Sziasztok! :)
Tudom, hogy
tegnapra ígértem, de késő este lettem vele kész, és még egy átolvasást
mindenképpen megérdemelt a rész, mert anélkül nem adnám ki a kezeim közül
(ugyan még így is előfordulhatnak hibák). Szóval bejelentem, hogy hivatalosan
visszatértem a 20. fejezettel! ^^
Nem tudom, hogy
sikerült a rész, kicsit bele kellett rázódnom, mert kijöttem a gyakorlatból, de
azért remélem, hogy ez nem látszik meg rajta. :/ Szóval bármilyen véleménynek
örülnék, de tényleg, szóval pár szót esetleg kaphatnék róla? :$
Illetve nem tudom, hogy mindenkihez eljutott-e a dolog, de még január közepén elkészült a blog első trailere. :3 Megtalálhatjátok az első és második blogon is, ha érdekelne titeket, de végső megoldásként íme a linkje: https://youtu.be/vwKnjdZHCn8
De ennyi legyen is elég, inkább jó olvasást kívánok nektek!
- Kyu Hyun…
- Bizony, teljes
valómban – húzogatta fel-le a szemöldökét a fiú vidáman és ellökte magát a faltól.
Nam Joonnal némán követtük minden egyes mozdulatát, ahogy könnyed lépésekkel
csökkentette le a távolságot köztünk. Végül megállt az asztal mellett és
szótlanul bámult le ránk, hol engem, hol Nam Joont vizslatva. – Mi az, miért
néztek úgy rám, mint akik szellemet látnak?
Ezzel lehuppant
velem szemben, az asztal túloldalán és elvette Nam Joon poharát, majd töltött
magának a felbontott sojus üvegből. Egy laza mozdulattal lehúzta a tartalmát,
de a tekintetét végig rajtunk legeltette, hogy egy pillanatról se maradjon le.
- Én… - kezdett
bele Nam Joon, de egyből el is halt a hangja. Mintha rémületet láttam volna az
arcán visszatükröződni, ahogy Kyu Hyunt tanulmányozta. Erről pedig ökölbe
szorított ujjai is árulkodtak, amiket az asztal alatt, az ölében rejtegetett.
De nem csak Nam
Joonra volt ilyen hatással Kyu Hyun felbukkanása, én magam is hasonlóan
ledermedtem és megzavarodtam. Mit keresett itt az éjszaka közepén? Miért
jött ide? Minek toppant be a Suminba, mikor határozottan emlékeztem rá, egy
szóval sem említette korábban, hogy beugrik egy éjszakai vizitre?
De a legfőbb
kérdés az, hogy mégis miért rettegtem ennyire attól, hogy hirtelen megjelent
itt?!
Erre viszont a
válasz nem volt túl bonyolult. Amellett, hogy
alapvetően kerültem még a környékét is a fiúnak, mert nem akartam vele olyan
helyzetbe bonyolódni, ahol kettesben lehetünk, szemtanúja volt az előbbi jelenetnek
is Nam Joonnal. Ez pedig egy gigantikus problémát jelentett ebben a
pillanatban.
Miért nem
lehetett olyan szerencsém, hogy két perccel később nyit be az ajtón? Miért nem
várt még pár percet azzal, hogy feltűnjön a színen és marad le az egész csókról
köztem és Nam Joon között? Ha ez megtörtént volna, akkor eltusolhattam volna,
viszont, hogy ő is látta, megvolt a lehetősége, hogy véletlenül elszólja a
dolgot Se Joo előtt. Akkor pedig még ennél is nagyobb bajban lettem volna! Mert
nem elég, hogy Kyu Hyun miatt féltékeny, most már egy másik srác miatt is
magyarázkodhatnék…
Valahogy meg
kellett gátolnom, hogy ezt az egészet kikotyogja bárkinek is! Valamit tennem kellett,
hogy elhallgattassam és megvédjem ennek az apró félrelépésnek a titkát Se Joo
elől.
Tudom, hogy
borzalmas gondolkodásra vallott ez, de mivel semmit sem jelentett nekem ez a
csók, semmit sem éreztem Nam Joon iránt, és tulajdonképpen ő csókolt meg
akaratom ellenére, így nem csaltam meg Se Joot. Ezért pedig jobb is volt, ha
nem tud meg róla semmit sem, hiszen amit nem tud, az nem fájhat. Ha örökre
eltitkolom ezt előle, akkor megvédem őt, a kapcsolatunkat, és nem okozok neki
feleslegesen nehéz perceket és fájdalmat.
Csakis az ő
érdekében jobb, ha nem tud róla semmit…
~ Hogyne,
csakis az ő érdekében, Ha Na! Ha ettől jobban érzed magad, hogy ezt meséled be
magadnak, akkor csak nyugodtan! – teljesen figyelmen kívül hagytam a belső hangom és azon
törtem a fejem, mégis hogyan kellene megvalósítanom a terveimet és hallgatásra
bírni Kyu Hyunt.
- Igen, Nam Joon?
– kérdezett vissza Kyu Hyun kíváncsian és kedvesen a félbemaradt mondat után,
mintha csak egy teadélutánra sétált volna be.
Nam Joon ezzel
szemben behúzta a nyakát és lesütötte a szemét, mint egy tetten ért kisgyerek,
aki a szülei előtt feszeng, mert nem meri bevallani, hogy ő vette el a pénzt az
anyja tárcájából.
Majd megőrültem
már ettől a csendtől és némajátéktól, így elhatároztam, hogy ideje megszólalnom.
Valamit mondanom kellett, mert ha így folytatjuk tovább, akkor ennek nem lesz
jó vége, mert egyre inkább azt az érzést keltjük Kyu Hyunban, hogy bizony ez a
csók igenis valami olyan volt, amit nem kellett volna megzavarnia.
- M-mit keresel
itt? – a nagy határozottságból és bátorságból, ami gondolatban megszállt, a gyakorlatban
semmit sem lehetett észrevenni.
- Elindultam
kocogni egy kicsit, mert nem tudtam aludni, és megláttam, hogy még mindig ég a
lámpa az étteremben – magyarázta még egy pohár soju után. Most, hogy jobban
szemügyre vettem, láthattam, hogy csak egy szürke melegítő együttest visel,
amitől ki is rázott a hideg, hogy ilyen vékony ruhában indult neki a
kocogásnak. – Gondoltam, megnézem, mi folyik itt.
- És? – a szívem
a torkomban dobogott, ahogy vártam a választ. Kyu Hyun fekete szemei égették az
arcom, és mintha még tovább akart volna kínozni, csak nézett és nehezen nyílt
szóra a szája.
- Mondjuk azt –
kezdett bele lassan a poharat forgatva az ujjai között. -, nem éppen erre számítottam,
mikor belestem az ablakon.
Egész végig engem
mustrált a tekintetével, de mégsem tudtam semmit sem kiolvasni a pillantásából.
Dühös volt vagy meglepődött esetleg? Vagy csak kifejezetten nevetségesnek
találta a helyzetet és jól szórakozott rajtunk, hogy ebbe a szituációba
kerültünk?
De egyszerűen
olyan kifejezéstelenek voltak fekete íriszei, hogy még a leggyakorlottabb pszichológus
sem tudott volna semmit sem kihámozni ebből a pillantásból, nem hogy én, aki
még azt sem képes megmondani, hogy mikor viccel a fiú és mikor komoly.
- Kyu Hyun, é-én
s-sajnálom! – fakadt ki hirtelen mellettem Nam Joon minden előzetes figyelmeztetés
nélkül, mire mindketten rákaptunk a tekintetünket.
- Mégis micsodát?
– és még mindig fapofával nézett a fiatalabb srácra, ez hihetetlen!
- Ho-hogy… -
annyira kényelmetlenül érezte magát, hogy már összevissza mocorgott a széken.
Talán azért nem bírt rendesen beszélni, mert már igencsak ittas állapotban
volt? – Tu-tudom, hogy n-nem-nem lett volna sz-szabad.
- Miért nem lett
volna szabad? – hajolt közelebb Kyu Hyun és már láttam rajta az érdeklődés egy
apró szikráját. Érdekelte, hogy mit akar kihozni ebből Nam Joon, és hogy mik
járnak a fejében.
- Kyu Hyun! –
szóltam rá, hogy ne faggassa tovább, mert már nincs beszámítható állapotban,
de mit sem törődött velem.
- Nam Joon, miért
érzed úgy, hogy nem lett volna szabad?
- Mert te é-és
Ha-ha Na…
- Nam Joon, nem
kell válaszolnod neki, ha nem ak…
- …
sze-szeretitek egymást – fejezte be nagy nehezen a mondatot Nam Joon, belém
fojtva ezzel a szót, és szabályosan leesett az állam attól, amit végül mondott.
Kitartóan az
asztallapra szegezett tekintettel ült és meg sem moccant. A nagy vallomás után
mintha teljesen megkönnyebbült és leeresztett volna, és végre nem tördelte az
ujjait sem.
Ezzel szemben én
úgy ültem mellette, mint akinél kicsapták a biztosítékot. Ha egy bomba robbant
volna közvetlenül a Sumin előtt, és kitört volna a harmadik világháború, én azt
sem vettem volna észre. Szinte kiguvadt, üres szemekkel bámultam Nam Joont.
Mit mondott az
előbb?! Hogy Kyu Hyun és én szeretjük egymást?! Mi az ördög folyik itt?!
Görcsbe rándult
gyomorral próbáltam feldolgozni, hogy Nam Joon száját milyen eszement elképzelés
hagyta el. Egyszerűen nem bírtam felfogni agyilag, hogy hogyan juthatott erre a
következtetésre! Kyu Hyun és én… egyszerűen ez lehetetlen és kizárt!
Egyrészről én Se
Jooba voltam szerelmes, nem Kyu Hyunba. Nem véletlenül jártam vele, és nem
véletlenül választottam őt. Igaz, hogy nem voltam közömbös Kyu Hyun irányában, de hogy
szerelmes legyek belé! Kérlek! Ez egy oltári nagy hülyeség és képtelenség.
Másrészről pedig Kyu Hyun sem érzett ilyen téren semmit az irányomban. Ő csak
barátként tekintett rám, megmondta korábban is, hogy szeretne visszatérni ahhoz
a kapcsolathoz, mint ami a csókunk előtt volt, hogy legyünk csak barátok. Még
ha ez a barátság néha kicsit túl is lépett a barátság hagyományos értelemben
vett fogalmán.
Kifejezetten
elutasítottam a gondolatát annak, hogy ezen ennél jobban eltöprengjek.
Téma lezárva, nincs itt semmiféle szerelem kettőnk között. Nam Joon csupán
többet látott bele a dologba, mint ami valójában jelen volt.
Éppen meg is
akartam ezt osztani velük, hogy téved, és fel akartam világosítani, hogy ne
beszéljen máskor ilyen ostobaságokat, de véletlenül a tekintetem a velem
szemben ülőre esett, és minden egyes kimondatlan szó bennragadt valahol a
torkom mélyén.
Azok az ónix
szemek egy pillanat alatt minden gondolatot kivertek a fejemből, mintha egy könnyed
fuvallattal félresöpörte volna őket, még a létezésüket is elfeledtetve. Nem is
tudtam volna először megmondani, pontosan milyen érzés játszott azokban a
szemekben, de a mellkasomban a szívem szinte összeszorult a látványukra.
Először a meghökkenést véltem felfedezni bennük, mint aki szintén olyannyira
meglepődött Nam Joon szavai hallatán, mint én. Másodjára a kíváncsiságot tudtam
meghatározni az érzelem katyvaszból, amit viszont nem tudtam hova tenni. Nem
tudtam, hogy még mindig a korábbi érdeklődést látom-e, ami inkább szólt Nam
Joonnak, vagy valami más keltette-e fel ennyire a figyelmét. A harmadik, és
egyben legmeglepőbb pedig az a simogató gyengédség volt, ami sugárzott az
arckifejezéséből. Az ajkai egy alig észrevehető fél mosolyra húzódtak, amit meg
sem láttam volna, ha nem ismertem volna már minden egyes szegletét az arcának.
Fel sem tűnt volna az a határtalan melegség, ami áradt belőle, ha nem töltöttem
volna vele olyan sok időt az elmúlt hónapokban.
Ez pedig akaratom
ellenére is megdobogtatta a szívem. Hangosat nyeltem, és az ujjaimat belevájtam
a combomba, hogy ne lássa meg rajtam azt a hatást, amit egyetlen pillantással
el tudott érni nálam. Nem akartam, hogy észrevegye, egyszerűen nem láthatta
meg.
Így csak
lehunytam a szemem és próbáltam kiverni a fejemből azt a tekintetet, próbáltam
nem tudomást venni a szívem heves dobogásáról és visszaterelni a gondolataim
oda, ahol körülbelül fél perccel korábban jártak. Mikor pedig úgy éreztem, hogy
sikerrel jártam, máris nyitottam a számat.
- Nam Joo… - de
egy éles, sivító hang félbeszakított. Az említett fiú pedig ijedten kapott a nadrágjához
és vette fel a telefonját egy kis szerencsétlenkedés után.
- Igen? – szólt
bele a készülékbe. – Szia, Hyung! A S-suminban va-vagyok. Nem, n-nem vagyok
r-részeg! Tényleg!
Akaratom ellenére
elmosolyodtam Nam Joonon, ahogy próbálta meggyőzni a bátyját, hogy semmi baja,
és egy cseppet sincs ittas állapotban.
- Nem kell!
Ne-nem szükséges! Egy-egyedül is haza tudok menni! – erősködött, de aztán
Kyu Hyun kikapta a kezéből a telefont meglepetésére. – Hé, mit csinálsz?!
- Szia, Nam Gil!
– üdvözölte a másik felet a vonal túlsó végén. Nam Joon viszont nem ült nyugton
a fenekén, hanem igyekezett visszaszerezni a mobilját a másik sráctól, aki
folyton kikerülte az odanyúlkáló kezet.
- Add már vissza!
A-az az enyém! – nyafogott Nam Joon, mint egy öt éves kisgyerek, viszont
megfogtam a karját és visszarántottam magam mellé a székre, hogy Kyu Hyun képes
legyen nyugodtan beszélni Nam Gillel.
- Nyugi már!
- Igen, majd
gondoskodom róla, ne aggódj! Persze. Ugyan, semmiség! - ezzel pedig Kyu Hyun
bontotta is a vonalat, mint aki jól végezte dolgát, majd visszacsúsztatta az
asztalon a mobilt az akaratos fiúnak mellettem, aki örömmel vette tudomásul,
hogy ismét az övé a telefonja.
- Na? – kíváncsiskodtam
Kyu Hyunnál, hogy mire jutott Nam Gillel.
- Berakom egy
taxiba és hazaküldöm. Nam Gil most nem tud érte jönni és hazavinni, mert az
ügynökségnél van, és éppen gyakorolnak.
- Ilyenkor?! –
borzadtam el. – De hiszen már fél egy is elmúlt!
- Nem pont neked
kellene tisztában lenned azzal, milyen is egy ügynökségnél dolgozni? – tette
fel a költői kérdést, miközben a telefonját halászta elő a zsebéből. Majd
tárcsázott is egy számot és rendelt egy taxit a meglehetősen részeg Nam
Joonnak.
Az ajkamba
haraptam, mert rájöttem (már megint), hogy Kyu Hyunnak igaza van. Meg sem kellett
volna igazából lepődnöm azon, hogy Nam Gilék még mindig gyakorolnak az
ügynökség falain belül. Hisz az ilyesmi nem ment ritkaságszámba egyik cégnél
sem, mivel a gyakornokok minél hamarabb debütálni akarnak, és ezért igazán
keményen küzdenek és hajtanak. Bár ez a kemény munka debütálást követően is
ugyanolyan marad, talán annyi különbséggel, hogy látni is fogják már ennek a
gyümölcsét.
- Ne hidd, hogy
rád nem ez fog várni, mikor a P.S.-nél leszel! – figyelmeztetett egy halvány mosollyal
Kyu Hyun, és felállt az asztaltól.
- Még nem fogtam
fel teljesen, hogy tényleg ott leszek gyakornok – bukott ki belőlem hirtelen
az igazság, amivel még saját magamat is megleptem. – És talán addig nem is fogom,
míg meg nem történik.
- Ne-nem fog
me-megtörténni! – szólt közbe hirtelen Nam Joon, mire nagy szemeket meresztettem
rá. – Itt kell ma-maradnod a Suminban v-velem!
- Nam Joon… -
sóhajtottam lemondóan és inkább nem is válaszoltam rá. Úgy éreztem, tényleg
felesleges erőfeszítés bármi, amit most mondanék neki, mert egyik fülén be, a
másikon pedig kiment volna.
- Merre van a
holmija? – kérdezte Kyu Hyun, mire felálltam, de meg kellett kapaszkodnom az
asztal szélében, mert megszédültem a hirtelen mozdulatoktól. El is felejtkeztem
a váratlan történések sorozatában, hogy már én is igencsak belehúztam az
iszogatásba és nem voltam már a józanság mintaképe.
- Mindjárt hozom – mondtam, miután az asztal nem akart már a plafon felé úszni a szemeim előtt,
és elindultam a hátsó helyiség felé, hogy összeszedjem Nam Joon kabátját és
táskáját. Miután ezzel végeztem, visszamentem hozzájuk és Kyu Hyunnal együtt
ráadtam a másik fiúra a ruháit, miközben ő folyton arról beszélt, hogy nem
szeretné, ha elmennék az étteremből, és hogy nem hagyhatom itt egyedül.
- Ha Na, kérlek!
A k-kedvemért! – nézett rám boci szemekkel, és nagy bánatomra kezdett is hatással
lenni rám a kérlelése. A válaszadástól egy duda hangja mentett meg, ami azt
jelezte, hogy ideje Nam Joonnak végre hazamennie.
- Majd én
kiviszem, te csak maradj itt! – mondta Kyu Hyun, majd átkarolta Nam Joont, aki
alig állt a lábán, és majdnem neki kellett cipelnie kifelé az étteremből. Mikor
becsukódott mögöttük az ajtó, fáradtan rogytam vissza a székre és elterültem az
asztalon, a homlokomat a karomon nyugtatva.
Kezdtem megérezni
ennek az éjszakának a hatását, amitől minden egyes lélegzetvétel nehézkessé és
keservessé vált. Előbb Jae Wan állít be és zavar össze mindent, amit csak
emberileg lehetséges, aztán Nam Joon kavar bele a dolgokba, amire egyáltalán
nem számítottam. Most pedig Kyu Hyunnal kell még megküzdenem…
Mert te és Ha
Na szeretitek egymást.
Olyan hirtelen
visszhangzott ez a fejemben, hogy megdöbbenve fordultam Nam Joon helye felé,
mintha még mindig itt lenne és még egyszer a fülembe suttogta volna
ezeket a szavakat, csak hogy még tovább kínozza a megfáradt agyam. De a széke
üresen pillantott vissza rám, csupán egy félig teli sojus üveg árválkodott
pontosan a szememmel egy vonalban.
Akármennyire is
ellenkeztem korábban és tagadtam, vagy kerestem a kibúvókat, nem lehetett véletlen,
hogy ismét erre a kijelentésre gondoltam. Lassan kúszott be a tudatalattim
legmélyebb zugába, fekete csápjaival előrébb jutva és mindenre rátapadva, hogy
képtelen voltam lerázni magamról. Egyre inkább megfertőzte a gondolataim és
lassan olyan dolgok jártak a fejemben, amiknek nem kellett volna.
Ugyanis egy
rémesen pici részem annyira vágyott arra, hogy ez a mondat valósággá váljon.
Egy rémesen pici részem nem törődött semmivel sem azon kívül, hogy bár igaz
lenne ez az állítás, ami elhagyta Nam Joon száját. Elfelejtkezett Se Jooról, a
tényről, hogy jártunk, a barátaimról, a családomról és mindenki másról. Nem
érdekelte volna a véleményük és figyelmeztetésük a fiúval kapcsolatban. Még
nagylelkűen azt is sutba dobta, hogy Kyu Hyun nem tekint többnek, mint egy
barát. Csak az lebegett a szeme előtt, ahogy fogjuk egymás kezét a fiúval, lágy
és meghitt csókokat váltunk, mint egy boldog pár.
Talán ezért
nyúltam önkéntelenül is a sojus üveg után az asztalon. Mintha az megoldaná
minden problémámat és kitörölné ezt a vágyálmot az agyamból, hogy soha többé ne
bukkanjon fel újra és véglegesen tűnjön el a süllyesztőben. Már éppen a számhoz
emeltem, mikor az üveg kicsúszott az ujjaim közül és csak a levegőt
markolásztam.
- Nem megmondtam,
hogy ne alkoholba fojtsd a bánatod? Már elfelejtetted?
Meglepődve
fordultam Kyu Hyun felé, aki megint velem szemben üldögélt és a kezében
jobbra-balra himbálózott a zöld üveg, ami azt az italt tartalmazta, amire
jelenleg szomjaztam. Mert tudtam, hogy az képes lesz elfeledtetni velem ezeket
az ostobaságokat.
- Nem bánatomban
akarok inni – kaptam az üveg után, de gyorsabb volt és könnyűszerrel
kitért az ujjaim elől.
- Hát akkor?
- Mert finom! –
kezdtem egyre mérgesebb lenni, hogy nem voltam képes kivenni Kyu Hyun kezéből a
sojut, éreztem az összepréselődő ajkaimból és az összevont szemöldökömből.
- Mondj kettőt és
hihetőbbet! – egyértelműen játszott velem és kihívóan kereste a tekintetem, de
én kitartóan csak az üveget néztem. – Te és az alkohol két külön világ vagytok.
- Talán tévedsz – fintorogtam rá, hogy úgy tesz, mintha mindent jobban tudna. – Lehet, megszerettem
időközben.
- Annyira
valószínű, minthogy hirtelen beállít ide G-Dragon – tettette, hogy eltöpreng a
lehetőségen, még az ajtó felé is nézett várakozóan, hátha tényleg belépne ebbe
a kis étterembe egy világsztár, de közben folyamatosan ügyelt rá, hogy ne
kerüljek túl közel a sojus üveghez. De egyszer csak betelt nálam a pohár,
felpattantam álló helyzetbe és kiléptem az asztal mellé, hogy ha Kyu Hyun nem
hajlandó odaadni nekem azt a nyomorult üveget, akkor szerzek magamnak másikat,
aminek segítségével leihatom magam.
Azonban Kyu Hyunt
sem ilyen könnyű fából faragták, és mire pislogtam egyet, máris előttem
termett. Az orrom még a mellkasának is nyomódott, ahogy nekiütköztem, mert nem
tudtam időben megállni. Léptem egyet balra, hogy kikerüljem, de ő követett,
aztán léptem egyet jobbra, de megint csak a mellkasát bámultam, ahogy elállta
előlem az utat.
- Nem mennél
arrébb?! – keltem ki magamból és olyan dühösen néztem a melegítőjének cipzárját,
hogy szinte megremegett a pillantásom alatt. – Miért vagy folyton útban?! Miért
kell mindenhol folyton ott lenned?! Miért bukkansz fel mindenhol olyan
váratlanul?! Miért kell folyamatosan a nyomomban lenned?! Miért nem hagysz
egyszerűen csak békén?!
Lihegve meredtem
szürke melegítő együttesének anyagára és amint ráébredtem, mit zúdítottam Kyu
Hyun nyakába, az ajkamba haraptam, és legszívesebben elfutottam volna a
közeléből is, hogy ne kelljen a szemébe néznem ezek után. Olyan mérhetetlen
bűntudat kerített hatalmába, hogy azt hittem, összenyom a súlya. Így engedve a
késztetésnek, éppen meg akartam fordulni, és úgy ahogy voltam, ott akartam
hagyni az étteremben, egyetlen egy szó nélkül.
De mikor éppen
elhatározásra jutottam és megmozdultam, megragadta a karom, miközben a sojus
üveg nagy hanggal landolt az asztalon. Természetesen összerázkódtam a hirtelen zajra,
és még rémültebben ficánkoltam a szorításában, mint egy csapdába esett vad.
A következő
pillanatban hideg ujjakat éreztem az állam alatt, amik arra kényszerítettek,
hogy arra fordítsam a fejem, amerre nem akartam. Azt az irányt adták meg célul,
amitől ebben a pillanatban rettenetesen féltem, hogy mit fogok látni, így
inkább be is hunytam a szemem, mint egy kislány, és mikor éreztem, hogy megállt
a keze, még jobban összeszorítottam a szemhéjamat.
A lehelete
cirógatta az arcomat, amiben éreztem a soju enyhe illatát, pedig alig ivott pár
pohárral. A gombóc a torkomban meggátolta, hogy rendesen tudjak nyelni, úgy
éreztem, hogy alig jutok levegőhöz miatta.
- Mitől félsz
ennyire? – halk volt a hangja és semmit sem tudtam kibogozni belőle, talán pont
emiatt nyíltak fel a szemeim azon nyomban, ahogy meghallottam azt a mély
baritont, amitől kirázott a hideg is.
Ujjai még mindig
az állam alatt voltak, szokatlanul hidegnek tűntek a fiúhoz képest. Megszoktam,
hogy mindig olyan melegség áradt belőle, most mégis oly hűvösek voltak azok a
hosszú ujjak. Pontosan maga felé irányította az arcom, és mikor a tekintetem
rátalált fekete szemeire, a lábaimból azonnal elszállt az erő, az asztalon
kellett megtámaszkodnom, hogy állni tudjam azt a pillantást, amivel méregetett.
Nem volt dühös
vagy éppenséggel mérges, mint amitől féltem, inkább megint az a kifejezéstelenség
ült az arcán, de a szemei mégis elárulták, hogy nem annyira közömbös, mint
amennyire ezt mutatni szerette volna. Meglepő módon, talán most először éreztem
úgy, hogy a szavaim célba találtak és megbántották Kyu Hyunt.
- Az zavar, amit
Nam Joon mondott? – kérdezte suttogva, ami mégis oly hangosnak tűnt ezen a
késői órán. – Zavar, hogy azt gondolja rólunk, szeretjük egymást?
- Nem! – olyan
gyorsan csúszott ki a számon a válasz, hogy még fel sem fogtam, utána pedig elnyílt
ajkakkal próbáltam feldolgozni, hogy mit is mondtam. – Nem arról van szó, hogy
zavar…
Mintha valaki
átvette volna az irányítást a testem fölött, már nem voltam képes kontrollálni
a szavaim és tetteim. Mintha elengedtem volna a gyeplőt és most a vak
szerencsére és a sorsra bíztam volna magam. Mindenről és mindenkiről
elfelejtkeztem egy másodperc alatt, aminek egy oka volt csupán. Az az ok pedig
éppen előttem állt, és szemeiben az a megbántottság tükröződött, amit én
okoztam.
- Akkor mégis
miért vagy ilyen elutasító velem? – hogy lehet ilyen kellemes hangja egy
fiúnak? Beleremegtem abba a pillantásba és hanghordozásba, amit bevetett
ellenem, hogy kiszedje belőlem azt, amire kíváncsi volt. Pontosan úgy, mint Nam
Joon esetében, és nem is sok sikerrel álltam ennek ellen.
- Nem vagyok elutasító
veled – ráztam meg enyhén a fejem, de csak annyira, hogy Kyu Hyun ujjai egy
pillanatra se kerüljenek le az arcomról. – Csak megígértem, hogy tartom tőled a
távolságot.
Fel sem fogtam
igazán, hogy mit mondok, észre sem vettem, hogy olyan csúszott ki a számon,
amit normális körülmények között hét pecsétes titokként őriztem volna, és nem
kötöttem volna az orrára. De azoknak a szemeknek szinte bejárásuk volt
minden egyes ajtón, amit mások előtt szorosan zárva tartottam.
- Miért tettél
ilyen ígéretet? – őszintén meglepődött, még párat pislogott is
értetlenkedve.
- Mert mindenki
jobban jár így – sóhajtottam meggyötörten. Egyáltalán nem tetszett, hogy erre
a következtetésre jutottam tegnap, de úgy láttam, nincs jobb megoldás.
A fotózás után
eldöntöttem, hogy ideje véglegesen leraknom valaki mellett a voksomat, nem őrlődhettem
a végsőkig két fiú között. Nem játszhattam Se Joo érzéseivel, nem bánthattam
meg minden egyes alkalommal, mert nem tudok elhatárolódni Kyu Hyuntól és az
iránta táplált érzéseimtől (akármik is legyenek ezek pontosan). Eddig is ezt
próbáltam, távol tartani magam Kyu Hyuntól, de ezt vajmi kevés sikerrel tettem.
Nem tudtam elkerülni őt, nem tudtam figyelmen kívül hagyni, mivel egy bandában
volt Se Jooval, így nem tudtam csak úgy kitépni az életemből, mondván, hogy nem
találkozok vele többet. Valahogy úgy kellett megoldanom, hogy napi szinten
kapcsolatban vagyok vele, szóval igyekeztem minél jobban leredukálni a közös
témáinkat. Ezért sem akartam azzal törődni, hogy mi van vele és Jae Wannal,
annak ellenére, hogy megnyertem a fogadásunkat és majd belehaltam már a
kíváncsiságba is.
Nem folytathattam
ezt így tovább, senkinek sem tett ez jót…
- Mégis ki
mindenki? – billentette oldalra kérdőn a fejét Kyu Hyun.
- Én, te… mindenki – azért annyira nem ment még el az eszem, hogy Se Jooról is beszéljek neki.
Ennyi önkontrollom még volt becsípve is.
- Nekem ez
valahogy kevésnek tűnik – húzta el a száját, majd közelebb hajolt. A keze, ami
eddig a csuklómat szorította, eleresztett, és ujjaival kúszott felfelé a karom
mentén, apró lépéseket megtéve, amitől tiszta libabőr lettem.
- Úgyis csak
barátként tekintesz rám, nem mindegy neked, hogy ott vagyok-e a környezetedben
vagy sem? – kérdeztem rá könnyedén, és reméltem, hogy csak az én fülem hallotta
meg azt a fanyar felhangot a szavaimban, ami ott bujkált. Talán mégsem tudtam
már annyira kontrollálni magam, mint amennyire hittem, hiszen akkor nem tettem
volna ilyen megjegyzéseket. Nem mutattam volna ki azt, mennyire megbántott
azzal, amit akkor a liftben mondott nekem.
Ismét csak
megleptem. Ujjai egy pillanatra megfagytak a mozdulat során és rám emelte róluk
a tekintetét.
- Nem –
válaszolta rögtön, mintha nem is kellett volna elgondolkoznia rajta, és ezúttal
rajtam volt a meglepődés sora. Bár enyhe kifejezés lett volna a meglepődés
arra, amit éreztem jelen pillanatban. Elképedve meresztettem rá a szemeim és
nem tudta elkerülni a figyelmem a szinte borsónyi méretűre zsugorodott gyomrom,
amiben ezernyi pillangó kapott szárnyra ettől az egy szótól. – És neked
lényegtelen, hogy ott vagyok-e a környezetedben, vagy sem?
Mintha csak erre
várt volna, ugyanis az ujjai, amik eddig az állam alatt pihentek, az arcomra,
majd a nyakamra csúsztak. Akaratlanul is hozzábújtam a tenyeréhez, amibe szinte
tökéletesen illett az arcom. Kirázott a hideg ettől a bizsergető érzéstől, ami
átjárta az egész testem.
Talán emiatt,
talán az alkohol miatt, talán a késői időpont miatt, kimondtam azt, ami a
szívem mélyén bújt meg, és amit erővel akartam elnyomni. Még ha csak fél nap
telt is el azóta, hogy ígéretet tettem, egy pillanatba telt, hogy mindent
félrehajítsak.
- Nem, egyáltalán
nem lényegtelen – leheltem megtörve, mert képtelen voltam a szemébe hazudni.
Képtelen voltam arra, hogy ennek a pillantásnak olyasmit mondjak, ami nem igaz
és talán megbántom vele. Még ha kevés esély is volt arra, hogy zavarta volna,
ha azt mondom, nem, szerettem volna azt hinni, jelentek neki annyit, hogy nem
tűrte volna közömbösen a kijelentésemet.
- Ennek örülök –
vetett rám egy lágy és gyengéd mosolyt, majd a tarkómnál fogva vont magához még
közelebb, lecsökkentve közöttünk azt a távolságot, ami még megmaradt. Egyből be
is hunytam a szemem, készülve a csókra, a szívem is rögtön a torkomba ugrott,
de csalódnom kellett. Mert „csak” egy puszit kaptam a homlokomra. Mint egy báty
a húgának, ennél rosszabbat talán nem is tehetett volna egy lány szemszögéből
nézve. Mégsem éreztem azt a csüggedtséget, mint amit más érzett volna egy ilyen
eset után. Persze, nem esett jól, de ebben is volt valami meghitt és kedveskedő,
amitől így is elakadt a szavam.
Ezzel elengedett
és leült vissza a helyére, én pedig követtem a példáját, csak csendben lehuppantam
az asztalhoz. Kyu Hyun nem is habozott és egyből töltött magának egy pohár
sojut, amit nem bírtam megállni szó nélkül.
- Szóval te
ihatsz, de nekem nem adsz belőle? – kértem számon félig poénkodva, félig pedig
komolyan.
- Úgy tűntél,
mint aki holtrészegre akarja inni magát, és azt nem szerettem volna látni –
húzta le az italt, majd a következő alkalommal már nem csak a saját poharát, de
az enyémet is megtöltötte. – Most már viszont nem látom ennek lehetőségét,
szóval, íme.
- Igazán hálás
vagyok, Mister Megtestesült Jóság – mosolyogtam rá ironikusan, rázva a fejem,
de felemeltem a poharat, jelezve, hogy azért elfogadom az ajándékát. –
Egészségedre!
Koccintottunk,
majd legurítottuk azt a felest.
- Most hogy már
ittunk is egy keveset – kezdett bele Kyu Hyun, megtörölve a szája szélét. -, elmagyarázhatnád
azt, minek is voltam ma este tanúja!
Olyan hirtelen
ért a kérdése, hogy még levegőt is elfelejtettem venni, és elnyílt szájjal
meredtem rá. Mikor pedig végre ismét működésbe lépett az agyam, becsuktam a
szám és azon törtem a fejem, hogy is kellene elmesélnem Kyu Hyunnak az éjszaka
eseményeit. Ugyanis még én magam sem láttam át teljesen, hogy mi a fene történt
az este folyamán.
- Hát – nyaltam
meg a számat idegesen. – még én sem igazán tudom, hogy mit láttál.
- Nam Joon
egyértelműen többet érez irántad, mint barátság, hacsak nem egy új üdvözlési
formát gyakorolt rajtad. Ami bevezetésének egyébként módfelett örülnék –
vigyorgott rám és még kacsintott is egyet hozzá, ha esetleg nem érteném,
mire gondol. Na persze, nekem egyből el kellett pirulnom ettől és a poharam
alját bámultam. Kyu Hyun nem hagyta sokáig, hogy az üres poharam nézzem,
kitöltötte a maradék sojut az üvegből, és hozott egy újat a hűtőből. – Még
annyit sikerült leszűrnöm az utolsó percekben a nagy erősködése közepette, hogy
nem repes az boldogságtól, hogy gyakornok leszel.
- Nagyjából akkor
össze is raktad a történetet – haraptam az ajkamba idegesen. – Miután megtudtam,
hogy lehetőségem van a P.S.-nél dolgozni, úgy döntöttem, hivatalosan is kilépek
a Suminból. Úgysem lett volna időm rá, mint ahogy te is célozgattál rá
korábban, az ügynökségnél keményen kell hajtanom majd.
- Nem egy habos
torta az élet gyakornokként – ismerte el Kyu Hyun is.
- Ugyan még nem
éltem át milyen, de talán sokakhoz képest nagyobb fogalmam van róla, mi vár
rám – töprengtem el félhangosan.
- És még így is
akarod? Tudván, hogy talán még nehezebb dolgod lesz az apád miatt?
- Végre rájöttem,
mit akarok kezdeni az életemmel – néztem komolyan a szemébe. – Négy évembe
telt visszatalálni ismét arra az útra, amiről gyerekként mindig is álmodoztam.
Semmi pénzért nem fogok róla újra lemondani, bármi is álljon az utamba.
- Remélem,
tartani is fogod ehhez magad, mikor majd legszívesebben csapot-papot ott
hagynál, annyira eleged van mindenből – nem volt semmi szarkazmus és
hitetlenkedés a hangjában, csupán az őszinte bizalmat és kedvességet éreztem ki
belőle, ami hihetetlenül jólesett.
- Majd
emlékeztethetsz rá, ha esetleg fel akarnám adni – mosolyogtam rá vidáman és
megittam az utolsó kortyot a poharamból, amit időközben Kyu Hyun töltött.
- Szóval – dörzsölte
össze a tenyerét és feltűnt, hogy kellemetlenül érinti az előbbi mondatom,
viszont rögtön nem is jöttem rá, miért. Talán egy percbe is beletelt, mire
felfogtam, miért érzi magát ilyen kínosan. Addigra, mire nekem eljönnek a nehéz
pillanatok, addigra ő már nem lesz az ügynökségnél. Már nem lesz a STAND UP
tagja. – Nam Joon azért borult ki, mert nem akartál tovább a Suminban dolgozni?
- Ühüm –
lehangolt a gondolata, hogy Kyu Hyunnak már nem sok ideje volt együtt a
bandával, aminek nyilván ő sem örült túlságosan. De csak megráztam magam
gondolatban és próbáltam kiverni ezt a borús témát a fejemből. – Megígértem
neki, hogy ma együtt fogunk egy kis időt tölteni, Nagymama még egy kiadós
vacsorát is készített, mint búcsúajándék. Aztán meg itt maradtam Nam Joonnal és
beszélgettünk, jól éreztük magunkat. Igazából már arra sem emlékszem pontosan,
mi vezetett ahhoz, hogy azt tegye…
- Na, mi van,
nehezedre esik kimondani, hogy megcsókolt? – most már egyértelműen volt egy kis
kárörvendés Kyu Hyun hangjában, mire csak csúnyán néztem rá, hogy jobb, ha nem
szórakozik velem.
- Tudod, hogy milyen
borzasztó volt? – kérdeztem rá kicsit hisztérikusabban és aggódva.
- Ilyen rossz
volt az az apró csók?
- Ne viccelj már!
Teljesen komolyan mondom – ráncoltam aggodalmasan a szemöldököm a fiúra, akin
kezdtem észrevenni, hogy próbál végre nem viccet csinálni minden egyes
szavamból. – Nam Joon olyan számomra, mintha az öcsém lenne, és egyszer csak
megcsókol… Azt sem tudtam, mitévő legyek hirtelen. Még a végén hálás leszek,
hogy megjelentél a semmiből, mert nem tudom, hogy másztam volna ki ebből a
slamasztikából máskülönben.
- Hajlamos vagy
túldramatizálni a dolgokat, mondták már? – nézett rám, és felkönyökölt az
asztalra, majd az állát a tenyerén nyugtatta. – Megcsókolt, igen. Részeg volt,
túlcsordultak hirtelen benne az érzések. Kedvel téged és valahogy ki akarta ezt
neked mutatni, mert te irtózatosan vak vagy, ha ilyesmiről van szó.
- Hé! –
háborodtam fel a szemrehányásán.
- Csak az igazat
mondom! – vetett rám egy fél mosolyt. – Lehet nem is fog emlékezni semmire
holnap, nem tudhatod. Ha pedig igen, akkor is nagyobb kínban fogja érezni
magát, mint te.
- Az lenne a
legegyszerűbb, ha elfelejtené – fújtam ki gondterhelten a levegőt. Aztán
eszembe jutott valami, amit még egy órája határoztam el, és úgy éreztem, ideje
lenne felhozni. – Amúgy… megkérhetlek, hogy ezt senkinek se említsd meg? Nem
szeretném reklámozni a dolgot, illetve Nam Joont sem szeretném még
kényelmetlenebb helyzetbe hozni.
- Ahogy óhajtod – hajtott fejet színpadiasan, mire egy óriási kő esett le a szívemről. – De
ezért lógsz nekem még egy szívességgel.
- Még egy? –
kérdeztem rá ferde szemekkel. – Mégis miről beszélsz?
- Ha Na, komolyan
mondom, kezdek kiábrándulni belőled. Olyan a memóriád, mint egy szita - temette
az arcát a kezeibe Kyu Hyun és kezdtem igencsak kellemetlenül érezni magam,
hogy úgy tűnik, valamiről elfelejtkeztem. – Emlékszel arra, mikor elmentünk
cipőt venni? – hogyne emlékeztem volna! De csak bólintottam egyet óvatosan. –
Akkor elhangzott egy olyan szóbeli ígéret, hogy tartozol nekem egy
szívességgel, mert nem hagytalak faképnél a buszmegállóban.
- Oh! – ezzel
pedig beugrott, hogy mire is gondolt.
- Bizony oh!
Hát igaza volt,
tényleg olyan volt az agyam, mint egy szita. Bár hogy őszinte legyek, nem gondoltam,
hogy ennek a szívességnek valaha is lesz majd jelentősége. Azt hittem, csak egy
jelképes dolog, és már másnap el is felejtette, de úgy látszik, ő nem volt olyan feledékeny típus, mint én.
- Ha pedig már
így gyűlnek ezek a szívességek, akkor egyet fel is használnék – de hirtelen
elnevette magát és még a sojut is kilöttyintette a poharából közben. – Ne nézz
már ilyen ijedt nyuszi módjára!
Okés, talán
tényleg rám hozta egy cseppet a szívbajt, hogy mégis mit akar tőlem. Túl
hirtelen jött és gyanúsnak is találtam, hogy felhozta most ezt. Ez lerítt nagy,
kidülledt szemeimről és elnyílt ajkaimról is.
- Csak azt
szeretném, ami amúgy is járna – fekete szemeit rám emelte és kihagyott egyet a
szívem, ahogy a pillantása égette az arcom. Azon nyomban rossz érzésem támadt,
hogy mit szeretne kérni tőlem. – Mondd el, mi történt a P.S.-nél a liftben!
Már másodjára
tört ki belőlem nagy sóhaj, mióta leültünk beszélgetni. Kétszer könnyebbültem
meg a válasza után. Sokkal rosszabbra számítottam, ami azt illeti.
- Csak ennyi
lenne?
- Miért, mégis
mit vártál, hogy azt kérem, bújj velem ágyba? – húzogatta kihívóan a
szemöldökét, mintha csak táncra invitálna.
- Kyu Hyun! –
szóltam rá égővörös arccal és ledöbbenve a nyíltságán.
- Maradt még egy
szívességem, szóval még az is szóba jöhet – ütötte tovább a vasat, én pedig
csak némán hápogtam rá nagyokat. Hogy van ilyenhez képe?! Elképesztő volt ez a
srác! – De egyelőre beérem csak annak az incidensnek a történetével.
- És ha nem
mondok semmit?
- Akkor csalódni
fogok benned, hogy nem tartod meg a szavad – jelentette ki nemes egyszerűséggel,
megrántva a vállát.
- Különben is, te tartozol nekem egy magyarázattal, rémlik? –
jutott eszembe a semmiből, mert valamiért nehezemre esett olyan könnyedén
megadni azt a fiúnak, amit kért tőlem. Tudom, kicsit furcsán jön ez ki, de nem
akaródzott egyből igent mondani neki. Inkább ittam még egy kis sojut addig is.
– Megnyertem a fogadást, szóval ideje mesélned Jae Wanról és a kettőtök
viszonyáról.
Amint kiejtettem
a számon az öccse nevét, egyből eltűnt még a mosoly árnyéka is az arcáról és a
tekintete is megváltozott. Harag költözött a feketeség mélyére, amitől kirázott
a hideg.
- Jól van –
egyezett bele meglepően egyszerűen és fenntartások nélkül. Úgy látszott, Kyu Hyunnak
nincs olyan bonyolult gondolkodása, mint nekem. – Beavatlak egy-két dologba,
amiből képet kaphatsz róla, illetve rólunk.
A maradék
vidámság is elszállt, a hangulat komor és rideg lett. Sejtettem, hogy nem lesz
egy könnyű téma, de megfeszült állkapoccsal csúsztam előrébb a széken, közelebb
a fiúhoz, hogy egyetlen egy szaváról se maradjak le, amint belekezd. Úgy
éreztem, pár sötét foltot el fog tüntetni a Jae Wannal való kapcsolatáról.
- Talán az a
legjobb, ha az elején kezdem a dolgot – öntött magának egy emberes adagot a
sojuból, majd megitta, mintha folyékony bátorságot töltene magába. A hangja
különbözött a szokásostól, halk volt és szinte hadarva beszélt, mint aki minél
hamarabb túl szeretne lenni a dolgon. Most láttam először ilyennek. Most láttam
először, hogy valami igazán megérintette és számára is kellemetlen beszélni
róla. – Jae Wan nem a testvérem.
- Tessék?! –
döbbentem le már az első mondatától. Mi az ördögről beszél?
- Nem a
vér szerinti testvérem – magyarázta meg a kijelentését, ami nem volt kisebb
sokk, mint az előbbi. – Mikor kilenc éves voltam, a szüleim elváltak, de az
anyám nem vihetett magával, így maradtam az apámmal, aki egy évre rá
újraházasodott. Annak a nőnek szintén volt egy fia, aki csupán egy évvel
fiatalabb, mint én.
- Jae Wan…
Elképesztő… Fél
perc alatt olyan dolgokat tudtam meg róla, amelyekről halvány fogalmam sem volt
eddig. Olyan dolgokat osztott meg velem, amikre egész idáig vártam. Végre
beavatott az életének apró részleteibe, ami azt jelentette, valamennyire
megnyílt nekem. Azt jelentette, hogy megbízott bennem! Kyu Hyun megbízott bennem…
Majd szétvetett a
boldogság, a mellkasom szorított, de teljesen jó értelemben. Az ajkamba kellett
harapnom, hogy ne mosolyodjak el, mert mindezek ellenére, mégsem egy
tündérmesébe illő történetet mondott el. Az ő családja is igencsak
bonyolult és keszekusza kapcsolatokból állt.
Bár ha jobban
belegondoltam, Jae Wan és Kyu Hyun között egy szemernyi hasonlóság sem volt
külsőre, amit korábban is észrevettem már, csak nem tulajdonítottam neki nagy
jelentőséget. Csupán a mérhetetlen egoizmusukban ütöttek egymásra.
- Igen, Jae Wan – bólintott és csak az tűnt fel, hogy egyre sűrűbben tölti újra a poharát, így
a kézfejére helyeztem a tenyerem, mire megdermedt és végre rám emelte a tekintetét.
Gyengéden kihúztam az ujjai közül az üveget és öntöttem neki inkább én. Így
legalább nem ő töltött újra és újra, hanem kicsit csökkenthettem az
elfogyasztott alkohol mennyiségét. Így is égett az arcom már egy jó ideje,
melegem volt és nagyokat sóhajtoztam, hogy levegőhöz jussak. Néha pedig már
kicsit megmozdult körülöttem a világ is, de igyekeztem visszabillenteni még
időben a helyére. Inkább figyeltem Kyu Hyunra, mert igazán érdekelt, milyen
viszály állhatott a két testvér közé. – Sajnos gyerekként az ember nem olyan
okos és bölcs, mint amilyen szeretne, vagy kellene lennie. Miután az anyám
elhagyott, egy új családtagot elfogadnom, nem kis nehézségekbe ütközött. És
rögtön nem is egyet, hanem kettőt. Jae Wannal soha nem tekintettünk
testvérekként egymásra, szerintem soha nem fogadtuk el egymást úgy igazán. Sok
minden történt közöttünk az évek folyamán, kisebb-nagyobb szurkálódások,
verekedések. Sokszor tettünk keresztbe egymásnak, kavartunk hatalmas
botrányokat, de soha nem gyűlöltem őt. Akármennyire nem jöttünk ki egymással,
nem gyűlöltem.
Kyu Hyun úgy
tűnt, mintha egy teljesen más világban járna, a gondolatai egészen más idők
körül keringtek, megelevenedhetett a szemei előtt az emlékek sokasága. Monoton
leírásába az utolsó mondatoknál került először érzelem. Ott éreztem azt a
feszültséget, ami már sejtette még az én fáradt és lassú agyammal is, hogy
valami komoly dolognak kellett történnie, hogy ilyen módon megváltozzon a
hozzáállása Jae Wanhoz.
- Emlékszel még
arra, mikor említettem, hogy egyetlen egy barátnőm volt eddig? – kérdezte az
asztal fa erezetein végigfuttatva ujjait, mire csak halkan hümmögtem egyet. –
Két évig jártunk együtt, rettenetesen szerelmesek voltunk egymásba. Mindketten
úgy gondoltuk, hogy megtaláltuk az igazit, és hogy egymással fogjuk leélni az
életünket. Soha nem voltam boldogabb, mint azokban az években, a kezdeti
nehézségek ellenére is.
Tartotta a
poharát, hogy töltsek neki újra, de én csak mozdulatlanul meredtem rá, és
éreztem az arcomra kiülő aggodalmat és fájdalmat. És nem azért, mert sejtettem,
hogy valami ezt a boldogságot, amit akkoriban Kyu Hyun magáénak tudhatott,
valahogy elveszítette, hanem mert olyan keserű mosoly jelent meg az arcán
közben, hogy majd megszakadt a szívem a látványra. Borzasztó érzés volt látni,
hogy ennyire fáj neki valami, hogy ennyire küzd az ellen, hogy ezt kimutassa.
Most döbbentem
rá, hogy Kyu Hyun nem csak abból az elkényeztetett ficsúrból, az önelégült
idiótából, a félisten idolból és a mindig jókedvű fiúból áll, akikhez eddig
szerencsém volt. Sokkal több lapult meg benne, és most először pillantottam be
a fátyol mögé. A fátyol mögött pedig ott rejtőzött az igazi énje, amit eddig
olyan gondosan elzárt előlem, hogy még a színét sem láttam. Megismertem a
valódi Kyu Hyunt, akire mindig is vágytam. Megkaptam azt, ami után úgy sóvárogtam,
és még ha nem is volt egy cukormázas idill, örültem neki. Sőt, talán hogy a
nyers valóságot kaptam, még inkább örültem ennek az igazságnak, amit elém tárt.
Mert így éreztem csak igazán a bizalmat, amit belém vetett, hogy ilyeneket is
el mert nekem mondani.
- Boldog voltam –
vette ki a kezemből az üveget Kyu Hyun, miután még mindig nem reagáltam, és nem
töltöttem neki újra. –, de ezt Jae Wannak sikerült tönkretennie. Elcsábította a
barátnőmet.
Hogy micsoda?!
- Elcsábította,
és utána pedig szakított vele. Egyszerűen kihajította, mint egy használt
rongyot – összeszorította az állkapcsát, és az ujjait is ökölbe zárta dühében.
Kezdett a semleges hangja egyre erősebb lenni és haragtól csöpögni. – Nem
gyűlölném annyira, ha legalább szerette volna őt, ha boldoggá tudta volna
tenni! De csak azért vette el tőlem, hogy nekem ártson, csak szórakozásból! Fájdalmat
akart nekem okozni, és úgy látta, hogy így a legegyszerűbb, amiben igaza is
volt.
Kyu Hyun
frusztráltan dörzsölte meg a halántékát, és láttam, hogy nem bír már nyugton
maradni. Dühös volt és szétfeszítette az indulat, amit az öccse iránt érzett.
Az az ellenszenv, amit elfojtott, most szinte elemi erővel tört felszínre.
Végül győzedelmeskedett az idegesség, és felállt a székről, majd a fejét
ide-oda ingatva sétált fel-alá az asztal mellett.
Rémes volt ilyen
tehetetlennek lenni, és valahogy segíteni akartam neki, hogy megnyugodjon. El
akartam érni, hogy ez az ingerültség eltűnjön és ismét az a jókedvű Kyu Hyun
legyen, akit ismertem. Nem állt szándékomban ilyen mély sebeket feltépni, nem
tudtam, hogy egy ilyen komoly dologba fogok beletenyerelni ezzel az egész
kérdéssel. Ezért pedig bűntudatom volt.
Olyan sokszor
segített már nekem, olyan sokszor bukkant fel a megfelelő időben, a megfelelő
helyen. Rengetegszer karolt fel, megszámlálhatatlan alkalommal volt mellettem,
mikor szükségem volt valakire. Most az egyszer itt volt a lehetőségem, hogy
viszonozzam azt a sok mindent, amit tőle kaptam, mégis kuka csendben ültem a
székemen és csak követte a tekintetem a fiút.
- Kyu Hyun… -
suttogtam halkan, de mintha meg sem hallotta volna. Felálltam, nyeltem egy nagyot,
mert le kellett küzdenem a hirtelen szédülést, ami rám tört.
- Kyu Hyun – még
mindig nem reagált, csak ökölbe szorított kézzel lépkedett, egymás után téve a
lábait. Búzabarna haja a szemöldöke vonalát súrolta és aggodalmas ráncok
gyűltek a homlokán. Szája vékony vonallá préselődött, ahogy jártak a
fogaskerekek a fejében, megoldás után kutatva.
- Kyu Hyun! –
léptem be az útjába, és ahogy nem sokkal korábban én, most ő torpant meg előttem.
Ő lépett ezúttal balra, de követtem a mozdulatát, bár egy kicsit meginogva,
majd jobbra lépett, de nem hagytam megszökni.
- Ha Na! – halkan
mondta, mégis ijesztően hatott a nevem a szájából. Egész testében megfeszült,
hogy visszafogja magát, láttam, hogy legszívesebben félrelökne az útból, és
rettentően nagy önuralmába kerül, hogy ezt megállja.
- Kyu Hyun…
Neve halk
sóhajként hagyta el ajkaim, és valami olyan lett úrrá rajtam, amit már olyan
régóta nem éreztem a közelében. Miket is beszélek? Csupán egy napja, hogy
utoljára hasonló érzés kerített hatalmába, mégis kedves ismerősként öleltem
keblemre. Mégis szinte szívtam magamba és egyre jobban telítődött bennem,
mintha soha nem lenne elég.
Kezeim úgy
mozdultak, mintha zsinóron rángatták volna őket. Meleg ujjaim Kyu Hyun arcára
simultak, közrefogva azt a helyes és szívdöglesztő arcot, ami még a rajta
játszó zaklatottság ellenére is megdobogtatta a szívem. Azokból a szemekből egy
pillanat alatt eltűnt a feszültség, csupán a meghökkent arckifejezés maradt a
nyomában.
Meg akartam
vigasztalni, eltüntetni ezt a vihart a lelkéből, amit akaratlanul idéztem elő.
Nem akartam tovább szenvedni látni, mert úgy éreztem, minden egyes pillanattal
csak az én szívem egy darabkája sorvad el.
Ennek akartam
betudni a dolgot.
Ezzel a
„jó cselekedettel” magyaráztam később, hogy miért ágaskodtam lábujjhegyre, miért
húztam közelebb magamhoz az arcát, és hogy miért nyomtam erősen az ajkaim az
övének…
Aztaaaaaa *-* viii végre egy kis Ha Na Kyu Hyun pillanat <3 és a végén a csók :3 ... remélem hogy Ha Na vele fog össze jönni véglegesen !! És nem mellesleg nagyon jól sikerült ez a rész!! Végre bepillantást nyerhettünk Kyu Hyun életébe, amire nagyon kíváncsi vagyok már ! Létszi hozd gyorsan a következő részt, amint tudod! ^^
VálaszTörlésBizony, már nekem is hiányzott egy pici Kyu Hyun :D A végéről nem mondok semmit, legyen meglepi :3 És köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy elnyerte a tetszésedet a rész, mert izgultam, hogy nem sikerült olyan nagyon jóra, de akkor azért nem lett rossz! ^^ ÉS ahogy te is mondtad, egy kicsit bepillanthattunk Kyu Hyn múltjába, ami már igazán kijárt. :)) Köszi, hogy írtál! *-*
TörlésAzta a szent istent mi a fene pont itt hagyni abba kinozni szeretnel minket olvasokat. Alig varom a folytatást amit remelem mi el hamarabb olvashatjuk. Csak igy tovabb fighting.
VálaszTörlésIgen, rossz szokás ez író részről, hogy gonoszak vagyunk a részek végével kapcsolatban. :D Igyekszem majd a következő fejezettel, és köszi szépen! ^^
TörlésOhmygosh!!!!!! Szegény NamJoon hogy megijedt Kyuhyuntol xd de olyan kis édesen mondogatta még mindig Hananak hogy maradjon. *-* Ohh viszont ez a mondata hogy Kyuhyun es Ha a szeretik egymast... Omo omo kicsit sokkolt xd Hana és Kyuhyun ugylátszik most jo sok mindent megvitattak. Hanat viszont ugy segbe rugtam volna xd mi az hogy Csókot vart mikor Kyu csak homlok puszit adott?? Es ilyenkor persze SeJoo nem is jut eszebe... Persze ez is valamilyen szinten az alkohol hibája de akkor is... És ez a végén??? Mar tokre megkonnyebultem mikor olvastam hogy csak homlok puszit kapott erre most ő csokolja meg??? Aigoooo te lany hat SeJoora nem is gondolsz!!! Mi lesz vele? Igy is egy este alatt ketszeresen is megcsalta!! Aigooo megorulok!!! Egyébként már tenyleg elmondhatná Kyuhyinnak hogy mi volt a liftben! Kivi vagyok a reakciójára. Oh és vegre Kyu beszelni kezdett Chrisrol. Mondjuk azután hogy Chris milyen kis szomoru volt meg mondta Ha a nak hogy nem olyan rossz fiú ő kétségek vannak bennem hogy Kyu mindent elmondott e vagy esetleg ő se sejti hogy mi miatt tette ezt Chris de megvolt rá az oka. Egyszerűen már nem tudom elhinni hogy az a fiú csak úgy kicseszesbol csinalta. Biztos elötte vele is tortent valami ami miatt ez volt neki a bosszú. Na de megyek fojtatom , de félek!! Ajj nem akarom hogy szegény SeJoo szenvedjen meg megcsalják. Olyan jo fiú ő ehhez. :"(
VálaszTörlésIgen, Nam Joon egy cukorfalat, és nem meglepő, ha kicsit beparázott Kyu Hyuntól, mert a srác nem viselkedett éppenséggel olyan kedvesen. :D
TörlésHa Nanak szokása, hogy valahogy mindenről megfeledkezik, mikor Kyu Hyunnal van, és ebbe sajnos sokszor beletartozik Se Joo is. :/ És akkor erre jött még az alkohol is, ahogy mondtad... hát furcsa dolgokat ki tud hozni az emberből. És hát a végén az a csók... hát csak annyit mondok, hogy olvasd a kövi fejezetet! :DD
Hát nagyon jól megfogalmaztad a dolgokat Chrisről, vagy Kyu Hyun hallgat el valamit Ha Na elől, vagy Chrisnek volt olyan oka, amiről nem tud, vagy valami egészen másról van szó. :D Rejtélyek rejtélyek hátán. :D Szóval csak izgulj még és légy nagyon-nagyon kíváncsi. :DD
És köszi, hogy ilyen aranyos vagy és írsz minden fejezethez <3 :3 Nagyon jó olvasni és erőt ad a folytatáshoz a mostani részeknél, mert most kicsit leapadt a kedvem. :D