Sziasztok!
A segítség ára
Eltelt egy hét,
és még itt vagyok! :D Remélem, tartom ezt a jó szokásomat, és tovább
olvashatjátok a történetet. :) Megtudhatjátok, ki volt az, aki berontott az
irodába, illetve az ennek a hátterében meghúzódó okokról is olvashattok. Na, és
persze milyen is lenne a történet, ha nem születne még több bonyodalom? :) Mindenkinek jó
olvasást kívánok! És ha ráértek, akkor megoszthatnátok velem pár szóban a
véleményeteket. :)
A segítség ára
Először azt sem tudtam, hogy mi
történt. Életemben egyszer ütöttek meg eddig – ha a középiskolai verekedéseket
nem számoljuk bele -, és az is az apám volt, nem is olyan régen. Így nem voltam
hozzászokva ahhoz, hogy alig egy hónap alatt már másodjára kapjak egy igencsak hatalmas
nyaklevest.
Egyrészt váratlanul ért a dolog,
és emellett nem egy vasággyal együtt is csak negyven kilós kislány ütött meg,
hanem egy jól megtermett, életerős férfi, így az ütés lendületétől meginogtam
és egyenesen nekiestem az asztal szélének. Eközben pedig jó pár papírt,
jegyzetet, tűzőgépet, poharat és más holmit levertem róla, ahogy próbáltam
megtartani magam, hogy ne zuhanjak egyenesen a padlóra.
- Ha Na! – kiáltott fel Sung Chan
és egyből mellettem termett, hogy felsegítsen. – Mi az istent művelsz, Go Jin?!
Mi a franc ütött beléd?!
A bőröm égett a pofontól azon a
helyen, ahol Go Jin tenyere az arcomhoz ért, és hatalmas levegővételek mellett
próbáltam felegyenesedni. A bátyám óvatos karjai között nagy nehezen kihúztam
magam és gyűlölettel teli pillantással illettem a férfit, aki az ajtóban állt.
- Ez a lány még be sem tette az
ügynökségez a lábát, és nézd meg, mekkora felfordulást csinált! – üvöltötte
teljesen kikelve magából, ezzel pedig egy tabletet nyomott a bátyám kezébe.
Sung Chan átvette az elektronikus
eszközt és dühös tekintettel, visszanyelve minden kikívánkozó sértést, a
figyelmét a képernyőn található szövegnek szentelte. Még mindig az arcomat
fogva, kíváncsian én is rápillantottam a betűrengetegre, egy perc erejéig
abbahagyva Go Jin gyilkos tekintettel való bámulását.
Nem sokkal
korábban a P.S. Entertainment épületében jártam, hogy beszerezzem a legújabb
STAND UP által kiadott photobook egyikét (El nem hiszitek, milyen édes benne
Min Jun! :3 Arról nem is beszélve, hogy Kyu Hyunról akad egy igencsak pikáns
kép is. ;) Ha kíváncsiak vagytok rá, akkor vegyétek meg! Mindenkinek nagy
szeretettel ajánlom! <3), mikor egy kisebb jelenetre lettem figyelmes az
ügynökség bejáratánál.
Hát mint
tudjátok elég kíváncsi fajta vagyok, és egyből odarohantam, hogy meglessem, mégis miféle balhé készülődik. Legnagyobb meglepetésemre egy fiatal lány
veszekedett az információs pultnál álló dolgozóval. Na - gondoltam egyből -,
megint egy őrült rajongó csap patáliát, hogy nem láthatja a kis kedvencét. Így
már éppen eloldalazni készültem, mikor a buli a tetőfokára hágott, mivel a
biztonsági őröket is bevonták, hogy eltávolítsák a kis csajt. Úgy éreztem, hogy
ideje elővenni a mobilom, mert valószínűleg érdekes dolgok fognak történni,
amit érdemes lesz megörökítenem. És milyen jól döntöttem! A lányt megragadta az
egyik biztonsági őr, aztán menekülni akart, de semmi esélye sem volt a két
hatalmas őr ellen – én már aztán csak tudom, tekintve, hogy nem egyszer akadtam
össze velük! De akkor hirtelen, szinte a semmiből, felbukkant Chris Jung!
Teljesen
komolyan mondom, ilyennel nem viccelődik az ember! Az a pasi egy kész félisten,
nem is tudom, hogy keveredhetett az olyan gyarló emberek közé, mint mi! (Elég a
nyáladzásból, hiszen mindenki tisztában van vele, kiről is beszélek! *-*) Na,
hol is tartottam? Ja, igen! Megmentette az akkor már vereséget szenvedett kis
rajongót, és felsegítette volna a földről, ha a lány elfogadja a felé nyújtott
kezet, de meg sem moccant – nem hibáztatom, én is szinte csorgó nyállal néztem
volna fel Chrisre, nem tagadom. >< Erre Chris egyenesen az ölébe kapta!
Azt hittem, menten elájulok, mikor, mint egy szőke herceg, Chris magához ölelte
a lányt! Oké-oké, nyugalom hölgyeim, tudom, sokkoló lehet ez a hír pár gyenge
idegzetű olvasóm számára, de én csakis az igazságot közvetítem felétek, amihez
ma szerencsém volt. De biztosan majd megöl titeket a kíváncsiság, hogy mi
történt ezután!
Nem elég, hogy
ez a lány olyan szerencsés volt, hogy átölelhette Oppát, de még szinte hozzá is
bújt – itt már bevallom, én is ferde szemekkel és irigyen pislogtam rá. Na, de
utána egyenesen leteremtette a pultos lányt – sajnos nem hallottam, miről
beszélnek -, aki pár perc után átengedte őket a biztonsági kapun. A tekintetem
és a kamerám is követte őket a liftig, ahol sajnálatos módon eltűnt a szemem
elől Chris és a roppantul szerencsés rajongó is - aki most minden bizonnyal
örömtáncot jár, hogy nem mással, mint Chris Junggal, minden idők legjóképűbb
színészével tölthet pár percet! Ha pedig nem hisztek az én beszámolómnak,
lejjebb megtekinthetitek a jelenetről készült videót is. Ne tartsátok vissza
véleményeteket, osszátok meg velem, mit gondoltok Oppáról és a drámai
akciójáról, amit ma végrehajtott!
Tágra nyílt
szemekkel, szinte villámgyorsan olvastam végig a blogbejegyzést. De Sung Chan
nem állt meg a bejegyzés végén, egyenesen továbbment a kommentek felé. Pontosan
tudta, hogy maga a bejegyzés még nem lenne olyan nagy baj, ami fontosabb volt,
hogy hogyan reagálnak rá az emberek. Így én is elszorult torokkal kezdtem
böngészni a hozzászólásokat, amik először még nem is adtak okot az aggodalomra.
„Ha nincs a videó, akkor biztos kinevetem az
egész történetet, mert úgy hangzott, mint egy olyan fantazmagória, amiről
minden rajongó álmodozik. De így… Egy részem nagyon is irigyli a lányt, a másik
meg majd elolvad az egész jelenettől… Bár én lettem volna a helyében! El sem
engedtem volna Oppát soha többé! ><”
„Áh, miéééért nem én voltam ott?! Persze,
csak másokkal történik ilyen mesébe illő jelenet!”
„Szerencséje volt, hogy ennyivel megúszta a
dolgot! Engem legutóbb szinte kihajítottak az épületből, mikor első kérésre nem
akartam odébbállni…”
„Milyen mázlista! Chris oppa a kedvencem, az
összes filmjét és sorozatát láttam már, de élőben még soha nem volt hozzá
szerencsém. Bárcsak egyszer én is megölelhetném őt! *-*”
Először azt
hittem, hogy most az egyszer túllihegte Go Jin a dolgot, és tévesen vádolt meg
itt mindenfélével. Már éppen a szemére akartam vetni, hogy képes ilyen semmiség
miatt megütni valakit, mikor a tekintetem lejjebb siklott. Ahogy pedig haladtam
lefelé, egyre mélyültek a homlokomon gyülekező ráncok.
„Hogy merészeli így ölelgetni Oppát! Kész
vicc az egész! A helyében elbujdokoltam volna szégyenemben, nem hogy így
kihasználni Oppát!”
„Szégyent hoz a rajongókra! Ilyenkor igazán
nem értem az embereket! Egyáltalán nincs szégyenérzetük! Nem hagyják az idolokat
levegőhöz jutni és nem képesek felfogni, hogy nekik is van életük!”
„Ez a kis csitri megérdemelné, hogy kövekkel
dobálják meg azért, hogy ilyen arcátlanul viselkedett!”
És ennél
akadtak sokkal durvább megjegyzések is – amik a legkülönfélébb büntetéseket és
fenyítéseket tartalmazták a számomra, hogy így kihasználtam Jae Want - amiket
itt nem említenék meg. Ahogy pedig Sung Chan lejjebb görgetett, a frissebb
megjegyzésekhez, megakadt a szemem egy soron.
„Csak szerintem hasonlít ez a lány Yoon Ha
Nara? Tudjátok, arra a lányra, aki még szerepelt is a Seouli Művészeti Akadémia
záróműsorán, és el voltak tőle ájulva?”
Majdnem félrenyeltem a saját
nyálamat és kikaptam Sung Chan kezéből a tabletet. Kissé felháborodott, de nem
szólt egy szót sem, tovább olvasott velem együtt.
Ahogy
felmerült az ötlet, hogy én vagyok a videón látott személy, futótűzként terjedt
a híre. Már mindenki azt hajtogatta, hogy igen, ő bizony felismert és éppen ezt
akarta mondani. Először nem tudtam volna megmondani, hogy mit is szóltak ahhoz,
hogy kiderült a személyazonosságom, de a végén már nem is ez volt az érdekes.
„Ha ez Yoon Ha Na, akkor mégis miért akarták
kidobni az ügynökségtől? Nem az apja az igazgató? Talán kitiltották onnan, vagy
valamilyen családi balhé miatt nem mehet a P.S.-be?”
„Lehetséges, hogy Ha Na és Chris már ismerik
egymást? Sőt, hovatovább Chris azért védelmezte így a lányt, mert van köztük
valami?”
„Biztosan együtt vannak! Láttátok, hogy
Chris mennyire dühös volt, hogy így bánnak Ha Naval?! Tuti, hogy egy párt
alkotnak és járnak!”
„Miről beszéltek?! Kizárt dolog, hogy Chris
egy ilyen fruskával kezdjen ki! Meg sem üti azt a szintet, ami Oppához illene!”
Ezek csak a legfontosabb
gondolatok voltak a sok-sok megjegyzés közül. Már a vége felé kezdtem megunni a
sértegetéseket és undok szóáradatot, így visszaadtam Sung Channak a készüléket.
A lényeget így is felfogtam: nagy bajban voltam.
- Most már érted, hogy mi a
bajom, Sung Chan? – kérdezte hűvösen Go Jin, és kikapta a bátyám kezéből a
tabletet. – Alig egy órája van itt, és máris mekkora galibát okozott! Az
interneten ez csak egy a sok bejegyzés, videó és fotó közül, ami felkerült az
esetről. Egyre nagyobb a nézettsége a videónak a youtube-on, már lassan
felkerül a keresési listákra is, ha így haladunk. Tudod jól, hogy ilyenkor már
lehetetlen megállítani az információk terjedését!
A bátyám némán meredt a férfira
és láttam, hogy töri a fejét, mit is mondhatna.
- Ez akkor sem ürügy arra, hogy
megüsd Ha Nat – mondta végül egy kis töprengés után. Komolyan Sung Chan?!
Meghatott, hogy így felháborította a dolog, de nem éppen a megfelelő reakciót
mutatta Go Jin felé.
- Örüljön, hogy csak ennyi kapott
azért, amit csinált! – sziszegte a férfi és egy rám mért megvető pillantás után
ismét Sung Chan zöldesbarna szemeibe meredt. Láttam, ahogy megfeszül Sung Chan
állkapcsa és megragadtam a csuklóját, amint észrevettem, hogy mozdulni készül.
Csak egy pillanatig néztünk farkasszemet, igyekeztem jelezni neki, hogy nem éri
meg harcba bocsátkoznia Go Jinnal. Nem akartam, hogy valami olyat tegyen, ami
még inkább árthat a karrierjének – ha az én kis ballépésem nem lett volna elég
nagy gond – vagy éppenséggel az egészségének. Habár Sung Chan nem volt egy
gyenge, mimóza fiú, de Go Jin mellett azért eltörpült. Sung Chan mély levegőt
vett, és mikor láttam, hogy megnyugszik, el is engedtem a kezét, bízva abban,
hogy nem esik neki az ajtóban álló férfinak.
- Nem elég, hogy szárnyra kelt az
a pletyka, hogy Ha Na – nem kerülte el a figyelmemet, hogy úgy ejtette ki már
megint a nevem, mintha egy kóros betegségről beszélne – és az igazgató kapcsolata
nem éppen felhőtlen, ami a cég hírnevének és tekintélyének egyaránt árthat, de
még Chris jó hírét is beszennyezte!
- Beszennyeztem?! – bukott ki
belőlem felháborodva és az ujjaim egyből ökölbe szorultak.
- A helyedben csendben maradnék,
és hagynám, hogy a felnőttek helyrehozzák azt, amit elszúrtál –
undorodva nézett rám fekete szemével, mire a méregtől, ami elöntött, szinte
köptem a szavakat.
- Mégis kin…
Vagyis köptem volna, ha Sung Chan
félbe nem szakít, mielőtt valami olyasmit vágok Go Jin fejéhez, amit még inkább
megbánhattam volna, mint ami Jae Wannal történt.
- Go Jin, értem. Ha Na hibázott,
de úgy vélem, hogy a reakciód túllépte az ésszerű határokat – felelte ridegen
a bátyám és erőnek erejével tudtam csak visszafogni magam, hogy ne folytassam
az előbb megkezdett mondatomat. – Nem hiszem, hogy Ha Na és az igazgató
kapcsolata olyan nagy port kavarna, amiért aggódni kellene. Ha pedig bármi is
történne ez ügyben, ami negatívan befolyásolná a céget, akkor majd teszünk
ellene. De addig is, felesleges az ördögöt a falra festeni.
Láttam Go Jinen, nem tetszik
neki, hogy Sung Chan ilyen lazán kezeli a dolgokat, de egy mozdulattal
félresöpörte ezt a témát és egy másikat vett elő.
- És Chris? – nézett ránk
fellengzősen, mintha most bizony olyasmivel rukkolt volna elő, amire nem lehet
egy szavunk sem.
- Mi van velem?
Egy emberként fordultunk az ajtó
felé, ahol éppen az említett tűnt fel.
Ahhoz képest, hogy korábban úgy
menekült el az irodából, mint egy rémült kisegér, most a legnagyobb nyugalommal
állt az ajtóban, mintha egy földrengés sem tudná kihozni a béketűréséből.
Fekete haja rakoncátlanul lógott a szemébe és sötét szemeit érdeklődve hordozta
végig a társaságon. Láttam, ahogy a tekintete elidőzik rajtam és pillái
megrebbennek, ahogy szemügyre vette a piros foltot – na, mert kétségem sem volt
afelől, hogy egy hatalmas piros folt virít az arcomon, de nem tette szóvá a
dolgot. Kezeit zsebre dugta és úgy lépett be a szobába, mint aki tudomást sem
vesz a feszült légkörről. Sőt, esküdni mertem volna rá, hogy csak simán nem
érdekelte, mibe tenyerelt bele.
- Láttad már ezt? – kérdezte Go
Jin sokkal nyugodtabban Christől, mint amit eddig valaha is hallottam a
szájából, majd átnyújtotta neki a tabletet. Ha nem hiszem, hogy lehetetlen,
akkor még azt is mondanám, hogy kedvesen
beszélt a fiúhoz. Emellett mintha diadalittas fény is csillant volna a szemében.
Nyeltem egy hatalmasat. Nekem
végem, ha feldühödik és támogatni fogja Go Jin hadjáratát ellenem. Még
azt is el tudtam képzelni, hogy kirúgat az ügynökségtől ezért az egyetlen
„apró” hibáért. De Jae Wan csak egy fáradt pillantást vetett rá, és nem fogadta
el a táblagépet.
- Igen – felelt, majd egy
ásítást színlelt. Vagy legalábbis nekem nagyon hajazott egy olyan ásításra,
mint amivel csak az unalmát próbálja kifejezni.
- És nem gondolod, hogy ez
problémát jelent? – lengette az orra előtt Go Jin a blog bejegyzést, mert
egyértelműen nem erre a reakcióra számított tőle. – Azt hiszik, hogy te
meg… meg ez a lány egy pár vagytok. Nem zavar ez téged?!
- Ha minden egyes ilyen dolognak
nagy jelentőséget tulajdonítottam volna, akkor valószínűleg másból sem állna a
napom, minthogy ilyenek miatt aggódok – fordította unott tekintetét a férfira,
akinek az arca kezdett a vörös árnyalataiban játszani. Nyilvánvalóan nem
számított arra, hogy Jae Wan az érdeklődés legkisebb jelét sem fogja tanúsítani
az ügyben. Összeszorította fogait éppúgy, mint Sung Chan korábban, most már bizonyára
jobban örült volna, ha Jae Wan fel sem bukkan. Akkor rám kenhette volna az
egészet.
- De Chris… eddig mindig dühös
lettél, mikor valaki nevét együtt emlegették a tiéddel – mondta értetlenül
állva a helyzet előtt Go Jin.
Tényleg így lett volna? –
merengtem el, ahogy a fiút tanulmányoztam. Ha olyan fából faragták, mint Kyu
Hyunt, akkor nem vetette meg a női társaságot. De ezek szerint ő utálta, ha
bármilyen pletyka is elterjedt róla és egy lányról. Valahogy nehezen tudtam ezt
elképzelni. Nem fért a fejembe, hogy az az egoista nőcsábász, aki ellopta a
bátyja barátnőjét, illetve nem egyszer próbálkozott be nálam, ennyire nem tudta
elviselni, ha ilyen hírek jelentek meg róla. Bár az, hogy megjelenik valami róla
nyilvánosan és titokban azt csinálja, egészen más tészta…
- Nézz rá! – mutatott rám Jae Wan
nyíltan lefitymálóan. Végignéztem magamon, és tényleg nem éppen úgy festettem,
mint egy igazán vonzó lány, akinek nem tud senki sem ellenállni. A farmer és a
bő pulcsi sem egy bombázóhoz illó szerelés alapkellékei voltak. – Ki hinné el
valóban, hogy bármi is van közöttünk? Egyáltalán nem az esetem.
Go Jin egy pillanatra
elfelejtkezett magáról és eleresztett egy rosszindulatú vigyort, de bennem meg
felment a pumpa Jae Wan szavai hallatán. Szóval erre ment ki a játék? Egy
pillanatra felmerült bennem, hogy talán segíteni akar, de csak azért nem lett
dühös rám és a cikkekre, amik megjelentek rólunk, mert tudta, hogy senki sem
adna hitelt egy ilyen alaptalan szóbeszédnek.
- Még ha ez így is van –
köszörült a torkán Go Jin. –, akkor is úgy hiszem, Ha Na büntetést érdemel
azért, hogy ekkora felfordulást okozott maga körül, amivel nem csak magát,
hanem Christ és az ügynökséget is bajba sodorta.
- Büntetést? – kérdeztem rá
vékonyka hangon és nem tudtam palástolni a szívemben eluralkodó félelmet.
- Úgy gondolom, megkaphatná az
első figyelmeztetését a háromból – javasolta a férfi nem kis kárörömmel.
- Ez igazán felesleges – szólt
közbe ismét Jae Wan, mielőtt Sung Chan vagy én bármit mondhattunk volna. Még
Sung Chan szavai miatt nem kellett volna aggódni, de az enyémek miatt annál inkább.
Ehelyett csak riadtan meredtem a fiúra és azon kaptam magam, hogy azért
rimánkodom, bárcsak kihúzna a csávából. – Végül is nem történt semmi baj.
Egy-két megjegyzésen és találgatáson kívül nem született semmi károm ebből a
kis videóból. Nem látom értelmét megbüntetni emiatt Ha Nat. Úgy érzem, lesz
alkalma bőven még figyelmeztetéseket gyűjteni a későbbiek folyamán.
Kis híján leesett állal bámultam
Jae Wanra, aki éppen most hazudtolta meg az előbbi gondolataimat. Már nyíltan
állítani mertem volna, hogy arra pályázik, hogy a lehető legkisebb retorzióval
megússzam a helyzetet. Talán mert úgy hitte, éppen annyira felelős az ügyben,
mint én?
- Emellett még nem is hivatalos
gyakornok a cégnél hétfőig. Nincs jogunk ilyesmivel büntetni – folytatta a
védekezést Sung Chan is. – És tudomásom szerint a bizottság mindhárom tagjának
beleegyezése szükséges ehhez a döntéshez.
Go Jin szája penge vékony vonallá
préselődött mérgében, hogy ennyien összefogtak ellene. De ekkor a pillantása az
asztalra tévedt a bátyám mellett. Egy másodpercig tartott, mire rájöttem, hogy
mit is néz, de lassú voltam ahhoz, hogy cselekedjek is.
- És akkor ez itt micsoda? – odalépett
az asztalhoz és felmutatta a szerződést, mint árulkodó bizonyítékot. – Ha jól
látom, Ha Na aláírása szerepel rajta. Vagyis már leszerződött. Így ha nem is
figyelmeztetést kap ezért a kihágásért, büntetőfeladatban akkor is részesülnie
kell.
Sung Chan szemei szinte
villámokat szórtak és láttam, hogy ezt már nem fogja annyiban hagyni, így
gyorsan közbevágtam.
- Rendben! – még ha
igazságtalannak is éreztem ezért a büntetést, rájöttem, hogy Go Jin addig nem fog
megnyugodni, míg nem úgy sétál ki innen, hogy ő győzött. Még ha nem is teljes sikert
aratva.
Jae Wan és Sung Chan értetlenül
meredtek rám, habár előbbi esetében, csak a szemöldöke apró rándulása jelezte
ezt. Go Jin ezzel szemben úgy vicsorgott le rám, mint az áldozatát leső sólyom.
- Csütörtökön, este nyolckor keress fel
az irodámban! – vetette oda nekem, majd hátraarcot vágott, és már csak a
hangját hallottam futtában. – Akkor megkapod a büntetőfeladatod.
Hatalmasat sóhajtva rogytam le az
íróasztal sarkára, ahonnan nem sokkal korábban levertem körülbelül minden létező
dolgot, majd nyöszörögve nyúltam az arcomhoz és kezdtem el masszírozni. Nem
volt kellemes érzés, még enyhén sajgott.
- Jól vagy? – lépett elém Jae Wan
és félrebillentett fejjel tanulmányozta az arcomat. Nem tudom, hogy aggodalom
volt-e, ami kicsendült a hangjából, de mindenesetre jólesett.
- Köszönöm! – mondtam enyhén
rámosolyogva. – Ha nem jelensz meg, valószínűleg kidobott volna a cégtől,
mielőtt annyit mondok, hogy fapapucs.
Jae Wan mintha kissé zavarba jött
volna, így inkább másra terelte a szót.
- Miért fogadtad el a büntetést?
– nem tudta palástolni az értetlenséget a hangjában. – Ki tudtuk volna
magyarázni a dolgot.
- Komolyan azt hiszed, Go Jin
belenyugodott volna abba, hogy ép bőrrel megússzam? – néztem rá nem minden
szkepticizmus nélkül.
- Nem kellett volna már sok, hogy
feladja – mondta, de éreztem, hogy ő sem teljesen hiszi el a saját
szavait.
- Igaza van Ha Nanak, nem hagyta
volna annyiban az esetet – értett velem egyet Sung Chan hirtelen, mire felé
kaptuk a tekintetünket. – De arra sem számítottam, hogy ennyire próbál majd keresztbe
tenni nekünk.
- Ezt meg hogy érted? – fordultam
felé nem kis érdeklődéssel.
- Nyílt titok, hogy Sung Chan, és
ezek szerint te sem tartozol Go Jin kedvencei közé - válaszolt a bátyám
helyett Jae Wan, ami kissé idegesített, de nem tettem szóvá.
- Akkor nem vagyok teljesen
hülye, ha azt érzem, hogy ki nem állhat a pasi – motyogtam fintorogva és
kirázott a hideg, ahogy rágondoltam.
- Gratulálok! – mondta nem kis
szarkazmussal a fiú. – Szemed akár a sasé.
Nagy nehezen visszanyeltem, hogy
válaszoljak a gúnyos megjegyzésére és inkább Sung Chan felé fordultam, ugyanis
valami nem hagyott nyugodni.
- Az oké, hogy engem nem szívlel,
persze nem repesek az örömtől a hír hallatán és az okát sem nagyon értem, de
hogy téged miért utál, azt végképp nem tudom felfogni! – fejtettem ki a gondolataimat
szemöldök ráncolva. Sung Chan nem éppen arról volt híres, hogy bárkinek is
nagylábujjára lépne, hogy feljebb jusson a ranglétrán, ezzel pedig ellenségeket
szerezzen.
- Úgy véli, nem vagyok méltó
arra, hogy átvegyem a céget – horgasztotta le a fejét kissé elkenődve.
- Talán azt hiszi, hogy ő jobb
választás lenne? – jegyeztem meg epésen.
- Pontosan.
- Na, még csak az kéne, hogy ez a
felfuvalkodott hólyag kerüljön az ügynökség élére! – egyből elfutott a
pulykaméreg és éreztem, hogy az arcom rózsaszín színt ölt fel. – Ezerszer
többet érsz egy ilyen Go Jin féle bunkó, érzéketlen, agresszív nyereségvadászhoz
képest! Csak a holttestemen keresztül kerülhet az igazgatói székbe! Ha kell,
ezer büntetőfeladatot is megcsinálok, hogy megakadályoz…
Ölelő karok fojtották belém a
szóáradatot, ami végeláthatatlanul tört felszínre.
- Ha Na!
Egy pillanat alatt lenyugodtam,
ahogy az arcom a bátyám mellkasához nyomódott és viszonoztam a meleg ölelését.
Nem hagyom, hogy bármi baja essen Sung Channak egy olyan alak miatt, mint Go
Jin! Még ha ezért az apámmal is kellett volna szövetségre lépnem, hogy Sung
Chan szerezze meg az igazgatói pozíciót, hát azt is megtettem volna! Ez pedig
nem kis szó.
- Ilyenkor nem is kívánhatnék
jobb húgot magamnak – vigyorgott le rám Sung Chan, miután elengedett. Én meg
pironkodva fogadtam a bókját, de aztán felfogtam, mit is mondott.
- Ilyenkor?
- Hát mikor ilyen bajba kerülsz,
mint ma, akkor azért erősen elgondolkozom, hogy tényleg testvérek vagyunk-e –
színlelt gondolkozást, én pedig jó erővel vállon bokszoltam a szavai
miatt, de a mosoly nem tűnt el az arcomról egészen addig, míg meg nem hallottam
a következő mondatát. – Amúgy mégis mi történt az aulában? Mi volt ez a jelenet
kettőtök között?
Egy percre elfelejtettem, hogy
Jae Wan egész végig itt ácsingózott és végignézte a testvéri összeborulásunkat
Sung Channal, most viszont égő arccal sütöttem le a szemem.
- Az én hibám volt – kezdtem
bele és elmeséltem röviden a délutáni szereplésemet Ha Neullel és a biztonsági
őrökkel. Jae Wan csak csendben hallgatott és nem szólt egy szót sem.
- Lesz még veled dolgunk, miután
ide kerülsz… - sóhajtott fáradtan a bátyám a történet végén, majd Jae Wan felé
nyújtotta jobbját. – Köszönöm, hogy segítettél Ha Nanak! Az aulában és Go
Jinnal szemben is.
Jae Wan bólintott egyet és kezet
ráztak, éppen abban a pillanatban, mikor megcsörrent Sung Chan telefonja.
- Igen? – fogadta a hívást és
rögtön ki is húzta magát. – Persze, sietek. Igen, hogyne, ne aggódjatok!
Várjatok meg a kocsinál!
Ezzel bontotta is a vonalat, és
elkezdett szedelődzködni, majd magára kanyarította a kabátját.
- Mennem kell, Ha Na – mondta,
miközben a sálját csavarta a nyakába, de majdnem megfojtotta magát vele, így a
segítségére siettem. -, tudom, hogy azt mondtam, körbevezetlek, de elszaladt az
idő. Majd legközelebb megteszem. Ugye odatalálsz a koleszbe nélkülem is?
- Öhm… - hebegtem, mikor
elkészültem a sállal. Igazság szerint fogalmam sem volt, hogy merre kell mennem,
illetve hogy találok el a koleszig, de nem akartam tovább feltartani Sung
Chant, aki láthatóan már fél lábbal kint volt az ajtón.
- Majd én elkísérem – ajánlotta
fel hirtelen Jae Wan, ami nem kis gyanakvásra adott okot.
- Megtennéd? – örült meg Sung Chan
és a fiú kezébe nyomott egy kulcsot. – Ez a szobakulcsa. Mondd csak azt a
portán, hogy én engedélyt adtam neked, hogy belépj a nyugati szárnyba. Mennem
kell, Ha Na! Majd találkozunk, sziasztok!
Ezzel puszit nyomva az arcomra,
kisietett a szobából és még hallottam a folyosóról a sűrű bocsánatkéréseket,
amiket osztogatott, ahogy a nagy rohanásban nekiment az embereknek.
Engem meg itt hagyott kettesben
Jae Wannal. Ismét.
Bátortalanul pislogtam fel a
magas fiúra, akivel korábban nem volt túl szép az elválásunk. Mondhatni
elmenekült. Kínosan éreztem magam és úgy véltem, jobb mindkettőnknek, ha mihamarabb
elkerülünk egymás közeléből.
- Nem szükséges elkísérned,
odatalálok magam is – habogtam zavarban és a két bőröndöm után nyúltam.
- Nálam van a kulcsod – emlékeztetett
rá kifejezéstelen arccal, maga előtt megcsörgetve az említett tárgyat.
- Köszi, majdnem elfelejtettem –
egy kedvesnek szánt mosolyt erőltettem az arcomra, és el akartam tőle venni a
kulcsot, de kikapta az ujjaim közül.
- Mielőtt valami bajba kerülsz
megint, inkább elkísérlek – morogta és kivette az egyik táskám
fogantyúját a kezemből, majd bevágott elém.
- Hé! – kiáltottam utána
megdöbbenve. Ide-oda kapkodtam a fejem, végül gyorsan a zsebembe gyűrtem a
papírokat az asztalról, amikről úgy véltem, hogy szükségem lesz rájuk a
későbbiekben – szabályzat, órarend és hasonló nyalánkságok -, majd a fiú után
eredtem, bezárva Sung Chan irodáját.
Éppen sikerült utolérnem Jae Want
a lift előtt, mielőtt beszállt volna. Lihegve fékeztem le mellette, és vetettem
be magam a felvonóba mellé.
- Tényleg semmi szükség erre -
suttogtam magam elé, tudva, hogy nagyon is jól hallja minden egyes szavam. –
Látod, mi lett abból is, mikor legutóbb segítettél…
- Bár látnám! De a hálád
legkisebb jelét sem fejezted még ki – mondta a lift ajtaját bámulva, még csak
rám sem pillantva.
- Mégis mit kellene tennem? –
szűrtem összeszorított fogaim között, egyenesen felnézve rá. – Megcsókolnom a
lábad nyomát?
- Inkább valami mást csókolj meg – hajolt a fülemhez, és a bőrömet cirógató leheletétől kirázott a hideg,
de igyekeztem leplezni a rám kifejtett hatását. Még csak az kéne, hogy azt
higgye, odáig vagyok érte! – Gyere!
Ezzel kiszállt a földszinten a
fülkéből, kicsit tolakodva, ugyanis a bőröndök másképp nem fértek ki a liftből.
Követtem a példáját, de csak lesütött szemmel, vagy ezerszer meghajolva
kifejezve sajnálatomat. Főleg az egyik idősebb férfi felé, akinek a lábán át is
húztam a bőröndöm kerekeit.
Egy utálatos pillantást vetettem
az információs pult felé, ahol Ha Neul még mindig ténykedett, de csak akkor
vettem észre, hogy Jae Wan nem arrafelé indul el, hanem a lifttől balra. Nagy
kegyesen a fiú bevárt egy kifelé nyíló ajtónál, ahol meglepetésemre még előre
is engedett. Hát mégiscsak szorult belé egy kis illem!
- Egyébként hogy-hogy nem is
tudod, merre van a kolesz? – kezdeményezett újabb beszélgetést Jae Wan, meglepően csevegő hangnemben. – Azt hinné az ember, hogy az igazgató lánya
előtt nincs titok.
- Talán hat éve kezdtek el
gondolkozni azon, hogy egy saját épületet akarnak fenntartani az ügynökség
tagjainak és gyakornokainak. Akkoriban nem igen foglalkoztam ilyesmivel –
magyaráztam neki én is kicsit már megenyhülve. – És miután anya… anya meghalt, nem igazán jártam a cégnél.
Láttam valamiféle érzelmet a fiú
arcán – talán a sajnálat és szomorúság keverékét -, de mikor észrevette, hogy
őt nézem, rögtön átváltott a jól ismert fapofára, és inkább továbbsétált.
Fel sem tűnt, mert annyira csak a
földet (vagy Jae Want) bámultam, de egy épület bejárata előtt álldogáltunk. Ha
jól tudtam, az ügynökség a cég melletti épületet felvásárolta és a főépülettel egy
közös telken alakította ki a kollégiumot. Így csak egy kisebb udvart kellett
átvágni, hogy az ügynökségtől eljuthass a koleszbe. Régebben ezzel ellentétben
az idolok és gyakornok a legkülönfélébb épületekben kerültek elhelyezésre az
ügynökségtől nem messze, de úgy gondolták, hogy így kényelmesebb mind az
idolok, mind a menedzsereik számára.
Széltében és hosszában nem volt
túlságosan nagy épület, de négy emelettel büszkélkedett, ami az ég felé
tört. A falról néhol omlott a vakolat és néhány ablakra ráfért volna már egy
csere. Nem éppen a legmodernebb épület volt, csupán az első szinten láttam
egy-két légkondicionálót a falra szerelve, felfelé menet egyik szobához sem
tartozott ez a modern felszerelés, ami megkönnyítette a nyári estéket. A
bejárati ajtóhoz tíz fokból álló lépcsősor vezetett fel, amit a hatalmas
poggyászommal nehezen tudtam megtenni. Jae Wan pedig a világért sem segített
volna...
- Íme az új otthonod! – nyitott
be az ajtón, én pedig nagy szemeket meresztve léptem be. Hasonlított az
Akadémia koleszéhez, a földszinten a közös helyiségek voltak, de Jae Wan még
csak nem is hagyott időt körülnézni, egyenesen a folyosó végéhez vezetett, ahol
egy kis pult mögött ült egy már javában kopaszodó, pocakos férfi.
- Jó napot! – szólt Jae Wan. –
Yoon Ha Na most érkezett a kollégiumba és az én feladatom megmutatni neki az
épületet.
- Áh, igen, szóltak, hogy jönni
fog – bólintott tudálékosan az öreg. – Üdvözöllek a P.S. Entertainment
kollégiumában! – folytatta vontatott hangon a bácsi, mint aki egy bemagolt
szöveget mond fel. – A keleti szárny a fiúk részlege, ahova csak külön
engedéllyel léphetsz be, míg a nyugati szárny a lányok részlege. – előbb jobbra,
majd pedig balra mutatott. - A földszinten találhatóak a lakók számára közösen
használható helyiségek, mint a konyha az étkezdével, nappali, fürdő, mosókonyha
és egy szórakoztató helyiség. Utóbbiban számítógépek és néhány játékgép áll
rendelkezésedre. A nevem Park Kyu Dong, az egyik portás vagyok. Ha bármiben
segítségre van szükséged, bátran fordulj hozzám!
- Köszönöm szépen! – hajoltam meg
enyhén. Nem is tűnt eddig vészesnek a dolog.
Jae Wan szó nélkül elindult
balra, én pedig jelezve a bácsinak, hogy nem tehetek róla, hogy ilyen mogorva
társam akadt, megrántottam a vállam. Felkapva a bőröndömet, követtem Jae Want,
de már a harmadik emelet környékén zihálva leroskadtam a lépcsőfordulóban. Úgy
éreztem magam, mint egy málhás ló és megadtam magam a kimerültségnek.
- Mi van már? – nézett le egy
emelettel feljebbről Jae Wan. – Mit ülsz ott?
- Bocsáss meg, hogy egy
pillanatra megálltam pihenni, te rabszolgahajcsár! – duruzsoltam magamban, de
felálltam és erőt véve magamon, felcipeltem magam és terhemet is a negyedik
emeletre, ahol a szobám volt.
- Végre! – lökte el magát a
faltól Jae Wan, aki eddig rám várt. Elindult a fehér falakkal határolt
folyosón, ahol minden egyes ajtón egy szám függött. Csupán öt ajtó árválkodott
a szinten, a fiú pedig a negyvenkettes szám előtt állt meg, szemben, a folyosó
végén. Meg se várta, míg odaérek, máris nyitotta a szoba ajtaját a kulccsal.
Kicsit akadt a zárban, de aztán egy lökéssel végül feltárult az a hely, amit
legalább öt évig az otthonomnak fogok nevezni.
- Hát nem egy luxus lakosztály –
állapította meg Jae Wan.
Utáltam, mikor igaza van, de most
az egyszer egyetértettem vele. A szoba rettentően szűkös volt, és ezen a fehér
falak sem segítettek igazán, hogy tágassá varázsolják optikailag a helyiséget.
Igazság szerint a szobában csupán két ágy volt, mellettük kis komódokkal és egy
nagy szekrény. Illetve a két ágy között egy keskeny ablak, ami alatt egy
rozsdás, régi radiátor árválkodott. Szerintem nagyjából le is írtam ezzel a pár
sorral az új „otthonomat”.
- Akadt már jobb szobám is, de
nem olyan vészes – lelkesítettem magamat is. Begurítottam a bőröndömet, Jae
Wan pedig kérés nélkül követett.
- Nyugtasd csak magad ezzel! –
nézett körül és ugyanazt a bizonytalan kifejezést láttam az arcán, mint
amit én is éreztem. Lehuppant az üres ágyra – merthogy csak az egyik fele a
szobának volt szabad. Körülnéztem a szobatársam holmija között és egyből
kiszúrtam, hogy nagy STAND UP rajongó (akadt egy csomó CD-je tőlük, meg egy
posztert is kirakott a falra, az ágy fölé), így kissé megkönnyebbültem, hogy
innentől talán már nem lesz olyan nehéz dolgom vele.
- Te is itt laksz? – kérdeztem,
hogy eltereljem a gondolataim a szegényes berendezésről.
- Lennék szívesen a szobatársad,
de nem engem ért ez a megtiszteltetés – válaszolt egy fél mosollyal a fiú, de
látva hogy az égnek emelem a tekintetem cseppet sem vicces válaszától,
folytatta. – Egy közeli épület második emeletén lakok. Nem igazán szívleltem az
ötletet, hogy egy ilyen helyen éljek.
- Sznob… - motyogtam az orrom
alatt és láttam egy mosoly árnyékát megcsillanni a fiú szája szegletében, de
úgy tett, mintha meg sem hallotta volna.
- Miért nem jársz be inkább az
órákra te is otthonról, mint hogy koleszos légy? Nem lenne kényelmesebb?
- Nem akartam senkinek sem a
terhére lenni – sóhajtottam és egymás mellé toltam a két bőröndöt, majd az
egyik tetején helyezkedtem el. Valahogy nem akaródzott Jae Wan mellé ülni az
ágyra, ahol túlságosan is közel kerülnék hozzá.
- Úgy beszélsz, mintha
mindenkinek csak gondot okoznál – jegyezte meg. – Nem hiszem, hogy
minden családtagod olyan, mint az apád.
- Tényleg nem – mosolyogtam
keserűen rá, ahogy eszembe juttatta az apámat. Még csak az kellett volna, hogy
megkérjem, hadd járjak be otthonról az órákra. Még a gondolattól is futkározott
a hideg a hátamon. – Viszont a nagybátyám már a menyasszonyával lakik együtt,
nem akartam zavarni őket. A bátyám pedig még otthon lakik az apámmal. Így nem
kérdés, hogy miért nem otthonról járok be. Még ez a kis szerény szoba is jobb,
mint ha egy légtérben kellene lennem a nagy Yoon Tae Wonnal.
- El sem tudom hinni, hogy így
utálod az apád – rázta meg kissé hitetlenkedve a fejét Jae Wan. Megint
megéreztem rajta azt a nyíltságot és őszinteséget, ami csak ritkán adatott meg,
és meglepett, hogy képes ilyen normálisan is viselkedni.
- Miért?
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen
– elhallgatott egy pillanatra, míg kereste a megfelelő szavakat. – kegyetlen is
tudsz lenni.
- Kegyetlen? – hökkentem meg a kifejezésen, majd észbe kaptam. – Ha
tudod, hogy milyen kapcsolatom van az apámmal, akkor pontosan tudod, hogy okom
is van rá, hogy így viselkedjek vele.
- Egyet s mást tudok, igen –
ismerte el. – De mégis furcsa ilyennek látni.
Mélyen a szemeibe néztem és
megint elkapott az a furcsa érzés, hogy úgy beszél, mint aki korábbról ismer.
Erről pedig komoly és kíváncsi tekintete is meggyőzött. Éppen rá akartam erre
világítani, de egy másik kérdés bukott ki a számon helyette.
- Miért segítettél ma nekem?
- Mikor? – kérdezte gonoszul,
utalva arra, hogy nem csak egyszer húzott ki a csávából a mai nap folyamán.
- Másképp teszem fel a kérdést:
miért segítesz nekem?
Jae Wan arca egy pillanatra
elkomorodott és elgondolkodva nézett vissza rám.
- Miért érdekel ez téged? Nem
elég, hogy segítettem és kész? – a szavai durván hangzottak, mégis tudtam, hogy
csak el akarja terelni a szót a témáról.
- Tudod, egy szinte ismeretlen
ember önzetlennek tűnő segítsége igencsak gyanús - magyaráztam, holott az én
válaszom sem volt túl őszinte.
- Látod, ez itt a te problémád –
gonosz kis fény csillant a szemében. – Ki mondta, hogy önzetlenül teszem?
- Akkor így visszatértünk egy
korábbi beszélgetésünkhöz – vigyorogtam rá csúfondárosan, hiszen ezzel én
nyertem meg a szócsatát. Ugyanis pontosan ezt a kérdést nem válaszolta meg
nekem, mikor olyan gyorsan elhúzta a csíkot Sung Chan irodájából. – Mit akarsz
tőlem?
- Egy kis kárpótlást azért, hogy
ennyit fáradoztam ma érted – állt fel az ágyról és elém lépve nem kis meglepetésemre
lehajolt hozzám. Még a bőrönd is felborult volna, amin ültem, ha nem kapja el a
két oldalát, és támasztja meg.
- Micsodát? – kérdeztem elfúló
hangon, és képtelen voltam tartani a szemkontaktust vele. Lesütöttem zavaromban
a szemem és inkább bámultam az ölemben heverő ujjaimat.
- Felejtsd el, amit mondtam neked
tegnap! – a szavai hallatán elnyílt szájjal néztem fel rá, és az arcunk között
csupán pár centi volt. – Felejtsd el, hogy mik hagyták el a számat egy óvatlan
pillanatban! Ne hozd fel soha ezt a témát, ne kérdezz róla se engem, se senki
mást!
Pár percig némán néztem a szinte
megbabonázó szemekbe, mire valamit is ki tudtam nyögni.
- Azzal, hogy erre kérsz, csak
még inkább érdekel – vallottam be töredelmesen.
- Ígérd meg, hogy nyugton maradsz,
és többé nem kérdezősködsz!
- És ha képtelen vagyok erre? –
ezzel pedig még igazat is mondtam. Azok után, hogy Jae Wan így titkolni akarja,
hogy hol is találkoztunk korábban, hogy így el akarja rejteni a múltunkat, még
inkább kíváncsivá tett. Tiszta szívvel képtelen lettem volna azt mondani, hogy
nem firtatom tovább már ezt az ügyet.
- Akkor másképp kérjem az árát a
segítségemnek? – kérdezte mély, búgó hangon. Keze, ami eddig a bőröndön pihent,
átkúszott a combomra és végigsimított rajta. Libabőrös lettem, és nagy önuralomra
volt szükségem, hogy ne csapjak rá a kezére.
- Nem csinálnál velem semmit sem – jelentettem ki magabiztosabban, mint amilyennek éreztem magam.
- Ugyan, miért vagy te ebben
olyan biztos? – ezzel még közelebb hajolt és a leheletét már a számon éreztem.
– Hozzám képest csak egy gyenge lány vagy. Könnyűszerrel leteperhetnélek, nem
tudnál ellenállni. Késő estig szinte alig vannak a kollégiumban, senki sem
hallaná meg a kiáltásaidat.
- Mert… – nagyot nyeltem, és egy
kis időre is szükségem volt, hogy összeszedjem magam az egyáltalán nem burkolt
fenyegetéstől, amit Jae Wan az arcomba vágott. A fiú türelmesen várt, míg
kigondolom, hogy miért is nem fog megerőszakolni itt helyben. – Mert fontos
vagyok neked.
Engem megleptek a szavak, amik elhagyták a számat, nem hogy Jae
Want! Az első reakciója, hogy szemei kétszer akkorák lettek meglepetésében,
majd pedig kitört belőle a nevetés. Percekig csak a röhögését hallgattam, míg
kétrét görnyedve elengedte a bőröndöt és végre tudtam levegőt venni. Persze égett
a fejem, hogy így kinevet, de legalább már nem az arcomba mászva bámult rám
olyan ijesztően.
- Hogy… - kezdett bele, de
a röhögő görcs elnyomta a hangját. Végül mikor úgy érezte, nem kell félnie,
hogy megint röhögésbe fulladnak a szavai, ismét megszólalt. – Hogy fontos vagy
nekem? Azt hiszem, ennél jobbat nem hallottam az utóbbi években. Köszönöm,
igazán üdítő élmény volt.
Erre nem tudtam mit mondani, az
arcom égett a szégyentől és felpattantam a kis poggyászomról, ami eddig
ülőhelyemül szolgált.
- Ha nem vagyok neked fontos –
kezdtem bele, és az ágyam, illetve Jae Wan közé álltam, aki éppen készült
visszaülni rá, megakadályozva, hogy ezt megtegye. -, akkor mi lenne, ha elmennél?
Az ajtóra mutattam, mintha nem
tudná ő maga eldönteni, merre is van a kijárat.
- Csak nem beletapostam a kis
lelkedbe? – kérdezte megjátszva az együtt érzőt, miközben az egyik kezét
a szívére helyezte. – Talán nem kellene ilyen sokat gondolnod magadról és akkor
nem érne ekkora csalódás. Kyu Hyun és a kis barátai mellett biztos hozzászoktál
ahhoz, hogy mindenki odáig van érted és kedvesek veled. Hidd el, jobb, ha már
most megtapasztalod ezt a bánásmódot, mert a jövőben csak ehhez lesz
szerencséd!
Minden egyes mondata után egyre
vörösebb lett az arcom, már szinte a fülem is égett a megaláztatástól. Hogy
mondhat nekem ilyeneket?! Dühtől elfúló hangon lendítettem felé a kezem, hogy
kilökdössem a szobám ajtaján.
- Tűnj innen! Nem hallod? Menj a
fenébe! Kell a francnak a segítséged legközelebb! Inkább rúgjanak ki az
ügynökségtől, minthogy újra a segítségedre szoruljak! – a hangom átszelte az
egész szobát, és nem csodálkoztam volna, ha még a portás bácsi, Kyu Dong is
meghallotta volna.
- Maradj csendben! – szólt rám
Jae Wan, de nem hallgattam rá, tovább folytattam szidalmazását, míg végül elege
nem lett belőlem és el nem kapta a két csuklómat, amik vadul püfölték még
mindig. Habár megjegyzem teljesen feleslegesen, mert a fiú meg sem moccant
azóta, hogy nekiestem.
A következő pillanatban viszont
már nem az ágyam mellett álltam, hanem azon feküdtem, mert Jae Wan ellökött és
egyenesen azon landoltam. A kiáltozásom elhalt, ahogy a takaróra huppantam és a
levegő kiszaladt a tüdőmből. De ha ez nem lett volna elég, egy pillanattal
később Jae Wan fölém került, leszorítva a csuklómnál fogva. A hangom valahol a
torkom mélyén elhalt, ahelyett, hogy segítségért kiáltoztam volna. Minden izmom
megfeszült, de mozdulni mégsem voltam képes a karjai között. Csak némán és
ijedten meredtem a fölém tornyosuló fiúra, aki pont abba a szituációba sodort
minket, amit korábban leírt.
- Még most is azt hiszed, hogy
nem tennék semmit veled? – a csuklóim a fejem mellett hevertek, Jae Wan
szorításában. A fiú lejjebb ereszkedett, a mellkasa az enyémet érintette és
kezdtem megérezni a súlyát magamon. A szívem a torkomban dobogott és fogalmam
sem volt, mit tegyek. Remegtem a kezei között és most már egyáltalán nem
voltam olyan biztos abban, hogy Jae Wan egy ujjal sem érne hozzám. Ebben a
pillanatban szinte bármit el tudtam volna képzelni róla. – Miért kell folyton
feldühítened, hm?
Reszkető ajkakkal kerestem a
helyes választ a kérdésére, ami nem kerülte el a figyelmét. A tekintete a
számra révedt és a pillantása megváltozott. A rideg és könyörtelen pillantás
egy másodperc törtrésze alatt változott bánatossá és még valamilyen érzés
lappangott benne, ami számomra ismeretlen volt. Nem tudtam azonosítani,
akármennyire is próbáltam – már amennyire egy ilyen helyzetben próbálkozhattam
vele.
- Tudod, Ha Na – szólalt meg nagy
sokára, mire megrezzentem alatta, de az arcát nem láttam, mert lehajtotta a
fejét és a haja eltakarta előlem. -, egy valamiben igazad volt az előbb,
sajnos. Nem bántanálak.
Ezzel elengedte a kezeim és
feltápászkodott rólam. A csuklómat masszírozva ültem fel és bámultam Jae Want,
aki megfejthetetlen tekintettel nézett rám. Egyikünk sem szólt egy szót sem, és
a fiú megelégelve a szótlanságot, hátraarcot vágott és megindult az ajtó felé.
- Jae Wan! – kiáltottam utána
akaratlanul is, ami engem is meglepett. Megtorpant és a válla felett hátranézett.
Mégis mit akarok neki mondani? Hogy tűnjön el minél hamarabb a szobámból? Hogy
utálom és soha többé nem akarom látni? Hogy egy vadállat és ne jöjjön többé a
közelembe? Ilyesmik jártak a fejemben, mégis valami egész más csúszott ki a
számon. – Miért jöttél vissza az irodába, miután úgy eltűntél?
Jae Wan némán és kifejezéstelen
szemekkel méregetett. Már kezdtem feladni a reményt, hogy bármilyen választ is
kapok a kérdésemre, de aztán mély hangon, nagyon lassan megszólalt.
- Miután értesültem a hírekről Go
Jin titkárnőjétől, tudtam, hogy egyből nagydobra veri majd az ügyet, csak
azért, hogy árthasson Sung Channak. És akármennyire is megválogatom a barátaimat,
a bátyádat kedvelem.
Elgondolkozva törtem a fejem,
ahogy Jae Wan profiljára meredtem. Tudtam, hogy csak a felét hallom az
igazságnak. Fogalmam sem volt, miért voltam benne olyan biztos, de éreztem,
hogy hozzám is köze van a dolognak. Lehetett önhittségnek vagy beképzeltségnek
nevezni, de Jae Wan nem csak Sung Chan érdekeit nézte, mikor visszajött az
irodába.
- Tudom, hogy ez igaz – kezdtem
bele halkan, erősen szuggerálva a fiút. – De azt is, hogy a korábbi
megszólalásom valamilyen formában szintén igaz. Törődsz velem. Habár fogalmam
sincs, hogy miért és hogy milyen gondolatok húzódnak meg a tetteid mögött. Lehet,
hogy rosszat akarsz nekem, csak a megfelelő pillanatra vársz, hogy léphess. De
az is lehetséges, hogy csak segíteni akarsz és a jó szándék vezérel.
Nem tudom, hogy miért voltam vele
ilyen őszinte. Miért mondtam ki minden egyes dolgot, amit gondoltam? Miért
ömlöttek belőlem a szavak úgy, mintha az egyik legközelebbi ismerősömmel állnék
szemben? Alig akadt néhány ember, akivel ilyen nyíltan mertem volna beszélni. Hazugságok
nélkül. Miért volt ez a feltétel nélküli bizalom bennem Jae Wan irányába?!
- Akármi is legyen ez az ok, nem
érdekel – enyhe mosoly játszott az ajkaimon. – Köszönöm azt, amit ma tettél
értem!
Azt hiszem, ezzel leptem meg
leginkább a délután folyamán. Mindenre számított volna az előbbi kis akciója
után, csak arra nem, hogy éppenséggel köszönetet fogok mondani neki.
- Tartozol nekem ezért! – mondta
végül egy mosolyt vetve rám. Egy olyan mosolyt, amit – rá kellett jönnöm –
imádtam az arcán látni. Elképesztően helyessé és vonzóvá tette ez a mosoly.
Intett egyet és kilépett az
ajtón, én meg elképedve kiabáltam utána.
- Legközelebb kihagyhatnád ezt a
megfélemlítős részt! Már kezdem unni.
Le sem tagadhatták volna Kyu
Hyunnal, hogy testvérek. Egyik fiú nagyobb rejtély volt számomra, mint a másik!
Jae Wan többször is a segítségemre sietett, de mindezt olyan stílussal és modorral,
mintha csak fejfájást okoznék neki, holott senki sem kért abból a segítségből,
amit nyújtott. Egyszer normálisan el lehet beszélgetni vele, másszor meg olyan,
mint ha ő lenne a megtestesült ördög, és folyton csak gonosz megjegyzéseket
tesz, vagy a tettlegesség mezejére lép és durván viselkedik. Most meg úgy vigyorgott
rám, mintha azt közöltem volna vele, hogy megnyerte a lottót! E mögött
keressen az ember bármiféle logikát!
- Ja és még valami! – ugrott
az ajtóba Jae Wan, mire rémülten sikkantottam fel, nagy megelégedésére. – Ha
majd eszedbe jut, honnan ismerjük egymást, akkor
keress meg a kérdéseiddel! Addig egy szót sem fogsz kiszedni belőlem…
OMG!
VálaszTörlésNagyon jó lett ez a rész is!! <3
És kezdem megkedvelni Jae Want... már nagyon-nagyon kíváncsi vagyok, hogy mégis honnan ismerik egymást!! Remélem,hogy hamar kiderül bár kétlem,hogy ez megtörténne.. csak így tovább :))
Jaj, ennek nagyon örülök, köszönöm!! ^^ Hát kiderül még a végén, hogy a kemény külső mögött egy érző lélek lapul... na, jó nem esek túlzásba. :D Örülök, hogy legalább annyira érdekel téged is ez a titok, mint Ha Nat. :3 Amúgy már elég jól ismersz, mert még nem mostanában fog kiderülni az őket összefűző kapocs. x"D Köszi, igyekszem hozni a formámat és természetesen jövő héten érkezik a kövi rész! ^^
TörlésNagyon köszi, hogy írtál! <3
Najó erre aztán nem számítottam xd. Go Jin... Valahogy nem remlik szegény xd mondjuk nem csoda hisz sokaig nem olvastam addig meg kicsusszant az elmémből xd lehet pont azért mert nem tett rám nagy benyomast xd na de most komolyan most komoly ezert hovy utheti meg Hanat?? Ennyi erovel minden idolt meglehetne ütni akirol barmi cikk kikerul xd hat szerencsetlen tejet rolla hogy abba a helyzetbe kerult? Jo lehet nem kellett Volna huznia az idot a recepciossal hanem várnia kellett volna sung chanra de akkor is... Sung Chan olyan cuki majdnem ne ki ment *-* meg akarom ölelgetni *-* amugy ezek a rajongó reakciók meg úgy kiakasztottak xd rögtön rajongónak titulajak Hanat pedig szerintem Chris nem emelné fel egy rajongót aki pataliat csap xd olyan hülyék komolyan xd ohhh ez az!! CHRIS újbol a színen *--* nicsak sikerült lenyugodnia xd de újfent nem sikerül neki vegig fent tartani a maszkot. Xd Hana mindent felfedez rajta :D ajj de most komolyan olyan édes hogy a pofon helyet latva mar mutatott valamifele érzelmet. Igazabol nem tudom azt minek lehet nevezni xd harag? Aggodalom? Mind1 a lenyeg hogy Hana salja elő belőlle *-* ééés GoJint is sikerül meglepnie xd szóval eddig mindig mérges lett ha valakivel összeboronaltak? Most meg semmi? Átlátszó vagy Chris xd nagyon átlátszó :"D najó megint előjött a bunkó énje xd mondjuk mar ezzel se tudja elvinni a figyelmünket arról hogy ezt is csak azert csinalja hogy GoJint lenyugtassa és Hana ne gyanakodjon xd viszont GoJin csak nem álle . Megy hogy figyelmeztetést! A nagy fityfenet te mamlasz! Oh drága JaeWan komolyan olyan vagy mint egy herceg persze a mondatod veget megint sikerült bunkón fogalmaznod xd Ejj de megis sikerült valamilyen szinten ennek a GoJin terve... Kiváncsi vagyok milyen büntető munkat kap Hana. Ahhh JaeWan meg milyem édesen aggódik *---* mégha nem is mutatja lazszik rajta *---* Hananak meg megint sikert zavarba hoznia hahahahaha :"D jaaaj az a testvéri jelenet irtó édes volt *---* majd elolvastam *---* Ha a helyében én is így fel kaptam volna a vizet amugy. Meg hogy SungChan nem lenne jo vezető. Ez a GoJin oltári nagy idióta... Oh SungChan jo időzítés! Végre megint kettesben maradtaaak jeee *--* milyen kis udvarias JaeWan hogy felajánlotta elkíséri Ha nat meg hogy elvette az egyik taskajat. Kis cukii.
VálaszTörlésOmo omo! Ahogy JaeWan mondta hogy Hana nem fejezte ki a halajat rogton tudtam hogy mire gondol xd kis huncut :3 Hanat lassan tenyleg leveszi a labarol.xd jesszum és még ajtót is kinyitotta Hananak es előre engedte *-* aztapaszta JaeWan mi van veled? :3 persze a kedvessége is véges xd a megjegyzésem jot nevettem hogy szivesen lenne a szobatarsa a csajnak de nem őt érte a megtiszteltetés �� nem tudom Hana mért nem tartotta viccesnek én jót mosolyogtam rajta ^^ ajj mar mar tenyleg nagyon futja az oldalam hogy honnan ismeri Jaewan Ha át. Tenyleg fojton ugy beszel mint aki tok regi barátja. Olyan édes de egyszerűen megőrít ez a tudatlanság. Xd amugy mikor azt mondta kegyetlen azt hittem Ha a felkapja a vizet és megint vita lesz de hala égnek nem. :D Hana nem adja fel fojton faggatja a fiút ennek örülök. :)
Hát igen, megértem, hogy nem emlékeztél a hapsira, hiszen nagyon régen szerepelt és azt hiszem csak egy jelenetben, de akkor is egy elég bunkón viselkedett. :D És most sem hazudtolta meg önmagát, még sokkal durvább is volt azzal, hogy megütötte Ha Nat, mint korábban...
TörlésSung Chan meg olyan mint egy igazi báty, hogy így védi a húgát. :D Hát a rajongók elfogultak tudnak lenni (és őszinte leszek, ilyesmi meg sem fordult a fejemben, mikor írtam, hogy Jae Wan nem kapna ölbe akárkit... xD). És tök jól elemzed Jae Wan viselkedését, tökre jó olvasni. :DDD
Sajnálom, hogy így kikészít a kíváncsiság, hogy Ha Na és Jae Wan honnan ismerheti egymást, de már ismersz szerintem annyira, hogy megállapítsd nem mostanában fog kiderülni a dolog. xD Ha Na meg persze, hogy nem adja fel, mégiscsak Jae Wanról és az ő múltjáról van szó. :3
ohohooo most JaeWan még gyanusabb lett azzal hogy amikor odament Hanahoz azt mondva neki hogy kárpótlást akar a segítségéért akkor nem valami perverz dolgot kért pl csókot mint a liftben hanem azt akarja hogy Ha a elfelejtse amiket részegen mondott. Ezzel csak méginkább elülteti a lany fülében a dolgot. Nem értem mért nem akarja elmondani és mért akarja hogy Hana ne érdeklődjön többet. Mit titkolhat ennyire? Azért Hana nem iszonyodik tőle annyira szerintem. Legalábbis nem úgy látom rajta. Mondjuk egy ilyen fiútól ki iszonyodna? Xd uhhh Hana ez a mondat meg engem is meglepett xd merész volt hisz ha eddig mindig kibújt JaeWan a dolgokból ebből is kitud xd persze azzal hogy mennyire meglepődött szerintem elárulta magát és a röhögés meg egyrészt tényleg viccesnek tarthatta de egyben elterelésnek is használta. Ajj es eljött a veszekedés ideje... Gondoltam hogy nem válnak el útjaik anélkül hogy nem vesznenek össze... Xd uhhh JaeWan okos kis fiúxd tudja hogyan hallgattassa el Hanat. Viszont az bantott hogy Hananak ennyi elég volt hogy azt feltetelezze JaeWanrol hogy bantaná. És ahogy gondoltam JaeWannak se esett jól. De legalább beismerte hogy nem bántaná a lányt. *-* hála égnek Ha na megállította mielőtt eltünt volna. Ez aranyos hogy ledveli SungChant de igaza van Hananak nem vsak miatta ment vissza. Úgy szeretem ezeket a meghitt beszélgetéseket közöttük mikor öszintém és lágyan beszélnek egymással. Elolvadok tőllük. *-* ahhh istenem és az a mosoly!!! Többet kéne ezt csinálnia és Hana hamar belé zúgna *--* oh és az utolsó mondata! Ahhh ezaz! Akkor nem kell feladni. HANA SZEDD OSSZE A GONDOLATAID ,JOJJ RÁ HONNAN ISMERED AZTAN TEHETED A KÉRDÉSEID ÉS ÉN IS ÖRÜLHETEK!!! *----* ahhh nagyon tetszett ez a rész. Ez is egy kedvenc lett *--* mondom hogy JaeWan egyre jobban a szívembe lopja magát :3
VálaszTörlésHát igen Jae Wan ezzel még inkább rontott a saját helyzetén, hogy azt kérte a lánytól, hogy ne kérdezősködjön többet, abba meg lehet, hogy annyira nem gondolt bele. :D Hát majd mindenre fény derül valamikor a tááávoli jövőben, hogy Jae Wan miért nem ő maga mesél a kettejük megismerkedéséről. :D Ha Na egyértelműen nem iszonyodik a fiútól, hiszen nagyon is jól el tudnak néha beszélgetni és megnyílik neki egy bizonyos szempontból, de aztán mindig meglepődik saját magán, hogy ilyen közvetlen vele. Másrészről meg ott van neki Se Joo, akivel együtt jár és szereti is, vagy ha nem is Se Joo, akkor Kyu Hyun, így érthető, hogy nem ugrik egy harmadik személy nyakába. :D De egyetértek, Jae Wan, jézusom, én is odáig vagyok érte, egyik kedvenc szereplőm, ha nem a legkedvesebb... :3
TörlésRájuk igen jellemző, hogy mindig hajba kapnak valamin, szóval jó, hogy számítottál rá. :D Viszont azért érthető Ha Na ijedelme, hiszen annyira nem ismeri még a fiút, és ha valaki kicsit agresszív attól azért megijed az ember... És igen, kicsit szíven ütötte Jae Want is a dolog :( Nem hagyhattam, hogy úgy váljanak el egymástól, hogy haragban vannak, így tennem kellett valamit, így jött utána a beszélgetésük. xD
Pontosan kellenek még ilyen jelenetek közöttük és imádom is írni, de sajnos megvan már a történet, így nem nyúlhatok bele felelőtlenül. :DD
És örülök, hogy tetszett ez a rész, bár szerintem a komment mennyiségéből is látszik, amivel meg külön örömet szereztél nekem :3 <3 Kösziiiii <3 ^^