35. fejezet

Kevésbé szép módszerek

- Ti meg mit kerestek itt? – a hangom nem éppen úgy hangzott, mint ahogy akartam volna. A vádló és támadó hangvétel helyett kissé ijedtnek és remegősnek tűnt, ami jelen helyzetben nem volt túlságosan célszerű.

Már fél egy is elmúlt, azt hinné az ember, hogy már mindenki az igazak álmát aludja, vagy legalábbis nem az ügynökség épületének elhagyatott helyein kóborol. De nem. Voltak olyan elmebetegek, mint Chae Ah és Jung Hee, akiknek úgy látszik, nem volt jobb dolguk, mint felfedezni a tizenhetedik emeletet éjnek évadján.

- Gondoltuk, meglátogatunk, hogy ne unatkozz – mondta Jung Hee és az ajtóból belépett a szobába. Úgy nézett körül, mintha neki kellett volna ellenőrizni, hogy haladok és felmérte a terepet. Szemei egyik helyről a másikra villantak, és nem kerülte el a figyelmem a keskeny vonallá préselődő szája és a megcsillanó szemei. Nem jelentett semmi jót már csak a felbukkanása sem ennek a perszónának, de éreztem, hogy nem fogok könnyen szabadulni tőle.

- Kösz, megvagyok nélkületek is – mondtam, majd az ajtó felé intettem. -, és ha megtennétek, hogy elhúzzátok a csíkot, annak nagyon örülnék.

Oké, fáradt voltam, és nem volt kedvem Jung Hee egyik őrült játékához sem, amiből tudtam, hogy csak én fogok rosszul kijönni.

- Na, miért vagy ilyen udvariatlan, Ha Na? – pillantott felém a lány és felállt a szőr a karomon attól a pillantástól, amit rám vetett. – Haragszol azért az aprócska figyelmeztetésért?

A hangjából kiszűrődő tettettet együttérzéstől felfordult a gyomrom, arról nem is beszélve, hogy Go Jin igazságtalan büntetésének említésétől is már kétszer olyan gyorsan száguldott a vér az ereimben.

- Nem, bőven megérte azért, hogy végre behúzhattam neked – mosolyogtam önelégülten, mire a szőke boszorkány egyből kivillantotta a foga fehérjét. Eddig egy hanglemezt tanulmányozott nagy gonddal, de erre vörösen kapta felém a fejét. – Jut eszembe, hogy van az arcod?

Tudom, hogy nem kellett volna tovább feszítenem a húrt, tekintve, hogy az említett figyelmeztetések számát nem akartam növelni, de azt sem engedhettem, hogy Jung Hee sarokba szorítson. Elég pocsék napok álltak a hátam mögött ahhoz, hogy megelégeljem azt, hogy mindig én vagyok a szenvedő alany.

- Ha Na, kétszer is megfontolnám a helyedben, hogy mit ejtek ki a számon – szűrte a fogai között a lány, míg letette a kezében tartott lemezt.

- Csak hagyjatok békén és tűnjetek el innen – néztem rá undorodva, majd a következő lemezt vettem a kezeim közé, hogy ellenőrizzem az évszámot. -, ha nem akarsz még egy pofonnal gazdagabb lenni.

- Valakinek nagyon nagy az arca! – ragadta meg Chae Ah a karom és maga felé rántott, hogy a szemembe nézhessen. – Azt hiszed attól, hogy az apád az ügynökség vezérigazgatója, ilyen lekezelően bánhatsz velünk?!

- Ennek semmi köze az apámhoz, csupán…

- Ugyan már! – rövid és gúnyos kacagás hagyta el Jung Hee száját, ezzel is félbeszakítva engem. – Nem igazán lehetsz a szíve csücske, ha hagyja, hogy ilyen alja munkát végezz.

Egy pillanatra azt hittem, hogy Jung Hee már megint olyan információkat tudott rólam, amikről fogalma sem kellett volna legyen, mint korábban a Se Joo iránti érzéseimről és a kapcsolatunkról. Megijedtem, hogy valahogy a tudomására jutott az apámmal igencsak feszült és veszekedésekkel teli múltam, de rájöttem, hogy semmi hátsó gondolat nem rejtőzött a szavai mögött. Ettől pedig megkönnyebbülten engedtem el a korábban megfeszült izmaimat.

- Lehet, hogy nektek ismeretlen ez a jelenség, de az apám nem egyengeti az utamat, nem tol mindent a fenekem alá és nem pénzzel szerzi meg azt, amire csak szemet vetek – mondtam egy lefitymáló mosoly közben.

- Fogalmad sincs, hogy milyen életem volt és min mentem keresztül, hogy idáig eljussak! Szóval fogd be a kis szád, ha nem akarod, hogy én tegyem meg helyetted!

Azt hittem, hogy Jung Hee lesz, aki majd ordítva nekem esik, arra egyáltalán nem számítottam, hogy pont Chae Ah fog kiborulni és őrült módjára, hatalmasra nyílt szemekkel fenyegetőzni. Bár ahogy belenéztem barna szemeibe, amik szinte felnyársaltak, ráébredtem, hogy tényleg nem tudok semmit a lányról. Csak annyira fordítottam rá figyelmet, amennyire szükségesnek véltem, Jung Hee talpnyalója volt, ezért őt sem zártam a szívembe, akárcsak Yoo Kyungot, a hármas másik elengedhetetlen tagját.

A lány mégis úgy szorította a karom, mintha azt tesztelné, hogy mikor sikerül végre megállítania a vérkeringésemet. Ebből is sejthettem, hogy érzékeny pontra tapintottam az előbbi megjegyzésemmel, így igyekeztem visszafogni magam ezúttal.

- Ha te nem is, de a kis barátnőd pontosan tudja, miről beszélek – néztem egyik lányról a másikra.

- Nem bűn kihasználni a lehetőségeket, amik a rendelkezésedre állnak – rántott a vállán nemtörődöm módon Jung Hee, de azért enyhe pír öntötte el az arcát.

- Akkor meg ne legyél felháborodva, ha valaki tehetségesebb nálad! – téptem ki a karomat Chae Ah kezéből, aki még mindig gyilkos tekintettel méregetett.

- Talán magadra célzol?! – kérdezte hitetlenkedve és epésen a szőke lány, miközben én kissé erősebben a kelleténél a helyére raktam a korábbi lemezt.

- Oh, hogy is mernék ilyet tenni? – replikáztam vissza ugyanolyan hangsúllyal. Bár tény, hogy nem magamat akartam fényezni, de akkor is igazam volt. Jung Heenek megvolt a befolyása és a hatalma a családja helyzete és pénze révén, amit nem is félt használni, ahogy ő is mondta. Így volt lehetséges, hogy egy karcolás nélkül megúszta a korábbi verekedésünket, miközben én meg elég jól megszívtam. De az mégsem tetszett a lánynak, ha valaki jobb volt nála és ezért tüntették ki figyelemmel, mert erről a családja már nem tudott gondoskodni.

- A videó klip szerephez is az a nagy tehetséged juttatott hozzá, ha már így belementünk a témába? – ez a hang nem volt sem dühös, sem pedig olyan kaján, mint korábban, sőt, talán pont a rideg semlegességétől rázott ki a hideg. De ez a hang nem Jung Heeé és nem is Chae Ahé volt, hanem egy harmadik személyhez tartozott. Mikor pedig felfogtam, hogy ki áll az ajtóban Chae Ah háta mögött, mintha kígyók kezdtek volna el tekergőzni a gyomrom mélyén.

- Se Ri, késtél! – látható megkönnyebbüléssel nyugtázta Jung Hee Se Ri megjelenését, oda is lépett elé, majd megölelték egymást, aminek hatására köpni-nyelni nem tudtam. Mégis honnan ismerik ezek ketten egymást?!

- Sajnálom, Jung Hee, de elhúzódott a dedikálás, és csak most sikerült ideérnem – húzta el a száját, mikor elengedték végül egymást. – De ahogy látom, nem maradtam le semmiről.

- Nem, még nem kezdődött el a buli – rázta meg a fejét Chae Ah, és a kifejezés, amivel végigmustrált, egyáltalán nem tetszett. Ezek hárman nem véletlenül tűntek itt fel az éjszaka közepén, forgattak valamit a fejükben, aminek tuti nem fogok örülni, ha megtudom, mi az.

- Remek, sajnáltam volna, ha nem vagyok a tanúja – mosolygott Se Ri és ettől a mosolytól a hideg futkározott a gerincem mentén. Se Ri persze megint tökéletesen festett extra rövid, fekete bőrszoknyában és magas sarkú bokacsizmában, ami az amúgy sem elhanyagolható magasságához még plusz pár centit adott hozzá. Egy fehér, könnyed anyagból készült inggel egészítette ki az eléggé feltűnő szerelését, plusz egy vörös retiküllel, amit most éppen lerakott az asztalra, mellém. Haja ezúttal egyenesre volt szárítva, és halvány sminket viselt, ami a természetességet volt hívatott hangsúlyozni.

- Mi a fenét keresel itt? – kérdeztem végül, nem bírva a kíváncsiságommal és az értetlenség ki is ült az arcomra. Nem tudtam kordában tartani azt a felfordulást, ami jelenleg a fejemben tombolt. Még az hagyján, hogy ki tudja, hogyan és miért Jung Hee felbukkan Chae Ahval, de hogy pont Se Ri csatlakozik harmadikként a trióhoz, arra nem számítottam. És ennek hangot is adtam, mert elegem volt abból, hogy szótlanul nézek szembe három, kéretlen vendégemmel. – Sőt, egyáltalán bármelyikőtök mit keres itt?! Honnan tudtátok, hol vagyok?

- Legközelebb jobban válogasd meg a szavaid mások előtt – dőlt neki Chae Ah az ajtófélfának. Egyre kellemetlenebbül kezdtem magam érezni ebben a kis helyiségben a három lánnyal. Chae Ah az ajtófélfának támaszkodott lazán, mint egy biztonsági őr, Jung Hee a szobában sétálgatott a szekrények között, a polcokon lévő néhány lemezt nézegetve, míg Se Ri alig egy karnyújtásnyira tőlem, az egyetlen asztalnak dőlt neki, majd a gramofon lejátszó tűjét leemelte a lemezről, ami ugyan tovább forgott, de hangot már nem adott ki többé. – A kollégiumban hallottam, hogy a kis barátaidnak mesélsz a büntetésről, amit Go Jin ügyvezető szabott ki rád.

- Ez akkor sem magyarázza azt, honnan tudtátok, hol találhattok meg – fejtettem ki a gondolataimat, hátha ezzel is tudom húzni az időt. Arról nem is beszélve, hogy tényleg érdekelt, honnan jöttek rá, hol leszek a büntetésem ideje alatt, mikor még én sem voltam tisztában vele egészen addig, míg Go Jin ide nem hozott.

- Jung Hee is elég jó kapcsolatot ápol Go Jinnal, de azért mégsem engedhette meg magának azt, hogy erről faggassa. Viszont én már egészen más tészta vagyok – magyarázta készségesen Se Ri, miközben egy másik lemezt tett a lejátszóba. – Érdeklődtem kicsit, és meg is kaptam a válaszokat, amikre szükségem volt. Bár azt nem kötötte az orromra, hogy miért is kaptál büntetést.

- Én sem fogom, ne aggódj! – húztam fel az orrom, eszem ágában sem volt cseverészni ezzel a nőszeméllyel. Na jó, igazából egyikkel sem akartam tovább egy helyiségben maradni, de nem tudtam, hogyan szabadulhatnék meg tőlük. Éreztem, hogy ebből baj lesz, de nem tudtam csak úgy egyszerűen megszökni innen.

- Pedig érdekelne, hogy pontosan mi is történt Chrisszel – frissen manikűrözött körmeivel az asztallapon kopogott, és úgy említette meg az előbb elhangzott mondatot, mintha csak délutáni teaidőben arról beszélgetnénk, milyen szép is az idő.

- Chris? Az a színész srác, akiért szinte mindenki odavan? – nézett Chae Ah megdöbbenve Se Rire, pontosan azzal a reakcióval, amit a lány várt tőle. Jung Heenek ugyan nem esett le az álla, de őt is meglepte a hír.

- Igen, róla van szó, bár ha engem kérdezel, nem egy nagy szám a srác – legyintett egykedvűen, de mégis kiéreztem belőle némi frusztráltságot.

- Csak nem visszautasított? – kérdeztem rá ártatlanul, ugyanis Se Ri akkor szokott így véleményt nyilvánítani egy kimondottan jóképű és szexi fiúról (és hát valljuk be, Jae Wan nem volt híján egyik tulajdonságnak sem), ha az nem mutatott érdeklődést iránta és ez sértette a büszkeségét. Akkor már nem is volt a szemében az a srác annyira vonzó. A szája szegletének rándulásából, rá is tapintottam a lényegre, nem véletlenül ismertem már ezt a lányt olyan régóta. Mit sem változott az évek alatt. – Oh, hát létezik a Földön olyan férfi, aki vissza merte utasítani a nagy Se Rit!

- Én legalább nem loholok már tíz éve egy olyan srác nyomában, akinél semmi esélyem sincs – vágott vissza Se Ri keményen, és az a semlegesség, amit egészen öt percig sikerült fenntartania, el is tűnt az arcáról.

És hát mit tagadjam? Ez a mondata az elevenembe vágott. Se Joo említése még mindig érzékenyen érintett, ugyanis az a tíz éves viszonzatlan szerelem, mikor végre viszonzásra talált, alig egy hét alatt semmivé lett.

- Vagy azóta váltottál már? – Se Ri ki is használta a pillanatnyi gyengeségem és tovább folytatta a pocskondiázásomat. – Ha jól hallottam hírét, akkor Kyu Hyunt szúrtad ki magadnak az Akadémián.

Megerősítésként nézett Jung Heere, aki összeszűkült szemekkel bólintott, és az a harag, ami ott csillogott bennük, nem ígértek semmi jót. Jung Hee egy pillanatig sem örült, hogy olyan közel kerültem Kyu Hyunhoz, és úgy látszott, ezt nem igazán felejtette el az elmúlt egy hónapban.

- Ráakaszkodott, mint egy levakarhatatlan pióca – fröcsögte Chae Ah is. Habár most már igazán nem értettem a lányt. Ha ő is ugyanúgy odavolt Kyu Hyunért, mint Jung Hee, akkor pontosan tudta, hogy neki sem engedné át, és nem nézné jó szemmel, ha netalántán iránta mutatna érdeklődést a fiú. Jung Hee akkor lenne egyedül elégedett, ha ő kaparinthatná meg magának Kyu Hyunt. De nem akartam belemenni egy ilyen felesleges vitába, így ezt nem említettem meg sem Chae Ahnak, sem pedig másnak. Legyen az ő bajuk, ha esetleg egyszer eljönne az az idő, hogy ez problémát jelentsen.

- Vagy most az új célpont Chris lenne? – ütötte tovább a vasat Se Ri, majd végül a lejátszótűt az aktuális lemezre helyezte, amit rövid nézelődése után választott.

- Semmi közöd hozzá – szólaltam meg pont akkor, mikor a zene elindult. Egy régi dal volt, ismeretlen számomra, de nem is érdekelt, hogy milyen az ízlése Se Rinek. Aztán valami szöget ütött a fejemben, ami fölött elsiklottam korábban.

- Hát innen tudtál olyan sok mindent rólam! – kiáltottam fel Jung Heere pillantva. – Mindent ő mondott el neked!

Végre valahára összeálltak a dolgok a fejemben, az utolsó puzzle darabok is a helyükre kerültek, aminek köszönhetően rálátásom nyílt a teljes képre. Arra a sok kérdésre, ami eddig megválaszolatlanul lógott a levegőben, végre megleltem a válaszokat.

Jung Hee annyi mindent tudott rólam, annyi mindent vágott a fejemhez, hogy végül verekedésbe torkollt a szócsata, mert nem tudtam uralkodni magamon. Mikor pedig a portás felbukkant és szembe kellett néznem a tetteim következményével, el is felejtkeztem arról a kérdéskörről, hogy Jung Hee honnan szerezte az információit rólam. Mivel abban biztos voltam, hogy tudtomon kívül nem lettünk legjobb barátnők és osztottam meg vele az egész élettörténetemet. És íme, meg is van a válasz: Se Ri. Úgy tűnt, hogy Jung Hee igencsak jó kapcsolatot ápolt Se Rivel, aki nem volt rest, és minden kis piszkos titokba beavatta a lányt. Így tudhatta meg azt, hogy mennyi ideig szerettem viszonzatlanul Se Joot, és egyéb pikáns dolgokat is bizonyára mesélt neki, amivel még inkább kínos helyzetbe hozhatott. De kétségem sem volt afelől, hogy Jung Heenek sem kellett kétszer mondani, hogy minden egyes részletet osszon meg Se Rivel.

- Ezért kijár egy nagy taps – jegyezte meg szarkasztikusan Jung Hee. -, hogy mikor már majd kiszúrja a szemed, akkor leesik, hogy mi is történt.

- Hagyd, nem tehet róla, hogy ilyen lassú felfogású! – mosolygott a lányra kajánul Se Ri, mire a gyomrom most már tényleg rettenetesen kavargott. Jung Hee sem volt sosem a szívem csücske, Se Rit pedig kifejezetten gyűlöltem, de hogy az a két ember, akiket eddig a leginkább nem kedveltem, most összeálltak ellenem, hát túlzás nélkül állíthatom, hogy halálra rémített.

- Nekilátunk végre? – kérdezte türelmetlenül Chae Ah, aki ellökte magát az ajtótól, mire én önkéntelenül hátraléptem egy lépést. – Fáradt vagyok és nincs kedvem egész éjjel itt cseverészni.

- Elég türelmetlen a kis barátnőd – húzta el a száját Se Ri, Jung Heere pillantva, aki csak megrántotta a vállát bocsánatkérően.

- Mindenesetre igaza van és ideje lenne belekezdeni – mondta vontatottan Jung Hee, majd a mutatóujjával óvatosan az egyik polcon lévő CD-t megdöntötte, mintha ki akarná venni a helyéről, de ahelyett, hogy szépen kicsúsztatta volna a polcról, hagyta, hogy lebucskázzon róla és hangosan koppanjon a földön. – Hoppá!

Se Ri is otthagyta az asztalt és a szekrények között kezdett el sétálni, majd hasonló mozdulatot tett, mint barátnője, de egy CD helyett, három lemez hullt a padlóra. Lassan kezdtem felfogni, hogy mit is művelnek ezek ketten – ugyanis Chae Ah még mindig az ajtónál állt és nem mozdult, de elégedetten nézte a másik két lányt, hogy mit művelnek.

- Mit csináltok?! – léptem oda Se Rihez, megragadva csuklóját, ami éppen a következő lemezhez indult útnak. Bár pontosan tudtam a választ a kérdésemre.

Se Riék tönkre akarták tenni azt, amit eddig sikerült elérnem. Egy órája pakolgattam a lemezeket időrendi sorrendben, és körülbelül az egy negyedét már a helyére raktam. Rettentően fárasztó munka volt és tudtam, hogy csak egyre nehezebb lesz, ahogy telik az idő és én egyre álmosabb leszek. Ha pedig nem végzek vele, akkor Go Jinnak csak még eggyel több oka lesz arra, hogy újabb büntetést szabjon ki rám. Mielőtt bármit is szólhattam volna, egy kéz megragadta a karom és olyan erősen szorította meg, hogy azonnal elengedtem Se Rit, hogy odakapjak.

- Aú! – kiáltottam, majd szabadulni akartam a szorításból, de Chae Ah szinte vasmarokkal tartott.

- Ne akadályozd őket – mondta alattomos pillantással a szemében és elkezdett arrébb húzni a két barátnőjétől. -, ha nem akarod, hogy bajod essen!

Az említett két barátnő pedig csak összemosolygott, majd ahelyett, hogy pár darabot borítottak volna ki a helyéről, egész sorokat sodortak le a polcokról, amik a földre hullottak, szanaszét szóródva. Én pedig közben próbáltam megszabadulni Chae Ah kezei közül, de képtelen voltam rá anélkül, hogy komolyabban kárt tettem volna benne. Alig telt bele két percbe és az egy órás munkám semmivé foszlott. A lemezek össze-vissza, kupacokban hevertek a padlón, én pedig teljesen megsemmisülten bámultam a romokat. Már Chae Ahval sem küzdöttem, aki amint észrevette a hadakozás hiányát, el is engedett.

- Ez jólesett – jegyezte meg Jung Hee elégedetten, látva a reakciómat. – Amúgy is elég pocsék munkát végeztél, szóval jobb, ha újra kezded.

- Nézz csak rá – folytatta Se Ri vidáman. -, ennél többre nem is érdemes számítani tőle!

- Igazad van, nem hiába utálja mindenki és imádkoznak azért, hogy végre eltűnjön az életükből. Egy ilyen szerencsétlenség senkinek sem kell és csak hátráltat mindenkit. Nem csoda, hogy Se Joo is elmenekült tőle és elhagyta…

Az agyam egy eldugott zuga követte csak azt, amit a körülöttem lévők beszéltek, mert a legnagyobb része még mindig afölött sajnálkozott, hogy az egész eddigi munkám a kukában végezte, de ennek ellenére egyik pillanatról a másikra Jung Hee előtt termettem. Fel sem fogtam, mit teszek, minden olyan ösztönösnek tűnt, mikor megragadtam a lány pólóját és magamhoz rántottam.

- Fogd be a szád! – sziszegtem a fogaim között és a kezeim remegtek, ahogy próbáltam ellenállni a kísértésnek, hogy újból megüssem.

- Különben? – kért számon Jung Hee összeszűkült szemekkel, de valami furcsa volt ezekben a barna íriszekben. Mintha izgatott várakozást láttam volna bennük, mintha csak arra vártak volna, hogy elveszítsem az önuralmamat és nekiessek.

Ekkor pedig úgy engedtem el a lányt, mintha forró parázshoz értem volna és hitetlenkedve ráztam meg a fejem.

- Nem, még egyszer nem dőlök be ennek! – mondtam magamat is győzködve. Mikor ráébredtem, hogy mi volt a céljuk ezzel az egésszel, leesett állal néztem rájuk. Azt akarták, hogy megint verekedésbe keveredjek és újabb figyelmeztetést kapjak. Ugyan nem lehettem biztos abban, hogy jó nyomon vagyok, de mikor megláttam Jung Hee és Se Ri csalódott és egyben dühös arckifejezését, meggyőzött arról, hogy nem járok messze az igazságtól.

- Túl egyszerű lett volna így – csettintett a nyelvével Se Ri elégedetlenül, de rögtön visszatért a rideg és számító kifejezés az arcára. -, ezt be kell látni. De hát van B tervünk is. Chae Ah!

Időm sem volt hátranézni a lányra, hogy meglessem, miben töri a fejét, ugyanis egy kéz erősen markolt bele a hajamba, mire felsikoltottam a fájdalomtól. Automatikusan odakaptam a kezeimmel, hogy megszabaduljak az ujjaktól, amik erősen húzták a hajam, ezzel meggyötörve a fejbőröm, de csak még nagyobb fájdalmat sikerült okoznom magamnak ezzel.

- A helyedben nyugton maradnék, ha nem akarnám, hogy egy szép kopasz folt legyen a fejem tetején – mondta Chae Ah, aki hogy nyomatékosítsa szavait, húzott egy picit a hajamon, mire felszisszentem. De ennyi nem volt elég neki, a térdhajlatomba térdelt, aminek hatására úgy csuklottam össze, mint egy rongybaba. Térdre estem és csak a mázlin múlt, hogy nem mondtam búcsút az összes hajszálamnak, amit a lány tartott a kezében.

- Mi a fenét akartok tőlem?! – bukott ki belőlem a kérdés dühösen, mikor már végleg lemondtam arról, hogy nyugalmat erőltessek magamra. Mikor három ember szorít sarokba, akkor azt hiszem, megengedhető egy kis pánik...

- Ha nem segítesz önszántadból, akkor csak a kevésbé szép módszerek maradnak – lépett közelebb hozzám Jung Hee. – Ha saját magadnak intézted el volna ismét a figyelmeztetést, akkor megkímélsz minket is a piszkos munkától, de így nem maradt más választásunk.

- Úgysem hitték volna el megint, hogy ártatlan vagy az ügyben! – mondtam hangosabban, még éppen a kiabálás határán, de nem érdekelt különösebben. Úgysincs senki más az emeleten, hogy panaszkodna a hangoskodásra… Mikor pedig ez tudatosult bennem, akkor még jobban elkeseredtem, hogy még abban sem reménykedhettem, hogy valaki felbukkan és a segítségemre lesz. Pedig ideje lett volna valamit kieszelnem, mert sejtettem, hogy ez csak egyre rosszabb lesz, ha továbbra is hagyom, hogy Jung Hee és Se Ri fölém kerekedjen.

- Egy próbát megérne, hiszen Go Jin eléggé jóban van az apámmal, és mindent megtett volna azért, hogy megússzam az esetet – ingatta elgondolkozva a fejét a lány.

- Ennyire meg akarsz tőlem szabadulni, hogy egy figyelmeztetést is megreszkíroztál volna érte? – összeráncolt szemöldökkel és kétkedve pillantottam rá. Tudom, hogy ugyanúgy álltunk egymáshoz a lánnyal, vagyis utálattal, de akkor sem hittem volna, hogy erre vetemedik, hogy ne kelljen többet látnia. Békében élhettünk volna egymás mellett – persze jó messze egymástól -, hiszen alig volt közös óránk. Csak a klipnek köszönhetően találkoztunk ismét, különben lehet, hogy soha többet nem futottunk volna össze. – Miért kockáztatsz ennyit? Mi értelme van?

- Biztos feltűnt már, de nem bírom a képedet – grimaszolt rám Jung Hee, mintha egy undorító csótány lennék, amit el kéne taposni. – És ha ezer kilométerre is lennénk egymástól, az sem lenne elegendő. De kivételesen nem a saját érzéseim miatt teszem azt, amit. Vagyis pontosabban nem csak azért.

- Hát mi okod lehet még rá? – kíváncsiskodtam tovább, mert addig legalább maradt időm gondolkodni azon, hogyan szökhetnék meg ebből a slamasztikából. A telefonomat nem hoztam, mivel ostoba módon azt hittem, nem lesz szükségem rá a büntetés alatt – hát máskor egy tapodtat sem teszek meg nélküle. Ha pedig csak megmozdulok, azt a hajszálaim fogják bánni, aminek nem nagyon örültem volna, így is kezdtem megérezni a veszteséget, amit elszenvedek ezen a téren.

- Azt hittem, hogy ha elejtem azt a pár szót a próbán arról, hogy már van egy figyelmeztetésed, akkor mások örömmel fognak segíteni akaratukon kívül nekünk. De senki nem reagált túl gyorsan, még ha tényleg csak egy kis ócska libát látnak benned, aki a családi háttere miatt kerülhetett be a klipbe, akkor sem léptek semmit az ügyben, hogy eltávolítsanak belőle. De hát, ami késik, az nem múlik, még sok esélyük lesz ezt pótolni. Csak hogy most az idő ellenünk dolgozott – magyarázta készségesen Jung Hee, miközben leguggolt elém, hogy kényelmesen a szemembe nézhessen.

- Miről beszélsz? – még mindig nem értettem, hogy mit akar ebből az egészből kihozni. – Még ha ki is dobnak a klipből, vagy az ügynökségtől, akkor sem lesz a tied a szerep a klipben!

- Nem is én vágyom arra a szerepre – Éppen kérdezni akartam tőle, kire gondol, mikor megkaptam a választ kérdés nélkül is.

- Jung Hee remek barátnő – mondta melankolikus hangon Se Ri, akiről már meg is felejtkeztem a nagy forgatagban. Még mindig ott állt nem messze tőlem és kezét a guggoló Jung Hee vállára fektette. – Mikor megtudta, hogy elloptad tőlem a szerepet, rögtön felajánlkozott, hogy segítsen nekem.

Elborzadva ráztam volna meg a fejem, ha az nem járt volna a kopaszodás veszélyével, így csak egyik lányról a másikra futtattam a tekintetem. Kezdtem azt hinni, hogy őket az ég is egymásnak teremtette, mert mindketten ugyanolyan gonoszak, kicsinyesek és aljasak voltak. Összefogtak azért, hogy megszabaduljanak tőlem, ki-ki a saját céljai érdekében.

- A szerep már az enyém, Ji Heon nem hajlandó lecserélni – harciasan akartam a szavakat kiejteni, de mégis kissé hisztérikusra sikeredtek. -, ezt te is jól tudod. Semmi esélyed, ha csak nem intézed el egy nap alatt, hogy kirúgjanak az ügynökségtől!

- Oh, nem kell, hogy kirúgjanak a cégtől – rázta meg Se Ri a fejét, mintha csak egy ostoba kislány lennék, és neki kell kioktatnia azzal kapcsolatban, hogyan is működik a világ. – Adtál egy remek ötletet ahhoz, hogyan legyen kénytelen lemondani a részvételedről Ji Heon rendező.

Nagyon nem tetszett az a mosoly, amivel a lány méregetett. Nem a büntetésem meghosszabbítása volt a céljuk, nem azért tették tönkre a lemezekkel eddig elért munkámat, hogy Go Jin még több munkát sózzon a nyakamba. Nem azért akartak verekedést kiprovokálni, hogy kidobjanak az ügynökségtől, és még csak nem is csupán rosszindulatból keserítették meg az estémet – vagyis kivételesen nem. Az egész arra ment ki, hogy a STAND UP klipjéből kitúrjanak és Se Ri megkaphassa azt, ami eredetileg neki járt volna.

- Ha nem vagy olyan állapotban, hogy forgatni lehessen veled, akkor bizony új főszereplő után kell nézzenek – folytatta a lány és a legnaivabb és ártatlanabb kifejezéssel meredt rám.

- Talán el akarjátok törni a kezem vagy a lábam? – kérdeztem morbid humorral, de éreztem a torkomba felkúszó félelmet, ami kérlelhetetlenül kerített hatalmába.

- Nem szükséges olyan messzire menni – jegyezte meg Jung Hee, akit kimondottan szórakoztatott, hogy ijedten kapkodom a tekintetem közöttük. Még arról is megfelejtkeztem, hogy Chae Ah még mindig a hajamba kapaszkodik, és hátrahőköltem Jung Hee közeledő keze elől, de mit sem értem vele. Gyengéden végigsimított az arcomon, de mégis fenyegető mozdulatnak tűnt a szememben. – Elég egy két karcolás az arcodra és a szépséged máris oda.

A félelmemet rémület váltotta fel azon nyomban, ahogy Jung Hee felállt a guggolásból és tudtam, hogy most kell tennem valamit, különben búcsút mondhatok a klipnek. Érdekes módon abban a pillanatban, ahogy Se Ri magáénak akarta a szerepet, máris sokkal inkább kapaszkodtam bele, holott még korábban legszívesebben átadtam volna neki a lehetőséget. Igaz, hogy nem voltam tökéletes, még kínosan éreztem magam minden egyes figyelő és várakozó szempár jelenlétében, de igyekeztem a legjobbat kihozni magamból. Nem csak azért, hogy bebizonyítsam magamnak és másoknak, hogy képes vagyok rá, hanem mert kellett nekem ez a szerep. A STAND UP-pal, a szívemhez legközelebb álló együttessel közösen dolgozni, és a fiúk közelében lenni, olyan lehetőség, amiben nem hittem, hogy még egyszer megadatik. Főleg, hogy az egyik tag éppen ki akart lépni ebből a bandából… Nem akartam elszalasztani a lehetőséget, meg akartam ragadni és élni vele, még ha ez nehézségekbe is ütközik. Bár őszintén szólva, nem hittem volna, hogy a nehézségekbe pont az fog beletartozni, hogy péppé akarják verni az arcomat.

- Jung Hee, legyen tied a megtiszteltetés! – ajánlotta fel nagylelkűen Se Ri és hátralépett, mire én egyből megpróbáltam kiszabadulni Chae Ah markából. Rávágtam a lány kezére, mire felnyögött, de nem vontam el eléggé a figyelmét ahhoz, hogy el is engedjen. Azt pedig nem akartam kockáztatni, hogy tényleg kitépi az összes hajam… - Fogd le!

- Próbálom! – kiáltott vissza Chae Ah Se Rinek, akinek most már a lábát vertem a könyökömmel. Hogy elkerülje az ütéseket, végre elengedte a hajam és a karomat kapta el. De elég gyors voltam és kicsusszantam az ujjai közül, majd éppen felállni készültem, de egy erős taszítást éreztem a hátam közepén, mire elterültem a földön, majdnem feldöntve Se Rit is. Éppen időben kaptam magam elé a karomat, így az esést felfogta az alkarom, de az oldalamba erős fájdalom nyilallt. Mit sem törődve a testem jelzéseivel, lihegve és erőlködve próbáltam ismét felállni, de éreztem, hogy valaki fölém tornyosul, így hátravágtam az ismeretlenbe a karommal, de csak azt értem el vele, hogy megragadtak és a hátamra fordítottak.

- Ülj rá a lábára! – hallottam megint Se Ri hangját, és mindennel azon voltam, hogy az említett testrészemmel kapálóddzak, hogy véletlenül se kerüljek megint csapdába. Csakhogy a következő másodpercben kiszaladt minden levegő a tüdőmből a gyomromba mért durva ütés következtében. Görnyedve öleltem át a hasam, és köhögve igyekeztem levegőhöz jutni, miközben a fájdalom nyomán szinte csillagokat láttam. Olyan volt, mintha egy téglával dobtak volna hasba és nyöszörögve vártam, hogy elmúljon a kín. – Jung Hee, fogd le a kezét!

Fel sem tűnt, de valaki a karomat lefeszítette a felsőtestemről és a fejem fölé emelte, majd a földhöz szorította. Nagy nehézségek árán sikerült kinyitnom a szemem és felfognom azt, hogy milyen helyzetbe is kerültem. A szoba padlóján hevertem a hátamon, míg Jung Hee a kezeimet fogta le, ezzel is kissé kicsavarva a karomat, Chae Ah pedig a combomon ült, hogy meggátolja a további hadakozást. Erősen levegő után kapkodtam, ugyanis sok erőmet felemésztette a szabadulásra tett kísérlet, de ez egy cseppet sem érdekelt, mivel közben a szobában lévő harmadik személyt kutatta a szemem.

- Se Ri, nem ebben állapodtunk meg! – kiáltott feldúltan Chae Ah, aki a jobb karját dörzsölte és hunyorogva méregette a lányt. Valószínűleg a nagy rúgkapálásban azért sikerült eltalálnom. – Azt mondtad, öt perc az egész! Nem ebbe mentem bele!

- Maradj már csendben, ugyanaz az eredmény, csak kicsit macerásabban! – Se Ri sem volt éppen a nyugalom mintaképe már. Egyenes, hosszú, barna haja ziláltan lógott a vállára és igyekezett rendbe szedni magát.

- Siessünk már! – Jung Heenek sem tetszhetett sokkal jobban a helyzet, mivel az ő hangjából is áradt az idegesség. Talán azt hitték, majd ölbe tett kézzel fogom hagyni, hogy szétverjék az arcom?!

- Csak egy perc – sóhajtott elégedetlenül Se Ri és letérdelt mellém, egyik kezével megragadta a pólóm, a másikat pedig ütésre készen hátrahúzta. – Egy monokli pont megfelelő ok lesz ahhoz, hogy elvegyék tőled a szerepet.

A pillantásom Se Ri kárörvendő és kaján mosolya, illetve az ökle között cikázott. Megpróbáltam még egyszer utoljára szabadulni a fogva tartóim szorításából, de egy kis kellemetlenségen kívül nem hiszem, hogy többet okoztam volna a fickándozásommal. Esélytelen. Nem tudok kiszabadulni! Kétségbeesetten kapkodtam levegőért és az agyam ezerrel járt, hogy még milyen lehetőségeim maradtak. Végül erősen behunytam a szemem és elfordítottam a fejem, hátha így a fájdalom legjavát megúszom. Csak ennyit tehettem, elfogadom, hogy veszítettem és a legkisebb kárral továbblépek. Mert sehogy nem tudtam megszökni…

- Ha csak megmoccansz, az egészet közzéteszem az interneten – nyugodt, mély hangja simogatóan ölelt körbe, és még az apró fenyegető él sem tudta azt a megnyugtató hatást elrontani, amit a felbukkanása okozott. Még csak látnom sem kellett, máris tudtam, hogy megmenekültem, mégis rögtön kinyitottam a szemem és megkerestem a tekintetemmel a hang tulajdonosát.

- Chris! – kiáltott fel döbbentem Jung Hee és egyből elengedte a karom, mire megkönnyebbülten és nyögdécselve húztam vissza a helyére a természetellenes pózból. A vállaim kissé ellenkeztek, de közben egy pillanatra sem vettem le a szemem Jae Wanról.

A fiú ott állt az ajtóban egy telefonnal a kezében, és a készülék éppen ránk fókuszált. Elsőnek az tűnt fel, hogy a mindig tökéletes öltözete és stílusa most sem hagyta cserben. Olyan volt megint, mintha egy fotózásról érkezett volna, de ezúttal egy szexi, motoros banda tagját kellett volna eljátszania. Sötétkék, szaggatott farmert viselt egy fehér, ezüstszínű mintával ellátott pólóval, amire egy fekete bőrkabátot húzott. Haja a szokásos szélfútta stílusban volt beállítva, de az arca mást tükrözött, mint a megjelenése. Amíg az arcára nem néztem, addig ugyanaz a lezser Jae Wan volt, mint mindig, de mikor megláttam a kifejezést rajta, egy ütemet kihagyott a szívem.

Dühös volt. Ez a düh pedig egyben ijesztő is volt. Barna szemei kérlelhetetlenül és ridegen néztek a szobában lévőkre, amitől a helyükben biztos megrémültem volna. Ajkai keskeny vonallá préselődtek és úgy tűnt, hogy van még mondanivalója, de visszafogja magát.

Azon a dühön egyedül Se Ri haragja tett túl. Még Chae Ah is egyből leszállt rólam és ismét szabad lettem, mikor Jae Wan megjelent, egyedül Se Ri nem mozdult. Csak perzselő tekintettel bámult még mindig rám, és az alsó ajkát harapdálta, amitől csoda, hogy nem serkent ki a vére, annak ellenére, hogy olyan erővel tette mindezt.

- Tudom, hogy szeretsz szerepelni a médiában, de nem hiszem, hogy ilyenfajta hírnévre vágynál, Se Ri – mondta Jae Wan, ismét csak azzal a rejtett fenyegetéssel a hangjában. Se Ri szinte rám vicsorgott, majd a fejét a fiú felé kapta. Nem tudom, hogy a lány milyen pillantással bámult rá, de le a kalappal Jae Wan előtt, mert még egy rezzenés sem látszott az arcán.

- Töröld a képet, videót, vagy akármit is csináltál! – parancsolta ellentmondást nem tűrően a fogai közt szűrve.

- Amint elengedted Ha Nat és eltűntetek innen – egyezkedett a fiú, és mi tagadás, ő volt előnyben.

Se Ri ujjai mégis megfeszültek a pólómon, amit eddig tartott, de végül elengedett és felállt. Jung Hee és Chae Ah megálltak mellette, én pedig arrébb csúsztam a földön az egyik szekrény oldaláig, hogy nekidőlhessek, de végig az előttem kibontakozó jelenetet néztem. Ha Jae Wannak szüksége lesz segítségre, mert ezek hárman olyan ostobák, hogy nekiesnek, akkor én sem leszek rest beszállni a harcba. Megfeszült izmokkal vártam, hogy mi sül ki ebből az egészből.

- Tessék, most már töröld! – köpte oda a szavakat Se Ri, mire Jae Wan párat nyomkodott a telefonján, majd megmutatta neki a képernyőt. Valószínűleg betartotta az ígéretét, mert Se Ri hümmögött párat és a vállával jól megtaszítva a fiút, kisétált a helyiségből.

- Se Ri! – szólt utána, mire az mellette megtorpant. – Ez a helyzet világosan megmagyarázza, amit régebben mondtam neked.

Nem láttam teljesen Se Ri arcát, de a vörös fülei nagyon árulkodóak voltak, amik kibukkantak a haja alól. De egy szót sem szólt, hanem csak megszaporázta a lépteit, hogy minél hamarabb eltűnhessen innen. A másik két lánynak sem kellett kétszer mondani, mindketten követték őt, és megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, mikor eltűntek a szemem elől. Minden izmom elernyedt, az a feszültség és adrenalin, ami eddig tombolt bennem, most benyújtották a számlát. Olyan kimerültség tört rám, hogy legszívesebben elterültem volna a földön és elaludtam volna. Ahogy a veszély elmúlt, az eddig pattanásig feszült idegeim elernyedtek és csak pihenésre vágytak. Behunytam a szemem és nekidöntöttem a fejem a szekrény oldalának.

- Akkor igazam volt, és tényleg dobtad Se Rit? – jegyeztem meg az első dolgot, amit az agyam képes volt jelen pillanatban feldolgozni.

- Ez egy régi história – válaszolt kitérően Jae Wan és a hangjában már közel sem volt annyi harag, mint korábban. Sőt, aggodalmat hallottam volna ki belőle, ha nem tudom, hogy ez lehetetlen. Jae Wan nem az az atyáskodó figura, sokkal inkább az a típus, aki kemény szavakkal mutatja ki, hogy mennyire féltett. Pontosan úgy, ahogy egy másik személy is tette mindig – dühvel és haraggal palástolta azt a félelmet, amit érzett… - Talán érdekel?

- Nem mondanám, hogy nem – feleltem túlságosan őszintén, de most nem volt elég energiám, hogy megjátsszam, nem így van.

Hallottam a lépteit, ahogy lágyan teszi egymás után a lábait, és egyre közelebb kerül hozzám, de nem nyitottam ki a szemem. Még akkor sem, mikor megéreztem a karját, amint az enyémhez simul, ahogy leül mellém a földre.

- Talán másfél éve történt, hogy találkoztam Se Rivel egy reklámforgatás alatt – kezdett bele Jae Wan nagy meglepetésemre a történetbe. – Név szerint már ismertem, de ez volt az első alkalom, hogy személyesen is összehozott minket az élet. Hát nem fogok hazudni, nagyon csinosnak és bájosnak találtam, nem beszélve arról, hogy milyen kedves volt mindenkihez. Megfogott az, hogy milyen sok szeretet képes adni a körülötte lévőknek.

Talán ennél a résznél nyitottam ki a szemem és fordultam a fiú felé. Egyrészt persze megdöbbentem, hogy Jae Wan ilyen nyugodtan és minden dörzsölt trükk nélkül belement abba, hogy meséljen nekem magáról, de az sokkal inkább meghökkentett, hogy ilyen véleményt nyilvánította arról a lányról, aki nem sokkal korábban még képes lett volna beverni a képem, csak hogy megkapjon egy szerepet.

Ez valószínűleg kiülhetett az arcomra is, mert Jae Wan nem bírta tovább és elnevette magát. Ez a nevetés pedig hihetetlenül meleg volt és kellemes. Talán azért fogott meg annyira ez a hang és az az arckifejezés, amit ilyenkor láthattam a fiútól, mert olyan ritka alkalomnak számított ez tőle.

- Mi van? Tényleg ilyennek láttam elsőnek!

- Inkább ugorjunk arra a részre, mikor egy világ omlott benned össze, hogy milyen valójában – fintorogtam rá és a nevetése a fiúnak egy mosollyá szelídült.

- Ha már úgyis tudod, mi történt, akkor minek törjem magam azzal, hogy elmondom?

- Tévedhetek is.

- Gyakran előfordul? – érdeklődött kíváncsian Jae Wan.

- Ha Se Riről van szó, akkor nem.

- Helyesek a megérzéseid amúgy – értett egyet velem, majd folytatta. -, ugyanis az egyik szünetben tanúja voltam, amint a kellékesek egyikét megállazza csak azért, mert a nyaklánc, amit a forgatáson kellett volna viselnie egy másik helyszínre került át. Még csak nem is a kellékes hibája volt, mivel felsőbb utasításra szállították el az ékszert máshová, de mégis rajta vezette le ezt a feszültséget.

- És itt mondtad azt, hogy neked ebből nem kell? – kérdezősködtem tovább.

- Nem, vannak rosszabb napjai az embernek, gondoltam, ő is így van vele – rázta meg a fejét tagadólag. – De míg elkészült a reklám, addig még kétszer láttam tőle hasonló magatartást, és mindig csak a kisegítő személyzettel szemben volt ilyen. Ha a rendező, vagy magasabb rangú emberek közelében volt, akkor vigyázott arra, hogyan viselkedik.

- És tényleg bepróbálkozott nálad? – nem mintha olyan rossz pasi lenne Jae Wan, sőt, kit akarok átverni, nagyon is jó pasi, csak azért Se Ri sem az a típus, aki maga tenne lépéseket elsőként az ilyen ügyekben.

- Miért vagy ezen meglepődve? – kérdezte kissé sértetten, de elmondtam neki az előbbi okfejtésemet és így megértette, mire gondolok. Persze, azt nagylelkűen kihagytam, hogy szerintem is nagyon helyes srác. – A reklám bemutatása után hívott el vacsorázni, de elutasítottam.

- Gondolom, nem kicsit döbbent le – egy mosoly jelent meg az ajkaimon, ahogy elképzeltem a megalázott fejét. Bár láthattam volna élőben is!

- Mondjuk azt, hogy azóta kerüli az olyan szerepeket, ahol találkozhatna velem – értett egyet Jae Wan és az ő szája széle is felfelé görbült.

- Hacsak nem az olyan véletlen helyzetekről van szó, minthogy éppen valakit össze akar verni – utaltam a nem sokkal korábban lezajlott eseményekre. Ahogy pedig eszembe jutott, hogy mi történt alig pár perccel ezelőtt, kirázott a hideg. Akadt párszor már ilyesfajta gondom a középiskolában, de mégsem tűnt egyik sem ilyen kidolgozott tervnek. Mindig csak azért próbáltak bántani – néha nem csak próbáltak -, mert nem voltam nekik szimpatikus, vagy mert tetszettem annak a srácnak, aki nekik, vagy csak éppen a hecc kedvéért. Ezúttal viszont Se Ri azért akart erőszakot alkalmazni ellenem, mert így előrébb juthatott és megkaphatta azt, amit akart. Ha pedig nem jár erre Jae Wan, akkor meg is kapta volna… - Köszönöm!

- Micsodát? – mélyet sóhajtottam, hogy kénytelen vagyok neki elmagyarázni, miről is beszélek.

- Tényleg köszönöm, hogy segítettél! Éppen időben jöttél, különben… - ekkor esett a tekintetem Jae Wanra, aki teljesen tisztában volta azzal, miért is vagyok hálás, most pedig elégedetten lesett rám a szeme sarkából. – Hé!

- Mi van? – nézett rám ártatlanul, mire elmosolyodtam. – Bár örülnék, ha nem keverednél ennyiszer bajba, mert már kezd fárasztó lenni, hogy játszom a szőke herceget folyton.

- Nyugi, attól nem kell félned, hogy összekeverlek a szőke herceggel! – szóltam be neki, viszont csak a szokásos csipkelődés volt. – De mondjuk, már félek megkérdezni, hogy mégis mit keresel itt.

- Gondoltam, benézek a büntetésed alatt, miután végeztem a munkával – rántott a vállán lazán, de mégsem volt ez a mozdulat olyan nemtörődöm, mint ahogy azt akarta volna.

- Hajnali egykor? – itt már a szkepticizmust nem igen sikerült eltüntetnem a hangomból.

- Tudtam, hogy Go Jin milyen feladatot szánt neked, mert megkérdeztem róla, és sejtettem, hogy még bőven itt leszel ilyenkor is – adta meg készségesen a magyarázatot. – Bár arra nem számítottam, hogy lesznek vendégeid is.

- Arra én sem – pislogtam még mindig döbbenten. – Azt hittem, hogy szépen megcsinálom a kijelölt feladatot, aztán megyek is. Erre kis híján majdnem egy monoklival mehettem haza. Ennyit arról, hogy Go Jin szerint ez az emelet teljesen kihalt…

- Ha már ilyen kedvesen és akadékoskodás nélkül válaszoltam a kérdéseidre, akkor te is elmesélhetnéd azt, hogy minek voltam a szemtanúja az előbb – vetette fel Jae Wan és még mindig hihetetlennek tartottam, hogy ilyen normálisan tudunk mi ketten beszélgetni. Mindig bunkózik, beszólogat és olyan rideg akár egy jégcsap. Most meg úgy viselkedik, mintha legjobb barátok lennénk, és majdnem egyfolytában mosolyog… Habár ezt az utóbbit meg tudnám szokni, mert ez a mosoly valami eszméletlen volt az arcán.

De ami a kérését illeti, el kellett rajta gondolkoznom. Ugyanis kötött a szerződés, hogy nem beszélhetek senkinek sem arról, hogy a STAND UP klipjében fogok szerepelni, de Jae Wan már tudott erről, mivel az orrom alá is dörgölte, mielőtt kiütötte volna az alkohol a Suminban. Így megfontolva a lehetőségeket, végül kiöntöttem neki a szívemet.

- Nem semmi ez a csaj! – ez volt Jae Wan egyedüli megjegyzése a történetet illetően, amivel egyetértettem.

- És ennek tetejében, ezt az egész helyet rendbe kell tennem még ma! – sóhajtottam reményvesztetten, ahogy körbenéztem a helyiségben, amit a káosz uralt. De tudtam, hogy nincs más választásom, ha nem akarok egy újabb indokot adni Go Jinnak, hogy megbüntessen. Szóval ideje volt befejeznem ezt az ostoba pakolászást. Így a térdemre támaszkodva próbáltam felegyenesedni, de a bal oldalamba fájdalom nyilallt, mire felnyögtem.

- Jól vagy?! – nyúlt Jae Wan a könyököm alá, hogy segítsen megállni a lábamon, és én nem szégyelltem rátámaszkodni.

- Itt eléggé fáj – mutattam arra a pontra, aminek hála még levegőt venni is elfelejtettem egy pillanatra. A bordáimnál, bal oldalt, még a melleim alatt úgy éreztem, mintha valami szét akarna feszíteni. A nagy felfordulásban nem vettem észre, de most, hogy az adrenalin szintje csökkent a szervezetemben, kezdte feldolgozni a testem a korábban elszenvedett sérüléseket.

- Gyere ide! – Jae Wan óvatosan az asztalhoz vezetett, aminek nekidőltem, miközben mindenem reszketett. Az egyik kezemet a fájó pontra szorítottam, hátha ezzel enyhítem a szúró érzést, míg a másikkal Jae Wan vállát karoltam át. Majd óvatosan tapogatózó ujjakat éreztem az oldalamon, mire megrándultam. – Fáj?

Nagy szemekkel néztem a fiúra, aki nyugtalanul pillantott vissza rám, majd megráztam a fejem. Nem fájt, ó, nem! De nagyon is kellemetlennek éreztem, hogy az a srác, aki eddig mindig úgy bánt velem, mint egy bosszantó alakkal, aki az idegeire megy, most ilyen meghitten és zavartalanul tapiz le. És legnagyobb zavaromra, tudtam, hogy semmi ilyen célja nem volt, de mégis elpirultam az érintésére!

Miután Jae Wan meggyőződött arról, hogy nem a fájdalom miatt rándultam össze, tovább folytatta a vizsgálódást. Ujjai arrébb taszigálták az enyémet, hogy hozzáférjen a kényesebb területekhez is és tovább nyomkodta a bőrömet. Nem tudtam, mit csinál, de nem akartam megzavarni.

Viszont az egyik pillanatban egy helyet olyan erősséggel nyomott meg, hogy felnyögtem és akaratlanul is megfeszültem, miközben a kezem fogódzkodót keresett, amit jól megszoríthat, míg elmúlik az előbb okozott nyilallás.

- Mély levegőt vegyél – mondta halkan a fiú és a hangja közelebbről jött, mint amire számítottam. A lélegzete a fülemet csiklandozta és felemeltem a fejem, hogy ránézhessek, amint végre nem akartam elsírni magam a fájdalomtól. Viszont a mozdulat közben, ahogy emeltem a fejem, hogy a szemébe nézhessek, az orrom súrolta az övét. És ekkor már nem a bordáimba hasító érzéstől akadt el a lélegzetem, hanem azoktól a barna és aggodalommal teli íriszektől, amik engem vizslattak.

Ugyanis a nagy igyekezetemben korábban, hogy valamit keressek, amibe belevájhatom a körmeimet, hogy enyhítsek a fájdalmon, közelebb rántottam a fiút, hogy elérjem a túloldalon a vállát. Így történt az, hogy most csupán pár centi választotta el egymástól az arcunkat. De nem is ez volt a legmegdöbbentőbb…

Mivel a következő pillanatban az a kéz, ami eddig a bordáimat vizsgálta olyan nagy óvatossággal, most gyengéden csúszott az arcomra. Jae Wan ujjai olyan lágyan simítottak végig a bőrömön, mintha a legdrágább selyem került volna a kezei közé. Nem mertem mozdulni, a levegő nem akart se lefelé, se felfelé mozdulni a légcsövemben. A gyomrom beleremegett, ahogy játékosan cirógatta az állam vonalát, majd vér szökött az arcomba, mikor az ujját az alsó ajkamon húzta végig…