30. fejezet

Párkeresés

- Nam Gil! – nyüszögtem rémülten és belekapaszkodtam a pólójába, hogy mondjon már valamit. Reménykedtem, hogy ő nem látja a felénk lépkedő alakot és ezért vált szótlanná másodpercek alatt. – Mi a fene folyik itt?!

- Ez egy nagyon jó kérdés… - lehelte a fiú és feltápászkodott, ahogy a többiek is tették körülöttünk.

- Ismeritek a tanárt? – kérdezte kíváncsian Se Joo, mire csak egy félszeg bólintással válaszoltam, mert ennél többre nem voltam képes.

A pár méterre előttem álló nőt eltakarta a szemem elől a többi gyakornok, akik a terem azon részén voltak. Csak a tenyerek összecsattanó hangját hallottam, mire összerándultam és felállt tőle a szőr a hátamon. Akármennyire is kezdte megcáfolni a valóság, hogy nem csak képzelődöm, még élt bennem a remény.

- Elnézést kérek a késésért, de akadt egy kis dolgom! – viszont a hangja már kétséget kizáróan megadta az összes kérdésemre a választ. Ugyanaz a katonás és kemény stílus, amitől az embernek inába száll a bátorsága, amint szembekerül ezzel a nővel. – Nyugodtan üljetek le, ahol helyet találtok, mert még várunk valakit!

Mindenki követte az utasítását, Nam Gil rángatta meg a kezem, hogy végre én is üljek le a földre közé és Se Joo közé. De a szemem nem tudtam levenni arról a nőszemélyről, még enyhén elnyílt szájjal is bámultam rá, mint aki szellemet lát.

- Mi baja van? – hajolt be elém Se Joo értetlenül, hogy megérdeklődje Nam Giltól, mi történt velem.

- Nem a szíve csücske ez a tanár…

- És akkor még finoman fogalmaztál! – morogtam összeszorított fogaim között, amint összeszűkült szemmel vizslattam a fel-alá sétáló személyt a terem másik végében. A helyiség megtelt izgatott suttogással és beszélgetéssel, hogy mégis kire várunk még. – De mégis mit keres ez itt?!

Kicsit hangosabbra sikerült a kelleténél ez a felháborodott kérdés, mire néhányan megfordultak körülöttünk és elégedetlen pillantásokkal illettek.

- Jang Ji Min vagyok, a legtöbbetek már jól ismer engem – kezdett bele az alacsony teremtés a bemutatkozásba. Rövid haja szélfútta stílusban volt beállítva, csupa fekete ruhát viselt, ami jól kiemelte a domborulatait. Annyira reméltem, hogy végre megszabadulhatok ettől a boszorkánytól, de erre ott bukkan fel, ahol a legkevésbé sem számítanék rá. – Fél állásban dolgozom a P.S. Entertainmentél és a Seouli Művészeti Akadémián tánctanárként és koreográfusként. Így ha nem is az ügynökség falain belül, de néhányan az Akadémiáról ismerhettek – végigfuttatta a tekintetét az összeverődött tömegen, mikor pedig találkozott a pillantásunk, láttam, hogy a szája széle elégedetten és gőgösen megrándul. Ajaj! – Akadnak is ismerős arcok.

Jung Hee nem messze tőlem ült és hangosan felkuncogott, mikor hátrafordult egy gonosz vigyorral az arcán. Baromira megszívtam! Hogy lehetek ilyen szerencsétlen, de most komolyan?! Végre megkapom a lehetőséget, hogy az ügynökségnél legyek gyakornok, még egy szerepet is kaptam a STAND UP klipjében, és erre ezt a kis örömöt is elveszik tőlem azzal, hogy Ji Minnel és Jung Heevel kell együtt dolgoznom. Hogy lehet ilyen kifacsarodott humorérzéke az életnek?!

- Miért utálod annyira Ji Mint? Egyáltalán nem rossz tanár – faggatott tovább Se Joo, de felháborodva pillantottam rá a második mondata után.

- Nem rossz tanár? – sziszegtem csupa szarkazmussal a hangomban. – Ha nem vagy szálka a szemében, akkor bizonyára kenyérre lehet kenni, de én szinte már egy gerenda vagyok a szemében!

Nem akartam így lehordani Se Joot, de az, hogy Ji Min lesz a tánctanárunk, majdhogynem páni rémületet okozott. Az ujjaimat idegesen tördelni kezdtem és az aggodalom mély ráncokat szült a homlokom közepére. Se Joo valószínűleg látta rajtam ezt, így nem vette a szívére a dolgot.

- Bocsi… - azért mégis úgy véltem, hogy illendő elnézést kérnem, és nekikezdtem a magyarázatnak halkan. – Csak Ji Min megkeserítette az életem az Akadémián. És olyan dolog miatt utál, aminek úgymond tényleg semmi köze nincs hozzám. Az anyámat gyűlölte, mikor még fiatalok voltak, és emiatt én is eléggé a begyében vagyok.

- Mi volt egymással a bajuk? – kérdezte kíváncsian Nam Gil, ez még neki is újdonság volt. Így még halkabbra fogtam a hangom, hogy senki se hallhassa a két fiún kívül. Majd pár szóban beszámoltam a kis szerelmi huzavonáról anya, apa és Ji Min között.

- Váó! – ámuldozott Nam Gil, míg Se Joo csak némán emésztette a hallottakat.

Majd mikor éppen további véleménynyilvánításra nyitotta volna a száját, az ajtó ismét feltárult és belépett az a valaki, akire eddig feltehetően vártunk. Ji Min máris odalépett és egy meleg kézfogással üdvözölte Ji Heon rendező urat. Pár szót váltottak csendben, majd odalépett a kisebb tömeg elé, akik elvarázsolva néztek vissza rá.

- Üdvözlök mindenkit, és köszönöm, hogy megjelentetek! – mosolygott, miközben ujjait összefűzte maga előtt és vidáman mosolygott ránk. – Valószínűleg nem sokat tudtok arról, hogy mi is a célja ennek a kis találkozónak, így igyekszem röviden összefoglalni, miért gyűltünk össze.

Ji Min meghúzódott a háttérben és onnan figyelte, ahogy a férfi átveszi az irányítást és beavat minket a részletekbe. Úgy láttam, hogy jó kedvében van a rendező és kifejezetten türelmetlen, hogy belevesse magát a munkába.

- Nos – kezdett bele a férfi egy nagy mosollyal, majd elkezdett fel-alá sétálgatni, amivel gondolom, magát akarta megnyugtatni. -, mindenki kapott egy felkérést, hogy szerepeljen a STAND UP következő klipjében, amire természetesen egyikőtök sem akart nemet mondani, így ezért vagytok itt. Jómagam a klip rendezője vagyok, ha nem ismernétek még, Kim Ji Heon.

Itt tartott egy kis hatásszünetet, és egyelőre semmi olyasmit nem osztott meg velünk, ami újdonság lett volna bárkinek is. Így a teremben egyre nagyobb feszültség töltötte meg a csendet, ahogy vártuk a folytatást.

- A STAND UP nagy visszatérésre készül, ami különleges jelentőséggel bír a korábbiakhoz képest, mivel az egyik csapattag elhagyja a bandát, így mindent beleadnak abba, hogy ez a comeback felülmúlja a korábbi albumjaikat, fellépéseiket illetve klipjeiket – erre máris megindult a döbbent sutyorgás, valószínűleg alig akadt néhány ember, aki tudott arról, hogy Kyu Hyun kilép a bandából. Ami nem is volt meglepő, hiszen csak tegnap késő délután volt a sajtótájékoztató és a gyakornokok többségének nem az a fő foglalatossága, hogy az internetet bújja.

Én csak leszegtem a fejem és felhúztam a térdeimet, majd átöleltem őket. Nem akartam a kilépésre gondolni, mert arról csak eszembe jutott a tegnap este és Kyu Hyun. Ehhez pedig igazán nem volt kedvem…

- Nyugalom! – csitította őket Ji Heon egy elnéző mosoly kíséretében. – Ahogy látom, nem nagyon követitek a cég eseményeit és híreit. A STAND UP-ot még idén el fogja hagyni Shin Kyu Hyun és a banda három tagúvá válik majd. Tudom, ez egy fájó hír mindannyiótok számára, de kérlek, koncentráljatok arra, amiért itt vagytok! Ez pedig az, hogy megmutassátok magatokat a világnak és segítsétek a társaitokat a céljaik elérésében. Segíteni fogunk mindannyian a srácoknak, hogy betarthassák az ígéretüket a rajongóknak, miszerint ez lesz a legfényesebb comebackjük az összes közül.

Csodálatosan hangzottak a szavak, bár egy kissé szentimentálisra sikeredtek, mégis elszorult a torkom a hallatán. Így vettem néhány mély lélegzetet és még erőseben szorítottam a térdeimet, hogy ne kalandozzak el a témától és fájdítsam meg a szívem feleslegesen.

- Ennek érdekében pedig egy nagyszabású klipet fogunk forgatni majd a Koreai Egyetem Üzleti Iskolájában[1]. Megengedték, hogy kibéreljük az egyetem báltermét három napra, illetve egy napra az udvart is lezárják, hogy a forgatás kinti részét is zavartalanul megcsinálhassuk – erre mindenki még izgatottabb lett és még inkább meg akarta osztani a gondolatait a többiekkel. Bár ez engem meglepett igazság szerint, úgy tudtam, hogy valami kastélyszerű épület lesz a helyszín, mivel egy bál lett választva a klip fő témájának. De ezek szerint ez is megfelelt. – Holnap már utazik le az ügynökség csapata, hogy előkészítsék a terepet, és hogy nekünk már csak annyi dolgunk legyen, hogy leforgassuk a klipet. Ezért a napokban azzal fogunk foglalkozni, hogy felkészüljünk erre és ne vesztegessük az időnket és a pénzünket arra, hogy ott találjunk ki mindent. Így elsőnek ismertetném a videó témáját és történetét, hogy képbe kerüljetek egy kicsit.

Ezzel belevágott abba a kis történetbe, amit még a Go Jin-féle megbeszélésen hallottam és megállapodtak benne, hogy megfelel. A lányok annyira megvadultak az ötlettől, hogy báli ruhákban kell majd táncolniuk, hogy madarat lehetett volna fogatni velük. Szegény Ji Heon alig bírta túlharsogni a lelkes szavakat és küzdött a figyelem megtartásáért. A fiúknak is viszonylag tetszett a dolog, bár nyilván nem ugrándoztak örömükben. Én csak némán figyeltem és próbáltam visszaszorítani az egyre jobban növekvő idegességet a gyomromban.

Féltem ettől az egésztől. Nem csak, hogy az első éles szereplésem lesz majd, de az sem tetszett túlságosan, hogy megint közel kell kerülnöm Kyu Hyunhoz. Olyan dolgokat kell majd eljátszanom vele, amik egy része igaz, és emiatt még inkább taszított a gondolat, hogy hozzá kell érjek, vagy a szemébe nézzek – mindezt úgy, mintha odáig lennék érte.

- Csendet! – kiáltotta el magát hirtelen Ji Min, mire összerezzentem és nem csak engem ért váratlanul a dolog. Mindenki egyszerre hallgatott el a helyiségben és meredt rá a nőre, akibe ahhoz képest, hogy a termete nem volt túl nagy, óriási hang szorult. – Hallgassátok meg a rendező urat, majd ha végeztetek a munkával, akkor tölthetitek az időtöket ostoba fecsegéssel!

Na, ez volt az a Ji Min, akit ismertem! – gondoltam sötéten, habár most az egyszer egyetértettem vele, mert már sajnáltam Ji Heont, aki küszködött a figyelemért.

- Köszönöm! – bólintott a férfi hálásan a tánctanárnak. – Mint észrevehettétek a klip középpontjában egy álarcos bál áll. Nem tudom, ki és mennyit tanult társas táncokat korábban, de itt ahhoz hasonlóra lesz majd szükségetek. Ezért van itt Ji Min kisasszony, hogy ebben a segítségünkre legyen. Ő tanítja be a mai nap folyamán a tánc alaplépéseit nektek, illetve a fő térbeli formációkat.

Ji Min egy kedves mosolyt vetett rá, és csak nagy nehezen tudtam megállni egy horkantás nélkül a „Ji Min kisasszony” kifejezést. Szóval ő lesz a tánctanár a kliphez, hát ez remek… Nagyobb lehetősége nem is lehetne, hogy leégessen mindenki előtt!

- Még annyit tennék hozzá, hogy szombat hajnalban utazunk az egyetemre, addig mindennek készen kell állnia. Így megkérek mindenkit, hogy adjatok bele mindent a gyakorlásba és ne hozzatok szégyent se az ügynökségre, sem pedig magatokra! – folytatta Ji Heon nagy komolyan és most már lehetett érezni, hogy nem egy játékról van szó. – Nem véletlenül vagytok itt, ki lettetek választva a feladatra, így mutassátok meg, hogy nem hiába bíznak bennetek azok, akik ajánlottak. Ha bárki is gondot okoz, vagy bajba sodorja a munka menetét, azt kizárjuk minden további hezitálás nélkül.

Na, ezzel meg is adta az alaphangulatot az öreg, mivel egyszerre lett feszült a légkör, ahogy mindenkiben felizzott a harci szellem. Majd ahogy végignézett a termen, nem sajnálva az időt, hogy a legtöbb résztvevő szemébe nézzen, csak hangsúlyt fektetett arra, hogy mindenki, aki jelen van, az nagyon is fontos szerepet tölt be a klip elkészítésében. Ami pontosan így is volt, de ritka, mikor ezt ilyen őszintén a tudtodra adják.

- Azt hiszem, én mára végeztem is, és átadnám a terepet a tanárnőnek – mosolyodott el hirtelen minden átmenet nélkül Ji Heon. – A holnapi nap folyamán, mikor már a klipbe való jeleneteket próbáljuk, én is jelen leszek, de egyelőre semmi szükség rám. Így gyakoroljatok keményen és mindent bele!

Intett egyet, mire mindenki felállt és meghajolva köszöntünk el a rendezőtől. Magunkra hagyott minket a boszorkánnyal, aki már a kezeit dörzsölgette elégedetten, miközben azon törte a fejét, hogyan fog minket megkínozni – legalábbis lelki szemeim előtt ez a kép jelent meg.

- Jól van, ha már mindenki áll, akkor lássunk hozzá a bemelegítésnek! – adta ki az utasítást a nő, felvéve a szokásos tábornoki stílust. Bekapcsolta a zenelejátszót és félhangosan elindult a 2NE1 I am the best (Én vagyok a legjobb) című száma.

- Hé, Ha Na – ahogy meghallottam suttogó hangját, önkéntelenül is összeszorítottam a fogaim. -, ha mindenkit kiválasztottak a tehetsége alapján, akkor te mégis mi a fenét keresel itt?

Jung Hee nem hagyta annyiban a dolgot, még mindig az volt a célja, hogy felidegesítsen és megalázzon mindenki előtt. És nagyon jó úton járt, hogy elérje ezt.

- De ne aggódj, hamar ki fog derülni, hogy nincs helyed köztünk! – erre felé kaptam a fejem és láttam, ahogy egy derűs mosoly ül a száján. – Ji Min tenni fog róla.

Erre nem tudtam mit mondani, ugyanis ez nem kis fenyegetés volt. Vajon Ji Minnek hatalmában áll, hogy kidobjon a próbákról? És ha ez megtörténik, akkor Ji Heonnak nem lesz más választása, mint felkérni ismét Se Rit… Bár ha az egész ügynökség nem tudta lebeszélni Ji Heont, hogy válasszon helyettem valaki mást, akkor egy tánctanár biztos nem lesz rá képes. Ugye...?

- Kyu Hyun – ezúttal Jung Hee a nem messze tőlem nyújtó fiút célozta meg. -, igaz, hogy kilépsz a bandából?

- Miért? – kérdezett vissza a legkisebb érdeklődés nélkül az említett.

- Csak sajnálom, hogy elmész, hiányozni fogsz – rántott egyet a vállán ártatlanul a lány. – De biztos nagyobb szükség van rád a cégnél. Más is igényt tart a társaságodra, nem igaz?

- Jung Hee! – sziszegte a fiú, mire a fél szememmel rápillantottam, nem hallottam még igazán ilyennek egyszer sem. Sötét szemei szikrákat szórtak, miközben a bokájához hajolt le, de a tekintetét Jung Heen nyugtatta. Mintha valami olyasmit mondott volna a lány, amit nem lett volna szabad. De mégis mi volt abban a pár szóban olyan különleges?

Ami pedig ennél is furcsább volt, hogy Jung Hee ezután csendben maradt és egy szót sem szólt, hanem tovább folytatta a bemelegítést. Gondolatban megráztam és rendre intettem magam, hogy mégis miért érdekel engem ennyire Kyu Hyun és Jung Hee párbeszéde? Nem is kellene törődnöm vele a tegnapi után, mégsem ment ez olyan egyszerűen.

- Rendben, ennyi elég is lesz – állított meg minket Ji Min és mindenki figyelmét ismét magára vonta. – Mivel társas táncot fogtok tanulni, ezért az lenne a legelső feladatotok, hogy keressetek magatoknak egy párt. A teremben ugyanannyi lány és fiú van, így senki sem fog pár nélkül maradni. Kaptok pár percet, hogy rendezzétek soraitokat!

Elsőnek zavarba jöttem, hogy őszinte legyek. Az első gondolatom Se Joo lett volna, hogy vele akarok táncolni, de nem tudtam, hogy jó ötlet-e. Mi lesz, ha bárki valamilyen következtetést fog levonni belőle?

Éppen kerestem Se Joo tekintetét, és már nyílt is a szám, hogy megkérdezzem, mit szólna, ha együtt gyakorolnánk. Csokoládé barna szemei szintén engem néztek és reménykedtem, hogy hasonló gondolatok járnak a fejünkben, de ekkor egy lány lépett kettőnk közé. Megtorpantam és éppen ki akartam kerülni, hogy Se Joohoz mehessek, mert a bemelegítés közben elkeveredtünk egymás mellől, de az a lány nem csak éppen közénk tévedt, hanem egyenesen Se Joo volt a célja.

- Szia, Ji Hyun vagyok – motyogta a lány zavarban és ahogy mellé léptem, láttam, hogy igencsak szép teremtés. Gesztenyebarna haja a feje tetejére volt púpozva egy kontyba, gyönyörű V alakú álla volt és nagy barna szemei, amik az arca egy harmadát elfoglalták. Első pillantásra látszott, hogy az arcát egy vastag alapozó réteg fedi, amitől a bőre puhának és elefántcsont fehérnek tűnt. – Nem… nem lenne… Nem okozna gondot, ha együtt táncolnánk?

És még valahogy aranyosnak is találtam az esetlen stílusát. Magamat láttam benne, mikor Se Joo a közelemben van, és ha esetleg kérni szerettem volna tőle valamit, akkor teljesen zavarba jöttem. Úgy látszott, más lányokra is ilyen hatással volt a fiú…

- Öhm… - Se Joo egy pillanatig habozott, ahogy a lány és köztem kapkodta a tekintetét, de végül beletörődve a helyzetbe rámosolyogtam és halványan bólintott egyet. Nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni őt, hogy visszautasítja azt a lányt. – Köszönöm, örülnék neki.

Ugyan egy kis zöld szörnyeteg ott motoszkált a gyomrom mélyén, de nyugalomra intettem, mert tudtam, hogy ez a legjobb döntés, így új pár után néztem. A STAND UP tagjai hamar elkeltek, minden lány velük akart táncolni, és nem is hibáztattam érte őket. Min Jun és Min Soo is talált két lányt, akiknek igent mondhattak, illetve Kyu Hyun mellett is állt egy hosszú hajú lány.

Egy tizedmásodpercig elakadt a lélegzetem, mikor felfogtam, hogy ki áll Kyu Hyun mellett. Jung Hee karolt belé olyan elégedett és fölényes mosollyal az arcán, hogy majdnem elhánytam magam tőle. Ezt nem hiszem el! Vörös foltok jelentek meg az arcomon és égtek a füleim, ahogy feldolgoztam, hogy az a kettő egy párt alkot. Nagyokat szuszogtam, hogy a pulzusom, ami most jócskán a normális tartományon kívül volt, ismét felvegye a helyes ritmust.

Zihálva néztem körbe, hogy elkapjam az első srácot, akivel együtt táncolhatok és még nem állt mellette egyetlen lány sem. Megragadtam az első szabadnak tűnő pasi csuklóját, aki ijedten fordult meg, hogy szembenézzen a hirtelen támadójával.

- Szabad vagy még, ugye? – kérdeztem még mindig idegesen. Valószínűleg úgy néztem ki, mint egy végletekig kétségbeesett lány, akinek a szalagavató előtt egy órával jutott eszébe, hogy kellene neki egy partner.

- Aha… - bólintott megilletődve Nam Gil.

- Szuper! – ezzel megfogtam a kezét, jelezve, hogy mi is készen állunk, ahogy lassan már mindenki megtalálta a maga párját.

- Minden okés? Elég feszültnek tűnsz – kérdezte Nam Gil, miközben én kitartóan Ji Mint bámultam, hogy végre nekikezdjünk a gyakorlásnak.

- Csak izgulok – feleltem egy hevenyészett mosoly közben, ami egyből le is olvadt az arcomról, mikor meghallottam Jung Hee nevetését. Erővel kellett visszatartanom magam attól, hogy arra nézzek, de nem jártam sikerrel. Jung Hee hangosan nevetgélt és a fejét Kyu Hyun vállának döntötte, miközben a közelben álló emberekkel beszélgetett.

- Ez egy kicsit már fáj, Ha Na…

- Hm?

- A kezem – válaszolt Nam Gil, mire gyorsan eleresztettem az ujjait, amiket valószínűleg dühömben majdnem összezúztam.

- Sajnálom! – haraptam az ajkamba és egy aggodalmas sóhajtással fordítottam hátat annak a szőke némbernek, hogy a kelleténél tovább ne kelljen néznem. Ez így nem mehet tovább, Ha Na! Szedd össze magad, különben mindenki azon fog csámcsogni, hogy nem itt jár az eszed, és hogy nálad rosszabb gyakornokkal még nem hozta össze a sors.

- Semmi gond – mosolygott rám kedvesen Nam Gil, mire a csomó a torkomban oldódni kezdett és a bennem lappangó düh is csillapodni látszott. Hirtelen megfogta a kezem és az arcunk közé emelte. – Amúgy mi történt a kezeddel? Belenyúltál a fűnyíróba?

- Csak a szokásos – sóhajtottam, ahogy szemügyre vettem a csupa sebtapasszal borított kezem. A másik szintén ilyen állapotban tündökölt az oldalam mellett. A tegnapi bögre csúnyán elintézett… – Nem vigyáztam eléggé magamra.

- A Suminban már tapasztaltam, hogy milyen ügyes vagy, de azért ez még tőled is túlzás – mormogta belefeledkezve a látványba, ami már kezdett kissé kínossá válni.

- Mindenkinek megvan a párja? – tette fel a hangos kérdést Ji Min, hogy a teremben mindenhol jól lehessen hallani a hangját. – Akkor most a párok rendeződjenek oszlopokba, egymástól másfél méter távolságra. A sorok között pedig legyen legalább két méter.

Ahogy elkezdte mindenki megkeresni a helyét, igyekeztem a legtávolabbra húzódni Kyu Hyuntól és Jung Heetől, illetve Se Jootól is. Nem akartam egyik páros közelében sem lenni. Egyiket rosszabb volt nézni, mint a másikat.

Aztán Ji Min elkezdte magyarázni, hogy milyen testtartás szükséges a tánchoz, hol legyen a kezünk a partnerünkön és milyen lépések az alapok. Sajnos a nagy igyekezetemben, hogy elmeneküljek a srácoktól, egyenesen belerohantam Ji Min karmaiba. Túl közel voltunk hozzá Nam Gillal, így előszeretettel mutatta be rajtunk a hibákat. Vagyis inkább rajtam. Még ha tökéletesnek is éreztem mindent, amit csináltam, ő akkor is talált valamit, amibe beleköthet. Így a csoport számára hamar én lettem az újdonsült gyakornok, aki semmit sem tud jól megcsinálni…

- Ne vegye el a kedved Ji Min! – suttogta a fülembe Nam Gil, ahogy forogtunk a teremben. – Te magad mondtad, hogy csak az édesanyád miatt utál. Semmi köze ahhoz, hogy rosszul táncolnál.

- Köszi – egy gyenge mosolyt vetettem rá és én is halkan válaszoltam. -, de ez nem segít azon, hogy mindenki úgy néz rám, mintha egy két ballábas idióta lennék, akinek nincs itt helye.

- És ez téged mikor tántorított el bármitől is? – vigyorgott rám vidáman, mire végre egy igazi mosolyt csalt az arcomra. – Kyu Hyun segítségével bebizonyítottad, hogy ebben is jó vagy. Így ne aggódj azon, hogy mit gondolnak mások rólad! A végeredmény a lényeg. Az pedig úgyis csodás lesz, ha rólad van szó.

- Még elpirulok – paskoltam meg a vállát zavarban, hogy hagyja abba, de azért igenis jólestek a szavai.

- Már meg is tetted – kuncogott a fiú, majd eltolt a következő lépésekben magától, hogy csatlakozzunk egy nagy körhöz. Majd pár pillanat múlva ismét a karjai között találtam magam, de akkor már nem volt sehol az a kellemes mosoly az arcán. – Apropó, Kyu Hyunnal összevesztetek…?

Oké, sikeresen félrenyeltem a saját nyálam, szuper! De akkor is! Honnan jutott ez Nam Gil eszébe?! Elkerekedett szemekkel pislogtam rá, miközben a köhögésemen próbáltam úrrá lenni, hogy ne fulladjak meg.

- E-ezt meg m-miből gondolod?

- Szóval beletrafáltam – jegyezte meg mindentudóan és nem tagadtam, mert nem lett volna értelme. De az továbbra is érdekelt, hogy ezt miből szűrte le a fiú, így meg is kérdeztem tőle. – Csak mert mindketten úgy viselkedtek, mintha nem is létezne a másik. Még csak egymáshoz sem szóltatok, mióta itt vagyunk! És ez azért elég gyanús, mivel Kyu Hyun kifejezetten rád volt kattanva az Akadémián. Ne érts félre, nem rossz értelemben mondom ezt, bár nem tudom, hogy ezt egyáltalán lehet-e rossz értelemben mondani! Na, mindegy, érted…

Látszott, hogy Nam Gil is zavarba jött a magyarázat alatt, mert a végén már összevissza habogott és halvány rózsaszínben játszott az arca.

- Igen, kicsit összekaptunk – adtam meg magam végül, mert tudtam, ha nem vallom be, úgyis addig fog faggatni, míg nem kap valamiféle választ. Nem állt szándékomban vele megbeszélni a dolgot, elég volt nekem Ki Young. Még ő is olyan kétes tanácsokkal tudott ellátni, hogy égnek állt tőle a hajam. Egyik pillanatban ezt, a másikban meg azt mondta… így igazodjon ki rajta az ember!

- Már megint valami megbocsáthatatlan? – nézett rám emelgetve a szemöldökét, de csak kérdőn néztem rá. Levágta, hogy fogalmam sincs, miről beszél. – Az évzáró után is valamin összekaptatok és úgy csináltál, mintha eljött volna a világvége. Csak akkor Kyu Hyun törekedett arra, hogy megbeszéljétek a dolgokat, míg te teljesen elzárkóztál előle.

Ahogy felrémlettek bennem azok a napok, amikről Nam Gil beszélt, elhomályosodott a látásom és közelebb húzódtam a fiúhoz. Olyan közel, hogy az arcunk egymás mellé kerüljön, és így ne láthassa, hogy a szavai milyen hatással voltak rám. Nagyokat kellett pislognom, hogy a szememben gyülekező könnyek ne gördüljenek végig az arcomon. A kezeim remegtek, ahogy azon voltam, hogy legyűrjem a hirtelen rám törő érzelmeket, amik elleptek és összecsaptak a fejem fölött.

Akkoriban azt hittem, hogy Kyu Hyun elárult és egész végig tisztában volt azzal, ki vagyok és csak játszott velem. De akkor nem hagyott nekem nyugtot és meg akarta magyarázni a dolgokat, hogy mekkorát tévedtem. Tudtam, hogy rosszul teszem, tudtam, hogy nem lenne szabad, de a szívem mélyén vágytam rá, hogy ez megint megismétlődjön. Szerettem volna, ha Kyu Hyun ismét nyit felém és kibékülhetnénk. Még csak bocsánatkérésre sem lett volna szükségem, semmi ilyesmire. Csupán ha minden ugyanolyan lenne, mint régen… Már azzal megelégedtem volna. De az eszem… az eszem tudta, hogy ez lehetetlen és nem is szabad megtörténnie. Ha Kyu Hyun úgy tett volna, mintha semmi sem történt volna, akkor nem változott volna semmi. Belekerültünk volna ismét abba a háromszögbe, amiből menekülni akartam. Így viszont végre megnyugodhattam és a teljes figyelmemet Se Joonak szentelhettem.

Csak időre van szükségem. Csak időre, hogy ezt a szívem is elfogadja és feldolgozhassa. Csak az elején lesz ilyen nehéz, aztán majd egyre könnyebb, ahogy az érzéseim elhalványulnak…

- Ez nem egy gimis bál, ahol lassúzol a fiúddal! – fogta meg a vállam valaki és elrántott Nam Giltól. – Legyen meg a megfelelő távolság, ne túl sok, de ne is túl kevés!

Ji Min egyből ott termett mellettünk, mikor hibát vétettem és most még nem is tudtam mit mondani rá, mert igaza volt. Nem figyeltem eléggé és elvesztem a gondolataim között, így túl közel kerültem Nam Gilhoz.

- Bocsánat! – lesütöttem a szemeim és szerencsémre a könnyeim felszáradtak, amik korábban majdnem utat találtak a felszínre.

- Figyelj oda jobban! – Ji Min szemei kíváncsian kutatták az arcom pár másodperig, majd elindult a körútjára a párok között, mi pedig Nam Gillal becsatlakoztunk újra a táncba a zenére.

- Sajnálom, nem akartam kutakodni a magánéletedben – motyogta Nam Gil, mire bűntudatom támadt.

- Dehogy, nem mondtál semmit rosszat! – ráztam meg a fejem gyorsan, nehogy azt higgye, hogy hibázott bármiben is. – Csak eszembe jutott az az eset és elgondolkoztam. Igazából talán így jobb is.

- Micsoda?

- Kyu Hyun és én. Jobb, ha tartjuk a távolságot – mondtam Nam Gilnak, de inkább saját magamnak, meggyőzősképp. Sokszor megfordult már ez a fejemben, mióta megismertem Kyu Hyunt, sőt még volt is téma közöttünk korábban. De egyszer sem jutottam (jutottunk) arra a következtetésre, mint amit az előbb kijelentettem. Egyetlen egyszer sem. Viszont úgy látszik, eljött az a pillanat, mikor végre rájöttem, hogy ez a helyes lépés…

Nam Gil erre már nem felelt semmit sem, inkább csendben maradt, majd más témát kerestünk. Mesélt a gyakornokságról, hogy nagyon élvezi, bár nagyon kemény. Már több fellépésen is részt vett különböző bandák háttértáncosaként, de ez lesz az első klip, amiben szerepelni fog. Keveset alszik és egy kicsit érzi is a kimerültséget, de nem adná fel semmi pénzért sem. A családja is büszke rá, és talán az apjával is jobb a viszonya, mint valaha.

Ahogy felmerült az apa-téma, én is meséltem az enyémről, hogy neki köszönhettem a szerződést – bár nem önszántából adta -, illetve a legutóbbi találkozásunkról is a nagybátyáméknál. Ki Young után ő volt az első, akinek beszámolhattam arról, hogy milyen hatalmas lépést tettünk meg apával, hogy végre javulni látszik a kapcsolatunk. Az pedig kifejezetten jólesett, hogy ő is annyira örült ennek a hírnek, mint én az ő apai kapcsolatának javulásának.

Közben pedig tovább folyt a gyakorlás megállás nélkül. Teltek a percek, majd az órák, lassan pedig az ég is kezdett szürkülni. Rólam már folyt a víz, mert a teremben olyan meleg lett, hogy a bukóra nyitott ablakok sem segítettek túl sokat. Minden porcikám pihenésért sikoltozott, mert a Ji Min által engedélyezett tíz perces szünetek nem töltöttek fel annyi energiával, hogy bírjam ezt az ütemet. Ezt a fáradtságot láttam még néhány emberen, de a legtöbben bírták a strapát. Így arra fogtam ezt a gyengeséget, hogy napok óta rosszul alszom, és nem tudom eléggé kipihenni magam.

- Szerinted mikor unja már meg? – nyögdécseltem, mikor megtöröltem a homlokom egy fordulat után.

- Fáradt vagy már? – kérdezte vigyorogva a fiú, mire ráöltöttem a nyelvem.

- Nem, csak az izgalomtól lihegek – vágtam rá a csípős választ.

- Jól van! – csapta megint össze tenyerét Ji Min, mire rögtön megálltam Nam Gil mellett, majd a földre vetettem magam, és a kezeimmel legyeztem égő arcomat. Nem csak én tettem így, többen követték a példámat és roskadtak le a padlóra, hogy megpihentessék végre megkínzott izmaikat.

- Ennyit bírtál, Ha Na? – nevetett Nam Gil, miközben leült velem szemben.

- Nem bírod a kiképzést? – lépett hozzánk Shin is, aki szintén piros arccal ült le mellém.

- Ne legyetek ilyen kemények vele, ez az első napja – kelt a védelmemre Hyun Woo, mire egy hálás mosolyt vetettem rá.

- Van, aki megértő is tud lenni, köszönöm! – mutattam rá. – Vehetnétek róla példát!

- Itt nem babusgatják az embert, jobb, ha minél hamarabb rájön – vetette le magát Yul is. Mindenkit megviselt az edzés, de mégis én voltam az egyedüli, aki lihegve terült el a földön.

- De szépen is fel lehetne ezt vezetni… - ziháltam a mellkasomra téve a kezem, ami alatt a szívem úgy dübörgött, mintha ki akart volna ugrani a helyéről. – Ha rögtön az első napon meghalok infarktusban, akkor feleslegesen írattak alá velem egy szerződést.

- Legalább hamar kiderül, hogy nem vagy idevaló – kuncogott Shin és játékosan meghúzgálta a hajam, mire rácsaptam a kezére. – A kis harcias!

- Akkor most jöjjön a levezetés – adta ki Ji Min remélhetőleg mára az utolsó parancsot. Sóhajtottam egy nagyot, majd egy nagy nyögés közepette felültem.

- Ne nyögdécselj, hanem inkább gyere! – nyújtotta a kezét Nam Gil, és felsegített a földről, hogy megcsinálhassam a levezető gyakorlatokat.

- Köszi!

- Nyögdécselhetne, de más helyzetben jobb lenne – jegyezte meg Shin, mire köpni-nyelni nem tudtam. Kidülledt szemekkel bámultam rá mozdulatlanul, még mindig Nam Gil kezébe kapaszkodva. Ez most azt jelenti, amire gondolok?!

- Shin!

- Haver, ez azért sok volt!

- Fogd vissza magad!

A srácok egyszerre keltek a védelmemre, amire Shin és én magam sem számítottunk, de így elvették a dolog élét, és nem vettem olyan komolyan a perverz utalását.

- Hagyjátok csak! – intettem le nevetve a többieket. – Mi történt, Shin? Annyira ki vagy éhezve már egy lányra, hogy még én is vonzónak tűnök?

A fiúk láthatóan megkönnyebbültek, hogy ilyen jól kezeltem a beszólását, de hát nem tudhatták, hogy Kyu Hyun mellett megedződtem már ilyen téren. Habár ő azért más volt, mert hozzá még vonzódtam is, nem úgy, mint Shinhez. Állj, elég, Ha Na! Felejtsd ezt el…

- Agyára ment már a bezártság – morogta Yul és tovább folytatta a levezetést, akárcsak én.

- Most mit vagytok úgy oda? – értetlenkedett a fiú és egy kihívó mosolyt vetett a barátaira. – Mind tudjátok, hogy Ha Na igazán csini, csak én hangot is adok ennek veletek ellentétben. Ezért még ne harapjátok le a fejem!

Erre éreztem, hogy vér szökik az arcomba és hirtelen sokkal érdekesebbnek tűnt a padló barna erezete, miközben a törzsemet nyújtottam. Természetesen jó volt ezt hallani, melyik lánynak ne verne gyorsabban a szíve, ha azt mondják rá, hogy csinos? De mégis zavarba ejtő volt, mert ők a barátaim voltak. Mondjuk, ha úgy vesszük, én is elismerném, hogy mindegyikük igazán jól néz ki, és mégsem akarok tőlük semmit szerelmi téren… Bizonyára Shin is így volt vele. Na jó, talán pont ő az egyedüli, akiből kinéztem, hogy „egy egyéjszakás kalandra simán bevállalna”.

- De ezt másképp is a tudomására lehet hozni – akadékoskodott továbbra is Yul.

- Taníts, Mester, kérlek! – tette össze a kezét Shin, mint aki imádkozik.

- Shin! – dörögte Yul, majd a fiú felé lépett, de elkaptam a karját és megállítottam, ami nem kis teljesítmény volt, mert úgy indult be, mint egy buldózer.

- Ne törődj vele! – feszült meg a mosolyom az arcomon, mert féltem, hogy nem sikerül visszafognom a szinte remegő Yult. Egyszerűen nem értem, hogy maradtak eddig életben ezek négyen! Amióta itt vagyok, már háromszor estek majdnem egymásnak. Egy hónap és az egyik darabokra szaggatja a másikat, és kétségem sem volt afelől, ki maradna alul a küzdelemben. – Csak nem tud mit kezdeni a szexuális frusztráltságával.

- Szexuális frusztráltság?! – döbbent le Shin és most először láttam ilyen rózsaszínnek az arcát, mert meglepetésemre sikerült zavarba hoznom. A többiek hangos hahotában kezdtek, amihez majdnem én is csatlakoztam.

- Ebben semmi szégyellnivaló nincsen. Érthető, hiszen csupa fiú között vagy – bólogattam megértően, mire Shin még inkább piros lett, én pedig elengedtem Yult, mert éreztem, hogy már nem jelent veszélyt a fiúra.

- Ha Na – látszott, hogy kezdi összeszedni magát a kezdeti döbbenetből. -, viszont most már itt vagy te is. Akár segíthetsz is nekem ilyen téren.

Oké, most én jöttem zavarba, de csak köszörültem egyet a torkomon. Vissza akartam vágni Shinnek a korábbi miatt, amit meg is ígértem Yulnak, így nem maradhattam alul a vitában. Valószínűleg ezért kezdett elszállni velem a ló és olyanokat mondtam, amit amúgy egy cseppet sem gondoltam komolyan.

- Nem hiszem, hogy bírnád a kiképzést – emeltem fel kérdőn a szemöldököm, idézve a szavait, ami az edzésre vonatkozott, mire még nagyobb nevetés tört ki a fiúkból.

- Próbáljuk csak ki! – lépett közelebb Shin, alig egy karnyújtásnyira volt már csak tőlem. Sötét szemei kihívóan csillogtak rám, amitől félrevert egyet a szívem. Éreztem, hogy ez a viccelődés és játék kezd túlnőni rajtam. A szavaim mögött nem volt semmi komolyság és csak úgy tettem, mint aki tudja, miről beszél, holott a leghalványabb gőzöm sem volt róla. Ezt pedig ő is észrevette másodperceken belül. – Vagy csak a szád nagy?

Min Soo hangja mentett meg a válaszadástól, aki felbukkant mellettem, mivel a fiúk még nem vették észre, hogy pillanatok alatt igencsak megfordult a kocka Shin és köztem.

- Jöttök majd vissza a koleszbe? – kérdezte vidáman mindenkitől, miközben átkarolta a nyakam. – Rendelhetnénk csirkét meg sört, és megünnepelhetnénk ezt az egészet.

- Nekem tetszik az ötlet! – emeltem fel a kezem, mint aki jelentkezik, ugyanis minél messzebb jutunk az előbbi témától, nekem annál jobb. Főleg, hogy Shin még mindig kitartóan bámult rám, ami semmi jót nem ígért.

Szerencsémre a többiek is fellelkesedtek a buli hallatán és mire ideért a banda többi tagja - sikerült lerázniuk a partnereiket - meg is lett beszélve, hogy nem csak csirke és sör lesz rajta a menün, hanem jjajjangmyun is.

- Befejeznétek a trécselést?! – dörrent ránk Ji Min dühösen, mire mindenki nekiállt a nyújtásnak ismét, de közben végig az esti buliról dumáltunk. Mindenki elő akarta halászni a dugi készleteit, ami többségében persze alkoholt jelentett. Nem sajnálta senki erre az ünnepségre felhasználni őket, mert tudták, hogy ez a klip nagy dobás lesz számukra. Nam Gilék azokat a helyeket sorolták, ahonnan lehetne rendelni, mert tudják, hogy jó minőségű a kaja és a piával sem akarnak átvágni, hogy vizezik, vagy ilyesmi.

- Neked nem jelent gondot az este, Kyu Hyun? – kérdezte halkan Min Jun, mire hegyezni kezdtem a fülem. Tudom, nem szép dolog, de ha valaki halkan kezd el beszélni, akaratlanul is felkelti a másik ember kíváncsiságát, hiszen úgy tűnik, mintha valami titokról lenne szó.

- Miért?

- Mondtad, hogy holnap elutazol – tornáztatta a nyakát a fiú. – Nem lesz baj belőle, ha előző nap leiszod magad?

- Tudod, hogy nem szoktam részeg lenni – hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Érted, mire gondolok. Az egész média ettől a gyűléstől hangos, nem tenne túl jó benyomást az emberekre, ha másnaposan jelennél meg – Min Jun kissé aggódott, de engem jobban aggasztottak a szavak, amiket mondott. Milyen gyűlésről beszél, mi ez az egész?

- Csak csütörtök este lesz a részvényesek találkozója, addig még vagy egy tucatszor is berúghatnék, ha akarnék. Előtte csak jópofizás lesz a részvényesekkel és sok-sok unalmas összejövetel meg találkozó. Péntek reggel még egy megbeszélésen kell részt vennem egy lehetséges új ügyféllel a Haeundae Étteremben, aztán végre jöhetek vissza.

Mi a fene?! Ezek szerint Kyu Hyun máris beleveti magát az üzleti életbe és céges ügyekben jár el? Még csak tegnap jelentették be a kilépését és máris utazgat a családi biznisz miatt, kihagyva a klipre való készülést?! Így akar hát a rajongóknak bizonyítani? Hogy még annyira sem veszi komolyan az egészet, mint eddig? És hogy engedhette ezt meg az ügynökség?!

Azon kaptam magam, hogy már percek óta a bokámat fogom és a térdemet bámulom, így lassan felegyenesedtem. Az ujjaim ökölbe szorultak, és a körmeim a tenyerembe vájtak. Ahogy ezt észrevettem, kényszerítettem magam, hogy elernyedjenek az izmaim.

Nem érdekel téged, hogy mit csinál Kyu Hyun! Még ha az Antarktiszra is utazna egy űrhajó kilövésére, aminek az úti célja a Plútó, akkor se érdekeljen! – ilyesfajta mondatokkal győzködtem magam, hogy semmi értelme tovább törődnöm a fiúval.

- Én kérek elnézést! – mosolygott Min Jun. – Még aggódtam egy chaebol miatt, hogy bajba kerül, mikor a cége jövője a tét.

- Semmi gond. Még egészen meg is hatódtam.

- Hogy utazol Busanba? – tette fel a következő kérdést Min Jun, ami már tényleg nem érdekelt, de a fülemet nem tudtam becsukni, még ha úgy is tettem, mintha valójában Min Soo történetét hallgatnám a régi időkből, mikor kiszöktek a fiúkkal a koleszból, hogy igyanak egy kis sojut.

- Repülővel, mi mással? – hallottam Kyu Hyun hangján, hogy nem is érti a kérdést.

- Első osztályon, mi?

- Csak nem irigykedsz? – játszott Kyu Hyun Min Junnal. – Jöhetsz te is, ha akarsz, egyedül úgyis unalmas lenne.

- Na persze, még csak az kéne nekem. Egy csapat sznob fazon. Kösz, de inkább kihagyom! – Min Jun egészen elborzadt az ajánlaton, amire még én is elmosolyodtam.

- Nem, Ha Na? Ha Na, figyelsz te egyáltalán? – Min Soo alig tudta ismét magára vonni a figyelmem, mert már megint azon kaptam magam, hogy Kyu Hyunékat hallgatom, pedig egyáltalán nem állt szándékomban. De Min Soo hangosabb felszólítására már ők is félbehagyták a saját kis beszélgetésüket.

- Tessék? – kérdeztem vissza zavarban és kínosan feszengve, de még próbáltam menteni a menthetőt. – Bocsi, csak elbambultam.

- Áh, most már mindegy – sóhajtott lemondóan, de aztán folytatta a magáét megint vidáman, mintha mi sem történt volna. Így megúsztam, hogy magyarázkodnom kelljen, hogy hol is jártam gondolatban.

De a nagy megkönnyebbülés közepette összetalálkozott a tekintetem Se Jooéval, mire egy mosolyt küldtem felé. Nem akartam, hogy aggódjon, hogy valami baj történt, így ezzel próbáltam a tudomására hozni, hogy minden rendben. De ő zavaromra nem viszonozta a mosolyt, hanem egyszerűen elfordította a tekintetét… Ez mégis mi volt? Hideg zuhanyként ért Se Joo elutasítása…

- Rendben, ennyi meg is felel levezetésként – szólalt meg Ji Min magára vonva ezzel a figyelmem, bár az érzés, hogy Se Joonak valami baja van velem, nem múlt el. Ott vibrált bennem és nem hagyott nyugodni. – Mindenki szépen dolgozott és jól haladtunk. Holnap ugyanebben az időpontban, ugyanitt találkozunk. Gyakoroljatok sokat, mert holnapra úgy kell tudnotok minden egyes lépést, hogy Ji Heon rendező úr azt érezze, már évek óta ismeritek ezt a táncot.

Mindenki abbahagyta a tornát, ami kifejezetten jólesett a feszes tánc után és már remegve vártuk, hogy Ji Min végre szabadon eresszen minket.

- Utolsó lépésként kérnék önként jelentkezőket, akik vállalják, hogy a termet felmossák minden egyes gyakorlás után! – fonta keresztbe a kezét, és még soha nem láttam ennyi tétlenül cikázó szempárt életemben, mint most. Senkinek esze ágában sem volt még a fárasztó edzések után azzal tölteni az idejét, hogy felmossa a padlót és kiszellőztet.

Valaki megbökte a vállam, mire kíváncsian fordultam felé. Yul volt az és nagyban mutogatott Shinre a másik oldalamon. Egy percbe telt, mire megértettem, mit szeretne és egy nagy mosollyal az arcomon léptem közelebb a másik sráchoz.

- Shin! – szóltam rá ijedten, nagy szemekkel, amire persze nem kellett kétszer mondani, egyből rám nézett. – Ez meg mi a fene?!

A rémület a hangomban és az arcomon megtette a hatását, ahogy az oldalára mutattam, a hónaljához közel a pólójára.

- Miről beszélsz? – nézett rám értetlenül, majd elkezdte vizslatni az oldalát.

- Ott! – mutattam feljebb és hátrébb, mire felemelte a karját és úgy nézte meg az említett részt.

- Köszönöm a jelentkezést! – hallottam meg Ji Min hangját, mire alig bírtam visszafogni, hogy elröhögjem magam. A srácok a közelben még inkább így voltak vele, mert hallottam a prüszköléseket.

Shinnek pár pillanatba telt, mire megértette, hogy mi történt. Míg felemelte a karját, hogy megnézze a pólóját, azt Ji Min jelentkezésnek vette a takarításra. Az arcán az érzelmek egész kavalkádját sikerült felfedezni: értetlenkedés, döbbenet, düh és hitetlenkedés. Hyun Woo és Nam Gil együtt érzően paskolták meg a fiú vállát és hátát, de az arcuk olyan vörös volt a visszafojtott nevetéstől, hogy azt hittem, mindjárt megfulladnak. Shin ezután rám nézett, mire csak tehetetlenül behúztam a nyakam, jelezve neki, hogy ez van… Ez már egy igazi bosszú volt Yullal, adtam is neki egy pacsit cserébe, de mindketten a szánkra szorítottuk a szabad kezünket, hogy megakadályozzuk, hogy a kacagásunk betöltse az egész helyiséget.

- Viszont egy embernek ez túl nagy feladat – jelentette be Ji Min hirtelen. –, de úgy látom, Ha Na szívesen segítene neked.

Na, ez volt az a fordulat, amire nem számítottam és megrökönyödve meredtem Ji Min végletekig elégedett arcára. Illetve ez volt az a pillanat, mikor a körülöttem álló fiúk nem bírták tovább, és hangosan felröhögtek, hogy milyen peches vagyok…

A fejem megsemmisülten bukott le a mellkasomra és mélyet sóhajtottam.

Hogy is gondolhattam, hogy Ji Min óráján valaki mást is meg tudok szívatni, mint saját magam? Eleve holtában született ötlet volt…

---

[1] Korea University Business School