A történetről

Néha nehéz dönteni és még nehezebb helyesen dönteni…
Döntéseink alakítják életünket és sorsunkat. Ha Na nagy kockázatot vállalt, mikor úgy döntött, hogy a Seouli Művészeti Akadémián marad, mégsem bánta meg. Ugyanis ez a döntése vezette két fiú karjai közé, akik gyökeres változást hoztak el az életébe.
Se Joo és Kyu Hyun
Kyu Hyun szép sorban ledöntötte az összes falat, amit a lány az évek alatt maga köré épített. Elérte, hogy Ha Na átlépje a korlátait, megnyíljon a barátainak, ismét mikrofont ragadjon a kezébe és nem utolsó sorban pedig azt, hogy megkedvelje őt.
Se Joohoz régóta gyengéd szálak fűzték, amik a fiú visszatérésével ismét lángra gyúltak, talán még intenzívebben, mint korábban. Az a bizonyos első szerelem, amit soha nem lehet feledni vagy kitörölni, és ami ezúttal beteljesedni látszik.
Se Joo vagy Kyu Hyun?
De vajon Ha Na tényleg ezt a szerelmet keresi? Ha elfogadja a fiút, akkor mi lesz Kyu Hyunnal, ha pedig nem, akkor mihez akar kezdeni? De ha a fiú-ügyei nem lennének elég problémásak, akkor aggódhat még a WoW Entertainment szerződéséért, az apjáért, a barátaiért, de legfőképpen magáért, mert akármennyire is igyekszik, folyton bajba kerül…

Ha könyv lenne :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése