- Ezt meg hogy érted? – kérdezett
vissza Ki Young és kihallottam azt a félelmet a hangjából, ami engem is egyre
jobban kerülgetett. – Mit keresne ott Kyu Hyun?
Min Jun talán azt várta, hogy én
szólaljak meg először, hogy én mondjam el azt, amitől mindketten tartottunk, de
képtelen voltam rá. Egyszerűen nem éreztem magamban elég erőt hozzá, hogy
szavakba öntsem azt a borzasztó gyanúmat, amire még gondolni sem mertem.
- Valaki válaszoljon már, a
fenébe is! – tört ki az aprócska lány, mire Baek Ho mellé lépett és átkarolta a
vállát.
- Hé, nyugodj meg… - motyogta
halkan a fiú, de ő is annyira várakozóan nézett Min Junra és rám, mint a
barátnője.
- Kyu Hyun szerdán elutazott
Busanba – kezdett bele Min Jun végül, mikor látta, hogy rám hiába vár. Nem
nézett senkinek sem a szemébe, a tekintete a padlót pásztázta idegesen. -, hogy
részt vegyen a családi vállalat találkozóján. Biztos hallottatok már a Hyunsungról,
a héten tartották meg a részvényesek éves gyűlését.
- Valami rémlik, a neten olvastam
róla – ráncolta a homlokát Baek Ho. – Többek között az összes részvényes előtt
akarják bemutatni az új örököst, akinek ez lesz az első hivatalos megje… Micsoda?!
Azt akarod mondani, hogy Kyu Hyun ennek a cégnek az örököse?!
- Igen – bólintott keményen Min
Jun, mintha csak sértené a másik hitetlenkedő hangja és a kételkedés a tágra nyílt
szemeiben.
- Szóval egy chaebol? – szólt
közbe Ki Young, ugyanannyira ledöbbenve, mint az őt átkaroló fiú. Valószínűleg
egyikük sem látta az interjút a fiú kilépéséről a STAND UP-ból, hiszen tőlem
már tudhatták. Én meg valamiért nem találtam fontosnak megemlíteni nekik, hogy
éppenséggel Kyu Hyun anyagilag elég jól áll, hiszen egy nagyvállalat örököse.
- Igen – helyeselt ismét Min Jun.
– A hivatalos gyűlés csak csütörtök este volt, de gondolom, Kyu Hyun addig sem
unatkozott, tekintve, hogy róla van szó.
- És hogy jön a képbe ez az
étterem? – ezúttal már Min Soo szólalt meg, ami meglepett, mert teljesen
megfeledkeztem arról, hogy ő is itt van. Hosszú haját egy lófarokba fogta a
tarkóján és halovány bőre még sápadtabbnak tűnt, mint szokott. Úgy vettem észre,
ő sem volt képben teljesen Kyu Hyun hét végi programjával.
- Csak pár szóban említette, de
úgy rémlik, hogy pénteken találkozója van ebben az étteremben valami új
ügyféllel – vonta össze a szemöldökét, de közben bütykei kifehéredtek, olyan
erővel szorította ökölbe a kezét.
- Pontosan mikor? – erélyesen
csengett Ki Young hangja, ami szokatlan volt ettől a kis termetű lánytól. Min
Jun is szórakozottan nézett rá, ahogy törte a fejét a Kyu Hyunnal folytatott
beszélgetésének részleteivel kapcsolatban.
- Mintha péntek reggelt mondott
volna… - látszott, hogy nagyon nehezen ejti ki a szavakat és kellemetlenül érzi
magát, hogy rossz hírt kell közölnie velünk. Mindenki lélegzete egy emberként
állt el és pár másodpercig senki sem szólt egy szót sem.
- Lehet, hogy Kyu Hyunnak a
reggel egészen mást jelent, mint nekünk... – próbálkozott Ki Young, de láttam,
hogy a könnyeivel küszködik és az ujjai egyre erősebben szorítják Baek Ho
karját. – Nekem már a hét óra is reggel, de neki lehet, hogy a tizenegy óra,
mert akkor kel ki az ágyból.
- Lehet… - hagyta rá Min Jun, de
éreztem, csak azért teszi, hogy megnyugtassa.
- De akkor pontos időpontot nem
tud senki sem? – kérdezte Baek Ho végigpillantva minden résztvevőn.
- Ha Na, te sem? – Min Soo
reménykedve nézett rám nagy szemeivel, ami eszembe juttatta, hogy én is része
vagyok a beszélgetésnek és nem csak kívülállóként szemlélem. Az ajkam
megremegett és egy hangosat nyeltem.
- N-nem – ráztam meg enyhén a
fejem és a hangom is meglepően halknak tűnt.
- Annyira jóban vagytok, biztos,
hogy nem említett neked semmit sem? – faggatott tovább a langaléta srác, de
mintha kést döfött volna a szívembe ezzel a mondatával.
Annyira jóban vagytok…
A térdem hirtelen megbicsaklott
és csak az állított meg abban, hogy összeessek a padlón, hogy még idejében
megkapaszkodtam a kanapé háttámlájában.
- Ha Na! – kiáltott fel ijedten
Ki Young, de Min Jun volt a gyorsabb, aki a könyökömnél fogva leültetett a
helyére, a puha kanapén.
- Minden rendben? – mély hangja
kellemesen búgott, de a kezeim reszketését mégsem tudtam megállítani. Egymásba
fűztem az ujjaim, hátha ez segít, de nem értem el vele egy fikarcnyi előrelépést
sem. – Jól vagy?
- Persze – feleltem
automatikusan, de mégis meredten bámultam a semmibe. Az a meleg és puha érzés
térített kicsit észhez, ami a kezeim köré fonódott, ahogy Min Jun megfogta
őket. Ez az egyetlen érintés elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a pánik érzését,
ami a torkomban szorongatott, enyhítse és ismét képes legyek gondolkozni.
- Megint megkérdezem, jól vagy?
- Ig… - kezdtem neki, de ahogy
belenéztem a szemébe, valami megtört bennem. A higgadt hang és külső alatt, a
szemeiben láttam ugyanazt a nyugtalanságot, amit mindenki más is érzett. De egyedül
neki volt annyi önuralma, hogy mindezt leplezni tudja, így kifelé az
összeszedettség álarcát mutassa. Min Soo, Baek Ho és Ki Young pontosan ugyanúgy
festettek, mint ahogy én éreztem magam legbelül. Rémülten. Így végül csendben
maradtam, és nem mondtam semmit sem.
- Tényleg nem beszéltél Kyu
Hyunnal? Nem rémlik valami információ arról, mikor volt az a megbeszélése? – Látszott,
hogy meg akar vigasztalni, éreztem abból, ahogy a kezeimet szorította és
előttem guggolt aggodalmas ráncokkal a szemöldöke között, de mégsem tehette.
Most nem. Szüksége volt arra, hogy megválaszoljam a kérdését és bizonyosságot
szerezzen arról, hogy a barátja mikor járt az étterem közelében. Van-e esély
rá, hogy ott volt, mikor a robba…
Még gondolatban sem voltam képes
kimondani ezt!
- Mielőtt elment – igyekeztem
figyelmen kívül hagyni a hangom remegését és azt, hogy a szemeimet könnyek
szúrják. -, mi… elég csúnyán összevesztünk. Így nem mondott semmit.
Min Jun szája enyhén elnyílt,
ahogy feldolgozta, mit is mondtam, de nem firtatta szerencsére tovább a dolgot.
Leolvashatta az arcomról, hogy ez nem olyasmi volt, amiről beszélni akarnék,
vagy éppenséggel köze lenne a mostani helyzethez. Így gyengéden megpaskolta a
kezem és leült a kanapé karfájára, miközben megnyugtatóan átkarolt.
- Szóval nem tudjuk, hogy abban
az időben ott volt-e az étteremben, mikor a baleset történt – foglalta össze
Baek Ho elégedetlenül. – Van esetleg valaki más, aki tudhat erről?
- Talán Sung Chan… - rántott a
vállán tehetetlenül Min Soo, de a szája minduntalan lefelé görbült, ahogy
küzdött az érzései ellen. Talán az, hogy ennyire rosszul viselte ezt a
tudatlanságot, öntött belém egy kis erőt, hogy leküzdjem azt a félelmet, amit
éreztem. Az idegességtől még mindig remegő kezeimmel megfogtam az övét, ami
ugyan meglepte, de hálásan szorított vissza.
Ez a pillanatnyi védelmi ösztön,
ami felébredt bennem Min Soo láttán, adott annyi lelki erőt, hogy ésszerűen
gondolkodhassak, még ha kissé akadozva is. Sung Chan talán tud valamit… Beszélni
kellene vele. Ahhoz, hogy utolérjük, telefonra volt szükség. A telefonom pedig
a zsebemben volt.
Ahogy eljutottam erre a pontra,
egyből kikaptam a zsebemből és tárcsáztam a bátyámat. Viszont meggondoltam
magam és Min Jun felé nyújtottam a mobilomat, hogy beszéljen ő a testvéremmel.
Tudtam, hogy képtelen lettem volna összefüggő és értelmes mondatokat kinyögni
Sung Channak jelen helyzetben, így jobb ötletnek tartottam, hogy ha valaki más
beszél vele helyettem.
Min Jun meglepődött, de amint
meglátta a kijelzőn, hogy kit is hívtam, egyből elfogadta a felé nyújtott
készüléket. Egész testében feszülten figyelt és várta, hogy felvegyék.
- Szia, Min Jun vagyok –
szakította félbe a bátyámat, aki egyből belekezdett valamiféle szóáradatba, de
ekkor elhallgatott. – Szeretnék kérdezni valamit tőled.
Érezhető volt a pillanatnyi
habozás Min Jun hangjában, de talán csak én szúrtam ki, hogy mennyire tart
attól, milyen választ kaphat Sung Chantól.
- Nem beszéltél Kyu Hyunnal ma? –
várt egy kicsit, hogy megkapja a választ, és ahogy a vállai előre estek,
sejteni lehetett, hogy nem kedvező híreket kapott. – Nem tudod véletlenül, hogy
ma milyen programjai voltak és mikorra várható, hogy visszaérjen Seoulba?
Ezeket a kérdéseket követte a
legnagyobb csend és a várakozás közben szinte kézzelfoghatóvá vált a feszültség
a helyiségben. Szikrák pattogtak és azt kívántam, bár kihangosítottam volna
korábban a készüléket, hogy mi is hallhassuk Sung Chan válaszát.
De Min Jun testbeszéde ismét
árulkodó volt. Száját vékony vonallá préselte és a hangja fagyos volt, akár a
legkeményebb szibériai tél.
- Szóval azt mondta, hogy a
délutáni próbára vissza fog érni? – kérdezett rá, de mégsem volt elégedett. –
Semmi, nem érdekes. Szólj, ha bármit hallasz felőle, kérlek!
Ezzel le is tette, pedig tudtam,
hogy Sung Chan egyáltalán nem lesz boldog, hogy Min Jun így lerázta, anélkül,
hogy rendesen felelt volna a kérdésére.
- Mit mondott? – csapott le
egyből Baek Ho, aki mellett Ki Young reménykedve várta a beszámolót a
telefonbeszélgetésről.
- Nem tudott semmit sem Kyu
Hyunról, mert részletes programtervet nem kapott tőle, de annyiban biztos, hogy
a ma délutáni próbán jelen lesz, mert megígérte, hogy addigra visszaér – felelt
készségesen Min Jun, de a keze szorosabban feszült rá a vállamra. Nem tetszett
neki ez az eredmény, akárcsak a többieknek.
- Szóval semmivel sem jutottunk
előrébb – foglalta össze a dolgot Baek Ho elégedetlenül, aki talán Min Jun után
a legjobban tűrte a kialakult helyzetet.
- Felhívhatnánk őt is! – kiáltott
fel Ki Young és a szemei kétszer akkorára nőttek, ahogy végigpásztázott
rajtunk. – Biztos megvan a száma valamelyikőtöknek!
- Miért nem jutott ez egyből
eszünkbe?! – csapott a homlokára Min Jun, és rám nézett, miközben a telefonomat
a kezében tartotta. – Neked is megvan a száma, igaz, Ha Na?
Bólintottam egyet, mert féltem,
hogy ha megszólalok, akkor itt helyben elhányom magam, tekintve, hogy így is eléggé
mocorgott a gyomrom.
Min Jun nem húzta tovább az időt,
kikereste Kyu Hyunt a telefonkönyvből és hívást kezdeményezett, de ahogy
hallottam a sípoló hangot a telefon túl végéről, máris tudtam, hogy nem jártunk
sikerrel. Min Jun is egyből leeresztett, és leengedte a telefont a füle mellől.
- Na? – érdeklődött Ki Young
izgatottan, de Min Jun csak megrázta a fejét.
- Nem elérhető.
- Ez mit jelent?
- Vagy foglalt, mert éppen beszél
valakivel, vagy ki van kapcsolva – felelt, de valahogy azt éreztem, hogy egyiket
sem hiszi el igazán, pedig nagyon is szeretné. – Majd később ismét
megpróbáljuk, ígérem.
- De a próbára jönni fog, nem? –
kérdezte Min Soo mindenkitől, de csak rám nézett közben, amitől hirtelen olyan
súly nehezedett a mellkasomra, hogy alig jutottam levegőhöz. – Sung Chan azt
mondta, Kyu Hyun megígérte, hogy addigra visszaér.
- Igen – felelt határozottan Min
Jun és öntudatlanul is megveregette a karom. – Ami azt illeti, mennünk kell,
mert mindjárt kezdődik is a próba, és nem hiányzik, hogy Ji Min tovább
szekáljon téged, Ha Na. Így is kifejezetten élvez minden egyes alkalmat, mikor
megalázhat mindenki előtt.
Nem szóltam egy szót sem, de az
kifejezetten feltűnt, hogy Min Jun akaratlanul is átvállalta az irányító
szerepet, arról nem is beszélve, hogy úgy vigyázott rám, mintha éppenséggel tényleg
a húga lennék. Kevés alkalom adódott, mikor Min Jun ennyire központi szerephez
jutott volna, mert jobb szeretett a háttérben meghúzódni és csendben szemlélni
az eseményeket, de ez a mai nem ilyen alkalom volt. Ma kénytelen volt előre
lépni az árnyékokból és megmutatni, hogy milyen erős is valójában.
És igaza is volt a fiúnak, de nem
azzal kapcsolatban, hogy Ji Min le fog szidni és meg fog alázni, ha elkésünk a
próbáról – bár nem kétlem, hogy ez valóban így történne. Hanem egyszerűen
muszáj volt indulnunk végre. Minden porcikámban arra vágytam, hogy a
próbateremben lehessek és láthassam végre Kyu Hyunt. Meg kellett bizonyosodnom
arról, hogy semmi baja nincs…
- Min Jun, válthatnánk pár szót
gyorsan? – kérdezte Baek Ho, mikor éppen álltam volna fel, hogy induljunk. Ki
Young is értetlenkedve nézett rá, de ő is követte a két srácot, akik félrevonultak
azokhoz a babzsák fotelekhez, aminél pár perccel korábban még vidáman meséltem
a barátnőmnek, milyen kalandos éjszakám volt. Az az éjszaka hirtelen olyan
távolinak tűnt, mintha nem is pár órája, hanem hónapokkal korábban történt
volna. Fura, hogy akár percek alatt minden így megváltozhat.
A tekintetem a hármason
legeltettem, akik egymás között suttogtak, és néha-néha elkaptam a pillantásukat,
amik felénk vándoroltak. Egyértelműen rólam folyt a szó, még ha nem is
hallottam belőle semmit sem, viszont Min Soo hangja elvonta a figyelmem.
- Ugye nem lesz semmi baj? – a
szemei csillogtak és észrevettem, hogy nincs messze attól, hogy elsírja magát.
Ezt pedig mindenképpen meg kellett akadályoznom. Tudtam, ha Min Soo könnyek
közt tör ki, akkor én is, és ha megtörök, akkor az olyan következményekkel járt
volna, amikkel még én sem voltam tisztában. És nem most akartam ezt kideríteni.
– Kyu Hyun…
- Semmi baj nem lesz! – vágtam el
a kérdéseit, és még jobban szorítottam a kezét, de a szemébe nem tudtam nézni.
– Ez az egész csak egy félreértés és minden megoldódik majd. Ne aggódj!
Ismét Min Junék felé néztem, mert
ideje volt menni. Nem tudtam semmiféle vigasztaló vagy reménykeltő monológot
kipréselni magamból, hogy lelket öntsek Min Sooba. Erre most az alacsony fiú
sokkal alkalmasabbnak bizonyult volna, de ő még mindig Ki Younggal és Baek
Hoval beszélgetett. Sőt, a lány elég erősen gesztikulált, és néhány foszlány
eljutott hozzám is.
- … ez nem ilyen egyszerű! Te is
jól tudod, hogy min ment keresztül és ha… - Valamiért még mindig úgy éreztem,
hogy én vagyok a téma. Láttam, hogy Min Jun nagyban bólogat, végül pedig
megindultak vissza hozzánk.
- Mehetünk? Így jössz? – nézett
végig rajtam a fiú, és követtem a tekintetét, így nem okozott nagy gondot
megfejteni a furcsálló pillantást. Még mindig Jae Wan dzsekijében feszítettem,
alatta meg csupa piszok és por voltam a raktár takarításától, mivel nem volt
időm megtisztálkodni a délelőtt folyamán.
- Talán baj? – kérdeztem, de a
legkevésbé sem érdekelt a válasz, csak felálltam és megfogtam Min Soo kezét.
Minél gyorsabban a próbateremben akartam lenni, és nem volt vesztegetni való
időnk. – Inkább menjünk!
Min Jun nem tartott fel tovább,
hogy menjek és öltözzek át, vagy legalább az arcomat mossam meg, vagy ezt a
három számmal nagyobb kabátot hagyjam itt. Nem. Ő is pontosan annyira az ügynökség
épületének egy bizonyos szintjén akart már lenni, mint én. Így együtt
vágtattunk át a kinti hideg, szeles időben az udvaron, hogy bejussunk a meleg
előcsarnoki részbe. A lift valahogy borzasztóan lassan vánszorgott fel a hőn
áhított emeletre, mikor pedig kiszálltunk a fülkéből, mindegyikünk léptei
szaporábbak voltak a szokásosnál.
Elsőnek én értem oda a teremhez
és szinte feltéptem az ajtót, majd túlzás nélkül mondom, hogy berontottam a
helyiségbe. Hallottam, hogy Min Jun és Min Soo is követnek, de ugyanúgy megtorpantak
az ajtóban, mint én.
Ugyan már jó páran voltak a teremben,
és minimum háromszor is megfigyeltem minden egyes arcot, de az az egy nem volt
köztük, akire vágytam. Az az egy személy, akinek mindenképpen itt kellett volna
már lennie, nem volt sehol.
Csak egy pillanat törtrészéig
tartott, míg a gyomrom felkavarodott és az eddigi enyhe hányinger erős
késztetéssé növekedett, így olyan gyorsan, ahogy csak tudtam, kivágódtam a
teremből és a női mosdóba rohantam. Éppen sikerült bevetődnöm egy üres fülkébe,
és még az ajtó sem csattant mögöttem, de én már a vécé fölé görnyedve adtam ki
magamból a gyomrom tartalmát.
Szörnyű öklendezések rázták az
egész testemet, levert a hideg veríték és reszketett minden testrészem, ahogy
lassan ürült a hasam, megszabadulva a mai ebédemtől. Mikor egy szusszanásnyi
időm lett, azon nyomban lehúztam a vécét és izzadtságtól nedves homlokomat
megtörölve összekuporodtam a fülke falánál a hideg csempén.
A hányingerem enyhült, de ahogy
felrémlett előttem az emberekkel teli próbaterem képe, ahonnan egyetlen egy
személy hiányzott, meg kellett kapaszkodnom a vécécsészében, mert számítottam a
következő rohamra.
Miért? Miért nem volt ott? – Egyre csak ezek a kérdések
visszhangzottak a fejemben, és a rémület, amit eddig erőnek erejével elnyomtam,
kezdett felkúszni a torkomban, ahogy korábban az a sok félig megemésztett étel
tette.
Kyu Hyunnak ott kellett volna már
lennie. Ott kellett volna ülnie Nam Gilék társaságában, éppen egy poénjával
szórakoztatva a srácokat, akik nem voltak restek nevetni rajta. Ott kellett
volna Jung Hee mellett feszítenie, és eltűrnie a lány hajdobálását és folytonos
tapizását. De nem volt jelen…
Mindjárt délután egyre járt az
idő, vagyis a táncpróba már lassan elkezdődik és ő még sehol nem volt. De én nem
úgy ismertem meg Kyu Hyunt, mint aki hazudozik. Mindig betartotta az ígéretét
és nem hagyott cserben egyszer sem eddig. És pont most tenné ezt, mikor az
utolsó lehetősége volt, hogy tündököljön a színpadon? Mikor ezek az utolsó
napjai, amiket az ügynökség falain belül tölthet, mielőtt végleg elhagyja azt,
hogy egy hatalmas vállalat valamiféle vezetője legyen?
Nem. Ez lehetetlen. Kyu Hyunt
semmi sem állíthatná meg, hogy eljöjjön a próbára! Még a halál… - még azelőtt
elharaptam a mondatot, mielőtt jobban belegondolhattam volna és erősen megráztam
a fejem, hogy kiverjem belőle ezeket az ostobaságokat.
Eldöntöttem, hogy bízni fogok Kyu
Hyunban, bármi is történjen! Nem akárkiről volt szó, hanem róla! Arról a
srácról, aki képes volt ott hagyni a családját és az örökségét azért, hogy
kövesse az álmait, még ha csak ilyen rövid időről is volt szó. És nem elég,
hogy feláldozott egy csomó mindent ezért az álomért, még sikeres is lett az
egyik leghíresebb és legszeretettebb banda tagjaként. De megmaradt mellette egy
kedves, segítőkész és vicces srácnak, aki csak néha akasztott ki azzal a határtalan egoizmussal, ami lappangott
benne. Egyszóval ő nem olyan volt, akit bármiféle apróság hátráltatott volna.
Így biztos jó indoka volt arra, hogy miért késik. Nagyon jó indoknak kellett lennie…
Különben nem bocsátom meg neki, hogy így megváratott!
Nem lesz semmi baj. Minden rendbe jön, Kyu Hyun csak egy kicsit késik.
– Ezt szuggeráltam magamnak akár egy mantrát, mert ez adott erőt ahhoz, hogy
felálljak a mosdó padlójáról és a kisétáljak a tükör elé a fülkéből.
Amit megláttam a tükörképem,
éppenséggel nem dobott túl sokat a kedvemen, de gyorsan megmostam az arcom és
jó sokszor átöblögettem a számat, hogy az a borzalmas utóíz eltűnjön belőle.
Nem volt szükségem arra, hogy a bénázásom mellett még a szájszagom miatt is
lehurrogjon Ji Min. Nem festettem túlságosan vonzóan a poros és koszos
ruháimban, a kócos hajamról nem is beszélve, de mégis egy mosolyt varázsoltam a
meggyötört arcomra.
Nem lesz semmi baj. Minden rendbe jön, Kyu Hyun csak egy kicsit késik.
– Ismételtem megint, majd az ajtóhoz léptem, ahol beleütköztem Min Junba,
akinek határozottan az volt a szándéka, hogy bejöjjön a női mosdóba.
- Na, végre! – ragadott meg a
vállaimnál a fiú, aki utána minden egyes négyzetcentimétert átvizsgált rajtam,
mintha csak lézersugárral pásztázott volna. – Mi történt?!
- Csak egy kicsit
rakoncátlankodott a gyomrom – hessegettem el a felesleges aggodalmát egy
mosollyal, ugyanis eszem ágában sem volt megosztani vele, hogy az a sok kaja,
amit magamba gyűrtem ebédre, most mondott tőlem örök búcsút, és nem éppen
kellemes módon. Így csak elnéztem mellette, egyenesen Min Soo arcába. – Ji Min
még nem érkezett meg?
- Nem, de…
- Akkor még időben vagyunk,
menjünk! – karoltam bele a két fiúba, hogy visszamenjünk a terembe, de Min Jun
határozottan megvetette a lábát, így Min Sooval mi is megtorpantunk. Görcsbe
rándult a gyomrom, de továbbra is levakarhatatlan volt a mosoly az arcomról. –
Mi a baj?
- Mi ütött beléd?
- Ezt meg hogy érted? – néztem rá
értetlenül, vagy legalábbis annak szántam a pillantásomat.
- Már éppen be akartam menni a
mosdóba, hogy megnézzem, mi bajod van, de…
- Ez egy női mosdó, látod? – mutattam
rá a kis piktogramra a fehér ajtón, ami jelezte, hogy melyik nem számára
fenntartott helyiségről volt szó. – Nem lett volna célszerű, ha…
- Ha Na! – kiáltott rám a fiú erősen,
majd kitépte a kezét az enyémből, mire összerezzentem és a mosolyom eltűnt
végül a helyéről. Min Jun méretei ellenére igen ijesztően festett ebben a
pillanatban, sötét szemei dühösen méregettek és többször nyílt szóra a szája,
de hang mégsem jött ki rajta.
- Hyung… - Min Soo is annyira
megdöbbent a kifakadásán, mint én és közelebb lépett hozzám, hogy ezzel is
valamiféle támaszt nyújtson.
- Mindannyian aggódunk Kyu Hyun
miatt, de ha így viselkedsz, akkor azzal csak azt éred el, hogy érted is aggódnunk
kell! – nézett rám egyenesen Min Jun, minden finomság és kedvesség nélkül.
- Miért, hogy viselkedek? –
tettem fel a kérdést, és nagyot nyelve egy semleges mosoly kúszott ismét az
ajkaimra, amit örömmel nyugtáztam.
- Mosolyogsz, és úgy teszel,
mintha semmi gond nem lenne, ezzel…
- Mert nincs is semmi gond! –
vágtam közbe, de a szám megfeszült és a hangom is kérlelhetetlenül csendült
meg. – Kyu Hyun csak késik a próbáról, ennek miért kell akkora feneket
keríteni?! Egyszerűen közbejött neki valami és így nem tudott időben
megérkezni, végül is ez nem olyan meglepő. Ő a Hyunsung vállalat örököse és
érthető, ha valami miatt változtatni kellett a tervein, így pedig csak később
fog megérkezni.
- Ha Na… - rá sem bírtam nézni
Min Junra, már csak a hangjából sütő szánakozástól is kirázott a hideg. Így
magam után húzva Min Soot, aki csak csendben figyelte a szóváltást,
visszasétáltam a próbaterem ajtajához, de a kilincsre téve a kezem mégis
megálltam. Hátrapillantottam a vállam felett, egyenesen Min Junra, aki aggódva
nézett utánam.
- Nem lesz semmi baj. Minden
rendbe jön, Kyu Hyun csak egy kicsit késik – hangoztattam a korábbi szöveget,
ami enyhülést hozott az egyre jobban elburjánzó rettenetre és szörnyűségre,
amit éreztem.
Ezután Min Sooval együtt
bevonultunk a helyiségbe, ahol már minden videó klipben szereplő ember
felsorakozott. Mindenki felénk pillantott, mikor beléptünk, de csak egy
hatalmas vigyort küldtem feléjük, majd megkerestem Nam Gilékat.
Elmeséltem nekik, milyen
feladattal bízott meg Go Jin a tegnapi este folyamán, cserébe pedig ők is
elújságolták, hogy mi volt a filmben, amit együtt néztek. Bár nem mintha nem
tudtam volna, de mégis jólesett hallgatni az egymás szavába vágó fiúkat, akik
egyre csak nevettek és szórakoztak. Min Soo elég hallgatag volt mellettem, és
végül visszasétált Min Junhoz, aki nem messze tőlünk leplezetlenül engem
figyelt, mintha csak őrködne felettem. A szemem sarkából láttam, hogy megérkezik
Se Joo is és csatlakozik a falnál ácsorgó kettőshöz, majd egyből megindul a
tanácskozás hármójuk között.
Gondolatban viszont megráztam
magam és teljesen kizártam őket, így csak a velem lévő srácokra koncentráltam
és arra, hogy jól érezzem magam. Nem sokkal később Ji Min sétált be Ji Heon
rendezővel, és nem tudtam elnyomni azt a reménykedést, amit az ajtó nyílása
okozott, hogy talán valaki más lép be majd rajta. De ahogy felismertem, kik is jöttek
be, a keserűség csúf feje ütötte fel a szívemben a fejét, amit csak nagyon
nehezen sikerült elfojtanom.
A próbán egész végig keményen
dolgoztam, minden figyelmemet a lépésekre és az arckifejezésekre
összpontosítottam, hogy tökéletes munkát végezzek, legalábbis amennyire ez
tőlem tellett. Még akkor sem rezdültem össze, mikor Se Jooval találkozott a
pillantásunk és a tenyere a derekamra siklott. Ez talán tényleg bizonyítja, mennyire
a feladatomra fókuszáltam, hogy még az ő látványa és közelsége sem tudta
megbontani a koncentrációmat.
Ji Heon a próba végén megdicsért,
hogy a lépések nagyon jók, de az arcjátékra próbáljak meg jobban figyelni.
Láttam rajta, hogy még mindig aggódik a döntése miatt, és nem is hibáztattam
érte. Akármennyire is álltam helyt a tánc terén, a színészi részre egyáltalán
nem figyeltem, ugyanis szinte fapofával csináltam végig az egészet. Így kevésbé
boldogan, de megkönnyebbülve, hogy túléltem nagyobb szidalmazás nélkül a
próbát, nekiálltam a terem feltakarításának, mikor mindenki elhagyta azt. Egy
ideig győzködnöm kellett Shinéket, hogy nyugodtan menjenek, elleszek egyedül
is, arról nem is beszélve, hogy Min Jun még mindig ijesztő tekintettel követte
minden egyes mozdulatomat. De végül halkan dúdolva a STAND UP új számát,
háromnegyed óra alatt végeztem a felmosással, szellőztetéssel és tükör
tisztításával. Az arcomra ragadt a mosolyom és közben olyan semmiségeken törtem
a fejem, hogy mikor lesz időm megcsinálni a japán házit a következő óráig, ha
el kell utaznom holnap a forgatásra.
A feladatom végeztével
visszasétáltam könnyed léptekkel a koleszbe és Ki Youngnak – aki Baek Ho mellé
bújva üldögélt a nappali egyik fotelében – mosolyogva intettem egyet, mikor
felsiettem a fürdőcuccaimért a szobánkba. Ideje volt végre letusolnom, mert
rettenetesen koszosnak éreztem magam már reggel óta. Táncon ugyan nem izzadtam
meg különösebben, mert az ablak végig nyitva volt, de így is nedves lett a
pólóm a verejtéktől.
Lecammogtam az alsó szintre a
mosdókhoz, ahol szerencsére még elkerültem a nagyobb tömeget, így egyből be
tudtam állni a meleg víz alá. Egy pillantást vetettem a bal oldalamra, ahol
tényleg egy csúnya folt éktelenkedett rajtam és a nyomásra elég érzékenynek
bizonyult, de talán megúsztam a bordatörést. Úgy gondoltam, hogy az sokkal
jobban fájna, ha egy csontom eltört volna, mint amit jelenleg éreztem. De mégis
dühösen gondoltam vissza Se Rire és Jung Heere, akiknek köszönhettem ezt az
újabb sérülést.
Hagytam, hogy a forró víz minden
porcikámat ellazítsa, a barackos tusfürdőmből és a citrusos samponomból egy jó
nagy adagot elhasználtam, hogy végre tisztának érezzem magam. Ha fél órát nem
töltöttem a zuhany alatt, akkor semennyit sem, és kilépve a párás és meleg
kabinból, megcsapott a fagyos hideg, ami amúgy a zuhany résznél volt. Gyorsan
megtörölköztem, megszárítottam a hajam, amit egy laza kontyba fogtam fel a
fejem tetején, majd egy melegítő együttesbe bújtam bele. Visszamásztam a negyedik
emeletre és a mobilomat meg egy pulcsit magamhoz véve, meg akartam keresni Ki
Youngékat, hogy nem lenne-e kedvük megnézni egy filmet velem. Egy kis lazításra
volt szükségem a mai meg a tegnapi nap után, és ha rémesen álmos is voltam,
akkor sem bírtam volna most lefeküdni, hogy aludjak. Még nem…
Viszont Min Jun meghiúsította a
terveimet, mivel a földszinten, a lépcső mellett várt rám. Nem volt a homloka
közepére írva, hogy engem keres, de nem volt nehéz kitalálni, mert összeráncolt
szemöldökkel lökte el magát a lépcsőkorláttól, mikor meglátott. A mosolyom
ismét az arcomra kúszott és vidáman üdvözöltem.
- Csak nem engem vársz?
- Tudni akartam, hogy minden
rendben van-e – felelt és a kelleténél jobban összeszűkült a szeme, ahogy várta
a válaszom, mintha hazugságon akarna kapni.
- Persze, miért ne lenne? –
hümmögtem és elindultam a nappaliba, ahol Ki Youngék még mindig egymáshoz bújva
sutyorogtak, de mikor megláttak, akkor kínosan elhallgattak.
- Ha Na – fogta meg gyengéden a
karom Min Jun, ezzel megakadályozva, hogy a földre vessem magam törökülésben,
Baek Ho lábánál. -, még mindig nem tudjuk elérni Kyu Hyunt.
Megrándult a szám széle, de csak
rántottam egyet a vállamon és egy száz wattos vigyort vetettem a fiúra.
- Biztosan valami fontos
programja van és ezért kikapcsolta a telefonját – magyaráztam meg neki azt, ami
szerintem egyértelmű volt. Kyu Hyunnak egy nem tervezett program jött közbe a
délután folyamán, így nem ért vissza a próbára és valószínűleg még Seoulba sem.
Ha pedig olyan fontos programról volt szó, akkor még a telefonját is ki kellett
kapcsolnia, hogy semmi se zavarja meg.
- Még nem mondtátok meg neki? –
szólt közbe Baek Ho, aki köztem és Min Jun között kapkodta a tekintetét, de az
a kifejezés, ami az arcára költözött ebben a pillanatban, minden volt, csak nem
biztató. Felháborodás, szánakozás és aggodalom tükröződött a szemében. De ami
ennél is jobban megrémített, hogy Ki Young a szája elé kapta a kezét és könnyes
szemekkel nézett rám.
- Baek Ho! Neked ehhez semmi
közöd! – kiabált rá Min Jun és az a nyugalom, amit egész nap látszatként
fenntartott, most darabokra tört. Sötét szemei ijesztően csillogtak attól a
veszedelmes lángtól, ami lobogott bennük, az ujjai pedig erősen szorították a
karom, aminek nem is lehetett tudatában. – Ne szólj bele feleslegesen abba, ami
nem rád tartozik!
- Nem rám tartozik? Semmi közöm
nincs hozzá, azt mondod?! – emelte fel a hangját az a Baek Ho, akit még sosem hallottam
kiabálni ezelőtt. Az a Baek Ho, aki mindig hidegvérrel tűrte azt, ha rosszat
mondanak róla és szidják. Az a Baek Ho, akit mindig is a kedvességéről és
nyugalmáról ismertem, most megragadta Min Jun pólóját és magához rántotta. -
Lehet, hogy nem ismerem olyan jól és olyan régóta Ha Nat és Kyu Hyunt, mint te,
de attól függetlenül igenis fontosak számomra és a barátaimnak tartom őket.
Ezért engem is ugyanúgy érint az, ami most történik!
- Jól mondod, nem ismered őket
olyan régóta és olyan jól, mint én… - fröcsögte Min Jun, majd ő is
belekapaszkodott a másik felsőjébe. Hallottam, ahogy néhány varrás megadja
magát az ujjai alatt és pattogó hangok kíséretében elszakad pár helyen.
- Megkértelek, hogy vigyázz Ha
Nara és tartsd szemmel, de ez nem azt jelentette, hogy titkolózz előtte és
hagyd, hogy teljes tudatlanságban töltse az egész napot! – szakította félbe a
fogai közt szűrve a szavakat és látszott, hogy nem sok tartja vissza attól,
hogy megüsse a másik fiút. Hát akkor végre arra is fény derült, hogy a próba előtt
miért hívta félre Baek Ho Min Junt és mit mondott neki. A tudatom hátsó zugában
konstatáltam, mennyire figyelmes volt ez tőle, hogy így aggódott értem és
Min Jun gondjaira bízott.
- B-baek Ho, engedd el… Ne most…
n-nem ez a megfelelő alkalom… - szipogta Ki Young, aki a semmiből termett a
barátja mellett és gyengéden rátette a kezét a karjára, ezzel is arra ösztökélve,
hogy hallgasson rá. Mindeközben a szeméből könnyek folytak végig az arcán,
mégsem törődött velük. Talán ez hatott végül Baek Hora, aki kelletlenül, de
elengedte Min Junt végül. Majd se szó, se beszéd Ki Youngot átkarolva visszaült
a kanapéra, miközben próbálta megnyugtatni a halkan sírdogáló lányt.
- Lehet, hogy azt hiszed, ezzel
jót teszel, de ha hazudsz neki, akkor azzal csak még nagyobb fájdalmat okozol –
nézett Baek Ho Min Junra, most már ismét olyan nyugalommal, mintha az előbbi
közjáték meg sem történt volna. Csupán a pulcsija viselte magán az összetűzés
nyomait néhány ránc formájában.
Az említett pedig csak sóhajtott
egy nagyot, a plafonra emelte a tekintetét, majd hangosan és hosszan fújta ki a
levegőt. Szorongva fordult felém és már ekkor éreztem, hogy valami komoly baj
van. Eddig úgy szemléltem az egész jelenetet, mintha csak egy filmet néznék,
egy nagyon rossz filmet. De most az egész olyan kézzelfoghatóvá vált, rájöttem,
hogy eddig a barátaimat figyeltem, akik arról vitatkoztak, hogy Min Jun valamit
eltitkol előlem és ennek Baek Ho egyáltalán nem örült.
A természetes kíváncsiság ott
lappangott bennem, ami miatt tudni akartam, miről van szó és miért ilyen ideges
mindegyikük. Miért kell úgy viselkedniük a barátaimnak, ahogy eddig sosem
tették? Miért ilyen feszült mindenki és miért sír már percek óta Ki Young?
De mégis éreztem, hogy nem csak
egy eltört csecsebecséről, egy elfelejtett ígéretről vagy szülinapról volt szó.
Nem csak egy hétköznapi és könnyen megbocsájtható hiba vagy ballépés az oka,
hogy így kifordultak önmagukból azok az emberek, akikről eddig azt gondoltam, semmi sem hozhatja ki őket a sodrukból. Itt ennél valami sokkal rosszabb
és ijesztőbb dolog bújt meg a háttérben, de se tiltakozni nem tudtam, hogy
maradjon inkább csendben, sem pedig sürgetni nem tudtam Min Junt, hogy bökje
ki, miről van szó. Egy hang sem jött ki a torkomon, csak bámultam rá némán és
mozdulatlanul, mintha egy lennék a nappali berendezési tárgyai közül. Végül nem
is kellett megszólalnom, Min Jun rászánta magát arra, hogy beavat a titokba,
amit egészen eddig elhallgatott előlem.
- Ha Na – lassan és óvatosan
kereste meg a kezem a fiú, amit erősen két tenyere közé szorított, mégis úgy
éreztem, hogy úgy kezel, mintha csak egy üvegbaba lennék, amit meg akar óvni attól,
hogy ripityára törjön. -, délben ugye felhívtam Sung Chant, hogy érdeklődjek
Kyu Hyunról. Emlékszel, igaz?
Csak bólintottam egyet, közben
pedig egy kis hang a fejemben elkezdett suttogni, de nem értettem, hogy mit.
Egyedül az a zsigeri félelem jutott el a tudatomig, amit ez a hang kiváltott
belőlem, még úgy is, hogy fogalmam sem volt, mit akar üzenni.
- A próba egyik szünetében
visszahívott – folytatta a magyarázatot, és hirtelen megértettem, hogy mi volt
az, amit az a hang egyre többször ismételgetett: fuss, rohanj, menekülj! Arra
ösztönzött egyre hangosabban, hogy vágjak hátraarcot és hagyjak itt
csapot-papot, mit sem törődve azzal, mit gondolnának a barátaim. –, és azt
mondta, hogy kérdezősködött Kyu Hyun mai programja felől.
A szívem kihagyott egy ütemet, az
ujjaim megrándultak Min Jun kezei között,
ahogy a balsejtelmem egyre csak növekedett. Ekkor az
a hang már ordított, zsongott tőle az egész fejem és egyre csak ismételgette
azt a három szót. Fuss, rohanj, menekülj!
Fussak, mielőtt Min Jun kinyitja a száját. Rohanjak, mielőtt megtudom azt,
amit egész délután visszatartott. Meneküljek, mielőtt az egész világom és vele
együtt én is a darabjaira hullana.
De mire felfogtam, hogy mit is
vár el tőlem az a belső hang és rájöttem, hogy igaza van, így jobban tenném, ha
engedelmeskednék neki, akkor már túl késő volt. Túl késő ahhoz, hogy a lábaimat
futásra ösztökéljem; túl késő, hogy minden erőmet beleadjam a rohanásba és
legfőképpen túl késő ahhoz, hogy elmeneküljek Min Jun kegyetlen szavai elől.
- Tessék? – kérdeztem vissza,
mert egyszerűen képtelen voltam feldolgozni az információt, amit közölt velem,
mintha más nyelven beszélt volna, amit nem értek. Csak azt láttam, hogy Min Jun
ajkai mozognak, de a hangját mégsem hallottam. A szája megremegett és még
egyszer elismételte azt a szörnyű igazságot, amitől azóta tartottam, hogy
megláttam a déli hírekben a robbanásról szóló beszámolót.
- Sung Chan azt mondta, hogy Kyu
Hyunnak kilencre volt asztal foglalva a Haeunde Étteremben.
- Nem – fel sem ismertem a saját
hangomat, sőt, azelőtt szólaltam meg, mielőtt egyáltalán az agyam megkapta
volna az utasítást, hogy a számnak meg kéne mozdulnia és szavakat formálnia.
- Ha Na…
- Nem! – kiáltottam és egy
hisztérikus mosoly kíséretében kirántottam a kezem Min Junéból hogy végre
a maga ura lehessen egy kicsit!
. – Ez csak
valami félreértés lesz! Kyu Hyun nem volt ott abban az étteremben és nincs is
semmi baja! Sung Chan tévedett, vagy az, akivel beszélt, nem volt képben Kyu
Hyun valódi terveivel kapcsolatban! Ismered te is, hogy milyen! Szeret
szembemenni a szabályokkal és áthágni azokat, csak azért, hogy egy jót
szórakozzon. Szeret a tilosban járni és nem lennék meglepve, ha meglépett volna
mindenki szeme elől,
- Először is ülj le, Ha Na... –
ismét meg akarta fogni a kezem Min Jun, de elléptem előle, mintha csak egy
késsel közelített volna.
- Ne érj hozzám! – sikoltottam
fel, ezzel magamra vonva mindenki figyelmét a helyiségben, de most csak Min Jun
barna szemei léteztek számomra. Azok a barna szemek pedig megbántottan
figyeltek, hogy ilyen elutasítóan viselkedek vele. – Csak ne hazudj nekem!
Semmi baja nincs, csupán valami közbejött neki és ezért késik!
- Nyugodj meg, és először
próbáljuk megbeszélni…
- Megnyugszom, ha befejezed, hogy
olyan hazugságokat akarsz lenyomni a torkomon, amikkel nem illik viccelődni! – éreztem,
hogy olyan riadt tekintettel nézek Min Junra, mint a sarokba szorított
vadállat, ami tudja, hogy most jött el számára a vég. Így inkább Baek Hora és
Ki Youngra vetettem a pillantásom, hátha tőlük megnyugvásra lelek. – Mondjátok,
hogy csak hazudik! Ti ugye nem hiszitek el neki ezt a szemen szedett
hazugságot?!
De hiába reménykedtem benne, a
két fiatal megszeppenve és szótlanul nézett vissza rám. Ki Young nem is bírta
állni azt a szinte szuggeráló tekintetet, amit rávetettem, így az arcát a
barátja mellkasába fúrta, hogy elrejtőzzön előlem. Baek Ho hasonlóan segítőkész
volt, mint a barátnője, lesunyta a fejét és a farmerján lévő szakadást bámulta.
Tehetetlen dühvel fordultam
vissza Min Junhoz, aki az összes haragomnak és indulatomnak a célpontjává vált.
Egyszerűen képtelen voltam elhinni azt, amit mondott. Nem hihettem el. Mert ha
csak egy szemernyit is elkezdek kételkedni az igazamban, és ha Kyu Hyun tényleg
ott volt reggel kilenckor a Haeunde Étteremben, és a robbanás kilenc óra
tizenhárom perckor történt, akkor ő… Akkor ő…
Ha korábban egy fikarcnyi
kíváncsiság is volt bennem, hogy Min Jun mit titkol előlem, hát most azt
kívántam, bár csendben maradt volna inkább. Bár meg sem szólalt volna! Bár lett
volna annyi eszem, hogy megállítom, mielőtt bármit is mond. Bár hallgattam
volna a megérzéseimre és azelőtt lépek le, mielőtt ilyen ostoba hazugságokkal
állt elő!
Ez az ötlet pedig szöget ütött a
fejemben. Hiszen nem kell itt maradnom és tovább hallgatnom ezt a
hihetetlenebbnél is hihetetlenebb mesét, amit Min Jun talált ki! Ha nem akarok többet
hallani, akkor csak itt hagyom... Miért kéne tűrnöm, hogy a célpontja legyek
ennek a durva és morbid viccnek, amit Min Jun kieszelt? Ennél bármi jobb lett
volna… Még az is, ha Go Jin plusz ötven raktárt takaríttat ki velem, vagy ha egy
hétig Ji Minnel kellene összezárva élnem, vagy ha kiderülne, hogy Jung Hee és
Se Ri mostoha testvére vagyok. Ha Sung Chan holnap reggel azt mondaná, hogy hagyjam
el kollégiumot; ha apa ténylegesen kitiltana a P.S. Entertainmentből; ha az
összes barátom megharagudna rám; bármelyik jobb lenne annál, amivel Min Jun hozakodott elő!
Nem… Képtelen voltam ezt tovább
elviselni. El akartam innen tűnni, nehogy valaki más is beszálljon ebbe az
ugratásba, ami már rég nem volt poénos. Csak egyedül akartam lenni. Egyedül,
mindenkitől távol.
Megperdültem a tengelyem körül és
el akartam rohanni, hogy utólag és megkésve engedelmeskedjek annak a belső
hangnak, de valakinek nekiütköztem és így kénytelen voltam megtorpanni. Vaksi
szemekkel ráfókuszáltam arra az alakra, aki feltartott a menekülésemben, és
megkönnyebbülve konstatáltam, hogy Se Joo az. Egy akadozó és ijesztően
gurgulázó nevetés hagyta el az ajkamat, ilyen hangot még életemben nem hallattam
és utólag nem is emlékeztem rá pontosan.
- Se Joo – nyögtem halkan és
öntudatlanul léptem hozzá közelebb, miközben ujjaim tapogatózva a pólójára
kúsztak és erősebben belemarkoltak az anyagba. Az ismerős illata egy
pillanatnyi nyugalommal és melegséggel árasztott el, amire most rettentően nagy
szükségem volt. Annyira lecsökkentettem köztünk a távolságot, hogy éreztem a
testéből áradó hőt, és a homlokomat a mellkasának támasztottam. -, szólj rá Min
Junra, hogy hagyja abba, kérlek! Mondd meg neki, hogy ez már nem vicces!
Reménykedtem benne, hogy Se Joo
felbukkanása ver egy kis észt Min Jun fejébe és bevallja, hogy eddig egy nagyon
rossz viccel próbálkozott, majd azonnal bocsánatot kér. Reméltem, hogy a
feltűnésével minden megoldódik és ez a rossz álom végre véget ér. Reméltem,
hogy Se Joo pontosan az a szőke herceg lesz a fehér lovon, akire most vágytam.
- Ha Na – ezzel szemben Se Joo
hangja egyszerre volt kedves, megértő és… részvétteljes. Az a pillanatnyi
nyugalom, ami korábban megszállt, úgy reppent tova, mintha sosem létezett
volna. Elléptem a fiútól, hogy rá tudjak nézni, mert abban biztos voltam, hogy
ő nem hazudna nekem. Ő sosem lenne képes a szemembe hazudni. De egészen másra
számítottam, mikor találkozott a tekintetünk. Csokoládébarna íriszei szomorúsággal
teltek meg és az együttérzés, ami áradt belőlük, ijesztőbb volt, mint bármi, amivel
valaha is találkoztam életem során. Az egyik kezét gyengéden az arcomra helyezte,
próbálva ezzel megnyugtatni, de éppen az ellenkező hatást érte el vele. A
lélegzetem felgyorsult és annak ellenére, hogy szinte zihálva vettem már levegőt,
mégis úgy éreztem, hogy fuldoklom és nem jutok elég oxigénhez. -, sajnálom…
Ez a szó olyan pontosan és mélyen
fúródott a szívem legmélyébe, hogy egy pillanatra úgy éreztem, meg is állt
tőle. Bódultan engedtem el Se Joot és botladozva indultam meg… nem is tudom,
hogy hová.
- Ha Na, várj! – kiáltotta egyszerre
Baek Ho és Min Jun, de mintha meg sem hallottam volna.
- Ha Na! – Ki Young ijedt és
sírós sikoltása sem tartott vissza, csak tettem az egyik lábam a másik után. A
nappalit és a folyosót elválasztó boltívnél jártam, mikor meghallottam Se Joo
fájdalmas hangját:
- Hagyd inkább most! Hadd legyen
egy kicsit egyedül…
Omg erre nem számitottam. Szegèny Ha Na és Kyu Hyun. Annyira átèreztem ezt a részt hogy folytak a könnyeim. Kíváncsian várom a folytatást.
VálaszTörlésÖrülök, hogy sikerült meglepetést okozni, bár nem éppen ilyesmivel szerettem volna, de hát ennek is el kellett jönnie. Sajnos Ha Na és Kyu Hyun története elég kalandosan és egyelőre úgy tűnik, hogy nem igazán happy enddel fog végződni. Sajnálom, hogy megkönnyezted ezt a részt, de azért mégiscsak örülök, hogy ilyen érzelmet sikerült elérnem nálad a fejezettel. Ahogy tudom, jövök az új résszel, és nagyon köszönöm, hogy írtál!! <3
Törlés