2017. okt. 24.

46. fejezet

Hinni és bízni

Úgy látszott, ez a hétvége és a forgatás a fogadások fellegvára. Nem volt elég nekem az, amit Jung Hee és kis barátai terjesztettek a stáb illetve a táncosok körében, hogy csúfos kudarcot fogok majd vallani a forgatás alatt, még alkut kellett kötnöm az ördöggel is.
Na jó, ez erős túlzás, mert Kyu Hyunt lehetett sok mindennek nevezni, de azért ördögnek nem. Habár meglepett ezzel az akciójával, hogy megint egy fogadást kezdeményezett, méghozzá olyan téttel kedvezőbbé téve az ajánlatát, amit nem volt okom elutasítani. Amint elengendtem a kezét, éreztem, hogy olyasmibe nyúltam bele, amibe nem biztos, hogy kellett volna, de innen már nem volt visszaút.
- Akkor mindent bele, kicsi csillag! – mondta szemtelenül csábos mosollyal az ajkán Kyu Hyun, majd Hye Bin felé fordult. – Készen állunk a kezdésre!
- Rendben, remélem, hogy hasonlóan jól fogtok szerepelni, mint legutóbb – felelte a nő és a szeme elé emelte a kameráját. Készenlétbe helyezkedett, hogy elkapjon bármilyen pillanatot, ami érdemes volt a megörökítésre. – Annál kevesebbel nem érem be!
- Semmi teher… - duruzsoltam magamnak és próbáltam kiüríteni a fejem, hogy ne törődjek semmi mással, csak azzal, ami számít. Ha meg akartam felelni az elvárásoknak, amiket Ji Heon és Hye Bin állított fel, akkor teljes koncentrációra volt szükségem, vagyis nem törődhettem a kíváncsi tekintetekkel a teremben. Azokkal a tekintetekkel, akik végig azt várták, hogy elbukjak és megnyerjék a fogadást, amivel szép kis összeg ütné a markukat. Figyelmen kívül kellett hagynom Jung Heet, aki legszívesebben kitörte volna a nyakam, csak hogy a barátnője kapja meg ezt a szerepet; a barátaimat, akik valószínűleg kíváncsiskodva bámultak, miközben Kyu Hyun szerelmét játszom el, nem utolsó sorban pedig Se Joot, akinek mindenkinél fájdalmasabb volt végignéznie ezt a jelenetet.
- Csak rám koncentrálj!
- Tessék? – értetlenkedtem, mikor meghallottam Kyu Hyun hangját.
- Tudom, hogy nem olyan, mint a stúdióban – mondta most az egyszer komolyan. -, sokkal többen vannak, így a nyomás is nagyobb. Közönség előtt nem egyszerű beleélni magad a szerepbe, de pont ez az, ami megkülönböztet minket másoktól. Nekünk sikerülnie kell így is.
- Tudod, hogy magad ellen beszélsz, igaz? – próbáltam elviccelni a dolgot, mert a lámpaláz megint kezdett elhatalmasodni rajtam. – Ha így folytatod, akkor én fogok nyerni.
- Ne a szád járjon, hanem mutasd, mit tudsz! – fölényessége idegesíthetett volna, de mindez csak azért volt, hogy ezzel is engem hergeljen, hogy mindent beleadjak a munkába.
És igyekeztem is így tenni. Nem azért, mert annyira felbuzdított volna az utóbbi mondata, hanem azért, amit korábban mondott. Ha van ehhez az egészhez tehetségem, akkor ilyen körülmények között is jól kell teljesítenem. Ha meg akartam tudni, hogy mi az, amivel szeretnék a későbbiekben foglalkozni, hogy netán a modellkedés vagy a színészet az, amit nekem rendelt az ég, akkor komolyan kellett vennem a feladatomat. Ha pedig nem, akkor még mindig voltak más lehetőségeim…
- Legyen akkor! – bólintottam magamat is szuggerálva és próbáltam beleképzelni magam egy olyan szerepbe, ami talán nem is állt olyan távol tőlem, mint ahogy először hittem volna. Játsszam el, hogy szeretem Kyu Hyunt? Hiszen tényleg szerettem őt… De hogy ezt másoknak is megmutassam? Az már egy egészen más kérdés.
Kyu Hyun nem hagyott sokkal tovább töprengeni azon, mit is tegyek, mivel az ujjai óvatosan a kezem után nyúltak és megszeppenve engedtem neki, hogy összefűzze az ujjainkat. Jólesett az érintése és éreztem, hogy egy lágy mosoly kúszik az arcomra, ahogy az összekulcsolódó kezünket néztem. Pár pillanatba telt csak, mire ráemeltem a pillantásom és szinte elakadt a lélegzetem, ahogy megláttam a tekintetet, amivel méreget.
Köze sem volt ahhoz, amivel akár a klipben, vagy akár az előző fotózáson nézett rám. Nem akart felfalni a szemével, nem vetkőztetett le a tekintetével, mintha már az első ágyjelenetünket tervezné. Azok a fekete íriszek gyengédek voltak, simogatóan lágyak. Kedvesség, figyelmesség és odaadás áradt belőlük, amit ritkán tapasztaltam a fiútól ilyen nyíltan és alig kaptam levegőt, ahogy ezek az érzések elértek hozzám. A fekete színt hidegnek és üresnek találják általában az emberek, egyből erre asszociálnak, én mégis melegnek és olyan sokatmondónak találtam most Kyu Hyun szemét, amely ezer szónál is többet árult el.
Észre sem vettem és a kezemnél fogva húzott magához közelebb, az összekulcsolt kezünket pedig a mellkasára vonta, pontosan a szíve fölé. A vékony ingén keresztül éreztem a meleget, ami áradt belőle, és enyhén még a szíve dobogását is. Az övé meglepően egyenletesnek bizonyult az én pulzusomhoz képest, ami az egekbe szökött.
Aztán elengedte a kezem és lazán átkarolta a derekam, mire automatikusan tettem a másik kezem is a mellkasára, ezzel egy kis távolságot tartva kettőnk között. Nem kifejezetten rémültem meg attól, hogy a testünk ilyen közel került egymáshoz, de azért mégis bepánikoltam egy picit.
Kyu Hyun lepillantott a kezeimre és vidáman egy aprót rándult a szája széle, látva, hogy azért mégiscsak zavarban vagyok. De ez a vidámság el is tűnt, mikor az egyik kezem félénken az arcára helyeztem. A tekintetemmel végigkövettem minden egyes kiszögellését az arcának, és arra a következtetésre jutottam egy halvány mosollyal, hogy még mindig imádtam minden egyes négyzetcentiméterét.
A fiú pillantása megváltozott, ahogy hozzáértem, mintha csak feltüzeltem volna, leemelte az arcáról a kezem, de nem eresztett, hanem lépett egyet előre, ezzel is hátrébb kényszerítve. Ezt megismételte párszor, egészen addig, míg a hátam nem ütközött a falnak, a teraszra nyíló ajtó mellett. Valaki időközben megint kinyithatta, mert hideg levegő áramlott be a keskeny résen keresztül, amitől megborzongtam. Most viszont ez a hűvös jólesően simogatta a felhevült bőröm, így egy rossz szavam sem lehetett rá.
Kyu Hyun ismét összekulcsolta a kezünket és a falnak szorította a fejem mellett, majd a másik kezemmel is megismételte a műveletet. A szívem szinte a torkomban dobogott, olyan kiszolgáltatva éreztem magam, mint az oroszlán karmai között sínylődő antilop. Csak az antilop valószínűleg nem élvezte ennyire a fogságot, mint jelenleg én tettem. Ugyanis minden idegsejtem csak azzal volt elfoglalva, hogy milyen ingerek érik őket a fiú által. A gyomrom remegett és nem ziháltam ugyan, de mégsem vettem szabályosan a levegőt.
Ez a fekete szemű démon annyira megbabonázott, hogy egyszerűen nem voltam képes semmi másról tudomást venni, csak arról, hogy mennyire vágyom rá. Nem tudom, hogy ő mit gondolhatott közben, de a pillantása az ajkamra esett, és nem is vándorolt tovább onnan. Meglepetésemre pár másodperccel később elkezdett közeledni felém, szemeit kitartóan a számon nyugtatva, kétséget sem hagyva felőle, hogy mi célból. És hogy én mennyire akartam, hogy megtegye! Lehunytam a szemem, enyhén elnyílt a szám és vártam, hogy azokat a puha párnákat ismét érezhessem. A lélegzete az ajkaimon szinte áramütésként ért, a vér gyorsvonat módjára száguldozott az ereimben és csak egy dolog körül keringtek a gondolataim.
A következő pillanatban viszont csak egy hangos sóhajt hallottam, majd Kyu Hyun leengedte a kezeimet és az arcomat fogta közre. Nem tudtam úrrá lenni a csalódottságomon, ami felütötte bennem a fejét, akármennyire is próbálkoztam vele. Kérdőn és félig-meddig aggódva nyitottam ki a szemem, mert nem igazán értetettem, hogy mi történt. Ahogy találkozott Kyu Hyunnal a tekintetünk, megdöbbenésemre azt olvastam ki belőle, hogy ő is pontosan ugyanúgy érez, mint én. De ez szinte azonnal semmivé foszlott, és később kételkedtem benne, hogy valóban jól láttam-e…
- Köszönöm, szuperek voltatok! – összerezzentem Hye Bin örömteli hangjára, ami mintha álomból ébresztett volna. Sűrűn pislogva néztem Kyu Hyun egyik szeméből a másikba, aki egy visszafogott mosollyal az arcán figyelt. Végül elengedett és ellépett előlem, de még mindig nem voltam teljesen magamnál. – Nem lőttem olyan sok képet, de mindegyik remekül használható és rekord időn belül sikerült megcsinálni.
Mi folyik itt?!
Értetlenül kapkodtam a tekintetem Kyu Hyun és Hye Bin között, és megrökönyödve tudatosult bennem, konkrétan észre sem vettem, hogy lezajlott a fotózás, nemhogy már végeztünk is vele. Nem először fordult már elő, hogy belevesztem Kyu Hyun fekete szemeibe, de ez most annyira váratlanul ért, hogy szinte letaglózott. Hozzászoktam már ahhoz a tényhez, hogy ha kettesben vagyunk, akkor számomra néha megszűnik külvilág, de ezúttal minden olyan természetes volt és könnyedén jött, hogy tudatában sem volt ennek.
Az arcomat a kezembe temettem, hogy lenyugtassam a háborgó szívem, de nem sokat segített, mert egyszerre ámultam el és voltam dühös, hogy Kyu Hyun ilyen mértékben elvette az eszem.
- Minden rendben van? – kérdezte a fiú halkan.
- Azon kívül, hogy csodásan elbuktam a fogadásunkat? – tettem fel kétségbeesetten a kérdést és ráemeltem a tekintetem az ujjaim között. Még csak nem is kellett Hye Bin véleménye, anélkül is tudtam, hogy megint csak Kyu Hyun hatása alá kerültem és ő irányított egész végig.
- El kell ismerned, lehengerlő tudok lenni néha – bólogatott nagyképűen, mire elmosolyodtam. A tény, hogy veszítettem a fogadásban, nem igazán lombozott le. Kicsit csendesebben folytatta, így hegyeznem kellett a fülem, hogy értsem minden szavát, de aztán pirosan néztem a lábam elé, amint megértettem, mit mond. – Szóval akkor jól gondolom, hogy az enyém vagy egy éjszakára?
Átkarolta a vállam és elindult velem a rendező felé, hogy szemügyre vegyük a képeket. Megpróbáltam lerázni magamról, de nem igazán hagyta.
- Mikor?
- Áh, csillagom, hol marad a spontaneitás? – vigyorgott rám egy ezer wattos mosollyal. – Meglepetés lesz!
Nem tudtam már rá felelni, mert elkezdtük Hye Binékkel nézni a képeket és egyrészt zavar, másrészt viszont büszkeség töltött el a látványukra. Harmadrészt pedig vágyakozás, hogy bár én is megtarthatnék egy-két fotót - ami nem is biztos, hogy annyira lehetetlen lenne. Majd meg kell érdeklődnöm Sung Channál később úgy, hogy ne fogjon gyanút…
- Akkor már csak egy közös kép maradt hátra – jelentette ki Ji Heon, és odarendelte mellénk a többieket is. Min Jun és Min Soo is gratulált, hogy ilyen jó képek készültek, Se Joo viszont tüntetőleg kerülte a tekintetem. Utóbbi ugyan rosszul esett, de neki valószínűleg még rosszabbul, aminek most a szemtanúja volt. Késztetést éreztem arra, hogy magyarázkodásba kezdjek, habár fogalmam sem lett volna, mit mondjak neki. Nehezen tudtam elviselni, hogy haragszik vagy dühös rám, mert nem akartam megbántani. Az eszem tudta, hogy ezen nem tudok már változtatni, ezt el kell viselnie a fiúnak és nekem is, a szívem mégis tenni akart ellene valamit. – Ez most az utolsó feladatotok egyelőre, még egy kis kitartást kérek tőletek!
Ezzel a kényelmetlen érzéssel kezdtem neki a fotózásnak, ahol végig Kyu Hyun mellett kellett lennem, és továbbra is eljátszani Se Joo előtt, hogy ő a szerelmem. Kicsit nehézkesebben ment az ötünket összehangolni, de nagyjából negyven perc, és vagy nyolc millió (kis túlzás csak) beállás után végeztünk. Mikor kijelentette Hye Bin és Ji Heon, hogy ennyi volt, ott helyben összeestem volna a fáradtságtól, csupán az akadályozott meg benne, hogy Kyu Hyun még mindig átkarolta a derekamat. Addig nem is igazán éreztem magam álmosnak vagy fáradtnak, míg Ji Heon nem mondta, hogy ez az utolsó feladatunk (vagy míg a Kyu Hyunnal történt fogadásunk elvonta a figyelmem), de miután ezt meghallottam, elkezdtem a visszaszámlálást. Talán a többiek is így lehettek, mert mindannyian nehezen koncentráltak már.
- Nagyon jók voltatok, és köszönöm szépen, hogy még megembereltétek magatokat, míg ezt a képsorozatot is megcsináltuk! – dicsért meg minket Ji Heon megint, de már ez sem tudott meghatni. Legszívesebben kerestem volna egy vízszintes felületet, hogy egy másodperc alatt elaludjak rajta. – Mint azt tudjátok, a többieknek szünetük volt, míg ti dolgoztatok, de persze ettől a lehetőségtől titeket sem akarunk megfosztani. Kaptok négy órát arra, hogy aludjatok és kicsit feltöltődjetek energiával. Használjátok ki, mert szükségetek lesz rá a későbbiekben!
- Köszönjük szépen! – meghajoltunk és laposakat pislogva elindultam az öltöző felé. Ahogy a fényképezés véget ért, a bálterem is kiürült, a táncosok közül csak néhány flangált a helyiségben.
- Ha elkészültél, akkor itt találkozzunk majd az ajtóban! – szólt Kyu Hyun hanyagul hátra a válla felett, majd eltűnt a banda többi tagjával együtt a fiúk részlegében.
Értetlenül néztem utána, de még ahhoz is túlságosan fáradt voltam, hogy elcsodálkozzak a kérésén, így tovább folytattam az utam a női részlegbe, hogy megszabaduljak ettől a borzasztóan szép, de nehéz ruhától. Ugyanis, akárcsak a többi lány, én sem terveztem, hogy a jelmezben fogok még további négy órát eltölteni. Szerencsémre a személyzet egyik tagja segített a levételnél, mert Ki Youngot nem láttam sehol sem, hogy megkérjem a művelet megkönnyítésére. Gyorsan magamra kaptam az utcai ruhám, majd nagyot ásítva indultam vissza a megbeszélt helyre, amit Kyu Hyun említett. Még a kabátom is felhúztam, mert kételkedtem benne, hogy az egyetemen mindenhol olyan meleg lenne, mint itt, a bálteremben.
- Azt hittem, hogy az egyik sarokban már el is szundítottál, olyan sokára jöttél – lökte el magát Kyu Hyun a faltól, aminek eddig lazán nekitámaszkodott, mikor meglátott. Egy pokrócot tartott a hóna alatt, ami szokatlan kiegészítő volt a bőrdzsekihez és farmerhez.
- A többiek hol vannak? – Teljesen figyelmen kívül hagytam, amit mondott, már túl fáradt voltam ahhoz is, hogy visszavágjak neki valami csípős megjegyzéssel.
- Elmentek abba a közeli terembe, ahol mindenki van – felelt, majd intett, hogy kövessem. A terem bejáratánál jobbra fordult, pedig egyértelműen balról hallottam a srácok hangját.
- Nem arra kéne mennünk? – megtorpantam és arra az ajtóra pillogtam, ahonnan kiszűrődött a világosság a sötét folyosóra.
- Csak szép csendben kövess! – ragadta meg az alkarom és csak azért is jobbra indultunk tovább. Ha akartam volna, akkor sem tudtam volna követni, hogy merre megyünk, mert annyi forduló és lépcső volt közben, hogy esélyem sem volt.
- Hova viszel? – Eléggé nyafogtam, elismerem, de akkor is rémesen álmos voltam már…
- Ne aggódj, már itt is vagyunk!
Kyu Hyun megállt egy fehérre mázolt ajtó előtt, majd kitárta azt előttem és felkapcsolta bent a világítást. Majdnem elállt a lélegzetem is, amint megláttam azt a helyet, ahova hozott, így kissé megilletődve léptem beljebb.
A helyiség nem volt túl nagy, de tele volt kanapékkal és párnákkal, a padlón vastag szőnyeg volt leterítve előttük. A falak mentén könyves szekrények sorakoztak, és még az egyik oldalra egy televízió is jutott.
- Ez fantasztikus! – pillantottam rá vissza boldogan.
- Örülök, hogy tetszik – mondta, majd lerúgta a cipőjét, és lehuppant az egyik barna és nagyon puhának látszó, hosszú kanapéra. Megpaskolta a helyet maga mellett, jelezve, hogy üljek le, és hát mondanom sem kell, hogy nem totojáztam sokáig. Nagy örömömre pedig, pontosan olyan puha volt az ülőgarnitúra, mint amire számítottam!
- De honnan tudtál erről a szobáról? – vetődött fel bennem a kérdés. – És nem baj, hogy idejöttünk?
- Ide jártam egyetemre és gyakran itt töltöttem akkoriban az időm – válaszolta és hátrahajtotta a fejét a háttámla tetejére. – Nem hiszem, hogy bárkinek is gondot okoznánk azzal, ha pár óráig használjuk.
Ezek szerint Kyu Hyun gazdasági képzést kapott, habár a múltkori megbeszélésen remekelt is a pénzügyi dolgok terén, így sejthettem volna. És megint valami új dolgot tudtam meg róla, ami csak így hirtelenjében hagyta el a száját! Most igazán sajnáltam, hogy nem sikerült korábban megnyernem a fogadást, mert biztosan lett volna még sok-sok apróság, ami elképesztett volna vele kapcsolatban. Mégsem voltam most több kérdést képes feltenni a tanulmányairól, mert ahogy leültem, a testemből eltávozott az összes energia. Mintha a kanapé egy hatalmas energiavámpír lett volna és minden egyes érintkezési ponton a testemmel, elszipkázta volna az erőmet.
- Értem, akkor csak pár óra erejéig… - motyogtam az orrom alatt és lehunytam a szemem egy pillanatra.

***

Az a pillanat viszont sokkal több lehetett, mint amit szerettem volna, mert mikor ismét magamhoz tértem, már vízszintesben feküdtem és a fejem az egyik párnán nyugodott, miközben egy takaróval voltam bebugyolálva.
Elmosolyodtam a gondolatra, hogy Kyu Hyun milyen édes volt, hogy még be is takart, nehogy megfázzak, így nyakig felhúztam a pokrócot és még kényelmesebben elhelyezkedtem az ülőgarnitúrán. Óvatosan nyitottam ki a szemem, hogy meglessem, merre van az említett személy, de meglepődtem, mikor nem láttam a másik kanapén sem, mivel azon nyilvánvalóan nem volt, amin én terpeszkedtem. De még a lámpákat is lekapcsolta korábban, mert most csak annyi fény volt a helyiségben, ami az ablakokon szűrődött be…
- …ne merészeld! – Csak az elégedetlen hangnemben elejtett szavak miatt kaptam fel a fejem, és a félhomályban meg is láttam a fiút. Az ajtóban állt, nekem háttal, a vállát nekidöntve az ajtófélfának. Éreztem, hogy egy igencsak érzelmekben túlfűtött beszélgetés közepén van, de nem láttam, hogy kivel. Tudom, hogy nem volt szép tőlem, de behunytam a szemem, és úgy tettem, mint aki alszik, hogy tovább tudjak hallgatózni. – Ne fenyegetőzz, mert megbánod!
- Én nem fenyegetőztem, csak figyelmeztettelek a lehetséges veszélyekre.
Nagyot rándult a gyomrom, ahogy felismertem a másik hang tulajdonosát és az aggodalom azonnal elburjánzott a szívemben.
- Jung Hee, ne játszadozz velem! – Kyu Hyun meglepően durván szólt a lányhoz, amit még egyszer sem hallottam tőle velem szemben, Jung Hee viszont nyilvánvalóan kihozta a sodrából ezúttal. – Arról volt szó, hogy tartod a szádat.
Egyszerűen nem bírtam magammal és résnyire nyitottam a szemem. A sötétben olyan messziről csak nem észrevehető, nem? A szívem olyan erősen dobolt a bordáimon, hogy féltem, ők is meghallják…
- Ez így is van, de egy akaratlanul elejtett megjegyzés és a kis kártyavárad romba dől – enyhén rántott egyet a vállán a lány, és a szőke haját hátradobta felette. – Ezt pedig bizonyára nem szeretnéd. Legalábbis még biztosan nem.
- Mit akarsz tőlem? – Mintha a fogát csikorgatta volna dühében, de a tehetetlenség is ott bujkált a hangjában. Nem tudtam, hogy Jung Hee mivel szorította sarokba a fiút, de ő végül megadta magát neki, akármivel is fenyegette meg. De mi lehetett az? Milyen tervei voltak Kyu Hyunnak, amiről Jung Hee tudhatott?
- Pontosan tudod, hogy mit akarok tőled. – Hangja mélyen búgott, és ott volt benne minden bujaság, amire csak ez a lány képes volt. Egy csepp kétséget sem hagyott afelől, hogy mire gondolt. Láttam, hogy végighúzza manikűrözött körmeit a fiú bőrdzsekijén, amitől olyan mértékű féltékenység öntött el, hogy majdnem felpattantam a kanapéról és nekiestem.
- Pontosan tudod, hogy ezt nem adhatom meg neked – felelt rá Kyu Hyun ridegen és mérhetetlen büszkeség töltött el, hogy így nemet mondott ennek a libának, méghozzá ilyen könnyűszerrel.
- Csak idő kérdése, hogy megund ezt a kis csitrit – köpte a szavakat a lány mérgesen és lefitymálóan nézett rám, mire azonnal becsuktam a szemem. Nem vette észre, hogy ébren vagyok már, igaz?! Imádkoztam, hogy jótékonyan rejtsen el mindent a sötétség, továbbra is elfedve, hogy kihallgatom a kettejük párbeszédét. – Erősen kétlem, hogy széttette volna neked a lábát azok után, amit Se Ritől hallottam róla. Vagy pont ezért lebzselsz még mindig körülötte, mert nem kaptad meg azt, amit akarsz?
- Most volt elég ebből, Jung Hee… – kissé felemelte a hangját, de az még annál is ijesztőbb volt, hogy milyen hangot ütött meg. Nekem a vér is megfagyott az ereimben tőle, pedig nem is nekem szánta. Nem tudom, hogy mit akart neki még mondani, mert megszólalt a telefonja és elhallgattatta. – Szia! Persze, mindjárt megyünk!
Ismét kinyitottam a szemem és pont láttam, ahogy elrakja a mobilját a fiú, majd Jung Heera néz.
- Nemsokára folytatódik a forgatás, jobb, ha mész! – közölte vele kimérten és nyilvánvalóan arra várt, hogy szót fogadjon neki, de a lány meg sem mozdult. – Mit akarsz még, az isten szerelmére?!
- Ha élvezetesebb társaságra vágysz, keress meg bármikor! – súgta végül halkan, majd hirtelen hajolt rá Kyu Hyun ajkaira, de még idejében fordult el a fiú, hogy Jung Hee párnái csak az arcát érjék. Akaratlanul is összerándultam, ahogy majdnem elcsattant köztük egy csók, mire a kanapé is megnyikordult. Rémülten csuktam be ismét a szemem, félve, hogy most buktam le, de csak azt hallottam, ahogy Jung Hee kopogva elhagyja végül a termet.
Csupán arra tudtam koncentrálni, hogy mozdulatlanul feküdjek és minél hihetőbben színleljem az alvást. Egy hosszú és fáradt sóhajt hallatott Kyu Hyun, mire emlékeztetnem kellett magam, hogy lélegeznem is kéne.
De végig azon töprengtem, hogy minek is voltam az előbb a fültanúja… Jung Hee egyértelműen zsarolta valamivel Kyu Hyunt, aminek nagyon nem örült a fiú, ugyanis megígérte neki az a perszóna, hogy tartja róla a száját. De mit tudhatott róla a lány? Talán ők ketten korábban…? Kíváncsi természet voltam, mégsem ez a dolog foglalkoztatott, félre is söpörtem a dolgot, ha igaz volt, ha nem. Sokkal jobban érdekelt az, amit Jung Hee rólam és Kyu Hyunról mondott, hogy csak azért van még mindig körülöttem, mert ágyba akar vinni.
Elsőre szkeptikusan fogadtam az ötletet, mert valljuk be, mégiscsak Kyu Hyunról volt szó. Arról a fiúról, aki annyi mindent tett már meg értem, annyi mindenben segített és olyan rettenetesen kedvesen bánt velem mindig. Olyan dolgokat mondott el nekem, amit másoknak nem, megnyílt nekem, talán jobban, mint eddig bárki másnak – legalábbis akiről tudok. Arról pedig még nem ejtettem egy szót sem, hogy egyszer sem próbálkozott azzal igazán, hogy lefeküdjön velem – még akkor sem, mikor egy ágyban aludtunk. Voltak heves csókjaink, de sosem csinált olyasmit, amit én nem akartam volna.
De mégiscsak Kyu Hyunról volt szó. Arról a fiúról, aki nagyon sok mindenki szerint – legyen az Se Joo, Sung Chan vagy So Ha – nem veti meg a női társaságot. Nem egyszer feküdt össze olyan lánnyal, akitől másnap reggel búcsút vett és soha többet nem találkozott vele újra. Az egyéjszakás kalandok híve volt, és tudtommal is csak egy lány kapta meg eddig a szívét, aki el is árulta. Szóval akár lehetett igazság is abban, amit Jung Hee mondott, tekintve Kyu Hyun előéletét, amiről tudomásom volt.
Nyugodtan nézzen bárki bolondnak és naivnak, aki arról álmodozik, hogy miatta majd megváltozik a rosszfiú a filmben, de én akkor is bízni akartam Kyu Hyunban! Annyiszor gondoltam róla rosszat, mikor nem kellett volna, annyiszor gyanúsítottam meg igazságtalanul, hogy most az egyszer hinni akartam benne. Hinni, hogy fontos vagyok neki…
Mélyen eltemettem magamban azt a beszélgetést, aminek a tanúja voltam és hittem abban a Kyu Hyunban, akit megismertem. Éppen csak meghallottam a közelemben a lépteit, mikor meghoztam a döntésemet, így váratlanul ért, ahogy az ujjait megéreztem a vállamon.
- Ha Na! – hangja gyengéd volt és fel sem lehetett benne fedezni az előbbi indulatait. Végigsimított a karomon, még párszor megismételve a nevem. Talán a harmadikra nyitottam ki a szemem, és nagyon igyekeztem úgy tenni, mint aki csak most ébred fel, holott már egy csepp álmosságot sem éreztem.
- Kyu Hyun? – reszelős volt a hangom és laposokat pislogtam. Egészen belejöttem már ebbe a színészkedésbe! – Mennyi az idő?
- Most hívott Min Jun – felelt készségesen. -, mennünk kell vissza a bálterembe, nemsokára folytatjuk a forgatást
- Rendben, egy pillanat! – műveltem egy műásítást, ami a végére igazira sikeredett, majd feltápászkodtam ülő helyzetbe. – Te hogy aludtál?
- Hát a horkolásodtól nem igazán sikerült aludnom – húzta el a száját, ahogy a lábaimnál guggolt.
- Hé, nem is horkolok! – kiáltottam felháborodottan, mire elnevette magát a fiú.
- Nem, igazad van, úgy aludtál, mint egy kisangyal – öltött rám nyelvet, majd felállt és kezet nyújtott, hogy felsegítsen, amit el is fogadtam. – Amúgy még jó pár óráig aludtam volna, ha nem kell tovább dolgoznunk.
- Ezzel nem vagy egyedül – értettem vele egyet, mert ugyan éberebb voltam, mint négy órával ezelőtt, de tudtam, hogy nem fog sokáig tartani ez a kipihentség, ha nem alszom ki magam rendesen valamikor már. Közben összehajtottam a takarót és Kyu Hyun kezébe nyomtam, aki kérdőn nézett rám. – Ha már te hoztad…
- Akkor neked kéne most vinni – mondta, de mégsem adta vissza, amit megmosolyogtam.
- Vezess, Gandalf, mert nem találok el a Végzet hegyéhez a segítséged nélkül, hogy elpusztítsam az Egy Gyűrűt! – mutattam irányt az ajtó felé, mivel egyedül képtelen lettem volna visszatalálni bálterembe.
- Samu segített Frodónak eljutni Mordorba, szóval találóbb lett volna, ha vele azonosítasz – ráncolta a szemöldökét, jelezve, hogy nem tetszett neki a választott személy. Bár én már azon is meglepődtem, hogy ennyire képben van A Gyűrűk Urával.
- Gyakorlatilag Gollam volt az, aki vezette őket, szóval…
Kyu Hyun felháborodva nézett rám, mint akinek elment az esze, hogy Gollamhoz merészelem őt hasonlítani. Abban a minutumban kirobbant belőlem a nevetés és még percekig nem bírtam abbahagyni, míg az egyetem kihalt folyosóin sétáltunk vissza a bálterembe…

***

Amint Kyu Hyun kitette a lábát a bálteremből nyíló ajtón, megcsapta a kinti, hűvös levegő, amitől összerezzent, de ezt el is felejtette vele az a lány, aki a közeli oszlop mellől figyelte csillogó szemekkel. A hideg éjszaka ellenére orcája enyhén rózsaszínben játszott, valószínűleg pontosan azon okból kifolyólag, mint amit Kyu Hyun is érzett. Legalábbis ebben reménykedett a fiú.
- Nincs túl hideg idekint? – kérdezte és közelebb lépett ahhoz a csodához, aki első pillantásra megbabonázta. Valami annyira vonzotta hozzá, hogy csak akkor érzett némi elégedettséget és nyugalmat, mikor egy karnyújtásnyira került tőle.
- Máshol nem sikerült volna kettesben maradnunk – mondta halkan La Na, ami még őt magát is meglepte és ennek következtében lesütötte a szemét, ami viszont Kyu Hyunt elbűvölte. Ahogy a lány zavarba jött a saját szavaitól, meggyőzte Kyu Hyunt, hogy nem csak játékról van szó. Még az a bátor feltételezés is felmerült benne, hogy talán ugyanannyira kíváncsi rá a lány, mint ő rá.
- És miért akartál velem kettesben maradni? – tette fel az ezek után egyértelmű kérdést, csak hogy még jobban zavarba hozza a lányt, mert egyszerűen imádta a látványt. Azt a fél méter távolságot is lecsökkentette kettejük között, és az egyik kezével megtámaszkodott az oszlop hideg kövén, majd lenézett a lány zöld szemeibe.
- Jól láttam, hogy féltékeny voltál a barátodra? – hirtelen vált kihívóvá és csábossá a pillantása és a hangja is, amitől Kyu Hyun kissé megszeppent. Azt hitte, hogy ezzel a kérdéssel sarokba szorította a lányt, most mégis pillanatok alatt fordult meg a kocka. De a döbbenete csak addig tartott, míg rájött, hogy képtelen hazudni neki. Mondhatta volna, hogy egy cseppet sem érdekelte Min Soo, vagy, hogy nem is rémlik neki ilyesmi. Mégis egészen más jött elő a torka mélyéből.
- Mindenkire, aki csak egy pillantást is vetett rád – búgta mélyen és rekedtes hangon Kyu Hyun, majd lejjebb hajolt, hogy egy vonalba kerüljön az arcuk.
La Na rá sem ismert saját magára. Egy óvatlan pillanatban őszintén kimondta azt, ami a szívén volt, ezt pedig megbánva egyből elszégyellte magát. Mikor Kyu Hyun kérdőre vonta, akkor pedig rögtön dolgozni kezdett benne az önvédelmi mechanizmus és ő hozta a fiút kényelmetlen helyzetbe, amitől viszont megnyugodott. De arra egyáltalán nem számított, hogy ez a magas, jókiállású, helyes fiú, akinek csak úgy áradt minden mozdulatából a szexualitás, ilyen nyíltan fog felelni a kérdésére. Ez az őszinteség pedig egyszerre döbbentette meg és varázsolta el, mégsem bírt a fiú fekete szemeibe pillantani. Félt attól, hogy mit fog tenni, ha egyszer csapdába ejtik azok az ónixok…
- Akkor igencsak féltékeny lehettél – felelte egyenesen a fiú mellkasának.
- El sem tudnád képzelni mennyire. – A hangjának mély rezgése még pontosan árulkodott arról, hogy az a zöld szemű szörnyeteg milyen mértékben vette át felette az uralmat. Kyu Hyunt zavarta, hogy La Na nem néz a szemébe, mert így nem láthatta, milyen hatással vannak rá a szavai, és nem tudta eldönteni, vajon elnyerte-e a tetszését a válasza vagy sem. Egyik ujját óvatosan a lány álla alá helyezte és felfelé emelte a fejét, míg végül La Na ijedt tekintete nem találkozott az ő erőteljes pillantásával.
- Félsz tőlem? – vonta kissé össze a szemöldökét Kyu Hyun, amint feltűnt neki az aggodalom szikrája a lány szemeiben.
- Saját magamtól félek – lehelte La Na és rá is harapott az alsó ajkára, amint kimondta az előbbi szavakat. Pontosan ezért nem akart a fiú szemébe nézni! Elég volt egy pillantás és máris ennyire kitárulkozott előtte, holott egyáltalán nem ez volt a szándéka.
Kyu Hyun elmosolyodott rajta, az egész bensője égett és bizsergett La Na közelségétől, nem utolsó sorban pedig attól, hogy ilyen aranyosan viselkedik. Egyik percben egy megfontolt üzletasszony, a másikban egy vadító és magabiztos nőszemély, a harmadikban egy ártatlan kislány.
- Miért?
- Mert… - kezdett bele a lány habozva, Kyu Hyun pedig itta volna minden egyes szavát, ha ezek után egyet is hallott volna. De mivel La Na elhúzódott tőle és a ruhája alját felemelve rohant egyre messzebb tőle, így a válasza is elmaradt. Kyu Hyun eddig észre sem vette, de a bálterem előtt elterülő kert egy kisebb labirintusból állt, ahol a falat alkotó sövény két méter magas volt, így nem lehetett belelátni, hogy mit rejt magában. A meglepetésből felocsúdva, még éppen elkapta La Na keringőre felhívó pillantását, mielőtt eltűnt volna az útvesztő bejáratánál.
Kyu Hyunnak nem tellett sok időbe, hogy a lány nyomába eredjen, gondolkodás nélkül vetette bele magát a játékba. Egy hatalmas vigyorral az arcán kanyargott a végeláthatatlannak tűnő növényfalak alkotta folyosókon, hogy meglelje a végén azt a lányt, aki csupa kérdőjel volt számára. Ez pedig izgalommal töltötte el. Csak néha pillantotta meg a vörös ruhájának alját egy fordulónál, mikor egy-egy régi gázlámpa alatt elhaladtak.
- Úgyis elkaplak, nincs értelme menekülnöd! – kiáltotta el magát és egy önfeledt nevetés szaladt ki a száján. Nem is tudta volna már megmondani, hogy utoljára, mikor érezte magát ilyen boldognak és felszabadultnak… Egy másik életnek tűnt, mikor még nem ismerte ezt a sötét hajú, gyönyörű mosolyú lányt.
Érezte, hogy egyre beljebb kerülnek a labirintusban, vagyis ez azt jelentette, hogy már nem sok választja el La Natól. Az egyik kanyarnál látta a cipője sarkát, a következőnél találkozott a tekintetük, ahogy a lány ellenőrizni akarta, mennyi előnye van még vele szemben. Az ezt követő fordulónál már majdnem elkapta a kezét, de éppen hogy meglógott előle, viszont ezzel egyidőben be is kerültek a labirintus közepébe.
Egy alacsony talapzaton álló szökőkút meredezett a magasba az üres tér közepén, aminek a tetején egy könnyed ruhát viselő nő tartott a kezében egy kancsót, amiből víz csörgedezett az alatta elterülő tálba. Valószínűleg tiszta ivóvíz hullott alá a váza szájából, amit bárki fogyaszthatott, akinek kedve támadt hozzá. A szökőkutat négy oldalról egy-egy pad szegélyezte, ahol kellemesebb időben az ember szívesen töltött el órákat, az eget bámulva. Most mégsem kötötte le ennél jobban Kyu Hyun figyelmét ez a csodaszép környezet, mert egy sokkal szebb látvány ejtette rabul, amit semmiféleképpen sem veszíthetett el.
Egy könnyed mozdulattal ragadta meg La Na karját, majd maga felé fordította és a következő pillanatban már egymásnak feszülve álltak a szökőkút tövében. A lány hevesen vette a levegőt, mellkasa gyors ütemben emelkedett fel és le, mégsem nézett rá. A tekintete idegesen járt-kelt menekülő utat keresve, akárcsak egy csapdába esett vad.
- Miért menekültél el? – Meg sem kottyant Kyu Hyunnak ez a pár percnyi futás, bár biztos volt benne, hogy La Nanak sem maga a futás volt a megerőltető és nem attól zihált ennyire.
- Én nem menekültem – válaszolt La Na, de még neki is égni kezdett az arca az égbekiáltó hazugságtól. De egyszerűen ő sem tudta volna megmondani, hogy miért futott el a fiú elől. Ez nem igaz… pontosan tudta, hogy miért tette.
- Hogyne – engedte el a füle mellett a feleletet Kyu Hyun egy elnéző mosollyal, majd a következő kérdést szegezte neki. Mindig is utálta, ha valamiről nem tudott, vagy ha valami befejezetlen maradt, és így nem tudott túllépni ilyen könnyedén a korábbi témán sem. – Mitől félsz?
- Hogy olyat teszek, amit nem szabadna… - hunyta le a szemét La Na, mint akinek fájnak a szavak, amik elhagyják a száját. Kyu Hyun szíve beleremegett abba a pillantásba és arckifejezésbe, amit látott.
- Nézz rám! – suttogta halkan, de La Na nem engedelmeskedett, továbbra is mozdulatlanul állt. Kyu Hyun gyengéden a kezei közé fogta a lány arcát és kényszerítette, hogy nézzen a szemébe. Istenem, olyan törékenynek és gyengének érezte a kezei között védtelenül reszkető leányt, hogy óvatosabban bánt vele, mint bárki mással eddig életében! – Nézz rám, kérlek, La Na!
Nem tudta, hogy a hangjában volt-e valami, vagy a szavaiban vagy akár az érintésében, de La Na nem bírt tovább ellenállni a kísértésnek. Belenézett azokba a fekete ónixokba és abban a pillanatban minden gondolat, minden ellenkezés és kétség elhagyta. Mert azokban a sötét íriszekben meglátta azt, amire egészen eddig várt, amiért megérte kockáztatni és engednie…

***

- Tessék?
- Úgy kellene viselkedned, mintha egy hatalmas gát szakadna át benned, ugyanis eddig ellenálltál Kyu Hyunnak, most mégis megadtad neki magad – magyarázta Ji Heon rendező, de egy szavára sem figyeltem oda.
- Nem-nem! – ráztam meg a fejem, de még mindig ugyanolyan nagy szemekkel bámultam a férfira, mint korábban. – Amit ezelőtt mondott!
- Miután megcsókol Kyu Hyun… - vonta fel a szemöldökét a rendező bizonytalanul, mert valószínűleg nem értette a kiakadásom okát.
- Csók?! – kicsit magasabbra ugrott a hangom a szokásosnál, de azt hiszem, hogy ezt el lehetett nézni nekem. – Te meg ne nevess!
Szóltam rá Kyu Hyunra, aki alig bírta elrejteni a vigyorát, ahogy belebújt az egyik kisegítő által odanyújtott kabátba, hogy felmelegedjen.
- Azt hittem, Kyu Hyun tájékoztatott arról, hogy lesz egy csókjelenet is a forgatáson – még mindig értetlenül pillantott rólam az említett fiúra, aki úgy tett, mintha azt sem tudná, hogy miről van szó.
- Ezt valahogy elfelejtette megemlíteni – erőltettem egy feszült mosolyt az arcomra, de belül feszített a düh és a kétségbeesés. Arról nem volt szó, hogy csókolóznom is kell mindenki szeme láttára a fiúval! Az egy dolog, hogy eljátszom a szerelmét, flörtölünk és megérintjük egymást, de az egészen más, ha elcsattan közöttünk még egy csók is. Egyrészt a rajongók teljesen ki fognak bukni, és ha kiderül, hogy én játszottam La Nat, akkor itt boszorkányüldözés fog zajlani (még ha a maszk miatt nehezebb dolguk is lesz ezzel, egyszer úgyis mindenre fény derül). Másrészt a barátaink előtt ezt megtenni sokkal nehezebb, mint idegenek előtt, arról nem is beszélve, hogy ha ezt Se Joo meglátja… Elképzelni sem mertem, milyen fájdalmat fogok ezzel neki okozni, még ha most a banda tagjai és a táncosok az épület melegéből figyelték is a kinti forgatást, majd látni fogják a kész felvételeket. Harmadrészt pedig egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy képes leszek-e erre a jelenetre Kyu Hyunnal. Imádtam minden egyes alkalmat, mikor megcsókoltuk egymást, de egy felvétel miatt megtenni, mégsem ugyanaz…
- Nem mondtad neki, Kyu Hyun? – ráncolta a szemöldökét Ji Heon kínjában és elhúzta a száját, hogy ilyen problémába ütköztünk.
- Ez nem teljesen igaz – rázta meg nemlegesen a fejét a szőke fiú, majd felém fordult. – Emlékszel, mikor megjöttél a bálterembe és megkérdeztem, hogy bármit megtennél-e, hogy tökéletes munkát végezz?
Leesett állal néztem Kyu Hyunra, mert rá kellett döbbennem, hogy igazat beszél. Mire csak ő egy elégedett mosolyt vetett rám, hogy ő bizony megmondta, majd a szökőkút vizét kezdte elpöckölgetni unalmában.
- De hát azt hittem, hogy csak vicceltél! – sziszegtem a fogaim között, mert akkor ugyan gyanús volt a fiú, mégsem hittem el, hogy tényleg igazat beszélt.
- Ez már a te hibád – rántott egyet a vállán és mélyen belebújt a kabátjába, védve magát a hidegtől. Legszívesebben lerántottam volna róla, hogy fagyjon halálra, de ennyi szemtanú előtt nem tehettem semmit sem.
- Talán nem szeretnéd megcsinálni, Ha Na? – kérdezte barátságosan Ji Heon, de kiéreztem belőle, hogy mennyire nem tetszene neki a nemleges válasz.
- Nem arról van szó, hogy nem szeretném – kezdtem bele kényelmetlenül feszengve, mert tartottam Ji Heontól. Még csak az hiányozna, hogy felidegesítsem és csapot-papot itt hagyva elhúzza a csíkot. -, csak meglepett-
- Oh, hát ez nagy megkönnyebbülés! – rakta rá a vállamra a kezét a férfi. – Nem tudom megérteni az olyan színészeket, akik kiakadnak és problémáznak, ha valami nem tetszik nekik. Örülök, hogy te nem ezen emberek közé tartozol, Ha Na!
Még szélesebbre húztam a kényszeredett vigyoromat, és csak bólintani tudtam, hogy bizony Yoon Ha Nat nem olyan fából faragták, hogy meghátráljon bármilyen feladattól is… Így mondjon valamire is nemet az ember lánya, ha látszólag megadják neki a választás lehetőségét, valójában viszont csak egy dolgot tehet!
- Akkor készüljetek a felvételre, jó lenne, ha elsőre sikerülne, mert elég hideg van, és nem szeretném, ha megfáznátok! – intett Ji Heon, majd ott hagyott minket, hogy az operatőrrel váltson pár szót.
- Egy szavad sem lehet, én mondtam, hogy mire számíts majd – nézett rám teljesen ártatlanul Kyu Hyun, mintha egy csepp rossz érzése sem lenne, hogy nem avatott be a részletekbe. És valószínűleg nem is volt…
- Legközelebb úgy mondd, hogy el is higgyem! – rivalltam rá suttogva, hogy a stáb tagjai ne vegyék észre a szóváltásunkat. Megmasszíroztam az orrnyergemet, ezzel is megpróbálva elűzni a stresszt, és éppen folytatni akartam, de jöttek a sminkesek, hogy felkészítsenek a következő jelenetre, így visszafogtam magam.
- Nem olyan nagy dolog ez, ne izgulj! – mondta lazán Kyu Hyun, mikor az utolsó simításokat végezték, de nem tudott meghatni.
Nem kimondottan rá voltam mérges, inkább a félelem dolgozott bennem, amit nem sikerült legyűrnöm, sőt, egyre jobban elhatalmasodott felettem, ahogy a gondolataim a következő jelenet körül forogtak.
- Hé! – lépett mellém Kyu Hyun és óvatosan végigsimított a karomon, de annyira elmerültem a saját kis világomban, hogy összerezzenve vettem tudomásul, hogy mellettem álldogál, a sminkesek pedig már sehol sem voltak. Felnéztem azokba a fekete szemekbe, amik kivételesen komolyan pillantottak vissza rám. – Ha tényleg nem szeretnéd, akkor beszélek Ji Heonnal.
Egy kicsikét meghatott, hogy képes lenne szembenézni miattam Ji Heonnal, mégsem éreztem helyénvalónak a dolgot. Csak egy csókról volt szó, nem arról, hogy vetkőzzek meztelenre és egy ágyjelenetet játszak el a fiúval. De akkor mégis mitől féltem így?
- Ahogy Ji Heonnak is mondtam, nem arról van szó, hogy nem szeretném.
- Hát akkor mi a baj? – kérdezte értetlenül a fiú, majd még közelebb lépett, hogy ne hallgassák ki a beszélgetésünket, de zavaromra automatikusan hátráltam el tőle. Meghökkenve nézett rám, én pedig éreztem, hogy elvörösödök a tettem következtében. – Félsz tőlem?
Elmosolyodtam volna a helyzeten, ha olyan hangulatban lettem volna, mert a kérdése a videóklip jelenetét idézte fel bennem, mintha csak azt játszottuk el volna újra.
- Nem, dehogy! – ráztam meg a fejem idegesen és átkaroltam a felsőtestem. Hirtelen sokkal hidegebbnek tűnt a hajnali levegő, a meleg télikabát ellenére is. Aggodalommal a szememben néztem fel végül Kyu Hyunra, és rászántam magam, hogy elmondjam neki az igazságot, mert nem akartam, hogy félreértsen. – Attól félek, hogy mit fognak gondolni a többiek rólunk. Rólam.
Ez volt az egész mögött. Féltem, hogy a többiek elkezdenek kombinálni, hogy valami van közöttünk és ennek akár Kyu Hyun, akár én fogjuk meginni a levét. Nem akartam a fiúnak gondot okozni, és őszintén szólva, nekem sem volt hiányzott még egy pletyka vagy szóbeszéd. Így is közellenségnek számítottam már a gyakornokok körében, nem akartam még jobban rontani a helyzeten.
- Oh, Ha Na! – sóhajtotta egy mosollyal a szája szegletében, ami meglepett. – Ez a csók a munkaköröd része, ha úgy tetszik.
- De…
- Ha Se Rié lett volna a főszerep, akkor vele csinálom ugyanezt – magyarázta, de ezzel nem hogy segített a helyzeten, csak még inkább rontott rajta. Valószínűleg észrevette, hogy nem a legjobb módszert választotta a megnyugtatásomra, mert egyből felhúztam magam azon, ahogy elképzeltem, hogy Se Rivel enyeleg itt a szökőkút mellett. – Ne érts félre! Csak azt akarom ezzel mondani, hogy színészként ez a csók pontosan olyan feladat, mint például építészként egy épület alaprajzának elkészítése. Akkor is meg kell tenned, ha az adott személy iránt nem érzel semmit sem, de mindenki mással el kell hitetned, hogy ez nem így van.
- Pont ez az… – törtem ki idegesen, de még időben elharaptam a mondatot, mielőtt olyat mondok, amit azonnal megbántam volna. De Kyu Hyun elől nem tudtam elrejteni a gondolataimat, ebből a három szóból is rájött, hogy mi zavar valójában, még ha nem is akartam a tudtára adni. Zavarban sütöttem le a szemem és kerültem a tekintetét, mert tudtam, hogy ezzel mindent elárultam.
Csak féligazság volt az, amit előbb kiböktem neki, mert a legnagyobb félelmem az volt, hogy valaki rájön, mit érzek Kyu Hyun iránt. Elég egyetlen egy ember, aki elkezd gyanakodni, hogy komolyabb érzések fűznek a fiúhoz, aztán megállíthatatlanul fog terjedni az ügynökség falain belül. Ha Kyu Hyun sejti is, még nem teljesen biztos benne, és ha az ő orrára nem kötöm, akkor nem akarom senki máséra sem, hogy mit rejtegetek a szívem mélyén.
- Kyu Hyun, Ha Na, álljatok készen! Pár perc és kezdünk – kiáltotta el magát Ji Heon, én meg bepánikolva fordultam Kyu Hyunhoz, aki viszont meglepetésemre egy halál nyugodt mosollyal az arcán nézett le rám.
- Csillagom – ezt az egy szót lágyan és csupa kedvességgel ejtette ki, amibe belebizsergett minden porcikám. Még mielőtt megmozdulhattam volna, a kabátom cipzárja után nyúlt, én meg értetlenül figyeltem minden rezdülését. -, ilyesmitől egy percig sem kell tartanod! – Óvatosan lefejtette a mellkasom elől a karomat, majd lassan lehúzta a cipzárt, míg a kabát két szárnya búcsút nem intett egymásnak. – Ha az adott személy iránt vannak érzéseid is – kezdett bele szinte suttogva, hogy tényleg csak én halljam minden szavát. Ezután mögém sétált, majd lesegítette a kabátot rólam, és kirázott a hideg, ahogy a leheletét megéreztem a fülemnél. -, akkor csak élvezd a forgatás minden pillanatát!

2 megjegyzés:

  1. 🐼Egyre érdekesebbé valik ez a forgatás, nagyon szeretem ahogyan fogalmazol és köszönöm, hogy folytatod, mindig boldoggá tesz a pillanat amikor meglátom az új részt. Igazán kíváncsivá tett az a veszekedés, pont jó volt az időzítés egy új csavarhoz. Így tovább. Fighting!🐼

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, köszönöm szépen a dicséreteket, és boldoggá tesz, ha élvezed a történetet és örömet okozhatok vele! ^^
      Sajnálom, hogy csak most válaszolok, eredetileg akkor akartam, ha hozom a kövi fejezetet, de mint láthattad azzal igencsak el vagyok maradva. Sajnos nem tudom megmondani, mikor jön a következő rész, mindenesetre remélem, kitart a türelmed!
      Köszönöm szépen, hogy írtál!!! :)

      Törlés