2015. aug. 25.

10. Fejezet

Csapdába esve

- Megőrültél? – néztem Se Joora kerek szemekkel és próbáltam odakúszni hozzá, hogy ne kelljen az egész műjégpályát átordibálnom, miközben beszélünk. A fiú viszont szerencsémre észbe kapott és pár könnyed mozdulattal ide csúszott hozzám.
- Most miért? – rántott a vállán könnyedén egyet.
- Ha bárki észrevesz minket és felismer téged, akkor… - nem fejeztem be a mondatot, ugyanis nyilvánvaló volt, milyen következményekkel járna, ha lebuknánk valaki előtt.
- Senki sem kíváncsi ránk, Ha Na – nyúlt a kezem után és megfogta. - Már egész késő van, kevesen is vannak a pályán, nem lesz semmi gond.
- De… - körbenéztem, és bár tényleg alig voltak páran a jégen, akkor sem tartottam jó ötletnek, hogy magunkra vonjuk a figyelmet azzal, hogy szemérmetlenül csókolózunk egy nyilvános helyen.
- Hadd élvezzük úgy ezt a randit, mintha semmiért sem kellene aggódnunk! – szorította meg a kezem és láttam, hogy nem csak viccelődésből mondja. Láttam azokban a csokibarna szemekben, hogy komolyan gondolja. – Mintha csak egy átlagos pár lennénk és csak magunkkal törődjünk!
Ha valaki esetleg meglát minket, mondjuk kézen fogva, arra ki lehet találni még valami kifogást, de egy csókot közel sem lenne ilyen egyszerű félremagyarázni. És pontosan ettől tartottam, hogy pont ezt látja majd meg valaki. Annyira szerencsétlen lennék, hogy pont ekkor fogja valaki felismerni Se Joot.
- Se Joo…
- Gyerünk, Ha Na! A kedvemért! – emelgette a szemöldökét és kétkedve pislogott rám, mert bizonytalan volt a válaszomban. – Felejtkezz el mindenről most az egyszer és ne aggodalmaskodj annyit!
- Ha rajtakapnak minket, akkor az a te hibád lesz, előre figyelmeztetlek! – bökdöstem mellkason és beletörődve az elkerülhetetlenbe sóhajtottam egyet.
- Értettem! – szalutált a fiú és egyből egy ezer wattos mosolyt vetett rám, amire nem tudtam nem válaszolni azonnal egy fáradt mosollyal.
- Ugye tudod, ha nyerek, akkor tényleg megveszed nekem azt a medvét? – kiáltottam Se Joo után, aki már nagy köröket írt le előttem a jégen vidáman.
- Látom, nagyon beleszerelmesedtél abba a maciba – jegyezte meg és gonoszan rám vigyorgott.
- Legalább lesz kit ölelgetnem majd éjszakánként – vágtam vissza, mire Se Joo azonnal megtorpant, én meg elnevettem magam az arckifejezésén. Összeszűkült szemekkel méregetett és elégedetlen arccal, fintorogva háborgott, ahogy ismét felém közelített.
- Biztosan beéred egy plüssel? – fékezett le előttem rögtön, alig pár centire az arcomtól, mire majdnem felborultam, de a derekamnál fogva megtartott, nehogy elvágódjak a jégen.
Azt hiszem, ekkor akadt el a szavam és éreztem, ahogy vér fut az arcomba. Se Jootól nem voltam hozzászokva ezekhez a közvetlen és erősen flörtölő jellegű kijelentésekhez. Sokkal kevésbé lett volna zavarba ejtő, ha egy másik srác (azt hiszem, nem nehéz kitalálni, kire gondolok) szájából hallom ezeket a szavakat, de Se Jootól ez meglepő volt. Persze egyáltalán nem rossz értelemben, amit a hevesen dobogó szívem alá is támasztott. Talán pont emiatt kaptam el a tekintetem róla, mert féltem, nem bírok neki ellenállni.
- Másban kellett volna fogadnod akkor…
- Majd legközelebb! – engedett el Se Joo és folyamatosan csak egy széles vigyor ült az arcán, amit úgy látszott, lehetetlen volt eltüntetni. Én pedig megkönnyebbülten nyögtem fel, amint az egy méteres körzetemből kikerült. – Szóval akkor benne vagy? Ha Na versus Se Joo?
- Jól van! – egyeztem bele végül. Valahol igazat adtam neki, mert én is ugyanúgy felszabadultan akartam élvezni a randinkat és nem attól tartani folyton, hogy valaki felismeri őt. – De bánni fogja a pénztárcád, abban biztos lehetsz!
Az a medve nem volt túl olcsó, azért is hagytam ott, mikor megláttam az árcédulát. Se Joo pénztárcája erősen meg fogja szenvedni, ha én nyerek.
- Majd meglátjuk! – gyorsított fel a korcsolyával és egyre nagyobb köröket írt le körülöttem, bizonyítva, hogy nem lesz olyan könnyű dolgom, ha meg akarom szerezni azt a plüsst. – Kezdhetjük?
Csak bólintottam és megpróbáltam elindulni a jégen. Se Jooban legalább volt annyi részvét, hogy nem teljes sebességgel szelte a pályát, hanem lassabban ment és csak előttem haladt egyenesen. Habár tudtam, szinte lehetetlen feladatra vállalkoztam, de volt egy „B” tervem, amit akkor akartam bevetni, mikor a fiú nem számít rá.
- Próbáld meg az egész testeddel egyensúlyozni a lépéseidet! – szólt közbe Se Joo, aki még így is tanácsokkal látott el, hogy jobban menjen a korcsolyázás. – Görkorcsolyád sem volt még?
- N-nem! – sikkantottam, mikor elvesztettem az egyensúlyom és pár percnyi kapálózás után mégiscsak seggre estem. – Ah! Mire hazaérünk kék zöld folt lesz az egész fenekem és a térdeim!
- Fájdalom nélkül nincs győzelem – nézett rám együtt érzően a fiú és zsebre dugta a kezét.
- Te könnyen beszélsz! – morogtam, de feltérdeltem és ismét felálltam, már ki tudja hanyadszorra.
Ahogy teltek a percek, egyre jobban ment a korcsolyázás, egyre több időt töltöttem két lábon, és annál kevesebbet a földön, a fenekemen. Se Joo megjegyzései és kisebb javításai segítettek, hogy egyre tökéletesebb legyen az egyensúlyom, és voltak olyan pillanatok, amikor nem figyelt és majdnem elkaptam. Vagy csak úgy tett, mintha elkaphatnám? Ki tudja?
A kanyarodással voltak főként gondjaim, mindig mikor Se Joo irányt váltott, engem is rákényszerített, és akkor történtek azok az esetek, mikor elterültem a jégen, mint egy döglött béka az út szélén. Nyilvánvalóan ekkor röhögött a legjobban rajtam…
Mikor már magabiztosabbnak éreztem magam a korcsolyákon, úgy döntöttem, hogy ideje akcióba lépnem és elkezdenem a „B” terv megvalósítását, mert tudtam, hogy esélytelen akár egy méternél is jobban megközelítenem Se Joot, aki úgy szelte a pályát, mint egy hivatásos jégkoris.
Szóval mikor a pályának a hosszabb oldalán üldöztem a fiút, akkor jól begyorsítottam és amint el kellett volna kanyarodnom balra, a rövidebbik oldalra, akkor ezt nem tettem meg, hanem kicsit oldalra dőltem, hogy felboruljon az egyensúlyom és elessek. Elméletben ez a terv nem is tűnt rossznak, de azzal nem számoltam, hogy ez igencsak fájni fog, főleg ha nem úgy sül el, ahogy én azt szerettem volna. És miért is sikerült volna úgy, ahogy én azt akartam?!
A bal kanyarban a bal lábam kicsúszott alólam és hatalmasat estem, a jégen csúszva az oldalsó fal állított meg, aminek nekiütköztem. Hangosan felnyögtem és azt sem tudtam, hirtelen melyik testrészemhez kapjak, mert fájt a bokám, a fenekem, a térdem, a könyököm és a csuklóm is.
- Ha Na! – hallottam meg magam mögött Se Joo ijedt hangját és sietős „lépteit”. A korcsolya sercegő hangja, ahogy a jeget karistolja, arra engedett következtetni, hogy a fiú már ott volt a közelemben. Mikor pedig megéreztem a kezét magamon, hirtelen megfordultam és ott kaptam el, ahol értem. Ez pedig ahhoz vezetett, hogy ő is megcsúszott és felborult, magával rántva engem is. – Aú!
- Megvagy! – kiáltottam örömmel a hangomban, miközben Se Joon fetrengtem, alig pár centire az arcától. A szemüvege is lecsúszott az orra hegyére és úgy nézett ki, mint egy szexi titkár, akiért oda van az összes női kollégája.
- H-hogy mi? – értetlenkedett alattam és nagyokat pislogott, de nem engedtem megmozdulni sem.
- Elkaptalak.
- De hisz… azt hittem, hogy megsérültél! – nézett egyik szememből a másikba és feltápászkodott a könyökére, amit nagy kegyesen megengedtem.
- Fájdalom nélkül nincs győzelem, nem ezt mondtad? – vetettem rá a legelbűvölőbb pillantásomat, amit csak magamra tudtam varázsolni.
- Elképesztő vagy, mondták már? – nevette el magát és örültem, hogy nem vette a szívére, hogy egy kicsit csaltam a játékunkban, és nem tisztességesen nyertem meg.
- Egy párszor, de azért mindig jól esik hallani – csücsörítettem a számat naivan. – De egy szó sem esett arról, hogyan kellene elkapjalak. Csak kicsit másként értelmeztem a szabályokat.
- Jó, jó! – simított végig a karomon mosolyogva. Lassú mozdulattal nyúltam az arcához és visszatoltam a szemüvegét az orrára. Ha nem feküdtem volna éppen a földön, akkor a szeretet, ami hirtelen elöntött eziránt a fiú iránt, valószínűleg ledöntött volna a lábamról. Olyan elképesztően kedves volt, annyira jól elszórakoztam vele, élveztem minden egyes percet, amit a társaságában tölthettem. Ez az érzés, ami rám tört; a meleg, barna szemei; lágy mosolya és az a tíz centi, ami az arcunk között volt, vezetett ahhoz, hogy nem bírtam magam visszafogni és azt a kis távolságot lecsökkentettem, majd egy gyengéd csókot leheltem a szájára.
Se Joo meglepődött, amiről enyhén elnyílt szája is árulkodott, de a csodálkozását felváltotta egy finom mosoly, majd egyik tenyerét az arcomra helyezte.
- Egyezzünk ki egy döntetlenben! – suttogta és száját az enyémre tapasztotta. Ez a csók emlékeztetett arra, mikor a klub után először csókolt meg. Óvatos volt és gyengéd, mintha minden porcikámat óvná és vigyázna rám. A nyelve forró volt és a kontraszt, amit a körülöttünk lévő jeges levegővel alkotott, felpezsdítette a vérem. Az ujjaim önkéntelenül kúsztak a fiú mellkasára, a pólójára, amibe belekapaszkodtam és még közelebb húztam magamhoz. Remegtek a lábaim és belülről perzselt valami ismeretlen tűz, amivel most találkoztam életemben először. Bizsergett minden egyes idegsejtem és reszketve fújtam ki a levegőt, mikor Se Joo elhúzódott tőlem.
- Ha így folytatjuk, tényleg felkeltjük mindenki figyelmét – lihegte és segített felállni, miután kimászott alólam, bár még mindig nem sikerült teljesen észhez térnem. Elindult előttem, én pedig vaksi tekintettel araszoltam utána, miközben az agyam ezerrel zakatolt. Talán csak pár másodpercbe telt, hogy rájöjjek, mi is történt az előbb.
- Úristen, tiszta perverz vagyok! – borzadtam el magamon és az arcomat a kezeim közé temettem.
- Tessék? – fordult hátra Se Joo tágra nyílt tekintettel és hát enyhe kifejezés lett volna, ha azt mondom, hogy leesett az álla. Rögtön a szám elé kaptam a kezem és rémülten meredtem a fiúra.
Ha Na, te egy idióta vagy! Miért nem tudod befogni a szádat?! Miért kell hangosan gondolkodnod?! Kész katasztrófa vagy!  – szidtam magamat tovább.
Azonnal hátraarcot vágtam és megindultam a Se Jooval ellentétes irányba. Hát nem szégyellem bevallani, hogy menekülőre fogtam a dolgot. Fülem, farkam behúzva akartam elhúzni a csíkot, mert képtelen lettem volna a szemébe nézni ezek után. Főleg, ha rákérdez, hogy miért is mondtam én ezt az előbb… Jézusom, de ciki!
- Ha Na! – hallottam Se Joo hangján, hogy mosolyog, és mikor elkapta a karom, hogy megállítson, esélyem sem volt ellenkezni, mert csak azt értem volna el megint vele, hogy a földön kötök ki, és azért igazság szerint az előző esést eléggé megsínylettem. – Ez mi volt?
- Semmi! – vágtam rá nyomban, ahogy szembe kerültem Se Joo barna szemeivel, amik kíváncsian mértek végig, de a túl gyors és heves válaszom elárult, hogy egyáltalán nem semmiségről volt szó.
- Miért is vagy te perverz? – láttam rajta, hogy alig bírja megállni, hogy elnevesse magát, így erősen összeszorította a száját és továbbra is bilincsben tartott a tekintetével.
- Ki mondott ilyet? Én ugyan nem! Nem tudom, miről beszélsz! – ráztam meg a fejem és próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de az ajkam megremegett alatta, és égett az egész arcom. Nem csodálkoztam volna, ha a fülem hegyéig paradicsom vörös lettem volna…
- Komolyan ki kell belőled szednem, vagy kibököd végre? – hajolt bele az arcomba és összerezzentem a hirtelen közelségétől. – Szóval?
Akaratlanul is szóra nyílt a szám, de azután becsuktam. Eszem ágában sem volt ilyesmit hangosan kimondani Se Joonak. Még csak az hiányozna, hogy ő is rájöjjön, hogy milyen perverz barátnőt sikerült összevadásznia magának.
- Na! – búgta mély hangon, amibe beleremegtem. – Csak nem lehet az olyan rossz, hogy ennyire ne akard elmondani!
Ha te azt tudnád, Se Joo! – jajdultam fel magamban. Nem volt olyan borzalmas igazság szerint, mégis rosszul éreztem magam miatta és feszengtem. Továbbá nem mellékes, hogy még szégyelltem is kissé. Ugyanis olyasmit tapasztaltam meg, amit még egyszer sem korábban. Az alatt a csók alatt olyan dolgok ébredtek fel bennem, amihez még nem volt szerencsém.
Megkívántam Se Joot.
És nem csak olyan, hű de cuki ez a srác módon, hanem… hanem szexuálisan.
Jézusom! Még gondolatban kimondva is teljesen zavarba jöttem és belepirultam! Se Joo átható pillantása pedig csak nem akart ereszteni és fogalmam sem volt, hogy menekülhetnék meg a válasz elől.
- Jó estét kívánunk! Ezúton szeretnénk megkérni a kedves vendégeinket, igyekezzenek mihamarabb elhagyni a műjégpálya területét, mert öt perc múlva, azaz fél tizenegykor, a pálya bezárja kapuit. Köszönjük megértésüket és figyelmüket!
Ahogy felhangzott a hangosbemondóban a női hang, egyből megkönnyebbültem, mert tudtam, ez lehetőséget adott arra, hogy kikerüljem Se Joo kérdését.
- Mennünk kéne! – villanyozódtam fel rögtön és egy merev mosollyal az arcomon megveregettem a karját, jelezve, hogy ideje lenne indulnunk.
- Ezt most megúsztad, de legközelebb nem bánok veled kesztyűs kézzel! – karolta át a fiú a derekam és egy lemondó mosollyal az arcán indult meg velem ahhoz a kijárathoz, ahol levettük a cipőinket.
Inkább nem mondtam semmit sem erre, mert csak felingereltem volna, és ismét pironkodhattam volna, hogy mik fordultak meg a fejemben nem sokkal ezelőtt. Csak csendben átvettük a cipőnket, leadtuk a korikat és kézen fogva nézelődtünk tovább a parkban.
- Amúgy pedig nem kellene zavarban érezned magad miatta – jegyezte meg félhangosan Se Joo pár perccel később, miközben azon gondolkoztam, hogy mire kéne következőnek felülnünk. De erre megtorpantam és ledöbbenve bámultam a mellettem haladó fiúra. Ő is megállt és felém fordult. Barna szemei lágyan pislogtak rám, mikor rájöttem, hogy mire is célzott.
Ezt nem hiszem el, hogy ennyire nyilvánvaló volt, hogy mire gondoltam! Hogy lehet az, hogy mindenki ilyen könnyedén olvas bennem?! Nem elég, hogy Kyu Hyun, bocsánat, a K betűs személy teljesen kiborított a gondolatolvasó képességével, most már Se Joo is ilyen egyszerűen rájön mindenre, amit el akarok előle titkolni?! Ideje lenne rendesen megtanulnom színészkedni, mert így idő előtt fogok elhalálozni majd a szégyentől.
- Hé! – kereste Se Joo a tekintetem, amit észre sem vettem, de kerültem már egy ideje. Nagy nehezen rávettem magam, hogy a szemébe nézzek. A hajamat a fülem mögé tűrte egy gyengéd mozdulattal és a tenyerét az arcomon hagyta. – Ez teljesen természetes dolog, nem olyasmi, amiért szégyenkezned kéne.
Behúztam a nyakam és éreztem, amint vér tolul az arcomba, mert még a halvány reményem is elszállt, hogy Se Joo félreértett volna valamit.
- Amúgy meg hízelgőnek tartom – puszilt homlokon váratlanul, mit sem törődve azzal, hogy kínomban égett az egész arcom és legszívesebben a föld alá bujdokoltam volna. – Gyere, vegyük meg neked azt a medvét!
Ahogy megkerestük azt a kisboltot, ahol láttuk a plüss macit, addigra nagyjából a vérkeringésem visszatért a normális állapotba és kevésbé éreztem magam kellemetlenül a fiú közelében. Se Joo nem sajnálta a pénzt rá és tényleg megvette nekem azt a medvét, amit magamhoz szorítva cipeltem, miközben tovább nézelődtünk. Olyan puha és selymes anyagból készült, hogy az arcomat is bele kellett nyomnom, egyszerűen nem bírtam ki! Ezen Se Joo el is nevette magát.
- Hihetetlen, hogy nekem van szülinapom és te kapsz ajándékot! – dünnyögte Se Joo mellettem, bár tudtam, hogy egy pillanatig sem igazi a sértettség a hangjában. Emellett igazat kellett neki adnom. Olyan sietve ültünk fel egyik gépről a másikra, hogy sem időm, lehetőségem pedig végképp nem volt, hogy átadjam neki az ajándékomat.
- Mit szólnál, ha utolsóként felülnénk arra? – mutattam az egyik kezemmel a megfelelő irányba.
- A hőlégballonra?
- Igen – bólintottam és már húztam is Se Joot arra, ahol fel lehetett rá szállni.
Igazság szerint ez a szerkezet csak hasonló volt egy hőlégballonhoz, mert ezt úgy csinálták meg a készítői, hogy a fedett részen belül egy kötött pályán vezették végig a ballonokat fent a magasban, amikből csodálatos kilátás nyílt az egész parkra. Úgy gondoltam, ez megfelelő hely lesz arra, hogy átadjam Se Joonak az ajándékát, mivel itt elvileg kettesben lehettünk huzamosabb ideig.
Pár perc sorban állás után ketten be is szálltunk az egyik ilyen ballonba. Többen is befértek volna, mert eredetileg hat ember számára lett tervezve, de a romantikus kis utazáshoz ketten bőven elegen voltunk. Aztán lassan emelkedni kezdett a ballon, aminek a kosarának szélébe kapaszkodva néztünk lefele, ahogy távolodtunk a földtől.
- Ez egyszerűen csodálatos! – hüledeztem megfeledkezve mindenről és csak bámultam a lenti világot, ami a szemem elé tárult. Mint egy kisebb birodalom, ahova fentről tekintettünk le.
- Igen, elképesztő! – helyeselt Se Joo is és megbabonázva nézte az emberek százait lent a parkban.
Kihasználva az alkalmat, hogy Se Joo figyelmét lekötötte a látvány, amit a park nyújtott, a táskámban kezdtem el kotorászni, hogy végre átadhassam azt neki, amiért tulajdonképpen találkozni akartam vele.
De mikor eljött a pillanat, nem is tudtam, hogy fogjak hozzá. Annyira nem úgy ünnepeltük ezt a randit, mintha Se Joo születésnapja lenne… Bátortalanul pislogtam a fiú felé, hogy hogyan is hozzam fel a témát.
- Se Joo? – szólaltam meg gyorsan, mielőtt még meggondoltam volna magam, mire megfordult és leült, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Igen?
- Ugyan nincs torta, sem ünnepség, és még én is ilyen bénán hozom fel az egészet, de boldog születésnapot!
Nem volt a legjobb és leglelkesebb beszéd egy szülinaphoz képest, de átnyújtottam Se Joonak egy kis fekete dobozt, amit világoskék szalaggal fűztek át. Kíváncsian vette át a dobozt, majd kinyitotta.
Furcsa volt látni az arcán az érzelmek hirtelen kavalkádját, miután meglátta, mi is az ajándékom. Először igencsak hitetlenkedett és hol rám, hol pedig a kezében tartott kis dobozra nézett, talán még egy kis dühöt is láttam megcsillanni a szemében, de az egy szempillantás alatt eltűnt és csak hála és csupa gyengédség maradt a tekintetében.
- Ha Na…
- Már régen vissza kellett volna adjam, de nem volt rá lehetőségem. Nem, ez nem igaz. Csak képtelen voltam a szemed elé kerülni, hogy megtegyem. Ez a tied és hozzád tartozik, ezért sajnálom, hogy csak most jutottam el odáig, hogy visszaadjam a jogos tulajdonosának – fogadkoztam idegesen. – Tudom, nem volt szép tőlem, hogy ennyi ideig magamnál tartottam. Vissza is akartam adni, tényleg…
Se Joo szája fojtotta belém a szót, ahogy az ajkai az enyémre tapadtak és mohón falták azt. Szenvedélyes volt és érzelmektől fűtött. Vadul csókolt, alig hagyott levegőhöz jutni, aztán elváltunk egymástól, de a homlokát az enyémnek támasztotta és kissé zihálva lélegzett.
- Köszönöm!
- Ha gondolod, segítek felvenni – ajánlottam fel bátortalanul és mivel nem ellenkezett, így kivettem a kezéből a dobozt, amit még mindig erősen szorongatott. Ahogy a doboz belsejére esett a tekintetem, halványan elmosolyodtam. Puha párnák között ott hevert egy ezüst szemekből fűzött nyaklánc, amin két karikagyűrű lógott medálként funkcionálva.
Óvatosan kiszedtem az ékszert a helyéről, majd Se Joohoz hajolva, átölelve a nyakát, a kis kapcsot pár pillanatnyi szerencsétlenkedés után sikerült összecsatolnom. Miután elengedtem a fiút, egyből a mellkasához kapott, ahol a gyűrűk megpihentek a pólóján.
- Nem hittem volna, hogy valaha is viszontlátom még – hallottam, ahogy megremeg Se Joo hangja, ami miatt még inkább bűntudatot éreztem.
- Sajnálom, hogy csak most adtam vissza – az ölemben tartott ujjaimat bámultam és nem tudtam, mit is mondhatnék még, hogy elhiggye, nem szánt szándékkal tartottam magamnál a nyakláncát.
- Hol találtad meg? – még mindig nem tudott betelni a látvánnyal és az ujjai között forgatta a gyűrűket. – Hetekig kutattam utána, de egyszerűen sehol sem bukkantam a nyomára!
- A kórházban.
- Hol? – emelte rám a tekintetét meglepődve. – Mit keresett ott?
- Emlékszel még arra, mikor bejöttél hozzám a kórházba és elmondtad, hogy a fiúkkal bevonultok a seregbe? – Se Joo továbbra is értetlenül nézett rám, de bólintott. – Akkor kiborultam és neked estem, emlékszel?
Egyre kellemetlenebbnek éreztem ezt az egészet, de nem úgy tűnt, hogy Se Joonak leesett volna már a tantusz, így kénytelen voltam folytatni.
- Valószínűleg a nagy hadonászás és ütlegelés közben letéptem a nyakadból. Két nappal később találtam meg a földön – fejeztem be a magyarázkodást, de nem néztem a szemébe. Túlságosan tisztában voltam vele, hogy mennyit jelentett számára ez a nyaklánc, és hogy nem adtam neki vissza azonnal, rettentően aljas dolog volt tőlem.
- Értem – felelte, de a hangja nem olyan volt, mint amire számítottam. A rideg és hűvös hang helyett lágy volt és simogató. Bátortalanul pislogtam fel rá és egy megértő tekintettel találtam szemben magam, amit remélni sem mertem volna. – Köszönöm! Köszönöm, hogy nem dobtad ki az első kukába azok után, ahogy viselkedtem veled. Köszönöm, hogy megtartottad és vigyáztál rá, annak ellenére, hogy kétséges volt, valaha is újra találkozunk-e.
- Se Joo! – érzékenyültem el és a nyakába vetettem magam. – Azt hittem, haragudni fogsz rám, hogy csak most adom oda! Azt hittem, mérges leszel, hogy ennyi ideig magamnál tartottam, még akkor is, ha egyszer tényleg megpróbáltam visszaadni!
Se Joo eltolt magától, amin meghökkentem, és kérdőn néztem rá, hogy mi történt.
- Megpróbáltad egyszer visszaadni? – billentette oldalra a fejét és szemöldök ráncolva méregetett. Az ajkamba haraptam, mikor rájöttem, hogy megint elszóltam magam, ma már nem először. Aztán gondolatban rántottam egyet a vállamon. Végül is mi olyan nagy dolog van ebben? Könnyedén elmondhatom neki!
- Igen – bólintottam, jóval magabiztosabban, mint ahogy jelenleg éreztem magamat. – Talán öt hónappal azután, hogy bevonultatok, elmentem meglátogatni téged, hogy visszaadjam a láncodat.
- És miért nem szóltak akkor, hogy látogatóm van? – kérdezte Se Joo, de csak ekkor tűnt fel, mennyire megváltozott az arckifejezése ezalatt a pár másodperc alatt. A szemei mintha szikrákat szórtak volna, a hangja fagyos volt, akár a téli, metsző szél, és valami megmagyarázhatatlan düh áradt belőle.
Azt hittem, nem haragszik rám, de akkor tévedtem volna?
Megijedtem és féltem, hogy bármit is mondok, az csak bajt okoz. Így csak némán bámultam a szemeibe és tátogtam, hogy mit is mondhatnék még. Idegesen tördeltem az ujjaim és mivel nem úgy tűnt, hogy Se Joo meg akarna szólalni, kénytelen voltam én megtörni a csendet.
- Nem jutottam el odáig, hogy szóljak neked, találkozni akarok veled – motyogtam teljesen megsemmisülten, de Se Joo még mindig nem reagált rá, ezért meggondolatlanul ömlöttek a szavak belőlem. – Én tényleg találkozni akartam veled! Miután felépültem, sokáig törtem a fejem, hogy mit kezdjek a nyaklánccal. Tisztában voltam azzal, hogy ezek a gyűrűk, a szüleid jegygyűrűi mennyit jelentenek neked. Mindig a nyakadban lógott ez a lánc, még ha vérre menő harcot is kellett vívnod a stylistokkal, menedzserekkel, akkor sem voltál hajlandó levenni. Tudtam, hogy akármennyire kényelmetlen is lesz, akkor is vissza kell adnom neked!
Egyre kétségbeesetten magyarázkodtam és éreztem, hogy ennek így nem lesz jó vége. Bármennyire is őszinték voltak a szavaim, valahogy mégsem sikerült meglágyítanom velük Se Joo szívét, mivel még mindig merev testtartásban ült mellettem.
- És?
- És én elmentem, hogy visszaadjam – nyögtem ki nehezen és a gyomrom remegett az idegességtől. – De…
- De?
- Nem tudtam bemenni – Miért ilyen nehéz ez?! Nem mondhattam el az okát… Nem mondhattam el, hogy miért nem voltam képes szólni neki, hogy ott jártam nála a seregnél.
- Miért?
Az ajkamat rágcsáltam és már ott tartottam, hogy nem érdekel, mi lesz a következménye, elmondok mindent, még ha nem is fog nekem hinni. Még ha veszekedni is fog velem, még ha hazugnak is fog nevezni, akkor is kibököm végre, mert nem bírtam tovább.
- Se Ri miatt?
Megdermedve kaptam fel a fejem és néztem a fiú csokibarna szemeibe, amik érzéketlenül pillantottak vissza rám.
- Honnan…?
Se Joo váratlanul megragadta a kezem, még ellenkezni sem tudtam, olyan hirtelen fordulat volt. Honnan tudhatta Se Joo, hogy Se Ri miatt nem tudtam vele aznap találkozni?
- Sajnálom, hogy ilyen voltam, de tudnom kellett, hogy igaz-e – hajtotta le bűnbánóan a fejét Se Joo és bátorítóan megszorította a kezem. – Majdnem négy éve történt, mégsem hittem el teljesen a mai napig. Nem voltam száz százalékig biztos benne, hogy igaz.
- Miről beszélsz? – néztem meghökkenve Se Joora, aki mélyet sóhajtott és végül szóra nyílt a szája. Nem értettem, honnan szerezhetett tudomást arról, hogy Se Ri állított meg annak idején, és így képtelen voltam találkozni vele.
- Aznap, mikor eljöttél meglátogatni, Min Soohoz is eljöttek a szülei, így kimehetett a táborból a látogató helyiségbe – kezdett bele Se Joo. – Mikor a szülei elmentek, akkor meglátott egy lányt, aki az egyik ablak előtt elgondolkozva álldogált. Elsőnek nem is hitt a szemének, de mikor rájött, hogy te vagy az, akkor oda akart menni köszönni, de kiszúrta, hogy nem vagy egyedül. Látta, hogy Se Rivel beszélgetsz. Hallotta a beszélgetéseteket is.
Nem tudtam hinni a fülemnek. Az a nap, mikor összefutottam Se Rivel, életem egyik legrosszabb napjai közé tartozott. Esküdni mertem volna rá, hogy közel s távol egy lélek sem volt, különben Se Ri nem engedte volna meg magának azt a hangnemet, amit velem szemben használt. De az, hogy Min Soo fültanúja volt azoknak a perceknek, sokkoló hatással volt rám.
Akkor korábban jól gondoltam, hogy Se Joo és Se Ri emiatt szakított?! – jutott eszembe a liftbeli beszélgetésünk Kyu Hyunnal a lányról, de kivertem ezt a fejemből. Ennél voltak sokkal fontosabb dolgok is, amiket meg akartam tudni a fiútól.
- Az egészet?
- Nem tudom, hogy hallotta-e a beszélgetést az elejétől a végéig, de a lényeget így is értette – szűrte a fogai között Se Joo. – Szinte fejvesztve rohant hozzám, miután te elmentél, hogy elmesélje, mi történt.
- És te hittél neki? – végre feltettem azt a kérdést, ami a leginkább érdekelt. Ugyanis nekem is megfordult annak idején a fejemben, hogy bemártom Se Rit, hogy minden szennyest kiteregetek róla, de féltem, hogy senki sem hinne nekem. Hiszen egy csodaszép, aranyos és édes lány volt mindenki szemében. Mégis ki hitte volna el nekem, hogy egy álnok, gonosz perszóna, aki úgy húzza magára a jóságos keresztanya jelmezét, mintha csak az aznapi ruháját választaná ki? Főleg, hogy annak a fiúnak volt a barátnője, akibe szerelmes voltam… Esélytelen volt, hogy komolyan vegyenek, inkább csak féltékenykedésnek tanúsították volna a viselkedésem.
- Először nem – vallotta be töredelmesen a fiú. Nem hittem volna, hogy igazat fog mondani, hiszen hazudhatott is volna, mégis tartott annyira, hogy a szemembe mondja az igazságot, még ha tudta is, hogy fájni fog. – Nem akartam elhinni, hogy ennyire félreismertem Se Rit, hogy ilyen könnyedén képes volt átejteni. Ezért tagadtam hetekig az egészet, annak ellenére, hogy tudtam, semmi oka nem lett volna Min Soonak ilyesmiről hazudni.
- Mi változtatta meg a véleményedet? – kíváncsiskodtam tovább, hiszen valamikor mégiscsak elismerte a szavakat, amit Min Soo osztott meg vele. Mert igaza volt, Min Soonak nem lett volna oka hazudni. Főleg nem olyasmit, mint amit Se Ri vágott a fejemhez: hogy nem vagyok elég jó Se Joonak, hogy meddig akarok még a nyakán lógni és miért nem tudom már végre békén hagyni…
- Őszintén mondom, hogy fogalmam sincs – rázta meg tanácstalanul a fejét. – Miután Min Soo elültette a gondolatot a fejemben, hogy Se Ri nem az a lány, akinek eddig hittem, akaratlanul is kerestem az árulkodó jeleket. Szép lassan pedig átláttam a maszkján, láttam a mosolyát, ami minden egyes alkalommal megfeszült az arcán, mikor szóba hoztalak. De akkor voltam teljesen biztos abban, amit Min Soo mesélt, mikor szakítottam vele.
- Feladta a színészkedést? – kérdeztem egy keserű mosollyal az arcomon, mert el tudtam képzelni, mennyire fájhatott Se Ri büszkeségének, hogy dobták.
- Különleges látvány volt, az biztos – bólintott elismerően Se Joo, mire akaratlanul is elnevettem magam. Halványan elmosolyodott és végigsimított az arcomon. – Sajnálom, hogy önkéntelenül is ekkora fájdalmat okoztam neked. Ha tudtam volna, hogy bánik veled, akkor…
- Nem érdekes! – szakítottam félbe sietve és egy mosolyt vetettem rá. – A lényeg, hogy kiszabadultál a pókhálójából.
Se Joo hangosan felnevetett és magához vonva, szorosan ölelt.
- Egy sokkal veszélyesebb csapdába estem ezúttal.
- Tessék?! – toltam el magamtól, és még leplezni sem voltam képes a felháborodást a hangomban, bár Se Joo csak még jobban nevetett rajtam.
- Egy olyan csapdába, amit tíz évig gondosan készítettek elő számomra – puszilt szájon, de a szavai hatására rózsaszín arccal, némán néztem vissza rá.
Hogy tud ilyen eszméletlenül cuki lenni?!
- Akkor nem fogsz egykönnyen szabadulni – vetettem rá egy félős mosolyt és közelebb húzódtam hozzá, hogy át tudjon karolni és úgy élvezhessük tovább a kis körutunkat a park fölött szállva a légballonban. – Na, várj csak!
Idegesen fordultam Se Joo felé, hogy a szemébe tudjak nézni. Valami olyasmi ötlött fel bennem, amiről teljesen elfelejtkeztem eddig, de már egy ideje meg akartam kérdezni róla.
- Ha már eleve tudtad, hogy Se Ri nem megbízható és csak játszik veled, akkor szombaton miért haboztál, mikor mellém kellett volna állj? – nem tudtam elrejteni előle a hangomban megbúvó sértettséget, de ezt tényleg nem értettem. Ha Se Joo tudta, hogy Se Ri nem az a jó kislány, mint akinek hitte, akkor miért hezitált köztem és közte a P.S.-nél?
- Egy percig sem hittem el Se Ri színjátékát, ne aggódj! – legyintett fújtatva.
- Akkor meg miért nem álltál ki mellettem? Tudod, milyen rossz volt, hogy mindenki kételkedett bennem? Ha a többieknek még ezt el is néztem, tőled nem erre számítottam…
- Sajnálom, Ha Na! – ráncolta a szemöldökét Se Joo és láttam, hogy tényleg bánja a dolgot, ami kicsit jobb kedvre derített. – Először is: senki nem hitte el Se Rinek, hogy ő az áldozat, ettől ne félj! Másodszor pedig: ismered Se Rit, ha letámadjuk ott, hogy hagyja abba a színészkedést, akkor csak nekünk esett volna és óriási balhét kerekített volna ki az egészből.
- De…
- Ha pedig mindenki odasereglett volna, akkor inkább neki hittek volna, mintsem neked - osztotta meg velem a fájó igazságot, ami szíven ütött, de nem tudtam vele mit kezdeni. – Emellett nem kockáztathattuk, hogy felismerjenek téged.
- Mondja ezt az, aki kijelentette Ji Heonnak, hogy ki is vagyok valójában – vetettem a szemére Se Joonak. Nem akartam veszekedni vele, de annyi minden maradt bennem az ügynökségnél való látogatás után, és csak úgy kibuktak belőlem egyesével.
- Az… - láttam, hogy teljesen zavarba jön és hirtelen azt sem tudta, mit mondjon.
- Akárhányszor végiggondolom, nem értem, miért tetted – ráztam a fejem értetlenül. Na, nem mintha összeomlott volna a világom tőle, csak ha már megbeszéltük, hogy ez egy titkos küldetés lesz, akkor első adandó alkalommal leleplezni, nem volt túl okos ötlet… Oké, kicsit azért féltem attól is, hogy Go Jin elmondja az apámnak, hogy a cégnél jártam és a következményektől, amit ez okoz. (Bár ehhez Se Joonak vajmi kevés köze volt.)
- Szeretnél a P.S.-nél dolgozni? – tette fel váratlanul a kérdést a fiú.
- Ez nyílt titok.
- Szeretnél a klipben szerepelni? – ez már egy érdekesebb kérdés volt.
Ugyanis amíg úgy nem alakult, hogy szerepelhetek benne, addig meg sem fordult a dolog a fejemben. De miután jobban átgondoltam, hogy lehetőségem adódott szerepelni egy klipben – és tegyük hozzá nem is akármilyenben, hiszen a STAND UP-ról volt szó -, nagyon is megtetszett a gondolata. Ez talán addig tartott, míg Se Ri az orrom alá nem dörgölte, hogy ha róla van szó, akkor úgyis ő kapja meg a szerepet, nem számít, mennyire erőlködöm.
- Szerettem volna, igen – válaszoltam végül a valóságnak megfelelően.
- Ez nem éppen egy kislemezt jelent, ezzel nem egy banda tagja leszel, de akkor is remek alkalom, hogy kipróbáld magad benne – mosolygott bátorítóan Se Joo és ebben a pillanatban elhittem neki, hogy akár tényleg részese lehetek egy forgatásnak és egy zenei videoklip megszületésének. – Ha senki sem lökdös, akkor magadtól nehezen szánod rá magad, hogy lépj.
A kis gonosz beszólást félretettem – elraktároztam az agyamban, hogy ezért még később megfizet - és megint ott kötöttem ki, hogy Se Joo csak jót akart nekem. Én meg szokásomhoz híven előbb szólaltam meg, minthogy gondolkodtam volna és megint megharagudtam rá a semmiért. Talán Kyu Hyun sejtette, hogy Se Joo csak rám gondolt, mikor elárulta Ji Heonnak a személyazonosságomat? Azért védte meg a fiút? Áh, mindegy!
- Talán igazad van abban, hogy egyedül nehezen jutok döntésre, de legközelebb megkérdezhetnél, mielőtt ekkora galibát okozol – húztam a számat, mivel egyet kellett vele értenem. – Ha nem mondasz semmit sem, akkor elkerülhettük volna az összetűzést Se Rivel.
- Szerinted nem talált volna valami egyéb okot, amivel beléd köthet? – húzta fel kétkedve a szemöldökét, csupa iróniával a hangjában. Még el is mosolyodtam rajta, hogy ilyenre is képes.
- Ott a pont – böktem arcon mosolyogva. – Szóval azt mondod, tartozok neked egy köszönömmel azért, amit tettél?
- Valami másnak jobban örülnék – hajolt közelebb hozzám Se Joo egy pimasz mosollyal az arcán. Az ajkai már súrolták a számat, mikor a ballon hirtelen megállt. Mindketten kinéztünk az oldalán, hogy mi történhetett és láthattuk, hogy az út végére értünk. Már csak azt kellett megvárnunk, hogy leeresszenek minket a földre.
Ez alig két percbe telt és miután kiszálltunk a ballonhoz tartozó kosárból, megbeszéltük, hogy ideje lenne hazamennünk. Már háromnegyed tizenegy volt és tizenegykor zárt a park, így feleslegesnek tartottuk, hogy ezt a pár percet még barangolással töltsük. Kézen fogva sétáltunk a kijárat felé és a szívem szinte repesett a boldogságtól, hogy túl voltam életem első hivatalos randiján a barátommal. Ennél tökéletesebb estét – a kisebb összezördülések és komolyabb témák ellenére is – el sem tudtam volna képzelni. Se Joo pontosan olyan randival ajándékozott meg, amiről minden lány gyerekkora óta álmodozik. Azt hiszem, egy tételt kihúzhattam a nem létező bakancslistámról!
Szerencsénkre Se Joo kocsival jött a parkhoz, így a parkolóházban megkerestük a járművet és fáradtan vágódtunk be az ülésbe. Még egy hosszabb autóút várt ránk az Akadémiáig, amit csendben tettünk meg. Vagyis én mindenféleképpen, mert olyan öt perc után elnyomott az álom…
Mikor ismét kinyitottam a szemem, Se Joo helyes arcával találtam szemben magam. Ahogy az arcvonásai egyre jobban tisztultak a szemeim előtt, rám tört a deja vu érzése. Se Joo áthajolt előttem és kikapcsolta az övemet.
- Felébredtél végre? – mosolygott rám lágyan, még mindig közel hajolva hozzám, az ülés támláján támaszkodva.
- Ha hiszed, ha nem, de volt már egy hasonló álmom veled – idéztem fel magamban az emlékeket még álmos hangon. – Csak annak más vége lett.
- Valami ilyesmi? – lehelte halkan és óvatosan megcsókolt. Egy gyengéd érintés volt a számon, ami egyből kiűzte az álmosságot a szememből és felingerelte minden idegszálam. Mikor Se Joo elemelte a száját az enyémről, percekig behunyt szemmel élveztem még az utóhatásait a csókjának.
- Honnan tudtad? – motyogtam még mindig kicsit megrészegülten, mikor a fiúra emeltem a tekintetem.
- Nagyon meglepődnél, ha azt mondanám, hogy nem csak álom volt? – láttam rajta, hogy rettentően kínosan érzi magát, de aztán felfogtam, hogy mit mondott.
Se Joo megcsókolt?! Se Joo megcsókolt, mikor hazajöttünk Nagyiéktól és én azt hittem, hogy csak álmodtam?! Felnyögtem magamban, hogy már megint egy példát kaptam arról, milyen béna vagyok, hogy még különbséget sem tudok tenni álom és valóság között.
Na, álljon meg a menet!
- Még hogy én vagyok perverz! – néztem hüledezve Se Joora, akinek nem kicsit esett le az álla, hallván, hogy leperverzeztem.
- Micsoda?!
- Te vagy az, aki félálomban csókolgatja a lányokat! – mutogattam rá, mintha nem lett volna elég egyértelmű, hogy róla van szó.
- Ha Na, én… - Se Joo most már végképp zavarban volt és megsemmisülten fújta ki a levegőt, azt sem tudva, hogy mit hozzon fel mentségére. Talán három percig hagytam szenvedni, jobban mondva addig bírtam, majd elröhögtem magamat.
Tudom, irtózatosan gonosz volt ez tőlem, de nem számítottam rá, hogy ilyen hamar vissza tudom neki fizetni a korábbi beszólását. De azért egy induri-pindurit jólesett.
- Csak szórakoztál velem? – pislogott meglepődve, de a nevetéstől még képtelen voltam neki rendesen válaszolni.
- Egy picit? – mutattam a hüvelykujjam és a mutatóujjam segítségével, hogy mennyire picire gondoltam, majd kipattantam a kocsiból, mielőtt Se Joo válaszolhatott volna. Már az Akadémia előtt parkoltunk, szóval csak pár métert kellett megtennem a kapuig, de ahogy nekiestem, hogy lenyomjam a kilincset, rá kellett döbbennem, hogy zárva van.
A kulcs!
Egyből a táskámban kezdtem el turkálni, hogy előhalásszam a kulcscsomómat, bár egy hatalmas plüss medvével a kezemben ez nem volt egyszerű feladat, mikor hallottam, hogy becsapódik a kocsi másik ajtaja is. De végre megéreztem az ujjaim végénél a fém hideg érintését, kikaptam a táskámból és behelyeztem a kulcslyukba, de abban a pillanatban két tenyér csapódott a kapun, a két oldalamon, a fejem mellett.
- Hova menekülsz? – suttogta Se Joo a fülembe és a forró lélegzete csiklandozta a bőrömet.
- Sehova? – mondtam elég kérdő hangsúllyal a hangomban.
- Értem – hümmögött és a tudat, hogy ott áll mögöttem, csak pár centiméterre, az őrületbe tudott kergetni. Így inkább elforgattam a kulcsot a zárban és belökve az ajtót jó pár lépéssel odébb megálltam, majd szembefordultam Se Jooval, aki mozdulatlanul nézett rám.
A sötétben nehezen vettem ki, milyen kifejezés ül az arcán, mivel pont háttal állt az utcai lámpáknak, de éreztem, hogy engem vizslat a tekintete. Valamiféle megmagyarázhatatlan feszültség lebegett kettőnk között.
Se Joo lassú léptekkel indult meg felém, majd behajtotta maga mögött a kaput, ami hangos csattanással jelezte, hogy bezárult, de a szemem még mindig a félhomályba burkolózó fiún legeltettem. Végül megállt pontosan előttem, fölém tornyosulva.
- Be kellene mennünk, elég hideg van – hebegtem zavaromban, bár szinte égett az arcom és egy cseppet sem fáztam. Hátráltam pár lépést és megindultam a kollégium felé. Hallottam, hogy Se Joo hang nélkül követ, ami aggasztott. Mégis mi történt, hogy ilyen furcsán viselkedik? Talán megharagudott volna az előbbi viccemért?
A koleszhez érve egy másik kulccsal kinyitottam az ajtót és beléptem a meleg előszobába. Egyből minden lámpát felkapcsoltam a konyhában és az előszobában, hogy jobban érezzem magam. Még mindig nem voltam oda a sötétségért, még akkor sem, ha nem voltam egyedül. Lepakoltam a konyhaasztalra, levettem a kabátom és hátrapillantottam a vállam felett Se Joora. Még mindig csendes volt és le sem vette rólam a szemét. Most már láttam, hogy a szemei csillognak és olyan volt, mintha mondani készülne valamit.
- Áh, milyen rendetlenek a srácok! – zsörtölődtem inkább hangosan, hogy enyhítsek a hangulaton, ami kialakult közöttünk. – Itt hagytak minden mosatlant! Mi vagyok én, bejárónő, hogy takarítsak utánuk?
Na, nem mintha nem szívesen csináltam volna meg az ilyen apróságokat. Örültem, hogy ennyivel megkönnyíthettem a dolgukat, még ha az ilyen hétköznapi volt is.
- Kérsz egy kis vizet? Majd szomjan halok! – éreztem a hangomon, hogy kicsit remeg, mert ideges voltam Se Joo szokatlan viselkedése miatt. Odaléptem a konyhaszekrényhez és éppen mikor nyitottam volna az ajtaját, két kar fonódott körém. – Se Joo?
De nem kaptam választ, csak még szorosabban vont magához. Megkönnyebbülve sóhajtottam egyet, amint rájöttem, hogy szó sincs olyasmiről, hogy haragudna rám. Talán örült nekem? Vagy csak boldog volt ezután a nap után, mint ahogy én?
- Ha Na…
- Hm?
- Ugye el fogod felejteni Kyu Hyunt?
Enyhén elnyílt szájjal, dermedten bámultam a konyhapultot, ahol a mosatlanok tornyosultak a holnapi sorsukra várva, hogy ismét ragyogjanak a tisztaságtól. A szívem a torkomba ugrott és a gyomrom borsónyi méretűre zsugorodott. Mégis hogy jutott Se Joonak ilyesmi az eszébe?
Azt hittem, jól éreztük magunkat a mai nap folyamán, akkor meg miért tesz fel nekem ilyen kérdéseket hirtelen? Látni akartam az arcát, hátha legalább abból lehet valami sejtésem, mik játszódnak le benne, így megfordultam a karjai között.
- Miért kérdezed ezt ilyen hirtelen? – óvatosan bukott ki belőlem minden egyes szó és éreztem, hogy a homlokom aggodalmas ráncokba gyűrődik.
- Mert – a kezei közé fogta az arcomat és most először láttam bizonytalanságot a szemében. Most először láttam azt, hogy mégiscsak bizonytalan és zavarja, hogy az érzéseim nem határozottan az ő irányába billennek. – félek, hogy elveszítelek. Minél több időt töltünk együtt, annál jobban félek attól, hogy egyszer csak magamra hagysz és elveszítelek.
Majd megszakadt a szívem a szavai hatására és csak arra voltam képes, hogy a nyakába vessem magam. Vékony kis karjaim erősen szorították, hátha ezzel el tudom űzni a gondjait és az én bűntudatomat is.
- Sajnálom! – mondtam a nyakába temetve az arcom és az ujjaim a kabátjába martak. – Ne aggódj, el fogom felejteni őt! Ígérem!
Tudtam, hogy ezek üres fogadkozások addig a pillanatig, míg tényleg ki nem verem Kyu Hyunt a fejemből és egyúttal a szívemből is, de ennél többet jelenleg nem voltam képes nyújtani Se Joonak. Csak üres szavakat, amikben reménykedtem, hogy egyszer igazzá válnak.
Merthogy szerettem ezt a fiút. Se Joot szerettem. Egyedül őt és senki mást…

***

- Ne… még pár percet kérek! – dörmögtem a párnámba, hátha a telefonom lesz olyan nagylelkű és elhallgat a kérésemre. Úgy tettem, mint aki nem hallja, sőt még a takarót is a fejemre húztam, hátha ezzel meg tudom gátolni, hogy Se Joo hangja (Ugyebár még mindig STAND UP-os csengőhangom volt, de ebben a percben erősen elgondolkoztam rajta, hogy lecseréljem, mert nem akartam megutálni ezt a dalt.) behatoljon a tudatalattimba és elűzze az édes álmokat.
És lám, imáim meghallgatásra találtak!
A telefonom végre elhallgatott, így megkönnyebbülve bukkantam elő a takaróm alól, hogy ismét levegőhöz jussak és folytassam a megérdemelt szunyókálásomat. Tegnap még Se Jooval legalább egy óráig beszélgettünk (azért kis lelkiismeret furdalásom volt, hogy feltartom és nem hagyom pihenni), így fél kettőkor kerültem ágyba.
- Ezt nem hiszem el! – ültem fel dühösen fújtatva, mikor újra megszólalt a mobilom. Meg sem nézve, hogy ki az, beleszóltam. – Ajánlom, hogy fontos legyen, különben véged!
- Neked is jó reggelt!
- Oppa? – döbbentem meg, ugyanis Sung Chan pontosan tisztában volt azzal, hogy nem vagyok az a korán kelő típus (annyira futotta az energiáimból, hogy egy pillantást vessek az órára, ami még csak fél nyolcat mutatott!). – Mi történt, hogy nem hagyod az embert aludni hajnalok hajnalán?
- Ha Na… - ezúttal hallottam a hangjában valamit, amitől egyből éber lettem és óvatos. Sőt, igazság szerint megijesztett.
- Mi a baj? – hangosan nyeltem egyet, mert rossz érzésem támadt.
- Apa látni akar.
- Tessék?
- Gyere be azonnal a céghez, apa találkozni akar veled.
Köpni-nyelni nem tudtam, csak magam elé bámultam szótlanul, ahogy az agytekervényeim dolgoztak. Tényleg jól hallottam? Apa találkozni akar velem?
Azt hiszem, óriási bajban vagyok…

6 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett ez a fejezet is!! Se Joo nagyon aranyos volt és örülök hogy végül tisztázták a Se Ris ügyet...kíváncsi vagyok hogy végül tényleg Se Joo mellett marad ?! (Azért még mindig Kyu Hyunnak szurkolok:'D)
    Nagyon várom már a következő részt!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, köszönöm szépen! ^^ Hát igen, így nem maradtak sebek, amiket felhánytorgatnának egymásnak. :) És bizony, Se Joo nagyon édes *-* Hát erre majd a későbbiekben fény derül, nem árulok el semmit sem :3 Nem baj az, ha neki szurkolsz, teljesen meg tudlak érteni <3
      Köszönöm, hogy írtál, nagyon jól esett és a szokásos időpontban, kedden érkezik is majd a rész ^^

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Oh, de aranyos vagy, köszönöm!! ^^ <3 Igyekszem, hogy izgalmas legyen^^

      Törlés
  3. Na kicsit késve de elkezdtem bepótolni az új részek olvasását és milyen jól tettem mert rögtön úgy felvidított mint még fici sose. *_* Nem csalódtam a részben, megint olyan érzelmeket csalt ki belőllem amiket imádok átélni fici olvasas kozben. ^^ úgy verdesett a szívem és fangörcsöltem a randi jelenetei miatt hogy azthittem szívinfarktusban fogok meghalni 😄 és ez a rész segített véglegesen dönteni hogy a két föszereplő fiú közül kinek is szúrkoljak. Mostmar fix hogy SeJoo elrabolta a szívemet. <3 eddig bennem voltak a kételyek még hogy tényleg megérdemli e a lányt (utalok itt arra mikor a volt baratnője mellé allt a P.S-nél) de ebbe a részbe teljesen megvilágosodtam vele kapcsolatban , ő tényleg egy eszméletlen aranyos,sexy és odaadó srác. Mikor hazaértek és feltette azt a kérdést Kyuhyunnal arra is rájöttem hogy megszakadna a szívem ha a lány szakítana vele. Ahogy elképzeltem az aggódó tekintetét könnybelábadt a szemem és így belegondolva Kyuhyunt nem sajnalnam annyira mint őt (ezt nem arra értem hogy Kyut nem szeretem csak biztos vagyok benne hogy Kyuhyun könnyebben elfelejtené a lányt , SeJoo viszont szerintem nagyon szenvedne és azt nem akarom) egyszóval én már fixen kijelentem hogy SeJoonak szúrkolok 1000000000-el 😉 ahhh azok a csókok meg SeJoo pimasz tekintete, belegondolva z akatolni kezd a szívem *_*😍 <3 és igeeen végre bevallotta hogy megcsókolta a kocsiban *_* lehetséges hogy ez lett a kedvenc részem, olyan dolgok derültek kis és történtek hogy ennyit még nem visongtam egy ficinél se. Annak rettenetesen örülök hogy kiderül SeJoo tud SeRi színészkedéséről és hogy mar nem tudja a csapdajaba csalni. 😄 Az a perverzes rész is írtóra tetszett :3 remélem hamarosan valóra is válnak HaNa gondolatai :3 na de kovi vagyok mert akarja latni a az apja :o na de most abba is hagyom a fecsegést és szerintem megyek olvasom a kövi fejezetet ;) megegyszer elmondom IMADTAM EZT A REEEESZT !!! <33333333333333333333333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Váó, tényleg így tetszett?? *-* Annyira jól esik, ha ilyen véleményt olvashatok! <3 Igyekeztem olyan randit leírni, hogy bizony tényleg mindenki irigykedve olvassa, hogy Se Joo milyen egy cukorfalat :3 A legtöbb esetben azt tapasztalom, hogy Kyu Hyunt szeretik jobban, szóval kifejezetten örülök, mikor valaki Se Joot támogatja és őérte van oda, szóval köszönöm! xD Az a kérdés, amit a fiú feltett, tényleg olyan, hogy megszakadt nekem is a szívem, hogy szegénykém mennyire aggódik valójában Ha Na érzései miatt Kyu Hyun iránt. Hát amúgy KYu Hyunról és az ő érzéseiről szinte semmit sem tudunk, így nem is árulok el semmit, hogyan is viszonyul Ha Nahoz :P Még egy Se Joo fan, figthing!! :D
      Amúgy most így olvasva a véleményedet, rájöttem, hogy eléggé sok csókjelenet lett a második évadban (na, nem mintha ez baj lenne!!xD), csupán az első évadhoz képest hemzsegünk tőlük, de annyira jól esik végre ilyeneket is írni, mivel már van kivel megtennie Ha Nanak. :D
      Nagyon örülök, hogy tetszett ez a rész, egész végig mosolyogva olvastam a szavaidat :3 <3 Remélem a többi résszel sem okozok csalódást neked és tetszeni fognak, mint az eddigiek. :)
      Nagyon hálás vagyok, hogy írtál nekem és megosztottad velem a sztorival kapcsolatos érzéseidet, mert annyira fel tudja dobni a napom egy-egy ilyen vélemény és az hogy még pluszban pozitív dolgokat mondtál, csak hab a tortán *-* Szóval köszönöööm! <3 <3

      Törlés