2017. ápr. 19.

38. fejezet

Sziasztok!
 Tudom, hogy sokára jött ez a rész, de mint mondtam, az utóbbi hetekben sokszor elutaztam, meg beteg is lettem, így nem volt időm írni. Emellett pedig ez a rész elég nehézkesen született meg, sok gondom akadt vele, de végre elkészült. Lehet, hogy egyeseknél kiborítom a bilit, de ennek a pillanatnak is el kellett jönnie. Nem is mondanék semmi mást, csak, hogy jó olvasást!

Nem lesz semmi baj...

- Ezt meg hogy érted? – kérdezett vissza Ki Young és kihallottam azt a félelmet a hangjából, ami engem is egyre jobban kerülgetett. – Mit keresne ott Kyu Hyun?
Min Jun talán azt várta, hogy én szólaljak meg először, hogy én mondjam el azt, amitől mindketten tartottunk, de képtelen voltam rá. Egyszerűen nem éreztem magamban elég erőt hozzá, hogy szavakba öntsem azt a borzasztó gyanúmat, amire még gondolni sem mertem.
- Valaki válaszoljon már, a fenébe is! – tört ki az aprócska lány, mire Baek Ho mellé lépett és átkarolta a vállát.
- Hé, nyugodj meg… - motyogta halkan a fiú, de ő is annyira várakozóan nézett Min Junra és rám, mint a barátnője.
- Kyu Hyun szerdán elutazott Busanba – kezdett bele Min Jun végül, mikor látta, hogy rám hiába vár. Nem nézett senkinek sem a szemébe, a tekintete a padlót pásztázta idegesen. -, hogy részt vegyen a családi vállalat találkozóján. Biztos hallottatok már a Hyunsungról, a héten tartották meg a részvényesek éves gyűlését.
- Valami rémlik, a neten olvastam róla – ráncolta a homlokát Baek Ho. – Többek között az összes részvényes előtt akarják bemutatni az új örököst, akinek ez lesz az első hivatalos megje… Micsoda?! Azt akarod mondani, hogy Kyu Hyun ennek a cégnek az örököse?!
- Igen – bólintott keményen Min Jun, mintha csak sértené a másik hitetlenkedő hangja és a kételkedés a tágra nyílt szemeiben.
- Szóval egy chaebol? – szólt közbe Ki Young, ugyanannyira ledöbbenve, mint az őt átkaroló fiú. Valószínűleg egyikük sem látta az interjút a fiú kilépéséről a STAND UP-ból, hiszen tőlem már tudhatták. Én meg valamiért nem találtam fontosnak megemlíteni nekik, hogy éppenséggel Kyu Hyun anyagilag elég jól áll, hiszen egy nagyvállalat örököse.
- Igen – helyeselt ismét Min Jun. – A hivatalos gyűlés csak csütörtök este volt, de gondolom, Kyu Hyun addig sem unatkozott, tekintve, hogy róla van szó.
- És hogy jön a képbe ez az étterem? – ezúttal már Min Soo szólalt meg, ami meglepett, mert teljesen megfeledkeztem arról, hogy ő is itt van. Hosszú haját egy lófarokba fogta a tarkóján és halovány bőre még sápadtabbnak tűnt, mint szokott. Úgy vettem észre, ő sem volt képben teljesen Kyu Hyun hét végi programjával.
- Csak pár szóban említette, de úgy rémlik, hogy pénteken találkozója van ebben az étteremben valami új ügyféllel – vonta össze a szemöldökét, de közben bütykei kifehéredtek, olyan erővel szorította ökölbe a kezét.
- Pontosan mikor? – erélyesen csengett Ki Young hangja, ami szokatlan volt ettől a kis termetű lánytól. Min Jun is szórakozottan nézett rá, ahogy törte a fejét a Kyu Hyunnal folytatott beszélgetésének részleteivel kapcsolatban.
- Mintha péntek reggelt mondott volna… - látszott, hogy nagyon nehezen ejti ki a szavakat és kellemetlenül érzi magát, hogy rossz hírt kell közölnie velünk. Mindenki lélegzete egy emberként állt el és pár másodpercig senki sem szólt egy szót sem.
- Lehet, hogy Kyu Hyunnak a reggel egészen mást jelent, mint nekünk... – próbálkozott Ki Young, de láttam, hogy a könnyeivel küszködik és az ujjai egyre erősebben szorítják Baek Ho karját. – Nekem már a hét óra is reggel, de neki lehet, hogy a tizenegy óra, mert akkor kel ki az ágyból.
- Lehet… - hagyta rá Min Jun, de éreztem, csak azért teszi, hogy megnyugtassa.
- De akkor pontos időpontot nem tud senki sem? – kérdezte Baek Ho végigpillantva minden résztvevőn.
- Ha Na, te sem? – Min Soo reménykedve nézett rám nagy szemeivel, ami eszembe juttatta, hogy én is része vagyok a beszélgetésnek és nem csak kívülállóként szemlélem. Az ajkam megremegett és egy hangosat nyeltem.
- N-nem – ráztam meg enyhén a fejem és a hangom is meglepően halknak tűnt.
- Annyira jóban vagytok, biztos, hogy nem említett neked semmit sem? – faggatott tovább a langaléta srác, de mintha kést döfött volna a szívembe ezzel a mondatával.
Annyira jóban vagytok…
A térdem hirtelen megbicsaklott és csak az állított meg abban, hogy összeessek a padlón, hogy még idejében megkapaszkodtam a kanapé háttámlájában.
- Ha Na! – kiáltott fel ijedten Ki Young, de Min Jun volt a gyorsabb, aki a könyökömnél fogva leültetett a helyére, a puha kanapén.
- Minden rendben? – mély hangja kellemesen búgott, de a kezeim reszketését mégsem tudtam megállítani. Egymásba fűztem az ujjaim, hátha ez segít, de nem értem el vele egy fikarcnyi előrelépést sem. – Jól vagy?
- Persze – feleltem automatikusan, de mégis meredten bámultam a semmibe. Az a meleg és puha érzés térített kicsit észhez, ami a kezeim köré fonódott, ahogy Min Jun megfogta őket. Ez az egyetlen érintés elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a pánik érzését, ami a torkomban szorongatott, enyhítse és ismét képes legyek gondolkozni.
- Megint megkérdezem, jól vagy?
- Ig… - kezdtem neki, de ahogy belenéztem a szemébe, valami megtört bennem. A higgadt hang és külső alatt, a szemeiben láttam ugyanazt a nyugtalanságot, amit mindenki más is érzett. De egyedül neki volt annyi önuralma, hogy mindezt leplezni tudja, így kifelé az összeszedettség álarcát mutassa. Min Soo, Baek Ho és Ki Young pontosan ugyanúgy festettek, mint ahogy én éreztem magam legbelül. Rémülten. Így végül csendben maradtam, és nem mondtam semmit sem.
- Tényleg nem beszéltél Kyu Hyunnal? Nem rémlik valami információ arról, mikor volt az a megbeszélése? – Látszott, hogy meg akar vigasztalni, éreztem abból, ahogy a kezeimet szorította és előttem guggolt aggodalmas ráncokkal a szemöldöke között, de mégsem tehette. Most nem. Szüksége volt arra, hogy megválaszoljam a kérdését és bizonyosságot szerezzen arról, hogy a barátja mikor járt az étterem közelében. Van-e esély rá, hogy ott volt, mikor a robba…
Még gondolatban sem voltam képes kimondani ezt!
- Mielőtt elment – igyekeztem figyelmen kívül hagyni a hangom remegését és azt, hogy a szemeimet könnyek szúrják. -, mi… elég csúnyán összevesztünk. Így nem mondott semmit.
Min Jun szája enyhén elnyílt, ahogy feldolgozta, mit is mondtam, de nem firtatta szerencsére tovább a dolgot. Leolvashatta az arcomról, hogy ez nem olyasmi volt, amiről beszélni akarnék, vagy éppenséggel köze lenne a mostani helyzethez. Így gyengéden megpaskolta a kezem és leült a kanapé karfájára, miközben megnyugtatóan átkarolt.
- Szóval nem tudjuk, hogy abban az időben ott volt-e az étteremben, mikor a baleset történt – foglalta össze Baek Ho elégedetlenül. – Van esetleg valaki más, aki tudhat erről?
- Talán Sung Chan… - rántott a vállán tehetetlenül Min Soo, de a szája minduntalan lefelé görbült, ahogy küzdött az érzései ellen. Talán az, hogy ennyire rosszul viselte ezt a tudatlanságot, öntött belém egy kis erőt, hogy leküzdjem azt a félelmet, amit éreztem. Az idegességtől még mindig remegő kezeimmel megfogtam az övét, ami ugyan meglepte, de hálásan szorított vissza.
Ez a pillanatnyi védelmi ösztön, ami felébredt bennem Min Soo láttán, adott annyi lelki erőt, hogy ésszerűen gondolkodhassak, még ha kissé akadozva is. Sung Chan talán tud valamit… Beszélni kellene vele. Ahhoz, hogy utolérjük, telefonra volt szükség. A telefonom pedig a zsebemben volt.
Ahogy eljutottam erre a pontra, egyből kikaptam a zsebemből és tárcsáztam a bátyámat. Viszont meggondoltam magam és Min Jun felé nyújtottam a mobilomat, hogy beszéljen ő a testvéremmel. Tudtam, hogy képtelen lettem volna összefüggő és értelmes mondatokat kinyögni Sung Channak jelen helyzetben, így jobb ötletnek tartottam, hogy ha valaki más beszél vele helyettem.
Min Jun meglepődött, de amint meglátta a kijelzőn, hogy kit is hívtam, egyből elfogadta a felé nyújtott készüléket. Egész testében feszülten figyelt és várta, hogy felvegyék.
- Szia, Min Jun vagyok – szakította félbe a bátyámat, aki egyből belekezdett valamiféle szóáradatba, de ekkor elhallgatott. – Szeretnék kérdezni valamit tőled.
Érezhető volt a pillanatnyi habozás Min Jun hangjában, de talán csak én szúrtam ki, hogy mennyire tart attól, milyen választ kaphat Sung Chantól.
- Nem beszéltél Kyu Hyunnal ma? – várt egy kicsit, hogy megkapja a választ, és ahogy a vállai előre estek, sejteni lehetett, hogy nem kedvező híreket kapott. – Nem tudod véletlenül, hogy ma milyen programjai voltak és mikorra várható, hogy visszaérjen Seoulba?
Ezeket a kérdéseket követte a legnagyobb csend és a várakozás közben szinte kézzelfoghatóvá vált a feszültség a helyiségben. Szikrák pattogtak és azt kívántam, bár kihangosítottam volna korábban a készüléket, hogy mi is hallhassuk Sung Chan válaszát.
De Min Jun testbeszéde ismét árulkodó volt. Száját vékony vonallá préselte és a hangja fagyos volt, akár a legkeményebb szibériai tél.
- Szóval azt mondta, hogy a délutáni próbára vissza fog érni? – kérdezett rá, de mégsem volt elégedett. – Semmi, nem érdekes. Szólj, ha bármit hallasz felőle, kérlek!
Ezzel le is tette, pedig tudtam, hogy Sung Chan egyáltalán nem lesz boldog, hogy Min Jun így lerázta, anélkül, hogy rendesen felelt volna a kérdésére.
- Mit mondott? – csapott le egyből Baek Ho, aki mellett Ki Young reménykedve várta a beszámolót a telefonbeszélgetésről.
- Nem tudott semmit sem Kyu Hyunról, mert részletes programtervet nem kapott tőle, de annyiban biztos, hogy a ma délutáni próbán jelen lesz, mert megígérte, hogy addigra visszaér – felelt készségesen Min Jun, de a keze szorosabban feszült rá a vállamra. Nem tetszett neki ez az eredmény, akárcsak a többieknek.
- Szóval semmivel sem jutottunk előrébb – foglalta össze a dolgot Baek Ho elégedetlenül, aki talán Min Jun után a legjobban tűrte a kialakult helyzetet.
- Felhívhatnánk őt is! – kiáltott fel Ki Young és a szemei kétszer akkorára nőttek, ahogy végigpásztázott rajtunk. – Biztos megvan a száma valamelyikőtöknek!
- Miért nem jutott ez egyből eszünkbe?! – csapott a homlokára Min Jun, és rám nézett, miközben a telefonomat a kezében tartotta. – Neked is megvan a száma, igaz, Ha Na?
Bólintottam egyet, mert féltem, hogy ha megszólalok, akkor itt helyben elhányom magam, tekintve, hogy így is eléggé mocorgott a gyomrom.
Min Jun nem húzta tovább az időt, kikereste Kyu Hyunt a telefonkönyvből és hívást kezdeményezett, de ahogy hallottam a sípoló hangot a telefon túl végéről, máris tudtam, hogy nem jártunk sikerrel. Min Jun is egyből leeresztett, és leengedte a telefont a füle mellől.
- Na? – érdeklődött Ki Young izgatottan, de Min Jun csak megrázta a fejét.
- Nem elérhető.
- Ez mit jelent?
- Vagy foglalt, mert éppen beszél valakivel, vagy ki van kapcsolva – felelt, de valahogy azt éreztem, hogy egyiket sem hiszi el igazán, pedig nagyon is szeretné. – Majd később ismét megpróbáljuk, ígérem.
- De a próbára jönni fog, nem? – kérdezte Min Soo mindenkitől, de csak rám nézett közben, amitől hirtelen olyan súly nehezedett a mellkasomra, hogy alig jutottam levegőhöz. – Sung Chan azt mondta, Kyu Hyun megígérte, hogy addigra visszaér.
- Igen – felelt határozottan Min Jun és öntudatlanul is megveregette a karom. – Ami azt illeti, mennünk kell, mert mindjárt kezdődik is a próba, és nem hiányzik, hogy Ji Min tovább szekáljon téged, Ha Na. Így is kifejezetten élvez minden egyes alkalmat, mikor megalázhat mindenki előtt.
Nem szóltam egy szót sem, de az kifejezetten feltűnt, hogy Min Jun akaratlanul is átvállalta az irányító szerepet, arról nem is beszélve, hogy úgy vigyázott rám, mintha éppenséggel tényleg a húga lennék. Kevés alkalom adódott, mikor Min Jun ennyire központi szerephez jutott volna, mert jobb szeretett a háttérben meghúzódni és csendben szemlélni az eseményeket, de ez a mai nem ilyen alkalom volt. Ma kénytelen volt előre lépni az árnyékokból és megmutatni, hogy milyen erős is valójában.
És igaza is volt a fiúnak, de nem azzal kapcsolatban, hogy Ji Min le fog szidni és meg fog alázni, ha elkésünk a próbáról – bár nem kétlem, hogy ez valóban így történne. Hanem egyszerűen muszáj volt indulnunk végre. Minden porcikámban arra vágytam, hogy a próbateremben lehessek és láthassam végre Kyu Hyunt. Meg kellett bizonyosodnom arról, hogy semmi baja nincs…
- Min Jun, válthatnánk pár szót gyorsan? – kérdezte Baek Ho, mikor éppen álltam volna fel, hogy induljunk. Ki Young is értetlenkedve nézett rá, de ő is követte a két srácot, akik félrevonultak azokhoz a babzsák fotelekhez, aminél pár perccel korábban még vidáman meséltem a barátnőmnek, milyen kalandos éjszakám volt. Az az éjszaka hirtelen olyan távolinak tűnt, mintha nem is pár órája, hanem hónapokkal korábban történt volna. Fura, hogy akár percek alatt minden így megváltozhat.
A tekintetem a hármason legeltettem, akik egymás között suttogtak, és néha-néha elkaptam a pillantásukat, amik felénk vándoroltak. Egyértelműen rólam folyt a szó, még ha nem is hallottam belőle semmit sem, viszont Min Soo hangja elvonta a figyelmem.
- Ugye nem lesz semmi baj? – a szemei csillogtak és észrevettem, hogy nincs messze attól, hogy elsírja magát. Ezt pedig mindenképpen meg kellett akadályoznom. Tudtam, ha Min Soo könnyek közt tör ki, akkor én is, és ha megtörök, akkor az olyan következményekkel járt volna, amikkel még én sem voltam tisztában. És nem most akartam ezt kideríteni. – Kyu Hyun…
- Semmi baj nem lesz! – vágtam el a kérdéseit, és még jobban szorítottam a kezét, de a szemébe nem tudtam nézni. – Ez az egész csak egy félreértés és minden megoldódik majd. Ne aggódj!
Ismét Min Junék felé néztem, mert ideje volt menni. Nem tudtam semmiféle vigasztaló vagy reménykeltő monológot kipréselni magamból, hogy lelket öntsek Min Sooba. Erre most az alacsony fiú sokkal alkalmasabbnak bizonyult volna, de ő még mindig Ki Younggal és Baek Hoval beszélgetett. Sőt, a lány elég erősen gesztikulált, és néhány foszlány eljutott hozzám is.
- … ez nem ilyen egyszerű! Te is jól tudod, hogy min ment keresztül és ha… - Valamiért még mindig úgy éreztem, hogy én vagyok a téma. Láttam, hogy Min Jun nagyban bólogat, végül pedig megindultak vissza hozzánk.
- Mehetünk? Így jössz? – nézett végig rajtam a fiú, és követtem a tekintetét, így nem okozott nagy gondot megfejteni a furcsálló pillantást. Még mindig Jae Wan dzsekijében feszítettem, alatta meg csupa piszok és por voltam a raktár takarításától, mivel nem volt időm megtisztálkodni a délelőtt folyamán.
- Talán baj? – kérdeztem, de a legkevésbé sem érdekelt a válasz, csak felálltam és megfogtam Min Soo kezét. Minél gyorsabban a próbateremben akartam lenni, és nem volt vesztegetni való időnk. – Inkább menjünk!
Min Jun nem tartott fel tovább, hogy menjek és öltözzek át, vagy legalább az arcomat mossam meg, vagy ezt a három számmal nagyobb kabátot hagyjam itt. Nem. Ő is pontosan annyira az ügynökség épületének egy bizonyos szintjén akart már lenni, mint én. Így együtt vágtattunk át a kinti hideg, szeles időben az udvaron, hogy bejussunk a meleg előcsarnoki részbe. A lift valahogy borzasztóan lassan vánszorgott fel a hőn áhított emeletre, mikor pedig kiszálltunk a fülkéből, mindegyikünk léptei szaporábbak voltak a szokásosnál.
Elsőnek én értem oda a teremhez és szinte feltéptem az ajtót, majd túlzás nélkül mondom, hogy berontottam a helyiségbe. Hallottam, hogy Min Jun és Min Soo is követnek, de ugyanúgy megtorpantak az ajtóban, mint én.
Ugyan már jó páran voltak a teremben, és minimum háromszor is megfigyeltem minden egyes arcot, de az az egy nem volt köztük, akire vágytam. Az az egy személy, akinek mindenképpen itt kellett volna már lennie, nem volt sehol.
Csak egy pillanat törtrészéig tartott, míg a gyomrom felkavarodott és az eddigi enyhe hányinger erős késztetéssé növekedett, így olyan gyorsan, ahogy csak tudtam, kivágódtam a teremből és a női mosdóba rohantam. Éppen sikerült bevetődnöm egy üres fülkébe, és még az ajtó sem csattant mögöttem, de én már a vécé fölé görnyedve adtam ki magamból a gyomrom tartalmát.
Szörnyű öklendezések rázták az egész testemet, levert a hideg veríték és reszketett minden testrészem, ahogy lassan ürült a hasam, megszabadulva a mai ebédemtől. Mikor egy szusszanásnyi időm lett, azon nyomban lehúztam a vécét és izzadtságtól nedves homlokomat megtörölve összekuporodtam a fülke falánál a hideg csempén.
A hányingerem enyhült, de ahogy felrémlett előttem az emberekkel teli próbaterem képe, ahonnan egyetlen egy személy hiányzott, meg kellett kapaszkodnom a vécécsészében, mert számítottam a következő rohamra.
Miért? Miért nem volt ott? – Egyre csak ezek a kérdések visszhangzottak a fejemben, és a rémület, amit eddig erőnek erejével elnyomtam, kezdett felkúszni a torkomban, ahogy korábban az a sok félig megemésztett étel tette.
Kyu Hyunnak ott kellett volna már lennie. Ott kellett volna ülnie Nam Gilék társaságában, éppen egy poénjával szórakoztatva a srácokat, akik nem voltak restek nevetni rajta. Ott kellett volna Jung Hee mellett feszítenie, és eltűrnie a lány hajdobálását és folytonos tapizását. De nem volt jelen…
Mindjárt délután egyre járt az idő, vagyis a táncpróba már lassan elkezdődik és ő még sehol nem volt. De én nem úgy ismertem meg Kyu Hyunt, mint aki hazudozik. Mindig betartotta az ígéretét és nem hagyott cserben egyszer sem eddig. És pont most tenné ezt, mikor az utolsó lehetősége volt, hogy tündököljön a színpadon? Mikor ezek az utolsó napjai, amiket az ügynökség falain belül tölthet, mielőtt végleg elhagyja azt, hogy egy hatalmas vállalat valamiféle vezetője legyen?
Nem. Ez lehetetlen. Kyu Hyunt semmi sem állíthatná meg, hogy eljöjjön a próbára! Még a halál… - még azelőtt elharaptam a mondatot, mielőtt jobban belegondolhattam volna és erősen megráztam a fejem, hogy kiverjem belőle ezeket az ostobaságokat.
Eldöntöttem, hogy bízni fogok Kyu Hyunban, bármi is történjen! Nem akárkiről volt szó, hanem róla! Arról a srácról, aki képes volt ott hagyni a családját és az örökségét azért, hogy kövesse az álmait, még ha csak ilyen rövid időről is volt szó. És nem elég, hogy feláldozott egy csomó mindent ezért az álomért, még sikeres is lett az egyik leghíresebb és legszeretettebb banda tagjaként. De megmaradt mellette egy kedves, segítőkész és vicces srácnak, aki csak néha akasztott ki azzal a határtalan egoizmussal, ami lappangott benne. Egyszóval ő nem olyan volt, akit bármiféle apróság hátráltatott volna. Így biztos jó indoka volt arra, hogy miért késik. Nagyon jó indoknak kellett lennie… Különben nem bocsátom meg neki, hogy így megváratott!
Nem lesz semmi baj. Minden rendbe jön, Kyu Hyun csak egy kicsit késik. – Ezt szuggeráltam magamnak akár egy mantrát, mert ez adott erőt ahhoz, hogy felálljak a mosdó padlójáról és a kisétáljak a tükör elé a fülkéből.
Amit megláttam a tükörképem, éppenséggel nem dobott túl sokat a kedvemen, de gyorsan megmostam az arcom és jó sokszor átöblögettem a számat, hogy az a borzalmas utóíz eltűnjön belőle. Nem volt szükségem arra, hogy a bénázásom mellett még a szájszagom miatt is lehurrogjon Ji Min. Nem festettem túlságosan vonzóan a poros és koszos ruháimban, a kócos hajamról nem is beszélve, de mégis egy mosolyt varázsoltam a meggyötört arcomra.
Nem lesz semmi baj. Minden rendbe jön, Kyu Hyun csak egy kicsit késik. – Ismételtem megint, majd az ajtóhoz léptem, ahol beleütköztem Min Junba, akinek határozottan az volt a szándéka, hogy bejöjjön a női mosdóba.
- Na, végre! – ragadott meg a vállaimnál a fiú, aki utána minden egyes négyzetcentimétert átvizsgált rajtam, mintha csak lézersugárral pásztázott volna. – Mi történt?!
- Csak egy kicsit rakoncátlankodott a gyomrom – hessegettem el a felesleges aggodalmát egy mosollyal, ugyanis eszem ágában sem volt megosztani vele, hogy az a sok kaja, amit magamba gyűrtem ebédre, most mondott tőlem örök búcsút, és nem éppen kellemes módon. Így csak elnéztem mellette, egyenesen Min Soo arcába. – Ji Min még nem érkezett meg?
- Nem, de…
- Akkor még időben vagyunk, menjünk! – karoltam bele a két fiúba, hogy visszamenjünk a terembe, de Min Jun határozottan megvetette a lábát, így Min Sooval mi is megtorpantunk. Görcsbe rándult a gyomrom, de továbbra is levakarhatatlan volt a mosoly az arcomról. – Mi a baj?
- Mi ütött beléd?
- Ezt meg hogy érted? – néztem rá értetlenül, vagy legalábbis annak szántam a pillantásomat.
- Már éppen be akartam menni a mosdóba, hogy megnézzem, mi bajod van, de…
- Ez egy női mosdó, látod? – mutattam rá a kis piktogramra a fehér ajtón, ami jelezte, hogy melyik nem számára fenntartott helyiségről volt szó. – Nem lett volna célszerű, ha…
- Ha Na! – kiáltott rám a fiú erősen, majd kitépte a kezét az enyémből, mire összerezzentem és a mosolyom eltűnt végül a helyéről. Min Jun méretei ellenére igen ijesztően festett ebben a pillanatban, sötét szemei dühösen méregettek és többször nyílt szóra a szája, de hang mégsem jött ki rajta.
- Hyung… - Min Soo is annyira megdöbbent a kifakadásán, mint én és közelebb lépett hozzám, hogy ezzel is valamiféle támaszt nyújtson.
- Mindannyian aggódunk Kyu Hyun miatt, de ha így viselkedsz, akkor azzal csak azt éred el, hogy érted is aggódnunk kell! – nézett rám egyenesen Min Jun, minden finomság és kedvesség nélkül.
- Miért, hogy viselkedek? – tettem fel a kérdést, és nagyot nyelve egy semleges mosoly kúszott ismét az ajkaimra, amit örömmel nyugtáztam.
- Mosolyogsz, és úgy teszel, mintha semmi gond nem lenne, ezzel…
- Mert nincs is semmi gond! – vágtam közbe, de a szám megfeszült és a hangom is kérlelhetetlenül csendült meg. – Kyu Hyun csak késik a próbáról, ennek miért kell akkora feneket keríteni?! Egyszerűen közbejött neki valami és így nem tudott időben megérkezni, végül is ez nem olyan meglepő. Ő a Hyunsung vállalat örököse és érthető, ha valami miatt változtatni kellett a tervein, így pedig csak később fog megérkezni.
- Ha Na… - rá sem bírtam nézni Min Junra, már csak a hangjából sütő szánakozástól is kirázott a hideg. Így magam után húzva Min Soot, aki csak csendben figyelte a szóváltást, visszasétáltam a próbaterem ajtajához, de a kilincsre téve a kezem mégis megálltam. Hátrapillantottam a vállam felett, egyenesen Min Junra, aki aggódva nézett utánam.
- Nem lesz semmi baj. Minden rendbe jön, Kyu Hyun csak egy kicsit késik – hangoztattam a korábbi szöveget, ami enyhülést hozott az egyre jobban elburjánzó rettenetre és szörnyűségre, amit éreztem.
Ezután Min Sooval együtt bevonultunk a helyiségbe, ahol már minden videó klipben szereplő ember felsorakozott. Mindenki felénk pillantott, mikor beléptünk, de csak egy hatalmas vigyort küldtem feléjük, majd megkerestem Nam Gilékat.
Elmeséltem nekik, milyen feladattal bízott meg Go Jin a tegnapi este folyamán, cserébe pedig ők is elújságolták, hogy mi volt a filmben, amit együtt néztek. Bár nem mintha nem tudtam volna, de mégis jólesett hallgatni az egymás szavába vágó fiúkat, akik egyre csak nevettek és szórakoztak. Min Soo elég hallgatag volt mellettem, és végül visszasétált Min Junhoz, aki nem messze tőlünk leplezetlenül engem figyelt, mintha csak őrködne felettem. A szemem sarkából láttam, hogy megérkezik Se Joo is és csatlakozik a falnál ácsorgó kettőshöz, majd egyből megindul a tanácskozás hármójuk között.
Gondolatban viszont megráztam magam és teljesen kizártam őket, így csak a velem lévő srácokra koncentráltam és arra, hogy jól érezzem magam. Nem sokkal később Ji Min sétált be Ji Heon rendezővel, és nem tudtam elnyomni azt a reménykedést, amit az ajtó nyílása okozott, hogy talán valaki más lép be majd rajta. De ahogy felismertem, kik is jöttek be, a keserűség csúf feje ütötte fel a szívemben a fejét, amit csak nagyon nehezen sikerült elfojtanom.
A próbán egész végig keményen dolgoztam, minden figyelmemet a lépésekre és az arckifejezésekre összpontosítottam, hogy tökéletes munkát végezzek, legalábbis amennyire ez tőlem tellett. Még akkor sem rezdültem össze, mikor Se Jooval találkozott a pillantásunk és a tenyere a derekamra siklott. Ez talán tényleg bizonyítja, mennyire a feladatomra fókuszáltam, hogy még az ő látványa és közelsége sem tudta megbontani a koncentrációmat.
Ji Heon a próba végén megdicsért, hogy a lépések nagyon jók, de az arcjátékra próbáljak meg jobban figyelni. Láttam rajta, hogy még mindig aggódik a döntése miatt, és nem is hibáztattam érte. Akármennyire is álltam helyt a tánc terén, a színészi részre egyáltalán nem figyeltem, ugyanis szinte fapofával csináltam végig az egészet. Így kevésbé boldogan, de megkönnyebbülve, hogy túléltem nagyobb szidalmazás nélkül a próbát, nekiálltam a terem feltakarításának, mikor mindenki elhagyta azt. Egy ideig győzködnöm kellett Shinéket, hogy nyugodtan menjenek, elleszek egyedül is, arról nem is beszélve, hogy Min Jun még mindig ijesztő tekintettel követte minden egyes mozdulatomat. De végül halkan dúdolva a STAND UP új számát, háromnegyed óra alatt végeztem a felmosással, szellőztetéssel és tükör tisztításával. Az arcomra ragadt a mosolyom és közben olyan semmiségeken törtem a fejem, hogy mikor lesz időm megcsinálni a japán házit a következő óráig, ha el kell utaznom holnap a forgatásra.
A feladatom végeztével visszasétáltam könnyed léptekkel a koleszbe és Ki Youngnak – aki Baek Ho mellé bújva üldögélt a nappali egyik fotelében – mosolyogva intettem egyet, mikor felsiettem a fürdőcuccaimért a szobánkba. Ideje volt végre letusolnom, mert rettenetesen koszosnak éreztem magam már reggel óta. Táncon ugyan nem izzadtam meg különösebben, mert az ablak végig nyitva volt, de így is nedves lett a pólóm a verejtéktől.
Lecammogtam az alsó szintre a mosdókhoz, ahol szerencsére még elkerültem a nagyobb tömeget, így egyből be tudtam állni a meleg víz alá. Egy pillantást vetettem a bal oldalamra, ahol tényleg egy csúnya folt éktelenkedett rajtam és a nyomásra elég érzékenynek bizonyult, de talán megúsztam a bordatörést. Úgy gondoltam, hogy az sokkal jobban fájna, ha egy csontom eltört volna, mint amit jelenleg éreztem. De mégis dühösen gondoltam vissza Se Rire és Jung Heere, akiknek köszönhettem ezt az újabb sérülést.
Hagytam, hogy a forró víz minden porcikámat ellazítsa, a barackos tusfürdőmből és a citrusos samponomból egy jó nagy adagot elhasználtam, hogy végre tisztának érezzem magam. Ha fél órát nem töltöttem a zuhany alatt, akkor semennyit sem, és kilépve a párás és meleg kabinból, megcsapott a fagyos hideg, ami amúgy a zuhany résznél volt. Gyorsan megtörölköztem, megszárítottam a hajam, amit egy laza kontyba fogtam fel a fejem tetején, majd egy melegítő együttesbe bújtam bele. Visszamásztam a negyedik emeletre és a mobilomat meg egy pulcsit magamhoz véve, meg akartam keresni Ki Youngékat, hogy nem lenne-e kedvük megnézni egy filmet velem. Egy kis lazításra volt szükségem a mai meg a tegnapi nap után, és ha rémesen álmos is voltam, akkor sem bírtam volna most lefeküdni, hogy aludjak. Még nem…
Viszont Min Jun meghiúsította a terveimet, mivel a földszinten, a lépcső mellett várt rám. Nem volt a homloka közepére írva, hogy engem keres, de nem volt nehéz kitalálni, mert összeráncolt szemöldökkel lökte el magát a lépcsőkorláttól, mikor meglátott. A mosolyom ismét az arcomra kúszott és vidáman üdvözöltem.
- Csak nem engem vársz?
- Tudni akartam, hogy minden rendben van-e – felelt és a kelleténél jobban összeszűkült a szeme, ahogy várta a válaszom, mintha hazugságon akarna kapni.
- Persze, miért ne lenne? – hümmögtem és elindultam a nappaliba, ahol Ki Youngék még mindig egymáshoz bújva sutyorogtak, de mikor megláttak, akkor kínosan elhallgattak.
- Ha Na – fogta meg gyengéden a karom Min Jun, ezzel megakadályozva, hogy a földre vessem magam törökülésben, Baek Ho lábánál. -, még mindig nem tudjuk elérni Kyu Hyunt.
Megrándult a szám széle, de csak rántottam egyet a vállamon és egy száz wattos vigyort vetettem a fiúra.
- Biztosan valami fontos programja van és ezért kikapcsolta a telefonját – magyaráztam meg neki azt, ami szerintem egyértelmű volt. Kyu Hyunnak egy nem tervezett program jött közbe a délután folyamán, így nem ért vissza a próbára és valószínűleg még Seoulba sem. Ha pedig olyan fontos programról volt szó, akkor még a telefonját is ki kellett kapcsolnia, hogy semmi se zavarja meg.
- Még nem mondtátok meg neki? – szólt közbe Baek Ho, aki köztem és Min Jun között kapkodta a tekintetét, de az a kifejezés, ami az arcára költözött ebben a pillanatban, minden volt, csak nem biztató. Felháborodás, szánakozás és aggodalom tükröződött a szemében. De ami ennél is jobban megrémített, hogy Ki Young a szája elé kapta a kezét és könnyes szemekkel nézett rám.
- Baek Ho! Neked ehhez semmi közöd! – kiabált rá Min Jun és az a nyugalom, amit egész nap látszatként fenntartott, most darabokra tört. Sötét szemei ijesztően csillogtak attól a veszedelmes lángtól, ami lobogott bennük, az ujjai pedig erősen szorították a karom, aminek nem is lehetett tudatában. – Ne szólj bele feleslegesen abba, ami nem rád tartozik!
- Nem rám tartozik? Semmi közöm nincs hozzá, azt mondod?! – emelte fel a hangját az a Baek Ho, akit még sosem hallottam kiabálni ezelőtt. Az a Baek Ho, aki mindig hidegvérrel tűrte azt, ha rosszat mondanak róla és szidják. Az a Baek Ho, akit mindig is a kedvességéről és nyugalmáról ismertem, most megragadta Min Jun pólóját és magához rántotta. - Lehet, hogy nem ismerem olyan jól és olyan régóta Ha Nat és Kyu Hyunt, mint te, de attól függetlenül igenis fontosak számomra és a barátaimnak tartom őket. Ezért engem is ugyanúgy érint az, ami most történik!
- Jól mondod, nem ismered őket olyan régóta és olyan jól, mint én… - fröcsögte Min Jun, majd ő is belekapaszkodott a másik felsőjébe. Hallottam, ahogy néhány varrás megadja magát az ujjai alatt és pattogó hangok kíséretében elszakad pár helyen.
- Megkértelek, hogy vigyázz Ha Nara és tartsd szemmel, de ez nem azt jelentette, hogy titkolózz előtte és hagyd, hogy teljes tudatlanságban töltse az egész napot! – szakította félbe a fogai közt szűrve a szavakat és látszott, hogy nem sok tartja vissza attól, hogy megüsse a másik fiút. Hát akkor végre arra is fény derült, hogy a próba előtt miért hívta félre Baek Ho Min Junt és mit mondott neki. A tudatom hátsó zugában konstatáltam, mennyire figyelmes volt ez tőle, hogy így aggódott értem és Min Jun gondjaira bízott.
- B-baek Ho, engedd el… Ne most… n-nem ez a megfelelő alkalom… - szipogta Ki Young, aki a semmiből termett a barátja mellett és gyengéden rátette a kezét a karjára, ezzel is arra ösztökélve, hogy hallgasson rá. Mindeközben a szeméből könnyek folytak végig az arcán, mégsem törődött velük. Talán ez hatott végül Baek Hora, aki kelletlenül, de elengedte Min Junt végül. Majd se szó, se beszéd Ki Youngot átkarolva visszaült a kanapéra, miközben próbálta megnyugtatni a halkan sírdogáló lányt.
- Lehet, hogy azt hiszed, ezzel jót teszel, de ha hazudsz neki, akkor azzal csak még nagyobb fájdalmat okozol – nézett Baek Ho Min Junra, most már ismét olyan nyugalommal, mintha az előbbi közjáték meg sem történt volna. Csupán a pulcsija viselte magán az összetűzés nyomait néhány ránc formájában.
Az említett pedig csak sóhajtott egy nagyot, a plafonra emelte a tekintetét, majd hangosan és hosszan fújta ki a levegőt. Szorongva fordult felém és már ekkor éreztem, hogy valami komoly baj van. Eddig úgy szemléltem az egész jelenetet, mintha csak egy filmet néznék, egy nagyon rossz filmet. De most az egész olyan kézzelfoghatóvá vált, rájöttem, hogy eddig a barátaimat figyeltem, akik arról vitatkoztak, hogy Min Jun valamit eltitkol előlem és ennek Baek Ho egyáltalán nem örült.
A természetes kíváncsiság ott lappangott bennem, ami miatt tudni akartam, miről van szó és miért ilyen ideges mindegyikük. Miért kell úgy viselkedniük a barátaimnak, ahogy eddig sosem tették? Miért ilyen feszült mindenki és miért sír már percek óta Ki Young?
De mégis éreztem, hogy nem csak egy eltört csecsebecséről, egy elfelejtett ígéretről vagy szülinapról volt szó. Nem csak egy hétköznapi és könnyen megbocsájtható hiba vagy ballépés az oka, hogy így kifordultak önmagukból azok az emberek, akikről eddig azt gondoltam, semmi sem hozhatja ki őket a sodrukból. Itt ennél valami sokkal rosszabb és ijesztőbb dolog bújt meg a háttérben, de se tiltakozni nem tudtam, hogy maradjon inkább csendben, sem pedig sürgetni nem tudtam Min Junt, hogy bökje ki, miről van szó. Egy hang sem jött ki a torkomon, csak bámultam rá némán és mozdulatlanul, mintha egy lennék a nappali berendezési tárgyai közül. Végül nem is kellett megszólalnom, Min Jun rászánta magát arra, hogy beavat a titokba, amit egészen eddig elhallgatott előlem.
- Ha Na – lassan és óvatosan kereste meg a kezem a fiú, amit erősen két tenyere közé szorított, mégis úgy éreztem, hogy úgy kezel, mintha csak egy üvegbaba lennék, amit meg akar óvni attól, hogy ripityára törjön. -, délben ugye felhívtam Sung Chant, hogy érdeklődjek Kyu Hyunról. Emlékszel, igaz?
Csak bólintottam egyet, közben pedig egy kis hang a fejemben elkezdett suttogni, de nem értettem, hogy mit. Egyedül az a zsigeri félelem jutott el a tudatomig, amit ez a hang kiváltott belőlem, még úgy is, hogy fogalmam sem volt, mit akar üzenni.
- A próba egyik szünetében visszahívott – folytatta a magyarázatot, és hirtelen megértettem, hogy mi volt az, amit az a hang egyre többször ismételgetett: fuss, rohanj, menekülj! Arra ösztönzött egyre hangosabban, hogy vágjak hátraarcot és hagyjak itt csapot-papot, mit sem törődve azzal, mit gondolnának a barátaim. –, és azt mondta, hogy kérdezősködött Kyu Hyun mai programja felől.
A szívem kihagyott egy ütemet, az ujjaim megrándultak Min Jun kezei között, ahogy a balsejtelmem egyre csak növekedett. Ekkor az a hang már ordított, zsongott tőle az egész fejem és egyre csak ismételgette azt a három szót. Fuss, rohanj, menekülj! Fussak, mielőtt Min Jun kinyitja a száját. Rohanjak, mielőtt megtudom azt, amit egész délután visszatartott. Meneküljek, mielőtt az egész világom és vele együtt én is a darabjaira hullana.
De mire felfogtam, hogy mit is vár el tőlem az a belső hang és rájöttem, hogy igaza van, így jobban tenném, ha engedelmeskednék neki, akkor már túl késő volt. Túl késő ahhoz, hogy a lábaimat futásra ösztökéljem; túl késő, hogy minden erőmet beleadjam a rohanásba és legfőképpen túl késő ahhoz, hogy elmeneküljek Min Jun kegyetlen szavai elől.
- Tessék? – kérdeztem vissza, mert egyszerűen képtelen voltam feldolgozni az információt, amit közölt velem, mintha más nyelven beszélt volna, amit nem értek. Csak azt láttam, hogy Min Jun ajkai mozognak, de a hangját mégsem hallottam. A szája megremegett és még egyszer elismételte azt a szörnyű igazságot, amitől azóta tartottam, hogy megláttam a déli hírekben a robbanásról szóló beszámolót.
- Sung Chan azt mondta, hogy Kyu Hyunnak kilencre volt asztal foglalva a Haeunde Étteremben.
- Nem – fel sem ismertem a saját hangomat, sőt, azelőtt szólaltam meg, mielőtt egyáltalán az agyam megkapta volna az utasítást, hogy a számnak meg kéne mozdulnia és szavakat formálnia.
- Ha Na…
- Nem! – kiáltottam és egy hisztérikus mosoly kíséretében kirántottam a kezem Min Junéból hogy végre a maga ura lehessen egy kicsit!
. – Ez csak valami félreértés lesz! Kyu Hyun nem volt ott abban az étteremben és nincs is semmi baja! Sung Chan tévedett, vagy az, akivel beszélt, nem volt képben Kyu Hyun valódi terveivel kapcsolatban! Ismered te is, hogy milyen! Szeret szembemenni a szabályokkal és áthágni azokat, csak azért, hogy egy jót szórakozzon. Szeret a tilosban járni és nem lennék meglepve, ha meglépett volna mindenki szeme elől,
- Először is ülj le, Ha Na... – ismét meg akarta fogni a kezem Min Jun, de elléptem előle, mintha csak egy késsel közelített volna.
- Ne érj hozzám! – sikoltottam fel, ezzel magamra vonva mindenki figyelmét a helyiségben, de most csak Min Jun barna szemei léteztek számomra. Azok a barna szemek pedig megbántottan figyeltek, hogy ilyen elutasítóan viselkedek vele. – Csak ne hazudj nekem! Semmi baja nincs, csupán valami közbejött neki és ezért késik!
- Nyugodj meg, és először próbáljuk megbeszélni…
- Megnyugszom, ha befejezed, hogy olyan hazugságokat akarsz lenyomni a torkomon, amikkel nem illik viccelődni! – éreztem, hogy olyan riadt tekintettel nézek Min Junra, mint a sarokba szorított vadállat, ami tudja, hogy most jött el számára a vég. Így inkább Baek Hora és Ki Youngra vetettem a pillantásom, hátha tőlük megnyugvásra lelek. – Mondjátok, hogy csak hazudik! Ti ugye nem hiszitek el neki ezt a szemen szedett hazugságot?!
De hiába reménykedtem benne, a két fiatal megszeppenve és szótlanul nézett vissza rám. Ki Young nem is bírta állni azt a szinte szuggeráló tekintetet, amit rávetettem, így az arcát a barátja mellkasába fúrta, hogy elrejtőzzön előlem. Baek Ho hasonlóan segítőkész volt, mint a barátnője, lesunyta a fejét és a farmerján lévő szakadást bámulta.
Tehetetlen dühvel fordultam vissza Min Junhoz, aki az összes haragomnak és indulatomnak a célpontjává vált. Egyszerűen képtelen voltam elhinni azt, amit mondott. Nem hihettem el. Mert ha csak egy szemernyit is elkezdek kételkedni az igazamban, és ha Kyu Hyun tényleg ott volt reggel kilenckor a Haeunde Étteremben, és a robbanás kilenc óra tizenhárom perckor történt, akkor ő… Akkor ő…
Ha korábban egy fikarcnyi kíváncsiság is volt bennem, hogy Min Jun mit titkol előlem, hát most azt kívántam, bár csendben maradt volna inkább. Bár meg sem szólalt volna! Bár lett volna annyi eszem, hogy megállítom, mielőtt bármit is mond. Bár hallgattam volna a megérzéseimre és azelőtt lépek le, mielőtt ilyen ostoba hazugságokkal állt elő!
Ez az ötlet pedig szöget ütött a fejemben. Hiszen nem kell itt maradnom és tovább hallgatnom ezt a hihetetlenebbnél is hihetetlenebb mesét, amit Min Jun talált ki! Ha nem akarok többet hallani, akkor csak itt hagyom... Miért kéne tűrnöm, hogy a célpontja legyek ennek a durva és morbid viccnek, amit Min Jun kieszelt? Ennél bármi jobb lett volna… Még az is, ha Go Jin plusz ötven raktárt takaríttat ki velem, vagy ha egy hétig Ji Minnel kellene összezárva élnem, vagy ha kiderülne, hogy Jung Hee és Se Ri mostoha testvére vagyok. Ha Sung Chan holnap reggel azt mondaná, hogy hagyjam el kollégiumot; ha apa ténylegesen kitiltana a P.S. Entertainmentből; ha az összes barátom megharagudna rám; bármelyik jobb lenne annál, amivel Min Jun hozakodott elő!
Nem… Képtelen voltam ezt tovább elviselni. El akartam innen tűnni, nehogy valaki más is beszálljon ebbe az ugratásba, ami már rég nem volt poénos. Csak egyedül akartam lenni. Egyedül, mindenkitől távol.
Megperdültem a tengelyem körül és el akartam rohanni, hogy utólag és megkésve engedelmeskedjek annak a belső hangnak, de valakinek nekiütköztem és így kénytelen voltam megtorpanni. Vaksi szemekkel ráfókuszáltam arra az alakra, aki feltartott a menekülésemben, és megkönnyebbülve konstatáltam, hogy Se Joo az. Egy akadozó és ijesztően gurgulázó nevetés hagyta el az ajkamat, ilyen hangot még életemben nem hallattam és utólag nem is emlékeztem rá pontosan.
- Se Joo – nyögtem halkan és öntudatlanul léptem hozzá közelebb, miközben ujjaim tapogatózva a pólójára kúsztak és erősebben belemarkoltak az anyagba. Az ismerős illata egy pillanatnyi nyugalommal és melegséggel árasztott el, amire most rettentően nagy szükségem volt. Annyira lecsökkentettem köztünk a távolságot, hogy éreztem a testéből áradó hőt, és a homlokomat a mellkasának támasztottam. -, szólj rá Min Junra, hogy hagyja abba, kérlek! Mondd meg neki, hogy ez már nem vicces!
Reménykedtem benne, hogy Se Joo felbukkanása ver egy kis észt Min Jun fejébe és bevallja, hogy eddig egy nagyon rossz viccel próbálkozott, majd azonnal bocsánatot kér. Reméltem, hogy a feltűnésével minden megoldódik és ez a rossz álom végre véget ér. Reméltem, hogy Se Joo pontosan az a szőke herceg lesz a fehér lovon, akire most vágytam.
- Ha Na – ezzel szemben Se Joo hangja egyszerre volt kedves, megértő és… részvétteljes. Az a pillanatnyi nyugalom, ami korábban megszállt, úgy reppent tova, mintha sosem létezett volna. Elléptem a fiútól, hogy rá tudjak nézni, mert abban biztos voltam, hogy ő nem hazudna nekem. Ő sosem lenne képes a szemembe hazudni. De egészen másra számítottam, mikor találkozott a tekintetünk. Csokoládébarna íriszei szomorúsággal teltek meg és az együttérzés, ami áradt belőlük, ijesztőbb volt, mint bármi, amivel valaha is találkoztam életem során. Az egyik kezét gyengéden az arcomra helyezte, próbálva ezzel megnyugtatni, de éppen az ellenkező hatást érte el vele. A lélegzetem felgyorsult és annak ellenére, hogy szinte zihálva vettem már levegőt, mégis úgy éreztem, hogy fuldoklom és nem jutok elég oxigénhez. -, sajnálom…
Ez a szó olyan pontosan és mélyen fúródott a szívem legmélyébe, hogy egy pillanatra úgy éreztem, meg is állt tőle. Bódultan engedtem el Se Joot és botladozva indultam meg… nem is tudom, hogy hová.
- Ha Na, várj! – kiáltotta egyszerre Baek Ho és Min Jun, de mintha meg sem hallottam volna.
- Ha Na! – Ki Young ijedt és sírós sikoltása sem tartott vissza, csak tettem az egyik lábam a másik után. A nappalit és a folyosót elválasztó boltívnél jártam, mikor meghallottam Se Joo fájdalmas hangját:
- Hagyd inkább most! Hadd legyen egy kicsit egyedül…

2 megjegyzés:

  1. Omg erre nem számitottam. Szegèny Ha Na és Kyu Hyun. Annyira átèreztem ezt a részt hogy folytak a könnyeim. Kíváncsian várom a folytatást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy sikerült meglepetést okozni, bár nem éppen ilyesmivel szerettem volna, de hát ennek is el kellett jönnie. Sajnos Ha Na és Kyu Hyun története elég kalandosan és egyelőre úgy tűnik, hogy nem igazán happy enddel fog végződni. Sajnálom, hogy megkönnyezted ezt a részt, de azért mégiscsak örülök, hogy ilyen érzelmet sikerült elérnem nálad a fejezettel. Ahogy tudom, jövök az új résszel, és nagyon köszönöm, hogy írtál!! <3

      Törlés