2016. júl. 19.

28. fejezet

De ez nem elég...

Miért van az, ha valakit mindenképpen el akarsz kerülni, akkor úgy is belebotlasz, ha akarsz, ha nem? Miért kell mindig mindenben balszerencsémnek lennie?!
Összeszorítottam erősen a szemem és vettem néhány mély levegőt, hogy megnyugodjak. Végül ez pár másodperc után sikerült és a hangom, mikor válaszoltam Kyu Hyun kérdésére, meglehetősen tűrhetőre sikeredett.
- Igen, nem tudtam aludni.
- Úgy látszik, ez kölcsönös – felelte és lehuppant mellém a kanapéra, mire akkorát kellett nyelnem, hogy még két háztömbbel odébb is hallották. Kicsit arrébb húzódtam, és a mozdulatot próbáltam annak álcázni, hogy mindezt csupán Kyu Hyunért teszem, aki így jobban el tudott mellettem férni.
Viszont egy pillantást sem vetettem rá, a tekintetem végig a tévé képernyőjén nyugtattam, mintha olyan érdekes lett volna a Mamamoo legújabb fellépése. De valójában – és ez szerintem senkinek sem okoz meglepetést -, halványlila gőzöm sem volt arról, hogy mit csinál az a pár lány a színpadon. Tőlem papagáj jelmezben is úszkálhattak volna egy krokodilokkal teli csoki medencében, az sem érdekelt volna különösebben.
- Nem volt elég fárasztó a mai nap? – kérdeztem haloványan és az ujjaimmal a távirányító után nyúltam, hogy tovább kapcsoljak a csatornák között.
- Túlságosan is az volt igazság szerint – sóhajtott a fiú, és most először pillantottam rá, de csak a szemem sarkából.
Egy fekete rövidgatyában és egy szál pólóban terpeszkedett mellettem, miközben a lábait az ülőgarnitúra előtt található kis asztalkán pihentette. A kezében a mobilját nyomkodta, miközben frissen nyírt haja még nedvesen lapult fejére. Ahogy jobban megnéztem az arcát a sok smink és alapozó nélkül, tényleg láttam rajta a kimerültség jeleit.
Tény, hogy nem akartam vele találkozni (sem Se Jooval) a közeljövőben, hogy kicsit gondolkozhassak azon, amit Ki Younggal beszéltünk, de ahogy megláttam, milyen állapotban van, ez valahogy már nem is tűnt olyan fontosnak.
- Szeretnél egy kis kakaót? – kérdeztem óvatosan. – Nekem általában segít, ha nem tudok aludni.
- Oh, még kiszolgálást is kapok? – nézett rám egy kihívó mosollyal a fiú, magára hagyva a mobilja képernyőjét. – Tetszik ez a gondolkozásmód, Yoon Ha Na!
Nem bírtam megállni és elmosolyodtam rajta, majd csóválva a fejem a konyhába indultam. Nem kellett sokáig várnom, hogy meghalljam, a fiú ott lohol a nyomomban.
- Ha te sem tudsz aludni, akkor miért nem nyakalod már a kakaót? – jött a következő kérdés Kyu Hyuntól, miközben elővettem a tejet a hűtőből és két nagy bögrét is.
- Csak nemrég jöttem le, és reméltem, hogy a tévé elég lesz ahhoz, hogy… - egy pillanatra elhallgattam, mert rájöttem, hogy nem mondhattam el az igazat.
- Hogy? – de ez a pillanatnyi habozás pont elég volt, hogy felkeltsem a kíváncsiságát.
- Hogy lefárasszon – feleltem gyorsan és a szekrényajtókat nyitogattam, hogy ráleljek, hol is van a kakaópor. Mivel elsőre nem találtam meg, így inkább addig a mikróba raktam a két bögre tejet, hogy megmelegedjen.
- És jutottál valamire? – érdeklődött a fiú tovább.
- Nem igazán… - motyogtam az orrom alatt, majd diadalittasan felkiáltottam, mikor az egyik felső polcon megláttam a keresett tárgyat. Egy fémdobozt, amin ott díszelgett a Nesquik felirat. - Megvagy!
Lábujjhegyre álltam és a pulton megtámaszkodva nyújtóztam a doboz után, de még csak nem is súroltam az ujjaimmal.
- Nem akarsz véletlenül seg… - éppen meg akartam fordulni, hogy egy kis feladatot adjak a srácnak, aki a száznyolcvanvalahány centijével könnyedén elérhetné a kakaóport és megmenthetne a felesleges szenvedéstől, de ott terpeszti a fenekét az egyik széken. De amint hátat fordítottam a szekrénynek, szembetaláltam magam azzal az ónix szempárral, amit eddig sikeresen elkerültem. Hátrahőköltem, ahogy felfogtam, hogy Kyu Hyun közelebb van hozzám, mint aminek jelen pillanatban örültem volna. A lélegzete perzselte az arcomat, aminek hatására a szívem a torkomba ugrott, ezzel megakadályozva a normális levegővételt.
Az egyik kezét odacsúsztatta az enyém mellé a pulton, éppen csak hozzáért a bőrömhöz, de mintha áram cikázott volna végig az egész testemen, úgy rezzentem össze. Azok a fekete szemek pedig csak bámultak és tanulmányoztak, mintha várnának valamire. Majd Kyu Hyun közelebb hajolt, de én csak hátrébb dőltem, hogy azt a kevés távolságot, ami az arcunk között volt, megtarthassam. Mégis mit művel?!
Akaratlanul is a szombat este jutott az eszembe és az a csók, amit akkor váltottunk. Ahogy a nyelvünk azt a féktelen táncot járta, az érintések, amikkel illettük egymást és az érzések, amik akkor eluralkodtak rajtam. Habár nem tudtam megfejteni azokat az érzéseket, képtelen voltam azonosítani egyet is közülük. És ilyen távlatokból már úgy éreztem, bármit bele tudnék utólag magyarázni… De annyi biztos, hogy ebben a pillanatban a vörös arcom, égő füleim és reszkető végtagjaim arról árulkodtak, hogy nem egykönnyen fogok túljutni azon az éjszakán.
- Tessék! – vetett rám egy fölényes mosolyt és az orrom alá dugta a kis fémdobozt, majd ellépett előlem. Már megint csak játszott velem ez az idióta! – morogtam magamban és gyorsan elkészítettem a kakaót egy szó nélkül.
- Itt van – dohogtam és a kezébe nyomtam a forró, gőzölgő italt, majd se szó, se beszéd visszacammogtam a nappaliba. Minél gyorsabban megiszom, annál hamarabb itt hagyhatom Kyu Hyunt. Így a számhoz emeltem a bögrét és azon nyomban el is kaptam, amint az ajkaimhoz ért a folyadék. – Aú!
- Tudom, hogy elég béna tudsz lenni, de azért ennyire ne légy az – fáradt sóhajjal fogta hirtelen az ujjai közé az állam és szemügyre vette az ajkaim. Fekete szemei figyelmesen megvizsgálta a fájó pontomat, majd elengedett nagy megkönnyebbülésemre. Így pedig ismét képes voltam levegőt venni…
- Nem is vagyok béna – mondtam félhangosan és megint a tévét kezdtem el kapcsolgatni.
Ahogy ott ültünk a kanapén és együtt néztük a tévét, valami nem stimmelt. Valami nagyon nem stimmelt ebben az egészben. Félig oldalra fordítottam a fejem és jobban szemügyre vettem a fiút. Ugyan próbálkozott a viccelődéssel és még mindig ugyanaz a játékos egoista volt, mégis valami más volt. Ahogy megint a telefonját leste, aggodalmas ráncok gyűltek a homlokára.
- Mi a baj? – böktem ki anélkül, hogy átgondoltam volna. Tudtam, hogy nem kellene beleütnöm az orromat a dolgaiba, és nem kellene féltenem illetve aggódnom érte, mégsem voltam képes megállni.
- Láttalak a sajtótájékoztatón – jegyezte meg lazán, amire egyáltalán nem számítottam.
- Ühüm – hümmögtem zavarban és kelletlenül. Úgy éreztem magam, mintha leskelődtem volna és tilosban jártam volna. – De nem hiszem, hogy ez lenne a bajod.
- Honnan veszed, hogy egyáltalán valami bajom van? – nézett végre rám sötét szemeivel, de azt kívántam, bár ne tette volna. Olyan volt, mintha belém látott volna, így igyekeztem felvértezni magam a szkeptikusság pajzsával.
- Lehet, hogy béna vagyok, de ismerlek már annyira, hogy kiszúrjam, ha valami nem stimmel.
- Milyen okos lett hirtelen valaki – mosolygott rám a fiú, de azzal az utálatos művigyorával. – Azt hittem, le fogod ordítani a fejem, hogy miért megyek el az ügynökségtől.
- Még mindig megtehetem, ha akarod – ajánlottam fel neki rettentő kedvesen és hasonló mosollyal, mint az övé. Aztán komolyabban hozzátettem - Nem mintha bármin is változtathatnék vele.
- De azért jólesett volna – mondta és nem tudtam, hogy magára vagy éppen rám gondolt-e ez alatt. Megkérdezni meg túl gyáva voltam és nem is adott rá lehetőséget. – Amúgy semmi hozzáfűznivalód sincs?
Ahogy ránéztem, láttam, hogy nem viccel és ezúttal tényleg érdekelte a véleményem. De mégis mit mondhattam volna? Így most én voltam az kettőnk közül, aki nem reagált elég komolysággal a kérdésére.
- Talán veszekedni akarsz? – a szám mégis fanyar mosolyra húzódott a szavak alatt. – Mert én nem igazán…
Pár másodpercnyi néma csend után végül megszólaltam.
- Nem tudom, mit kellene mondanom neked. Vagy mit vársz tőlem, hogy mit mondjak - néztem a kakaóval teli bögrét és az ujjamat a bögre peremén húzkodtam körbe-körbe. – Természetesen még mindig utálom a gondolatát is, hogy kilépj a bandából, és legszívesebben addig kiabálnék veled, míg el nem érem, hogy maradj, ha tudnám, hogy sikerrel járhatok. De semmi értelme nem lenne. Nem maradhatsz, ahogy korábban már te is mondtad. Mostanra pedig meg is értettem, hogy miért. Át kell venned a családi vállalkozást, akármi legyen is az…
Nem kerülte el a figyelmem az a keserűség a hangomban, amit a mondandóm okozott. És tudtam, hogy ezzel csak elárultam a fiúnak, mennyire dühös vagyok az egész miatt, de már nem tudtam ellene mit tenni.
- Nem tudom, hogy örüljek-e a kirohanásodnak, vagy inkább kinevesselek érte.
- Kinevess?! – néztem rá felháborodottan, de mikor megláttam a kifejezést az arcán, amivel ezt mondta, minden kitörni készülő sértés a torkomban ragadt. Fekete szemei lágyan és együttérzéssel néztek rám, amitől szinte majdnem elolvadtam és elérzékenyültem.
- Most még inkább maradni akarok, hogy ezeket hallottam tőled – sóhajtott és fáradtan hátradőlt a kanapén. Én meg elnyílt szájjal bámultam a srácot, akinek a haja már majdnem megszáradt és borzasan meredezett az ég felé. Még a szavam is elállt azután, amit mondott…
Úgy hangzott, mintha… mintha fontos lennék neki annyira, hogy maradni akarjon!
De aztán gondolatban megráztam magam, nem akartam jelen pillanatban ilyesmin gondolkozni. Sokkal fontosabb volt az én kis piti érzéseimnél és zavarodottságomnál Kyu Hyun története és problémái. Így megpróbáltam rá koncentrálni és tovább folytatni a beszélgetést anélkül, hogy ilyen ostobaságokon törném a fejem.
- Gondolom, még mindig lehetetlen megváltoztatni a döntésedet – húztam el a számat, nem akartam vádaskodónak hangzani, de mégis kissé az lett belőle.
- Nem az én döntésemmel van a probléma, hanem a családoméval – fordította felém a fejét és a fintorgására majdnem elmosolyodtam. – Az apámtól már az is hatalmas engedménynek és kivételezésnek számított, hogy belement Jae Wan után abba, hogy eljöhessek egy ügynökséghez. Ezt pedig csak annak fejében engedélyezte, hogy két év után visszatérek a céghez és elkezdek ott dolgozni.
- Az apád nem törődik azzal, hogy te mit szeretnél? – kíváncsiskodtam a belső ügyekről, hátha Kyu Hyun továbbra is ilyen közlékeny marad velem.
- De igen, egy bizonyos szintig – bólogatott elgondolkozva. – Ezért maradhattam még erre a comebackre. A comeback után lesz még egy turné, aztán szép lassan egyre kevesebb szereplésem lesz. Végül pedig annyi…
A kép, amit felvázolt, nem túlságosan kecsegtetett fényes jövővel. Az pedig még rosszabbá tette az egész helyzetet, hogy nem Kyu Hyun akarta itt hagyni a bandát, hanem kényszer hatására lép ki. Ha ő is el akart volna menni, akkor nem szorult volna így össze a szívem a tudatra, hogy nemsokára el kell búcsúznunk egymástól.
- Nem mehetne helyetted Jae Wan dolgozni? – merült fel bennem hirtelen az ötlet. Hiszen ha félig-meddig testvérek, még ha nem is vér szerintiek, akkor is lehetne Jae Wan, aki átveszi az egész céget. Nem kellene Kyu Hyunnak lemondania arról, amit szeret.
- Ezt te sem gondolhatod komolyan – nevetett fel ridegen, mire kirázott a hideg. – Lehet, hogy egy család vagyunk, de soha nem volt kérdés, hogy ki örökölje a vállalkozást.
- Lemondhatnál róla.
- Ha megtehettem volna, már rég megtettem volna – nézett keményen a szemembe és tudtam, hogy szélmalomharcot vívunk. Inkább belekortyoltam a kakaóba, hogy addig is csendben maradjak és ne támadjak neki feleslegesen.
- És legalább olyasmivel fogsz majd foglalkozni, amit szeretsz? – éreztem a beletörődést a hangomban, de hát tényleg! Mit tehettem volna? Keressem fel az apját, hogy hagyja békén Kyu Hyunt? Hogy hadd maradjon itt és ne vegye el tőlem…?
Jézus Mária, Ha Na! Először is, Kyu Hyun nem tied, és ne gondolj ilyen hülyeségeket, mert még azt fogom hinni, hogy tényleg megzakkantál. Talán ilyesmire gondolt Ki Young, hogy ideje lenne döntenem, hogy mit is érzek pontosan Kyu Hyun iránt?
- Tulajdonképpen a gazdasági, fejlesztési részlegre akar majd berakni az apám, amivel különösebb problémám nincsen. Az egyetemen is ilyet tanultam, nem is véletlenül – ez igaz volt. Mikor részt vehettem az első és egyben utolsó megbeszélésemen Go Jinnal (az az utálatos, bunkó idióta! – már elnézést), tényleg nagyon benne volt a témában, és jó ötletekkel is állt elő. Úgy tűnt, élvezi a dolgot. – Csak azért mégsem az álmaim netovábbja.
- Igazából ez a cég, nem emlékszem már a nevére, szóval ez mit is csinál pontosan? – kérdeztem homlokráncolva a fiútól, aki egy jó nagyot kortyolt a bögréjéből és elégedetten megnyalta az ajkait. Na, ebbe a mozdulatba azért belepirultam!
- A Hyunsung Dél-Korea egyik legnagyobb vállalata, aminek szerteágazó profilja közé tartozik többek között az élelmiszeripar, vendéglátás és építőipar. Engem a vendéglátásba akar apa elsőként berakni, hogy ott tanuljak. Talán ismered is a hotelt, nincs messze a P.S.-től, Hotel Guardian. – magyarázta meglehetősen komolyan, mintha csak prezentációt tartott volna nekem.
- Valami rémlik. Az a nagy, fehér épület, ami rohadt drága és azt mondják, hogy csak a sznobok és dúsgazdagok jár…? – mikor rájöttem, hogy mégis mi a fenéről beszélek, hápogva meredtem a fiúra, aki nem éppen elégedett arccal nézett rám. Vörösen és kínosan feszengve mocorogtam az ülőgarnitúra sarkában, hogy ezt mégis mivel hozhatnám helyre. – Én nem úgy értettem ám…
A magyarázkodástól Kyu Hyun hangos nevetése mentett meg, ami kitört belőle. Közben letette az asztalra a félig teli bögrét, nehogy magára vagy a kanapéra lötykölje.
- Nem gond – mondta, mikor végre csitult a nevetése. -, nagyjából igazad is volt. Szóval, majd ha nagyon hiányoznék, akkor ott megtalálsz.
Elsőnek rá akartam vágni, ne álmodozzon ilyesmiről, nekem aztán nem fog hiányozni, de nem vitt rá a lélek, hogy kimondjam ezeket a szavakat. Már most tudtam, hogy ha ez az önimádó herceg nem lesz többé körülöttem, nem láthatom, akkor igencsak hiányozni fog. Ennek már a gondolata is elvette az élettől a kedvem, nemhogy ha valóban meg fog történni. Így csak bólintottam egyet és igyekeztem nem kimutatni, mennyire mélyen érintett ez az egész téma. Nem akartam rosszabbá tenni a helyzetet Kyu Hyunnak, hogy még engem is nyugtatgatnia kelljen.
- És a többiek mit szóltak hozzá? – kérdeztem félénken, ahogy eszembe jutott, hogy a banda többi tagja sem volt ezzel tisztában és ez az információ számukra is olyan ismeretlen és új volt, mint nekem.
- Hát – vett mély levegőt, és úgy tűnt, gondolkozik, hogyan is kéne szavakba öntenie a történteket. – enyhe kifejezés lenne, ha azt mondanám, hogy meglepődtek. Egy ideig ment a faggatózás és többször elismételték, hogy mennyire megdöbbentek, de ezen felül egész jól.
- Ennek örülök – mosolyodtam el, hogy legalább a srácok részéről nem kapott elutasítást és haragot azért, hogy nem mondta el nekik ezt a kis apróságot. Mondjuk Se Jooék amúgy sem voltak olyanok, akik ilyenen bedühödnek, talán Min Jun reagált kicsit hűvösebben, de nem húzta fel magát ő sem rajta.
- Tőled számítottam a leghevesebb reakcióra, de alulmúltad önmagad – vigyorgott rám, majd boci szemekre és lebiggyesztett ajkakra váltott. – Nem is vagyok neked olyan fontos, ha csak ennyivel lerendeztél…
Az első dolgom természetesen az volt, hogy fülig piruljak, a második, hogy némán tátogjak rá. De szavak akkor sem jöttek ki a számon. Ha azt mondom, hogy nem fontos nekem, akkor az a baj, ha azt, hogy nagyon is fontos, akkor meg az… Jó nagy kutyaszorítóba kerültem, de Kyu Hyun maga mentett ki ismét a helyzetből.
- Nyugi, tudom, hogy majd megszakad értem a szíved! – kacsintott rám, de én lesunytam a fejem. Az, hogy ő maga viccelte el a dolgot, nekem pont jól jött. De várjunk csak! Egyáltalán miért gondolkoztam el komolyan a válaszon? Én is elüthettem volna egy poénnal a dolgot, vagy szokásos módon egy ironikus mondattal lezárhattam volna a témát. De egyiket sem tettem…
- Igen… - habogtam, de sehol sem volt az a vehemens habitus, amit bele akartam csempészni. A gondolataim egész máshol jártak, igyekeztem megfejteni az előbbi viselkedésem okát. Illetve a Ki Youngtól kapott házi feladatomon is dolgoztam, hogy pontosan mi is köt össze engem Kyu Hyunnal. Óvatosan ráemeltem a szemem, hogy hátha segít valamit, ha közvetlenül a probléma forrását nézem, ugyanis az elmúlt egy napban, míg nem láttam, nem jutottam semmire. Ha már itt van a közelemben, akkor kihasználom a lehetőséget.
Oké, egyértelmű, hogy külsőre, még mindig állati vonzó egy srác volt. Búzabarna haja különleges volt és neki különösen jól állt ez a hajszín, annak idején jól választott árnyalatot. Fekete szemei a telefonját tanulmányozták már megint, amiket imádtam, mert olyan kifejezően tudott velük rám nézni, hogy elolvadtam tőlük. Egyenes orra, keskeny szája, magas járomcsontja és ívelt szemöldöke az egyik leghelyesebb arcot varázsolták a fiúnak, amit csak valaha láttam. Ugyan nem voltak testvérek Jae Wannal, de mégis mindkét pasi egy félistenhez volt hasonló… Ha pedig már a félistenekről volt szó, a kellő testalkat is megvolt hozzá. Meztelen lábai és karjai vékonyak voltak, de éppenséggel nagyon is izmosak, akárcsak a felsőteste, aminek szemrevételezéséhez már nem egyszer volt szerencsém. Szóval igen, ezen a területen kétség sem férhetett ahhoz, hogy egy szexi és helyes srác. De ahhoz, hogy beleremeg a lábam, ha hozzám ér vagy hozzám szól, semmi köze nem volt a kinézetének…
- Tudod, nyugodtan bámulhatsz, nem kell titokban leskelődnöd – mosolygott fölényesen Kyu Hyun, mire összerezzenve fordítottam el a tekintetem. Az arcom vörösen égett és rögtön melegem is lett, ahogy lebuktam előtte.
- Nem leskelődtem… - motyogtam teljesen megsemmisülten és inkább ittam még egy korty kakaót. Rá kellett jönnöm, hogy már alig van egy kicsi a bögre aljában. Habár majdnem megittam az egészet már, egyáltalán nem voltam álmos.
- Hogyne! – hagyta rám, de ettől még inkább csak kínosan éreztem magam, így inkább gyorsan témát váltottam.
- Miért bújod annyira a mobilodat?
- Nézem a híreket – hervadt le a mosoly az arcáról azonnal szinte. -, hogy mik a reakciók a csapatból való kilépésemre.
- És? – a kíváncsiságom hamar felülmúlta a zavaromat, Kyu Hyun rosszkedve és komolysága egyből eltörölte a magamért való aggódást. Végül is nem véletlenül volt még ébren, nem véletlenül éreztem olyan különösnek a ma esti hangulatát. Megviselte ez az egész nap és tulajdonképpen félt attól, hogyan fognak hozzá viszonyulni a rajongók.
- Igazából – kezdett bele és meglepetésemre mellém csúszott a kanapén úgy, hogy a combunk és a karunk egymáshoz simult, majd a mobilját mutogatta felém. Fel sem tűnt neki, hogy ezzel égővörösre változott az amúgy is rózsaszín fejem, a levegő meg hirtelen bennakadt a tüdőm mélyén valahol. – az általános megrökönyödésen és felháborodáson kívül, amit teljesen megértek, hiszen mégiscsak rólam van szó, akadnak olyanok, akik kifejezetten dühösek és mérgesek lettek. Nézd csak meg!
Ezzel mutatott pár kommentet a hivatalos facebook oldalukon, illetve twitteren és SNS-en is. Igyekeztem tényleg odafigyelni rájuk, a szemem követte a sorokat, elolvastam a sok rosszindulatú és indulatos megjegyzést és hozzászólást, de az agyam szinte azonnal felül is írta ezeket az információkat. Az, hogy Kyu Hyun arca közvetlenül az enyém mellett volt, a lélegzete, ami csiklandozta a bőrömet, az egyes pontok, ahol testünk összeért, sokkal fontosabbak voltak számára. De azért sikerült magam annyira összeszedni, hogy meg tudjak szólalni, még ha a hangom néhol el-elcsuklott is.
- Ha azt akarod, hogy egyöntetű népszerűségnek örvendj, akkor el kell keserítselek, az lehetetlen – köszörültem egyet a torkomon, hátha ezzel segítek a dadogásomon. Persze, a kettőnek semmi köze nem volt egymáshoz, de azért a kis agyam próbálkozott ezzel.
- Csak nem értem, hogy miért dühösek rám… - húzta el a száját és láttam rajta, hogy tényleg zavarja, így megpróbáltam komolyabban válaszolni neki. Soha nem hittem volna, hogy ilyen mélyen meg tudja érinteni, ha valaki nem szimpatizál vele.
- Megérthetnéd őket – oldalra fordítottam a fejem, hogy rá tudjak nézni, de amint megláttam, hogy fekete szemei közelebb vannak, mint amit még el tudtam volna viselni jelen pillanatban, egyből a tévét bámultam, amit egy természetfilmnél állítottam meg korábban. Éppen a tintahalakról beszéltek benne, hogy tudnak beolvadni a környezetükbe, hogy álcázzák magukat a védekezés és táplálkozás céljából. – Az az ember, akit eddig annyira szerettek, egyszer csak bejelenti, hogy elhagyja őket és soha többé nem láthatják. Ez ösztönösen haragot vált ki belőlük, mert nem akarnak elveszíteni. Majd ha megnyugodtak, akkor úgyis megbánják azt, amit mondtak és idővel megértik a döntésedet. De ez nem változtat azon, hogy szomorúak miattad és hiányozni fogsz nekik…
- Úgy, mint neked?
- Igen… - annyira belemerültem a magyarázatba, hogy fel sem tűnt, mi csúszott ki a számon. Annyira beleéltem magam abba, hogy mit érezhetnek azok a rajongók, akik ilyeneket mondanak egy olyan embernek, akit amúgy szeretnek, hogy Kyu Hyun kérdésére nyomban kiböktem azt, ami a szívemben volt. – Én…
- Köszönöm – vágta el a magyarázkodásomat hirtelen, és rá kellett kapnom a pillantásom, ugyanis olyan hangvétellel mondta ezt az egyetlen szót, hogy nem bírtam ki, hogy ne nézzek az arcára. És milyen rosszul tettem! Mivel egy könnyed mosoly bujkált a szája szegletében és a pillantása olyan melegséget sugárzott, hogy a hála csak úgy sütött minden egyes rezdüléséből.
- Mit? – leheltem elhalón, de közben egy kis hang ott kiabált az agyam hátsó zugában, hogy ideje felállni és menni aludni.
- Hogy ilyen őszinte vagy – mintha egy tőrt döfött volna a szívembe. Ahogy eszembe jutott, mekkora titkot rejtegetek előle, a bűntudat és lelkiismeret-furdalás rögtön hadat üzent a szívemnek. Én őszinte Kyu Hyunhoz? Hiszen a legfontosabbat nem is tudja rólam…
Zaklatottan pattantam fel a kanapéról, véletlenül kicsit megtaszítva a vállammal közben Kyu Hyunt, majd a bögrék után nyúltam hirtelen ötlettől vezérelve.
- Megyek, elmosom őket – ugyan még jócskán volt mindkettőben a kakaóból, de nem érdekelt. A konyha felé szedtem a lábaim, de nem túl boldogan konstatáltam, hogy nem egyedül teszem ezt.
Nem törődtem kéretlen útitársammal, hanem csak megengedtem a meleg vizet és elmostam a két bögrét, de mindezt olyan lassússággal, hogy a környezetvédők sírva fakadtak volna az elpocsékolt víz mennyisége láttán. A tudat, hogy Kyu Hyunnal vagyok egy helyiségben és a rám szegeződő tekintet súlya alatt kissé pánikba estem. Ő viszont nem szólt egy szót sem, nem zavart meg, csupán csendben figyelt. Mikor már nem tudtam tovább húzni az időt és a mosogató peremébe támaszkodva vettem nagy levegőt, hogy valamit kinyögjek, nem én törtem meg végül a csendet.
- A szombat este miatt vagy így zavarban? – elakadt a lélegzetem, mikor feldolgoztam a kérdést és nagy szemekkel fordultam meg akaratom ellenére. Kyu Hyun a konyhaasztalon üldögélt kezében a telefonjával játszadozva, miközben sötét íriszei engem vizslattak.
- Miért lennék? – próbáltam tettetni, hogy fogalmam sincs, miről beszél. Bár ne a legfontosabb pillanatokban mondana csődöt az a kis színészi tehetségem!
- Képes voltál még hamarabb be is költözni a koleszbe, csak hogy elkerülj – tért ki a kérdés elől, nekem meg gondolatban leesett az állam, hogy ilyen okos volt ez a srác. Akármennyire is próbálkoztam, nem sikerült átvernem és rájött, hogy neki is köze van a dologhoz. Habár Se Jootól is egy ideig távol akartam maradni, mert pontosan emiatt féltem a szemébe nézni.
- És ha így van? – kérdeztem kihívón, de inkább hasonlított egy nyüszítve segítséget hívó kiskutyának a hangjára.
- Megint el kell játszanunk a korábbi beszélgetést?
- Mármint? – kérdeztem értetlenkedve, fogalmam sem volt, hogy mire utal.
- Igen, csókolóztunk – egyszerűen képtelen voltam megérteni azt a kifejezést, ami az arcára ült, miközben beszélt. – Igen, jó volt, élveztük mindketten. Te pedig ismét kerülni akarsz emiatt.
- Nem kerüllek… - habogtam, de az orbitális hazugágtól, ami elhagyta a számat, nem tudtam eltekinteni. De azokat a szavakat, amiket Kyu Hyun intézett hozzám, nem tudtam kiverni a fejemből, ott visszhangzottak. Igen, jó volt, élveztük mindketten. Magukban a szavak még pozitívat is sugározhattak volna.
- Csupán azért nem hagytál magamra ma este, mert láttad, hogy nem érzem jól magam – keserű mosolyra húzódott a szája. – Amúgy abban a pillanatban rohantál volna fel a szobádba, amint betettem a lábam a nappaliba.
Már megint… megint olyan könnyűszerrel olvasott bennem, mintha egy nyitott könyv lettem volna. Ez pedig feldühített. Vagy én voltam túlságosan is átlátszó, vagy ő ismerte jobban minden mozdulatom és gondolatom, mint hittem és szerettem volna. Az ajkamba haraptam és idegesen pislogtam rá, hogy erre mégis mit kellene felelnem.
- Nem lehetne, hogy másképp kezeld ezt a helyzetet? – kérdezte félrebillentett fejjel.
- Hogy kellene kezelnem? – kérdeztem érdeklődve, de a gúnyt, ami alig hallhatóan átjárta a szavaim, nem vette észre.
- Könnyedén – rántott egyet lazán a vállán. – Nem kell akkora feneket keríteni egy csóknak.
Hogy lehettem már megint ilyen ostoba?!
Alig egy hete történt, mikor beszorultunk a liftbe és ennek a beszélgetésnek a párját lefolytattuk. Ott is lényegében ezt mondta nekem, hogy ne vegyem túl komolyan a dolgot és lépjünk túl rajta, mintha mi sem történt volna. Egyszerűen legyen megint minden olyan köztünk, mint régen…
Akkor elhatároztam, hogy nem érdekel a fiú, hogy minden érzésemtől megszabadulok iránta, hiszen neki sincsen semmi komolyabb érzése irányomba. Egyértelművé tette, hogy számára az a csók a Hell’s Gate-ben nem jelentett annyit, mint nekem. És most megint itt vagyunk, ahol a part szakad. Megint többet gondoltam egy csókba, mint amit kellett volna. Ha pedig így állunk, akkor ideje, hogy tanuljak tőle és én is így kezeljem a dolgokat.
Elég volt a hezitálásból és a megingásból! Elég volt az elgyengülésekből, amiket a jelenléte, pillantásai, mosolya és tettei váltottak ki belőlem! Nem fogok többé bármilyen kétértelmű jelzést is adni felé, nem fogok többé úgy tekinteni rá, mint egy férfira. Nem fogom engedni, hogy hozzám érjen, hogy a közelembe férkőzzön ismét. Hogy elvarázsoljanak a szavai, és mint egy ostoba kis fruska bedőljek a trükkjeinek. Lehetséges, hogy nem vagyok neki teljesen közömbös, még talán jelentek is neki valamit, talán több vagyok, mint egy egyszerű barát, de azt, hogy csak játszik az érzéseimmel, azt nem fogom tovább eltűrni.
Tessék, Ki Young, nem is tartott olyan sokáig, míg meghoztam a döntésemet! Elegem volt Kyu Hyunból és az ő kis játékaiból. Hiábavalóan pazaroltam arra az energiámat, hogy megfejtsem a szerelmi háromszögünk jelentését. Elfogadtam, hogy kedvelem Kyu Hyunt, végre igazán elismertem. De ez nem elég… Közel sem jelent akkora vetélytársat azoknak az érzéseknek, amiket Se Joo iránt érzek, hogy megérje az a szenvedés, amin keresztülmegyek. Feleslegesen okoztam annyi fájdalmat Se Joonak, feleslegesen szenvedtünk mindketten egy olyan fiú miatt, akinek nem jelent semmit sem egy csók…
Mostantól csak Se Joora fogok koncentrálni! Ez pedig nem csak holmi pillanatnyi elhatározás volt. Nem hagyom magam tovább befolyásolni a Kyu Hyun iránti érzéseim által. Meg fogok tőlük szabadulni ezúttal végleg. Nem hagyom, hogy tönkremenjen az a kapcsolat Se Joo és köztem, amit végre sikerült elérnünk. Hülye voltam, hogy eddig hagytam magam eltántorítani attól, amit igazán szeretnék és szeretek. Végeztem Kyu Hyunnal…
- Végül is azt mondtad akkor, hogy nem szólaltak meg esküvői harangok a fejedben egyetlen csóktól – ahogy felidéztem azokat a szavakat, amiket akkor hozzám intézett, megint csak elindított bennem valamit, mint azon az éjszakán. A hangom ridegen csengett, az arcomra pedig egy fanyar mosoly húzódott. A torkomba gombóc gyűlt és nehézkesen ment a nyelés, de ezt csak az idegességnek tulajdonítottam, ami a döntésem nyomán elöntött. – Akkor mi lenne, ha csak elfelejtenénk azt az estét?
Egyetlen dolog volt hátra, mielőtt végleg búcsút intek Kyu Hyunnak. Valahogy meg kellett értetnem vele, hogy mindenki jobban jár, ha arról a csókról nem beszélünk senkinek sem. Most, hogy elhatározásra jutottam, hogy a szívem csak Se Jooé lesz, nem engedhettem meg, hogy esetleg később tudomást szerezzen erről az esetről. Nem akartam megbántani többször, és ehhez pedig szükségem volt Kyu Hyun titoktartására.
- Elfelejteni? – nézett rám homlokát ráncolva és kíváncsian hallgatott.
- Igen – bólintottam egyet egy rendes mosollyal az arcomon. Mit is beszélek? Rendes mosoly… a legnagyobb és legesetlenebb művigyorom volt az életem során az, ami most a számra telepedett. – Csak felejtsük el, mint ha meg sem történt volna. Ne is beszéljünk róla se egymással, se senki mással.
A szívem szinte kétszer olyan gyorsan vert, ahogy vártam a válaszára. Itt és most dől el az, hogy megúszom-e ezt a kis botlást, vagy meg fogok érte fizetni, méghozzá keservesen.
- Ki nem szerezhet róla tudomást, hogy így el akarod hallgatni ezt? – kérdezte olyan hangsúllyal, amivel egyértelműen ki akarta belőlem húzni a választ. De ezzel nem kellett túl sokat vesződnie, ugyanis ebben a percben szinte bármit kinyögtem volna neki. A düh és harag, ami percek óta belülről feszített, kimondatta velem egyből az első dolgot, ami eszembe jutott. Sőt, szinte élvezettel mondtam a fiú szemébe, hogy miért is kell ezt titokban tartania.
- Tudod jól, hogy kiről van szó – ajkaim megfeszültek a gonosz mosoly alatt. Nem tudom, miért, de az orra alá akartam dörgölni. Dühös voltam rá, látszólag minden ok nélkül – vagy legalábbis nem fogta fel az agyam, hogy miért -, és ugyan nem is lett volna jogom rá, de meg akartam bántani. Valami olyat akartam a fejéhez vágni, amitől reméltem, hogy hasonlóan érinti, mint amit ő mondott nekem. – Szerelmes vagyok Se Jooba, és nem akarom, hogy megtudja, mi történt köztünk egy olyan pillanatban, amikor nem voltunk önmagunk. Egy hiba volt, aminek nem lett volna szabad megtörténnie, csupán az alkohol hatására cselekedtünk.
Egyedül szája szegletének apró rándulása árulkodott arról, hogy a szavaim célba értek. Ugyan nem tudtam, hogy pontosan milyen téren, de az biztos, hogy nem közömbösen fogadta őket, ez pedig elégedettséggel töltött el, még ha a mellkasom furcsán szorított is. Ahelyett, hogy a szemembe nézett volna, újfent a mobilját nyomkodta és úgy válaszolt, mikor már azt hittem, hogy egyszer végre sikerült belé fojtanom a szót.
- Elég érdekesen mutatod ki ezt a szerelmet – fennhéjázó stílusától is elállt volna a szavam, de amit mondott, attól szégyenemben égett az arcom. Egyetlen mondatával sikerült a földbe döngölnie és az volt a legszomorúbb, hogy nem tudtam mit válaszolni. Nem azért, mert nem tudtam volna mit, hanem nem volt képem hazudni erről. Még akkor sem, ha Se Joo nem volt itt, és nem hallotta volna az égbekiáltó hazugságot.
Így némán fordítottam neki hátat és ujjaim annyira szorították a pult szélét, hogy ujjperceim szinte teljesen elfehéredtek. A látásom elhomályosodott és mély levegővételekkel próbáltam megnyugtatni magam. A gyomromban mintha jeges szilánkok jártak volna táncot és az ellen küzdöttem, hogy csapot-papot itt hagyva elrohanjak. Ugyan Kyu Hyun szavai telibe találtak, de nem akartam neki megadni azt az örömöt, hogy teljesen megaláz.
- Ha Na… - a hangja furcsa volt, és egy pillanatig reménykedtem, hogy bocsánatot fog kérni az előbbiért. Azt hittem, hogy megbánta azt, amit mondott, akárcsak én a korábbiakat. Így a bögrék után nyúltam, hogy eltörölgessem, míg végre újra megszólal. – Mi volt ez az egész Jae Wannal ma?
A kezemben tartva a kerámiát, megdermedtem a fagyos hangjától. Hát ez lett annak a vége, hogy egész végig bújta az internetet! Végül akaratlanul is rálelt az egyik cikkre, ami Jae Wan és az én kalandomat tárgyalta az ügynökségnél.
- Nem megmondtam, hogy tartsd magad távol tőle?! – nem mondanám, hogy kiabált, de egyértelműen felemelte a hangját, amire összerezzentem. A hirtelen ijedelem után viszont észbe kaptam és végre normálisan tudtam reagálni a számonkérésére. Dühödten fordultam meg, hogy a szemébe nézhessek, és a fiú már nem az asztalon üldögélt, hanem előtte állt, miközben az egyik kezében ott szorította a mobilját.
- És ha te azt mondtad, akkor az úgy is lesz? – förmedtem rá, és nem tudott meghatni, hogy felhúzza az orrát a hangnem miatt. Ha ő így beszél velem, akkor talán nekem tűrnöm kéne minden szó nélkül?
- Megmondtam neked, hogy…
- Sok mindent mondtál már te nekem! – szakítottam félbe, miközben a felindultságtól beletúrtam a hajamba a szabad kezemmel. – De nem tudom, hogy mi igaz belőle és mi nem!
- Jae Wan veszélyes! – kiáltott rám Kyu Hyun és még soha nem láttam így kikelve magából, egyedül talán akkor, mikor Bong Honak nekiesett a kaszinós incidensnél.
- Mitől lenne veszélyes?! – üvöltöttem én is, és csoda lett volna, ha lassan az egész kolesz nem ébred fel a ricsajra. De talán az ajtók és falak voltak olyan vastagok, hogy elbarikádozzanak minket a környezetünktől. Ugyanis még a portás sem csapott le ránk, hogy felverjük az épület lakóit, vagy csak simán nem akart beleavatkozni az ügybe. – Azért mert régebben ellopta azt a lányt, akit szerettél, attól még nem lesz veszélyes! Lépj túl rajta, lehet, hogy a lány nem szeretett téged eléggé, hogy veled maradjon!
Amint elhagyta a számat az utolsó szó, azon nyomban azért imádkoztam, bár semmissé tehetném az előbbi pár másodpercet. Bár visszamehetnék az időben, hogy jól bokán rúgjam magam és hogy csendben maradjak! Amint megláttam a fájdalmat a szemében, mintha egy ezer tonnás súly nehezedett volna a mellkasomra és alig jutottam levegőhöz.
- Lehet, hogy igazad van. Lehet, hogy nem szeretett eléggé, hogy velem maradjon – az előbbi fagyos hang semmi volt ahhoz képest, mint amit most tapasztaltam meg tőle. Összehúztam magam a pillantása alatt és kerültem a tekintetét.
- Kyu Hyun, én… - minél hamarabb bocsánatot akartam kérni, túlléptem egy határt, amit nem lett volna szabad. Kyu Hyun megbízott bennem eléggé ahhoz, hogy ezt elmondja, én meg ezzel vágok vissza neki, mikor kicsit kihoz a sodromból. Egy szemét alak vagyok…
- De abban is biztos vagyok, hogy egy szemernyit sem érdekli őt egy ilyen lány, mint te - mondta egy olyan kifejezéssel az arcán, amit nem lehetett összetéveszteni semmilyen más érzéssel. Kifejezetten lenéző, lekicsinylő stílussal beszélt hozzám és nézett rám. Mintha egy felkapaszkodott kis senki lennék, aki többet képzel magáról, mint amit kellene. – Ne bízd el magad azért, mert kedves veled! Ne hidd azt egy percig sem, hogy érdeklődik irántad, mert akkor olyan hazugságba ringatod magad, amiből nehéz lesz kikecmeregni! Nem jelentesz neki az égvilágon semmit sem, csupán egy új játékszer vagy, ami ahhoz kell, hogy nekem ártson vele.
Elnyílt szájjal bámultam rá, de lassan ismét feléledt bennem az a mardosó harag, mint ami az előbb is égetett belülről. Felemésztette azt a pillanatnyi megbánást és bűntudatot, majd újult erővel csapott le.
- Nem ismersz véletlenül magadra abban, amiket az előbb felsoroltál? – kérdeztem undorodva tőle. – Egy önismereti kurzuson vettél részt és végre megvilágosodtál? Pontosan ugyanolyan vagy, mint amilyennek Jae Want leírtad! Ugyanazt tetted velem, mint amire annyira figyelmeztetni próbálsz!
- Mégis miről beszél…
- De tudod mit?! – nem érdekelt a megrökönyödés az arcán, ismét csak újabb színészkedésnek voltam tanúja, amit egyszerűen leráztam magamról. – Inkább Jae Wan, mint te! Ő legalább nem hazudik, nem játssza meg magát és nem hitet el mindenfélét másokkal! Önmagát adja, még ha az nem is olyan vonzó és visszás érzéseket kelt is az emberben. Ezerszer is inkább választanám őt, mint téged!
Olyan volt, mintha valaki szorította volna a torkom és alig kaptam emiatt levegőt. Az állkapcsom erősen összeszorítottam, hogy ne remegjen úgy az ajkam, mint aki éppen a sírás határán van. Nem törődtem a reszkető kezemmel és az egyre gyengébb lábaimmal, amik már komolyan küzdöttek azért, hogy állva tartsanak. A szemeim erősen figyelték a fiút velem szemben, aki ugyanolyan dühvel nézett engem, mint én őt.
Tág szemekkel hallgatta végig a mondandómat, még az arca is sápadtabbnak tűnt a szokásoshoz képest. Beleharapott az alsó ajkába, miközben látszott, hogy alig bírja visszatartani azt, ami elsőként kikívánkozott belőle. Ujjai ökölbe szorultak, miközben lassan csóválta a fejét és kitalálta, hogy mi az, amit végre ki is mond.
- Hidd el, számomra is te lennél az utolsó a Földön, akivel kikezdenék! – szívtelen hangja a csontomig hatolt, ahogy a szavai elérték a tudatom szélét és lágyan szurkálták, hogy ideje felébrednem. A lágy kezdeményezést pedig olyan hirtelen váltotta fel az éles támadás és fájdalom, hogy elakadó lélegzettel figyeltem azt az ónix szempárt, ami utálattal nézett vissza rám. Minden elhalkult, minden zaj – a hűtő kitartó zümmögése, a csapból csöpögő víz placcsanása – elhalt, csak a fülemben egyenletesen dübörgő vér dobolását hallottam.
Egy hangos csattanás térített észhez, amire úgy tértem magamhoz, mintha egy álomból ébredtem volna. Szédelegve néztem körül, hogy mi okozhatta ezt a hangot, majd meglepődve vettem észre, hogy az ujjaim közül csusszant ki a bögre, amit eddig szorítottam.
Automatikus guggoltam le és kezdtem összeszedegetni a kerámia darabkákat.
- Ha Na, így még megvágod magad! – szólt egy fáradt hang, ami egyre közeledett, de semmit sem fogtam fel belőle. Csupán arra koncentráltam, hogy az összetört darabokat a tenyerembe gyűjtsem. Mikor egy kéz óvatos érintését éreztem a karomon, úgy rántottam el, mintha áramütés ért volna, majd érthetetlenül motyogtam.
- Tessék?
- Hagyj békén… - motyogtam már hangosabban, de a felismerhetetlenségig eltorzult a hangom. Mély és reszelős volt, akár egy láncdohányosé. – Ne érj hozzám…
- Ha Na…
- Kérlek! – fel sem pillantottam rá, előrehajolva a hajam az arcomat övezte, akár egy függöny, ami megvéd a kíváncsi szemek tekintete elől. Minden porcikám reszketett és nyöszörgő hangom eléggé hatásos lehetett, hiszen Kyu Hyun nem ért többet hozzám. – Csak menj el!
Csak egy valamit akartam jelent pillanatban. Egyedül lenni. Egyes egyedül lenni.
- A kezed…
- Kérlek, menj el! – könyörögtem kétségbeesve, mert nem tudtam, hogy meddig tudom visszatartani. Már így is szinte fojtogatott az érzés, a könnyek megállíthatatlanul folytak az arcomon és alig bírtam bármi értelmeset is kinyögni. – Hagyj békén, soha többé nem akarlak látni! Nem akarok a közeledben lenni. Hagyj békén! Csak felejts el, mintha soha nem is léteztem volna! Menj el, csak menj el, kérlek…
Néma csend követte a szavaimat, amik ott visszhangoztak köztem és Kyu Hyun között. Imádkoztam azért, hogy ne mondjon semmit. Imádkoztam azért, hogy mondjon valamit. Azt akartam, hogy hallgasson rám és menjen el, de mégis azt akartam, hogy maradjon…
Végül azt láttam csak, hogy egy nagy kéz bekúszik a látóterembe, majd lerak egy zsebkendőt az egyik nagyobb darab kerámiára. Hallottam, ahogy Kyu Hyun felegyenesedik, egy pillanatig még mintha habozott volna, de aztán elindult. Az ajtó halk csapódásával végre egyedül maradtam. Egyedül a vadul cikázó gondolataimmal, amik már lesben álltak, hogy lecsapjanak, mint egy ragadózó keselyű a prédája felett.
A lábaim megadták magukat és hátraestem egyenesen a szekrénynek, de nem érdekelt. Egyre hangosabb és sűrűbb ziháló lélegzetvételek közepette átadtam magam annak a fájdalomnak, amit erőnek erejével tartottam vissza. Mintha ezernyi kés szurkálta volna a szívem minden egyes négyzetmilliméterét, a kakaó mintha vissza akart volna jönni, hogy megnézze, milyen újra idekint. El-elcsukló sírásom lassan zokogássá változott, miközben kezeimbe temettem az arcom és próbáltam feldolgozni a történteket. Úgy bőgtem, mint egy nagy gyerek, akit az anyja magára hagyott és most nem találja a hozzá visszavezető utat - de nem érdekelt. Kiadtam magamból azt a keserűséget, azt a gyötrelmet, ami az elmúlt fél óra alatt felhalmozódott bennem.
Nem tudom, hogy mennyi időt tölthettem zokogással, de mikor végre elhalkult a sírásom és már csak a könnyek folytak a szememből – akárhogy próbálkoztam is, nem apadtak el -, akkor felpillantottam és rájöttem, hogy ideje befejezni a takarítást. Ismét a bögre maradványai után nyúltam, és valami vöröset láttam megcsillanni. Ráfókuszáltam és akkor vettem észre, hogy apró vágások tarkítják a kezemet, amiből még mindig csurgott a vér. Lassan fordítgattam a szemem előtt és elmosolyodtam. Remegő ujjakkal nyúltam a zsebkendő után, amit Kyu Hyun hagyott itt nekem. Ő figyelmeztetni akart, hogy már sikerült kárt tennem magamban, de nem törődve vele zavartam őt el. Ahogy a zsebkendőt néztem, amit vérfoltok és könnycseppek díszítettek, rájöttem, hogy ezek a karcolások semmit sem jelentettek ahhoz a viharhoz képest, ami bennem tombolt. A szám elé kaptam a kezem és rászorítottam, hátha ezzel elnyomom az újból felszínre törni kívánó sírást.
Tudtam, hogy fájdalmas lesz véget vetni a Kyu Hyun iránti érzéseimnek, de még csak nem is sejtettem, még csak elképzelésem sem volt róla, hogy mennyire…

8 megjegyzés:

  1. Wooow hát ez...annyira nagyon izgi volt :O
    Az eleje tiszta cuki romantikus, aztán hirtelen meg minden megváltozik *.* Wahh hihetetlenül tetszett^^ Huu most tényleg nagyon beleéltem magam :'D A vége szomorú lett, de így még érdekesebb és kíváncsi vagyok most hogy lesz tovább *-* Nagyon nagyon tetszett ez a rész és most még jobban várom a kövit, mint eddig :D :) Szupi lett megint!^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek nagyon örülök, mert ez volt a cél. :D Ha kiszámítható lenne a történet, akkor szomorú lennék. :D
      Jaj, nem is tudom, mit mondjak hirtelen erre a sok dicséretre, mert csak virulok, mint a vadalma. xD Igen, elég gyorsan volt a fejezetben változás, ahogy te is mondtad, eleje kis aranyos, aztán meg komoly veszekedésbe fordult át. Aztán egy kis könnyfakasztó rész a végére, csak hogy feltegyük az i-re a pontot. :D
      Szóval nagyon-nagyon-nagyon örülök, hogy tetszett és a kövi fejezetekben még lesznek izgalmak majd, mert korábban mondtam, hogy beindulnak az események, és ez csak a lavinának az előszele volt. :D De shhhh, ennél többet nem árulok el. :D Köszi szépen, hogy írtál és hogy ilyen jókat, az csak hab volt a tortán! :D <3

      Törlés
  2. Woow nem csalodtam Ha Na ban. De hogy Kyu Hyun ilyen egyszerúen annyiban hagyta a dolgot. Sajnáltam azért Ha Na-t hogy egy ilyen döntést meg kellett hoznia. Ezek után is kíváncsian várom a folytatást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát valamikor el kellett jönnie ennek a pillanatnak is, hiszen nem állhatott fenn már sokáig ez a szerelmi háromszög, mert ez senkinek sem tett volna jót. :/ Kyu Hyun hát... nehéz eset, bár ez szerintem már lejött a korábbi fejezetek alkalmával. Nem volt túl szép tőle, hogy így bánt Ha Naval, de hát a történet folytatódik és ki tudja milyen vége lesz... Nemsokára érkezik majd a kövi rész, és nagyon köszi, hogy írták! ^^

      Törlés
  3. Úgy tűnik, HaNa véglegesen döntést hozott. Biztos? Kierőszakolta magából a vallomást, hogy SeJoo-t szereti, ezért kell a csókról hallgatni. De ezt is csak sértődöttségében vágta oda, mert KyuHyun azt mondta, semmit nem jelentett neki a csók. Persze. Majd ezt meg el is hiszem :D Aztán a JaeWan-féle dolog emlegetése miatt elszabadult a pokol kettőjük között, és egymáshoz vagdostak olyan dolgokat, amiket nem biztos, hogy kellett volna. Mindketten megsértődtek. Ez már nem is szerelmi háromszög, ez már négyszög volt szinte. HaNa nagyon könnyen elcsábul, ha valaki szépen néz rá, szépen szól hozzá, ez szerintem az apjával való rossz viszonyából adódik, mert anyja halála után az apja elfordult tőle, nem kapott tőle szeretetet, törődést. HaNa szeretetre vágyó, érzelmileg labilis lány. Most hozott egy döntést, de én azt hiszem, ez nem lesz végleges nála. SeJoo hol vagy? Mikor kerülsz már elő? Ha mellette lennél, könnyebben elfelejtené a másikat/többit.
    Bocs, hogy ilyen későn reagáltam, a körülményeim most tették lehetővé ilyen hosszú fejezet elolvasását. Ehhez nem olyan egyszerű véleményt írni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy baromi jól átláttad a dolgokat, le a kalappal! :D Remélem, mindenkinek ilyen érthető az írásom, mint neked, és akkor nem lesznek itt kavarodások. :D
      Azért Jae Want nem venném be, hogy szerelmi négyszög legyen, ő egy külön történet, amit még nem sikerült megfejteni. :D
      Nem vagy véletlenül amúgy pszichológus? Csak mert olyan dolgokat írsz, amikre még én sem gondoltam. :D Lehetne az apjával való kapcsolatára fogni, hogy ennyire "labilis", ahogy te fogalmazol, de idővel majd rávilágítok arra, hogy mi történt és miért így történt. :) Az az idővel, az kb. két fejezet :D
      És amúgy semmi gond a késői válaszért, örülök, hogy nem felejtettél el és utólag is írtál. ^^

      Törlés
    2. Nem, nem vagyok pszichológus! :D :D :D Csak egyszerű aktatologató irodakukac :D
      Ki nem hagynék egyetlen fejezetet sem, most már "időben" olvasom és reagálok is rá :D

      Törlés
    3. Azért egy kérdést megért a dolog. :D Lehet, hogy a jó emberismeret beszélt belőled. :D
      Köszönöm, olyan jó "hallani", hogy így érdekel! *-*

      Törlés