2016. szept. 28.

33. fejezet

Sziasztok!
Hihetetlenül, eszméletlenül, elképzelhetetlenül sajnálom, hogy csak most jövök ezzel a fejezettel, rengeteget késtem, de sajnos megvolt rá az okom, amit ki is fejtenék majd később. Szóval elkészült a 33. fejezet, ami nem tudom, hogy eléggé eseménydús lett-e, illetve, hogy kinek mennyire fog tetszeni, és írás közben nem is ezt akartam kihozni ebből a részből, mégis azt vettem észre, hogy már majdnem 10 oldal, és még sehol sem tartok abból, amit szeretnék. Így sikerült ezt megírni, remélem azért tetszeni fog nektek!
Ami pedig a továbbiakat illeti, nincsenek túl jó híreim. :/ Igazság szerint már augusztus végén beindultak az egyetemen a dolgaim, és ahogy a suli elkezdődött ez csak rosszabb lett. Nagyon sok mindent vállaltam magamra ebben a félévben, amit lehet, hogy később meg fogok bánni (vagy már el is kezdtem), így nem csodálkoznék, ha idő előtt idegösszeomlás kapnék. De ezért most először nem a kedvvel van a gond, hanem az idővel. Egyszerűen nincs időm rá, és ha úgy alakul, hogy mégis, akkor olyan kimerült és fáradt vagyok, hogy azért nincs erőm leülni és írni. Viszont nem szeretnék sem szünetet, sem megszakítást elrendelni, hanem ahogy az energiáim engedik, jönnek majd a fejezetek, csak rendszertelenül valószínűleg. Remélem, hogy ennek ellenére nem hagytok cserben és azért olvasni fogjátok a történetet! :) Mert én is annyira szeretném folytatni, mint amennyire ti várjátok (vagy legalábbis remélem, hogy annyira:D), mert minél hamarabb be szeretném fejezni a második kötetet. *-* De ennyi magyarázat után jöjjön a szokásos szöveg: mindenkinek jó olvasást kívánok! ^^

Megtorlás

- Hé, figyelj oda jobban, különben Ji Min megint rajtad fogja köszörülni a nyelvét! – suttogta a fülembe Nam Gil, ma már legalább huszadjára. Ezért gondolatban megráztam magam és igyekeztem visszarángatni magam a jelenbe, ahol éppen a világ leggonoszabb hárpiájával voltam összezárva egy helyiségbe.
- Sajnálom – makogtam, miközben elkaptam a tekintetem egy széles vállról, amin egy kecses kacsó nyugodott, és kivertem a fejemből a meglepően agresszív gondolatokat a testrész eltávolításával kapcsolatban. Nem lett volna szerencsés, ha Ji Min a tánc mellett még erőszakért is lecseszett volna. És valószínűleg Se Joo sem díjazta volna, ha féltékenységből fizikailag bántalmazom a táncpartnerét…
Ahogy felmerült bennem a neve, akaratlanul is összerándultam.
Még mindig olyan valószerűtlennek hatottak a tegnap este történtek. Csak akkor döbbentem rá, hogy nem egy mámor szülte rémálommal volt dolgom éjszaka, mikor ma délután a próbára jövet, csak egy halovány üdvözlést kaptam tőle, egy még haloványabb mosoly kíséretében.
Ugyanis tegnap este akkor láttam utoljára, mikor kisétált a mosdó ajtaján és magamra hagyott. Nem ment vissza a terembe a többiekhez, és nekem sem volt kedvem könnyáztatta arccal, minden percben azzal küzdve, nehogy elsírjam magam, ott jópofizni és nevetgélni a srácokkal. Így visszaballagtam a koleszbe, és minden teketóriázás nélkül bebújtam az ágyba úgy, ahogy voltam. De akármilyen fáradtság is lett úrrá rajtam, akármilyen keveset is aludtam az elmúlt napokban, megint nem jött álom a szememre. Éberen, a korábban lezajlott eseményeket újra és újra lejátszva az agyamban, képtelen voltam megnyugodni.
Folyton egyetlen gondolat motoszkált a fejemben: vége van. Se Joo és én szakítottunk. Vagy inkább ő szakított velem? Nem is tudtam, hogy pontosan mi történt. Csak azt, hogy mi lett az eredménye: elveszítettem őt. Még ha tudtam is, hogy helyesen döntöttem, akkor sem voltam képes ezt olyan könnyen megérteni és elfogadni. Minden pillanatban az ellen kellett küzdenem, hogy kikecmeregjek az ágyból és odarohanjak a szobájukhoz, majd dörömbölve az ajtajukon, könyörögjek, hogy bocsásson meg és adjon még egy esélyt. Pedig tisztában voltam vele, milyen reménytelen lenne… A szívem elszorult, a könnyeim pedig csak folytak, mintha soha nem akarnának elapadni.
Ki Young valamikor hajnali háromkor esett be a szobába, de úgy tettem, mintha aludnék. Nem akartam mesélni neki, nem akartam magyarázkodni és semmiképp sem akartam visszaemlékezni az oly friss és eleven szavakra és képekre, amik még ilyen későn sem hagytak nyugalmat nekem. Habár tisztában voltam vele, hogy a reszkető vállaim árulkodóak, és biztosan rájött, hogy nem alszom, nem szólt egy szót sem. Hálás voltam, hogy nem kezdett el egyből faggatni és kérdezősködni. Fél órába tellett, mire végre egyenletesen és mélyen lélegzett a szoba másik oldalán, én pedig megnyugodhattam.
Nem tudom, mikor nyomhatott el végül az álom, de arra keltem, hogy a telefonom őrült módjára csörög, Ki Young pedig kapkodja magára a ruháit.
- Szia! – köszönt és mikor ránéztem, láttam, hogy ijedten pislog rám. Remek, biztosan csodásan festek a kialvatlanságtól.
- Szia! – ásítottam egy hatalmasat és én is nekiláttam a készülődésnek, megfontoltan kerülve a lány pillantását. Felvettem egy bő tréningnadrágot és egy nagy, fehér pólót. Nem futotta ma többre az energiámból, nem mellesleg pedig délelőtt a balettra úgy véltem, megfelelő viselet lesz. Amint összefogtam a hajam egy gyors fésülködés után, azt hittem sírógörcsben török ki, mikor megláttam a tükörképem. Olyan sötét karikák díszelegtek a szemem alatt, hogy kifejezetten jó halloweeni csontvázkellék lettem volna.
- Igen, elég pocsékul festesz, ha engem kérdezel - jegyezte meg Ki Young, míg a táskájába pakolta a cuccait.
- Köszönöm – morogtam, habár nem haragudhattam meg a lányra azért, mert igazat mondott. Így csak sóhajtottam egyet és az oldaltáskámmal felszerelkezve elindultam a lenti fürdőbe, hogy megmossam az arcom és fogam. Young úgy követte minden mozdulatomat közben, mintha attól félne, mikor borulok ki. Már csak két lány sürgölődött a tükrök előtt, mikor megérkeztünk. A legtöbben ilyenkor már vagy az órájukon üldögéltek, vagy serényen dolgoztak. Csak mi voltunk Ki Younggal ilyen mindent az utolsó pillanatra hagyó típusok.
- Milyen óráid lesznek ma? – érdeklődött könnyednek szánt hangon, de egy cseppet sem tudott átverni.
- Balett és japán. Délután pedig táncpróba a klipre. És vár rám vagy egy tucatnyi házi japánból, amit még fogalmam sincs, mikor fogok megcsinálni – feleltem, vigyázva, hogy a kelleténél több habot ne köpködjek közben a tükörre. Mivel nekem beszélni sem volt kedvem jelen pillanatban, úgy éreztem, hogy ideje átterelni egy másik témára a beszélgetés fonalát. – Hogy haladtok a ruhákkal a forgatásra?
- Jaj, ne is mondd, éjjel-nappal tervezünk és varrunk! – fakadt ki a lány hirtelen erőre kapva, mire egy gyenge mosolyra húzódott a szám. – Már annyiszor szúrtam meg az ujjaim tűvel, hogy félő, elvérzek! Nézd csak meg, tele van a kezem sebtapasszal! Látod?!
Nem tudtam visszatartani és elnevettem magam. A manószerű lány úgy dühöngött felháborodásában, hogy nem lehetett megállni nevetés nélkül. Főleg mikor az arcomba nyomta a kezeit, hogy hátha három milliméter távolságból jobban látom az ujjait beborító színes ragtapaszokat.
- Már azt hittem, sosem fogsz újra nevetni – mosolyodott el gyengéden rajtam, mire egyből lehervadt a mosoly az arcomról. Éppen ekkor sétált ki az a két lány is a mosdóból, akik eddig szépítkeztek, hogy elinduljanak teljesíteni a napi bokros teendőiket. – Ne érts félre! Nem akarlak bármire is kényszeríteni, majd elmondod, ha készen állsz rá. Csak aggódom érted.
- Kedves, hogy aggódsz, de jól vagyok – mondtam automatikusan és elkezdtem eltüntetni a sötét karikákat a szemem alól, hogy ne kelljen a lány igencsak kétkedő arckifejezését bámulnom közben.
- Add ide! – kapta ki a kezemből hirtelen Ki Young a korrektort és elkezdte kijavítani az én hevenyészett munkámat. Tény, hogy nem volt túl nagy tehetségem a sminkeléshez, így nem akadékoskodtam ez ellen.
- Köszi – motyogtam sután és hagytam, hogy kezelésbe vegyen. Arra koncentrált, amit csinált, de mégis láttam, hogy nagyon folytatni akarja a beszélgetést, annak ellenére, hogy tisztában volt vele, én hogy állok a dologhoz.
- Kész is! – jelentette ki két perccel később és az államnál fogva jobbra-balra forgatta a fejem, hogy ellenőrizze a munkája minőségét. Végül elégedetten eleresztett és átnyújtotta a korrektort. Mikor el akartam venni tőle, akkor viszont nem engedte el, így értetlenül emeltem rá egyik szemöldököm. – Ha Na…
- Ki Young, ne kezdd! – szóltam rá elhúzva a számat, hátha ezzel meg tudom akadályozni a tirádát és kioktatást, amit éppen készült a nyakamba zúdítani. De nyilvánvalóan kevés voltam én ahhoz, hogy szembeszálljak a százötvenhét centis, tömény energiabombával.
- Ide figyelj, Ha Na! – kezdett bele, de a kemény hangnem után, amit megütött, egészen gyengéden folytatta. – Komolyan aggódom érted. Eddig azt hittem, hogy csak egy múló szeszély az egész, és hamar túl leszel rajta. Azt gondoltam, hogy csak a hirtelen változás az életedben, ami ilyen rossz hatással van rád. De napok óta alig alszol, alig eszel és majdnem minden éjszaka azzal telik, hogy megpróbálod elfojtani a sírásodat, meg ne halljam. Emellett még itt van ez a klip is, ami valószínűleg nagy terhet ró rád, meg az órák, amikre járnod kell és teljesíteni rajtuk.
A tenyerébe fektette a kezem és belehelyezte a korrektort, mintha egy titkos kincset bízott volna rám, majd összezárta körülötte az ujjaim.
- Félek, hogy összeroppansz a nagy súly alatt, amit megpróbálsz egyedül cipelni – összevonta szemöldökét, amik között egy kicsi ránc jelent meg, és aggodalom sugárzott az egész lényéből, ami kezdte megolvasztani az ellenállásomat. – Nem erőszakolom ki, hogy beszélj róla, de tudd, hogy számíthatsz rám. Ha hallgatóság kell, akinek kiöntheted a szíved, akkor itt vagyok. Ha kell egy váll, amin kisírhatod magad, akkor itt vagyok. Ha csak egy bokszzsákra van szükséged, amin kitöltheted a mérgedet, arra nem vállalkoznék, bocsi, de ajánlok helyette egy jó edzőtermet.
Egy kis ijedt nevetés bukott elő a torkomból, ami gyorsan el is halt, mégis jólesett ez a kis öröm a sok sírás után. Bár a szemeimet már így is ellepték a könnyek és nagyokat kellett pislognom, hogy ne eredjenek meg lefelé az arcomon.
- Nem akarok egyik reggel arra ébredni, hogy már csak a hűlt helyedet lelem a szobában. Nem menekülhetsz el és ne is álmodj róla, hogy megszöksz! Mert akkor felkutatlak, megtalállak és a hajadnál fogva foglak visszarángatni az ügynökséghez – mondta ismét határozottan a lány, mégis kedvesen simított végig a kezemen. – Szóval a lényeg, hogy itt vagyok!
- Ki Young! – rebegtem halkan és már éppen azon voltam, hogy mindent elmondok neki, mert nem bírtam magamban tartani, de kicsapódott a mosdó ajtaja, mire rémülten ugrottunk egyet mindketten.
És hát a hangulatot nem is lehetett volna jobban elrontani kettőnk között, mint amivel a balsors megáldott minket - egy nem kívánatos személy megjelenésével. Ahogy felmérte a helyzetet – meghitt légkör, könnyes szemek és sírásra görbülő száj -, egy gonosz vigyor jelent meg az ajkain.
- Talán megzavartam valamit? – csukta be maga mögött az ajtót Jung Hee, de egy tapodtat sem mozdult. A hangjából csak úgy sütött a rosszindulat és a káröröm. Nyilván tetszett neki, hogy ilyen sebezhető állapotban láthat és ki akarta használni a helyzetet.
Szóval gyorsan megtöröltem az arcom és a szemem, még arra sem ügyelve, hogy ezzel valószínűleg tönkreteszem Ki Young tökéletes sminkjét. Majd igyekeztem a legérzelemmentesebb kifejezést felölteni, ami csak a tarsolyomban volt, hogy ne találhasson rajtam fogást a lány.
- Csak a szemem égett ki ettől a borzalmas felsőtől, amit viselsz, ne aggódj! – villantott egy fölényes mosolyt Ki Young, mire kissé megrándult Jung Hee szája. Én ugyan nem értettem, hogy mi a problémája az almazöld pólóval, amit a lány viselt. – Azt hittem, ennél jobb ízlésed van. Vagy csak lejjebb adtad az igényeidet?
- Ez a felső többet ér, mint a ti ruháitok együttvéve – vágott vissza és keresztbe fonta a karját a mellkasa előtt.
- Ha mostanában a hamisítvány a divat, akkor le vagyok maradva egy lépéssel – cuppantott egyet a szájával Ki Young és öröm volt nézni, ahogy Jung Hee arcán halvány rózsaszín folt jelenik meg. Így pedig eleresztettem egy halvány mosolyt, mert még a nagy letargiámban is kiélveztem minden egyes percet, ami Jung Hee számára kínos volt.
- Mi az, testőrt fogadtál magad mellé? – fordult felém olyan vehemenciával, hogy még hátra is hőköltem a támadásától. – Már annyira sem méltatod az embereket, hogy magad szólj hozzájuk? Itt vagy az ügynökségnél és máris azt hiszed, tiéd az egész világ?!
- Fogd vissza magad! – máskor valószínűleg jót szórakoztam volna a kiborulásán, de ma nem voltam olyan állapotban, hogy eleresszem a fülem mellett a megjegyzéseit.
- Azért bőgsz itt a mosdóban, mert nem tudod, hogy ma melyik cipődet vedd fel? Vagy, hogy ma melyik tanár előtt kell eljátszanod, hogy értesz is valamihez? – kérdezte a lány maró gúnnyal, úgy téve, mintha egy hercegnő lennék, akinek kiskora óta mindent a feneke alá toltak. – Bár el kell ismernem, borzalmas munkát végeztél a mai viseleteddel.
- Még mindig rólam beszélünk, vagy már áttértünk rád? – vicsorogtam egy erőltetett mosollyal rá, mert egyre jobban éreztem, hogy kezdek kijönni a sodromból. Most nem tudtam tolerálni a beszólásait és a viselkedését…
- Én legalább nem töltöm azzal már a harmadik napomat, hogy bőgőmasina módjára rejtőzöm a WC-ben – mondta megvetően és hátravetette a válla fölött a hosszú haját. – Ha már most problémát jelent, hogy nem te vagy a középpontban és valamit csinálnod is kell, akkor jobb, ha elhúzod a csíkot innen minél hamarabb. Csak szívódj fel, sok embernek szívességet tennél vele!
Persze, nem tetszett, amit mondott és az arcom rózsaszínben játszott már, de mégis mással csapta ki a biztosítékot nálam, mikor folytatta.
- Nem csak én vagyok az ügynökségnél, aki örülne annak, ha eltűnnél innen. El sem hinnéd, hány ember utál téged számtalan okból kifolyólag! És akadnak olyanok is, akik csak egyszerűen megkönnyebbülnének, ha végre megszabadulhatnának tőled. Például Se Joo is ezt a tábort erősíti, ha jól tudom.
Az a gyenge és utálatos mosoly, ami eddig az ajkaimon pihent, egy szempillantás alatt eltűnt onnan. Éreztem, hogy kifut a vér az arcomból és falfehéren meredek a lányra. Észre sem vettem, mit teszek, csak mikor már késő volt.
- Miről beszélsz?! – kiáltottam rá vadul, kikelve magamból, miközben az alkaromat magam elé emelve, nekitaszítottam az ajtónak. Hangosan felnyögött és fájdalmasan összeszorította a száját, de mégis diadal csillant a szemében.
- Ha Na! – szólt rám Ki Young és megfogta a szabad karom, amivel nem nyomtam neki Jung Heet az ajtónak, de leráztam magamról. – Engedd el, hallod?!
- Oh, csak nem érzékeny pontra tapintottam? – összeszűkült szemekkel vizslatott, és egy győzedelmes mosollyal méregetett. – Végig azt hittem, hogy Kyu Hyunra utazol, de több vasat tartasz egyszerre a tűzben, nem igaz?
- Ha Na, bajba kerülsz, ha rajtakapnak minket! – Ki Young egyre jobban kétségbeesett és vékonyka hangja az agyam még higgadt részéhez el is jutott, de a kíváncsiság és félelem, ami egyre jobban keveredett bennem, nem hagyta, hogy meg is értsem ezeket a szavakat. – Tudod, hogy a gyakornokok nem verekedhetnek!
- Mire akarsz ezzel célozni?! – sziszegtem Jung Heenek, fittyet hányva barátnőm esdeklő szavaira.
- A madarak azt csiripelték, hogy már régóta érdeklődsz Se Joo iránt – önfeledt módon élvezte, hogy az orrom alá dörgölheti azokat az információkat, amiket elvileg nem tudhatott volna. És a kíváncsiságomat a rémület oly mértékben felülmúlta, hogy éreztem, ahogy lever a hideg veríték. Még Ki Young is elhallgatott, amint megértette, hogy mit is mondott a lány.
- Ki mondta ezt neked?! – nem csak a hangom remegett, hanem egész testemben reszkettem már. Hogy lehet az, hogy olyanok tudnak az életem bizonyos részleteiről, akiknek nem kellene? Először Jae Wan, amit ugyan megértek, hiszen elviekben találkoztunk már korábban, na de Jung Hee?! Ő mégis honnan szedte ezt?
- Lényegtelen, hogy kitől tudom – rázta meg a szőke fejét. – Inkább fogadd meg a tanácsomat, amit most ingyen és bérmentve kapsz! Az a vak rajongás, amit iránta érzel, szánalmas. Tudd, hol a helyed, mert annyit biztosan tudok, hogy nem egy olyan srác mellett, mint Se Joo vagy netalántán Kyu Hyun! Bár ha Se Joo bármit is érez irántad, az őt is minősíti. Már az, hogy megtűr maga mellett, arról árulkodik, hogy szegényes és pocsék az ízlése, amiért csak undorodni tudok tőle. Egy kész csalódás a pasi, ha…
A velem kapcsolatos sértéseket bizonyára végtelenségig képes lettem volna hallgatni, mert az a több éves gyakorlás után lepergett már rólam. (Vagy legalábbis annyira nem éreztem magam rosszul miattuk.) De az, hogy valaki olyat szidnak, aki fontos számomra, arra az átlagnál érzékenyebb voltam. Igazából Jung Hee nem is mondott olyan komoly és kemény dolgokat, és egy másik napon bizonyára csak egyszerűen visszavágtam volna valamivel, miután sikerült visszafognom magamban az első zsigeri reakciókat. Ma viszont nem az a nap volt.
Ma túl sok minden járt a fejemben ahhoz, hogy ilyen nyugodtan kezeljem a szituációt. Az a sok érzelem, ami napok óta tombolt bennem, az a sok esemény, aminek mostanában a részese lehettem – egyszerűen túl sok volt. Az, hogy Jung Hee Se Joot vette célba, kész istenkáromlásnak tűnt a szememben. Még a szakításunk után is – vagy éppen a szakításunk miatt -, anyatigris módjára védelmeztem őt. Nem bírtam elviselni, hogy így beszél róla, hogy ilyen lenézően viselkedik egy olyan gyengéd, kedves sráccal, aki ezt a bánásmódot egyáltalán nem érdemli meg. Jung Heenek sikerült pontosan abba a lüktető sebbe beletenyerelnie, aminek következtében minden idegszálammal védekezésre kényszerültem. A legjobb védekezés pedig a támadás…
Igazából észre sem vettem, hogy lendül a kezem.
És most nem volt ott senki, hogy megállítson. Senki nem kapta el a kezem még idejében, senki nem szólt rám, hogy álljak meg. Senki nem vont kérdőre, még mielőtt valami ostobaságot tettem volna. Nem. Ezúttal nem.
Egyszerűen pofon vágtam Jung Heet. Nem túl erősen, de azért csípte a tenyerem a cselekedetem.
- Ha Na! – kapta a szája elé Ki Young a kezét döbbenten és egyszerre ijedten.
Ugyanazt a döbbenetet és ijedtséget éreztem magamon is, ami átjárta a lányt, és kissé esetlenül, akadozó mozdulatokkal elléptem Jung Hee elől. Nagy szemekkel néztem a rózsaszín arcú, értetlen és egyben felháborodott lányt.
Ahogy teltek a másodpercek, lassan kezdtem felfogni, hogy mit tettem. Az ijedtség, amit kezdetben éreztem, rettegésbe fordult át, mivel már a harmadik nap sikerült megszegnem az egyik legfontosabb szabályt.
A gyakornokok közötti tettlegességet keményen megtorolják.
- Én… - nem tudtam, mit mondhatnék, de valamit tennem kellett, hogy ebből ne legyen balhé! Nem engedhettem meg magamnak, hogy máris megkapjam az első figyelmeztetésem a háromból, főleg nem egy ilyen ostoba hiba miatt.
- Te hülye ribanc! – nézett rám hitetlenkedve Jung Hee, és még csak felkészülni sem maradt időm, úgy esett nekem, mint egy veszett vadmacska. Két kézzel belekapaszkodott a hajamba, mire hangos kiáltás tört elő a torkomból a fájdalom hatására. Miután felocsúdtam a hirtelen meglepetésből, engem sem kellett félteni! Megragadtam a lány karját és ott ütöttem, ahol értem, hogy végre elengedjen. Sikerült elkapnom a szőke hajából egy marokkal, és jó erősen meghúztam, mire felsikoltott, majd olyan jelzőkkel illetett, amiket itt nem ismételnék meg.
- Elég, hagyjátok abba! – csak elmosódott háttérzajként érzékeltem Ki Young rémült kiáltozását, és még annál is kevésbé a hiábavaló próbálkozását, hogy szétválasszon minket. Jung Hee kétszer elég erősen arcon ütött, aminek hatására vér íze terjedt szét a számban, meg a körmei jó pár helyen belém mélyedtek, véres nyomokat maguk után hagyva.
- Elég! – ez már egy sokkal erőteljesebb hang volt, majd egy erős tenyér és kérlelhetetlen ujjak simultak a karomra. Egy határozott rántással pedig kiszabadítottak Jung Hee karjai közül, aminek elég sok hajszálam látta kárát. – Mindhárman, kifelé!
Csak az erős ujjakat éreztem a karomon, amik szinte már belemartak a bőrömbe, de nem ellenkeztem. A félelem szinte teljesen megbénított, élettelen bábuként követtem a felbukkant hóhért. A hóhér pedig egy igen izmos, nagyobb darab, jócskán ősz hajszálakkal bíró férfi képében jelent meg. Egyik kezében engem vonszolt, a másikban Jung Hee nyivákolt ijedten. Ki Young lehorgasztott fejjel követte a hármas fogatunkat és ugyanolyan kétségbeesettnek tűnt, mint amilyennek én éreztem magam.
Ugyanis most már biztos voltam benne, hogy ezt nem úszom meg. Szabályt szegtem, vagyis most nem lesz menekvés. Ebből a pácból sem Jae Wan, sem pedig a bátyám nem fog tudni kihúzni. A félelem mellé pedig rögtön társult is a bűntudat, hogy mind Sung Channak, mind az apámnak tett ígéretemet egyszerre sikerült megszegnem. Képtelen voltam meghúzni magam és elkerülni a bajt…
- Mi a nevetek? – kérdezte a férfi szinte ugatva, mire mindannyian válaszoltunk. - Itt várjatok meg, és ne mozduljatok! – ezzel a nappaliban hagyott minket, rémült kisegereket, mint akik a halálsorra várnak. Ki Young mellé léptem és átkaroltam a vállát.
- Ne aggódj! – suttogtam halkan, de még számomra is hamisan hangzott minden egyes szó. De aztán igyekeztem erőt meríteni valahonnan nagyon mélyről. Mivel egy valamit abban a pillanatban elhatároztam, mikor megértettem, hogy ez a botrány a felsőbb vezetés fülébe fog jutni. Ki Youngot nem hagyom, hogy megbüntessék. – Mindent meg fogok oldani.
Csak bólintott egyet, bár kételkedtem benne, hogy fel is fogta a szavaim értelmét. Jung Hee fel-alá járkált a helyiségben és a nagy aggodalom közben még arra is maradt ideje, hogy egy-egy gyűlölködő pillantást vessen rám.
Talán öt percbe telt, mire az ismeretlen férfi visszatért. Közben rájöttem, hogy valószínűleg ő a másik portás – avagy verőember, legalábbis a kinézetét tekintve -, akivel Kyu Dong osztozott a műszakokon.
- Menjetek a huszonkilencedik emeletre, a kétezer-kilencszázharminchetes irodába. Már várnak rátok – jelentette ki hűvösen a férfi, mi pedig riadtan indultunk meg az ügynökség épületébe. Ugyan próbáltam Ki Youngban tartani a lelket, de úgy nehezen ment, hogy én magam sem hittem el egyetlen szavamat sem.
A keresett irodáig tartó út olyan rövidnek tűnt, mintha csak a szomszédos szobába mentünk volna át a kollégium nappalijából. Az ajtó előtt viszont mindhárman megtorpantunk, végül egy megvető pillantással Jung Hee kopogott be, amire egy halk „szabad” felelet érkezett.
Jung Hee kihúzta magát, de mégis lehajtott fejjel sétált be az irodába. Elengedtem Ki Youngot és a nyomában beléptem a helyiségbe, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Halkan köszöntünk mindhárman és megálltunk egy sorban az ajtótól nem messze.
A helyiség aprócska volt, egy nagy ablakkal, egy hosszú asztallal és akörül székekkel. Az asztalnál három személy foglalt helyet, akik közül csak egyet ismertem fel, és ennyi pont elegendő volt, hogy a maradék önbizalmamat is elveszítsem.
Go Jin szikár alakja kimagasodott a három bizottsági tag közül még ülve is, és mikor találkozott a tekintetünk, megcsillantak a szemei, majd egy kaján mosoly jelent meg ajkain. A másik két nő pont egymás ellentétei voltak. Az egyik magas, szinte fogpiszkáló vékonyságú, fekete hajú és meglehetősen szigorúnak tűnt. A másik alacsony, de széltében annál nagyobb, ősz haja csillogott a neon lámpák fényében és egy jóindulatú mosoly csücsült a száján.
- Üljetek le! – intett Go Jin, mire némán engedelmeskedve leültünk. – Úgy értesültünk róla, hogy nem sokkal ezelőtt a női mosdóban egy verekedést szakított félbe Mr.Shin.
Kezdett bele egyből a férfi és legalább megtudtam annyit az ijesztő és rémes portásról, hogy a vezetékneve Shin – akárcsak Kyu Hyunnak, rémlett fel bennem. Ekkor egy kopogás hangzott fel és egy fiatal, kosztümös nő lépett be, aki ránk ügyet sem vetve, több kartotékot adott át Go Jinnek. Valószínűleg a személyes aktánkat… Ezután olyan csendben távozott, ahogy jött.
- Mikor aláírtátok a szerződést, akkor… - folytatta Go Jin, de ekkor az ajtó ismét feltárult és legnagyobb megdöbbenésemre Sung Chan esett be a terembe. Lihegett – biztos futott idáig, amint meghallotta, mi történt -, de igyekezett leplezni.
- Elnézést, hogy késtem! – hajolt meg enyhén és a nyakkendőjét megigazítva leült Go Jin mellé.
- Nem tudtam, hogy bárkit is megkértem, hogy értesítsen erről a tanácskozásról – jegyezte meg enyhén elégedetlenül.
- Akkor szerencse, hogy tudomást szereztem róla – válaszolt hasonlóan kimért hangnemben Sung Chan, mire görcsbe rándult a gyomrom. Egy kis részem megörült, mikor megláttam a bátyámat, de aztán a józanabbik felem nyugalomra intett.
- Egy szabályszegés elbírálásához nincs szükségünk segítségre, elboldogulunk. Így a jelenléted felesleges. Tudtommal pedig nem vagy tagja a bizottságnak sem – nem nézett a fiatal fiúra, de érezhetően dühösebb lett.
- Ha Na a húgom, semmi sem tiltja, hogy itt legyek a megbeszélésen – vetette ellene Sung Chan, Go Jin pedig már szóra nyitotta a száját, de valaki más megelőzte, méghozzá a gebe nőszemély.
- Nem látom akadályát, hogy az úr részt vegyen a megbeszélésen, így folytathatnánk, Go Jin?
Az említett úgy festett, mintha vissza kellett volna nyelnie az első kikívánkozó szavait, de végül tényleg figyelmen kívül hagyta a bátyám és belefogott a korábbi mondatába. Sung Chan feszes háttal és kérlelhetetlen tekintettel meredt rám, így nem voltam képes állni a pillantását. Tudtam, hogy mérges rám és nem is hibáztattam érte…
- Mikor aláírtátok a szerződést, akkor mindegyikőtökkel ismertették a szabályokat, amiket be kell tartanotok, míg az ügynökség alkalmazásában álltok. Így van? – mindenki bólintott egyet. – Akkor mindannyian tisztában vagytok azzal, hogy a gyakornokok, idolok, alkalmazottak közti fizikai tettlegesség büntetendő. Mégis verekedtetek, mikor tudtátok, hogy az retorziót von maga után. Elmondanátok, hogy pontosan mi is történt?
Jung Hee meg sem várva, hogy szólítsák, belekezdett a történetbe. Mondanom sem kell, hogy úgy hozta ki magát az egészből, hogy ő legyen az áldozat, én meg az agresszív vadállat. Ő csak „piszkált egy kicsikét”, én pedig megütöttem őt, mert éppen ahhoz volt kedvem. Ő meg természetesen védekezett, hogy ne árthassak neki komolyabban, majd pedig a barátnőm is a segítségemre sietett, és ketten voltunk egy ellen – legalábbis az ő elbeszélése alapján.
Alig bírtam szó nélkül megállni a dolgot, a körmeim bele kellett vájnom a szék karfájába, hogy csukva tartsam a számat és ne ordítsam Go Jin szeme közé, hogy az egész egy szemen szedett hazugság.
- Úgy látom, Ha Na és – itt egy pillantást vetett az egyik papírra – Ki Young tehetőek felelőssé az ügyben – nézett ránk Go Jin ragadozó módjára.
- Minket meg sem hallgat? – bukott ki felháborodottan a számon a kérdés, mielőtt megakadályozhattam volna. De az igazságtalanságtól, hogy csak Jung Hee oldaláról hallgatja meg a történetet, nem bírtam tovább türtőztetni magam.
- Bizonyára egész más történetet hallhatnánk tőled – jegyezte meg lefitymálóan. – Történetesen ismerem Jung Hee édesapját, és ha a lánya olyan illedelmes és szelíd teremtés, mint amilyennek hallomás alapján gondolom, akkor kevéssé tartom valószínűnek, hogy hazudna.
- A bátyám szerint én is illedelmes és szelíd teremtés vagyok, és nem szoktam hazudni - mondtam gúnyosan, mire Sung Chan megrándult ültében és ebből sejthettem, hogy olyat mondtam már megint, amit nem kellett volna.
- Ne feledje, hogy hol van, kisasszony! – szólt közbe megint a vékony és magas nő, majd Go Jin felé fordult. – A kisasszony faragatlan és a modora hagy némi kívánnivalót maga után, de jogosnak tartom azt a követelését, hogy az ő szemszögéből is meghallgassuk a történetet.
Láttam, hogy Go Jin már megint vészesen közel kerül a nyílt ellenálláshoz, de végül engedett a nőnek és lazán intett, hogy mondhatom.
- Köszönöm szépen! – biccentettem egy mélyet a nő felé, mielőtt belekezdtem volna, hálám jeléül. – Ki Younggal a mosdóban készülődtünk, hogy minél hamarabb elindulhassunk a reggeli óráinkra, közben pedig elég személyes és intim témáról beszélgettünk – eszemben sem volt ennél konkrétabban belemenni a kettőnk között lezajlott beszélgetésbe, de mégis valamennyire érzékeltetni akartam, hogy komoly dologról volt szó, nem egy hétköznapi lányos bájcsevejről. – Jung Hee ekkor állított be, és tudni kell, hogy már a Seouli Művészeti Akadémián sem ápoltunk túlságosan jó viszonyt. Ahogy meglátta, hogy kicsit érzékenyebb állapotban vagyok és megzavart valamit, egyből gúnyolódni és piszkálódni kezdett, holott mi egy szót sem szóltunk hozzá. A szokásos vitába bonyolódtunk bele, de aztán olyan gonosz és utálatos megjegyzéseket tett, hogy… nem tudtam… uralkodni magamon. Én megütöttem…
- No, akkor mégiscsak te kezdeményeztél – mutatott rám diadalittasan Go Jin.
- De csak azért, mert kiprovokálta és olyanokat mondott, amiket nem tűrt volna senki sem szó nélkül! – kiáltottam hangosabban a kelleténél és hát egy kicsit túloztam is, meg kell hagyni. Végül aztán észbe kaptam és halkabban folytattam. – Ezután megbántam egyből a dolgot és bocsánatot akartam kérni, de Jung Hee nekem esett!
- Park kisasszony önnek esett? – szólalt meg most először elég meglepődve az eddig csendben üldögélő terebélyes asszonyság.
- Igen – bólogattam serényen. -, én nem akartam verekedést, de nekiállt tépni a hajamat és reflexből meg akartam tőle szabadulni, de nem eresztett. Ki Young csak annyiban bűnös, hogy rosszkor volt rossz helyen és végig azon munkálkodott, hogy szétszedjen minket.
Láttam a szemem sarkából, hogy a mellettem ülő lány felém fordul, és fehér arccal néz fel rám. Már a koleszben eldöntöttem, hogy azon fogok munkálkodni, hogy legalább Ki Young megússza büntetés nélkül, mert ő tényleg ártatlan volt, és nem akartam, hogy miattam ő is figyelmeztetésben részesüljön.
- Szóval azt állítja, hogy Park Ki Young kisasszony, csak ártatlan elszenvedője volt az önök között lezajlott eseményeknek? – mutatott rám és Jung Heere a telt hölgy.
- Igen, pontosan azt állítom.
- Park kisasszony, lenne még valami hozzáfűznivalója a történethez? – kérdezte Ki Youngot a vékony nő, mire a lány ijedten nézett vissza rá és egy aprót bólintott.
- Ha Na minden egyes szava igaz.
- Értem – nyugtázta és el is hallgatott. Mindegyik bizottsági tag minket méregetett, hogy mennyit hihet el az előbb elhangzottakból, végül az idős, telt hölgy szólalt meg elsőként.
- Mindannyiukat figyelmeztetésben részesítem, mivel mindannyian megszegték a szabályzatot, lényegtelen, hogy milyen okból kifolyólag.
- Yoon Ha Na és Park Ki Young figyelmeztetésben részesül, míg Park Jung Heet csak áldozatnak vélem az események sorozatában – mondta Go Jin, mire elfutott a pulykaméreg. Hogy képes ilyen pofátlanul Jung Heet a védelmébe venni?! Látszik, hogy ha az embernek van pénze, és jó kapcsolatai vannak, akkor máris mindenben ártatlannak találják, még akkor is, ha vér borította a kezét és nála volt a gyilkos fegyver…
- Véleményem szerint, akármilyen szavakkal is illetnek valakit, akkor sem kellene a tettlegességet választani, mint visszavágást. Így Yoon Ha Nanak a szabályzat nyilvánvaló megsértése miatt figyelmeztetésben kell részesülnie. Park Jung Heenek egyből jelentenie kellett volna a történteket és nem belemennie a konfrontációba, de önvédelemnek tekintve, csak szóbeli megrovásban részesítem. Végezetül, Park Ki Young valószínűleg csak a barátnőjét akarta védeni, így ő nem kap semmilyen büntetést – zárta rövidre a témát a gebe nő, akinek az ítélete egyáltalán nem tetszett. Persze örültem, hogy Ki Youngot nem akarta megbüntetni, de hogy csak engem?! Az már nem számított neki, hogy Jung Hee kezdeményezte ténylegesen a verekedést?!
Aztán éppen csak sikerült azt a pillantást elkapnom, amit a nő és Go Jin váltottak. A férfi elégedetten biccentett egyet – és ez nem az a fajta biccentés volt, amivel az ember tudomásul veszi az elhangzott szavakat. Hanem pontosan az a jól-döntöttél-hogy-így-ítéltél-fajta biccentés.
Vagyis tök mindegy mit mondok, vagy hogy mi történik, semmiféleképpen sem sétálhattam volna ki úgy ebből a szobából, hogy nem kapok figyelmeztetést! Nevezzük korrupciónak, vagy kényszernek vagy akárminek, Go Jin befolyásolta annak a nőnek az ítéletét… De mindannyian különbözően vélekedtek a büntetésről, így mégis mit vegyünk véglegesnek? Tanácstalanul néztem Sung Chanra, aki viszont csak ridegen bámult vissza rám, így azonnal elkaptam róla a tekintetem. Nem bírtam elviselni azt a vádló pillantást anélkül, hogy ne legyen lelkiismeret furdalásom.
- Ha jól számoltam, akkor végeredményben Yoon Ha Na és Park Ki Young figyelmeztetésben részesül – jelentette ki ünnepélyesen Go Jin. Ekkor értettem meg, ha többségben – vagyis három emberből legalább kettő - arra szavaztak, hogy figyelmeztetést kap az illető, akkor az ő akaratuk érvényesül.
- De hisz Ki Young nem tehet semmiről! – fakadtam ki elégedetlenül, mert nem kerülte el a figyelmem, hogy a lány mennyire magába zuhant, ahogy meghallotta a hírt. Ha már voltam olyan idióta, hogy belerángattam ebbe az egészbe, akkor segíteni akartam neki. Nem törődtem még azzal sem, hogy Jung Hee provokálta ki az egészet és mégis megúszta büntetlenül, Ki Young volt számomra most fontos. Sung Chan már éppen fel akart állni, mikor felháborodva kérdőjeleztem meg az ítéletet, de nem is foglalkoztam vele. – Tényleg nem csinált semmit sem!
- A döntést már meghoztuk – mondta Go Jin és valamit elkezdett írni az egyik aktába.
- Azt is ugyanúgy megbüntetik, aki csak jót akart?! Meg akarta akadályozni, hogy verekedjünk, és ezért őt is megbüntetik?! – néztem hitetlenkedve végig a bizottság tagjain, de ismét Go Jin volt az, aki felelt a kirohanásomra.
- Talán át akarod venni az ő büntetését is, mert akkor szívesen megteszem?!
Csak egy pillanatnyi időbe telt, míg átgondoltam a választ. Nem törődtem Ki Young rémült arckifejezésével, sem a kezével, ami erősen rászorult a csuklómra. Sem pedig Sung Channal, aki már nyíltan rázta fejét, hogy meg ne próbáljam…
- Igen – határozottan és keményen csengett a hangom.
Olyan néma csend ült a teremre, hogy még egy légy zümmögését is lehetett volna hallani. A bizottság tagjai meglepődve néztek rám, még Go Jin is. Sung Chan felé meg nem is mertem fordulni, mert féltem, hogy mit fogok majd látni az arcán.
- Legyen – mondta Go Jin és a meglepettséget elégedettség váltotta fel mind az arcán, mind a hangjában. Félrecsúsztatta az előtte heverő papírokat és egy másik papírdossziét húzott maga elé, minden bizonnyal az enyémet.
- Várjon egy kicsit! – tette a kezét az idősebb hölgy Go Jin karjára, miközben végig engem mustrált. – Helytelen lenne, ha egy kihágásért rögtön két figyelmeztetést kapna.
Go Jin összeráncolt homlokkal nézett az asszonyra, és egyre jobban nem tetszett neki az, amit mondott. Viszont az én lelkemben egyre inkább szárnyra kapott a remény. Még ha komolyan is gondoltam az előbbi igent, féltem a következményektől.
- Azt mondom, hogy kapjon továbbra is csak egy figyelmeztetést Yoon kisasszony, és Park kisasszony pedig úgy vélem, tényleg csak segíteni szeretett volna, így a büntetéstől eltekinthetnénk – folytatta a nő, én pedig egyszerre fújtam ki a levegőt Ki Younggal, aki szintén megkönnyebbült.
- De hiszen a szavazatok szerint…
- Ha ennyire aggódik a szavazatok miatt, akkor visszavonom a korábbi szavam, és így már nem lehet problémája – mondta türelmetlenül a nő, félbeszakítva Go Jint, aki már nyíltan kimutatta, mennyire nem tetszik neki a helyzet ilyetén alakulása.
- Rendben – mondta sziszegve, összeszorított ajkai között a férfi, míg elrendezte a papírokat és dühösen írt be valamit az aktámba. – Elmehettek!
Nem kellett kétszer mondania, mindannyian felálltunk és kisiettünk a helyiségből. A folyosón Jung Hee egy végtelenül kárörvendő mosollyal jutalmazott, ami egy pici (talán mégsem annyira pici…) részem mélyen megbotránkoztatta, de mégis inkább örömmel töltött el, hogy Ki Young „szabadlábra került”, méghozzá anélkül hogy magamra vállaltam volna az ő büntetését is. Az a liba egy bájos és kaján intéssel búcsúzott tőlünk és valószínűleg három méterrel a föld fölött járt a boldogságtól…
- Mégis mi ütött beléd?! – fordított maga felé azonnal Ki Young, akinek végre kezdett visszatérni a szín az arcába. – Az a férfi képes lett volna beírni neked helyből két figyelmeztetést, ha a nő nem állítja meg!
- Tudom – még mindig hihetetlennek találtam, hogy sikerült Ki Youngot megmenteni, és mérhetetlen hálát éreztem az idős nő iránt. – De tök jó, hogy megúsztad!
- Nem akartam volna, hogy úgy ússzam meg a dolgot, hogy téged büntetnek meg helyettem is! Baromi felelőtlen voltál, Ha Na! – meglepett Ki Young kiborulása és értetlenül álltam vele szemben. – Ha két figyelmeztetést kapsz, akkor utána elég egyetlen egy stikli és repülsz az ügynökségtől! Belegondoltál ebbe egy percig is?!
- Igen, pontosan tudtam, hogy mit csinálok! – én is felemeltem a hangom, mert nem esett jól, hogy Ki Young nem úgy reagált a tettemre, ahogy arra számítottam. – De nem hagyhattam, hogy téged is megbüntessenek, mikor az én hibámból keveredtél bele az egészbe!
- Igazán…
- Megtennétek, hogy nem ordibáltok itt? – lépett ki a teremből rosszindulattól csöpögve Go Jin. – Ez egy munkahely, ha nem tudnátok.
Ezzel pedig elviharzott a folyosón, de én boldog mosollyal tekintettem utána. Az előző beszélgetésünkhöz hasonlóan itt is sikerült kicsikarnom egy döntetlent kettőnk között. Előzőleg egy esti büntető programmal megúsztam a Jae Wanos incidenst, most pedig Ki Youngot is „megmentettem”. Ennél többet nem is remélhettem. Bár jólesett volna, ha Jung Hee is figyelmeztetésben részesül…
- Menjünk inkább! – karoltam bele Ki Youngba, aki úgy döntött felhagy a felelősségre vonásommal és megnyugszik.
- Azért köszönöm, amit tettél értem – motyogta a lány zavarban, mire csak elnevettem magam, és próbáltam gyorsabb tempóra ösztökélni, mert tudtam, hogy nem sok időm van, mielőtt…
- Ha Na! – hangosan szívtam be a levegőt, ahogy meghallottam a hangját, és legszívesebben figyelmen kívül hagytam volna, de ehhez nem volt elég vastag bőr a képemen. Sung Chan pillanatok alatt megjelent mellettem és egy kényszeredett mosollyal üdvözöltem.
- Igen?
- Beszélnünk kell – csak ennyi és már karon is ragadott, hogy magával vonszoljon. Elengedtem Ki Youngot és bocsánatkérően néztem rá, hogy így egyedül hagyom.
Sung Chan addig húzott maga után a folyosón, míg nem talált egy üres helyiséget, ahova durván betaszigált és ránk zárta az ajtót. Kerültem a pillantását, miközben védekezően keresztbe fontam magam előtt a karjaim.
- Mi volt ez az egész?! – fortyant fel és közvetlenül elém lépett, amitől rögtön gyereknek éreztem magam. – Megígértem apának, hogy szemmel tartalak, erre már három nap alatt elérted, hogy meglegyen az első figyelmeztetésed!
És ha már gyereknek éreztem magam, úgy is viselkedtem, mint egy gyerek. Csendben, lesütött szemmel álldogáltam a bátyám dühös áradatát hallgatva. Ritkán szidott le Sung Chan, és még annál is ritkábban éreztem ennyire, hogy jogosan teszi.
- Nem akartam…
- Mégis mi a fenét mondhatott az a lány, amire úgy kiborultál, hogy megütötted?!
- Se Joot szidta… - így utólag olyan semmiségnek tűnt az egész és olyan ostobának is hangzott ez a felelet.
- Komolyan, Ha Na? – mérgében fújtatott párat, mire újra meg tudott szólalni. – Így bele vagy zúgva abba a srácba, hogy egy rossz szót sem szólhatnak rá?! Azt hittem, ennél érettebb vagy.
Könnyek gyűltek a szemembe és éreztem, ahogy egy csepp kiszabadul, majd a földön landol, az edzőcipőm mellett. Amíg volt célom, hogy megvédjem Ki Youngot, addig nagylelkűen el tudtam felejtkezni Se Jooról, és mindarról, ami történt köztünk – nem utolsó sorban pedig az érzéseimről. De most, hogy Sung Chan felemlegette a fiút, és még emellett le is szidott, mindezt olyan hangvétellel, mintha az egész világban csalódott volna, hát ezt nem igazán tudtam kezelni…
Lehettem volna dühös, visszatámadhattam volna, megsérthettem volna Sung Chant, mégsem voltam rá képes. Nem akartam még egy emberrel konfrontálódni a héten, elég volt nekem mindenki más, a bátyámmal meg akartam tartani azt a jó kapcsolatot, amit eddig is ápoltunk.
- Sung Chan… sajnálom…
Csak egy mély sóhajtást hallottam, majd odavezetett egy székhez és leültetett rá. Odahúzott magának is egyet és megfogta a kezem, de mielőtt megszólalt volna, belőlem törtek ki a szavak.
- Igazad van, tényleg nem kellett volna így reagálnom – remegett a hangom, a szememből pedig folytak a könnyek. – Általában tudom kezelni ezeket a helyzeteket, nem szokott Jung Hee így kiborítani, de most… Most ostobán viselkedtem és nem gondolkodtam. De…
- Mindegy! – rázta meg a fejét tehetetlen dühvel a fiú, majd nyugodtabban folytatta. – Már megtörtént és kár miatta keseregned tovább. Nézzük a jó oldalát a dolognak, ez csak egy figyelmeztetés, még nem a világ vége.
- És apa? – kérdeztem félve a könnyeimen át nézve zöldesbarna szemeibe. Éppen hogy javulásnak indult a kapcsolatunk, erre máris ez történik!
- Az már nehezebb dió, de elintézem – láttam, hogy csak a megnyugtatásom végett ilyen laza.
- Nem lehetne eltitkolni valahogy előle? – kérdeztem vajmi kevés reménnyel.
- Felesleges próbálkozás lenne. Annyit tudok tenni az ügy érdekében, hogy én mondom el neki és nem mástól kell megtudnia – megdörzsölte a halántékát és már megint rám tört a bűntudat. Amióta csak visszacsöppentem a bátyám életébe, csak gondot okozok neki… - Ki ez a lány amúgy, ez a Jung Hee? Elég csúnyán elbánt veled…
- Nem érdekes… - ráztam meg a fejem ismét, félresöpörve még az emlékét is annak a gonosz némbernek. Illetve kikerültem Sung Chan kezét, mikor az arcomhoz akart érni, hogy megvizsgálja a sérüléseim. Ugyanis éreztem beszéd közben, hogy húzódik a bőr az alsó ajkamon, illetve a bal orcám is égett, ahol megkarmolt. – Minden rendben lesz veled?
- Persze – mosolygott rám, és megpaskolta a fejem búbját. Aztán valami villant a szemében és már több energiával folytatta. – Amúgy nagyon szimpatikusnak talált Yi Kyung téged, beszéltem vele pár szót, mielőtt eljöttem.
- Yi Kyung? – néztem rá értetlenül, mégis kiről lehet szó.
- Az a teltebb, idős hölgy a bizottságban.
- Áh, igen! – mondtam, ahogy felrémlett előttem az arca. – Neki köszönhetem, hogy Ki Young nem haragudott meg rám.
- Általában elég szigorú, de nagyon imponált neki, hogy el akartad vinni a balhét a barátnőd helyett is, nem törődve saját magaddal – mesélte Sung Chan, mire éreztem, hogy elpirulok. – Ismerte anyát és azt mondta, hogy nagyon hasonlítotok egymásra.
- Tudom, tudom… - nem volt meglepő, hogy ezt mondta, mivel minden második ember, aki személyesen is ismerte anyát, azt mondta, hogy a fiatalkori mása vagyok. – A kiköpött mása vagyok.
- Nem, nem erre célzott – intett le már megint vidáman. – Azt mondta, hogy pont olyan keményfejű vagy, mint ő volt. Bármit meg tudott valósítani ő is, amit csak a fejébe vett, és rendkívül utálta, ha valakivel igazságtalanul bánnak.
Most először hallottam valakitől, hogy belsőre is hasonlítok anyára. Főleg, hogy nem családtag mondta, még inkább megmelengette a szívem a dolog. Azt mindig is tudtam, hogy külsőre egyértelműen az ő tulajdonságait örököltem és a tehetségemet is az énekléshez. De az, hogy jellemben is hasonlítunk egymásra, az újdonság volt.
- Nem mellesleg pedig kíváncsian várja, hogy mire fogod vinni – tette hozzá a fiú és belecsípett az arcomba, mire feljajdultam és ki akartam szabadulni a kezei közül, de erősen tartott, így jobbnak láttam meg sem mozdulni. – De ehhez az kell, hogy összeszedd magad, és megtanulj uralkodni magadon. Nem engedhetsz meg többször ilyesmit, különben repülsz a cégtől.
- Tudom – fintorogtam rá, mire végre elengedett és megkönnyebbülten simogattam meg az arcom ott, ahol megcsípett.
- Amúgy… - éreztem, hogy most először habozik igazán a beszélgetésben. – Remélem, óvatos vagy Se Jooval.
- Tessék? – kidülledt szemekkel néztem a bátyám halvány rózsaszín arcára. Csak nem szexuális felvilágosítást akar nekem itt tartani?!
- Ha így viselkedsz, könnyen megsejthetik, hogy van köztetek valami – hadarta egy szuszra. – Igaz, hogy régóta ismeritek egymást, de nem mindent lehet erre fogni.
Ahogy rájöttem, miről van szó, egyszerre esett le egy kő a szívemről, majd hullott rá egy hatalmas szikla azon nyomban. Fellélegeztem, hogy Sung Chan nem akar velem a szexuális életemről - vagyis annak hiányáról – beszélgetni, de mégis feszengeni kezdtem.
- Ezért nem kell már aggódnod – motyogtam zavarban és kerültem a tekintetét.
- Ezt hogy érted? Tudom, hogy azt hiszitek, hogy óvatosak vagytok, de még a legnagyobb odafigyelés mellett is elő…
- Nem erre gondoltam – torkolltam le, úgy éreztem, mintha egy gombóc akadt volna a torkomon, ami nem akar mozdulni onnan, akárhogy is küzdök vele. Végül aztán valahogy sikerült elérnem, hogy kibökjem azt, amit nem titkolhattam a végtelenségig. – Szakítottunk.
- Mi? – nyögte ki frappánsan Sung Chan és döbbenten meredt rám. Aztán pár másodperc múlva megjött a hangja és egyszerre tűnt óvatosnak és félénknek. – Mi történt?
- Csak rájöttünk, hogy nem illünk össze – jelentős mértékben ferdítettem a történeten, de nem akartam részletekbe menően magyarázkodni. És főleg azt nem, hogy az én zavaros érzéseim miatt ment tönkre a dolog, amiket Kyu Hyun iránt érzek. Mert azért azt tegyük hozzá, hogy Se Joo után Kyu Hyun semmivel sem lenne különb Sung Chan szemében. Ha csak nem rosszabb…
- Te meg Se Joo? Ezt elég nehéz elhinnem, régen sülve-főve együtt lógtatok – ráncolta a szemöldökét, majd kicsit zavarba jött, mint korábban, mikor felhozta a témát. – Ő szakított… veled?
- Ezt mégis miből gondolod? – kérdeztem megütközve.
- Csak…
- Szóval csakis ő szakíthatott velem, fordítva meg sem történhetett, igaz? – egyáltalán nem sikerült olyan sértődöttre a kérdésem, mint szerettem volna, de azért megtette a hatását. Sung Chan behúzta a nyakát, én pedig felpattantam a székről. – Sajnálom, de mennem kell órára, Oppa, majd beszélünk.
- Ha Na…
- Ne aggódj, vigyázok magamra! – fordultam még vissza egy roppant gyenge mosollyal az arcomon és hogy enyhítsek a bűntudaton, ami ismét ellepett, hogy így faképnél hagyom a bátyám, éreztem, hogy valamit még mondanom kell, nehogy azt higgye, haragszom rá. – Szeretlek!
Ezután késve estem be balettre, aminek a tanár nem örült túlzottan, de elintéztem annyival a dolgot, hogy hivatalos ügy miatt nem tudtam időben érkezni. Rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem vagyok olyan ruganyos a baletthez, mint amilyennek lennem kéne és sajgó izmokkal hagytam ott az öltözőt, miután vége lett az órának.
A két órám között kerestem egy csendes helyet, ahol sikerült összedobnom valamit japánra, de az órán kiderült, hogy jobban jártam volna, ha inkább meg sem próbálkozom a megírásával. Ugyanis így is nyilvánvalóvá vált, hogy nem sokkal ezelőtt csináltam meg, mivel a családról írt fogalmazásomban (öt mondat sikerült keményen) egy helyes mondatot sem sikerült összeraknom. Így a tanár azzal büntetett meg, hogy csináljam újra az összes feladatot, pluszban pedig a ma kiadott leckéket is meg kellett csinálnom. Komolyan mondom, most utáltam csak meg igazán az iskolát…
Az ebédet Ki Younggal töltöttem el, még néha nevetnünk is sikerült, de nem került többé szóba a kiborulásom és a problémáim. A lány tartotta magát ahhoz, amit mondott, vagyis hogy türelmesen fog várni. Kényszeredetten és nem kis félelemmel indultam el a próbára utána, mivel az első alkalom volt, hogy újra találkoznom kellett Se Jooval…
És hát itt vissza is kanyarodnék a kis történetem elejére, miszerint igyekeztem nem Nam Gil lábára lépni, odafigyelni, hogy mit kell csinálnom és nem felkelteni még jobban Ji Min figyelmét, aki már így is árgus szemekkel figyelt, hogy mikor eshet megint nekem egy hiba miatt.
Éppen harmadjára próbáltuk el a tánc részleteit, mikor megérkezett Ji Heon rendező, aki csendben üdvözölte Ji Mint, míg mi a koreográfiát próbáltuk. Mondanom sem kell, hogy meg is botlottam, ahogy megláttam a férfit, és csak Nam Gil óvott meg attól, hogy orra bukjak.
- Mi a baj? – kérdezte aggódva, ami igazán meghatott, mert ennyi bénázás után sem lett mérges és ideges rám, holott más már rég feladta volna a dolgot velem.
- Semmi – rettenetesen bénán hazudtam, és ez neki sem kerülte el a figyelmét, de mégis szó nélkül hagyta. A szavaimmal ellentétben igenis hatalmas baj volt, hiszen ha Ji Heon megérkezett, akkor ideje volt a klip jeleneteit gyakorolnunk. Ami pedig azt jelentette, hogy ki fog derülni, hogy nem csak egy egyszerű táncos leszek a klipben, hanem komoly szerepet kaptam, méghozzá nem is akármilyet. Óriási gombóc kezdett gyűlni a torkomban, levert a víz és erősen szorítani kezdtem Nam Gil kezét, hátha ebből erőt meríthetek.
Ugyanis a mai szerencsémet és teljesítményemet tekintve, erősen kétséges volt, hogy túlélem-e ezt a napot épségben…

4 megjegyzés:

  1. Azt a jó szentségit. Na végre valaki lekevert egyet Jung Hennek. Csak kár hogy őt nem büntették meg. Sajnálom hogy Se Joo és Ha Na szakitottak. És örülök hogy Ki Young nem kapott büntettést. Ezek után kíváncsian várom milyen reakciót fog kiváltani, hogy Ha Na nem csak táncos a klipben. Továbbra is várom a folytatást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, a lány megérdemelte végre, hogy megkapja a magáét, mert igencsak elszaladt vele a ló, habár tény, hogy csak Ha Na látta kárát annak, hogy belement ebbe az egész felhajtásba és nem tudta megállni, hogy Jung Hee felidegesítse. Majd meglátjuk, milyen lesz a reakció arra, hogy főszerepet kapott Ha Na a klipben. :D
      Köszönöm szépen, hogy írtál, és nagyon sajnálom, hogy csak most sikerült választ írnom, de ez a pár hónapom katasztrófa volt, így a történettel teljesen el voltam maradva, és addig nem is írtam választ a kommentekre, míg nem láttam a fényt az alagút végén. :) De azt hiszem, lassan eljön az ideje az új fejezetnek és remélem, hogy továbbra is számíthatok a támogatásodra!! <3

      Törlés
  2. Sejtettem. HaNa azért elég jól kiborult az előző esti történések miatt. Szinte nem akarja elhinni, hogy ez megtörtént, hogy SeJoo szakított vele. De mit gondolt, meddig mehet ez majd? Rádöbbent, hogy elveszítette az egyetlen biztos pontot az életében, ez pedig a fiú volt. Eléggé padlóra került most.
    KiYoung nagyon jó barátnő, próbálna segíteni, de HaNa hallgat. Mindenről hallgat, pedig sokszor jól esik, ha kibeszéljük a fájdalmat magunkból. Egyedül akar megbirkózni a történtekkel, az érzéseivel, nem akar beavatni senkit sem. Ez viszont így felemészti az erejét. Hibázni fog és sebezhetővé válik. Mint ahogy ezt JungHee észre is veszi és ki is használja. Ott piszkálja, ahol tudja, sértegeti. Hogy honnan tud a SeJoo iránti érzéseiről, nem tudom, lehet csak figyelte őket és rájött. De ilyen alpári módon belegázolni HaNa lelkivilágába …. és sikerült elérnie, hogy tettlegességig fajuljanak a dolgok közöttük. Amint SeJoo-t sértegette JungHee, HaNa ebben az érzelmi állapotában nem tudott uralkodni magán és eljárt a keze. Jelzem megérdemelte, de abban a pillanatban HaNa is megijedt. A gyakornokok közötti tettlegességet keményen megtorolják. Mire számíthat majd? Na ez a cicaharc kettőjük között, mert JungHee is szemet vetett a fiúkra.
    És a raport, ahol számon kérik a tetteiket …. Ki is lehetne más ott, ha nem GoJin. Akár az inkvizíció a középkorban, félelmetes és igazságtalan. Lekezelően bánik SungChan-nal is, aki ki tudja honnan szerzett tudomást az eseményekről. Mint jó testvér szaladt (a szó szoros értelmében), hogy megvédje a húgát. Ezt a részrehajlást, amit ez a GoJin művel! Meg se hallgatta volna HaNa-t, neki bőven elég, ha a szegény áldozat JungHee-t kihallgatja, aki természetesen teljesen elferdítve állítja be a dolgokat. Ezt az igazságtalanságot én sem bírtam volna szó nélkül, HaNa meg nem is az a típus, aki olyan könnyen belenyugodott volna. Azért csak sikerült elmondania az ő variációját is, és így azért egészen más volt már a szituáció. Próbálta védeni a végsőkig KiYoung-ot, aki tényleg csak rosszkor volt rossz helyen. A pénz, a hatalom, a korrupció az iskolában is jelen van, ennek élő példája GoJin, aki nem hajlandó JungHee-t semmiféle büntetésben részesíteni, mert ő ugye egy ártatlan lélek, egy áldozat. HaNa utolsó esélyként magára vállalná KiYoung büntetését is, csakhogy megmentse őt az indokolatlan figyelmeztetéstől. Vannak még rendes emberek, mint a bizottság női tagja, aki szerintem észrevehette, mire is megy ki a játék. Jól döntött, hogy korábbi véleményét megváltoztatva visszavonta szavazását, így KiYoung megmenekült.
    Nem úszta meg viszont HaNa a bátyjával való beszélgetést. Kemény fejmosást kapott tőle és nem értette, mi válthatta ki nála a tettlegességig fajuló veszekedést, ami kemény verekedésre torkollott. Azért SungChan is látta, valami komoly dologról lehet szó a háttérben. Azt is láthatta, hogy JungHee nem olyan ártatlan, mint aminek beállították, mert elég szépen lerendezte HaNa arcát.
    SungChan próbál a húgának segíteni a SeJoo-val való kapcsolatában is, mondván vigyázzanak, mert könnyen rájöhetnek a többiek, hogy mi van közöttük. Eléggé ledöbbent a szakítás tényétől és rátapintott a lényegre, hogy a fiú szakított a húgával. És akkor még nem is tudja a KyuHyun-féle dolgot ….. Szerintem HaNa keményen kikapna tőle, de úgy hiszem, hogy KyuHyun-hoz is lenne néhány keresetlen szava.
    Ez a nap nem a te napod HaNa. A kiborulás, JungHee piszkálódása, aztán a verekedés, a büntetés, a balett óra és a japán ….. és akkor még JiMin tanárnő is azt keresi, mikor köthet beléd. Aztán megjelenik a rendező, és …… De ez már a következő részben fog bonyolódni.
    Látom, most már kicsit pörögnek az események, mihelyst nem a fiúk keringenek HaNa körül :D
    Várom a folytatást! :D :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát itt sem tudom elégszer mondani, hogy nagyon jól látsz mindent! Hihetetlen vagy! :D Ha nem hangzana olyan hülyén, akkor azt mondanám, hogy büszke vagyok, de inkább hallgatok. :D
      Pontosan, Ha Na eléggé megsínylette a szakítást Se Jooval, mert holott nem volt már fülig szerelmes belé, de nem is véletlenül akart vele járni, nem véletlenül küzdött a kapcsolatukért (már amennyire ez tőle tellett a helyzetben). Szerette őt, csak az nem volt már elég sem Se Joonak, sem pedig egy rendes kapcsolathoz. Ki van készülve lelkileg is, és lassan már fizikailag is, amit Ki Young észre is vesz, de hát a lány még nem áll készen beszélni róla. Talán szégyelli is egy kicsit, meg hozzászokott az évek alatt, hogy nem teregeti ki a magánéletét, hiszen sokáig még csak barátai sem voltak. Azóta változott meg, hogy az Akadémiára kezdett járni. És igazad van, néha nagyon sokat tud könnyíteni az ember lelkén, ha kibeszéli magából a gondjait, csakhogy Ha Na még valószínűleg nem tart ott, hogy beszéljen róla, még túl közeli, még túl fájdalmas. Vagy éppenséggel akart már róla beszélni, csak megjelent a drága Jung Hee és belé fojtotta a szót. Hát igazából tőle pontosan azt kaptuk, amit megszoktunk, gonosz volt, beszólt és felhergelte Ha Nat. Az Akadémián ez nem is jelentett volna olyan nagy veszélyt, de az ügynökségnél nem ilyen egyszerű már a helyzet. Ugyanis abban az instabil állapotban, Ha Na nem volt elég erős, hogy nyugton maradjon és visszafogja magát, főleg, hogy pont azt az embert kezdi el Jung Hee szidni, akiért ennyire fáj most a szíve.
      Aztán jön a kihallgatás és persze ott sem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt a lány szeretné, mivel ott van a másik kedvenc emberünk, Go Jin. De a végeredmény azért egészen pozitív, hiszen Ki Young, aki tényleg csak áldozat, ő megússza büntetés nélkül, és ennyi elég is Ha Nanak.
      És hát a cukor bátyó azért felkapja a vizet és nem engedi el Ha Nat egy szó nélkül, így pedig tudomást szerez arról, hogy nincs már miért aggódnia, hiszen Se Joo és a lány szakítottak. Itt persze egyből leereszt és jobban átérzi azt, hogy miért is került ilyen bonyodalomba Ha Na. De ha megtudná, hogy a szakítás oka pont egy másik tag a bandából, jól mondod, kő kövön nem maradna valószínűleg. Főleg, hogy Sung Chan már egyszer figyelmeztette Ha Nat Kyu Hyun miatt, de ennél többet nem mondott a húgának, így nem tudni, hogy pontosan mire is gondolt.
      A lényeg a lényeg, hogy Ha Na napjai nem a legvidámabban telnek, ami sajnos az így is megtépázott idegeit és szívét még jobban nyomás alá helyezik.
      Köszönöm szépen ezt és az előző fejezetnél írt hosszú kommentjeidet!! Hihetetlenül jó olvasni azt, ahogy írsz, és amit írsz! Egyben kifejezed azt, hogy mi tetszik és azt is, ami nem, így nagyon őszinte lesz! Nagyon köszönöm ezt a rengeteg időt, amit egy-egy ilyen hozzászólásra szánsz, és bocsánatot kell kérnem tőled is, hogy csak most válaszoltam neked. Gondolom a fejezetek hiányából is észrevetted, hogy nem sok időm volt foglalkozni az írással, mert minden időmet lefoglalta az egyetem. És vannak ilyen hülye hóbortjaim, hogy megfogadok valamit – mint hogy addig nem válaszolok a kommentekre, míg kész nem lesz a következő fejezet, csak hogy ez sehogy sem akart eddig összejönni. Igaz, még most is csak készülőben van a következő rész, de a lényeg, hogy most már legalább van időm foglalkozni vele és megvan rá a hajlandóság is. Keményen dolgozom azon, hogy visszatérhessek egy új fejezettel és folytathassam a legkedvesebb hobbimat, az írást! Remélem, hogy nem ment el a kedved a történettől a sok várakozás miatt és ha érkezik a következő rész, akkor megörvendeztetsz a véleményeiddel! ^^

      Törlés