2015. szept. 15.

13. Fejezet

Érzelmi hullámvasút


- Ezt honnan szerezted? – tette fel az újabb kérdést Sung Chan a papírt lengetve az orrom előtt, de úgy, hogy én még fel sem fogtam, mit mondott az előbb. Csak bamba fejjel bámultam rá szótlanul és azon törtem a fejem, hogy véletlenül nem kerültem-e egy párhuzamos univerzumba.
- Hogy mi? – kapta ki Min Soo megütközve a bátyám kezéből a szerződést és Min Junnal karöltve kezdték el tanulmányozni. Se Joo ezzel ellentétben rá sem hederített a papírokra, csak engem nézett meredten.
Beszélnem kellene vele? – kérdeztem magamtól, de olyan erőtlennek és kedvetlennek éreztem magam, hogy pislogni is alig tudtam, nem hogy mindenről kitálalni a fiúnak. Pedig meg akartam nyugtatni, hogy semmi baj nincs…
Ezt most komolyan gondoltad, Ha Na? Semmi baj nincs? Valószínűleg az apád a háta közepére sem kíván, csodálkoznék, ha egyszer eljönne az a nap, mikor megbocsát azért, amit a fejéhez vágtál! Teljesen tönkretetted a kapcsolatotokat és ezzel a családotoknak azt az esélyét is, hogy egy nap felhőtlenül és könnyed szívvel tudjatok egymásra mosolyogni. Ezt nevezed te annak, hogy nincs semmi baj?!
- Ha Na, ezt elloptad? – a bátyám fojtott hangja rántott ki a gondolataim közül, mikor pedig eljutott a tudatomig, hogy mivel vádolt, végre egy kis élet költözött belém.
- Nem, dehogy! – ráztam meg a fejem és a kezeimbe temettem az arcom, hogy végiggondoljam a történteket és rájöjjek, hogy került hozzám ez a szerződés. – Apa adta.
- Az igazgató? – döbbent meg Kyu Hyun. – Már a gondolatától is rosszul volt, hogy a szórakoztatóiparban köss ki, nem?
Felemeltem a fejem a tenyeremből és a fekete szemeibe néztem. Kyu Hyunnak igaza volt, apa négy évig az ellen kardoskodott, hogy a P.S. közelébe kerüljek. Tulajdonképpen ez volt a fő oka annak, hogy el akart küldeni és hogy folyton veszekedtünk, mert nem engedett az ügynökség közelébe.
- Lehetetlen, hogy ezt maga apa adta oda… - pislogott rám nagy szemekkel Sung Chan és neki is olyan nehéz volt elfogadni, hogy apa ezt tette, mint nekem. – Valld be nyugodtan! Ha elvetted, nem lesz semmi gond. Visszaviszem, mielőtt bárki is észrevenné, hogy eltűnt.
- Azt hiszed, hazudok?! – háborodtam fel és felpattantam a székről, majdnem felborítva ezzel a guggoló bátyámat. Mozgásra és térre lett volna most szükségem, de ebben a kis helyiségben, ahol hatan zsúfolódtunk össze, szinte lehetetlent kívántam. – Szerinted nem vennék észre, hogy egy olyan szerződéssel flangálok, amiről senki sem tud? Ennyire ostobának nézel, Oppa? Vagy ennyire kétségbeesettnek?
El akartam kerülni Sung Chan közeléből, mert feldühített, hogy kinézett volna belőlem ilyen cselekedetet, de megbotlottam a szék egyik lábában, aminek az lett a következménye, hogy majdnem orra buktam. Egy hangos nyögés kíséretében estem végül neki valakinek.
- Nyugodj meg! – szólt halk hangon, aki megóvott attól, hogy az egyik szekrénybe vágjam be valamelyik testrészem. A kabátjába kapaszkodtam remegő kezeimmel és próbáltam követni az utasításait, de egyszerűen túl zaklatott voltam. Mintha összecsaptak volna a hullámok a fejem fölött, én meg védtelenül várnám, hogy elnyeljenek. – Tudod, mély levegő…
Nyeltem egy nagyot és mélyet szippantottam a levegőből, amit megtöltött a parfümje.
Kyu Hyun erős, mámorító és vonzó parfümje…
Csak egy röpke pillanatra hagytam magam elmerülni ebben a különösen finom illatban. Behunyva a szemem, homlokomat a mellkasának támasztottam, és élveztem, ahogy a tenyere fel-alá jár a hátamon, hogy ezzel is megnyugtasson. A légzését figyeltem, ahogy egyenletesen jut be a levegő a tüdejébe, majd pedig onnan ki. Olyan melegség áradt az egész testéből, ami akaratom ellenére is kezdett megnyugtatni. Az orromban az illatával valahogy elérte azt, amit akart és a ziháló lélegzetem csillapodni látszott. Utáltam, hogy ez a srác ilyen nagy hatással tudott rám lenni, hogy ennyire sokat jelentett már a jelenléte is számomra…
Miután pedig a futó pillanat elmúlt és észbe kaptam, hogy már megint engedtem a Kyu Hyun iránti érzéseimnek (Ezt még talán el is néztem volna magamnak jelen körülmények között, hiszen azt sem tudtam, hol áll a fejem… De hogy már megint Se Joo szeme láttára kellett ezt tennem!), óvatosan kiszabadultam a karjai közül és elléptem előle.
- Mi lenne, ha megmagyaráznád, Ha Na, hogy mégis mi történt apa irodájában? – ajánlotta fel Sung Chan visszafogva magát. – Nem tehetek róla, hogy egyből a legrosszabbra gondoltam…
Ránéztem az öt fiúra, akik kíváncsian várták a válaszom. Végül az egyik combközépig érő fiókos szekrényre ültem fel, pontosan szembe a hallgatóságommal. Tudtam, hogy nem húzhatom a végtelenségig ezt az egészet, és inkább hamarabb túl akartam lenni rajta, hogy végre hazamehessek. Mert akármennyire is csak dél felé járt az idő, végtelenül fáradtnak éreztem magam és egyedül akartam lenni, hogy szabadon kisírhassam a szemem.
- Ami valójában történt, sokkal rosszabb, mint amire gondoltál – szomorú mosolyra húztam a szám és belekezdtem a történetembe.
A srácok leültek oda, ahol éppen helyet találtak (Sung Chan az én székemre, Se Joo és Kyu Hyun a másik két ülőalkalmatosságot foglalta el, Min Jun a kávézó asztalra telepedett le, Min Soo meg jobb híján a földön kuporodott össze törökülésben), akárcsak egy mesedélutánon, ahol az óvó néni megörvendezteti a kis lurkókat a délutáni szieszta előtt egy izgalmas történettel. Csakhogy az én történetem se izgalmas nem volt, se olyan, ami happy enddel ért volna véget.
Hogy felkészítsem magam a sztori lényeges részére még vagy tíz percet hablatyoltam az ügynökség előcsarnokáról és arról, miket láttam. Tudtam, hogy Sung Chan legszívesebben megrázott volna, hogy hagyjam a süket dumát, de szükségem volt erre a kis szusszanásnyi szünetre, hogy kitaláljam, hogyan is adjam elő a fő attrakciót.
Végül rászántam magam, hogy az apával való beszélgetésünket részletezzem, bár innentől kezdve eléggé akadoztam és néhol elvesztettem a fonalat, de igyekeztem valósághűen és hihetően előadni a találkánkat. Mivel nem kotyoghattam ki minden egyes részletet, ez meglehetősen nehéz volt úgy, hogy a tényleges okát a vitánknak, amiből kiindultunk, nem mondhattam el. Azt még megemlítettem, hogy Se Joo is ott volt, mikor megérkeztem és végighallgattam őket is, de a képekről, a paparazziról és a veszekedés indító szikrájáról egy szót sem ejtettem. Hogy az egészről a Se Jooval való kapcsolatom tehetett…
Az említett fiú pedig csendben és feszülten itta minden egyes szavamat. A lába fel-alá járt, az ujjait idegesen masszírozta, néha pedig bele-beletúrt fekete hajába. Viszont mikor rájött, hogyan is akarom előadni a történteket, kissé megnyugodott, habár még mindig méregetett csokibarna szemeivel.
- Majd nekiállt kutatni a holmijai között és ezeket a papírokat dobta az asztalra, mondván hogy tűnjek el, mert látni sem akar - fejeztem be a történet végét.
- És? – kérdezte Min Soo, mintha azt akarta volna tudni, hogy mi történt azután, hogy a hercegnő és a herceg boldogan éltek, míg meg nem haltak.
- Nincs és - feleltem kerülve mindenki tekintetét. – Eljöttem, ahogy kérte…
- Oh, Ha Na! - sóhajtott Sung Chan megtörten, megdörzsölve az arcát tehetetlenségében. Ahogy megláttam, mennyire rosszul érintette a mondandóm, megint egyből kezdett rám törni a pánik.
- Tényleg nem akartam ezt mondani neki, de annyira feldühített! – magyarázkodtam rögtön, de a magas hangom, illetve a szám, ami megint sírásra görbült, nem tették túl hihetővé egyetlen szavam sem. – Ha hallottad volna, hogy hogy beszélt és miket mondott! Te sem hagytad volna szó nélkül…
- De pont ezt kellett felhoznod?! Anyát? – vont kérdőre a bátyám mérgesen és láttam rajta, hogy lenne még mit hozzáfűznie.
- Tudom…
- Ami megtörtént, megtörtént – szakított félbe Min Jun nyugodt hangon minket, mire mindannyian felé fordultunk. – Ne veszekedjetek olyasmin, amin már úgysem tudtok változtatni!
Némán bámultunk rá másodpercekig, amiért kezdte ő is kényelmetlenül érezni magát, végül Se Joo mentette meg Sung Chan további szemmel verésétől.
- Igaza van, Min Junnak – karolta át barátját, de mosolyt mégsem tudott az arcára erőltetni, ami nem kerülte el a figyelmemet. – Inkább azon törjétek a fejeteket, hogy mihez kezdtek most! Főként a szerződéssel.
- Ezek szerint mégiscsak apa adta… - morogta Sung Chan a padlót fixírozva, mire megint felment bennem a pumpa pár másodperc alatt.
- Mily meglepő, hogy nem hazudtam – fintorogtam rá és keresztbe font karokkal fordultam el tőle. Annak ellenére, hogy tudtam, ő is csak ideges a beszélgetés ezen kimenetele miatt az apámmal, no meg, hogy így belegázoltam apa lelki világába (mert ő ugye nem tette meg ezt előtte jó párszor! – remélem érezhető az irónia), magamra vettem a megjegyzését.
- Ha Na! – szólt rám felemelt hanggal a bátyám. – Ne játszd itt a feddhetetlent!
- Nem játszom, de akkor te se vádolj többet olyasmivel, amiről jól tudod, hogy nem tenném meg! – csúsztam le a szekrényről, amin eddig üldögéltem. – Különben is, nem azt akartuk, hogy kapjak egy szerződést?! Akkor most meg miért viselkedsz úgy, mintha bánnád az egészet?!
Sung Chan is felállt és villámló tekintettel mért végig, amitől egy kissé összehúztam magam, de azért mégis álltam a pillantását.
- De nem ilyen áron akartam!
- Milyen áron?! – kiáltottam rá kikelve magamból. – Lehet, hogy olyat mondtam apának, amit nem kellett volna, de nem tettem olyasmit, amit ő ne tett volna meg korábban! Nem is értem, miért van egyáltalán bűntudatom miatta…
Ahogy visszhangoztam a korábbi gondolataimat, kezdtem szép lassan meggyőzni magam, hogy végül is tényleg nem vétettem olyan óriási nagy hibát. Igen, lehet, hogy tényleg baromira ocsmányul viselkedtem apával, de ő hányszor bántott már meg eddig? Hányszor sírtam magam álomba, miután egy-egy veszekedésünk után felrohantam a szobámba?
- Srácok… - állt fel Se Joo a székről és egyik kezét közénk helyezte, hátha egymásnak akarnánk esni. Na, nem mintha tartania kellett volna ettől, hiszen soha nem fordult még elő olyan eset közöttünk, hogy verekedtünk volna, mint más, normális testvérpár. Sung Chan mindig is védelmezett és féltő bátyként óvott még a széltől is. Persze, akadtak olyan alkalmak, mikor veszekedtünk, de anya halála óta egyszer sem… Azóta csak bátorítást és segítséget kaptam tőle.
- Mert az apád – mondta Sung Chan most már nyugodtabban, mire meghökkenve tátogtam rá.
Mondani akartam valamit. Valamit, amivel tovább tudnám folytatni a vitát, mert ez a picike enyhülés a bűntudatomon - amit az hozott, hogy talán mégsem vétkeztem akkorát -, olyan jólesett. De Sung Chan egyszerű válasza ott visszhangzott a fejemben, és akármit is csináltam, nem akart eltűnni onnan. Ott keringett a gondolataim között, folyton visszaverődve a koponyám belső falán, akár egy gumilabda, esélyem sem volt megszabadulni tőle.
Mert az apám…
Annyi mindent fel tudtam volna hozni, hogy megcáfoljam ezt, annyi sebem volt, amit az apám okozott, hogy megszámolni sem lettem volna képes. Annyira mélyen megbántott, mint még senki más ezelőtt. És mire fel volt mindez?! Mert annyira hasonlítok az anyámra… Az az egy bűnöm volt, hogy túlságosan emlékeztettem a múltra és anyára, amit nem tudott elviselni! Így inkább eltaszított magától, hogy ne érezzen több fájdalmat, de azzal már nem törődött, hogy mekkora gyötrelmet okoz ezzel nekem. Ez már nem volt lényeges számára.
~ De mégis vágyódsz utána - súgta a belső hangom, mintha csak titokban akarta volna elejteni ezt az információt.
~ Fogd be! Nincs szükségem rá, nem akarom ezek után látni. Akármi is fordult meg korábban a fejemben, rossz ötlet volt. Egy kislány ostoba képzelgése, hogy még visszakaphatja az apját.
~ Jobban érzed magad attól, ha hazudsz saját magadnak? Megnyugtató?
~ Igen, remekül érzem magam! – förmedtem rá.
~ Akkor azért folynak már megint a könnyeid?
Sietve az arcomhoz kaptam, és amint elemeltem az ujjaim a szememtől, láttam, hogy nedvesség csillog rajtuk.
- Elég… - motyogtam magamnak és tovább dörzsöltem a szemem, hogy végre apadjanak el a könnyeim. – Hagyd abba…
Aztán egyszer csak erős karok fonódtak körém, amik ellen elsőnek harcoltam, de aztán, mikor rájöttem, hogy kivel állok szemben, csak jobban bújtam hozzájuk. A bátyám ölelésére volt most szükségem, végre megkaptam tőle azt a vigaszt, amire eddig vártam. Ahogy az állát a fejem búbján nyugtatta, ahogy hallottam a szíve dobogását, mind-mind nyugalommal árasztottak el.
- Sajnálom! – nyöszörögtem halkan, de annál szorosabban ölelve. – Nem akartam kiabálni veled. És azt is sajnálom, amit apának mondtam, de ha megpróbálna megérteni, ha csak egy esélyt adna nekem…
Sung Chan kiszabadult az ölelésemből és mosolyogva nézett le rám. Ujjaival gyengéden megtörölte az arcomat, hogy eltüntesse róla a sós cseppeket.
Nem bírtam volna elviselni, ha Sung Chan is haragszik rám, meghasadt volna az így is törékeny szívem. Szükségem volt rá, hogy mellettem legyen és mellém álljon. Ha már az a gyűlöletes belső hangom mindig ellenem volt (most legszívesebben jól fenékbe billentettem volna!), és sajnálatomra még folyton bele is trafált a dolgokba. Ő tudta ugyanazt, amit a bátyám: hogy akármennyire is gyűlöltem az apámat, attól még az apám volt.
- Tudom jól. Azt hiszem, hogy egy kicsit mindketten összezavarodtunk és ingerlékenyebbek voltunk, mint kellene – bólintott egyet megértően Sung Chan. – És jó lenne, ha ezt elmondanád apának is, de attól tartok, hogy ez most nem ajánlatos.
- Ha azt szeretnéd, hogy megéljem a huszonegyedik születésnapomat, akkor jobb, ha nem kerülök egy ideig a szeme elé – nyeltem egyet már csak a gondolatra is, hogy összefussak ismét apával, de Sung Chan csak elnevette magát.
- Min Soo, mégis mi ütött beléd? – suttogta halkan Min Jun, de talán pont ezért az említett fiúra kaptam a pillantásom. Min Soo még mindig a földön üldögélt és a szemeit törölgette… mint aki sírt.
- Csak… ez… olyan megható volt! – szipogta és saját magát tapogatta, mintha valamit keresgélt volna.
- Inkább tiszta szappanopera – mosolyogtam rá gyengéden, leguggolva elé, egy papírzsepit nyújtva neki. Olyan aranyos volt ez a fiú, hogy legszívesebben megölelgettem volna!
De mintha meghallotta volna a gondolataimat, egyből a nyakamba vetette magát és szinte megfojtott a karjaival. Mert lehet, hogy egy érzékeny, gyerekes és vékony srác volt, mégsem elhanyagolható tény, hogy fiú. Vagyis azért volt benne erő!
- Min Soo!
- Ne aggódj, minden rendbe fog jönni! – biztatott és halottam a hangján, hogy még mindig a könnyeivel küszködik. De a szavaira megdermedtem és még arról is megfeledkeztem, hogy éppen meg akartam szökni a fojtogató karok közül. Ehelyett az én karjaim is köré fonódtak és beletemettem az arcom a vállába. Mert pontosan azokat a szavakat mondta, amikre szükségem volt, amiket jelen pillanatban hallani akartam.
- Köszönöm! – leheltem bele a hajába, ami csiklandozta az orromat, de ez is csak mosolyt csalt az arcomra. – Köszönöm, Min Soo!
- Kész érzelmi hullámvasút vagytok, ugye tudjátok? – zsörtölődött továbbra is Min Jun, mire szétváltunk a fiúval, de csak elröhögtük rajta magunkat. Még Min Jun csípős megjegyzése sem hatott meg, habár biztos voltam benne, hogy ő is ugyanannyira megkönnyebbült, hogy végre nem veszekszünk és nem is bőgünk tovább. Hát igen, nem volt az érzelmek embere, ahogy már korábban is említettem. - Inkább találjátok ki, mi legyen ezzel!
Felém nyújtotta a szerződést, amire eddig egy pillantást sem vetettem. Bizonytalanul vettem át tőle és félve néztem fel Sung Chanra. Fogalmam sem volt, mit kezdjek vele.
- Ti már megnéztétek, mi áll benne? – szorongva ültem vissza a helyemre a papírokkal a kezemben, miközben a srácokat figyeltem. Valahogy egyikük sem tűnt túlzottan boldognak a kérdésem hallatán.
- Nem tudom, hogy apa miért döntött végül úgy, hogy egy szerződést ad neked. Lehet, hogy csak szimplán elege lett belőled és azt gondolta, hogy mostantól kezdj az életeddel, amit akarsz, ő nem fog beleszólni; vagy rájött, hogy még mindig jobb, ha itt leszel gyakornok, mint más ügynökségnél, de abban ezer százalékig biztos vagyok, hogy nem akarta meghozni a kedved ahhoz, hogy gyakornok legyél a P.S.-nél - billentette oldalra a fejét a bátyám töprengve, miközben visszahuppant a székbe és a könyökével megtámaszkodott a térdein.
- Ennyire szörnyű? – húztam a számat és belelapozgattam a papírhalmazba, de úgy konkrétan nem kerestem semmit sem, így csak betűk összevisszaságát láttam.
- A legalapvetőbb szerződés – magyarázta félve, hogy netán megint valami rosszat mond és kiakadok rajta. – Ilyeneket akkor szoktunk kötni, ha olyan jelölttel találkozunk, akiben nem látunk akkora potenciált.
- Nagy vonalakban ez mit jelent? – ráncoltam a szemöldököm, mert tényleg kezdett nagyon rossz előérzetem lenni ezzel az egésszel kapcsolatban.
- A legrosszabb szállás, ha élsz a lehetőséggel; a legkevesebb fizetés, ha egyáltalán eljutsz a debütálásig és semmiféle engedmény. Vagyis nem láthatod a családodat, csak három havonta egyszer, nem randizhatsz, és szinte agyon leszel dolgoztatva és terhelve – sorolta fel az egyáltalán nem kedvező kilátásokat. Hangosan nyeltem egyet, ahogy végiggondoltam, hogy mit is jelent ez számomra.
A szállás minősége annyira nem volt gond, nem voltam finnyás ilyen téren. Persze lehetett volna az is, hogy az Akadémiáról járok be, vagy esetleg Suh Hyung lakásáról, de egyikhez sem fűlött a fogam. Akár az egyikről, akár a másikról legyen szó, úgy éreztem volna, hogy a nagybátyám terhére vagyok. A fizetés… hát eleve nem azért akartam gyakornok lenni, mert annyira jó lenne a fizetés. A család látogatása… hát maximum Suh Hyung miatt aggódtam volna, de ha bejön az ügynökséghez, akkor láthatjuk egymást. Végül is nem akárkiről beszéltünk, hanem magáról a Seouli Művészeti Akadémia igazgatójáról! A többi családtagom és a barátaim pedig mind itt voltak a cégnél, szóval velük akkor találkozhattam, mikor kedvem szottyan hozzá.
Ami pedig a randizást illette… Pontosan emiatt kaptam össze az apámmal (enyhe kifejezés, hogy csak összekaptunk), mert azt akarta, hogy szakítsunk Se Jooval. Így eszem ágában sem volt lemondani róla, mert egy papírdarabon ezt kérték tőlem. Majd megoldjuk, hogy azért tölthessünk együtt egy kis időt anélkül, hogy bárki előtt is lebuknánk. Legalábbis ez most így látatlanban nem tűnt olyan borzasztóan kivitelezhetetlen ötletnek.
- Mikor kezdhetek? – tettem fel az óvatos kérdést pár perc elmélkedés után, de csak négy mosolygó arcot kaptam válaszul.
- Ez a beszéd! – bátorított Min Jun.
- Nem is te lennél, ha nem vágnál bele – mosolygott elismerően Kyu Hyun is.
- El sem hiszem, hogy mindennap találkozhatunk! – ugrált örömében szinte Min Soo.
- Nem lesz egyszerű dolgod, de örülök, hogy belemész – biztatott Sung Chan.
Mindegyikükre csak mosolyogtam és jólestek a kedves szavak, de mégis egy kis rossz érzést hagyott maga után, hogy Se Joo meg sem szólalt. A szemöldökét enyhén ráncolta és úgy nézett rám szótlanul, mintha arra várt volna, hogy olvassak a gondolataiban. Tényleg beszélnem kellett vele minél hamarabb, mert féltem, hogy esetleg rossz következtetésre juthat a szerződésből.
- Pontosan mire kell számítsak a következő időszakban? Mit kell tennem? – ahogy kicsit a szerződésre terelődtek a gondolataim, az önsajnáltatás és az apám helyett, kezdtem izgatott lenni és boldog. Végül is ezt akartam: gyakornok lenni a P.S.-nél. És most megkaptam! Sokkal hamarabb, mint azt remélni mertem volna és sokkal rosszabb körülmények között, mint azt hittem volna. De végre a szemem előtt lebegett egy cél, amire tudtam koncentrálni. Végre visszaszereztem a négy évvel ezelőtti álmaimat!
- Majd én fogok intézkedni a szerződésed kapcsán – rágcsálta a száját Sung Chan, ahogy törte a fejét. – Szerzek neked egy szobát, megkeresem a megfelelő órákat számodra, intézem a papírmunkát, ami csak egy új gyakornok felvételével jár, azzal majd foglalkozom.
- Mennyi idő kell hozzá, hogy minden kész legyen? – alig bírtam megülni a fenekemen, legszívesebben már ugrottam volna, hogy kezdhessem a gyakorlást és beinduljon végre a gyakornoki életem.
- Jó pár napra szükségem lesz, míg átmegy a rendszeren a kérelem és a többi, ugyanis az nem kevés idő. De talán még a héten be tudsz költözni a szállásra, ha úgy adódik – bámulta a plafont a fiú, mintha oda lettek volna írva a válaszok, én meg le sem tudtam vakarni a képemről azt az ostoba vigyort, ami minduntalan megjelent rajta. Igaza volt Min Junnnak, egy kész érzelmi hullámvasút voltam… egyik percben vízi hullaként meredtem magam elé, a másikban dühös voltam és kiabáltam, utána meg bőgtem. Most meg itt röhögcsélek, mint aki majd ki csattan az örömtől. Ezt értse meg valaki!
- Esetleg vasárnap? – tettem fel türelmetlenül a kérdést. – Akkor költöznek a srácok is, jöhetnék akár velük is.
- Vasárnap költözünk? – nézett rám meglepődve Kyu Hyun, én meg rájöttem, hogy tulajdonképpen elszóltam magam, mert erről még csak Se Joo tudott.
- Igen, apa nemrég mesélte Se Joonak.
- Ha már így alakult, akkor itt vannak a kulcsaitok – húzta elő az említett a zsebéből a kulcscsomót, amit apám adott át neki. Mindegyikük levett egyet-egyet róla és az utolsó visszakerült Se Joohoz.
- Talán megoldható – válaszolt Sung Chan a korábbi kérdésemre. – Majd hívlak, hogy tájékoztassalak a fejleményekről.
- Rendben! – öleltem meg vidáman, de aztán beugrott még valami, amiről nem tettünk még említést, és nagyon érdekelt. – A videoklippel… mi lesz? Apa már tudott mindent róla, egy aprócska dolgot sem lehet egyszerűen eltitkolni előle. Egyáltalán nem örült neki, sőt szinte őrjöngött a dühtől! Viszont legutóbb azt mesélted, Ji Heon engem szeretne.
- Nem sikerült lebeszélni Ji Heont, hogy Ha Naval forgasson? – lepődött meg Kyu Hyun, Sung Chanhoz intézve a szavait, de a vidám mosolya nem éppen azt sugallta, hogy ezt annyira bánná.
- Teljesen oda van az ötletért, hogy szerepeljen a klipjében és bármivel is próbálkoztunk, nem tudtuk lebeszélni róla – intett nemlegesen a bátyám és rajta már láttam, hogy átérzi a helyzet súlyosságát. Ugyanis tudta, hogy apa mit fog szólni hozzá, ha meglátja a klipet. – Még az sem segített, hogy azt mondtuk, Ha Na egy tehetségtelen, képzetlen lány, aki még csak nem is gyakornok.
- Hé! – kaptam rá a tekintetem a jelzőket hallva és elpirulva háborodtam fel, hogy így írt le a rendezőnek.
- Bocsi, de tényleg meg kellett próbálnunk meggyőzni – jött zavarba és kínosan feszengett, holott a többiek hangosan elröhögték magukat rajtunk.
- Nem mintha, nem mondtak volna igazat – fuldokolt a nevetéstől Min Jun. – Bár azért tehetségtelen talán nem vagy, bár egyszer sem láttalak még színészkedni.
- Én igen, és lehengerlő alakítást nyújtott – kacsintott rám Kyu Hyun egy pimasz vigyor kíséretében. Én pedig még vörösebb lettem, ha ez egyáltalán lehetséges volt. Mert pontosan emlékeztem arra a napra, mikor megmutattam neki, hogy „mit is tudok”. Mikor azt mondtam neki, csakis miatta jöttem az Akadémiára, mert kedvelem őt. Azóta ez a mondat féligazságot rejtett magában... hihetetlen! Ha Na, elég, ne is gondolj rá többet!
- Hát akkor így már várom, mire vagy képes – mosolygott elismerően Min Jun és vállon veregetett, de még mindig égett az arcom a ciki helyzet miatt.
- Várjatok csak! – sepertem le Min Jun kezét a vállamról. – Ez egyáltalán nem jelent még semmit sem, nem igaz, Oppa? Nem úgy hangzott, mintha már véget ért volna a „győzzük meg Ji Heont, hogy Ha Na nem való a klipbe” projekt. Hiszen eredetileg Se Rinek szánta a cég a szerepet, nem hiszem, hogy könnyen elfogadnák, hogy egy magamfajta játsszon benne.
- Ez igaz – értett egyet kelletlenül Sung Chan. – Még semmi sem végleges. Egy-két dologgal még be fognak próbálkozni a férfinál, de kétlem, hogy bármire is jutnának vele. Emellett óvatosan kell közelíteniük a rendezőhöz, mert nem kockáztathatják meg, hogy esetleg besokalljon és itt hagyja a P.S.-t. Túl jól végzi a munkáját ahhoz, hogy ilyen könnyen megszabaduljunk tőle.
- Nekem nagyon úgy hangzik, mintha már Ha Naé lenne a szerep – jegyezte meg könnyedén Min Soo, mire mindannyian felé fordultunk. – Ha eddig nem sikerült meggyőzni, akkor ezután sem fog menni.
- Azt kell, mondjam, hogy igaza van Min Soonak – hümmögött Sung Chan, én pedig hüledezve hallgattam a fiúkat, akik szinte teljesen belelovalták magukat abba az ötletbe, hogy én fogok szerepelni a visszatérő daluk klipjében. – Ji Heon eltántoríthatatlan, makacs, mint az öszvér.
- Akkor gratulálhatunk a még nem hivatalos első szerepedhez? – karolta át a vállam Kyu Hyun és boldogan vigyorgott le rám.
Ahogy felpillantottam rá és az arcunk közel került egymáshoz, egyet kihagyott a szívem. Annyira közel hajolt, hogy a mozdulattal, ahogy ránéztem, még az orrunk is súrolta egymást, és az arcomat rögtön elöntötte a pír. (Kit akarok becsapni, paradicsom vörös lettem azon nyomban?!) Pedig csak néhány másodperce normalizálódott az arcszínem! A szívem egyből a torkomba ugrott és levegőt venni is elfelejtettem, ahogy szembetaláltam magam Kyu Hyun fekete szemeivel. Hogy lehetett valaki ennyire tökéletes?! A bőre hibátlan volt és kellemes, világos színű, az orra egyenes és mégis cuki, a szempillái hosszúak és feketék, a szája pedig…
Ahogy eddig jutottam gondolatban, azonnal ki is bújtam a karja alól és Se Joo pillantását kutattam, de valamit nagyon érdekesnek talált a körmein, így hiába vártam a szemkontaktusra. De pontosan tudtam, hogy mennyire zavarta az előbbi…
Örültem volna, ha Kyu Hyun nem nehezíti meg a dolgomat ennyire, és nem hoz folyton kínos helyzetbe Se Joo előtt. De mintha egy kölyökkutyától vártam volna azt, hogy a kedvenc játékát hagyja békén és ne foglalkozzon vele. Lehetetlen vállalkozás volt.
Ha Se Joo nem lett volna szemtanúja az ilyen jeleneteknek, akkor sokkal jobb lett volna a helyzetem. Akkor nem kellett volna magyarázkodnom neki és féltenem attól, hogy megbántom.
~ És ha nem látja, akkor élvezheted Kyu Hyun társaságát? – bukkant elő váratlanul a belső hangom, gonosz Ha Na. Most már így fogom hívni, akár igaza lesz valamiben, akár nem! - Aúcs, ez fájt! Gonosz Ha Na? Nem az őszintét akartad mondani?
~ Először is, maga vagy az ördög, szóval ne áltasd magad! Másodszor pedig, csak nem akarom megbántani. Nem arról van szó, hogy akkor engednék Kyu Hyunnak, ha kettesben lennénk. Ne magyarázd félre a dolgokat!
~ De ha nem lett volna most itt Se Joo, akkor mit tettél volna? Kyu Hyun szája… Mire gondoltál pontosan?
~ Semmire! – inkább tereltem a témát, hogy ne jöjjek ki olyan rosszul az egészből. - Legutóbb még óvtál attól, hogy Kyu Hyun közelében legyek, és azt tanácsoltad, hogy maradjak távol tőle, mert már Se Joo barátnője vagyok.
~ Hm… – gondolkozott el fennhangon. – Most viszont rosszalkodni támadt kedvem! Ahhoz pedig arra a szexi, ónixtekintetű, görög istenre van szükségem.
Szinte hallottam, hogy cuppogtatja az ajkait az ötlet hallatán. Fúj!
~ Neked teljesen elmentek otthonról!
~ A te részed vagyok, szóval valahol te vágysz erre.
~ Az a részem, aminek gumiszobában lenne a helye!
- Ne szaladjatok ennyire előre azért! – szólt közbe Sung Chan, aminek hálát adtam, mert most már kezdtem félni magamtól és nem utolsó sorban a skizofrén énemtől. – Még semmi sem száz százalék, de nagyon valószínű, hogy tényleg Ha Naé a szerep. Gondolom, mondanom sem kell, hogy ez egyelőre titok. Semmi sem szivároghat ki a comebacketekről, srácok!
- Jó-jó, Mr. Rontsuk el a hangulatot! – fintorgott Min Soo, de azért mikor rám nézett, megint mosolyoghatnékja támadt, amit nem tudtam nem viszonozni.
- Ez eddig sem volt másképp. Tudjuk, hogy a felelős személyeken kívül senkinek nem szólhatunk egy szót sem. Nem vagyunk már kezdők, Hyung – sóhajtott fáradtan Min Jun is és ásított egyet.
- Én kérek elnézést! – hajtott megadóan fejet Sung Chan, amin elnevettem magam és rájöttem, hogy mennyire szerettem a srácokkal lenni. Annyira közeli kapcsolatban voltak, akár egy nagy család, Sung Channal az élen. Még a szörnyű hangulatomról is elfelejtkeztem nekik hála és velük együtt tudtam nevetni. – Viszont, Ha Na, jó, ha úgy készülsz, hogy csütörtökön lesz az album és a comeback fotózása.
- Ez miért is fontos? – pislogtam rá értetlenül, hiszen egyik sem érintett engem. Az album a koncepció szerint fog elkészülni, akárcsak a comeback, ezekhez pedig semmi közöm nem volt, mivel én csak a klipben fogok szerepelni (elvileg!).
- Mert a comeback fotózásának alapja a Look at me klipje lesz. Ehhez pedig rád is szükség lesz, mert ezekkel a fotókkal akarják majd promotálni a csapatot – magyarázta a kedvemért a bátyám, de csak leesett állal bámultam rá.
- Igazán? – lepődött meg Min Jun. - Erről még mi sem tudtunk. Akkor hamarabb meg tudom, hogy mit tudsz, mint ahogy sejtettem.
- Az biztos… - meredtem még mindig Sung Chanra és nem tudtam, sikítozzak-e örömömben, hogy részt vehetek egy fotózáson, vagy tépjem inkább a hajam idegességemben, mert máris bedobnak a mély vízbe.
- Majd hívlak ezzel kapcsolatban, meg talán össze is futunk, ha az Akadémián járok – ölelt át a bátyám, hogy egy kicsit enyhítsen a szorongásomon, amit rögvest viszonoztam, mert már csak a fotózás gondolatára is rettenetesen lámpalázas voltam. – De nekem lassan mennem kell, ahogy a srácoknak is. Gyakorolnotok kell, ha nem akartok leégni majd a comeback stage-en!
Érkezett meg Sung Chan szigorú menedzser énje és el is engedett, hogy elzavarja a fiúkat a próbaterembe.
- Én is megyek haza – sóhajtottam kicsit megkönnyebbülten. – Ez egy hosszú és fárasztó nap volt…
- Lekísérlek az előcsarnokig – ajánlotta fel édesen Min Soo, de akkor egy remek ötletem támadt.
- Majd Se Joo lekísér – tudtam, hogy beszélnem kell a fiúval, mert az, hogy egészen mostanáig síri csendben figyelt és nézett, semmi jót nem jelentett. Nem akartam eddig kétségek között hagyni, de esélyem sem lett volna jelezni neki, egyetlen szóval is akár, ne aggódjon, mert eszem ágában sincs elhagyni őt. Így ez egy kitűnő alkalom volt, hogy lecsapjak rá. – Ne haragudj, Min Soo! De Se Joo megígérte, hogy mindent elmesél az albumról, és ha már úgy adódott, hogy itt vagyok - és most nem is dől be az ágyba a fáradtságtól -, akkor kihasználom a helyzetet és elrabolom.
Hihetetlenül jó improvizálás, Ha Na! – dicsértem meg magam, mert ez még hihetőre is sikerült a legtöbb hazugságomhoz képest.
Se Joo megdöbbent, arca meglepettségről és egy kis félelemről árulkodott. Istenem, borzalmas vagyok, hogy nem tudtam korábban vele közölni az igazságot és már csak attól is megrettent, hogy beszélni szeretnék vele! De ez az arckifejezés csak pár pillanatig időzött az arcán, utána mindent eltüntetett róla és csak beleegyezően bólintott.
- Jól van – szontyolodott el Min Soo, akit megöleltem és megígértem neki, hogy legközelebb, csütörtökön már együtt fogunk hazamenni az Akadémiára. Eszméletlenül aranyos volt ez a fiú, így egy kicsit fájt a szívem, hogy hazudtam neki.
Így elköszöntem mindenkitől, majd Se Jooval a sarkamban elindultam a lifthez. Egy szót sem szóltunk egymáshoz. Egyrészről nem tudtam, mivel kellene kezdenem, hogy hozzam fel a témát, másrészről viszont örültem volna, ha ő töri meg a csendet, de erre hiába vártam.
A liftnél sem jártam szerencsével, mert folyton körülöttünk lebzseltek az emberek, így csak idegesen rágcsáltam a szám szélét, néha a fiút kémlelve. Fekete haja a szemébe lógott, ahogy a padlót vizslatta és legszívesebben mindenkit kilökdöstem volna a felvonóból, hogy végre kettesben lehessek vele. Nem bírtam egyszerűen elviselni ezt a szomorú és csalódott kifejezést az arcán, amit már képtelen volt elrejteni előlem. Talán a srácok előtt még sikeresen tartotta magát, de ahogy ők eltűntek a képből, már nem vette a fáradságot, hogy adjon a látszatra.
Frusztráltan és a lábammal topogva törtem a fejem, mihez kéne kezdenem, hogy Se Jooval kettesben tölthessek egy kis időt, de mire feleszméltem, már a földszinten voltunk és a lift előtt álltunk.
- Majd találkozunk az Akadémián – mondta egy elnyűtt mosolyt erőltetve az arcára és megfordult, hogy visszamenjen a következő lifttel a fiúkhoz.
Jobbra-balra kapkodtam a fejem, hogy talán találok egy alkalmas helyet, ahol a kamerák és mások elől is elbújhatunk egy időre (Hát igen, mint minden modern épületben, már itt is fel volt szerelve egy csomó kamera.). Szerencsémre a lifteket nem figyelték, mert akkor Se Jooval, vagy Kyu Hyunnal már rég végünk lett volna…
Aztán váratlanul rám mosolygott a szerencse.
Megragadtam Se Joo karját, és elkezdtem magam után vonszolni, így majdnem felbukott a saját lábában, annyira megdöbbent az akciómon.
- Ha Na, mit művelsz? – kérdezte sziszegve, de rá sem hederítettem, csak lecsittegtem. Mikor a folyosó végére értünk, elfordultam jobbra és behúztam a fiút egy sötét helyiségbe, majd magunkra zártam az ajtót.
- Aú! – hallottam nyögéseit és én is össze-vissza kalimpáltam a kezemmel, hogy két lábra tudjak állni, ugyanis a fiú minduntalan nekem esett. Ahogy a falhoz lapultam, a hátam valószínűleg a villanykapcsolónak ütközött, mert rögtön fény oszlatta el a sötétséget, mire sűrűn pislogni kezdtem.
Egy aprócska takarító szertárba cibáltam be Se Joot, amire még régről emlékeztem, hogy itt van, mert gyakran bújtam ide el, mikor anya haza akart küldeni a házvezetőnővel (Igen, még ilyenünk is volt, mikor kicsi voltam, mert anya nem engedhette meg magának, hogy folyton velem lehessen.).
- Én sajn… - aztán észrevettem a helyzetet, amibe keveredtünk Se Jooval. Igaz, hogy már nem kapálózott a sötétben és nem akart fejbe vágni, de arra valahogy nem számítottam, hogy miért nem. Én a falnak dőlve álltam, Se Joo pedig félig rajtam támaszkodott meg végül, hogy ne kössön ki a földön. Úgy látszott, nem voltak elég jók a reflexei a sötétben, hogy így megzavarodott, az ösztönei viszont annál inkább élesek voltak. Ugyanis amin megtámaszkodott, az a fal volt az oldalam mellett, a másik keze viszont egy sokkal kellemesebb helyet talált magának.
Méghozzá az én mellkasomat.
A mel-le-met.
Se Joo tenyere rásimult a mellemre, amiben pont kényelmesen elfért. Lenéztem a fiúra, aki félig egy felmosó vödörben térdelt és éreztem, amint az arcom egy olyan irreálisan vörös árnyalatot vesz fel, hogy még a Mikulás is megirigyelte volna. Forróság öntött el és meg sem mertem mozdulni. De persze őt sem kellett félteni, elnyílt szájjal bámult hol a szemeimbe, hol pedig a kezére, hogy milyen kapaszkodót sikerült találnia.
Aztán hirtelen elengedett, mintha észbe kapott volna és a torkát köszörülve zavarában, igazgatta a ruháját.
- Én… sajnálom… én nem… akartam – habogott és egyre rózsaszínűbb lett az arca, majd párszor beletúrt a hajába is idegességében. – Véletlen… csak véletlen…
Hát ha ő zavarban volt, én nem tudom, hogy mit éreztem… Égett az egész arcom, a testem, mintha egy forró kemencébe került volna, mindenem bizsergett és levegőt venni is alig voltam képes. Összehúztam magam előtt a kabátomat, de aztán rájöttem, hogy amúgy is megsülök, így hagytam az egészet a fenébe, és inkább az arcomat legyeztem a kezeimmel, miközben hangosan fújtattam kínomban.
- Ha Na, én tényleg nem direkt csináltam… - motyogta Se Joo végre a szemembe nézve és próbált biztosítani arról, hogy nem direkt tapizott le az előbb.
- Tudom – bólogattam még feszélyezetten, de lassan eljutott az oxigén az agyamig és képes lettem egy szónál többet is kimondani. – Az én hibám volt, hogy csak úgy berángattalak ide, minden figyelmeztetés nélkül.
- M…miért jöttünk ide? – kérdezte kicsit másra terelve a szót, hogy végre tovább lépjünk az előbbi afféron.
- Beszélni akartam veled és nem volt ennél jobb ötletem – feleltem most már kissé idegesen, mert eszembe jutott az eredeti célom. Se Joo arcán is feltűnt ismét a tartózkodó és óvatos kifejezés. Végül mély levegőt vettem és belekezdtem a mondókámba. – Sajnálom, hogy eddig nem mondhattam semmit sem, de a srácok előtt nem állhattam le magyarázkodni.
- Tettél valamit, ami miatt magyarázkodnod kellene? – vonta össze szemöldökét kérdőn és hallottam, ahogy egy hatalmasat nyelt. Megragadtam a kezeit, amik az oldala mellett hanyagul lógtak és megszorítottam őket.
- Nem engedtem az apámnak.
- Tessék?
- Nem azért kaptam a szerződést, mert lemondtam rólad – feleltem egy félős mosoly kíséretében, mire Se Joo barna szemei, amire árnyékot vetett a fenti lámpából áradó fény, hatalmasra nyíltak. – Nem hagytam magam és a sarkamra álltam. Azok után, amiket mondtál, eszemben sem volt elengedni téged.
- Nem azért cserébe kaptad a szerződést, hogy szakíts velem? – kérdezte meg a fiú azt, amit éppen az előbb mondtam el. Még mindig nem teljesen hitt nekem, amit meg is értettem, hiszen szegény majdnem egy órát töltött abban a tudatban, hogy elhagytam egy hülye szerződésért. Az arcát a kezeim közé fogva léptem közelebb hozzá, hogy csakis az én szemembe tudjon nézni.
- Nem. Semmi köze nem volt hozzá – mondtam lassan és tagoltan, hátha minden kétségét el tudom tüntetni. – Még mindig nem tudom, hogy apám miért adta a papírokat, talán Sung Channak volt igaza és csak…
Se Joo eddig bírta, nem érdekelték a mellékes tények. Miután hallotta, hogy eszem ágában sem volt szakítani vele, megnyugodott és ennek úgy adott hangot, hogy elhallgatott engem.
Méghozzá a szájával.
Ajkait erősen az enyémhez nyomta, majd felhevülten kóstolgatta őket, mint a legédesebb nedűt, ami csak a kezei közé kerülhetett. Beszívta alsó ajkam, ami óriási zavaromra egy halk nyögést váltott ki belőlem – mivel még soha nem tapasztaltam ezt tőle és meglepett vele -, de úgy tűnt nem zavarta a fiút, hogy hangosan is kinyilvánítottam a tetszésemet. Sőt, mintha még jobban feltüzeltem volna vele, nyelve befurakodott a számba és táncra invitált.
Soha nem tudtam volna megunni vele a csókolózást, édes volt és mámorító, ami idővel egyre hevesebb levegővételekre ösztökélt. A testem kezdett megint felforrósodni, főleg hogy Se Joo tenyere bebújt a kabátom alá, és a hátamat szántották végig az ujjai. Közel vont magához, hogy a testünk között szinte egy milliméternyi hely sem maradt. Éreztem az izmokat, amik feszültek a felsője alatt, sőt, felbátorodva az egyik kezemet - ami eddig a nyakán pihent - útnak indítottam a mellkasán.
Kemény izmok bújtak meg a ruha alatt, ahogy azt sejtettem, de soha nem volt még alkalmam igazán érezni őket. Kezem a mellkasáról a hasára csúszott, ahol azok a kockák vártak, amire számítottam. A fiú megremegett az ujjaim alatt, ahogy a csípőjénél jártam. Furcsa, kínos és egyben rendkívül jóleső érzéssel töltött el, hogy ilyen reakciókat váltottam ki belőle.
- Ne… ne… - lehelte a számba a fiú, mikor szétváltunk.
- Mi az? – dünnyögtem lehunyt szemmel és megrészegülten várva a csók folytatását.
- Ne most… - Se Joo elégedetlen és nyafogó hangja mosolyra késztetett, de még néha találkozott az ajkunk, ahogy bátran hívogattam a csókcsatára. De csak tovább ficánkolt a karjaim alatt, mire már ki kellett nyitnom a szemem, hogy megnézzem, mit csinál.
Hát zavaromra nem azt kaptam, amire számítottam. Se Joo a nadrágjában turkált…
Na jó, ez így baromira félreérthető volt! Jézus! Szóval a nadrágjának a zsebében turkált. Aztán pár pillanatnyi szenvedés után kiszedte belőle a mobilját, ami kérlelhetetlenül rezgett.
Hát nem csoda, hogy ő is úgy fintorgott a készülékre, mint egy undorító bogárra, mert én sem tudtam megállni, hogy ne vágjak grimaszokat rá. De Se Joo túl jó fiú lévén, felvette a telefont.
- Szia! – aztán eltartotta a telefont a szájától és köhögött egyet, hogy eltüntesse a rekedtséget a hangjából. – Mi történt?
Nem hallottam a másik fél válaszát, így mivel nem volt jobb dolgom, Se Joot bámultam közben. Kócos haját, rózsaszín arcát, duzzadt ajkait, amiknek alig bírtam ellenállni. Így csak beharaptam a számat és az ujjaimmal követtem a mintákat a pulcsiján, hogy elüssem az időt, míg befejezi a társalgást.
- Oh, sajnálom! – nézett le rám szinte égető pillantással. – Észre sem vettem, hogy ennyire elbeszélgettük az időt Ha Naval.
A szám elé kellett kapnom a kezem, nehogy hangosan is felkuncogjak a szemen szedett hazugságon, amit Se Joo mondott annak a valakinek a vonal túlsó végén.
- Persze, azonnal megyek – mondta, és bontotta a vonalat, majd ő is elnevette magát. Meglepetésemre hirtelen magához vont, és nekem sem kellett kétszer mondani, hogy a mellkasába fúrjam az arcom. – Köszönöm!
- Mit?
- Hogy szembeszálltál az apáddal – felelte halkan, mire kibújtam a karjai alól.
- Inkább én köszönöm – hajtottam le a fejem, mert képtelen voltam a szemébe nézni. – Én már évek óta ellenszegülök az apámnak, így ez nem volt meglepő. De ha te nem állsz ki értem, akkor valószínűleg azt tettem volna, amit kért. Te voltál az, aki rengeteget kockáztatott.
Erre már nem mondott semmit, csak megint magához vont és így álltunk még percekig. Élveztem a közelségét és az erőt adó jelenlétét. Végül kikecmeregtünk a takarító szertárból, elsőnek én, hogy ellenőrizzem, tiszta-e a levegő, majd pedig ő. Csak egy integetéssel búcsúztunk, mert a szertárban sokkal jobb búcsút vettünk, mint amit az ember lánya el tudott volna képzelni a P.S. Entertainment épületén belül.
Talán mégis felhőtlenül folytatódhat a kapcsolatunk Se Jooval… Ki a megmondhatója ennek?

4 megjegyzés:

  1. Hát ez nem semmi vegre orulok hogy Se Joo megtudta az igazat. Sajnaltam volna ha szakittanak. Es Kyu Hyunra is kivancsi vagyok meddig teszi ezt Ha Naval. Tovabbra is varom a folytatast.😊😊😊😊😆

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, szegénykém kicsit kiborulhatott, hogy ennyi ideig nem tudott semmiről, hogy mi történt Ha Na és az apja között, de minden jó, ha a vége jó :3 Oh, mire gondolsz, hogy Kyu Hyun mit csinál Ha Naval?:D Jövő héten érkezik majd a folytatás, és köszönöm szépen, hogy írtál! ^^

      Törlés
  2. ÚRISTEEEEEEEEN!!!! E e ez valani irtó jó volt !!!! *o* főleg a véga hat az a csók hat te jó ég hat azthittem túlesnek azon a dolgon :3 ahhh hat majd kiugrottam a bőrőmből imádom mikor ezek ketten ilyen kozel kerulnek egymashoz :3 kivancsi vagyok tenyleg azon mikor esnek at. MERT UGYE NAGYON REMELEM HOGY ATESNEK RAJTA :3 az elején aggódtam hogy nehogy osszevesszen Hana a batyjaval is de utana szerencsere nem ez lett :) Kyuhyun persze megint nem hagyhatta ki azokat a kozeledeseket :D ami igazabol aranyos volt de mivel SeJo partibb vagyok azert kicsit zavart hogy SeJoo meg ott szomorkodik es nem csak hogy azt hitte hogy Hana feladta ot a szerzodesert de meg incselkedik is Kyuhyunnal... de hala égnek végűl Hana elmagyarazta neki a helyzetet. Hat ugy sajnaltam ahogy elkepzeltem a liftes jelenetnel is ahogy lógatja az orrat. Viszont mikor meghallotta az igazsagot es lekapta Hanat mar visongtam oromomben :D én meg azthittem gindba kerult odalent mikor a nadragjab turkalt és azert mondja hogy meg ne erre meg a telefon volt ;'D es ahogy Hana meg akkor is incselkedett vele hat halali volt Azthittem SeJoo meg újra nekiesik :3 jaj annak nagyon orulok hogy nagy az eselye hogy Hana marad a szepeploje a klipjuknek alig varom hogy mi fog belőle kisulni ;) óh és gratulálok a díjhoz: D mondtam én hogy ez a vilagon az egyik legjobb fici ;) ❤❤❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, de édes vagy!!! ^^ Hát azért kicsit furcsa lett volna egy szertárban így elsőre túlesni a dolgon xD Szóval azért így erre esély sem volt ez alkalommal. :D De megígérhetem, hogy bizony lesznek itt még forró jelenetek, mert hát ami az első évadban nem volt, az valahogy most jön ki belőlem és hát imádom az ilyen jeleneteket is írni ^^Amúgy pedig nem kell aggódni, Ha Na nem fogja szűzlányként megúszni a történetet x'D
      Igen, rossz lett volna, ha Sung Channal is összeveszik, de hát elég jó testvérek, így megoldották a dolgot :) Hát azért Kyu Hyun nem csinált igazából semmi rosszat, ha úgy vesszük. :D Más szemében, teljesen barátian viselkedik, és a körülöttük lévők nem tudják, hogy mi is folyik Ha Na és közötte. Na, persze ez alól kivétel Se Joo, aki pedig pont lényeges ebből a szempontból :D Hát amúgy ha Se Joo párti vagy, akkor megértem, hogy zavarnak az ilyen kis apróságok is Kyu Hyun részéről, de hát nem lehet minden tökéletes :P Az a jelenet nekem is nagyon tetszett közöttük, annak meg kifejezetten örülök, hogy így kibékültek és megbeszéltek mindent :3 Akkor ügyes voltam, ha egyből arra asszociáltál a gatyás jelenetnél, mert az volt a célom xD A fiú lehet, hogy folytatta volna tovább, de hát ha hív a munka... akkor nincs mit tenni:D
      És köszönöm szépen, nagyon örültem én is a díjnak, igazából nem annyira számítottam rá :D Oh, istenem, tényleg egy aranyos kis angyalka vagy, hogy ilyeneket mondasz :3 Szóval összefoglalva, csak egy hatalmas KÖSZÖNÖMÖtT tudok mondani, mindarra, amit itt leírtál nekem! *-* <3 <3

      Törlés