Sziasztok!
Megtorlás
Hihetetlenül,
eszméletlenül, elképzelhetetlenül sajnálom, hogy csak most jövök ezzel a
fejezettel, rengeteget késtem, de sajnos megvolt rá az okom, amit ki is
fejtenék majd később. Szóval elkészült a 33. fejezet, ami nem tudom, hogy
eléggé eseménydús lett-e, illetve, hogy kinek mennyire fog tetszeni, és írás
közben nem is ezt akartam kihozni ebből a részből, mégis azt vettem észre, hogy
már majdnem 10 oldal, és még sehol sem tartok abból, amit szeretnék. Így
sikerült ezt megírni, remélem azért tetszeni fog nektek!
Ami pedig a
továbbiakat illeti, nincsenek túl jó híreim. :/ Igazság szerint már augusztus
végén beindultak az egyetemen a dolgaim, és ahogy a suli elkezdődött ez csak
rosszabb lett. Nagyon sok mindent vállaltam magamra ebben a félévben, amit
lehet, hogy később meg fogok bánni (vagy már el is kezdtem), így nem
csodálkoznék, ha idő előtt idegösszeomlás kapnék. De ezért most először nem
a kedvvel van a gond, hanem az idővel. Egyszerűen nincs időm rá, és ha úgy
alakul, hogy mégis, akkor olyan kimerült és fáradt vagyok, hogy azért nincs
erőm leülni és írni. Viszont nem szeretnék sem szünetet, sem megszakítást
elrendelni, hanem ahogy az energiáim engedik, jönnek majd a fejezetek, csak
rendszertelenül valószínűleg. Remélem, hogy ennek ellenére nem hagytok cserben
és azért olvasni fogjátok a történetet! :) Mert én is annyira szeretném folytatni, mint amennyire ti várjátok (vagy legalábbis remélem, hogy annyira:D), mert minél hamarabb be szeretném fejezni a második kötetet. *-* De ennyi magyarázat után jöjjön a
szokásos szöveg: mindenkinek jó olvasást kívánok! ^^
Megtorlás
- Hé, figyelj oda jobban,
különben Ji Min megint rajtad fogja köszörülni a nyelvét! – suttogta a fülembe
Nam Gil, ma már legalább huszadjára. Ezért gondolatban megráztam magam és
igyekeztem visszarángatni magam a jelenbe, ahol éppen a világ leggonoszabb
hárpiájával voltam összezárva egy helyiségbe.
- Sajnálom – makogtam, miközben
elkaptam a tekintetem egy széles vállról, amin egy kecses kacsó nyugodott, és
kivertem a fejemből a meglepően agresszív gondolatokat a testrész eltávolításával
kapcsolatban. Nem lett volna szerencsés, ha Ji Min a tánc mellett még erőszakért
is lecseszett volna. És valószínűleg Se Joo sem díjazta volna, ha
féltékenységből fizikailag bántalmazom a táncpartnerét…
Ahogy felmerült bennem a neve,
akaratlanul is összerándultam.
Még mindig olyan valószerűtlennek
hatottak a tegnap este történtek. Csak akkor döbbentem rá, hogy nem egy mámor
szülte rémálommal volt dolgom éjszaka, mikor ma délután a próbára jövet, csak
egy halovány üdvözlést kaptam tőle, egy még haloványabb mosoly kíséretében.
Ugyanis tegnap este akkor láttam
utoljára, mikor kisétált a mosdó ajtaján és magamra hagyott. Nem ment vissza a
terembe a többiekhez, és nekem sem volt kedvem könnyáztatta arccal, minden
percben azzal küzdve, nehogy elsírjam magam, ott jópofizni és nevetgélni a srácokkal.
Így visszaballagtam a koleszbe, és minden teketóriázás nélkül bebújtam az ágyba
úgy, ahogy voltam. De akármilyen fáradtság is lett úrrá rajtam, akármilyen
keveset is aludtam az elmúlt napokban, megint nem jött álom a szememre. Éberen,
a korábban lezajlott eseményeket újra és újra lejátszva az agyamban, képtelen
voltam megnyugodni.
Folyton egyetlen gondolat
motoszkált a fejemben: vége van. Se Joo és én szakítottunk. Vagy inkább ő
szakított velem? Nem is tudtam, hogy pontosan mi történt. Csak azt, hogy mi
lett az eredménye: elveszítettem őt. Még ha tudtam is, hogy helyesen döntöttem,
akkor sem voltam képes ezt olyan könnyen megérteni és elfogadni. Minden
pillanatban az ellen kellett küzdenem, hogy kikecmeregjek az ágyból és
odarohanjak a szobájukhoz, majd dörömbölve az ajtajukon, könyörögjek, hogy
bocsásson meg és adjon még egy esélyt. Pedig tisztában voltam vele, milyen
reménytelen lenne… A szívem elszorult, a könnyeim pedig csak folytak, mintha
soha nem akarnának elapadni.
Ki Young valamikor hajnali
háromkor esett be a szobába, de úgy tettem, mintha aludnék. Nem akartam mesélni
neki, nem akartam magyarázkodni és semmiképp sem akartam visszaemlékezni az oly
friss és eleven szavakra és képekre, amik még ilyen későn sem hagytak nyugalmat
nekem. Habár tisztában voltam vele, hogy a reszkető vállaim árulkodóak, és
biztosan rájött, hogy nem alszom, nem szólt egy szót sem. Hálás voltam, hogy
nem kezdett el egyből faggatni és kérdezősködni. Fél órába tellett, mire végre
egyenletesen és mélyen lélegzett a szoba másik oldalán, én pedig megnyugodhattam.
Nem tudom, mikor nyomhatott el
végül az álom, de arra keltem, hogy a telefonom őrült módjára csörög, Ki Young pedig
kapkodja magára a ruháit.
- Szia! – köszönt és mikor
ránéztem, láttam, hogy ijedten pislog rám. Remek, biztosan csodásan festek a
kialvatlanságtól.
- Szia! – ásítottam egy
hatalmasat és én is nekiláttam a készülődésnek, megfontoltan kerülve a lány
pillantását. Felvettem egy bő tréningnadrágot és egy nagy, fehér pólót. Nem
futotta ma többre az energiámból, nem mellesleg pedig délelőtt a balettra úgy
véltem, megfelelő viselet lesz. Amint összefogtam a hajam egy gyors fésülködés
után, azt hittem sírógörcsben török ki, mikor megláttam a tükörképem. Olyan
sötét karikák díszelegtek a szemem alatt, hogy kifejezetten jó halloweeni csontvázkellék
lettem volna.
- Igen, elég pocsékul festesz, ha
engem kérdezel - jegyezte meg Ki Young, míg a táskájába pakolta a cuccait.
- Köszönöm – morogtam, habár nem
haragudhattam meg a lányra azért, mert igazat mondott. Így csak sóhajtottam
egyet és az oldaltáskámmal felszerelkezve elindultam a lenti fürdőbe, hogy
megmossam az arcom és fogam. Young úgy követte minden mozdulatomat közben,
mintha attól félne, mikor borulok ki. Már csak két lány sürgölődött a tükrök
előtt, mikor megérkeztünk. A legtöbben ilyenkor már vagy az órájukon
üldögéltek, vagy serényen dolgoztak. Csak mi voltunk Ki Younggal ilyen mindent
az utolsó pillanatra hagyó típusok.
- Milyen óráid lesznek ma? –
érdeklődött könnyednek szánt hangon, de egy cseppet sem tudott átverni.
- Balett és japán. Délután pedig
táncpróba a klipre. És vár rám vagy egy tucatnyi házi japánból, amit még
fogalmam sincs, mikor fogok megcsinálni – feleltem, vigyázva, hogy a
kelleténél több habot ne köpködjek közben a tükörre. Mivel nekem beszélni sem
volt kedvem jelen pillanatban, úgy éreztem, hogy ideje átterelni egy másik
témára a beszélgetés fonalát. – Hogy haladtok a ruhákkal a forgatásra?
- Jaj, ne is mondd, éjjel-nappal
tervezünk és varrunk! – fakadt ki a lány hirtelen erőre kapva, mire egy gyenge
mosolyra húzódott a szám. – Már annyiszor szúrtam meg az ujjaim tűvel, hogy
félő, elvérzek! Nézd csak meg, tele van a kezem sebtapasszal! Látod?!
Nem tudtam visszatartani és
elnevettem magam. A manószerű lány úgy dühöngött felháborodásában, hogy nem
lehetett megállni nevetés nélkül. Főleg mikor az arcomba nyomta a kezeit, hogy
hátha három milliméter távolságból jobban látom az ujjait beborító színes
ragtapaszokat.
- Már azt hittem, sosem fogsz
újra nevetni – mosolyodott el gyengéden rajtam, mire egyből lehervadt a mosoly
az arcomról. Éppen ekkor sétált ki az a két lány is a mosdóból, akik eddig
szépítkeztek, hogy elinduljanak teljesíteni a napi bokros teendőiket. – Ne érts
félre! Nem akarlak bármire is kényszeríteni, majd elmondod, ha készen állsz rá.
Csak aggódom érted.
- Kedves, hogy aggódsz, de jól
vagyok – mondtam automatikusan és elkezdtem eltüntetni a sötét karikákat a
szemem alól, hogy ne kelljen a lány igencsak kétkedő arckifejezését bámulnom
közben.
- Add ide! – kapta ki a kezemből
hirtelen Ki Young a korrektort és elkezdte kijavítani az én hevenyészett
munkámat. Tény, hogy nem volt túl nagy tehetségem a sminkeléshez, így nem akadékoskodtam
ez ellen.
- Köszi – motyogtam sután és
hagytam, hogy kezelésbe vegyen. Arra koncentrált, amit csinált, de mégis láttam,
hogy nagyon folytatni akarja a beszélgetést, annak ellenére, hogy tisztában
volt vele, én hogy állok a dologhoz.
- Kész is! – jelentette ki két
perccel később és az államnál fogva jobbra-balra forgatta a fejem, hogy
ellenőrizze a munkája minőségét. Végül elégedetten eleresztett és átnyújtotta a
korrektort. Mikor el akartam venni tőle, akkor viszont nem engedte el, így
értetlenül emeltem rá egyik szemöldököm. – Ha Na…
- Ki Young, ne kezdd! – szóltam
rá elhúzva a számat, hátha ezzel meg tudom akadályozni a tirádát és kioktatást,
amit éppen készült a nyakamba zúdítani. De nyilvánvalóan kevés voltam én ahhoz,
hogy szembeszálljak a százötvenhét centis, tömény energiabombával.
- Ide figyelj, Ha Na! – kezdett
bele, de a kemény hangnem után, amit megütött, egészen gyengéden folytatta. –
Komolyan aggódom érted. Eddig azt hittem, hogy csak egy múló szeszély az egész,
és hamar túl leszel rajta. Azt gondoltam, hogy csak a hirtelen változás az
életedben, ami ilyen rossz hatással van rád. De napok óta alig alszol, alig eszel
és majdnem minden éjszaka azzal telik, hogy megpróbálod elfojtani a sírásodat,
meg ne halljam. Emellett még itt van ez a klip is, ami valószínűleg nagy terhet
ró rád, meg az órák, amikre járnod kell és teljesíteni rajtuk.
A tenyerébe fektette a kezem és
belehelyezte a korrektort, mintha egy titkos kincset bízott volna rám, majd
összezárta körülötte az ujjaim.
- Félek, hogy összeroppansz a
nagy súly alatt, amit megpróbálsz egyedül cipelni – összevonta szemöldökét,
amik között egy kicsi ránc jelent meg, és aggodalom sugárzott az egész
lényéből, ami kezdte megolvasztani az ellenállásomat. – Nem erőszakolom ki,
hogy beszélj róla, de tudd, hogy számíthatsz rám. Ha hallgatóság kell, akinek
kiöntheted a szíved, akkor itt vagyok. Ha kell egy váll, amin kisírhatod magad,
akkor itt vagyok. Ha csak egy bokszzsákra van szükséged, amin kitöltheted a
mérgedet, arra nem vállalkoznék, bocsi, de ajánlok helyette egy jó edzőtermet.
Egy kis ijedt nevetés bukott elő
a torkomból, ami gyorsan el is halt, mégis jólesett ez a kis öröm a sok sírás
után. Bár a szemeimet már így is ellepték a könnyek és nagyokat kellett
pislognom, hogy ne eredjenek meg lefelé az arcomon.
- Nem akarok egyik reggel arra
ébredni, hogy már csak a hűlt helyedet lelem a szobában. Nem menekülhetsz el és
ne is álmodj róla, hogy megszöksz! Mert akkor felkutatlak, megtalállak és a hajadnál
fogva foglak visszarángatni az ügynökséghez – mondta ismét határozottan a
lány, mégis kedvesen simított végig a kezemen. – Szóval a lényeg, hogy itt
vagyok!
- Ki Young! – rebegtem halkan és
már éppen azon voltam, hogy mindent elmondok neki, mert nem bírtam magamban
tartani, de kicsapódott a mosdó ajtaja, mire rémülten ugrottunk egyet mindketten.
És hát a hangulatot nem is
lehetett volna jobban elrontani kettőnk között, mint amivel a balsors megáldott
minket - egy nem kívánatos személy megjelenésével. Ahogy felmérte a helyzetet –
meghitt légkör, könnyes szemek és sírásra görbülő száj -, egy gonosz vigyor
jelent meg az ajkain.
- Talán megzavartam valamit? –
csukta be maga mögött az ajtót Jung Hee, de egy tapodtat sem mozdult. A
hangjából csak úgy sütött a rosszindulat és a káröröm. Nyilván tetszett neki,
hogy ilyen sebezhető állapotban láthat és ki akarta használni a helyzetet.
Szóval gyorsan megtöröltem az arcom
és a szemem, még arra sem ügyelve, hogy ezzel valószínűleg tönkreteszem Ki
Young tökéletes sminkjét. Majd igyekeztem a legérzelemmentesebb kifejezést
felölteni, ami csak a tarsolyomban volt, hogy ne találhasson rajtam fogást a
lány.
- Csak a szemem égett ki ettől a
borzalmas felsőtől, amit viselsz, ne aggódj! – villantott egy fölényes mosolyt
Ki Young, mire kissé megrándult Jung Hee szája. Én ugyan nem értettem, hogy mi
a problémája az almazöld pólóval, amit a lány viselt. – Azt hittem, ennél jobb
ízlésed van. Vagy csak lejjebb adtad az igényeidet?
- Ez a felső többet ér, mint a ti
ruháitok együttvéve – vágott vissza és keresztbe fonta a karját a mellkasa
előtt.
- Ha mostanában a hamisítvány a
divat, akkor le vagyok maradva egy lépéssel – cuppantott egyet a szájával Ki
Young és öröm volt nézni, ahogy Jung Hee arcán halvány rózsaszín folt jelenik
meg. Így pedig eleresztettem egy halvány mosolyt, mert még a nagy letargiámban
is kiélveztem minden egyes percet, ami Jung Hee számára kínos volt.
- Mi az, testőrt fogadtál magad
mellé? – fordult felém olyan vehemenciával, hogy még hátra is hőköltem a
támadásától. – Már annyira sem méltatod az embereket, hogy magad szólj hozzájuk?
Itt vagy az ügynökségnél és máris azt hiszed, tiéd az egész világ?!
- Fogd vissza magad! – máskor
valószínűleg jót szórakoztam volna a kiborulásán, de ma nem voltam olyan
állapotban, hogy eleresszem a fülem mellett a megjegyzéseit.
- Azért bőgsz itt a mosdóban,
mert nem tudod, hogy ma melyik cipődet vedd fel? Vagy, hogy ma melyik tanár
előtt kell eljátszanod, hogy értesz is valamihez? – kérdezte a lány maró
gúnnyal, úgy téve, mintha egy hercegnő lennék, akinek kiskora óta mindent a
feneke alá toltak. – Bár el kell ismernem, borzalmas munkát végeztél a mai
viseleteddel.
- Még mindig rólam beszélünk,
vagy már áttértünk rád? – vicsorogtam egy erőltetett mosollyal rá, mert egyre
jobban éreztem, hogy kezdek kijönni a sodromból. Most nem tudtam tolerálni a beszólásait
és a viselkedését…
- Én legalább nem töltöm azzal
már a harmadik napomat, hogy bőgőmasina módjára rejtőzöm a WC-ben – mondta megvetően
és hátravetette a válla fölött a hosszú haját. – Ha már most problémát jelent,
hogy nem te vagy a középpontban és valamit csinálnod is kell, akkor jobb, ha
elhúzod a csíkot innen minél hamarabb. Csak szívódj fel, sok embernek
szívességet tennél vele!
Persze, nem tetszett, amit
mondott és az arcom rózsaszínben játszott már, de mégis mással csapta ki a
biztosítékot nálam, mikor folytatta.
- Nem csak én vagyok az ügynökségnél,
aki örülne annak, ha eltűnnél innen. El sem hinnéd, hány ember utál téged
számtalan okból kifolyólag! És akadnak olyanok is, akik csak egyszerűen
megkönnyebbülnének, ha végre megszabadulhatnának tőled. Például Se Joo is ezt a
tábort erősíti, ha jól tudom.
Az a gyenge és utálatos mosoly,
ami eddig az ajkaimon pihent, egy szempillantás alatt eltűnt onnan. Éreztem,
hogy kifut a vér az arcomból és falfehéren meredek a lányra. Észre sem vettem,
mit teszek, csak mikor már késő volt.
- Miről beszélsz?! – kiáltottam
rá vadul, kikelve magamból, miközben az alkaromat magam elé emelve,
nekitaszítottam az ajtónak. Hangosan felnyögött és fájdalmasan összeszorította
a száját, de mégis diadal csillant a szemében.
- Ha Na! – szólt rám Ki Young és
megfogta a szabad karom, amivel nem nyomtam neki Jung Heet az ajtónak, de
leráztam magamról. – Engedd el, hallod?!
- Oh, csak nem érzékeny pontra
tapintottam? – összeszűkült szemekkel vizslatott, és egy győzedelmes mosollyal
méregetett. – Végig azt hittem, hogy Kyu Hyunra utazol, de több vasat tartasz
egyszerre a tűzben, nem igaz?
- Ha Na, bajba kerülsz, ha
rajtakapnak minket! – Ki Young egyre jobban kétségbeesett és vékonyka hangja az
agyam még higgadt részéhez el is jutott, de a kíváncsiság és félelem, ami egyre
jobban keveredett bennem, nem hagyta, hogy meg is értsem ezeket a szavakat. –
Tudod, hogy a gyakornokok nem verekedhetnek!
- Mire akarsz ezzel célozni?! –
sziszegtem Jung Heenek, fittyet hányva barátnőm esdeklő szavaira.
- A madarak azt csiripelték, hogy
már régóta érdeklődsz Se Joo iránt – önfeledt módon élvezte, hogy az orrom alá
dörgölheti azokat az információkat, amiket elvileg nem tudhatott volna. És a kíváncsiságomat
a rémület oly mértékben felülmúlta, hogy éreztem, ahogy lever a hideg veríték.
Még Ki Young is elhallgatott, amint megértette, hogy mit is mondott a lány.
- Ki mondta ezt neked?! – nem
csak a hangom remegett, hanem egész testemben reszkettem már. Hogy lehet az,
hogy olyanok tudnak az életem bizonyos részleteiről, akiknek nem kellene?
Először Jae Wan, amit ugyan megértek, hiszen elviekben találkoztunk már
korábban, na de Jung Hee?! Ő mégis honnan szedte ezt?
- Lényegtelen, hogy kitől tudom – rázta meg a szőke fejét. – Inkább fogadd meg a tanácsomat, amit most ingyen
és bérmentve kapsz! Az a vak rajongás, amit iránta érzel, szánalmas. Tudd, hol
a helyed, mert annyit biztosan tudok, hogy nem egy olyan srác mellett, mint Se
Joo vagy netalántán Kyu Hyun! Bár ha Se Joo bármit is érez irántad, az őt is
minősíti. Már az, hogy megtűr maga mellett, arról árulkodik, hogy szegényes és
pocsék az ízlése, amiért csak undorodni tudok tőle. Egy kész csalódás a pasi,
ha…
A velem kapcsolatos sértéseket
bizonyára végtelenségig képes lettem volna hallgatni, mert az a több éves
gyakorlás után lepergett már rólam. (Vagy legalábbis annyira nem éreztem magam
rosszul miattuk.) De az, hogy valaki olyat szidnak, aki fontos számomra, arra
az átlagnál érzékenyebb voltam. Igazából Jung Hee nem is mondott olyan komoly
és kemény dolgokat, és egy másik napon bizonyára csak egyszerűen visszavágtam
volna valamivel, miután sikerült visszafognom magamban az első zsigeri
reakciókat. Ma viszont nem az a nap volt.
Ma túl sok minden járt a fejemben
ahhoz, hogy ilyen nyugodtan kezeljem a szituációt. Az a sok érzelem, ami napok
óta tombolt bennem, az a sok esemény, aminek mostanában a részese lehettem –
egyszerűen túl sok volt. Az, hogy Jung Hee Se Joot vette célba, kész
istenkáromlásnak tűnt a szememben. Még a szakításunk után is – vagy éppen a
szakításunk miatt -, anyatigris módjára védelmeztem őt. Nem bírtam elviselni,
hogy így beszél róla, hogy ilyen lenézően viselkedik egy olyan gyengéd, kedves
sráccal, aki ezt a bánásmódot egyáltalán nem érdemli meg. Jung Heenek sikerült
pontosan abba a lüktető sebbe beletenyerelnie, aminek következtében minden
idegszálammal védekezésre kényszerültem. A legjobb védekezés pedig a támadás…
Igazából észre sem vettem, hogy
lendül a kezem.
És most nem volt ott senki, hogy
megállítson. Senki nem kapta el a kezem még idejében, senki nem szólt rám, hogy
álljak meg. Senki nem vont kérdőre, még mielőtt valami ostobaságot tettem
volna. Nem. Ezúttal nem.
Egyszerűen pofon vágtam Jung
Heet. Nem túl erősen, de azért csípte a tenyerem a cselekedetem.
- Ha Na! – kapta a szája elé Ki
Young a kezét döbbenten és egyszerre ijedten.
Ugyanazt a döbbenetet és
ijedtséget éreztem magamon is, ami átjárta a lányt, és kissé esetlenül, akadozó
mozdulatokkal elléptem Jung Hee elől. Nagy szemekkel néztem a rózsaszín arcú,
értetlen és egyben felháborodott lányt.
Ahogy teltek a másodpercek, lassan
kezdtem felfogni, hogy mit tettem. Az ijedtség, amit kezdetben éreztem,
rettegésbe fordult át, mivel már a harmadik nap sikerült megszegnem az egyik
legfontosabb szabályt.
A gyakornokok közötti tettlegességet keményen megtorolják.
- Én… - nem tudtam, mit
mondhatnék, de valamit tennem kellett, hogy ebből ne legyen balhé! Nem
engedhettem meg magamnak, hogy máris megkapjam az első figyelmeztetésem a
háromból, főleg nem egy ilyen ostoba hiba miatt.
- Te hülye ribanc! – nézett rám
hitetlenkedve Jung Hee, és még csak felkészülni sem maradt időm, úgy esett
nekem, mint egy veszett vadmacska. Két kézzel belekapaszkodott a hajamba, mire
hangos kiáltás tört elő a torkomból a fájdalom hatására. Miután felocsúdtam a
hirtelen meglepetésből, engem sem kellett félteni! Megragadtam a lány karját és
ott ütöttem, ahol értem, hogy végre elengedjen. Sikerült elkapnom a szőke
hajából egy marokkal, és jó erősen meghúztam, mire felsikoltott, majd olyan
jelzőkkel illetett, amiket itt nem ismételnék meg.
- Elég, hagyjátok abba! – csak
elmosódott háttérzajként érzékeltem Ki Young rémült kiáltozását, és még annál
is kevésbé a hiábavaló próbálkozását, hogy szétválasszon minket. Jung Hee
kétszer elég erősen arcon ütött, aminek hatására vér íze terjedt szét a
számban, meg a körmei jó pár helyen belém mélyedtek, véres nyomokat maguk után
hagyva.
- Elég! – ez már egy sokkal
erőteljesebb hang volt, majd egy erős tenyér és kérlelhetetlen ujjak simultak a
karomra. Egy határozott rántással pedig kiszabadítottak Jung Hee karjai közül,
aminek elég sok hajszálam látta kárát. – Mindhárman, kifelé!
Csak az erős ujjakat éreztem a
karomon, amik szinte már belemartak a bőrömbe, de nem ellenkeztem. A félelem
szinte teljesen megbénított, élettelen bábuként követtem a felbukkant hóhért. A
hóhér pedig egy igen izmos, nagyobb darab, jócskán ősz hajszálakkal bíró férfi
képében jelent meg. Egyik kezében engem vonszolt, a másikban Jung Hee nyivákolt
ijedten. Ki Young lehorgasztott fejjel követte a hármas fogatunkat és
ugyanolyan kétségbeesettnek tűnt, mint amilyennek én éreztem magam.
Ugyanis most már biztos voltam
benne, hogy ezt nem úszom meg. Szabályt szegtem, vagyis most nem lesz menekvés.
Ebből a pácból sem Jae Wan, sem pedig a bátyám nem fog tudni kihúzni. A félelem
mellé pedig rögtön társult is a bűntudat, hogy mind Sung Channak, mind az
apámnak tett ígéretemet egyszerre sikerült megszegnem. Képtelen voltam meghúzni
magam és elkerülni a bajt…
- Mi a nevetek? – kérdezte a
férfi szinte ugatva, mire mindannyian válaszoltunk. - Itt várjatok meg, és ne
mozduljatok! – ezzel a nappaliban hagyott minket, rémült kisegereket, mint akik
a halálsorra várnak. Ki Young mellé léptem és átkaroltam a vállát.
- Ne aggódj! – suttogtam halkan,
de még számomra is hamisan hangzott minden egyes szó. De aztán igyekeztem erőt
meríteni valahonnan nagyon mélyről. Mivel egy valamit abban a pillanatban
elhatároztam, mikor megértettem, hogy ez a botrány a felsőbb vezetés fülébe fog
jutni. Ki Youngot nem hagyom, hogy megbüntessék. – Mindent meg fogok oldani.
Csak bólintott egyet, bár kételkedtem
benne, hogy fel is fogta a szavaim értelmét. Jung Hee fel-alá járkált a
helyiségben és a nagy aggodalom közben még arra is maradt ideje, hogy egy-egy
gyűlölködő pillantást vessen rám.
Talán öt percbe telt, mire az
ismeretlen férfi visszatért. Közben rájöttem, hogy valószínűleg ő a másik
portás – avagy verőember, legalábbis a kinézetét tekintve -, akivel Kyu Dong
osztozott a műszakokon.
- Menjetek a huszonkilencedik
emeletre, a kétezer-kilencszázharminchetes irodába. Már várnak rátok –
jelentette ki hűvösen a férfi, mi pedig riadtan indultunk meg az ügynökség
épületébe. Ugyan próbáltam Ki Youngban tartani a lelket, de úgy nehezen ment,
hogy én magam sem hittem el egyetlen szavamat sem.
A keresett irodáig tartó út olyan
rövidnek tűnt, mintha csak a szomszédos szobába mentünk volna át a kollégium
nappalijából. Az ajtó előtt viszont mindhárman megtorpantunk, végül egy megvető
pillantással Jung Hee kopogott be, amire egy halk „szabad” felelet érkezett.
Jung Hee kihúzta magát, de mégis
lehajtott fejjel sétált be az irodába. Elengedtem Ki Youngot és a nyomában
beléptem a helyiségbe, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Halkan köszöntünk
mindhárman és megálltunk egy sorban az ajtótól nem messze.
A helyiség aprócska volt, egy
nagy ablakkal, egy hosszú asztallal és akörül székekkel. Az asztalnál három
személy foglalt helyet, akik közül csak egyet ismertem fel, és ennyi pont
elegendő volt, hogy a maradék önbizalmamat is elveszítsem.
Go Jin szikár alakja kimagasodott
a három bizottsági tag közül még ülve is, és mikor találkozott a tekintetünk, megcsillantak a szemei, majd egy kaján mosoly jelent meg ajkain. A másik két nő
pont egymás ellentétei voltak. Az egyik magas, szinte fogpiszkáló vékonyságú,
fekete hajú és meglehetősen szigorúnak tűnt. A másik alacsony, de széltében
annál nagyobb, ősz haja csillogott a neon lámpák fényében és egy jóindulatú
mosoly csücsült a száján.
- Üljetek le! – intett Go Jin,
mire némán engedelmeskedve leültünk. – Úgy értesültünk róla, hogy nem sokkal
ezelőtt a női mosdóban egy verekedést szakított félbe Mr.Shin.
Kezdett bele egyből a férfi és
legalább megtudtam annyit az ijesztő és rémes portásról, hogy a vezetékneve
Shin – akárcsak Kyu Hyunnak, rémlett fel bennem. Ekkor egy kopogás hangzott fel
és egy fiatal, kosztümös nő lépett be, aki ránk ügyet sem vetve, több
kartotékot adott át Go Jinnek. Valószínűleg a személyes aktánkat… Ezután olyan
csendben távozott, ahogy jött.
- Mikor aláírtátok a szerződést,
akkor… - folytatta Go Jin, de ekkor az ajtó ismét feltárult és legnagyobb
megdöbbenésemre Sung Chan esett be a terembe. Lihegett – biztos futott idáig,
amint meghallotta, mi történt -, de igyekezett leplezni.
- Elnézést, hogy késtem! – hajolt
meg enyhén és a nyakkendőjét megigazítva leült Go Jin mellé.
- Nem tudtam, hogy bárkit is
megkértem, hogy értesítsen erről a tanácskozásról – jegyezte meg enyhén
elégedetlenül.
- Akkor szerencse, hogy tudomást
szereztem róla – válaszolt hasonlóan kimért hangnemben Sung Chan, mire görcsbe
rándult a gyomrom. Egy kis részem megörült, mikor megláttam a bátyámat, de
aztán a józanabbik felem nyugalomra intett.
- Egy szabályszegés elbírálásához
nincs szükségünk segítségre, elboldogulunk. Így a jelenléted felesleges.
Tudtommal pedig nem vagy tagja a bizottságnak sem – nem nézett a fiatal fiúra,
de érezhetően dühösebb lett.
- Ha Na a húgom, semmi sem
tiltja, hogy itt legyek a megbeszélésen – vetette ellene Sung Chan, Go Jin
pedig már szóra nyitotta a száját, de valaki más megelőzte, méghozzá a gebe
nőszemély.
- Nem látom akadályát, hogy az úr
részt vegyen a megbeszélésen, így folytathatnánk, Go Jin?
Az említett úgy festett, mintha
vissza kellett volna nyelnie az első kikívánkozó szavait, de végül tényleg
figyelmen kívül hagyta a bátyám és belefogott a korábbi mondatába. Sung Chan
feszes háttal és kérlelhetetlen tekintettel meredt rám, így nem voltam képes
állni a pillantását. Tudtam, hogy mérges rám és nem is hibáztattam érte…
- Mikor aláírtátok a szerződést,
akkor mindegyikőtökkel ismertették a szabályokat, amiket be kell tartanotok,
míg az ügynökség alkalmazásában álltok. Így van? – mindenki bólintott egyet. –
Akkor mindannyian tisztában vagytok azzal, hogy a gyakornokok, idolok,
alkalmazottak közti fizikai tettlegesség büntetendő. Mégis verekedtetek, mikor
tudtátok, hogy az retorziót von maga után. Elmondanátok, hogy pontosan mi is
történt?
Jung Hee meg sem várva, hogy
szólítsák, belekezdett a történetbe. Mondanom sem kell, hogy úgy hozta ki magát
az egészből, hogy ő legyen az áldozat, én meg az agresszív vadállat. Ő csak
„piszkált egy kicsikét”, én pedig megütöttem őt, mert éppen ahhoz volt kedvem.
Ő meg természetesen védekezett, hogy ne árthassak neki komolyabban, majd pedig
a barátnőm is a segítségemre sietett, és ketten voltunk egy ellen – legalábbis
az ő elbeszélése alapján.
Alig bírtam szó nélkül megállni a
dolgot, a körmeim bele kellett vájnom a szék karfájába, hogy csukva tartsam a
számat és ne ordítsam Go Jin szeme közé, hogy az egész egy szemen szedett hazugság.
- Úgy látom, Ha Na és – itt egy
pillantást vetett az egyik papírra – Ki Young tehetőek felelőssé az ügyben –
nézett ránk Go Jin ragadozó módjára.
- Minket meg sem hallgat? –
bukott ki felháborodottan a számon a kérdés, mielőtt megakadályozhattam volna.
De az igazságtalanságtól, hogy csak Jung Hee oldaláról hallgatja meg a
történetet, nem bírtam tovább türtőztetni magam.
- Bizonyára egész más történetet
hallhatnánk tőled – jegyezte meg lefitymálóan. – Történetesen ismerem Jung Hee
édesapját, és ha a lánya olyan illedelmes és szelíd teremtés, mint amilyennek
hallomás alapján gondolom, akkor kevéssé tartom valószínűnek, hogy hazudna.
- A bátyám szerint én is
illedelmes és szelíd teremtés vagyok, és nem szoktam hazudni - mondtam
gúnyosan, mire Sung Chan megrándult ültében és ebből sejthettem, hogy olyat
mondtam már megint, amit nem kellett volna.
- Ne feledje, hogy hol van,
kisasszony! – szólt közbe megint a vékony és magas nő, majd Go Jin felé
fordult. – A kisasszony faragatlan és a modora hagy némi kívánnivalót maga
után, de jogosnak tartom azt a követelését, hogy az ő szemszögéből is
meghallgassuk a történetet.
Láttam, hogy Go Jin már megint
vészesen közel kerül a nyílt ellenálláshoz, de végül engedett a nőnek és lazán
intett, hogy mondhatom.
- Köszönöm szépen! – biccentettem
egy mélyet a nő felé, mielőtt belekezdtem volna, hálám jeléül. – Ki Younggal a
mosdóban készülődtünk, hogy minél hamarabb elindulhassunk a reggeli óráinkra,
közben pedig elég személyes és intim témáról beszélgettünk – eszemben sem volt
ennél konkrétabban belemenni a kettőnk között lezajlott beszélgetésbe, de mégis
valamennyire érzékeltetni akartam, hogy komoly dologról volt szó, nem egy
hétköznapi lányos bájcsevejről. – Jung Hee ekkor állított be, és tudni kell,
hogy már a Seouli Művészeti Akadémián sem ápoltunk túlságosan jó viszonyt.
Ahogy meglátta, hogy kicsit érzékenyebb állapotban vagyok és megzavart valamit,
egyből gúnyolódni és piszkálódni kezdett, holott mi egy szót sem szóltunk
hozzá. A szokásos vitába bonyolódtunk bele, de aztán olyan gonosz és utálatos
megjegyzéseket tett, hogy… nem tudtam… uralkodni magamon. Én megütöttem…
- No, akkor mégiscsak te
kezdeményeztél – mutatott rám diadalittasan Go Jin.
- De csak azért, mert
kiprovokálta és olyanokat mondott, amiket nem tűrt volna senki sem szó nélkül!
– kiáltottam hangosabban a kelleténél és hát egy kicsit túloztam is, meg kell
hagyni. Végül aztán észbe kaptam és halkabban folytattam. – Ezután megbántam
egyből a dolgot és bocsánatot akartam kérni, de Jung Hee nekem esett!
- Park kisasszony önnek esett? –
szólalt meg most először elég meglepődve az eddig csendben üldögélő terebélyes
asszonyság.
- Igen – bólogattam serényen. -,
én nem akartam verekedést, de nekiállt tépni a hajamat és reflexből meg akartam
tőle szabadulni, de nem eresztett. Ki Young csak annyiban bűnös, hogy rosszkor
volt rossz helyen és végig azon munkálkodott, hogy szétszedjen minket.
Láttam a szemem sarkából, hogy a
mellettem ülő lány felém fordul, és fehér arccal néz fel rám. Már a koleszben
eldöntöttem, hogy azon fogok munkálkodni, hogy legalább Ki Young megússza
büntetés nélkül, mert ő tényleg ártatlan volt, és nem akartam, hogy miattam ő
is figyelmeztetésben részesüljön.
- Szóval azt állítja, hogy Park
Ki Young kisasszony, csak ártatlan elszenvedője volt az önök között lezajlott
eseményeknek? – mutatott rám és Jung Heere a telt hölgy.
- Igen, pontosan azt állítom.
- Park kisasszony, lenne még
valami hozzáfűznivalója a történethez? – kérdezte Ki Youngot a vékony nő, mire
a lány ijedten nézett vissza rá és egy aprót bólintott.
- Ha Na minden egyes szava igaz.
- Értem – nyugtázta és el is hallgatott.
Mindegyik bizottsági tag minket méregetett, hogy mennyit hihet el az előbb
elhangzottakból, végül az idős, telt hölgy szólalt meg elsőként.
- Mindannyiukat figyelmeztetésben
részesítem, mivel mindannyian megszegték a szabályzatot, lényegtelen, hogy
milyen okból kifolyólag.
- Yoon Ha Na és Park Ki Young
figyelmeztetésben részesül, míg Park Jung Heet csak áldozatnak vélem az
események sorozatában – mondta Go Jin, mire elfutott a pulykaméreg. Hogy képes
ilyen pofátlanul Jung Heet a védelmébe venni?! Látszik, hogy ha az embernek van
pénze, és jó kapcsolatai vannak, akkor máris mindenben ártatlannak találják,
még akkor is, ha vér borította a kezét és nála volt a gyilkos fegyver…
- Véleményem szerint, akármilyen
szavakkal is illetnek valakit, akkor sem kellene a tettlegességet választani,
mint visszavágást. Így Yoon Ha Nanak a szabályzat nyilvánvaló megsértése miatt
figyelmeztetésben kell részesülnie. Park Jung Heenek egyből jelentenie kellett
volna a történteket és nem belemennie a konfrontációba, de önvédelemnek
tekintve, csak szóbeli megrovásban részesítem. Végezetül, Park Ki Young
valószínűleg csak a barátnőjét akarta védeni, így ő nem kap semmilyen
büntetést – zárta rövidre a témát a gebe nő, akinek az ítélete egyáltalán nem
tetszett. Persze örültem, hogy Ki Youngot nem akarta megbüntetni, de hogy csak engem?! Az már nem számított neki, hogy
Jung Hee kezdeményezte ténylegesen a verekedést?!
Aztán éppen csak sikerült azt a
pillantást elkapnom, amit a nő és Go Jin váltottak. A férfi elégedetten
biccentett egyet – és ez nem az a fajta biccentés volt, amivel az ember
tudomásul veszi az elhangzott szavakat. Hanem pontosan az a
jól-döntöttél-hogy-így-ítéltél-fajta biccentés.
Vagyis tök mindegy mit mondok,
vagy hogy mi történik, semmiféleképpen sem sétálhattam volna ki úgy ebből a
szobából, hogy nem kapok figyelmeztetést! Nevezzük korrupciónak, vagy kényszernek
vagy akárminek, Go Jin befolyásolta annak a nőnek az ítéletét… De mindannyian
különbözően vélekedtek a büntetésről, így mégis mit vegyünk véglegesnek?
Tanácstalanul néztem Sung Chanra, aki viszont csak ridegen bámult vissza rám,
így azonnal elkaptam róla a tekintetem. Nem bírtam elviselni azt a vádló
pillantást anélkül, hogy ne legyen lelkiismeret furdalásom.
- Ha jól számoltam, akkor végeredményben
Yoon Ha Na és Park Ki Young figyelmeztetésben részesül – jelentette ki ünnepélyesen
Go Jin. Ekkor értettem meg, ha többségben – vagyis három emberből legalább kettő - arra szavaztak, hogy figyelmeztetést
kap az illető, akkor az ő akaratuk
érvényesül.
- De hisz Ki Young nem tehet
semmiről! – fakadtam ki elégedetlenül, mert nem kerülte el a figyelmem, hogy a
lány mennyire magába zuhant, ahogy meghallotta a hírt. Ha már voltam olyan
idióta, hogy belerángattam ebbe az egészbe, akkor segíteni akartam neki. Nem
törődtem még azzal sem, hogy Jung Hee provokálta ki az egészet és mégis
megúszta büntetlenül, Ki Young volt számomra most fontos. Sung Chan már éppen
fel akart állni, mikor felháborodva kérdőjeleztem meg az ítéletet, de nem is
foglalkoztam vele. – Tényleg nem csinált semmit sem!
- A döntést már meghoztuk –
mondta Go Jin és valamit elkezdett írni az egyik aktába.
- Azt is ugyanúgy megbüntetik,
aki csak jót akart?! Meg akarta akadályozni, hogy verekedjünk, és ezért őt is
megbüntetik?! – néztem hitetlenkedve végig a bizottság tagjain, de ismét Go Jin
volt az, aki felelt a kirohanásomra.
- Talán át akarod venni az ő
büntetését is, mert akkor szívesen megteszem?!
Csak egy pillanatnyi időbe telt,
míg átgondoltam a választ. Nem törődtem Ki Young rémült arckifejezésével, sem a
kezével, ami erősen rászorult a csuklómra. Sem pedig Sung Channal, aki már
nyíltan rázta fejét, hogy meg ne próbáljam…
- Igen – határozottan és
keményen csengett a hangom.
Olyan néma csend ült a teremre,
hogy még egy légy zümmögését is lehetett volna hallani. A bizottság tagjai
meglepődve néztek rám, még Go Jin is. Sung Chan felé meg nem is mertem
fordulni, mert féltem, hogy mit fogok majd látni az arcán.
- Legyen – mondta Go Jin és a
meglepettséget elégedettség váltotta fel mind az arcán, mind a hangjában.
Félrecsúsztatta az előtte heverő papírokat és egy másik papírdossziét húzott
maga elé, minden bizonnyal az enyémet.
- Várjon egy kicsit! – tette a
kezét az idősebb hölgy Go Jin karjára, miközben végig engem mustrált. –
Helytelen lenne, ha egy kihágásért rögtön két figyelmeztetést kapna.
Go Jin összeráncolt homlokkal
nézett az asszonyra, és egyre jobban nem tetszett neki az, amit mondott.
Viszont az én lelkemben egyre inkább szárnyra kapott a remény. Még ha komolyan
is gondoltam az előbbi igent, féltem a következményektől.
- Azt mondom, hogy kapjon
továbbra is csak egy figyelmeztetést Yoon kisasszony, és Park kisasszony pedig
úgy vélem, tényleg csak segíteni szeretett volna, így a büntetéstől
eltekinthetnénk – folytatta a nő, én pedig egyszerre fújtam ki a levegőt Ki
Younggal, aki szintén megkönnyebbült.
- De hiszen a szavazatok szerint…
- Ha ennyire aggódik a szavazatok
miatt, akkor visszavonom a korábbi szavam, és így már nem lehet problémája –
mondta türelmetlenül a nő, félbeszakítva Go Jint, aki már nyíltan kimutatta,
mennyire nem tetszik neki a helyzet ilyetén alakulása.
- Rendben – mondta sziszegve,
összeszorított ajkai között a férfi, míg elrendezte a papírokat és dühösen írt
be valamit az aktámba. – Elmehettek!
Nem kellett kétszer mondania,
mindannyian felálltunk és kisiettünk a helyiségből. A folyosón Jung Hee egy végtelenül
kárörvendő mosollyal jutalmazott, ami egy pici (talán mégsem annyira pici…)
részem mélyen megbotránkoztatta, de mégis inkább örömmel töltött el, hogy Ki
Young „szabadlábra került”, méghozzá anélkül hogy magamra vállaltam volna az ő
büntetését is. Az a liba egy bájos és kaján intéssel búcsúzott tőlünk és
valószínűleg három méterrel a föld fölött járt a boldogságtól…
- Mégis mi ütött beléd?! –
fordított maga felé azonnal Ki Young, akinek végre kezdett visszatérni a szín
az arcába. – Az a férfi képes lett volna beírni neked helyből két
figyelmeztetést, ha a nő nem állítja meg!
- Tudom – még mindig
hihetetlennek találtam, hogy sikerült Ki Youngot megmenteni, és mérhetetlen
hálát éreztem az idős nő iránt. – De tök jó, hogy megúsztad!
- Nem akartam volna, hogy úgy
ússzam meg a dolgot, hogy téged büntetnek meg helyettem is! Baromi felelőtlen
voltál, Ha Na! – meglepett Ki Young kiborulása és értetlenül álltam vele
szemben. – Ha két figyelmeztetést kapsz, akkor utána elég egyetlen egy stikli
és repülsz az ügynökségtől! Belegondoltál ebbe egy percig is?!
- Igen, pontosan tudtam, hogy mit
csinálok! – én is felemeltem a hangom, mert nem esett jól, hogy Ki Young nem
úgy reagált a tettemre, ahogy arra számítottam. – De nem hagyhattam, hogy téged
is megbüntessenek, mikor az én hibámból keveredtél bele az egészbe!
- Igazán…
- Megtennétek, hogy nem
ordibáltok itt? – lépett ki a teremből rosszindulattól csöpögve Go Jin. – Ez
egy munkahely, ha nem tudnátok.
Ezzel pedig elviharzott a
folyosón, de én boldog mosollyal tekintettem utána. Az előző beszélgetésünkhöz
hasonlóan itt is sikerült kicsikarnom egy döntetlent kettőnk között. Előzőleg
egy esti büntető programmal megúsztam a Jae Wanos incidenst, most pedig Ki
Youngot is „megmentettem”. Ennél többet nem is remélhettem. Bár jólesett volna,
ha Jung Hee is figyelmeztetésben részesül…
- Menjünk inkább! – karoltam bele
Ki Youngba, aki úgy döntött felhagy a felelősségre vonásommal és megnyugszik.
- Azért köszönöm, amit tettél
értem – motyogta a lány zavarban, mire csak elnevettem magam, és próbáltam
gyorsabb tempóra ösztökélni, mert tudtam, hogy nem sok időm van, mielőtt…
- Ha Na! – hangosan szívtam be a
levegőt, ahogy meghallottam a hangját, és legszívesebben figyelmen kívül
hagytam volna, de ehhez nem volt elég vastag bőr a képemen. Sung Chan
pillanatok alatt megjelent mellettem és egy kényszeredett mosollyal üdvözöltem.
- Igen?
- Beszélnünk kell – csak ennyi és
már karon is ragadott, hogy magával vonszoljon. Elengedtem Ki Youngot és
bocsánatkérően néztem rá, hogy így egyedül hagyom.
Sung Chan addig húzott maga után
a folyosón, míg nem talált egy üres helyiséget, ahova durván betaszigált és
ránk zárta az ajtót. Kerültem a pillantását, miközben védekezően keresztbe
fontam magam előtt a karjaim.
- Mi volt ez az egész?! –
fortyant fel és közvetlenül elém lépett, amitől rögtön gyereknek éreztem magam.
– Megígértem apának, hogy szemmel tartalak, erre már három nap alatt elérted,
hogy meglegyen az első figyelmeztetésed!
És ha már gyereknek éreztem
magam, úgy is viselkedtem, mint egy gyerek. Csendben, lesütött szemmel
álldogáltam a bátyám dühös áradatát hallgatva. Ritkán szidott le Sung Chan, és
még annál is ritkábban éreztem ennyire, hogy jogosan teszi.
- Nem akartam…
- Mégis mi a fenét mondhatott az
a lány, amire úgy kiborultál, hogy megütötted?!
- Se Joot szidta… - így utólag
olyan semmiségnek tűnt az egész és olyan ostobának is hangzott ez a felelet.
- Komolyan, Ha Na? – mérgében
fújtatott párat, mire újra meg tudott szólalni. – Így bele vagy zúgva abba a
srácba, hogy egy rossz szót sem szólhatnak rá?! Azt hittem, ennél érettebb
vagy.
Könnyek gyűltek a szemembe és
éreztem, ahogy egy csepp kiszabadul, majd a földön landol, az edzőcipőm
mellett. Amíg volt célom, hogy megvédjem Ki Youngot, addig nagylelkűen el
tudtam felejtkezni Se Jooról, és mindarról, ami történt köztünk – nem utolsó
sorban pedig az érzéseimről. De most, hogy Sung Chan felemlegette a fiút, és
még emellett le is szidott, mindezt olyan hangvétellel, mintha az egész
világban csalódott volna, hát ezt nem igazán tudtam kezelni…
Lehettem volna dühös,
visszatámadhattam volna, megsérthettem volna Sung Chant, mégsem voltam rá
képes. Nem akartam még egy emberrel konfrontálódni a héten, elég volt nekem
mindenki más, a bátyámmal meg akartam tartani azt a jó kapcsolatot, amit eddig
is ápoltunk.
- Sung Chan… sajnálom…
Csak egy mély sóhajtást
hallottam, majd odavezetett egy székhez és leültetett rá. Odahúzott magának is
egyet és megfogta a kezem, de mielőtt megszólalt volna, belőlem törtek ki a
szavak.
- Igazad van, tényleg nem kellett
volna így reagálnom – remegett a hangom, a szememből pedig folytak a könnyek.
– Általában tudom kezelni ezeket a helyzeteket, nem szokott Jung Hee így kiborítani,
de most… Most ostobán viselkedtem és nem gondolkodtam. De…
- Mindegy! – rázta meg a fejét
tehetetlen dühvel a fiú, majd nyugodtabban folytatta. – Már megtörtént és kár
miatta keseregned tovább. Nézzük a jó oldalát a dolognak, ez csak egy
figyelmeztetés, még nem a világ vége.
- És apa? – kérdeztem félve a
könnyeimen át nézve zöldesbarna szemeibe. Éppen hogy javulásnak indult a
kapcsolatunk, erre máris ez történik!
- Az már nehezebb dió, de
elintézem – láttam, hogy csak a megnyugtatásom végett ilyen laza.
- Nem lehetne eltitkolni valahogy
előle? – kérdeztem vajmi kevés reménnyel.
- Felesleges próbálkozás lenne.
Annyit tudok tenni az ügy érdekében, hogy én mondom el neki és nem mástól kell
megtudnia – megdörzsölte a halántékát és már megint rám tört a bűntudat.
Amióta csak visszacsöppentem a bátyám életébe, csak gondot okozok neki… - Ki ez
a lány amúgy, ez a Jung Hee? Elég csúnyán elbánt veled…
- Nem érdekes… - ráztam meg a
fejem ismét, félresöpörve még az emlékét is annak a gonosz némbernek. Illetve
kikerültem Sung Chan kezét, mikor az arcomhoz akart érni, hogy megvizsgálja a
sérüléseim. Ugyanis éreztem beszéd közben, hogy húzódik a bőr az alsó ajkamon,
illetve a bal orcám is égett, ahol megkarmolt. – Minden rendben lesz veled?
- Persze – mosolygott rám, és
megpaskolta a fejem búbját. Aztán valami villant a szemében és már több
energiával folytatta. – Amúgy nagyon szimpatikusnak talált Yi Kyung téged,
beszéltem vele pár szót, mielőtt eljöttem.
- Yi Kyung? – néztem rá
értetlenül, mégis kiről lehet szó.
- Az a teltebb, idős hölgy a
bizottságban.
- Áh, igen! – mondtam, ahogy
felrémlett előttem az arca. – Neki köszönhetem, hogy Ki Young nem haragudott
meg rám.
- Általában elég szigorú, de
nagyon imponált neki, hogy el akartad vinni a balhét a barátnőd helyett is, nem
törődve saját magaddal – mesélte Sung Chan, mire éreztem, hogy elpirulok. – Ismerte
anyát és azt mondta, hogy nagyon hasonlítotok egymásra.
- Tudom, tudom… - nem volt
meglepő, hogy ezt mondta, mivel minden második ember, aki személyesen is ismerte
anyát, azt mondta, hogy a fiatalkori mása vagyok. – A kiköpött mása vagyok.
- Nem, nem erre célzott – intett
le már megint vidáman. – Azt mondta, hogy pont olyan keményfejű vagy, mint ő
volt. Bármit meg tudott valósítani ő is, amit csak a fejébe vett, és rendkívül
utálta, ha valakivel igazságtalanul bánnak.
Most először hallottam valakitől,
hogy belsőre is hasonlítok anyára. Főleg, hogy nem családtag mondta, még inkább
megmelengette a szívem a dolog. Azt mindig is tudtam, hogy külsőre egyértelműen
az ő tulajdonságait örököltem és a tehetségemet is az énekléshez. De az, hogy
jellemben is hasonlítunk egymásra, az újdonság volt.
- Nem mellesleg pedig kíváncsian
várja, hogy mire fogod vinni – tette hozzá a fiú és belecsípett az arcomba,
mire feljajdultam és ki akartam szabadulni a kezei közül, de erősen tartott,
így jobbnak láttam meg sem mozdulni. – De ehhez az kell, hogy összeszedd magad,
és megtanulj uralkodni magadon. Nem engedhetsz meg többször ilyesmit, különben
repülsz a cégtől.
- Tudom – fintorogtam rá, mire
végre elengedett és megkönnyebbülten simogattam meg az arcom ott, ahol megcsípett.
- Amúgy… - éreztem, hogy most
először habozik igazán a beszélgetésben. – Remélem, óvatos vagy Se Jooval.
- Tessék? – kidülledt szemekkel
néztem a bátyám halvány rózsaszín arcára.
Csak nem szexuális felvilágosítást akar nekem itt tartani?!
- Ha így viselkedsz, könnyen
megsejthetik, hogy van köztetek valami – hadarta egy szuszra. – Igaz, hogy
régóta ismeritek egymást, de nem mindent lehet erre fogni.
Ahogy rájöttem, miről van szó,
egyszerre esett le egy kő a szívemről, majd hullott rá egy hatalmas szikla azon
nyomban. Fellélegeztem, hogy Sung Chan nem akar velem a szexuális életemről -
vagyis annak hiányáról – beszélgetni, de mégis feszengeni kezdtem.
- Ezért nem kell már aggódnod –
motyogtam zavarban és kerültem a tekintetét.
- Ezt hogy érted? Tudom, hogy azt
hiszitek, hogy óvatosak vagytok, de még a legnagyobb odafigyelés mellett is
elő…
- Nem erre gondoltam –
torkolltam le, úgy éreztem, mintha egy gombóc akadt volna a torkomon, ami nem
akar mozdulni onnan, akárhogy is küzdök vele. Végül aztán valahogy sikerült
elérnem, hogy kibökjem azt, amit nem titkolhattam a végtelenségig. –
Szakítottunk.
- Mi? – nyögte ki frappánsan Sung
Chan és döbbenten meredt rám. Aztán pár másodperc múlva megjött a hangja és
egyszerre tűnt óvatosnak és félénknek. – Mi történt?
- Csak rájöttünk, hogy nem illünk
össze – jelentős mértékben ferdítettem a történeten, de nem akartam
részletekbe menően magyarázkodni. És főleg azt nem, hogy az én zavaros érzéseim
miatt ment tönkre a dolog, amiket Kyu Hyun iránt érzek. Mert azért azt tegyük
hozzá, hogy Se Joo után Kyu Hyun semmivel sem lenne különb Sung Chan szemében.
Ha csak nem rosszabb…
- Te meg Se Joo? Ezt elég nehéz
elhinnem, régen sülve-főve együtt lógtatok – ráncolta a szemöldökét, majd
kicsit zavarba jött, mint korábban, mikor felhozta a témát. – Ő szakított…
veled?
- Ezt mégis miből gondolod? –
kérdeztem megütközve.
- Csak…
- Szóval csakis ő szakíthatott
velem, fordítva meg sem történhetett, igaz? – egyáltalán nem sikerült olyan sértődöttre
a kérdésem, mint szerettem volna, de azért megtette a hatását. Sung Chan behúzta
a nyakát, én pedig felpattantam a székről. – Sajnálom, de mennem kell órára,
Oppa, majd beszélünk.
- Ha Na…
- Ne aggódj, vigyázok magamra! –
fordultam még vissza egy roppant gyenge mosollyal az arcomon és hogy enyhítsek
a bűntudaton, ami ismét ellepett, hogy így faképnél hagyom a bátyám, éreztem,
hogy valamit még mondanom kell, nehogy azt higgye, haragszom rá. – Szeretlek!
Ezután késve estem be balettre,
aminek a tanár nem örült túlzottan, de elintéztem annyival a dolgot, hogy
hivatalos ügy miatt nem tudtam időben érkezni. Rá kellett jönnöm, hogy
egyáltalán nem vagyok olyan ruganyos a baletthez, mint amilyennek lennem kéne
és sajgó izmokkal hagytam ott az öltözőt, miután vége lett az órának.
A két órám között kerestem egy
csendes helyet, ahol sikerült összedobnom valamit japánra, de az órán kiderült,
hogy jobban jártam volna, ha inkább meg sem próbálkozom a megírásával. Ugyanis
így is nyilvánvalóvá vált, hogy nem sokkal ezelőtt csináltam meg, mivel a
családról írt fogalmazásomban (öt mondat sikerült keményen) egy helyes mondatot
sem sikerült összeraknom. Így a tanár azzal büntetett meg, hogy csináljam újra
az összes feladatot, pluszban pedig a ma kiadott leckéket is meg kellett
csinálnom. Komolyan mondom, most utáltam csak meg igazán az iskolát…
Az ebédet Ki Younggal töltöttem
el, még néha nevetnünk is sikerült, de nem került többé szóba a kiborulásom és
a problémáim. A lány tartotta magát ahhoz, amit mondott, vagyis hogy türelmesen
fog várni. Kényszeredetten és nem kis félelemmel indultam el a próbára utána,
mivel az első alkalom volt, hogy újra találkoznom kellett Se Jooval…
És hát itt vissza is kanyarodnék
a kis történetem elejére, miszerint igyekeztem nem Nam Gil lábára lépni,
odafigyelni, hogy mit kell csinálnom és nem felkelteni még jobban Ji Min
figyelmét, aki már így is árgus szemekkel figyelt, hogy mikor eshet megint
nekem egy hiba miatt.
Éppen harmadjára próbáltuk el a
tánc részleteit, mikor megérkezett Ji Heon rendező, aki csendben üdvözölte Ji
Mint, míg mi a koreográfiát próbáltuk. Mondanom sem kell, hogy meg is botlottam,
ahogy megláttam a férfit, és csak Nam Gil óvott meg attól, hogy orra bukjak.
- Mi a baj? – kérdezte aggódva,
ami igazán meghatott, mert ennyi bénázás után sem lett mérges és ideges rám,
holott más már rég feladta volna a dolgot velem.
- Semmi – rettenetesen bénán
hazudtam, és ez neki sem kerülte el a figyelmét, de mégis szó nélkül hagyta. A
szavaimmal ellentétben igenis hatalmas baj volt, hiszen ha Ji Heon megérkezett,
akkor ideje volt a klip jeleneteit gyakorolnunk. Ami pedig azt jelentette, hogy
ki fog derülni, hogy nem csak egy egyszerű táncos leszek a klipben, hanem
komoly szerepet kaptam, méghozzá nem is akármilyet. Óriási gombóc kezdett
gyűlni a torkomban, levert a víz és erősen szorítani kezdtem Nam Gil kezét,
hátha ebből erőt meríthetek.
Ugyanis a mai szerencsémet és
teljesítményemet tekintve, erősen kétséges volt, hogy túlélem-e ezt a napot
épségben…
Azt a jó szentségit. Na végre valaki lekevert egyet Jung Hennek. Csak kár hogy őt nem büntették meg. Sajnálom hogy Se Joo és Ha Na szakitottak. És örülök hogy Ki Young nem kapott büntettést. Ezek után kíváncsian várom milyen reakciót fog kiváltani, hogy Ha Na nem csak táncos a klipben. Továbbra is várom a folytatást.
VálaszTörlésHát igen, a lány megérdemelte végre, hogy megkapja a magáét, mert igencsak elszaladt vele a ló, habár tény, hogy csak Ha Na látta kárát annak, hogy belement ebbe az egész felhajtásba és nem tudta megállni, hogy Jung Hee felidegesítse. Majd meglátjuk, milyen lesz a reakció arra, hogy főszerepet kapott Ha Na a klipben. :D
TörlésKöszönöm szépen, hogy írtál, és nagyon sajnálom, hogy csak most sikerült választ írnom, de ez a pár hónapom katasztrófa volt, így a történettel teljesen el voltam maradva, és addig nem is írtam választ a kommentekre, míg nem láttam a fényt az alagút végén. :) De azt hiszem, lassan eljön az ideje az új fejezetnek és remélem, hogy továbbra is számíthatok a támogatásodra!! <3
Sejtettem. HaNa azért elég jól kiborult az előző esti történések miatt. Szinte nem akarja elhinni, hogy ez megtörtént, hogy SeJoo szakított vele. De mit gondolt, meddig mehet ez majd? Rádöbbent, hogy elveszítette az egyetlen biztos pontot az életében, ez pedig a fiú volt. Eléggé padlóra került most.
VálaszTörlésKiYoung nagyon jó barátnő, próbálna segíteni, de HaNa hallgat. Mindenről hallgat, pedig sokszor jól esik, ha kibeszéljük a fájdalmat magunkból. Egyedül akar megbirkózni a történtekkel, az érzéseivel, nem akar beavatni senkit sem. Ez viszont így felemészti az erejét. Hibázni fog és sebezhetővé válik. Mint ahogy ezt JungHee észre is veszi és ki is használja. Ott piszkálja, ahol tudja, sértegeti. Hogy honnan tud a SeJoo iránti érzéseiről, nem tudom, lehet csak figyelte őket és rájött. De ilyen alpári módon belegázolni HaNa lelkivilágába …. és sikerült elérnie, hogy tettlegességig fajuljanak a dolgok közöttük. Amint SeJoo-t sértegette JungHee, HaNa ebben az érzelmi állapotában nem tudott uralkodni magán és eljárt a keze. Jelzem megérdemelte, de abban a pillanatban HaNa is megijedt. A gyakornokok közötti tettlegességet keményen megtorolják. Mire számíthat majd? Na ez a cicaharc kettőjük között, mert JungHee is szemet vetett a fiúkra.
És a raport, ahol számon kérik a tetteiket …. Ki is lehetne más ott, ha nem GoJin. Akár az inkvizíció a középkorban, félelmetes és igazságtalan. Lekezelően bánik SungChan-nal is, aki ki tudja honnan szerzett tudomást az eseményekről. Mint jó testvér szaladt (a szó szoros értelmében), hogy megvédje a húgát. Ezt a részrehajlást, amit ez a GoJin művel! Meg se hallgatta volna HaNa-t, neki bőven elég, ha a szegény áldozat JungHee-t kihallgatja, aki természetesen teljesen elferdítve állítja be a dolgokat. Ezt az igazságtalanságot én sem bírtam volna szó nélkül, HaNa meg nem is az a típus, aki olyan könnyen belenyugodott volna. Azért csak sikerült elmondania az ő variációját is, és így azért egészen más volt már a szituáció. Próbálta védeni a végsőkig KiYoung-ot, aki tényleg csak rosszkor volt rossz helyen. A pénz, a hatalom, a korrupció az iskolában is jelen van, ennek élő példája GoJin, aki nem hajlandó JungHee-t semmiféle büntetésben részesíteni, mert ő ugye egy ártatlan lélek, egy áldozat. HaNa utolsó esélyként magára vállalná KiYoung büntetését is, csakhogy megmentse őt az indokolatlan figyelmeztetéstől. Vannak még rendes emberek, mint a bizottság női tagja, aki szerintem észrevehette, mire is megy ki a játék. Jól döntött, hogy korábbi véleményét megváltoztatva visszavonta szavazását, így KiYoung megmenekült.
Nem úszta meg viszont HaNa a bátyjával való beszélgetést. Kemény fejmosást kapott tőle és nem értette, mi válthatta ki nála a tettlegességig fajuló veszekedést, ami kemény verekedésre torkollott. Azért SungChan is látta, valami komoly dologról lehet szó a háttérben. Azt is láthatta, hogy JungHee nem olyan ártatlan, mint aminek beállították, mert elég szépen lerendezte HaNa arcát.
SungChan próbál a húgának segíteni a SeJoo-val való kapcsolatában is, mondván vigyázzanak, mert könnyen rájöhetnek a többiek, hogy mi van közöttük. Eléggé ledöbbent a szakítás tényétől és rátapintott a lényegre, hogy a fiú szakított a húgával. És akkor még nem is tudja a KyuHyun-féle dolgot ….. Szerintem HaNa keményen kikapna tőle, de úgy hiszem, hogy KyuHyun-hoz is lenne néhány keresetlen szava.
Ez a nap nem a te napod HaNa. A kiborulás, JungHee piszkálódása, aztán a verekedés, a büntetés, a balett óra és a japán ….. és akkor még JiMin tanárnő is azt keresi, mikor köthet beléd. Aztán megjelenik a rendező, és …… De ez már a következő részben fog bonyolódni.
Látom, most már kicsit pörögnek az események, mihelyst nem a fiúk keringenek HaNa körül :D
Várom a folytatást! :D :D :D
Hát itt sem tudom elégszer mondani, hogy nagyon jól látsz mindent! Hihetetlen vagy! :D Ha nem hangzana olyan hülyén, akkor azt mondanám, hogy büszke vagyok, de inkább hallgatok. :D
TörlésPontosan, Ha Na eléggé megsínylette a szakítást Se Jooval, mert holott nem volt már fülig szerelmes belé, de nem is véletlenül akart vele járni, nem véletlenül küzdött a kapcsolatukért (már amennyire ez tőle tellett a helyzetben). Szerette őt, csak az nem volt már elég sem Se Joonak, sem pedig egy rendes kapcsolathoz. Ki van készülve lelkileg is, és lassan már fizikailag is, amit Ki Young észre is vesz, de hát a lány még nem áll készen beszélni róla. Talán szégyelli is egy kicsit, meg hozzászokott az évek alatt, hogy nem teregeti ki a magánéletét, hiszen sokáig még csak barátai sem voltak. Azóta változott meg, hogy az Akadémiára kezdett járni. És igazad van, néha nagyon sokat tud könnyíteni az ember lelkén, ha kibeszéli magából a gondjait, csakhogy Ha Na még valószínűleg nem tart ott, hogy beszéljen róla, még túl közeli, még túl fájdalmas. Vagy éppenséggel akart már róla beszélni, csak megjelent a drága Jung Hee és belé fojtotta a szót. Hát igazából tőle pontosan azt kaptuk, amit megszoktunk, gonosz volt, beszólt és felhergelte Ha Nat. Az Akadémián ez nem is jelentett volna olyan nagy veszélyt, de az ügynökségnél nem ilyen egyszerű már a helyzet. Ugyanis abban az instabil állapotban, Ha Na nem volt elég erős, hogy nyugton maradjon és visszafogja magát, főleg, hogy pont azt az embert kezdi el Jung Hee szidni, akiért ennyire fáj most a szíve.
Aztán jön a kihallgatás és persze ott sem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt a lány szeretné, mivel ott van a másik kedvenc emberünk, Go Jin. De a végeredmény azért egészen pozitív, hiszen Ki Young, aki tényleg csak áldozat, ő megússza büntetés nélkül, és ennyi elég is Ha Nanak.
És hát a cukor bátyó azért felkapja a vizet és nem engedi el Ha Nat egy szó nélkül, így pedig tudomást szerez arról, hogy nincs már miért aggódnia, hiszen Se Joo és a lány szakítottak. Itt persze egyből leereszt és jobban átérzi azt, hogy miért is került ilyen bonyodalomba Ha Na. De ha megtudná, hogy a szakítás oka pont egy másik tag a bandából, jól mondod, kő kövön nem maradna valószínűleg. Főleg, hogy Sung Chan már egyszer figyelmeztette Ha Nat Kyu Hyun miatt, de ennél többet nem mondott a húgának, így nem tudni, hogy pontosan mire is gondolt.
A lényeg a lényeg, hogy Ha Na napjai nem a legvidámabban telnek, ami sajnos az így is megtépázott idegeit és szívét még jobban nyomás alá helyezik.
Köszönöm szépen ezt és az előző fejezetnél írt hosszú kommentjeidet!! Hihetetlenül jó olvasni azt, ahogy írsz, és amit írsz! Egyben kifejezed azt, hogy mi tetszik és azt is, ami nem, így nagyon őszinte lesz! Nagyon köszönöm ezt a rengeteg időt, amit egy-egy ilyen hozzászólásra szánsz, és bocsánatot kell kérnem tőled is, hogy csak most válaszoltam neked. Gondolom a fejezetek hiányából is észrevetted, hogy nem sok időm volt foglalkozni az írással, mert minden időmet lefoglalta az egyetem. És vannak ilyen hülye hóbortjaim, hogy megfogadok valamit – mint hogy addig nem válaszolok a kommentekre, míg kész nem lesz a következő fejezet, csak hogy ez sehogy sem akart eddig összejönni. Igaz, még most is csak készülőben van a következő rész, de a lényeg, hogy most már legalább van időm foglalkozni vele és megvan rá a hajlandóság is. Keményen dolgozom azon, hogy visszatérhessek egy új fejezettel és folytathassam a legkedvesebb hobbimat, az írást! Remélem, hogy nem ment el a kedved a történettől a sok várakozás miatt és ha érkezik a következő rész, akkor megörvendeztetsz a véleményeiddel! ^^