Vonzalom
Biztosan ismeritek azt az érzést,
mikor rájöttök, mekkora hibát követtetek el. Mikor legszívesebben a fejeteket vernétek
a falba, hogy miért azt a döntést hoztátok, amit; az úton miért balra kanyarodtatok,
mikor jobbra kellett volna; mikor a piros tabletta helyett a kéket kellett
volna elfogadnotok vagy csak simán ráébredtek, hogy mekkora hülyeséget csináltatok.
Nálam ez utóbbi állt fenn. De ekkor még nem sejtettem, milyen következményei
lesznek egy aprócska válasznak, hogy egy hópihe akár egy lavinát is képes
elindítani, amit már képtelenség megállítani.
De erről még fogalmam sem volt,
mikor Kyu Hyun fekete szemeibe bámultam és belementem az alkuba, hogy én bizony
el fogom vele hitetni, mennyire kívánom és akarom őt, cserébe pedig mesél nekem
az öccséről, Jae Wanról. Nem is hangzik rosszul az ajánlat, nem igaz? Amúgy is
meg kellene tennem a fotózás miatt, de hogy még pluszban Kyu Hyun hátterét is
jobban megismerhetem, mégis mit veszíthettem volna vele?
- Akkor mindent bele, csillagom!
– szólalt meg kihívón a fiú és ujjai még a ruha vastag rétegein keresztül is
szinte forrónak tűntek.
Párszor mély levegőt vettem és
próbáltam nyugodt maradni, hogy az ilyen apróságok ne vonják el a figyelmem a
feladatról. Méghozzá arról, hogy ez egy munka és nem a fiúval történt
fogadásunk a lényeg. Ez csak egy mellékes dolog, amivel annyira nem kell
törődnöm, mert nem ez a fontos jelen pillanatban. Most arra kellett
koncentrálnom, hogy mind Hye Bin, mind pedig Ji Heon elégedett legyen a
teljesítményemmel.
Kyu Hyun közelebb húzott magához,
de a kezeim kettőnk között voltak, egyenesen a fiú mellkasára simult a
tenyerem, és minden egyes lélegzetvételét éreztem az ujjaim alatt. Aztán végre
ránéztem és próbáltam a legkacérabb tekintetem elővenni, de valahogy minden
gondolatom szertefoszlott, ahogy a fiú szemébe néztem. Teljes képszakadás…
- Ha ezt így folytatod, akkor
esélytelen, hogy bármit is megtudj Jae Wanról – lehelte Kyu Hyun és láttam az
arrogáns fényt megvillanni a szemében, mire beharaptam az ajkam, hogy ne
mondjam ki az első dolgot, ami eszembe jut és ami valószínűleg nem lett volna
túl szép. – Még az is szexisebb, hogy dühös vagy, mint az előbbi.
Fúúú! Ezt még megbánod, Kyu Hyun! – fújtam fel magam mérgesen. – Fenébe a feladattal, megnyerem ezt a
hülye fogadást és akkor meg kell eredjen a nyelved, különben neked annyi!
Ebben a pillanatban pedig a
korábbi számot (ha jól figyeltem, akkor Xia Junsu egyik dala volt), felváltotta
egy másik. Stellartól a Marionette szólalt meg, azaz Báb című daluk, ami egy
hitetlenkedő mosolyt csalt az arcomra. Ismertem a dalt és rá kellett jönnöm,
volt egy kis irónia a helyzetben, hogy éppen ez a szám csendült fel. Nem
egészen, de volt hasonlóság a szövegben és a Kyu Hyunnal való kapcsolatomban.
El akartam felejteni őt, hogy végre minden tekintetben Se Jooval lehessek, mind
szívvel, mind lélekben, de mégsem voltam rá képes. Még nem tartottam ott, hogy
kiverjem a fejemből ezt a fiút és kitöröljek mindent a szívemből, ami rá
emlékeztetett.
De ez most nem is lényeges! Csak összpontosíts arra, hogy megnyerd ezt
az idióta fogadást ezzel az idióta sráccal szemben, ebben az idióta helyzetben!
Egy kis helyet alakítottam ki a
testünk között, és körbepillantottam, hogy milyen helyszín és beállás lenne
megfelelő a Kyu Hyunnal közös képeinkhez. A kanapé még mindig ott hevert a
kifeszített vászon előtt, ami adott egy ötletet.
Kiszabadultam a fiú karjai közül
és a csuklójánál fogva húztam magam után a bútor felé, ahova leültettem és
lehuppantam mellé, vigyázva, hogy a ruhám ne gyűrődjön össze. Közben már talán
ő is rájöhetett miféle ötlet fogalmazódott meg bennem, mert egyből felém
fordult a felső testével és az egyik karját a kanapé háttámlájára helyezte.
Most pedig jöjjön a neheze! Kissé remegő kézzel, de az egyikkel
átkaroltam a nyakát, a másikat pedig a mellkasára helyeztem, mintha éppen el
akarnám magamtól tolni. Egyből vette a célzást és a nyakát megfeszítve hajolt
előrébb, alig pár centire az arcomtól. Ezúttal próbáltam nem törődni elakadó
lélegzetemmel, inkább az arckifejezésem kontrollálására ügyeltem. Az állam
kicsit lejjebb hajtottam a mellkasom felé, ajkaimat enyhén szétnyitottam és
szemeimet a fiúra emeltem, aki éppen arra készült, hogy „megcsókoljon”.
Igyekeztem minden félelmet és aggodalmat eltüntetni a szívemből, hogy csak a
fiúra összpontosítsak és beleéljem magam a szerepbe. Aztán eljutott a tudatomig
a háttérben szóló zene és arra irányítottam minden figyelmemet, hátha úgy
könnyebb lesz.
Nem tudlak elfeledni
valahogy?
Miért vagyok ennyire buta?
Ne hívj fel, csak hamis
reményeket keltesz bennem,
Hiszen úgysem jössz el,
egyszerűen csak engedj el!
Ne fuss hozzám megszokásból
és ne játszadozz velem,
Hiszen te mondtad, hogy már
vége, akkor mégis minek...
Kyu Hyunt sem kellett félteni
a szerepével kapcsolatban, nagyon is jól mondta, ez hozzá illő karakter volt.
Azt a kezét, ami nem a háttámlán pihent, a csípőmre helyezte és megfogva azt, jobban maga felé fordított, elérve, hogy majdnem összeérjen az orrunk. De forró
lehelete így is égette a bőröm és mámorító illata megint eljutott az orromba,
ingerelve minden idegszálamat.
Valahogy egyre kevésbé
sikerült már fókuszálni a feladatra és akaratom ellenére azt éreztem, hogy
kezdem elveszíteni az irányítást a helyzet felett. A szívem a torkomba ugrott,
és egyre gyorsabb tempóban pumpálta a vért az ereimbe, aminek hatására az arcom
már erősen rózsaszínes árnyalatban játszott, ezt pedig úgy látszik, Kyu Hyunnak
szándékában állt tetézni.
Ugyanis egyszer csak azon
kaptam, hogy egyre jobban közeledik, karjaival szorosan tart, de közben
valahogy mégsem fogy köztünk a távolság. A következő pillanatban pedig már a
kanapén feküdtem, fejem a párnázott karfán pihent és a fiú fölém tornyosulva
nézett le rám.
- Remek ötlet, Kyu Hyun! –
kiáltott fel örömtelien Hye Bin, mire megzavarodva pillantottam a nőre.
Egyrészt már megint csak Kyu Hyunra koncentráltam, így ismét meglepetésként
ért, hogy nem vagyunk egyedül a fiúval, másrészt pedig: hogy lehetne már ez remek ötlet?! – Ez már sokkal inkább profihoz
méltó viselkedés! Ne mozduljon egyikőtök se, a stylistok és sminkesek beigazítanak
mindent a megfelelő pozícióba, aztán folytatjuk a fotózást!
Hangosan fújtam ki a levegőt,
és mikor találkozott a tekintetem a fiúéval, egyből el is kellett kapnom.
Ugyanis ez az önelégült, olyan élvezettel nézett végig rajtam, hogy nem bírtam
állni a pillantását. Annyira látszott rajta, hogy gyönyörködik a zavaromban és
hogy ilyen kínos helyzetbe hozhat, hogy kedvem támadt lelökni magamról a
földre, de nem akartam Hye Bint felidegesíteni vele, így csak nyugodtan tűrtem,
hogy a ruhámat és a hajamat rendbe szedjék, akárcsak Kyu Hyunét.
Ez a kisebb szünet éppen arra
volt elég, hogy egy szusszanásnyira visszanyerjem a hidegvérem, de ez a három
perc úgy, hogy Kyu Hyun a fél testével hozzám simul, még így is kihívásnak számított.
Annyit sikerült elérnem legalább, hogy a fejem kicsit kitisztuljon és ne csak a
fiú fekete szemeire tudjak koncentrálni. De amint az emberek eltűntek mellőlünk
és ismét miénk lett a terep, ez a nyugalom azon nyomban elszállt.
Olyan borzalmas vagy, megint
csak fájdalmat okozol,
Fikarcnyit sem változtál, de
én sem,
Még mindig hatással van rám a
bizonytalanságod,
Mondd csak, ez szórakoztató
neked?
Nézz csak rám, egy szomorú
báb drótokkal kikötözve!
Nézd, még mindig te
irányítasz!
Nehéz elvágni ezeket az erős
érzéseket,
Még mindig a markodban
tartasz,
Én vagyok a-a-a-a-a-a-a-az a
báb!
Kyu Hyun nem azon volt, hogy
higgadt tudjak maradni, éppen ellenkezőleg, mintha az lett volna a célja, hogy
elveszítsem a fejem. Ugyanis ahogy eltűntek a közelünkből, még inkább rám
feküdt, de az egyik kezével tartotta magát, így meg sem éreztem a súlyát. A
másik keze viszont az arcomra csúszott és az egyik tincsemet a fülem mögé
tűrte, mire még inkább vörös arccal néztem fel rá.
Viszont ezúttal valami
megváltozott a tekintetében. Eddig inkább csak a kíváncsiságot láttam bennük,
hogy mihez szeretnék kezdeni a fogadásunk megnyerése érdekében, illetve hogy
mennyire szórakoztatja a próbálkozásom. De most azok a végtelennek tűnő fekete
szemek vágyról és kéjről árulkodtak. Olyan észveszejtően mélyek voltak, hogy
azt hittem, ha egyszer magukba szippantanak, akkor soha nem eresztenek majd.
Ritkán pislogott, mert egész végig rajtam tartotta a szemét, mintha attól
félne, ha még egyszer lehunyja a szemét, akkor talán örökre eltűnök és
elveszít.
Nem tudlak elfeledni
valahogy?
Miért vagyok ennyire buta?
Nem tudlak elfeledni
valahogy?
Még mindig a markodban
tartasz,
Én vagyok a-a-a-a-a-a-a-az a
báb!
Egyszer elég volt, képtelen
vagyok rá újra,
Tűnj el az életemből, kérlek.
Mikor már azt hiszem, végre
túl vagyok rajtad,
Miért bukkansz fel és
hergelsz fel?
Előtte egyszer belém szúrsz,
majd úgyis elhagysz.
Nem szeretlek, de gyűlöllek,
Fikarcnyit sem változtál, de
én sem,
Ha hozzám érsz, elviselem,
Mondd csak, ez szórakoztató
neked?
Kyu Hyun kínzóan lassan
kezdett el közeledni, ajkai enyhén szétnyíltak, akárcsak az enyémek, hogy még
több oxigént tudjak a tüdőmbe juttatni, mert még szapora légzésem sem tudta
valahogy kielégíteni a szükségleteimet. Észre sem vettem, de az egyik kezem a
felkarjára simult, mintha még közelebb akarnám húzni. De semmi szükség nem volt
rá, mert magától folytatta útját felém, mint egy mágnes, ami igazán erős ellenállásba
ütközött, de mégis rendíthetetlenül meg akarja találni a párját, amihez a
leginkább vonzódik.
Végül megállt, mielőtt elérte
volna a célját, Kyu Hyun megállt, mielőtt ajkai az enyémhez értek volna.
Éreztem tűzforró és perzselő leheletét a számon, fekete íriszei pedig el
akartak nyelni, hogy az övé legyek, és csakis az övé. Hosszú szempillái alól
nézett le rám és mintha várt volna valamire, de nem tudtam rájönni mire. De
jelen pillanatban még azt sem tudtam volna megmondani, mennyi egyszer egy. A
józan eszem cserbenhagyott, amint Kyu Hyun fekete szemei térdre kényszerítették
és fehér zászlót lengetve megadta magát.
Csak ónix tekintete, telt
ajkai és bódító kölnije jutott el a tudatomig, minden egyes gondolatom ezek
körül forgott és nem tudtam tőlük szabadulni, még ha akartam is volna. Egy
olyan érzés kezdett rajtam eluralkodni, ami olyan réginek és mégis olyan
ismerősnek tűnt. Utoljára akkor éreztem ehhez hasonlót, mikor a srácok
visszajöttek Japánból és Kyu Hyunnal a zebránál álldogáltunk az esőben. A
hevesen dobogó szívem a mellkasomban, az egyre inkább lihegéssé vált
lélegzésem, a forróság, ami átjárta az egész testem, egy dologra sarkallt.
Nézz csak rám, egy szomorú
báb drótokkal kikötözve!
Nézd, még mindig te
irányítasz!
Nehéz elvágni ezeket az erős
érzéseket,
Még mindig a markodban
tartasz,
Én vagyok a-a-a-a-a-a-a-az a
báb!
Mindent ki akarok törölni,
Miért nem tudok szabadulni?
Túlságosan kényelmes lenne?
Minél inkább küzdök ellene,
Annál jobban belegabalyodok.
Még mindig a markodban
tartasz,
Én vagyok a-a-a-a-a-a-a-az a
báb!
De mielőtt megtehettem volna
ezt a lépést, vagy egyáltalán eszembe jutott volna, hogy megtegyem, Kyu Hyun
gyorsabb volt. Ujjai a nyakamra kúsztak, az érintésébe beleremegtem, ő maga
pedig a nyakamhoz hajolt. Arca súrolta az enyémet, lélegzete égette a bőröm,
meglepett a hirtelen mozdulata, de az még inkább, mikor az ajkait a nyakam
tövénél megéreztem.
Nem tudom, hogy ösztönös
volt-e, vagy Kyu Hyun idézte valahogy elő, de a fejem hátravetettem, a levegő
kiszaladt a számon, a szemeim elkerekedtek megdöbbenésemben, miközben a fiú
ajkai érzékeny bőrömet kóstolgatták.
Keze, ami eddig a nyakamon
pihent, egyre lejjebb csúszott, és a derekamnál állt meg az oldalamnál, ahol
ujjai gyengéden megszorítottak, aminek hatására a hátam homorú ívben
megfeszült. Az agyamat elöntötte a vörös köd, ujjaim erősen belekapaszkodtak
zakójának ujjába, amit eddig csak finoman fogtak.
Ez a fiú képes volt az
őrületbe kergetni, addig hajszolt, mígnem tényleg teljesen elveszítettem az
eszem. Az ajkamba haraptam, hátha a fájdalom kicsit észhez térít, de ez a plusz
inger a szervezetemre villámcsapásszerű hatással volt.
Nézz rám, összetörve egy
baba,
Miattad megtépázva a
fájdalomtól,
Nézd, még mindig te
irányítasz!
Mély sebeim immár gyógyíthatatlanok,
Még mindig a markodban
tartasz,
Én vagyok a-a-a-a-a-a-a-az a
báb!
Nem tudlak elfeledni
valahogy?
Miért vagyok ennyire buta?
Nem tudlak elfeledni
valahogy?
Még mindig a markodban
tartasz,
Én vagyok a-a-a-a-a-a-a-az a báb![1]
Kyu Hyun ajkai tovább kúsztak a
nyakam tövétől egyre lejjebb, a mellkasom felé. Puha, meleg és édes volt az
összes apró csók, amit a bőrömre lehelt. Így behunyva a szemem élveztem mindegyiket,
és még azzal sem törődtem, hogy a szívem ott dörömböl a bordáimon, amivel
valószínűleg a fiú is pontosan tisztában volt.
Mikor elemelkedett rólam, akkor
fellélegezve ernyedtem el a karjai között és még mindig lihegve próbálkoztam
összeszedni magam.
- Ha Na? – súgta halkan a fiú,
mire még a fáradságot sem vettem, hogy kinyissam a szemem. Jól esett így
feküdni és várni, hogy a szívem végre ne akarjon kiugrani a helyéről.
- Hm?
- Már végeztünk.
- Hm.
- Elengednél?
Erre viszont kipattantak a
szemeim és értetlenül néztem fel rá. Miről
beszél?
Követtem a pillantását a karjára,
ahol az ujjaim még mindig görcsösen szorították a zakóját, de valahogy a
fejemben uralkodó óriási kavalkád miatt, nem tudtam összerakni a dolgokat.
„Már végeztünk.” „Elengednél?”
Az a perverz és beképzelt vigyor
térített észhez, amit rám vetett. Az a mosoly felkattintotta a villanykapcsolót
a fejemben és végre világosságot hozott magával. Abban a pillanatban pedig úgy
eresztettem el a fiút, mintha izzó parázshoz értem volna. Kyu Hyunnak nem
kellett kétszer mondani, hogy szálljon le rólam, valószínűleg megtette a
hatását a rémült tekintetem és remegő ajkaim.
Mi a fenét műveltem?! Mégis mi ütött belém?!
Azzal eddig is tisztában voltam,
hogy hajlamos vagyok valahogy kizárni a külvilágot, mikor Kyu Hyunnal
beszélgetek, de hogy teljesen elfelejtkezzek mindenről és mindenkiről, azért az
ritkaság számba ment. Főleg egy olyan helyzetben, ahol majdhogynem egymásra
mászunk! Mindenki szeme láttára hagytam Kyu Hyunnak, hogy így érjen hozzám,
hogy csókolgasson! Uram atyám! Nekem annyi, nekem lőttek! Eddig tartott volna a
nagy pályafutásom gyakornokként? Azok után, amit Kyu Hyunnal műveltem, búcsút
mondhattam az állásomnak. Mégis kinek kellett volna egy ilyen lány, aki a
fotózás kellős közepén rámászik a munkatársára? Mit fognak ehhez szólni az
alkalmazottak, Hye Bin, Sung Chan vagy Ji Heon?! És legfőképpen Se Joo…
Felültem a kanapén, de a
tekintetemet nem mertem felemelni, még nyelni is alig tudtam. Szinte
fuldokoltam a bűntudattól és remegtek a kezeim az idegességtől. Féltem, hogy ha
megpillantom Se Joot, odarohanok hozzá és egyből nekiállok magyarázkodni,
anélkül hogy tekintettel lettem volna bárkire is körülöttünk.
- Oh, Ha Na! – szólított meg
hangosan Kyu Hyun, mintha csak most jutott volna eszébe valami fontos, mire
felé kaptam a fejem. A fiú megigazította az ingét, miközben egy pajkos mosolyt
vetett rám. – Nyertél.
Ezzel pedig ott is hagyott és
elsétált a többiekhez, akik nagyban beszélgettek már a képekről a számítógép
előtt. Hogy nyertem? Ez most a legkevésbé sem érdekelt! Jobban aggasztott
minden más jelenleg, mint hogy örüljek egy olyan apróságnak, hogy megnyertem a
fogadást.
Már most azt kívántam, bárcsak
bele se mentem volna ebbe az egészbe! Ott hibáztam, hogy nem kellett volna
törődnöm Kyu Hyunnal. Nem kellett volna ennyire érdekelnie a Jae Wannal való kapcsolata,
nem kellett volna kapnom az alkalmon, nem kellett volna ennyire elcsábulnom az
ajánlata hallatán. Ezt baromira elcsesztem!
- Nem jössz megnézni a képeket te
is, Ha Na? – érdeklődött furcsállóan Min Soo, mire összerezzentem a hangjára és
valószínűleg úgy bámulhattam rá, mint egy gyilkosságon tetten ért bűnöző. Csak
bólintottam egyet, mert nem bíztam a hangomban és odasétáltunk Ji Heon mellé,
aki éppen nagyban magyarázott valamit.
- … éppen ezt mondom én is! –
nevetett fel, aztán észrevett engem is és még szélesebb lett a vigyora. – Ha
Na, ezt meg hogy csináltad?!
- M-mit? – dadogtam kissé
megriadva, még a karomat is védekezően keresztbe fontam magam előtt. Odalépett
mögém, ami még váratlanabbul ért és a hajamban kezdett el matatni, majd egyszer
csak azt éreztem, hogy a maszk szorítása enyhül, végül lecsúszik az arcomról,
amit ha nem fogok meg, akkor a földön landol.
- Így kényelmesebb lesz
beszélgetni, hogy rendesen látom az arcodat – mosolygott rám bátorítóan, mikor
ismét feltűnt velem szemben. – Lehengerlő alakítást nyújtottatok Kyu Hyunnal!
- Tessék?! – kerekedtek el a
szemeim, alig hittem a füleimnek. Hamarabb számítottam volna valamiféle
számonkérésre, mint dicséretre! De ahogy jobban körbenéztem, többségben voltak
azok, akik hitetlenkedő pillantásokat vetettek rám és sehol nem volt egy
elítélő szempár sem.
Ekkor tűnt fel az is, hogy Se Joo
sehol sem volt. Nem állt azok között, akik a számítógép előtt gyülekeztek, így
a tekintetem egyből a helyiséget kezdte el pásztázni, hátha meglátom valahol.
De nem rejtőzött egyik ruhaállvány, vagy díszlet mögött sem. Hova tűnhetett? Egyre rosszabb érzésem
támadt az egésszel kapcsolatban, és egyre sürgetőbbnek éreztem, hogy beszéljek
vele. De mégis mivel szándékoztam volna előhozakodni?!
- Meg kell mondjam, rettenetesen
aggódtam az elején, mikor annyira nem tudtatok magatokkal mit kezdeni, de aztán
bumm! – vágott bele egyik tenyerébe az öklével, mire ugrottam egyet. – Mintha
varázsütésre megváltozott volna a légkör és addig csak szórakoztatok volna!
- Talán megtette a hatását, hogy
Hye Bin úgy rájuk ripakodott – jegyezte meg Sung Chan a többiek örömére, habár
láttam rajta, hogy egyáltalán nem elégedett. A szemei nem mosolyogtak együtt a
szájával, hanem valamiféle aggodalmat láttam bennük, amitől görcsbe rándult a
gyomrom. El is felejtettem, hogy ő bizony tanúja volt a zebrás incidensnek és
most már másodjára kellett végignéznie, hogy Kyu Hyunnal ilyen helyzetbe
kerülünk. Tudta, hogy nem közömbös számomra, akármennyire is próbáltam
annak idején tagadni a dolgot.
Így féltem, hogy esetleg
megpróbál beszélni velem a korábbi jelenetről, talán figyelmeztetne ismét, hogy
vigyázzak Kyu Hyunnal vagy éppenséggel megkérne, hogy maradjak távol tőle.
Végül is, Yoon Tae Won fia volt, nem tudhattam, pontosan hogyan gondolkozik a
bátyám és előrébb helyezné-e a boldogságomat, mint a STAND UP karrierjét. Még
ha ő maga is mondta, hogy támogat mindenben, nem tudtam, mennyire terjed ki ez
az ilyen világrengető eseményekre, mint hogy az egyik alkalmazottal járok. Na,
nem mintha ennek bármi köze lenne Kyu Hyunhoz (vagyis nagyon igyekszem, hogy ne
legyen!), de Se Joohoz már annál inkább. Ugyanis Kyu Hyunnal ellentétben, vele
jártam és szerettem is. Vagyis reméltem, hogy még mindig igaz volt mindkét
állítás…
- Ha tudom, hogy ilyen hatást
érek el vele, akkor hamarabb megtettem volna! – felelte Hye Bin és az ő arcán
is egy derűs mosoly csücsült, miközben visszarángatott a gondolataim közül a
jelenbe. De még pár másodpercbe beletelt, mire felfogtam, hogy miről is van
szó.
- Azt mondják, hogy jók voltunk? – tettem fel a bátortalan
kérdést a rendező és a fotós között váltogatva a tekintetem. Mondjuk, hogy a
képek szempontjából jók voltunk, nem zárja ki azt, hogy a viselkedésünk
elrettentő és elítélendő is volt egyben. Hiszen ha látszott, hogy nem csupán színészkedés
folyt a kanapén, hanem az egész valós volt a részemről, akkor igencsak bajban
vagyok, így változtattam a kérdésemen. – Azt mondják, hogy nem volt semmi gond?
- Viccelsz, kedvesem?! – nézett
rám csodálkozva a férfi. – A legnagyobb mértékben meg vagyok elégedve mind a te
munkáddal, mind Kyu Hyunéval. Mondjuk őt nem is féltettem ebből a szempontból.
Rávetett a fiúra egy félmosolyt,
amit Kyu Hyun azonnal viszonzott is, majd egyet rám kacsintott, de én csak
elkaptam róla a tekintetem. Nem bírtam most a szemébe nézni és ezzel
viccelődni.
- Azért azt hozzátenném, Ha Na
nem végzett volna ilyen kitűnő munkát, ha nem Kyu Hyun a partnere – fűzte
tovább a szót Hye Bin, miközben a kameráját szedte darabokra, mivel úgy
látszott befejeztük mára a feladatainkat.
- Ezt hogy érti? – érdeklődtem,
mert majd megölt a kíváncsiság a kijelentését illetően. Mit jelentsen az, hogy
ha nem Kyu Hyunnal csinálom a képeket, akkor nem lettünk volna ilyen jók?
- Tehetséges vagy, Ha Na, és
idővel remek modell válhat belőled, ha esetleg amellett döntenél – emelte rám
barna szemeit a nő és megállt egy pillanatra, hogy nyugodtan elmondhassa a
véleményét. – De ezt a fotózást határozottan Kyu Hyun irányította. Akárcsak
téged. Remekül kihozta belőled azt, ami ott lappangott és csak egy kis ösztönzésre
várt, hogy kitörhessen.
Ha nagyon akartam, akkor ezt
kétféleképpen is érthettem, és az eszem azt hajtogatta, hogy csak az egyik
igaz, és ragaszkodjak ahhoz, a másikat meg zárjam egy kis ládikóba, a kulcsot
pedig hajítsam az óceánba, ahol soha nem lelhetek rá.
Az első változat egész
kellemesnek tűnt, ezért is húzott inkább efelé a szívem. Lényegében, ahogy Hye
Bin is mondta, tehetséges vagyok a modellkedésben, és van bennem potenciál,
hogy később sokra vigyem ebben a szakmában. De mivel még kezdő vagyok és az
első munkám is volt egyben, kellett egy olyan tapasztalt valaki, mint Kyu Hyun,
hogy kihozza belőlem a legjobbat. Megmutassa, éreztesse azt, amivel a legjobban
alakíthatom a szerepet és az ő irányításának hatására sikerült ilyen remekül a
fotózás.
A második változat már kevésbé
volt tetszetős, és emiatt ettől szinte irtóztam is. Mert ez a verzió nem a
munkámra és teljesítményemre vonatkozott, sokkalta inkább rám és az érzéseimre.
Mert eszerint a lehetőség szerint voltak olyan érzéseim Kyu Hyun iránt, amik
mélyen lappangtak és a fiú elérte, hogy felébredjenek bennem. Az érintése, a
tekintete mind egy-egy impulzus volt, amely apró lökésekként hatottak rám,
egyre közelebb taszítva a szikla pereméhez, majd mikor nem figyeltem eléggé,
megcsúsztam és a mélybe zuhantam, szabadjára engedve mindent, amit eddig a
szívem mélyére próbáltam zárni.
Tudtam, hogy mindkettőben volt
igazság, hiszen Kyu Hyun értett a munkájához és profi volt a maga nemében, de
azt sem tagadhattam tovább, hogy semleges számomra. De míg az egyikből semmi
károm nem származhatott, a másik igenis nagy gondot tudott okozni. Az utóbbi
miatt elveszíthettem azt a fiút, akit szerettem… Így nem volt kérdés melyikhez
ragaszkodjak, melyik változat győzött és melyik landolt az óceán mélyén, örökre
eltemetve.
- Igen, Kyu Hyun nagyszerű munkát
végzett – bólintottam mosolyt erőltetve az arcomra. – Nélküle nem ment volna
ilyen simán.
Égették a szavak a számat és
valahogy fájt ez a hazugság, de nem láttam jobb kiutat ebből, minthogy
eljátsszam az ártatlan kislányt és minél hamarabb elfelejtsem ezt a napot.
- Ugyan, Ha Na, még elpirulok! –
nézett rám csábosan a fiú, mire többen felnevettek, de én csak a rendező felé
fordultam és nem is törődtem vele.
- Elnézést, elmehetnék átöltözni?
– legyeztem az arcom tettetve, hogy melegem van. – Eléggé kimelegedtem, és jó
lenne megszabadulni ettől a hatalmas ruhától.
- Persze, menj csak! – bólogatott
nagyban Ji Heon. – De ne felejtsd, utána közös ebéd!
- Remek… - morogtam az orrom
alatt, mikor már elég messze és lehetőleg hallótávolságon kívül voltam a
férfitól és a többiektől. Sóhajtva és megkönnyebbülten léptem be az öltözőbe,
hogy végre megszabaduljak ettől a nehéz ruhától, kontaktlencsétől (amitől már
fájt a szemem is), sminktől és legfőképpen a magas sarkútól.
De amint beléptem a helyiségbe,
elakadt a lélegzetem és a kezemből is kiejtettem a maszkot hirtelenjében.
- Jaj, s-sajnálom, b-bocsi! –
makogtam zavarban és hátat fordítottam, hogy ne lássak semmit se. Ugyanis Se
Joo éppen félmeztelenül álldogált az öltöző közepén és csodálatos látványt
nyújtott, ahogy az izmai megfeszültek minden egyes mozdulatára - én, ostoba, pedig elfordultam. Az arcomat elöntötte a pír és éppen kimentem volna, mikor
megszólalt.
- Maradj csak, mindjárt végzek!
Így hát a számat rágcsálva álltam
meg és csuktam be az ajtót, majd végül úgy döntöttem, hogy ha már marasztalt,
akkor látni is akarom azt, amit az előbb csak egy pillanatra vehettem
szemügyre. De mire megfordultam, addigra már egy fehér pólóban feszített és
lemaradtam a főattrakcióról. A majdnem tíz év alatt, aligha ötször-hatszor
láttam félmeztelenül, vagy fürdőgatyában, és ezek is már elég régi élmények
voltak. Így kicsit csalódott voltam, hogy ezúttal sem kaptam ebből többet, mint
az eddigiek során.
De ahogy megláttam a fiú arcát, a
gondolataim egyből más vágányra terelődtek. Eszembe jutatta, hogy jelenleg nem
a flörtölésnek és ábrándozásnak van itt az ideje.
- Minden rendben? – érdeklődtem
óvatosan és tudtam, hogy marhaság eleve a kérdésem, de ezerszer jobban esett
tettetni a hülyét, mint egyből belevágni a közepébe. Igen, gyáva nyúl voltam,
tudom. – Eltűntél az előbb és azt hittem, valami baj van.
Se Joo némán és kifejezéstelen
arccal bámult rám, amitől gombóc kezdett növekedni a torkomban, megnehezítve a
légzés műveletét. Úgy látszott, nevetségesen béna próbálkozás volt a részemről
úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Aztán váratlanul elkezdett lépkedni
felém, és erőnek erejével fogtam vissza magam, hogy ne hátráljak ennek
hatására. Hiszen nem volt mitől félnem, ha Se Jooról volt szó, de mégis a
szívem szinte ki akart robbanni a mellkasomból és a lábaim remegtek az
idegességtől.
A fiú viszont megállt előttem és
lehajolva felvette a földről a maszkomat, amit korábban leejtettem, és amiről
mostanra teljesen megfeledkeztem. A kezei között forgatta és le sem vette róla
a tekintetét.
- Tudod – szólalt meg hirtelen,
de mégis halkan. -, már kicsit bánom, hogy beajánlottalak Ji Heonnak a munkára.
Úgy éreztem, mintha ezer tonnás
súly nehezedne a mellkasomra és összenyom, ha nem vigyázok eléggé. Egyrészről
fájt ezt hallanom a szájából, másrészről mégis igazat adtam neki. Mert tudtam,
örült nekem, mikor végre ráleltem ismét az álmaimra, hogy ismét van egy célom,
amit szeretnék megvalósítani. Így azok után, hogy tisztában volt vele, mennyit
jelent számomra ez az egész, a szavai megbántottak és megsértettek. Viszont azt
is tudtam, hogy teljesen jogosan dühös rám. Dühös rám és magára is, hogy itt
kötöttünk ki. Féltékeny volt Kyu Hyunra és megint sikerült megsebeznem azzal, amit a fotózáson műveltem. Egyfolytában csak megbántottam és fájdalmat
okoztam neki, amiért minden egyes alkalommal bocsánatot kellett kérnem.
- Se Joo, én… - kezdtem bele, de
mielőtt folytathattam volna, megragadott a tarkómnál fogva és magához vont.
Ajkai vadul és erősen tapadtak az enyémre. Nekinyomott az ajtónak és nekem feszült
egész testével.
Nyelve feszítette a számat és
utat tört magának, hogy újra találkozhasson az enyémmel, majd egy vad táncba
kezdhessenek. Úgy csókolt, mintha attól félne, hogy ez lesz az utolsó, mintha
amint elenged, eltűnnék és soha nem látna viszont. Különös érzés volt,
egyszerre volt kellemetlen, mert nem voltam hozzászokva a fiútól ehhez az ádáz
csókcsatához, másfelől pedig mégis belebizsergett a testem. Mégis volt benne
valami izgató, amitől a testem kezdett felforrósodni és egyre jobban küszködtem
a levegővétellel. Kezei végigcsúsztak a karomon, majd a derekamnál átölelve
húzott magához a fiú, de közben el az ajtótól.
Elkezdett vezetni az ajtótól
valamerre, amivel a legkevésbé sem törődtem, mivel az agyam nem tudott az
érintésén és csókjain kívül semmi másra koncentrálni. Még az is kihívás volt,
hogy a lábaim ne gabalyodjanak össze, nemhogy ilyen apróságokra figyeljek!
Egyszer csak a fenekem
nekiütközött valaminek, amire felnyögtem, de Se Joo csak óvatosan a combjaim
alá nyúlt és megemelt, ami váratlanul ért, de mégis engedtem neki. Felrakhatott
az egyik asztalra, miközben jó pár dolgot levertünk, de ahelyett, hogy ennek
egy csepp figyelmet is szántam volna, a karjaim inkább a fiú nyaka köré fonódtak.
A mellkasom hevesen emelkedett fel-le, ahogy kapkodtam a levegőt, amikor csak
lehetőségem adódott rá.
Se Joo a lábaim közé férkőzött,
én pedig ösztönösen öleltem át a csípőjét, hogy még közelebb érezzem magamhoz.
Kettőség uralkodott el rajtam, egyszerre kínosnak véltem, de mégis valahogy egy
természetes reakció volt részemről. Bár a ruha alsó része kissé gátolt a
mozgásban, de leküzdöttem az akadályokat és ismét a teljes figyelmemet a fiúnak
szenteltem. Vagyis próbálkoztam vele, de az apróbb részletek kezdtek darabokra
szedni és a koncentrációm is megtört.
Ahogy Se Joo erős karjai
tartottak és keskeny derekamat fonták körbe, olyan érzéssel töltöttek el,
mintha én lennék számára a legfontosabb a világon. A csókja időközben enyhült
és már nem azzal a mohó és vad éhséggel falta az ajkaim, hanem ismét
visszakaptam azt az édes és részegítő érzést, amitől elolvadtam, amikor csak
egymásnak estünk. Nem volt olyan rossz a korábbi csók sem, de ezt sokkal jobban
szerettem, sokkal inkább illett Se Joohoz, mint az előbbi viselkedése.
Végül megszakította a csókot,
amiért majdnem rászóltam, hogy mit művel, de mikor puha szájával a fülem tövénél
kezdett puszilgatni, minden ki nem mondott szavam bennragadt és szinte el is
felejtkeztem róluk azon nyomban. Halk lihegésem és a ruhám anyagának susogása
keveredett a tompa cuppogásokkal, ahogy Se Joo ajkai vándoroltak egyre lejjebb
a nyakamon. A gödröcskénél a nyakam tövében elidőzött egy kicsit, majd haladt
tovább a mellkasom felé. Viszont mikor már a ruha szegélyénél járt és a
melleimet hintette be lágy csókokkal, miközben az ujjai a domborulataim
környékén kalandoztak, akaratlanul is kiszaladt a számon a neve.
- Se Joo… – meg sem ismertem
volna a hangom, ha nem tudom, hogy én szólaltam meg! Rekedtes, gyenge és
megviselt volt, mintha több tíz kilométert futottam volna megállás és víz
nélkül.
Váratlanul ért, mikor Se Joo
felemelkedett rólam és abbahagyta a kényeztetésem, majd rám nézett. Talán azt
hitte, hogy gond van és valami baj történt. Holott közel sem neveztem volna ezt
bajnak, gondnak pedig semmiképpen sem. Bár az biztos, hogy a vörös arcom,
pihegő lélegzetvételem és remegő gyomrom nem olyanról árulkodtak, amire büszke
lehettem volna. Legalábbis nem egy öltöző asztalán ülve kellett volna
ilyesminek előfordulnia. Az időzítés és a helyszínválasztás nem éppen volt a
legtökéletesebb ahhoz, hogy megkívánjam Se Joot és heves csókolózásba kezdjünk.
- Remélem, soha nem fogod más
nevét így kiejteni – suttogta a fiú és hideg zuhanyként ért a hangja, a
tekintete és a szavai is. A hangja mély volt, de mégis valami szomorúság
keveredett bele, amiben a harag egy apró szikráját véltem felfedezni. Éppen
csak annyira, ami a helyzetében bőven érthető volt. A csokibarna szemei laposan
pislogtak rám és bágyadtan figyelték minden rezdülésem. A szavai pedig mintha
végigkaristolták volna a szívem minden egyes négyzetcentiméterét, amivel
ráébresztettek, hogy igenis van mit megbánnom, és hogy nem helyes csak így
élvezni a fiú társaságát és érintését.
- Se Joo, én sajnálom, ami
történt – ziháltam félve és remegő hanggal, mert még mindig nem hevertem ki az
előbbi csókunk hatását. Idegesen megnyaltam az ajkaim és a nyakán lévő kezeim
is inkább az ölembe ejtettem. Nem éreztem helyesnek egy ilyen szituációban
ölelgetni őt. – Nem kellett volna ezt az egészet lásd. Nem akartalak
megbántani!
- Akkor miért csináltad? –
kérdezte érzelemmentesen. Nem számon kérő volt, tényleg érdekelte a válaszom a
kérdésére, mégis megakadtam egy pillanatra, mielőtt feleltem neki.
- Ez volt a feladatom – feleltem
értetlenül és zavartan pislogtam rá. Kezeit lecsúsztatta rólam és a combjaim
mellett támaszkodott meg az asztal lapján, miközben végig engem figyelt.
- A feladatod? Tényleg csak ennyi
volt, Ha Na? – billentette oldalra a fejét, nekem pedig hatalmasat kellett nyelnem
és még a szemeim is lesütöttem, mert nem bírtam állni a tekintetét. Pontosan
tudtam, hogy mire célozgat és ez nagyon nem tetszett. De mégsem tudtam, mit
kellene erre mondanom. Mégis mit mondhatnék, amitől jobb lenne a helyzet? Talán
csak bele kéne törődnöm, hogy ezúttal nincsen semmi mentségem arra, ami
történt?
- Igazad van – emeltem rá a
pillantásom és alig lehetett érteni, mit mondtam, így köszörültem a torkomon
egyet, majd úgy folytattam. – Nem csak ennyi volt, és ezzel te is tisztában
vagy.
Valami hirtelen megváltozott
bennem egyik pillanatról a másikra, ami Se Joot is legalább annyira meglepte,
mint engem. Váratlanul ért mindkettőnket az őszinteségem és hogy ilyen nyíltan
kijelentettem, hogy közel sem olyan egyszerűek a dolgok, mint amilyennek legszívesebben
beállítottam volna.
- Tudod jól, hogy Kyu Hyun nem
közömbös számomra – folytattam és csak erővel tudtam rákényszeríteni magam,
hogy továbbra is tartsam a szemkontaktust Se Jooval. Nem akartam, hogy bármi
félreértés is legyen közöttünk, így inkább kimondtam mindent, amit ki kellett,
hogy a későbbiek során ne bánjam meg. Főleg ha a fiúnak elege lenne belőlem, és
szakítani akarna. – Tudtad ezt mikor járni kezdtünk, és elfogadtad. Emellett
pedig természetesen megértem, hogy ez számodra milyen érzés, de hidd el, hogy
igyekszem! Megpróbálom elfelejteni minden egyes érzésemet iránta, hogy ne
kelljen folyton azt látnom, hogy megbántalak. De ez nem megy olyan egyszerűen,
hiszen csak alig egy hete járunk! Szükségem van még egy kis időre!
A magyarázkodásom még az én
fülemnek is szinte égető hazugságnak és fájdalmasan csak kifogások armadájának
tűnt. Nem csodálkoztam volna, ha Se Joo most azonnal faképnél hagyna és soha
többé nem látnám a barátom szerepében tetszelegni.
- Kedvelem őt egy bizonyos
szinten – valahogy képtelen voltam leállni, csak ömlöttek belőlem a szavak,
mert a fiú pont ellenkezőleg viselkedett, csendben és elgondolkozva nézett rám.
– Kedvelem, de az közel sincs ahhoz, amit irántad érzek, Se Joo. Az, amit
iránta érzek, az… az… - megakadtam, mert nem tudtam, hogyan folytathatnám. Mit
is érzek akkor, mikor Kyu Hyunnal vagyok? Milyen gondolatok fordulnak meg a
fejemben, mikor a közelében vagyok? Mit vált ki belőlem, ha ránézek, ha hozzám
ér és ha együtt vagyunk? - … az csak vonzalom!
Ahogy kimondtam, ami először
eszembe jutott, egy részem határozottan tiltakozott ellene, de elhallgattattam
és elzártam mélyen, mielőtt rájöhettem volna az okára, miért is volt annyira
hevesen ellene a kijelentésemnek.
- Vonzalom? – ráncolta a
szemöldökét és éreztem, hogy nem igazán hisz ebben. Kétségeket és
bizonytalanságot láttam barna íriszeiben megcsillanni, hangjából pedig
kihallottam, hogy fenntartásokkal kezeli az állításomat.
- Igen, csupán fizikai vonzalom – bólintottam egyet, mert ahogy végiggondoltam az előbbi kérdéseimre adott
lehetséges válaszaim, rájöttem, hogy ez mindegyikre tökéletesen illett. Ugyanis
amikor Kyu Hyunnal voltam, akkor egyfajta vonzalmat éreztem iránta, amit
képtelen voltam eddig behatárolni. Miközben a közelében voltam, mindig csak azokra
a fekete szemekre tudtam koncentrálni; ha ránéztem, egyfolytában helyesnek és
szexinek találtam; ha hozzám ért, akkor kirázott a hideg az érintése nyomán. Ha
együtt voltunk, folyton meg akartam érinteni, közel lenni hozzá, megcsókolni
vagy éppen fordítva, azt akartam, hogy ő tegye ezt meg. Ennek pedig egyetlen
egy logikus oka lehetett, méghozzá az, hogy csupán fizikai vonzalmat éreztem
iránta.
Legalábbis ehhez a verzióhoz
kellett ragaszkodnom mostantól. Nem gondolhattam mélyebben bele, nem
kereshettem rá ennél pontosabb és egyértelműbb választ. Nem engedhettem meg,
hogy jobban beleássam magam, mert féltem, hogy esetleg ennél egy sokkal
kellemetlenebb lehetőségre bukkanok a sötét és feltérképezetlen terepen, ahova
nem mertem bemerészkedni az agyam egy eldugott zugában.
- Semmi több, csupán vonzalom –
ismételtem meg a biztonság kedvéért. Sőt ha kellett volna, akkor minden este
elmondtam volna magamnak ezerszer, ha ettől igazzá válik! Ha létezett volna bármilyen
módszer, hogy egy hazugságból igazságot varázsoljak, hát bármire képes lettem
volna érte.
Ugyanis soha többet nem akartam
ilyen helyzetbe kerülni Se Joo előtt. Nem fogom megbántani még egyszer,
bármilyen ára is legyen, ez soha többet nem fordulhat elő! Ha kell, legközelebb
mikor ilyesmi adódik, egyenesen Kyu Hyun szemébe fogom mondani az igazságot,
hogy szeretem Se Joot és hagyjon békén!
- Ha Na, te is tudod, hogy ez nem
ig…
- De igen! – szakítottam félbe a
fiút, aki csak sóhajtva kezdett bele a cáfolatba, amit hajlandó sem voltam
meghallgatni. Nem akartam hallani tőle, hogy csak hazudok magamnak, hogy csak
áltatom magam a korábbi kijelentésemmel, mert ezzel én is pontosan tisztában
voltam. Mégis reménykedtem benne, hogy elmondhatom majd egy idő után, hogy ez
valóban igaz, így addig csak ragaszkodnom kellett ehhez a változathoz a
történtekről. – Kérlek…
Szánalmasan könyörgőre sikerült
ez az utóbbi és tudtam, olyan átlátszóan viselkedem, hogy Se Joonak még csak
meg sem kell erőltetnie magát, hogy rájöjjön, mi megy végbe bennem. Így csak
még jobban fájt, mikor beletörődve, némán lehajtotta a fejét, mutatva, hogy nem
fog tovább ellenkezni, ha ezt szeretném.
- Köszönöm! – búgtam halkan és
bátortalanul nyúltam a keze után, hogy megfoghassam. Kissé tartottam attól,
hogy elhúzódik tőlem, vagy éppenséggel nem enged nekem, de egyik sem történt
meg, így hálásan szorítottam össze az összekulcsolódó ujjainkat. Még egy gyenge
mosolyt is küldtem felé, biztatva, hogy minden rendben lesz mostantól.
- Lenne még egy kérdésem – nézte
a kezünket Se Joo és még mindig olyan furcsának találtam a hangját, de
igyekeztem ezen túllépni. – Miről beszéltetek Kyu Hyunnal, mielőtt elkezdődött
volna a fotózásotok?
- Mikor? – fogalmam sem volt,
mire gondolhatott a fiú. Vagyis jobban mondva volt egy tippem, de ha valóban
arra célozgatott, akkor már réges-rég szakított volna velem… (Nem nehéz
kitalálni, hogy az öltözős incidensre gondolok Kyu Hyunnal.)
- Mielőtt Hye Bin ki nem akadt
rátok – pontosított a kérdésén készségesen.
- Hogy az! – eszembe jutott,
milyen beszélgetés zajlott le akkor és rájöttem, hogy Se Joo olyasmire
tapintott rá, ami megint csak feszültséget szülhet kettőnk között. – Nem
mondhatom el…
Egyből az ajkamba haraptam és
szorongva néztem fel a fiúra, akinek a szemöldöke egyből a homloka közepére
ugrott, amint felfogta, mit is mondtam.
- De kérlek, hidd el nekem, hogy
semmi komoly! Semmi köze hozzám, vagy akár hozzánk! – hallottam, hogy
túlságosan is ijedt és kétségbeesett a hangom, ami csak még inkább gyanús
lehetett. De egyszerűen nem mondhattam el neki, hogy Jae Wanról folyt köztünk a
szó azokban a percekben. – Megígértem Kyu Hyunnak, hogy nem mondom el senkinek
és nem akarom megszegni a neki tett ígéretemet. Tudom, hogy hangozhat ez most
számodra, de bízz bennem! Semmi olyanról nem beszéltünk, aminek köze lenne
hozzánk. Ez az ő személyes ügye és kifejezetten megkért, hogy senkinek se
említsem.
Kérdőn és szinte pattanásig
feszült idegekkel néztem, hogy fogadja Se Joo a kérésem. Annyira féltem, hogy
most fogja bedobni a törölközőt és itt hagy! Minden rezdülését követtem a tekintetemmel
és szinte csüngtem az ajkain, ahogy vártam a válaszát.
- Ha Na… – kezdett bele, de nem
nézett rám, hanem a vállamnál bámult valamit mereven. Nem kerülte el a
figyelmem az sem, hogy az izmok a nyakán és az állkapcsán tisztán kivehetőek
voltak, ahogy összeszorította a fogait. De végül csak megsemmisülve fújta ki a
levegőt vastag ajkai közül és sóhajtva hunyta le szemeit. – Rendben, legyen!
Nem faggatlak róla többet, megpróbálok megbízni benned.
Úgy éreztem, mintha végre
felbukkantam volna a víz alól és újra levegőhöz jutnék. A megkönnyebbülés
hulláma járt át, ahogy Se Joo kimondta azokat a szavakat, amire nem is
számítottam, de mégis érdemtelenül hozzájuk jutottam. Talán emiatt volt, hogy
mit sem törődve semmivel átöleltem a nyakát és szorosan ölelésembe zártam.
- Köszönöm! – leheltem
felszabadultan, hogy képes volt túllépni ezen és megadni nekem azt az
előlegezett bizalmat, amire jelenleg egy cseppet sem szolgáltam rá. A kezeim
között ugyan még egy kissé ridegnek tűnt, de aztán ellazult és viszonozta az
ölelésem. – Úgy érzem, hogy meg sem érdemellek igazán…
Nem is kellett neki több ennél,
hogy kibújjon a karjaim közül és kérdőn nézzen rám, én pedig közben szidtam
magam, hogy miért nem tudok csendben maradni ahelyett, hogy szükségtelen dolgokat
kotyognék ki.
- Annyi gond van velem, de te
mégis mindig megbocsátasz és megbízol bennem, annak ellenére, hogy folyton
rácáfolok erre a bizalomra – habogtam zavarban ki nem mondott kérdésére
lesunyt fejjel, a fiú mellkasát bámulva. Annyira rosszul éreztem magam Se Joo
miatt, hogy egy ilyen lányt kell elviselnie maga mellett, holott ezerszer
jobbat érdemelne! – Olyan lányt érdemelnél, aki teljes szívével szeret, nem
okoz egyfolytában csalódást és nem bánt meg szinte minden egyes nap.
- De ha nekem egy olyan lány
kell, aki pont ezt teszi, akkor mégis mit tegyek? – tette fel a halk és
óvatosnak tűnő kérdést, majd csak azt vettem észre, hogy ujjait az állam alá
helyezi és gyengéden felemeli a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Várnék még egy kicsit –
suttogtam megszeppenve, mert Se Joo arca olyan közel volt hirtelen, hogy az
orrunk összeért, ahogy felnéztem rá. A tekintetünk összekapcsolódott és az
ujjaival gyengéden cirógatta a nyakam, miközben várta, hogy folytassam, aminek
nekikezdtem, de valahogy olyan nehézkesen jöttek elő a szavak a torkom
mélyéből. A pillantásába beleremegtem és a gyomrom hullámvasutazott az örömtől,
ahogy azt mondta, még így is kellek neki -, m-míg t-teljesen enyém nem l-lesz a
lány szíve.
- És ha türelmetlen vagyok? –
ajkai súrolták az enyémet, amitől kirázott a hideg, annyira izgató volt ez a
mozdulat és emiatt sem bírtam visszafogni magam.
- Akkor légy rámenősebb! – ezzel
nekinyomtam a számat az övének, megmutatva, hogy mire is gondoltam a rámenősség
alatt. Neki sem kellett kétszer mondani és viszonozta a csókom azonnal,
miközben egyik keze a tarkómra csúszott, a másik pedig a derekamra és
majdhogynem ott folytattuk a csókolózást, ahol pár perccel korábban
abbahagytuk. Se Joo mély és lágy csókja áramütésszerűen villanyozott fel, mikor
megtaláltuk a megfelelő ritmust.
Ekkor pedig talán a nap
legváratlanabb eseménye történt, amire egyikünk sem számított és rémülten
váltunk szét azon nyomban, ahogy meghallottuk a ledöbbent hangot.
- Itt meg mi a fene folyik?!
Azta rohadt életbe ez egyszerüen irtó jó lett. Háromszor olvastam végig hogy fel tudjam fogni mit irtál. Kiváncsian várom hogy ki az aki benyitott vagy meglátta őket csokolozni. U.I Bocs a csunya szóért.
VálaszTörlésFú, ennek nagyon örülök, hogy így tetszett!! ^^ Remélem nem azért kellett ennyiszer elolvasni, mert nem lehetett érteni, mit szeretnék :D Hát majd a kövi részből kiderül minden, bár nem tudom, mikor lesz időm megírni :/ És semmi gond, ezzel is kifejezted, hogy mennyire tetszett, és ez még nálam annyira nem csúnya szó ;)
TörlésBasszus basszus basszus!!!! De vártam már *o* hát most aztán nagyon ramhoztad a fraszt. Tudtam hogy lesz egy kis gond SeJoo es a lány kozott de hála égnek nem vesztek össze. Attol féltem hogy szakítanal vagy valami :( de neeeem :D az ő szerelműk erősebb :3 ajj Kyuhyun te mocsok fojton belezavarsz a kapcsolatukba ... lesznek itt még gondok miattad >< na de kivncsi vagyok miket fog meselni Hananak a tesokajarol :D oh és az elejerol csak annyit hogy ahdjdksllfnFDD SJ micsoda felforosodott fotózás lehetett *o* de a kedvenc jeleneteim a csókjelenetek SeJooval :3 ahhh milyen jó már Hananak :3 baszki és ki az aki megzavatja ezt a jó kis pillanatot??? Fogadjunk draga SungChan az xdd ajjj gyorsan hozd a kovit mert nagyon izgulooook!!!!! *-----*
VálaszTörlésOH, sziaaa! ^^ Hát bocsánat, hogy megijesztettelek, nem állt szándékomban :D Hát azért az kérdés lesz, hogy Se Joo meddig lesz ilyen türelmes és megbocsátó, mert azért valljuk be, eddig is elég sok mindent elviselt és eltűrt, amit lehet, hogy más nem tett volna meg a helyében. De addig örüljünk míg ilyen cukorfalat! :3 Kyu Hyunnal ebből a szempontból vannak gondok, szereti Ha Nat "kínozni" :D Hát az bizony érdekes lesz, mit fog majd mesélni Jae Wanról, illetve fog-e, vagy sunyi módon majd kijátssza a helyzetet esetleg. De én is kíváncsi vagyok, hogy mi fog kiderülni kettejükről. :D
TörlésReméltem, hogy az eleje, meg maga a fotózás izgire és nyálcsorgatóra sikerült, és akkor nálad nem is lőttem mellé ^^ A csókjelenet pedig Se Jooval... áh, hát az milyen jó volt már, imádom írni az ilyeneket :3
Na majd meglátjuk ki az, aki rájuk nyitott, hehe :D Nem tudom, mikor fogom tudni hozni, mostanában nem igazán van időm, illetve ha van, akkor pedig nincs kedvem hozzá. Pedig minden a fejemben van, csak le kéne írni...:/ De azért igyekszem! Miután vége lesz a szorgalmi időszaknak az egyetemen, akkor beindulnak a részek megint :3 Köszi, hogy írtál, nagyon örültem neki, és bocsi hogy csak most válaszoltam rá :( <3