25. fejezet

És ez elég?

Miután Jae Wan elhagyta a szobámat (igen, ideje így gondolnom erre az alig pár négyzetméteres helyiségre), még percekig úgy üldögéltem az ágyamon, hogy a fiún törtem a fejem. De egyik gondolatom hihetetlenebb volt, mint a másik, hogy miért is foglalkozik velem ennyit, így inkább arra a következtetésre jutottam, ha nem akarok idő előtt migrénben szenvedni, akkor annyiban hagyom egyelőre ezt a témát. Félretéve a sok megválaszolatlan kérdést, inkább úgy döntöttem, nekiállok kicsomagolni.

A két nagy bőröndömet kinyitva, a tartalmukat igyekeztem a szekrény szabad felébe betuszkolni. Nem volt egyszerű feladat, tekintve, hogy sokkal több ruhám volt, mint amit a szekrény tároló képessége elbírt volna. És még So Ha mindig azzal piszkált, hogy kevés a ruhám… A ruhák után a személyes holmijaim kerültek terítékre, amit jobb híján az ágy melletti kis komódra pakolásztam.

Ha pedig már így felmerült bennem So Ha, egyből be is kapcsoltam a laptopom és megnéztem a levelezésem. Valahogy nem ért meglepetésként, hogy a bejövő üzenetek mellett egy olyan csodálatos kerek szám díszelgett, mint a nulla. Viszont az aggodalmam, hogy valami baj történt So Haval, egyre csak növekedett. Így arra gondoltam, kivételt teszek és megpróbálom felhívni. A telefonomon kikeresve a számát, egyből kezdeményeztem is a hívást. De megdöbbenésemre az a szöveg fogadott, hogy a hívott számon előfizető nem kapcsolható… Még párszor próbálkoztam, de hiába.

Ahelyett, hogy tovább hívogattam volna értelmetlenül a kikapcsolt számot, nekiültem és legépeltem pár sort e-mailben, jelet adva a félelmeimnek.

Szia, So Ha!

Biztos rettentő elfoglalt vagy és azért nincs időd válaszolni egyik levelemre sem. A telefonod esetleg tönkrement és új számod lett? Csak mert nem tudtalak elérni a korábbi telefonszámodon… Remélem, jól megy az egyetem, és a külön szakkörrel még a balettot is tudod tovább folytatni, amit annyira szeretsz. Kérlek, írj vissza pár szóban, mert kezdek aggódni érted!

Puszi, Ha Na

Nem tudtam megállni a dolgot, gondoltam nem csak e-mailben, de kakaon és SNS-en is ráírok. Hátha a levelezőjével akadt valami probléma.

Még mindig valahogy rossz előérzettel, de kikapcsoltam a laptopot és a mobilom is elraktam. Ezután tovább folytattam a pakolászást, és miután úgy éreztem, hogy végeztem, egész otthonosnak találtam a szoba hozzám tartozó felét. Viszont rá kellett jöjjek, hogy az utóbbi napokban az Akadémián rengeteg szennyesem gyűlt össze. Szóval úgy láttam jónak, ha tartok egy nagymosást. Főleg hogy az egyedüli ágyneműhuzatomra már ráfért egy mosás. Összeszedve minden szennyest, kiléptem a szobából. Többször majdnem legurultam a lépcsőn, mert a hatalmas ruhapakktól nem láttam semmit sem, de végül épségben sikerült leérnem földszintre.

Benéztem több ajtón is, mire megtaláltam a mosókonyhát. Miután pedig elindítottam a mosást, ráébredtem, hogy most másfél óra tétlenség vár rám. Unottan sétáltam körbe a földszinten, hogy megnézzem a közös helyiségeket, de ez sem tartott tovább negyed óránál. Igaza volt Jae Wannak, napközben a kolesz teljesen kihalt volt. Egy teremtett lélekkel sem találkoztam, ami egyrészről megnyugtatott, mert nem kellett sem jópofiznom, sem bemutatkoznom senkinek. Másrészről viszont az unalmamon egyáltalán nem segített, hogy egyes-egyedül lófrálok a folyosókon. Végül elővettem a mobilom és felszaladtam a szobámba a fülhallgatómért, hogy egy kis zenét tudjak hallgatni. De éppen mikor a második szám kezdődött volna, megcsörrent a telefonom. Majdnem leestem a székről, mikor megláttam, milyen név is áll a kijelzőn. A szívem a torkomba ugrott és rémültem tekintgettem jobbra-balra, hogy most mitévő legyek. Majd remegő ujjakkal egy nagy levegővétel után fogadtam a hívást, és próbáltam a lehető legtermészetesebb hangom elővenni.

- Szia, Se Joo! – kicsit vékonyabb és magasabb lett a kelleténél, de azért nem volt rossz.

- Szia, Ha Na! – egyáltalán nem repesett a boldogságtól, ezt már ebből a két szóból levettem. Sőt a kínos csend csak fokozta ezt az érzést.

- Mi a baj? – kérdeztem rá végül félve, az ajkamat rágcsálva. Ismét felszakítottam a sebet a számon, amit ma okoztam saját magamnak, de nem törődtem a vér fémes ízével, ami lassan elterjedt a számban.

- Mi-miért költöztél ki ma a koleszból? – hallottam a hangján, hogy nem is annyira dühös, inkább az értetlenség sugárzott belőle.

- Úgy gondoltam, hogy ez a legjobb, amit tehetek – és még nem is hazudtam akkorát.

- Megbeszéltük, hogy egyszerre költözünk be az ügynökség koleszába. A srácokkal megmutattok volna az egész épületet, meg a közelben lévő jó kajáldákat is.

- Tudom…

- Akkor miért gondoltad meg magad? – itt már tényleg vegyült egy kis harag is a szavaiba.

- Én… - habogtam egy pár pillanatig, és le is vert egyből a víz. – Én csak azt hittem, hogy így könnyebb lesz. Nektek is, meg nekem is.

- Már miért?

- Ha a STAND UP-pal állítok be, akkor már helyből úgy indítom el az itteni életemet, hogy feltűnősködve és kihívóan jelenek meg. Szeretnék normálisan belevágni a gyakornokságba, mint mindenki más, aki ide érkezett. Akárcsak te az elején – hadartam idegesen és feszülten. Egy része ugyan igaz volt, viszont csöppet sem ez állt a dolgok mögött. Egyszerűen féltem a szemedbe nézni, Se Joo, azok után, amit tettem…

- Ennyi?

- Hogy-hogy ennyi?

- Csak ezért döntöttél így? – kérdezte kissé meghökkenve, de mégis volt valami furcsa a hangjában, amit nem tudtam hova tenni. Csak később jöttem rá, hogy a gyanakvás színezte így meg a hangszínét, amit hirtelen nem ismertem fel.

- Ez nem elég indok? – jött számra a hazugság, talán túlságosan is könnyedén.

- Jól van… - sóhajtott bele a készülékbe. – Sajnálom, nem akartam goromba lenni.

- Nem, ugyan, megértem! – kérlek, ne kérj bocsánatot, ne okozz még nagyobb lelkiismeret furdalást ezzel nekem! – Végül is, megígértem és most meg csak úgy leléptem. A koleszben vagytok már?

- Pár perce értünk haza, kivételesen korán végeztünk – válaszolt most már kicsit könnyedebb hangnemben. – És milyen az ügynökség?

Nekiálltam beszámolni koleszről és az első benyomásaimról. Néha még viccelődtünk is, ami kifejezetten jólesett. A Jae Wanos sztorit nagylelkűen kihagytam a történetből, nem akartam, hogy még egy pasi miatt kelljen magyarázkodnom. Így is elég bonyolult életem volt ezen a téren. Ezután Se Joo is mesélt a napjáról, és megdöbbentett, hogy mennyire sűrű programja volt, egyik helyről szinte rohantak is a következőre.

Csipogás szakította félbe a fecsegésemet arról, hogy mennyire várom már a klip forgatását.

- Egy pillanat! – pattantam fel a nappali kanapéjáról. – Lejárt a mosás.

- Akkor hagylak is, nekem is mennem kell már. Még be kell pakolnom a bőröndökbe, hogy holnap minél hamarabb kész legyünk. Bár úgyis Min Soo a szűk keresztmetszet, mindig rá kell várni – morogta a fiú, mire felkuncogtam.

- Tudod, milyen divatmajom tud lenni – nyitottam ki a mosógép ajtaját és fél kézzel elkezdtem kiszedegetni a ruhákat belőle, amik a szárítási program után jó melegek voltak. – Neki van a legtöbb ruhadarabja. Meg merném kockáztatni, hogy több, mint a banda másik három tagjának együttvéve.

- Ebben nem fogadnék ellened – hallottam a hangján, hogy mosolyog. – Majd holnap akkor találkozunk. Jó pihenést! Aludj jól!

- Te is, szia! – köszöntem el szomorkásan, és befejeztük a beszélgetést. Sóhajtva a farzsebembe süllyesztettem a mobilt és a kosár tiszta ruhával felmentem a negyedik emeletre.

Lehuppantam az ágyra és a kezeimbe temettem az arcom.

- Borzalmas egy lány vagy, Yoon Ha Na! – így hazudni Se Joonak… Erre nem leszek képes hosszútávon. Az a bűntudat, ami a hatalmába kerített, mikor megláttam a nevét a mobil kijelzőjén, mikor kedvesen beszélt hozzám, mikor ő kért bocsánatot tőlem, holott fordítva kellene…

Nem is értem, mi a fenéért csókoltam meg Kyu Hyunt! Miért csókoltam meg, mikor ilyen jól elvagyok Se Jooval?! Se Joo az, akivel együtt kell lennem. Ő az, akit évekig szerettem. Nem fogom elengedni őt, nem fogom félrehajítani őt egy olyan srácért, aki valószínűleg komolyabban nem érez irántam semmit sem.

- Ha tudod, akkor miért hangoztatod? – az ismerős hangra egyből felkaptam a fejem és tátott szájjal bámultam az ajtóban álló személyre.

- Te… hogy-hogy... Miért? – ennyi tellett tőlem, de már fel is pattantam az ágyról, majd a nyakába vetettem magam.

- Ezt nem nekem kellene kérdeznem? – tolt el magától és hamisan rám vigyorgott. – Végül is ez az én szobám volt eddig.

- Csak nem?! – kiáltottam fel boldogan. – Szobatársak leszünk?!

- Úgy néz ki! – tovább nem bírta már Ki Young sem játszani a hűvös, komoly lányt, és egy helyben kezdett el ugrálni. Egymást ölelve ugráltunk és sikongattunk, mint két tini, akik éppen a kedvenc bandájuk koncertjére nyertek jegyet.

- Nem hiszem el! – mondtam még mindig hitetlenkedve a fejemet rázva, miután kiörömködtük magunkat a lánnyal és leültünk az ágyamra. – Reméltem, hogy nem lesz egy borzasztó szipirtyó a szobatáram, de arról nem is mertem álmodni, hogy te leszel az!

- Én is aggódtam, hogy kit kapok magam mellé, de ennél jobbat nem is tudtam volna elképzelni – Ki Youngot ugyanannyira sokkolta a hír, hogy megkaptuk egymást a gyakornoki éveinkre szobatársaknak, mint engem. – Látom, már be is rendezkedtél.

- Nem olyan régen érkeztem, és mivel nem volt jobb dolgom, így kipakoltam addig - rántottam a vállamon egyet és körbenéztem, követve a lány tekintetét. – De ez most nem is érdekes! Inkább mesélj, hogy milyen volt Olaszország! Mit csináltál, miket láttál és a többi!

Nem kellett tovább ösztökélni Ki Youngot, egyből belefogott a történetbe, és én meg csak úgy ittam a szavait. A szavait pedig alátámasztotta képekkel is, amiket közben mutogatott hozzá. Ugyan sok dolga volt, míg kint tanult, de maradt ideje várost nézni is. Utazgatott és egy csomó új emberrel ismerkedett meg. Még olaszul is megtanult egy kicsit, habár ő maga is tisztában volt azzal, hogy ha annyit tud mondani, "két hamburgert kérek, sült krumplival", az éppenséggel nem meríti ki az olasz nyelv kereteit. A divatbemutatókat imádta, és egy hónap alatt igencsak volt ideje, hogy megszokja, de még most is úgy mesélt róluk, mint ha az első lett volna az életében. Segített tervezni és elkészíteni az új kollekciók egy-egy darabját is. Egy ruhát pedig megkapott ajándékba is attól a tervezőtől, akinél dolgozott. Egy virágmintás, tavaszi egyrészes ruha volt, ami Ki Young alacsony testalkatához remekül illett.

- És Baek Ho hogy viselte az egy hónapos különlétet? – érdeklődtem félve, mert azért egy hónap nem rövid idő. Én még azt a két hetet is nehezen viseltem, míg a srácok Tokióban voltak, nem hogy egy egész hónapot kellett volna kibírnom.

- Igazság szerint az elején egész jól – hümmögött a lány. – De miután egyre kevesebb időm lett vele tartani a kapcsolatot, éreztem, hogy haragszik rám egy kicsit.

- És sikerült azóta megbeszélni vele a dolgokat, hogy visszajöttél? – kérdeztem sokkal komolyabban, mint azelőtt. Nem gondoltam volna, hogy bármi is beleszólhat Ki Young és Baek Ho kapcsolatába, mikor annyira szeretik egymást.

- Persze! – legyintett könnyedén. – Egy-két bocsánatkérés után megbeszéltük a helyzetet és azóta felhőtlen a dolog kettőnk között.

- Mennyire felhőtlen? – egy komisz mosoly jelent meg az arcomon, ugyanis nem kerülte el a figyelmem, hogy a lány arca enyhén pirosban játszott.

- Annyira, hogy megtettük! – takarta el egyből az arcát, miután kimondta. Nem tudom, hogy milyen reakcióra számított tőlem Ki Young, de én leesett állal néztem rá és nagy szemekkel.

- M-mármint azt? – dadogtam zavarban, aztán halkan suttogva hozzátettem, csak hogy biztos legyek benne. – Lefeküdtetek?

- Ühüm! – bólogatott ezerrel a lány és le sem tudta vakarni az arcáról a mosolyát.

- Gratulálok? – inkább sikerült kérdésnek, de aztán szép lassan felfogtam, amit mondott és visszatért a jókedvem a hirtelen döbbenet után. Megöleltem és most már szívből jövően tudtam mondani neki a gratulációk sorát.

- És milyen volt? – kérdeztem félénken, mivel nem tudtam, mennyire akarja kivesézni a témát. Meg hát azért elég kínos volt nekem ez az egész, tekintve, hogy én még csak csókolóztam egy-két sráccal (bár azok közül csak egynek kellett volna megtörténnie), és annál több nem igazán történt még.

- Olyan, amilyenre számítottam – billegette jobbra-balra a fejét és akármennyire is vártam a folytatásra, nem akart megérkezni.

- Ezzel nem mondtál túl sokat – hőköltem hátra kissé sértetten, aztán észbe kaptam. – Bár ha nem akarsz róla mesélni, megértem. Bocsi!

- Nem az, hogy nem akarok… - integetett az orrom előtt a kezeivel. – Csak azért kicsit feszélyezve érzem magam. Először fájt, ahogy sok hülye, romantikus könyvben olvastam. De utána…

Láttam rajta, hogy tényleg feszélyezve érzi magát, ami meglepő volt. Nem gondoltam volna, hogy van bármilyen téma, amiről a mindig szószátyár Ki Young nem képes beszélni. No, meg azért tényleg érdekelt, hogy milyen volt, de hogy tényleg halljam is, az egészen más tészta. Melyik lányt (vagy akár fiút), aki még nincs túl a dolgon, ne érdekelné, hogy milyen?!

- Baek Ho igazán figyelmes volt, próbált gyengéd és óvatos lenni – fűzte tovább a szót és az ujjaival malmozott az ölében, miközben a fülei már vérvörös színben játszottak.

- Egy részem nagyon boldog, hogy ezt hallom… - mondtam ellágyulva és gyengéden futattam végig a tekintetem a lányon.

- És a másik? – kérdezett rá kertelés nélkül, mikor kicsit megkönnyebbült, hogy már nem az ő szexuális élete a téma.

- A másik részem irigy, hogy ilyen jól állnak a dolgok közted és Baek Ho között – mondtam ki az igazságot, ami nyomta a szívem.

- Ugyan már! Nekem úgy tűnt, Se Jooval nagyon jól megvagytok! – kacsintott rám csintalanul a lány és fel-le húzkodta a szemöldökét. De ahogy nem tudtam viszonozni a gesztust és a vidámság legkisebb jele nélkül néztem vissza rá, egyből megérezte, hogy valami komoly dolog van a háttérben. – Mi történt?

- Hosszú, teljességgel érthetetlen és fájdalmas történet – néztem rá teljesen reményvesztetten.

- Először is, ráérek – felállt és kulcsra zárta a szobaajtót, hogy ne zavarjon meg minket senki sem. – Másodszor, nem vagyok a legokosabb, de igyekszem majd megérteni. Harmadszor pedig, nem hiszem, ha egyedül szenvedsz, azzal bármit is meg fogsz tudni oldani.

Hónapok óta most először éreztem azt, hogy ideje kiadnom magamból mindent, ami történt. Azt a rengeteg titkot, azt a rengeteg eseményt, amiről senkinek sem beszéltem. Azt a sok mindent, ami eddig nyomta a szívem és nem volt kivel megosztanom. Vagy legalábbis féltem attól, hogy bárkinek is elmondjam.

De ahogy belenéztem Ki Young várakozó és megértő szemeibe, valami megváltozott bennem. Elegem volt abból, hogy mindennel egyedül küzdjek meg, hogy mindennel én magam szálljak szembe és próbáljam megoldani. Szükségem volt valakire, aki segít, aki tanáccsal lát el, esetleg megszid, ha valami rosszat csináltam és egy kis észt ver a hatalmas fejembe. De ez a valaki nem lehetett rokon, nem lehetett Sung Chan vagy Suh Hyung, akikkel képtelen lettem volna ilyesmiről beszélni. Nem lehetett fiú, hiszen velük egy lány nem tudja megbeszélni az ügyes-bajos dolgait a szerelem terén. Nem lehetett So Ha, ugyanis a lánnyal soha nem mertem Kyu Hyunról beszélni. Ki Youngot pedig mindig is valamiért So Ha barátjának tekintettem és nem az enyémnek. Úgy gondoltam, hogy ő is közelebb érzi magát So Hahoz, mint hozzám, és így meg sem fordult a fejemben ez a lehetőség. De most, ahogy végignéztem rajta, rájöttem, hogy ideje megbíznom benne. Ideje megnyílnom neki, és a bizalmamba fogadnom.

- Igyekszem az elején kezdeni – és így is tettem. Onnantól kezdve, hogy megjelentem az Akadémián és találkoztam Kyu Hyunnal, mindent elmagyaráztam neki. Semmit nem hagytam ki. Megismerte a tényleges kapcsolatomat a fiúval, azokat a szavakat, amiket ő mondott nekem és amiket én mondtam neki. A megismerkedésünk minden részletét hallhatta ezúttal, az együtt töltött gyakorlásainkról, a „randink” részleteiről, az uszodai jelenetekről, a lakásán való alvásomról és a karaoke bárban történő kibékülésünkről is szót ejtettem. Mivel időrendben meséltem bonyolult szerelmi életem szálait, áttértem Se Joora és a sok-sok beszélgetésre, ami lezajlott köztünk. A nagyszüleinél eltöltött éjszakára és a mozi premierre való készülődésünk közül a vásárlásra, amiről utóbb kiderült, hogy randi volt. Meséltem a Nam Joon féle incidensről és Kyu Hyun hősies fellépéséről. Illetve arról a végezetes estéről is a Hell’s Gate-ben, mikor a két fiúval csókolóztam. Elmeséltem, hogy Se Joo megkért, legyek a barátnője, mikor visszatértek Tokióból, és az azóta tartó hercehurcáról, ami Se Joo, Kyu Hyun és köztem zajlott. Mindent elmeséltem. Még Jae Wanról is szót ejtettem, bár azt kihagytam a történetből, hogy Kyu Hyun testvére, inkább csak ismerőseként emlegettem. Végül pedig szó esett a tegnap estéről, mikor végül megadtam magam a Kyu Hyun iránti érzéseimnek és megcsókoltam, holott Se Joo barátnője voltam…

Mire a történet végére értem, a szám kiszáradt és örülni tudtam volna egy nagy pohár víznek. Ki Young szokásával ellentétben, végig csendben hallgatott, de az arca nagyon is árulkodó volt. Minden egyes részlethez, amiről nem tudott, igazán kifejező képet vágott. Hol meglepődött, hol megijedt, vagy éppen nagy vigyorral nézett rám. De a vége felé, mikor rátértem arra a kis háromszögre, amibe akaratlanul is kerültem, már sehol nem volt a mosolya.

- Tudom, hogy sok volt ez így egyszerre – kezdtem bele, mikor Ki Young túl sokáig ült csendben és szótlanul. – Nem csodálom, ha azt mondod, hogy egy borzalmas nőszemély vagyok, aki csak játszik a körülötte lévő fiúkkal, vagy hogy haragszol, hogy ennyi mindent eltitkoltam előled. De hidd el, hogy nem volt ezt olyan egyszerű elmondani! Nem akarok kifogásokat felhozni, de So Ha miatt soha nem éreztem úgy, hogy szabadna Kyu Hyunról beszélnem. Mikor pedig már túl sok minden történt, addigra már nem voltatok itt, hogy elmondhassam. De nem bírom tovább, egyszerűen túl sok ez már nekem! Belebolondultam volna, ha nem mondhatom el valakinek!

Ki Young megragadta a kezem, amiket idegességemben elkezdtem tördelni (tudom, folyton előjön ez a rossz szokásom, ha izgatott és feszült vagyok), így összevont szemöldökkel emeltem rá pillantásom.

- Nyugi, Ha Na, egyáltalán nem haragszom – intett nemet a fejével, mire úgy süvített ki a levegő résnyire nyílt ajkaimon keresztül, amit eddig visszatartottam, mint a lufiból. – Őszintén szólva, igazán meghatott, hogy így kitárulkoztál előttem.

- Hát nem vagy rám mérges, hogy ilyen sokáig hazudtam? – néztem rá hitetlenkedve és viszonoztam a kézszorítását. Ki Young egy lágy mosollyal fordult felém, ami akaratlanul is megnyugtatott egy kicsikét.

- Nem mondom, hogy jólesett – kezdett bele. -, de megértelek. Nem olyan régóta ismerjük egymást, ilyen dolgokat pedig nem mindenkire bíz rá az ember. So Ha ügyében… elhiszem, hogy előtte vagy éppen neki nem akartál semmit sem mondani. Nem a szíve csücske Kyu Hyun, ezt jól tudjuk.

- Ki Young, köszönöm! – nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek örömömben, így a kettő közti állapotban ragadtam, fátyolos szemmel mosolyogtam rá a lányra. – Már csak az, hogy elmondhattam neked ezt az egészet, nagy megkönnyebbülést jelentett. Még ha nem is mondasz semmit, már az is, hogy meghallgattál, nagyon sokat jelent nekem.

- Oh, hidd el, van mit hozzáfűznöm a dologhoz! – nagy szemekkel bólogatott és elnevettem magam az arckifejezésén.

- Azt hiszem, megkapom a magamét – ez viszont már nem hangzott túl vidáman a számból, mikor rájöttem, hogy most jön a feketeleves.

- Csak várj egy kicsit, míg összeszedem a gondolataimat! – kért és felállt az ágyamról, majd fel-alá kezdett sétálni. Egy ideig követtem a tekintetemmel, de kezdtem beleszédülni, így inkább felhúztam az ágyneműhuzatot a takarómra és a párnámra, hogy addig is lefoglaljam magam valamivel. Mikor végeztem, visszaültem törökülésben és jobb dolgom híján megint Ki Youngot kezdtem el figyelni. A lány még öt percig rótta a köröket a szobában, és magában motyogott, de ezekből a szavakból nem értettem semmit. Végül úgy tűnt, valamilyen konklúzióra jutott, mivel leült mellém és komolyan rám szegezte barna szemeit.

- Abból, amit elmeséltél, ugyan nem sokat tudok leszűrni, de azért elmondom, mit gondolok a kialakult helyzetről, még ha nem is akarod – kezdett bele és rácsapott a combjaira, jelezve, hogy belekezd. – Egy részem érti a cselekedeteidet, de a másik egyszerűen képtelen felfogni.

- Nam Joont ideje lenne lerendezned, mert az a fiú mindent kizáróan odáig van érted – kezdte a kioktatást. – Jobb, ha tisztázod vele a dolgokat, mielőtt még nagyobb fájdalmat okozol neki.

- Tudom – értettem egyet, de a gyomrom bukfencezett egyet a gondolatra, hogy vissza kell utasítanom azt a kedves fiút. Nem akartam megbántani, hiszen mégiscsak kedveltem őt. De nem úgy, ahogy ő vágyott volna rá, ezt pedig ki kellett mondanom neki kerek-perec, különben továbbra is reménykedni fog. – Amint lehetőségem adódik rá, beszélni fogok vele.

- Ez a Chris… - itt mintha zavarba jött volna és két kis piros folt jelent meg az arcán. – Kérhetnél tőle nekem egy autogramot…

- Ki Young! – csaptam a kezére meghökkenve és nem tudtam, hogy nevessek-e rajta vagy sem.

- Bocsi, bocsi! – szabadkozott vigyorogva. – De egyszerűen odáig vagyok érte! Olyan jól néz ki és áh!

- A külső nem minden… - morogtam belegondolva, hogy Jae Wan milyen rideg, aljas és gonosz tudott lenni. Habár ez a kemény külső azért rejtett magában egy kicsikét (hangsúlyozom kicsikét!) lágyabb belsőt is.

- Ha tényleg olyan, mint amilyennek leírtad, akkor inkább nézem a tévében, ahol olyan tökéletesnek tűnik – fűzte hozzá a lány a száját húzva, majd visszatért ahhoz, amit eredetileg akart mondani. – Mindenesetre érdekes egy srác. Ezek szerint korábbról ismeritek már egymást, csak te nem emlékszel rá?

- Elsőnek ugyan tagadta, de utána beismerte.

- Lehetséges, hogy az ügynökségről ismered? – tette fel a kérdést a lány elgondolkozva. – Végül is sok híresség megfordult a köreidben, lehet hogy ott találkoztál vele.

- Én is gondoltam erre, de nem sokkal korábban lett gyakornok a cégnél, minthogy én eljöttem – fújtam le a lány ötletét. – Utánanéztem a neten, de nem találtam közös pontot kettőnk között.

- Akkor valahol máshol futottatok össze, ami viszont neked nem maradt meg – ciccegett a lány elégedetlenül, ehhez pedig nem tudtam mit hozzátenni. – Nem lehet, hogy csak hazudik és átver?

- Nem – jelentettem ki határozottan. – Holtbiztos vagyok, hogy igazat mondott ezen a téren.

- Akkor nincs más választásod, minthogy megvárd, hogy emlékezz rá – motyogta lehangoltan Ki Young és ugyanazt a kifejezést láttam az arcán, mint amit én éreztem. Rettentően idegesített, hogy nem tudtam megfejteni a Jae Wan és a köztem lévő kapcsolat titkát, ezért pedig csüggedten meredtem magam elé.

- Ennek tetejébe pedig még Kyu Hyunnal is elég rossz viszonyt ápol… - gondolkozott hangosan a lány, majd megrázta magát, mint aki egy rossz érzést akar elkergetni és súlyos pillantást vetett rám. – Akkor a lényeg: Se Joo és Kyu Hyun.

Nagyot nyeltem és a gyomrom borsónyi méretűre zsugorodott, mert tudtam, hogy a többi csak bemelegítés volt.

- Szereted Se Joot?

- Tessék? – pislogtam rá értetlenül. – Persze. Már tíz éve szeretem.

- Az én olvasatomban, ha szeretsz valakit, akkor nem fog tudni megzavarni egy sötét szempár, vagy mondhatnak neked bármilyen édes és kedves szavakat, nem fogsz elcsábulni tőlük – a hangja keményen csengett a fülemben. – Akármennyire is vonzódsz valakihez, nem fog érdekelni, milyen trükköket vet be ellened, te csak őt fogod látni. Egyedül az a személy fontos a számodra, egyedül őérte élsz, az ő arcát akarod látni minden nap, boldoggá akarod tenni. Hiányzik, ha nem lehetsz vele és csak az ő csókjai tudják kielégíteni azt az éhséget, ami ébred benned. Ha igazán szerelmes vagy valakibe, akkor nincs az a fiú, akinek a mosolyáért képes vagy ezt a hátad mögött hagyni.

Hideg veríték folyt végig a tarkómon és ez nem azért volt, mert annyira melegem lett volna. A lány minden egyes szava ostorcsapásként jutott el a tudatomig és a szívem kétszer olyan gyorsan pumpálta a vért az ereimbe.

- Még mindig azt állítod, hogy szereted Se Joot? – tette fel azt a kérdést Ki Young, amitől tartottam.

- Igen – nem gondolkoztam sokáig, de még az én füleimnek is hamisan hangzott ez a válasz.

- Szerintem is – értett egyet a lány. – Habár ez már közel sem az a szerelem, mint amit régebben éreztél iránta.

- Hogy micsoda? – na, oké, ezek szerint Ki Young fellépett a pszichológusommá Gonosz Ha Na mellé. De kíváncsi voltam, hogy mégis miből szűrte ezt le.

- Ez elég egyértelmű, Ha Na – nézett rám félősen, mint aki attól tart, mit fogok ahhoz szólni, amit éppen mondani készül. – Régen senki nem létezett számodra Se Joon kívül. Évekig csak ő lebegett a szemed előtt, de ez megváltozott mostanra.

- Vagyis? – elég hűvös volt a hangom, de nem törődtem vele.

- Ahogy Se Joo is mondta neked, túl későn jött vissza – kezdett bele szorongva a részletezésbe. – Gondolj csak bele! Négy év telt el azóta, hogy utoljára láttad. Ennyi idő alatt az ember rendszerint rég túlteszi magát egy elvesztett szerelmen. Ha neked ez nem is sikerült, az érzéseid az irányába mindenképpen halványodtak. Ezért nem érzed biztonságban magad mellette. Ezért képes Kyu Hyun megzavarni a fejed minden egyes alkalommal, mikor találkozol vele.

- Ez nem igaz… - jelentettem ki sűrű pislogások közepette zavartan. – Ne-nem zavarja meg a fejem.

- Akkor mégis minek neveznéd azt, hogy Se Joo háta mögött csókolózol vele? – tette fel a következő kérdést, rávilágítva az előbbi válaszom igencsak komoly tévedésére. Vagy éppen hazugságára.

- Csak az alkohol volt az oka… - kerestem a következő kibúvót.

- Egyszer azt hallottam tőled a beszámolód során, hogy tetszik neked, máskor azt, hogy kedveled vagy éppen csak vonzódsz hozzá. Vagy a másik véglet, hogy nem érzel iránta semmit sem. Most meg azzal jössz, hogy csak az alkohol hatása? – sorolta mind-mind azt az állítást, ami elhagyta a számat korábban.

Az ajkamba harapva fogtam vissza magam, nehogy elkezdjek kiabálni Ki Younggal. Tudtam, hogy csak segíteni próbál, de mégis úgy éreztem, csak még inkább összezavar. Mert amiket mondott, mind egy irányba terelték a gondolataimat. Mégpedig, hogy egyetlen oka van annak, hogy ebbe a bonyolult és igencsak szövevényes helyzetbe kerültem. De én magam nem akartam erre gondolni, nem akartam egyszer sem erre a következtetésre jutni, így mindig megálltam mielőtt bármi olyan történt volna, amit nem tudok visszacsinálni.

- Mire akarsz ezzel kilyukadni? – és mégis kicsúszott a számon a kérdés, aminek a megválaszolásától viszont féltem. Tudtam, hogy nem szabadna feltennem ezt a kérdést, eddig erőnek erejével visszafogtam magam, de az ellenállásom kezdett megtörni.

- Ha engem kérdezel, egy dologban a szavaid alapján biztos vagyok – Ki Young még mindig félénken beszélt és már kezdtem benne érezni a bizonytalanságot. – Igenis érzel valamit Kyu Hyun iránt, amit nem tudsz megmagyarázni. Megpróbálhatod elnyomni, titkolni, tagadni, de látod, hogy mihez vezet mindez. Csak kínos szituációkat, félreértéseket és még több szenvedést szül.

- Nem érezhetek iránta semmit sem… - néztem rémülten és kétségbeesve Ki Young nagy, barna szemeibe.

- Ugyan miért nem? – hajolt közelebb és végigsimított a karomon. Halk és kedves hangja elindított bennem valamit.

- Nem lehet. Se Jooval járok. Akármit is mondasz, szeretem őt – tőmondatokban és zihálva magyarázkodtam a lánynak. – Nem bánthatom meg őt. Nem tehetem ezt vele. Megígértem neki, hogy elfelejtem Kyu Hyunt. Tíz éve vártam arra, hogy észrevegyen. Egyszerűen nem tehetem. Tíz év… Annyit szenvedtem miatta… Annyira akartam, hogy meglásson!

- És csak ezért lennél vele? Csak azért, mert végre viszonozza az érzéseidet?

- Nem, dehogy! – vágtam rá szörnyülködve, hogy ilyesmi jutott eszébe.

- Mit érzel, mikor vele vagy? Milyen érzéseket tapasztalsz meg?

- Gondoskodást – feleltem nemes egyszerűséggel. – Amikor mellette vagyok, törődik velem, vigyáz rám. Próbál segíteni és megóvni, hogy ne essen bajom. Mindig azt nézi, hogy mi a jó nekem. Néha még nálam is jobban tudja ezt, és erre csak utólag jövök rá.

- És még?

- Gyengédséget – el is mosolyodtam a gondolatra. - Olyan óvatossággal és szeretettel kezel, mintha én lennék számára a legfontosabb a világon. Olyan közel engedett magához, mint talán senki mást eddig. Egyszerre vagyunk barátok és alkotunk egy párt.

- És még?

- Melegséget – folytattam a felsorolást. – Nem tökéletes a hasonlat, de olyan, mintha hazaértem volna. Számomra olyan, mint az otthon melege, amit elveszítettem, mikor anya meghalt. Képes volt áldozatot hozni értem, amit a családomon kívül senki nem tett még meg értem.

- És még?

- Egyszerűen jó vele – emeltem meg vállaimat, majd leejtettem őket. – Vicces, jól elszórakozunk együtt. Szeretek vele lenni. Szórakoztató, olyan, mint régen volt. Olyan emlékeket idéz fel, amikre jó visszagondolni.

- És ez elég?

- Mi más kellene még? – lepődtem meg és nem tudtam, mire gondol Ki Young.

- Rendben, elfogadom, hogy szereted Se Joot – olyan egyszerűen figyelmen kívül hagyta a kérdésemet, hogy az nem igaz… – De akkor mit érzel Kyu Hyun iránt? És kérlek, ne gyere nekem azzal, hogy nem érezhetsz iránta semmit. Mert ez nem válasz.

Legszívesebben rávágtam volna ezek után, hogy semmit, de mégis elgondolkoztam a kérdésén. Jól mondta Ki Young, túl sok mindent állítottam már a Kyu Hyunhoz fűződő érzéseimről. Hol ezt, hol azt éreztem vele kapcsolatban. De mégis mi volt abból az igaz?

- Kedvelem őt – nyögtem ki olyan nehezen, mintha a torkomon akadt volna valami.

- És mit érzel, mikor vele vagy? – ismét ezzel a kérdéssel jött és most több időbe is telt, mire eszembe jutott egyáltalán valami.

- Biztonságot – mondtam ki az első dolgot, amire asszociáltam Kyu Hyunról és az együtt töltött időkről. – Úgy érzem, ha vele vagyok, akkor nem eshet bajom. Mindig ott volt, mikor szükségem volt valakire. Meg akkor is, mikor nem…

- És még?

- Izgalmat – még engem is meglepett a válaszom. – Mindig meg tud lepni. Néha tetszik az, hogy a tűzzel játszik. Szabálykövető vagyok, amióta csak az eszemet tudom, de Kyu Hyun mellett feloldódnak a gátlásaim. Olyan dolgokat mutatott nekem, amiket már sok-sok éve nem tapasztaltam.

- És még?

- Vonzalmat – morogtam zavarban és cseppet sem elégedetten. – Egy önelégült, makacs, önző, egoista pasi, de mégis vonzódom hozzá. Amikor csak rám néz azokkal a fekete szemeivel, megzavarodom és nem tudom, mit gondoljak…

- És még?

- Őszinteséget – az előbbi keserű kifejezésemet egy lágy mosoly váltotta fel az arcomon. - Először voltak kétségeim, de rá kellett jönnöm, hogy megbízhatok benne. Őszintén elmondhattam neki mindent, nem árulta el senkinek sem. Emellett, még ha nem is osztott meg velem mindent, amit tudni akartam, soha nem hazudott nekem.

Ki Young szája szélét rágcsálva figyelt, én pedig egyből elhallgattam, ahogy megláttam rajta azt a kifejezést, ami nem sok jót jelentett. Gondolkozott…

- De ez miért is olyan fontos? – köszörültem a torkomon egyet-kettőt, hogy enyhítsek a fellépő zavaromon.

- Ha Na – nem tetszett az a réveteg arckifejezés, amivel méricskélt. -, azt hiszem, minél hamarabb rájössz, mit érzel, annál hamarabb könnyíted meg a saját, mind pedig mások életét.

- Ez meg mit jelentsen? – ragadtam meg a lány karját, aki már felállni készült az ágyamról.

- Ha nem te magad ébredsz rá, hogy mit is akarsz, akkor az semmit sem fog érni – szabadította ki magát a kezeim közül Ki Young.

- Hé, ezek után igazán elmondhatnád, mit is gondolsz! – pattantam fel én is az ágyról és a lány után eredtem. Elálltam az útját, mikor a szekrényhez lépett.

- Nem vagyok benne biztos, csak egy megérzés. Különben is, bármit mondok, nem fogsz nekem hinni – legyintett Ki Young. – Így inkább nem mondok semmit.

- Ki Young! – nyafogtam, mint egy kislány, de nem érdekelt. Csak gyengéden meghúzkodtam az egyik tincsét és próbáltam aranyosan ránézni. – Légyszi, áruld el, mire gondolsz!

- Egy tippet adok – adta meg magát végül, aminek nagyon is örültem. – Ha mindkét fiú beleesne a vízbe és csak…

- Jaj, ne gyere már ezzel a béna szituációval, hogy kit mentenék meg kettejük közül elsőként! - fintorogtam rá türelmetlenül és vártam, hogy tényleg előrukkoljon a segítséggel. Egyik szememből a másikba nézett és láttam, hogy ezerrel tanakodik, mit is mondjon.

- Feltettem korábban egy kérdést, azon gondolkodj.

- Mit?

- Elég-e az, amit Se Joo tud neked nyújtani? Ha igen, akkor semmi baj nincs, és meg is kaptad a megoldást a szerelmi háromszögedre. Ha pedig nem elég… akkor is megkaptad a választ.

A lány kilépett a kezeim közül, majd egy törölközővel és a fürdő cuccaival megpakolva, egy intés kíséretében itt hagyott a szobában. Egyedül a vadul cikázó gondolataimmal…

***

Egész este másra sem tudtam koncentrálni, mint a Ki Young által feltett kérdésre. Próbáltam rájönni a válaszra, de egyik variáció sem nyerte el a tetszésemet. Így az ágyban fetrengve arra jutottam (mikor Ki Young már régen az igazak álmát aludta), hogy félreteszem ezt a problémát egy ennél alkalmasabb időpontra. Ezek után is nehezen jött álom a szememre, de olyan hajnali kettő körül magába fogadott a jótékony sötétség.

Hajnali hat körül viszont furcsa kotorászó és zörgő hangokra lettem figyelmes.

- Mit csinálsz? – motyogtam fáradt hangon, hiszen nem négy óra alváshoz voltam hozzászokva.

- Jaj, felébresztettelek? – fészkelődött kínosan Ki Young, de tovább kutakodott a szekrényben. – Bocsi, csak nem találom az egyik varrókészletemet.

- Segítsek? – már ki is keltem az ágyból, és mellette termettem. – Mit is keresünk pontosan?

- Egy körülbelül ekkora – itt mutatta az ujjaival, hogy mekkorára is gondol. – fehér alapon piros mintás dobozt. Hatkor találkozom a tanárommal és ez szükséges az órára, de sehol sem leltem eddig rá. Remélem, nem kevertem el költözés közben valahová…

- Azt keresed? – kérdeztem egy szögletes dobozra mutatva az ágya lábánál, félig pedig az alatt.

- Igen! – örült meg a lány és odaugrott érte. – Anyától kaptam és belehalnék, ha elveszíteném!

Lágy és (nagy sajnálatomra) szomorú mosoly jelent meg az arcomon. Ezt Ki Young is észrevette és nem kerülte el a figyelmemet, hogy milyen szánakozó tekintettel néz rám. Tudta, hogy eszembe juttatta az édesanyámat, akivel vele ellentétben, soha többé nem voltam képes találkozni.

- Nem vagy késésben? – pillantottam az órára, amin már három perccel elmúlt hat óra. Próbáltam úgy tenni, mintha mi sem történt volna, hogy Ki Young ne érezze magát zavarban.

- Uram atyám! – kiáltott fel és már fel is tépte az ajtót. – Majd jövök este, szia!

- Szia… - kuncogtam, hogy már megint milyen kis energiabomba volt ez a lány.

Viszont ahogy elhagyta a helyiséget, tudatosult bennem, hogy hat óra van, én pedig már cseppet sem vagyok álmos. Sóhajtva ültem le az ágyamra és azon törtem a fejem, mégis mit kezdjek magammal tizenegyig, míg el nem kell indulnom Suh Hyungékhoz, ahova hivatalos voltam ebédre.

Végül egész délelőtt a netet bújtam, zenéket hallgattam, koreókat néztem és nem utolsó sorban cikkeket olvastam. Amíg én négy évig bujdokoltam a zeneipar elől és mindentől, ami hozzá kapcsolódik, addig rengeteg új banda és rengeteg jó szám született. Sajnos, rá kellett ébrednem, hogy a CNBLUE egyre bizonytalanabbul állt a kedvenceim listájának első helyén. Megközelítette őket a BTS, EXO, GOT7 és nem utolsó sorban a Monsta X. Ők egy egészen friss bandának bizonyultak, de elképesztően tehetségeseknek találtam őket. IM és Joo Heon rapjét egyszerűen imádtam és eldöntöttem, hogy ha valaha is esélyem lesz egy kollaborációra, akkor egyikükkel szeretnék majd együtt dolgozni. De ilyen ötleteim voltak a GOT7-ből Jacksonnal is…

Annyira belemerültem az új bandák megismerésébe (na, és nem utolsó sorban a nyálcsorgatásba), hogy majdnem elfelejtkeztem a mai programomról. Így fél tizenegykor összekaptam magam, megfürödtem és hajat mostam. Mivel kicsit hivatalosabbnak éreztem ezt az ebédmeghívást, mint a korábbiakat, ezért úgy gondoltam, megadom a módját. Régen viseltem utoljára szoknyát, vagy legalábbis nőiesebb ruhát hétköznap, de valamiért ehhez volt kedvem most. Egy halvány rózsaszín, rövid ujjas ruhát választottam, ami a derekamtól kezdve bővülni kezdett nagyobb hullámokban. Egy fekete, magas sarkú (nyugalom, csupán hat centis) bokacsizmával toldottam meg, hogy mutasson is valahogy. Nem értettem nagyon a divathoz, de Ki Young és So Ha melletti időszakban megtanultam kicsit megválogatni az öltözékem darabjait. Felvettem egy szövetkabátot és egy retiküllel megspékelve a szerelést, elindultam a nagybátyámhoz.

Tömegközlekedéssel nem volt messze Suh Hyung lakása, csupán fél órára laktak Chun Javal az ügynökségtől. Miközben a tömött buszon ácsingóztam az egyik fémcsőbe kapaszkodva, rá kellett ébrednem, hogy hónapokig valószínűleg ez lesz az egyedüli alkalom, hogy a nagybátyámék társaságában tölthetek egy kis időt. Mert amint visszatérek a P.S. Ent.-be, ki sem tehetem majd a lábam onnan, míg engedélyt nem kapok a fejesektől. Ha pedig ezt az engedélyt Go Jintól kell beszereznem, hát akkor enyhén szólva is megszívtam…

A buszról leszállva – nagy tolakodás közepette -, balra fordultam és kicsit visszafelé kellett sétálnom, hogy beléphessek abba az elegáns épületbe, ahol a nagybátyám lakott. Felmentem lifttel a megfelelő emeletre és becsengettem hozzájuk.

Hallottam az ajtó mögötti lépések zaját és a felcsendülő örömteli hangokat. Miközben vártam, addig elhatározásra jutottam. Igenis élvezni fogom az itt eltöltött napomat! Még ha tudom is, hogy sokáig kell ezzel a pár óra alatt szerzett emlékkel beérnem, míg újra találkozhatok velük, akkor is vidáman fogok viselkedni. Nem fogok a jövőre gondolni és úgy fogom élvezni, mintha másnap is eljöhetnék.

- Szia, Ha Na! – nyitott ajtót Chun Ja boldogan és egyből a karjaiba zárt. A legnagyobb örömmel viszonoztam a gesztust. Alig két hónap alatt a szívembe zártam ezt a nőt, és annyira megszerettem, mintha mindig is a családunk része lett volna.

- Szia, hogy vagy? – érdeklődtem, de sok más emberrel ellentétben, akik felteszik ezt a kérdést, engem érdekelt is a válasz.

- Jól, köszi. Nagy volt délelőtt a sürgés-forgás, hogy elkészüljek mindennel, de sikerült - nevetett rám, miközben beljebb tessékelt a lakásba. – Add csak a kabátod!

Segített levenni, majd felakasztotta a bejárati ajtó melletti fogasra, míg én a cipőmmel bíbelődtem.

- Igazán csinos vagy! – nézett végig rajtam elismerően a nő, aki szintén nem panaszkodhatott. A vörös ing és fehér nadrág, ami rásimult a testére, egyszerű, de mégis nagyszerű összhatást keltett.

- Meg sem közelítelek! – legyintettem zavarban, majd egymást átkarolva indultunk a konyha felé. – Meglep, hogy ilyen nagy feneket kerekítettetek egy egyszerű ebédnek.

- Valójában nem annyira egyszerű ebéd ez… - felelte Chun Ja, mint aki valamiféle titkot rejteget, és most készül bevallani, hogy rosszat csinált. Nekem pedig egyből bukfencet vetett a gyomrom, ahogy bajt szimatoltam.

- Ezt hogy érted? – néztem rá félve, de amint beléptem a konyhába, meg is kaptam a választ az igencsak ostoba kérdésemre.

Ugyanis az étkező asztalnál ott üldögélt Suh Hyung, Sung Chan és az én drága jó apám. Ennyit arról, hogy élvezni fogom ezt a könnyed kis ebédet...