2016. jún. 21.

24. fejezet

Sziasztok!
Eltelt egy hét, és még itt vagyok! :D Remélem, tartom ezt a jó szokásomat, és tovább olvashatjátok a történetet. :) Megtudhatjátok, ki volt az, aki berontott az irodába, illetve az ennek a hátterében meghúzódó okokról is olvashattok. Na, és persze milyen is lenne a történet, ha nem születne még több bonyodalom? :) Mindenkinek jó olvasást kívánok! És ha ráértek, akkor megoszthatnátok velem pár szóban a véleményeteket. :)

A segítség ára

Először azt sem tudtam, hogy mi történt. Életemben egyszer ütöttek meg eddig – ha a középiskolai verekedéseket nem számoljuk bele -, és az is az apám volt, nem is olyan régen. Így nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy alig egy hónap alatt már másodjára kapjak egy igencsak hatalmas nyaklevest.
Egyrészt váratlanul ért a dolog, és emellett nem egy vasággyal együtt is csak negyven kilós kislány ütött meg, hanem egy jól megtermett, életerős férfi, így az ütés lendületétől meginogtam és egyenesen nekiestem az asztal szélének. Eközben pedig jó pár papírt, jegyzetet, tűzőgépet, poharat és más holmit levertem róla, ahogy próbáltam megtartani magam, hogy ne zuhanjak egyenesen a padlóra.
- Ha Na! – kiáltott fel Sung Chan és egyből mellettem termett, hogy felsegítsen. – Mi az istent művelsz, Go Jin?! Mi a franc ütött beléd?!
A bőröm égett a pofontól azon a helyen, ahol Go Jin tenyere az arcomhoz ért, és hatalmas levegővételek mellett próbáltam felegyenesedni. A bátyám óvatos karjai között nagy nehezen kihúztam magam és gyűlölettel teli pillantással illettem a férfit, aki az ajtóban állt.
- Ez a lány még be sem tette az ügynökségez a lábát, és nézd meg, mekkora felfordulást csinált! – üvöltötte teljesen kikelve magából, ezzel pedig egy tabletet nyomott a bátyám kezébe.
Sung Chan átvette az elektronikus eszközt és dühös tekintettel, visszanyelve minden kikívánkozó sértést, a figyelmét a képernyőn található szövegnek szentelte. Még mindig az arcomat fogva, kíváncsian én is rápillantottam a betűrengetegre, egy perc erejéig abbahagyva Go Jin gyilkos tekintettel való bámulását.

Nem sokkal korábban a P.S. Entertainment épületében jártam, hogy beszerezzem a legújabb STAND UP által kiadott photobook egyikét (El nem hiszitek, milyen édes benne Min Jun! :3 Arról nem is beszélve, hogy Kyu Hyunról akad egy igencsak pikáns kép is. ;) Ha kíváncsiak vagytok rá, akkor vegyétek meg! Mindenkinek nagy szeretettel ajánlom! <3), mikor egy kisebb jelenetre lettem figyelmes az ügynökség bejáratánál.
Hát mint tudjátok elég kíváncsi fajta vagyok, és egyből odarohantam, hogy meglessem, mégis miféle balhé készülődik. Legnagyobb meglepetésemre egy fiatal lány veszekedett az információs pultnál álló dolgozóval. Na - gondoltam egyből -, megint egy őrült rajongó csap patáliát, hogy nem láthatja a kis kedvencét. Így már éppen eloldalazni készültem, mikor a buli a tetőfokára hágott, mivel a biztonsági őröket is bevonták, hogy eltávolítsák a kis csajt. Úgy éreztem, hogy ideje elővenni a mobilom, mert valószínűleg érdekes dolgok fognak történni, amit érdemes lesz megörökítenem. És milyen jól döntöttem! A lányt megragadta az egyik biztonsági őr, aztán menekülni akart, de semmi esélye sem volt a két hatalmas őr ellen – én már aztán csak tudom, tekintve, hogy nem egyszer akadtam össze velük! De akkor hirtelen, szinte a semmiből, felbukkant Chris Jung!
Teljesen komolyan mondom, ilyennel nem viccelődik az ember! Az a pasi egy kész félisten, nem is tudom, hogy keveredhetett az olyan gyarló emberek közé, mint mi! (Elég a nyáladzásból, hiszen mindenki tisztában van vele, kiről is beszélek! *-*) Na, hol is tartottam? Ja, igen! Megmentette az akkor már vereséget szenvedett kis rajongót, és felsegítette volna a földről, ha a lány elfogadja a felé nyújtott kezet, de meg sem moccant – nem hibáztatom, én is szinte csorgó nyállal néztem volna fel Chrisre, nem tagadom. >< Erre Chris egyenesen az ölébe kapta! Azt hittem, menten elájulok, mikor, mint egy szőke herceg, Chris magához ölelte a lányt! Oké-oké, nyugalom hölgyeim, tudom, sokkoló lehet ez a hír pár gyenge idegzetű olvasóm számára, de én csakis az igazságot közvetítem felétek, amihez ma szerencsém volt. De biztosan majd megöl titeket a kíváncsiság, hogy mi történt ezután!
Nem elég, hogy ez a lány olyan szerencsés volt, hogy átölelhette Oppát, de még szinte hozzá is bújt – itt már bevallom, én is ferde szemekkel és irigyen pislogtam rá. Na, de utána egyenesen leteremtette a pultos lányt – sajnos nem hallottam, miről beszélnek -, aki pár perc után átengedte őket a biztonsági kapun. A tekintetem és a kamerám is követte őket a liftig, ahol sajnálatos módon eltűnt a szemem elől Chris és a roppantul szerencsés rajongó is - aki most minden bizonnyal örömtáncot jár, hogy nem mással, mint Chris Junggal, minden idők legjóképűbb színészével tölthet pár percet! Ha pedig nem hisztek az én beszámolómnak, lejjebb megtekinthetitek a jelenetről készült videót is. Ne tartsátok vissza véleményeteket, osszátok meg velem, mit gondoltok Oppáról és a drámai akciójáról, amit ma végrehajtott!

Tágra nyílt szemekkel, szinte villámgyorsan olvastam végig a blogbejegyzést. De Sung Chan nem állt meg a bejegyzés végén, egyenesen továbbment a kommentek felé. Pontosan tudta, hogy maga a bejegyzés még nem lenne olyan nagy baj, ami fontosabb volt, hogy hogyan reagálnak rá az emberek. Így én is elszorult torokkal kezdtem böngészni a hozzászólásokat, amik először még nem is adtak okot az aggodalomra.
„Ha nincs a videó, akkor biztos kinevetem az egész történetet, mert úgy hangzott, mint egy olyan fantazmagória, amiről minden rajongó álmodozik. De így… Egy részem nagyon is irigyli a lányt, a másik meg majd elolvad az egész jelenettől… Bár én lettem volna a helyében! El sem engedtem volna Oppát soha többé! ><”
„Áh, miéééért nem én voltam ott?! Persze, csak másokkal történik ilyen mesébe illő jelenet!”
„Szerencséje volt, hogy ennyivel megúszta a dolgot! Engem legutóbb szinte kihajítottak az épületből, mikor első kérésre nem akartam odébbállni…”
„Milyen mázlista! Chris oppa a kedvencem, az összes filmjét és sorozatát láttam már, de élőben még soha nem volt hozzá szerencsém. Bárcsak egyszer én is megölelhetném őt! *-*”
Először azt hittem, hogy most az egyszer túllihegte Go Jin a dolgot, és tévesen vádolt meg itt mindenfélével. Már éppen a szemére akartam vetni, hogy képes ilyen semmiség miatt megütni valakit, mikor a tekintetem lejjebb siklott. Ahogy pedig haladtam lefelé, egyre mélyültek a homlokomon gyülekező ráncok.
„Hogy merészeli így ölelgetni Oppát! Kész vicc az egész! A helyében elbujdokoltam volna szégyenemben, nem hogy így kihasználni Oppát!”
„Szégyent hoz a rajongókra! Ilyenkor igazán nem értem az embereket! Egyáltalán nincs szégyenérzetük! Nem hagyják az idolokat levegőhöz jutni és nem képesek felfogni, hogy nekik is van életük!”
„Ez a kis csitri megérdemelné, hogy kövekkel dobálják meg azért, hogy ilyen arcátlanul viselkedett!”
És ennél akadtak sokkal durvább megjegyzések is – amik a legkülönfélébb büntetéseket és fenyítéseket tartalmazták a számomra, hogy így kihasználtam Jae Want - amiket itt nem említenék meg. Ahogy pedig Sung Chan lejjebb görgetett, a frissebb megjegyzésekhez, megakadt a szemem egy soron.
„Csak szerintem hasonlít ez a lány Yoon Ha Nara? Tudjátok, arra a lányra, aki még szerepelt is a Seouli Művészeti Akadémia záróműsorán, és el voltak tőle ájulva?”
Majdnem félrenyeltem a saját nyálamat és kikaptam Sung Chan kezéből a tabletet. Kissé felháborodott, de nem szólt egy szót sem, tovább olvasott velem együtt.
Ahogy felmerült az ötlet, hogy én vagyok a videón látott személy, futótűzként terjedt a híre. Már mindenki azt hajtogatta, hogy igen, ő bizony felismert és éppen ezt akarta mondani. Először nem tudtam volna megmondani, hogy mit is szóltak ahhoz, hogy kiderült a személyazonosságom, de a végén már nem is ez volt az érdekes.
„Ha ez Yoon Ha Na, akkor mégis miért akarták kidobni az ügynökségtől? Nem az apja az igazgató? Talán kitiltották onnan, vagy valamilyen családi balhé miatt nem mehet a P.S.-be?”
„Lehetséges, hogy Ha Na és Chris már ismerik egymást? Sőt, hovatovább Chris azért védelmezte így a lányt, mert van köztük valami?”
„Biztosan együtt vannak! Láttátok, hogy Chris mennyire dühös volt, hogy így bánnak Ha Naval?! Tuti, hogy egy párt alkotnak és járnak!”
„Miről beszéltek?! Kizárt dolog, hogy Chris egy ilyen fruskával kezdjen ki! Meg sem üti azt a szintet, ami Oppához illene!”
Ezek csak a legfontosabb gondolatok voltak a sok-sok megjegyzés közül. Már a vége felé kezdtem megunni a sértegetéseket és undok szóáradatot, így visszaadtam Sung Channak a készüléket. A lényeget így is felfogtam: nagy bajban voltam.
- Most már érted, hogy mi a bajom, Sung Chan? – kérdezte hűvösen Go Jin, és kikapta a bátyám kezéből a tabletet. – Alig egy órája van itt, és máris mekkora galibát okozott! Az interneten ez csak egy a sok bejegyzés, videó és fotó közül, ami felkerült az esetről. Egyre nagyobb a nézettsége a videónak a youtube-on, már lassan felkerül a keresési listákra is, ha így haladunk. Tudod jól, hogy ilyenkor már lehetetlen megállítani az információk terjedését!
A bátyám némán meredt a férfira és láttam, hogy töri a fejét, mit is mondhatna.
- Ez akkor sem ürügy arra, hogy megüsd Ha Nat – mondta végül egy kis töprengés után. Komolyan Sung Chan?! Meghatott, hogy így felháborította a dolog, de nem éppen a megfelelő reakciót mutatta Go Jin felé.
- Örüljön, hogy csak ennyi kapott azért, amit csinált! – sziszegte a férfi és egy rám mért megvető pillantás után ismét Sung Chan zöldesbarna szemeibe meredt. Láttam, ahogy megfeszül Sung Chan állkapcsa és megragadtam a csuklóját, amint észrevettem, hogy mozdulni készül. Csak egy pillanatig néztünk farkasszemet, igyekeztem jelezni neki, hogy nem éri meg harcba bocsátkoznia Go Jinnal. Nem akartam, hogy valami olyat tegyen, ami még inkább árthat a karrierjének – ha az én kis ballépésem nem lett volna elég nagy gond – vagy éppenséggel az egészségének. Habár Sung Chan nem volt egy gyenge, mimóza fiú, de Go Jin mellett azért eltörpült. Sung Chan mély levegőt vett, és mikor láttam, hogy megnyugszik, el is engedtem a kezét, bízva abban, hogy nem esik neki az ajtóban álló férfinak.
- Nem elég, hogy szárnyra kelt az a pletyka, hogy Ha Na – nem kerülte el a figyelmemet, hogy úgy ejtette ki már megint a nevem, mintha egy kóros betegségről beszélne – és az igazgató kapcsolata nem éppen felhőtlen, ami a cég hírnevének és tekintélyének egyaránt árthat, de még Chris jó hírét is beszennyezte!
- Beszennyeztem?! – bukott ki belőlem felháborodva és az ujjaim egyből ökölbe szorultak.
- A helyedben csendben maradnék, és hagynám, hogy a felnőttek helyrehozzák azt, amit elszúrtál – undorodva nézett rám fekete szemével, mire a méregtől, ami elöntött, szinte köptem a szavakat.
- Mégis kin…
Vagyis köptem volna, ha Sung Chan félbe nem szakít, mielőtt valami olyasmit vágok Go Jin fejéhez, amit még inkább megbánhattam volna, mint ami Jae Wannal történt.
- Go Jin, értem. Ha Na hibázott, de úgy vélem, hogy a reakciód túllépte az ésszerű határokat – felelte ridegen a bátyám és erőnek erejével tudtam csak visszafogni magam, hogy ne folytassam az előbb megkezdett mondatomat. – Nem hiszem, hogy Ha Na és az igazgató kapcsolata olyan nagy port kavarna, amiért aggódni kellene. Ha pedig bármi is történne ez ügyben, ami negatívan befolyásolná a céget, akkor majd teszünk ellene. De addig is, felesleges az ördögöt a falra festeni.
Láttam Go Jinen, nem tetszik neki, hogy Sung Chan ilyen lazán kezeli a dolgokat, de egy mozdulattal félresöpörte ezt a témát és egy másikat vett elő.
- És Chris? – nézett ránk fellengzősen, mintha most bizony olyasmivel rukkolt volna elő, amire nem lehet egy szavunk sem.
- Mi van velem?
Egy emberként fordultunk az ajtó felé, ahol éppen az említett tűnt fel.
Ahhoz képest, hogy korábban úgy menekült el az irodából, mint egy rémült kisegér, most a legnagyobb nyugalommal állt az ajtóban, mintha egy földrengés sem tudná kihozni a béketűréséből. Fekete haja rakoncátlanul lógott a szemébe és sötét szemeit érdeklődve hordozta végig a társaságon. Láttam, ahogy a tekintete elidőzik rajtam és pillái megrebbennek, ahogy szemügyre vette a piros foltot – na, mert kétségem sem volt afelől, hogy egy hatalmas piros folt virít az arcomon, de nem tette szóvá a dolgot. Kezeit zsebre dugta és úgy lépett be a szobába, mint aki tudomást sem vesz a feszült légkörről. Sőt, esküdni mertem volna rá, hogy csak simán nem érdekelte, mibe tenyerelt bele.
- Láttad már ezt? – kérdezte Go Jin sokkal nyugodtabban Christől, mint amit eddig valaha is hallottam a szájából, majd átnyújtotta neki a tabletet. Ha nem hiszem, hogy lehetetlen, akkor még azt is mondanám, hogy kedvesen beszélt a fiúhoz. Emellett mintha diadalittas fény is csillant volna a szemében.
Nyeltem egy hatalmasat. Nekem végem, ha feldühödik és támogatni fogja Go Jin hadjáratát ellenem. Még azt is el tudtam képzelni, hogy kirúgat az ügynökségtől ezért az egyetlen „apró” hibáért. De Jae Wan csak egy fáradt pillantást vetett rá, és nem fogadta el a táblagépet.
- Igen – felelt, majd egy ásítást színlelt. Vagy legalábbis nekem nagyon hajazott egy olyan ásításra, mint amivel csak az unalmát próbálja kifejezni.
- És nem gondolod, hogy ez problémát jelent? – lengette az orra előtt Go Jin a blog bejegyzést, mert egyértelműen nem erre a reakcióra számított tőle. – Azt hiszik, hogy te meg… meg ez a lány egy pár vagytok. Nem zavar ez téged?!
- Ha minden egyes ilyen dolognak nagy jelentőséget tulajdonítottam volna, akkor valószínűleg másból sem állna a napom, minthogy ilyenek miatt aggódok – fordította unott tekintetét a férfira, akinek az arca kezdett a vörös árnyalataiban játszani. Nyilvánvalóan nem számított arra, hogy Jae Wan az érdeklődés legkisebb jelét sem fogja tanúsítani az ügyben. Összeszorította fogait éppúgy, mint Sung Chan korábban, most már bizonyára jobban örült volna, ha Jae Wan fel sem bukkan. Akkor rám kenhette volna az egészet.
- De Chris… eddig mindig dühös lettél, mikor valaki nevét együtt emlegették a tiéddel – mondta értetlenül állva a helyzet előtt Go Jin.
Tényleg így lett volna? – merengtem el, ahogy a fiút tanulmányoztam. Ha olyan fából faragták, mint Kyu Hyunt, akkor nem vetette meg a női társaságot. De ezek szerint ő utálta, ha bármilyen pletyka is elterjedt róla és egy lányról. Valahogy nehezen tudtam ezt elképzelni. Nem fért a fejembe, hogy az az egoista nőcsábász, aki ellopta a bátyja barátnőjét, illetve nem egyszer próbálkozott be nálam, ennyire nem tudta elviselni, ha ilyen hírek jelentek meg róla. Bár az, hogy megjelenik valami róla nyilvánosan és titokban azt csinálja, egészen más tészta…
- Nézz rá! – mutatott rám Jae Wan nyíltan lefitymálóan. Végignéztem magamon, és tényleg nem éppen úgy festettem, mint egy igazán vonzó lány, akinek nem tud senki sem ellenállni. A farmer és a bő pulcsi sem egy bombázóhoz illó szerelés alapkellékei voltak. – Ki hinné el valóban, hogy bármi is van közöttünk? Egyáltalán nem az esetem.
Go Jin egy pillanatra elfelejtkezett magáról és eleresztett egy rosszindulatú vigyort, de bennem meg felment a pumpa Jae Wan szavai hallatán. Szóval erre ment ki a játék? Egy pillanatra felmerült bennem, hogy talán segíteni akar, de csak azért nem lett dühös rám és a cikkekre, amik megjelentek rólunk, mert tudta, hogy senki sem adna hitelt egy ilyen alaptalan szóbeszédnek.
- Még ha ez így is van – köszörült a torkán Go Jin. –, akkor is úgy hiszem, Ha Na büntetést érdemel azért, hogy ekkora felfordulást okozott maga körül, amivel nem csak magát, hanem Christ és az ügynökséget is bajba sodorta.
- Büntetést? – kérdeztem rá vékonyka hangon és nem tudtam palástolni a szívemben eluralkodó félelmet.
- Úgy gondolom, megkaphatná az első figyelmeztetését a háromból – javasolta a férfi nem kis kárörömmel.
- Ez igazán felesleges – szólt közbe ismét Jae Wan, mielőtt Sung Chan vagy én bármit mondhattunk volna. Még Sung Chan szavai miatt nem kellett volna aggódni, de az enyémek miatt annál inkább. Ehelyett csak riadtan meredtem a fiúra és azon kaptam magam, hogy azért rimánkodom, bárcsak kihúzna a csávából. – Végül is nem történt semmi baj. Egy-két megjegyzésen és találgatáson kívül nem született semmi károm ebből a kis videóból. Nem látom értelmét megbüntetni emiatt Ha Nat. Úgy érzem, lesz alkalma bőven még figyelmeztetéseket gyűjteni a későbbiek folyamán.
Kis híján leesett állal bámultam Jae Wanra, aki éppen most hazudtolta meg az előbbi gondolataimat. Már nyíltan állítani mertem volna, hogy arra pályázik, hogy a lehető legkisebb retorzióval megússzam a helyzetet. Talán mert úgy hitte, éppen annyira felelős az ügyben, mint én?
- Emellett még nem is hivatalos gyakornok a cégnél hétfőig. Nincs jogunk ilyesmivel büntetni – folytatta a védekezést Sung Chan is. – És tudomásom szerint a bizottság mindhárom tagjának beleegyezése szükséges ehhez a döntéshez.
Go Jin szája penge vékony vonallá préselődött mérgében, hogy ennyien összefogtak ellene. De ekkor a pillantása az asztalra tévedt a bátyám mellett. Egy másodpercig tartott, mire rájöttem, hogy mit is néz, de lassú voltam ahhoz, hogy cselekedjek is.
- És akkor ez itt micsoda? – odalépett az asztalhoz és felmutatta a szerződést, mint árulkodó bizonyítékot. – Ha jól látom, Ha Na aláírása szerepel rajta. Vagyis már leszerződött. Így ha nem is figyelmeztetést kap ezért a kihágásért, büntetőfeladatban akkor is részesülnie kell.
Sung Chan szemei szinte villámokat szórtak és láttam, hogy ezt már nem fogja annyiban hagyni, így gyorsan közbevágtam.
- Rendben! – még ha igazságtalannak is éreztem ezért a büntetést, rájöttem, hogy Go Jin addig nem fog megnyugodni, míg nem úgy sétál ki innen, hogy ő győzött. Még ha nem is teljes sikert aratva.
Jae Wan és Sung Chan értetlenül meredtek rám, habár előbbi esetében, csak a szemöldöke apró rándulása jelezte ezt. Go Jin ezzel szemben úgy vicsorgott le rám, mint az áldozatát leső sólyom.
- Csütörtökön, este nyolckor keress fel az irodámban! – vetette oda nekem, majd hátraarcot vágott, és már csak a hangját hallottam futtában. – Akkor megkapod a büntetőfeladatod.
Hatalmasat sóhajtva rogytam le az íróasztal sarkára, ahonnan nem sokkal korábban levertem körülbelül minden létező dolgot, majd nyöszörögve nyúltam az arcomhoz és kezdtem el masszírozni. Nem volt kellemes érzés, még enyhén sajgott.
- Jól vagy? – lépett elém Jae Wan és félrebillentett fejjel tanulmányozta az arcomat. Nem tudom, hogy aggodalom volt-e, ami kicsendült a hangjából, de mindenesetre jólesett.
- Köszönöm! – mondtam enyhén rámosolyogva. – Ha nem jelensz meg, valószínűleg kidobott volna a cégtől, mielőtt annyit mondok, hogy fapapucs.
Jae Wan mintha kissé zavarba jött volna, így inkább másra terelte a szót.
- Miért fogadtad el a büntetést? – nem tudta palástolni az értetlenséget a hangjában. – Ki tudtuk volna magyarázni a dolgot.
- Komolyan azt hiszed, Go Jin belenyugodott volna abba, hogy ép bőrrel megússzam? – néztem rá nem minden szkepticizmus nélkül.
- Nem kellett volna már sok, hogy feladja – mondta, de éreztem, hogy ő sem teljesen hiszi el a saját szavait.
- Igaza van Ha Nanak, nem hagyta volna annyiban az esetet – értett velem egyet Sung Chan hirtelen, mire felé kaptuk a tekintetünket. – De arra sem számítottam, hogy ennyire próbál majd keresztbe tenni nekünk.
- Ezt meg hogy érted? – fordultam felé nem kis érdeklődéssel.
- Nyílt titok, hogy Sung Chan, és ezek szerint te sem tartozol Go Jin kedvencei közé - válaszolt a bátyám helyett Jae Wan, ami kissé idegesített, de nem tettem szóvá.
- Akkor nem vagyok teljesen hülye, ha azt érzem, hogy ki nem állhat a pasi – motyogtam fintorogva és kirázott a hideg, ahogy rágondoltam.
- Gratulálok! – mondta nem kis szarkazmussal a fiú. – Szemed akár a sasé.
Nagy nehezen visszanyeltem, hogy válaszoljak a gúnyos megjegyzésére és inkább Sung Chan felé fordultam, ugyanis valami nem hagyott nyugodni.
- Az oké, hogy engem nem szívlel, persze nem repesek az örömtől a hír hallatán és az okát sem nagyon értem, de hogy téged miért utál, azt végképp nem tudom felfogni! – fejtettem ki a gondolataimat szemöldök ráncolva. Sung Chan nem éppen arról volt híres, hogy bárkinek is nagylábujjára lépne, hogy feljebb jusson a ranglétrán, ezzel pedig ellenségeket szerezzen.
- Úgy véli, nem vagyok méltó arra, hogy átvegyem a céget – horgasztotta le a fejét kissé elkenődve.
- Talán azt hiszi, hogy ő jobb választás lenne? – jegyeztem meg epésen.
- Pontosan.
- Na, még csak az kéne, hogy ez a felfuvalkodott hólyag kerüljön az ügynökség élére! – egyből elfutott a pulykaméreg és éreztem, hogy az arcom rózsaszín színt ölt fel. – Ezerszer többet érsz egy ilyen Go Jin féle bunkó, érzéketlen, agresszív nyereségvadászhoz képest! Csak a holttestemen keresztül kerülhet az igazgatói székbe! Ha kell, ezer büntetőfeladatot is megcsinálok, hogy megakadályoz…
Ölelő karok fojtották belém a szóáradatot, ami végeláthatatlanul tört felszínre.
- Ha Na!
Egy pillanat alatt lenyugodtam, ahogy az arcom a bátyám mellkasához nyomódott és viszonoztam a meleg ölelését. Nem hagyom, hogy bármi baja essen Sung Channak egy olyan alak miatt, mint Go Jin! Még ha ezért az apámmal is kellett volna szövetségre lépnem, hogy Sung Chan szerezze meg az igazgatói pozíciót, hát azt is megtettem volna! Ez pedig nem kis szó.
- Ilyenkor nem is kívánhatnék jobb húgot magamnak – vigyorgott le rám Sung Chan, miután elengedett. Én meg pironkodva fogadtam a bókját, de aztán felfogtam, mit is mondott.
- Ilyenkor?
- Hát mikor ilyen bajba kerülsz, mint ma, akkor azért erősen elgondolkozom, hogy tényleg testvérek vagyunk-e – színlelt gondolkozást, én pedig jó erővel vállon bokszoltam a szavai miatt, de a mosoly nem tűnt el az arcomról egészen addig, míg meg nem hallottam a következő mondatát. – Amúgy mégis mi történt az aulában? Mi volt ez a jelenet kettőtök között?
Egy percre elfelejtettem, hogy Jae Wan egész végig itt ácsingózott és végignézte a testvéri összeborulásunkat Sung Channal, most viszont égő arccal sütöttem le a szemem.
- Az én hibám volt – kezdtem bele és elmeséltem röviden a délutáni szereplésemet Ha Neullel és a biztonsági őrökkel. Jae Wan csak csendben hallgatott és nem szólt egy szót sem.
- Lesz még veled dolgunk, miután ide kerülsz… - sóhajtott fáradtan a bátyám a történet végén, majd Jae Wan felé nyújtotta jobbját. – Köszönöm, hogy segítettél Ha Nanak! Az aulában és Go Jinnal szemben is.
Jae Wan bólintott egyet és kezet ráztak, éppen abban a pillanatban, mikor megcsörrent Sung Chan telefonja.
- Igen? – fogadta a hívást és rögtön ki is húzta magát. – Persze, sietek. Igen, hogyne, ne aggódjatok! Várjatok meg a kocsinál!
Ezzel bontotta is a vonalat, és elkezdett szedelődzködni, majd magára kanyarította a kabátját.
- Mennem kell, Ha Na – mondta, miközben a sálját csavarta a nyakába, de majdnem megfojtotta magát vele, így a segítségére siettem. -, tudom, hogy azt mondtam, körbevezetlek, de elszaladt az idő. Majd legközelebb megteszem. Ugye odatalálsz a koleszbe nélkülem is?
- Öhm… - hebegtem, mikor elkészültem a sállal. Igazság szerint fogalmam sem volt, hogy merre kell mennem, illetve hogy találok el a koleszig, de nem akartam tovább feltartani Sung Chant, aki láthatóan már fél lábbal kint volt az ajtón.
- Majd én elkísérem – ajánlotta fel hirtelen Jae Wan, ami nem kis gyanakvásra adott okot.
- Megtennéd? – örült meg Sung Chan és a fiú kezébe nyomott egy kulcsot. – Ez a szobakulcsa. Mondd csak azt a portán, hogy én engedélyt adtam neked, hogy belépj a nyugati szárnyba. Mennem kell, Ha Na! Majd találkozunk, sziasztok!
Ezzel puszit nyomva az arcomra, kisietett a szobából és még hallottam a folyosóról a sűrű bocsánatkéréseket, amiket osztogatott, ahogy a nagy rohanásban nekiment az embereknek.
Engem meg itt hagyott kettesben Jae Wannal. Ismét.
Bátortalanul pislogtam fel a magas fiúra, akivel korábban nem volt túl szép az elválásunk. Mondhatni elmenekült. Kínosan éreztem magam és úgy véltem, jobb mindkettőnknek, ha mihamarabb elkerülünk egymás közeléből.
- Nem szükséges elkísérned, odatalálok magam is – habogtam zavarban és a két bőröndöm után nyúltam.
- Nálam van a kulcsod – emlékeztetett rá kifejezéstelen arccal, maga előtt megcsörgetve az említett tárgyat.
- Köszi, majdnem elfelejtettem – egy kedvesnek szánt mosolyt erőltettem az arcomra, és el akartam tőle venni a kulcsot, de kikapta az ujjaim közül.
- Mielőtt valami bajba kerülsz megint, inkább elkísérlek – morogta és kivette az egyik táskám fogantyúját a kezemből, majd bevágott elém.
- Hé! – kiáltottam utána megdöbbenve. Ide-oda kapkodtam a fejem, végül gyorsan a zsebembe gyűrtem a papírokat az asztalról, amikről úgy véltem, hogy szükségem lesz rájuk a későbbiekben – szabályzat, órarend és hasonló nyalánkságok -, majd a fiú után eredtem, bezárva Sung Chan irodáját.
Éppen sikerült utolérnem Jae Want a lift előtt, mielőtt beszállt volna. Lihegve fékeztem le mellette, és vetettem be magam a felvonóba mellé.
- Tényleg semmi szükség erre - suttogtam magam elé, tudva, hogy nagyon is jól hallja minden egyes szavam. – Látod, mi lett abból is, mikor legutóbb segítettél…
- Bár látnám! De a hálád legkisebb jelét sem fejezted még ki – mondta a lift ajtaját bámulva, még csak rám sem pillantva.
- Mégis mit kellene tennem? – szűrtem összeszorított fogaim között, egyenesen felnézve rá. – Megcsókolnom a lábad nyomát?
- Inkább valami mást csókolj meg – hajolt a fülemhez, és a bőrömet cirógató leheletétől kirázott a hideg, de igyekeztem leplezni a rám kifejtett hatását. Még csak az kéne, hogy azt higgye, odáig vagyok érte! – Gyere!
Ezzel kiszállt a földszinten a fülkéből, kicsit tolakodva, ugyanis a bőröndök másképp nem fértek ki a liftből. Követtem a példáját, de csak lesütött szemmel, vagy ezerszer meghajolva kifejezve sajnálatomat. Főleg az egyik idősebb férfi felé, akinek a lábán át is húztam a bőröndöm kerekeit.
Egy utálatos pillantást vetettem az információs pult felé, ahol Ha Neul még mindig ténykedett, de csak akkor vettem észre, hogy Jae Wan nem arrafelé indul el, hanem a lifttől balra. Nagy kegyesen a fiú bevárt egy kifelé nyíló ajtónál, ahol meglepetésemre még előre is engedett. Hát mégiscsak szorult belé egy kis illem!
- Egyébként hogy-hogy nem is tudod, merre van a kolesz? – kezdeményezett újabb beszélgetést Jae Wan, meglepően csevegő hangnemben. – Azt hinné az ember, hogy az igazgató lánya előtt nincs titok.
- Talán hat éve kezdtek el gondolkozni azon, hogy egy saját épületet akarnak fenntartani az ügynökség tagjainak és gyakornokainak. Akkoriban nem igen foglalkoztam ilyesmivel – magyaráztam neki én is kicsit már megenyhülve. – És miután anya… anya meghalt, nem igazán jártam a cégnél.
Láttam valamiféle érzelmet a fiú arcán – talán a sajnálat és szomorúság keverékét -, de mikor észrevette, hogy őt nézem, rögtön átváltott a jól ismert fapofára, és inkább továbbsétált.
Fel sem tűnt, mert annyira csak a földet (vagy Jae Want) bámultam, de egy épület bejárata előtt álldogáltunk. Ha jól tudtam, az ügynökség a cég melletti épületet felvásárolta és a főépülettel egy közös telken alakította ki a kollégiumot. Így csak egy kisebb udvart kellett átvágni, hogy az ügynökségtől eljuthass a koleszbe. Régebben ezzel ellentétben az idolok és gyakornok a legkülönfélébb épületekben kerültek elhelyezésre az ügynökségtől nem messze, de úgy gondolták, hogy így kényelmesebb mind az idolok, mind a menedzsereik számára.
Széltében és hosszában nem volt túlságosan nagy épület, de négy emelettel büszkélkedett, ami az ég felé tört. A falról néhol omlott a vakolat és néhány ablakra ráfért volna már egy csere. Nem éppen a legmodernebb épület volt, csupán az első szinten láttam egy-két légkondicionálót a falra szerelve, felfelé menet egyik szobához sem tartozott ez a modern felszerelés, ami megkönnyítette a nyári estéket. A bejárati ajtóhoz tíz fokból álló lépcsősor vezetett fel, amit a hatalmas poggyászommal nehezen tudtam megtenni. Jae Wan pedig a világért sem segített volna...
- Íme az új otthonod! – nyitott be az ajtón, én pedig nagy szemeket meresztve léptem be. Hasonlított az Akadémia koleszéhez, a földszinten a közös helyiségek voltak, de Jae Wan még csak nem is hagyott időt körülnézni, egyenesen a folyosó végéhez vezetett, ahol egy kis pult mögött ült egy már javában kopaszodó, pocakos férfi.
- Jó napot! – szólt Jae Wan. – Yoon Ha Na most érkezett a kollégiumba és az én feladatom megmutatni neki az épületet.
- Áh, igen, szóltak, hogy jönni fog – bólintott tudálékosan az öreg. – Üdvözöllek a P.S. Entertainment kollégiumában! – folytatta vontatott hangon a bácsi, mint aki egy bemagolt szöveget mond fel. – A keleti szárny a fiúk részlege, ahova csak külön engedéllyel léphetsz be, míg a nyugati szárny a lányok részlege. – előbb jobbra, majd pedig balra mutatott. - A földszinten találhatóak a lakók számára közösen használható helyiségek, mint a konyha az étkezdével, nappali, fürdő, mosókonyha és egy szórakoztató helyiség. Utóbbiban számítógépek és néhány játékgép áll rendelkezésedre. A nevem Park Kyu Dong, az egyik portás vagyok. Ha bármiben segítségre van szükséged, bátran fordulj hozzám!
- Köszönöm szépen! – hajoltam meg enyhén. Nem is tűnt eddig vészesnek a dolog.
Jae Wan szó nélkül elindult balra, én pedig jelezve a bácsinak, hogy nem tehetek róla, hogy ilyen mogorva társam akadt, megrántottam a vállam. Felkapva a bőröndömet, követtem Jae Want, de már a harmadik emelet környékén zihálva leroskadtam a lépcsőfordulóban. Úgy éreztem magam, mint egy málhás ló és megadtam magam a kimerültségnek.
- Mi van már? – nézett le egy emelettel feljebbről Jae Wan. – Mit ülsz ott?
- Bocsáss meg, hogy egy pillanatra megálltam pihenni, te rabszolgahajcsár! – duruzsoltam magamban, de felálltam és erőt véve magamon, felcipeltem magam és terhemet is a negyedik emeletre, ahol a szobám volt.
- Végre! – lökte el magát a faltól Jae Wan, aki eddig rám várt. Elindult a fehér falakkal határolt folyosón, ahol minden egyes ajtón egy szám függött. Csupán öt ajtó árválkodott a szinten, a fiú pedig a negyvenkettes szám előtt állt meg, szemben, a folyosó végén. Meg se várta, míg odaérek, máris nyitotta a szoba ajtaját a kulccsal. Kicsit akadt a zárban, de aztán egy lökéssel végül feltárult az a hely, amit legalább öt évig az otthonomnak fogok nevezni.
- Hát nem egy luxus lakosztály – állapította meg Jae Wan.
Utáltam, mikor igaza van, de most az egyszer egyetértettem vele. A szoba rettentően szűkös volt, és ezen a fehér falak sem segítettek igazán, hogy tágassá varázsolják optikailag a helyiséget. Igazság szerint a szobában csupán két ágy volt, mellettük kis komódokkal és egy nagy szekrény. Illetve a két ágy között egy keskeny ablak, ami alatt egy rozsdás, régi radiátor árválkodott. Szerintem nagyjából le is írtam ezzel a pár sorral az új „otthonomat”.
- Akadt már jobb szobám is, de nem olyan vészes – lelkesítettem magamat is. Begurítottam a bőröndömet, Jae Wan pedig kérés nélkül követett.
- Nyugtasd csak magad ezzel! – nézett körül és ugyanazt a bizonytalan kifejezést láttam az arcán, mint amit én is éreztem. Lehuppant az üres ágyra – merthogy csak az egyik fele a szobának volt szabad. Körülnéztem a szobatársam holmija között és egyből kiszúrtam, hogy nagy STAND UP rajongó (akadt egy csomó CD-je tőlük, meg egy posztert is kirakott a falra, az ágy fölé), így kissé megkönnyebbültem, hogy innentől talán már nem lesz olyan nehéz dolgom vele.
- Te is itt laksz? – kérdeztem, hogy eltereljem a gondolataim a szegényes berendezésről.
- Lennék szívesen a szobatársad, de nem engem ért ez a megtiszteltetés – válaszolt egy fél mosollyal a fiú, de látva hogy az égnek emelem a tekintetem cseppet sem vicces válaszától, folytatta. – Egy közeli épület második emeletén lakok. Nem igazán szívleltem az ötletet, hogy egy ilyen helyen éljek.
- Sznob… - motyogtam az orrom alatt és láttam egy mosoly árnyékát megcsillanni a fiú szája szegletében, de úgy tett, mintha meg sem hallotta volna.
- Miért nem jársz be inkább az órákra te is otthonról, mint hogy koleszos légy? Nem lenne kényelmesebb?
- Nem akartam senkinek sem a terhére lenni – sóhajtottam és egymás mellé toltam a két bőröndöt, majd az egyik tetején helyezkedtem el. Valahogy nem akaródzott Jae Wan mellé ülni az ágyra, ahol túlságosan is közel kerülnék hozzá.
- Úgy beszélsz, mintha mindenkinek csak gondot okoznál – jegyezte meg. – Nem hiszem, hogy minden családtagod olyan, mint az apád.
- Tényleg nem – mosolyogtam keserűen rá, ahogy eszembe juttatta az apámat. Még csak az kellett volna, hogy megkérjem, hadd járjak be otthonról az órákra. Még a gondolattól is futkározott a hideg a hátamon. – Viszont a nagybátyám már a menyasszonyával lakik együtt, nem akartam zavarni őket. A bátyám pedig még otthon lakik az apámmal. Így nem kérdés, hogy miért nem otthonról járok be. Még ez a kis szerény szoba is jobb, mint ha egy légtérben kellene lennem a nagy Yoon Tae Wonnal.
- El sem tudom hinni, hogy így utálod az apád – rázta meg kissé hitetlenkedve a fejét Jae Wan. Megint megéreztem rajta azt a nyíltságot és őszinteséget, ami csak ritkán adatott meg, és meglepett, hogy képes ilyen normálisan is viselkedni.
- Miért?
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen – elhallgatott egy pillanatra, míg kereste a megfelelő szavakat. – kegyetlen is tudsz lenni.
- Kegyetlen? – hökkentem meg a kifejezésen, majd észbe kaptam. – Ha tudod, hogy milyen kapcsolatom van az apámmal, akkor pontosan tudod, hogy okom is van rá, hogy így viselkedjek vele.
- Egyet s mást tudok, igen – ismerte el. – De mégis furcsa ilyennek látni.
Mélyen a szemeibe néztem és megint elkapott az a furcsa érzés, hogy úgy beszél, mint aki korábbról ismer. Erről pedig komoly és kíváncsi tekintete is meggyőzött. Éppen rá akartam erre világítani, de egy másik kérdés bukott ki a számon helyette.
- Miért segítettél ma nekem?
- Mikor? – kérdezte gonoszul, utalva arra, hogy nem csak egyszer húzott ki a csávából a mai nap folyamán.
- Másképp teszem fel a kérdést: miért segítesz nekem?
Jae Wan arca egy pillanatra elkomorodott és elgondolkodva nézett vissza rám.
- Miért érdekel ez téged? Nem elég, hogy segítettem és kész? – a szavai durván hangzottak, mégis tudtam, hogy csak el akarja terelni a szót a témáról.
- Tudod, egy szinte ismeretlen ember önzetlennek tűnő segítsége igencsak gyanús - magyaráztam, holott az én válaszom sem volt túl őszinte.
- Látod, ez itt a te problémád – gonosz kis fény csillant a szemében. – Ki mondta, hogy önzetlenül teszem?
- Akkor így visszatértünk egy korábbi beszélgetésünkhöz – vigyorogtam rá csúfondárosan, hiszen ezzel én nyertem meg a szócsatát. Ugyanis pontosan ezt a kérdést nem válaszolta meg nekem, mikor olyan gyorsan elhúzta a csíkot Sung Chan irodájából. – Mit akarsz tőlem?
- Egy kis kárpótlást azért, hogy ennyit fáradoztam ma érted – állt fel az ágyról és elém lépve nem kis meglepetésemre lehajolt hozzám. Még a bőrönd is felborult volna, amin ültem, ha nem kapja el a két oldalát, és támasztja meg.
- Micsodát? – kérdeztem elfúló hangon, és képtelen voltam tartani a szemkontaktust vele. Lesütöttem zavaromban a szemem és inkább bámultam az ölemben heverő ujjaimat.
- Felejtsd el, amit mondtam neked tegnap! – a szavai hallatán elnyílt szájjal néztem fel rá, és az arcunk között csupán pár centi volt. – Felejtsd el, hogy mik hagyták el a számat egy óvatlan pillanatban! Ne hozd fel soha ezt a témát, ne kérdezz róla se engem, se senki mást!
Pár percig némán néztem a szinte megbabonázó szemekbe, mire valamit is ki tudtam nyögni.
- Azzal, hogy erre kérsz, csak még inkább érdekel – vallottam be töredelmesen.
- Ígérd meg, hogy nyugton maradsz, és többé nem kérdezősködsz!
- És ha képtelen vagyok erre? – ezzel pedig még igazat is mondtam. Azok után, hogy Jae Wan így titkolni akarja, hogy hol is találkoztunk korábban, hogy így el akarja rejteni a múltunkat, még inkább kíváncsivá tett. Tiszta szívvel képtelen lettem volna azt mondani, hogy nem firtatom tovább már ezt az ügyet.
- Akkor másképp kérjem az árát a segítségemnek? – kérdezte mély, búgó hangon. Keze, ami eddig a bőröndön pihent, átkúszott a combomra és végigsimított rajta. Libabőrös lettem, és nagy önuralomra volt szükségem, hogy ne csapjak rá a kezére.
- Nem csinálnál velem semmit sem – jelentettem ki magabiztosabban, mint amilyennek éreztem magam.
- Ugyan, miért vagy te ebben olyan biztos? – ezzel még közelebb hajolt és a leheletét már a számon éreztem. – Hozzám képest csak egy gyenge lány vagy. Könnyűszerrel leteperhetnélek, nem tudnál ellenállni. Késő estig szinte alig vannak a kollégiumban, senki sem hallaná meg a kiáltásaidat.
- Mert… – nagyot nyeltem, és egy kis időre is szükségem volt, hogy összeszedjem magam az egyáltalán nem burkolt fenyegetéstől, amit Jae Wan az arcomba vágott. A fiú türelmesen várt, míg kigondolom, hogy miért is nem fog megerőszakolni itt helyben. – Mert fontos vagyok neked.
Engem megleptek a szavak, amik elhagyták a számat, nem hogy Jae Want! Az első reakciója, hogy szemei kétszer akkorák lettek meglepetésében, majd pedig kitört belőle a nevetés. Percekig csak a röhögését hallgattam, míg kétrét görnyedve elengedte a bőröndöt és végre tudtam levegőt venni. Persze égett a fejem, hogy így kinevet, de legalább már nem az arcomba mászva bámult rám olyan ijesztően.
- Hogy… - kezdett bele, de a röhögő görcs elnyomta a hangját. Végül mikor úgy érezte, nem kell félnie, hogy megint röhögésbe fulladnak a szavai, ismét megszólalt. – Hogy fontos vagy nekem? Azt hiszem, ennél jobbat nem hallottam az utóbbi években. Köszönöm, igazán üdítő élmény volt.
Erre nem tudtam mit mondani, az arcom égett a szégyentől és felpattantam a kis poggyászomról, ami eddig ülőhelyemül szolgált.
- Ha nem vagyok neked fontos – kezdtem bele, és az ágyam, illetve Jae Wan közé álltam, aki éppen készült visszaülni rá, megakadályozva, hogy ezt megtegye. -, akkor mi lenne, ha elmennél?
Az ajtóra mutattam, mintha nem tudná ő maga eldönteni, merre is van a kijárat.
- Csak nem beletapostam a kis lelkedbe? – kérdezte megjátszva az együtt érzőt, miközben az egyik kezét a szívére helyezte. – Talán nem kellene ilyen sokat gondolnod magadról és akkor nem érne ekkora csalódás. Kyu Hyun és a kis barátai mellett biztos hozzászoktál ahhoz, hogy mindenki odáig van érted és kedvesek veled. Hidd el, jobb, ha már most megtapasztalod ezt a bánásmódot, mert a jövőben csak ehhez lesz szerencséd!
Minden egyes mondata után egyre vörösebb lett az arcom, már szinte a fülem is égett a megaláztatástól. Hogy mondhat nekem ilyeneket?! Dühtől elfúló hangon lendítettem felé a kezem, hogy kilökdössem a szobám ajtaján.
- Tűnj innen! Nem hallod? Menj a fenébe! Kell a francnak a segítséged legközelebb! Inkább rúgjanak ki az ügynökségtől, minthogy újra a segítségedre szoruljak! – a hangom átszelte az egész szobát, és nem csodálkoztam volna, ha még a portás bácsi, Kyu Dong is meghallotta volna.
- Maradj csendben! – szólt rám Jae Wan, de nem hallgattam rá, tovább folytattam szidalmazását, míg végül elege nem lett belőlem és el nem kapta a két csuklómat, amik vadul püfölték még mindig. Habár megjegyzem teljesen feleslegesen, mert a fiú meg sem moccant azóta, hogy nekiestem.
A következő pillanatban viszont már nem az ágyam mellett álltam, hanem azon feküdtem, mert Jae Wan ellökött és egyenesen azon landoltam. A kiáltozásom elhalt, ahogy a takaróra huppantam és a levegő kiszaladt a tüdőmből. De ha ez nem lett volna elég, egy pillanattal később Jae Wan fölém került, leszorítva a csuklómnál fogva. A hangom valahol a torkom mélyén elhalt, ahelyett, hogy segítségért kiáltoztam volna. Minden izmom megfeszült, de mozdulni mégsem voltam képes a karjai között. Csak némán és ijedten meredtem a fölém tornyosuló fiúra, aki pont abba a szituációba sodort minket, amit korábban leírt.
- Még most is azt hiszed, hogy nem tennék semmit veled? – a csuklóim a fejem mellett hevertek, Jae Wan szorításában. A fiú lejjebb ereszkedett, a mellkasa az enyémet érintette és kezdtem megérezni a súlyát magamon. A szívem a torkomban dobogott és fogalmam sem volt, mit tegyek. Remegtem a kezei között és most már egyáltalán nem voltam olyan biztos abban, hogy Jae Wan egy ujjal sem érne hozzám. Ebben a pillanatban szinte bármit el tudtam volna képzelni róla. – Miért kell folyton feldühítened, hm?
Reszkető ajkakkal kerestem a helyes választ a kérdésére, ami nem kerülte el a figyelmét. A tekintete a számra révedt és a pillantása megváltozott. A rideg és könyörtelen pillantás egy másodperc törtrésze alatt változott bánatossá és még valamilyen érzés lappangott benne, ami számomra ismeretlen volt. Nem tudtam azonosítani, akármennyire is próbáltam – már amennyire egy ilyen helyzetben próbálkozhattam vele.
- Tudod, Ha Na – szólalt meg nagy sokára, mire megrezzentem alatta, de az arcát nem láttam, mert lehajtotta a fejét és a haja eltakarta előlem. -, egy valamiben igazad volt az előbb, sajnos. Nem bántanálak.
Ezzel elengedte a kezeim és feltápászkodott rólam. A csuklómat masszírozva ültem fel és bámultam Jae Want, aki megfejthetetlen tekintettel nézett rám. Egyikünk sem szólt egy szót sem, és a fiú megelégelve a szótlanságot, hátraarcot vágott és megindult az ajtó felé.
- Jae Wan! – kiáltottam utána akaratlanul is, ami engem is meglepett. Megtorpant és a válla felett hátranézett. Mégis mit akarok neki mondani? Hogy tűnjön el minél hamarabb a szobámból? Hogy utálom és soha többé nem akarom látni? Hogy egy vadállat és ne jöjjön többé a közelembe? Ilyesmik jártak a fejemben, mégis valami egész más csúszott ki a számon. – Miért jöttél vissza az irodába, miután úgy eltűntél?
Jae Wan némán és kifejezéstelen szemekkel méregetett. Már kezdtem feladni a reményt, hogy bármilyen választ is kapok a kérdésemre, de aztán mély hangon, nagyon lassan megszólalt.
- Miután értesültem a hírekről Go Jin titkárnőjétől, tudtam, hogy egyből nagydobra veri majd az ügyet, csak azért, hogy árthasson Sung Channak. És akármennyire is megválogatom a barátaimat, a bátyádat kedvelem.
Elgondolkozva törtem a fejem, ahogy Jae Wan profiljára meredtem. Tudtam, hogy csak a felét hallom az igazságnak. Fogalmam sem volt, miért voltam benne olyan biztos, de éreztem, hogy hozzám is köze van a dolognak. Lehetett önhittségnek vagy beképzeltségnek nevezni, de Jae Wan nem csak Sung Chan érdekeit nézte, mikor visszajött az irodába.
- Tudom, hogy ez igaz – kezdtem bele halkan, erősen szuggerálva a fiút. – De azt is, hogy a korábbi megszólalásom valamilyen formában szintén igaz. Törődsz velem. Habár fogalmam sincs, hogy miért és hogy milyen gondolatok húzódnak meg a tetteid mögött. Lehet, hogy rosszat akarsz nekem, csak a megfelelő pillanatra vársz, hogy léphess. De az is lehetséges, hogy csak segíteni akarsz és a jó szándék vezérel.
Nem tudom, hogy miért voltam vele ilyen őszinte. Miért mondtam ki minden egyes dolgot, amit gondoltam? Miért ömlöttek belőlem a szavak úgy, mintha az egyik legközelebbi ismerősömmel állnék szemben? Alig akadt néhány ember, akivel ilyen nyíltan mertem volna beszélni. Hazugságok nélkül. Miért volt ez a feltétel nélküli bizalom bennem Jae Wan irányába?!
- Akármi is legyen ez az ok, nem érdekel – enyhe mosoly játszott az ajkaimon. – Köszönöm azt, amit ma tettél értem!
Azt hiszem, ezzel leptem meg leginkább a délután folyamán. Mindenre számított volna az előbbi kis akciója után, csak arra nem, hogy éppenséggel köszönetet fogok mondani neki.
- Tartozol nekem ezért! – mondta végül egy mosolyt vetve rám. Egy olyan mosolyt, amit – rá kellett jönnöm – imádtam az arcán látni. Elképesztően helyessé és vonzóvá tette ez a mosoly.
Intett egyet és kilépett az ajtón, én meg elképedve kiabáltam utána.
- Legközelebb kihagyhatnád ezt a megfélemlítős részt! Már kezdem unni.
Le sem tagadhatták volna Kyu Hyunnal, hogy testvérek. Egyik fiú nagyobb rejtély volt számomra, mint a másik! Jae Wan többször is a segítségemre sietett, de mindezt olyan stílussal és modorral, mintha csak fejfájást okoznék neki, holott senki sem kért abból a segítségből, amit nyújtott. Egyszer normálisan el lehet beszélgetni vele, másszor meg olyan, mint ha ő lenne a megtestesült ördög, és folyton csak gonosz megjegyzéseket tesz, vagy a tettlegesség mezejére lép és durván viselkedik. Most meg úgy vigyorgott rám, mintha azt közöltem volna vele, hogy megnyerte a lottót! E mögött keressen az ember bármiféle logikát!
- Ja és még valami! – ugrott az ajtóba Jae Wan, mire rémülten sikkantottam fel, nagy megelégedésére. – Ha majd eszedbe jut, honnan ismerjük egymást, akkor keress meg a kérdéseiddel! Addig egy szót sem fogsz kiszedni belőlem…

6 megjegyzés:

  1. OMG!
    Nagyon jó lett ez a rész is!! <3
    És kezdem megkedvelni Jae Want... már nagyon-nagyon kíváncsi vagyok, hogy mégis honnan ismerik egymást!! Remélem,hogy hamar kiderül bár kétlem,hogy ez megtörténne.. csak így tovább :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, ennek nagyon örülök, köszönöm!! ^^ Hát kiderül még a végén, hogy a kemény külső mögött egy érző lélek lapul... na, jó nem esek túlzásba. :D Örülök, hogy legalább annyira érdekel téged is ez a titok, mint Ha Nat. :3 Amúgy már elég jól ismersz, mert még nem mostanában fog kiderülni az őket összefűző kapocs. x"D Köszi, igyekszem hozni a formámat és természetesen jövő héten érkezik a kövi rész! ^^
      Nagyon köszi, hogy írtál! <3

      Törlés
  2. Najó erre aztán nem számítottam xd. Go Jin... Valahogy nem remlik szegény xd mondjuk nem csoda hisz sokaig nem olvastam addig meg kicsusszant az elmémből xd lehet pont azért mert nem tett rám nagy benyomast xd na de most komolyan most komoly ezert hovy utheti meg Hanat?? Ennyi erovel minden idolt meglehetne ütni akirol barmi cikk kikerul xd hat szerencsetlen tejet rolla hogy abba a helyzetbe kerult? Jo lehet nem kellett Volna huznia az idot a recepciossal hanem várnia kellett volna sung chanra de akkor is... Sung Chan olyan cuki majdnem ne ki ment *-* meg akarom ölelgetni *-* amugy ezek a rajongó reakciók meg úgy kiakasztottak xd rögtön rajongónak titulajak Hanat pedig szerintem Chris nem emelné fel egy rajongót aki pataliat csap xd olyan hülyék komolyan xd ohhh ez az!! CHRIS újbol a színen *--* nicsak sikerült lenyugodnia xd de újfent nem sikerül neki vegig fent tartani a maszkot. Xd Hana mindent felfedez rajta :D ajj de most komolyan olyan édes hogy a pofon helyet latva mar mutatott valamifele érzelmet. Igazabol nem tudom azt minek lehet nevezni xd harag? Aggodalom? Mind1 a lenyeg hogy Hana salja elő belőlle *-* ééés GoJint is sikerül meglepnie xd szóval eddig mindig mérges lett ha valakivel összeboronaltak? Most meg semmi? Átlátszó vagy Chris xd nagyon átlátszó :"D najó megint előjött a bunkó énje xd mondjuk mar ezzel se tudja elvinni a figyelmünket arról hogy ezt is csak azert csinalja hogy GoJint lenyugtassa és Hana ne gyanakodjon xd viszont GoJin csak nem álle . Megy hogy figyelmeztetést! A nagy fityfenet te mamlasz! Oh drága JaeWan komolyan olyan vagy mint egy herceg persze a mondatod veget megint sikerült bunkón fogalmaznod xd Ejj de megis sikerült valamilyen szinten ennek a GoJin terve... Kiváncsi vagyok milyen büntető munkat kap Hana. Ahhh JaeWan meg milyem édesen aggódik *---* mégha nem is mutatja lazszik rajta *---* Hananak meg megint sikert zavarba hoznia hahahahaha :"D jaaaj az a testvéri jelenet irtó édes volt *---* majd elolvastam *---* Ha a helyében én is így fel kaptam volna a vizet amugy. Meg hogy SungChan nem lenne jo vezető. Ez a GoJin oltári nagy idióta... Oh SungChan jo időzítés! Végre megint kettesben maradtaaak jeee *--* milyen kis udvarias JaeWan hogy felajánlotta elkíséri Ha nat meg hogy elvette az egyik taskajat. Kis cukii.
    Omo omo! Ahogy JaeWan mondta hogy Hana nem fejezte ki a halajat rogton tudtam hogy mire gondol xd kis huncut :3 Hanat lassan tenyleg leveszi a labarol.xd jesszum és még ajtót is kinyitotta Hananak es előre engedte *-* aztapaszta JaeWan mi van veled? :3 persze a kedvessége is véges xd a megjegyzésem jot nevettem hogy szivesen lenne a szobatarsa a csajnak de nem őt érte a megtiszteltetés �� nem tudom Hana mért nem tartotta viccesnek én jót mosolyogtam rajta ^^ ajj mar mar tenyleg nagyon futja az oldalam hogy honnan ismeri Jaewan Ha át. Tenyleg fojton ugy beszel mint aki tok regi barátja. Olyan édes de egyszerűen megőrít ez a tudatlanság. Xd amugy mikor azt mondta kegyetlen azt hittem Ha a felkapja a vizet és megint vita lesz de hala égnek nem. :D Hana nem adja fel fojton faggatja a fiút ennek örülök. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, megértem, hogy nem emlékeztél a hapsira, hiszen nagyon régen szerepelt és azt hiszem csak egy jelenetben, de akkor is egy elég bunkón viselkedett. :D És most sem hazudtolta meg önmagát, még sokkal durvább is volt azzal, hogy megütötte Ha Nat, mint korábban...
      Sung Chan meg olyan mint egy igazi báty, hogy így védi a húgát. :D Hát a rajongók elfogultak tudnak lenni (és őszinte leszek, ilyesmi meg sem fordult a fejemben, mikor írtam, hogy Jae Wan nem kapna ölbe akárkit... xD). És tök jól elemzed Jae Wan viselkedését, tökre jó olvasni. :DDD
      Sajnálom, hogy így kikészít a kíváncsiság, hogy Ha Na és Jae Wan honnan ismerheti egymást, de már ismersz szerintem annyira, hogy megállapítsd nem mostanában fog kiderülni a dolog. xD Ha Na meg persze, hogy nem adja fel, mégiscsak Jae Wanról és az ő múltjáról van szó. :3

      Törlés
  3. ohohooo most JaeWan még gyanusabb lett azzal hogy amikor odament Hanahoz azt mondva neki hogy kárpótlást akar a segítségéért akkor nem valami perverz dolgot kért pl csókot mint a liftben hanem azt akarja hogy Ha a elfelejtse amiket részegen mondott. Ezzel csak méginkább elülteti a lany fülében a dolgot. Nem értem mért nem akarja elmondani és mért akarja hogy Hana ne érdeklődjön többet. Mit titkolhat ennyire? Azért Hana nem iszonyodik tőle annyira szerintem. Legalábbis nem úgy látom rajta. Mondjuk egy ilyen fiútól ki iszonyodna? Xd uhhh Hana ez a mondat meg engem is meglepett xd merész volt hisz ha eddig mindig kibújt JaeWan a dolgokból ebből is kitud xd persze azzal hogy mennyire meglepődött szerintem elárulta magát és a röhögés meg egyrészt tényleg viccesnek tarthatta de egyben elterelésnek is használta. Ajj es eljött a veszekedés ideje... Gondoltam hogy nem válnak el útjaik anélkül hogy nem vesznenek össze... Xd uhhh JaeWan okos kis fiúxd tudja hogyan hallgattassa el Hanat. Viszont az bantott hogy Hananak ennyi elég volt hogy azt feltetelezze JaeWanrol hogy bantaná. És ahogy gondoltam JaeWannak se esett jól. De legalább beismerte hogy nem bántaná a lányt. *-* hála égnek Ha na megállította mielőtt eltünt volna. Ez aranyos hogy ledveli SungChant de igaza van Hananak nem vsak miatta ment vissza. Úgy szeretem ezeket a meghitt beszélgetéseket közöttük mikor öszintém és lágyan beszélnek egymással. Elolvadok tőllük. *-* ahhh istenem és az a mosoly!!! Többet kéne ezt csinálnia és Hana hamar belé zúgna *--* oh és az utolsó mondata! Ahhh ezaz! Akkor nem kell feladni. HANA SZEDD OSSZE A GONDOLATAID ,JOJJ RÁ HONNAN ISMERED AZTAN TEHETED A KÉRDÉSEID ÉS ÉN IS ÖRÜLHETEK!!! *----* ahhh nagyon tetszett ez a rész. Ez is egy kedvenc lett *--* mondom hogy JaeWan egyre jobban a szívembe lopja magát :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen Jae Wan ezzel még inkább rontott a saját helyzetén, hogy azt kérte a lánytól, hogy ne kérdezősködjön többet, abba meg lehet, hogy annyira nem gondolt bele. :D Hát majd mindenre fény derül valamikor a tááávoli jövőben, hogy Jae Wan miért nem ő maga mesél a kettejük megismerkedéséről. :D Ha Na egyértelműen nem iszonyodik a fiútól, hiszen nagyon is jól el tudnak néha beszélgetni és megnyílik neki egy bizonyos szempontból, de aztán mindig meglepődik saját magán, hogy ilyen közvetlen vele. Másrészről meg ott van neki Se Joo, akivel együtt jár és szereti is, vagy ha nem is Se Joo, akkor Kyu Hyun, így érthető, hogy nem ugrik egy harmadik személy nyakába. :D De egyetértek, Jae Wan, jézusom, én is odáig vagyok érte, egyik kedvenc szereplőm, ha nem a legkedvesebb... :3
      Rájuk igen jellemző, hogy mindig hajba kapnak valamin, szóval jó, hogy számítottál rá. :D Viszont azért érthető Ha Na ijedelme, hiszen annyira nem ismeri még a fiút, és ha valaki kicsit agresszív attól azért megijed az ember... És igen, kicsit szíven ütötte Jae Want is a dolog :( Nem hagyhattam, hogy úgy váljanak el egymástól, hogy haragban vannak, így tennem kellett valamit, így jött utána a beszélgetésük. xD
      Pontosan kellenek még ilyen jelenetek közöttük és imádom is írni, de sajnos megvan már a történet, így nem nyúlhatok bele felelőtlenül. :DD
      És örülök, hogy tetszett ez a rész, bár szerintem a komment mennyiségéből is látszik, amivel meg külön örömet szereztél nekem :3 <3 Kösziiiii <3 ^^

      Törlés