Sziasztok!
A szerelmes férfi
Hát először is, azt hiszem, hogy egy nagy bocsánatkéréssel tartozom, hogy ennyi időbe telt, mire tudtam hozni a következő részt, de szóljon mentségemre, hogy igencsak el vagyok havazva mostanában. Először tényleg csak egy kis pihire volt szükségem, de aztán mire megkaptam azt a kis szünetet, amit szerettem volna, addigra meg már erőm és energiám nem volt, hogy írjak. A suliban most jönnek a zh-k és egyéb nyalánkságok, illetve van egy kutatási projekt is, amivel nem állok a legjobban, így ezért lett mostanában minden elhanyagolva. Szóval bocsánat, mostantól igyekszem ismét rendszeresen hozni a fejezeteket! Mert a kis pihenőm alatt, kigondoltam nagyjából az egész történetet (jobban mondva csak sorba raktam az ötleteimet, amik már eddig megvoltak :D), és ez nagyon nagy löketet adott az íráshoz! :D
Másodszor, látható módon új designt kapott az oldal, még nem annyira végleges, legalábbis a hátteren gondolkozom még, és szívesen venném a véleményeket és javaslatokat vele kapcsolatban, akár tetszik az eddigi design, akár nem! :)
Harmadszor, nem tudom hány Olvasóm értesült róla, de míg a Something New-t szüneteltettem, addig született egy novellám is, ami most már hivatalos fanfictionnak számít, ugyanis a Monsta X szerepel benne. :) Első novellám (szóval "rövid" írásom, ha 25 oldalt lehet annak nevezni egyáltalán xD), nem mellesleg pedig első olyan történetem, amiben erotikus tartalom is felbukkan (18+, szóval csak óvatosan kedves Olvasóim, csak saját felelősségre! xD). Örülnék, ha kapnék arról is véleményt, mert új műfaj volt ez számomra és ezért vannak bizonytalanságok benne, de mindenekelőtt a Ti élvezetetekre is született ez a sztori, így ha csak elolvassátok és tetszik, már annak is örülök! ^^ Itt megtaláljátok a történetet: I will always take care of you!
Negyedszer, egy másik örömteli hír is született az utóbbi hetekben, még pedig az, hogy a Something New története (a két blog együtt), elérte a 20 000-res látogatottságot! Amiért rettenetesen hálás vagyok és ezért is igyekszem a továbbiakban tényleg hetente hozni a részeket, még ha nehézkesen is sikerül! Szóval tényleg borzasztóan hálás vagyok, és egy írópalánta ennél többet nem is kívánhatna, minthogy az írása ennyi embernek okozzon örömet! :') (Még ha csak egy Olvasóról is van szó, aki 20000-szer nyitotta meg a blogot xD)
Ötödször és végül utoljára pedig beszélnék arról is, amiért itt összegyűltünk, a 15. fejezetről, azaz a következő részről. :D Nem történik benne ugyan olyan sok minden, csak fut tovább a történet a maga medrében és mondhatni egy kisebb felvezető a következő részekhez, de azért remélem, nem okozok ezzel csalódást! Annak pedig nagyon örülnék, ha kapnék egy-két véleményt róla, így ennyi kihagyás után jó lenne tudni, hogy még mindig jól csinálom-e, amit csinálok vagy sem, vagy ideje lenne-e változtatni. Köszönöm Nektek, hogy vagytok és jó olvasást a bő lére eresztett beszédem után! :D
Életemben először, szó szerint
leesett az állam. Nem csak képletesen, hanem ténylegesen be lehetett látni a
számba és szemügyre venni mind a harminckét fehér fogamat, ha éppen ehhez
támadt valakinek kedve. Nagy szemekkel néztem a velem szemben álló fiúra, aki
még csak igazán tudatában sem volt annak, hogy az előbb egy atombombát dobott
le rám, teljes pusztulást előidézve ezzel az agyamban. Csak kopár pusztaság
maradt a nyomában és enyhe kifejezés lett volna, ha azt mondom, hogy
meglepődtem az előbbiek hallatán.
Kyu Hyun a szemöldökét ráncolva
tanulmányozta az arcom és valószínűleg arra várt, hogy életet leheljek a
kiégett agytekervényeimbe. Végül hümmögött párat, majd megéreztem az ujjait
az állam alatt. Szép lassan becsukta a számat, hogy egy értelmesebb kifejezést
varázsoljon az arcomra. Szerencse, hogy a nyálam nem folyt ki a nagy
bambulásban!
- Csukd be a szádat! – mondta
halkan a fiú, miközben gyöngéd tekintettel mért végig, ami egy kicsit észhez
térített. Megnyaltam az ajkam, majd bátortalanul és hitetlenkedve kérdeztem rá
arra, amit pár másodperccel korábban jelentett ki.
- Az öcséd?
- Igen.
- Mármint Jae Wanról beszélünk
még mindig, igaz?
- Igen.
- Arról, aki majdnem kinyírt a
tekintetével korábban, az a Jae Wan? – mutattam az ajtó felé az egyik kezemmel,
mintha még mindig itt lenne a másik fiú és nem lett volna elég egyértelmű, hogy
kire gondolok.
- Igen – bólintott minden egyes
kérdésemre, végül pedig az ujjai az enyémekre simultak, amik lógtak a
levegőben, hogy bizonyosságot szerezzenek arról, tényleg ugyanarról a Jae
Wanról beszélünk-e. Mielőtt bármit is szólhattam volna, vagy ellenkezhettem
volna, az ujjainkat összefonva vonta a mellkasára, én meg csak követni voltam
képes az útjukat a tekintetemmel.
Meglepően jó érzéssel töltött el,
ahogy a bőrünk egymáshoz ért, ahogy puha keze az enyémet fogta, már-már annyira
meleg és ismerős érzést keltettek bennem, hogy behunytam a szemem és halványan
elmosolyodtam. Nem volt semmi szexuális töltetű a mozdulatában, semmi
olyasfajta vonzalom nem ébredt bennem iránta, de talán ez még annál is jobb
érzés volt. Olyasmi, ami biztonságot nyújtott és megnyugtatott.
- Ha Na, megkérhetlek, hogy erről
ne beszélj senkinek? – rántott ki a gondolataim közül Kyu Hyun hangja, mire
kipattantak a szemeim és szemben találtam magam azokkal a fekete íriszekkel,
amik aggodalmasan tekintettek rám.
- Ez amolyan titokféleség? – tapogatóztam
óvatosan.
- Mondjuk – billentette oldalra
a fejét, majd meglehetősen közel hajolt az arcomhoz és észre sem vettem,
de egyből visszatartottam a lélegzetem. Nem volt semmi hátsó szándéka a mozdulattal,
mégis másodpercek alatt kipirult az arcom és melegem lett. Csupán bizalmasan
akart velem beszélgetni, mégis képes volt zavarba hozni… hihetetlen! – Páran
tudnak csak róla, a legtöbben a felső vezetésből. Még a srácoknak sincs róla
fogalmuk, hogy Jae Wan a testvérem.
- És ez miért olyan nagy titok? –
vetettem fel a kérdést, de nem tudtam, meddig mehetek el. Nem tudtam, meddig
tart Kyu Hyun őszinteségi rohama, de nem akartam elszalasztani a lehetőséget,
hogy minél többet megtudjak róla.
- Bonyolult – húzta a száját
kelletlenül. – A lényeg, hogy egyikünk sem akar a másikkal közösködni. Így
inkább megtartottuk maguknak ezt a kis apróságot.
- Apróság? – horkantam fel, mire
Kyu Hyun elmosolyodott és a csomó, ami a torkomban volt, oldódni kezdett. De
miért volt egyáltalán csomó a torkomban?! Miért kellene nekem idegesnek lennem?
Miért enyhített a szorongásomon az, hogy ez a fiú végre egy gyenge mosolyt
erőltetett az arcára?
- Apróság, bizony – mosolygott megkönnyebbülten, de még koránt sem fesztelenül. – Így nem lesz nehéz
megtartanod a titkomat, nem?
- Hm – dünnyögtem elgondolkozva.
Mégis miért nem akarják elmondani, hogy testvérek? Mi lenne olyan nagy dolog
abban, ha a rajongók is tudnának a rokoni kapcsolatról köztük? Hiszen ez nem
olyasmi volt, amit szégyellniük kellene. Bár ha jobban meggondoltam, én sem
szívesen teregetném ki a szennyest arról, hogy Yoon Tae Won lánya vagyok, ha
lehetőségem volna rá. Ha megtehettem volna, én is titokban tartottam volna
mindenki előtt. Így hát abban sem volt semmi meglepő, ha Kyu Hyun is így akart
tenni. Habár az igazán érdekelt, hogy mi az oka ennek. Én gyűlöltem apát, nem
szívesen beszéltem róla, mert csak fellángolt volna bennem a düh; és féltem is
a különleges bánásmódtól, amint fény derül arra, hogy a P.S. Entertainment
igazgatójának a lánya vagyok. De mi lehetett Kyu Hyunnal? Miért akarta elrejteni a kapcsolatát Jae Wannal? Azt mondta, nem
szívlelik egymást. De annyira, hogy még mások előtt is úgy tesznek, mintha
teljesen ismeretlenek lennének?
- Vagy rád kell ijesszek, hogy
lakatot tegyél a szádra?
Egyszer csak azon kaptam magam,
hogy Kyu Hyun magához ránt és pillanatok alatt csökken le az arcunk közötti
távolság negyven centiről pár milliméterre. A másik kezével, ami nem az enyémet
fogta, egészen erősen szorított magához, úgy, hogy egész testemben
nekifeszültem. Minden egyes szapora lélegzetvételemmel a mellkasom
nekinyomódott a fiúnak, már ha éppen levegőhöz tudtam jutni! Ugyanis a szívem
szaporán vert, de a légzésre már nem igen maradt energiám koncentrálni,
figyelembe véve a tényt, hogy Kyu Hyun ajkai szinte a számat érintették, az
orra az enyémet súrolta és a pillantása pedig mélyen meresztette karmát
védtelenné vált szemeimbe. Képtelen voltam elkapni róla a tekintetem, képtelen
voltam másfelé nézni, sőt egyáltalán megszólalni.
Semmi fenyegető nem volt a
szavaiban, inkább annak a pajkos, perverz játéknak volt a része, amit mindig is
játszott velem, de mégsem voltam képes reagálni rá. Mivel amint kinyitom a
számat, az ajkaink összeérnek, és féltem, hogy mi sült volna ki abból, ha ez
megtörténik. De ellökni sem tudtam magam tőle, egyszerűen jólesett a közelsége,
az ujjai a derekamon és ilyen közelről a szemei látványa is megbabonázott.
Túlságosan a hatása alá kerültem. Akárcsak egy drog… Rá kellett ébrednem, hogy
a korábbi megfogalmazásom, még most is érvényes volt. Ez a fiú tényleg drog
volt számomra!
Tisztában voltam vele, mennyire
nagy kárt és szenvedést okozhat, ha továbbra is a közelemben marad. Tudtam,
hogy csak fájdalom vár rám a jövőben, ha nem engedem el, ha nem szabadulok tőle minél hamarabb. De annak ellenére, hogy tudtam minden egyes káros mellékhatásáról, nem bírtam lemondani róla… Túlságosan élveztem minden egyes
pillanatot, amit vele töltöttem. Az az érzés, amit keltett bennem, olyasmi
volt, amit képtelen lettem volna csak úgy félrehajítani.
- Végre megtaláltam ezt a cérnát!
– jutott el a stylist hangja pillanatok alatt a fülemig, megszakítva káros
szenvedélyem taglalásának témáját (nem más volt ez, mint Kyu Hyun), mire
azonnal rémülten löktem el magam tőle.
Nem kaphattak rajta, nem
láthattak minket ilyen szituációban, mert kész katasztrófa helyzetet
eredményezett volna! Így kiszabadultam a karjai közül, de a nagy igyekezetemben
megbotlottam a saját lábamban és nem túl elegáns módon hanyatt estem, egyenesen
a fenekemre…
- Ha Na! – kiáltott fel Kyu Hyun,
aki ezúttal nem bizonyult olyan gyorsnak, hogy megakadályozza az amúgy is lila
foltokkal tarkított hátsó felem szétzúzását a padlón. (Nem is mondtam, milyen
csodálatos kék és zöld - helyenként fekete - foltok jelentek meg a testem
különböző pontjain az úgynevezett jégkorcsolyázásom után!) Így csak azt
figyelhettem meg, amint utánam kap, de már későn, miután bekövetkezett a baj. –
Jól vagy?
- Ne nevess! – emeltem fel rá a
tekintetem vészjóslóan, miközben nyöszörögve fogdostam a fenekem, várva, hogy
elmúljon a fájdalom belőle. De láttam a szemem sarkából, ahogy Kyu Hyun éppen
az utolsó pillanatban eltünteti a nagy vigyort az arcáról.
- Na, gyere! – akárhogy
próbálkozott, még mindig mosolygott legnagyobb sajnálatomra. De próbáltam
átérezni a helyzetet, hiszen fordítva én is kinevettem volna, és talán még
ennyi együttérzést sem mutatok, mint amennyit ő. Így csak elfogadtam a felém
nyújtott kezet, hogy felsegítsen a földről.
- Itt meg mi folyik? – érkezett a
számon kérő hang az ajtóból, és abban a pillanatban megint a földön landoltam.
Ugyanis Kyu Hyun, amint meghallotta a hangját, el is engedte a kezemet, aminek
hatására visszazuttyantam a földre. Már megint a sajgó fenekemre…
- Aú!
- Jaj, bocsi! – kapott észbe Kyu
Hyun és megint nyújtotta felém a kezét, de csak fintorogva néztem azokat a
hosszú ujjakat, amik segítőkészen várták, hogy belekapaszkodjak.
Még egyszer nem dőlök be neked! – ha ismét seggre esek a fiú előtt,
akkor már tényleg elsüllyednék szégyenemben, emellett villámokat szórt a
tekintetem Kyu Hyunra az előbbi miatt, amiért kissé feszengve is vont vállat,
hogy bizony ő nem tehet róla, csupán a stylist ijesztette meg. Így inkább a
magam erejéből álltam két lábra, tudomást sem véve a kezéről.
- Mi folyik itt? – ismételte meg
a kérdését a nő és csípőre tett kézzel várta a válaszunkat.
- Csak ügyetlen voltam és
elestem – motyogtam az orrom alatt és a földet vizslattam, mert tudtam, hogy
ezzel egy cseppet sem nyertem el a szimpátiáját.
- Azt látom – lépett közvetlen
elénk a nő és lehajolva felvett valamit a földről, amit aztán az orrom előtt
lengetett, bizonyítékként, hogy most bizony lebuktam. Ahogy jobban megnéztem,
felismertem azt a kis anyagdarabot, amire nem sokkal korábban megkért, hogy
fogjam meg Kyu Hyun ingjével, míg ő elugrik valamiért. – Még ezzel az egyszerű
feladattal sem birkózol meg?
- Véletlen volt! – nyüszögtem
ijedten, ahogy rájöttem, bajban vagyok. – Én…
- Az én hibám volt, Ri Jin –
szólt közbe Kyu Hyun és ezúttal valóban a segítségemre sietett. – Szomjas
voltam és inni szerettem volna, de közben véletlenül fellöktem Ha Nat.
- Kyu Hyun, igazán…
- Elnézést kérek a késésért! –
szakította félbe egy erős, hadaró és energikus hang Ri Jint (ezek szerint így
hívták a nőt). – Az emberi erőforrás osztályán kellett leadnom a
gyakornoksággal kapcsolatos jelentkezési papírjaimat, de akadt néhány probléma,
amit időbe telt megoldani, ezért még egyszer elnézést kérek a késésért,
többször nem fog előfordulni, ígérem!
Mondhatni majdnem egy szuszra
mondta el a lány a mondandóját, ami akaratlanul mosolygásra késztetett, mert
nagyon is jól ismertem ezt az energiabombát. Félrehajoltam, hogy ellássak Ri
Jin mellett az ajtóig, és nem is tévedtem. Csak még nagyobb mosolyra húzódott a
szám és a szívem nagyot dobbant, ahogy megpillantottam a lány arcát.
Vörös haja kócosan keretezte kis
arcát, pisze orrát és csillogó szemeit. Alacsony és vékony termete ellenére a
hangja szinte bezengte az egész helyiséget és ha akarta volna az ember, akkor
sem lehetett volna lelőni, úgy pörgött folyton.
- Ki Young! – kiáltottam el magam
boldogan, mire mindenki felém fordult, még a stylist arcán is meglepettséget
láttam egy pillanatra. A lány elsőnek csak összevont szemöldökkel mért végig,
hogy mégis ki az, aki ismerheti őt és a tetejében még így rá is ordít. Aztán a
szemei nagyra nyíltak, akárcsak a szája, majd egy helyben kezdett el ugrálni,
mint egy aprócska nyuszi, aki startra kész.
Az indulásra pedig nem kellett
sokat várni, ugyanis teljes gázzal indult meg felém és majdnem felöklelt, ahogy
a karjaival ölelésébe zárt.
- Ha Na! – sikította magas
hangon, ami már az én fülemet is kissé bántotta, de egy szemernyit sem
izgatott, teljesen átragadt rám a lelkesedése és viszonoztam a heves ölelését.
– Tényleg te vagy az? Olyan régen találkoztunk már és úgy hiányoztál! Akartalak
hívni, amint hazaértem Olaszországból, de egyszerűen még levegőhöz sem
jutottam, annyi dolgom volt az ügynökségnél! De várjunk csak! – ezzel eltolt
magától és kérdőn nézett fel rám. – Mit keresel te itt?
Egy erőltetett, karcos köhögés
szakította félbe a viszontlátás örömeit köztem és Ki Young között, mire
mindketten a hang irányába kaptuk a fejünket.
- Ismétlem: mégis mi a fene
folyik itt? – nézett ránk Ri Jin most már igencsak türelmetlenül és felfújt
arccal. Éreztem, ha nem kapja meg a várt magyarázatot, akkor itt kő kövön nem
marad, és nem akartam már az első napomon galibát okozni. Bár talán ezzel már
elkéstem…
- Elnézést kérek az
udvariatlanságom miatt! – engedett el Ki Young és a nő felé fordulva jó mélyen
meghajolt. – A nevem Park Ki Young és a mai naptól kezdve önnél fogok dolgozni,
mint asszisztens. Kérem, viselje gondomat!
- Te vagy az új asszisztens? –
dermedt le Ri Jin és látszott, hogy ezzel bizony meglepte, de a lány csak
értetlenül bólintott. – Akkor te ki
vagy?
Ezt pedig pontosan hozzám
intézte, mire zavartan nyeltem egyet.
- A fotózásra jöttem – feleltem
halkan és éreztem, hogy egy ujj fúródik a bordáim közé, mire morcosan fordultam
Kyu Hyun felé, aki intett, hogy mondjam még egyszer, így engedve az ösztönzésének,
megismételtem a mondatot, kiegészítve egy hivatalos bemutatkozással. – A nevem
Yoon Ha Na és a fotózásra jöttem. Korábban ide irányított Ji Heon rendező úr.
- Tessék?! – fakadt ki Ki Young,
de a szájára csapta a kezét, mikor ráébredt, hogy jobb, ha csendben marad. Csak
egy halvány mosolyt vetettem rá és jeleztem neki, hogy majd később mindent
elmesélek, bár tudtam, hogy amint kettesben leszünk, egyből nekiáll a
faggatózásnak.
- Miért nem mondtad korábban,
hogy te vagy az a lány?! – gyúlt fény
végre Ri Jin szemében és óriási mosoly terült szét az arcán. – Hadd nézzelek
meg jobban, gyere ide!
Kétségbeesetten néztem hol Kyu
Hyunra, hol pedig Ki Youngra, hogy most meg mitévő legyek, de egyikük
hasznosabb tanáccsal látott el, mint a másik. Kyu Hyun igazán elegáns mozdulattal
rántott egyet a vállán, Ki Young pedig csak megszállottan vigyorgott rám, mint
egy félőrült. Így csak magamra számíthattam, de mire észbe kaptam, már az orrom
előtt állt Ri Jin és úgy vizslatott a nagy, barna szemeivel, mint egy piaci
lovat. Forgatta jobbra-balra az arcomat, ahogy szemügyre vette a vonásaimat,
majd körbejárkált, miközben néhol megbökdösött vagy megfogdosott, mire
természetes reakcióként rázkódtam össze. A hanghatások sem maradhattak ám el!
Hümmögött, hol helyeslően, hol pedig elégedetlenül, ami nagyon nem tetszett és
csak kellemetlenül tűrtem a mustrát.
- Na, mit gondolsz, Ri Jin? –
tette fel a kérdést Kyu Hyun és meglepett a közvetlen stílusa a nővel szemben.
Igaz, hogy nem volt túl öreg, sőt egész fiatal volt, de akkor is furcsa volt
hallani a fiútól, hogy ilyen lazán beszél ezzel szigorú és merev nővel.
- Egész jó – bólogatott nagyban
és valahogy megváltozott az arca. Izgalmat és csillogást láttam a szemeiben
tükröződni, mintha csak egy gyerek kapott volna új játékszert, amit kénye-kedvére
használhat. Ri Jin lehet, hogy mégsem volt annyira szigorú és merev, mint ahogy
azt az első találkozásunkkor leszűrtem. – Bár még lesz vele mit dolgozni, de jó
alapnak tűnik.
- Mégis mihez? – tettem fel
bátortalanul a kérdést, mert idegesített, hogy Kyu Hyun és Ri Jin úgy beszélnek
rólam, hogy közben egy karnyújtásnyira sem vagyok tőlük és minden szavukat
tisztán hallom.
- Oh, bocsi! – fordult hozzám
most már sokkal barátságosabb kifejezéssel Ri Jin és kezet nyújtott. – Ri Jin
vagyok, stylist, sminkes és tervező a P.S.-nél.
- Örvendek! – üdvözöltem és kezet
ráztunk. – Gyakornok vagyok az ügynökségnél.
- Tudom – mondta mindezt olyan
hangsúllyal, mintha valami óriási titokról lett volna szó. -, mint mindenki más
is a fotózáson. Vagyis pontosítok, mindenki tudja, hogy friss hús került be egy
profi fotózásra, ami vegyes érzelmeket szült az alkalmazottak körében.
- Vegyes érzelmeket? – kérdeztem
rémülten és a gyomrom borsónyi méretűre zsugorodott.
- Kyu Hyun, tíz perc múlva te
jössz! – hallatszott kintről Sung Chan hangja, mire Ri Jin homlokon csapta
magát, amit csak sűrű és zavart pislogással kísértem.
- Gyere, Kyu Hyun, nem sok időm
van befejezni az inged! – cuppantott a szájával egy nagyot és nekiállt dolgozni
azon, amit korábban elrontottam. Közben Ki Youngot befogta munkára, aki szinte
ott pattogott körülötte, mint egy mérgezett egér; még arról is megfeledkezett,
hogy egy szaftos sztorival lógok neki. Ri Jin viszont válaszolt az előbb
feltett kérdésemre, míg a fiú ingét javította. – Szóval igen, vegyes fogadtatásra
számíts! Személy szerint izgatott voltam miattad, mert semmit nem tudtam azon
kívül, hogy teljesen új arc vagy ebben a szakmában. És kellemes meglepetés is
vagy, azt kell, mondjam! Mivel új vagy és máris egy profi fotózást csinálsz a
srácokkal, féltem, hogy esetleg befizettek és protekcióval kerültél be – ami
ugyan nem kizárt -, de attól jobban féltem - hogy is mondjam szépen -, nem
felelsz meg az elvárásoknak.
- Magyarul, hogy ronda vagyok –
mondtam ki azt, amire Ri Jin valójában gondolt. És egyáltalán nem nehezteltem
rá ezért, hiszen az ő dolga volt, hogy elfogadható külsőt varázsoljon nekem a
promóciós képekhez.
- De feleslegesen aggódtam –
vetett rám egy mosolyt, miközben a tű és a cérna szinte csak úgy repült az
ujjai között. – Ahogy mondtam, lesz egy kis dolgom veled, de tökéletesre tudlak
faragni, mire te leszel a soron következő a fotózáson. Akkor pedig
bebizonyíthatod azoknak, akik kétségekkel és negatívan álltak hozzád, hogy
mekkorát tévedtek.
Gyengéden pillantottam a nőre,
aki pár szóval máris elmosta a félelmemet és az aggodalmam. Igaza volt, be kell
bizonyítanom nekik és magamnak is, hogy nem méltatlanul állok most itt. Nem
hozhattam szégyent sem a srácokra, sem a bátyámra és a rendezőre, aki
mindenáron kitartott mellettem. Nem hagyhattam, hogy megbánja a döntését!
- Legalábbis remélem, hogy képes
vagy rá – tette hozzá Ri Jin, mire a kis boldogsággal teli lufim egy pillanat
alatt kipukkadt. – Kész is vagy, Kyu Hyun! Azért óvatosan, mert ez csak egy
vészmegoldás, így ne ráncigáld a gallért, ha megkérhetlek!
- Ugyan, Ri Jin, nem ismersz már?
– kacsintott rá a nőre a fiú, mire összeráncolt szemöldökkel figyeltem a két
alakot.
Mégis mi ez a kellemetlen, szúró
érzés?
~ Elég szörnyű érzés, nem igaz? – bukkant fel ismét gonosz Ha Na a
színen, mire csak meggyötörten sóhajtottam fel.
~ Igazán békén hagyhatnál már!
Elég sok gondot okoztál mostanában.
~ Ne rám vetítsd ki a frusztrációdat, kérlek! – szinte hallottam az
élvezkedő hangját a megjátszott szomorúság és fájdalom mögött megbújva.
~ Akkor kopj le! – egy szemernyi kedvem sem volt a skizofrén
énemmel a vitához, mert féltem, hogy ezúttal mivel akar előhozakodni.
~ Szóval félsz attól, hogy ezúttal milyen igazságot dörgölök az orrod
alá? Nem is értem, miért hívsz gonosz Ha Nanak, hiszen egyfolytában őszinte
vagyok veled. Inkább valami jóságos jelző sokkal jobban illene hozzám. Mit
szólsz az angyalkához?
Ha lehetséges lett volna
gondolatban megfulladni a köhögéstől, akkor már halott lettem volna…
~ Viccet félretéve, mi van már megint Kyu Hyunnal? Hogy lehet ilyen
szívdöglesztő valaki? – sóhajtott fel vágyakozva. – De az a cafka eltűnhetne a közeléből!
~ Hogy mi?! – pislogtam nagyokat
a hirtelen hangulatváltozásán. Egyik pillanatban még a nyálát csorgatta Kyu
Hyunért, a másikban meg szinte kitépte volna Ri Jin haját… Ahogy ráébredtem, miről
is van szó, gondolatban kuncogni kezdtem.
~ Csak nem féltékeny vagy?
~ Oh, hamarabb rájöttél, mint ahogy gondoltam volna! - ciccegett
elégedetten.
~ Nem volt túl nehéz – hümmögtem
önhitten.
~ Akkor most már tudod, hogy mit is érzel valójában.
~ Tessék? – fagytam le azonnal,
ahogy felfogtam, mit mondott a belső hangom.
~ Az a kellemetlen, szúró érzés, ami fojtogat és nem tudtad hová tenni
korábban. Segítek: féltékenység.
Nem! Ez egyszerűen kizárt, hogy
féltékeny legyek! Nem lehetek féltékeny Kyu Hyunra, hiszen Se Joo barátnője
vagyok! Térj észhez, az istenért, Ha Na! Csak kacsintott egyet Ri Jinre, ebben
nincs semmi különleges, nem mintha megcsókolta volna itt helyben. Semmi közöm
Kyu Hyunhoz, nem tartozik nekem semmivel, és én sem tartozok neki. Így nem
érezhetem ezt, egyszerűen nincs értelme az egésznek!
Mégis…
Mégis éreztem, hogy a skizofrén
énem pontosan a közepébe talált ezúttal is. Ugyanis az a zöld szörnyeteg ott
ébredezett a gyomrom mélyén és fortyogva figyelte, ahogy Ri Jin és Kyu Hyun egymásra
mosolyognak és viccelődnek.
Csak gondolj Se Joora, Ha Na! A
meleg, barna szemeire, amik csupa gyengédséggel és szeretettel telnek meg,
amint megpillantanak téged. A kezére, ahogy összefűzi az ujjaitokat. A mosolyára,
amitől egy pillanat alatt neked is mosolyoghatnékod támad. A hangjára, ahogy a
nevedet ejti ki, az ajkaira, miközben lágyan becézgeti a te ajkaid, vagy éppen
forrón falja azokat…
Az önkontroll ezen formája, úgy
látszik, sikeresnek bizonyult! Se Joo segítségével sikerült kizárnom a
szívemből és a gondolataim közül is a K betűs személyt végre és újra nyugodtan
voltam képes levegőt venni.
- Na, már biztos várnak rád,
szóval menj! – tessékelte kijjebb Ri Jin a helyiségből Kyu Hyunt.
- Jó-jó! – nevetett a fiú és
megindult kifelé a szobából. – Aztán végezz jó munkát Ha Naval, nem nézhet ki
akárhogy a promó képeken!
Kyu Hyun egy csibész pillantást
vetett rám és lazán intve egyet, hagyta el a helyiséget. Én meg fapofával és
dühösen bámultam utána. Mert már ennyivel sikerült elérnie, hogy megint belopóddzon
a gondolataimba. Francba...
- Ki Young, szólj a fodrásznak és
a manikűrösnek, hogy jöjjenek ide!
- Igenis! – pattant fel a lány és
már ki is rohant. – Ha Na, addig hadd vegyek le pár fontosabb méretet rólad!
Míg elkészül a hajad, a körmöd és a sminked, addig igazítok a ruhán Ki Young
segítségével.
- Rendben!
Ezzel pedig megkezdődött a több
órás munka, hogy felkészítsenek a fotózásra. Kicsit furcsa volt, hogy egyszerre
többen is foglalkoznak velem, sőt, hogy én voltam a középpontban. A
sürgés-forgás és a nyugtalan fel-alá járkálás, hogy beszerezzék a megfelelő
kellékeket és eszközöket, ismeretlen volt számomra még akkor is, ha anya miatt
kiskoromban már megtapasztaltam milyen. Akkor ő volt az, akit mindenki körülugrált,
most viszont én voltam soron.
Először a körmeimet és a hajamat
csinálták meg. A manikűrösnek be nem állt a szája, hogy mennyire el voltak
hanyagolva a körmeim és legközelebb, ha nem akarok mást is a sírba kergetni,
akkor foglalkozzak egy kicsit többet velük. Csak bólogattam és udvariasan
egyetértettem vele, de a legkevésbé sem érdekelt a körmöm állapota eddig sem és
nem most akartam ezen változtatni. A fodrász egy idősebb férfi volt, aki pont a
manikűrös ellentéte volt. Ő csak dicsérte a hajam és arról áradozott, milyen
selymes, sima és ápolt. A színét pedig kifejezetten imádta, így nem nehéz
kitalálni, kettejük közül kit kedveltem meg jobban.
Ezután következett a sminkem,
amit maga Ri Jin készített el, míg Ki Youngra bízta a kisebb feladatokat a
ruhámmal kapcsolatban. Ugyan az előbbi Kyu Hyunos affér miatt nem volt a szívem
csücske a nő, de aztán mégiscsak jól elbeszélgettem vele és azt hiszem, még meg
is kedveltem. Utolsó lépésként csupán a ruha felvétele és az igazítások
maradtak hátra, amit Ki Youngék gyönyörűen el is végeztek.
Annak ellenére, hogy folyamatosan
beszélgettem a körülöttem lévőkkel, hogy a figyelmemnek mindig volt valami célja és
egyáltalán nem unatkoztam, a gondolataim mindvégig egy ember körül keringtek.
Na jó, pontosabban kettő ember körül.
Kyu Hyun és Jae Wan.
Ugyan Kyu Hyun nem mondott túl
sokat róla, alig csak pár morzsát ejtett el, de valamiért annyira megragadt ez
az egy dolog a fejemben, hogy minduntalan ide tértem vissza. Kyu Hyun és Jae
Wan testvérek voltak. Még mindig kissé nehezemre esett elhinni ezt. Hiszen egy
szemernyit sem hasonlítottak külsőleg egymásra. Talán más-más szülőjükre
ütöttek? Testfelépítésre hasonlóak voltak, magasak, szikárak és izmosak, ami
nagyon is vonzó volt a lányok szemében. De az arcuk egészen más. Míg Kyu Hyun
inkább a vidámabb, szórakozottabb típus volt, Jae Wan ridegnek, zárkózottnak és
hát nem mellékesen elég bunkónak is tűnt. De egy dologban nagyon is
hasonlítottak: mindketten önelégültek és beképzeltek voltak és imádtak
belemászni más intim szférájába. Kész nőcsábász mindkét fiú, ezt ránézésre meg
lehetett állapítani, ami nem túl kedvező rám nézve. Mivel a srácok
előszeretettel játszottak velem és az érzéseimmel, legyen szó akár a bátyról,
akár az öcsről…
De ami a legfőképp izgatta a
fantáziámat, az az volt, hogy Kyu Hyun miért reagált olyan hevesen a fiúra és
miért éreztem azt, hogy félt tőle. Legnagyobb sajnálatomra viszont, halványlila
gőzöm sem volt róla, egyszerűen még ötletem sem akadt, hogy miért lehetett
olyan borzasztóan ijesztő Jae Wan, hogy Kyu Hyun így aggódjon értem.
Bár amellett, hogy foglalkoztatta
a fantáziámat a viselkedésének megfejtése, nagyon is jólesett, hogy ilyen
védelmezően lépett fel…
- Ha Na, megfordulnál egy kicsit?
– zökkentett ki az álmodozásomból Ri Jin hangja. – Így ni! Azt hiszem, kész is
vagyunk. Nézd meg a tükörben magad és mondd, hogy mit gondolsz!
Követtem a nő utasításait és az
egész alakos tükör elé sétáltam, ami a nyolc centis magas sarkúban nem volt
könnyű, de azért egész jól ment ahhoz képest, hogy két hónapja még hogy álltam
hozzá az ilyen cipőkhöz.
- Váó! – csak ennyi hagyta el a
számat, mert hirtelen megszólalni sem tudtam. – Mintha nem is én lennék…
Amit először jobban szemügyre
vettem, az természetesen a ruha volt. Arról volt szó a korábbi megbeszélésen,
hogy az álarcos bálhoz a régebbi típusú, harang alakú ruhákat fogják használni,
amit úgy látszik, be is tartottak. Ugyanis a ruha sötét, tűzvörös selyem
alaprétegből készült, amire jó pár réteg organza került fel. Pánt nélküli, szív
alakú dekoltázzsal kiegészítve, néhány strassz mintával, ami nem vette el a
ruha egyszerűségét. A csípőmnél bal oldalon szintén egy kis strassz mintázat
volt - talán virágokat formázott -, ahonnan kiindult a szoknyarészre a sok
réteg organza, ami könnyeddé és légiessé varázsolta az egész ruhát. A
könnyedsége ellenére, mégis baromi nehéz volt és úgy éreztem lefelé húz, de ez
mégis eltörpült amellett, hogy milyen elbűvölő és lélegzetelállító darabot
sikerült tervezniük az ügynökségnél dolgozó divattervezőknek.
Emellett a többi apróság semmiségnek
tűnt. A feketére lakkozott körmeim, és csillogó ékkővel ellátott nyaklánc
felett el is siklott a szemem. A hajam lágy hullámokba volt sütve és egy felső,
vastagabb réteget összetűztek a tetején, ezzel még dúsabbá téve a frizurát. A
smink egyszerre volt hivalkodó és visszafogott. A szememen leginkább a
szempillafesték és a tus dominált, de mégis természetes hatást keltettek,
viszont az ajkaim vérvörös rúzzsal voltak kikenve, ami szintén szokatlan volt
számomra. Így nem csoda, hogy még magamra sem ismertem volna, ha nem tudom,
hogy éppen saját magammal szemezek a tükörben.
- Pedig egészen biztosan te vagy
az – nézett elérzékenyülten Ki Young és átkaroltam a vállát, hogy
megnyugtassam egy kicsit.
- Már csak az utolsó simítások
vannak hátra – lépett elém Ri Jin és átadott egy kisebb dobozt, ami két kör
alakú részből állt. – Mivel zöldes színű a szemed alapvetően, gondoltuk, kicsit
ráerősítenénk, szóval ezek a zöld kontaktlencsék jól fognak állni.
- Kontaktlencsék? Még életemben
nem használtam!
- Elmagyarázom, hogyan helyezd be
őket – húzott magához a nő és a kisebb tükör előtt kiokosított, hogyan kell
őket felhelyezni a szemre, de még így is legalább tíz percbe telt, mire
beerőltettem a helyükre őket. – Végre! Illetve itt van még ez is.
Ezzel egy újabb dobozt nyújtott
felém én pedig már nyafogva kérdeztem meg, hogy ezúttal milyen borzalmas dolgot
akar Ri Jin rám erőltetni.
- Milyen álarcos bál az, ahol nem
viselnek álarcot? – nyitotta fel a kezemben lévő fadoboz fedelét. Egy vörös
maszk volt, amin fekete csillámmal készült kacskaringós vonalak futottak végig,
kivételes mintát alkotva ezzel. – Segítek felvenni, nehogy tönkretedd a hajad
közben.
Ri Jin pedig könnyedén megkötötte
a maszk zsinegét, ami teljesen bele is olvadt a hajzuhatagomba. Így mikor elkészült
és ismét a tükörbe néztem, végképp meg nem mondtam volna, hogy én vagyok az a
lány, aki visszatekint belőle rám. Az a lány a tükörben gyönyörű, titokzatos és
veszélyes volt, magabiztosnak tűnt, amivel mindenki tekintetét magára vonzotta.
Olyan lánynak tűnt, mint amilyen én nem voltam…
- Így már értem, miért mondták
azt, hogy nem fogják mutatni az arcom - bámultam a maszkra félrebillentett
fejjel. – Még én sem ismerek rá magamra, nemhogy egy vadidegen jöjjön rá, ki is
vagyok valójában.
- Ugyan! Ha jobban megnézed… -
kezdett bele Ki Young, de egy kopogás szakította félbe.
- Gyere nyugodtan! – szólt Ri
Jin, miközben nagyban pakolászott az egyik asztalon, de félbehagyta, hogy
megnézze, ki nyitott be az ajtón. Egy számomra ismeretlen, húszas éveiben járó
férfi lépett be, egy csíptetős mappával a kezében.
- Még pár perc van hátra, míg
végez Hye Bin Min Sooval, utána pedig a közös fotók jönnek – magyarázta, de
pirulva vettem tudomásul, hogy végig engem bámul. Nem tudtam volna megmondani,
hogy azért, mert tetszik neki, amit lát, vagy pont ellenkezőleg, túlságosan
furcsának találja. De nem volt időm rájönni, mert ezután ki is ment az
öltözőből.
- Na, akkor show time! –
dörzsölte izgatottan a kezét Ri Jin. – Lássuk, milyen hatást keltesz Ji
Heonban meg Hye Binben, mert ha nem tetszik nekik, akkor nekem végem!
- Kétlem, hogy ne nyerné el a
tetszésüket – ráztam hitetlenkedve a fejem. – Ha bármi bajuk is lesz, az nem a
te munkád kapcsán fog felmerülni.
Idegesen nyeltem egyet és
megfogva a ruha szoknyarészét, hogy ne essek el benne, elindultam kifelé az
öltözőből. Ki Young és Ri Jin pedig segített a hátsó résszel, hogy ne húzzam a
földön, hiszen majd a forgatáson is ezt kell viselnem, így nem lett volna jó,
ha első alkalommal tönkreteszem.
Kint szólt a zene, ami kellemesen
betöltötte az egész helyiséget, egy bizonyos hangulatot adva a fotózásnak.
Mikor észrevették, hogy kijöttem, a staff tagjai egyből összesúgtak és úgy
éreztem, minden egyes szem rám szegeződik, de tudtam, hogy csak képzelődök,
mégis lehajtott fejjel és vörös arccal sétáltunk a kis kompániával Hye Binhez.
- Hye Bin! – szólította meg a nőt
Ri Jin, aki teljesen el volt merülve abban, hogy a legjobb képeket készítse el
Min Sooról és csak hátrakapta a fejét, hogy odavessen egy „mi van”-t. De aztán
felállt a guggolásból, hogy jobban megnézhessen magának, mert rájött, hogy Ri
Jin nem csak szórakozásból zavarta meg a munkában.
- Pontosan erre van szükségünk! –
villanyozódott fel és le sem tudta venni a szemét a ruháról, a hajamról és a
sminkről. – Elképesztően fog mutatni a fiúk mellett, ha a megfelelő beállítást
és világítást használjuk.
- Mondtam, hogy soha nem nyúlok
mellé, Hye Bin! - hallottam meg Ji Heon örömteli és büszke hangját. – Tudtam,
hogy nem fogsz csalódást okozni, Ha Na! És még egyesek képesek voltak azt
mondani, hogy tehetségtelen vagy, csak hogy megfosszanak ettől a látványtól!
Ezzel pedig a közeledő Sung
Chanra utalt, aki nagyokat pislogva lépkedett felénk, nyomában a másik három
fiúval a bandából. Idő közben pedig Min Soo is ide settenkedett, hogy hallja,
miről is folyik a társalgás.
- Ha Na! – mért végig a bátyám
megdöbbenve és némán tátogva, amitől még jobban feszélyezve éreztem magam. Még
bungee jumpingozni a Seouli TV-toronyról is vonzóbb kilátásnak tűnt jelenleg,
mint szembenézni ezzel a rengeteg megdöbbent és csodálkozó szempárral. Még az
sem tudott jobb belátásra bírni, hogy láthatóan Se Joo és Kyu Hyun is igencsak
elégedett volt a látvánnyal, amit nyújtottam. Ugyanis a banda tagjai hirtelen
azt sem tudták, melyik testrészemet, melyik ruhadarabot vagy egyáltalán mit
vegyenek szemügyre először. Én pedig szokásomhoz híven, zavaromban vörös arccal
szinte beleolvadtam a ruhámba és meg sem tudtam szólalni.
- Most már egyetértesz azzal,
hogy jó szemem van ehhez, Sung Chan? – fordult kárörvendően a bátyámhoz Ji Heon
és átkarolta a vállát. A fiú köszörült egyet a torkán és próbált nem úgy rám nézni,
mintha egy földönkívülit látna.
- Sosem kételkedtem magában, más…
más problémám volt azzal, hogy Ha Na szerepeljen a klipben – dadogta idegesen.
- Csak ismerd el, hogy a húgod
igazi csiszolatlan gyémánt! – nevetett Ji Heon, mire teljesen elöntött a
forróság a bókját hallva. – Na, de nem érünk rá egész nap, szóval ideje lenne
nekilátni a munkának!
- Akkor ossza meg az
elképzeléseit a fiúkkal és Ha Naval, kérem! – bólintott egyetértően Hye Bin. –
Addig elintézem a kellékeket a következő képhez.
- Rendben! – legyintett Ji Heon
és izgatottan nézett végig rajtunk, akik odagyűltek köré. Mindegyikünkre szánt
pár másodpercet, amivel megmutatta, hogy mennyire fontosak is vagyunk neki és
hogy törődik velünk. – Még nem beszéltünk arról, hogy milyen koncepciót
képzeltünk el a fotókhoz az albumra. Meghallgattam a számot, amihez a
videoklipet csináljuk és összevetve a klip történetével, arra jutottunk, hogy
ahhoz passzoló fotókat szeretnénk készíteni.
Eddig ez nagyon is érthető,
hiszen milyen lenne, ha semmi köze nem lenne a fotóknak az albumhoz, vagy a
kliphez? Szóval nagyon is tetszett Ji Heon munkája, sőt azt hiszem, kezdtem
megérteni, miért is tartják olyan nagyra a szakmában és miért nem akarják
elengedni az ügynökségtől.
Nem veszi félvállról a munkáját.
Ha belekezd valamibe, akkor azt teljes erőbedobással végzi, a munkálatok
legapróbb részletét is figyeli, és tanácsokkal lát el, ha szükség van rá,
amivel tökéletes összhangba tudja hozni a promóciós tevékenységeket, a
videoklipet és az egész koncepciót, amivel valami egyedit tud alkotni a koreai,
pop zenei iparban.
- Go Jinnal arra gondoltunk, hogy
minden egyes fiú – itt végigmutatott Min Soon, Min Junon, Se Joon és Kyu Hyunon
-, egy-egy férfi típust képviselne a képeken, mikor szerelmesek. Mindegyik fiú
bemutatná a képek segítségével, hogy milyen is egy férfi, ha szerelmes.
- Milyen típusokra gondoltak ez
alatt? – tette fel Se Joo azt a kérdést, ami mindenkit nagyon is érdekelt. Én
is kíváncsi voltam, hogy kire milyen szerepet osztottak, hogy mennyire illik
rájuk az adott típus, így Ji Heon minden egyes szavát csak úgy ittam, mikor
ismét megszólalt.
- Hogy is fogalmazzam meg? –
töprengett el hangosan a rendező és beharapta az alsó ajkát. – Úgy választottuk
meg a karaktereket, hogy a lehető legjobban illeszkedjen a személyiségetekhez.
Az a legcélszerűbb, ha rögtön a tárgyra térek és elmondom, kinek milyen férfit
kell alakítania. Min Soo lesz az első, ő az aranyos, édes és játékos fiút
kapta, aki összebújik a barátnőjével, vagy már csak attól zavarba jön, ha
megfogják egymás kezét.
- Nem vagyok ennyire ártatlan! –
szökött sértődötten a szemöldöke a homloka közepére az említettnek. – Kikérem
magamnak!
Szinte mindenki egyként nevetett
fel, még én is elkuncogtam magam az idegességem ellenére. Ez a fiú tényleg
olyan édes, mint amilyenre Ji Heonék gondoltak! Bár most, hogy belegondoltam,
igazából soha nem hallottam lányokról beszélni, nem tudtam arról, hogy volt-e
már korábban barátnője vagy sem. De pontosan olyannak képzeltem el őt
szerelmesen, mint amilyennek Ji Heonék. Egy cuki fiúnak, aki képes lenne páros
pólókban járni a barátnőjével, és valószínűleg ő lenne a kapcsolatban a kevésbé
kezdeményező, mert szégyenlős. De lehet, hogy tévedtem, aztán Min Soo egy igazi
rossz fiú, mikor lányokról van szó! Oké, Ha Na, ezt te sem gondolhattad
komolyan…
- Hát hogyne! – mosolygott még
mindig Ji Heon a fiún, de inkább továbblépett, nehogy le kelljen állnia
vitatkozni Min Sooval egy olyan abszurd témáról, hogyan is viselkedik a
lányokkal. – Min Jun pont az ellenkezője, ő a rideg és tartózkodó férfi lesz,
aki nem mutatja ki igazán a szerelmét.
- Ezzel nem vitatkozom –
bólogatott az említett és ezen tényleg senki sem akadt fenn. Hiszen Min Junról
mindenki tudta, hogy nem az érzelmek embere, így senki sem csodálkozott azon,
hogy a barátnőjével is így viselkedne. Addig nem lenne képes kimondani, hogy
szereti a lányt, míg azzal nem szembesülne, hogy elveszíti, mert képtelen
kimutatni, mennyire fontos a számára.
- Se Joo lenne úgymond a
tökéletes férfi megtestesítője – erre mindenki kajánul tekintett rá, aki
kissé zavarba jött Ji Heon állításától.
- Hallod, Hyung? A tökéletes
férfi! – bokszolt a vállába Min Jun és elnevette magát.
- Szinte kedvet kaptam, hogy
járjak veled! – csatlakozott az ugratáshoz Kyu Hyun is.
- Rám jobban illene a tökéletes
férfi szerepe… - motyogta irigyen Min Soo és nem bírtam elfojtani a mosolyomat,
mikor végignéztem rajta, ahogy a földet bámulja és elszontyolodva biggyeszti le
az ajkát.
- Min Soo! – szólítottam meg
halkan, míg a többiek Se Joo ugratásával voltak elfoglalva. – Te is tökéletes
vagy a magad módján.
- Tényleg? – csillantak fel a
szemei, ahogy rám emelte a tekintetét reménykedően.
- Persze! – helyeseltem nagyban.
– A megfelelő lánynak te leszel a tökéletes.
- Milyen bölcs lett hirtelen
valaki! – szúrt oda Sung Chan, mert észre sem vettem, de egész végig minket
figyelt és most belecsípett az arcomba, mint valami öreg nagymama, aki az
unokáját akarja kínozni – bocsánat, szeretgetni.
- Aú! – kaptam az arcomhoz és
dörzsölni kezdtem rajta a fájó pontot. – Ez fájt! Meg amúgy is, mi volt a baj
azzal, amit mondtam?
- Az égvilágon semmi. Csak
tényleg kezdesz már felnőni, és mindig megdöbbenek, mikor erre rá kell
ébrednem – simított végig a karomon egy lágy mosoly kíséretében, mire nem
tudtam nem viszonozni a gesztust. – Aztán ne kelljen rajtakapnom, hogy
tapasztalatból beszélsz, és már van egy barátod, mert akkor az a srác halál
fia!
Hirtelen olyan mérhetetlenül erős
köhögő roham tört rám, hogy azt hittem, ott helyben megfulladok. A pillantásom
pedig rögtön Se Joora siklott, aki szintén kissé elsápadt a bátyám szavai
hallatán. Szóval Se Joo halál fia, ha Sung Chan rájön, hogy valójában a fiú a
barátom lett… Hát ez remek! Alig pár napja járunk együtt, ez kell csak Se
Joonak, hogy továbbra is akarja folytatni a kapcsolatunkat!
- Srácok, hagyjátok abba, mert
kiráz a hideg tőletek! – fintorgott Min Jun, de csak egy furcsa mosolyra
futotta tőlem, mert még mindig kicsit nyugtalanított, amit Sung Chan mondott,
még ha csak viccnek is szánta. Óriási nagy port fog kavarni, ha egyszer
rájönnek, hogy Se Jooval együtt vagyunk… Nyugi,
Ha Na, ennek az ideje még nem jött el! Ne aggódj olyasmi miatt, ami még meg sem
történt!
- Meg sem lepődök rajta, hogy már
ennyi érzelemtől is feláll a szőr a karodon, Jégkirálynő! – szólt be Kyu Hyun a
fiúnak, aki csak mérges pillantással bámult rá, de nem szólt egy szót sem. Mire
mindenkiből kitört a nevetés és még Min Jun is eleresztett egy gyenge mosolyt,
de gyorsan le is törölte az arcáról, nehogy valaki rajtakapja, hogy mégsincs
annyira jégből, mint ahogy azt ő állítja.
- Térjünk vissza a témára, mert
sosem fogunk végezni, ha mindenen fennakadtok és van valami hozzáfűznivalótok!
– vonta ismét magára Ji Heon rendező a figyelmet, mire mindenki elhallgatott,
pedig nem volt semmi dorgáló a férfi hangjában, mégis jobbnak láttuk, ha
csendben maradunk. – Szóval Se Joo fogja eljátszani azt a szerelmet, amire
minden lány vágyik, a tökéletes férfit. Kedves, figyelmes, aki számára a
szerelme nagyon sokat jelent, és bármit megtenne érte.
- Helyesbítek, nem tökéletes,
hanem papucs – suttogta Kyu Hyun alig tudva elfojtani a vigyorát, mire megint
mindenkiből kitört a nevetés, még Se Joo is elmosolyodott a viccen, akárcsak Ji
Heon.
- Kyu Hyun! – szólt rá a rendező,
de mégis küszködött, hogy eltüntesse a mosolyát.
- Elnézést! – mondta a legkisebb
megbánás nélkül, de csak rosszallóan tekintettem fel rá, mire
meglepetésemre rám öltötte a nyelvét. És miért is lettem volna olyan higgadt,
hogy csak úgy egyszerűen lerázzam magamról a gyerekes viselkedését?
Természetesen azonnal válaszoltam rá egy hatalmas nyelvnyújtással…
- Ha pedig már nálad tartunk Kyu
Hyun – fordult a búzabarna sráchoz. – Te leszel az a férfi, aki szenvedélyesen
szereti a nőt az életében, akinek minden egyes érintés felér egy csodával.
Mondhatni neked a szexuális vonzalom és a testi örömök jelentik az életet.
- Nem fog gondot okozni a szerep – húzta perverz mosolyra a száját és ráébredtem, hogy Ji Heon és Go Jin
nagyon is jó munkát végzett. Mert mindegyik karakter remekül illett a fiúkhoz,
telitalálat volt.
- Ezt gondoltam – nevetett fel a
férfi. – És végül, de nem utolsó sorban, Ha Na.
- Tessék? – kaptam felé ijedten a
fejemet.
- A te dolgod lesz mindegyik
fiúhoz alkalmazkodni. Pontosan úgy tenni, mintha a legfontosabb lenne számodra
az adott jellemű fiú. El kell játszanod, hogy szereted őket – magyarázta Ji
Heon az én részemet a fotózásból. – Ne nézz ilyen rémülten!
Fel sem tűnt, hogy valószínűleg
úgy néztem rá, mintha éppen most pottyant volna ide a Holdról, így rendeztem az
arcvonásaimat és bólintottam egyet, hogy megértettem a feladatomat.
De ez egy cseppet sem közelítette
meg a valóságot.
Eljátszani, hogy szerelmes vagyok
a barátaimba. Nem lesz egyszerű feladat, még akkor sem, ha tudtam, hogy a négy
fiúból kettővel igazán könnyű dolgom lesz…