2016. febr. 3.

20. fejezet

Sziasztok! :)
Tudom, hogy tegnapra ígértem, de késő este lettem vele kész, és még egy átolvasást mindenképpen megérdemelt a rész, mert anélkül nem adnám ki a kezeim közül (ugyan még így is előfordulhatnak hibák). Szóval bejelentem, hogy hivatalosan visszatértem a 20. fejezettel! ^^
Nem tudom, hogy sikerült a rész, kicsit bele kellett rázódnom, mert kijöttem a gyakorlatból, de azért remélem, hogy ez nem látszik meg rajta. :/ Szóval bármilyen véleménynek örülnék, de tényleg, szóval pár szót esetleg kaphatnék róla? :$
Illetve nem tudom, hogy mindenkihez eljutott-e a dolog, de még január közepén elkészült a blog első trailere. :3 Megtalálhatjátok az első és második blogon is, ha érdekelne titeket, de végső megoldásként íme a linkje: https://youtu.be/vwKnjdZHCn8
De ennyi legyen is elég, inkább jó olvasást kívánok nektek!


A fátyol mögött

- Kyu Hyun…
- Bizony, teljes valómban – húzogatta fel-le a szemöldökét a fiú vidáman és ellökte magát a faltól. Nam Joonnal némán követtük minden egyes mozdulatát, ahogy könnyed lépésekkel csökkentette le a távolságot köztünk. Végül megállt az asztal mellett és szótlanul bámult le ránk, hol engem, hol Nam Joont vizslatva. – Mi az, miért néztek úgy rám, mint akik szellemet látnak?
Ezzel lehuppant velem szemben, az asztal túloldalán és elvette Nam Joon poharát, majd töltött magának a felbontott sojus üvegből. Egy laza mozdulattal lehúzta a tartalmát, de a tekintetét végig rajtunk legeltette, hogy egy pillanatról se maradjon le.
- Én… - kezdett bele Nam Joon, de egyből el is halt a hangja. Mintha rémületet láttam volna az arcán visszatükröződni, ahogy Kyu Hyunt tanulmányozta. Erről pedig ökölbe szorított ujjai is árulkodtak, amiket az asztal alatt, az ölében rejtegetett.
De nem csak Nam Joonra volt ilyen hatással Kyu Hyun felbukkanása, én magam is hasonlóan ledermedtem és megzavarodtam. Mit keresett itt az éjszaka közepén? Miért jött ide? Minek toppant be a Suminba, mikor határozottan emlékeztem rá, egy szóval sem említette korábban, hogy beugrik egy éjszakai vizitre?
De a legfőbb kérdés az, hogy mégis miért rettegtem ennyire attól, hogy hirtelen megjelent itt?!
Erre viszont a válasz nem volt túl bonyolult. Amellett, hogy alapvetően kerültem még a környékét is a fiúnak, mert nem akartam vele olyan helyzetbe bonyolódni, ahol kettesben lehetünk, szemtanúja volt az előbbi jelenetnek is Nam Joonnal. Ez pedig egy gigantikus problémát jelentett ebben a pillanatban.
Miért nem lehetett olyan szerencsém, hogy két perccel később nyit be az ajtón? Miért nem várt még pár percet azzal, hogy feltűnjön a színen és marad le az egész csókról köztem és Nam Joon között? Ha ez megtörtént volna, akkor eltusolhattam volna, viszont, hogy ő is látta, megvolt a lehetősége, hogy véletlenül elszólja a dolgot Se Joo előtt. Akkor pedig még ennél is nagyobb bajban lettem volna! Mert nem elég, hogy Kyu Hyun miatt féltékeny, most már egy másik srác miatt is magyarázkodhatnék…
Valahogy meg kellett gátolnom, hogy ezt az egészet kikotyogja bárkinek is! Valamit tennem kellett, hogy elhallgattassam és megvédjem ennek az apró félrelépésnek a titkát Se Joo elől.
Tudom, hogy borzalmas gondolkodásra vallott ez, de mivel semmit sem jelentett nekem ez a csók, semmit sem éreztem Nam Joon iránt, és tulajdonképpen ő csókolt meg akaratom ellenére, így nem csaltam meg Se Joot. Ezért pedig jobb is volt, ha nem tud meg róla semmit sem, hiszen amit nem tud, az nem fájhat. Ha örökre eltitkolom ezt előle, akkor megvédem őt, a kapcsolatunkat, és nem okozok neki feleslegesen nehéz perceket és fájdalmat.
Csakis az ő érdekében jobb, ha nem tud róla semmit…
~ Hogyne, csakis az ő érdekében, Ha Na! Ha ettől jobban érzed magad, hogy ezt meséled be magadnak, akkor csak nyugodtan! – teljesen figyelmen kívül hagytam a belső hangom és azon törtem a fejem, mégis hogyan kellene megvalósítanom a terveimet és hallgatásra bírni Kyu Hyunt.
- Igen, Nam Joon? – kérdezett vissza Kyu Hyun kíváncsian és kedvesen a félbemaradt mondat után, mintha csak egy teadélutánra sétált volna be.
Nam Joon ezzel szemben behúzta a nyakát és lesütötte a szemét, mint egy tetten ért kisgyerek, aki a szülei előtt feszeng, mert nem meri bevallani, hogy ő vette el a pénzt az anyja tárcájából.
Majd megőrültem már ettől a csendtől és némajátéktól, így elhatároztam, hogy ideje megszólalnom. Valamit mondanom kellett, mert ha így folytatjuk tovább, akkor ennek nem lesz jó vége, mert egyre inkább azt az érzést keltjük Kyu Hyunban, hogy bizony ez a csók igenis valami olyan volt, amit nem kellett volna megzavarnia.
- M-mit keresel itt? – a nagy határozottságból és bátorságból, ami gondolatban megszállt, a gyakorlatban semmit sem lehetett észrevenni.
- Elindultam kocogni egy kicsit, mert nem tudtam aludni, és megláttam, hogy még mindig ég a lámpa az étteremben – magyarázta még egy pohár soju után. Most, hogy jobban szemügyre vettem, láthattam, hogy csak egy szürke melegítő együttest visel, amitől ki is rázott a hideg, hogy ilyen vékony ruhában indult neki a kocogásnak. – Gondoltam, megnézem, mi folyik itt.
- És? – a szívem a torkomban dobogott, ahogy vártam a választ. Kyu Hyun fekete szemei égették az arcom, és mintha még tovább akart volna kínozni, csak nézett és nehezen nyílt szóra a szája.
- Mondjuk azt – kezdett bele lassan a poharat forgatva az ujjai között. -, nem éppen erre számítottam, mikor belestem az ablakon.
Egész végig engem mustrált a tekintetével, de mégsem tudtam semmit sem kiolvasni a pillantásából. Dühös volt vagy meglepődött esetleg? Vagy csak kifejezetten nevetségesnek találta a helyzetet és jól szórakozott rajtunk, hogy ebbe a szituációba kerültünk?
De egyszerűen olyan kifejezéstelenek voltak fekete íriszei, hogy még a leggyakorlottabb pszichológus sem tudott volna semmit sem kihámozni ebből a pillantásból, nem hogy én, aki még azt sem képes megmondani, hogy mikor viccel a fiú és mikor komoly.
- Kyu Hyun, é-én s-sajnálom! – fakadt ki hirtelen mellettem Nam Joon minden előzetes figyelmeztetés nélkül, mire mindketten rákaptunk a tekintetünket.
- Mégis micsodát? – és még mindig fapofával nézett a fiatalabb srácra, ez hihetetlen!
- Ho-hogy… - annyira kényelmetlenül érezte magát, hogy már összevissza mocorgott a széken. Talán azért nem bírt rendesen beszélni, mert már igencsak ittas állapotban volt? – Tu-tudom, hogy n-nem-nem lett volna sz-szabad.
- Miért nem lett volna szabad? – hajolt közelebb Kyu Hyun és már láttam rajta az érdeklődés egy apró szikráját. Érdekelte, hogy mit akar kihozni ebből Nam Joon, és hogy mik járnak a fejében.
- Kyu Hyun! – szóltam rá, hogy ne faggassa tovább, mert már nincs beszámítható állapotban, de mit sem törődött velem.
- Nam Joon, miért érzed úgy, hogy nem lett volna szabad?
- Mert te é-és Ha-ha Na…
- Nam Joon, nem kell válaszolnod neki, ha nem ak…
- … sze-szeretitek egymást – fejezte be nagy nehezen a mondatot Nam Joon, belém fojtva ezzel a szót, és szabályosan leesett az állam attól, amit végül mondott.
Kitartóan az asztallapra szegezett tekintettel ült és meg sem moccant. A nagy vallomás után mintha teljesen megkönnyebbült és leeresztett volna, és végre nem tördelte az ujjait sem.
Ezzel szemben én úgy ültem mellette, mint akinél kicsapták a biztosítékot. Ha egy bomba robbant volna közvetlenül a Sumin előtt, és kitört volna a harmadik világháború, én azt sem vettem volna észre. Szinte kiguvadt, üres szemekkel bámultam Nam Joont.
Mit mondott az előbb?! Hogy Kyu Hyun és én szeretjük egymást?! Mi az ördög folyik itt?!
Görcsbe rándult gyomorral próbáltam feldolgozni, hogy Nam Joon száját milyen eszement elképzelés hagyta el. Egyszerűen nem bírtam felfogni agyilag, hogy hogyan juthatott erre a következtetésre! Kyu Hyun és én… egyszerűen ez lehetetlen és kizárt!
Egyrészről én Se Jooba voltam szerelmes, nem Kyu Hyunba. Nem véletlenül jártam vele, és nem véletlenül választottam őt. Igaz, hogy nem voltam közömbös Kyu Hyun irányában, de hogy szerelmes legyek belé! Kérlek! Ez egy oltári nagy hülyeség és képtelenség. Másrészről pedig Kyu Hyun sem érzett ilyen téren semmit az irányomban. Ő csak barátként tekintett rám, megmondta korábban is, hogy szeretne visszatérni ahhoz a kapcsolathoz, mint ami a csókunk előtt volt, hogy legyünk csak barátok. Még ha ez a barátság néha kicsit túl is lépett a barátság hagyományos értelemben vett fogalmán.
Kifejezetten elutasítottam a gondolatát annak, hogy ezen ennél jobban eltöprengjek. Téma lezárva, nincs itt semmiféle szerelem kettőnk között. Nam Joon csupán többet látott bele a dologba, mint ami valójában jelen volt.
Éppen meg is akartam ezt osztani velük, hogy téved, és fel akartam világosítani, hogy ne beszéljen máskor ilyen ostobaságokat, de véletlenül a tekintetem a velem szemben ülőre esett, és minden egyes kimondatlan szó bennragadt valahol a torkom mélyén.
Azok az ónix szemek egy pillanat alatt minden gondolatot kivertek a fejemből, mintha egy könnyed fuvallattal félresöpörte volna őket, még a létezésüket is elfeledtetve. Nem is tudtam volna először megmondani, pontosan milyen érzés játszott azokban a szemekben, de a mellkasomban a szívem szinte összeszorult a látványukra. Először a meghökkenést véltem felfedezni bennük, mint aki szintén olyannyira meglepődött Nam Joon szavai hallatán, mint én. Másodjára a kíváncsiságot tudtam meghatározni az érzelem katyvaszból, amit viszont nem tudtam hova tenni. Nem tudtam, hogy még mindig a korábbi érdeklődést látom-e, ami inkább szólt Nam Joonnak, vagy valami más keltette-e fel ennyire a figyelmét. A harmadik, és egyben legmeglepőbb pedig az a simogató gyengédség volt, ami sugárzott az arckifejezéséből. Az ajkai egy alig észrevehető fél mosolyra húzódtak, amit meg sem láttam volna, ha nem ismertem volna már minden egyes szegletét az arcának. Fel sem tűnt volna az a határtalan melegség, ami áradt belőle, ha nem töltöttem volna vele olyan sok időt az elmúlt hónapokban.
Ez pedig akaratom ellenére is megdobogtatta a szívem. Hangosat nyeltem, és az ujjaimat belevájtam a combomba, hogy ne lássa meg rajtam azt a hatást, amit egyetlen pillantással el tudott érni nálam. Nem akartam, hogy észrevegye, egyszerűen nem láthatta meg.
Így csak lehunytam a szemem és próbáltam kiverni a fejemből azt a tekintetet, próbáltam nem tudomást venni a szívem heves dobogásáról és visszaterelni a gondolataim oda, ahol körülbelül fél perccel korábban jártak. Mikor pedig úgy éreztem, hogy sikerrel jártam, máris nyitottam a számat.
- Nam Joo… - de egy éles, sivító hang félbeszakított. Az említett fiú pedig ijedten kapott a nadrágjához és vette fel a telefonját egy kis szerencsétlenkedés után.
- Igen? – szólt bele a készülékbe. – Szia, Hyung! A S-suminban va-vagyok. Nem, n-nem vagyok r-részeg! Tényleg!
Akaratom ellenére elmosolyodtam Nam Joonon, ahogy próbálta meggyőzni a bátyját, hogy semmi baja, és egy cseppet sincs ittas állapotban.
- Nem kell! Ne-nem szükséges! Egy-egyedül is haza tudok menni! – erősködött, de aztán Kyu Hyun kikapta a kezéből a telefont meglepetésére. – Hé, mit csinálsz?!
- Szia, Nam Gil! – üdvözölte a másik felet a vonal túlsó végén. Nam Joon viszont nem ült nyugton a fenekén, hanem igyekezett visszaszerezni a mobilját a másik sráctól, aki folyton kikerülte az odanyúlkáló kezet.
- Add már vissza! A-az az enyém! – nyafogott Nam Joon, mint egy öt éves kisgyerek, viszont megfogtam a karját és visszarántottam magam mellé a székre, hogy Kyu Hyun képes legyen nyugodtan beszélni Nam Gillel.
- Nyugi már!
- Igen, majd gondoskodom róla, ne aggódj! Persze. Ugyan, semmiség! - ezzel pedig Kyu Hyun bontotta is a vonalat, mint aki jól végezte dolgát, majd visszacsúsztatta az asztalon a mobilt az akaratos fiúnak mellettem, aki örömmel vette tudomásul, hogy ismét az övé a telefonja.
- Na? – kíváncsiskodtam Kyu Hyunnál, hogy mire jutott Nam Gillel.
- Berakom egy taxiba és hazaküldöm. Nam Gil most nem tud érte jönni és hazavinni, mert az ügynökségnél van, és éppen gyakorolnak.
- Ilyenkor?! – borzadtam el. – De hiszen már fél egy is elmúlt!
- Nem pont neked kellene tisztában lenned azzal, milyen is egy ügynökségnél dolgozni? – tette fel a költői kérdést, miközben a telefonját halászta elő a zsebéből. Majd tárcsázott is egy számot és rendelt egy taxit a meglehetősen részeg Nam Joonnak.
Az ajkamba haraptam, mert rájöttem (már megint), hogy Kyu Hyunnak igaza van. Meg sem kellett volna igazából lepődnöm azon, hogy Nam Gilék még mindig gyakorolnak az ügynökség falain belül. Hisz az ilyesmi nem ment ritkaságszámba egyik cégnél sem, mivel a gyakornokok minél hamarabb debütálni akarnak, és ezért igazán keményen küzdenek és hajtanak. Bár ez a kemény munka debütálást követően is ugyanolyan marad, talán annyi különbséggel, hogy látni is fogják már ennek a gyümölcsét.
- Ne hidd, hogy rád nem ez fog várni, mikor a P.S.-nél leszel! – figyelmeztetett egy halvány mosollyal Kyu Hyun, és felállt az asztaltól.
- Még nem fogtam fel teljesen, hogy tényleg ott leszek gyakornok – bukott ki belőlem hirtelen az igazság, amivel még saját magamat is megleptem. – És talán addig nem is fogom, míg meg nem történik.
- Ne-nem fog me-megtörténni! – szólt közbe hirtelen Nam Joon, mire nagy szemeket meresztettem rá. – Itt kell ma-maradnod a Suminban v-velem!
- Nam Joon… - sóhajtottam lemondóan és inkább nem is válaszoltam rá. Úgy éreztem, tényleg felesleges erőfeszítés bármi, amit most mondanék neki, mert egyik fülén be, a másikon pedig kiment volna.
- Merre van a holmija? – kérdezte Kyu Hyun, mire felálltam, de meg kellett kapaszkodnom az asztal szélében, mert megszédültem a hirtelen mozdulatoktól. El is felejtkeztem a váratlan történések sorozatában, hogy már én is igencsak belehúztam az iszogatásba és nem voltam már a józanság mintaképe.
- Mindjárt hozom – mondtam, miután az asztal nem akart már a plafon felé úszni a szemeim előtt, és elindultam a hátsó helyiség felé, hogy összeszedjem Nam Joon kabátját és táskáját. Miután ezzel végeztem, visszamentem hozzájuk és Kyu Hyunnal együtt ráadtam a másik fiúra a ruháit, miközben ő folyton arról beszélt, hogy nem szeretné, ha elmennék az étteremből, és hogy nem hagyhatom itt egyedül.
- Ha Na, kérlek! A k-kedvemért! – nézett rám boci szemekkel, és nagy bánatomra kezdett is hatással lenni rám a kérlelése. A válaszadástól egy duda hangja mentett meg, ami azt jelezte, hogy ideje Nam Joonnak végre hazamennie.
- Majd én kiviszem, te csak maradj itt! – mondta Kyu Hyun, majd átkarolta Nam Joont, aki alig állt a lábán, és majdnem neki kellett cipelnie kifelé az étteremből. Mikor becsukódott mögöttük az ajtó, fáradtan rogytam vissza a székre és elterültem az asztalon, a homlokomat a karomon nyugtatva.
Kezdtem megérezni ennek az éjszakának a hatását, amitől minden egyes lélegzetvétel nehézkessé és keservessé vált. Előbb Jae Wan állít be és zavar össze mindent, amit csak emberileg lehetséges, aztán Nam Joon kavar bele a dolgokba, amire egyáltalán nem számítottam. Most pedig Kyu Hyunnal kell még megküzdenem…
Mert te és Ha Na szeretitek egymást.
Olyan hirtelen visszhangzott ez a fejemben, hogy megdöbbenve fordultam Nam Joon helye felé, mintha még mindig itt lenne és még egyszer a fülembe suttogta volna ezeket a szavakat, csak hogy még tovább kínozza a megfáradt agyam. De a széke üresen pillantott vissza rám, csupán egy félig teli sojus üveg árválkodott pontosan a szememmel egy vonalban.
Akármennyire is ellenkeztem korábban és tagadtam, vagy kerestem a kibúvókat, nem lehetett véletlen, hogy ismét erre a kijelentésre gondoltam. Lassan kúszott be a tudatalattim legmélyebb zugába, fekete csápjaival előrébb jutva és mindenre rátapadva, hogy képtelen voltam lerázni magamról. Egyre inkább megfertőzte a gondolataim és lassan olyan dolgok jártak a fejemben, amiknek nem kellett volna.
Ugyanis egy rémesen pici részem annyira vágyott arra, hogy ez a mondat valósággá váljon. Egy rémesen pici részem nem törődött semmivel sem azon kívül, hogy bár igaz lenne ez az állítás, ami elhagyta Nam Joon száját. Elfelejtkezett Se Jooról, a tényről, hogy jártunk, a barátaimról, a családomról és mindenki másról. Nem érdekelte volna a véleményük és figyelmeztetésük a fiúval kapcsolatban. Még nagylelkűen azt is sutba dobta, hogy Kyu Hyun nem tekint többnek, mint egy barát. Csak az lebegett a szeme előtt, ahogy fogjuk egymás kezét a fiúval, lágy és meghitt csókokat váltunk, mint egy boldog pár.
Talán ezért nyúltam önkéntelenül is a sojus üveg után az asztalon. Mintha az megoldaná minden problémámat és kitörölné ezt a vágyálmot az agyamból, hogy soha többé ne bukkanjon fel újra és véglegesen tűnjön el a süllyesztőben. Már éppen a számhoz emeltem, mikor az üveg kicsúszott az ujjaim közül és csak a levegőt markolásztam.
- Nem megmondtam, hogy ne alkoholba fojtsd a bánatod? Már elfelejtetted?
Meglepődve fordultam Kyu Hyun felé, aki megint velem szemben üldögélt és a kezében jobbra-balra himbálózott a zöld üveg, ami azt az italt tartalmazta, amire jelenleg szomjaztam. Mert tudtam, hogy az képes lesz elfeledtetni velem ezeket az ostobaságokat.
- Nem bánatomban akarok inni – kaptam az üveg után, de gyorsabb volt és könnyűszerrel kitért az ujjaim elől.
- Hát akkor?
- Mert finom! – kezdtem egyre mérgesebb lenni, hogy nem voltam képes kivenni Kyu Hyun kezéből a sojut, éreztem az összepréselődő ajkaimból és az összevont szemöldökömből.
- Mondj kettőt és hihetőbbet! – egyértelműen játszott velem és kihívóan kereste a tekintetem, de én kitartóan csak az üveget néztem. – Te és az alkohol két külön világ vagytok.
- Talán tévedsz – fintorogtam rá, hogy úgy tesz, mintha mindent jobban tudna. – Lehet, megszerettem időközben.
- Annyira valószínű, minthogy hirtelen beállít ide G-Dragon – tettette, hogy eltöpreng a lehetőségen, még az ajtó felé is nézett várakozóan, hátha tényleg belépne ebbe a kis étterembe egy világsztár, de közben folyamatosan ügyelt rá, hogy ne kerüljek túl közel a sojus üveghez. De egyszer csak betelt nálam a pohár, felpattantam álló helyzetbe és kiléptem az asztal mellé, hogy ha Kyu Hyun nem hajlandó odaadni nekem azt a nyomorult üveget, akkor szerzek magamnak másikat, aminek segítségével leihatom magam.
Azonban Kyu Hyunt sem ilyen könnyű fából faragták, és mire pislogtam egyet, máris előttem termett. Az orrom még a mellkasának is nyomódott, ahogy nekiütköztem, mert nem tudtam időben megállni. Léptem egyet balra, hogy kikerüljem, de ő követett, aztán léptem egyet jobbra, de megint csak a mellkasát bámultam, ahogy elállta előlem az utat.
- Nem mennél arrébb?! – keltem ki magamból és olyan dühösen néztem a melegítőjének cipzárját, hogy szinte megremegett a pillantásom alatt. – Miért vagy folyton útban?! Miért kell mindenhol folyton ott lenned?! Miért bukkansz fel mindenhol olyan váratlanul?! Miért kell folyamatosan a nyomomban lenned?! Miért nem hagysz egyszerűen csak békén?!
Lihegve meredtem szürke melegítő együttesének anyagára és amint ráébredtem, mit zúdítottam Kyu Hyun nyakába, az ajkamba haraptam, és legszívesebben elfutottam volna a közeléből is, hogy ne kelljen a szemébe néznem ezek után. Olyan mérhetetlen bűntudat kerített hatalmába, hogy azt hittem, összenyom a súlya. Így engedve a késztetésnek, éppen meg akartam fordulni, és úgy ahogy voltam, ott akartam hagyni az étteremben, egyetlen egy szó nélkül.
De mikor éppen elhatározásra jutottam és megmozdultam, megragadta a karom, miközben a sojus üveg nagy hanggal landolt az asztalon. Természetesen összerázkódtam a hirtelen zajra, és még rémültebben ficánkoltam a szorításában, mint egy csapdába esett vad.
A következő pillanatban hideg ujjakat éreztem az állam alatt, amik arra kényszerítettek, hogy arra fordítsam a fejem, amerre nem akartam. Azt az irányt adták meg célul, amitől ebben a pillanatban rettenetesen féltem, hogy mit fogok látni, így inkább be is hunytam a szemem, mint egy kislány, és mikor éreztem, hogy megállt a keze, még jobban összeszorítottam a szemhéjamat.
A lehelete cirógatta az arcomat, amiben éreztem a soju enyhe illatát, pedig alig ivott pár pohárral. A gombóc a torkomban meggátolta, hogy rendesen tudjak nyelni, úgy éreztem, hogy alig jutok levegőhöz miatta.
- Mitől félsz ennyire? – halk volt a hangja és semmit sem tudtam kibogozni belőle, talán pont emiatt nyíltak fel a szemeim azon nyomban, ahogy meghallottam azt a mély baritont, amitől kirázott a hideg is.
Ujjai még mindig az állam alatt voltak, szokatlanul hidegnek tűntek a fiúhoz képest. Megszoktam, hogy mindig olyan melegség áradt belőle, most mégis oly hűvösek voltak azok a hosszú ujjak. Pontosan maga felé irányította az arcom, és mikor a tekintetem rátalált fekete szemeire, a lábaimból azonnal elszállt az erő, az asztalon kellett megtámaszkodnom, hogy állni tudjam azt a pillantást, amivel méregetett.
Nem volt dühös vagy éppenséggel mérges, mint amitől féltem, inkább megint az a kifejezéstelenség ült az arcán, de a szemei mégis elárulták, hogy nem annyira közömbös, mint amennyire ezt mutatni szerette volna. Meglepő módon, talán most először éreztem úgy, hogy a szavaim célba találtak és megbántották Kyu Hyunt.
- Az zavar, amit Nam Joon mondott? – kérdezte suttogva, ami mégis oly hangosnak tűnt ezen a késői órán. – Zavar, hogy azt gondolja rólunk, szeretjük egymást?
- Nem! – olyan gyorsan csúszott ki a számon a válasz, hogy még fel sem fogtam, utána pedig elnyílt ajkakkal próbáltam feldolgozni, hogy mit is mondtam. – Nem arról van szó, hogy zavar…
Mintha valaki átvette volna az irányítást a testem fölött, már nem voltam képes kontrollálni a szavaim és tetteim. Mintha elengedtem volna a gyeplőt és most a vak szerencsére és a sorsra bíztam volna magam. Mindenről és mindenkiről elfelejtkeztem egy másodperc alatt, aminek egy oka volt csupán. Az az ok pedig éppen előttem állt, és szemeiben az a megbántottság tükröződött, amit én okoztam.
- Akkor mégis miért vagy ilyen elutasító velem? – hogy lehet ilyen kellemes hangja egy fiúnak? Beleremegtem abba a pillantásba és hanghordozásba, amit bevetett ellenem, hogy kiszedje belőlem azt, amire kíváncsi volt. Pontosan úgy, mint Nam Joon esetében, és nem is sok sikerrel álltam ennek ellen.
- Nem vagyok elutasító veled – ráztam meg enyhén a fejem, de csak annyira, hogy Kyu Hyun ujjai egy pillanatra se kerüljenek le az arcomról. – Csak megígértem, hogy tartom tőled a távolságot.
Fel sem fogtam igazán, hogy mit mondok, észre sem vettem, hogy olyan csúszott ki a számon, amit normális körülmények között hét pecsétes titokként őriztem volna, és nem kötöttem volna az orrára. De azoknak a szemeknek szinte bejárásuk volt minden egyes ajtón, amit mások előtt szorosan zárva tartottam.
- Miért tettél ilyen ígéretet? – őszintén meglepődött, még párat pislogott is értetlenkedve.
- Mert mindenki jobban jár így – sóhajtottam meggyötörten. Egyáltalán nem tetszett, hogy erre a következtetésre jutottam tegnap, de úgy láttam, nincs jobb megoldás.
A fotózás után eldöntöttem, hogy ideje véglegesen leraknom valaki mellett a voksomat, nem őrlődhettem a végsőkig két fiú között. Nem játszhattam Se Joo érzéseivel, nem bánthattam meg minden egyes alkalommal, mert nem tudok elhatárolódni Kyu Hyuntól és az iránta táplált érzéseimtől (akármik is legyenek ezek pontosan). Eddig is ezt próbáltam, távol tartani magam Kyu Hyuntól, de ezt vajmi kevés sikerrel tettem. Nem tudtam elkerülni őt, nem tudtam figyelmen kívül hagyni, mivel egy bandában volt Se Jooval, így nem tudtam csak úgy kitépni az életemből, mondván, hogy nem találkozok vele többet. Valahogy úgy kellett megoldanom, hogy napi szinten kapcsolatban vagyok vele, szóval igyekeztem minél jobban leredukálni a közös témáinkat. Ezért sem akartam azzal törődni, hogy mi van vele és Jae Wannal, annak ellenére, hogy megnyertem a fogadásunkat és majd belehaltam már a kíváncsiságba is.
Nem folytathattam ezt így tovább, senkinek sem tett ez jót…
- Mégis ki mindenki? – billentette oldalra kérdőn a fejét Kyu Hyun.
- Én, te… mindenki – azért annyira nem ment még el az eszem, hogy Se Jooról is beszéljek neki. Ennyi önkontrollom még volt becsípve is.
- Nekem ez valahogy kevésnek tűnik – húzta el a száját, majd közelebb hajolt. A keze, ami eddig a csuklómat szorította, eleresztett, és ujjaival kúszott felfelé a karom mentén, apró lépéseket megtéve, amitől tiszta libabőr lettem.
- Úgyis csak barátként tekintesz rám, nem mindegy neked, hogy ott vagyok-e a környezetedben vagy sem? – kérdeztem rá könnyedén, és reméltem, hogy csak az én fülem hallotta meg azt a fanyar felhangot a szavaimban, ami ott bujkált. Talán mégsem tudtam már annyira kontrollálni magam, mint amennyire hittem, hiszen akkor nem tettem volna ilyen megjegyzéseket. Nem mutattam volna ki azt, mennyire megbántott azzal, amit akkor a liftben mondott nekem.
Ismét csak megleptem. Ujjai egy pillanatra megfagytak a mozdulat során és rám emelte róluk a tekintetét.
- Nem – válaszolta rögtön, mintha nem is kellett volna elgondolkoznia rajta, és ezúttal rajtam volt a meglepődés sora. Bár enyhe kifejezés lett volna a meglepődés arra, amit éreztem jelen pillanatban. Elképedve meresztettem rá a szemeim és nem tudta elkerülni a figyelmem a szinte borsónyi méretűre zsugorodott gyomrom, amiben ezernyi pillangó kapott szárnyra ettől az egy szótól. – És neked lényegtelen, hogy ott vagyok-e a környezetedben, vagy sem?
Mintha csak erre várt volna, ugyanis az ujjai, amik eddig az állam alatt pihentek, az arcomra, majd a nyakamra csúsztak. Akaratlanul is hozzábújtam a tenyeréhez, amibe szinte tökéletesen illett az arcom. Kirázott a hideg ettől a bizsergető érzéstől, ami átjárta az egész testem.
Talán emiatt, talán az alkohol miatt, talán a késői időpont miatt, kimondtam azt, ami a szívem mélyén bújt meg, és amit erővel akartam elnyomni. Még ha csak fél nap telt is el azóta, hogy ígéretet tettem, egy pillanatba telt, hogy mindent félrehajítsak.
- Nem, egyáltalán nem lényegtelen – leheltem megtörve, mert képtelen voltam a szemébe hazudni. Képtelen voltam arra, hogy ennek a pillantásnak olyasmit mondjak, ami nem igaz és talán megbántom vele. Még ha kevés esély is volt arra, hogy zavarta volna, ha azt mondom, nem, szerettem volna azt hinni, jelentek neki annyit, hogy nem tűrte volna közömbösen a kijelentésemet.
- Ennek örülök – vetett rám egy lágy és gyengéd mosolyt, majd a tarkómnál fogva vont magához még közelebb, lecsökkentve közöttünk azt a távolságot, ami még megmaradt. Egyből be is hunytam a szemem, készülve a csókra, a szívem is rögtön a torkomba ugrott, de csalódnom kellett. Mert „csak” egy puszit kaptam a homlokomra. Mint egy báty a húgának, ennél rosszabbat talán nem is tehetett volna egy lány szemszögéből nézve. Mégsem éreztem azt a csüggedtséget, mint amit más érzett volna egy ilyen eset után. Persze, nem esett jól, de ebben is volt valami meghitt és kedveskedő, amitől így is elakadt a szavam.
Ezzel elengedett és leült vissza a helyére, én pedig követtem a példáját, csak csendben lehuppantam az asztalhoz. Kyu Hyun nem is habozott és egyből töltött magának egy pohár sojut, amit nem bírtam megállni szó nélkül.
- Szóval te ihatsz, de nekem nem adsz belőle? – kértem számon félig poénkodva, félig pedig komolyan.
- Úgy tűntél, mint aki holtrészegre akarja inni magát, és azt nem szerettem volna látni – húzta le az italt, majd a következő alkalommal már nem csak a saját poharát, de az enyémet is megtöltötte. – Most már viszont nem látom ennek lehetőségét, szóval, íme.
- Igazán hálás vagyok, Mister Megtestesült Jóság – mosolyogtam rá ironikusan, rázva a fejem, de felemeltem a poharat, jelezve, hogy azért elfogadom az ajándékát. – Egészségedre!
Koccintottunk, majd legurítottuk azt a felest.
- Most hogy már ittunk is egy keveset – kezdett bele Kyu Hyun, megtörölve a szája szélét. -, elmagyarázhatnád azt, minek is voltam ma este tanúja!
Olyan hirtelen ért a kérdése, hogy még levegőt is elfelejtettem venni, és elnyílt szájjal meredtem rá. Mikor pedig végre ismét működésbe lépett az agyam, becsuktam a szám és azon törtem a fejem, hogy is kellene elmesélnem Kyu Hyunnak az éjszaka eseményeit. Ugyanis még én magam sem láttam át teljesen, hogy mi a fene történt az este folyamán.
- Hát – nyaltam meg a számat idegesen. – még én sem igazán tudom, hogy mit láttál.
- Nam Joon egyértelműen többet érez irántad, mint barátság, hacsak nem egy új üdvözlési formát gyakorolt rajtad. Ami bevezetésének egyébként módfelett örülnék – vigyorgott rám és még kacsintott is egyet hozzá, ha esetleg nem érteném, mire gondol. Na persze, nekem egyből el kellett pirulnom ettől és a poharam alját bámultam. Kyu Hyun nem hagyta sokáig, hogy az üres poharam nézzem, kitöltötte a maradék sojut az üvegből, és hozott egy újat a hűtőből. – Még annyit sikerült leszűrnöm az utolsó percekben a nagy erősködése közepette, hogy nem repes az boldogságtól, hogy gyakornok leszel.
- Nagyjából akkor össze is raktad a történetet – haraptam az ajkamba idegesen. – Miután megtudtam, hogy lehetőségem van a P.S.-nél dolgozni, úgy döntöttem, hivatalosan is kilépek a Suminból. Úgysem lett volna időm rá, mint ahogy te is célozgattál rá korábban, az ügynökségnél keményen kell hajtanom majd.
- Nem egy habos torta az élet gyakornokként – ismerte el Kyu Hyun is.
- Ugyan még nem éltem át milyen, de talán sokakhoz képest nagyobb fogalmam van róla, mi vár rám – töprengtem el félhangosan.
- És még így is akarod? Tudván, hogy talán még nehezebb dolgod lesz az apád miatt?
- Végre rájöttem, mit akarok kezdeni az életemmel – néztem komolyan a szemébe. – Négy évembe telt visszatalálni ismét arra az útra, amiről gyerekként mindig is álmodoztam. Semmi pénzért nem fogok róla újra lemondani, bármi is álljon az utamba.
- Remélem, tartani is fogod ehhez magad, mikor majd legszívesebben csapot-papot ott hagynál, annyira eleged van mindenből – nem volt semmi szarkazmus és hitetlenkedés a hangjában, csupán az őszinte bizalmat és kedvességet éreztem ki belőle, ami hihetetlenül jólesett.
- Majd emlékeztethetsz rá, ha esetleg fel akarnám adni – mosolyogtam rá vidáman és megittam az utolsó kortyot a poharamból, amit időközben Kyu Hyun töltött.
- Szóval – dörzsölte össze a tenyerét és feltűnt, hogy kellemetlenül érinti az előbbi mondatom, viszont rögtön nem is jöttem rá, miért. Talán egy percbe is beletelt, mire felfogtam, miért érzi magát ilyen kínosan. Addigra, mire nekem eljönnek a nehéz pillanatok, addigra ő már nem lesz az ügynökségnél. Már nem lesz a STAND UP tagja. – Nam Joon azért borult ki, mert nem akartál tovább a Suminban dolgozni?
- Ühüm – lehangolt a gondolata, hogy Kyu Hyunnak már nem sok ideje volt együtt a bandával, aminek nyilván ő sem örült túlságosan. De csak megráztam magam gondolatban és próbáltam kiverni ezt a borús témát a fejemből. – Megígértem neki, hogy ma együtt fogunk egy kis időt tölteni, Nagymama még egy kiadós vacsorát is készített, mint búcsúajándék. Aztán meg itt maradtam Nam Joonnal és beszélgettünk, jól éreztük magunkat. Igazából már arra sem emlékszem pontosan, mi vezetett ahhoz, hogy azt tegye…
- Na, mi van, nehezedre esik kimondani, hogy megcsókolt? – most már egyértelműen volt egy kis kárörvendés Kyu Hyun hangjában, mire csak csúnyán néztem rá, hogy jobb, ha nem szórakozik velem.
- Tudod, hogy milyen borzasztó volt? – kérdeztem rá kicsit hisztérikusabban és aggódva.
- Ilyen rossz volt az az apró csók?
- Ne viccelj már! Teljesen komolyan mondom – ráncoltam aggodalmasan a szemöldököm a fiúra, akin kezdtem észrevenni, hogy próbál végre nem viccet csinálni minden egyes szavamból. – Nam Joon olyan számomra, mintha az öcsém lenne, és egyszer csak megcsókol… Azt sem tudtam, mitévő legyek hirtelen. Még a végén hálás leszek, hogy megjelentél a semmiből, mert nem tudom, hogy másztam volna ki ebből a slamasztikából máskülönben.
- Hajlamos vagy túldramatizálni a dolgokat, mondták már? – nézett rám, és felkönyökölt az asztalra, majd az állát a tenyerén nyugtatta. – Megcsókolt, igen. Részeg volt, túlcsordultak hirtelen benne az érzések. Kedvel téged és valahogy ki akarta ezt neked mutatni, mert te irtózatosan vak vagy, ha ilyesmiről van szó.
- Hé! – háborodtam fel a szemrehányásán.
- Csak az igazat mondom! – vetett rám egy fél mosolyt. – Lehet nem is fog emlékezni semmire holnap, nem tudhatod. Ha pedig igen, akkor is nagyobb kínban fogja érezni magát, mint te.
- Az lenne a legegyszerűbb, ha elfelejtené – fújtam ki gondterhelten a levegőt. Aztán eszembe jutott valami, amit még egy órája határoztam el, és úgy éreztem, ideje lenne felhozni. – Amúgy… megkérhetlek, hogy ezt senkinek se említsd meg? Nem szeretném reklámozni a dolgot, illetve Nam Joont sem szeretném még kényelmetlenebb helyzetbe hozni.
- Ahogy óhajtod – hajtott fejet színpadiasan, mire egy óriási kő esett le a szívemről. – De ezért lógsz nekem még egy szívességgel.
- Még egy? – kérdeztem rá ferde szemekkel. – Mégis miről beszélsz?
- Ha Na, komolyan mondom, kezdek kiábrándulni belőled. Olyan a memóriád, mint egy szita - temette az arcát a kezeibe Kyu Hyun és kezdtem igencsak kellemetlenül érezni magam, hogy úgy tűnik, valamiről elfelejtkeztem. – Emlékszel arra, mikor elmentünk cipőt venni? – hogyne emlékeztem volna! De csak bólintottam egyet óvatosan. – Akkor elhangzott egy olyan szóbeli ígéret, hogy tartozol nekem egy szívességgel, mert nem hagytalak faképnél a buszmegállóban.
- Oh! – ezzel pedig beugrott, hogy mire is gondolt.
- Bizony oh!
Hát igaza volt, tényleg olyan volt az agyam, mint egy szita. Bár hogy őszinte legyek, nem gondoltam, hogy ennek a szívességnek valaha is lesz majd jelentősége. Azt hittem, csak egy jelképes dolog, és már másnap el is felejtette, de úgy látszik, ő nem volt olyan feledékeny típus, mint én.
- Ha pedig már így gyűlnek ezek a szívességek, akkor egyet fel is használnék – de hirtelen elnevette magát és még a sojut is kilöttyintette a poharából közben. – Ne nézz már ilyen ijedt nyuszi módjára!
Okés, talán tényleg rám hozta egy cseppet a szívbajt, hogy mégis mit akar tőlem. Túl hirtelen jött és gyanúsnak is találtam, hogy felhozta most ezt. Ez lerítt nagy, kidülledt szemeimről és elnyílt ajkaimról is.
- Csak azt szeretném, ami amúgy is járna – fekete szemeit rám emelte és kihagyott egyet a szívem, ahogy a pillantása égette az arcom. Azon nyomban rossz érzésem támadt, hogy mit szeretne kérni tőlem. – Mondd el, mi történt a P.S.-nél a liftben!
Már másodjára tört ki belőlem nagy sóhaj, mióta leültünk beszélgetni. Kétszer könnyebbültem meg a válasza után. Sokkal rosszabbra számítottam, ami azt illeti.
- Csak ennyi lenne?
- Miért, mégis mit vártál, hogy azt kérem, bújj velem ágyba? – húzogatta kihívóan a szemöldökét, mintha csak táncra invitálna.
- Kyu Hyun! – szóltam rá égővörös arccal és ledöbbenve a nyíltságán.
- Maradt még egy szívességem, szóval még az is szóba jöhet – ütötte tovább a vasat, én pedig csak némán hápogtam rá nagyokat. Hogy van ilyenhez képe?! Elképesztő volt ez a srác! – De egyelőre beérem csak annak az incidensnek a történetével.
- És ha nem mondok semmit?
- Akkor csalódni fogok benned, hogy nem tartod meg a szavad – jelentette ki nemes egyszerűséggel, megrántva a vállát.
- Különben is, te tartozol nekem egy magyarázattal, rémlik? – jutott eszembe a semmiből, mert valamiért nehezemre esett olyan könnyedén megadni azt a fiúnak, amit kért tőlem. Tudom, kicsit furcsán jön ez ki, de nem akaródzott egyből igent mondani neki. Inkább ittam még egy kis sojut addig is. – Megnyertem a fogadást, szóval ideje mesélned Jae Wanról és a kettőtök viszonyáról.
Amint kiejtettem a számon az öccse nevét, egyből eltűnt még a mosoly árnyéka is az arcáról és a tekintete is megváltozott. Harag költözött a feketeség mélyére, amitől kirázott a hideg.
- Jól van – egyezett bele meglepően egyszerűen és fenntartások nélkül. Úgy látszott, Kyu Hyunnak nincs olyan bonyolult gondolkodása, mint nekem. – Beavatlak egy-két dologba, amiből képet kaphatsz róla, illetve rólunk.
A maradék vidámság is elszállt, a hangulat komor és rideg lett. Sejtettem, hogy nem lesz egy könnyű téma, de megfeszült állkapoccsal csúsztam előrébb a széken, közelebb a fiúhoz, hogy egyetlen egy szaváról se maradjak le, amint belekezd. Úgy éreztem, pár sötét foltot el fog tüntetni a Jae Wannal való kapcsolatáról.
- Talán az a legjobb, ha az elején kezdem a dolgot – öntött magának egy emberes adagot a sojuból, majd megitta, mintha folyékony bátorságot töltene magába. A hangja különbözött a szokásostól, halk volt és szinte hadarva beszélt, mint aki minél hamarabb túl szeretne lenni a dolgon. Most láttam először ilyennek. Most láttam először, hogy valami igazán megérintette és számára is kellemetlen beszélni róla. – Jae Wan nem a testvérem.
- Tessék?! – döbbentem le már az első mondatától. Mi az ördögről beszél?
- Nem a vér szerinti testvérem – magyarázta meg a kijelentését, ami nem volt kisebb sokk, mint az előbbi. – Mikor kilenc éves voltam, a szüleim elváltak, de az anyám nem vihetett magával, így maradtam az apámmal, aki egy évre rá újraházasodott. Annak a nőnek szintén volt egy fia, aki csupán egy évvel fiatalabb, mint én.
- Jae Wan…
Elképesztő… Fél perc alatt olyan dolgokat tudtam meg róla, amelyekről halvány fogalmam sem volt eddig. Olyan dolgokat osztott meg velem, amikre egész idáig vártam. Végre beavatott az életének apró részleteibe, ami azt jelentette, valamennyire megnyílt nekem. Azt jelentette, hogy megbízott bennem! Kyu Hyun megbízott bennem…
Majd szétvetett a boldogság, a mellkasom szorított, de teljesen jó értelemben. Az ajkamba kellett harapnom, hogy ne mosolyodjak el, mert mindezek ellenére, mégsem egy tündérmesébe illő történetet mondott el. Az ő családja is igencsak bonyolult és keszekusza kapcsolatokból állt.
Bár ha jobban belegondoltam, Jae Wan és Kyu Hyun között egy szemernyi hasonlóság sem volt külsőre, amit korábban is észrevettem már, csak nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Csupán a mérhetetlen egoizmusukban ütöttek egymásra.
- Igen, Jae Wan – bólintott és csak az tűnt fel, hogy egyre sűrűbben tölti újra a poharát, így a kézfejére helyeztem a tenyerem, mire megdermedt és végre rám emelte a tekintetét. Gyengéden kihúztam az ujjai közül az üveget és öntöttem neki inkább én. Így legalább nem ő töltött újra és újra, hanem kicsit csökkenthettem az elfogyasztott alkohol mennyiségét. Így is égett az arcom már egy jó ideje, melegem volt és nagyokat sóhajtoztam, hogy levegőhöz jussak. Néha pedig már kicsit megmozdult körülöttem a világ is, de igyekeztem visszabillenteni még időben a helyére. Inkább figyeltem Kyu Hyunra, mert igazán érdekelt, milyen viszály állhatott a két testvér közé. – Sajnos gyerekként az ember nem olyan okos és bölcs, mint amilyen szeretne, vagy kellene lennie. Miután az anyám elhagyott, egy új családtagot elfogadnom, nem kis nehézségekbe ütközött. És rögtön nem is egyet, hanem kettőt. Jae Wannal soha nem tekintettünk testvérekként egymásra, szerintem soha nem fogadtuk el egymást úgy igazán. Sok minden történt közöttünk az évek folyamán, kisebb-nagyobb szurkálódások, verekedések. Sokszor tettünk keresztbe egymásnak, kavartunk hatalmas botrányokat, de soha nem gyűlöltem őt. Akármennyire nem jöttünk ki egymással, nem gyűlöltem.
Kyu Hyun úgy tűnt, mintha egy teljesen más világban járna, a gondolatai egészen más idők körül keringtek, megelevenedhetett a szemei előtt az emlékek sokasága. Monoton leírásába az utolsó mondatoknál került először érzelem. Ott éreztem azt a feszültséget, ami már sejtette még az én fáradt és lassú agyammal is, hogy valami komoly dolognak kellett történnie, hogy ilyen módon megváltozzon a hozzáállása Jae Wanhoz.
- Emlékszel még arra, mikor említettem, hogy egyetlen egy barátnőm volt eddig? – kérdezte az asztal fa erezetein végigfuttatva ujjait, mire csak halkan hümmögtem egyet. – Két évig jártunk együtt, rettenetesen szerelmesek voltunk egymásba. Mindketten úgy gondoltuk, hogy megtaláltuk az igazit, és hogy egymással fogjuk leélni az életünket. Soha nem voltam boldogabb, mint azokban az években, a kezdeti nehézségek ellenére is.
Tartotta a poharát, hogy töltsek neki újra, de én csak mozdulatlanul meredtem rá, és éreztem az arcomra kiülő aggodalmat és fájdalmat. És nem azért, mert sejtettem, hogy valami ezt a boldogságot, amit akkoriban Kyu Hyun magáénak tudhatott, valahogy elveszítette, hanem mert olyan keserű mosoly jelent meg az arcán közben, hogy majd megszakadt a szívem a látványra. Borzasztó érzés volt látni, hogy ennyire fáj neki valami, hogy ennyire küzd az ellen, hogy ezt kimutassa.
Most döbbentem rá, hogy Kyu Hyun nem csak abból az elkényeztetett ficsúrból, az önelégült idiótából, a félisten idolból és a mindig jókedvű fiúból áll, akikhez eddig szerencsém volt. Sokkal több lapult meg benne, és most először pillantottam be a fátyol mögé. A fátyol mögött pedig ott rejtőzött az igazi énje, amit eddig olyan gondosan elzárt előlem, hogy még a színét sem láttam. Megismertem a valódi Kyu Hyunt, akire mindig is vágytam. Megkaptam azt, ami után úgy sóvárogtam, és még ha nem is volt egy cukormázas idill, örültem neki. Sőt, talán hogy a nyers valóságot kaptam, még inkább örültem ennek az igazságnak, amit elém tárt. Mert így éreztem csak igazán a bizalmat, amit belém vetett, hogy ilyeneket is el mert nekem mondani.
- Boldog voltam – vette ki a kezemből az üveget Kyu Hyun, miután még mindig nem reagáltam, és nem töltöttem neki újra. –, de ezt Jae Wannak sikerült tönkretennie. Elcsábította a barátnőmet.
Hogy micsoda?!
- Elcsábította, és utána pedig szakított vele. Egyszerűen kihajította, mint egy használt rongyot – összeszorította az állkapcsát, és az ujjait is ökölbe zárta dühében. Kezdett a semleges hangja egyre erősebb lenni és haragtól csöpögni. – Nem gyűlölném annyira, ha legalább szerette volna őt, ha boldoggá tudta volna tenni! De csak azért vette el tőlem, hogy nekem ártson, csak szórakozásból! Fájdalmat akart nekem okozni, és úgy látta, hogy így a legegyszerűbb, amiben igaza is volt.
Kyu Hyun frusztráltan dörzsölte meg a halántékát, és láttam, hogy nem bír már nyugton maradni. Dühös volt és szétfeszítette az indulat, amit az öccse iránt érzett. Az az ellenszenv, amit elfojtott, most szinte elemi erővel tört felszínre. Végül győzedelmeskedett az idegesség, és felállt a székről, majd a fejét ide-oda ingatva sétált fel-alá az asztal mellett.
Rémes volt ilyen tehetetlennek lenni, és valahogy segíteni akartam neki, hogy megnyugodjon. El akartam érni, hogy ez az ingerültség eltűnjön és ismét az a jókedvű Kyu Hyun legyen, akit ismertem. Nem állt szándékomban ilyen mély sebeket feltépni, nem tudtam, hogy egy ilyen komoly dologba fogok beletenyerelni ezzel az egész kérdéssel. Ezért pedig bűntudatom volt.
Olyan sokszor segített már nekem, olyan sokszor bukkant fel a megfelelő időben, a megfelelő helyen. Rengetegszer karolt fel, megszámlálhatatlan alkalommal volt mellettem, mikor szükségem volt valakire. Most az egyszer itt volt a lehetőségem, hogy viszonozzam azt a sok mindent, amit tőle kaptam, mégis kuka csendben ültem a székemen és csak követte a tekintetem a fiút.
- Kyu Hyun… - suttogtam halkan, de mintha meg sem hallotta volna. Felálltam, nyeltem egy nagyot, mert le kellett küzdenem a hirtelen szédülést, ami rám tört.
- Kyu Hyun – még mindig nem reagált, csak ökölbe szorított kézzel lépkedett, egymás után téve a lábait. Búzabarna haja a szemöldöke vonalát súrolta és aggodalmas ráncok gyűltek a homlokán. Szája vékony vonallá préselődött, ahogy jártak a fogaskerekek a fejében, megoldás után kutatva.
- Kyu Hyun! – léptem be az útjába, és ahogy nem sokkal korábban én, most ő torpant meg előttem. Ő lépett ezúttal balra, de követtem a mozdulatát, bár egy kicsit meginogva, majd jobbra lépett, de nem hagytam megszökni.
- Ha Na! – halkan mondta, mégis ijesztően hatott a nevem a szájából. Egész testében megfeszült, hogy visszafogja magát, láttam, hogy legszívesebben félrelökne az útból, és rettentően nagy önuralmába kerül, hogy ezt megállja.
- Kyu Hyun…
Neve halk sóhajként hagyta el ajkaim, és valami olyan lett úrrá rajtam, amit már olyan régóta nem éreztem a közelében. Miket is beszélek? Csupán egy napja, hogy utoljára hasonló érzés kerített hatalmába, mégis kedves ismerősként öleltem keblemre. Mégis szinte szívtam magamba és egyre jobban telítődött bennem, mintha soha nem lenne elég.
Kezeim úgy mozdultak, mintha zsinóron rángatták volna őket. Meleg ujjaim Kyu Hyun arcára simultak, közrefogva azt a helyes és szívdöglesztő arcot, ami még a rajta játszó zaklatottság ellenére is megdobogtatta a szívem. Azokból a szemekből egy pillanat alatt eltűnt a feszültség, csupán a meghökkent arckifejezés maradt a nyomában.
Meg akartam vigasztalni, eltüntetni ezt a vihart a lelkéből, amit akaratlanul idéztem elő. Nem akartam tovább szenvedni látni, mert úgy éreztem, minden egyes pillanattal csak az én szívem egy darabkája sorvad el.
Ennek akartam betudni a dolgot.
Ezzel a „jó cselekedettel” magyaráztam később, hogy miért ágaskodtam lábujjhegyre, miért húztam közelebb magamhoz az arcát, és hogy miért nyomtam erősen az ajkaim az övének…

6 megjegyzés:

  1. Aztaaaaaa *-* viii végre egy kis Ha Na Kyu Hyun pillanat <3 és a végén a csók :3 ... remélem hogy Ha Na vele fog össze jönni véglegesen !! És nem mellesleg nagyon jól sikerült ez a rész!! Végre bepillantást nyerhettünk Kyu Hyun életébe, amire nagyon kíváncsi vagyok már ! Létszi hozd gyorsan a következő részt, amint tudod! ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, már nekem is hiányzott egy pici Kyu Hyun :D A végéről nem mondok semmit, legyen meglepi :3 És köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy elnyerte a tetszésedet a rész, mert izgultam, hogy nem sikerült olyan nagyon jóra, de akkor azért nem lett rossz! ^^ ÉS ahogy te is mondtad, egy kicsit bepillanthattunk Kyu Hyn múltjába, ami már igazán kijárt. :)) Köszi, hogy írtál! *-*

      Törlés
  2. Azta a szent istent mi a fene pont itt hagyni abba kinozni szeretnel minket olvasokat. Alig varom a folytatást amit remelem mi el hamarabb olvashatjuk. Csak igy tovabb fighting.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, rossz szokás ez író részről, hogy gonoszak vagyunk a részek végével kapcsolatban. :D Igyekszem majd a következő fejezettel, és köszi szépen! ^^

      Törlés
  3. Ohmygosh!!!!!! Szegény NamJoon hogy megijedt Kyuhyuntol xd de olyan kis édesen mondogatta még mindig Hananak hogy maradjon. *-* Ohh viszont ez a mondata hogy Kyuhyun es Ha a szeretik egymast... Omo omo kicsit sokkolt xd Hana és Kyuhyun ugylátszik most jo sok mindent megvitattak. Hanat viszont ugy segbe rugtam volna xd mi az hogy Csókot vart mikor Kyu csak homlok puszit adott?? Es ilyenkor persze SeJoo nem is jut eszebe... Persze ez is valamilyen szinten az alkohol hibája de akkor is... És ez a végén??? Mar tokre megkonnyebultem mikor olvastam hogy csak homlok puszit kapott erre most ő csokolja meg??? Aigoooo te lany hat SeJoora nem is gondolsz!!! Mi lesz vele? Igy is egy este alatt ketszeresen is megcsalta!! Aigooo megorulok!!! Egyébként már tenyleg elmondhatná Kyuhyinnak hogy mi volt a liftben! Kivi vagyok a reakciójára. Oh és vegre Kyu beszelni kezdett Chrisrol. Mondjuk azután hogy Chris milyen kis szomoru volt meg mondta Ha a nak hogy nem olyan rossz fiú ő kétségek vannak bennem hogy Kyu mindent elmondott e vagy esetleg ő se sejti hogy mi miatt tette ezt Chris de megvolt rá az oka. Egyszerűen már nem tudom elhinni hogy az a fiú csak úgy kicseszesbol csinalta. Biztos elötte vele is tortent valami ami miatt ez volt neki a bosszú. Na de megyek fojtatom , de félek!! Ajj nem akarom hogy szegény SeJoo szenvedjen meg megcsalják. Olyan jo fiú ő ehhez. :"(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Nam Joon egy cukorfalat, és nem meglepő, ha kicsit beparázott Kyu Hyuntól, mert a srác nem viselkedett éppenséggel olyan kedvesen. :D
      Ha Nanak szokása, hogy valahogy mindenről megfeledkezik, mikor Kyu Hyunnal van, és ebbe sajnos sokszor beletartozik Se Joo is. :/ És akkor erre jött még az alkohol is, ahogy mondtad... hát furcsa dolgokat ki tud hozni az emberből. És hát a végén az a csók... hát csak annyit mondok, hogy olvasd a kövi fejezetet! :DD
      Hát nagyon jól megfogalmaztad a dolgokat Chrisről, vagy Kyu Hyun hallgat el valamit Ha Na elől, vagy Chrisnek volt olyan oka, amiről nem tud, vagy valami egészen másról van szó. :D Rejtélyek rejtélyek hátán. :D Szóval csak izgulj még és légy nagyon-nagyon kíváncsi. :DD
      És köszi, hogy ilyen aranyos vagy és írsz minden fejezethez <3 :3 Nagyon jó olvasni és erőt ad a folytatáshoz a mostani részeknél, mert most kicsit leapadt a kedvem. :D

      Törlés