31. fejezet

Igen, de...

Az ember azt hihetné, hogy azért vannak a barátok, hogy ha bajba kerülsz, akkor kisegítsenek és támogassanak. De úgy látszik, az én barátaimat nem ilyen fából faragták. Ugyanis a nagy röhögő görcs után, mikor ismét szóhoz tudtak jutni, úgy iszkoltak el a próbateremből, hogy öröm volt nézni. Egyikükbe sem szorult annyi tisztesség, hogy felajánlja, segít kitakarítani Shinnek és nekem a termet. Így édes kettesben láttunk neki a feladatnak…

Nem haragudott ugyan a kis bosszúért, amit Yul kieszelt ellene és én segítettem neki végrehajtani, de nem is ugrott örömében a nyakamba. Vállig érő haját felgumizta és egy felmosó vödröt gurított a helyiség egyik sarkába. Én a túloldalt kezdtem a műveletet, hogy majd középen találkozzunk. Az ablakokat már korábban kinyitottam, hogy szellőzzön a terem, és most a hűs levegő csípte a bőrömet. Úgy leizzadtam korábban, hogy a kinti hűvöstől kirázott a hideg, de inkább fáztam, minthogy azt a büdöset kelljen szagolnom, ami bent terjengett.

- Hihetetlen, hogy csak így itt hagytak bennünket! – dörmögte már sokadjára Shin az orra alatt, mire csak magamban tátogtam a következő mondatot. – Ha segítettek volna, akkor hamarabb csatlakozhattunk volna a buliba. Megölöm Hyun Woot, ha nem rendel nekem az extra csípős csirkelábakból! Te meg mit csinálsz…?

- Semmit! – vágtam rá hirtelen olyan ártatlan képpel, hogy egyértelmű volt, hazudok. Óvatlan voltam és kiszúrta, hogy élcelődöm vele.

- Te szórakozol velem? – állt meg a munkában, lazán rátámaszkodva a felmosó nyelére.

- Dehogy! – ráztam meg a fejem gyorsan, de még így is átlátott rajtam, ezért gondoltam, hogy tovább ütöm a vasat, amíg meleg. – Hogy mernék ilyet tenni?

- Ne játssz a tűzzel! – mosolyodott el Shin is, és közelebb görgette a vödröt hozzám. A tekintetem le nem vettem róla, mert féltem, hogy készül valamire.

- Isten ments! – emeltem fel megadóan a kezem, majd pár másodpercig farkasszemet néztünk a fiúval. Törte valamin a fejét, de végül tovább folytatta a takarítást.

Miután felmostuk a padlót, még a tükör megtisztítása maradt hátra, amin ott díszelgett az ott elhaladók tenyérlenyomata. Shin elvitte a koszos vízzel teli vödröket és kiöntötte őket a mosdóban, míg én fogtam egy takarítószert és nekiestem az üvegnek. Már az egynegyedével végeztem, mikor visszatért és fáradtan rogyott le a földre.

- Mi az ördögöt művelsz? – fordultam meg, csípőre tett kézzel, egy hitetlenkedő pillantással.

- Elfáradtam – nyögött fel és az oldalára fordult, hogy rám tudjon nézni.

- Én is fáradt vagyok, de attól még segíthetnél!

- Az lett volna a normális, ha te csinálod meg az egészet – mondta lustán és ásított egy nagyot, viszont a kezét nem tette a szája elé.

- M-már miért?! – a felháborodástól alig tudtam szóhoz jutni.

- Te vagy az új fiú, már bocs, új lány – mutatott rám. – Én a Sunbaed[1] vagyok. Fel kellett volna ajánlanod egy édes mosollyal az arcodon, hogy „Jaj, Sunbaenim, menj csak nyugodtan a többiekkel, majd én megcsinálok mindent!”.

Némán tátogtam rá, mint egy hal, és egy kis időbe telt, mire újra megtaláltam a hangom. Az említett édes mosolyt varázsoltam az arcomra és úgy fordultam Shinhez.

- Sunbaenim – pislogtam még párat, csak hogy teljes legyen az összhatás -, megtennéd, hogy felemeled a segged a földről és végre segítesz?!

A hangom folyamatos változáson ment át az aranyos nyávogástól a komoly számonkérésig, a végén pedig a fiú arcába vágtam a rongyot, ami eddig a kezemben volt.

- Ezt még megbánod, Yoon Ha Na! – pattant fel a srác, de egy szemernyi haragot sem láttam a szemében, így csak mosolyogtam rá és tovább folytattam a takarítást. Talán tíz percbe telt, mire Shinnel együtt befejeztünk mindent és lekapcsolva a lámpákat, elindultunk a koleszbe.

Miután elhagytuk a próbatermet, Shin indokolatlanul vidám lett, szinte már ugrándozott a folyosón, ahogy a lift felé tartottunk. Még hallottam is néhány dallamfoszlányt, ahogy dúdolgatott útközben. Ezzel szemben én csak nagyokat sóhajtoztam, és komolyan kellett küzdenem azért, hogy a szemeim ne ragadjanak le.

- Minek sóhajtozol ennyit? Elveszed az életkedvem is – húzta el a száját, mikor már a földszinten talpaltunk az oldalsó kijárat felé.

- Ezer bocsánat, Sunbaenim, de fárasztó napom volt – dörzsöltem meg a szemem, hogy hátha ezzel el tudom űzni az álmosságot.

- Mint mindenki másnak – rántott a vállán érzéketlenül egyet, bár pár mély levegővétel után elengedtem a dolgot, mivel igaza volt. – Ezért kell ez a kis buli, feldobja a hangulatot.

- Sűrűn vannak ilyenek? – kíváncsiskodtam.

- Áh! Mindenki úgy dolgozik és gyakorol, mintha az élete múlna rajta és „nincs ideje” ilyesmire – nézett az égre, amitől egy kissé elvesztette az egyensúlyérzékét, így nekem jött. De egy cseppet sem zavartatta magát, átkarolta a vállam és úgy ballagtunk tovább. – Bár szerintem többre lenne szükség, úgy ki tudnánk ereszteni a gőzt. Az ügynökség viszont elég rövid pórázon tart minket, így nincs rá lehetőség. Viszont ha nem mozdulunk ki a koleszből, vagy a cég épületéből, akkor nem szólhatnak érte egy szót sem.

Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy mennyire szigorú menetrendszerű életet kell élniük a gyakornokoknak és az idoloknak is. Mindig megmondják, mit, hogyan vagy éppen mikor csináljanak. Egy olyan életet élnek, amit mások irányítanak és nekik maguknak kevés beleszólásuk van.

Egy mosoly terült szét az arcomon – egyáltalán nem volt ez vidám vagy boldog, inkább a keserűség áradt belőle -, mikor rájöttem, hogy én is ezen emberek egyike lettem. De a keserűség mögött ott bujkált az az érzés, hogy kell lennie jó dolognak is benne, hiszen akkor miért vetemednének ilyen életre a fiatalok? Az én esetemben ezt a dolgot még nehezen tudtam megfogalmazni. Azt akartam, hogy megmutathassam a világnak, hogy lehetek olyan jó, mint az édesanyám. Szerettem énekelni és táncolni, szerettem, hogy végre valamiben jó vagyok. De ezt még valahogy kevésnek éreztem, még valami hiányzott. Nem találtam elégnek ezeket az indokokat. De hát ezért vagyok itt, nem igaz? Hogy rájöjjek ezt akarom-e csinálni vagy sem.

- Akkor lássuk, mire képesek a P.S. gyakornokok és idolok, ha buliról van szó! – lépett be szinte vibrálva az izgalomtól Shin a kolesz ajtaján. Egyből hangos zene és meleg csapott meg, ami a kinti fagyhoz képest felüdülésként hatott rám. Már az előszobában hallani lehetett a nappaliból kiszűrődő beszélgetést, amibe nevetés keveredett.

- Végre, itt vagytok! – lépett elénk a semmiből Hyun Woo, közénk vetve magát, majd átkarolt minket. Velem könnyű dolga volt, mert magasságban nem sok különbség volt köztünk, de Shinnel már nem tudott mit kezdeni. Egy ideig próbálkozott, de az elég furcsán nézett ki, hogy a derekán nyugtatja a karját, így csak legyintett egyet és annyiban hagyta. Egyre beljebb mentünk a koleszben, egyenesen a nappaliba vezetett minket. – A mi hőseink!

Ahogy a fiú elkiáltotta magát, a többiek is észrevették, hogy megérkeztünk és nagy tapsot kaptunk, hogy végrehajtottuk a próbaterem tisztára suvickolását.

- Tessék, itt van! – ezzel Min Soo egy-egy poharat nyomott Shin és az én kezembe, amiben soju lötykölődött ide-oda. – Fenékig!

Ahogy kiadta az utasítást, Shin egyből lehúzta, majd hangosan elbődült, mire nagy ujjongással válaszoltak a többiek.

- Mi lesz már, Ha Na? Még a végén elpárolog ez az értékes nedű! – nevetett rám Shin és megfogta a csuklóm, hogy a számhoz emelje a poharat. Ezután már nem volt választásom, ledöntöttem én is a pohár tartalmát, mire még egy éljenzés tört ki a körülöttünk lévőkből. Rám jött a köhögő roham és ahogy az ital megülepedett a gyomromban, rögtön melegem lett, az arcom pedig égni kezdett.

Körbenéztem a szobában, ahol összegyűltünk. Már mindenki letusolt és rendbe szedte magát. Yul és Nam Gil a telefonon lógtak és valakivel nagyban beszélgettek. Csak annyit tudtam kivenni belőle, hogy egy hatos csomag rizsbort kérnek… Hyun Woo és Shin egyből odavetette magát, hogy a listát megtoldják még a saját kívánságaikkal. Például Shin is elégedetten egyenesedett fel, mikor meghallotta, hogy a csirkelábak is bekerültek a megrendelésbe.

Min Jun, Min Soo és Se Joo egy dobozos sörrel álldogáltak és nevetgéltek valamin, Ki Young is mellettük topogott, az arca kipirult, ahogy a hőn szeretett bandájának tagjait vizslatta. Aki pedig átkarolta közben az igalomtól kipirosodott arcú lányt, nem más, mint Baek Ho volt.

- Baek Ho! – kiáltottam el magam, mire a nagy többség figyelmét magamra vontam. Szorosan magamhoz öleltem és közben mindenfélét mormoltam, ami nagyjából azt taglalta, hogy milyen jó újra látni.

- Szia, Ha Na! – mosolygott rám ő is, mikor végre elengedtem. – Hallottam, hogy megszívtad: Ji Min a tánctanárod megint, így rögtön a nyakadba is sózott egy jó kis takarítást.

- Az a boszorkány kész rémálom. Azt hittem, végre megszabadultam tőle, de újra felbukkant, hogy pokollá tegye az életem – ráztam morcosan a fejem.

- Végeztetek ezek szerint? – kérdezte Se Joo, mire jobban szemügyre vettem.

- Nem Shinen múlt, azt biztos, de igen – bólogattam és egy nagy mosolyt vetettem a fiúra. Jó volt látni azt a meleg, csokibarna szemét és sötét haját, ami még kissé nedvesen hullott az arcába. Meghittség lett úrrá rajtam, ahogy figyeltem a barátomat és a délutáni rossz érzések már semmiségnek tűntek mostanra, mintha csak képzeltem volna.

Így összességében jól telt ez a nap, örültem, hogy mindenkivel együtt lehettem. A többiek miatt kezdtem azt érezni, hogy nem is lesz olyan borzasztó az ügynökség falain belül. Nagyban hasonlított az Akadémiára, azzal a különbséggel, hogy itt már az álmaink egy része beteljesült, a többiért pedig keményen meg kell dolgoznunk. Viszont már láttuk a fényt az alagút végén.

- Akkor ennyit arról, hogy nyugodtan fognak telni a napjaid. Amúgy Ki Young mindent elmesélt és gratulálok a szerződéshez! – emelte poharát a fiú, amiben a sör aranyszínben ragyogott.

- Mindent? – fordultam nagy szemeket meresztve a lányra, mire ő behúzta a nyakát és úgy válaszolt. Nagyon reméltem, hogy nem beszélt ki minden egyes részletet a barátjának, mert akkor megtépkedtem volna azt a szép vörös hajkoronáját.

- Csak a lényeget – ezzel üzent a tekintetével, hogy nem mondott semmi olyat, aminek ne örülnék, majd hirtelen témát váltott. – Nem akarsz lezuhanyozni?

- Ilyen büdös vagyok? – megemeltem a trikóm, hogy beleszagoljak és tényleg nem dicsekedhettem virágillattal ebben a percben.

- Dehogy, csak minél hamarabb elkészülsz, annál hamarabb kezdődhet a buli – nevetett a lány a feltételezésemen és a fejét Baek Ho vállára hajtotta.

- Hagyjalak itt titeket...? – húztam a szám, mert nem tetszett az ötlet. Igaz, hogy elég fáradt voltam korábban, de ahogy megérintett a buli szele és az az energia, ami mindenkiből áradt, ez a fáradtság már sehol sem volt.

- Talán menjünk fürdeni veled, hogy addig se légy egyedül? – lépett közelebb Shin, de csak egy közömbös kifejezéssel válaszoltam neki. Az a nagyobb pohár soju éhgyomorra, megtette a hatását. Az arcom piros lett, folyton vigyoroghatnékom volt, az egész testem szinte lángolt és még zavarba sem tudott hozni Shin ezzel a mondatával.

- Nem rossz ötlet – mondtam, tettetve, hogy fontolóra veszem az ajánlatot. -, de valaki másnak jobban örülnék.

- Mégis ki lenne jobb nálam? – szinte már megrettenve bámult rám.

- Nem is tudom… - itt egy hosszú pillantást vetettem Se Joora, aki nem kis megrökönyödéssel nézett vissza rám. Majd elvigyorodtam és hátraarcot vágva az emelet felé indultam, nem törődve még Ki Younggal sem, akinek nyilván lett volna hozzáfűznivalója az előbbi megjegyzésemhez.

Oké, egyértelműen bátrabbá és flörtölősebbé tett az alkohol!

Egyik lábamról a másikra ugrálva fordultam be a folyosóra – pont mint korábban Shin -, ahol nekiütköztem valakinek figyelmetlenségemben.

- Bocsi! – hadartam, miközben megkapaszkodtam a másik fél karjában. Ahogy pedig tisztult a kép és megláttam, hogy ki is áll velem szemben, úgy engedtem el, mintha megégettem volna magam.

Kyu Hyun ónix szemei teljesen érzelemmentesen pillantottak rám, és az előbbi jókedvem nyomban elpárolgott. Hideg zuhanyként ért a pillantása, amiből nem tudtam semmit sem kiolvasni. A torkomba gombóc gyűlt, és ahogy egyre hosszabb ideig néztünk egymás szemébe, annál nehezebben ment a nyelés. A szívem egyre gyorsabb ütemet diktált, amitől a vér szinte már száguldozott az ereimben. Ez a csend és bámulás pedig kezdett kínos lenni, így már nyílt a szám, hogy véget vessek neki.

- Semmi gond – csak ennyit mondott ridegen, majd kikerült és tovább folytatta útját a srácokhoz. Csak ilyen egyszerűen! A feszengésemen hamar úrrá lett a harag és a düh, ezért szinte trappolva lépkedtem fel a negyedik emeletre a fürdő cuccaimért, majd pedig vissza a földszintre a fürdőbe. (Igen, egyetlen női fürdő volt a koleszben, amit a gyakornokok használhattak, méghozzá a földszinten.) Még mindig Kyu Hyun viselkedésén dúltam-fúltam, mikor a víz alá álltam, de aztán helyreraktam magam gondolatban.

Végül is, ez lesz mostantól a módi köztünk, így jobb, ha minél hamarabb megszokom. Nem lesz jópofizás, mosolygás, nevetgélés, viccelődés vagy ne adj isten, csókolózás. Még meg is kellett volna neki köszönnöm, hogy így lezárta a dolgot, mert fogalmam sem volt róla, mi jött volna a számra, ha nem ő szólal meg hamarabb!

Akármennyire is próbáltam magam győzködni, hogy nem zavar Kyu Hyun magatartása, és ennek így kell lennie, mert mindkettőnk számára ez a legjobb, a torkom mégis elszorult a gondolatra. A szívem pedig akaratom ellenére hangosan és fájdalmasan dörömbölt a bordáimon, minden egyes alkalommal, mikor megláttam a fiút. Bármennyire is küzdöttem ellene és borzasztó volt beismernem, de hiányzott…

Végeztem a fürdéssel és a szobámban magamra kaptam egy szűk, feszülős cicagatyát és egy kapucnis pulóvert húztam a melltartómra. Ez pont megfelelő volt az estére, kényelmes és nem sajnáltam, ha valami baja esik – például ha lehányja valaki. A tükörben megnéztem a felkötött vizes hajammal keretezett arcomat, majd a kezeimmel gyengéden megütögettem, hogy észhez térjek.

- Felejtsd el Kyu Hyunt! – szuggeráltam a tükörképem zöldes tekintetébe. – Csak Se Jooval törődj, mert ő az, akit szeretsz és meg is érdemli ezt a szerelmet!

Sajnos nem sok hatása volt az önkontroll ezen formájának, így sóhajtozva hagytam el a szobámat, hogy csatlakozzak a valószínűleg már igencsak jókedvű társasághoz. Hamarabb kezdték el inni a dugi készleteiket, minthogy megrendelték volna a kaját, így gyorsabban is hatott az alkohol rájuk.

- Végre! – kiáltott fel Ki Young, de senki mást nem láttam a nappaliban rajta kívül. – Azt hittem, már sose készülsz el…

- Hol vannak a többiek? – néztem körül értetlenül az üres és csendes helyiségben.

- Tíz perce megérkezett a futár a kajával és mindenki rohant, hogy átvegyék – mondta a lány a fejét csóválva, mintha csak gyerekekről lenne szó. –, és  úgy döntöttek, inkább az egyik próbaterembe helyezik át a buli székhelyét, mert itt a koleszben nem akarnak zavarni másokat.

- Mert az ügynökségnél senkit nem zavarnának…

- Az épület azon részén nem szoktak éjszaka tartózkodni, maximum a gyakornokok – magyarázta, majd szokásához híven belém karolt és úgy indultunk át a buliba. Átszaladtunk az udvaron, mert nem akartam megkopaszodni a hidegben a vizes hajam miatt, és a tizennegyedik emeleten megtaláltuk a keresett termet. Nem volt nehéz, mert egyedül ott égett a villany és zenével megspékelt nevetés szűrődött ki a folyosóra.

Érdekes látvány fogadott minket, ahogy megpillantottuk a „bulit”. Egy lejátszóra volt dugva valakinek a telefonja, amiről szólt a zene, és a sok megrendelt kaja illetve ital a helyiség közepén, a földön helyezkedett el, ami körül a többiek üldögéltek. Ha egy kisebb hadseregnek elegendő mennyiségű étel és pia nem volt, akkor semennyi.

- Na, végre a lányok is megjöttek! – kiáltott fel Min Jun, mire csak nagy szemekkel meredtem rá. Tőle aztán nem számítottam ilyen megnyilvánulásra, de az ital megtette már a hatását. – A belépő!

Ezzel töltött két nagy pohárba sojut és átadta nekünk. Ez valami új szokás az újonnan érkezettek felé, hogy folyton piával kínálgatják őket?! Legközelebb nem fogok késni, mert már azelőtt lerészegedek, mire odáig jutok, hogy leüljek… Ki Younggal ezzel szemben nem volt probléma, egyből lehúzta az italt, de én csak azután tettem ugyanezt, hogy a pillantásom összefonódott Kyu Hyunéval, majd át is siklott rajtam a tekintete, mintha egy senki lennék. Ráébredtem, hogy szükségem lesz alkoholra, ha túl akarom élni az éjszakát ezzel a fiúval egy helyiségben…

Ezzel pedig megkerestem Se Joot, aki Baek Hoval diskurált éppen, majd Ki Youngot magam után vonszolva befurakodtunk közéjük.

- Ugye van még itt két hely nekünk? – mosolyogtam rá a fiúkra, akik meglepődtek ugyan, de nem ellenkeztek az ötletet illetően. Főleg nem Baek Ho, aki máris átkarolta a mellé telepedő lányt és egy lágy csókot nyomott az ajkára.

- Szobára, gyerekek! – dobott Nam Gil egy rákszirmot Beak Honak, aki csak nevetett rajta, akárcsak mindenki más. Se Joora vetettem egy sokatmondó pillantást, mert akár mi is lehettünk volna azok, akiket a srácok megdobálnak, hogy ne itt mutassuk ki az egymás iránt érzett szerelmünket. Se Joo kortyolt egyet a söréből, hogy legyen mivel eltakarnia a mosolyát.

- Ha már mindenki itt van, akkor játszhatnánk valamit – vetette fel az ötletet Min Soo vidáman. Csodálkoztam, hogy még nem sikerült kiütnie magát, mert általában ő az első, aki bemondja az unalmast.

- Benne vagyok! – kiáltott fel Hyun Woo tűkön ülve. – Mit szóltok az Image játékhoz?[2]

- Áh, az olyan unalmas, ne ilyen kezdőknek való játékkal gyere már! – legyintett Min Jun, én pedig nekiláttam egy csirkeszárny elmajszolásának, míg nagyban folyt az eszmecsere. Kimchit is ettem hozzá, illetve még jó pár nasit megkóstoltam azok közül, amiket a fiúk összevadásztak az estére. Egyedül Shin kedvenceit kerültem el messzire. Mégis kinek kellenének azok az undorító, bőrös, rágós csirkelábak?! Fúj…

- Akkor mondj jobbat! – hívta ki Yul a fiút, aki erősen gondolkozott.

- Baskin Robbins harmincegy? – kérdezte ezúttal Kyu Hyun.

- Nem szeretem… - húzta el a száját Baek Ho. – Mit szóltok a Sam-Yook-Gu-hoz?

- Azt akkor, ha már nagyon elunjuk magunkat – legyintett Shin, majd megcsillant a szeme, vagyis valami ötlete támadt. – Legyen a 007-es!

- Oké! – csapta össze a tenyerét derűsen Ki Young, amihez a többiek is csatlakoztak. – Az jó gyors játék, így belelendülünk a dologba.

Mindenkinek tetszett az ötlet és körbeültünk a teremben, mert ezek szerint így kellett játszani. Szerencsétlenségemre Kyu Hyun úgy foglalt helyet a körben, hogy majdnem velem szembe került, tőlem kicsit jobbra ült, Se Jooval átellenben. Így az első dolgom az volt, hogy beprogramoztam az agyamba, hogy ott egy fekete lyuk van, és ha belenézek, akkor örökre beszippant. Ezzel a tudattal már könnyebben koncentráltam a játékra.

Gondolom, nem okoz senkinek sem meglepetést, ha azt mondom, hogy fogalmam sem volt a játékszabályokról, így Se Joohoz hajoltam, hogy kifaggassam. Ahogy egy mély levegőt vettem, megéreztem a tusfürdőjének illatát, ami olyan finom volt, hogy szívesen szaglásztam volna még egy ideig, ha kettesben lettünk volna. A vállam az övének nyomódott, és ez az egy kis kontaktus máris meghittebbé tette a helyzetet kettőnk között.

- Röviden mi a játék lényege? – néztem rá a szemem sarkából, és láttam, hogy meglepődik, de végül nekiállt a magyarázatnak.

- Tegyük fel, hogy én kezdem a játékot, azt mondom rád mutatva, hogy nulla, majd ezek után te rámutatsz Ki Youngra, szintén azt mondva, hogy nulla. Ekkor Ki Young rámutat Shinre, hogy hét. Eddig világos? Remek. Utána Shin elkiáltja magát, hogy bang. Ekkor, aki Shin két oldalán ül, minél gyorsabban felemeli a kezeit, ha ezt nem teszik meg, akkor isznak – fejtette ki a játék lényegét Se Joo halkan, de gyorsan. – Érted?

- Igen – bólogattam izgatottan. – Ez tényleg gyorsnak tűnik.

- Az is, szóval figyelj oda!

Ezután neki is láttunk a játéknak és meglepetésemre egész jó voltam. Jól tudtam követni, hogy mikor kell felemelni a kezem, és talán ha kétszer ittam egy két decis pohárból sört. De ez is csak azért volt, mert a nagy röhögésben nem vettem észre, hogy elkezdtünk egy új kört. Viszont ahhoz képest, hogy Se Joo figyelmeztetett, legyek óvatos, pont ő volt az, aki a legtöbbet itta az egész játék alatt. Valahogy nem sikerült elég gyorsan kapcsolnia, mikor kellett volna és ezért jó párszor a pohara után nyúlt.

- Se Joo, lehet, hogy szuper gitáros vagy, de most a reflexeid olyanok, mint egy kilencven éves, reumás nyugdíjasnak! – nevetett Min Jun és hátba veregette a kissé kába fiút. Min Soonak nem kellett több, már ott horpasztott Yul mellett a földön, a feje alatt egy rizsboros flakonnal.

- Semmi baj velem – mosolygott a fiú, majd elvett egy csirkecombot a papírdobozból, és nagyot harapott belőle. –, csak nem ebben a játékban szoktam jeleskedni.

- Akkor miben? – kérdezett rá Kyu Hyun pimaszul. Egy pillanatra azt éreztem, hogy Se Joo megfeszül egész testében, de aztán rámosolygott Kyu Hyunra.

- Noonchi?

- Nekem megfelel – vont vállat a másik srác, és a többieknek is tetszett az ajánlat.

- És ennek mi az értelme? – néztem megint Se Joora, aki még mindig elszántan bámulta Kyu Hyunt, bár nem értettem, hogy mire fel, így meg sem hallotta, amit mondtam. – Hahó!

- Bocsi – tért észhez, majd miután megismételtem a kérdést, válaszolt is. Kicsit tényleg éreztem rajta, hogy belassult és a nyelve is nehezebben forgott, de a végére már egyre folyékonyabbá vált a beszéde. A leheletén éreztem a sör kissé kesernyés illatát, illetve az arca is kipirult. Ha jobban belegondoltam, most láttam először becsípve Se Joot amióta ismertem, és el kellett ismernem, hogy igazán aranyos látványt nyújtott. – Mivel pontosan tizenegyen vagyunk, vagyis bocsánat csak tízen, mivel Min Soo már húzza a lóbőrt, így mindenkinek egy számot kell kiáltania egy és tíz között. Nem számít az, hogy ki mondja a számot, csak az, hogy sorban kövessék egymást. Ha két ember egyszerre szólal meg, akkor isznak és az utolsó ember, aki a tízet mondja, az is iszik. Illetve mindkét esetben a játék újraindul. Majd belejössz, ha már játszottunk egy-két kört!

A biztatása nem sokat segített, az pedig, hogy értettem a szabályokat még nem jelentette automatikusan azt is, hogy jól is fog menni. Bár nem sok időm maradt megemészteni a hallottakat, mert rögtön neki is kezdtünk.

- Egy! – kiáltotta Se Joo.

- Kettő! – mondta Kyu Hyun és rávigyorgott az előzőre.

- Három! – ez már egyszerre jött Ki Youngtól és Yultól, így ők ittak.

A következő körben még jobban figyeltem és már éppen igyekeztem volna a következő számot mondani, de mire észbe kaptam, már a tíznél jártunk, vagyis én maradtam utoljára, így ittam egy pohár sört.

Ez a játék szórakoztatóbbnak bizonyult, mint az előző, és sokkal többet is nevettünk közben, mivel szinte lehetetlen volt kiszámítani, hogy ki lesz az, aki megszólal, illetve, hogy mikor akarja azt tenni. Így volt, mikor szinte az elhangzott szám után egyből érkezett a következő, de akadt olyan is, mikor hosszú másodpercek teltek el, míg farkasszemet néztünk egymással.

Ennél a játéknál már sokkal többször veszítettem, így többször is ittam. Néha kicsit úgy éreztem, mintha egy búra alól figyelném az eseményeket, és meg-megszédültem pár pillanatra, de ezek hamar elmúltak.

- Hét! – mondta Shin és diadalittasan belebokszolt a levegőbe.

- Nyolc! – hangzott el Baek Ho szájából.

Rájöttem, hogy már a végén járunk a körnek és még nem is mondtam egyetlen számot sem, így gyorsan el is kiáltottam magam:

- Kilenc! – de nem én voltam az egyedüli, ugyanis egy másik hang is csatlakozott az enyémhez. Odakaptam a pillantásom és az ónix tekintetek szinte átfúrták a koponyámat. Ahogy eljutott a tudatomig, hogy az kihez is tartozik, máris a poharam után nyúltam és két nagy kortyban le is nyeltem a tartalmát. Még le is csorgott az államra, olyan gyorsan túl akartam lenni rajta, így a kézfejemmel töröltem le a maradékot onnan.

- Nekem ennyi elég volt! – dőltem hátra a földön, jelezve, hogy feladtam. Nem akartam megint leinni magam, mostanában túl sokszor alkoholizáltam, és az eddigi szerény tapasztalataim alapján, soha nem sült ki jó abból, ha én spicces voltam. Bár lehet már elkéstem ezzel a döntéssel…

- Ne rontsd el a játékunkat, Ha Na! – nyafogott Hyun Woo és ivott egy kis rizsbort.

- Nélkülem is menni fog, annyi különbséggel, hogy kilencig számoltok – a karom a szememre fektettem, és mély levegővételek közepette próbáltam megálljt parancsolni a szívem heves dobogásának. Melegem volt, így gondoltam nyitok egy ablakot, hátha egy kis friss levegőtől észhez térek, de ahogy felültem, meg kellett kapaszkodnom a legközelebb eső dologban, ami kézre esett, hogy ne dőljek oldalra. Ez a kézre eső dolog pedig Se Joo karja volt, amire maga a fiú sem számított, így nem hogy visszaestem a földre, de még őt is magammal rántottam. Félig rám esett, és a könyöke gyomron talált, mire nagyot nyögtem.

- Jól vagy? – kérdezte ijedten a fiú, majd hallottam Ki Young aggódó hangját is becsatlakozni az állapotom felől érdeklődők sorába.

- Persze – kuncogtam mit sem törődve a fájdalmammal és kinyitva a szemem, Se Joo barna tekintetével találtam szemben magam. Egészen közelről csodálhattam meg ezt a folyékony csokira emlékeztető csodát. – Imádlak, mondtam már?!

Ezzel a kezem közé fogtam az arcát és egy nagy puszit nyomtam a szájára, majd nevetve engedtem el. Pár pillanatig döbbenten meredt rám, amivel egy kicsit sem foglalkoztam, egyszerűen nem érdekelt az sem, ha megbotránkoztattam őt, vagy a többieket körülöttünk. Csak nevettem és nevettem. Hirtelen halt el a hangom és éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe, így kigördültem Se Joo alól és nagy nehezen sikerült álló helyzetbe feltápászkodnom.

- Elmegyek a mosdóba – jelentettem be, megköszörülve a tokrom, bár valószínűleg senkit sem érdekeltek a higiéniai szokásaim. Mindenki néma csendben ült a teremben, egyedül Min Soo halk horkantásai biztosítottak némi alapzajt a hangosan bömbölő zenéhez.

Kissé támolyogva, de kijutottam a helyiségből és elindultam a mosdó felé, habár nem is tudtam pontosan, hogy miért megyek oda, merthogy pisilnem nem kellett, az is biztos. Csak szabadulni akartam a teremből, mert annyi érzelem kerített hatalmába, hogy azt sem tudtam, mitévő legyek.

Ziháló lélegzettel vetettem be magam a női mosdó ajtaján és a tükör előtt megtorpantam. A homlokomon aggodalmas ráncok jelentek meg, a szemeimet meg könnyek homályosították el. A hajam még mindig kontyba volt kötve, de már egy-egy tincs kiszabadult és a vállaimra lógott szabadon. Rádőltem a mosdókagyló szélére és próbáltam feldolgozni, hogy mi történt az előbb. Ahogy pedig rájöttem, mit tettem pár perccel ezelőtt, a csapot teljesen kinyitottam és jéghideg vizet fröcsköltem az arcomra.

Mégis mi az ördögöt csináltam?! Mindenki előtt megcsókoltam Se Joot – habár messze volt a csóktól, de mégsem lehetett összehasonlítani egy ártatlan puszival sem. Milyen kínos helyzetbe hoztam! Ezek után örülhetek, ha nem kezd el velem veszekedni és nem hord le a sárga földig. Hiszen megígértem neki, hogy titokban tartjuk a dolgot, míg ő másként nem határoz, erre ezt teszem a többiek szeme láttára! Mi a fene van velem ma?! Egyik percben rám tör a sírás, a másikban nem bírok leállni a röhögéssel, a harmadikban meg elönt a düh. Ha nem tudnám, hogy lehetetlen, komolyan elgondolkoznék azon, hogy nem vagyok-e terhes.

Se Joo ki fog nyírni… mégis hogy magyarázzam ezt meg neki? Vagy a többieknek? Egyáltalán mi a francért csináltam ezt?! Mi ütött belém? Soha nem voltam ilyen meggondolatlan. Persze akadtak olyan pillanatok, mikor kimondtam azt, ami a szívem nyomta és nem kellett volna, vagy olyasmit csináltam, amit utána megbántam. De ezek soha nem okoztak különösebb problémát, nem kevertem vele senkit sem bajba. Viszont most… most Se Joo magyarázkodhatott miattam. A srácok egy olyan dolgot láttak, amit normál körülmények között nem lett volna szabad.

Végül elzártam a csapot, mikor már kissé lehiggadtam. A hideg víz eláztatta a hajam és a pulcsim egy részét, de nem érdekelt. Felemeltem a fejem és elkaptam a tükörképem tekintetét, ami zavartan és idegesen cikázott jobbra-balra.

- Mi volt ez, Ha Na? Mi történt veled? – suttogtam halkan és próbáltam megfejteni, hogy miért csináltam azt, amit.

- Ez engem is érdekelne – halk hangon szólalt meg, mégis összerezzentem és a mellkasomra kellett szorítanom a kezem, mert féltem, hogy a szívem kiugrik a helyéről.

- Megijesztettél!

- Sajnálom.

- Tudsz róla, hogy ez egy női mosdó? – fordultam Se Joo felé, aki az ajtóban állt, a keretnek támaszkodva. Egy halvány mosolyt engedtem el, de még én magam is éreztem, hogy nincs kedvem színészkedni, így ez a mosoly hamar el is tűnt az arcomról.

- Zavarok talán? – kérdezte, majd belépett a fehér csempével borított előtérbe és becsukódott mögötte az ajtó.

- Nem, dehogy zavarsz – ráztam meg a fejem és kerültem a tekintetét. Valamiért nem bírtam a szemébe nézni. Háttal a mosdókagylónak támaszkodtam, míg Se Joo nem messze tőlem, csupán egy lépésre, a háta mögött összefűzött ujjakkal állt. Kínos volt, de tudtam, rajtam a sor, hogy mondjak valamit, csak egy kis időbe telt, mire rászántam magam. – Sajnálom az előbbit, nem tudom, hogy mi ütött belém. Csak hirtelen… nem gondolkodtam… a többiek mit szóltak hozzá?

- Megdöbbentek, természetesen – válaszolt a fiú nyugodtan, de a tekintetét egész végig rajtam nyugtatta. – De ha nem jössz ki, hanem ott maradsz, valószínűleg viccként fogták volna fel.

- Ugye téged nem kevertek bele nagyon? – kérdeztem aggódva, ahogy a karjaimat idegesen összefontam a mellkasom előtt. Ha rólam pletykálnak, az nem érdekelt, de Se Joot nem hagyhattam, hogy belevonják valamibe, ami árthatna neki.

- Csak egy-két poént lőttek el, hogy miért nem jövünk össze, de amúgy semmi nem volt – intett nemet, mire hangosan és megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, amit eddig visszatartottam.

- Ez jó hír – bólogattam, de a gondolataim egészen máshol jártak. Azzal viccelődtek, hogy miért nem jövünk össze… Ha tudnák, hogy igazából együtt vagyunk, akkor mit szólnának? – Nem gond, hogy utánam jöttél?

- Ha gond is lenne, akkor sem érdekelne – mondta Se Joo és azt a kis lépés távolságot, ami köztünk volt, megtette. Barna szemeiből hiányzott valami, ahogy találkozott a tekintetünk. A megszokott boldogság és könnyedség helyett, valahogy szomorúságot láttam bennük. Ahogy lehajtott fejjel bámult rám, valami megmozdult bennem. A gyomrom borsó méretűre zsugorodott, nem tudom, hogy pillangók szálldostak-e, vagy szilánkok jártak-e táncot benne, de beleborzongtam. Közelebb akartam magamhoz tudni, így a keze után nyúltam és két tenyerem közé fogtam a gitározástól bőrkeményedésekkel teli ujjait. Felemeltem a fejem és csokibarna szemei várakozóan, de mégis érdeklődve figyeltek.

Odahajoltam, hogy azt a pár centimétert, ami elválasztott tőle, lecsökkentsem, de ő hátrahúzódott, mire kínzóan elfacsarodott a szívem.

- Mi a baj? – leheltem halkan, teljesen megrészegülten, ahogy a homlokom az övének támasztottam és a szemeimet lehunytam. Valószínűleg nem csak úgy éreztem, hogy spicces vagyok, hanem tényleg hatott már az a sok alkohol. Ennyit arról, hogy nem leszek részeg…

De ebben a pillanatban csak az érdekelt, hogy megkapjam, amit akarok. És én Se Joot akartam. A csókjait; érezni, hogy fontos vagyok neki; a karjai között akartam tudni magam, hogy minden mást elfelejtsek. Így lassan, hogy ne legyen annyira feltűnő, de közelebb húztam magamhoz a kezével, amit még mindig fogtam.

- Talán nem akarod…? – ahogy megfordult ez a gondolat a fejemben, ijedten nyitottam ki a szemem. Talán már nem is akar velem lenni? Meggondolta magát, és rájött, hogy nem is érdeklem annyira, mint először hitte? - Nem volt jó? Rosszul csinálok valamit?

Hallottam a hangomon, hogy egyre közelebb kerülök a sírás határához, de Se Joo kezei, amik az arcomra siklottak és közé fogta őket, elapasztották az aggályaim, főleg miután válaszra nyitotta a száját.

- Hogyne akarnám! – billentette oldalra a fejét és úgy nézett rám, mint aki súlyos dilemmával küzd és ez már szinte fizikai fájdalmat okoz neki. Szemöldökét összevonta, így mély ráncok jelentek meg köztük, amik éveket öregítettek ezen a fiatal és helyes arcon. Összeszorította ajkait, mintha valami kikívánkozna belőle, de erővel küzd ellene, hogy ne hagyja el egy hang sem a torkát.

- Hát akkor?! – szinte már könyörögtem neki, ahogy beszéd közben az ajkaim súrolták az övét. Vágytam arra, hogy érezzem az irántam táplált érzéseit, újra meg akartam tapasztalni azt a hatást, amit keltett bennem.

- Ha Na… - nem tudom, hogy mit akart mondani, mert eddig bírtam. Ez volt az a pillanat, mikor elvesztettem a fejem és megadtam magam az állati ösztönöknek. Az ajkam Se Jooénak nyomtam, pont úgy, mint a próbateremben, de ezúttal nem engedtem el. Egy kissé megfeszült az érintés alatt, ujjai megdermedtek és megremegtek, ahogy feldolgozta, mit tettem. Kézzelfogható volt a harc a bensőjében, hogy mit tegyen, elfogadja-e a felkérést a keringőre vagy sem - de mindez csupán egy másodpercig tartott. Rögtön utána megéreztem, ahogy elernyed és kezei az arcomról a vállamra, majd pedig a derekamra csúsznak, miközben a szája támadásba lendült és elkezdte falni az enyémet.

Karjaim a nyaka köré fonódtak, ezzel csökkentve minimálisra a testünk közötti távolságot, hogy teljesen nekisimulhassak. Vadul csókoltuk egymást, mintha már éheztünk volna a másik testi közelségére. És ahogy jobban belegondoltam – bár a legkevésbé sem akartam gondolkodni most -, rájöttem, hogy tényleg régen voltunk kettesben és élveztük egymás társaságát utoljára. Talán emiatt hevült fel a testem olyan hamar, emiatt bizsergett minden porcikám és a szívem olyan gyors vert, hogy féltem, egyszer csak megáll.

Beletúrtam Se Joo selymes hajába a tarkójánál, egy pillanatra sem hagytam abba a csókot. Már légszomjjal küzdöttem, de lehetett volna ennél szebb halála egy embernek? Erősen kétlem… Eközben Se Joo ujjai végigszántották a hátam, ahogy egyre jobban belefeledkeztünk a másikba. Egyre szaporábban vettem a levegőt, ujjaim pedig felfedező útra indultak a testén. Éreztem, hogy még jobban elvörösödök – ha ez lehetséges volt még egyáltalán -, ahogy a tenyerem alatt megéreztem Se Joo kemény izmait. A mellizmai kidolgozottak voltak, de a hasához képest semmiség, ahol meg tudtam volna számolni a kockákat, ha akarom. Zihálva nyögtem fel zavaromra, mikor Se Joo kezei a csípőmre vándoroltak és magához szorította az alfelem. Átöleltem és fel sem fogtam, mit teszek, ujjaim a pólója alá csúsztak és csupasz bőrén kezdtek el játszani. Megrezzent az érintésem nyomán, valószínűleg még mindig hideg volt a kezem, de ezen kívül nem ellenkezett.

Sőt, talán még fel is bátorodott, ugyanis követte a példámat, és nagy tenyere a hátamnál bekúszott a pulcsim alá. Éreztem, hogy meglepődik meztelen bőröm tapintásán, mivel a pulóverem alatt csak egy melltartót tapogatott ki. Az idegeim mintha őrült táncot jártak volna, a sok ingert képtelenek voltak feldolgozni, már majdnem reszkettem a fiú karjai közt. Tenyerei az oldalamra siklottak, két keze közé fogva a keskeny derekam. A pulcsim így már egészen felcsúszott a melltartómig, de még így is csak azt éreztem, hogy rettenetesen útban van. Így gondolkozás nélkül, eszemet vesztve kaptam el az alját és elhajolva Se Joo elől – nehogy megüssem véletlenül -, levettem.

Egy pillanatnyi zavar támadt kettőnk között, ahogy lekerült rólam a ruhadarab. Rájöttem, hogy majdnem félmeztelenül állok a fiú előtt, a mellkasom sűrűn emelkedett fel és le, ami még inkább magára vonta Se Joo figyelmét. Ő is zavarba jött és kapkodó levegővételek közepette nyalta meg kiszáradt száját, majd nyelt egyet. Éreztem, hogy ezt a zavart nekem kell áthidalnom, különben megrekedünk itt, így nem eresztve a pillantását, megfogtam a pólója szegélyét és elkezdtem felfelé húzni. Kissé nehezen, sőt a végén már jelentős segítséggel átbújtattam a fején felsőrészt, így ezúttal én csodálhattam meg a fiú testét. A kezeimmel már bejártam előbb minden négyzetcentiméterét ennek a testnek, mégis más érzés volt látni. Minden vér az arcomba szökött és a gyönyörű lett volna az első szó, amit kimondok, ha meg tudtam volna szólalni. De ehelyett karjaim Se Joo nyaka köré fontam, és ezúttal lágyan és óvatosan csókoltam meg.

Ekkor változott meg valami köztünk, ahogy meztelen bőrünk egymáshoz ért, ahogy felhevült testünk egymásnak simult, minden akadály nélkül. Még ennyi alkohol hatása alatt is kezdtem elbizonytalanodni és megijedni. Se Joo ujjai gyengéden masszírozták a bőröm, ami akármennyire is jólesett, nem tudta elfeledtetni velem ezt a kellemetlen érzést. Így ahelyett, hogy behódoltam volna ennek a félelemnek, úgy gondoltam, ha megteszem a következő lépést, akkor csak egy múló szeszélynek fogom tekinteni az előbbi kétségeket.

Ujjaim kedvesen cirkáltak a puha és bársonyos bőrön, és éppen a hasán hullámzottak végig, mikor nem álltam meg a köldöke tájékán, hanem félősen a nadrágja széléhez nyúltam. Erre Se Joo elkapta a csuklóm és gyengéden, de határozottan eltolt magától, megszakítva a csókot.

- Ez nem jó ötlet… - zihálta, tekintete ködös volt, mintha csak most ébredt volna egy mély álomból, amiben még fél lábbal benne gázolt.

- Miért nem? – közelebb hajoltam, hogy legalább az ajkait ismét az enyémen érezhessem, mert az a kis felület – a csuklómra fonódó ujjak -, ahol a bőrünk egymáshoz ért, felháborítóan kevés volt. Szükségem volt rá. A testi közelségével minden mást ki tudtam zárni a fejemből és ennél kellemesebb módszert nem hiszem, hogy találhattam volna ehhez. – Hisz te is akarod…

Már súrolta a szám az övét és még egy lágy puszit is nyomtam rá, mégis ismét elhúzódott tőlem.

- Nem tehetem meg. Képtelen vagyok rá – mondta Se Joo, de olyan hanggal, mintha éppen azt közölte volna velem, hogy halálos beteg. Így kinyitottam a szemem és próbáltam összeszedni magam, hogy megfejtsem a különös viselkedésének okát.

- Miről beszélsz? – kérdeztem halványan elmosolyodva és végül lemondtam arról, hogy ott folytassuk, ahol korábban abbahagytuk, így kihúztam a kezem az ujjai közül, majd hanyagul a vállai köré vetettem a karjaim. Közben az ujjbegyemmel simogattam hol a nyakát, hol pedig a haját cirógattam a tarkóján. – Nem mintha bűnt követnél el vele…

Se Joo végre valahára rám emelte csokibarna szemeit, de azt kívántam, bár ne tette volna. Ijesztő volt az a kétségbeesés, amit láttam bennük. Újfent azt a vívódást tükrözte az arca, amit korábban is, és ez félelemmel töltött el.

- Mi a baj? – suttogtam halkan, mert nem tetszett, hogy ilyen érzéseket látok a fiú arcán. – Talán apa miatt aggódsz? Ne tedd! Beszélni fogok vele és szép lassan megpuhítom úgy, hogy már egy szemernyi kifogása sem lesz a kapcsolatunk ellen.

Miért tűnt a hangom olyan gyengének és rettegéssel telinek még számomra is? Mi az, amit már tudat alatt megsejtettem, de még nem fogtam fel ésszel? Valami nem stimmelt Se Jooval, de ötletem sem volt, hogy pontosan mi. Az egész napos furcsaságok rémlettek fel bennem, amiket folyton félresöpörtem és nem tulajdonítottam nekik nagy jelentőséget, most mégis úgy éreztem, hogy nem volt véletlen egyik sem.

- Nem az apáddal van a baj, Ha Na – rázta meg a fejét lemondóan és kibújt a karjaim közül, mire azok visszahullottak az oldalam mellé. Lehajolt és felkapta a földről a pulcsim, majd a kezembe nyomta. Fel sem tűnt eddig, de egész testemben tiszta libabőr voltam, így hálásan vettem el tőle, hogy felöltözhessek. Ő is magára kapta a pólóját, majd az ajtónak dőlt, így elkerülve a közelemből.

- Akkor mi a gond?

- Azon kívül, hogy nem akarok egy női mosdóban lefeküdni veled? – kérdezett vissza epésen és rá annyira nem jellemző módon egy gúnyos mosollyal az arcán. – Hát tényleg nem érted?

Nem tudom, hogy pontosan mit is akartam korábban Se Jooval csinálni, de ahogy kimondta a „lefeküdni” szót, éreztem, hogy vér tolul az arcomba és lesütöttem a szemem. Fogalmam sincs, hogy meddig mentem volna el vele, ha nem állít le, mert még ha küzdöttem is az ellen a kellemetlen érzés ellen, ami egyre jobban bugyogott az ereimben, nem tudom, hogy erősebbnek bizonyultam volna-e nála. Talán erre célzott Se Joo is? Hogy sejtette, hogy visszakoztam volna és ezért fújta le az egészet? Vagy egészen másra gondolt? Esetleg…

- Akkor… velem van baj? – egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy feltegyem-e ezt a kérdést, de aztán mégis kibukott belőlem. És ahogy nem cáfolt meg, egy ütemet kihagyott a szívem és a vér, ami korábban oly buzgón tódult az arcomba, most ugyanolyan gyorsan hagyta is el azt.

- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem – felelt és elfordította a fejét, hogy rám se kelljen néznie. – De akkor is hazudnék, ha azt mondanám, hogy igen.

- Nem akarsz kicsit konkrétabban fogalmazni? – pislogtam rá értetlenül és nem tehettem ellene, de a félelmem ellenére harag csendült ki a hangomból. Nem tudtam kontrollálni magam és már megint olyasmit mondtam, amit, ha kétszer átgondolok, akkor valószínűleg ki sem ejtek a számon. – Előbb még minden olyan jó volt! Oké, elismerem, hogy nem éppen ideális a helyszín, de azt ne mondd nekem, hogy nem akartad volna folytatni!

- És mit érsz vele, ha beismerem, hogy folytatni akartam volna? – kérdezett vissza ismét, és már kezdett idegesíteni, hogy folyton kérdéssel felel a kérdéseimre. – Igen, egy gyenge pillanatomban engedtem a csábításnak, az alkohol miatt nem voltam teljesen magamnál és belementem a játékba. Holott pontosan tudtam, hogy nem lenne szabad.

- Játékba? – úgy visszahangzott ez az egy szó a fejemben, mintha egy harang kondult volna meg benne újra, meg újra. Se Joo most komolyan ezt mondta? Rémesen ismerős volt ez a beszélgetés. Az, hogy már megint csak én gondoltam komolyan a tetteim és a másik félnek csupán egy játék volt, túlságosan egy másik személyre emlékeztetett a helyzet… – Csak ennyit jelentett neked?

- Talán neked nem? – nézett a szemembe egy fanyar mosollyal. – Mindaddig játék, míg tudom, hogy nem az enyém a szíved.

Éppen ki akart belőlem bukni a sértettség, amit a szavai okoztak, rá akartam zúdítani a haraggal keveredő félelmem, ami pár másodperc alatt halmozódott fel bennem, de ettől úgy leeresztettem, mint egy lufi.

- A szíved mélyén pedig nem én vagyok az, akire vágysz – mondta olyan halkan, hogy nagyon oda kellett figyelnem, ne maradjak le egyetlen egy szóról se. Arcán a szomorúságon kívül a fájdalom is helyet kapott, amitől elszorult a torkom. – És erre csak most jöttem rá. Vagy talán mindig is tudtam, csak nem akartam elfogadni, akárcsak te magad.

Elnyílt szájjal hallgattam halk hangját, ami még akkor is olyan simogató volt, mikor ezeket a borzalmas szavakat mondta ki. Ahogy lassan kezdtem felfogni, hogy mit jelentenek a mondatok, amik elhagyták azokat a telt ajkakat - amik még nem sokkal ezelőtt oly gyengéden becézgették a számat -, úgy éreztem, hogy több tonnás súly nehezedik a mellkasomra.

- Nem – jelentettem ki határozottan és keményen néztem a fiú barna szemeibe. – Tévedsz.

- Nem vagy szerelmes belém, Ha Na, akármennyire is fáj ezt kimondanom – közelebb lépett hozzám egy lépéssel, ahogy ellökte magát a mosdó ajtajától, mire legszívesebben elhátráltam volna tőle, de a mosdókagylótól egy lépést sem tudtam tenni. Mintha ezzel ugyan megvédhettem volna magam a szavaitól… - Nem tudom, hogy iránta mit érzel, csak sejtéseim vannak, de többet jelent számodra ő, mint én.

- Ez nem igaz! – fakadtam ki kétségbeesetten. – Ő csak játszadozik velem, nem jelentek neki semmit sem, és amúgy is, egy ilyen pasi labdába sem rúghat melletted!

- Oh, ez igazán kedves tőled! – nevette el magát Se Joo váratlanul, mire csak ledöbbenve meredtem rá. Nem számítottam rá, hogy egy ilyen helyzetben bármit is viccesnek találhat. De miután a nevetése elhalt, egy szánakozó mosoly jelent meg a helyén. – De az, hogy Kyu Hyun mit érez irántad, annak semmi köze ahhoz, hogy te milyen érzéseket táplálsz iránta. Az, hogy megbántott és talán ő is olyanokat mondott neked, amiket nem gondolt komolyan, az csak haragot szült benned, de nem törölte el a gyengéd szálakat, amik hozzá fűznek.

- Se Joo, te mégis miről be… - de még mielőtt befejezhettem volna a mondatot, minden a helyére kattant a fejemben. Az elhangzott szavak egy pillanat alatt értelmet nyertek, és így falfehér arccal néztem az előttem álló fiúra.

- Igen, tanúja voltam a tegnap esti beszélgetéseteknek Kyu Hyunnal – válaszolta meg a kimondatlan kérdésem, mire meg kellett kapaszkodnom a mosdókagyló szélében, hogy talpon tudjak maradni. Nem láttam rajta se dühöt, se fájdalmat, se reményt. Teljesen kifejezéstelenül bámult rám.

Ez az egy mondat pedig mindent megmagyarázott, ami a mai nap folyamán történt és nem értettem. Se Joo kíváncsi és fürkésző tekintetét, a gyenge mosolyát, az elutasításait és a feszültséget, ami Kyu Hyun miatt elfogta. Ha pedig Se Joo hallotta az egész beszélgetésünket a konyhában, akkor tudomást szerzett a kettőnk közötti csókról is…

- A-akkor tudod, h-hogy le-lezártam a dolgokat véglegesen v-vele – nem tudom, hogy mennyire értette a dadogásom közepette a mondandómat.

- Lezártad? – kérdezett vissza félrebillentett fejjel, szemöldök ráncolva, majd megcsóválta a fejét. – Ugyan! Attól a pillanattól kezdve, hogy olyan érzéketlenül kezelte a köztetek lezajlott csók témáját, csak színészkedsz. Viszonozni akartad azt, amit tőle kaptál, így sértegetni kezdted és fájdalmat akartál okozni neki. Meg akartad neki mutatni, hogy itt vagyok neked én, de miután rájöttél, hogy semmit sem értél el vele, csak ki akartad tölteni azt az űrt, amit maga után hagyott. Ezért csókoltál meg korábban és ezért estél nekem itt, a mosdóban is. Mindegyiket azért tetted, hogy pótold azt a hiányt, amit ő hagyott maga után, hogy azt a fájdalmat, amit okozott neked, eltöröld.

- Miért csinál mindenki úgy, mintha jobban tudná azt, hogy mit érzek, mint én magam?! Miért akarja mindenki megmagyarázni azt, hogy mit miért tettem?! – nem bírtam tovább és kiborultam, rázúdítva végül a feszültségemet Se Joora. A kezeimbe temettem az arcom és reméltem, hogy ez a beszélgetés igazából meg sem történt közöttünk. Reménykedtem, hogy ha ismét kinyitom a szemem, akkor kiderül, hogy csak egy álom volt az egész. De akárhogy teltek a másodpercek, nem akart eltűnni a mosdó fehér csempéje és Se Joo sem akart semmivé foszlani. – Ez tiszta őrület…

- Melyik része lenne őrület? – kérdezte úgy, mintha csak arról érdeklődne, holnap milyen időjárás lesz.

- Mindegyik! – vágtam rá azon nyomban, mikor kinéztem az ujjaim mögül. Nem számítottam rá, hogy míg én próbáltam szabadulni ebből a rémálomból, Se Joo már nem pár lépésre állt tőlem, hanem egyenesen fölém tornyosult. Kezével megragadta a csuklóm és magához húzott úgy, hogy arcunk között csupán pár centi távolság lett. Éreztem a forró leheletét a bőrömön és ezúttal nem kellemesen csiklandozott, hanem rémülettel töltött el.

- Akkor nem vagy szerelmes Kyu Hyunba? – olyan váratlanul ért a kérdése, hogy egy pillanatra megszeppentem, csak azután válaszoltam, miután magamhoz tértem a döbbenetből.

- Persze, hogy nem!

- De szeretsz a közelében lenni, nem?

- Igen, de… - nem akartam hazudni és értelmetlen is lett volna.

- Kedveled őt?

- Igen, de…

- Vonzódsz hozzá?

- Igen, de…

- Fájt, hogy nem gondolta komolyan azt a csókot, igaz?

- Igen, de… - Se Joo ujjai egyre erősebben fogták a kezem, így igyekeztem szabadulni a szorításából.

- Bántani akartad ezért?

- Igen, de… - kezdett elegem lenni ebből a kérdezz-felelek játékból, és abból, hogy egyszer sem hagyta, hogy végigmondjam, amit akarok. Csak arra vártam, hogy végre fogyjanak el a kérdései és elmenekülhessek innen. El akartam bujdokolni és mindent elfelejteni.

- Azt akartad, hogy ugyanannyira szenvedjen, mint te, igaz?

- Igen, de…

- De azért igenis fontos neked, nem igaz?

- Igen, de…

- Mert szereted őt, igaz?

- Igen, de…

---

[1] Rangidős vagy idősebb emberre használt kifejezés, amivel nők illetik a férfiakat.

[2] Hagyományos koreai ivós játékok