46. fejezet

Hinni és bízni

Úgy látszott, ez a hétvége és a forgatás a fogadások fellegvára. Nem volt elég nekem az, amit Jung Hee és kis barátai terjesztettek a stáb illetve a táncosok körében, hogy csúfos kudarcot fogok majd vallani a forgatás alatt, még alkut kellett kötnöm az ördöggel is.

Na jó, ez erős túlzás, mert Kyu Hyunt lehetett sok mindennek nevezni, de azért ördögnek nem. Habár meglepett ezzel az akciójával, hogy megint egy fogadást kezdeményezett, méghozzá olyan téttel kedvezőbbé téve az ajánlatát, amit nem volt okom elutasítani. Amint elengendtem a kezét, éreztem, hogy olyasmibe nyúltam bele, amibe nem biztos, hogy kellett volna, de innen már nem volt visszaút.

- Akkor mindent bele, kicsi csillag! – mondta szemtelenül csábos mosollyal az ajkán Kyu Hyun, majd Hye Bin felé fordult. – Készen állunk a kezdésre!

- Rendben, remélem, hogy hasonlóan jól fogtok szerepelni, mint legutóbb – felelte a nő és a szeme elé emelte a kameráját. Készenlétbe helyezkedett, hogy elkapjon bármilyen pillanatot, ami érdemes volt a megörökítésre. – Annál kevesebbel nem érem be!

- Semmi teher… - duruzsoltam magamnak és próbáltam kiüríteni a fejem, hogy ne törődjek semmi mással, csak azzal, ami számít. Ha meg akartam felelni az elvárásoknak, amiket Ji Heon és Hye Bin állított fel, akkor teljes koncentrációra volt szükségem, vagyis nem törődhettem a kíváncsi tekintetekkel a teremben. Azokkal a tekintetekkel, akik végig azt várták, hogy elbukjak és megnyerjék a fogadást, amivel szép kis összeg ütné a markukat. Figyelmen kívül kellett hagynom Jung Heet, aki legszívesebben kitörte volna a nyakam, csak hogy a barátnője kapja meg ezt a szerepet; a barátaimat, akik valószínűleg kíváncsiskodva bámultak, miközben Kyu Hyun szerelmét játszom el, nem utolsó sorban pedig Se Joot, akinek mindenkinél fájdalmasabb volt végignéznie ezt a jelenetet.

- Csak rám koncentrálj!

- Tessék? – értetlenkedtem, mikor meghallottam Kyu Hyun hangját.

- Tudom, hogy nem olyan, mint a stúdióban – mondta most az egyszer komolyan. -, sokkal többen vannak, így a nyomás is nagyobb. Közönség előtt nem egyszerű beleélni magad a szerepbe, de pont ez az, ami megkülönböztet minket másoktól. Nekünk sikerülnie kell így is.

- Tudod, hogy magad ellen beszélsz, igaz? – próbáltam elviccelni a dolgot, mert a lámpaláz megint kezdett elhatalmasodni rajtam. – Ha így folytatod, akkor én fogok nyerni.

- Ne a szád járjon, hanem mutasd, mit tudsz! – fölényessége idegesíthetett volna, de mindez csak azért volt, hogy ezzel is engem hergeljen, hogy mindent beleadjak a munkába.

És igyekeztem is így tenni. Nem azért, mert annyira felbuzdított volna az utóbbi mondata, hanem azért, amit korábban mondott. Ha van ehhez az egészhez tehetségem, akkor ilyen körülmények között is jól kell teljesítenem. Ha meg akartam tudni, hogy mi az, amivel szeretnék a későbbiekben foglalkozni, hogy netán a modellkedés vagy a színészet az, amit nekem rendelt az ég, akkor komolyan kellett vennem a feladatomat. Ha pedig nem, akkor még mindig voltak más lehetőségeim…

- Legyen akkor! – bólintottam magamat is szuggerálva és próbáltam beleképzelni magam egy olyan szerepbe, ami talán nem is állt olyan távol tőlem, mint ahogy először hittem volna. Játsszam el, hogy szeretem Kyu Hyunt? Hiszen tényleg szerettem őt… De hogy ezt másoknak is megmutassam? Az már egy egészen más kérdés.

Kyu Hyun nem hagyott sokkal tovább töprengeni azon, mit is tegyek, mivel az ujjai óvatosan a kezem után nyúltak és megszeppenve engedtem neki, hogy összefűzze az ujjainkat. Jólesett az érintése és éreztem, hogy egy lágy mosoly kúszik az arcomra, ahogy az összekulcsolódó kezünket néztem. Pár pillanatba telt csak, mire ráemeltem a pillantásom és szinte elakadt a lélegzetem, ahogy megláttam a tekintetet, amivel méreget.

Köze sem volt ahhoz, amivel akár a klipben, vagy akár az előző fotózáson nézett rám. Nem akart felfalni a szemével, nem vetkőztetett le a tekintetével, mintha már az első ágyjelenetünket tervezné. Azok a fekete íriszek gyengédek voltak, simogatóan lágyak. Kedvesség, figyelmesség és odaadás áradt belőlük, amit ritkán tapasztaltam a fiútól ilyen nyíltan és alig kaptam levegőt, ahogy ezek az érzések elértek hozzám. A fekete színt hidegnek és üresnek találják általában az emberek, egyből erre asszociálnak, én mégis melegnek és olyan sokatmondónak találtam most Kyu Hyun szemét, amely ezer szónál is többet árult el.

Észre sem vettem és a kezemnél fogva húzott magához közelebb, az összekulcsolt kezünket pedig a mellkasára vonta, pontosan a szíve fölé. A vékony ingén keresztül éreztem a meleget, ami áradt belőle, és enyhén még a szíve dobogását is. Az övé meglepően egyenletesnek bizonyult az én pulzusomhoz képest, ami az egekbe szökött.

Aztán elengedte a kezem és lazán átkarolta a derekam, mire automatikusan tettem a másik kezem is a mellkasára, ezzel egy kis távolságot tartva kettőnk között. Nem kifejezetten rémültem meg attól, hogy a testünk ilyen közel került egymáshoz, de azért mégis bepánikoltam egy picit.

Kyu Hyun lepillantott a kezeimre és vidáman egy aprót rándult a szája széle, látva, hogy azért mégiscsak zavarban vagyok. De ez a vidámság el is tűnt, mikor az egyik kezem félénken az arcára helyeztem. A tekintetemmel végigkövettem minden egyes kiszögellését az arcának, és arra a következtetésre jutottam egy halvány mosollyal, hogy még mindig imádtam minden egyes négyzetcentiméterét.

A fiú pillantása megváltozott, ahogy hozzáértem, mintha csak feltüzeltem volna, leemelte az arcáról a kezem, de nem eresztett, hanem lépett egyet előre, ezzel is hátrébb kényszerítve. Ezt megismételte párszor, egészen addig, míg a hátam nem ütközött a falnak, a teraszra nyíló ajtó mellett. Valaki időközben megint kinyithatta, mert hideg levegő áramlott be a keskeny résen keresztül, amitől megborzongtam. Most viszont ez a hűvös jólesően simogatta a felhevült bőröm, így egy rossz szavam sem lehetett rá.

Kyu Hyun ismét összekulcsolta a kezünket és a falnak szorította a fejem mellett, majd a másik kezemmel is megismételte a műveletet. A szívem szinte a torkomban dobogott, olyan kiszolgáltatva éreztem magam, mint az oroszlán karmai között sínylődő antilop. Csak az antilop valószínűleg nem élvezte ennyire a fogságot, mint jelenleg én tettem. Ugyanis minden idegsejtem csak azzal volt elfoglalva, hogy milyen ingerek érik őket a fiú által. A gyomrom remegett és nem ziháltam ugyan, de mégsem vettem szabályosan a levegőt.

Ez a fekete szemű démon annyira megbabonázott, hogy egyszerűen nem voltam képes semmi másról tudomást venni, csak arról, hogy mennyire vágyom rá. Nem tudom, hogy ő mit gondolhatott közben, de a pillantása az ajkamra esett, és nem is vándorolt tovább onnan. Meglepetésemre pár másodperccel később elkezdett közeledni felém, szemeit kitartóan a számon nyugtatva, kétséget sem hagyva felőle, hogy mi célból. És hogy én mennyire akartam, hogy megtegye! Lehunytam a szemem, enyhén elnyílt a szám és vártam, hogy azokat a puha párnákat ismét érezhessem. A lélegzete az ajkaimon szinte áramütésként ért, a vér gyorsvonat módjára száguldozott az ereimben és csak egy dolog körül keringtek a gondolataim.

A következő pillanatban viszont csak egy hangos sóhajt hallottam, majd Kyu Hyun leengedte a kezeimet és az arcomat fogta közre. Nem tudtam úrrá lenni a csalódottságomon, ami felütötte bennem a fejét, akármennyire is próbálkoztam vele. Kérdőn és félig-meddig aggódva nyitottam ki a szemem, mert nem igazán értetettem, hogy mi történt. Ahogy találkozott Kyu Hyunnal a tekintetünk, megdöbbenésemre azt olvastam ki belőle, hogy ő is pontosan ugyanúgy érez, mint én. De ez szinte azonnal semmivé foszlott, és később kételkedtem benne, hogy valóban jól láttam-e…

- Köszönöm, szuperek voltatok! – összerezzentem Hye Bin örömteli hangjára, ami mintha álomból ébresztett volna. Sűrűn pislogva néztem Kyu Hyun egyik szeméből a másikba, aki egy visszafogott mosollyal az arcán figyelt. Végül elengedett és ellépett előlem, de még mindig nem voltam teljesen magamnál. – Nem lőttem olyan sok képet, de mindegyik remekül használható és rekord időn belül sikerült megcsinálni.

Mi folyik itt?!

Értetlenül kapkodtam a tekintetem Kyu Hyun és Hye Bin között, és megrökönyödve tudatosult bennem, konkrétan észre sem vettem, hogy lezajlott a fotózás, nemhogy már végeztünk is vele. Nem először fordult már elő, hogy belevesztem Kyu Hyun fekete szemeibe, de ez most annyira váratlanul ért, hogy szinte letaglózott. Hozzászoktam már ahhoz a tényhez, hogy ha kettesben vagyunk, akkor számomra néha megszűnik külvilág, de ezúttal minden olyan természetes volt és könnyedén jött, hogy tudatában sem volt ennek.

Az arcomat a kezembe temettem, hogy lenyugtassam a háborgó szívem, de nem sokat segített, mert egyszerre ámultam el és voltam dühös, hogy Kyu Hyun ilyen mértékben elvette az eszem.

- Minden rendben van? – kérdezte a fiú halkan.

- Azon kívül, hogy csodásan elbuktam a fogadásunkat? – tettem fel kétségbeesetten a kérdést és ráemeltem a tekintetem az ujjaim között. Még csak nem is kellett Hye Bin véleménye, anélkül is tudtam, hogy megint csak Kyu Hyun hatása alá kerültem és ő irányított egész végig.

- El kell ismerned, lehengerlő tudok lenni néha – bólogatott nagyképűen, mire elmosolyodtam. A tény, hogy veszítettem a fogadásban, nem igazán lombozott le. Kicsit csendesebben folytatta, így hegyeznem kellett a fülem, hogy értsem minden szavát, de aztán pirosan néztem a lábam elé, amint megértettem, mit mond. – Szóval akkor jól gondolom, hogy az enyém vagy egy éjszakára?

Átkarolta a vállam és elindult velem a rendező felé, hogy szemügyre vegyük a képeket. Megpróbáltam lerázni magamról, de nem igazán hagyta.

- Mikor?

- Áh, csillagom, hol marad a spontaneitás? – vigyorgott rám egy ezer wattos mosollyal. – Meglepetés lesz!

Nem tudtam már rá felelni, mert elkezdtük Hye Binékkel nézni a képeket és egyrészt zavar, másrészt viszont büszkeség töltött el a látványukra. Harmadrészt pedig vágyakozás, hogy bár én is megtarthatnék egy-két fotót - ami nem is biztos, hogy annyira lehetetlen lenne. Majd meg kell érdeklődnöm Sung Channál később úgy, hogy ne fogjon gyanút…

- Akkor már csak egy közös kép maradt hátra – jelentette ki Ji Heon, és odarendelte mellénk a többieket is. Min Jun és Min Soo is gratulált, hogy ilyen jó képek készültek, Se Joo viszont tüntetőleg kerülte a tekintetem. Utóbbi ugyan rosszul esett, de neki valószínűleg még rosszabbul, aminek most a szemtanúja volt. Késztetést éreztem arra, hogy magyarázkodásba kezdjek, habár fogalmam sem lett volna, mit mondjak neki. Nehezen tudtam elviselni, hogy haragszik vagy dühös rám, mert nem akartam megbántani. Az eszem tudta, hogy ezen nem tudok már változtatni, ezt el kell viselnie a fiúnak és nekem is, a szívem mégis tenni akart ellene valamit. – Ez most az utolsó feladatotok egyelőre, még egy kis kitartást kérek tőletek!

Ezzel a kényelmetlen érzéssel kezdtem neki a fotózásnak, ahol végig Kyu Hyun mellett kellett lennem, és továbbra is eljátszani Se Joo előtt, hogy ő a szerelmem. Kicsit nehézkesebben ment az ötünket összehangolni, de nagyjából negyven perc, és vagy nyolc millió (kis túlzás csak) beállás után végeztünk. Mikor kijelentette Hye Bin és Ji Heon, hogy ennyi volt, ott helyben összeestem volna a fáradtságtól, csupán az akadályozott meg benne, hogy Kyu Hyun még mindig átkarolta a derekamat. Addig nem is igazán éreztem magam álmosnak vagy fáradtnak, míg Ji Heon nem mondta, hogy ez az utolsó feladatunk (vagy míg a Kyu Hyunnal történt fogadásunk elvonta a figyelmem), de miután ezt meghallottam, elkezdtem a visszaszámlálást. Talán a többiek is így lehettek, mert mindannyian nehezen koncentráltak már.

- Nagyon jók voltatok, és köszönöm szépen, hogy még megembereltétek magatokat, míg ezt a képsorozatot is megcsináltuk! – dicsért meg minket Ji Heon megint, de már ez sem tudott meghatni. Legszívesebben kerestem volna egy vízszintes felületet, hogy egy másodperc alatt elaludjak rajta. – Mint azt tudjátok, a többieknek szünetük volt, míg ti dolgoztatok, de persze ettől a lehetőségtől titeket sem akarunk megfosztani. Kaptok négy órát arra, hogy aludjatok és kicsit feltöltődjetek energiával. Használjátok ki, mert szükségetek lesz rá a későbbiekben!

- Köszönjük szépen! – meghajoltunk és laposakat pislogva elindultam az öltöző felé. Ahogy a fényképezés véget ért, a bálterem is kiürült, a táncosok közül csak néhány flangált a helyiségben.

- Ha elkészültél, akkor itt találkozzunk majd az ajtóban! – szólt Kyu Hyun hanyagul hátra a válla felett, majd eltűnt a banda többi tagjával együtt a fiúk részlegében.

Értetlenül néztem utána, de még ahhoz is túlságosan fáradt voltam, hogy elcsodálkozzak a kérésén, így tovább folytattam az utam a női részlegbe, hogy megszabaduljak ettől a borzasztóan szép, de nehéz ruhától. Ugyanis, akárcsak a többi lány, én sem terveztem, hogy a jelmezben fogok még további négy órát eltölteni. Szerencsémre a személyzet egyik tagja segített a levételnél, mert Ki Youngot nem láttam sehol sem, hogy megkérjem a művelet megkönnyítésére. Gyorsan magamra kaptam az utcai ruhám, majd nagyot ásítva indultam vissza a megbeszélt helyre, amit Kyu Hyun említett. Még a kabátom is felhúztam, mert kételkedtem benne, hogy az egyetemen mindenhol olyan meleg lenne, mint itt, a bálteremben.

- Azt hittem, hogy az egyik sarokban már el is szundítottál, olyan sokára jöttél – lökte el magát Kyu Hyun a faltól, aminek eddig lazán nekitámaszkodott, mikor meglátott. Egy pokrócot tartott a hóna alatt, ami szokatlan kiegészítő volt a bőrdzsekihez és farmerhez.

- A többiek hol vannak? – Teljesen figyelmen kívül hagytam, amit mondott, már túl fáradt voltam ahhoz is, hogy visszavágjak neki valami csípős megjegyzéssel.

- Elmentek abba a közeli terembe, ahol mindenki van – felelt, majd intett, hogy kövessem. A terem bejáratánál jobbra fordult, pedig egyértelműen balról hallottam a srácok hangját.

- Nem arra kéne mennünk? – megtorpantam és arra az ajtóra pillogtam, ahonnan kiszűrődött a világosság a sötét folyosóra.

- Csak szép csendben kövess! – ragadta meg az alkarom és csak azért is jobbra indultunk tovább. Ha akartam volna, akkor sem tudtam volna követni, hogy merre megyünk, mert annyi forduló és lépcső volt közben, hogy esélyem sem volt.

- Hova viszel? – Eléggé nyafogtam, elismerem, de akkor is rémesen álmos voltam már…

- Ne aggódj, már itt is vagyunk!

Kyu Hyun megállt egy fehérre mázolt ajtó előtt, majd kitárta azt előttem és felkapcsolta bent a világítást. Majdnem elállt a lélegzetem is, amint megláttam azt a helyet, ahova hozott, így kissé megilletődve léptem beljebb.

A helyiség nem volt túl nagy, de tele volt kanapékkal és párnákkal, a padlón vastag szőnyeg volt leterítve előttük. A falak mentén könyves szekrények sorakoztak, és még az egyik oldalra egy televízió is jutott.

- Ez fantasztikus! – pillantottam rá vissza boldogan.

- Örülök, hogy tetszik – mondta, majd lerúgta a cipőjét, és lehuppant az egyik barna és nagyon puhának látszó, hosszú kanapéra. Megpaskolta a helyet maga mellett, jelezve, hogy üljek le, és hát mondanom sem kell, hogy nem totojáztam sokáig. Nagy örömömre pedig, pontosan olyan puha volt az ülőgarnitúra, mint amire számítottam!

- De honnan tudtál erről a szobáról? – vetődött fel bennem a kérdés. – És nem baj, hogy idejöttünk?

- Ide jártam egyetemre és gyakran itt töltöttem akkoriban az időm – válaszolta és hátrahajtotta a fejét a háttámla tetejére. – Nem hiszem, hogy bárkinek is gondot okoznánk azzal, ha pár óráig használjuk.

Ezek szerint Kyu Hyun gazdasági képzést kapott, habár a múltkori megbeszélésen remekelt is a pénzügyi dolgok terén, így sejthettem volna. És megint valami új dolgot tudtam meg róla, ami csak így hirtelenjében hagyta el a száját! Most igazán sajnáltam, hogy nem sikerült korábban megnyernem a fogadást, mert biztosan lett volna még sok-sok apróság, ami elképesztett volna vele kapcsolatban. Mégsem voltam most több kérdést képes feltenni a tanulmányairól, mert ahogy leültem, a testemből eltávozott az összes energia. Mintha a kanapé egy hatalmas energiavámpír lett volna és minden egyes érintkezési ponton a testemmel, elszipkázta volna az erőmet.

- Értem, akkor csak pár óra erejéig… - motyogtam az orrom alatt és lehunytam a szemem egy pillanatra.

***

Az a pillanat viszont sokkal több lehetett, mint amit szerettem volna, mert mikor ismét magamhoz tértem, már vízszintesben feküdtem és a fejem az egyik párnán nyugodott, miközben egy takaróval voltam bebugyolálva.

Elmosolyodtam a gondolatra, hogy Kyu Hyun milyen édes volt, hogy még be is takart, nehogy megfázzak, így nyakig felhúztam a pokrócot és még kényelmesebben elhelyezkedtem az ülőgarnitúrán. Óvatosan nyitottam ki a szemem, hogy meglessem, merre van az említett személy, de meglepődtem, mikor nem láttam a másik kanapén sem, mivel azon nyilvánvalóan nem volt, amin én terpeszkedtem. De még a lámpákat is lekapcsolta korábban, mert most csak annyi fény volt a helyiségben, ami az ablakokon szűrődött be…

- …ne merészeld! – Csak az elégedetlen hangnemben elejtett szavak miatt kaptam fel a fejem, és a félhomályban meg is láttam a fiút. Az ajtóban állt, nekem háttal, a vállát nekidöntve az ajtófélfának. Éreztem, hogy egy igencsak érzelmekben túlfűtött beszélgetés közepén van, de nem láttam, hogy kivel. Tudom, hogy nem volt szép tőlem, de behunytam a szemem, és úgy tettem, mint aki alszik, hogy tovább tudjak hallgatózni. – Ne fenyegetőzz, mert megbánod!

- Én nem fenyegetőztem, csak figyelmeztettelek a lehetséges veszélyekre.

Nagyot rándult a gyomrom, ahogy felismertem a másik hang tulajdonosát és az aggodalom azonnal elburjánzott a szívemben.

- Jung Hee, ne játszadozz velem! – Kyu Hyun meglepően durván szólt a lányhoz, amit még egyszer sem hallottam tőle velem szemben, Jung Hee viszont nyilvánvalóan kihozta a sodrából ezúttal. – Arról volt szó, hogy tartod a szádat.

Egyszerűen nem bírtam magammal és résnyire nyitottam a szemem. A sötétben olyan messziről csak nem észrevehető, nem? A szívem olyan erősen dobolt a bordáimon, hogy féltem, ők is meghallják…

- Ez így is van, de egy akaratlanul elejtett megjegyzés és a kis kártyavárad romba dől – enyhén rántott egyet a vállán a lány, és a szőke haját hátradobta felette. – Ezt pedig bizonyára nem szeretnéd. Legalábbis még biztosan nem.

- Mit akarsz tőlem? – Mintha a fogát csikorgatta volna dühében, de a tehetetlenség is ott bujkált a hangjában. Nem tudtam, hogy Jung Hee mivel szorította sarokba a fiút, de ő végül megadta magát neki, akármivel is fenyegette meg. De mi lehetett az? Milyen tervei voltak Kyu Hyunnak, amiről Jung Hee tudhatott?

- Pontosan tudod, hogy mit akarok tőled. – Hangja mélyen búgott, és ott volt benne minden bujaság, amire csak ez a lány képes volt. Egy csepp kétséget sem hagyott afelől, hogy mire gondolt. Láttam, hogy végighúzza manikűrözött körmeit a fiú bőrdzsekijén, amitől olyan mértékű féltékenység öntött el, hogy majdnem felpattantam a kanapéról és nekiestem.

- Pontosan tudod, hogy ezt nem adhatom meg neked – felelt rá Kyu Hyun ridegen és mérhetetlen büszkeség töltött el, hogy így nemet mondott ennek a libának, méghozzá ilyen könnyűszerrel.

- Csak idő kérdése, hogy megund ezt a kis csitrit – köpte a szavakat a lány mérgesen és lefitymálóan nézett rám, mire azonnal becsuktam a szemem. Nem vette észre, hogy ébren vagyok már, igaz?! Imádkoztam, hogy jótékonyan rejtsen el mindent a sötétség, továbbra is elfedve, hogy kihallgatom a kettejük párbeszédét. – Erősen kétlem, hogy széttette volna neked a lábát azok után, amit Se Ritől hallottam róla. Vagy pont ezért lebzselsz még mindig körülötte, mert nem kaptad meg azt, amit akarsz?

- Most volt elég ebből, Jung Hee… – kissé felemelte a hangját, de az még annál is ijesztőbb volt, hogy milyen hangot ütött meg. Nekem a vér is megfagyott az ereimben tőle, pedig nem is nekem szánta. Nem tudom, hogy mit akart neki még mondani, mert megszólalt a telefonja és elhallgattatta. – Szia! Persze, mindjárt megyünk!

Ismét kinyitottam a szemem és pont láttam, ahogy elrakja a mobilját a fiú, majd Jung Heera néz.

- Nemsokára folytatódik a forgatás, jobb, ha mész! – közölte vele kimérten és nyilvánvalóan arra várt, hogy szót fogadjon neki, de a lány meg sem mozdult. – Mit akarsz még, az isten szerelmére?!

- Ha élvezetesebb társaságra vágysz, keress meg bármikor! – súgta végül halkan, majd hirtelen hajolt rá Kyu Hyun ajkaira, de még idejében fordult el a fiú, hogy Jung Hee párnái csak az arcát érjék. Akaratlanul is összerándultam, ahogy majdnem elcsattant köztük egy csók, mire a kanapé is megnyikordult. Rémülten csuktam be ismét a szemem, félve, hogy most buktam le, de csak azt hallottam, ahogy Jung Hee kopogva elhagyja végül a termet.

Csupán arra tudtam koncentrálni, hogy mozdulatlanul feküdjek és minél hihetőbben színleljem az alvást. Egy hosszú és fáradt sóhajt hallatott Kyu Hyun, mire emlékeztetnem kellett magam, hogy lélegeznem is kéne.

De végig azon töprengtem, hogy minek is voltam az előbb a fültanúja… Jung Hee egyértelműen zsarolta valamivel Kyu Hyunt, aminek nagyon nem örült a fiú, ugyanis megígérte neki az a perszóna, hogy tartja róla a száját. De mit tudhatott róla a lány? Talán ők ketten korábban…? Kíváncsi természet voltam, mégsem ez a dolog foglalkoztatott, félre is söpörtem a dolgot, ha igaz volt, ha nem. Sokkal jobban érdekelt az, amit Jung Hee rólam és Kyu Hyunról mondott, hogy csak azért van még mindig körülöttem, mert ágyba akar vinni.

Elsőre szkeptikusan fogadtam az ötletet, mert valljuk be, mégiscsak Kyu Hyunról volt szó. Arról a fiúról, aki annyi mindent tett már meg értem, annyi mindenben segített és olyan rettenetesen kedvesen bánt velem mindig. Olyan dolgokat mondott el nekem, amit másoknak nem, megnyílt nekem, talán jobban, mint eddig bárki másnak – legalábbis akiről tudok. Arról pedig még nem ejtettem egy szót sem, hogy egyszer sem próbálkozott azzal igazán, hogy lefeküdjön velem – még akkor sem, mikor egy ágyban aludtunk. Voltak heves csókjaink, de sosem csinált olyasmit, amit én nem akartam volna.

De mégiscsak Kyu Hyunról volt szó. Arról a fiúról, aki nagyon sok mindenki szerint – legyen az Se Joo, Sung Chan vagy So Ha – nem veti meg a női társaságot. Nem egyszer feküdt össze olyan lánnyal, akitől másnap reggel búcsút vett és soha többet nem találkozott vele újra. Az egyéjszakás kalandok híve volt, és tudtommal is csak egy lány kapta meg eddig a szívét, aki el is árulta. Szóval akár lehetett igazság is abban, amit Jung Hee mondott, tekintve Kyu Hyun előéletét, amiről tudomásom volt.

Nyugodtan nézzen bárki bolondnak és naivnak, aki arról álmodozik, hogy miatta majd megváltozik a rosszfiú a filmben, de én akkor is bízni akartam Kyu Hyunban! Annyiszor gondoltam róla rosszat, mikor nem kellett volna, annyiszor gyanúsítottam meg igazságtalanul, hogy most az egyszer hinni akartam benne. Hinni, hogy fontos vagyok neki…

Mélyen eltemettem magamban azt a beszélgetést, aminek a tanúja voltam és hittem abban a Kyu Hyunban, akit megismertem. Éppen csak meghallottam a közelemben a lépteit, mikor meghoztam a döntésemet, így váratlanul ért, ahogy az ujjait megéreztem a vállamon.

- Ha Na! – hangja gyengéd volt és fel sem lehetett benne fedezni az előbbi indulatait. Végigsimított a karomon, még párszor megismételve a nevem. Talán a harmadikra nyitottam ki a szemem, és nagyon igyekeztem úgy tenni, mint aki csak most ébred fel, holott már egy csepp álmosságot sem éreztem.

- Kyu Hyun? – reszelős volt a hangom és laposokat pislogtam. Egészen belejöttem már ebbe a színészkedésbe! – Mennyi az idő?

- Most hívott Min Jun – felelt készségesen. -, mennünk kell vissza a bálterembe, nemsokára folytatjuk a forgatást

- Rendben, egy pillanat! – műveltem egy műásítást, ami a végére igazira sikeredett, majd feltápászkodtam ülő helyzetbe. – Te hogy aludtál?

- Hát a horkolásodtól nem igazán sikerült aludnom – húzta el a száját, ahogy a lábaimnál guggolt.

- Hé, nem is horkolok! – kiáltottam felháborodottan, mire elnevette magát a fiú.

- Nem, igazad van, úgy aludtál, mint egy kisangyal – öltött rám nyelvet, majd felállt és kezet nyújtott, hogy felsegítsen, amit el is fogadtam. – Amúgy még jó pár óráig aludtam volna, ha nem kell tovább dolgoznunk.

- Ezzel nem vagy egyedül – értettem vele egyet, mert ugyan éberebb voltam, mint négy órával ezelőtt, de tudtam, hogy nem fog sokáig tartani ez a kipihentség, ha nem alszom ki magam rendesen valamikor már. Közben összehajtottam a takarót és Kyu Hyun kezébe nyomtam, aki kérdőn nézett rám. – Ha már te hoztad…

- Akkor neked kéne most vinni – mondta, de mégsem adta vissza, amit megmosolyogtam.

- Vezess, Gandalf, mert nem találok el a Végzet hegyéhez a segítséged nélkül, hogy elpusztítsam az Egy Gyűrűt! – mutattam irányt az ajtó felé, mivel egyedül képtelen lettem volna visszatalálni bálterembe.

- Samu segített Frodónak eljutni Mordorba, szóval találóbb lett volna, ha vele azonosítasz – ráncolta a szemöldökét, jelezve, hogy nem tetszett neki a választott személy. Bár én már azon is meglepődtem, hogy ennyire képben van A Gyűrűk Urával.

- Gyakorlatilag Gollam volt az, aki vezette őket, szóval…

Kyu Hyun felháborodva nézett rám, mint akinek elment az esze, hogy Gollamhoz merészelem őt hasonlítani. Abban a minutumban kirobbant belőlem a nevetés és még percekig nem bírtam abbahagyni, míg az egyetem kihalt folyosóin sétáltunk vissza a bálterembe…

***

Amint Kyu Hyun kitette a lábát a bálteremből nyíló ajtón, megcsapta a kinti, hűvös levegő, amitől összerezzent, de ezt el is felejtette vele az a lány, aki a közeli oszlop mellől figyelte csillogó szemekkel. A hideg éjszaka ellenére orcája enyhén rózsaszínben játszott, valószínűleg pontosan azon okból kifolyólag, mint amit Kyu Hyun is érzett. Legalábbis ebben reménykedett a fiú.

- Nincs túl hideg idekint? – kérdezte és közelebb lépett ahhoz a csodához, aki első pillantásra megbabonázta. Valami annyira vonzotta hozzá, hogy csak akkor érzett némi elégedettséget és nyugalmat, mikor egy karnyújtásnyira került tőle.

- Máshol nem sikerült volna kettesben maradnunk – mondta halkan La Na, ami még őt magát is meglepte és ennek következtében lesütötte a szemét, ami viszont Kyu Hyunt elbűvölte. Ahogy a lány zavarba jött a saját szavaitól, meggyőzte Kyu Hyunt, hogy nem csak játékról van szó. Még az a bátor feltételezés is felmerült benne, hogy talán ugyanannyira kíváncsi rá a lány, mint ő rá.

- És miért akartál velem kettesben maradni? – tette fel az ezek után egyértelmű kérdést, csak hogy még jobban zavarba hozza a lányt, mert egyszerűen imádta a látványt. Azt a fél méter távolságot is lecsökkentette kettejük között, és az egyik kezével megtámaszkodott az oszlop hideg kövén, majd lenézett a lány zöld szemeibe.

- Jól láttam, hogy féltékeny voltál a barátodra? – hirtelen vált kihívóvá és csábossá a pillantása és a hangja is, amitől Kyu Hyun kissé megszeppent. Azt hitte, hogy ezzel a kérdéssel sarokba szorította a lányt, most mégis pillanatok alatt fordult meg a kocka. De a döbbenete csak addig tartott, míg rájött, hogy képtelen hazudni neki. Mondhatta volna, hogy egy cseppet sem érdekelte Min Soo, vagy, hogy nem is rémlik neki ilyesmi. Mégis egészen más jött elő a torka mélyéből.

- Mindenkire, aki csak egy pillantást is vetett rád – búgta mélyen és rekedtes hangon Kyu Hyun, majd lejjebb hajolt, hogy egy vonalba kerüljön az arcuk.

La Na rá sem ismert saját magára. Egy óvatlan pillanatban őszintén kimondta azt, ami a szívén volt, ezt pedig megbánva egyből elszégyellte magát. Mikor Kyu Hyun kérdőre vonta, akkor pedig rögtön dolgozni kezdett benne az önvédelmi mechanizmus és ő hozta a fiút kényelmetlen helyzetbe, amitől viszont megnyugodott. De arra egyáltalán nem számított, hogy ez a magas, jókiállású, helyes fiú, akinek csak úgy áradt minden mozdulatából a szexualitás, ilyen nyíltan fog felelni a kérdésére. Ez az őszinteség pedig egyszerre döbbentette meg és varázsolta el, mégsem bírt a fiú fekete szemeibe pillantani. Félt attól, hogy mit fog tenni, ha egyszer csapdába ejtik azok az ónixok…

- Akkor igencsak féltékeny lehettél – felelte egyenesen a fiú mellkasának.

- El sem tudnád képzelni mennyire. – A hangjának mély rezgése még pontosan árulkodott arról, hogy az a zöld szemű szörnyeteg milyen mértékben vette át felette az uralmat. Kyu Hyunt zavarta, hogy La Na nem néz a szemébe, mert így nem láthatta, milyen hatással vannak rá a szavai, és nem tudta eldönteni, vajon elnyerte-e a tetszését a válasza vagy sem. Egyik ujját óvatosan a lány álla alá helyezte és felfelé emelte a fejét, míg végül La Na ijedt tekintete nem találkozott az ő erőteljes pillantásával.

- Félsz tőlem? – vonta kissé össze a szemöldökét Kyu Hyun, amint feltűnt neki az aggodalom szikrája a lány szemeiben.

- Saját magamtól félek – lehelte La Na és rá is harapott az alsó ajkára, amint kimondta az előbbi szavakat. Pontosan ezért nem akart a fiú szemébe nézni! Elég volt egy pillantás és máris ennyire kitárulkozott előtte, holott egyáltalán nem ez volt a szándéka.

Kyu Hyun elmosolyodott rajta, az egész bensője égett és bizsergett La Na közelségétől, nem utolsó sorban pedig attól, hogy ilyen aranyosan viselkedik. Egyik percben egy megfontolt üzletasszony, a másikban egy vadító és magabiztos nőszemély, a harmadikban egy ártatlan kislány.

- Miért?

- Mert… - kezdett bele a lány habozva, Kyu Hyun pedig itta volna minden egyes szavát, ha ezek után egyet is hallott volna. De mivel La Na elhúzódott tőle és a ruhája alját felemelve rohant egyre messzebb tőle, így a válasza is elmaradt. Kyu Hyun eddig észre sem vette, de a bálterem előtt elterülő kert egy kisebb labirintusból állt, ahol a falat alkotó sövény két méter magas volt, így nem lehetett belelátni, hogy mit rejt magában. A meglepetésből felocsúdva, még éppen elkapta La Na keringőre felhívó pillantását, mielőtt eltűnt volna az útvesztő bejáratánál.

Kyu Hyunnak nem tellett sok időbe, hogy a lány nyomába eredjen, gondolkodás nélkül vetette bele magát a játékba. Egy hatalmas vigyorral az arcán kanyargott a végeláthatatlannak tűnő növényfalak alkotta folyosókon, hogy meglelje a végén azt a lányt, aki csupa kérdőjel volt számára. Ez pedig izgalommal töltötte el. Csak néha pillantotta meg a vörös ruhájának alját egy fordulónál, mikor egy-egy régi gázlámpa alatt elhaladtak.

- Úgyis elkaplak, nincs értelme menekülnöd! – kiáltotta el magát és egy önfeledt nevetés szaladt ki a száján. Nem is tudta volna már megmondani, hogy utoljára, mikor érezte magát ilyen boldognak és felszabadultnak… Egy másik életnek tűnt, mikor még nem ismerte ezt a sötét hajú, gyönyörű mosolyú lányt.

Érezte, hogy egyre beljebb kerülnek a labirintusban, vagyis ez azt jelentette, hogy már nem sok választja el La Natól. Az egyik kanyarnál látta a cipője sarkát, a következőnél találkozott a tekintetük, ahogy a lány ellenőrizni akarta, mennyi előnye van még vele szemben. Az ezt követő fordulónál már majdnem elkapta a kezét, de éppen hogy meglógott előle, viszont ezzel egyidőben be is kerültek a labirintus közepébe.

Egy alacsony talapzaton álló szökőkút meredezett a magasba az üres tér közepén, aminek a tetején egy könnyed ruhát viselő nő tartott a kezében egy kancsót, amiből víz csörgedezett az alatta elterülő tálba. Valószínűleg tiszta ivóvíz hullott alá a váza szájából, amit bárki fogyaszthatott, akinek kedve támadt hozzá. A szökőkutat négy oldalról egy-egy pad szegélyezte, ahol kellemesebb időben az ember szívesen töltött el órákat, az eget bámulva. Most mégsem kötötte le ennél jobban Kyu Hyun figyelmét ez a csodaszép környezet, mert egy sokkal szebb látvány ejtette rabul, amit semmiféleképpen sem veszíthetett el.

Egy könnyed mozdulattal ragadta meg La Na karját, majd maga felé fordította és a következő pillanatban már egymásnak feszülve álltak a szökőkút tövében. A lány hevesen vette a levegőt, mellkasa gyors ütemben emelkedett fel és le, mégsem nézett rá. A tekintete idegesen járt-kelt menekülő utat keresve, akárcsak egy csapdába esett vad.

- Miért menekültél el? – Meg sem kottyant Kyu Hyunnak ez a pár percnyi futás, bár biztos volt benne, hogy La Nanak sem maga a futás volt a megerőltető és nem attól zihált ennyire.

- Én nem menekültem – válaszolt La Na, de még neki is égni kezdett az arca az égbekiáltó hazugságtól. De egyszerűen ő sem tudta volna megmondani, hogy miért futott el a fiú elől. Ez nem igaz… pontosan tudta, hogy miért tette.

- Hogyne – engedte el a füle mellett a feleletet Kyu Hyun egy elnéző mosollyal, majd a következő kérdést szegezte neki. Mindig is utálta, ha valamiről nem tudott, vagy ha valami befejezetlen maradt, és így nem tudott túllépni ilyen könnyedén a korábbi témán sem. – Mitől félsz?

- Hogy olyat teszek, amit nem szabadna… - hunyta le a szemét La Na, mint akinek fájnak a szavak, amik elhagyják a száját. Kyu Hyun szíve beleremegett abba a pillantásba és arckifejezésbe, amit látott.

- Nézz rám! – suttogta halkan, de La Na nem engedelmeskedett, továbbra is mozdulatlanul állt. Kyu Hyun gyengéden a kezei közé fogta a lány arcát és kényszerítette, hogy nézzen a szemébe. Istenem, olyan törékenynek és gyengének érezte a kezei között védtelenül reszkető leányt, hogy óvatosabban bánt vele, mint bárki mással eddig életében! – Nézz rám, kérlek, La Na!

Nem tudta, hogy a hangjában volt-e valami, vagy a szavaiban vagy akár az érintésében, de La Na nem bírt tovább ellenállni a kísértésnek. Belenézett azokba a fekete ónixokba és abban a pillanatban minden gondolat, minden ellenkezés és kétség elhagyta. Mert azokban a sötét íriszekben meglátta azt, amire egészen eddig várt, amiért megérte kockáztatni és engednie…

***

- Tessék?

- Úgy kellene viselkedned, mintha egy hatalmas gát szakadna át benned, ugyanis eddig ellenálltál Kyu Hyunnak, most mégis megadtad neki magad – magyarázta Ji Heon rendező, de egy szavára sem figyeltem oda.

- Nem-nem! – ráztam meg a fejem, de még mindig ugyanolyan nagy szemekkel bámultam a férfira, mint korábban. – Amit ezelőtt mondott!

- Miután megcsókol Kyu Hyun… - vonta fel a szemöldökét a rendező bizonytalanul, mert valószínűleg nem értette a kiakadásom okát.

- Csók?! – kicsit magasabbra ugrott a hangom a szokásosnál, de azt hiszem, hogy ezt el lehetett nézni nekem. – Te meg ne nevess!

Szóltam rá Kyu Hyunra, aki alig bírta elrejteni a vigyorát, ahogy belebújt az egyik kisegítő által odanyújtott kabátba, hogy felmelegedjen.

- Azt hittem, Kyu Hyun tájékoztatott arról, hogy lesz egy csókjelenet is a forgatáson – még mindig értetlenül pillantott rólam az említett fiúra, aki úgy tett, mintha azt sem tudná, hogy miről van szó.

- Ezt valahogy elfelejtette megemlíteni – erőltettem egy feszült mosolyt az arcomra, de belül feszített a düh és a kétségbeesés. Arról nem volt szó, hogy csókolóznom is kell mindenki szeme láttára a fiúval! Az egy dolog, hogy eljátszom a szerelmét, flörtölünk és megérintjük egymást, de az egészen más, ha elcsattan közöttünk még egy csók is. Egyrészt a rajongók teljesen ki fognak bukni, és ha kiderül, hogy én játszottam La Nat, akkor itt boszorkányüldözés fog zajlani (még ha a maszk miatt nehezebb dolguk is lesz ezzel, egyszer úgyis mindenre fény derül). Másrészt a barátaink előtt ezt megtenni sokkal nehezebb, mint idegenek előtt, arról nem is beszélve, hogy ha ezt Se Joo meglátja… Elképzelni sem mertem, milyen fájdalmat fogok ezzel neki okozni, még ha most a banda tagjai és a táncosok az épület melegéből figyelték is a kinti forgatást, majd látni fogják a kész felvételeket. Harmadrészt pedig egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy képes leszek-e erre a jelenetre Kyu Hyunnal. Imádtam minden egyes alkalmat, mikor megcsókoltuk egymást, de egy felvétel miatt megtenni, mégsem ugyanaz…

- Nem mondtad neki, Kyu Hyun? – ráncolta a szemöldökét Ji Heon kínjában és elhúzta a száját, hogy ilyen problémába ütköztünk.

- Ez nem teljesen igaz – rázta meg nemlegesen a fejét a szőke fiú, majd felém fordult. – Emlékszel, mikor megjöttél a bálterembe és megkérdeztem, hogy bármit megtennél-e, hogy tökéletes munkát végezz?

Leesett állal néztem Kyu Hyunra, mert rá kellett döbbennem, hogy igazat beszél. Mire csak ő egy elégedett mosolyt vetett rám, hogy ő bizony megmondta, majd a szökőkút vizét kezdte elpöckölgetni unalmában.

- De hát azt hittem, hogy csak vicceltél! – sziszegtem a fogaim között, mert akkor ugyan gyanús volt a fiú, mégsem hittem el, hogy tényleg igazat beszélt.

- Ez már a te hibád – rántott egyet a vállán és mélyen belebújt a kabátjába, védve magát a hidegtől. Legszívesebben lerántottam volna róla, hogy fagyjon halálra, de ennyi szemtanú előtt nem tehettem semmit sem.

- Talán nem szeretnéd megcsinálni, Ha Na? – kérdezte barátságosan Ji Heon, de kiéreztem belőle, hogy mennyire nem tetszene neki a nemleges válasz.

- Nem arról van szó, hogy nem szeretném – kezdtem bele kényelmetlenül feszengve, mert tartottam Ji Heontól. Még csak az hiányozna, hogy felidegesítsem és csapot-papot itt hagyva elhúzza a csíkot. -, csak meglepett-

- Oh, hát ez nagy megkönnyebbülés! – rakta rá a vállamra a kezét a férfi. – Nem tudom megérteni az olyan színészeket, akik kiakadnak és problémáznak, ha valami nem tetszik nekik. Örülök, hogy te nem ezen emberek közé tartozol, Ha Na!

Még szélesebbre húztam a kényszeredett vigyoromat, és csak bólintani tudtam, hogy bizony Yoon Ha Nat nem olyan fából faragták, hogy meghátráljon bármilyen feladattól is… Így mondjon valamire is nemet az ember lánya, ha látszólag megadják neki a választás lehetőségét, valójában viszont csak egy dolgot tehet!

- Akkor készüljetek a felvételre, jó lenne, ha elsőre sikerülne, mert elég hideg van, és nem szeretném, ha megfáznátok! – intett Ji Heon, majd ott hagyott minket, hogy az operatőrrel váltson pár szót.

- Egy szavad sem lehet, én mondtam, hogy mire számíts majd – nézett rám teljesen ártatlanul Kyu Hyun, mintha egy csepp rossz érzése sem lenne, hogy nem avatott be a részletekbe. És valószínűleg nem is volt…

- Legközelebb úgy mondd, hogy el is higgyem! – rivalltam rá suttogva, hogy a stáb tagjai ne vegyék észre a szóváltásunkat. Megmasszíroztam az orrnyergemet, ezzel is megpróbálva elűzni a stresszt, és éppen folytatni akartam, de jöttek a sminkesek, hogy felkészítsenek a következő jelenetre, így visszafogtam magam.

- Nem olyan nagy dolog ez, ne izgulj! – mondta lazán Kyu Hyun, mikor az utolsó simításokat végezték, de nem tudott meghatni.

Nem kimondottan rá voltam mérges, inkább a félelem dolgozott bennem, amit nem sikerült legyűrnöm, sőt, egyre jobban elhatalmasodott felettem, ahogy a gondolataim a következő jelenet körül forogtak.

- Hé! – lépett mellém Kyu Hyun és óvatosan végigsimított a karomon, de annyira elmerültem a saját kis világomban, hogy összerezzenve vettem tudomásul, hogy mellettem álldogál, a sminkesek pedig már sehol sem voltak. Felnéztem azokba a fekete szemekbe, amik kivételesen komolyan pillantottak vissza rám. – Ha tényleg nem szeretnéd, akkor beszélek Ji Heonnal.

Egy kicsikét meghatott, hogy képes lenne szembenézni miattam Ji Heonnal, mégsem éreztem helyénvalónak a dolgot. Csak egy csókról volt szó, nem arról, hogy vetkőzzek meztelenre és egy ágyjelenetet játszak el a fiúval. De akkor mégis mitől féltem így?

- Ahogy Ji Heonnak is mondtam, nem arról van szó, hogy nem szeretném.

- Hát akkor mi a baj? – kérdezte értetlenül a fiú, majd még közelebb lépett, hogy ne hallgassák ki a beszélgetésünket, de zavaromra automatikusan hátráltam el tőle. Meghökkenve nézett rám, én pedig éreztem, hogy elvörösödök a tettem következtében. – Félsz tőlem?

Elmosolyodtam volna a helyzeten, ha olyan hangulatban lettem volna, mert a kérdése a videóklip jelenetét idézte fel bennem, mintha csak azt játszottuk el volna újra.

- Nem, dehogy! – ráztam meg a fejem idegesen és átkaroltam a felsőtestem. Hirtelen sokkal hidegebbnek tűnt a hajnali levegő, a meleg télikabát ellenére is. Aggodalommal a szememben néztem fel végül Kyu Hyunra, és rászántam magam, hogy elmondjam neki az igazságot, mert nem akartam, hogy félreértsen. – Attól félek, hogy mit fognak gondolni a többiek rólunk. Rólam.

Ez volt az egész mögött. Féltem, hogy a többiek elkezdenek kombinálni, hogy valami van közöttünk és ennek akár Kyu Hyun, akár én fogjuk meginni a levét. Nem akartam a fiúnak gondot okozni, és őszintén szólva, nekem sem volt hiányzott még egy pletyka vagy szóbeszéd. Így is közellenségnek számítottam már a gyakornokok körében, nem akartam még jobban rontani a helyzeten.

- Oh, Ha Na! – sóhajtotta egy mosollyal a szája szegletében, ami meglepett. – Ez a csók a munkaköröd része, ha úgy tetszik.

- De…

- Ha Se Rié lett volna a főszerep, akkor vele csinálom ugyanezt – magyarázta, de ezzel nem hogy segített a helyzeten, csak még inkább rontott rajta. Valószínűleg észrevette, hogy nem a legjobb módszert választotta a megnyugtatásomra, mert egyből felhúztam magam azon, ahogy elképzeltem, hogy Se Rivel enyeleg itt a szökőkút mellett. – Ne érts félre! Csak azt akarom ezzel mondani, hogy színészként ez a csók pontosan olyan feladat, mint például építészként egy épület alaprajzának elkészítése. Akkor is meg kell tenned, ha az adott személy iránt nem érzel semmit sem, de mindenki mással el kell hitetned, hogy ez nem így van.

- Pont ez az… – törtem ki idegesen, de még időben elharaptam a mondatot, mielőtt olyat mondok, amit azonnal megbántam volna. De Kyu Hyun elől nem tudtam elrejteni a gondolataimat, ebből a három szóból is rájött, hogy mi zavar valójában, még ha nem is akartam a tudtára adni. Zavarban sütöttem le a szemem és kerültem a tekintetét, mert tudtam, hogy ezzel mindent elárultam.

Csak féligazság volt az, amit előbb kiböktem neki, mert a legnagyobb félelmem az volt, hogy valaki rájön, mit érzek Kyu Hyun iránt. Elég egyetlen egy ember, aki elkezd gyanakodni, hogy komolyabb érzések fűznek a fiúhoz, aztán megállíthatatlanul fog terjedni az ügynökség falain belül. Ha Kyu Hyun sejti is, még nem teljesen biztos benne, és ha az ő orrára nem kötöm, akkor nem akarom senki máséra sem, hogy mit rejtegetek a szívem mélyén.

- Kyu Hyun, Ha Na, álljatok készen! Pár perc és kezdünk – kiáltotta el magát Ji Heon, én meg bepánikolva fordultam Kyu Hyunhoz, aki viszont meglepetésemre egy halál nyugodt mosollyal az arcán nézett le rám.

- Csillagom – ezt az egy szót lágyan és csupa kedvességgel ejtette ki, amibe belebizsergett minden porcikám. Még mielőtt megmozdulhattam volna, a kabátom cipzárja után nyúlt, én meg értetlenül figyeltem minden rezdülését. -, ilyesmitől egy percig sem kell tartanod! – Óvatosan lefejtette a mellkasom elől a karomat, majd lassan lehúzta a cipzárt, míg a kabát két szárnya búcsút nem intett egymásnak. – Ha az adott személy iránt vannak érzéseid is – kezdett bele szinte suttogva, hogy tényleg csak én halljam minden szavát. Ezután mögém sétált, majd lesegítette a kabátot rólam, és kirázott a hideg, ahogy a leheletét megéreztem a fülemnél. -, akkor csak élvezd a forgatás minden pillanatát!

45. fejezet

Benne vagyok!

- Azt akarod mondani, hogy azt a robbanást valaki szándékosan csinálta? – hitetlenkedve néztem Kyu Hyunra, aki még mindig merev kifejezéssel bámult maga elé.

- Pontosan azt. – Az a düh, ami eddig mélyen bújt meg a szemében, egyre inkább láthatóvá vált. Az ökölbe szorított ujjai enyhén reszkettek, az állkapcsa megfeszült a válasz alatt és az egész testtartása az indulatairól árulkodott.

- Ez szörnyű! – ráztam meg a fejem, még mindig nem teljesen értve, hogy ez mit is jelent valójában.

Valaki lelkén száradt több tucat ember halála! Valaki azt akarta, hogy az a robbanás megtörténjen és ezzel kioltsa az ott jelenlévők életét. El sem tudtam képzelni, hogy vetemedhet valaki ilyesmire! Ez számomra felfoghatatlan volt. Az ilyen ember egyszerűen nem normális, pszichopata vagy egyszerűen csak gonosz.

Már éppen hangot akartam adni a gondolataimnak, de ekkor jobban megnéztem az előttem álló fiú arcát és minden haragom elszállt, csak az aggodalom maradt a helyén. Lehetek én akármilyen dühös vagy feldúlt, de az valószínűleg meg sem közelítette azt, amit Kyu Hyun érzett. Ő ott volt személyesen és pontosan tisztában volt azzal, micsoda borzalom történt a tegnapi napon abban az étteremben. A lelkiismerete sem bírta még teljesen feldolgozni az eseményeket, most pedig azt kellett megtudnia, hogy nem is egy balesetről volt szó, hanem valaki állt az egésznek a hátterében. Tanúja volt annak, ahogy valaki felháborítóan gonosz tettei miatt mások az életüket vesztették…

- Sajnálom. – Végül csak ennyit suttogtam halkan és óvatosan megkerestem a kezét. A bőre elfehéredett a keze fején a bütykeinél, olyan erővel szorította ökölbe az ujjait. Összerezzent, ahogy megérezte az érintésem, még pár pillanatba bele is telt, míg engedett nekem, de aztán az ujjainkat összefűzte.

- Ne sajnáld, nem te tehetsz róla – mondta meglehetősen hűvösen, de tudtam, hogy ez a hangnem nem nekem szól.

- Én azt sajnálom, hogy ilyesmit kellett átélned – még számomra is frusztrálóan szomorú és együtt érző volt a hangom, nem hogy neki. –, de azért hálás vagyok, hogy neked nem esett komolyabb bajod. Tudom, hogy téged ez egy cseppet sem vigasztal, és hogy ez rettenetesen önző tőlem, de akkor is hálás vagyok.

- Azért egy kicsikét vigasztal – megszorította a kezem, amivel csak megerősítette a szavait. Viszont ahhoz a mosolyhoz nem volt mérhető, amit rám vetett abban a pillanatban. Ebből a mosolyból láttam azt, hogy igenis számít neki az, amit mondok és nem tart önzőnek amiatt, amit érzek.

- Kyu Hyun! – kiáltotta el Min Soo magát nem messze tőlünk valahol. Mondanom sem kell, hogy olyan gyorsan kaptam ki a kezem a fiújéból, hogy szabad szemmel nem is lehetett volna követni a mozdulatot. Még az kellene, hogy kombinálni kezdjenek Kyu Hyunnal is valamit, mikor még én magam sem tudom, hogy mi van közöttünk jelenleg!

- Ez most viszont fájt – nézett rám kiskutya szemekkel, mintha a legkedvesebb játékától fosztottam volna meg.

- Sajnálom, majd kiengesztellek valahogy! – forgattam meg a szemem a gyerekes viselkedésén, de neki erre megcsillant a tekintete a szavaim hatására.

- Ez a nap egyre jobb és jobb lesz! – mondta meghökkent vidámsággal mosolyogva.

- Ezt meg hogy érted?

- Majd megtudod – titokzatos félmosolyra váltott, amitől a gyomrom kellemetlenül összeszorult és kezdtem bajban érezni magam. Mégsem próbálhattam meg kiszedni belőle a választ, mert egyrészről hiábavaló próbálkozás lett volna, másrészről pedig Min Soo is felbukkant a folyosó végénél.

- Hát itt vagytok! – ült ki a boldogság egyből a langaléta srác arcára. – Gyertek, mert folytatjuk a forgatást!

- Megyünk! – veregette meg Kyu Hyun Min Soo vállát, én meg a fiút bámulva lépkedtem mögöttük, miközben azt hallgattam, hogy szerintük hol lehet kapni a legjobb jjajjangmyeont a városban.

Kyu Hyun pillanatok alatt képes volt váltani a dühös, bosszúszomjas férfi és az örökké vidám, szeleburdi srác szerepe között, amin csak megdöbbenve tudtam rázni a fejem. Tudtam, hogy még igencsak a hatása alatt van a korábbi telefonbeszélgetésnek és egészen máshol járnak a gondolatai, mégis igyekezett minden tőle telhetőt megtenni, hogy minél inkább elrejtse a zaklatottságát, mivel éppen nevetve szórakozott a barátjával, aki mit sem tudott arról, amin átment a minap.

Ez először elképesztett, hogy ennyire képes kontrollálni az érzéseit és elfojtani azokat az emlékeket, amikről nem akart tudomást venni. Senki meg nem mondta volna a jelenlévők közül, hogy tegnap egy robbanásban majdnem meghalt, és egy olyan trauma nyomait cipeli, amitől mások napokra összeomlottak vagy éppen depresszióba estek volna. Még csak a sérüléseiről sem igen tudtak, vagy valamilyen hazugsággal etetett bizonyára mindenkit, akiben bármilyen kérdés is felmerült. Viszont ahogy jobban belegondoltam ebbe az egészbe, szomorúság és sajnálat kavargott a szívemben. Mert ez azt is jelentette, hogy nem igen bízik meg másokban, hogy elmondja nekik az igazságot. Még a banda tagjaiban sem, akikkel már két éve nap mint nap együtt élt, még előlük is titkolta a történteket. Vagy csak egyszerűen nem akarta, hogy aggódjanak érte, ahogy ő is mondta? Zavarta volna, hogy annyiszor emlékeztetik a kérdéseikkel a robbantásra?

Nem tudtam. Fogalmam sem volt néha, hogy mi jár Kyu Hyun fejében. Ahányszor kaptam egy választ a kérdéseimre vele kapcsolatban, annyiszor szült bennem az még több kérdést…

De inkább nem is töprengtem ezen tovább, mivel mire visszaértünk a bálterembe, már megint bele kellett vetni magunkat a munkába, így pedig megúsztam a további magyarázkodást a srácoknak a büntetőfeladatommal és Chris-szel kapcsolatban is.

Az ebéd utáni pihenőt letudva, mindenki ismét a sminkes-fodrász-designer részlegre ment, hogy rendbe szedjék magukat, köztük én is. Mire ismét nekikezdtünk az álarcos bál jeleneteinek felvételeibe, már mindenki a régi fényében pompázott.

***

- Örülök, hogy megismerhetlek, La Na! – Üdvözölte mély és búgó hangon Kyu Hyun a lányt, amitől annak felállt a szőr a karján, belebizsergett minden idegsejtje és a pillantásába is beleborzongott. Elképesztette, hogy ez a pár szó ilyen hatással volt rá, de nem kapta el a tekintetét, nem árulta el magát.

De hiábavaló volt La Na minden próbálkozása, mert Kyu Hyun már több éves tapasztalattal rendelkezett a vadászat terén és tisztában volt a zsákmány minden egyes rezdülésének jelentésével. Észrevette, hogy a lány érdeklődik iránta, és nem közömbös számára úgy, mint az eddig sikertelenül őt ostromló férfiak hada. Elégedettséggel nyugtázta ezt a tényt, és a magabiztosság visszaköltözött belé, ami korábban érthetetlen módon elhagyta. Elengedte az apró és meleg kezet, de ő sem volt hajlandó elereszteni a leány pillantását.

- Nem különben – tetszett neki La Na csilingelő hangja, mintha csak egy hárfán játszott volna valaki. -, Kyu Hyun.

Ahogy pedig kimondta a nevét, olyan volt, mintha egy különösen pikáns és ínycsiklandozó desszertet ízlelgetett volna. Még az is elbűvölte a fiút, ahogy La Na beszélt, de ezt a gondolatot gyorsan kiverte a fejéből, nem gyengülhetett el ennél is jobban.

- Hogy-hogy eljöttetek a bálra? – fordult ismét bátyjához La Na, mert nem bírta állni végül az ónixok erőteljes pillantását, a beszélgetéssel pedig elterelhette a figyelmét arról a tényről, hogy milyen forró az egész arca. – Úgy tudtam, hogy nem vagy az ilyesfajta rendezvények híve, Oppa.

- Nem így terveztük az esténket, de itt kötöttünk ki – válaszolt Min Jun, megvonva a vállát. – Ráfért már mindannyiunkra egy kis lazítás és szórakozás.

- És jól szórakoztok? – mondta La Na a többiekhez is intézve szavát, udvariatlanság volt, hogy csak a bátyjával ketten beszélgetnek, és nem vonják be a társalgásba a többi fiút, így ezen próbált meg segíteni.

- Most már egészen élvezem – jegyezte meg Kyu Hyun szinte tüzes tekintettel, egyértelművé téve, hogy La Na társasága igencsak dobott a kedvén és a hangulatán.

Már gondolatban ezer és egy terv körvonalazódott a fejében, hogyan maradhatna kettesben a lánnyal, hogyan válthatna vele pár szót négyszemközt. Beszélgetni szeretett volna vele, megismerni, hogy tényleg olyan ember-e, mint amilyennek tűnik. Hogy a külső mögött olyan személyiség és belső lakozik-e, mint amire vágyik és amiről ábrándozik. Tudni akart róla egyszerűen mindent!

Se Joo és Min Jun is kissé túl direktnek érezte a kijelentését, így egyből menteni akarták a helyzetet, hogy ne ijesszék el Kyu Hyun szavai már az első pillanatban Min Jun húgát. Se Joo még észrevétlenül oldalba is könyökölte barátját, hogy vigyázzon magára, de az meg sem rezdült a bordái közé sújtó testrész ellenére sem.

- Nagyon tetszik a bálterem díszítése és a zene is pont jó választás – nézett körbe elismerően Se Joo, megdicsérve a dekorációt, amit egy enyhe főhajtással fogadott a lány.

- Tudod, hogy mi a véleményem a bálokról – Min Jun még mindig az érzéketlen stílusával adta elő a mondandóját, majd egy halvány mosoly kíséretében felemelte a kezében tartott vörösbort. -, de a bor legalább finom. Jó választás volt!

Ugyan a két fiú nem tudhatta, de La Nat nem hogy elrémisztette Kyu Hyun kicsit sem burkolt flörtölése, hanem igenis tetszett neki az egyenes beszéd. Sokan kerülgették a forró kását, mikor randira hívták, körülményes és szép szavakat használtak ahelyett, hogy elmondták volna azt, ami a szívükön volt.

- Örülök, hogy végre sikerült egyszer az életben eltalálnom az ízlésedet – fújtatott La Na, de mégis dagadt a melle a büszkeségtől, hogy a bátyja elismerő szavakkal illette. Eddig sosem volt erre példa, mert Min Jun eléggé válogatós volt borok terén, így mindegyik korábbi választását kritizálta valamiért.

- Nem is mondtam még! A húgom volt a szervezője a bálnak.

- Tényleg? – meglepődtek mindannyian, de végül Se Joo tette fel a kérdést.

- Rendezvényszervező vagy?

- Igen, szóval, ha esetleg szükségetek lesz egyre, bátran hívjatok! – mosolygott La Na és már szinte vette volna elő is megszokásból a névjegykártyáját a táskájából, de hirtelen valaki bevágódott Min Jun és Se Joo közé, átkarolva a két fiú vállát.

- Halihó! – mosolygott vidáman a kis csoportra Min Soo, fel sem mérve, hogy éppen mit zavart meg. – Mi ez a tartózkodó és unalmas viselkedés itt? Nem szórakozni jöttünk ide?

Kyu Hyunt is meglepte a negyedik fiú felbukkanása, és most először úgy érezte, hogy legszívesebben bokán rúgná Min Soot. Nem volt elég, hogy már egy kissé be is csiccsentett, de még attól is tartott, hogy elront mindent és felsül miatta Lan Nanál. Azt pedig semmiképpen sem engedhette meg magának.

- La Na, ő itt a kis baráti társaságunk negyedik tagja, Min Soo – mutatott a magas fiúra Min Jun, de közben vett egy mély levegőt, mert ő is tudta, hogy a srác különösen nyílt és közvetlen személyiségét sokan nem tudják kezelni. – Ő pedig a húgom, La Na.

- Kisasszony! – hajolt meg formálisan Min Soo, mint egy jólnevelt úriember, amin a többiek igencsak megdöbbentek. Nem volt szokása így viselkedni, és ha a többiek nem a meghökkenésüket próbálták volna palástolni, akkor gyanakodniuk kellett volna a fiatalabb fiúra. Mivel egy ördögi vigyor jelent meg az arcán, mikor kiegyenesedett, és mit sem törődve bárki mással, megölelte La Nat, aki a hirtelen bekövetkezett csavar miatt csak megdermedve, nagy szemeket meresztve maga elé tűrte a bánásmódot. – Így azért sokkal jobb volt!

A három srác még magához sem tért a megrökönyödésből, mikor Min Soo elengedte pár másodperc után a lányt. Aztán viszont egyszerre költözött beléjük élet és elkezdték szidni a hórihorgas fiút, aki behúzva a nyakát, megszeppenve nézett egyikükről a másikukra.

- Megmondtam már nem egyszer, hogy kontrolláld magad idegenek között!

- Mi van az agyad helyén, ember?

- Még egy ilyen, Min Soo, és esküszöm, hogy…

La Na viszont nem bírta tovább és kirobbant belőle a nevetés, amire a négy fiú egyszerre kapta felé a fejét. Egyikük sem tudta mire vélni a viselkedését, de csak nem jelenthetett ez rosszat… Így Min Soo közben észrevétlenül kiszabadult a veszélyes körből, amit a három barátja alkotott, hogy leteremtsék az előbbi tettéért, majd bátran La Nahoz lépett.

- Szabad egy táncra? – félig meghajolt és a kezét nyújtotta, hogy a parkettre kísérhesse azt a lányt, akit a teremben lévő férfiak többsége a magáénak akart, de mégis elutasítást kaptak válaszul.

Min Junék szóhoz sem tudtak jutni, mintha valamilyen ismeretlen nyelven kezdtek volna el beszélni a körülöttük lévők, ők csak kapkodták a tekintetüket a két fiatal között.

- Természetesen! – pukedlizett egyet La Na, majd elfogadta a hosszú ujjakból álló, kecses kezet egy vidám mosoly kíséretében.

Min Junnak meg kellett támaszkodnia a fal mellett, Se Joo pedig köhögésben tört ki, hallva, hogy La Na igent mondott egy olyan fiúnak, akiről azt hitték, hogy esélye sem lehet nála. Arról nem is beszélve, hogy az előbbi közjáték után azt gondolták, Min Jun húga úgy zavarja el őket innen, hogy öröm lesz nézni!

Egyedül Kyu Hyun maradt ijesztő csendben. Egyszerre érzett dühöt, hitetlenkedést és irigységet, ahogy meghallotta La Na válaszát Min Soo kérdésére. Azt a választ, amit neki kellett volna hallania, és nem a barátjának! A féltékenység magja lassan csírázott ki, ahogy meglátta Min Soot, amint megöleli azt a lányt, akit legszívesebben ő tartott volna a karjai között, de hatalmas szörnyeteggé nőtte ki magát, mikor megfogták egymás kezét. Alig bírt magával, alig tudta visszafogni magát, hogy ne szóljon semmit, vagy hogy ne állítsa meg őket valami ostoba oknál kifolyólag, ahogy elindultak a parkettre, a szép lassan tömeggé növekedő táncosok közé.

- La Na… - kezdett bele Min Jun ijedten, de elakadt a szava, mert fogalma sem volt, hogy mit mondhatna húgának. Azzal a céllal mutatta be neki barátait, mert Kyu Hyun érdeklődött iránta, és most ő maradt hoppon, mert Min Soo néha úgy vetette bele magát a dolgokba, hogy egy percig sem gondolta át a helyzetet.

- Kyu Hyun – Se Joo is hasonlóan vélekedett erről, pedig össze sem beszéltek Min Junnal, de benne nagyobb aggodalom kelt szárnyra, ahogy meglátta Kyu Hyun arckifejezését. –, tudod…

De Kyu Hyun nem engedte szóhoz jutni, leintette mindkettejüket, hogy hagyják csak és ne pazarolják rá az energiájukat. Ennek pedig egy oka volt. Méghozzá az a pillantás, amit La Na vetett rá a válla felett, ahogy Min Soo mellett sétált, kerülgetve a táncoló párokat. Ez az egy pillantás pedig úgy fújta el az előbb érzett dühét és kétségbeesését, mintha ott sem lett volna. Mert abból a rövid pillantásból ez az egy üzenet sugárzott felé: gyere és kapj el, ha tudsz!

Kyu Hyun pedig nem vesztegette az idejét, az első útjába akadó lányt felkérte és beálltak a táncosok közé. (Csak félszemmel látta, hogy Min Jun és Se Joo követik a példáját.) Nem arról volt szó, hogy Min Soo annyira megfogta volna La Nat, hogy egyből igent mondott neki, nem! Nem akarta megkönnyíteni Kyu Hyun dolgát, nem akart könnyű prédává válni, aki magától besétál a csapdába. Fogócskázni akart vele, ami nagyon is fellelkesítette a fiút, hiszen már régóta nem kellett küzdenie senkiért sem, így ez az újdonság erejével hatott rá. Hiszen mégis mi az élvezet abban, ha a zsákmány önként ajánlja fel magát neki és oda a vadászat öröme? Ha nincs meg a játék, az intrika, az élvezet, akkor mi értelme van az egésznek?

Ez a lány olyasfajta érzéseket csalt elő Kyu Hyunból, amit már régen elfelejtett és nem érzett: az izgalmat. Minden olyan könnyű volt számára, mindig mindent megkapott, amit akart, nem volt az életében már kihívás – most ez mégis megváltozott.

Ugyan soha nem szerette azokat a bálokat, ahol a koreográfia előre ismert volt, most mégis örömmel vetette bele magát a forgatagba ismeretlen partnerével, követve La Nat és Min Soot. A lány láthatóan keresett valakit a tömegben és Kyu Hyun csak reménykedni mert, hogy éppen őt. A reménye pedig bizonyossággá vált, mikor találkozott a tekintetük és La Na egy megkönnyebbült, boldog mosolyt vetett rá. Ettől a mosolytól pedig a gyomrában mintha ezernyi pillangó kelt volna szárnyra.

Mégis hogy volt ez lehetséges?! Hogy lehet, hogy így megbabonázta ez a lány? Miben különbözött ő attól a többi lánytól, aki jelen volt a teremben? Voltak nála szebbek, bizonyosan okosabbak is, akadtak olyanok is, akikkel olyan éjszakában lehetett volna része, amit ő nem ajánlhatott neki – mégis, egyikük sem érdekelte. Csak ez a fekete hajú szépség, aki káprázatosan mosolygott rá és amitől minden gondját képes volt elfelejteni…

Annyi előnye volt a koreográfiának, hogy az elég sűrű partnercserének hála, már csak idő kérdése volt, hogy mikor kerülnek össze. De ez sem volt elég gyors Kyu Hyunnak, annyira áhítozott már arra, hogy belenézhessen La Na szemeibe, hogy átkormányozta magát a párjával együtt Min Sooék szomszédja mellé. Olyan borzasztóan lassan telt az idő! Alig akart eljönni a párcsere, de végül megtörtént és már csak pár perc választotta el a lánytól, akire már úgy vágyott.

Amint egymás mellé kerültek, La Na rögtön kiszúrta a fiút, aki még csak rá sem nézett arra lányra, akivel táncolt, egész végig őt figyelte. Ő viszont nem volt hajlandó megadni ezt az örömöt Kyu Hyunnak, így csak egy pillantásra méltatta, majd egy visszafogott mosolyt vetett a vele táncoló szőke srácra, amitől már megint mocorogni kezdett Kyu Hyun gyomrában az a zöldszemű szörnyeteg. Legszívesebben rászólt volna, hogy csak rá mosolyogjon, senki mással ne ossza meg ezt a csodát, mert csak a magáénak akarja tudni.

Türelmetlenül várta, hogy teljenek a percek, a szíve szinte a zene ritmusára vert. Idegesen vette tudomásul, hogy izgul. A nagy Kyu Hyun izgult… Még ő maga sem akarta elismerni, de hevesen verdeső szíve és remegő gyomra erről árulkodott.

Kyu Hyun tisztában volt minden egyes pillanattal, ami akkor történt, mikor megálltak egymással szemben, hogy egy párt alkossanak. A kezére, ahogy La Na keskeny derekára siklott; az összesimuló tenyerükre, ahogy egymásba kapaszkodtak; az apró és óvatos érintésre a vállán, ahogy La Na felvette a kezdőpozíciót és arra a pillantásra, amit akkor vetett rá a lány. Eddig fel sem tűnt Kyu Hyunnak, hogy La Nanak milyen észveszejtően csillogó, zöld szemei vannak – ami ki is csúszott a száján.

- Gyönyörű szemeid vannak.

- Köszönöm! – sütötte le az említett szemeket a lány, majd ismét ránézett. – Te sem panaszkodhatsz.

- Hát most már semmiképpen sem panaszkodnék – felelte a fiú megint csak őszintén, mire La Na elmosolyodott, ettől pedig Kyu Hyun szíve ki akart robbanni a mellkasából. Egy percig szidta magát ugyan a hirtelensége miatt, de aztán úgy érezte, hogy nincs miért szégyenkeznie. Tudtára kell adnia La Nanak, hogy tetszik neki, különben esetleg az ilyen Min Soo féle srácok lecsapják a kezéről.

- Látom, elég közvetlen vagy – pislogott rá La Na, de egy csepp rosszallás sem volt a hangjában. Sőt, ha Kyu Hyun sejtette volna, hogy alig bírja kiejteni a szavakat az izgatottságtól, mert a fiú érintésének nyomán a pulzusa az egekbe szökött és a légzése is szabálytalanná vált! De erről fogalma sem lehetett a fiúnak, és ez így volt jól. -, nem rejted véka alá, hogy mit akarsz.

- Miért, mit akarok? – kérdezett vissza Kyu Hyun, szinte felfalva a lányt a szemével.

Minden lépést öntudatlanul tettek meg, egy mozdulatra sem figyeltek oda igazán, mégis tökéletes összhangban voltak, mintha évek óta táncoltak volna együtt. Éppen pörgette Kyu Hyun La Nat, és mikor visszatért hozzá, akkor szorosabban húzta magához, mint azt a tánc megkövetelte volna, mégsem ellenkezett a lány. Ugyan a lélegzete elakadt, ahogy Kyu Hyun arca hirtelen alig pár centiméteres távolságba került, de ez izgató volt és belebizsergett minden porcikája, így esze ágában sem volt szólni emiatt…

- Igaz is – kezdte meg a választ, miközben a lehelete Kyu Hyun arcát cirógatta, ami áramütésszerű hatással volt a fiúra. -, mit akarsz pontosan?

A legegyszerűbb válasz az lett volna, hogy „Téged”, de Kyu Hyun torkára forrt a szó, valamiért nem bírta kimondani. Túl akaratosan, erőszakosan hangzott és esetleg félreértette volna a lány, amit nem akart.

De mielőtt kitalálhatta volna a megfelelő feleletet La Na számára, ismét eljött a párváltás ideje, és a lány kicsusszant a kezei közül, még utána kapni sem maradt ideje, olyan váratlanul érte. Mintha hideg vizet öntöttek volna a nyakába, olyan tragikusan érintette a lány hiánya!

Percekig néztek egymás szemébe, egy pillantást sem pazarolva a partnerükre, mikor az egyik fordulatnál Kyu Hyun már sehol sem látta a lányt. Csak az a fiú állt mellette magányosan és tanácstalanul, akivel táncolt, így rögtön át is engedte neki a lányt, akit eddig tartott, majd La Na keresésére indult.

Az idegesség, amit La Na eltűnése okozott, kóros daganatként burjánzott szét a testében és aggodalomtól fűtve, kerülgetve a táncosokat, kutatta a szeme azt a lányt, akit nem tudott ilyen könnyedén elengedni.

És meglátta! Ott állt a félig nyitott teraszajtónál és őt nézte. Olyan volt a kintről beszökő szellőben lobogó organza függöny mögött, mint egy látomás. Sötét haját is meglebbentette a szél, azok a hihetetlenül zöld szemek őt figyelték a távolból, a mosolya pedig, amit rávetett, hívogató és játékos volt. Egyszerűen a bűvkörébe vonta ez a lány, amiből nem tudott menekülni. Így a lábai automatikusan mozdultak, hogy kövesse La Nat az ajtón túlra, az ismeretlenbe…

***

- Áh, majd megfagyok! – Reszketve léptem el a teraszra nyíló ajtó mellől, ahonnan fújt be a hideg szél, amint Ji Heon rendező úgy döntött, hogy a felvételnek vége.

- Tessék, terítsd magadra! – nyújtott át egy vastag plédet a személyzet egyik tagja.

- Köszönöm! – hálával vettem magamhoz, és terítettem a vállamra a barna anyagot, ahogy mondta.

- Srácok, idejönnétek egy kicsit? – kérdezte a rendező hangosan kiáltva egyet, hogy mindegyikük meghallja, majd a monitorhoz lépett, ahol az eddigi felvételeket néztük vissza minden egyes jelenet után. Pár másodpercbe telt csupán, hogy a banda tagjai eleget tegyenek a férfi kérésének. – Ha Na, ez rád is vonatkozik, gyere!

Meglepődve lépkedtem oda hozzájuk, de közben azon töprengtem, hogy mit ronthattam el annyira, hogy Ji Heon velem is beszélni akarjon.

- Most egy hosszú szünetet fogunk tartani, többek között a vacsora miatt is – kezdett bele a férfi és amit közölt, enyhén szólva örömmel töltött el. Kemény volt ez a pár óra és este tíz felé járt az idő, így valószínűleg mindenkinek a kaja körül forogtak már a gondolatai. -, és addigra megérkezik talán Hye Bin is.

- A fotós Hye Bin? – kérdezett rá értetlenül Se Joo.

- Igen, mivel a klip történetének koncepciója megváltozott, ezért a fotózáson készült képek használhatatlanná váltak – adta meg a magyarázatot. – Így ismét kamera elé kell állnotok, de ezúttal már más szerepben.

Őszintén szólva egyáltalán nem voltam oda ezért a hírért. Órák óta csak arra koncentráltam, hogy tökéletesen sikerüljön minden egyes felvétel, ami nagyon leszívta az energiáimat és állva el tudtam volna már aludni. A tetejében pedig az álmatlanul töltött éjszakák is ott voltak a hátam mögött, így kezdtem nagyon is a végkimerülés határát súrolni. A plusz munka ígérete pedig nagyon nem dobta fel a kedvemet, de hát mit lehetett tenni? Csak szépen mosolyogtam és bólogattam Ji Heonra.

- Majd szólok, ha megérkezett Hye Bin, addig pihenjetek!

Ennél több nem is kellett nekem, ott, ahol voltam, leheveredtem a földre a takarómra, hogy a ruhámat azért ne piszkítsam össze.

- Hát ez egyáltalán nem hiányzott! – visszhangozta a gondolataimat Min Jun.

- Nem értem, hogy miért nem lehet várni még a képekkel pár napot – rázta meg a fejét Se Joo. -, Hye Binnek is biztos van jobb dolga, mint az éjszaka közepén iderohangálni és ezzel foglalkozni.

Még percekig szidtuk a kialakult helyzetet, mire a vacsorát Ji Heon felkonferálta. Ezúttal udont rendeltek nekünk, ami szintén finom volt, de mégsem tudtuk tiszta szívvel élvezni az ízét annak a fényében, hogy míg a többiek pihennek, addig nekünk dolgoznunk kell.

Szótlanul fogyasztottuk el a tésztát, és éppen befejeztük, mikor megjelent Ji Heon, bejelentve, hogy Hye Bin már vár minket. Mindannyian az utolsó falatokat lenyelve mentünk a szomszédos helyiségbe, hogy találkozzunk vele. Hye Bin az egyik fodrásszal beszélgetett, míg várakozott, de mikor meglátott minket, egy nagy mosolyra húzódott a szája.

- Üdvözlöm, örülök, hogy újra találkozunk! – köszöntötte Se Joo udvariasan a nőt, ahogy a többiek is.

- Én is örülök, hogy újra láthatlak benneteket! Bár azt igazán sajnálom, hogy olyan körülmények miatt, hogy a korábbi munkánk feleslegessé vált, pedig igazán büszke voltam rá. – Elégedetlen volt a kialakult helyzettel, ebben biztos voltam, mert nem tetszését egy fintorral is kifejezte. – De legalább annyi előnye van, hogy ismét együtt dolgozhatunk.

- Minden rosszban van valami jó, nem igaz? – vigyorgott Ji Heon vidáman, mintha egy cseppet sem lenne fáradt. Bár valószínűleg ez így is volt, mivel már vagy a tizedik kávéját szürcsölgette, aminek hála olyan volt, mint egy soha le nem merülő duracell nyuszi. – De mielőtt belekezdenénk, mindenkire ráfér egy alapos smink igazítás!

Így se szó, se beszéd zavartak minket a sminkesekhez, akiknek negyed órába tellett csak a rendbehozása az arcunknak, utána pedig máris megint Hye Binnel és Ji Heonnal találtuk szemben magunk, de ezúttal már munkára készen.

- Így már mondhatni, megfeleltek a feladatra! – örvendezett a rendező, ahogy meglátott minket közeledni a bálteremben. Ugyanis a képeket nem egy zárt, berendezett stúdióban akarták csinálni, mint például a szomszédos, kis szoba, hanem egyenesen a bálteremben!

A táncosok nagy része ugyan elhagyta a helyiséget, mivel mint kiderült, a hosszú szünet – amit Ji Heon említett - körülbelül hat órát foglalt magába, amit alvásra kellett volna fordítaniuk. Persze nekünk ebből az időből lejöttek a képek elkészítésével töltött percek… Viszont elég sokan maradtak nézni az eseményeket ahelyett, hogy a legközelebbi szabad terembe mentek volna, ahol elvileg kényelmesen tudtak volna pihenni.

Ez pedig nagyon-nagyon nem tetszett – és nem arra gondolok, hogy esetleg fáradtak lesznek szegénykéim, mert nem pihenik ki magukat. Hanem inkább arra, hogy múltkor sem ment zökkenőmentesen a pózolás a fényképezőgép előtt, közönség szeme láttára pedig biztos voltam benne, hogy még annyira sem fog menni.

- Akkor lássuk, hogy mi is lenne a teendőtök! – hívott minket magához közelebb Ji Heon, mi pedig készségesen engedelmeskedtünk. – Ugyebár a szerelmi szál a négyről lecsökkent egyre, vagyis tulajdonképpen a Se Jooval, Min Junnal és Min Sooval készült fotók azok, amik értelmüket vesztették. Így mindegyikőtöknek főként egyéni képei lesznek a karakterüknek megfelelően.

Szuper, ez eddig nem is tűnt vészesnek! A srácoknak egy kis korrekcióra volt szükség, hogy menjen a kliphez a képsorozatuk, mivel nem a szerelmüket játszom el a videóklipben.

- Kyu Hyun, viszont neked mind egyénileg, mind pedig Ha Naval kell majd készíteni fotót, mivel rossz érzelmeket sugároznak a korábbiak. – Hogy micsoda?! Legszívesebben felkiáltottam volna, de még idejében sikerült visszafognom magam és nem ordítottam bele Ji Heon képébe, hogy mégis mit képzel. – Igaz, hogy a karaktered ugyanaz a női társaságot és testi örömöket kedvelő férfi…

- Milyen szépen fejezte ki magát, rendező úr! – mosolygott kajánul Kyu Hyun, mire a többiek is felkuncogtak, de Ji Heont nem tudta kizökkenteni, én pedig valahol ott vesztem el gondolatban, hogy „testi örömök”, így nem értékeltem a fiú humorát.

- …de pont az a lényege a klipnek, hogy Ha Na különbözik a többi lánytól, akivel eddig dolgod volt. Ő olyan mély érzéseket vált ki belőled, ami több a fizikai vonzalomnál, így ezért szükségesek az új képek – fejtette ki a gondolatmenetet a férfi, amiben még volt is logika, de mégis elkezdett izzadni a tenyerem tőle és a gyomrom is kényelmetlenül beleremegett. – Illetve lesznek közös, öt személyes képek is, amik előzőleg elmaradtak, de végül jó ötletnek vélte a vezetőség. Bárkinek bármi problémája, kérdése? Mert ha nem, akkor lássunk neki a munkának!

Ismét eljátszotta a nulla másodpernyi szünetet, így esélyünk sem volt megszólalni, hanem egyből irányította Se Joot az egyik koktélasztalhoz, ahol Hye Bin munkához is látott.

Még fel sem ocsúdtam úgy igazán abból, ami történt, Hye Bin már Se Jooról készítette a legtökéletesebb képeket, amit csak el tudtam képzelni. Se Joo egyszerűen vonzotta a kamerát, és annyira jól állt neki minden egyes beállás, pozíció, hogy akár két perc után is végezhettek volna, mégis vagy húsz percig ő volt soron. Ha pedig száz kép nem készült róla ezalatt az idő alatt, akkor egy sem. Pezsgővel a kezében, anélkül, a messzeségbe bámulva, az oszlopnak vetett háttal – minden elképzelhető módon. És nem először, de nem is utoljára ismertem el azt, hogy Se Joo nem véletlenül volt az első szerelmem. Még mindig megdobbant attól a szívem, ahogy azokkal a csokibarna szemekkel volt képes nézni…

Se Joo miután végzett, a monitorhoz lépett, hogy megnézze Hye Binnal és Ji Heonnal együtt a képeket, így váratlanul ért a hangja, mikor megszólított.

- Szerinted is jó ez a kép, Ha Na?

Kapkodva és idegesen vettem szemügyre az említett fotót, amin Se Joo a koktélasztalon támaszkodik, és egy pohár pezsgőt tart a kezében.

- Igen, jól sikerült – feleltem kissé dadogva, de láttam a fiún, hogy ennél bővebb véleményre számított, mert csalódottságot véltem felfedezni az arcán. Így mikor már fordult volna vissza a képernyő felé, tovább folytattam. – Főleg a tekinteted az, ami megfogja az embert, ahogy ránéz a képre.

- Kifejtenéd, ha megkérlek? – nézett rám Hye Bin érdeklődve, amitől még inkább zavarba jöttem, ha Se Joo nem lett volna elég.

- Úgy érzem – kezdtem bele, keresve a szavakat, de ahogy ráemeltem a tekintetem ismét a képre, már könnyebben jöttek elő a torkom mélyéről. -, hogy valami megfoghatatlan szomorúság tükröződik belőle, amivel az ember akaratlanul is tud azonosulni. Bocsánat, tudom, hogy ez ostobán hangzott…

- Ne kérj olyasmiért bocsánatot, amit gondolsz! – mosolygott rám elnézően Hye Bin. – És az, hogy egy fotóra nézve ilyesmit ki tud váltani Se Joo belőled, az az ő érdeme és büszke vagyok, hogy ezt sikerült átadnom.

Zavartan mosolyodtam el, és kerültem mindenki tekintetét – de főleg egy emberét -, mert nem akartam, hogy találkozzon a pillantásunk. Lehet, hogy csak a történtek fényében látok bele ilyesmit Se Joo képébe, és kínos lett volna, ha ez után a hülye belemagyarázás után még szemeznünk is kellene.

Szerencsére viszont nem erőltették tovább ezt a témát Hye Binék, hanem megtárgyalták, hogy miféle képekre lenne majd szükség, amiket a nőnek retusálnia kell. Majd azonnal következett Min Jun és Min Soo fotósorozata, ami körülbelül fél óra volt mindkét fiú esetében. Min Jun a rideg üzletembert alakította, Min Soo pedig a játékos és szeleburdi fiút.

Ahogy pedig teltek a percek, egyre jobban izgultam, hogy mikor kerül majd sor arra, amikor Kyu Hyunnal együtt kell megint kamera elé állnunk. Már az egyéni képeket csinálta a srác - mondanom sem kell, hogy még mindig irtózatosan szexi volt -, néha pedig találkozott a pillantásunk, ahogy én az egyik széken üldögéltem és vártam a soromra. Ebben a pillantásban pedig megint ott volt az a kihívás, mint a korábbi fényképezésnél, mikor a fogadásunkat kötöttük. Talán ezúttal nekem kellene valamit kitalálnom? – ötlött fel bennem a kérdés, de tudtam, hogy nem vagyok elég merész egy ilyen lépéshez.

- Jól van, akkor most jöjjön a páros képetek Ha Naval! – intett nekem hátra a válla felett Hye Bin, így felpattantam a székről és Kyu Hyun mellé sétáltam. A teraszajtó mellett álltunk, ahol a fiú eddig játszotta a melankolikus, magába forduló srácot, aki az élet nagy dolgain gondolkozik.

- Kyu Hyun – mondta nagy komolyan a rendező. –, hasonlót kellene alakítanod Ha Naval, mint korábban Se Joonak. Ha az ember ránéz a fotóra, akkor egy szempillantás alatt meg kell tudnia mondani rólatok, hogy annyira szerelmesek vagytok egymásba és akár meg is halnátok a másikért!

- Rómeó és Júlia féle szerelmet vár el tőlünk? – ráncolta a homlokát Kyu Hyun, jelezve, hogy nem tetszik neki az ötlet. És be kell valljam, én sem voltam elragadtatva tőle, ugyanis az a sztori nagyon nem ért jó véget…

- Talán sok lenne?

- Nem túlzottan rajongok az olyan elvakult szerelemért, ami végül a vesztét okozza az embernek. - Meglepődve néztem fel a fiúra, mert nem gondoltam volna, hogy képes az ilyen mélyenszántó gondolatokra. Észrevette a pillantásom, és egy félmosoly költözött az arcára, a szemében pedig furcsa fény csillant. Ajaj! Átkarolta hirtelen a vállam és magához húzott. – Csak bízza ránk ezt a dolgot, rendező úr! Ha Naval el fogjuk hitetni mindenkivel, hogy szeretjük egymást, ne aggódjon!

- Legyen így! – Nem tudom, hogy Ji Heon bízott-e Kyu Hyunban, mindenesetre ráhagyta a dolgot, én viszont valami bajt szimatoltam itt.

- Min töröd a fejed? – suttogtam idegesen Kyu Hyunnak, míg Hye Bin és a rendező tárgyaltak valamiről. De ha ők nem is figyeltek minket, ott volt az a jó pár táncos (szerencsémre Shinék Ki Younggal együtt leléptek valahova), aki eddig jól szórakozott a fotózáson és nem talált ennél jobb programot a szünetre, így kibújtam óvatosan a fiú karja alól.

- Emlékszel még a múltkori alkunkra? – kérdezett rá kerek-perec a srác, de nem értettem, hogy ez miért volt fontos most. Végül bólintottam, mert nehéz lett volna elfelejteni azt a pár órát, ami akkor lezajlott közöttünk. Ha el tudom vele hitetni, hogy szerelmes vagyok belé, akkor mesél nekem Jae Wanról, ez volt a fogadásunk tétje.

- Talán megint fogadni akarsz?

- Beletaláltál, csillagom! Élveztem azt a kis játékot, így feldobhatnánk most is valamivel ezt az unalmas munkát – kacsintott rám, és nem tudtam megállapítani, hogy a gyomrom az idegességtől vagy az izgalomtól állt-e görcsbe. – Legutóbb azt mondta neked Hye Bin, hogy én irányítottalak az egész fotózás alatt, így kihoztam belőled olyasmit is, amit másképp nem biztos, hogy megmutattál volna.

- Nem felejtettem el – kissé cinikusra sikeredett a hangom, de hát ki szereti azt, ha a hibáira emlékeztetik, és hogy nem olyan jó valamiben?

- Tehát, mit szólnál ehhez? – vetette fel, de mégsem bírtam megállni, hogy ne legyek kíváncsi arra, hogy mit szeretne kihozni ebből. – Ha sikerül elérned, hogy ezúttal te irányítsd a felvételeket, vagy legalább ne az én befolyásom alatt dolgozz, akkor kérhetsz tőlem valamit.

- Bármit? – Be kell valljam, nagyon is vonzó lett hirtelen a szememben ez a dolog. Kérhetek bármit Kyu Hyuntól? Mesélhetne még többet a családjáról, magáról, Jae Wanról vagy akármiről! Megkérhetném arra, hogy egy szál boxerben fusson egy kört az udvaron, vagy valami még ennél is kínosabbra. Vagy esetleg… randira is elhívhatnám, neki pedig nem lenne más választása, mint igen mondani. Ha Na, mire gondolsz?! – egyből megszidtam magam gondolatban, mégsem bírtam szabadulni ettől az ötlettől. Kyu Hyun meg én egy randin… Túlságosan csábító volt az a jelenet, ami megjelent a lelki szemeim előtt erről a lehetőségről. De ha gyáva is leszek ehhez a lépéshez, egy ilyen aduász a kezemben a fiúval szemben, bármikor jól jöhetett.

- Bármit – bólintott, jelezve, hogy igenis komolyan gondolja, ha azt mondja, hogy bármire hajlandó, majd nyújtotta a kezét, hogy megpecsételjük az alkut.

Már majdnem elvakított az a nyeremény, amit felajánlott és elfogadtam a kezét, de még idejében észbe kaptam, hogy ez nem ilyen egyszerű.

- És ha nem sikerül? – összevontam a szemöldököm, mert kellett lennie itt valami buktatónak. Összepréselte az ajkát, mert már azt hitte, hogy ilyen könnyen behúzhat a csőbe, de azért mégis egy pimasz vigyort erőltetett magára.

- Akkor velem töltöd az éjszakát.

Egy pillanatig fel sem fogtam, hogy mit mondott, aztán a szemeim elkerekedtek és hápogva néztem rá. Arról nem is beszélve, hogy az arcom lángvörösre gyúlt, mert ha előbb a lelki szemeim előtt egy randi képe játszódott le, most az egy egészen másfajta jelenetre váltott, amiben sokkal kevesebb ruha szerepelt, mint az előzőben.

- E-ez most csak egy v-vicc volt, igaz? – végül megtaláltam a hangomat, de a nyelvem még így is akadozott beszéd közben.

- A legkevésbé sem – rázta meg a fejét ártatlanul, mire éreztem, hogy még a víz is levert.

- Komolyan azt hiszed, hogy lefeküdnék veled egy fogadás miatt?! – kissé zavarban és halkabban ejtettem ki a lefeküdni szót, de ez volt most a legkisebb bajom. Nem tudtam eldönteni, hogy Kyu Hyun olyan lánynak néz-e, és ezért kér ilyesmit, ami felháborító volt, vagy csupán ennyit jelentettem neki, hogy egy fogadásban felvet ilyesmit, ami pedig inkább szíven ütött.

- Készen álltok, Kyu Hyun? – szakította félbe Hye Bin a beszélgetésünket, mire mindketten felé kaptuk a fejünket. Ji Heonnal megbeszélték azt, amit kellett, és már nekikezdtek volna a következő fotósorozatnak, ami rólam nem igen volt elmondható.

- Egy percet kérünk még! – jelzett a nőnek Kyu Hyun és maga felé fordított, de én még csak a szemébe sem bírtam nézni, nem hogy bármilyen más érzelmet is kicsikarni most magamból a dühön, a csalódottságon és a megdöbbenésen kívül.

- Annyira aranyos vagy. – Hallottam a hangján, hogy mosolyog, és a szemem sarkából láttam, ahogy az ujjaival az arcomhoz közelít, de elhajoltam az érintése elől. Legszívesebben számon kértem volna azért, amit mondott, de túl gyáva voltam hozzá, másrészről pedig nem is volt alkalmas rá a hely és az idő. A következő pillanatban viszont elkapta az állam és felemelte a fejem, hogy találkozzon a pillantásunk, de még mindig lesütöttem a tekintetem. – Komolyan azt hiszed, hogy lefeküdnék veled egy fogadás miatt?

Megismételte ugyanazokat a szavakat, amiket előbb én ejtettem ki sértetten, de az ő hangja egyszerre volt dorgáló és mégis kedves.

- Senki nem mondta, hogy azt az éjszakát egy ágyban akarom veled tölteni. – A lágy selyemhez hasonlított a hangja, és ahogy felfogtam, mit mondott, ráemeltem hitetlenkedő tekintetem.

- Hát akkor?

- Sokféleképpen el lehet tölteni egy éjszakát, de az maradjon az én titkom, hogy mire gondoltam – Hetyke hozzáállása és mosolya eltüntette azt a kényelmetlen érzést a szívemből, ami eddig nyomasztott, és kezdtem hinni benne, hogy nem olyan tervei voltak, hogy majd odaadom neki magam egy ostoba alku miatt. Viszont ezzel egyetemben nagyon is kínosan kezdtem feszengeni az ujjai között, ugyanis már megint a legrosszabbat feltételeztem róla ahelyett, hogy bíztam volna benne.

- Sajnálom – motyogtam az orrom alatt megsemmisülten, mert mégsem hagyhattam szó nélkül a dolgot.

- Micsodát? – Pontosan tudta, hogy mit akarok mondani, de hallani akarta, így a zavarom még nagyobb lett és elpirulva magyaráztam neki a bocsánatkérésem okát.

- Hogy azt hittem, csak le akarsz velem feküdni. – A mondat végét szinte elharaptam és Kyu Hyun mellkasát bámultam közben.

- Persze, nem zárja ki semmi sem, hogy egy ágyban fogunk kikötni az éjszaka végén – rántott a vállán a fiú egyet, mintha semmiségekről beszélne, nekem meg a nevetés és köhögés közötti hang tört elő a torkomból. Kyu Hyun hátba veregetett, amibe az egész testem belefájdult. – Megvagy?

- Hogyne – feleltem, mikor már kaptam rendesen levegőt. Viszont meg akartam valamiről győződni, és ezúttal a kíváncsiságom sokkalta nagyobb volt, mint a félelmem, így hangot adtam a gondolataimnak, ami nem hagyott nyugodni. Mivel az előbbi kijelentése a fiúnak szöget ütött a fejemben. – Akkor te egy… randiszerűségre gondolsz most?

Félrebillentette a fejét és elgondolkozott a kérdésen, mintha csak ízlelgette volna a szót.

- Hívhatod akárminek, mindegy – mondta végül lazán, mikor döntésre jutott, ami nem az a válasz volt, amiben reménykedtem. – Nekem az a fontos, hogy egy éjszakára az enyém leszel.

Hangosan szívtam be a levegőt és elfelejtettem, hogy ezt ki is kéne valahogy fújni.

- Lélegezz! – búgta kuncogva a fiú, mire kiszakadt belőlem az összes levegő. Majd ismét felajánlotta a kezét Kyu Hyun, amire csak nagy szemeket meresztettem. – Tehát áll az alku, Ha Na?

- Ha nyerek, akkor kérhetek tőled akármit, ha pedig veszítek, akkor egy estét együtt töltünk. Jól értem? – foglaltam össze a tétjét a fogadásunknak, csak hogy biztosra menjek.

- Teljesen jól – bólintott egyet elégedetten és kihívóan húzogatta a szemöldökét, hogy belemegyek-e az alkuba.

És nem kellett sokáig gondolkoznom rajta, hiszen csak jól járhatok, nem igaz? Ha Kyu Hyun nyer, akkor randira megyünk, ha én nyerek, akkor is dönthetek a randi mellett. Mégis mi veszítenivalóm volt?

- Rendben, benne vagyok! – mosolyogva csaptam bele a fiú kezébe és ráztam meg azt, hitelesítve az alkut.

Ekkor még nem sejtettem, hogy olyasmit indítottam el ezzel az egy mozdulattal, amiért később ezerszer is hálát adtam és amit ezerszer is megbántam azóta…