A fogadás
- na… a Na! Ha Na! – Alig jutott
el a tudatom határáig a hangja, de aztán mégis összerázkódtam és
kiegyenesedtem, mikor felfogtam, hogy valaki a nevemet kiabálja, nem is éppen
halkan.
- Fent vagyok, fent vagyok! –
intettem le a lányt, aki szinte pattogott a mellettem lévő ülésben, miközben én
azzal foglalatoskodtam, hogy megszabaduljak az álmom utolsó foszlányaitól is.
Erősen megdörzsöltem a szemem és nagy ásítással próbáltam feldolgozni, hogy mi
folyik itt.
A napokban történt események és
az éjszakázások hatására alig tudtam aludni mostanában, nem egyszer össze is
estem a kimerültségtől és a stressztől, ami nyomta a vállamat. Így nem csoda,
hogy a hajnali kelés után az egy órás busz utat simán végigaludtam, még azzal
sem törődve, hogy körülöttem mindenki ordibált és hangoskodott.
- Megérkeztünk, végre itt vagyunk!
– Ki Young hol rám, hol pedig kifelé bámult a busz ablakán, így a haja
jobbról-balról csapódott neki pirospozsgás arcának.
- Szuper… - morogtam, és
könnyedén vissza tudtam volna aludni, ha engedélyez nekem fél percnyi szünetet.
De erről szó sem lehetett az ő világában…
- Ne legyél már ilyen negatív!
Nézd meg magad, hogy milyen gyönyörű ez az egyetem! – Aztán karon ragadott és
odarántott az üveghez, amit sikeresen le is fejeltem, de ő valahogy ezt észre
sem vette. Az ütés helyét nyomogatva végre megnéztem azt, amitől barátnőm ennyire
lázba jött.
Nem mondom, hogy nem esett le az
állam, ahogy megláttam az egyetemet… Pont a főkapu előtt parkolt le a buszunk
és a gigantikus éppen jó szó volt annak a leírására. Furcsán hatott a modern
város kellős közepén ez a szürke sziklatömbökből készült építmény, a hatalmas
kovácsolt vaskapukkal, mintha egy másik századba csöppentünk volna. És arról
még nem is szóltam, hogy a kapu mögötti óriási park milyen csodás látványt
nyújtott a tél végén, de már a tavasz küszöbén. A rideg szépségével egy
királynőre emlékezetett, aki kegyetlenül, de igazságosan irányítja birodalmát.
Hol gyengéd, mint egy szerető anya, hol pedig keményen odacsap, mint egy acél
pallos. Az egyetemisták mélyen a kabátjukba burkolózva siettek át a fák közötti
ösvényeken, hogy végre a következő órájukra érhessenek. Még közel sem volt
olyan időjárás, hogy a szünetekben kint üldögélve élvezhessék a napsütés
nyújtotta meleget. A távolban látszódó épülethez több sor lépcső vezetett fel,
mintha csak egy kastély lenne, ahova a hercegnek el kell jutnia, hogy megmentse
a bajba jutott királykisasszonyt. Az épület maga pedig egy walse-i gróf téli
hajlékát idézte fel bennem, ami illett az egész hely hangulatához. Keresve sem
találhattak volna jobb helyet a fejesek a forgatáshoz!
- Na, látod, neked is tetszik! –
vigyorgott rám elégedetten Ki Young, visszarántva a gondolataim közül.
- Egész jó – köszörültem a
torkomon egyet és visszadőltem az ülésembe, mintha nem ájultam volna el a
helytől.
- Na! – bokszolt bele a vállamba
Ki Young durcásan, mire elnevettem magam.
- Jól van, tényleg szuper,
elismerem! - Legszívesebben gyorsan beiratkoztam volna az egyetemre, annyira
lenyűgözött az egész, de jelen pillanatban más okból voltam itt, amit rögtön az
eszembe is juttattak.
- Figyelmet kérek! – állt fel az
első sorból Ji Min, mire mindenki elhallgatott. Szerencsére Ki Younggal az
utolsó előtti sorban foglaltunk helyet a srácokkal, így a lehető legtávolabb
kerültem attól a boszorkánytól. De mivel barátnőm izgatottsága kezdett rám is
átragadni, ahogy megláttam az egyetemet, inkább csendben maradtam és minden
figyelmemet a nőre összpontosítottam, még ha ez nehezemre is esett. – Mint azt
láthattátok, megérkeztünk a Koreai Egyetemhez, ahol a munkálatok fognak
zajlani. Minden holmitokat szedjétek össze és egy csoportként átvonulunk a
forgatási helyszínre! Senki ne maradjon le, és tartsátok a lépést, mert már így
is késésben vagyunk az ütemterv szerint! Szálljatok le a buszról!
A busz körülbelül ötven fős volt,
amivel a táncosok és a staff egy része is, mint például a tervezők érkeztek. El
lehet képzelni, mennyi időbe telt, míg ennyi ember összeszedte a cuccait és lekászálódott
a járműről. Hát, nem öt percbe, az is biztos…
- Menj már arrébb!
- Aú, az a fejem volt!
- Leadnád a kabátom?
Ilyenek és ehhez hasonló mondatok
hangzottak el pakolás közben. Ki Younggal felöltöztünk és magunkra kaptuk a
táskánkat, miközben arról beszélgettünk, milyen lehet a bálterem, amit előkészítettek
nekünk.
- Csak nyugodtan, hölgyeim! –
engedett előre Shin egy ravasz mosollyal, hogy le tudjunk szállni.
- Már gyakorolsz az úriember
szerepre? – kérdeztem szurkálódva, de bevágódtunk elé Ki Younggal, biccentve
egyet.
- Ezen nincs mit gyakorolni –
válaszolt Ki Young feje fölött a fiú, de csak felhördültem a szemen szedett
hazugságon. – Kinyitom az ajtót a hölgyek előtt, előre engedem őket és kihúzom
nekik a széket az asztalnál. Mi ez, ha nem a tökéletes úriember ismérve?
- A tökéletes csaló ismérve, aki
arra hajt, hogy minél hamarabb bejusson egy lány bugyijába – hallottam hátulról
Yul dörmögő hangját, amin felnevettem.
- Ott a pont! – tapsoltam egyet
és hátraböktem arrafelé, amerre a fiút sejtettem. Végül elérkeztem a lépcsőkhöz
és kiszabadultam a buszból, aminek kevésbé örültem, mint azt először hittem
volna. – Jézusom!
Egyből magam köré fontam a karomat
és dideregve álltam arrébb az útból, hogy a többiek is leszállhassanak. Nem
véletlenül siettek annyira az egyetemisták az egyik épületből a másikba. Olyan
hűvös, metsző szél fújt, hogy egy percbe sem telt és teljesen átfagytam.
- Szólt valaki az anyatermészetnek,
hogy már március van és nem december közepe?! – Shin is leugrott az utolsó
lépcsőfokról, majd a fejébe húzta a kapucniját, hogy védje magát a széltől.
- Hagyhatnánk neki egy üzenetet,
hogy ideje egy kis időjárás változásnak – didergett Hyun Woo, és magára
csavarta a vastag, kék sálját.
- Mindenki leszállt? – A szél
hozta felénk Ji Min hangját, mire mindannyian közelebb léptünk hozzá. – Akkor
most kipakoljuk a buszból a többi felszerelést, amikre szükség lesz majd!
Gyertek!
Nem láttam, hogy mi folyik ott
elöl, mert a többiek elállták az utat, de szép lassan mindenki kezébe került
egy zsák, egy doboz, vagy valami más. Persze, láttam a szemem sarkából, hogy
Jung Hee jó távol állt meg kis kompániájával, hogy még véletlenül se kelljen
cipekednie. Nam Gil nyújtott felém vagy nyolc ruhászsákot, amikben valószínűleg
a jelmezek lehettek, majd Ki Younggal is megismételte ugyanezt.
- Elbírjátok? – érdeklődött,
miközben egy nagy, fekete dobozt kapott fel, amit én meg sem tudtam volna
mozdítani.
- Persze, ezek könnyűek! –
mosolyogtam rá, majd dobtam egyet a kezemben tartott csomagon, hogy jobban
tudjam fogni. Habár kicsit túloztam, mert nem volt olyan könnyű, mint ahogy
első ránézésre tűnt. A sokrétegű ruha anyagnak azért megvolt a súlya, de inkább
a méretével volt probléma. Túl rövidek voltak a karjaim ahhoz, hogy kényelmesen
foghassam őket, de azért megoldottam. Ki Youngnak még rosszabb lehetett a
helyzete…
- Rendben, üres a tároló,
indulhatunk! – Csak ismét hallottam Ji Min hangját, de az előttem állóktól nem
láthattam. Mikor megindultak előttem, nem vesztegettem az időt, egyből követtem
őket.
- Milyen messzire megyünk? –
kérdeztem vacogva Ki Youngtól, akinek az arcáról még a márciusi szélvész sem
tudta letörölni a vigyort.
- Nem tudom, de ez fantasztikus!
– lelkendezett, mire majdnem leejtett mindent a kezéből.
- Óvatosan! – A könyökömmel
tudtam csak megtámasztani a zsákokat a kezében, mert az enyém is éppúgy tele
volt, mint az övé. – Ebben mégis mi a fantasztikus? Lefagy az orrom, az ujjaim
és már alig látok az erős szél miatt a szemembe gyűlt könnyektől!
- Persze-persze… - forgatta a
szemeit a lány, de aztán ismét vidáman fordult felém. – Ha Na, ez lesz az első
munkánk! Most már tényleg megtörténik! A ruhák, amiken éjt nappallá téve
dolgoztam, végre feltűnnek egy videó klipben! Ugyan nem saját tervezés, de
mégis én csináltam a saját két kezemmel. Végre valóra válik az álmom, még ha
kis lépésekben is!
Ahogy kifejtette, miért is
kellene örülnöm, elérzékenyültem rajta. Ki Youngban imádtam, hogy képes volt
valamiért ennyire rajongani, és hogy ennyire boldoggá tudták tenni akár az
apróságok is. De ez most nem apróság volt. Ő gyerekkora óta arra vágyott, hogy
divattervező és stylist legyen, és most elindult azon az úton végre, ami ehhez
vezet. Minden rosszat és negatívat félretett, hogy csak azzal foglalkozhasson,
ami örömet okoz neki, amit irigyeltem tőle.
Mégis, ahogy magamra
koncentráltam, rájöttem, hogy nem csak a hidegtől áll görcsbe a gyomrom.
Izgultam. Izgultam, hogy egy zenei klipben fogok szerepelni azokkal a fiúkkal,
akik nagyon is fontosak voltak számomra. Izgultam, hogy a legjobb teljesítményt
nyújtsam és a legtöbbet hozzam ki magamból a forgatás alatt. Izgultam, hogyan
fog zajlani egy videó elkészítése, mert még sosem láttam a saját szememmel. De
ez az izgatottság ahelyett, hogy félelemmel töltött volna el, inkább
adrenalinnal telítette el a szervezetem és az érzések, amik elleptek, mind csak
egy valamit erősítettek meg bennem. Ez lesz itt a kezdete valaminek!
- Igazad van! – bólintottam
hevesen és megböktem a vállammal a lányt, akire most először tényleg egy
őszinte vigyort vetettem.
De akármennyire is vártam már a
forgatást, azt még jobban, hogy végre fedett helyen legyünk. Mindenem
reszketett és a fogam is néha-néha összekoccant, már az sem tudta elterelni a
figyelmem, hogy az egyetem területét csodáljam. Csak azon járt az agyam, hogy
vajon melyik épületbe megyünk be végre, vagy hogy milyen jól esne most egy
bögre forró csokoládé, hogy felolvassza a megfagyott tagjaimat.
Végül ahhoz az épülethez
tartottunk, amit messziről is láttam a buszból, ahhoz a wales-i kastélyszerűséghez.
A buszon mindenkinek be nem állt a szája, de most mégis alig lehetett hallani
egy-két kósza mondatot az emberek közül. Valószínűleg mindenki takarékoskodott
az energiájával, hogy túlélje ezt a jégkorszakhoz hasonló időjárást.
Mikor az első emberek eltűntek a
bejáratnál, már szinte egy helyben ugráltam a sorban állás közben, hogy melegen
tartsam magam. Éppen az utolsók között mentem volna be a forgóajtón, mikor
valaki bevágott elém.
- Hé!
- Bocsi, az úriemberség
élet-halál szituációkban nem érvényes! – nézett hátra rám lila szájjal Shin,
miközben dideregve lépkedett előttem. Elmosolyodtam volna, ha nem féltem volna,
hogy attól lefagynak a fogaim.
Megkönnyebbülten léptem be a
széltől védett épület aulájába, ahol mindenki felszabadultan sóhajtozott, hogy
végre nem kell megküzdeniük a természet erejével.
- Életben maradsz? – vigyorogtam
rá Shinre, aki ledobva minden terhét, a kezeit a szája elé tartva lihegett
bele.
- N-nem tudom – dadogott a
vacogástól, de még így sem fogyott ki a hülyeségeiből. -, de összebújhatunk,
hogy melegítsük egymást, ha attól jobban éreznéd magad.
- Feltétlenül, de… – feleltem
ironikusan, de Ji Min erősen rikácsoló hangja félbeszakított.
- Kövessetek, ha mindenki
megérkezett már! – Elindultunk a nő után az épület belsejében, a kacskaringós folyosókon,
hogy megtaláljuk a báltermet. Természetesen nem egy kíváncsi tekintetet vontunk
magunkra a diákok körében, ami meglehetősen furcsa volt mindannyiunk számára.
Egyikünk sem számított még sztárnak, még csak gyakornokok voltunk, mégis úgy megnéztek
minket, mintha maga CL sétált volna végig közöttük.
- Hogy megbámulnak minket… -
suttogta nekem Ki Young, aki szintén feszélyezve érezte magát.
- Zavarba ejtő, az tuti –
válaszoltam és úgy tettem, mintha észre sem venném, hogy minden mellettünk
elhaladó ránk csodálkozik. Nem szedhettük eléggé gyorsan a lábunkat, mert
leszakadtunk a csoporttól és csak éppen láttuk néha az előttünk haladó Shin
hátát. Végül elértünk a megfelelő helyre, mivel egy nagy kétszárnyú ajtón
keresztül beléptünk egy zárt helyiségbe, amit be is csuktak mögöttünk, amint megbizonyosodtak
arról, hogy mi vagyunk az utolsók. Ha korábban az egyetem látványától leesett
az állam, hát akkor most a földet súrolta, ahogy megláttam, mit hoztak össze a
személyzet tagjai itt pár nap alatt a bálteremben.
A helyiség vagy hat méteres
belmagassággal rendelkezett, mivel egy díszlépcső vezetett fel a terem két
egymás melletti oldalát szegélyező karzati részhez az emeletre, ahonnan
tökéletes kilátás nyílhatott a lent tartózkodókra. Nem tudom, hogy ez a
hétköznapokban mi célt szolgálhatott, de most eszméletlenül feldobta az egész hely
hangulatát a leendő álarcos bálhoz. A lépcsőt és a karzatot körbefutó korlát
csupa absztrakt vonalakból és mintákból állt, csak néhol fedeztem fel bennük
egy-egy levél-, vagy virágformát, amit kifaragtak a sötét - szinte feketére
festett – fából. A padlót és a lépcsőt szintén sötét járólappal burkolták le,
amibe a szürke különböző árnyalataiban játszó minták keveredtek, feldobva az
egyhangú színvilágot. A falat ezzel szemben a világosszürkéhez közel álló színű
terméskővel borították be, így tovább erősítve a kastélyszerűség érzetét.
Ez viszont csupán az eredeti
helyiség volt, ezt a P.S. emberei és munkásai pár nap alatt még varázslatosabbá
tették. A korlátra bordó és fehér szatén szalagok kerültek, egy-egy csokor
művirággal, ami szinte már igazinak hatott. Felfedeztem bennük a rózsát,
margarétát, szegfűt és a fréziát, aminek azt sem tudtam, hogy egyáltalán ismerem
a nevét. A falakon ugyanolyan szatén szalagok díszelegtek, mint a korláton,
hogy a komor és üres helyekbe egy kis életet leheljenek. Az ablakok megvoltak
vagy két méter magasak és a fény nagy része azokon keresztül áramlott be, még
ha egy fátyolszerű, fehér függönnyel is takarták el őket. Vagyis csak áramlott
volna, mert a kinti sötét felhők miatt már reggel fél nyolckor olyan érzése
támadt az embernek, mintha a nap lenyugodni készülne. A helyiségben a fal
mentén több helyen is egy-egy fehér anyaggal borított, magasított koktélasztalt
helyeztek el, amin egy középen virító csokor körül egy csomó pezsgős pohár
álldogált magányosan – valószínűleg az iszogatás imitálása végett. Azon az
ajtón kívül, amin bejöttünk, még kettőt fedeztem fel. Az egyik egy kisebb
helyiség felé nyílt, ahova a megérkezett emberek áramlottak befelé, hogy letegyék
a terhüket, míg a másik az udvarra nézett. És akkor persze nem hiányozhattak a
forgatáshoz szükséges kellékek sem, mint kamerák, sínek, amiken az előbbiek
futnak, reflektorok, paravánok és még sok egyéb dolog, amiről fogalmam sem
volt, hogy micsoda.
Ezen felül mindenki oda-vissza
rohangált, kiáltoztak egymásnak az emberek, tiszta őrültek háza volt. Igaz,
hogy a táncosok és a staff egy rész még csak most érkezett meg, de már voltak
olyanok, akiknek jóval korábban kezdődött ma a munkája. A nagy sürgés-forgás
miatt csak pár pillanat után vettem észre, hogy a terem túlvégén egy színpadot
állítottak fel, amin hangfalak és hangszerek foglaltak helyet. Egyből a
torkomba ugrott a szívem, mikor rájöttem, hogy ez mit is jelent. A STAND UP
hangszerei voltak és akkor a srácoknak is itt kellett már lenniük – mivel egy
tapodtat sem mozdulnának az értékes eszközeik nélkül. A nyakamat nyújtogatva
néztem körül, hátha megpillantom egyiküket. Na jó, ne áltassuk magunkat, mert
pontosabban csak egy személy gondolatára vert olyan hevesen a szívem és ugrott
a pulzusom az egekbe.
- Még biztos nem érkeztek meg, ne
keresd őt! – kuncogott bele a markába képletesen Ki Young, mivel a kezében még
mindig ott pihent az a sok ruhászsák.
- Már itt vannak a hangszerek,
szóval ők sem lehetnek messze – motyogtam magamnak, de tényleg nem szúrtam ki a
banda egy tagját sem az emberek között, amitől csalódottság uralkodott el
rajtam akaratom ellenére is.
- Mondtam, hogy ne éld bele magad
– ingatta meg a fejét a lány. – Nekünk korán itt kell lennünk, hiszen a staff
tagjai vagyunk, de ők jöhetnek később is.
- Igaz… - sóhajtottam egyetértően
és egyből leeresztettem, akárcsak egy lufi.
- De cuki vagy, hogy ilyen
izgatott lettél egyből – nevetett rajtam barátnőm és kihívóan húzogatta a
szemöldökét.
- Nem is! – tagadtam le rögtön,
de éreztem, hogy a pír elönti az arcomat.
- Hogyne… - hagyta rám, amivel
meg is nyerte a szócsatát, mert nem tudtam rá mit felelni. Ki Young végül
vidáman megindult a többiek után a bálterem melletti helyiségbe, hogy lerakja a
terhét, amit eddig tartott.
A szemem követte a lány könnyed
lépteit, míg el nem takarta előlem a személyzet sürgölődő forgataga. Még
egyszer gyorsan körbepillantottam, hátha meglátom azt a búzabarna fejet, amit kerestem,
de hiába. Mély lélegzetet véve nyeltem vissza a keserűséget és próbáltam nem a
tegnap estére gondolni, de nem jártam sok sikerrel.
Miután Kyu Hyun elhagyta a
szobámat, percekig csak magam elé bámultam, igazán fel sem fogva, hogy mi
történt. Nem tudom, hogy Ki Young az ajtó előtt állt-e vagy sem, de miután a
fiú elment, ő szinte azon nyomban fel is bukkant és kérdésekkel kezdett
bombázni. Kellett egy kis idő, míg összeszedtem magam, de aztán elmeséltem neki
mindent és jó részletesen kitárgyaltuk a dolgokat. (Természetesen, amit Kyu
Hyun csak nekem mondott el, az a mi kis titkunk maradt a fiúval, még
barátnőmnek sem említettem meg.) Mindazonáltal szükségem volt valaki más
véleményére is a történtekről, különben ezer és egy dolgot ki tudtam volna
hozni abból a másfél órából, amit együtt töltöttünk. Arról nem is beszélve,
hogy úgy éreztem, lassan sokkal közelebb áll hozzám Ki Young, mint So Ha – aki
teljesen eltűnt az éterben már hetek óta -, és bátrabban osztottam meg vele a
gondolataimat, mint korábban a másik lánnyal.
Végül Ki Younggal arra jutottunk,
hogy nem szabad elbíznom magam, mert ez Kyu Hyun részéről még semmi biztosat
nem jelentett, csak annyiban kaptam megerősítést, hogy nem csak egy érdekes
játék és szórakozás vagyok számára, hanem sokat jelentek neki. Ennél többre meg
ne igen számítsak egyelőre, mert csak csalódás fog érni. Persze nem felejtette
el hangoztatni vagy százszor azt sem, hogy ő bizony megmondta, hogy csak
mérgünkben vágtunk egymás fejéhez mindenfélét, arról nem is besszélve, hogy ő
pontosan látta már a kezdetektől fogva, mennyire tetszik nekem a srác. Ezt
ugyan nagylelkűen szó nélkül hagytam, mert ha én nem tudtam, hogy mit érzek
iránta, ő ugyan honnan sejthette volna? Viszont ennek ellenére nagyon is boldog
volt, hogy mindent megoldottunk Kyu Hyunnal, kibékültünk, sőt még annál több is
történt – nem hagytam ki azt a pár csókot sem, ami elcsattant köztünk, hiszen
milyen barátnő lennék, ha a szaftos részleteket megtartanám magamnak? Annak meg
kifejezetten örült, hogy végre ráébredtem, szerelmes vagyok a fiúba…
Még mindig furcsa volt így
gondolnom Kyu Hyunra… Szerelmes voltam belé. Hihetetlen!
A gondolatra mégis mintha ezer
pillangó kelt volna életre a gyomrom mélyén és mosolyt csalt az arcomra már a
csókunk emléke is. Minden rossz dolog ellenére, ami mostanában történt, ez a
mai reggelem volt a legboldogabb. Az apámmal a veszekedések, az ügynökségnél
nehezen megszerzett gyakornoki pozícióm, Go Jin, Se Ri, Jung Hee és Ji Min
felbukkanása és ármánykodásai, a vita Kyu Hyunnal és a tegnapi szörnyű hírek
mind semmiségnek tűntek hirtelenjében. Még ettől a szörnyű szerelmi háromszög
jelentette tehertől is megszabadultam, habár ezért még mindig fájt a szívem. Ha
nem is voltam szerelmes Se Jooba, nagyon fontos volt számomra és mérhetetlenül
nagy bűntudatom volt azért, amit vele tettem. A szakításunk után ugyan
találkoztunk már, de nem igen beszéltünk, és kínosan éreztem magam a közelében.
Ki Young szerint nem ártana tekintettel lennem rá, például ne faljuk egymást
Kyu Hyunnal a szeme láttára (amit ugyan nem tudom, honnan az ördögből vett,
hogy ezt tennénk), de végül is azt sem várhatja el tőlem a fiú, hogy örök
szüzességet fogadjak és soha többé ne legyek senkivel sem. Pontosan tisztában
volt azzal, miért szakítottunk, így azzal is, hogy Kyu Hyun mennyit jelent
nekem. De ennél használhatóbb tanácsa nem volt a lánynak, ezeket meg szintén
tudtam magamtól is…
A lényeg, hogy boldog voltam.
Régóta most először éreztem azt, hogy az életem végre a helyes kerékvágásban
van és ennél már csak jobb lehet. Megkönnyebbültem, egy nagy teher hullott le a
vállamról és kiegyensúlyozottabbnak éreztem magam emiatt. Nem mondom, hogy
minden rendbe jött, de azért egy nagy lépést tettem meg, hogy ez igaz legyen.
A további töprengés helyett,
inkább nagyot sóhajtva döntöttem hátra a fejem, hogy energiát gyűjtsek a mai
naphoz, de mikor kinyitottam a szemem, elnyílt szájjal bámultam felfelé. Az
egész helyiséget megnéztem korábban, de a mennyezet valahogy kimaradt, mert
annyi minden volt idelent is, amin elcsodálkozhattam, hogy eszembe sem jutott
felpillantani.
De ha nem nézek fel, akkor
lemaradtam volna arról, amit most elképedve vizslattam. A mennyezet egy
kupolában teljesedett ki, ami csupa ólomüvegből állt és színes mintákat vetett
a falakra a beszűrődő kevéske fény. Gyönyörű volt, ahogy a színek
kiegészítették egymást, absztrakt mintát alkotva, vagy nem is… ha jobban
szemügyre vettem, akkor láthattam, hogy egy csodálatos kertet ábrázol, ahol a
legkülönfélébb növények kaptak otthont. Középen, a legmagasabb ponton pedig a
napot ábrázolták, ami előtt egy madár szárnyalt át sebesen, szinte félve attól,
hogy megégeti a nap melege. A kupola kisebb volt, mint a lenti térség, így a
terem közepén foglalt helyet, a födém többi részéről pedig hatalmas, több
szintes csillárok függtek, amelyek elektromossággal működtek a régi gyertyás
megoldás helyett.
- Azta… - nem bírtam megállni és
körbe forogtam, hogy mindent jól láthassak, de közben sikeresen háttal nekimentem
valakinek. – Bocsánat!
- Tetszik? – Gyengéd kezek
simultak a karomra és kirázott a hideg attól, ahogy ezt az egy szót kiejtette,
miközben a lélegzete a fülemet csiklandozta. Rögtön vágtam egy száznyolcvan
fokos fordulatot, hogy megbizonyosodhassak arról, ki az. Bár nem mintha egy
szemernyi kételyem is lett volna az ismeretlen kiléte felől.
- Igen, nagyon is – mosolyodtam
el rózsaszín fejjel, a vér az ereimben pedig ezerrel száguldozott.
Kyu Hyun pontosan abban az
öltönyben feszített, mint amit a fotózáson is viselt, és ha lehetséges volt
egyáltalán, akkor még jobban nézett ki, mint akkor. (Ennyit arról, hogy a
sztároknak elég csak később jönniük, drága Ki Young!) Egy laza mosolyt vetett
rám, majd kivette a kezemből a zsák ruhát, mire értetlenül néztem rá.
- Mit csinálsz?
- Segítek – kacsintott, majd
elindult a szomszédos helyiségbe, ahol eltűntek a többiek is.
- Elbírtam volna egyedül is –
dünnyögtem, de azért utána eredtem. Zavarban éreztem magam mellette, de mégis
olyan édes érzés volt ez, amit nem cseréltem volna le másra.
- Tudom, de nem cipekedhet a
drága szerelmem egymaga – jelentette ki kedvesen, mire a torkomon akadt a…
fogalmam sincs, micsoda, de köhögő rohamban törtem ki az előbbiek hallatán. Az
arcom vörösen lángolt, ahogy ránéztem a fiúra, miután kissé enyhült a
köhögésem. Kyu Hyun elnevette magát és még párszor hátba vágott, de így is csak
nagy szemekkel meredtem rá. Ez meg mi a fene volt?! – A klip története szerint
a szerelmem vagy, nem, csillagom?
- Áh, d-de, persze, én is e-erre
gondoltam. – A habogásom borzasztó volt és ha lehettem volna annál is pirosabb,
mint ami jelenleg voltam, akkor most biztosan sikerült volna! Ekkora marhát,
mint én! Elég pár csók és azt hiszem, hogy kifordult a világ önmagából és Kyu
Hyun ilyeneket mond nekem. – Csak félrenyeltem.
Alig bírta visszafogni a röhögését,
ezt tisztán láttam rajta, de legyen a javára írva, hogy legalább próbálkozott.
- Aha. – A szeme csillogásából
láttam, hogy rettenetesen élvezi az egész helyzetet és pár pillanat múlva már
én is magamban mosolyogtam a félreértésen. – Izgulsz már a forgatás miatt?
- Fú, ne is mondd! – haraptam
bele az ajkamba idegesen. – Ahogy megláttam ezt a helyet, rájöttem, hogy ez
most már valóságos és tényleg itt vagyok. Nem csak egy álom…
Kicsit később, de én is pontosan
megértettem azt, amit Ki Young próbált elmagyarázni korábban. Azt a bizsergést
a gyomrom tájékán, a remegő ujjakat és azt az izgatottságot, ami átjárta minden
idegsejtemet.
- Akkor számíthatok arra, hogy
mindent beleadsz ma a munkába? – nézett rám kérdőn, ahogy megállt az ajtóban.
- Persze! – vágtam rá sértetten,
hogy azt feltételezi rólam, csak félgőzzel dolgozok.
- Akkor is, ha le fogják ordítani
a fejed, mert nem jól csinálsz valamit?
- Persze!
- Akkor is, ha valami olyat kell
megtenned, ami nem igazán tetszik? – kérdezte összevont szemöldökkel, de a
válaszom nem volt olyan határozott, mint kellett volna.
- Persze.
- Akkor is, ha meg kell
csókolnod?
- Persz-
- Helyes! – csapott le hirtelen
elégedetten a srác és egy hatalmas vigyorral az arcán nézett rám.
- Hogy micsoda? – A hangom egy
igen magas tartományba ugrott és ledöbbentem, amint felfogtam, miről is beszélt.
– Ez csak vicc volt, ugye?
- Ki tudja? – húzta fel a vállait
ártatlanul és még mindig olyan sejtelmesen mosolygott rám, ami nagyon nem volt
ínyemre.
- Kyu Hyun, ne szórakozz velem! –
pirítottam rá, de inkább ijedt volt a hangom, mintsem fenyegető.
- Hogy merészelnék ilyet tenni?!
– Hatalmasra tágult szemekkel nézett rám, mint aki megrémült, hogy ilyesmi
egyáltalán megfordult a fejemben.
- Csak vicceltél – jelentettem ki
és magamat győzködve bólogattam, ami kifejezetten szórakoztatta. – Hülye
humorérzéked van, ennyi az egész.
- Kikérem magamnak, rémesen jó
humorérzékem van! – mondta látszólag felháborodva.
- Az, rémesen jó… - dünnyögtem
fintorogva, de még mindig nem voltam biztos benne, hogy az előbbi párbeszédünk
tényleg csak poén volt-e, vagy komoly. Így akármennyire is próbáltam erős
maradni, félve néztem a fiúra és kibukott belőlem a kérdés. – De csak
vicceltél, ugye?
De ahelyett, hogy válaszolt
volna, csak egy mosolyt villantott rám, majd belépett abba a szobába, ahol a
többiek eltűntek és igazság szerint már nagyban folyt a munka. A helyiség egy
részét paravánokkal választották el, valószínűleg a női és férfi öltöző
gyanánt, amit piktogramokkal jelöltek meg. A többi helyen mindenféle
felszerelés hevert szanaszét, számomra a legnagyobb káosznak tűnt, de
valószínűleg megvolt a maga rendszere. Egy pillanatra még azt is elfelejtettem
a nagy fejetlenségben, hogy éppen miről folyt a szó Kyu Hyunnal köztünk.
- Ha Na – Ji Heon rendező lépett mellém
a semmiből, ahogy meglátott, de még üdvözölni sem maradt időm, mert belém
fojtotta a szót. -, te is megvagy végre! Ideje, hogy felkeresd a stylistot,
fodrászt, sminkest és a többit, mert veled kell a legtöbb időt eltölteniük,
hogy elkészülj.
A férfi megragadott a vállamnál
fogva és elkezdett tolni a női részleg felé, mit sem törődve azzal, hogy
otthagyjuk Kyu Hyunt egy adag ruhával a karjaiban. Még a vállam fölött egy
utolsó pillantást vetettem rá, de csak egy félmosolyt küldött felém és egy
baljós érzést hagyott a szívemben. Mi van, ha igaz, amit mondott?
Viszont nem volt több időm ezen
töprengeni, mert Ji Heonnal együtt egy ismerős alakhoz verekedtük át magunkat
egy csapat lányon, akik éppen azon tanakodtak, hogyan is kellene belebújniuk a
ruhájukba.
- Ri Jin, meghoztam a
főszereplőt! – kiáltotta el magát a férfi izgatottan. Az említett pedig egy
tűpárnával a kezén igazította meg pont Jung Hee ruháját, aki már teljes díszben
volt. Hát persze, hogy neki kellett lennie az elsőnek… De azért azt elismertem,
hogy jól állt neki az a kék selyemruha, amit kapott, míg hosszú haját egy
szoros kontyba fogták. A kezében tartotta az öltözékéhez tartozó sötétkék
maszkot is, és csak egy dühös pillantást vetett rám, ahogy meglátott. – Van
bőven idő, hogy rendbe szedjétek a lányt, mert először úgyis felvesszük a
bandát, ahogy eljátsszák a Look at me számot.
- Értettem, rendező úr! –
bólintott Ri Jin fel sem nézve a férfira. Ji Heon pedig olyan gyorsan tűnt el,
miután lepasszolt Ri Jinnek, mint ahogy felbukkant, mivel bizonyára meg is
indultak a munkálatok a forgatás elkezdéséhez. A nő elharapott egy cérnát, ami
kilógott Jung Hee ruhájából és vállon veregette a lányt. – Kész vagy, jöhet a
következő!
Jung Hee lelépett a Ri Jin
mellett elhelyezett pódiumról és nem tudta megállni, hogy elhaladtában ne
jöjjön nekem a vállával, csak hogy kötekedjen. Ez akár még tűnhetett volna véletlennek
is egy ártatlan szemlélő számára, de ha hangosan mond valamit, az már nem, így
maradt ennél a megoldásnál, hogy kifejezze az ellenszenvét. Úgy bámultunk
egymásra, mintha fel akartuk volna nyársalni a másikat, egészen addig, míg egy
számomra nem is annyira ismeretlen lány váltotta fel Jung Heet Ri Jin kezei
között. Az a lány volt az, aki felkérte Se Joot a gyakorlás során és akire
rettentő féltékeny voltam emiatt. Csodaszép volt a halvány rózsaszín, szatén
ruhában, akár egy tündér és a feltűzött, barna haja akár illett volna
Anasztázia hercegnő koronázására is. Sminkje halvány és természetes hatást
kölcsönzött arcának, ami tökéletesen passzolt a stílushoz, amit képviselt. Irigykedve
pillantottam rá, hogy vajon mindenkit ilyen eszméletlenül széppé tud-e
varázsolni egy egyszerű báli ruha?!
- Szia! – köszönt rám kedvesen,
mire egy mosolyt erőltettem az arcomra és viszonoztam a gesztust. Végül is,
miért legyek vele undok, ha nem adott rá okot? – Ha Na vagy, igaz?
- Szia, igen – bólintottam.
Akármennyire is igyekeztem, nem tudtam felidézni a nevét, pedig tisztán
rémlett, hogy megemlítette, mikor Se Jooval táncolt. – És te?
- Shin Ji Hyun – mutatkozott be
és kezet ráztunk. -, örülök, hogy megismerhetlek.
- Én is! – és a mosolyom már
őszinte is volt. Bájosnak és barátságosnak látszott, nem úgy, mint a többi lány
némelyike. – Nagyon jól áll ez a ruha neked.
- Köszönöm – sütötte le a szemét.
-, mindig is szerettem volna hasonlóba belebújni. De te biztos még ennél is
szebb leszel, hiszen te vagy a főszereplő, aki elcsavarja a fiúk fejét.
- Ugyan! – legyintettem, mert
erre nem tudtam mit mondani, ami nem tűnt volna álszentnek.
- Melyik a te ruhád? –
érdeklődött egy állvány felé pillantva, amin rengeteg ruhászsák lógott, de csak
pár darabban volt benne a jelmez, a többi már üresen himbálózott. Közelebb
léptem, hogy szemügyre vegyem őket és nem okozott gondot megtalálni köztük az
enyémet, amit le is emeltem a rúdról. – Váó, tényleg gyönyörű!
- Igen, remek munkát végeztek
vele – ismertem el és kissé elégedettebben helyeztem vissza a fogasra, hogy így
lenyűgöztem vele Ji Hyunt. Habár nem mintha bármi közöm is lett volna ehhez a
sikerhez…
- Mi lenne, ha befejeznétek a
trécselést? Így is több mint két óra lesz, mire elkészülsz, Ha Na - mondta
türelmetlenül Ri Jin és morogva folytatta tovább Ji Hyun karcsú derekára a ruha
igazítását.
Viszont én tanácstalanul néztem
körbe az elzárt, szűk helyen, hogy mit is kéne csinálnom. Több fodrász
dolgozott egyszerre a lányok haján, kaptak egy enyhe sminket, majd felvették a
ruhát, amit utána Ri Jin igazított rájuk, végezetül pedig az apróbb kellékeket
aggatták magukra, amiket az ügynökség hozott. Akár egy olajozottan működő
gépezet.
- Először a fodrászhoz menj! –
sietett segítségemre Ri Jin, mikor meglátta, hogy még mindig itt álldogálok
mellette. Így azonnal beálltam a sorba, hogy ismét azt a gyönyörű hajkoronát
varázsolják a fejemre, mint a fotózáson.
- Te vagy a főszereplő, igaz? –
szólított meg az egyik lány, aki éppen Chae Ah haját sütötte loknikba, amitől
még nagyobbnak hatott az arca, mint amúgy volt.
- Igen – bólintottam idegesen
egyet.
- Akkor menj át a férfi
részlegre, mert ott van Ho Won, aki múltkor elkészítette a hajad! – mutatott a
paraván túloldalára, mire csak egy nagyot nyeltem.
Át a fiúk oldalára? Nem igazán
voltam oda az ötletért, de nem mintha lett volna más választásom. Így
megerőltetve magam, megindultam a kis férfi jellel ellátott részleghez. Pont
abban a pillanatban felcsendült egy gitár hangja a bálteremben, amihez utána
még másik kettő csatlakozott, végezetül pedig a dob is beszállt a játékba.
Legszívesebben kikukucskáltam volna, hogy meglessen a fiúkat, mint ahogy sokan
tették azok közül, akik már elkészültek, de más dolgom volt.
Akármennyire is az volt most a
feladatom, hogy a férfi részlegre jöjjek, mégis settenkedésnek hatott a mozgásom,
mintha tilosban járnék. Egy-két srác érdekesen nézett rám, valószínűleg az járt
a fejükben, hogy mit keresek itt, de a szemem a fodrászt, Ho Wont kutatta.
- Te meg mit csinálsz itt? –
fogták meg a karomat, mire nem szégyellem, de felsikkantottam.
- Rám hoztad a frászt! –
sziszegtem Ki Young arcába, aki értetlenül mustrált végig. – Ho Wont keresem,
azt mondták, hogy itt van.
- Gyere, erre van! – kézen fogott
és az egyik sarok felé vezetett. – Amúgy ez kész mennyország, Ha Na! Ha nem
lenne nekem Baek Ho… Édes jó anyám, nézz csak körbe!
Hát nem kellett kétszer mondania,
mert kérés nélkül is körbefuttattam volna a tekintetem, és mindenhol izmos
testek sokasága tárult a szemem elé. Hol egy szálkás láb, hol egy feszes fenék,
hol pedig olyan kockás has virított, hogy csorgattam a nyálam utánuk. Teljesen
megértettem Ki Young rózsaszín arcát és csillogó szemeit, ahogy nem tudott
betelni a látvánnyal.
- Akkor mázli, hogy a fiúkhoz kerültél
– mosolyogtam cinkostársra lelve a lányban. -, a lányoknál kész őrültek háza
van.
- Oh, nehogy azt hidd, hogy itt
más helyzet, mindenesetre legalább a látvány jobb! – nevetett rám és
megállított egy férfi mellett. – Uram, itt van a főszereplő!
- Üdvözlöm! – köszöntem a
férfinak, aki pár napja igen jó benyomást tett rám, és most éppen Shin haját
bűvölte. Már nem is szólítanak a nevemen, csak főszereplő lettem, csodás!
- Áh, örülök, hogy látlak,
Bogaram! – mosolygott rám ráncokba gyűrődött szemeivel. Ritka volt ebben a
világban és munkakörben egy idősebb személy, de Ho Won közéjük tartozott. A
Bogaram elnevezésre elmosolyodtam, mert tényleg úgy hatott, mintha csak egy
nagypapa üdvözölné az unokáját. – Ki Young, szólnál Ji Eunnek, hogy egy gyors
manikűrt kell csinálnia Ha Nanak?
- Természetesen – bólintott
barátnőm és már el is tűnt.
- Egy pillanat, csak még
befejezem az úr frizuráját – kért egy kis időt még Ho Won, hogy elvégezze az
utolsó simításokat Shinen, aki úgy nézett ki, mint aki valamin nagyon töri a
fejét.
- Nyugodtan! – küldtem a férfinak
egy mosolyt, majd sóhajtva néztem végül Shinre. – Mondd, mert látom, hogy alig
bírod visszafogni magad!
- Csak kíváncsivá tettél –
előrébb hajolt volna, de Ho Won a homlokánál fogva visszatolta a székbe, hogy
ne mocorogjon.
- Mégis mivel?
- Mire lehetsz képes, ha
megkaptál egy főszerepet rögtön a gyakornokságod elején? – egyértelműen arra
ment ki a játék, hogy cukkoljon, viszont a szavaitól mégis kellemetlenül
elszorult a torkom.
- Miért érdekel ez téged ennyire?
– igyekeztem a könnyedség látszatát kelteni, de éreztem a feszültséget a
hangomban.
- Mert mindenki mást is ez
érdekel – felelte nemes egyszerűséggel pont azt, amire számítottam. – Alig
várják, hogy bizonyosságot szerezzenek arról, hogy csak a kapcsolataid, vagyis
az apád miatt kerültél ide, vagy van tehetség is amögött, amit látnak.
Ha nem lett volna az az alapzaj,
amit a készülődés okozott, akkor bizonyára hallotta volna, milyen hangosat is
nyeltem. Hirtelen nem tudtam, mit mondjak, mert nem volt annyi önbizalmam, hogy
azt feleljem, a tehetségem miatt. Pontosan tisztában voltam vele, hogy ha Se
Joo nem említi meg Ji Heonnak, hogy az igazgató lánya vagyok, akkor semmiképpen
sem halászhattam volna el Se Ri elől a szerepet.
- Kész is van – szólalt meg Ho
Won és elégedetten szemlélte, mit alkotott. Shin hullámos, fekete haját
művészien rendezte el, amitől a fiú egész jóképűnek hatott és sokkal komolyabb
kinézetet kölcsönzött neki, mint amilyen valójában volt. Ő magának is tetszett
az eredmény és megköszönve állt fel a székből. – Gyere, Ha Na, te jössz!
- Igazság szerint többen
voksoltak amúgy a bukásodra – mondta minden figyelmeztetés nélkül a srác, mikor
leültem Ho Won kezei közé. Megdermedtem a mozdulat közben és tág szemekkel meredtem
rá, amint karba font kézzel nézett vissza rám.
- Voksoltak? Ezt meg hogy érted?
- Tudod, van ez a kis fogadás a
táncosok között – kezdett bele, és már az eleje nem tetszett. -, miszerint
elbuksz a forgatáson, vagy sikeresen végigcsinálod-e.
- Ebben mindenki részt vesz? –
undorító volt, hogy a hátam mögött ilyesmit csináltak, de az még inkább
elszomorított, hogy a barátaim egy része is tagja volt ennek a felháborító
játéknak. - Egyáltalán mióta szervezed ezt?!
- Hé, kislány, nem én szerveztem,
kikérem magamnak! – csitított le Shin, mikor észrevette, mennyire megbántott ez
a fogadás dolog.
- Sajnálom… - kértem bocsánatot
azonnal, mikor rájöttem, hogy bakot lőttem. Ho Won már nagyban nekiállt a
hajamnak, nem igen érdekelte, miről folyik a társalgás, míg ő végezheti a munkáját.
- Nem gond, majd jóváteszed
valahogy! – nézett rám vidoran. – Amúgy csak ma reggel hallottam hírét, és a
legtöbben megtették a tétjeiket. Még a staff többi tagja között is akadtak
olyanok, akik belementek a fogadásba. Ahogy értesültem róla nem sokkal
korábban, hetven-harminc arányban ellened fogadtak.
Rettentően dühített, hogy mások
azon szórakoznak, ami nekem nagyon is fontos volt, arról nem is beszélve, hogy
a STAND UP teljes létszámú csapatának utolsó comebackjéről volt szó.
- És ezt miért is mondtad el
nekem? – Senki nem szólt róla egy szót sem, ő meg csak így elárul mindent? Shin
nem volt a szívem csücske, sokszor szekáltuk egymást, de alapvetően rendes
volt. Mégsem bíztam meg benne száz százalékig.
- Beszéltünk a srácokkal és nem
tartottuk fairnek, hogy a tudtod nélkül történnek a dolgok. Így ezen akartunk
segíteni. – Az a mosoly, ami megjelent a szája szegletében, meglehetősen
számító és egyben ijesztő is volt.
- Jung Shin, itt az öltönyöd! –
kiáltotta Hyun Woo a helyiség másik végéből egy zsákot felmutatva. – Gyere már,
haver!
- Bocsi, szépségem, de mint
látod, mennem kell – fordított hátat, és még az sem érdekelt, hogy minek
szólított az előbb.
- Shin! – kiáltottam utána, még
egy dolog miatt, amiben félig-meddig biztos voltam. Megtorpant és kíváncsian
nézett rám, mit akarok még tőle. – Te mire fogadtál?
- Mondtam, hogy majd valahogy jóváteszed
a dolgokat. – Egy csintalan vigyorral hagyott egyedül, ami még furcsa módon
boldoggá is tett. Ő és valószínűleg a srácok is mellettem álltak, és azt
akarták, hogy sikerrel járjak. Nem véletlenül mondta el Shin, hogy min
ügyködnek a hátam mögött a többiek. És eszem ágában sem volt cserbenhagyni
őket! Ha bele is döglök, akkor is úgy fogok szerepelni, hogy mindenkinek leesik
majd az álla tőlem!
Miután Shin távozott, megérkezett
Ji Eun és nekilátott újralakkozni a körmöm, ami a napokban teljesen tropára
ment. Természetesen egész végig azt kellett hallgatnom megint tőle, hogy milyen
borzasztóak a körmeim és mennyire nem fordítok időt az ápolásukra. Amiben ugyan
igaza is volt a nőnek, de nem igazán hatott meg a dolog. Körülbelül egy órába
telt, mire Ho Won megint azt a csodálatos hajkölteményt varázsolta a fejemre,
amit nem győztem dicsérni, mikor végzett. Ji Eun szerencsére hamarabb
elrendezte a körmeimet és le is lépett, aminek kifejezetten örültem, mert elegem
volt már a panaszkodásából. Ezután ide hívták Ga Eunt, aki ugyanazt a kihívó és
csábító sminket készítette el, amit a fotózáson.
Közben pedig az öltöző helyiség
egyre jobban ürült, mert ahogy készültek el az emberek, át is mentek a bálterem
részhez, hogy ott nézzék a felvételek elkészítését a srácokról. Így
szerencsémre már csak páran maradtak a női részen, mikor átcaplattam, hogy
felvegyem a báli ruhámat, amit már nagyon vártam. Az a vörös ruha valami
elképesztő volt és alig bírtam kivárni, hogy ismét felhúzzam magamra. A ruhászsákból
kikaptam a vörös magas sarkút, belebújtam, majd Ri Jin segítségével magamra
öltöttem a báli ruhát is. Végezetül elhelyeztem a kontaktlencsét, az ékszereket
és a stylist további közreműködésével anélkül felkötöttem a fejemre az álarcot,
hogy tönkretettem volna a hajam.
- Ezek itt mik? – kérdezte Ri Jin
kíváncsian mutatva a karomra.
- Oh! Hogy ezek? – Kínosan
feszengve álltam a nő tekintetét. – Csak egy kis karmolás nyom, semmiség!
Próbáltam úgy tenni, mintha nem
számítanának a halvány rózsaszín csíkok a karomon, amik a Se Ri–Jung Hee–Chae
Ah incidensből származtak. Ugyan a felrepedt ajkamon a seb már egész jó állapotban
volt, mondhatni alig látszott, a rúzs pedig még a maradék nyomát is elfedte,
így szerencsére Ji Heon nem is tett rá megjegyzést. A bordámba pedig már csak
néha nyilallt bele enyhe fájdalom egy-egy rossz mozdulat során.
- Ezeket el kell tüntetni
valahogy, nem látszódhatnak! – Úgy nézett rám, mintha teljesen megőrültem
volna, hogy így akarok mutatkozni mások előtt, és azonnal keresett egy
megfelelő színű alapozót, amivel eltakarta a verekedés maradványait. – Így már
mehetsz is, de legközelebb ne vakarózz ilyen erősen, hogy nyoma maradjon!
- Persze… - bólogattam
megsemmisülten, majd égő fejjel, a ruhám alját megfogva indultam el a bálterembe.
Mikor végre beléphettem a
terembe, ahol a STAND UP szorgosan játszotta a számukat már legalább két órája,
minden lényegtelen gondolat kireppent a fejemből. A sok táncos és a staff többi
tagja miatt nehézkesen férkőztem át az emberek között, hogy láthassam is a
fiúkat, amint a felvétel zajlik, ne csak halljam őket. Már mindenki teljes
készenlétben volt, mindenhol jólöltözött, elegáns, öltönyös férfiakba és
csinos, elragadó, báli ruhát viselő nőkbe botlottam. Leginkább a srácok
próbáját nézték és hallgatták a zenét, de sokan közben halkan sugdolózva
beszélgettek. Nem ismertem fel mindenkit, mert legtöbbjükön már az álarc is
fent volt, de aztán megláttam egy ismerős, hullámos loboncot, így inkább arrafelé
vettem az irányt.
- Na, mi a helyzet? – suttogtam
Shinnek, miközben oldalba böktem. Összerezzent az érintésemre és dühösen
fordult felém, de valószínűleg azt sem tudta hirtelen, ki lehetek, mert csak
összeszűkült szemmel vizslatott.
- Ha Na? – kérdezett rá végül
bizonytalanul.
- Örülök, hogy ennyi idő után
azért megismersz – hurrogtam le, de valaki más szólított meg utána.
- Ha Na, te vagy az? – kérdezte
egy másik fiú, akiben Nam Gilra ismertem. Csak ekkor láttam meg, hogy a srácok
egy csoportba tömörültek és mindenki itt volt. És hát mindegyikük fantasztikusan
festett, el kellett ismernem. Gyenge pontom volt, ha egy pasi öltönyt húzott
magára, mert akkor valahogy ezerszer helyesebbnek hatott. De itt nem, hogy egy,
egyből egy tucatot kaptam belőlük!
Miután felfedeztük egymást a
többiekkel is, megkértem Nam Gilt, hogy tartson egy kis helyzetjelentést, hogy
állnak Kyu Hyunék a felvételekkel.
- Lassan be kellene fejezniük,
mert már több szögből, más-más megvilágítás mellett is felvették őket,
távolabbról, közelebbről, szóval szinte az összes elképzelhető módon – avatott
be, majd félrebillentett fejjel vizslatott. – Valami olyan fura rajtad…
- Biztos a kontaktlencse –
legyintettem, mikor ráébredtem, mi zavarhatja.
- Tényleg! – esett le neki a
tantusz végre. – Tök jól áll amúgy!
- Köszi!
- Hallottam, hogy Shin elmondta a
fogadás dolgot – még halkabbra fogta a hangját, így közelebb kellett hajolnom,
hogy minden szavát érthessem. – Sajnálom, hogy nem szóltunk róla előbb.
- Ugyan, örülök neki, hogy
legalább a barátaim rám tették le a voksukat – mosolyogtam rá kedvesen és
megsimogattam a karját, mert tényleg így éreztem. Ők sem tudhatták, hogy képes
leszek-e színészkedni vagy csődöt mondok. – Arról amúgy nem tudsz valamit, hogy
ki indíthatta el ezt az egészet?
- Hát – húzta a száját és a fekete
maszk mögött a szemei kerestek valakit. -, egy lánynál lehet megtenni a
téteket, aki vezeti a listát, de biztos vagyok benne, hogy nem ő az értelmi
szerzője a dolognak. Jung Hee áll az egész mögött, mert elég sokat láttam őket
együtt.
- Ki más… - sóhajtottam, mikor a
megérzéseim helyesnek bizonyultak. – És a lány az kicsoda?
- Áh, megvan! – nyújtogatta a
nyakát, majd elmutatott a vállam felett, és követtem az irányt a szememmel,
amit becélzott. – Nem ismerem, de ő az!
Mintha hideg vizet zúdítottak
volna a nyakamba. A rózsaszín ruha, a porcelánfehér bőr és az angyali mosoly,
amit éppen egy barátnőjére vetett, rémesen ismerősek voltak.
- Ji Hyun…
Mama mia ez egyszeruen nagyszeru. Imádom alig várom a folytatást.
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy ennyire tetszik a történet és remélem, hogy a többivel is így leszel majd! :) Köszi szépen, hogy ilyen kitartóan írsz az egyes fejezetekhez, nagyon boldoggá teszel vele! ^^ <3
TörlésEgyszerűen imádom az írásodat.Köszönöm hogy megosztod velünk ezt a csodát.*^*❤
VálaszTörlésJaj, hát nagyon szépen köszönöm! ^^ Nagyon jólesett olvasni Tőled ezt a pár sort, mindenképpen feldobtad vele a napomat! <3 Remélem, a többi részről is majd ilyen véleménnyel leszel! *-* <3
Törlés