Sziasztok!
Ahogy ígértem múlt héten, most itt is vagyok az új,
azaz 34. fejezettel! :) Hát nehéz volt visszacsöppenni az írás világába, és
talán nem is sikerült annyira jól, mint ahogy azt terveztem. Ezt sok mindennek
be lehet tudni, de persze nagyon remélem, hogy annyira nem lett borzalmas az új
rész. Talán egy kicsit unalmasabbnak mondanám, de hát ez a korábbi történések miatt
van, és így nem rohanhatok lóhalálában azokhoz a részekhez, amik már nagyon
régóta várják, hogy papírra vessem őket. Vegyük ezt inkább felvezetésnek! :D A
lényeg mindenesetre az, hogy remélem, nem lett olyan borzalmas és elnyeri a
tetszéseteket! Mindenkinek jó olvasást kívánok! ^^
Tekintve, hogy majdnem fél év kihagyás volt a
történetben, mindenkinek javasolnám, hogy legalább az előzőt, de akár még pár
részt visszamenőlegesen olvasson el. De ha nem akarjátok, vagy nincs időtök rá,
akkor egy kis összefoglalót írtam, hogy tudjátok, mik is történtek az előző
fejezetekben:
"Ha Na álma a Hell's Gate-ben töltött pokoli
éjszaka után végre teljesült, ugyanis a barátnője lett Se Joonak, a STAND UP
frontemberének, akibe már évek óta titokban szerelmes volt. A fiú hatására
belógott a P.S. Entertainment épületébe, és mint mindig, ha Ha Naról van szó,
bajba került, méghozzá annyira, hogy egyből egy főszerephez jutott a fiúk
közelgő comebackjéhez készülő videó klipben. Se Joo pedig nem hagyta annyiban a
dolgokat, támogatta a lányt és igyekezett minél inkább több időt vele tölteni,
így a születésnapján elmentek egy álom randira. De mivel Se Joo egy kisebb
híresség volt Dél-Koreában, így nem meglepő módon egy paprazzi lencsevégre
kapta, amint meghitt és igazán szenvedélyes csókokat váltanak egymással. Ez
addig nem is volt probléma, míg ezek a fotók el nem jutottak a P.S.
igazgatójának, vagyis Ha Na apjának a kezébe. A lány és az apja közötti viszony
rémesen rossz volt és ezen az a találkozó, ami azt célozta meg, hogy a lánya és
Se Joo szakítsanak, nem sokat segített. De a két fiatal kitartott egymás
mellett és szó szót követett, aminek eredményeképpen Ha Na egy szerződést
kapott az ügynökséghez.
Csakhogy Ha Na életében nem hogy egy, de két fiú is
jelen volt, a másik Kyu Hyun, a rejtélyes és egoista herceg. Annak ellenére,
hogy Ha Na már Se Jooval járt hivatalosan, mindig megremegett a szíve, mikor
Kyu Hyun a közelében volt, vagy csak rápillantott. Nem tudta megmagyarázni, nem
tudott ellenállni neki és egyre inkább csak sodródott az árral, az érzéseire
hallgatott, holott néhol inkább az eszét kellett volna követnie. Mindenesetre
Kyu Hyun sem könnyítette meg a dolgát, hiszen ő is egyszer ezt, másszor azt
mondta. Néha könnyedén vette a helyzeteket és ezzel fájdalmat okozott Ha Nanak,
néha pedig olyan érzéseket pillantott meg a szemében a lány, ami egyértelműen
többet sugallt.
És ezek a kétes érzések, amik Kyu Hyunhoz fűzték Ha
Nat, azt okozták, ami már ott lógott egy ideje a levegőben, de mégsem látta
előre senki sem. Se Joo megelégelte azt, hogy Ha Na figyelme nem csak rá
irányul, nem bírta tovább elviselni azt, hogy a lány, akit szeret, egy másik
férfihoz vonzódik vagy éppenséggel szerelmes belé. Úgy érezte, hogy el kell
engednie Ha Nat, mert sokáig már egyikük sem lenne képes elviselni ezt a
felemás helyzetet, amibe keveredtek. Se Joo túl későn lépett Ha Na irányába,
mikor már a lány Kyu Hyun iránt kezdett el táplálni érzéseket, Ha Na pedig még
saját magát sem ismerte, mert képtelen volt határozott lépéseket tenni
bármelyik fiú felé.
Csakhogy mielőtt Se Joo és Ha Na szakítottak, Kyu
Hyun nagyon komolyan összeveszett a lánnyal, amelynek során hihetetlenül mély
sebeket okoztak egymásnak. Mindez a Kyu Hyunnál is rejtélyesebb Jae Wannak volt
köszönhető, aki valami oknál fogva különös érdeklődéssel figyeli Ha Nat, de
mégis közben nem egyszer olyan rideg és szenvtelen vele. Sokszor bukkan fel a
megfelelő pillanatokban, mint mikor meg kell menteni Ha Nat a nyilvános
megaláztatástól, de sok gondot is okoz neki, mint amikor miatta kap büntetést
Go Jintól, az ügynökség egyik ügyvezetőjétől. És Go Jin nem egyedüli
lábatlankodása volt ez a büntetést, mivel neki köszönhette Ha Na, hogy megkapta
az első figyelmeztetését az ügynökségen a Jung Heevel történt verekedés miatt.
A történetben pedig jelenleg ott tartunk, hogy Ha Na
rettentően egyedül és elhagyatottan érzi magát, a hullámok szép lassan
összecsapnak a feje felett. Ugyanis Kyu Hyunnal nagyon csúnyán összevesztek és
kétséges, hogy valaha is kibékülnek; Se Jooval szakítottak, ami borzalmasan
érintette őt és egy hatalmas lyuk tátong ennek következtében a szívében; az
ügynökségnél nem látja szívesen Go Jin és igyekszik megkeseríteni az életét
vagy éppenséggel megszabadulni tőle; és nem ő az egyedüli, akivel meggyűlt a
lány baja, hiszen Jung Hee is követte őt a céghez, ahol csak bajt okoz neki. És
ezek mellett helyt kell állnia egy olyan helyzetben, amiben semmi tapasztalata
nincsen, főszereplőként kell játszania egy videó klipben, ahol pont azokkal az
emberekkel kell együtt dolgoznia, akikkel az elmúlt időszakban akadt egy
"kis" problémája."
- Üdvözlök mindenkit! – lépett
előrébb Ji Heon, miután megbeszélte azt, amit kellett Ji Minnel, illetve egy
ideig elnézte a táncot is, hogyan sikerült egy nap alatt begyakorolnunk. Persze
igyekeztem a legjobb formámat hozni és nem két ballábas módjára viselkedni, ami
hihetetlen, de sikerült! Ugyan majd megfeszültem, hogy minden egyes gondolatot
ki tudjak zárni a fejemből és csak a zenére és a lépésekre koncentrálhassak, de
az eredmény megnyugtatott afelől, hogy megérte majdnem agyvérzést kapni az
összpontosításban.
Mindenki megállt és meghajolva
üdvözöltük a rendezőt. – Nyugodtan üljetek le, egy kis megbeszélést tartunk,
mielőtt belekezdenénk a munkába!
Nem kellett kétszer mondani,
egyből le is huppantam a földre, szerintem bárki másnál hamarabb tűntem el az
embertömegben. Nam Gil kérdő tekintetet vetett rám, de követte a példámat és
törökülésben leült mellém.
- A koncepciót már elmeséltem
tegnap, ami ahogy láttam, mindannyiótok tetszését elnyerte. Mivel a klip egy
szerelmi fogócskán alapul, ezért ideje lenne bemutatnom a résztvevőket – mosolyodott
el elégedetten a férfi és intett a STAND UP tagjai felé. – Gondolom, mondanom
sem kell, hogy ők négyen játsszák a mi kis hőseinket, akik nyomába erednek a
titokzatos, álarcos szépségnek. Oh, vagyis ahogy nézem, csak hárman…
Lassan és óvatosan fordult a
fejem abba az irányba, ahol a srácok üldögéltek, ha úgy adódna, akkor máris el
tudjam kapni a tekintetem róluk. Már a próba első percében feltűnt, hogy a négy
fiú helyett, csak hárman jelentek meg, ugyanis Kyu Hyun nem volt köztük.
Teljesen ki is ment a fejemből a délelőtti események forgatagában, hogy ma
utazott el Busanba valamiféle üzleti találkozóra. Legalábbis amennyiben jól
értelmeztem a Min Junnal folytatott beszélgetésüket.
És sajnos nem kerülte el a
figyelmemet az a csalódottság, amit az keltett, hogy a banda nem teljes
létszámmal volt jelen. Nem feltétlenül azért, mert annyira látni akartam volna
Kyu Hyunt – bár azért felesleges önámítás lenne, ha nem ismerném el, hogy ez is
benne volt -, hanem mert tegnap este óta azon zakatolt az agyam, mégis mi a
fenét érzek iránta. Mert ha nem vagyok szerelmes Se Jooba, akkor mégis mi fűz
Kyu Hyunhoz? Miben mások az iránta táplált érzéseim? Mennyivel erősebbek?
Esetleg gyengébbek-e? Igaz, hogy szeretem őt, vagy csak egy ostoba válasz volt
Se Joo kérdésére az az igen, amit nem gondoltam át elég jól? Megérte-e
elveszítenem egy olyan fontos embert az életemből, mint Se Joo, csak egy
halovány, bizonytalan érzés miatt, amiről még meg sem tudom mondani, hogy
micsoda?
És akár még órákig folytathattam
volna a kérdések és talányok sorolását, de egyszerűen értelmetlen lett volna.
Mivel Kyu Hyun nem volt itt… Még egy esélyt sem kaptam, hogy megfejtsek akár
egy kérdést is az előzőek közül. Mert ha nem látom őt személyesen, ha nem
nézhetek a szemébe, nem beszélhetek vele, akkor nem tudok rájönni, hogy mi is
rejtőzik a szívemben.
Habár nem tudom, hogy egyáltalán
akarna-e velem beszélni, tekintve, hogy két napja milyen veszekedésünk volt,
hogy miket vágtam a fejéhez és hogy mennyire vérig sértettem. Illetve azt sem
tudtam, hogy ő mennyire gondolta komolyan azokat a kemény és bántó szavakat,
amiket hozzám intézett aznap éjszaka…
- Merrefelé jár Kyu Hyun? –
kíváncsiskodott Ji Heon, ami észhez térített annyira, hogy már nem a saját
gondolataim rabja voltam. Se Joo azonnal felpattant, mire a többiek is
követték, majd halkan elkezdte magyarázni a helyzetet a rendezőnek.
Fel sem tűnt, de az ujjaim ökölbe
szorultak, mikor megláttam a fiút, habár inkább próbáltam betudni annak, hogy
aggódtam Ji Heon kiborulása miatt. Féltem, hogy nem fog neki tetszeni, hogy a
negyedik srác nem tiszteli meg a jelenlétével a próbán, vagy hogy nem szóltak
neki előre a hiányzásról. De szerencsére a férfi csak bólogatott párat, majd
vállon veregette Se Joot, amit én úgy értelmeztem, hogy minden rendben van.
- Úgy tűnik, hogy le kell
mondanunk Kyu Hyun társaságáról a következő próbákon, de azt hiszem, ki fogjuk
heverni. Hol is tartottam? Ja, igen! – kapott észbe a férfi, majd maga mellé
mutatott a banda tagjaira. – Szóval ők lesznek a mi kis hőseink, akik majd
üldözik azt a lányt, aki elsőre megragadja a figyelmüket az elbűvölő
szépségével. És akkor hol is van ez a szépség?
Ji Heon elkezdett nézelődni a
földön kuporgó emberek között és hirtelen azt kívántam, bár elnyelne a föld
most azonnal. Mert az a szépség, akit kutatott a szeme, jelen pillanatban úgy
nézett ki, mint aki most érkezett meg nyolc órás munka után a rizsföldekről,
megtépázottan és holt fáradtan. Magamban imádkoztam, hogy Ji Heonnak a
tekintete valamiért suhanjon át rajtam és ne vegyen észre. De az imádságom
süket fülekre talált, ugyanis nem sokkal ezután meghallottam a férfi hangját.
- Hát itt vagy! Gyere csak ide te
is, hogy jól megnézhessenek maguknak! – Ji Heon vidám és lelkes hangja csak még
jobban rontott az amúgy is borzasztó hangulatomon, de csak egy mélyet sóhajtottam
és feltápászkodtam a földről. Vagyis megpróbáltam, de Nam Gil megragadta a
karom.
- Mit csinálsz? – nézett rám
ijedten, de csak gyengéden lefejtettem a kezét magamról.
- Semmi gond – mosolyogtam rá, de
még én magam is éreztem, hogy ez a mosoly olyan, mintha a vesztőhelyre
készülnék.
Óvatosan kerülgetve a padlón
üldögélő embereket, elindultam előre Ji Heonhoz, de nem kerülte el a
figyelmemet, hogy a hátam mögött egyre nagyobb sustorgás és összesúgás támad.
Mikor végre odaértem a rendezőhöz, enyhén meghajoltam üdvözlésképpen, de a
kezeimet tördeltem és kerültem a tekintetét.
- Hát veled meg mégis mi
történt?! – fakadt ki a férfi és közelebb lépett hozzám, majd maga felé
fordította az arcom, de egyből el is léptem a kezei közül.
- Csak egy kis baleset… -
motyogtam félhangosan, mert nem akartam, hogy még többen fültanúi legyenek a
beszélgetésnek, mint feltétlenül szükséges lett volna. Így is elég rossz volt
ezt a kérdezz-feleleket lefolytatni Se Joo előtt, így egész végig a földet
bámultam.
- Ez nem egy kis baleset! – mondta még mindig ledöbbenve Ji Heon és csípőre
tette a kezét, hogy a frusztráltságát valahogyan levezesse.
- Ha Na, mi történt? – kérdezte
Min Jun is megdöbbenve, de csak megráztam a fejem és rámosolyogtam a cipőmre.
Szerencsémre a próbára éppen hogy
beestem, így senkinek sem volt ideje Nem Gilon kívül rákérdezni arra, hogy
mitől nézek ki úgy, ahogy. Neki röviden be is számoltam, hogy Jung Heenek
köszönhetem a karmolásokat, amik még mindig sötét rózsaszínben játszottak az
arcomon, illetve a felrepedt sebet az alsó ajkamon is. A pólóm ujja hosszabb
volt, így nem láthatta, hogy még a karomon is akad egy-egy kisebb köröm nyom.
Kellett annak a libának olyan undorító, hosszú műköröm! Bezzeg rajta nem látszott
meg a verekedésünk, mivel az én körmeim rövidek és ápoltak voltak a fotózás
óta! De elégtétellel láttam korábban, hogy a járomcsontján azért picit be van
dagadva az arca.
- Rendben – kezdett bele a
rendező ismét kis nyugalmat erőltetve magára pár másodpercnyi szünet után. -,
semmi gond. A forgatásig még van egy kis időnk, addig szedd magad ráncba, és
valahogy tüntesd el ezeket a sebeket az arcodról!
- Értettem!
- Tegyél meg bármit érte! – Hatalmasra
nyílt szemekkel nézett, amivel rám hozta a frászt. – Az én szépségem nem nézhet
így ki a videó klipben!
- Igyekszem! – hajtottam enyhén
fejet és örültem, hogy ennyivel megúsztam a dolgot, és nem is kezdett el
faggatózni. Illetve, hogy nem dobott ki és cserélt le másra, amint meglátta,
hogy kicsit megsérültem…
- Szóval Yoon Ha Na fogja majd
játszani a klipben a főszereplő lányt, aki elcsavarja a fiúk fejét – lett ismét
hangosabb a férfi, mikor mindenkihez intézte szavait, így csak odasompolyogtam
a srácok mellé, Min Soo oldalára. – Kérlek, hogy segítsétek a munkájukat a
továbbiakban! Viszont először is, néhány dolgot kellene változtatni a
koreográfián, Ji Min, mert ahogy elnéztem, nem igazán nyerte el a tetszésemet.
Ezután Ji Heon nekiállt
magyarázni Ji Minnek, aki nem hogy ideges lett volna, hogy még így az utolsó
pillanatokban változtatásokat akar eszközölni a rendező, csak mosolygott és úgy
tűnt, feltüzelte a kihívás és az új feladat.
Míg folytatódott a két felnőtt
között a megbeszélés, és míg Ji Heon kifejtette a gondolatait, addig én végig a
földet bámultam és kerültem mindenkinek a tekintetét. A fiúkét egyértelmű volt,
hogy miért, mivel nem akartam, hogy még jobban nekiálljanak kérdezősködni a
történtekről, aminek köszönhettem a sérüléseimet; az összes többi táncosét
pedig azért, mert nem akartam látni a szemükben a csalódottságot, lenézést és
dühöt. Őszinte leszek, ebben a pillanatban nem éreztem magam alkalmasnak a
feladatra, és még Se Rinek is átadtam volna a szerepet, ha ezzel könnyíthetek
az egész helyzeten.
Talán negyed órába telt, mire Ji
Min kikalkulálta, hogy miket kellene változtatni, és ezt hogyan tudja
végrehajtani. Ahogy elkezdte változtatni a koreográfiát, miközben nekiálltunk
táncolni, kezdtem megérteni, hogy mit is szeretne elérni.
Tulajdonképpen Ji Heonnak az volt
az alapvető problémája, hogy a párok mindig azonosak, de a klipben azt szeretné
elérni, hogy a főszereplő lány, az az én, mindig más-más fiúval táncoljon, ehhez
pedig olyan lépésekre volt szükség, mikor történik egy párváltás. Így lassan,
de biztosan Ji Min beiktatott olyan lépéseket, amivel már nem csak Nam Gil lett
a partnerem, hanem ismeretlen srácok is. És kezdtem aggódni, hogy mikor kapok
olyan fiút, akinek még csak a szemébe sem tudok nézni azután, ami történt
közöttünk. Féltem, hogy mi lesz akkor, ha Se Joo keze simul a derekamra, ha az
ő kezét kell fognom, és az ő szemébe kell fúrnom a tekintetem tánc közben.
- Ez így nagyszerű! – szakította
félbe a próbát Ji Heon hangja. – A felvételek alatt nagyjából ezt kell majd
mindig táncolnotok végtelen körben ismételve, míg a jelenetek elkészülnek. És
ha már így megy a tánc, akkor nézzük ezeket a jeleneteket! Először is, Ha Na,
gyere ide!
Elengedtem egy magas, szőke srác
kezét, és remegő gyomorral sétáltam oda a rendezőhöz, hogy megtudjam, mit
szeretne. Mert ez a főszerep egyenesen ahhoz vezetett, hogy mindenki engem bámult,
mindenki azt figyelte, hogy mit csinálok és ettől kezdtem igencsak ideges
lenni. Rég éreztem utoljára lámpalázat, de ez kifejezetten arra hajazott. Az
izzadó tenyerem, a hevesen dobogó szívem és a reszkető kezeim nem éppen
kellemes érzéssel töltöttek el.
De igazság szerint még csak el
sem jutottam a rendezőhöz.
Ugyanis félúton megbotlottam
valamiben és elterültem a földön, jól beverve a térdem és éppen csak sikerült
magam elé kapnom a kezem, hogy ne üssem meg magam ennél jobban. Lihegve és
értetlenül álltam a helyzet előtt, mivel nem terveztem ilyen közeli kapcsolatba
kerülni a padlóval. Nagyon szép, világos- és sötétbarna erek futották be a
laminált padlót, de ez messziről is igen csodásnak látszott, nem kellett volna
öt centiről is szemügyre vennem…
De ami a legrosszabb volt, hogy a
legtöbben nem hogy elszörnyedtek volna azon, hogy mi történt és segítettek
volna, hanem egyenesen próbálták visszafojtani a nevetésüket. Egy remegős
sóhajt vettem, hogy visszatartsam a kikívánkozó könnyeket. Oké, nem a világ
vége volt, de akkor is annyira megalázónak és égőnek éreztem ezt az egészet.
Nem beszélve arról, hogy még mindig elég instabil lelki állapotban voltam, így
pedig csak még mélyebben érintett.
- Jaj, jól vagy? – ahogy
meghallottam a hangját, a könnyeim egyből felszáradtak és olyan mérhetetlen
harag lett úrrá rajtam, hogy már nem a félelemtől remegtem. – Nem figyeltem,
hova teszem a lábam…
Egy dolog ezzel tisztázódott,
méghozzá, hogy nem én vagyok ennyire szerencsétlen, hogy még az egyenes talajon
sem bírok esés nélkül végigsétálni. Jung Hee kárörömmel teli hangjától a falra
másztam, és a következő pillanatban azon kaptam magam, hogy már két lábon állok
és olyan pillantással meredek a lányra, amitől bárkinek inába szállt volna a
bátorsága. De ő továbbra is csak vigyorgott, ugyanis biztonságban érezte magát
Ji Min és Ji Heon környezetében.
Tudtam, hogy igaza is van. Jung
Hee jól intézte a dolgokat, mert sem a rendező, sem pedig a boszorkány nem
látta a történteket, mivel pont az egyik oszlop takarta a két felnőtt elől, így
egyikük sem szólt egy szót sem. Bár Ji Min akkor sem szidta volna meg Jung
Heet, ha éppenséggel egy késsel vágta volna el a torkom „véletlenül”. De abban
száz százalékig biztos voltam, ha egy ujjal is hozzáérek a lányhoz, akkor
hirtelen felszáll a köd a szeméről és nem hagyja szó nélkül az esetet.
Így csak belevájtam a körmeim a
tenyerembe, ahogy ökölbe szorítottam az ujjaim, és igyekeztem a légzésemmel
megnyugtatni magam.
Jung Heenek viszont nyilvánvalóan
nem állt szándékában itt befejezni, mivel közelebb lépett hozzám és
megveregette a vállam együtt érzőnek szánt hangon.
- Csak óvatosan, már egy
figyelmeztetésed van – mondta úgy, hogy mindenki tisztán hallja körülöttünk. -,
senki nem akarja, hogy esetleg még kapj kettőt és kirúgjanak! Hiszen ki pótolna
így a klipben?
Elakadt a lélegzetem és
hitetlenkedve bámultam a szemeibe, amik rosszindulattal telve néztek vissza
rám. Ugyanis nem elég, hogy mindenkinek elárulta ezzel, hogy kaptam egy figyelmeztetést,
de még mintha fenyegetett is volna! Mintha az lett volna a célja, hogy minél
többször veszítsem el az önuralmam és keverjem magam bajba. De hisz még ha
tényleg igaza is lenne, és valahogy a következő napokban összeszednék még két
figyelmeztetést, kirúgnának az ügynökségtől és a klipből is, akkor sem kapná
meg ő a helyemet. Ji Heon akkor sem adná neki a főszerepet, értem is csak azért
állt ki ennyire, mert a vezérigazgató lánya vagyok, se többért, se kevesebbért.
De mindez csak az agyam egy hátsó
zugában játszódott le, mert a következő pillanatban lecsökkentettem azt a kis
távolságot köztem és Jung Hee között. Nem tudom, hogy mit akartam - megütni,
végre úgy igazából; kikaparni azokat a gonosz szemeket vagy belemarkolni abba a
szőke loboncába és megkopasztani, mint egy falusi tyúkot -, de nem is tudtam
meg.
A karomra fonódó kéz állított
meg, ami egyszerre öntött el melegséggel és rázott ki tőle a hideg. Az a kéz,
ami minden egyes alkalommal eddig megvédett attól, hogy valami hülyeségbe
vessem bele magam. Az a kéz, aminek ma reggel kellett volna visszafognia, hogy
ne keveredjek bele egy verekedésbe. De most itt volt, és éreztem, hogy a
gyomromban szárnyra kaptak a pillangók, ahogy felfogtam, ki ér hozzám. Arról
nem is beszélve, hogy az a harag, amit Jung Hee kiváltott belőlem, azonnal el
is oszlott, ahogy a pillangók életre keltek.
Hátranéztem a vállam felett,
azokra a fekete szemekre számítva, de szinte sokkoltak a csokoládé barna
íriszek látványai. Se Joo ragadta meg a karom, és nem az, akire én gondoltam.
Akaratom ellenére csalódottságot éreztem már megint, de utána egyből el is
szégyelltem magam. Szégyelltem, hogy ez az érzés fogott el, mikor megláttam azt
a fiút, aki egészen tegnapig még a barátom volt.
- Gyere, Ji Heon már vár! –
mondta Se Joo halkan, és a tekintetével üzent, hogy jobb, ha hallgatok rá és
itt befejezem ezt a kis közjátékot.
- Köszönöm – motyogtam halkan,
majd bólintva követtem, miután elengedte a karom. Mindenki csendben követte
végig az eseményeket, és az, hogy Se Joo közbeavatkozott, nyilván nem nyerte el
egyikük tetszését sem. Lehet, hogy csak egy kis csajbunyóra számítottak, de az
is lehet, hogy mivel senki sem repesett a boldogságtól, hogy egy ilyen
ismeretlen senki kapott meg egy főszerepet, mint én, miközben ők már évek óta güriznek
az ügynökségnél, nem lett volna ellenükre, ha kidobnak a cégtől még több
verekedés miatt.
- Nincs mit.
- Kezdem érteni ezt a kis baleset
dolgot - jegyezte meg Min Jun, utalva a korábbi válaszomra, hogy csak egy kis
baleset miatt nézek ki így, mikor megálltam mellette.
- Csak szólj, Ha Na, ha
segítségre van szükséged, mi itt vagyunk! – mondta határozottan Min Soo, de
úgy, mintha éppen háborúba akarna indulni, amin elmosolyodtam.
- Értettem, közlegény! – szalutáltam
egyet, majd vártam, hogy Ji Heon végre elmondja, hogy miért is volt rám
szüksége.
Ezután Ji Heon elkezdte
magyarázni az egyes jeleneteket, azokkal a pillanatokkal kezdve, mikor a fiúk
belépnek a helyiségbe és meglátják azt a titokzatos lányt – vagyis engem.
Őszinte leszek, borzalmasan
végeztem egész délután a munkámat. Csak félig tudtam koncentrálni, a
gondolataim máshol jártak, amit nem tudtam megakadályozni. Nem mellesleg
frusztrált az a sok bámészkodó tekintet, a látható összesúgások a hátam mögött,
vagy már nem is annyira a hátam mögöttiek. Néha elkaptam egy-egy megjegyzést,
hogy mennyire ügyetlen vagyok és biztos csak a családomnak köszönhetően kaptam
meg ezt a szerepet. És ez nem hogy feltüzelt volna, csak még inkább
dekoncentráltabbá váltam.
Így megkönnyebbülten sóhajtottam
fel, mikor Ji Heon azt mondta, hogy végeztünk mára, de nem tudtam nem
észrevenni a szemében a félelmet és a kétséget a döntését illetően velem
kapcsolatban. Természetesen zavart, és fájt, hogy ekkora csalódást okoztam
neki, de mégis lepergett rólam ez az érzés. Ez a nap nem az én napom volt, és
csak arra vágytam, hogy a szobámba mehessek és bebújhassak az ágyba végre.
Fáradt voltam, rettenetesen fáradt…
- Hova-hova, Ha Na? – kérdezte
igencsak önelégülten Ji Min, mikor elindultam a táncteremből kifelé,
megfeledkezve mindenről és mindenkiről. Gondolatban már a párnáim között
heverésztem, de ez a hang kíméletlenül visszarángatott a valóságba.
- Tessék? – fordultam felé egy
nagy sóhajjal és némi értetlenséggel a hangomban. Ahogy pedig megláttam azt a
kaján mosolyt, tudtam, hogy valami rossz fog történni. Mégpedig velem.
- Míg a próbák zajlanak, addig te
és Shin úr takarítjátok a termet minden este. Elfelejtetted? - kérdezte
keresztbe font karokkal, mire a kezdeti értetlenségem felháborodásba csapott
át. Azt hiszi, hogy úgy kezelhet, mint egy takarítónőt?! Az agyamat egyből
elborította a düh és a nyelvem hegyére gyűltek a szavak, amikért biztos nem
járt volna köszönet, de a következő mondata belém fojtotta a szót. – Úgy
látszik, valaki hercegnőnek képzeli magát, hogy majd helyette megcsinálják. De
akkor játsszuk el a Hamupipőkét, és mostantól csak a tiéd a nemes feladat, hogy
takarítsd a próbatermet!
Elnyílt szájjal néztem a nőt, aki
rosszmájúan terelgette ki a többieket, akiknek felkeltette az érdeklődését a
beszélgetésünk és láthatóan lassan szedték össze magukat, hogy elinduljanak.
- Tanárnő, ez nem szükséges –
lépett mellém Shin meglepetésemre -, szívesen segítek Ha Nanak!
Nagy szemekkel néztem a magas
srácra, akiből nem néztem volna ki ezt a lovagias tettet, de hálával
pillantottam rá, hogy a tegnapi beszélgetésünk ellenére nem olyan nagyképű,
hogy rám sózza a munkát.
- Így igaz, minél többen
segítünk, annál hamarabb végzünk – értett egyet Nam Gil is, és mire feltűnt
volna, már egy kisebb tömeg sorakozott fel mellettem. Kezdve a STAND UP
tagjaival és folytatva az akadémiai tánccsapatommal, egy hadseregnyi ember állt
mellém, amitől majdhogynem könnyek gyűltek a szemembe.
Folyton csak olyan ostoba
gondolatok jutnak eszembe, hogy egyedül vagyok, nem bízhatok senkiben és hogy
senki sem támogat. Mindig félek attól, mit gondolnak mások, hogy megutálnak,
mert önmagamat adom, így igyekszem nem kitárulkozni és a kedvükben járni. De
mióta az Akadémiára jártam, elfelejtkeztem róla, hogy ez nem igaz most már.
Vannak barátaim, akikre számíthatok és mellettem állnak, bármennyire is
keveredek nagy bajba. Ezt bizonyította az is, hogy minden súrlódásunk ellenére
a srácok kiálltak értem, még ha ilyen apróságról is volt szó, mint a próbaterem
kitakarítása.
- Ha már meg akart lógni a munka
elől, akkor azt hiszem, ezt vehetjük büntetésnek – úgy csinált, mint aki
elgondolkozik, hogy helyesen döntött-e, de végül enyhén rábólintott. – Tekintve
a gyászos teljesítményét a mai próbán, legalább lesz egy kis ideje elgondolkozni
a tettein.
- De hisz… - kezdett bele Nam
Gil, de megragadtam a kezét, ezzel is hallgatásra kényszerítve, majd enyhén
megráztam a fejem. A fejem, ami tűzpirosan lángolt Ji Min szavai hallatán. Túl
szép lett volna, hogy igaz legyen, hogy a mai nap megúsztam annyival a
kötözködését, hogy egyszer-kétszer a próba elején leszidott. Biztos tűkön ülve
várta, hogy lecsaphasson rám valamivel.
De még ha rettenetesen kínosnak
is találtam a szavait és igazságtalannak a büntetést, nem akartam, hogy a fiúk
miattam bajba kerüljenek. Pont elég volt nekem annyi, hogy én benne vagyok Ji
Min begyében, nem hívhatták ki a sorsot maguk ellen, hogy rájuk is kivetüljön
az irántam érzett gyűlölete a nőnek.
- Megcsinálom – nehezemre esett
kinyögni ezt az egy szót is, mert ezzel beismertem a vereséget, de nem tudtam,
mi mást tehetnék még.
- De Ha Na! – kiáltott fel
értetlenül Min Soo, mire csak rendeztem az arcvonásaim és rámosolyogtam.
- Köszi, srácok, de majd
találkozunk a koleszben! – ezzel kicsit megtaszítottam Nam Gilt mellettem,
jelezve, hogy ideje indulniuk. Nehezen és vonakodva ugyan, de szó nélkül
kisétáltak a teremből. Még annyit láttam, hogy Se Joo hátranéz, amibe
beleremegett a gyomrom, de nem szólt egy szót sem.
- Akkor láss munkához! – adta ki
az utasítást Ji Min elégtétellel a hangjában, mikor már csak ketten voltunk a
helyiségben, majd ő is magamra hagyott.
Én pedig sóhajtva vettem
tudomásul, hogy most egy órányi kemény munka vár rám, mielőtt bebújhatnék az
ágyamba…
***
Másnap, azaz csütörtökön volt az
egyetlen szabad reggelem, mikor tovább aludhattam, mint a többi napon, mivel
csak tíztől kellett kínai nyelvórára mennem. De persze, hogy nem aludhattam ki
magam. Áh, úgy túl könnyű lett volna! Reggel felkeltem, hogy azt a tömérdek
japán házit, amit kaptam a múlt alkalommal, megcsináljam a pénteki órára. Nem
túlzok, ha azt mondom, hogy kínszenvedés volt az egész! Ez a japán annyira nem
ment nekem, borzalom!
Arról nem is beszélve, hogy
tegnap este sem tudtam rendesen aludni, mivel végre beszámoltam mindenről Ki
Youngnak, és így hajnalban tudtunk csak lefeküdni, mikor elsírtam a bánatomat a
lánynak. Sajnos nem tudott sok tanáccsal ellátni, de igyekezett megvigasztalni,
ami nagyon jólesett. Már azzal is megkönnyebbültem, hogy elmondhattam valakinek
mindent, de megértésre nem igazán számítottam. Végül is mindent én okoztam…
Rájöttem, hogy csak magamnak köszönhettem azt, hogy ebben a helyzetben találtam
magam. Ha nem vagyok olyan ostoba, hogy úgy kezdek bele Se Jooval egy
kapcsolatba, hogy közben nyilvánvalóan valami összeköt Kyu Hyunnal, akkor
mindez nem történt volna meg. Előbb tisztáznom kellett volna mindent magamban,
mielőtt ilyen döntéseket hozok.
De Ki Youngtól mégis megértést
kaptam. Együtt érzett velem, mert mindennek ellenére, tudta, hogy Se Joo is
mennyire fontos nekem, és az, hogy elveszítettem, nyilvánvalóan borzasztóan
fájt. Az egyetlen dolog, ami hátra volt, legalábbis Ki Young szerint, hogy most
el kell gondolkoznom Kyu Hyunról és a vele kapcsolatos érzelmeimről. Nem mintha
én ezzel nem lettem volna tisztában…
Szóval kovácsoltunk a lánnyal egy
tervet arra vonatkozóan, hogy is jöhetnék rá arra, milyen érzések fűznek a
fiúhoz. Az első pont egyértelműen az volt, hogy meg kell várnom, míg
hazautazik, hiszen addig látatlanban felesleges bármin is törnöm a fejem. Aztán
valahogy ki kellene békülnünk. Ki Young úgy vélte, hogy ez egy kritikus pont
lehet, mivel ha Kyu Hyun is erős hajlandóságot mutat erre, akkor azt vehetem
egy jelnek, hogy ő sem közömbös az irányomba. Ebben meglehetősen kételkedtem,
de nem osztottam meg ezeket az érzéseket a lánnyal. Végül valamiféle randit
kellene kicsikarni, vagy legalább kettesben kellene lennünk, hogy legyen
esélyünk arra, hogy „bármi is történjen” (ez idézet Ki Youngtól, én nem
mondanék ilyet!).
Végül pedig itt kifulladtunk,
körülbelül negyed kettő körül, mivel innen már csak rajtam múlt minden. Nekem
kellett a kezembe vennem a dolgokat, hogy eredménye is legyen. Akármi is legyen
az…
A tegnap esti eseményeket
átpörgetve az agyamon, félbehagytam a japán házim csinálását, de megdorgálva
magam, folytattam tovább. Belül sírtam, hogy ilyennel kell már megint
foglalkoznom a középiskola után, de sajnos elengedhetetlen volt. Így azzal
vigasztaltam magam, hogy ha Japánba kell utaznom turnéra (igen, kissé
elrugaszkodtam a valóságtól), akkor érteni fogom a rajongóimat és tudok majd
velük beszélgetni.
A kínai viszont meglepően
kellemesen telt és végre úgy éreztem egy nyelvórán, hogy nem vagyok totálisan
béna hozzá. Még a tanár is megdicsért, hogy olyan szépen olvastam fel az egyik szöveget,
ami hihetetlenül jólesett a gyötrelmes teljesítményeim után a többi órán.
A táncpróbán ezúttal sem
remekeltem, de egy fokkal talán jobb voltam, mint tegnap. Az sem segített túl
sokat, hogy a többiektől egyfolytában gúnyos és lenéző pillantásokat kaptam,
amitől még inkább összezavarodtam. Az egyik srác még hangosan ki is akadt rám,
hogy nem bírok megjegyezni öt lépést és mindig rálépek a lábára. Holott semmit
sem csináltam rosszul, de mindig kaptam egy aprócska lökést a hátamba egy
ponton, mire elveszítettem az egyensúlyom és így tényleg ráléptem a srác
lábára. Mikor pedig körbenéztem, láttam, hogy Chae Ah, Jung Hee barátnője, alig
bírja visszatartani a nevetését.
Mondanom sem kell, hogy a terem
takarítása ismét rám várt, de Ji Min ezúttal nem büntetett meg azzal, hogy
egyedül kell az egészet csinálnom. Így a srácokkal együtt alig fél óra alatt
végeztünk, bár az, hogy nyolcan próbáltunk két felmosóval bravúrkodni, inkább
csak hátráltatta a munkát. De mégis élveztem minden egyes percét, mert
nevetéssel telt az egész este, amit igyekeztem kiélvezni, mert nem felejtkeztem
el arról, hogy a mai napra akadt még egy „csodás” programom.
- Sajnos nem lehet – ráztam meg a
fejem a világ összes fájdalmával, már a kolesz nappalijában, egy jóleső zuhany
után.
- Hisz ez egy remek film, csak
nem akarsz minket lecserélni valakire ma este?! – nézett rám Min Soo
csalódottan egy párnán ülve, a kanapé előtt. Mint kiderült a csütörtök volt a
koleszben a srácok számára a kikapcsolódás estéje – nagylelkűen megfelejtkeztem
arról, hogy kedden este is eléggé kikapcsolódtak.
De tény, hogy ez másfajta kikapcsolódás volt, mivel minden héten leülnek a tévé
elé és megnéznek egy filmet. Ugyan nem mindig van jelen mindenki, de aki ráér,
az mindenképpen csatlakozik a társasághoz. Így esett, hogy most vagy tízen
üldögéltek és heverésztek mindenfelé a nappaliban. A STAND UP tagjai, Nam Gil,
Shin, Hyun Woo, Yul, Baek Ho és Ki Young is elhelyezkedett már kényelmesen a
tévé előtt. Azokról nem is beszélve, akiket szintén érdekelt a film, és
letelepedtek melléjük.
- Ami azt illeti, de – húztam el
a számat. A szemem sarkából láttam, hogy Se Joo felém kapja a fejét, de aztán
mintha csak rájött volna, mit csinál, ismét a telefonját kezdte el bámulni. Rosszul
esett, hogy így viselkedünk egymással – mintha nem történt volna semmi sem
közöttünk -, de túl gyáva voltam ahhoz, hogy bármit is tegyek ez ügyben. És
őszintén szólva, fogalmam sem volt arról, hogy hogyan is kellene viselkednünk
egy szakítás után… Soha nem volt még barátom és soha nem is szakítottam senkivel
sem, de azt tudtam, hogy nem nézhettük egymást levegőnek sokáig. Főleg, hogy
napi szinten kapcsolatban vagyunk. De ez egy olyan probléma, amivel nem volt
jelenleg erőm foglalkozni, mivel más várt rám, amivel meg kell küzdenem.
- Ki merészel ellopni tőlünk ma
estére? – tette fel a kérdést Shin, mint akit vérig sért a tény, hogy valaki
miatt kénytelen vagyok lemondani a ma esti élvezetekről.
- Go Jin… - mondtam kelletlenül
és fintorogva.
- Mi akar tőled az ügyintéző? –
értetlenkedett Min Jun is most már.
- Akadt egy kis összetűzésünk
korábban, ami miatt büntetőfeladatot szabott ki - magyaráztam a történteket,
bár nem voltam hajlandó belemenni a részletekbe. Még csak az hiányzik, hogy
összehozzanak Jae Wannal is!
- Miféle összetűzés? – ez a
kérdés már Se Jootól jött, mire idegesen néztem rá és egy pillanatra elakadt a
szavam, ahogy a barna szemekbe néztem. Nem beszéltem neki erről a büntetésről
korábban, nem akartam, hogy féltékeny legyen még egy plusz srácra Kyu Hyun
mellett. Korábban elmeséltem mindenkinek, hogy Jung Hee miatt kaptam az első
figyelmeztetésem, és felmerült bennem, hogy megpróbálom erre rákenni a büntető
feladatot is, de nem akartam hazudni…Végül Ki Young mentett meg a választól.
- Nem nyolcra kell Go Jinhez
menned? – nézett rám sokatmondóan a lány, mire hálásan pillantottam felé,
miután ránéztem a falra szerelt órára, ahol csupán tizenkét perc volt nyolcig.
- De!
- Kezdem szégyellni magam, Ha Na,
alig pár napja vagy itt és már kaptál egy figyelmeztetést egy büntetéssel
megspékelve! – csóválta a fejét lemondóan Shin, mire éreztem, hogy rózsaszín
lesz az arcom. – Le vagyok maradva hozzád képest!
A dorgáló szavai ellenére az
egészet poénként kezelte a fiú, még kacsintott is egyet rám, jelezve ezt, mire
az előbbi rossz érzéseim semmivé váltak. Elnevettem magam és egy kisebb kő
esett le a szívemről.
- Ha annyira büntetést szeretnél,
akkor holnap takaríthatnád te a próbatermet – ajánlottam fel szívélyesen, mire
csak elborzadva meredt rám.
- Azért ennyire nem kell túlzásba
esni! – intett le egy féloldalas mosollyal a száján.
- Akkor nem nézed velünk A
kaptárt? – nézett felém csalódottan Hyun Woo is.
Vágyakozva néztem a tévére, mivel
az egyik kedvenc filmsorozatomról volt szó, és ezerszer jobban megnéztem volna
ezt a filmet a barátaimmal, minthogy egy bunkó, irányításmániás őrültnek
ugráljak. De erre nem volt lehetőségem.
- Le kell mondanom a
zombigyilkolás nyújtotta örömökről – sóhajtottam megadva magam az elkerülhetetlennek.
- Mindig szomorúsággal tölt el,
ha valaki ezt mondja… - túrt bele a hajába, játszva a frusztráltat Shin, én meg
felröhögtem.
- Talán ilyen gyakran mondják ezt
neked?
- Egyszer is épp elég fájdalmas
hallani – nézett rám mosolyogva, majd végül észbe kaptam, hogy tényleg ideje
mennem, mert ha késni fogok attól az idiótától, akkor tuti, hogy még
súlyosbítani fog az amúgy is szörnyű büntetésemen.
Így elköszöntem a többiektől, és
megindultam a cég épületébe, hogy találkozzam magával az ördöggel. Az ördög
pedig a harmincharmadik emeleten lakott egy igencsak fényűző irodában, ahonnan
kényelmesen tudja sanyargatni az embereket. A titkárnője engedett be hozzá,
miután lekommunikáltam, hogy ki is vagyok és mit akarok Go Jintől.
- Késtél – üdvözölt kedvesen a férfi, aki a sötét, mahagóni
asztala mögött üldögélt, és fel sem pillantott a papírokból, mikor beléptem.
Ránéztem az egyedüli órára a helyiségben, amin három perccel múlt nyolc.
- Feltartott a titkárnője –
mondtam nyersen, és mikor ránéztem, tudtam, hogy nem egészséges, ha még jobban
feldühítem és nehéz helyzetbe sodrom magam. Így megfogadtam, hogy igyekszem visszanyelni
a csípős válaszaim és csak arra gondoltam, hogy sem Sung Chant, sem pedig apát
nem akarom még több kellemetlenségnek kitenni.
- Ülj le, míg ezt befejezem! –
utasított a férfi, én pedig leültem az egyik bőr fotelbe, ami valószínűleg a tárgyaló
partnereknek volt fenntartva. Így akadt egy kis időm körülnézni a helyiségben,
ami akár egy vezérigazgatóhoz is illett volna.
Nem volt annyira nagy iroda, mint
apáé, de itt sem panaszkodhatott az ember arra, hogy nem fér el eléggé. A
kétszárnyú ajtótól balra voltak a kanapék és fotelek, amik egy üveg kávézó
asztalt vettek körbe. A sarokban egy nagy, virág nélküli, tipikusan igénytelen
növény árválkodott, ami egy kis életet volt hívatott vinni ebbe a rideg helybe.
Go Jin íróasztala egyből az ajtókkal szemben helyezkedett el, mögötte pedig egy
hatalmas és monumentális szekrény terpeszkedett. Egy csomó kupa és díj állt az
üvegvitrinben, ezzel is csak azt akarta üzenni a férfi, hogy nem akárkivel van
dolga annak, aki belép ide. Aztán valami olyat szúrtam ki, ami igencsak
érdekelni kezdett. Egy kép állt az asztal jobb oldalán, nekem háttal. Kíváncsi
voltam, hogy egy ilyen rideg és kegyetlen embernek milyen lehet a családja,
mert kilencvenkilenc százalékig biztos voltam benne, hogy őket ábrázolja a
fotó. Habár azt sem tartottam teljesen lehetetlennek, hogy csak a tacskójáról
van egy képe…
Amint végeztem az iroda
berendezésének teljes körű felmérésével, a férfit kezdtem el bámulni. Go Jin
nem volt csúnya, ha úgy vesszük. Magas, izmos és sportos alkat - keménykötésű
volt. Ha azok a hideg szemek nem néztek az emberre, még azt is feltételezhette
volna, hogy egész rendes és normális. Csak hogy mindig ránéznek az emberre azok
a sötét íriszek, hogy felmérjék, hogy megsaccolják mennyit is ér a másik fél,
hogy mire tudja felhasználni. Mert ő ilyen. Felméri az emberek értékét és az
alapján bánik velük, hogyan hajthatná a saját malmára a vizet.
Ezért kellett apának és Sung
Channak vigyáznia vele, mert megvoltak a saját kis praktikái, és nem félt
használni a trükkjeit, hogy megkapja, amit akar.
- Mi Rae! – kiáltott fel hirtelen
a férfi, mire összerezzentem, de próbáltam annak álcázni a mozdulatot, hogy éppen
pozíciót váltok a fotelben. A titkárnő besietett a szobába, majd enyhén meghajolt.
– Ezeket a papírokat küldje el a Hyunsung titkárságára, ezeket meg küldje fel a
vezérigazgatónak!
Átnyújtott egy kisebb köteg
papírt, meg néhány borítékot, végül felállt és magára öltötte a zakóját. Én fel
sem fogtam igazán, hogy mi történik, mert csak a Hyunsung körül jártak a
gondolataim. Az az a cég, ahova Kyu Hyun fog majd menni dolgozni. A családi
vállalkozás, ami már most is elszólította az ügynökségtől és Busanba kellett
miatta utaznia. Nem tetszett ez a szó: Hyunsung. Olyasvalakit akart tőlem
elvenni, akit nem akartam elveszíteni…
- Mi lesz már?! Megmozdulsz
végre? – észre sem vettem, de Go Jin már felettem állt és elégedetlenül nézett
rám. Egyből felpattantam és szó nélkül követtem ki őt az irodából.
- Mára végeztem, Mi Rae. Intézze
el, amit kértem, aztán menjen haza!
Na persze, kérte…
- Izgulsz, hogy mit találtam ki
számodra? – érdeklődött a férfi egy gúnyos mosollyal a szája szegletében.
- Hova megyünk? – kérdeztem
inkább, ahelyett, hogy elismertem volna, igenis érdekel, mi az, ami szerinte
megfelelő büntetőfeladat számomra. De persze még csak válaszra sem méltatott, hanem
a lift előtt megállt.
Mikor megérkezett a felvonó,
akkor beszálltunk és megnyomta a tizenhetes szintet. Az alsóbb szinteken
köztudottan a forgatási helyszínek, stúdiók és raktárak voltak. Go Jin úgy állt
mellettem, mintha nem is ismerne, és üdvözölte azokat, akik beszálltak mellénk,
majd jól elcseverészett velük. Végül a kívánt szinten kiszálltunk és a folyosón
követtem továbbra is, egyre inkább a torkomban dobogó szívemmel, hogy milyen
ötlete támadt a kínzásomra.
- Ezen az emeleten számos,
használaton kívüli helyiség található, elég ritkán dolgozunk itt, mivel egy
stúdiót leszámítva, csak raktár van itt – figyelmeztetett a férfi, miközben a
zakója zsebében kezdett el turkálni és egy kulcscsomót halászott elő belőle. A
karikán keresni kezdett egy bizonyos kulcsot, majd megállt egy elég leharcolt
ajtó előtt. – Forgatási kellékek, jelmezek, elektronikai felszerelések,
egyenruhák - megtalálta a megfelelő kulcsot, és a zárba helyezte, elforgatta.
Lenyomta a kilincset és benyitott. – és lemezek.
Ellépett az útból, így
lehetőségem nyílt bepillantani a helyiségbe, de egyből köhögő rohamot kaptam,
ahogy egy nagy adag port beszippantottam. Mikor végre abbamaradt a köhögésem,
akkor a férfi felkattintotta a lámpát, és amit láttam, attól elállt a
lélegzetem.
Ugyanis kis szoba volt, de annál
inkább zsúfolt és poros. Mindenhol lemezek hevertek szerteszét, főként
bakelitlemezek, de a modern CD-k is nagy számban voltak jelen. Egy csomó
szekrény állt a fal mellett, majd bizonyos távolságokra egymástól, betöltve az
egész teret. A polcokon össze-vissza, eldőlve álltak a hanglemezek, és ha ez
nem lett volna elég, akkor vagy egy fél tucat karton doboz állt még a sarokban,
amikben feltehetően ugyanúgy lemezek voltak.
- Tetszik, ugye? – kérdezte Go
Jin, láthatóan nagy örömmel töltötte el, hogy leesett az állam a látványtól. –
Reméltem, mert ma este itt fogod tölteni az idődet.
- Itt? – nem tetszett, hogy
kihallani a hangomból a rémületet. Nem voltam finnyás, nehogy azt higgyétek, de
azért már körvonalazódott bennem, hogy mit is várt tőlem a férfi.
- Igen, itt – bólintott. – Mint
látod, elég nagy káosz van, mivel már évek óta nem foglalkozott senki sem a
helyiség karbantartásával. A te feladatod pedig a következő lenne: kitakarítani
az egész szobát úgy, hogy csillogjon-villogjon és akár enni lehessen a
padlóról. Illetve a lemezeket idő szerint sorba rakni a szekrényeken. Külön a
bakelitlemezeket és külön a CD-ket. Érthető?
- De hát mivel takarítsak?! –
emeltem fel a kezeim kissé elkeseredve.
- Ez a takarítószertáré – átadott
egy kisebb kulcsot és a hárommal odébb lévő ajtóra mutatott. -, ott mindent
megtalálsz, amire szükséged lehet.
- De…
- Még ma legyél kész vele! – csak
kapkodtam a fejem a takarítószertár, az ősöreg raktár és Go Jin között. –
Holnap reggel ellenőrzöm.
- Ma?! De hisz ez rengeteg munka!
- Akkor hosszú éjszakád lesz –
mutatott rá a tényre, mire kezdett felmenni bennem a pumpa. Akármennyire is
gondoltam a bátyámra és az apámra, hogy miattuk megéri ezt elviselni, azért mégiscsak
kezdtem kiborulni, ahogy egy lehetetlennek tűnő feladat elé állított Go Jin. –
És ne merj senkit sem segítségül hívni, különben nem elég, hogy újrakezded az
egész munkát, de újabb büntetés jár érte! Ha pedig azt kérdeznéd, hogy honnan
fogom tudni, hogy egyedül csinálod-e a feladatot, csak nézz fel!
Követtem a tekintetét, ami egy
fenti sarokban elhelyezett kamerára esett. Az ajkamba haraptam és még az sem
érdekelt, hogy valószínűleg sikeresen megnyílt a sebem, úgy próbáltam magam visszafogni.
- Ne aggódj, elég kihalt az
emelet, így nem fog senki sem zavarni! Hát akkor jó munkát!
Adta ki az utam a férfi, és egy
intéssel visszament a lifthez, majd eltűnt az emeletről, teljesen magamra
hagyva ezzel. Erősen gondolkoztam, hogy utána vetem magam és elküldöm melegebb
éghajlatokra, vagy esetleg örökre bezárom ebbe a szobába, mivel véleménye
szerint elég kihalt ez az emelet… De ahogy a liftről a szobára esett a
pillantásom, minden dühöm elszállt és csak kétségbeesés maradt a helyében. Ez
nem egy olyan büntetőfeladat volt, amit pár óra alatt meg lehet csinálni! A
pánik kerülgetett, de aztán pár mély lélegzettel lenyugtattam magam, mert
tudtam, hogy semmit sem oldok meg azzal, ha tovább szidom Go Jint illetve ha
tovább aggodalmaskodom. Így szinte csikorogtak a fogaskerekek az eszeveszett
sebességtől, ahogy törtem a fejem, mivel is állok szemben. Nézzük csak szép
sorban:
1. Ki kell takarítanom egy olyan helyet,
ahol mindent legalább öt centis porréteg fed. Emellett a szoba már láthatóan
évek óta használaton kívül volt, akárcsak a többi az emeleten, így csak reménykedhetek
abban, hogy a legrosszabb dolog, amire bukkanni fogok az csak egy óriás
porcica, nem egy élő és fickándozó egér, vagy netalántán egy csótány… Fúj!
2. Itt vagy egy millió lemez és
CD hevert, amit évszám szerint sorba rakni, nem kis munka lesz, ha nem az
örökkévalóságig fog tartani.
3. Ha nem sikerül holnap reggelre
ezt elvégeznem, akkor az a szemét mindent újra csináltat velem, pluszban pedig
még egy büntetést hozok a fejemre.
4. Senki nem segíthet a
feladatban, mert az a bunkó egy kamerán ellenőrzi, hogy egyedül végeztem-e el a
munkát vagy sem.
Ahogy végigvettem a szabályokat
és a feladatomat, a megoldás egyértelművé vált: azonnal irány a munka!
De ezt könnyebb volt mondani,
mint megtenni. Először egy stratégiát kellett felállítanom, hogy is kezdjek
neki. Végül arra jutottam, hogy a legcélszerűbb elsőnek a takarítással kezdeni,
hogy a pakolás során ne legyen megint minden ismét csupa kosz és por.
Így elkezdtem a dobozokat
kipakolni a helyiségből a folyosóra, a szekrényeken lévő lemezekkel együtt.
Ahogy a szoba lassan ürülni kezdett, úgy töltöttem meg a folyosót egyre több
holmival. A cipeléstől és a hajolgatástól egyre jobban fájt a hátam, és akadtak
olyan dobozok is, amikkel igen meg kellett küzdenem, hogy kivigyem őket a
többihez. Mikor pedig úgy véltem, hogy végeztem, leültem melléjük és lihegve
pihentem egy kicsit.
Szerencsére nem találtam semmi
olyat, amitől szégyenszemre sikítoztam volna, habár néha rám jött a frász
egy-egy magától eldőlt hanglemeztől, és az égő fénye is nagy ritkán
megremegett, amitől egyből kirohantam a szobából. Végignéztem magamon, és
egyáltalán nem tetszett a látvány, amit nyújtottam. Tiszta por voltam, és a
hajamra nem is mertem gondolni, mert korábban rám esett egy kisebb köteg lemez,
amitől sejtettem, hogy most úgy néztem ki, mint egy ősz öregasszony.
Aztán nekiláttam a takarításnak,
mikor eleget pihentem. A takarítószertárban minden volt, amire csak szükségem
lehetett, sajnos nem tudtam erre fogni, hogy miért nem voltam képes megcsinálni
Go Jin feladatát… De a takarításhoz képest a pakolás kész élmény volt. Olyan
vastag volt a porréteg, hogy ha ötször nem kellett mindent áttörölni, akkor
egyszer sem!
Tizenegy múlt, mikor a felmosót
beleraktam a vödörbe, és csípőre tett kézzel élveztem a munkám gyümölcsét. A
szoba tiszta volt, csak a visszapakolás időrendi sorrendben maradt hátra, ami
tudtam, hogy nem lesz könnyű munka. A takarítás még egész jó volt, azon kívül,
hogy nehéz és fárasztó. De éberen tartott és elfelejtkeztem arról, hogy mennyi
is az idő és milyen fáradt vagyok. De mikor ráébredtem, hogy még mennyi munka
vár rám, méghozzá az unalmasabb fajtából, akkor hirtelen nagyon elnyűttnek
éreztem magam.
De csak tíz perc pihit engedtem
meg magamnak, utána nekiálltam a rendezgetésnek. A szekrényeken már volt egy
adott számozás, és ahhoz igazodtam a pakolás során, miközben a lemezeket a
kívánt helyre tettem. Viszont találtam egy gramofont korábban, amit
megtakarítottam és arra gondoltam, hogy kipróbálom, ha már lehetőségem adódott
rá. Bevittem a szobába és egy tetszőlegesen választott lemezt ráraktam, majd a
lejátszótűt óvatosan a lemez szélére helyeztem. Elindítottam, és egy ideig nem
történt semmi, csak forgott körbe-körbe a lemez, miközben recsegett a gép, majd
megszólalt. Hihetetlen volt, mintha közvetlenül mellettem szólalt volna meg a
nő és a zenekar, mintha a szaxofon és nagybőgő itt lettek volna a helyiségben.
Meg sem közelítette a hatását mondjuk egy hangszóró által kiadott hang.
Így a dalokat dúdolva folytattam
most már a munkát, ami így sokkal jobb hangulatban telt, mint azelőtt, még ha
gyorsabban nem is.
- Úgy látom, jól szórakozol.
A hangra felsikkantottam és
majdnem leejtettem a kezemben lévő CD-t, majd megperdültem a tengelyem körül és
három ádáz szempárral találtam magam szemben…
Először is hiányoltam Kyu Hyunt. Se Joo viselkedése is fura volt. Másodjára pedig a szoba takarításos dolog írtóra jó volt. Kíváncsian várom hogy vajon ki lehetett / kik lehete akik megijesztették őt. És hogy mi lesz a Kyu Hyuns dolgával. :) :) :)
VálaszTörlésHát megértem, már én is hiányolom, de még nincs itt az ideje a felbukkanásának. :( Se Joo viselkedése végül is teljesen jogos, ha azt vesszük, hogy egy nappal korábban szakított azzal a lánnyal, akit szeret, mert ő nem viszonozza az érzéseit. Sajnos, nem lehet elvárni tőle, hogy úgy tegyen, mintha minden rendben lenne.
TörlésViszont annak örülök, hogy a takarításos rész tetszett, azt hittem, hogy unalmas lesz. :D A kövi részben meg kiderül, hogy kik azok, akik ráhozták Ha Nara a frászt. ;)
Köszi szépen, hogy írtál, te vagy az egyik biztos pont, akire számíthatok ilyen téren, ami nagyon jólesik! ^^ <3
Ui.: Ne aggódj, lassan Kyu Hyun is képbe jön, csak ki kell várni és berobban :DD