2015. nov. 17.

17. Fejezet

Vonzalom

Biztosan ismeritek azt az érzést, mikor rájöttök, mekkora hibát követtetek el. Mikor legszívesebben a fejeteket vernétek a falba, hogy miért azt a döntést hoztátok, amit; az úton miért balra kanyarodtatok, mikor jobbra kellett volna; mikor a piros tabletta helyett a kéket kellett volna elfogadnotok vagy csak simán ráébredtek, hogy mekkora hülyeséget csináltatok. Nálam ez utóbbi állt fenn. De ekkor még nem sejtettem, milyen következményei lesznek egy aprócska válasznak, hogy egy hópihe akár egy lavinát is képes elindítani, amit már képtelenség megállítani.
De erről még fogalmam sem volt, mikor Kyu Hyun fekete szemeibe bámultam és belementem az alkuba, hogy én bizony el fogom vele hitetni, mennyire kívánom és akarom őt, cserébe pedig mesél nekem az öccséről, Jae Wanról. Nem is hangzik rosszul az ajánlat, nem igaz? Amúgy is meg kellene tennem a fotózás miatt, de hogy még pluszban Kyu Hyun hátterét is jobban megismerhetem, mégis mit veszíthettem volna vele?
- Akkor mindent bele, csillagom! – szólalt meg kihívón a fiú és ujjai még a ruha vastag rétegein keresztül is szinte forrónak tűntek.
Párszor mély levegőt vettem és próbáltam nyugodt maradni, hogy az ilyen apróságok ne vonják el a figyelmem a feladatról. Méghozzá arról, hogy ez egy munka és nem a fiúval történt fogadásunk a lényeg. Ez csak egy mellékes dolog, amivel annyira nem kell törődnöm, mert nem ez a fontos jelen pillanatban. Most arra kellett koncentrálnom, hogy mind Hye Bin, mind pedig Ji Heon elégedett legyen a teljesítményemmel.
Kyu Hyun közelebb húzott magához, de a kezeim kettőnk között voltak, egyenesen a fiú mellkasára simult a tenyerem, és minden egyes lélegzetvételét éreztem az ujjaim alatt. Aztán végre ránéztem és próbáltam a legkacérabb tekintetem elővenni, de valahogy minden gondolatom szertefoszlott, ahogy a fiú szemébe néztem. Teljes képszakadás…
- Ha ezt így folytatod, akkor esélytelen, hogy bármit is megtudj Jae Wanról – lehelte Kyu Hyun és láttam az arrogáns fényt megvillanni a szemében, mire beharaptam az ajkam, hogy ne mondjam ki az első dolgot, ami eszembe jut és ami valószínűleg nem lett volna túl szép. – Még az is szexisebb, hogy dühös vagy, mint az előbbi.
Fúúú! Ezt még megbánod, Kyu Hyun! – fújtam fel magam mérgesen. – Fenébe a feladattal, megnyerem ezt a hülye fogadást és akkor meg kell eredjen a nyelved, különben neked annyi!
Ebben a pillanatban pedig a korábbi számot (ha jól figyeltem, akkor Xia Junsu egyik dala volt), felváltotta egy másik. Stellartól a Marionette szólalt meg, azaz Báb című daluk, ami egy hitetlenkedő mosolyt csalt az arcomra. Ismertem a dalt és rá kellett jönnöm, volt egy kis irónia a helyzetben, hogy éppen ez a szám csendült fel. Nem egészen, de volt hasonlóság a szövegben és a Kyu Hyunnal való kapcsolatomban. El akartam felejteni őt, hogy végre minden tekintetben Se Jooval lehessek, mind szívvel, mind lélekben, de mégsem voltam rá képes. Még nem tartottam ott, hogy kiverjem a fejemből ezt a fiút és kitöröljek mindent a szívemből, ami rá emlékeztetett.
De ez most nem is lényeges! Csak összpontosíts arra, hogy megnyerd ezt az idióta fogadást ezzel az idióta sráccal szemben, ebben az idióta helyzetben!
Egy kis helyet alakítottam ki a testünk között, és körbepillantottam, hogy milyen helyszín és beállás lenne megfelelő a Kyu Hyunnal közös képeinkhez. A kanapé még mindig ott hevert a kifeszített vászon előtt, ami adott egy ötletet.
Kiszabadultam a fiú karjai közül és a csuklójánál fogva húztam magam után a bútor felé, ahova leültettem és lehuppantam mellé, vigyázva, hogy a ruhám ne gyűrődjön össze. Közben már talán ő is rájöhetett miféle ötlet fogalmazódott meg bennem, mert egyből felém fordult a felső testével és az egyik karját a kanapé háttámlájára helyezte.
Most pedig jöjjön a neheze! Kissé remegő kézzel, de az egyikkel átkaroltam a nyakát, a másikat pedig a mellkasára helyeztem, mintha éppen el akarnám magamtól tolni. Egyből vette a célzást és a nyakát megfeszítve hajolt előrébb, alig pár centire az arcomtól. Ezúttal próbáltam nem törődni elakadó lélegzetemmel, inkább az arckifejezésem kontrollálására ügyeltem. Az állam kicsit lejjebb hajtottam a mellkasom felé, ajkaimat enyhén szétnyitottam és szemeimet a fiúra emeltem, aki éppen arra készült, hogy „megcsókoljon”. Igyekeztem minden félelmet és aggodalmat eltüntetni a szívemből, hogy csak a fiúra összpontosítsak és beleéljem magam a szerepbe. Aztán eljutott a tudatomig a háttérben szóló zene és arra irányítottam minden figyelmemet, hátha úgy könnyebb lesz.

Nem tudlak elfeledni valahogy?
Miért vagyok ennyire buta?

Ne hívj fel, csak hamis reményeket keltesz bennem,
Hiszen úgysem jössz el, egyszerűen csak engedj el!
Ne fuss hozzám megszokásból és ne játszadozz velem,
Hiszen te mondtad, hogy már vége, akkor mégis minek...

Kyu Hyunt sem kellett félteni a szerepével kapcsolatban, nagyon is jól mondta, ez hozzá illő karakter volt. Azt a kezét, ami nem a háttámlán pihent, a csípőmre helyezte és megfogva azt, jobban maga felé fordított, elérve, hogy majdnem összeérjen az orrunk. De forró lehelete így is égette a bőröm és mámorító illata megint eljutott az orromba, ingerelve minden idegszálamat.
Valahogy egyre kevésbé sikerült már fókuszálni a feladatra és akaratom ellenére azt éreztem, hogy kezdem elveszíteni az irányítást a helyzet felett. A szívem a torkomba ugrott, és egyre gyorsabb tempóban pumpálta a vért az ereimbe, aminek hatására az arcom már erősen rózsaszínes árnyalatban játszott, ezt pedig úgy látszik, Kyu Hyunnak szándékában állt tetézni.
Ugyanis egyszer csak azon kaptam, hogy egyre jobban közeledik, karjaival szorosan tart, de közben valahogy mégsem fogy köztünk a távolság. A következő pillanatban pedig már a kanapén feküdtem, fejem a párnázott karfán pihent és a fiú fölém tornyosulva nézett le rám.
- Remek ötlet, Kyu Hyun! – kiáltott fel örömtelien Hye Bin, mire megzavarodva pillantottam a nőre. Egyrészt már megint csak Kyu Hyunra koncentráltam, így ismét meglepetésként ért, hogy nem vagyunk egyedül a fiúval, másrészt pedig: hogy lehetne már ez remek ötlet?! – Ez már sokkal inkább profihoz méltó viselkedés! Ne mozduljon egyikőtök se, a stylistok és sminkesek beigazítanak mindent a megfelelő pozícióba, aztán folytatjuk a fotózást!
Hangosan fújtam ki a levegőt, és mikor találkozott a tekintetem a fiúéval, egyből el is kellett kapnom. Ugyanis ez az önelégült, olyan élvezettel nézett végig rajtam, hogy nem bírtam állni a pillantását. Annyira látszott rajta, hogy gyönyörködik a zavaromban és hogy ilyen kínos helyzetbe hozhat, hogy kedvem támadt lelökni magamról a földre, de nem akartam Hye Bint felidegesíteni vele, így csak nyugodtan tűrtem, hogy a ruhámat és a hajamat rendbe szedjék, akárcsak Kyu Hyunét.
Ez a kisebb szünet éppen arra volt elég, hogy egy szusszanásnyira visszanyerjem a hidegvérem, de ez a három perc úgy, hogy Kyu Hyun a fél testével hozzám simul, még így is kihívásnak számított. Annyit sikerült elérnem legalább, hogy a fejem kicsit kitisztuljon és ne csak a fiú fekete szemeire tudjak koncentrálni. De amint az emberek eltűntek mellőlünk és ismét miénk lett a terep, ez a nyugalom azon nyomban elszállt.

Olyan borzalmas vagy, megint csak fájdalmat okozol,
Fikarcnyit sem változtál, de én sem,
Még mindig hatással van rám a bizonytalanságod,
Mondd csak, ez szórakoztató neked?

Nézz csak rám, egy szomorú báb drótokkal kikötözve!
Nézd, még mindig te irányítasz!
Nehéz elvágni ezeket az erős érzéseket,
Még mindig a markodban tartasz,
Én vagyok a-a-a-a-a-a-a-az a báb!

Kyu Hyun nem azon volt, hogy higgadt tudjak maradni, éppen ellenkezőleg, mintha az lett volna a célja, hogy elveszítsem a fejem. Ugyanis ahogy eltűntek a közelünkből, még inkább rám feküdt, de az egyik kezével tartotta magát, így meg sem éreztem a súlyát. A másik keze viszont az arcomra csúszott és az egyik tincsemet a fülem mögé tűrte, mire még inkább vörös arccal néztem fel rá.
Viszont ezúttal valami megváltozott a tekintetében. Eddig inkább csak a kíváncsiságot láttam bennük, hogy mihez szeretnék kezdeni a fogadásunk megnyerése érdekében, illetve hogy mennyire szórakoztatja a próbálkozásom. De most azok a végtelennek tűnő fekete szemek vágyról és kéjről árulkodtak. Olyan észveszejtően mélyek voltak, hogy azt hittem, ha egyszer magukba szippantanak, akkor soha nem eresztenek majd. Ritkán pislogott, mert egész végig rajtam tartotta a szemét, mintha attól félne, ha még egyszer lehunyja a szemét, akkor talán örökre eltűnök és elveszít.

Nem tudlak elfeledni valahogy?
Miért vagyok ennyire buta?
Nem tudlak elfeledni valahogy?
Még mindig a markodban tartasz,
Én vagyok a-a-a-a-a-a-a-az a báb!

Egyszer elég volt, képtelen vagyok rá újra,
Tűnj el az életemből, kérlek.
Mikor már azt hiszem, végre túl vagyok rajtad,
Miért bukkansz fel és hergelsz fel?
Előtte egyszer belém szúrsz, majd úgyis elhagysz.
Nem szeretlek, de gyűlöllek,
Fikarcnyit sem változtál, de én sem,
Ha hozzám érsz, elviselem,
Mondd csak, ez szórakoztató neked?

Kyu Hyun kínzóan lassan kezdett el közeledni, ajkai enyhén szétnyíltak, akárcsak az enyémek, hogy még több oxigént tudjak a tüdőmbe juttatni, mert még szapora légzésem sem tudta valahogy kielégíteni a szükségleteimet. Észre sem vettem, de az egyik kezem a felkarjára simult, mintha még közelebb akarnám húzni. De semmi szükség nem volt rá, mert magától folytatta útját felém, mint egy mágnes, ami igazán erős ellenállásba ütközött, de mégis rendíthetetlenül meg akarja találni a párját, amihez a leginkább vonzódik.
Végül megállt, mielőtt elérte volna a célját, Kyu Hyun megállt, mielőtt ajkai az enyémhez értek volna. Éreztem tűzforró és perzselő leheletét a számon, fekete íriszei pedig el akartak nyelni, hogy az övé legyek, és csakis az övé. Hosszú szempillái alól nézett le rám és mintha várt volna valamire, de nem tudtam rájönni mire. De jelen pillanatban még azt sem tudtam volna megmondani, mennyi egyszer egy. A józan eszem cserbenhagyott, amint Kyu Hyun fekete szemei térdre kényszerítették és fehér zászlót lengetve megadta magát.
Csak ónix tekintete, telt ajkai és bódító kölnije jutott el a tudatomig, minden egyes gondolatom ezek körül forgott és nem tudtam tőlük szabadulni, még ha akartam is volna. Egy olyan érzés kezdett rajtam eluralkodni, ami olyan réginek és mégis olyan ismerősnek tűnt. Utoljára akkor éreztem ehhez hasonlót, mikor a srácok visszajöttek Japánból és Kyu Hyunnal a zebránál álldogáltunk az esőben. A hevesen dobogó szívem a mellkasomban, az egyre inkább lihegéssé vált lélegzésem, a forróság, ami átjárta az egész testem, egy dologra sarkallt.

Nézz csak rám, egy szomorú báb drótokkal kikötözve!
Nézd, még mindig te irányítasz!
Nehéz elvágni ezeket az erős érzéseket,
Még mindig a markodban tartasz,
Én vagyok a-a-a-a-a-a-a-az a báb!

Mindent ki akarok törölni,
Miért nem tudok szabadulni?
Túlságosan kényelmes lenne?
Minél inkább küzdök ellene,
Annál jobban belegabalyodok.
Még mindig a markodban tartasz,
Én vagyok a-a-a-a-a-a-a-az a báb!

De mielőtt megtehettem volna ezt a lépést, vagy egyáltalán eszembe jutott volna, hogy megtegyem, Kyu Hyun gyorsabb volt. Ujjai a nyakamra kúsztak, az érintésébe beleremegtem, ő maga pedig a nyakamhoz hajolt. Arca súrolta az enyémet, lélegzete égette a bőröm, meglepett a hirtelen mozdulata, de az még inkább, mikor az ajkait a nyakam tövénél megéreztem.
Nem tudom, hogy ösztönös volt-e, vagy Kyu Hyun idézte valahogy elő, de a fejem hátravetettem, a levegő kiszaladt a számon, a szemeim elkerekedtek megdöbbenésemben, miközben a fiú ajkai érzékeny bőrömet kóstolgatták.
Keze, ami eddig a nyakamon pihent, egyre lejjebb csúszott, és a derekamnál állt meg az oldalamnál, ahol ujjai gyengéden megszorítottak, aminek hatására a hátam homorú ívben megfeszült. Az agyamat elöntötte a vörös köd, ujjaim erősen belekapaszkodtak zakójának ujjába, amit eddig csak finoman fogtak.
Ez a fiú képes volt az őrületbe kergetni, addig hajszolt, mígnem tényleg teljesen elveszítettem az eszem. Az ajkamba haraptam, hátha a fájdalom kicsit észhez térít, de ez a plusz inger a szervezetemre villámcsapásszerű hatással volt.

Nézz rám, összetörve egy baba,
Miattad megtépázva a fájdalomtól,
Nézd, még mindig te irányítasz!
Mély sebeim immár gyógyíthatatlanok,
Még mindig a markodban tartasz,
Én vagyok a-a-a-a-a-a-a-az a báb!

Nem tudlak elfeledni valahogy?
Miért vagyok ennyire buta?
Nem tudlak elfeledni valahogy?
Még mindig a markodban tartasz,
Én vagyok a-a-a-a-a-a-a-az a báb![1]

Kyu Hyun ajkai tovább kúsztak a nyakam tövétől egyre lejjebb, a mellkasom felé. Puha, meleg és édes volt az összes apró csók, amit a bőrömre lehelt. Így behunyva a szemem élveztem mindegyiket, és még azzal sem törődtem, hogy a szívem ott dörömböl a bordáimon, amivel valószínűleg a fiú is pontosan tisztában volt.
Mikor elemelkedett rólam, akkor fellélegezve ernyedtem el a karjai között és még mindig lihegve próbálkoztam összeszedni magam.
- Ha Na? – súgta halkan a fiú, mire még a fáradságot sem vettem, hogy kinyissam a szemem. Jól esett így feküdni és várni, hogy a szívem végre ne akarjon kiugrani a helyéről.
- Hm?
- Már végeztünk.
- Hm.
- Elengednél?
Erre viszont kipattantak a szemeim és értetlenül néztem fel rá. Miről beszél?
Követtem a pillantását a karjára, ahol az ujjaim még mindig görcsösen szorították a zakóját, de valahogy a fejemben uralkodó óriási kavalkád miatt, nem tudtam összerakni a dolgokat.
„Már végeztünk.” „Elengednél?”
Az a perverz és beképzelt vigyor térített észhez, amit rám vetett. Az a mosoly felkattintotta a villanykapcsolót a fejemben és végre világosságot hozott magával. Abban a pillanatban pedig úgy eresztettem el a fiút, mintha izzó parázshoz értem volna. Kyu Hyunnak nem kellett kétszer mondani, hogy szálljon le rólam, valószínűleg megtette a hatását a rémült tekintetem és remegő ajkaim.
Mi a fenét műveltem?! Mégis mi ütött belém?!
Azzal eddig is tisztában voltam, hogy hajlamos vagyok valahogy kizárni a külvilágot, mikor Kyu Hyunnal beszélgetek, de hogy teljesen elfelejtkezzek mindenről és mindenkiről, azért az ritkaság számba ment. Főleg egy olyan helyzetben, ahol majdhogynem egymásra mászunk! Mindenki szeme láttára hagytam Kyu Hyunnak, hogy így érjen hozzám, hogy csókolgasson! Uram atyám! Nekem annyi, nekem lőttek! Eddig tartott volna a nagy pályafutásom gyakornokként? Azok után, amit Kyu Hyunnal műveltem, búcsút mondhattam az állásomnak. Mégis kinek kellett volna egy ilyen lány, aki a fotózás kellős közepén rámászik a munkatársára? Mit fognak ehhez szólni az alkalmazottak, Hye Bin, Sung Chan vagy Ji Heon?! És legfőképpen Se Joo…
Felültem a kanapén, de a tekintetemet nem mertem felemelni, még nyelni is alig tudtam. Szinte fuldokoltam a bűntudattól és remegtek a kezeim az idegességtől. Féltem, hogy ha megpillantom Se Joot, odarohanok hozzá és egyből nekiállok magyarázkodni, anélkül hogy tekintettel lettem volna bárkire is körülöttünk.
- Oh, Ha Na! – szólított meg hangosan Kyu Hyun, mintha csak most jutott volna eszébe valami fontos, mire felé kaptam a fejem. A fiú megigazította az ingét, miközben egy pajkos mosolyt vetett rám. – Nyertél.
Ezzel pedig ott is hagyott és elsétált a többiekhez, akik nagyban beszélgettek már a képekről a számítógép előtt. Hogy nyertem? Ez most a legkevésbé sem érdekelt! Jobban aggasztott minden más jelenleg, mint hogy örüljek egy olyan apróságnak, hogy megnyertem a fogadást.
Már most azt kívántam, bárcsak bele se mentem volna ebbe az egészbe! Ott hibáztam, hogy nem kellett volna törődnöm Kyu Hyunnal. Nem kellett volna ennyire érdekelnie a Jae Wannal való kapcsolata, nem kellett volna kapnom az alkalmon, nem kellett volna ennyire elcsábulnom az ajánlata hallatán. Ezt baromira elcsesztem!
- Nem jössz megnézni a képeket te is, Ha Na? – érdeklődött furcsállóan Min Soo, mire összerezzentem a hangjára és valószínűleg úgy bámulhattam rá, mint egy gyilkosságon tetten ért bűnöző. Csak bólintottam egyet, mert nem bíztam a hangomban és odasétáltunk Ji Heon mellé, aki éppen nagyban magyarázott valamit.
- … éppen ezt mondom én is! – nevetett fel, aztán észrevett engem is és még szélesebb lett a vigyora. – Ha Na, ezt meg hogy csináltad?!
- M-mit? – dadogtam kissé megriadva, még a karomat is védekezően keresztbe fontam magam előtt. Odalépett mögém, ami még váratlanabbul ért és a hajamban kezdett el matatni, majd egyszer csak azt éreztem, hogy a maszk szorítása enyhül, végül lecsúszik az arcomról, amit ha nem fogok meg, akkor a földön landol.
- Így kényelmesebb lesz beszélgetni, hogy rendesen látom az arcodat – mosolygott rám bátorítóan, mikor ismét feltűnt velem szemben. – Lehengerlő alakítást nyújtottatok Kyu Hyunnal!
- Tessék?! – kerekedtek el a szemeim, alig hittem a füleimnek. Hamarabb számítottam volna valamiféle számonkérésre, mint dicséretre! De ahogy jobban körbenéztem, többségben voltak azok, akik hitetlenkedő pillantásokat vetettek rám és sehol nem volt egy elítélő szempár sem.
Ekkor tűnt fel az is, hogy Se Joo sehol sem volt. Nem állt azok között, akik a számítógép előtt gyülekeztek, így a tekintetem egyből a helyiséget kezdte el pásztázni, hátha meglátom valahol. De nem rejtőzött egyik ruhaállvány, vagy díszlet mögött sem. Hova tűnhetett? Egyre rosszabb érzésem támadt az egésszel kapcsolatban, és egyre sürgetőbbnek éreztem, hogy beszéljek vele. De mégis mivel szándékoztam volna előhozakodni?!
- Meg kell mondjam, rettenetesen aggódtam az elején, mikor annyira nem tudtatok magatokkal mit kezdeni, de aztán bumm! – vágott bele egyik tenyerébe az öklével, mire ugrottam egyet. – Mintha varázsütésre megváltozott volna a légkör és addig csak szórakoztatok volna!
- Talán megtette a hatását, hogy Hye Bin úgy rájuk ripakodott – jegyezte meg Sung Chan a többiek örömére, habár láttam rajta, hogy egyáltalán nem elégedett. A szemei nem mosolyogtak együtt a szájával, hanem valamiféle aggodalmat láttam bennük, amitől görcsbe rándult a gyomrom. El is felejtettem, hogy ő bizony tanúja volt a zebrás incidensnek és most már másodjára kellett végignéznie, hogy Kyu Hyunnal ilyen helyzetbe kerülünk. Tudta, hogy nem közömbös számomra, akármennyire is próbáltam annak idején tagadni a dolgot.
Így féltem, hogy esetleg megpróbál beszélni velem a korábbi jelenetről, talán figyelmeztetne ismét, hogy vigyázzak Kyu Hyunnal vagy éppenséggel megkérne, hogy maradjak távol tőle. Végül is, Yoon Tae Won fia volt, nem tudhattam, pontosan hogyan gondolkozik a bátyám és előrébb helyezné-e a boldogságomat, mint a STAND UP karrierjét. Még ha ő maga is mondta, hogy támogat mindenben, nem tudtam, mennyire terjed ki ez az ilyen világrengető eseményekre, mint hogy az egyik alkalmazottal járok. Na, nem mintha ennek bármi köze lenne Kyu Hyunhoz (vagyis nagyon igyekszem, hogy ne legyen!), de Se Joohoz már annál inkább. Ugyanis Kyu Hyunnal ellentétben, vele jártam és szerettem is. Vagyis reméltem, hogy még mindig igaz volt mindkét állítás…
- Ha tudom, hogy ilyen hatást érek el vele, akkor hamarabb megtettem volna! – felelte Hye Bin és az ő arcán is egy derűs mosoly csücsült, miközben visszarángatott a gondolataim közül a jelenbe. De még pár másodpercbe beletelt, mire felfogtam, hogy miről is van szó.
- Azt mondják, hogy jók voltunk? – tettem fel a bátortalan kérdést a rendező és a fotós között váltogatva a tekintetem. Mondjuk, hogy a képek szempontjából jók voltunk, nem zárja ki azt, hogy a viselkedésünk elrettentő és elítélendő is volt egyben. Hiszen ha látszott, hogy nem csupán színészkedés folyt a kanapén, hanem az egész valós volt a részemről, akkor igencsak bajban vagyok, így változtattam a kérdésemen. – Azt mondják, hogy nem volt semmi gond?
- Viccelsz, kedvesem?! – nézett rám csodálkozva a férfi. – A legnagyobb mértékben meg vagyok elégedve mind a te munkáddal, mind Kyu Hyunéval. Mondjuk őt nem is féltettem ebből a szempontból.
Rávetett a fiúra egy félmosolyt, amit Kyu Hyun azonnal viszonzott is, majd egyet rám kacsintott, de én csak elkaptam róla a tekintetem. Nem bírtam most a szemébe nézni és ezzel viccelődni.
- Azért azt hozzátenném, Ha Na nem végzett volna ilyen kitűnő munkát, ha nem Kyu Hyun a partnere – fűzte tovább a szót Hye Bin, miközben a kameráját szedte darabokra, mivel úgy látszott befejeztük mára a feladatainkat.
- Ezt hogy érti? – érdeklődtem, mert majd megölt a kíváncsiság a kijelentését illetően. Mit jelentsen az, hogy ha nem Kyu Hyunnal csinálom a képeket, akkor nem lettünk volna ilyen jók?
- Tehetséges vagy, Ha Na, és idővel remek modell válhat belőled, ha esetleg amellett döntenél – emelte rám barna szemeit a nő és megállt egy pillanatra, hogy nyugodtan elmondhassa a véleményét. – De ezt a fotózást határozottan Kyu Hyun irányította. Akárcsak téged. Remekül kihozta belőled azt, ami ott lappangott és csak egy kis ösztönzésre várt, hogy kitörhessen.
Ha nagyon akartam, akkor ezt kétféleképpen is érthettem, és az eszem azt hajtogatta, hogy csak az egyik igaz, és ragaszkodjak ahhoz, a másikat meg zárjam egy kis ládikóba, a kulcsot pedig hajítsam az óceánba, ahol soha nem lelhetek rá.
Az első változat egész kellemesnek tűnt, ezért is húzott inkább efelé a szívem. Lényegében, ahogy Hye Bin is mondta, tehetséges vagyok a modellkedésben, és van bennem potenciál, hogy később sokra vigyem ebben a szakmában. De mivel még kezdő vagyok és az első munkám is volt egyben, kellett egy olyan tapasztalt valaki, mint Kyu Hyun, hogy kihozza belőlem a legjobbat. Megmutassa, éreztesse azt, amivel a legjobban alakíthatom a szerepet és az ő irányításának hatására sikerült ilyen remekül a fotózás.
A második változat már kevésbé volt tetszetős, és emiatt ettől szinte irtóztam is. Mert ez a verzió nem a munkámra és teljesítményemre vonatkozott, sokkalta inkább rám és az érzéseimre. Mert eszerint a lehetőség szerint voltak olyan érzéseim Kyu Hyun iránt, amik mélyen lappangtak és a fiú elérte, hogy felébredjenek bennem. Az érintése, a tekintete mind egy-egy impulzus volt, amely apró lökésekként hatottak rám, egyre közelebb taszítva a szikla pereméhez, majd mikor nem figyeltem eléggé, megcsúsztam és a mélybe zuhantam, szabadjára engedve mindent, amit eddig a szívem mélyére próbáltam zárni.
Tudtam, hogy mindkettőben volt igazság, hiszen Kyu Hyun értett a munkájához és profi volt a maga nemében, de azt sem tagadhattam tovább, hogy semleges számomra. De míg az egyikből semmi károm nem származhatott, a másik igenis nagy gondot tudott okozni. Az utóbbi miatt elveszíthettem azt a fiút, akit szerettem… Így nem volt kérdés melyikhez ragaszkodjak, melyik változat győzött és melyik landolt az óceán mélyén, örökre eltemetve.
- Igen, Kyu Hyun nagyszerű munkát végzett – bólintottam mosolyt erőltetve az arcomra. – Nélküle nem ment volna ilyen simán.
Égették a szavak a számat és valahogy fájt ez a hazugság, de nem láttam jobb kiutat ebből, minthogy eljátsszam az ártatlan kislányt és minél hamarabb elfelejtsem ezt a napot.
- Ugyan, Ha Na, még elpirulok! – nézett rám csábosan a fiú, mire többen felnevettek, de én csak a rendező felé fordultam és nem is törődtem vele.
- Elnézést, elmehetnék átöltözni? – legyeztem az arcom tettetve, hogy melegem van. – Eléggé kimelegedtem, és jó lenne megszabadulni ettől a hatalmas ruhától.
- Persze, menj csak! – bólogatott nagyban Ji Heon. – De ne felejtsd, utána közös ebéd!
- Remek… - morogtam az orrom alatt, mikor már elég messze és lehetőleg hallótávolságon kívül voltam a férfitól és a többiektől. Sóhajtva és megkönnyebbülten léptem be az öltözőbe, hogy végre megszabaduljak ettől a nehéz ruhától, kontaktlencsétől (amitől már fájt a szemem is), sminktől és legfőképpen a magas sarkútól.
De amint beléptem a helyiségbe, elakadt a lélegzetem és a kezemből is kiejtettem a maszkot hirtelenjében.
- Jaj, s-sajnálom, b-bocsi! – makogtam zavarban és hátat fordítottam, hogy ne lássak semmit se. Ugyanis Se Joo éppen félmeztelenül álldogált az öltöző közepén és csodálatos látványt nyújtott, ahogy az izmai megfeszültek minden egyes mozdulatára - én, ostoba, pedig elfordultam. Az arcomat elöntötte a pír és éppen kimentem volna, mikor megszólalt.
- Maradj csak, mindjárt végzek!
Így hát a számat rágcsálva álltam meg és csuktam be az ajtót, majd végül úgy döntöttem, hogy ha már marasztalt, akkor látni is akarom azt, amit az előbb csak egy pillanatra vehettem szemügyre. De mire megfordultam, addigra már egy fehér pólóban feszített és lemaradtam a főattrakcióról. A majdnem tíz év alatt, aligha ötször-hatszor láttam félmeztelenül, vagy fürdőgatyában, és ezek is már elég régi élmények voltak. Így kicsit csalódott voltam, hogy ezúttal sem kaptam ebből többet, mint az eddigiek során.
De ahogy megláttam a fiú arcát, a gondolataim egyből más vágányra terelődtek. Eszembe jutatta, hogy jelenleg nem a flörtölésnek és ábrándozásnak van itt az ideje.
- Minden rendben? – érdeklődtem óvatosan és tudtam, hogy marhaság eleve a kérdésem, de ezerszer jobban esett tettetni a hülyét, mint egyből belevágni a közepébe. Igen, gyáva nyúl voltam, tudom. – Eltűntél az előbb és azt hittem, valami baj van.
Se Joo némán és kifejezéstelen arccal bámult rám, amitől gombóc kezdett növekedni a torkomban, megnehezítve a légzés műveletét. Úgy látszott, nevetségesen béna próbálkozás volt a részemről úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Aztán váratlanul elkezdett lépkedni felém, és erőnek erejével fogtam vissza magam, hogy ne hátráljak ennek hatására. Hiszen nem volt mitől félnem, ha Se Jooról volt szó, de mégis a szívem szinte ki akart robbanni a mellkasomból és a lábaim remegtek az idegességtől.
A fiú viszont megállt előttem és lehajolva felvette a földről a maszkomat, amit korábban leejtettem, és amiről mostanra teljesen megfeledkeztem. A kezei között forgatta és le sem vette róla a tekintetét.
- Tudod – szólalt meg hirtelen, de mégis halkan. -, már kicsit bánom, hogy beajánlottalak Ji Heonnak a munkára.
Úgy éreztem, mintha ezer tonnás súly nehezedne a mellkasomra és összenyom, ha nem vigyázok eléggé. Egyrészről fájt ezt hallanom a szájából, másrészről mégis igazat adtam neki. Mert tudtam, örült nekem, mikor végre ráleltem ismét az álmaimra, hogy ismét van egy célom, amit szeretnék megvalósítani. Így azok után, hogy tisztában volt vele, mennyit jelent számomra ez az egész, a szavai megbántottak és megsértettek. Viszont azt is tudtam, hogy teljesen jogosan dühös rám. Dühös rám és magára is, hogy itt kötöttünk ki. Féltékeny volt Kyu Hyunra és megint sikerült megsebeznem azzal, amit a fotózáson műveltem. Egyfolytában csak megbántottam és fájdalmat okoztam neki, amiért minden egyes alkalommal bocsánatot kellett kérnem.
- Se Joo, én… - kezdtem bele, de mielőtt folytathattam volna, megragadott a tarkómnál fogva és magához vont. Ajkai vadul és erősen tapadtak az enyémre. Nekinyomott az ajtónak és nekem feszült egész testével.
Nyelve feszítette a számat és utat tört magának, hogy újra találkozhasson az enyémmel, majd egy vad táncba kezdhessenek. Úgy csókolt, mintha attól félne, hogy ez lesz az utolsó, mintha amint elenged, eltűnnék és soha nem látna viszont. Különös érzés volt, egyszerre volt kellemetlen, mert nem voltam hozzászokva a fiútól ehhez az ádáz csókcsatához, másfelől pedig mégis belebizsergett a testem. Mégis volt benne valami izgató, amitől a testem kezdett felforrósodni és egyre jobban küszködtem a levegővétellel. Kezei végigcsúsztak a karomon, majd a derekamnál átölelve húzott magához a fiú, de közben el az ajtótól.
Elkezdett vezetni az ajtótól valamerre, amivel a legkevésbé sem törődtem, mivel az agyam nem tudott az érintésén és csókjain kívül semmi másra koncentrálni. Még az is kihívás volt, hogy a lábaim ne gabalyodjanak össze, nemhogy ilyen apróságokra figyeljek!
Egyszer csak a fenekem nekiütközött valaminek, amire felnyögtem, de Se Joo csak óvatosan a combjaim alá nyúlt és megemelt, ami váratlanul ért, de mégis engedtem neki. Felrakhatott az egyik asztalra, miközben jó pár dolgot levertünk, de ahelyett, hogy ennek egy csepp figyelmet is szántam volna, a karjaim inkább a fiú nyaka köré fonódtak. A mellkasom hevesen emelkedett fel-le, ahogy kapkodtam a levegőt, amikor csak lehetőségem adódott rá.
Se Joo a lábaim közé férkőzött, én pedig ösztönösen öleltem át a csípőjét, hogy még közelebb érezzem magamhoz. Kettőség uralkodott el rajtam, egyszerre kínosnak véltem, de mégis valahogy egy természetes reakció volt részemről. Bár a ruha alsó része kissé gátolt a mozgásban, de leküzdöttem az akadályokat és ismét a teljes figyelmemet a fiúnak szenteltem. Vagyis próbálkoztam vele, de az apróbb részletek kezdtek darabokra szedni és a koncentrációm is megtört.
Ahogy Se Joo erős karjai tartottak és keskeny derekamat fonták körbe, olyan érzéssel töltöttek el, mintha én lennék számára a legfontosabb a világon. A csókja időközben enyhült és már nem azzal a mohó és vad éhséggel falta az ajkaim, hanem ismét visszakaptam azt az édes és részegítő érzést, amitől elolvadtam, amikor csak egymásnak estünk. Nem volt olyan rossz a korábbi csók sem, de ezt sokkal jobban szerettem, sokkal inkább illett Se Joohoz, mint az előbbi viselkedése.
Végül megszakította a csókot, amiért majdnem rászóltam, hogy mit művel, de mikor puha szájával a fülem tövénél kezdett puszilgatni, minden ki nem mondott szavam bennragadt és szinte el is felejtkeztem róluk azon nyomban. Halk lihegésem és a ruhám anyagának susogása keveredett a tompa cuppogásokkal, ahogy Se Joo ajkai vándoroltak egyre lejjebb a nyakamon. A gödröcskénél a nyakam tövében elidőzött egy kicsit, majd haladt tovább a mellkasom felé. Viszont mikor már a ruha szegélyénél járt és a melleimet hintette be lágy csókokkal, miközben az ujjai a domborulataim környékén kalandoztak, akaratlanul is kiszaladt a számon a neve.
- Se Joo… – meg sem ismertem volna a hangom, ha nem tudom, hogy én szólaltam meg! Rekedtes, gyenge és megviselt volt, mintha több tíz kilométert futottam volna megállás és víz nélkül.
Váratlanul ért, mikor Se Joo felemelkedett rólam és abbahagyta a kényeztetésem, majd rám nézett. Talán azt hitte, hogy gond van és valami baj történt. Holott közel sem neveztem volna ezt bajnak, gondnak pedig semmiképpen sem. Bár az biztos, hogy a vörös arcom, pihegő lélegzetvételem és remegő gyomrom nem olyanról árulkodtak, amire büszke lehettem volna. Legalábbis nem egy öltöző asztalán ülve kellett volna ilyesminek előfordulnia. Az időzítés és a helyszínválasztás nem éppen volt a legtökéletesebb ahhoz, hogy megkívánjam Se Joot és heves csókolózásba kezdjünk.
- Remélem, soha nem fogod más nevét így kiejteni – suttogta a fiú és hideg zuhanyként ért a hangja, a tekintete és a szavai is. A hangja mély volt, de mégis valami szomorúság keveredett bele, amiben a harag egy apró szikráját véltem felfedezni. Éppen csak annyira, ami a helyzetében bőven érthető volt. A csokibarna szemei laposan pislogtak rám és bágyadtan figyelték minden rezdülésem. A szavai pedig mintha végigkaristolták volna a szívem minden egyes négyzetcentiméterét, amivel ráébresztettek, hogy igenis van mit megbánnom, és hogy nem helyes csak így élvezni a fiú társaságát és érintését.
- Se Joo, én sajnálom, ami történt – ziháltam félve és remegő hanggal, mert még mindig nem hevertem ki az előbbi csókunk hatását. Idegesen megnyaltam az ajkaim és a nyakán lévő kezeim is inkább az ölembe ejtettem. Nem éreztem helyesnek egy ilyen szituációban ölelgetni őt. – Nem kellett volna ezt az egészet lásd. Nem akartalak megbántani!
- Akkor miért csináltad? – kérdezte érzelemmentesen. Nem számon kérő volt, tényleg érdekelte a válaszom a kérdésére, mégis megakadtam egy pillanatra, mielőtt feleltem neki.
- Ez volt a feladatom – feleltem értetlenül és zavartan pislogtam rá. Kezeit lecsúsztatta rólam és a combjaim mellett támaszkodott meg az asztal lapján, miközben végig engem figyelt.
- A feladatod? Tényleg csak ennyi volt, Ha Na? – billentette oldalra a fejét, nekem pedig hatalmasat kellett nyelnem és még a szemeim is lesütöttem, mert nem bírtam állni a tekintetét. Pontosan tudtam, hogy mire célozgat és ez nagyon nem tetszett. De mégsem tudtam, mit kellene erre mondanom. Mégis mit mondhatnék, amitől jobb lenne a helyzet? Talán csak bele kéne törődnöm, hogy ezúttal nincsen semmi mentségem arra, ami történt?
- Igazad van – emeltem rá a pillantásom és alig lehetett érteni, mit mondtam, így köszörültem a torkomon egyet, majd úgy folytattam. – Nem csak ennyi volt, és ezzel te is tisztában vagy.
Valami hirtelen megváltozott bennem egyik pillanatról a másikra, ami Se Joot is legalább annyira meglepte, mint engem. Váratlanul ért mindkettőnket az őszinteségem és hogy ilyen nyíltan kijelentettem, hogy közel sem olyan egyszerűek a dolgok, mint amilyennek legszívesebben beállítottam volna.
- Tudod jól, hogy Kyu Hyun nem közömbös számomra – folytattam és csak erővel tudtam rákényszeríteni magam, hogy továbbra is tartsam a szemkontaktust Se Jooval. Nem akartam, hogy bármi félreértés is legyen közöttünk, így inkább kimondtam mindent, amit ki kellett, hogy a későbbiek során ne bánjam meg. Főleg ha a fiúnak elege lenne belőlem, és szakítani akarna. – Tudtad ezt mikor járni kezdtünk, és elfogadtad. Emellett pedig természetesen megértem, hogy ez számodra milyen érzés, de hidd el, hogy igyekszem! Megpróbálom elfelejteni minden egyes érzésemet iránta, hogy ne kelljen folyton azt látnom, hogy megbántalak. De ez nem megy olyan egyszerűen, hiszen csak alig egy hete járunk! Szükségem van még egy kis időre!
A magyarázkodásom még az én fülemnek is szinte égető hazugságnak és fájdalmasan csak kifogások armadájának tűnt. Nem csodálkoztam volna, ha Se Joo most azonnal faképnél hagyna és soha többé nem látnám a barátom szerepében tetszelegni.
- Kedvelem őt egy bizonyos szinten – valahogy képtelen voltam leállni, csak ömlöttek belőlem a szavak, mert a fiú pont ellenkezőleg viselkedett, csendben és elgondolkozva nézett rám. – Kedvelem, de az közel sincs ahhoz, amit irántad érzek, Se Joo. Az, amit iránta érzek, az… az… - megakadtam, mert nem tudtam, hogyan folytathatnám. Mit is érzek akkor, mikor Kyu Hyunnal vagyok? Milyen gondolatok fordulnak meg a fejemben, mikor a közelében vagyok? Mit vált ki belőlem, ha ránézek, ha hozzám ér és ha együtt vagyunk? - … az csak vonzalom!
Ahogy kimondtam, ami először eszembe jutott, egy részem határozottan tiltakozott ellene, de elhallgattattam és elzártam mélyen, mielőtt rájöhettem volna az okára, miért is volt annyira hevesen ellene a kijelentésemnek.
- Vonzalom? – ráncolta a szemöldökét és éreztem, hogy nem igazán hisz ebben. Kétségeket és bizonytalanságot láttam barna íriszeiben megcsillanni, hangjából pedig kihallottam, hogy fenntartásokkal kezeli az állításomat.
- Igen, csupán fizikai vonzalom – bólintottam egyet, mert ahogy végiggondoltam az előbbi kérdéseimre adott lehetséges válaszaim, rájöttem, hogy ez mindegyikre tökéletesen illett. Ugyanis amikor Kyu Hyunnal voltam, akkor egyfajta vonzalmat éreztem iránta, amit képtelen voltam eddig behatárolni. Miközben a közelében voltam, mindig csak azokra a fekete szemekre tudtam koncentrálni; ha ránéztem, egyfolytában helyesnek és szexinek találtam; ha hozzám ért, akkor kirázott a hideg az érintése nyomán. Ha együtt voltunk, folyton meg akartam érinteni, közel lenni hozzá, megcsókolni vagy éppen fordítva, azt akartam, hogy ő tegye ezt meg. Ennek pedig egyetlen egy logikus oka lehetett, méghozzá az, hogy csupán fizikai vonzalmat éreztem iránta.
Legalábbis ehhez a verzióhoz kellett ragaszkodnom mostantól. Nem gondolhattam mélyebben bele, nem kereshettem rá ennél pontosabb és egyértelműbb választ. Nem engedhettem meg, hogy jobban beleássam magam, mert féltem, hogy esetleg ennél egy sokkal kellemetlenebb lehetőségre bukkanok a sötét és feltérképezetlen terepen, ahova nem mertem bemerészkedni az agyam egy eldugott zugában.
- Semmi több, csupán vonzalom – ismételtem meg a biztonság kedvéért. Sőt ha kellett volna, akkor minden este elmondtam volna magamnak ezerszer, ha ettől igazzá válik! Ha létezett volna bármilyen módszer, hogy egy hazugságból igazságot varázsoljak, hát bármire képes lettem volna érte.
Ugyanis soha többet nem akartam ilyen helyzetbe kerülni Se Joo előtt. Nem fogom megbántani még egyszer, bármilyen ára is legyen, ez soha többet nem fordulhat elő! Ha kell, legközelebb mikor ilyesmi adódik, egyenesen Kyu Hyun szemébe fogom mondani az igazságot, hogy szeretem Se Joot és hagyjon békén!
- Ha Na, te is tudod, hogy ez nem ig…
- De igen! – szakítottam félbe a fiút, aki csak sóhajtva kezdett bele a cáfolatba, amit hajlandó sem voltam meghallgatni. Nem akartam hallani tőle, hogy csak hazudok magamnak, hogy csak áltatom magam a korábbi kijelentésemmel, mert ezzel én is pontosan tisztában voltam. Mégis reménykedtem benne, hogy elmondhatom majd egy idő után, hogy ez valóban igaz, így addig csak ragaszkodnom kellett ehhez a változathoz a történtekről. – Kérlek…
Szánalmasan könyörgőre sikerült ez az utóbbi és tudtam, olyan átlátszóan viselkedem, hogy Se Joonak még csak meg sem kell erőltetnie magát, hogy rájöjjön, mi megy végbe bennem. Így csak még jobban fájt, mikor beletörődve, némán lehajtotta a fejét, mutatva, hogy nem fog tovább ellenkezni, ha ezt szeretném.
- Köszönöm! – búgtam halkan és bátortalanul nyúltam a keze után, hogy megfoghassam. Kissé tartottam attól, hogy elhúzódik tőlem, vagy éppenséggel nem enged nekem, de egyik sem történt meg, így hálásan szorítottam össze az összekulcsolódó ujjainkat. Még egy gyenge mosolyt is küldtem felé, biztatva, hogy minden rendben lesz mostantól.
- Lenne még egy kérdésem – nézte a kezünket Se Joo és még mindig olyan furcsának találtam a hangját, de igyekeztem ezen túllépni. – Miről beszéltetek Kyu Hyunnal, mielőtt elkezdődött volna a fotózásotok?
- Mikor? – fogalmam sem volt, mire gondolhatott a fiú. Vagyis jobban mondva volt egy tippem, de ha valóban arra célozgatott, akkor már réges-rég szakított volna velem… (Nem nehéz kitalálni, hogy az öltözős incidensre gondolok Kyu Hyunnal.)
- Mielőtt Hye Bin ki nem akadt rátok – pontosított a kérdésén készségesen.
- Hogy az! – eszembe jutott, milyen beszélgetés zajlott le akkor és rájöttem, hogy Se Joo olyasmire tapintott rá, ami megint csak feszültséget szülhet kettőnk között. – Nem mondhatom el…
Egyből az ajkamba haraptam és szorongva néztem fel a fiúra, akinek a szemöldöke egyből a homloka közepére ugrott, amint felfogta, mit is mondtam.
- De kérlek, hidd el nekem, hogy semmi komoly! Semmi köze hozzám, vagy akár hozzánk! – hallottam, hogy túlságosan is ijedt és kétségbeesett a hangom, ami csak még inkább gyanús lehetett. De egyszerűen nem mondhattam el neki, hogy Jae Wanról folyt köztünk a szó azokban a percekben. – Megígértem Kyu Hyunnak, hogy nem mondom el senkinek és nem akarom megszegni a neki tett ígéretemet. Tudom, hogy hangozhat ez most számodra, de bízz bennem! Semmi olyanról nem beszéltünk, aminek köze lenne hozzánk. Ez az ő személyes ügye és kifejezetten megkért, hogy senkinek se említsem.
Kérdőn és szinte pattanásig feszült idegekkel néztem, hogy fogadja Se Joo a kérésem. Annyira féltem, hogy most fogja bedobni a törölközőt és itt hagy! Minden rezdülését követtem a tekintetemmel és szinte csüngtem az ajkain, ahogy vártam a válaszát.
- Ha Na… – kezdett bele, de nem nézett rám, hanem a vállamnál bámult valamit mereven. Nem kerülte el a figyelmem az sem, hogy az izmok a nyakán és az állkapcsán tisztán kivehetőek voltak, ahogy összeszorította a fogait. De végül csak megsemmisülve fújta ki a levegőt vastag ajkai közül és sóhajtva hunyta le szemeit. – Rendben, legyen! Nem faggatlak róla többet, megpróbálok megbízni benned.
Úgy éreztem, mintha végre felbukkantam volna a víz alól és újra levegőhöz jutnék. A megkönnyebbülés hulláma járt át, ahogy Se Joo kimondta azokat a szavakat, amire nem is számítottam, de mégis érdemtelenül hozzájuk jutottam. Talán emiatt volt, hogy mit sem törődve semmivel átöleltem a nyakát és szorosan ölelésembe zártam.
- Köszönöm! – leheltem felszabadultan, hogy képes volt túllépni ezen és megadni nekem azt az előlegezett bizalmat, amire jelenleg egy cseppet sem szolgáltam rá. A kezeim között ugyan még egy kissé ridegnek tűnt, de aztán ellazult és viszonozta az ölelésem. – Úgy érzem, hogy meg sem érdemellek igazán…
Nem is kellett neki több ennél, hogy kibújjon a karjaim közül és kérdőn nézzen rám, én pedig közben szidtam magam, hogy miért nem tudok csendben maradni ahelyett, hogy szükségtelen dolgokat kotyognék ki.
- Annyi gond van velem, de te mégis mindig megbocsátasz és megbízol bennem, annak ellenére, hogy folyton rácáfolok erre a bizalomra – habogtam zavarban ki nem mondott kérdésére lesunyt fejjel, a fiú mellkasát bámulva. Annyira rosszul éreztem magam Se Joo miatt, hogy egy ilyen lányt kell elviselnie maga mellett, holott ezerszer jobbat érdemelne! – Olyan lányt érdemelnél, aki teljes szívével szeret, nem okoz egyfolytában csalódást és nem bánt meg szinte minden egyes nap.
- De ha nekem egy olyan lány kell, aki pont ezt teszi, akkor mégis mit tegyek? – tette fel a halk és óvatosnak tűnő kérdést, majd csak azt vettem észre, hogy ujjait az állam alá helyezi és gyengéden felemeli a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Várnék még egy kicsit – suttogtam megszeppenve, mert Se Joo arca olyan közel volt hirtelen, hogy az orrunk összeért, ahogy felnéztem rá. A tekintetünk összekapcsolódott és az ujjaival gyengéden cirógatta a nyakam, miközben várta, hogy folytassam, aminek nekikezdtem, de valahogy olyan nehézkesen jöttek elő a szavak a torkom mélyéből. A pillantásába beleremegtem és a gyomrom hullámvasutazott az örömtől, ahogy azt mondta, még így is kellek neki -, m-míg t-teljesen enyém nem l-lesz a lány szíve.
- És ha türelmetlen vagyok? – ajkai súrolták az enyémet, amitől kirázott a hideg, annyira izgató volt ez a mozdulat és emiatt sem bírtam visszafogni magam.
- Akkor légy rámenősebb! – ezzel nekinyomtam a számat az övének, megmutatva, hogy mire is gondoltam a rámenősség alatt. Neki sem kellett kétszer mondani és viszonozta a csókom azonnal, miközben egyik keze a tarkómra csúszott, a másik pedig a derekamra és majdhogynem ott folytattuk a csókolózást, ahol pár perccel korábban abbahagytuk. Se Joo mély és lágy csókja áramütésszerűen villanyozott fel, mikor megtaláltuk a megfelelő ritmust.
Ekkor pedig talán a nap legváratlanabb eseménye történt, amire egyikünk sem számított és rémülten váltunk szét azon nyomban, ahogy meghallottuk a ledöbbent hangot.
- Itt meg mi a fene folyik?!




[1]A Stellar Marionette című számának saját fordítása.

4 megjegyzés:

  1. Azta rohadt életbe ez egyszerüen irtó jó lett. Háromszor olvastam végig hogy fel tudjam fogni mit irtál. Kiváncsian várom hogy ki az aki benyitott vagy meglátta őket csokolozni. U.I Bocs a csunya szóért.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fú, ennek nagyon örülök, hogy így tetszett!! ^^ Remélem nem azért kellett ennyiszer elolvasni, mert nem lehetett érteni, mit szeretnék :D Hát majd a kövi részből kiderül minden, bár nem tudom, mikor lesz időm megírni :/ És semmi gond, ezzel is kifejezted, hogy mennyire tetszett, és ez még nálam annyira nem csúnya szó ;)

      Törlés
  2. Basszus basszus basszus!!!! De vártam már *o* hát most aztán nagyon ramhoztad a fraszt. Tudtam hogy lesz egy kis gond SeJoo es a lány kozott de hála égnek nem vesztek össze. Attol féltem hogy szakítanal vagy valami :( de neeeem :D az ő szerelműk erősebb :3 ajj Kyuhyun te mocsok fojton belezavarsz a kapcsolatukba ... lesznek itt még gondok miattad >< na de kivncsi vagyok miket fog meselni Hananak a tesokajarol :D oh és az elejerol csak annyit hogy ahdjdksllfnFDD SJ micsoda felforosodott fotózás lehetett *o* de a kedvenc jeleneteim a csókjelenetek SeJooval :3 ahhh milyen jó már Hananak :3 baszki és ki az aki megzavatja ezt a jó kis pillanatot??? Fogadjunk draga SungChan az xdd ajjj gyorsan hozd a kovit mert nagyon izgulooook!!!!! *-----*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. OH, sziaaa! ^^ Hát bocsánat, hogy megijesztettelek, nem állt szándékomban :D Hát azért az kérdés lesz, hogy Se Joo meddig lesz ilyen türelmes és megbocsátó, mert azért valljuk be, eddig is elég sok mindent elviselt és eltűrt, amit lehet, hogy más nem tett volna meg a helyében. De addig örüljünk míg ilyen cukorfalat! :3 Kyu Hyunnal ebből a szempontból vannak gondok, szereti Ha Nat "kínozni" :D Hát az bizony érdekes lesz, mit fog majd mesélni Jae Wanról, illetve fog-e, vagy sunyi módon majd kijátssza a helyzetet esetleg. De én is kíváncsi vagyok, hogy mi fog kiderülni kettejükről. :D
      Reméltem, hogy az eleje, meg maga a fotózás izgire és nyálcsorgatóra sikerült, és akkor nálad nem is lőttem mellé ^^ A csókjelenet pedig Se Jooval... áh, hát az milyen jó volt már, imádom írni az ilyeneket :3
      Na majd meglátjuk ki az, aki rájuk nyitott, hehe :D Nem tudom, mikor fogom tudni hozni, mostanában nem igazán van időm, illetve ha van, akkor pedig nincs kedvem hozzá. Pedig minden a fejemben van, csak le kéne írni...:/ De azért igyekszem! Miután vége lesz a szorgalmi időszaknak az egyetemen, akkor beindulnak a részek megint :3 Köszi, hogy írtál, nagyon örültem neki, és bocsi hogy csak most válaszoltam rá :( <3

      Törlés