2017. márc. 1.

34. fejezet

Sziasztok!

Ahogy ígértem múlt héten, most itt is vagyok az új, azaz 34. fejezettel! :) Hát nehéz volt visszacsöppenni az írás világába, és talán nem is sikerült annyira jól, mint ahogy azt terveztem. Ezt sok mindennek be lehet tudni, de persze nagyon remélem, hogy annyira nem lett borzalmas az új rész. Talán egy kicsit unalmasabbnak mondanám, de hát ez a korábbi történések miatt van, és így nem rohanhatok lóhalálában azokhoz a részekhez, amik már nagyon régóta várják, hogy papírra vessem őket. Vegyük ezt inkább felvezetésnek! :D A lényeg mindenesetre az, hogy remélem, nem lett olyan borzalmas és elnyeri a tetszéseteket! Mindenkinek jó olvasást kívánok! ^^
Tekintve, hogy majdnem fél év kihagyás volt a történetben, mindenkinek javasolnám, hogy legalább az előzőt, de akár még pár részt visszamenőlegesen olvasson el. De ha nem akarjátok, vagy nincs időtök rá, akkor egy kis összefoglalót írtam, hogy tudjátok, mik is történtek az előző fejezetekben:
"Ha Na álma a Hell's Gate-ben töltött pokoli éjszaka után végre teljesült, ugyanis a barátnője lett Se Joonak, a STAND UP frontemberének, akibe már évek óta titokban szerelmes volt. A fiú hatására belógott a P.S. Entertainment épületébe, és mint mindig, ha Ha Naról van szó, bajba került, méghozzá annyira, hogy egyből egy főszerephez jutott a fiúk közelgő comebackjéhez készülő videó klipben. Se Joo pedig nem hagyta annyiban a dolgokat, támogatta a lányt és igyekezett minél inkább több időt vele tölteni, így a születésnapján elmentek egy álom randira. De mivel Se Joo egy kisebb híresség volt Dél-Koreában, így nem meglepő módon egy paprazzi lencsevégre kapta, amint meghitt és igazán szenvedélyes csókokat váltanak egymással. Ez addig nem is volt probléma, míg ezek a fotók el nem jutottak a P.S. igazgatójának, vagyis Ha Na apjának a kezébe. A lány és az apja közötti viszony rémesen rossz volt és ezen az a találkozó, ami azt célozta meg, hogy a lánya és Se Joo szakítsanak, nem sokat segített. De a két fiatal kitartott egymás mellett és szó szót követett, aminek eredményeképpen Ha Na egy szerződést kapott az ügynökséghez.
Csakhogy Ha Na életében nem hogy egy, de két fiú is jelen volt, a másik Kyu Hyun, a rejtélyes és egoista herceg. Annak ellenére, hogy Ha Na már Se Jooval járt hivatalosan, mindig megremegett a szíve, mikor Kyu Hyun a közelében volt, vagy csak rápillantott. Nem tudta megmagyarázni, nem tudott ellenállni neki és egyre inkább csak sodródott az árral, az érzéseire hallgatott, holott néhol inkább az eszét kellett volna követnie. Mindenesetre Kyu Hyun sem könnyítette meg a dolgát, hiszen ő is egyszer ezt, másszor azt mondta. Néha könnyedén vette a helyzeteket és ezzel fájdalmat okozott Ha Nanak, néha pedig olyan érzéseket pillantott meg a szemében a lány, ami egyértelműen többet sugallt.
És ezek a kétes érzések, amik Kyu Hyunhoz fűzték Ha Nat, azt okozták, ami már ott lógott egy ideje a levegőben, de mégsem látta előre senki sem. Se Joo megelégelte azt, hogy Ha Na figyelme nem csak rá irányul, nem bírta tovább elviselni azt, hogy a lány, akit szeret, egy másik férfihoz vonzódik vagy éppenséggel szerelmes belé. Úgy érezte, hogy el kell engednie Ha Nat, mert sokáig már egyikük sem lenne képes elviselni ezt a felemás helyzetet, amibe keveredtek. Se Joo túl későn lépett Ha Na irányába, mikor már a lány Kyu Hyun iránt kezdett el táplálni érzéseket, Ha Na pedig még saját magát sem ismerte, mert képtelen volt határozott lépéseket tenni bármelyik fiú felé.
Csakhogy mielőtt Se Joo és Ha Na szakítottak, Kyu Hyun nagyon komolyan összeveszett a lánnyal, amelynek során hihetetlenül mély sebeket okoztak egymásnak. Mindez a Kyu Hyunnál is rejtélyesebb Jae Wannak volt köszönhető, aki valami oknál fogva különös érdeklődéssel figyeli Ha Nat, de mégis közben nem egyszer olyan rideg és szenvtelen vele. Sokszor bukkan fel a megfelelő pillanatokban, mint mikor meg kell menteni Ha Nat a nyilvános megaláztatástól, de sok gondot is okoz neki, mint amikor miatta kap büntetést Go Jintól, az ügynökség egyik ügyvezetőjétől. És Go Jin nem egyedüli lábatlankodása volt ez a büntetést, mivel neki köszönhette Ha Na, hogy megkapta az első figyelmeztetését az ügynökségen a Jung Heevel történt verekedés miatt.
A történetben pedig jelenleg ott tartunk, hogy Ha Na rettentően egyedül és elhagyatottan érzi magát, a hullámok szép lassan összecsapnak a feje felett. Ugyanis Kyu Hyunnal nagyon csúnyán összevesztek és kétséges, hogy valaha is kibékülnek; Se Jooval szakítottak, ami borzalmasan érintette őt és egy hatalmas lyuk tátong ennek következtében a szívében; az ügynökségnél nem látja szívesen Go Jin és igyekszik megkeseríteni az életét vagy éppenséggel megszabadulni tőle; és nem ő az egyedüli, akivel meggyűlt a lány baja, hiszen Jung Hee is követte őt a céghez, ahol csak bajt okoz neki. És ezek mellett helyt kell állnia egy olyan helyzetben, amiben semmi tapasztalata nincsen, főszereplőként kell játszania egy videó klipben, ahol pont azokkal az emberekkel kell együtt dolgoznia, akikkel az elmúlt időszakban akadt egy "kis" problémája."

Ellenségek

- Üdvözlök mindenkit! – lépett előrébb Ji Heon, miután megbeszélte azt, amit kellett Ji Minnel, illetve egy ideig elnézte a táncot is, hogyan sikerült egy nap alatt begyakorolnunk. Persze igyekeztem a legjobb formámat hozni és nem két ballábas módjára viselkedni, ami hihetetlen, de sikerült! Ugyan majd megfeszültem, hogy minden egyes gondolatot ki tudjak zárni a fejemből és csak a zenére és a lépésekre koncentrálhassak, de az eredmény megnyugtatott afelől, hogy megérte majdnem agyvérzést kapni az összpontosításban.
Mindenki megállt és meghajolva üdvözöltük a rendezőt. – Nyugodtan üljetek le, egy kis megbeszélést tartunk, mielőtt belekezdenénk a munkába!
Nem kellett kétszer mondani, egyből le is huppantam a földre, szerintem bárki másnál hamarabb tűntem el az embertömegben. Nam Gil kérdő tekintetet vetett rám, de követte a példámat és törökülésben leült mellém.
- A koncepciót már elmeséltem tegnap, ami ahogy láttam, mindannyiótok tetszését elnyerte. Mivel a klip egy szerelmi fogócskán alapul, ezért ideje lenne bemutatnom a résztvevőket – mosolyodott el elégedetten a férfi és intett a STAND UP tagjai felé. – Gondolom, mondanom sem kell, hogy ők négyen játsszák a mi kis hőseinket, akik nyomába erednek a titokzatos, álarcos szépségnek. Oh, vagyis ahogy nézem, csak hárman…
Lassan és óvatosan fordult a fejem abba az irányba, ahol a srácok üldögéltek, ha úgy adódna, akkor máris el tudjam kapni a tekintetem róluk. Már a próba első percében feltűnt, hogy a négy fiú helyett, csak hárman jelentek meg, ugyanis Kyu Hyun nem volt köztük. Teljesen ki is ment a fejemből a délelőtti események forgatagában, hogy ma utazott el Busanba valamiféle üzleti találkozóra. Legalábbis amennyiben jól értelmeztem a Min Junnal folytatott beszélgetésüket.
És sajnos nem kerülte el a figyelmemet az a csalódottság, amit az keltett, hogy a banda nem teljes létszámmal volt jelen. Nem feltétlenül azért, mert annyira látni akartam volna Kyu Hyunt – bár azért felesleges önámítás lenne, ha nem ismerném el, hogy ez is benne volt -, hanem mert tegnap este óta azon zakatolt az agyam, mégis mi a fenét érzek iránta. Mert ha nem vagyok szerelmes Se Jooba, akkor mégis mi fűz Kyu Hyunhoz? Miben mások az iránta táplált érzéseim? Mennyivel erősebbek? Esetleg gyengébbek-e? Igaz, hogy szeretem őt, vagy csak egy ostoba válasz volt Se Joo kérdésére az az igen, amit nem gondoltam át elég jól? Megérte-e elveszítenem egy olyan fontos embert az életemből, mint Se Joo, csak egy halovány, bizonytalan érzés miatt, amiről még meg sem tudom mondani, hogy micsoda?
És akár még órákig folytathattam volna a kérdések és talányok sorolását, de egyszerűen értelmetlen lett volna. Mivel Kyu Hyun nem volt itt… Még egy esélyt sem kaptam, hogy megfejtsek akár egy kérdést is az előzőek közül. Mert ha nem látom őt személyesen, ha nem nézhetek a szemébe, nem beszélhetek vele, akkor nem tudok rájönni, hogy mi is rejtőzik a szívemben.
Habár nem tudom, hogy egyáltalán akarna-e velem beszélni, tekintve, hogy két napja milyen veszekedésünk volt, hogy miket vágtam a fejéhez és hogy mennyire vérig sértettem. Illetve azt sem tudtam, hogy ő mennyire gondolta komolyan azokat a kemény és bántó szavakat, amiket hozzám intézett aznap éjszaka…
- Merrefelé jár Kyu Hyun? – kíváncsiskodott Ji Heon, ami észhez térített annyira, hogy már nem a saját gondolataim rabja voltam. Se Joo azonnal felpattant, mire a többiek is követték, majd halkan elkezdte magyarázni a helyzetet a rendezőnek.
Fel sem tűnt, de az ujjaim ökölbe szorultak, mikor megláttam a fiút, habár inkább próbáltam betudni annak, hogy aggódtam Ji Heon kiborulása miatt. Féltem, hogy nem fog neki tetszeni, hogy a negyedik srác nem tiszteli meg a jelenlétével a próbán, vagy hogy nem szóltak neki előre a hiányzásról. De szerencsére a férfi csak bólogatott párat, majd vállon veregette Se Joot, amit én úgy értelmeztem, hogy minden rendben van.
- Úgy tűnik, hogy le kell mondanunk Kyu Hyun társaságáról a következő próbákon, de azt hiszem, ki fogjuk heverni. Hol is tartottam? Ja, igen! – kapott észbe a férfi, majd maga mellé mutatott a banda tagjaira. – Szóval ők lesznek a mi kis hőseink, akik majd üldözik azt a lányt, aki elsőre megragadja a figyelmüket az elbűvölő szépségével. És akkor hol is van ez a szépség?
Ji Heon elkezdett nézelődni a földön kuporgó emberek között és hirtelen azt kívántam, bár elnyelne a föld most azonnal. Mert az a szépség, akit kutatott a szeme, jelen pillanatban úgy nézett ki, mint aki most érkezett meg nyolc órás munka után a rizsföldekről, megtépázottan és holt fáradtan. Magamban imádkoztam, hogy Ji Heonnak a tekintete valamiért suhanjon át rajtam és ne vegyen észre. De az imádságom süket fülekre talált, ugyanis nem sokkal ezután meghallottam a férfi hangját.
- Hát itt vagy! Gyere csak ide te is, hogy jól megnézhessenek maguknak! – Ji Heon vidám és lelkes hangja csak még jobban rontott az amúgy is borzasztó hangulatomon, de csak egy mélyet sóhajtottam és feltápászkodtam a földről. Vagyis megpróbáltam, de Nam Gil megragadta a karom.
- Mit csinálsz? – nézett rám ijedten, de csak gyengéden lefejtettem a kezét magamról.
- Semmi gond – mosolyogtam rá, de még én magam is éreztem, hogy ez a mosoly olyan, mintha a vesztőhelyre készülnék.
Óvatosan kerülgetve a padlón üldögélő embereket, elindultam előre Ji Heonhoz, de nem kerülte el a figyelmemet, hogy a hátam mögött egyre nagyobb sustorgás és összesúgás támad. Mikor végre odaértem a rendezőhöz, enyhén meghajoltam üdvözlésképpen, de a kezeimet tördeltem és kerültem a tekintetét.
- Hát veled meg mégis mi történt?! – fakadt ki a férfi és közelebb lépett hozzám, majd maga felé fordította az arcom, de egyből el is léptem a kezei közül.
- Csak egy kis baleset… - motyogtam félhangosan, mert nem akartam, hogy még többen fültanúi legyenek a beszélgetésnek, mint feltétlenül szükséges lett volna. Így is elég rossz volt ezt a kérdezz-feleleket lefolytatni Se Joo előtt, így egész végig a földet bámultam.
- Ez nem egy kis baleset! – mondta még mindig ledöbbenve Ji Heon és csípőre tette a kezét, hogy a frusztráltságát valahogyan levezesse.
- Ha Na, mi történt? – kérdezte Min Jun is megdöbbenve, de csak megráztam a fejem és rámosolyogtam a cipőmre.
Szerencsémre a próbára éppen hogy beestem, így senkinek sem volt ideje Nem Gilon kívül rákérdezni arra, hogy mitől nézek ki úgy, ahogy. Neki röviden be is számoltam, hogy Jung Heenek köszönhetem a karmolásokat, amik még mindig sötét rózsaszínben játszottak az arcomon, illetve a felrepedt sebet az alsó ajkamon is. A pólóm ujja hosszabb volt, így nem láthatta, hogy még a karomon is akad egy-egy kisebb köröm nyom. Kellett annak a libának olyan undorító, hosszú műköröm! Bezzeg rajta nem látszott meg a verekedésünk, mivel az én körmeim rövidek és ápoltak voltak a fotózás óta! De elégtétellel láttam korábban, hogy a járomcsontján azért picit be van dagadva az arca.
- Rendben – kezdett bele a rendező ismét kis nyugalmat erőltetve magára pár másodpercnyi szünet után. -, semmi gond. A forgatásig még van egy kis időnk, addig szedd magad ráncba, és valahogy tüntesd el ezeket a sebeket az arcodról!
- Értettem!
- Tegyél meg bármit érte! – Hatalmasra nyílt szemekkel nézett, amivel rám hozta a frászt. – Az én szépségem nem nézhet így ki a videó klipben!
- Igyekszem! – hajtottam enyhén fejet és örültem, hogy ennyivel megúsztam a dolgot, és nem is kezdett el faggatózni. Illetve, hogy nem dobott ki és cserélt le másra, amint meglátta, hogy kicsit megsérültem…
- Szóval Yoon Ha Na fogja majd játszani a klipben a főszereplő lányt, aki elcsavarja a fiúk fejét – lett ismét hangosabb a férfi, mikor mindenkihez intézte szavait, így csak odasompolyogtam a srácok mellé, Min Soo oldalára. – Kérlek, hogy segítsétek a munkájukat a továbbiakban! Viszont először is, néhány dolgot kellene változtatni a koreográfián, Ji Min, mert ahogy elnéztem, nem igazán nyerte el a tetszésemet.
Ezután Ji Heon nekiállt magyarázni Ji Minnek, aki nem hogy ideges lett volna, hogy még így az utolsó pillanatokban változtatásokat akar eszközölni a rendező, csak mosolygott és úgy tűnt, feltüzelte a kihívás és az új feladat.
Míg folytatódott a két felnőtt között a megbeszélés, és míg Ji Heon kifejtette a gondolatait, addig én végig a földet bámultam és kerültem mindenkinek a tekintetét. A fiúkét egyértelmű volt, hogy miért, mivel nem akartam, hogy még jobban nekiálljanak kérdezősködni a történtekről, aminek köszönhettem a sérüléseimet; az összes többi táncosét pedig azért, mert nem akartam látni a szemükben a csalódottságot, lenézést és dühöt. Őszinte leszek, ebben a pillanatban nem éreztem magam alkalmasnak a feladatra, és még Se Rinek is átadtam volna a szerepet, ha ezzel könnyíthetek az egész helyzeten.
Talán negyed órába telt, mire Ji Min kikalkulálta, hogy miket kellene változtatni, és ezt hogyan tudja végrehajtani. Ahogy elkezdte változtatni a koreográfiát, miközben nekiálltunk táncolni, kezdtem megérteni, hogy mit is szeretne elérni.
Tulajdonképpen Ji Heonnak az volt az alapvető problémája, hogy a párok mindig azonosak, de a klipben azt szeretné elérni, hogy a főszereplő lány, az az én, mindig más-más fiúval táncoljon, ehhez pedig olyan lépésekre volt szükség, mikor történik egy párváltás. Így lassan, de biztosan Ji Min beiktatott olyan lépéseket, amivel már nem csak Nam Gil lett a partnerem, hanem ismeretlen srácok is. És kezdtem aggódni, hogy mikor kapok olyan fiút, akinek még csak a szemébe sem tudok nézni azután, ami történt közöttünk. Féltem, hogy mi lesz akkor, ha Se Joo keze simul a derekamra, ha az ő kezét kell fognom, és az ő szemébe kell fúrnom a tekintetem tánc közben.
- Ez így nagyszerű! – szakította félbe a próbát Ji Heon hangja. – A felvételek alatt nagyjából ezt kell majd mindig táncolnotok végtelen körben ismételve, míg a jelenetek elkészülnek. És ha már így megy a tánc, akkor nézzük ezeket a jeleneteket! Először is, Ha Na, gyere ide!
Elengedtem egy magas, szőke srác kezét, és remegő gyomorral sétáltam oda a rendezőhöz, hogy megtudjam, mit szeretne. Mert ez a főszerep egyenesen ahhoz vezetett, hogy mindenki engem bámult, mindenki azt figyelte, hogy mit csinálok és ettől kezdtem igencsak ideges lenni. Rég éreztem utoljára lámpalázat, de ez kifejezetten arra hajazott. Az izzadó tenyerem, a hevesen dobogó szívem és a reszkető kezeim nem éppen kellemes érzéssel töltöttek el.
De igazság szerint még csak el sem jutottam a rendezőhöz.
Ugyanis félúton megbotlottam valamiben és elterültem a földön, jól beverve a térdem és éppen csak sikerült magam elé kapnom a kezem, hogy ne üssem meg magam ennél jobban. Lihegve és értetlenül álltam a helyzet előtt, mivel nem terveztem ilyen közeli kapcsolatba kerülni a padlóval. Nagyon szép, világos- és sötétbarna erek futották be a laminált padlót, de ez messziről is igen csodásnak látszott, nem kellett volna öt centiről is szemügyre vennem…
De ami a legrosszabb volt, hogy a legtöbben nem hogy elszörnyedtek volna azon, hogy mi történt és segítettek volna, hanem egyenesen próbálták visszafojtani a nevetésüket. Egy remegős sóhajt vettem, hogy visszatartsam a kikívánkozó könnyeket. Oké, nem a világ vége volt, de akkor is annyira megalázónak és égőnek éreztem ezt az egészet. Nem beszélve arról, hogy még mindig elég instabil lelki állapotban voltam, így pedig csak még mélyebben érintett.
- Jaj, jól vagy? – ahogy meghallottam a hangját, a könnyeim egyből felszáradtak és olyan mérhetetlen harag lett úrrá rajtam, hogy már nem a félelemtől remegtem. – Nem figyeltem, hova teszem a lábam…
Egy dolog ezzel tisztázódott, méghozzá, hogy nem én vagyok ennyire szerencsétlen, hogy még az egyenes talajon sem bírok esés nélkül végigsétálni. Jung Hee kárörömmel teli hangjától a falra másztam, és a következő pillanatban azon kaptam magam, hogy már két lábon állok és olyan pillantással meredek a lányra, amitől bárkinek inába szállt volna a bátorsága. De ő továbbra is csak vigyorgott, ugyanis biztonságban érezte magát Ji Min és Ji Heon környezetében.
Tudtam, hogy igaza is van. Jung Hee jól intézte a dolgokat, mert sem a rendező, sem pedig a boszorkány nem látta a történteket, mivel pont az egyik oszlop takarta a két felnőtt elől, így egyikük sem szólt egy szót sem. Bár Ji Min akkor sem szidta volna meg Jung Heet, ha éppenséggel egy késsel vágta volna el a torkom „véletlenül”. De abban száz százalékig biztos voltam, ha egy ujjal is hozzáérek a lányhoz, akkor hirtelen felszáll a köd a szeméről és nem hagyja szó nélkül az esetet.
Így csak belevájtam a körmeim a tenyerembe, ahogy ökölbe szorítottam az ujjaim, és igyekeztem a légzésemmel megnyugtatni magam.
Jung Heenek viszont nyilvánvalóan nem állt szándékában itt befejezni, mivel közelebb lépett hozzám és megveregette a vállam együtt érzőnek szánt hangon.
- Csak óvatosan, már egy figyelmeztetésed van – mondta úgy, hogy mindenki tisztán hallja körülöttünk. -, senki nem akarja, hogy esetleg még kapj kettőt és kirúgjanak! Hiszen ki pótolna így a klipben?
Elakadt a lélegzetem és hitetlenkedve bámultam a szemeibe, amik rosszindulattal telve néztek vissza rám. Ugyanis nem elég, hogy mindenkinek elárulta ezzel, hogy kaptam egy figyelmeztetést, de még mintha fenyegetett is volna! Mintha az lett volna a célja, hogy minél többször veszítsem el az önuralmam és keverjem magam bajba. De hisz még ha tényleg igaza is lenne, és valahogy a következő napokban összeszednék még két figyelmeztetést, kirúgnának az ügynökségtől és a klipből is, akkor sem kapná meg ő a helyemet. Ji Heon akkor sem adná neki a főszerepet, értem is csak azért állt ki ennyire, mert a vezérigazgató lánya vagyok, se többért, se kevesebbért.
De mindez csak az agyam egy hátsó zugában játszódott le, mert a következő pillanatban lecsökkentettem azt a kis távolságot köztem és Jung Hee között. Nem tudom, hogy mit akartam - megütni, végre úgy igazából; kikaparni azokat a gonosz szemeket vagy belemarkolni abba a szőke loboncába és megkopasztani, mint egy falusi tyúkot -, de nem is tudtam meg.
A karomra fonódó kéz állított meg, ami egyszerre öntött el melegséggel és rázott ki tőle a hideg. Az a kéz, ami minden egyes alkalommal eddig megvédett attól, hogy valami hülyeségbe vessem bele magam. Az a kéz, aminek ma reggel kellett volna visszafognia, hogy ne keveredjek bele egy verekedésbe. De most itt volt, és éreztem, hogy a gyomromban szárnyra kaptak a pillangók, ahogy felfogtam, ki ér hozzám. Arról nem is beszélve, hogy az a harag, amit Jung Hee kiváltott belőlem, azonnal el is oszlott, ahogy a pillangók életre keltek.
Hátranéztem a vállam felett, azokra a fekete szemekre számítva, de szinte sokkoltak a csokoládé barna íriszek látványai. Se Joo ragadta meg a karom, és nem az, akire én gondoltam. Akaratom ellenére csalódottságot éreztem már megint, de utána egyből el is szégyelltem magam. Szégyelltem, hogy ez az érzés fogott el, mikor megláttam azt a fiút, aki egészen tegnapig még a barátom volt.
- Gyere, Ji Heon már vár! – mondta Se Joo halkan, és a tekintetével üzent, hogy jobb, ha hallgatok rá és itt befejezem ezt a kis közjátékot.
- Köszönöm – motyogtam halkan, majd bólintva követtem, miután elengedte a karom. Mindenki csendben követte végig az eseményeket, és az, hogy Se Joo közbeavatkozott, nyilván nem nyerte el egyikük tetszését sem. Lehet, hogy csak egy kis csajbunyóra számítottak, de az is lehet, hogy mivel senki sem repesett a boldogságtól, hogy egy ilyen ismeretlen senki kapott meg egy főszerepet, mint én, miközben ők már évek óta güriznek az ügynökségnél, nem lett volna ellenükre, ha kidobnak a cégtől még több verekedés miatt.
- Nincs mit.
- Kezdem érteni ezt a kis baleset dolgot - jegyezte meg Min Jun, utalva a korábbi válaszomra, hogy csak egy kis baleset miatt nézek ki így, mikor megálltam mellette.
- Csak szólj, Ha Na, ha segítségre van szükséged, mi itt vagyunk! – mondta határozottan Min Soo, de úgy, mintha éppen háborúba akarna indulni, amin elmosolyodtam.
- Értettem, közlegény! – szalutáltam egyet, majd vártam, hogy Ji Heon végre elmondja, hogy miért is volt rám szüksége.
Ezután Ji Heon elkezdte magyarázni az egyes jeleneteket, azokkal a pillanatokkal kezdve, mikor a fiúk belépnek a helyiségbe és meglátják azt a titokzatos lányt – vagyis engem.
Őszinte leszek, borzalmasan végeztem egész délután a munkámat. Csak félig tudtam koncentrálni, a gondolataim máshol jártak, amit nem tudtam megakadályozni. Nem mellesleg frusztrált az a sok bámészkodó tekintet, a látható összesúgások a hátam mögött, vagy már nem is annyira a hátam mögöttiek. Néha elkaptam egy-egy megjegyzést, hogy mennyire ügyetlen vagyok és biztos csak a családomnak köszönhetően kaptam meg ezt a szerepet. És ez nem hogy feltüzelt volna, csak még inkább dekoncentráltabbá váltam.
Így megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor Ji Heon azt mondta, hogy végeztünk mára, de nem tudtam nem észrevenni a szemében a félelmet és a kétséget a döntését illetően velem kapcsolatban. Természetesen zavart, és fájt, hogy ekkora csalódást okoztam neki, de mégis lepergett rólam ez az érzés. Ez a nap nem az én napom volt, és csak arra vágytam, hogy a szobámba mehessek és bebújhassak az ágyba végre. Fáradt voltam, rettenetesen fáradt…
- Hova-hova, Ha Na? – kérdezte igencsak önelégülten Ji Min, mikor elindultam a táncteremből kifelé, megfeledkezve mindenről és mindenkiről. Gondolatban már a párnáim között heverésztem, de ez a hang kíméletlenül visszarángatott a valóságba.
- Tessék? – fordultam felé egy nagy sóhajjal és némi értetlenséggel a hangomban. Ahogy pedig megláttam azt a kaján mosolyt, tudtam, hogy valami rossz fog történni. Mégpedig velem.
- Míg a próbák zajlanak, addig te és Shin úr takarítjátok a termet minden este. Elfelejtetted? - kérdezte keresztbe font karokkal, mire a kezdeti értetlenségem felháborodásba csapott át. Azt hiszi, hogy úgy kezelhet, mint egy takarítónőt?! Az agyamat egyből elborította a düh és a nyelvem hegyére gyűltek a szavak, amikért biztos nem járt volna köszönet, de a következő mondata belém fojtotta a szót. – Úgy látszik, valaki hercegnőnek képzeli magát, hogy majd helyette megcsinálják. De akkor játsszuk el a Hamupipőkét, és mostantól csak a tiéd a nemes feladat, hogy takarítsd a próbatermet!
Elnyílt szájjal néztem a nőt, aki rosszmájúan terelgette ki a többieket, akiknek felkeltette az érdeklődését a beszélgetésünk és láthatóan lassan szedték össze magukat, hogy elinduljanak.
- Tanárnő, ez nem szükséges – lépett mellém Shin meglepetésemre -, szívesen segítek Ha Nanak!
Nagy szemekkel néztem a magas srácra, akiből nem néztem volna ki ezt a lovagias tettet, de hálával pillantottam rá, hogy a tegnapi beszélgetésünk ellenére nem olyan nagyképű, hogy rám sózza a munkát.
- Így igaz, minél többen segítünk, annál hamarabb végzünk – értett egyet Nam Gil is, és mire feltűnt volna, már egy kisebb tömeg sorakozott fel mellettem. Kezdve a STAND UP tagjaival és folytatva az akadémiai tánccsapatommal, egy hadseregnyi ember állt mellém, amitől majdhogynem könnyek gyűltek a szemembe.
Folyton csak olyan ostoba gondolatok jutnak eszembe, hogy egyedül vagyok, nem bízhatok senkiben és hogy senki sem támogat. Mindig félek attól, mit gondolnak mások, hogy megutálnak, mert önmagamat adom, így igyekszem nem kitárulkozni és a kedvükben járni. De mióta az Akadémiára jártam, elfelejtkeztem róla, hogy ez nem igaz most már. Vannak barátaim, akikre számíthatok és mellettem állnak, bármennyire is keveredek nagy bajba. Ezt bizonyította az is, hogy minden súrlódásunk ellenére a srácok kiálltak értem, még ha ilyen apróságról is volt szó, mint a próbaterem kitakarítása.
- Ha már meg akart lógni a munka elől, akkor azt hiszem, ezt vehetjük büntetésnek – úgy csinált, mint aki elgondolkozik, hogy helyesen döntött-e, de végül enyhén rábólintott. – Tekintve a gyászos teljesítményét a mai próbán, legalább lesz egy kis ideje elgondolkozni a tettein.
- De hisz… - kezdett bele Nam Gil, de megragadtam a kezét, ezzel is hallgatásra kényszerítve, majd enyhén megráztam a fejem. A fejem, ami tűzpirosan lángolt Ji Min szavai hallatán. Túl szép lett volna, hogy igaz legyen, hogy a mai nap megúsztam annyival a kötözködését, hogy egyszer-kétszer a próba elején leszidott. Biztos tűkön ülve várta, hogy lecsaphasson rám valamivel.
De még ha rettenetesen kínosnak is találtam a szavait és igazságtalannak a büntetést, nem akartam, hogy a fiúk miattam bajba kerüljenek. Pont elég volt nekem annyi, hogy én benne vagyok Ji Min begyében, nem hívhatták ki a sorsot maguk ellen, hogy rájuk is kivetüljön az irántam érzett gyűlölete a nőnek.
- Megcsinálom – nehezemre esett kinyögni ezt az egy szót is, mert ezzel beismertem a vereséget, de nem tudtam, mi mást tehetnék még.
- De Ha Na! – kiáltott fel értetlenül Min Soo, mire csak rendeztem az arcvonásaim és rámosolyogtam.
- Köszi, srácok, de majd találkozunk a koleszben! – ezzel kicsit megtaszítottam Nam Gilt mellettem, jelezve, hogy ideje indulniuk. Nehezen és vonakodva ugyan, de szó nélkül kisétáltak a teremből. Még annyit láttam, hogy Se Joo hátranéz, amibe beleremegett a gyomrom, de nem szólt egy szót sem.
- Akkor láss munkához! – adta ki az utasítást Ji Min elégtétellel a hangjában, mikor már csak ketten voltunk a helyiségben, majd ő is magamra hagyott.
Én pedig sóhajtva vettem tudomásul, hogy most egy órányi kemény munka vár rám, mielőtt bebújhatnék az ágyamba…

***

Másnap, azaz csütörtökön volt az egyetlen szabad reggelem, mikor tovább aludhattam, mint a többi napon, mivel csak tíztől kellett kínai nyelvórára mennem. De persze, hogy nem aludhattam ki magam. Áh, úgy túl könnyű lett volna! Reggel felkeltem, hogy azt a tömérdek japán házit, amit kaptam a múlt alkalommal, megcsináljam a pénteki órára. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy kínszenvedés volt az egész! Ez a japán annyira nem ment nekem, borzalom!
Arról nem is beszélve, hogy tegnap este sem tudtam rendesen aludni, mivel végre beszámoltam mindenről Ki Youngnak, és így hajnalban tudtunk csak lefeküdni, mikor elsírtam a bánatomat a lánynak. Sajnos nem tudott sok tanáccsal ellátni, de igyekezett megvigasztalni, ami nagyon jólesett. Már azzal is megkönnyebbültem, hogy elmondhattam valakinek mindent, de megértésre nem igazán számítottam. Végül is mindent én okoztam… Rájöttem, hogy csak magamnak köszönhettem azt, hogy ebben a helyzetben találtam magam. Ha nem vagyok olyan ostoba, hogy úgy kezdek bele Se Jooval egy kapcsolatba, hogy közben nyilvánvalóan valami összeköt Kyu Hyunnal, akkor mindez nem történt volna meg. Előbb tisztáznom kellett volna mindent magamban, mielőtt ilyen döntéseket hozok.
De Ki Youngtól mégis megértést kaptam. Együtt érzett velem, mert mindennek ellenére, tudta, hogy Se Joo is mennyire fontos nekem, és az, hogy elveszítettem, nyilvánvalóan borzasztóan fájt. Az egyetlen dolog, ami hátra volt, legalábbis Ki Young szerint, hogy most el kell gondolkoznom Kyu Hyunról és a vele kapcsolatos érzelmeimről. Nem mintha én ezzel nem lettem volna tisztában…
Szóval kovácsoltunk a lánnyal egy tervet arra vonatkozóan, hogy is jöhetnék rá arra, milyen érzések fűznek a fiúhoz. Az első pont egyértelműen az volt, hogy meg kell várnom, míg hazautazik, hiszen addig látatlanban felesleges bármin is törnöm a fejem. Aztán valahogy ki kellene békülnünk. Ki Young úgy vélte, hogy ez egy kritikus pont lehet, mivel ha Kyu Hyun is erős hajlandóságot mutat erre, akkor azt vehetem egy jelnek, hogy ő sem közömbös az irányomba. Ebben meglehetősen kételkedtem, de nem osztottam meg ezeket az érzéseket a lánnyal. Végül valamiféle randit kellene kicsikarni, vagy legalább kettesben kellene lennünk, hogy legyen esélyünk arra, hogy „bármi is történjen” (ez idézet Ki Youngtól, én nem mondanék ilyet!).
Végül pedig itt kifulladtunk, körülbelül negyed kettő körül, mivel innen már csak rajtam múlt minden. Nekem kellett a kezembe vennem a dolgokat, hogy eredménye is legyen. Akármi is legyen az…
A tegnap esti eseményeket átpörgetve az agyamon, félbehagytam a japán házim csinálását, de megdorgálva magam, folytattam tovább. Belül sírtam, hogy ilyennel kell már megint foglalkoznom a középiskola után, de sajnos elengedhetetlen volt. Így azzal vigasztaltam magam, hogy ha Japánba kell utaznom turnéra (igen, kissé elrugaszkodtam a valóságtól), akkor érteni fogom a rajongóimat és tudok majd velük beszélgetni.
A kínai viszont meglepően kellemesen telt és végre úgy éreztem egy nyelvórán, hogy nem vagyok totálisan béna hozzá. Még a tanár is megdicsért, hogy olyan szépen olvastam fel az egyik szöveget, ami hihetetlenül jólesett a gyötrelmes teljesítményeim után a többi órán.
A táncpróbán ezúttal sem remekeltem, de egy fokkal talán jobb voltam, mint tegnap. Az sem segített túl sokat, hogy a többiektől egyfolytában gúnyos és lenéző pillantásokat kaptam, amitől még inkább összezavarodtam. Az egyik srác még hangosan ki is akadt rám, hogy nem bírok megjegyezni öt lépést és mindig rálépek a lábára. Holott semmit sem csináltam rosszul, de mindig kaptam egy aprócska lökést a hátamba egy ponton, mire elveszítettem az egyensúlyom és így tényleg ráléptem a srác lábára. Mikor pedig körbenéztem, láttam, hogy Chae Ah, Jung Hee barátnője, alig bírja visszatartani a nevetését.
Mondanom sem kell, hogy a terem takarítása ismét rám várt, de Ji Min ezúttal nem büntetett meg azzal, hogy egyedül kell az egészet csinálnom. Így a srácokkal együtt alig fél óra alatt végeztünk, bár az, hogy nyolcan próbáltunk két felmosóval bravúrkodni, inkább csak hátráltatta a munkát. De mégis élveztem minden egyes percét, mert nevetéssel telt az egész este, amit igyekeztem kiélvezni, mert nem felejtkeztem el arról, hogy a mai napra akadt még egy „csodás” programom.
- Sajnos nem lehet – ráztam meg a fejem a világ összes fájdalmával, már a kolesz nappalijában, egy jóleső zuhany után.
- Hisz ez egy remek film, csak nem akarsz minket lecserélni valakire ma este?! – nézett rám Min Soo csalódottan egy párnán ülve, a kanapé előtt. Mint kiderült a csütörtök volt a koleszben a srácok számára a kikapcsolódás estéje – nagylelkűen megfelejtkeztem arról, hogy kedden este is eléggé kikapcsolódtak. De tény, hogy ez másfajta kikapcsolódás volt, mivel minden héten leülnek a tévé elé és megnéznek egy filmet. Ugyan nem mindig van jelen mindenki, de aki ráér, az mindenképpen csatlakozik a társasághoz. Így esett, hogy most vagy tízen üldögéltek és heverésztek mindenfelé a nappaliban. A STAND UP tagjai, Nam Gil, Shin, Hyun Woo, Yul, Baek Ho és Ki Young is elhelyezkedett már kényelmesen a tévé előtt. Azokról nem is beszélve, akiket szintén érdekelt a film, és letelepedtek melléjük.
- Ami azt illeti, de – húztam el a számat. A szemem sarkából láttam, hogy Se Joo felém kapja a fejét, de aztán mintha csak rájött volna, mit csinál, ismét a telefonját kezdte el bámulni. Rosszul esett, hogy így viselkedünk egymással – mintha nem történt volna semmi sem közöttünk -, de túl gyáva voltam ahhoz, hogy bármit is tegyek ez ügyben. És őszintén szólva, fogalmam sem volt arról, hogy hogyan is kellene viselkednünk egy szakítás után… Soha nem volt még barátom és soha nem is szakítottam senkivel sem, de azt tudtam, hogy nem nézhettük egymást levegőnek sokáig. Főleg, hogy napi szinten kapcsolatban vagyunk. De ez egy olyan probléma, amivel nem volt jelenleg erőm foglalkozni, mivel más várt rám, amivel meg kell küzdenem.
- Ki merészel ellopni tőlünk ma estére? – tette fel a kérdést Shin, mint akit vérig sért a tény, hogy valaki miatt kénytelen vagyok lemondani a ma esti élvezetekről.
- Go Jin… - mondtam kelletlenül és fintorogva.
- Mi akar tőled az ügyintéző? – értetlenkedett Min Jun is most már.
- Akadt egy kis összetűzésünk korábban, ami miatt büntetőfeladatot szabott ki - magyaráztam a történteket, bár nem voltam hajlandó belemenni a részletekbe. Még csak az hiányzik, hogy összehozzanak Jae Wannal is!
- Miféle összetűzés? – ez a kérdés már Se Jootól jött, mire idegesen néztem rá és egy pillanatra elakadt a szavam, ahogy a barna szemekbe néztem. Nem beszéltem neki erről a büntetésről korábban, nem akartam, hogy féltékeny legyen még egy plusz srácra Kyu Hyun mellett. Korábban elmeséltem mindenkinek, hogy Jung Hee miatt kaptam az első figyelmeztetésem, és felmerült bennem, hogy megpróbálom erre rákenni a büntető feladatot is, de nem akartam hazudni…Végül Ki Young mentett meg a választól.
- Nem nyolcra kell Go Jinhez menned? – nézett rám sokatmondóan a lány, mire hálásan pillantottam felé, miután ránéztem a falra szerelt órára, ahol csupán tizenkét perc volt nyolcig.
- De!
- Kezdem szégyellni magam, Ha Na, alig pár napja vagy itt és már kaptál egy figyelmeztetést egy büntetéssel megspékelve! – csóválta a fejét lemondóan Shin, mire éreztem, hogy rózsaszín lesz az arcom. – Le vagyok maradva hozzád képest!
A dorgáló szavai ellenére az egészet poénként kezelte a fiú, még kacsintott is egyet rám, jelezve ezt, mire az előbbi rossz érzéseim semmivé váltak. Elnevettem magam és egy kisebb kő esett le a szívemről.
- Ha annyira büntetést szeretnél, akkor holnap takaríthatnád te a próbatermet – ajánlottam fel szívélyesen, mire csak elborzadva meredt rám.
- Azért ennyire nem kell túlzásba esni! – intett le egy féloldalas mosollyal a száján.
- Akkor nem nézed velünk A kaptárt? – nézett felém csalódottan Hyun Woo is.
Vágyakozva néztem a tévére, mivel az egyik kedvenc filmsorozatomról volt szó, és ezerszer jobban megnéztem volna ezt a filmet a barátaimmal, minthogy egy bunkó, irányításmániás őrültnek ugráljak. De erre nem volt lehetőségem.
- Le kell mondanom a zombigyilkolás nyújtotta örömökről – sóhajtottam megadva magam az elkerülhetetlennek.
- Mindig szomorúsággal tölt el, ha valaki ezt mondja… - túrt bele a hajába, játszva a frusztráltat Shin, én meg felröhögtem.
- Talán ilyen gyakran mondják ezt neked?
- Egyszer is épp elég fájdalmas hallani – nézett rám mosolyogva, majd végül észbe kaptam, hogy tényleg ideje mennem, mert ha késni fogok attól az idiótától, akkor tuti, hogy még súlyosbítani fog az amúgy is szörnyű büntetésemen.
Így elköszöntem a többiektől, és megindultam a cég épületébe, hogy találkozzam magával az ördöggel. Az ördög pedig a harmincharmadik emeleten lakott egy igencsak fényűző irodában, ahonnan kényelmesen tudja sanyargatni az embereket. A titkárnője engedett be hozzá, miután lekommunikáltam, hogy ki is vagyok és mit akarok Go Jintől.
- Késtél – üdvözölt kedvesen a férfi, aki a sötét, mahagóni asztala mögött üldögélt, és fel sem pillantott a papírokból, mikor beléptem. Ránéztem az egyedüli órára a helyiségben, amin három perccel múlt nyolc.
- Feltartott a titkárnője – mondtam nyersen, és mikor ránéztem, tudtam, hogy nem egészséges, ha még jobban feldühítem és nehéz helyzetbe sodrom magam. Így megfogadtam, hogy igyekszem visszanyelni a csípős válaszaim és csak arra gondoltam, hogy sem Sung Chant, sem pedig apát nem akarom még több kellemetlenségnek kitenni.
- Ülj le, míg ezt befejezem! – utasított a férfi, én pedig leültem az egyik bőr fotelbe, ami valószínűleg a tárgyaló partnereknek volt fenntartva. Így akadt egy kis időm körülnézni a helyiségben, ami akár egy vezérigazgatóhoz is illett volna.
Nem volt annyira nagy iroda, mint apáé, de itt sem panaszkodhatott az ember arra, hogy nem fér el eléggé. A kétszárnyú ajtótól balra voltak a kanapék és fotelek, amik egy üveg kávézó asztalt vettek körbe. A sarokban egy nagy, virág nélküli, tipikusan igénytelen növény árválkodott, ami egy kis életet volt hívatott vinni ebbe a rideg helybe. Go Jin íróasztala egyből az ajtókkal szemben helyezkedett el, mögötte pedig egy hatalmas és monumentális szekrény terpeszkedett. Egy csomó kupa és díj állt az üvegvitrinben, ezzel is csak azt akarta üzenni a férfi, hogy nem akárkivel van dolga annak, aki belép ide. Aztán valami olyat szúrtam ki, ami igencsak érdekelni kezdett. Egy kép állt az asztal jobb oldalán, nekem háttal. Kíváncsi voltam, hogy egy ilyen rideg és kegyetlen embernek milyen lehet a családja, mert kilencvenkilenc százalékig biztos voltam benne, hogy őket ábrázolja a fotó. Habár azt sem tartottam teljesen lehetetlennek, hogy csak a tacskójáról van egy képe…
Amint végeztem az iroda berendezésének teljes körű felmérésével, a férfit kezdtem el bámulni. Go Jin nem volt csúnya, ha úgy vesszük. Magas, izmos és sportos alkat - keménykötésű volt. Ha azok a hideg szemek nem néztek az emberre, még azt is feltételezhette volna, hogy egész rendes és normális. Csak hogy mindig ránéznek az emberre azok a sötét íriszek, hogy felmérjék, hogy megsaccolják mennyit is ér a másik fél, hogy mire tudja felhasználni. Mert ő ilyen. Felméri az emberek értékét és az alapján bánik velük, hogyan hajthatná a saját malmára a vizet.
Ezért kellett apának és Sung Channak vigyáznia vele, mert megvoltak a saját kis praktikái, és nem félt használni a trükkjeit, hogy megkapja, amit akar.
- Mi Rae! – kiáltott fel hirtelen a férfi, mire összerezzentem, de próbáltam annak álcázni a mozdulatot, hogy éppen pozíciót váltok a fotelben. A titkárnő besietett a szobába, majd enyhén meghajolt. – Ezeket a papírokat küldje el a Hyunsung titkárságára, ezeket meg küldje fel a vezérigazgatónak!
Átnyújtott egy kisebb köteg papírt, meg néhány borítékot, végül felállt és magára öltötte a zakóját. Én fel sem fogtam igazán, hogy mi történik, mert csak a Hyunsung körül jártak a gondolataim. Az az a cég, ahova Kyu Hyun fog majd menni dolgozni. A családi vállalkozás, ami már most is elszólította az ügynökségtől és Busanba kellett miatta utaznia. Nem tetszett ez a szó: Hyunsung. Olyasvalakit akart tőlem elvenni, akit nem akartam elveszíteni…
- Mi lesz már?! Megmozdulsz végre? – észre sem vettem, de Go Jin már felettem állt és elégedetlenül nézett rám. Egyből felpattantam és szó nélkül követtem ki őt az irodából.
- Mára végeztem, Mi Rae. Intézze el, amit kértem, aztán menjen haza!
Na persze, kérte
- Izgulsz, hogy mit találtam ki számodra? – érdeklődött a férfi egy gúnyos mosollyal a szája szegletében.
- Hova megyünk? – kérdeztem inkább, ahelyett, hogy elismertem volna, igenis érdekel, mi az, ami szerinte megfelelő büntetőfeladat számomra. De persze még csak válaszra sem méltatott, hanem a lift előtt megállt.
Mikor megérkezett a felvonó, akkor beszálltunk és megnyomta a tizenhetes szintet. Az alsóbb szinteken köztudottan a forgatási helyszínek, stúdiók és raktárak voltak. Go Jin úgy állt mellettem, mintha nem is ismerne, és üdvözölte azokat, akik beszálltak mellénk, majd jól elcseverészett velük. Végül a kívánt szinten kiszálltunk és a folyosón követtem továbbra is, egyre inkább a torkomban dobogó szívemmel, hogy milyen ötlete támadt a kínzásomra.
- Ezen az emeleten számos, használaton kívüli helyiség található, elég ritkán dolgozunk itt, mivel egy stúdiót leszámítva, csak raktár van itt – figyelmeztetett a férfi, miközben a zakója zsebében kezdett el turkálni és egy kulcscsomót halászott elő belőle. A karikán keresni kezdett egy bizonyos kulcsot, majd megállt egy elég leharcolt ajtó előtt. – Forgatási kellékek, jelmezek, elektronikai felszerelések, egyenruhák - megtalálta a megfelelő kulcsot, és a zárba helyezte, elforgatta. Lenyomta a kilincset és benyitott. – és lemezek.
Ellépett az útból, így lehetőségem nyílt bepillantani a helyiségbe, de egyből köhögő rohamot kaptam, ahogy egy nagy adag port beszippantottam. Mikor végre abbamaradt a köhögésem, akkor a férfi felkattintotta a lámpát, és amit láttam, attól elállt a lélegzetem.
Ugyanis kis szoba volt, de annál inkább zsúfolt és poros. Mindenhol lemezek hevertek szerteszét, főként bakelitlemezek, de a modern CD-k is nagy számban voltak jelen. Egy csomó szekrény állt a fal mellett, majd bizonyos távolságokra egymástól, betöltve az egész teret. A polcokon össze-vissza, eldőlve álltak a hanglemezek, és ha ez nem lett volna elég, akkor vagy egy fél tucat karton doboz állt még a sarokban, amikben feltehetően ugyanúgy lemezek voltak.
- Tetszik, ugye? – kérdezte Go Jin, láthatóan nagy örömmel töltötte el, hogy leesett az állam a látványtól. – Reméltem, mert ma este itt fogod tölteni az idődet.
- Itt? – nem tetszett, hogy kihallani a hangomból a rémületet. Nem voltam finnyás, nehogy azt higgyétek, de azért már körvonalazódott bennem, hogy mit is várt tőlem a férfi.
- Igen, itt – bólintott. – Mint látod, elég nagy káosz van, mivel már évek óta nem foglalkozott senki sem a helyiség karbantartásával. A te feladatod pedig a következő lenne: kitakarítani az egész szobát úgy, hogy csillogjon-villogjon és akár enni lehessen a padlóról. Illetve a lemezeket idő szerint sorba rakni a szekrényeken. Külön a bakelitlemezeket és külön a CD-ket. Érthető?
- De hát mivel takarítsak?! – emeltem fel a kezeim kissé elkeseredve.
- Ez a takarítószertáré – átadott egy kisebb kulcsot és a hárommal odébb lévő ajtóra mutatott. -, ott mindent megtalálsz, amire szükséged lehet.
- De…
- Még ma legyél kész vele! – csak kapkodtam a fejem a takarítószertár, az ősöreg raktár és Go Jin között. – Holnap reggel ellenőrzöm.
- Ma?! De hisz ez rengeteg munka!
- Akkor hosszú éjszakád lesz – mutatott rá a tényre, mire kezdett felmenni bennem a pumpa. Akármennyire is gondoltam a bátyámra és az apámra, hogy miattuk megéri ezt elviselni, azért mégiscsak kezdtem kiborulni, ahogy egy lehetetlennek tűnő feladat elé állított Go Jin. – És ne merj senkit sem segítségül hívni, különben nem elég, hogy újrakezded az egész munkát, de újabb büntetés jár érte! Ha pedig azt kérdeznéd, hogy honnan fogom tudni, hogy egyedül csinálod-e a feladatot, csak nézz fel!
Követtem a tekintetét, ami egy fenti sarokban elhelyezett kamerára esett. Az ajkamba haraptam és még az sem érdekelt, hogy valószínűleg sikeresen megnyílt a sebem, úgy próbáltam magam visszafogni.
- Ne aggódj, elég kihalt az emelet, így nem fog senki sem zavarni! Hát akkor jó munkát!
Adta ki az utam a férfi, és egy intéssel visszament a lifthez, majd eltűnt az emeletről, teljesen magamra hagyva ezzel. Erősen gondolkoztam, hogy utána vetem magam és elküldöm melegebb éghajlatokra, vagy esetleg örökre bezárom ebbe a szobába, mivel véleménye szerint elég kihalt ez az emelet… De ahogy a liftről a szobára esett a pillantásom, minden dühöm elszállt és csak kétségbeesés maradt a helyében. Ez nem egy olyan büntetőfeladat volt, amit pár óra alatt meg lehet csinálni! A pánik kerülgetett, de aztán pár mély lélegzettel lenyugtattam magam, mert tudtam, hogy semmit sem oldok meg azzal, ha tovább szidom Go Jint illetve ha tovább aggodalmaskodom. Így szinte csikorogtak a fogaskerekek az eszeveszett sebességtől, ahogy törtem a fejem, mivel is állok szemben. Nézzük csak szép sorban:
1. Ki kell takarítanom egy olyan helyet, ahol mindent legalább öt centis porréteg fed. Emellett a szoba már láthatóan évek óta használaton kívül volt, akárcsak a többi az emeleten, így csak reménykedhetek abban, hogy a legrosszabb dolog, amire bukkanni fogok az csak egy óriás porcica, nem egy élő és fickándozó egér, vagy netalántán egy csótány… Fúj!
2. Itt vagy egy millió lemez és CD hevert, amit évszám szerint sorba rakni, nem kis munka lesz, ha nem az örökkévalóságig fog tartani.
3. Ha nem sikerül holnap reggelre ezt elvégeznem, akkor az a szemét mindent újra csináltat velem, pluszban pedig még egy büntetést hozok a fejemre.
4. Senki nem segíthet a feladatban, mert az a bunkó egy kamerán ellenőrzi, hogy egyedül végeztem-e el a munkát vagy sem.
Ahogy végigvettem a szabályokat és a feladatomat, a megoldás egyértelművé vált: azonnal irány a munka!
De ezt könnyebb volt mondani, mint megtenni. Először egy stratégiát kellett felállítanom, hogy is kezdjek neki. Végül arra jutottam, hogy a legcélszerűbb elsőnek a takarítással kezdeni, hogy a pakolás során ne legyen megint minden ismét csupa kosz és por.
Így elkezdtem a dobozokat kipakolni a helyiségből a folyosóra, a szekrényeken lévő lemezekkel együtt. Ahogy a szoba lassan ürülni kezdett, úgy töltöttem meg a folyosót egyre több holmival. A cipeléstől és a hajolgatástól egyre jobban fájt a hátam, és akadtak olyan dobozok is, amikkel igen meg kellett küzdenem, hogy kivigyem őket a többihez. Mikor pedig úgy véltem, hogy végeztem, leültem melléjük és lihegve pihentem egy kicsit.
Szerencsére nem találtam semmi olyat, amitől szégyenszemre sikítoztam volna, habár néha rám jött a frász egy-egy magától eldőlt hanglemeztől, és az égő fénye is nagy ritkán megremegett, amitől egyből kirohantam a szobából. Végignéztem magamon, és egyáltalán nem tetszett a látvány, amit nyújtottam. Tiszta por voltam, és a hajamra nem is mertem gondolni, mert korábban rám esett egy kisebb köteg lemez, amitől sejtettem, hogy most úgy néztem ki, mint egy ősz öregasszony.
Aztán nekiláttam a takarításnak, mikor eleget pihentem. A takarítószertárban minden volt, amire csak szükségem lehetett, sajnos nem tudtam erre fogni, hogy miért nem voltam képes megcsinálni Go Jin feladatát… De a takarításhoz képest a pakolás kész élmény volt. Olyan vastag volt a porréteg, hogy ha ötször nem kellett mindent áttörölni, akkor egyszer sem!
Tizenegy múlt, mikor a felmosót beleraktam a vödörbe, és csípőre tett kézzel élveztem a munkám gyümölcsét. A szoba tiszta volt, csak a visszapakolás időrendi sorrendben maradt hátra, ami tudtam, hogy nem lesz könnyű munka. A takarítás még egész jó volt, azon kívül, hogy nehéz és fárasztó. De éberen tartott és elfelejtkeztem arról, hogy mennyi is az idő és milyen fáradt vagyok. De mikor ráébredtem, hogy még mennyi munka vár rám, méghozzá az unalmasabb fajtából, akkor hirtelen nagyon elnyűttnek éreztem magam.
De csak tíz perc pihit engedtem meg magamnak, utána nekiálltam a rendezgetésnek. A szekrényeken már volt egy adott számozás, és ahhoz igazodtam a pakolás során, miközben a lemezeket a kívánt helyre tettem. Viszont találtam egy gramofont korábban, amit megtakarítottam és arra gondoltam, hogy kipróbálom, ha már lehetőségem adódott rá. Bevittem a szobába és egy tetszőlegesen választott lemezt ráraktam, majd a lejátszótűt óvatosan a lemez szélére helyeztem. Elindítottam, és egy ideig nem történt semmi, csak forgott körbe-körbe a lemez, miközben recsegett a gép, majd megszólalt. Hihetetlen volt, mintha közvetlenül mellettem szólalt volna meg a nő és a zenekar, mintha a szaxofon és nagybőgő itt lettek volna a helyiségben. Meg sem közelítette a hatását mondjuk egy hangszóró által kiadott hang.
Így a dalokat dúdolva folytattam most már a munkát, ami így sokkal jobb hangulatban telt, mint azelőtt, még ha gyorsabban nem is.
- Úgy látom, jól szórakozol.
A hangra felsikkantottam és majdnem leejtettem a kezemben lévő CD-t, majd megperdültem a tengelyem körül és három ádáz szempárral találtam magam szemben…

2 megjegyzés:

  1. Először is hiányoltam Kyu Hyunt. Se Joo viselkedése is fura volt. Másodjára pedig a szoba takarításos dolog írtóra jó volt. Kíváncsian várom hogy vajon ki lehetett / kik lehete akik megijesztették őt. És hogy mi lesz a Kyu Hyuns dolgával. :) :) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát megértem, már én is hiányolom, de még nincs itt az ideje a felbukkanásának. :( Se Joo viselkedése végül is teljesen jogos, ha azt vesszük, hogy egy nappal korábban szakított azzal a lánnyal, akit szeret, mert ő nem viszonozza az érzéseit. Sajnos, nem lehet elvárni tőle, hogy úgy tegyen, mintha minden rendben lenne.
      Viszont annak örülök, hogy a takarításos rész tetszett, azt hittem, hogy unalmas lesz. :D A kövi részben meg kiderül, hogy kik azok, akik ráhozták Ha Nara a frászt. ;)
      Köszi szépen, hogy írtál, te vagy az egyik biztos pont, akire számíthatok ilyen téren, ami nagyon jólesik! ^^ <3
      Ui.: Ne aggódj, lassan Kyu Hyun is képbe jön, csak ki kell várni és berobban :DD

      Törlés