2017. febr. 22.

Visszatérés

Sziasztok!

Majdnem fél év telt el azóta, hogy utoljára jelentkeztem, tudom, hogy teljesen eltűntem, nem adtam magamról életjelet, mintha elnyelt volna a föld. Ezt pedig rettenetesen sajnálom! Nem is tudom, hogy mit mondhatnék, de megvolt rá az okom, legalábbis azt hiszem. Az utolsó félévem volt az egyetemen, írnom kellett a diplomámat, ami nagyon sok időmet elvette, arról nem is beszélve, hogy sok más dolog is volt, amiben helyt kellett állnom. De meglett az eredménye és lediplomáztam, illetve felvettek a doktori képzésre is! Az egyetem mellett viszont magánéleti téren elég mélypontra kerültem ebben az időszakban, mély sebeket szereztem és sokszor kívántam, hogy bár meg nem történtté tehetnék dolgokat, bár ne is ismertem volna meg bizonyos embereket. De ami megtörtént, azon nem lehet már változtatni… 
Na, de ennyit a kifogásokról, inkább térjünk rá a lényegre!
Lehet, hogy már véglegesen lemondtatok rólam, és ami még fontosabb, a történetről. Lehet, hogy már nem is emlékeztek rám, vagy a Something New-ra; avagy a kotnyeles, tesze-tosza Ha Nara, akivel csak a baj van mindig; a kedves, jószívű és megértő Se Joora, akinek összetört a szíve; és a szexi, önimádó hercegre, Kyu Hyunra, aki olyan rejtélyes, mint a Bermuda-háromszög. Lehet, hogy már mindent elfelejtettek, kitöröltetek mind a szívetekből, mind pedig az emlékeitekből.
De! És tényleg itt van egy hatalmas „de”, ugyanis (nem akarom elkiabálni, szóval sssh!) lassan újraindul a történet.

 Kemény munka áll mögöttem, és sok erőfeszítésembe telt, hogy eljussak idáig. Mivel elolvastam az összes eddig megjelent részt, hogy újra érezzem azt a hangulatot és átéljem azt az élményt, amit eddig nyújtottam nektek. Hogy ismét beleéljem magam abba a világba, amit sikerült megteremtenem és a folytatás ne legyen merőben más. Szóval elhihetitek, nem kis idő volt, mivel javításokat is eszközöltem a részekben. Ne ijedjetek meg, semmi lényegeset nem változtattam, csak nyelvezet, helyesírás stb.
Viszont ez számotokra nem érdekes, ha jól gondolom. Mivel a lényeg, amire talán kíváncsiak vagytok, vagyis remélem, hogy átverekedtétek magatokat ezen a sok szövegen és szenvedésen, hogy mikor is lesz a folytatás. Sajnos, konkrét időpontot még nem tudok mondani, mert a következő rész még csak készülőben van, de az biztos, hogy hamarosan ( kilencvenkilenc százalék, hogy jövő héten)! 
Hogy lássátok, mennyire komolyan gondolom, és nem csak ígérgetés, hoztam egy kis ajándékot! Vagyis remélem, hogy valaki fogja értékelni, mivel ez is már lassan négy hónapja készülőben volt, de gyökeres változáson ment át az utóbbi egy hétben – magyarul tökre újat csináltam. x'D Hogy miről is van szó? Egy újabb trailerről! Igazság szerint, arra gondoltam, hogy mivel egy külön kötet a Lights of Hope, így megérdemel egy saját trailert. Úgy érzem, hogy nem sikerült olyan erősre és ütősre, mint az első köteté, de próbáltam átadni azt, amiről szól a második kötet. Remélem, hogy sikerült valamennyire ezt elérni. :)
Nem kérek véleményt, nem kell egy szót sem pazarolni rám ezek után, annyiban reménykedem csak, hogy nem pártolt el mindenki mellőlem, hogy a várakozás az újabb fejezetre nem vette el annyira a kedveteket, hogy már pillantásra sem méltatjátok azt, amit írtam. Nagyon szeretném, hogy továbbra is olvassátok a történetet, hogy örömet okozhassak nektek vele és bevallom, a támogatásotokkal ez sokkal könnyebb lenne és melegséggel töltené el a szívem, ha páran még követnétek Ha Nat és a rettentően sok gonddal tarkított életét! :)

Mindenkit puszilok és akkor íme a trailer! ^^ <3
(Nyissátok meg youtube-on, mivel itt elrontja a felbontást és a képarányokat! :) )