2016. máj. 15.

19. Fejezet

Ezúttal elkéstem

Igaza volt Kyu Hyunnak, amíg volt lehetőségem, addig kellett volna távol maradnom Jae Wantól. Soha nem akart nekem rosszat a fiú, még ha mostanában csak is problémák származtak abból, ha kettesben töltöttünk egy kis időt, akkor is bíznom kellett volna a szavában és egy kilométeres távolságból elkerülni az öccsét.
Ugyanis Jae Wan sötét, barna szemei végig engem vizslattak és az a rideg, kérlelhetetlen szempár nem eresztett. Volt bennük valami vészjósló, amitől még a vér is megfagyott az ereimben és csak próbáltam állni a tekintetét, hogy ne láthassa rajtam, mennyire rám hozta a frászt a viselkedésével.
Ahogy a hátam a falnak nyomódott, kezdtem érezni, hogy csak egy vékony felsőben rohantam utána és kirázott a hideg, ahogy a testem kezdte felfogni, hogy öt fok van és ez egyáltalán nincs ínyére. Ezért is esett talán annyira jól, hogy Jae Wan a durva viselkedésével ilyen közel nyomult, mert legalább az egyik oldalról felfogta a hideg szelet, ami a bőrömbe mart. Legyünk pozitívak, nem igaz, Ha Na?! Ballonkabátja körbeölelt, mert nem volt ideje rendesen magára ölteni, lehelete, amit átjárt a soju jellegzetes illata, betöltötte az orrom és elnyomta azt a kellemes, férfias illatot, ami áradt a fiúból. Ajkai szóra nyíltak és féltem, mi lesz a következő megszólalása az előbbiek után. Mégis milyen agresszív megnyilvánulással kell szembenéznem és elviselnem, hogy végre megszabadulhassak tőle?
- De tudod mit? Tőled elviselem a Jae Want is…
Suttogta halkan és valami olyan történt, amire nem számítottam. Egészen mást vártam, még több dühödt kiabálást, valamilyen durva kirohanást a részéről, esetleg egy kis szexuális utalással. Ehelyett viszont a homlokát a vállamnak döntötte, mintha csak meg akarna pihenni rajta egy hosszú nap után. Olyan váratlanul ért a mozdulata és cselekedete, hogy reagálni sem tudtam rá. Csak álltam és tűrtem nagy levegővételek közepette, hogy ez a százkilencven centis fiú úgy boruljon rá a vállamra, mintha már évek óta ismernénk egymást és megnyugtatóan hatna rá a jelenlétem.
A düh és félelem, amit kiváltott belőlem, már megint semmivé vált, ahogy megláttam ezt az oldalát. Volt benne valami esendőség, így képtelen voltam eltolni magamtól és megtagadni tőle ezt a pár perc nyugalmat. Egy pillanat erejéig felmerült bennem, mi van, ha színészkedik csupán. Hiszen színész és egy ilyen jelenetet akár könnyűszerrel kirázna a kisujjából. Ennek ellenére mégsem éreztem rajta, hogy csak színjáték lenne. Ezek a hirtelen hangulatváltozások, amiket produkált, túlságosan rendszertelenek voltak és túl őszinték.
Mély, szuszogó lélegzete cirógatta a mellkasom és már majdnem átkaroltam, hogy megvigasztaljam, akármi is volt a baja. Már emeltem a karom, de mintha megérezte volna és ellépett előlem. Tekintete kissé ködös volt és nem is állt biztosan a lábán, ugyanis többször is megtámasztotta magát a bal lábával, hogy egyenesen tudjon állni.
- Ennyire megártott volna az az egy soju? – kérdeztem félig viccelődve, de meg sem kellett várnom a választ, mert Jae Wan megdőlt és fejjel egyenesen a kis utca falának esett volna, ha nem kapom el. Vagyis úgy éreztem, hogy elkaptam, de ehelyett csak azt értem el, hogy együtt estünk neki a kemény téglafalnak, és a hátamat erősen be is vertem valami kiálló fémbe, amit csak egy nyögéssel díjaztam. – Jae Wan! Hé!
A szavak erőtlenül jöttek elő torkomból, ahogy igyekeztem a fiút két lábon tartani. Ilyenkor miért nem tudott felbukkanni Nam Joon, hogy segítsen?!
- Ha Na… - nyamnyogta a nevem, amit még édesnek is találtam volna, ha nem éppen azzal küszködök, hogy ne kössünk ki mindketten a földön. – Én… tudod…
- Nincs valaki, akit felhívhatnék, hogy jöjjön érted? – kérdeztem félbeszakítva a mondandóját, mert tudtam, hogy még jó ideig várhattam volna, hogy kinyögje, amit szeretne. Éreztem, hogy kezd sok lenni a fiú nem tudom hány kilogrammos súlya, így minél hamarabb meg akartam tőle szabadulni. Jobb ötlet híján megpróbáltam visszavezetni az étterem felé, hátha Nam Joonnak végre eszébe jut kinézni az ablakon és a megmentésemre siet.
- Chris! – hallottam meg az ismerős hangot a hátam mögül és kopogó topánkák eltéveszthetetlen hangját a betonon. Aztán végre megláttam a hanghoz tartozó arcot is. – Oh, istenem, mit csináltál már megint?
Az a nő volt, akit egyszer együtt láttam vele és először a barátnőjének, majd pedig a titkárnőjének hittem. Seo Yeon, ha jól emlékeztem a nevére. Ezúttal nem volt úgy kirittyentve, mint legutóbb, mikor találkoztunk, de mégis szebbnek találtam most. Egy egyszerű farmert viselt egy vastagabb kabáttal, haja pedig egy laza kontyba volt felkötve, ami rajtam úgy mutatott volna, mintha éppen most másztam volna ki az ágyból, neki mégis rettenetesen jól állt.
- Sajnálom! – nézett rám és megkönnyebbülésemre átkarolta Jae Want a másik oldalról, így levette rólam a súlyának egy részét.
- Semmi gond! – mondtam egy mosolyt erőltetve az arcomra. – Már éppen azt kérdeztem tőle, hogy kit hívhatnék fel, aki érte jön.
- Írt egy üzenetet, hogy vegyem fel itt, amint lehetséges – viszonozta a mosolyomat Seo Yeon, amitől egész kellemetlenül éreztem magam. Túlságosan gyönyörű volt, nem olyan idegesítően és művin szép, mint Se Ri, hanem természetes és igazán bájos módon. Akaratlanul is érdekelni kezdett, hogy milyen kapcsolatban áll Jae Wannal, ha nem a titkárnője. - Erre vigyük, itt a kocsi!
Adta ki az utasítást és a fejével a főút felé bökött, mire megindultunk egy hatalmas fekete autóhoz, ami ott parkolt, járó motorral. Pont olyan egyterű járgány volt, mint az idoloknál szokásos, és amit a srácok is használtak. Seo Yeon segítségével eltámogattam a magában motyogó Jae Want az autóig, aminek az ajtaját nagy lendülettel kinyitotta. De itt meg is torpantam, ugyanis egy jó tizenöt centis magasságba kellett volna felemelni a félájult fiút, ami már kezdte meghaladni a képességeimet.
- Szállj be a kocsiba és én megpróbálom feladni neked! – adta a következő parancsot Seo Yeon, mintha már nem első alkalommal kellene ezt eljátszania a fiúval. Így elengedtem a srácot és felléptem a kocsiba, majd nyújtottam a kezem, hogy adhatja Jae Want.
Megkönnyebbülésünkre Jae Wan annyira magánál volt, hogy nem kellett behajítani a hátsó ülésre, de ahogy a karjai alatt megfogtam és le akartam ültetni a székre, vagy fektetni - igazából nekem mindegy lett volna a végeredmény, csak végezzünk vele gyorsan –, megbotlott valamiben és egyenesen az ülésre zuhant, magával rántva engem is.
Félig rajta fekve, szinte belemászva az arcába néztünk farkasszemet. Sötét szemei egy pillanatra mintha megint józannak tűntek volna és úgy bámult rám szótlanul, teljesen zavarba hozva ezzel. Most vettem csak észre, hogy milyen gyönyörű, tiszta bőre, nagy szemei, és vastag ajkai voltak. Eddig is láttam, milyen helyes és vonzó külsővel áldotta meg az ég, de azért nem ilyen közelségből.
Viszont mikor már kellő pirosságú lett az arcom a néma szemezéstől és eléggé kínosan éreztem magam, eldöntöttem, hogy ideje feltápászkodni, de váratlanul megragadta a derekamat, ezzel sehova sem eresztve.
- Ha Na… - kezdett megint bele és éreztem, hogy ezt most kénytelen leszek megvárni, míg végre összeszedi magát és elregéli, mit szeretne mondani. – Tudod… én nem vagyok ám olyan rossz, mint amilyennek hiszel.
Enyhén elnyílt a szám és még levegőt venni is elfelejtettem, ahogy megéreztem Jae Wan kezét az arcomon. Azt hittem hirtelen, hogy valami olyasmire készül, amit nekem eszem ágában sem volt megtenni, de ehelyett csak gyengéden cirógatni kezdte a bőröm az ujjaival, ami egy század másodpercig még jól is esett.
- Van rá okom, hogy ezt el is higgyem? – kérdeztem halkan, bár valahogy sejtettem, hogy nem fogok rá komoly választ kapni, hiszen alig van tudatánál.
- Ismersz.
- Ez nem igaz.
- De igen! – rázta meg a fejét, de ezt egyből meg is bánta és fancsali képpel szorította össze a szemeit, mert megszédült már ettől az apró mozdulattól is. – Találkoztunk már.
- Igen, egy jó párszor, és az orrom alá is dörgölöd folyton, hogy milyen béna és szerencsétlen vagyok – mosolyodtam el rajta és fel sem tűnt, de az ujjaim önkéntelenül seperték ki az arcából a fekete tincseket.
Kezdtem magamon észrevenni, ha a fiú normálisan viselkedik, akkor én is ugyanúgy képes voltam erre. Ilyenkor könnyedén megnyíltam neki, őszintén és fesztelenül képes voltam beszélgetni vele. Csak itt a problémát az okozta, hogy ő közel sem szeretett normálisan viselkedni és így én sem álltam rá a dologra.
- Nem arról beszélek! – fogta hirtelen a kezei közé az arcomat, mire összerándultam az érintésére. – Nézz meg jobban! Figyelmesen!
Sűrűn pislogva mértem végig ismét azt az arcot, ami nők ezreinek szívét dobogtathatta meg a képernyők előtt ülve. Fekete haja az ülésen szétterült, még egy hajszál idegesítően belelógott a szemébe, de erőt véve magamon, békén hagytam ott, ahol volt. Fehér bőre, sötét szemei, éles vonásai, mind-mind eleget tettek azoknak a követelményeknek, amivel az ember modell lehetett. De azon kívül, hogy elismertem, milyen eszméletlenül jóképű és vonzó, nem tudtam, mire célozgatott.
- Mit kellene észrevennem? – kérdeztem félve, mert nem akartam felidegesíteni azzal, hogy nem tudtam, mit szeretne elérni.
- Tényleg elfelejtettél volna? – lehelte halkan inkább magának, mintsem nekem és szemei kétségbeesetten néztek fel rám, mintha egy világ omlott volna össze benne és az én szívem is összeszorult a látványra. De aztán felfogtam, mit is mondott és tátva maradt a szám.
Hogy micsoda?!
Hatalmasra nyílt szemmel bámultam rá, és még levegőt is elfelejtettem venni, annyira sokkoltak a szavai. Mi a fenéről beszélt Jae Wan?! Elfelejtettem őt? Mit jelentsen ez? Várjunk csak!
Ha azt mondta, hogy elfelejtettem őt, akkor már korábban találkoznunk kellett! Hiszen ennek csak úgy volt értelme, mivel nem feledkezhetsz meg olyasvalakiről, akit még az életben nem láttál! De arra emlékeztem volna, ha összefutok egy Jae Wan kaliberű sráccal! Jae Wan egy igencsak vonzó jelenség, ezt elismerem, a lenyűgöző személyiségéről pedig ne is beszéljünk. (Remélem, érezhető volt itt az utóbbinál az irónia…) Egy ilyen srác azért hagyna a legtöbb emberben valamiféle nyomot, vagy legalább egy emléket magáról, legyen az jó vagy rossz! De nekem semmi sem rémlett azelőttről, hogy besétált a Sumin ajtaján pár hónappal ezelőtt.
- Jae Wan… - végül úgy döntöttem, hogy ideje inkább rákérdezni a dologra, ahelyett hogy csak magamban találgatnék már megint és hülye elméleteket gyártanék. De csak azt vettem észre, hogy a fiú kezei lehullottak rólam és behunyta a szemét, mint aki jól végezte dolgát. Hirtelen megijedtem, hogy baja esett és rémülten csapkodtam meg az arcát, hogy magához térjen, de meg sem moccant.
- Csak kidőlt, ne aggódj! – szólalt meg Seo Yeon nyugodtan a hátam mögött, akiről időközben teljesen megfeledkeztem. Hol a nőre néztem, hol pedig a fiúra, mert nem voltam ezer százalékig biztos benne, hogy igazat mond. De amint felálltam Jae Wanról, azon nyomban megmozdult és összehúzta magát a hátsó ülésen, mint egy nagy gyerek. Egy megkönnyebbült félmosoly kúszott az arcomra, majd kiszálltam a járműből és megálltam Seo Yeon mellett.
- Minden rendben lesz vele? – akaratom ellenére is aggódtam miatta és összeráncolt szemöldökkel tanulmányoztam a mélyen alvó srácot.
- Persze, holnap reggel ugyan biztos borzalmas fejfájása lesz, de hát kellett neki inni, mikor tudja nagyon jól, hogy egyáltalán nem bírja – húzta a száját és rácsukta az ajtót Jae Wanra.
- Nem bírja az italt? – kérdeztem megdöbbenve. – Az volt az egyetlen, amit rendelt az étteremben!
- Idióta! – szűrte a fogai között Seo Yeon és még a cipőjével bele is rúgott gyengéden a kocsiba, mintha csak a fiúnak szánta volna. – Miután ivott, körülbelül fél órája van, mielőtt megérzi a hatását. Addig semmi baja nincs, de utána mintha fejbe vágták volna és kidől. Csoda, hogy ezúttal eddig kibírta!
Seo Yeon teljesen jól mondta, kész idióta ez a srác, ha tudja, hogy nem bírja az alkoholt és mégis csak azt rendelt az étteremben. Arról nem is beszélve, hogy meghúzta az üveget az első adandó alkalommal, mintha meg sem kottyanna neki!
- Na, mindegy! Sajnálom, hogy gondot okozott, és köszönöm, hogy vigyáztál rá – nyújtott kezet a nő, én pedig elfogadtam azt, háborgó érzéseim ellenére is, amiket Jae Wan kavart fel azzal a pár, egyszerű szóval. – Remélem, nem fogom ezt viszontlátni semmilyen portálon, blogon vagy hasonlókon, ami ma történt.
Komolyan mondom, ez az este kész katasztrófa! Először vérig sértem Nam Joont, aztán még Jae Wannak is beletapostam valamilyen szinten a lelkébe – habár nem tudom pontosan mivel, vagy hogy jogosan tettem-e. Ő meg cserébe ellátott egy csomó kérdéssel, amire nem lesz egyszerű válaszokat találnom. Emellett feldobott egy olyan magas labdát, amivel még inkább nem tudtam mit kezdeni! Most meg Seo Yeon is egy ilyen csodálatos mondattal állt elő, hát remek napom volt!
- Nem kell aggódnod. Nem vagyok az a fajta – válaszoltam ridegen, mert bántott a feltételezése, hogy ilyet tennék Jae Wannal. – Főleg nem olyasvalakivel, akivel egy cégnél fogok dolgozni.
Oké, talán volt bennem egy kis bizonyítási vágy, hogy nem egy egyszerű pincérnő vagyok, akit le kellene fizetni, vagy megzsarolni, hogy ne piszkítsa össze egy híres ember makulátlan életét azzal, hogy a részegségét tárgyalja ki az interneten.
De Seo Yeon egy cseppet sem tűnt meglepettnek a szavaim hallatán. Bár mire is számítottam? Ha Jae Wan tudta, hogy a P.S.-nél leszek gyakornok, akkor a nőnek is tudnia kellett róla egy bizonyos szintig. Szóval a tervem, hogy kicsit felülkerekedjek rajta, már az elején kudarcra volt ítélve.
- Hidd el nekem, nem számít, hogy egy cégnél vagytok-e vagy sem – rázta meg lemondóan a fejét és szomorú kutyakölyök módjára nézte az autó sötét üvegét, mintha láthatná Jae Want azon keresztül. – Vagy talán pont ez a probléma. Ha konkurenciának tekinted, akkor a legkönnyebben úgy tudod eltüntetni, hogy egy ilyen történetet szárnynak eresztesz az interneten. Onnan már nehéz kilábalnia belőle, akármit is tesz.
Seo Yeon pontosan úgy beszélt, mintha már megtörtént volna egyszer valami ehhez hasonló, vagy legalábbis tapasztalatból beszélt, abban biztos voltam. A szomorúság és fájdalom a szemében azt sugallta, hogy már átélt olyasmit, amiből csak nagy sebek árán tudott kiszabadulni.
- Ne aggódj! – bátorítottam gyengéden. – Eszem ágában sincs ártani neki.
Előbb még beszóltam neki, most meg vigasztalom. Ha Na, le a kalappal előtted!
Seo Yeon halványan elmosolyodott, és beült a kocsiba a kormány mögé. Átkaroltam magam, mert igencsak fáztam és már vágytam vissza a Sumin fülledt és meleg falai közé, de a kíváncsiságom győzedelmeskedett és mielőtt Seo Yeon útnak indult volna, bekopogtattam az ablakon. Kérdő pillantással a szemében engedte le a sötétített üveget.
Lehet, hogy hülyeséget csináltam, és nem kellett volna ehhez folyamodnom, de egy kis hang ott suttogott az agyam egy hátsó zugában, hogy most vagy soha! Égtem a kíváncsiságtól és a tudásvágytól, az a kérdéstömkeleg, amit pár perc erejéig sikerült visszatartanom és elfojtanom, most a felszínre tört. De szerencsére sikerült egyetlen egy kérdésre leszűkítenem.
- Bocsi, hogy ezt kérdezem, de Jae Wan mondott valami olyasmit, hogy már korábban találkoztunk. Nem tudod véletlenül, mire gondolhatott?
Meglepődött a kérdésem hallatán, és összeráncolt szemöldökkel el is gondolkozott rajta. Reméltem, hátha ő tud olyan információval szolgálni, amivel kezdhetek valamit. Vajmi kevés reményt fűztem hozzá, hogy Seo Yeon mond majd valami használhatót, de egy próbát megért.
- Sajnálom, de csak a menedzsere vagyok, nem osztja meg velem minden gondolatát, így nem tudom, mire célozhatott - rázta meg tanácstalanul a fejét végül a nő, mire úgy eresztettem ki a visszatartott levegőt - amiről fogalmam sem volt, hogy egyáltalán visszatartom -, mint egy lufi.
Egy pillanatig elmerengtem, hogy eltitkol-e valamit előlem, és valójában igenis tud valamit, de nem mondja el, vagy tényleg fogalma sincs, miről beszélek. Ahogy néztem a sötét szemeit, rájöttem, hogy felesleges faggatnom, mert nem tűnt olyan pletykásnak, aki mindent kikotyog, ha kérdezik. Akár hazudott, akár az igazat mondta, lényegtelen volt.
- Azért köszönöm! – bólintottam és engedtem, hogy Seo Yeon felhúzza az ablakot és mind ő, mind pedig a békésen hortyogó Jae Wan útnak indulhasson a sötét, seouli éjszakában.
Még percekig bámultam a furgon után, míg el nem tűnt a távolban az egyik sarkon bekanyarodva. Közben pedig végig Jae Wanon járt az eszem és azon, amit mondott. Nem hagyott nyugodni a gondolata, hogy talán jól mondta, és már találkoztunk korábban. Még egy szemernyit sem rémlett a dolog, még ha erősen koncentráltam is, folyton falakba ütköztem és a Sumin előttről sehonnan sem emlékeztem a fiúra.
Mi van, ha csak félrebeszélt? – ötlött fel bennem, miközben visszafelé tartottam az étterembe, mert már a hideg kezdte beenni magát a csontjaimba és epekedtem a meleg helyiség után a kis utca végén. Nézzük csak meg jobban a dolgot!
Először is, Jae Wan hullarészeg volt, ezt el kellett ismernem. Teljesen kiütötte magát, és lehet, hogy csak félrebeszélt. Kinéztem belőle, hogy még azzal sem volt tisztában, hogy velem beszélget! Csak összekevert valakivel, vagy azt hitte, álmodik, bármi előfordulhat.
Másodszor pedig, még mindig ragaszkodtam ahhoz, hogy emlékeznék a fiúra, ha már találkoztunk volna! Nem olyan típus volt, akit csak ilyen egyszerűen elfelejtenék. Annak ellenére, hogy a lelkemnek könnyebben feldolgozható lett volna, hogy a srác csak hallucinált, nem tudtam elfogadni ezt a verziót. Az a tekintet, amit akkor rám vetett, nem egy össze-visszabeszélő részegé volt, hanem egy hitetlenkedő, megbántott fiúé. Talán emiatt nem tudtam kiverni a fejemből ezt a dolgot, és ezért zavart annyira az az egy mondat.
Félig elbambulva és dideregve léptem be a Sumin ajtaján, ahol egyből megcsapott a meleg, de egyben egy hangos kiáltás is. Vagyis több.
- Meglepetés!
Akkorát ugrottam ijedtemben, hogy majdnem kiestem az ajtón, egyenesen a vizes járdára. Csak az mentett meg, hogy belekapaszkodtam a kilincsbe és megtartottam magam rajta, miközben majdnem kitéptem a helyéről.
- Ha Na! – lépett mellém azonnal Nam Joon és felsegített ismét álló helyzetbe, majd betolt az étterembe, hogy becsukhassa mögöttem az ajtót.
- Bocsi – motyogtam teljesen vörös arccal és zavarban, a hajamat pedig a fülem mögé gyűrtem, hogy valamit kezdjek a kezeimmel addig is.
- Megszokhattuk volna már, hogy nem vagy az ügyesség mintapéldánya – jegyezte meg a fiú vigyorogva és beljebb tessékelt, ahhoz az asztalhoz, ami előtt Nagypapa és Nagymama álltak. Csak ekkor vettem észre, hogy az egész asztal meg van terítve és a legkülönfélébb ételektől roskadozik.
- Mi folyik itt? – néztem a körbegyűltekre értetlenül. – Valamit ünnepelünk?!
Elfelejtettem volna, hogy valakinek szülinapja van?! Istenem, de béna vagyok! Annyira máshol járt az agyam az utóbbi napokban, hogy egyik fülemen be, a másikon pedig kiment, hogy ma ünnepelünk valamit?!
- Ha Na, téged ünnepelünk! – mondta Nagypapa és a vállamnál fogva átkarolt és leültetett az egyik székre.
- Engem? – emeltem fel rá a tekintetem, ami most egy hatalmas pontyéra emlékeztethetett mindenkit, főleg az O betűt formázó számmal. Nam Joon mellém, Nagymamáék pedig velünk szemben foglaltak helyet és egyfolytában egy mosoly ült az arcukon, amit nem tudtam hova tenni.
- Az utolsó napod volt, azt hitted, talán ugyanolyan lesz, mint a többi? – úgy nézett rám Nagymama, mintha egy triviális dologra kérdeztem volna rá, és csalódott volna, hogy nem tudom rá magamtól a választ.
- De erre semmi szükség nin… - éppen álltam volna fel, bár nem tudom, miért, mert természetesen nem akartam lelépni, de kínomban nem tudtam mit kezdeni magammal.
- Ülj le! – fogta meg a csuklóm Nam Joon és lerántott, mire nagyot huppant a fenekem a széken. – Csak egy kis búcsúparti, nem kell túllihegni!
- De…
- Hallgass Nam Joonra, kivételesen nem zöldségeket beszél! – mosolygott Nagypapa, mire elnevettem magam, mert az említett egyből felháborodott.
- Köszönöm szépen! – engedtem ki sóhajtva a feszültséget, amit ez a váratlan tett keltett bennem. Lágyan pislogtam végig a többieken, mert csak most fogtam fel igazán, hogy mit is kaptam tőlük. Alig ismertem őket pár hónapja, és képesek voltak egy ilyen kis bulival előállni, csak mert már nem fogok többet itt dolgozni! Hihetetlenek, komolyan! - Tényleg köszönöm!
- Ugyan, még meg sem kóstoltál semmit, addig csak ne köszöngess! – legyintett könnyedén Nagymama. – Lehet, hogy egyik sem lett olyan finom, mivel nem volt sok időm, hogy felkészüljek az estére.
- Kizárt dolog, hogy rosszat főzzön, Nagymama! – ráztam meg a fejem és a figyelmemet az asztalon lévő ételekre fordítottam. A rament meg sem lehetett találni köztük, ami igazán meglepett, habár kellemes csalódás is volt. Ha az ember minden nap egy ramen étteremben dolgozik, akkor nem sok kedve van azt enni vacsorára is – holott ezt még két hónapja nem tudtam.
- Akkor koccintsunk, mielőtt nekiesnénk a vacsorának! – állt fel Nagypapa és hozott egy üveg sojut, amit négy pohárba öntött ki, és mindenkinek adott egyet-egyet. Felálltunk, és középre tartottuk a poharakat, várva Nagypapa tósztját. – Ha Na, köszönjük, hogy felbukkantál az étteremben, nagyon sokat segítettél rajtunk és a Suminon is. Ha nem lettél volna, akkor valószínűleg meglehetősen nehezen vittük volna tovább az üzletet. Szóval köszönjük, hogy eddig itt voltál nekünk!
- Édesem, nem igazán tudok sok újat hozzátenni ahhoz, amit a férjem mondott, de én is szeretném megköszönni, hogy itt dolgoztál ebben a kis szegényes étteremben és kitartottál mellettünk! – vette át a szót Nagymama és a ráncok elmélyültek az arcán, ahogy rám emelte tekintetét és elmosolyodott. – Remélem, hogy megtaláltad azt, amit kerestél és mostantól boldog leszel!
Már a könnyeimmel küszködtem és erősen be kellett harapnom az ajkam, hogy ne szakítsam félbe az öreg hölgyet és vessem magam a karjaiba. A kezem már remegett és éppen szólni készültem, de Nam Joon megelőzött.
- Ha Na – kezdett bele felém fordulva félig. -, örülök, hogy megismertelek.
Azt hittem, hogy még mondani fog valamit, sőt mindenki arra számított, hogy folytatni fogja, de csak nem akart újra megszólalni, akármennyire is várakozóan néztünk rá. Bár látszott, hogy már kényelmetlenül feszeng a tekintetek alatt, amik rá szegeződtek. Nagypapa volt az első, akiből kitört a nevetés.
- Fiam, nem vitted túlzásba!
- Nem mintha most látnánk utoljára – rántott egyet a vállán és két rózsaszín folt jelent meg az arcán, amin már tényleg mindenki elnevette magát.
- Ennyi is tökéletesen megfelel és elég nekem – tettem a vállára a kezem és gyengéden pillantottam végig rajta, majd Nagyiékon. – Köszönöm szépen, hogy itt dolgozhattam! Sok mindent tanultam, sok mindenkit megismerhettem, akik a szívemhez nőttek, és sajnálom, hogy el kell mennem, mert szerettem itt tölteni az estéimet, annak ellenére, hogy néha akadtak olyan vendégek, akiket legszívesebben fenékbe billentettem volna. Köszönök szépen mindent, amit itt kaptam! – a hangom már kezdett remegni és az ujjaim is erősebben szorították Nam Joon vállát, mint ahogy szerettem volna. – Illetve igaza van Nam Joonnak, nem most látnak utoljára! Többször is be fogok nézni, még talán meg is fognak unni, annyit látnak majd!
- Mindaddig, míg fizető vendég vagy, szívesen látunk! – viccelődött Nagyapa felemelve a poharát, miközben mindenki kuncogott. – Ha Nara és a folyton változó jövőre!
Koccintottunk és lehúztuk a pohár tartalmát egy könnyed mozdulattal. Majd pedig nekiláttunk a vacsorának, amit már mindenki nagyon várt, csak senki sem mondta ki hangosan. Vagy csak én voltam már farkaséhes, ki tudja?
Nagymama szerény szavai ellenére, minden isteni finom volt és egyik táltól a másikig vándoroltam, hogy mindent meg tudjak kóstolni. Meg sem tudtam volna nevezni, mi volt az, ami a leginkább elnyerte a tetszésemet, mert mindegyik ételt nagyon eltalálta ízvilágban. Közben pedig beszélgettünk és még annál is többet nevettünk.
Egy pillanatra még az is felötlött bennem, ha a nagyszüleim még élnének, azt szerettem volna, hogy Nagymamáékra hasonlítsanak. Se Joo nagyszülei és Nagymamáék. Ha az ember maga választhatná meg a családját, hozzájuk hasonló emberekre esett volna a választásom.
- Akkor te is énekes leszel majd, Ha Na? – kérdezte Nagypapa, miközben már a desszertet, egy hatalmas csoki tortát faltunk. Meglepetten kaptam rá a pillantásom, ugyanis nem számítottam erre a kérdésre, pedig nagyon is logikusnak tűnt a körülményekre való tekintettel.
- Hát – köszörültem a torkomon zavaromban – még nem igazán tudom. Még nem döntöttem el, hogy mivel is szeretnék foglalkozni.
- Édesanyád miatt azt hittem, hogy egyértelmű a választásod – pislogott kicsit értetlenkedve Nagymama.
- Nagyi, tudja, hogy ki az édesanyám? – az előbbi meglepettségem átváltott teljes zavarodottságra, még a villát is letettem a tányérra, hogy jobban koncentrálhassak.
- Természetesen, le sem tagadhatnád – mosolyodott el a néni, mire megnyalva az ajkam azt sem tudtam, mit kérdezzek először tőle.
- Ismerte őt? – bukott ki a számon, szinte várva, hogy magamba szívhassam minden egyes szavát. Még az sem érdekelt, hogy a hajam éppen a csoki krémben mártózik, ahogy előrehajolok az asztal fölött.
- Nem, dehogy! – rázta a fejét Nagymama, mire csalódottság kúszott végig minden porcikámban, elzsibbasztva az egész testem. – Csak a tévében láttam, és bevallom, több mint egy hónapig fogalmam sem volt róla, hogy te vagy a lánya. Nagypapa hívta fel rá a figyelmem, hogy mennyire hasonlítasz rá, aztán pedig láttam azt a cikket az interneten az Akadémia ünnepségéről. Utána már minden világossá vált.
- Értem – bólintottam egyet kurtán és a félig megevett tortát kezdtem el bámulni a tányéromon. Még az étvágyam is elment hirtelen. Nem tudom, miért ért ekkora csalódásként, hogy Nagymama nem ismerte személyesen az anyámat. Amúgy is annyi esélye volt ennek, mint annak, hogy én legyek az ország miniszterelnöke. Egy szóval meglehetősen csekély.
- Részvétem az édesanyád miatt – jegyezte meg óvatosan Nagypapa, mire csak egy gyenge mosolyt eresztettem el udvariasságból.
- Köszönöm…
- Azt hiszem, most van itt az ideje egy kis orvosságnak – állt fel Nam Joon és mindannyian kérdő pillantással követtük a lépteit, ahogy a hűtőhöz sétált. Kinyitotta az ajtaját és hangosan felnevettem, amint megláttam, hogy négy üveg sojuval a kezében tart vissza az asztalhoz.
- Orvosság, mi? – vigyorogtam rá, miközben töltött mindenkinek egy kis alkoholt, bár nagyon is hálás voltam neki, hogy ezt a komoly témát egy poénnal és viccel ütötte el.
- Ha már Nagypapának nem jut eszébe magától megkínálni minket! – szemtelenkedett, de az idős férfi csak somolyogva figyelte. – Erre az estére!
A gyengécske tószt után mindenki lehúzta a pohár tartalmát, Nam Joon pedig újratöltött mindenkinek.
- Ezt a részét az estének már a fiatalokra kellene hagyni, drágám – állt fel lassan Nagymama és ásított egy nagyot, miközben még a tekintetével is kerülte a sojus poharat. – Ehhez mi már öregek vagyunk.
- Talán igazad van – értett egyet a férfi, de még leöblítette a torkát a kitöltött itallal, nehogy kárba vesszen, nem úgy, mint a felesége. – Ti csak nyugodtan maradjatok, a kulcsot itt hagyom a pulton. Annyit kérek, hogy mikor elmentek, zárjatok be!
- Máris mennek, Nagymama?! – a hirtelen fordulat, hogy a házaspár itt hagy minket, váratlanul ért. – Akkor mi is…
- Ha Na, nyugodtan maradhattok Nam Joonnal, nem kell az ilyen öregemberek miatt lefújni a bulit! – intett le a néni és átkarolva suttogta a fülembe. – Vigyázz magadra, angyalom, és ne felejtsd el, a legfontosabb az, hogy boldog légy, akárki akármit is mondjon!
- Nagyi… - remegő ajkakkal néztem ráncos arcába, ami csupa gyengédséggel telt meg, ahogy végigmért. Megveregette az arcom, utána még Nagypapa is kissé esetlenül elbúcsúzott tőlem, majd kikísértük őket a bejárati ajtón. Na, nem mintha annyira aggódnunk kellett volna miattuk, hiszen közvetlenül az étterem felett laktak, így nem kellett messzire menniük.
A szemem sarkából felpillantottam a mellettem álldogáló fiúra, aki a tekintetével követte az idős házaspárt, de megérezhette, hogy nézem és rám vetette a pillantását.
- Ne is álmodozz róla, hogy megszöksz!
- Micsoda? – értetlenkedtem, de ő csak megfogta a karom és befelé húzott, vissza az asztalunkhoz.
- Megígérted, hogy iszol velem, szóval nincs menekvés – magyarázta meg a korábbi kijelentését, miközben elpakolászta a maradékokat.
- Nem állt szándékomban lelépni, rám fér egy kis kikapcsolódás – vontam vállat és éppen felálltam, hogy segítsek, de azon nyomban leteremtett és azt mondta, hogy meg ne merjek mozdulni.
- Jól van, jól van! – intettem le meglepődve. Furcsa volt ezt a határozottságot látni tőle, de nem ellenkeztem.
- Miért van szükséged kikapcsolódásra? – érdeklődött, mikor leült végre mellém és ismét töltött egy pohár sojut.
- Elég bonyolult és hosszú volt ez a pár napom – ráztam meg a fejem még mindig kissé hitetlenkedve, hogy mennyi minden megváltozott alig egy hét alatt. – Jó lenne végre csak szórakozni és nem gondolni semmire.
- Rendben, akkor egy gondtalan estére! – emelte a poharát és én viszonoztam a mosolyát, amit rám vetett.
- Benne vagyok!
- Mondjuk az érdekelne, hogy mitől is volt olyan bonyolult ez a pár napod – célozgatott, hogy szívesen meghallgat, de nem éreztem úgy, hogy éppen neki kellene kiöntenem a szívem és minden kis titkomba beavatni, ami nyomta a lelkem.
- Hidd el, ha elmesélném, akkor itt ülnénk egész éjszaka! – próbáltam terelni a témát, hátha veszi a lapot, és nem feszegeti tovább a dolgot.
- Én ráérek – vigyorgott rám, de csak kényszeredetten sikerült ezúttal azt a mosolyt az arcomra varázsolni. – Jó hallgatóság vagyok.
- Ha kellőképpen leitatod a másik felet? – néztem a pohárra, amit újratöltött és az orrom alá dugott, hogy ideje van egy újabb körnek.
- A módszereim hagynak némi kívánnivalót maguk után – mondta, mire nem tudtam megállni nevetés nélkül, de az italt elfogadtam.
- Legyen! – koccintottunk és lehúztam az égető italt, és ezúttal én töltöttem meg a poharainkat. – Ezen a héten sikeresen összevesztem az apámmal.
- Az apáddal? – töprengett el Nam Joon. - Áh, rémlik, hogy mesélted, hogy utálod! Akkor mégis miért olyan megrendítő ez?
- Tudod, attól, hogy utálom, még nem jelenti azt, hogy ne vágyakoznék utána – bukott ki az igazság belőlem azonnal, amin még én magam is meglepődtem. A szívem elszorult, ahogy felfogtam, mit is rejtett magában már napok, sőt, évek óta - csak nem akartam beismerni. Nam Joon csak töltötte az újabb kört, amit a kényes témára való tekintettel nem utasítottam vissza. – Lehet, hogy neked ezt nehéz elképzelni, mivel van egy szerető édesapád.
- Hidd el, ő sem tökéletes! – rázta lemondóan a fejét, mire barna fürtjei az arcába hulltak, amitől árnyék vetődött a szemeire. – De természetesen ez más, mint a te helyzeted.
- Egészen addig, amíg nem találkoztam vele pár nappal ezelőtt, fogalmam sem volt róla, hogy mennyire hiányzik – a hangom elhalkult, és eszembe jutott az a pillantás, amit rám vetett, mikor azokat a bizonyos szavakat vágtam a fejéhez. Majdhogynem könnyek szöktek a szemembe, így inkább ittam még egy pohárral, hátha ez elfeledteti velem a tekintetét. – Mióta anya meghalt, folyton csak martuk egymást és nem jutottunk közös nevezőre, akármivel hozakodott is elő. De a mostani találkozásunkkal felrémlett az az apa, aki annak idején volt. Az az apa, aki esti mesét olvasott nekem, mikor nem tudtam elaludni, és aki vigasztalt, mikor egyest kaptam az egyik dolgozatomra vagy csúfoltak az osztálytársaim az iskolatáskám miatt. Egy pillanatig, ostoba módon, azt hittem, van remény, hogy visszakapjam azt az embert. De csalódnom kellett.
- Mi történt? – Nam Joon hangja óvatos volt és eléggé riadtnak is tűnt.
- Csak a szokásos! – nevettem fel a vidámság legkisebb jele nélkül. Kinyitottam egy másik sojus üveget és abból ismét töltöttem magunknak. – Megmutatta, hogy milyen ember is valójában. Megint csak korlátozni akart és eltiltani mindentől és mindenkitől, akit szeretek.
- Mitől félt ennyire? – ráncolta a szemöldökét a fiú értetlenül.
- Félt?! – horkantottam fel csupa szarkazmussal a hangomban, nem túl nőiesen. – Csak utálja már a gondolatát is annak, hogy boldog vagyok, vagy hogy a P.S. közelében legyek!
- Hogy szólhatna bele abba, hogy ahhoz az ügynökséghez menj? Vagyis jobban mondva már csak múlt idő, mert már ott vagy gyakornok – jutott eszébe hirtelen és még hozzáfűzte az utóbbi sorokat, majd jól meghúzta az üveget, amit a kezében tartott.
- Oh! Nem mondtam volna még? – egy bugyuta vigyor ült ki az arcomra és kivettem a fiú kezéből az üveget. – Az apám a P.S. Entertainment vezérigazgatója.
- Tessék?! – nyelt félre a fiú és köhögésben tört ki, majd nagy szemekkel bámult rám, mintha éppen valami csodát vittem volna véghez. – Várj csak, valami rémlik! Nam Gil mesélte régebben, hogy jó kis családod van…
- Hogyne. Egy halott anya, egy utálatos apa. Remek – fintorogtam és én is meghúztam az üveget, amit korábban elvettem tőle. Nem tudom, mi ütött belém, de apa említése is elég volt ahhoz, hogy egy pillanat alatt elveszítsem az életkedvem is. Senki nem kért meg rá, hogy beszéljek róla, Nam Joon sem faggatott annyira, mégis ez volt az első, amivel előhozakodtam.
Talán nagyon is megérintett a veszekedés vele, csak eddig nem vallottam be saját magamnak sem? Hiszen ez volt az első, amit felhoztam, holott még voltak éppenséggel olyan történések a héten, amik ugyanilyen hatással voltak rám. Se Ri, Kyu Hyun, Se Joo, Ki Young és Sung Chan. Csak hogy párat említsek.
- De ott van a bátyád és a nagybátyád, nem? – érdeklődött tovább Nam Joon, túltéve magát rajta, hogy nem éppen egy szabadúszó fotós az apám. – Őket szereted, igaz?
- Persze! – vágtam rá habozás nélkül bólintva, mire hirtelen kicsit megszédültem, de csak egy pillanatig tartott a furcsa érzés és ismét minden olyan volt, mint korábban. Kezdtem érezni az alkohol hatását, ami egyrészről könnyebbséggel töltött el. – Ha ők nem lennének, nem is tudom, mihez kezdenék.
- Illetve ott vannak a barátaid – ivott még egy kortyot ő is egy másik üvegből. – Nam Gil, a srácok és Kyu Hyun is.
- Kyu Hyun? – kaptam rá a tekintetem ijedten és a nyakam is belereccsent, ahogy felé fordultam. Még a torkom is elszorult a nevének említésére. Mi a fene folyik itt?
- Igen, Kyu Hyun – bólintott egyet és megint egy jó nagyot húzott az üvegből, ami miatt kezdtem egy kissé aggódni. Kicsit már amúgy is lassabban forgott a nyelve, és nem volt kedvem még egy részeg srácot hazatámogatni. Jae Wan épp elegendő volt mára… Majdnem el is felejtkeztem arról a srácról, de persze, hogy megint eszembe kellett jutnia! Mérgesen fújtattam egyet a gondolatra, ahogy felrémlett az a sok kérdés, amit egyetlen mondata okozott a fiúnak.
- Mi van Kyu Hyunnal? – kérdeztem kissé hidegebben, mint akartam vagy éppen szükséges lett volna.
- Hát ő is az egyik barátod, nem? – piszkálta a sojus üveg kupakját és lebiggyesztett ajkakkal figyelte, ahogy az pörög az asztalon, ahogy megpöcköli.
- Öhm, de… az – válaszoltam kissé esetlenül és szokásomhoz híven elkezdtem lefejteni a címkét a kezemben tartott üvegről. – Igyunk a barátokra?
Próbáltam elterelni a fiú gondolatait, meg igazából az enyémeket is. Nem akartam Kyu Hyunra gondolni. Nem akartam az apámra gondolni. Vagy arra a sok problémára, amivel már megküzdöttem és azokra sem, amik még előttem álltak. Csak egy estét akartam, amikor végre egyszer nem kell a holnap miatt aggódnom. Csak élvezni minden egyes percét és a gondokat magam mögött hagyni.
- Igyunk! – emelte az üveget felém Nam Joon és hozzákoccintottam az enyémet.
- Felejtsünk el mindent ma este, és csak koncentráljunk arra, hogy itt vagyunk? – kérdeztem hirtelen ötlettől vezérelve, és a fiú talán azt sem tudta, hogy pontosan, mire gondolok, de azonnal beleegyezett.
- Ami ma itt történik, az itt is marad! – vigyorgott rám és nem tudom, hogy már az alkohol hatását éreztem-e, de nem bírtam visszafogni magam és egy hatalmas mosollyal bámultam vissza rá.
Ezután csak azt vettem észre, hogy a soju egyre gyorsabban fogy az asztalon lévő üvegekből, ezzel arányosan pedig egyre nagyobb hanggal beszélgetünk és röhögünk. Megejtettünk minden témát, beszéltünk a gyerekkorunkról, a családunkról, a kedvenc filmjeinkről, zenéinkről, könyveinkről. Kiderült, hogy elég okos a srác, sőt kifejezetten jó tanuló a középiskolában, a rangsorban benne van az első öt között, ami nagyon meglepett, mert nem néztem ki belőle, hogy ennyire jó esze van. Ahogy pedig egyre több mindent tudtam meg róla, egyre inkább szimpatikusabbá vált számomra. Rájöttem, hogy nem az az ostoba kölyök, akinek először hittem, csupán a kétségbeesett helyzetek kétségbeesett döntések felé sodorták, ezért vállalta be annak idején azt a szerencsejátékos dolgot. Habár a nagyképűsége vetekedett Kyu Hyunéval és Jae Wanéval, mégis aranyosabbnak találtam, mint a másik két fiút. Élveztem a vele való beszélgetést, hülyülést és az egész estét.
Volt egy pillanat, mikor tudtam, eljött az idő, hogy hazamenjünk. Mikor Nam Joon felállt, hogy újabb üvegeket hozzon a hűtőből, mert a többit már mind megittuk, akkor eléggé dülöngélve sikerült eljutnia odáig, majd vissza. Ekkor kellett volna lefújni a bulit, ekkor kellett volna búcsút inteni egymásnak, de én mégsem mondtam semmit. Túlságosan élveztem az estét, és nem akartam, hogy vége legyen. Nem akartam, hogy kilépve a Sumin ajtaján, visszazökkenjek abba a borzasztó valóságba, ami elől erre az éjszakára elrejtőztem. Megszabadultam pár órára a terhektől, amik a vállamat nyomták, nem akartam ismét magamra vállalni azokat a gondokat. Gyáva voltam…
Így inkább Nam Joon társaságába menekültem és a bánatomat - amiről azt hittem, hogy már túltettem magam rajta, vagy éppen annyira meg sem szenvedtem – alkoholba fojtottam, erős kifejezéssel élve. Feltűnt, hogy minél többet ittam, annál inkább nem törődtem a kinti világgal. Ez pedig nagyon is tetszett.
- Ha Na… - szólalt meg váratlanul Nam Joon mély és tompa hangján, már egy jó pár perces hallgatás után, mikor befejeztük a Gyűrűk ura elemzését. Igen, mint kiderült Nam Joon is nagy Gyűrűk ura rajongó, akárcsak én! – M-miért hagyod itt a S-sumint?
- Nem tudnék a gy-gyakornokság mellett dolgozni is – ráztam meg a fejem és nem tetszett, ahogy a szoba forgott körülöttem a hatására. Nyeltem egy nagyot és behunytam a szemem, hátha mire kinyitom, addigra visszatér minden a rendes kerékvágásba.
- Nem t-tudnád mégiscsak megoldani v-valahogy? – fordult felém a fiú és barna szemei reménykedve néztek rám. Különös… Valami ott motoszkált az agyam egy hátsó zugában, mégsem tudtam rájönni, hogy micsoda.
- Miért? – fordultam én is felé, mert láttam, hogy most nem poénkodik és komolyan érdekli a válaszom. – Miért olyan fontos ez? Elbírsz ennyi emberrel egyedül is, elég jól belejöttél már a munkába.
Próbáltam bátorítani, valahogy megértetni vele, hogy nem jön el a világvége, ha elhagyom a Sumint. Nem is értettem, miért akadt ki annyira, mikor közöltem vele ezt a hírt! De nem mondott semmit, csak tovább nézett, mintha nem lenne neki elegendő ennyi magyarázat, így tovább folytattam.
- Fontos nekem ez a gyakornokság, és nem akarom elrontani a dolgokat – aggodalmasan ráncoltam a szemöldököm. – Főleg, hogy emiatt idegenetet-idegenenít - áh ezt nem hiszem már el! Szóval emiatt i-de-ge-ní-tet-tem el az apámat! Végre! Nem hiszem el, hogy ilyen nehéz ez a szó… Ha pedig nem bírnád a tempót, akkor felvesznek valakit a helyemre Nagymamáék.
- Nem a-akarok m-mást a helyedre – jelentette ki határozottam, mire nagyokat pislogtam rá és az a korábbi furcsa érzésem, az a zümmögés a fejemben egyre csak erősödött, de még mindig nem esett le, hogy mi ez és miért éreztem ezt. – Ha Na, azt akarom, hogy te maradj itt.
Egyszerre tűnt egy akaratos, makacs kisgyereknek és egy határozott fiúnak, de mégsem tudtam eldönteni, hogy melyik mellett tegyem le a voksomat.
- A kedvemért! - motyogta és lesütötte a tekintetét, amitől egy pillanat erejéig olyannyira hasonlított a bátyjára, hogy nehezen tudtam volna megkülönböztetni, melyikük is ül mellettem. Vagy csak a sok soju ment már az agyamra, hogy ilyesmik jutottak eszembe?
- Nam Joon…
- N-nem jelentek neked a-annyit, hogy legalább m-még egyszer át-átgondold? – pillantott fel rám és olyasmit láttam meg a szemeiben, amire nem számítottam. Enyhe kétségbeesés tükröződött barna íriszeiben.
- Nam Joon, nem arról van szó, hogy…
- Kyu Hyunért b-biztos megtennéd – szűrte fogai között, mire a szemöldököm egyből felugrott a homlokom közepére és még a szavam is elállt.
- T-tessék?
- M-miben kü-különbözöm Kyu Hyuntól? – kérdezte egyre jobban belehergelve magát a dologba, az ujjai is ökölbe szorultak, ahogy keményen, de mégis megtörten nézett rám. - Miért n-nem látsz meg végre e-engem is?!
- M-mi üt-ütött b-beléd, N-nam Joon? – dadogva és zavartan kérdeztem rá, hogy mégis mi a fene folyik itt. Az a hang már szinte szirénaként jelzett a fejemben, mégsem jöttem rá, hogy mit akar közölni velem. Túl lassan forogtak a fogaskerekek, így nem sikerült az agytekervényeimnek összerakni a kirakós darabkáit, az alkohol minden érzékemet eltompította.
Nam Joon egyszer csak közvetlenül előttem termett, arca pár milliméter távolságra volt csupán az enyémtől, azt sem tudtam, mi történt, csak mozdulatlanul meredtem rá. Megszólalt a vészjelzést leadó kis csengő, mégsem tudtam reagálni rá, mintha az agyam felmondta volna a szolgálatot és megszakadt volna a kapcsolat közötte és a testem között. Úgy éreztem magam, mint egy robot, akinek elvágták a vezetékeit és teljes tehetetlenségre van ítélve.
A fiú orra az enyémet súrolta, forró, alkohollal átitatott lehelete szúrós és erős szagú, majd egyik keze az asztalon heverő kézfejemre simult, a másik pedig az arcomra kúszott. Ujjai hidegek voltak, amik szinte égették meleg bőrömet, ami kezdett a vörös egyre sötétebb árnyalataiban játszani. A szívem a torkomba ugrott, a gyomrom borsónyi méretűre zsugorodott, majd a következő pillanatban Nam Joon lehunyta a szemét és ajkait az enyémnek nyomta. Csak egy pillanat volt, mégis óráknak tűnt, míg a szánk egymáshoz ért.
Villámcsapásszerűen ért a felismerés, hogy mit csinálok és hogy éppen mi történt, így rögtön el is húzódtam a fiútól. Mégis mi a franc történik?!
~ Oh, úgy csinálsz, mint aki meglepődött ezen? – cinikus hangjától kirázott a hideg. – Már azóta próbálom neked elmondani, hogy a srác érez irántad valamit, mióta letetted mellé a feneked ma este.
~ Húzz el innen, most nincs szükségem a rosszindulatú megjegyzéseidre! – förmedtem rá a belső hangomra, miközben aggódva néztem a velem szemben ülő fiúra.
~ Csak te voltál olyan szűklátókörű, hogy elvből elutasítottad ezt a lehetőséget. Gondolj csak bele! Többször is voltak olyan megnyilvánulásai, amitől minden épeszű embernek leesett volna, hogy mi van a háttérben. Csupán te vagy ennyire vak!
~ Tűnj el innen! – szinte fojtogatott a bűntudat, hogy ennyire félreérthető voltam és elkezdett érezni irántam valamit. Arról nem is beszélve, hogy Se Jooval jártam, erre hagytam, hogy egy másik fiú megcsókoljon!
- Ha Na… - ahogy Nam Joon barna szemeibe néztem, megbántottságot, hitetlenkedést és legfőképpen szomorúságot láttam. Viszont azt éreztem, még saját magát is meglepte a merész tette, nem hogy engem!
- Azt hiszem, ezúttal elkéstem – szólalt meg valaki nem messze tőlünk, és Nam Joonnal egyszerre kaptuk felé a fejünket. Keresztbe font karral a mellkasa előtt, egy halvány mosollyal az arcán állt a bejárati ajtónak dőlve az újonnan érkezett. Fel sem tűnt, de szóra nyílt a szám, és a hangom halkan szelte át a helyiséget.
- Kyu hyun…

24 megjegyzés:

  1. Uhhh~ erre a fordulatra nem számítottam.Egyszerűen fantasztikus amiket írsz Unnie..Neked érdemes lenne tényleg könyvet írnod!!Siess a folytatással^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy így sikerült meglepnem! ^^ Igyekszem, hogy mindig okozzak egy kis meglepetést és valamiféle reakciót kiváltsak a fejezetekkel. :) Ha egyszer találkoznál ezzel a történettel a könyvespolcon egy üzletben, akkor már elértem az álmaimat! :D Próbálom ezúttal hamarabb hozni a kövi részt!! És köszi szépen, hogy írtál, nagyon jólesett! *-*

      Törlés
  2. Hát ez egy jó nagy fordulat volt amire nem számitottam. Kíváncsian várom hogy Ha Na mikor fog emlékezni Jae Wanra hogy hol ismerte meg elsőnek. Folytatást továbbra is várom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, ezt nagyon jó volt olvasni, hogy jó nagy fordultra sikerült kihozni ezt! :D Azt még én sem tudom pontosan, hogy mikor fog fény derülni rá, de remélem, hogy majd az is kellően nagy meglepetés lesz. :) Köszönöm, hogy írtál, rád mindig számíthatok! ^^

      Törlés
  3. jajjj hát bocsi hogy csak most sikerül írnom :D hát kiégett az agyam :D ilyen fordulatokat amik itt vannak, nem számítottam ilyesmire nagyon várom a folytatást :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi gond, bármikor írsz, örülök neki, hol itt, hol facen, igazán mindegy! :D Viszont annak nagy örülök, hogy sikerült meglepni a fordulatokkal és nem volt kiszámítható. :D A folytatás még kicsit várat magára, mert most más köti le a figyelmem, de igyekszem hozni minél hamarabb! ^^

      Törlés
  4. Az összes részhez szerettemvolna véleményt írni de a nagy izgalomban mindig át mentem a kövi részhez így nem sikeredett ezért úgy gondoltam akkor irok ha ahhoz a részhez érek ami után már nem következik semmi. Nagyon várom a kövi részt. Nem tudom hogy te hogy tervezted ezt az egészet de bennem az van most éppen hogy mind a kettő fiúnak szurkolok......ilyen dolog nem történik gyakran. De már jö lenne tudni hogy mi lesz velük.......Én nem rég lettem kpop őrült ezért még új vagyok de ezzel a ,,könyvel'' minden álmom valóra vált! Az iskolába is tudom olvasni és az osztálytársak is kiváncsiskodnak. Ez a könyv elfelejteti velem a bunkó osztálytásak beszologatását és ha mégis nagyon felidegesítenek akkor Ha Na pédáját követem. De ez az komment ne csak rólam szóljon......(Egyébként BTS rajongó vagyok). Nagyon tetszik minden, egy rossz szavam nem lehet hozzá.(könyvről beszélek). De egy valami kicsit zavar, bocs hogy ezt irom remélem nem kapsz ilyet sűrűn. Szóval az hogy nem tudok dönteni a két fiú között ezért ha megkérhetlek akkor legyél a lánnyal lényegre törő. Mint mondtam ezek a te gondolataid ezért nem tudom hogy most mi lesz a story vége. Meg még az hogy tele van fölösleges mondatokkal pl.: részletesen írsz monden piti dologról és a végén nem is tudod hogy mivel is kezdted.......bocsi hogy ilyeneket vágok hozzád. De minden ellenére ennek a könyv segítségével sookal jobban telnek a napjaim a suliba. KÖSZÖNÖM!!!!!!!!!!!!!!! Sajnos Zala megyében nagyon kevés kpop rajongó van.Azt szeretném kérdezni h mikor rakod fel az új részt? Ha lehet akkor egy kéréssel is szeretnélek ,,zaklatni'': legyen benne még több csók(érzelgős, vad, intenzív) és romantikus jelenetek!......

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát el nem hiszed, de nagyon örültem a kommentednek, mikor megláttam, hogy ilyen sokat írt valaki! Aztán mikor a végére értem az olvasásban, még mindig mosolyogtam, szóval minden szavad nagyon jólesett. Az valahogy különösen meghatott, hogy ennyire elnyerte a tetszésedet, és a napjaid részévé vált, hogy követed Ha Na életét. :) Annál nagyobb dicséretet egyetlen kis írópalánta sem kaphat, mint amiket te leírtál, hogy „minden álmod valóra vált ezzel a könyvvel”, illetve hogy annyira izgultál, hogy egyből menned is kellett át a következő fejezethez. Szóval nagyon hálás vagyok és leírhatatlanul boldog vagyok. :)
      Annak pedig még jobban örülök, hogy felfedezted, milyen jó is a kpop és csak jobban belemélyülsz ebbe a világba, akár ficikkel, zenével, sorozatokkal bármivel. :) (BTS-t én is nagyon szeretem, szóval ebben hasonlítunk! :D)
      Szeretném megköszönni, mert ennek még jobban örültem, hogy nem csak pozitív dolgokat írtál, hanem azt is, ami nem tetszett a történettel kapcsolatban! Kevesen voltak, akik mondtak bármi rosszat is, így nehéz volt fejlődni magamtól, vagy tudni, mi az, amin javítani kellene. Szóval akkor hozzáfűzök pár gondolatot a felvetett dolgokhoz. :)
      A fiúk problémája a sztori sajátossága, mármint hogy Ha Na nem tud dönteni kettejük között, holott látszólag Se Joo barátnője, a szíve mégis megosztott, amit nem hajlandó elismerni. Nem akarja bevallani, hogy érez bármi komolyat is Kyu Hyun iránt. Így ezen a téren fondorlatosan próbálom alakítani a szálakat, mert ez egy különleges helyzet, és szerintem (nagyon remélem legalábbis :D) kevés olvasó van, aki konkrétan le tudná tenni a voksát valamelyik fiú mellett, hogy biztosan vele jön majd össze Ha Na. Ez a kötet a fiúké, ők viszik a szálakat, és ígérem lassan teljesítem is majd a kérésedet és Ha Na dönteni fog, hogy mit is szeretne. :) De ennek ellenére mégis örülök, hogy két ilyen szerethető fiú karaktert sikerült megalkotni, hogy mindkettejüknek szurkolsz. *-*
      Ami a felesleges dolgokról való írásomat illeti – úgy érzem, hogy nem felesleges, mivel egy jó könyvben teljes képet kapsz a dolgokról és a helyzetről. Bár azt nem állítom, hogy nem akadnak olyan gondolatmenetek, amikbe még én is kicsit belekavarodom (főleg a második kötetben). :D
      Szóval még egyszer köszönöm a „kritikákat”, örültem, hogy elmondtad a véleményedet! ^^
      A következő rész nem tudom, sajnos, hogy mikor fog felkerülni, mert a héten lesz két vizsgám is, és a hétvégém is elég zsúfolt lesz, meg már szilveszter óta nem volt új fejezet, ami miatt rettenetesen szégyellem magam, de úgy fogom fel, hogy egy hónap pihit tartottam, és igyekszem valamikor január végén fordítani ezen a helyzeten, mert ezt már én is érzem, hogy tarthatatlan. :D
      Ami pedig a kérésedet illeti… :D Hát az már egy érdekesebb téma, nem tudok semmit sem ígérni, de ez magától a történettől is függ, hogy éppen milyen helyzet áll be. Mivel a fejemben már megvan a cselekmény egészen a végéig, így nem annyira tudok plusz dolgokat belefűzni, de persze igyekszem segíteni ezen és a romantikus jeleneteket jól összehozni és sűríteni, mert hát az első kötethez képest itt már beindultak az események. :D
      Illetve ismételni tudom magam, hogy fantasztikus és baromira örülök, hogy ennyit „segíthettem” ezzel a történettel, ilyenkor érzem azt, hogy igazán megéri írni (még ha magam miatt is kezdtem el), mert másokat boldoggá tesz, ha olvashatja ezt a kis sztorit! ^^
      Köszönöm szépen, hogy írtál, boldoggá tett és remélem, továbbra is olyan részeket tudok majd hozni, amikkel fenntartom az érdeklődésedet és kitartasz a történet mellett! *-*
      Ui.: Bocsi, láthatod, hogy ha meglódulok, akkor nehéz befogni a kis számat, és koptatom a billentyűzetet! :D

      Törlés
    2. Sok sikert a vizsgákhoz!♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡
      Nagyon rendes tőled hogy ennyire igyekszel felrakni részeket ezért nagyon hálás vagyok és ne legyen lelkiismeret furdalásod hogy nem tudod időben felrakni őket mert már sokkal többet tettél azzal hogy ennyi részt felraktál eddig. És szeretném kijavítani az elöző kommentet mert ez így jó van ahogy van mert rájöttem hogy nem könnyű ilyen helyzetben ilyen jó storyt írni és ahoz képest hogy vizsgáid lesznek elég tökéletes az egész story.
      Az égesz család olvassa már kv.apa,anya mert vann még rajtam kivül 2 lány testvérem. Mindenki nagyon hálás.

      Törlés
    3. Hú köszönöm szépen! :3 Na, akkor ennek hatására sikerült is egy 5-t kapnom az egyik tárgyamból, remélem, a másodikhoz is kitart a szurkolásod. :DD
      Azért mégiscsak igyekszem majd a résszel a kis "téli szünetem" után, amit kirendeltem magamnak. :) Ugyan, nem szükséges itt kijavítani semmit sem az előző kommentedből, örültem annak úgy, ahogy volt! ^^
      Hát az utolsó mondatodtól elaléltam! :D Imádom a családodat, vagy legalábbis a lány tesóidat mindenképpen! <3 Ők is kpopperek amúgy? Bocsi, itt a beszélgetésért a fejezet alatt, csak máshol ezt nem igazán tudom megoldani, és erre még azért kíváncsi vagyok. És hát azért a személyes kapcsolat is jó az olvasókkal és ne legyen csak egyirányú a dolog. :)
      Ölelem az egész családot és köszönöm szépen, hogy olvassák a kis történetemet! :3 *-*

      Törlés
  5. Igen a lányok is kpop rajongók elöszőr az ss501-gyel kezdtünk aztán shine utána nu'est aztán super junior aztán infinite és végúl bts. Örülök hogy jól sikerült a vizsgád és azt is hogy fontosnak tartod hogy az olvasokkal a kapcsolatod én ennek kifejezetten örülök mert nem vagyok egy társaság kedvelő ezért nincs olyan sok barátom. Ezért örülök hogy olyanokkal beszélhetek akkikel egy az érdeklődési körünk. Az én olyan szinten utálják a kpopot hogy állandóan azt mondják a fiúkra hogy úgy néznek ki mint egy lány és hogy biztosan melegek. Ezért örülök h beszélhetek veled♡♡♡♡

    VálaszTörlés
  6. *az én osztálytársaim........ezt kihagytam (alulról kb.2.mondat)

    VálaszTörlés
  7. Nem rég irtam meg a felvételit és amikor írtam csak az nyugtatot meg hoy felvételi után olasahatom tovább a történetet.♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, akkor ebben is hasonlítunk! *-* Nekem is az SS501 van volt az első banda, amit hallottam, a Love ya című számukkal. :) És nekem is úgy bővült a listám, ahogy te írtad feljebb. Nem is szükséges amúgy sok barát, ha azok, akik vannak, közel állnak hozzád és szereted őket. :) (Én is így vagyok vele) Amúgy meg tudom, hogy ilyet nem szép mondani, de a mai fiatalságba egy csepp tapintat sem szorult, és minden kicsúszik a szájukon, és nem törődnek azzal, kit bántanak meg azzal, amit mondanak. Csak annyit tudok ajánlani, ha nem fogadnak el olyannak, amilyen vagy, akkor ne is törődj velük, mert nem éri meg rájuk pazarolni az energiádat.
      Nahát! Remélem, jól sikerült a felvételid! Szurkolok, hogy felvegyenek oda, ahova szeretnéd. ^^
      Amúgy nem tudom, hogy hol bukkantál rá a történetemre, de ha nem facebookon, akkor tudok ajánlani egy jó csoportot facen, ami csupa kpopperekből áll és találhatnál még több olyan embert, akik hasonló érdeklődési körű. :)) (Nekem sincs személyes ismerősöm, aki szereti a kpopot, de akár ilyen csoportban, vagy a történetem által, sok jó embert ismertem meg, és tettem szert remek barátokra <3)
      Szóval a csoport: Korean Music <3 한국 음악 애호가 - valószínűleg egyből kiadja majd már a két angol szó után is, a koreait nem hiszem, hogy be kell gépelni :)
      Linket is rakok, bár nem fogod tudni kimásolni, mert van ilyen gátló cucc a blogon, ami nem engedi másolni a tartalmat: https://www.facebook.com/groups/240992502664640/

      Törlés
    2. Elfogadom a tanácsod! Köszi mindent!
      Én ezt a facebookon találtam.
      Annyit elárulok magyamamról hogy Zala megyei vagyok.
      És ha nem baj akkor megszeretném ki hogy te melyik megyében élsz? De ha nem akarod akkor nem múszáj, csak kiváncsi vagyok hogy milyen messze vagyunk egymástól♡♡♡

      Törlés
    3. Bocsi hogy így rákérdezek de a neved:Evelin Varjú

      Törlés
    4. Igazán nincs mit! :)
      Ez olyasmi, amit könnyűszerrel megkérdezhetsz, nem egy TAJ-számot kérdeztél. :D Pest megyei vagyok, Budapest mellett egy városban lakom, Pomázon. :) Szóval nem igazán vagyunk közel egymáshoz...
      Úgy érzem, hogy rám bukkantál facebookon, ha már a nevem is tudod. :D Amúgy igen, Varju Evelin vagyok. :)

      Törlés
    5. Benn vagyok a Korean Music csoportban facebookon.

      Törlés
  8. A tesok azt kérdezik hogy ez a történet végtelen idejű vagy előre láthatólag hány évados lesz. A legidősebb testvérem nagyon szereti ezt a történetet és szinte hajnalba fekszik le hogy a tanulás után még eltudjon olvasni egy részt és így szépeket tudjon álmodni és jól kezdődjön a napja. Köszöni ő is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem lesz végtelen idejű. :D Az úgy unalmassá válna, szóval három kötetre tervezem, kb azonos hosszúságúakra, ha összejön úgy. :) Elsőnek egyben szerettem volna az egészet lenyomni, de aztán rájöttem, hogy úgy nagyon sok, és így lett belőle kettő. Aztán pedig ráébredtem, hogy ha ilyen tempóban haladok, akkor a második kötet sokkal hosszabb lesz, mint az első, és végül így jutottam el a három kötetes, trilógia megoldáshoz. :D
      Bonyolultan alakult, de ez már végleges tervezet. :D
      Jaj, de aranyosak vagytok a testvéreiddel! ^^ Azért remélem, hogy sem a tanulás, sem az alvás rovására nem megy a történetem, mert akkor az nem esne jól. :) De gondolom ilyennel nincs gond. :D
      És én köszönöm, hogy olvassátok, eszméletlenül örülök neki! <3

      Törlés
    2. Én úgy tudtam hogy ma már fenn lesz a 20. rész.......nem számonkérni akarlak csak egész nap erre az egy dologra vártam. Remélem hamarosan fenn lesz.

      Törlés
    3. Igen, teljesen jól tudtad, csak hát sok mindennel kellett még pluszban foglalkoznom, aztán lassabban haladtam vele, mint ahogy gondoltam volna. Tegnap pedig még nem volt feltölthető állapotbab, de mam már elvileg olvashatod ^^

      Törlés
  9. Hellooo!!! Visszatérten! Rettenetesen sajnálom hogy eltüntem és nem boldogítottalak a véleményeimmel de mostanság sajnos háttérbe szorult nállam a fici olvasás. De mostmár újjult erővel jelentkezem kapsz sok sok véleményt! ^^
    Ohhh ez a rész, te jó eg valami isteni volt! Majd kiugrottam a bőrömből. Kezdjük Chrissel. Hát esküszöm egyre inkább szívemhez nő ez a fiú. Mégha azt a bunkó hideg maszkot is mutatja. Mert mpstmar tudom hogy az csak védekezésképp ölti magára. Az alkohol segített megmutatni nekünk milyen is az igazi Chris *-* olyan édes volt istenem <3 de az a mondata nagyon kívancsivá tett hogy mar talalkoztak azelott Hanaval. Mikor?? Ahh nagyon furja az oldalam!! Remélem nem fogja elfelejteni a szavait miutan magahoz tér xd a másik meg a drága kis Nam Joonunk! Istenem erre vártam. Tudtam hogy ebbol az ivasbol ez lesz xd ez hana meg komolyan vak , hat hogy a francba nem vette eszre hogy mit erez a fiú. Ajj pedig tenyleg lerítt rola. Szegényem nagyba Kyuhyunt érzi vetély társnak azt meg nem tudja hogy ott van meg egy nagyobb vetelytars xd ajj de nem akarom szomorunak látni :( meghasad érte a szívem. :'( azért örülök hogy megcsókolta a lányt mert legalabb enyi jo jusson neki xd csak SeJoo meg ne tudja xd igy is eleg hogy draga Kyuhyun tanuja volt xd de SeJoo nem tudhatja meg !! :0 ahhh mi lesz itt te jo eg!!! Na sietek tovabb olvasni! Pááá! ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaaaa, hát már tényleg hiányoztak a véleményeid, szóval nagyon-nagyon örülök, hogy visszatértél!! :3
      Oh, hát Chris, igen kedves az a fiú a szívemnek, és nem árulok el újdonságot szerintem vele, ha azt mondom, hogy még bőven szánok neki szerepet a későbbiekben. <3 Kívülről rideg és fagyos, de belül egész mást rejt... hehe :D
      Nam Joon pedig, ajaj, hát szegény srác egy olyan szerelmi sokszögbe bonyolódott bele, amire még nem készült fel. xD Bár nem tudom, hogy erre fel lehet-e egyáltalán készülni. :D És hát igen, egy első és egyben utolsó csókkal be kell érnie Nam Joonnak, még ha ezt fáj is beismernem. :( Bizony, csak nehogy megtudja Se Joo az akaratlan félrelépést, mert akkor magyarázkodhat neki Ha Na...
      Akkor csak olvass tovább, lesz akció, sírás-rívás, érzelmes részek, kis nevetés, sok minden! :D Remélem tetszeni fog és kapom majd a reakciókat rá, mert ahogy mondtad, boldogságot hoz az életembe egy-egy kommented! <3 Szóval köszi, hogy írtál és örülök, hogy újra "látlak"! <3 <3 ^^

      Törlés