e, hogy tökéletes munkát végezz?

Leesett állal néztem Kyu Hyunra, mert rá kellett döbbennem, hogy igazat beszél. Mire csak ő egy elégedett mosolyt vetett rám, hogy ő bizony megmondta, majd a szökőkút vizét kezdte elpöckölgetni unalmában.

- De hát azt hittem, hogy csak vicceltél! – sziszegtem a fogaim között, mert akkor ugyan gyanús volt a fiú, mégsem hittem el, hogy tényleg igazat beszélt.

- Ez már a te hibád – rántott egyet a vállán és mélyen belebújt a kabátjába, védve magát a hidegtől. Legszívesebben lerántottam volna róla, hogy fagyjon halálra, de ennyi szemtanú előtt nem tehettem semmit sem.

- Talán nem szeretnéd megcsinálni, Ha Na? – kérdezte barátságosan Ji Heon, de kiéreztem belőle, hogy mennyire nem tetszene neki a nemleges válasz.

- Nem arról van szó, hogy nem szeretném – kezdtem bele kényelmetlenül feszengve, mert tartottam Ji Heontól. Még csak az hiányozna, hogy felidegesítsem és csapot-papot itt hagyva elhúzza a csíkot. -, csak meglepett-

- Oh, hát ez nagy megkönnyebbülés! – rakta rá a vállamra a kezét a férfi. – Nem tudom megérteni az olyan színészeket, akik kiakadnak és problémáznak, ha valami nem tetszik nekik. Örülök, hogy te nem ezen emberek közé tartozol, Ha Na!

Még szélesebbre húztam a kényszeredett vigyoromat, és csak bólintani tudtam, hogy bizony Yoon Ha Nat nem olyan fából faragták, hogy meghátráljon bármilyen feladattól is… Így mondjon valamire is nemet az ember lánya, ha látszólag megadják neki a választás lehetőségét, valójában viszont csak egy dolgot tehet!

- Akkor készüljetek a felvételre, jó lenne, ha elsőre sikerülne, mert elég hideg van, és nem szeretném, ha megfáznátok! – intett Ji Heon, majd ott hagyott minket, hogy az operatőrrel váltson pár szót.

- Egy szavad sem lehet, én mondtam, hogy mire számíts majd – nézett rám teljesen ártatlanul Kyu Hyun, mintha egy csepp rossz érzése sem lenne, hogy nem avatott be a részletekbe. És valószínűleg nem is volt…

- Legközelebb úgy mondd, hogy el is higgyem! – rivalltam rá suttogva, hogy a stáb tagjai ne vegyék észre a szóváltásunkat. Megmasszíroztam az orrnyergemet, ezzel is megpróbálva elűzni a stresszt, és éppen folytatni akartam, de jöttek a sminkesek, hogy felkészítsenek a következő jelenetre, így visszafogtam magam.

- Nem olyan nagy dolog ez, ne izgulj! – mondta lazán Kyu Hyun, mikor az utolsó simításokat végezték, de nem tudott meghatni.

Nem kimondottan rá voltam mérges, inkább a félelem dolgozott bennem, amit nem sikerült legyűrnöm, sőt, egyre jobban elhatalmasodott felettem, ahogy a gondolataim a következő jelenet körül forogtak.

- Hé! – lépett mellém Kyu Hyun és óvatosan végigsimított a karomon, de annyira elmerültem a saját kis világomban, hogy összerezzenve vettem tudomásul, hogy mellettem álldogál, a sminkesek pedig már sehol sem voltak. Felnéztem azokba a fekete szemekbe, amik kivételesen komolyan pillantottak vissza rám. – Ha tényleg nem szeretnéd, akkor beszélek Ji Heonnal.

Egy kicsikét meghatott, hogy képes lenne szembenézni miattam Ji Heonnal, mégsem éreztem helyénvalónak a dolgot. Csak egy csókról volt szó, nem arról, hogy vetkőzzek meztelenre és egy ágyjelenetet játszak el a fiúval. De akkor mégis mitől féltem így?

- Ahogy Ji Heonnak is mondtam, nem arról van szó, hogy nem szeretném.

- Hát akkor mi a baj? – kérdezte értetlenül a fiú, majd még közelebb lépett, hogy ne hallgassák ki a beszélgetésünket, de zavaromra automatikusan hátráltam el tőle. Meghökkenve nézett rám, én pedig éreztem, hogy elvörösödök a tettem következtében. – Félsz tőlem?

Elmosolyodtam volna a helyzeten, ha olyan hangulatban lettem volna, mert a kérdése a videóklip jelenetét idézte fel bennem, mintha csak azt játszottuk el volna újra.

- Nem, dehogy! – ráztam meg a fejem idegesen és átkaroltam a felsőtestem. Hirtelen sokkal hidegebbnek tűnt a hajnali levegő, a meleg télikabát ellenére is. Aggodalommal a szememben néztem fel végül Kyu Hyunra, és rászántam magam, hogy elmondjam neki az igazságot, mert nem akartam, hogy félreértsen. – Attól félek, hogy mit fognak gondolni a többiek rólunk. Rólam.

Ez volt az egész mögött. Féltem, hogy a többiek elkezdenek kombinálni, hogy valami van közöttünk és ennek akár Kyu Hyun, akár én fogjuk meginni a levét. Nem akartam a fiúnak gondot okozni, és őszintén szólva, nekem sem volt hiányzott még egy pletyka vagy szóbeszéd. Így is közellenségnek számítottam már a gyakornokok körében, nem akartam még jobban rontani a helyzeten.

- Oh, Ha Na! – sóhajtotta egy mosollyal a szája szegletében, ami meglepett. – Ez a csók a munkaköröd része, ha úgy tetszik.

- De…

- Ha Se Rié lett volna a főszerep, akkor vele csinálom ugyanezt – magyarázta, de ezzel nem hogy segített a helyzeten, csak még inkább rontott rajta. Valószínűleg észrevette, hogy nem a legjobb módszert választotta a megnyugtatásomra, mert egyből felhúztam magam azon, ahogy elképzeltem, hogy Se Rivel enyeleg itt a szökőkút mellett. – Ne érts félre! Csak azt akarom ezzel mondani, hogy színészként ez a csók pontosan olyan feladat, mint például építészként egy épület alaprajzának elkészítése. Akkor is meg kell tenned, ha az adott személy iránt nem érzel semmit sem, de mindenki mással el kell hitetned, hogy ez nem így van.

- Pont ez az… – törtem ki idegesen, de még időben elharaptam a mondatot, mielőtt olyat mondok, amit azonnal megbántam volna. De Kyu Hyun elől nem tudtam elrejteni a gondolataimat, ebből a három szóból is rájött, hogy mi zavar valójában, még ha nem is akartam a tudtára adni. Zavarban sütöttem le a szemem és kerültem a tekintetét, mert tudtam, hogy ezzel mindent elárultam.

Csak féligazság volt az, amit előbb kiböktem neki, mert a legnagyobb félelmem az volt, hogy valaki rájön, mit érzek Kyu Hyun iránt. Elég egyetlen egy ember, aki elkezd gyanakodni, hogy komolyabb érzések fűznek a fiúhoz, aztán megállíthatatlanul fog terjedni az ügynökség falain belül. Ha Kyu Hyun sejti is, még nem teljesen biztos benne, és ha az ő orrára nem kötöm, akkor nem akarom senki máséra sem, hogy mit rejtegetek a szívem mélyén.

- Kyu Hyun, Ha Na, álljatok készen! Pár perc és kezdünk – kiáltotta el magát Ji Heon, én meg bepánikolva fordultam Kyu Hyunhoz, aki viszont meglepetésemre egy halál nyugodt mosollyal az arcán nézett le rám.

- Csillagom – ezt az egy szót lágyan és csupa kedvességgel ejtette ki, amibe belebizsergett minden porcikám. Még mielőtt megmozdulhattam volna, a kabátom cipzárja után nyúlt, én meg értetlenül figyeltem minden rezdülését. -, ilyesmitől egy percig sem kell tartanod! – Óvatosan lefejtette a mellkasom elől a karomat, majd lassan lehúzta a cipzárt, míg a kabát két szárnya búcsút nem intett egymásnak. – Ha az adott személy iránt vannak érzéseid is – kezdett bele szinte suttogva, hogy tényleg csak én halljam minden szavát. Ezután mögém sétált, majd lesegítette a kabátot rólam, és kirázott a hideg, ahogy a leheletét megéreztem a fülemnél. -, akkor csak élvezd a forgatás minden pillanatát!