2016. jún. 14.

23. fejezet

Sziasztok!
Nagy nehezen sikerült végre időt szakítanom az írásra, és ez remélhetőleg így is marad a továbbiakban. :) Nem tudom, hogy sikerült ez a rész, remélem, nem lett unalmas. Mindenkinek jó olvasást kívánok, és ne tartsátok magatokban a véleményeteket, már két szónak is örülök, még ha az is, hogy "rossz volt". :D 
Ami még FONTOS, ez főleg azoknak szól, akik a facebookról ide kattintva olvassák a történetet. A régi rendszer, amit egy írótársam szokása miatt bevezettem (mert azt hittem, jobb), most törölném, és visszatérnék az eredeti felállásra. Így ha szeretnél jelölést a következő részekhez, akkor annyi a dolgod, hogy LIKE-olod ezt a fejezetet tartalmazó posztot. Utána már automatikusan jelölést nyertél az összes többihez is (milyen szerencsések lesztek:D). Azt hiszem, ennyi lenne, hát hajrá! ^^

Szőke herceg álruhában

- Jól vagy? – a hangja meglepetésként ért, még csak fel sem fogtam igazán, csak akkor tértem észhez és dolgozta fel az agyam, hogy kivel is kerültem szembe, mikor megláttam az arcát is. Még egy teljes nap sem telt el, hogy olyan furcsán és annyi megválaszolatlan kérdéssel váltunk el, most pedig itt botlunk egymásba. – Minden rendben, fel tudsz állni?
Egyre bizonytalanabbul méregetett barna szemeivel, amik az aggódó hangja ellenére hidegen mértek végig. Én pedig csak némán és teljesen ledermedve, majdhogynem tátott szájjal bámultam rá. Hogy lehetek ilyen peches, hogy nem tudom elkerülni azokat az embereket, akiket el akarok?!
- Ha Na, megsérültél? – kérdezte szemöldökét ráncolva és megunva a várakozást, hogy végre elfogadjam a felém kinyújtott kezét, leguggolt és a karom alatt átnyúlva az ölébe kapott.
- Mit csinálsz?! – hüledeztem félhangosan és erősen belekapaszkodtam a nyakába, félve, hogy leejt. – Tegyél le!
- Na, csak nem vitte el a cica a nyelved! – suttogta a fülembe kárörvendően, én pedig eltoltam magam, hogy a szemébe tudjak nézni. – Ne nézz így rám!
- Pedig megérdemled – jegyeztem meg, de eltüntettem a dühös és felháborodott kifejezést az arcomról.
- Ha előbb észbe kapsz, nem kényszerülök erre – mondta Jae Wan még mindig tartva a szemkontaktust.
- Miről beszélsz? Senki nem kért meg rá, hogy játszd a hőst és az öledbe kapj!
- Tudod milyen kínos volt mindenki előtt, hogy már percek óta meg sem szólalsz és meg sem moccansz? – szűrte összeszorított fogai között, én pedig ekkor jöttem rá, hogy még mindig a P.S. Ent. előcsarnokában vagyunk, és egy kisebb tömeg gyűlt körénk. Ez pedig nem lett volna olyan borzalmas, ha nem fogott volna minden egyes lány (igen, többségében fiatal lányok álldogáltak körülöttünk) egy okos telefont a kezében és készített volna képeket, illetve felvételeket rólunk.
- Tegyél le… - motyogtam zavarban és elfordítottam a tekintetem a fiú rideg pillantásáról, majd kitartóan a vállát kezdtem el nézni.
- Azt már nem! – éreztem, hogy enyhén megrázza a fejét. – Ha leteszlek, az csak még kínosabb lesz.
- De…
- Most pedig maradj csendben és ne fészkelődj, mert már így is elég nehéz vagy! – adta ki az utasításokat, nekem meg égő fejjel, és legfőképpen csendben kellett tűrnöm, hogy így parancsolgat. Éppen eléggé megalázó volt a helyzet már, nem akartam rajta még tovább rontani.
Jae Wan megindult velem az ölében és az információs pult felé lépdelt. Láttam, ahogy mindenki tekintete és kamerája követ minket, ahogy a fiú elegánsan és mintha meg sem kottyanna neki a súlyom, keresztülsétál a tömegen. Ezek a tekintetek egyszerre tükröztek döbbenetet, irigységet, értetlenséget, haragot és meglepődést. Szóval mondhatni egyetlen egy pozitív érzelmet sem fedeztem fel rajtuk, amin az összesúgások és megjegyzések - amiket csak félig kaptam el - csak rontottak. Egyiket sincs kedvem itt megismételni, de elég, ha annyival tisztában van az ember, hogy nem együttérzésről és kedvességről árulkodtak ezek az elhangzott szavak.
Így megunva ezeket a pillantásokat, kommentárokat inkább nekidöntöttem a homlokom Jae Wan vállának, hogy elrejtsem a vörös arcomat és homályos tekintetem. Kínos volt és rettentően kellemetlen az egész helyzet.
- Jó napot! – szólalt meg a fiú meglepően kellemes hangon, amihez nem voltam hozzászokva.
- I-igen? – kérdezte remegő hangon Ha Neul, ha jól sejtettem. Egy picit ki is kukkantottam a fiú válla mögül, hogy követhessem az események folyását. Ha Neult sem kellett félteni, egyből, ahogy meglátta Jae Want, egy kezes báránnyá változott. Lesütötte a tekintetét, arca enyhe rózsaszín színben játszott, idegesen tördelte az ujjait, ahogy felállt.
- Mi történt itt az előbb? Miért nem engedték be a kisasszonyt? – kérdezte Jae Wan jól játszva az értetlen és diszkréten érdeklődő úriember szerepét. Szóval kisasszony? Nem rossz Jae Wan, de kár hogy csak megjátszod az egészet!
- S-sajnos nem rendelkezett belépővel, n-nem adtak le k-kérvényt a nevére – magyarázta Ha Neul összezavarodva és félénken. Egy tincset tűrt a füle mögé, majd nagyokat pislogva emelte fel a tekintetét Jae Wanra. Oké, egyértelmű volt, hogy próbálja játszani az ártatlan kislány szerepét, és még rá is tesz egy lapáttal, hogy meggyőzze a „hercegemet”.
- És hogy kerültek ide a biztonsági őrök? – folytatta a kérdezősködést Jae Wan.
- Mr. Jung, azt hittem, hogy a hölgy csak át akar verni és nem hallgatott a szép szóra, így…
- Így máris hívta az őröket anélkül, hogy nyugodtan próbálta volna megoldani a helyzetet – vágott bele a szavába Jae Wan kíméletlenül és keményen. Levetette azt a kedves kifejezést az arcáról, amit eddig fenntartott, majd azt a rideg maszkot vette fel ismét.
Mr. Jung?! Velem lett volna ilyen kedves ez a lány… Talán emiatt sem sajnáltam meg Ha Neult annak ellenére, hogy Jae Wan nem bánt vele éppenséggel kesztyűs kézzel.
- Én csak a munkámat próbáltam végezni, az előírások szerint cselekedtem, Mr. Jung! – esett kétségbe és már könnyek gyűltek a szemébe. Mégis mitől ijedt be ennyire ez a lány, hogy így megtört pár keményebb szó hallatán?
- Jae Wan… - súgtam rettentő halkan a fülébe, hogy senki se vegye észre. – Nem csak az ő hibája…
Az ujjai megfeszültek a combomon és az oldalamon a szavaim hallatán. Nem tudtam, hogy jelzésnek szánta-e, hogy maradjak csendben, vagy csak váratlanul érte az akcióm, hogy megszólaltam a kifejezett kérése ellenére.
- Kérem, Ha Neul, legközelebb legyen körültekintőbb a helyzetet illetően! – sóhajtott Jae Wan, mint egy megfáradt férfi, aki hirtelenjében tíz évet öregedett és elege lett a fiatalság megfenyítéséből.
- Igen, Mr. Jung, igyekszem a továbbiakban! – bólogatott, mint egy bólogatós kutya, amitől szinte rosszul lettem. Mégis mitől lett ilyen szófogadó hirtelen?!
- Kihez szeretett volna menni a kisasszony korábban? – érdeklődött már sokkal kedvesebben a fiú, és végig sem mondta a kérdést, már hallottam, ahogy a lány a billentyűzetet püföli. Ha tudni akarta, hova igyekeztem, akkor engem is megkérdezhetett volna… Kezdtem úgy érezni magam, mint egy batyu, amit úgy tart a kezei között, mintha ott sem lenne.
- Yoon Sung Chanhoz szeretett volna eljutni – válaszolt készségesen a lány.
- Hol találhatom meg őt? – még pár pötyögés következett.
- A kétezer-kétszázkettes szoba a huszonkettedik emeleten.
- Köszönöm! – bólintott Jae Wan és megindult az előcsarnokot és a P.S. belső részlegét elválasztó forgóajtó felé. – Elnézést, hoznák a két bőröndöt, ha megkérhetem Önöket?
Jae Wan egy kedves és odaadó mosollyal nézett a biztonsági őrökre, akik még mindig ott álldogáltak csendben mellettünk, várva, hogy mi is fog kisülni ebből az egészből. Egymásra néztek, de nem nagyon akaródzott megmozdulniuk. Nem volt ínyükre, hogy egy ilyen vakarcsnak kell engedelmeskedniük, mint Jae Wan.
- A kisasszony bokája megsérült, és mint láthatják nincs több szabad kezem – magyarázta meg a kérését Jae Wan, így már kevésbé kelletlenül mozdultak meg a férfiak és követtek minket a liftig, miután átmentünk a forgóajtón.
Amint beléptünk a forgóajtón az előcsarnokban összegyűlt tömeg a sutyorgás helyett már hangosan tárgyalta meg az imént látottakat, mit sem törődve azzal, hogy nem egy másik világba léptünk át a forgóajtóval, csak egy-két méterrel sétáltunk odébb, így még tisztán és kivehetően halljuk minden egyes szavukat.
- Köszönöm szépen a segítségüket, innen boldogulunk! – fordult a biztonsági őrök felé Jae Wan, akik nagy megkönnyebbülésükre szívesen hagytak fel a hordár szerepével.
Mivel azt hittem, hogy vége a színjátéknak, elhajoltam a fiútól és azon kezdtem el ügyködni, hogy leszállhassak az öléből, de meglepetésemre visszarántott magához és odaszorított a mellkasához.
- Még egy kicsit maradj nyugton, míg be nem szállunk a liftbe! – ezzel megnyomta a hívógombot és a háttérben egyenletes zajjá halkult zsivaj mellett álltunk csendben a lift előtt. Az egész testemmel érzékeltem minden rezdülését, a szíve ütemes dobolását a mellkasában, a szabályos lélegzetvételét, az illatát, ami erős volt és határozott, pont olyan, mint amire régebbről emlékeztem, azzal a kis édességgel, amit olyan furcsának véltem ebben a férfias illatban.
A lift csilingelő hangja térített észhez, hogy fejezzem be az ábrándozást, és ekkor óvatosan lerakott a földre, miután kiszálltak a liftből az utazók. Behúzta a két bőröndöt a felvonóba és megnyomta a huszonkettes gombot a kijelzőn. Az ajtó bezáródott és megkönnyebbülve engedte el magát, nekidőlve ezzel a liftben lévő korlátnak.
- Azt hittem már, hogy soha nem szállunk be! – elégedetlenkedett és közben a vállát masszírozta, meg a nyakát. – Olyan vékonynak tűnsz, aztán meg kiderül, hogy a látszat mekkorát csal.
- Hé! – háborodtam fel és ismét rá kellett ébrednem, hogy a hősies megnyilvánulása ellenére, kivel is állok szemben. – Én megmondtam, hogy tegyél le, te próbáltad itt játszani a  szőke herceget!
- Hogy úsztad volna meg máskülönben akkor ezt az egészet, amibe belekeveredtél? – kérdezte tőlem tiszta kíváncsisággal, semmiféle rosszindulattal. De nem állt meg itt, rákontrázott. – Ha nem játszom a szőke herceget, ahogy te fogalmaztál, akkor most a biztonsági szolgálatnál ücsöröghetnél, várva a bátyádat.
Nagy szemekkel és elszégyellve magam bámultam rá, de ő csak a lift fényes aranyszínű ajtaját nézte kitartóan. Hogy lehet valaki ilyen idegesítő?! Legszívesebben bokán rúgtam volna, csak azért, mert igaza volt. Ha nem lép közbe, akkor már rég azzal az igencsak ellenszenves férfival üldögélnék egy szobában, idegesen várva Sung Chan belépését a helyiségbe.
- Köszönöm… - motyogtam zavartan és irtózatosan halkan, amit nem is biztos, hogy Jae Wan is meghallott. Éppen ezután szólalt meg a kis csengettyű, jelezve, hogy elértük a huszonkettes emeletet.
- Mindegy! – felelte Jae Wan és megfogta mindkét bőröndömet, amin a válltáskám is volt, hogy kilépjen a fülkéből. Nem tudom, miért, esetleg megint amiatt a rideg maszk miatt, amin kissé áttörtek az érzelmei – sértettség, megbántottság és szomorúság, amit talán csak odaképzeltem -, vagy az, hogy még a szemembe sem nézett, csak a mély és nemtörődöm hangját hallhattam – de megragadtam a karját. Meglepődve torpant meg, hátrafordulva, hogy mégis mit szeretnék.
- Tényleg köszönöm! – próbáltam belesűríteni mindazt a hálát, amit tényleg éreztem, és a tekintetemmel sugalltam, hogy nem csak holmi felszínes, udvariasságból elejtett köszönetet hall. Az ujjaim akaratlanul szorultak meg kissé a karján, a kabátját összegyűrve ezzel, amit viselt.
Szemei érdeklődve figyeltek, mintha kerestek volna rajtam valamit, mintha reménykedett volna valamiben. Valahogy a bizonytalanság jeleit vettem rajta észre, amihez nem voltam hozzászokva ezen az arcon. Éppen szóra nyílt a szája, valamit mondani készült, és azt vettem magamon észre, hogy szinte vágyom azok után a szavak után, amiket mondani akar.
- Vigyázz! – riadtan kiáltott fel, és rántott egyet rajtam, aminek köszönhetően kiestem a liftből, egyenesen a mellkasának. – Mi a fene?!
Elléptem tőle és értetlenül bámultam a hátam mögé, ahol a lift ajtó becsukódott és már ment is tovább valamelyik óhajtott szintre, ahol türelmetlenül vártak rá. A probléma viszont az volt, hogy én éppen az összecsukódó ajtó útjában voltam, de mintha fel sem tűnt volna neki, könnyűszerrel rám zárta volna azt a féltonnás ajtót.
- Minden rendben? – nézett le rám ijedten Jae Wan. Csak bólogatni tudtam, mert most először láttam félelmet a fiú szemében. Most először vettem észre rajta, hogy ténylegesen aggódik miattam, vagy egyáltalán akármi miatt. – Szólni kell a karbantartóknak, ez így veszélyes.
Ismét csak bólintani tudtam egyet helyeslésül, mert még nem tértem észhez az előbbi akciója után. Neki is feltűnt, hogy túlságosan közel állunk egymáshoz, és még mindig átkarolja a vállamat, így zavartan és a torkát köszörülve lépett el mellőlem, majd lökte nekem az egyik bőröndömet.
- Nem vagyok a szolgád, szóval te is hozhatnál valamit – mondta, majd megindult balra, hogy még az arcát se lássam, de a rózsaszín füle árulkodó volt. Csak magamban megmosolyogtam, és nem tettem szóvá, mert nem akartam kínos helyzetbe hozni. Így is sokat segített nekem ma, ha nem gúnyolom ki, az egy jó pont, nem?
Így csak követtem a folyosón, majd a keresett ajtó előtt leállt és bekopogott. Válasz semmi, szóval egyszerűen benyitott.
- Meg is érkeztünk – mondta, majd belépett, maga után húzva a gurulós bőröndömet. Én is bementem a nyomában, ahol ugyanaz a rendetlenség fogadott, mint legutóbb, mikor itt jártam. Leállítottuk a két nagy koffert az ajtó mellé, majd becsukta azt. Se szó se beszéd utána meg lehuppant a bátyám puha, bőr karosszékébe.
- Mit művelsz? – néztem rá kérdőn, mert még kicsit fészkelődött, de végül megtalálva a kényelmes pozíciót, mozdulatlanná merevedett, miközben sötét szemei végig engem pásztáztak.
- Nem illene valamivel megkínálnod a megmentődet? – várakozóan mért végig, én pedig sóhajtva vettem tudomásul, hogy nem szabadulok meg olyan könnyedén tőle, mint ahogy szerettem volna. Habár most az egyszer tényleg megérdemelte, hogy kedvesen bánjak vele.
- Tea, kávé, víz? – érdeklődtem és a kis hűtő elé léptem, az íróasztal mellett.
- Kávé, két cukorral és tejszínnel – felelt lazán és nagyot kellett nyelnem, hogy megálljam szó nélkül a parancsolgatást. Neki is álltam feltenni a kávét és csendben vártam, hogy a gép elkészítse. Jae Wan nem siettetett, csak követte minden egyes mozdulatomat a pillantásával, de egy szót sem szólt. Egyszerre volt feszélyező és megnyugtató a jelenléte.
- Még egy cukorral, a vércukrom leesett, annyit kellett ma cipekednem – jegyezte meg, miközben a cukrot kanalaztam a kis csészébe. Mély levegőt vettem és mosolyogva fordultam felé.
- Tessék, Mr. Jung! – olyan mézesmázos hangon szólaltam meg, egy olyan mosollyal az arcomon, hogy mindenki más rosszul érezte volna magát tőle, Jae Wan mégis mosolygott.
- Köszönöm, Yoon kisasszony! – tetézte, amit már én sem tudtam megállni igazi mosoly nélkül és leültem vele szemben az asztal túloldalára. – Áh, utálom, ha így szólítanak.
- Pedig egész jól tűrted – jegyeztem meg. – Még mintha élvezted is volna.
- Az a baj, hogy tegezni nem tegezhet, de ezt meg már túlzásnak tartom – húzta el a száját. - Mégsem vagyok egy igazgató az ügynökségnél, hogy így hívjon!
- Nem állna pedig olyan rosszul, habár az igaz, hogy jól meghunyászkodott előtted a lány - jegyeztem meg fintorogva, ahogy visszaemlékeztem, hogy Ha Neul mennyire megváltozott, ahogy Jae Wan felbukkant a színen.
- Amióta itt dolgozik, így viselkedik velem. Azt hiszi, hogy ezzel valamit elérhet nálam – ugyanúgy fintorgott mint én, ami kifejezetten örömmel töltött el, mert végre valamiben egyetértettünk. Nem bírta egyikünk sem ezt a hamis jópofizást.
- Nem tudja, hogy téged nem hat meg, ha kedvesek veled – szúrtam oda a fiúnak, akinek a tekintete élesen villant a kávéscsésze fölött, mielőtt ivott volna belőle.
- Nem akarsz a titkárnőm lenni, ha igazgató leszek? – kérdezett rá. – Elég jó kávét főzöl.
Elnevettem magam a kérdésén. Mégis mióta tud Jae Wan viccelődni?
- Köszi, de inkább passzolnám. Maradok a gyakornoki programnál – ráztam meg a fejem még mindig mosolyogva.
- Szóval igaz? Tényleg gyakornok leszel? – egyenesedett ki a székében, és meglepően komollyá vált az arckifejezése, ami óvatosságra intett.
- Talán baj?
- Csak meglepődtem, ennyi – dőlt vissza nyugodtabban, de ez elég volt ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésemet.
- Többről van itt szó – mondtam neki halkan és odaléptem hozzá, nekidőlve az asztal lapjának. A gurulós székkel felém fordult, és teljesen kivehetetlen tekintettel figyelt. – Miért lepett meg ennyire a dolog?
- Csak nem gondoltam volna, hogy az apád engedni fogja – rántott egyet a vállán nemtörődöm módjára.
- Nem éppen arról van szó, hogy engedi, sőt. Legszívesebben már most kirúgna innen, ha módjában állna – sóhajtottam fáradtan. Még mindig nem tudtam túllépni azon, hogy mi fog történni, ha ismét összefutok az apámmal. Túlságosan mélyen megsebeztem a legutóbb és valószínűleg minden erejével azon lesz, hogy eltávolítson az ügynökségtől, vagy legalábbis pokollá tegye az életemet itt, hogy magamtól akarjak majd távozni.
- Az apád nem olyan ember, aki könnyedén meggondolná magát, szóval komolyan sarokba kellett szorítanod, hogy belemenjen ebbe – gondolkozott el a fiú és azon kaptam magam, hogy úgy beszélgetek vele, mintha éppenséggel Sung Channal vagy So Haval állnék szemben. Aztán szemet szúrt valami, ami felett eddig elsiklottam.
- Honnan tudsz te ennyi mindent rólam? – szegeztem neki egyenesen a kérdést. – Tudtad, hogy Sung Chan a bátyám, tudod, hogy rossz a viszonyom az apámmal, amivel igencsak kevesen vannak tisztában. Korábban meg mindent tudtál rólam és Kyu Hyunról is.
- Csak a megfelelő helyen kell feltenni a megfelelő kérdést, és megkapod a választ, amire annyira vágysz – búgta mély és vonzó hangon. Vagyis csak annak szánt hangon, mert egy pillanatig sem volt képes átverni.
- Miért érdekellek ennyire? Miért törődsz ennyire velem és a dolgaimmal? – egyre jobban felpaprikázott, pedig tulajdonképpen nem csinált semmi rosszat. Hacsak azt nem vesszük, hogy mennyi mindennel tisztában van velem kapcsolatban, holott a nagy részét nem az én számból hallotta.
- Egészséges kíváncsiság, hogy kivel lófrál a bátyám? – kérdezett vissza és eltűnődő kifejezéssel az arcán bámult rám, miközben letette az üres kávéscsészét az asztalra.
- Erről van szó? – néztem rá lenézően és undorodva. Ennyit a jóhiszeműségemről, csak nem kellett volna így bíznom benne és jót feltételeznem róla! – Megint meg akarod ismételni azt az ocsmányságot?! El kell keserítselek, nem szeretem Kyu Hyunt, és ő sem engem. Felesleges nálam bepróbálkoznod. Akkor sem kellenél, ha térden állva könyörögnél, egy ilyen szemét alak senkin…
- Befejezted?! – olyan hirtelen termett előttem, hogy a ki nem mondott szavak bennakadtak. Sötét szemei megvillantak, arca megkeményedett és félelem uralkodott el rajtam, ahogy pár centi választott el csak minket. – Látom, tényleg beavatott a piszkos kis múltunkba Kyu Hyun.
Éreztem rajta, hogy dühös, szinte forrt belülről és remegtem a kezei között. Megtámaszkodott az asztalon, két oldalt a csípőmnél és ellentmondást nem tűrő pillantása szinte rabul ejtett. A szívem a torkomban dobogott, egyszerre akartam eltépni a tekintetem róla, majd pedig elmenekülni, és kivárni, hogy mégis mi lesz a következő lépése.
- Igen, elmesélte, mit tettél – mondtam remegő hangon, pedig nem is kérdés volt.
- Mit tettem? – kérdezett vissza hitetlenkedő nevetés mellett Jae Wan és ingerülten fordította el a fejét, majd ismét a szemembe nézett, mire még levegőt venni is elfelejtettem. – Biztos úgy akarsz vádaskodni, hogy nem vagy tisztában minden egyes részlettel?
Elnyílt szájjal figyeltem azt a szempárt, amin megint felismerhetővé vált a fájdalom és düh érzése. Hát tényleg igazam lett volna? Tényleg van valami olyan részlet, amit vagy Kyu Hyun nem osztott meg velem, vagy amit még ő sem tud, de ezzel ellentétben Jae Wan igen…?
- Akkor meséld el! – böktem ki bátran, ami még engem is meglepett, nemhogy Jae Want. Csak egy pillanatig láttam az arcán a csodálkozás jeleit, amit azon nyomban igyekezett is eltüntetni.
- Rontsam el a szórakozást? – kérdezte rosszallóan. – Ha a rejtvénynek tudod a megfejtését, akkor a többi része már nem lesz olyan izgalmas.
Sóhajtott egyet, majd készült ellépni az asztaltól és ezáltal ennyiben is hagyni a témát, de megragadtam a kigombolt kabátjának a szélét.
- Meddig akarod ezt még tovább folytatni? – kérdeztem halkan és a vörös színű pulcsijára meredtem. – Szerinted ez csak egy játék?
- Tessék? – kérdezett vissza kissé félve, de nem mozdult. Rá emeltem a tekintetem és önkéntelenül kibuktak belőlem a szavak.
- Egyértelműen van valami a háttérben, amit nem akarsz elmondani. Miért nem tisztázod egyszerűen a félreértést kettőtök között és beszélitek meg a dolgokat? – miért tűnt olyan kétségbeesettnek a hangom még a saját fülemnek is? – Kyu Hyun gyűlöl téged, de lehet, hogy csak azért, mert félreértették egymást. Csupán egy ostoba kommunikációs hiba, amit könnyedén megoldhatnátok, ha a büszkeségedet félretennéd!
- Ha Na! – szólt ellentmondást nem tűrően, mire összerezzentem. Megfogta a csuklóm és kiszabadította a kabátját az ujjaim közül. – Honnan veszed, hogy csak egy félreértés az egész?
- Hát… te mondod mindig, hogy nem vagyok tisztában minden részlettel – kezdtem bele zavartan, megütközve a kérdésén.
- Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy félreértés. Lehet, hogy Kyu Hyun is tett valami olyat velem, amivel kiérdemelte azt, amit kapott.
Némán, megrökönyödve meredtem rá és a zűrzavar a fejemben egyre csak nőtt.
- Miről beszélsz?
- Ne hidd azt, hogy a te Kyu Hyunod olyan tökéletes és hibátlan!
- Csak össze akarsz zavarni… - ráztam meg a fejem és elkaptam a tekintetem róla, de az ujjait érezve az államon, rákényszerített, hogy ismét a szemébe nézzek.
- Nem kellek én ahhoz – mondta halk és szinte bűvös hangon. – Ha biztos lennél Kyu Hyunban, ha ismernéd, ha megbíznál benne teljes szívvel, akkor nem tudnálak összezavarni.
- Én bízom benne – jelentettem ki határozottan, ez az egy volt, amit tudtam. Ez az egy dolog olyan határozottsággal töltött el, hogy a pillanatnyi megingásom elszállt.
- Akkor hogy-hogy nem tudtál rólam semmit sem, míg pár napja el nem mondta neked?
- Az, hogy nem oszt meg velem mindent, csak annyit jelent, hogy még nem bízik meg bennem annyira, hogy ilyen dolgokat is elmondjon, ami pedig az én hibám – olyan eltökéltséggel ejtettem ki a szavakat a számon, amennyire csak tudtam.
- Annyira naiv vagy, hogy már szinte szánlak – sóhajtott lemondóan a fiú és olyan játszi könnyedséggel használta ki a színészi adottságait, hogy még mondhatni majdnem lenyűgözött vele. - Ha az orrodnál fogva vezetne, azt sem vennéd észre.
- Mégis mit akarsz ezzel az egésszel elérni? – kérdeztem rá kerek perec, mert kezdett elegem lenni a homályos utalásokból, óva intésből és a kétértelmű megjegyzésekből. – Az a célod, hogy elválassz Kyu Hyuntól, vagy micsoda?
- Miért akarnálak tőle elválasztani? Hiszen te magad mondtad, hogy nem szereted, és ő sem téged – kérdezett vissza azonnal. – Milyen előnyöm származna ebből?
- Nem tudom… - ismertem be halkan. – Ellene akarsz fordítani?
- Rossz válasz.
- Akkor mire megy ki ez az egész?! – kétségbeesve néztem a sötét szemekbe, amik megfejthetetlennek bizonyultak számomra. Teljesen összezavart. Már azt sem tudtam, hol áll a fejem! Először olyasmivel hozakodik elő, amit nem kéne tudnia, olyan információk birtokában van, amiket nem tőlem tudott meg. Aztán felkapja a vizet, mikor megvádolom, hogy milyen egy szemét alak, majd pedig szinte Kyu Hyunra uszítana és próbálja megingatni a bizalmamat benne. Mire fel ez az egész? – Mit akarsz tőlem?
- Tőled? – billentette oldalra a fejét kérdőn.
- Túl sok mindent tudsz rólam. Olyan dolgokat is, amiket elvileg nem tudhatnál. Dühös leszel, ha vádollak valamivel, de mégsem véded meg magad, mikor ott lenne a lehetőség. Emellett pedig utálod, ha Kyu Hyunról beszélek vagy ha szóba jön – mondtam egyre jobban hadarva, ahogy zavarba jöttem a sötét pillantásától, ami nem hagyott nyugtot egyetlen másodpercre sem.
- És?
- Tehát a kérdésem továbbra is fennáll: mit akarsz tőlem? Nem véletlen, hogy ennyit kutattál utánam, hogy ennyire foglalkozol azzal, mit gondolok rólad vagy akár a bátyádról – feleltem remegő hangon. A sötétben tapogatóztam, de úgy éreztem, nem teljesen rossz helyen. Főleg, hogy Jae Wan pillantása is megrebbent a szavaim hallatán.
- Nem vagy te olyan buta, mint amilyennek tűnsz – jegyezte meg és ujjai kicsit erősebben szorították az állkapcsom, de végül elengedett. Nem tudtam, hogy ezzel feldühítettem, vagy elismerően hangzott-e el a szájából.
- Jae Wan… - éreztem, hogy rájöttem a megoldásra, tudtam, hogy ez lesz a kulcsa mindennek. Tenyerem lassan és kérlelhetetlenül kúszott előre a levegőben, fel sem fogtam, mit művelek, csak mikor már az ujjaim az arcára simultak. A fiú szemei kikerekedtek, minden jeges és kifejezéstelen árny eltűnt az arcáról, mintha védtelenné vált volna. Meg sem mozdult az érintésem nyomán, csak kivárt, hogy mi lesz a következő lépésem. Az ajkaim enyhén elnyíltak, hangom halkan, de mégis követelődzőn hangzott. Egyszerre tűnt lágynak, érdeklődőnek, zavarodottnak és értetlennek. – Honnan ismerjük mi egymást? Hol találkoztunk korábban?
Amint pedig a szavak értelme eljutott Jae Wanhoz, úgy lépett el a kezem elől, mintha hirtelen parázshoz ért volna. A levegőben tétlenkedő kezem pedig ugyanolyan lassan hanyatlott vissza az oldalam mentén, mint ahogy Jae Wan arcához siklott.
Szinte rémülten nézett rám, sűrűn pislogva, mint aki megsüketült és nem ért semmit, amit mondok neki. Nem láttam még egyszer sem ilyennek, mintha csak darabokra törtem volna azt a kemény burkot, ami mögé rejtőzött. Most pedig sebezhetően és védtelenül állt előttem, csak ijedten pislogott rám.
Figyeltem minden egyes rezdülését és láttam, ahogy szép lassan rendbe szedi a gondolatait, majd visszamászik a kemény burok mögé, ahol biztonságban érzi magát. Ugyan még ott voltak a nyomai az előbbi „támadásomnak”, próbált úgy tenni, mintha mi sem történt volna, mikor válaszolt.
- A Suminból ismerjük egymást, vagy talán már elfelejtetted? – tette fel a kérdést úgy, mint aki egy teljesen nyilvánvaló dolgot hoz fel. – Most már szenilis is lettél?
- Jae Wan… - a neve számból úgy hangzott, mint egy anyukáé, aki éppen készül kiszedni az igazságot a fiából.
- Mégis honnan veszed, hogy találkoztunk korábban? – támadt nekem szinte dühösen és kilépett az asztal mögül, hogy minél távolabb legyen tőlem. Hátha ezzel meg tudja gátolni, hogy további kérdéseket tegyek fel neki.
- Te magad mondtad – feleltem nemes egyszerűséggel és követtem, nehogy megszökhessen előlem. – Vagy nem emlékszel?
Most már tényleg a pánik kerülgette, de minderről csak a szemében csillogó rettegés árulkodott. Az egész testtartása, gesztusai és mozdulatai hűvös nyugalomról tanúskodtak, mint akivel semmi gond nincsen. El kellett ismernem, tehetséges színész, nagyon is! De ha már egyszer lehullt az álarc, többször nem fogok bedőlni neki.
- Tegnap este, mikor a Suminban jártál – segítettem neki az emlékezésben, bár erősen kételkedtem, hogy neki bármi is megmaradt volna a tegnap éjszakáról, miután kidőlt az utcán. Bár már láttam felvillanni a tekintetében azt a kétséget, amit saját magával szemben érzett. -, elég csúnyán kiütötted magad. Utánad mentem az utcára, de összeestél. Seo Yeon pont időben érkezett, hogy segítsen felnyalábolni a földről. Együtt raktunk be a kocsiba, de te még félig-meddig magadnál voltál…
- Mit mondtam? – kérdezett rá, szinte tartva a választól, de mégis tudni akarta, akármi is legyen az, ami ezzel a tudomására jut.
- Azt mondtad, hogy nem vagy olyan rossz, mint amilyennek hiszlek téged – mondtam sokkal gyengédebben, mint ahogy szándékomban állt. Még az ő szája széle is kissé megrándult, ahogy meghallotta azt a mondatot, amit akkor ejtett ki a száján, mikor nem volt magánál. Talán viccesnek találta, hogy még ekkor is hazudni tudott? Vagy valami más jutott róla az eszébe? – Mert ismerlek téged.
- Ez nem jelent semmit – rázta meg a fejét megkönnyebbült mosollyal az arcán, de a neheze még csak most jött.
- Féltél, hogy elfelejtettelek téged.
Ebben a pillanatban pedig lehervadt a mosoly az arcáról és a teljes üresség vette át a helyét. Erre nem számított, ez pedig egyértelmű jelzés volt számomra.
- Tehát igaz? – kérdeztem magam sem tudva, hogy milyen válaszra számítok. – Tényleg találkoztunk már korábban?
- Mennem kell! – mondta mereven, és hátat fordítva nekem, az ajtó elé lépett.
- Jae Wan! – egyszerűen nem hagyhattam, hogy most lépjen le, tudnom kellett az igazságot. Ha már egyszer korábban találkoztunk, akkor tudni akartam hogyan, mikor és hol hozott össze minket a sors. Erre pedig magamtól nem tudtam volna rájönni. Szükségem volt hozzá rá, de ő úgy menekült előlem, mintha pestises lennék. Már a kilincsen volt a keze, mikor az ajtó kinyílt és a túloldalán Sung Channal találtuk szembe magunk.
Érdekes látványt nyújthattunk, mert meg is dermedt a folyosón, akárcsak mi az irodában. Én a fiú karját fogtam éppen, hogy visszatartsam, ő pedig távozóban volt. Mintha egy szakító félben lévő párt nézett volna, és én lettem volna az a szánalmas fél, aki nem akarja elengedni a szerelmét, holott tudja, hogy reménytelen a helyzet. De ahogy megpillantottam a bátyám, reflexszerűen engedtem el Jae Wan karját.
- Ha Na? Chris? – kérdezte igencsak megdöbbenve Sung Chan és egyikünkről a másikunkra emelte a pillantását. Valószínűleg annyira meglepődött a párosunkon, hogy ennél többet nem is tudott kinyögni.
- Sung Chan!
- Rég láttuk már egymást, Sung Chan – bólintott tiszteletteljesen Jae Wan. – Sajnálom, hogy nem tudunk kicsit beszélgetni, de most sietek, és nem szeretnék elkésni. Majd máskor bepótoljuk, ígérem!
Ezzel hátra sem pillantott (azaz rám sem nézett), és kiviharzott a helyiségből, faképnél hagyva. Én meg ott álltam az iroda közepén és a hűlt helyét bámultam, mint egy idióta. Na, ezt is jól elszalasztottam! Végre megtudhattam volna valamit tőle, erre most kellett Sung Channak betoppannia. Fenébe! – még a lábammal is toppantottam egyet dühömben, ami a bátyám figyelmét sem kerülte el.
- Mi a baj? Mégis mit keresett itt Chris? – nézett rám eléggé ferde szemekkel, majd becsukta maga mögött az ajtót. – Egyáltalán honnan ismered te őt?
- Ezt derítettem volna ki éppen, ha nem most jelensz meg! – morogtam mérgesen és leültem az egyik székre az íróasztala előtt, miközben ő levette a kabátját és az asztal túloldalán foglalt helyet, ahol nem sokkal korábban még Jae Wan helyezte magát kényelembe.
- Micsoda? – kérdezett vissza Sung Chan értetlenül.
- Semmi, nem érdekes! – legyintettem és próbáltam pár mély lélegzettel megnyugtatni magam, végül is nem Sung Chan hibája, hogy Jae Wannal ennyire nehezen birkózom meg. Nem egy egyszerű eset a srác, az már biztos.
De egy valamiben biztos lehetek ezek után. Abban, hogy Jae Wan nem csak egy srác, aki beállított a Suminba, nem csak a sors ostoba szeszélye, hogy egymásba gabalyodtunk. Itt többről volt szó. Ismertük egymást már korábbról. Még ha nem is emlékeztem rá, ebben biztos voltam.
- Sajnálom, hogy késtem, de kicsit csúszott az egyik műsorfelvétel – kotorászni kezdett az asztalán lévő halmazban és nem úgy tűnt, mint aki megtalálja a közeljövőben, amit szeretne. – Hol futottál össze Chrisszel?
- Azon okból kifolyólag, hogy nem adtál le belépőt nekem az információs pultnál, akadt egy kis problémám és ő segített ki a helyzetből – hümmögtem félig mérgesen, félig pedig zavarban. Egyrészt, hogy ha Sung Chan nem vét ekkora hibát, akkor ez az egész kínos helyzet meg sem történt volna. Másrészről viszont az én vétkem volt, mert ha nem állok elő ezzel az egész „költözzünk be egy nappal korábban a koleszbe” ötlettel, illetve, ha nem jártatom a számat feleslegesen az információs pultnál, hanem nyugodtan megvárom Sung Chant, akkor elkerülhettem volna a pofára esést a P.S. előcsarnokában.
- Oh… - hunyta le a szemét, ahogy rájött, mekkorát bakizott. – Hát akkor ezért kerestél telefonon.
- Igen – bólintottam, de már belenyugodtam a történtekbe, így csak rántottam egyet a vállamon. – Nem érdekes, megoldottuk az ügyet Jae… Chrisszel.
Furcsa volt Jae Want Chrisnek szólítani, de kevesen tudhatták az igazi nevét, így inkább még Sung Chan előtt is próbáltam ezt a titkot megőrizni.
- Na, akkor nézzük azt, ami miatt itt vagyok! – végül előkapott egy vastagabb, a bal felső sarkán összetűzött papírköteget, és az orrom alá nyomta. – Ez a szerződésed. Előbb ezt kell aláírnod, csak azután kerülhetsz be gyakornoknak.
- Mit kell feltétlenül tudnom a szerződésről, mielőtt aláírom? – kérdeztem most már teljes mértékig rá koncentrálva. Igaza volt, ezért voltunk itt, ezzel a nappal kezdődik el az új életem. Az életem, ahol végre az álmaimnak élhetek, vagy legalábbis megnézem, hogy tényleg ez-e az álmom.
- Korábban nem mondtam, de a szerződés öt évre szól.
- Öt évre?! – kiáltottam fel szinte hátast dobva a szám nagyságától. – Úgy tudtam, hogy már nem kötnek ilyen hosszú távú gyakornoki szerződéseket.
- Mint említettem korábban, apa nem akarta meghozni a kedved a gyakornoki élethez – préselte össze az ajkait Sung Chan. – Ha fel akarod bontani a szerződést, akkor a háromszorosát kell visszafizetned.
- Oké… - nyeltem egy nagyot. – Jó esetben, ilyen miatt nem kell aggódnom, mert minden rendbe fog jönni idővel, és itt fogok megöregedni a P.S.-nél, ha jól mennek a dolgok.
- Az nem túl jó jel, ha még magadat is győzködnöd kell erről, Ha Na – jegyezte meg Sung Chan. – De tény, hogy ennél jobbra jelen körülmények között nem számíthatsz apától. Abban reménykedhetünk, hogy amint meglátja, hogy élvezed és sikeres vagy, majd a kapcsolatotok is javul, és talán a családot is összehozza újra.
- Nem látod túlságosan pozitívan a dolgokat, Oppa? – húztam keserű mosolyra a számat. – Túl derűlátó vagy, nem ismered még apát elég jól?
- Ha nem így állsz hozzá a dologhoz, nem is értem, mire számítasz – szigorúan felelt a szarkasztikus kérdéseimre, amitől behúztam fülem-farkam. – Akkor úgy tekintek erre a pontra, hogy ki van pipálva. A havi fizetésed nem túl nagy, éppen arra elég, hogy néha-néha vegyél magadnak belőle valamit. Viszont az ügynökség sok mindent áll, ami a napi megélhetéshez elegendő. Ha debütálsz, akkor új szerződésed lesz más feltételekkel, de egyelőre ennyivel kell beérned. Ez viszont nem jelent gondot, mert akár én, akár Suh Hyung tudunk támogatni anyagilag, ha valamire szükséged van. Meg ott a pénzed, amit apától kaptál minden hónapban. Gondolom, nem költötted el az összeset.
- Jól gondolod – bólintottam rá. Mindig is csak a szükséges dolgokat vettem meg, soha nem vásároltam semmi olyat, amire nem volt szükségem. Nem szerettem egy olyan édesapa pénzét költeni, akinek egy szemernyit sem számítok.
- A családod csak háromhavonta láthatod, nem igazán mozdulhatsz ki az ügynökségről. Ez annyira nem nagy hátrány számodra, hiszen a családod itt van. Én bármikor meglátogatlak, mikor szükséged lesz a nagy testvér ölelésére - mosolygott rám Sung Chan, amit egy hatalmas vigyorral jutalmaztam.
- És Suh Hyung? - kíváncsiskodtam félénken. – Megígértem neki, hogy holnap elmegyek hozzájuk ebédelni. Ugye elmehetek?
- A holnapi nap még belefér, mert hivatalosan hétfőtől kezdesz, de utána tudnod kell, hogy ő is beleszámít a családdal kapcsolatos kikötésbe – magyarázta kelletlenül, mire csak megértően bólintottam. – Az ügynökséghez tartozó kollégiumban leszel elszállásolva, mint azt tudod. A keleti és nyugati szárny - a fiúk és a lányok részlege - kártyás beléptető rendszerrel van elválasztva, illetve huszonnégy órás porta található a bejáratnál. Így gátoljuk meg, hogy úgymond keveredjetek, de azért van több közös helyiség is a földszinten, ahol együtt lehettek. Ezt főként a srácok miatt mondom, mert gondolom, szeretnél velük találkozgatni.
- Ühüm… - csak feszélyezve bólogattam, de titokban reménykedtem, hogy egy ideig el tudom kerülni a fiúkat.
- Ami a szobádat illeti, a szerződésed értelmében ugyebár a legkisebb szobát kapod meg a negyedik emeleten. A negyedik és harmadik emelet a gyakornokoké, ezek ténylegesen egy koleszra emlékeztetnek, mint az Akadémián is, csak minőségileg más kivitelben – kezdett kissé hosszas magyarázatba Sung Chan, de úgy ittam minden egyes szavát, mintha ő maga lenne Jézus. – Az első két emeleten vannak a lakások, amik a már debütált alkalmazottaké, ezek már egész jól felszereltek. Saját konyhával és fürdőszobával, külön hálószobákkal. Ezért is kellett a srácoknak egy ideig az Akadémián maradniuk, mert a lakásukat újította fel a cég.
- A szobatársam? – kérdeztem izgulva. Reménykedtem, hogy ha nem is leszünk puszipajtások a szobatársammal, legalább nem fogjuk utálni egymást.
- Most még elég nagy fejetlenség van, mivel most költöztek be azok a gyakornokok, akik a meghallgatáson jól szerepeltek, illetve nagyrészt azok is, akiket korábban az iskolákban a félév végeztével szerződtettünk le – felelt nemes egyszerűséggel a bátyám.
- Magyarul fogalmad sincs róla – horgasztottam le a fejem szomorúan. – Legalább meglepetés lesz…
- Nem hiszem, hogy olyan rossz emberrel kerülnél össze – rántott egyet a vállán és tovább böngészte a szerződést. – És akkor még egy-két apróság, amivel nem lesz problémád. A telefonod minden hónapban többször is ellenőrizhetik, kivel tartod a kapcsolatot, így ügyelj rá! Ami a fiúkat illeti, tiltólistán vannak, ezt jobb, ha tudod. Tilos a gyakornokok közötti verekedés, erőszak, megfélemlítés. Talán ezek a legfontosabbak, a többit majd te magad is átnézheted.
- És mi történik, ha valamilyen szabályt megszegek? – kérdeztem nagyot nyelve. Ismerve a szerencsémet, erre nagyon nagy esélyt láttam.
- Három figyelmeztetés után repülsz – válaszolt kelletlenül a bátyám.
- Hogy micsoda?! – felháborodva néztem zöldesbarna szemeibe. – Mégis mióta vannak ilyen szabályok, Oppa? Régen is így beleszóltak a gyakornokok életébe?!
- Régen még inkább, Ha Na – éreztem, hogy most jön a kioktatás. – Ha nem szabályozzuk azt, hogy mit csinálhatnak a gyakornokok és az idolok, akkor teljes fejetlenség lesz. Pletykák, rosszindulatú megjegyzések, botrányok kerekednek ki belőle, ha nem tartjuk ellenőrzés alatt őket. A cég számára az a fontos, hogy pénzt keressenek, amivel fent lehet tartani az ügynökség működését. Ahhoz pedig, hogy pénzt keressenek, sikereseknek kell lenniük. A siker titka pedig a tehetség, gyakorlás, szorgalom. Erről pedig elvonja a figyelmüket, ha randizással, családdal, szórakozással töltik az idejüket. Ne tégy úgy, Ha Na, mintha nem tudnád, hogy működik ez a világ!
- Most pontosan úgy hangzott minden egyes szavad, mintha csak apa mondta volna – jegyeztem meg rosszindulatúan és éreztem, hogy közben fancsali képet vágok.
- Még most kiszállhatsz, ha meggondoltad magad – ajánlotta fel, pedig tudta, hogy mi lesz a válaszom.
- Oppa!
- Akkor meg ne háborodj fel olyasmi miatt, amivel tisztában vagy már! – nézett rám rosszallóan. Okés, kezdem látni azt a fene nagy hasonlóságot közte és apa között…
- Egy kérdésem lenne. A figyelmeztetés helyett lehet büntetést is kapni? – érdeklődtem idegesen.
- Mi az? Talán szánt szándékkal akarsz szabályt szegni? – kérdezte mosolyogva.
- Csak elméletben…
- A figyelmeztetéseket több felső ember bírálja el, többségében inkább büntetéssel élünk, mintsem ezzel. Senkinek sem érdeke, hogy kidobjuk azokat a gyakornokokat, akikre már annyi pénzt áldoztunk – felelt készségesen Sung Chan. – Persze akadnak kivételek, ha például úgy döntünk, megválunk egy-egy kevésbé szerencséstől.
- Egyre ijesztőbb vagy – ráztam meg hitetlenkedve a fejem. Túlságosan is emlékeztet apára, és arra hogy milyen anyagiasan és tárgyilagosan képes beszélni erről az iparról.
- Talán ennyit az általános dolgokról – váltott témát Sung Chan és egy másik papírt kotort elő a kupacból. -, most pedig arról, hogy mi is lesz a dolgod az ügynökségnél. Mivel már kijártad a középiskolát és már valamilyen szintű képzésben is volt részed, ennek megfelelően válogattam össze az óráidat. Annyi nehézségem volt, hogy még nincs meg, milyen területen szeretnél elhelyezkedni. Jól tudom?
- Igen – bólintottam és egyre jobban kezdtem magam úgy érezni, mint egy kihallgatáson. Sung Chan egészen más emberré vált, ahogy a munka került szóba, és ezt még nem tapasztaltam meg korábban. Már kezdtem érteni, hogy miről beszéltek a srácok, milyen hajcsár tud lenni, ha arról van szó.
- Így a kötelező nyelvórák közül beírattalak emelt szintű angolra, kezdő japánra és középszintű kínaira – sorolta fel az órákat.
- Tessék?! Három nyelvóra?!
- Ennyi a minimum, az a legjobb, ha minél több nyelven beszélsz, ezek pedig a legfontosabbak – válaszolt Sung Chan magára sem véve a felháborodásomat. – Táncórák közül, miután beszéltem Suh Hyunggal, azt mondta, hogy modern táncból beírathatlak nyugodtan a középhaladó csoportba, viszont egy kezdő balettet javasolt mellé. Emellett drámaórára és énekórára is járnod kell. Előbbi egy csoportos foglalkozás, illetve egy színpadi mozgás, reakció, viselkedés órával kiegészítve. Utóbbiból mind nagy csoportos, mind kis csoportos foglalkozásod is lesz. Hétvégenként pedig testedzés lesz azoknak, akik éppen szabadok és nincs semmilyen programjuk, de ez persze a hét többi napjára is igaz.
- Ezek mellett aludni is lesz időm? – néztem tátott szájjal a bátyámra, akin most először láttam az együttérzés bármi jelét.
- Nézd, Ha Na, tudtad, hogy nem lesz egyszerű! Ha pedig minél hamarabb jó eredményt akarsz elérni, akkor keményen kell hozzá dolgoznod. A havi értékelések elég kemények szoktak lenni, és lassan itt van a nyakunkon a következő – igazán tudta, hogy öntsön belém lelket.
- De még csak most kerültem ide. Csak nem kell máris részt vennem rajta! – ijedtem meg a szavaitól.
- Nincs semmi, ami kimondaná, hogy nem vehetsz rajta részt – intett nemet a fejével, én pedig máris hatalmasat nyeltem.
- Származik belőle bármi károm, ha nem sikerül jól?
- Ha három értékelésen is utolsó vagy, esetleg semmi fejlődést nem látnak, akkor ennyi volt – mondta halkan. – De ez téged nem hiszem, hogy érinteni fog.
- Ez igazán megnyugtató, hogy azt hiszed, nem fog érinteni – lassan sikerül elérnie, hogy bepánikolva rontsak ki az irodájából, mondván, hogy ezt nem akarom.
- Annyi a dolgod, hogy gyakorolj! Nem én vagyok az első, aki azt mondja, hogy tehetséges vagy. Ha pedig a tehetséged megvan, akkor már minden csak rajtad múlik. Dolgozz keményen és meglesz a gyümölcse, meglátod majd!
- Ez már inkább hajazott egy kisebb motivációs beszédre, Oppa! – mosolyogtam meg, de tudtam, hogy ez a mosoly van annyira rémült, mint amilyennek éreztem jelen pillanatban magam.
- Rád kellett ijesztenem, hogy tudd, mit is vállalsz be, ha aláírod ezt a papírt itt – ezzel elém lökte a szerződést és egy tollat nyújtott felém. – Ha biztos vagy benne, hogy ezt akarod, akkor írd csak alá! Ha tudod, hogy nem fogod feladni félúton, és megvan benned a kellő kitartás, hogy végigjárd azt az utat, ami az idollá váláshoz vezet. Ha el fogod viselni azt a szenvedést, amit az jelent, hogy gyakornok vagy, ha nem lágyulsz el, mikor versengésről van szó, és képes vagy harcolni azért, amit akarsz. Csak akkor írd alá ezt a szerződést, Ha Na!
Hol a bátyám komoly szemeibe, hol a papírra meredtem, ahol egy pontozott vonal várta az aláírásomat, amivel eldöntöm a jövőmet. Igazság szerint nem kellett túl sokat haboznom a döntésemet illetően. Már abban a pillanatban tudtam, hogy bármi is történjen, bármivel is kerüljek szembe, végig fogom vinni, mikor megkaptam apától ezt a szerződést.
Meg akartam tudni, hogy képes vagyok-e arra, amire anya. Tudni akartam, hogy lehetek-e olyan nagy sztár, mint amilyen ő volt. De emellett nem is tudtam volna más pályát elképzelni magamnak, mint ezt. Még ha rengeteg csalódással, fájdalommal, szenvedéssel fog is járni, ki fogok tartani, míg el nem érem azt a célt, amit még én magam sem láttam tisztán, de tudtam, hogy ez az út vezet felé. Be akartam bizonyítani apának, hogy képes vagyok rá, hogy igenis ez az én álmom és ebben még ő sem gátolhat meg, hogy megvalósítsam.
Így átvettem a bátyám kezéből a tollat és gyors mozdulatokkal lefirkantottam a nevem a papírra.
Yoon Ha Na
- Akkor ezzel meg is volnánk! – örvendezett Sung Chan és kilépett az asztala mögül, majd meglepetésemre megölelt. – Üdvözöllek a P.S. Entertainmentnél!
- Örülök, hogy végre itt lehetek! – mondtam a vállába fúrva az arcomat és nem bírtam levakarni az arcomról azt a vigyort, ami szüntelenül megjelent rajta, ahogy ráébredtem, hogy a P.S. Entertainment gyakornoka lettem.
Ekkor viszont az iroda ajtaja szinte berobbant és összerezzenve váltunk szét a bátyámmal. Elsőnek azt hittem, hogy a fiúk vártak kint az ajtó előtt mindezidáig, és most berontottak ujjongva, hogy végre hivatalosan is csatlakoztam hozzájuk.
De meglepetésemre, nemhogy nem a fiúk voltak, olyasvalaki lépett be nagy sebbel-lobbal, akire nem is számítottam. A tekintete szinte felperzselt mindent, ami az útjába került, de mikor meglátott engem a helyiségben, mint a bika, aki elé vörös posztót lógattak, úgy kapott vérszemet.
- Te ostoba liba! – kiáltott fel, majd egy hatalmas pofont kevert le nekem.

8 megjegyzés:

  1. No, végre :D Úgy látom HaNa nem változott semmit, még mindig nem tudja eldönteni kit akar. Most JaeWan is tetszett már neki míg segített, aztán meg lehordta mindennek. Nem értem én ezt a lányt. Mi a titok, ami JaeWan és HaNa között van? Hol találkoztak korábban?
    Kemény lesz a gyakornoki élet, sok a kötöttség, a tiltás. Így HaNa nem tudom, hogy akar bármelyik fiúval is közelebbi kapcsolatba kerülni :D
    Ez meg mi volt a végén? Az apja rontott be és pofozta fel? Valószínű. De miért? Hiszen az ő tudtával készült a szerződés, akkor most mi a probléma? Azt hitte, hogy a lánya nem fogja aláírni? Miért van ennyire ellene?
    Azért remélem a további fejezetekre nem kell ennyi időt várnunk, ha már a problémáid megoldódtak :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát Ha Na továbbra is egy nagy bizonytalansággombóc, ha lehet ilyet mondani, bár Jae Wannal inkább csak ilyen "elismerem, hogy jól néz ki és a jelenlétében zavarban vagyok" típusú viszonya van. :D Meg hát az a kapcsolat, ami közöttük van, az a sok kérdés is, amiket feltettél, ez ugyanúgy érdekli Ha Nat is, ezért pedig nehéz objektív szemmel ránézni a fiúra. Apropó a sok költői kérdésre (mivel sajnos, nem válaszolhatom meg:D) idővel fény derül. :D
      Ez egy nagy kérdés, hogy hogyan is fog Ha Na így bármit is kezdeni a fiúkkal, de megoldja úgy érzem. :D Vagyis igyekszem megoldani. xD
      A következő fejezetben minden kiderül, hogy ki is rontott be, és ki az aki ilyen dühödten viselkedett a lánnyal. Illetve ne aggódj a kövi részek már nem ilyen nagy szünetekkel fognak érkezni! :D
      És nagyon köszönöm, hogy írtál! Ez egy rettentő szép és jó szokás, mikor pedig látom a neved a face csoportban a többi történet alatt is, akkor mindig arra gondolok, hogy másoknak is követnie kellene a példádat! ^^

      Törlés
    2. A költői kérdés ugye választ sem érdemel :D Nem is azért tettem fel, hogy lelődd a további fejezeteket, hanem na. Ezek érdekelnek engem is de nagyon.
      Köszönöm, hogy észrevetted és "díjazod aktivitásomat" :D Valószínűleg a kommentek hiányával kapcsolatos problémára - mely a csoportban vetődött fel már nem tudom ki által - írott véleményem is olvashattad. Továbbra is tartom magam ahhoz a véleményhez, hogy tisztelem és becsülöm mindazokat, akik szabadidejüket és erejüket nem kímélve újabbnál újabb történetekkel örvendeztetnek meg bennünket, különösen az olyanokat, mint én, aki csak olvasó. Elég igényesnek tartom magam a történetekkel kapcsolatban, a megfogalmazás, a stílus, a történet maga, a karakterek, a cselekmény változatossága és fordulatokban való bővelkedése, és nem utolsósorban a helyesírás mind befolyásoló tényező, hogy mit olvasok el. Vannak kedvenc íróim és kedvenc történeteim (természetesen egyiket sem árulom el :D ), melyeknél alig tudom kivárni a következő fejezetet. Ezért, hogy ezeket a történeteket olvashassuk hétről-hétre, a legkevesebb, hogy azzal a néhány sorral "megjutalmazzuk" és további írásra buzdítjuk az írót, hiszen nekünk írjátok, a mi szórakoztatásunkra. S ha ez számunkra nem több ezer forintos könyv megvételét jelenti, hanem ingyen itt hozzájuthatunk egy szórakoztató olvasmányhoz, a köszönömöt és hálát az a néhány sor sem pótolhatja. Én igyekszem minden általam olvasott fejezethez véleményt írni, mikor többet, mikor kevesebbet, mikor milyen az én hangulatom is. De köszönöm minden írónak a fáradozását amit a mi szórakoztatásunk érdekében tesz! :D Ez a legkevesebb, amit tényleg mindenki megtehetne, aki csak elolvassa az adott fejezetet :D Uff, én beszéltem :D

      Törlés
    3. Igen, szerintem olvastam azt a valaki által posztolt bejegyzést, hogy kevés a vélemény, csak én nem szóltam hozzá, mert ezeket a kifakadásokat egy kicsit erősnek érzem. Alapjáraton nagyon is egyetértek azzal, amit írtál, és ez lenne a normális, ha elolvassa valaki, akkor legalább két szót biggyesszen oda, hogy tetszett-e neki vagy sem. Ez a hozzáállás és felfogás nagyon becsülendő, és nem csak becsülendő, hanem igaz is. Mivel egy-egy véleménnyel tényleg erőt tudtok adni az íráshoz. (Én leginkább csak írok, olvasni nem szoktam, inkább csak lementegetem az első pillantásra jónak tűnő blogokat, mivel nem szeretek befejezetlen írásokba belekezdeni. :D És nekem is megvan egy igényességem, ahogy te is fogalmaztál. :D) Szóval tapasztaltam, hogy mennyi erőt és energiát tud adni, ha valaki veszi a fáradságot és rászán 5 percet arra, hogy írjon egy rövidke véleményt. A másik fele viszont az, hogy nem tudom azokat az írókat megérteni, akik kifakadnak, hogy nem kapnak elég véleményt. Oké, mint mondtam fentebb, jól tud esni, ha írnak neked, de alapvetően azért ír az ember, hogy agyba-főbe dicsérjék? Mert az a normális (legalábbis szerintem), ha nem. Volt egy olyan eset, hogy az egyik író (aki elég népszerű az egyik face csoportban) fel volt háborodva, hogy csak 5 véleményt kap az 50 like-olóból. Mondanom sem kell, én azon voltam felháborodva ezek után, hogy más örülne annak az 5 véleménynek is, nem hogy még többet követeljen. Szóval azért az írók részéről is tapasztalható egy kicsit félresiklott gondolkozás néha. Meg amikor azzal fenyegetőznek, hogy ha nincs vélemény, akkor nincs rész sem… Ezzel csak olajat öntenek a tűzre, vagy éppen két fejezetig működik, aztán minden visszatér a rendes kerékvágásba. Na, mindegy, bocsi, kicsit lehet eltértem a témától. :D A lényeg ezek után az, hogy te azoknak a kicsi táborát erősíted, akikből több kellene az olvasók körébe! ^^ Csak így tovább! :)

      Törlés
  2. Hűha hát elöszőr is örülök hogy a próblémád megoldodott. Másodszor hogy tudtad ìgy abba hagyni istenemre esküszöm a sírba viszel engem. Elég érdekesen alakulnak a dolgok elöször Jae Wannal másodjára pedig ha jól sejtem az apjával.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát annak én is örülök, hogy végre odáig jutottam, hogy ismét írhatok. ^^ Illetve bocsánat a befejezésért, de kénytelen voltam ehhez folyamodni, már ismerhetnél, hogy mindig a legrosszabb pillanatban hagyom abba a fejezetet, hogy legyen miért izgulni a következő részig. :D Hát Jae Wannak még szánok szerepet, nem is kicsit, de ez majd kiderül, mikor odáig jutunk. :) Az pedig, hogy ki libbent be az irodába, hát a kövi fejezetben kiderül :3 És nagyon köszi hogy írtál, tudom, hogy rád mindig lehet számítani! ^^

      Törlés
  3. Miafeneeee???!!!! Mi volt ez a végén??? Van egy olyan érzésem hogy Chris menedzsere az de nem vagyok benne biztos. Másra nem tudok gondolni. Ahh de végre aláírta a szerződést *-* hat SungChan nem kicsit hozzá rám is a frászt tenyleg olyan volt mint az apjuk xd es ezek a sok szabajok aigoooo nem lesz könnyű menet az fix! Xd de milyen édin ölelkeztek a végén amig meg nem zavarták őket. *--* kell egy báttyó :'( oh amúgy valahogy sejtettem hogy Jae Wan lesz a megmentő. A fiukbol ugyanis nem lehetett senki mivel programon voltak vagy min es csak JaeWan volt az akinek a hangját Hana ugy jellemezné hogy hüvös :D ahh esküszöm ez egy kedvenc jelenet lett mert egyre jobban megismerjük az igazi JaeWant. Olyan édes volt ahogy megmentette Hanat es ahogy cipelte pedig hot nehez volt xd ajjj kis cukorborsóm *--* jókat mosolyogtam a beszolásain és hogy Hana is poénra vette őket és tényleg olyan édesen beszélgettek az elején. Mintha kozeli barátok lennének. Nagyon tetszett *-* meg ahogy JaeWan egyre többszor elhagyta a hüvös maszkját. Mikor kirántotta Hanat a liftből és ilyedten kérdezte hogy jol van e *--* oh es jesszum zavarba jott a fiú és elpirult, te jó eg el se hiszem *--* és végre Hananak feltünt hogy JaeWan tökre olyanokat mond rola amiket nem is kéne tudnia. Xd azthittem sose veszi észre xd engem is érdekel hogy mégis honnan tudja ezeket meg miert érdeklődik témyleg ennyire a lány iránt? Most is hogy feldühödött ahogy Kyuhyunrol kezdett beszelni es vadolni kezdte hogy milyen csunya dolgokat csinalt a testverevel. Igazábol rosszul esett hogy megint kételkedni kezdett a fiúban. Blegondoltam milyen érzés lehet szegény JaeWannak hogy a történtekben csak őt hibáztatják ugy hogy nem is tudják a teljes sztorit :( de hála égnek JaeWan újra elültette Hana agyában hogy tényleg nem olyan rossz fiú ő es voltvalami oka a tettere. Csak tudnám mit csinalt Kyuhyun? Vajon sokkal durvább dolgot? Hana amugy tenyleh nagyon ért ahoz hogy rángassa ki a fiút a színlelt külsejéből. Mikor megfogta a fiu kabátját akkor is jol meglepte vele meg mikor elkezdett beszélni arrol hogy honnan ismerik egymást. JaeWan teljesen bepánikolt es itt mar az se segített hogy visszavette a maszkját utána ugyanugy sikerült hananak eltüntetnie azzal hogy elmondta miket mondott JaeWan részegen. És meg kell mondanom írto édes lett ahogy kétségbe esett és el akart menekülni a lány elöl. Esküszöm lassan JaeWan felkuzdi magat az elso helyre nállam. KyuHyunt már szerintem meg is előzte a szívemben. SeJoot még nem tudom. Az majd akkor derül ki ha újra lesz SeJoo Hana jelenet. Na majd meglatjuk. Ahh nagyon jo resz volt. Hamarosan fontatom is *---*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát a végéről egy szót sem szólok, de ha minden jól megy, akkor tovább olvasod és rájössz a megfejtésre. ^^ Amúgy kis írói titok: Ha Na nem véletlenül kapott egy bátyjot nővér helyett. :D Én is mindig egy bátyjra vágytam, így a történetben Ha Na Sung Channal lett gazdagabb. :D És igen, munka tekintetében a srác kiköpött apja. xD Ha Na meg felkötheti a gatyáját, mert ahogy mondtad, nem lesz könnyű menet az ügynökségnél gyakornoknak lenni - mindenesetre egy kis célját már elérte és a P.S.-nél van. :)
      Örülök, hogy így ráéreztél akkor a megmentő kilétére. :D Még jöttek olyan tippek is, hogy az apja az. :D Ami szintén nem lett volna rossz ötlet a részemről, de nem így történt. :D
      Na és akkor a fejezet sztárja: Jae Wan. :3 Hát ahogy olvastam a véleményedet, rájöttem, hogy körülbelül annyira kezded megkedvelni őt, mint én magam. :DD Egyszerűen én is odáig vagyok a karakteréért. Nehéz kiismerni, szeret bunkózni, elég egy rideg személyiség, de ez mind csak álca a részéről. És emögött a burokba, amiben bujkál, Ha Na néha be tud pillantani, néha átlát a réseken, amik a fiú védelmén keletkeznek egy-egy mondat, megszólalás vagy cselekedet után. És hát az, amit látunk a maszk mögött az egy igen kedves fiú képét vetíti elénk. No persze, ez lehet csak hazugság, és jól kitervelt összeesküvés is. :D Hiszen a fiú színész, nem lehetetlen, hogy minden egy naaagy terv része. :D Na, de tényleg nem mondok semmit, és csak itt összezavarok benned mindent, csak hogy ne sejthess semmit. :D De tény, ami tény, hogy Jae Wan igenis kezd megnyílni és óvatlan lenni Ha Na közelében - ami nekünk jó, mert hát.. mégiscsak Jae Wan. :3
      Szóval örülök, hogy tetszett ez a rész, és Jae Wan ilyen megnyerő személy lett a történetben számodra! ^^ Kíváncsi vagyok, hogy a kötet végére ki mellett teszed le majd a voksodat, mint kedvenc szereplő. :D Vagyis mint kedvenc fiú szereplő- csak hogy pontosítsak. :D
      Köszönöm, hogy írtál, élmény olvasni és válaszolni is, mint mindig! <3 <3 ^^

      Törlés