Sziasztok!
Valami borzasztó
érzés, ha az ember időt akar szakítani valamire, aztán egyáltalán nem jön
össze. Hát így jártam én is ezúttal. A mostani fejezet nagy része már készen
volt az előző hétvégén, de egyszerűen nem volt időm rá, hogy befejezzem, csak pénteken.
De a hétvégére meg összejött egy jó ki újra telepítés a gépemen, szóval így még
tovább tolódott az egész. Emellett ez a félévkezdés nagyon sűrűre sikerült, és
nem sok jót vetít előre a következő hónapokra nézve, de azért igyekszem majd!
És akkor nézzük a
fejezetet (amit elég későn teszek közzé, bocsi!), ami valószínűleg jobban
érdekel titeket, mint a fenti részletek! :D Nem lett talán túlságosan izgalmas,
de szerintem szórakoztató és élveztem az írását is. ^^ Meg kipróbáltam magam
egy más stílusban is, amitől kicsit félek, hogy őszinte legyek, mit szóltok
hozzá. Remélem, hogy a megoldásom az események leírására érthetőre és
élvezhetőre sikeredett. :/ :)
Illetve még
valami: elgondolkoztam a kötet további sorsáról és meglepődve jöttem rá, hogy
már nem sok rész van hátra az epilógusig! :D Még legalább 5 fejezet, de az már
tényleg semmiség az egészhez viszonyítva, szóval indul a visszaszámlálás!! :D
Aztán ne fogjátok
vissza magatokat véleményezés terén, főleg azért, mert kicsit összetettebb és
más lett ez a fejezet, mint az eddigiek. És jó lenne tudni, hogy mellé lőttem-e
vagy sem. :D Mindenkinek jó olvasást kívánok! ^^
Féltékenység
Ledöbbenve figyeltem a lányt,
akit most meg tudtam volna fojtani egy kiskanál vízben. Ji Hyun előbb még tette
nekem a szépet és úgy mosolygott rám, mintha a legjobb barátnőm akarna lenni,
aztán meg kiderül, hogy az egész csak egy színjáték volt.
- Ismered őt? – Nam Gil hangja
rántott vissza a gyilkos gondolataim közül, és egy fanyar mosolyt vetettem rá.
- Fogjuk rá – Inkább el is kaptam
róla a tekintetem, hogy ne idegeskedjek tovább az álszentségén.
- Ne aggódj emiatt az ostoba
fogadás miatt! Csak kell valami, ami eltereli a figyelmüket a munkáról és
szórakoztatja őket. Szerencsétlenségedre ez most éppen te vagy – mondta,
miközben vállon veregetett, de csak összevont szemöldökkel néztem fel rá.
- Ugye ezt most nem
megnyugtatásnak szántad? Mert ha igen, akkor pocsék voltál – Halkan felnevetett
rajtam, majd a banda tagjait figyelte ismét, mint mindenki más.
Most, hogy a tömegben egy kissé
előrébb jutottam, végre rálátásom nyílt a srácokra, akik mindent beleadtak,
hogy tökéletes felvételek készüljenek róluk. Rendszertelen időközönként egy
erősebb reflektorral világították meg őket, miközben egy kisebb ventilátorral
imitálták a szél mozgását, pluszban pedig még néha-néha ezüstszínű konfettit
fújtak rájuk – ugyan utóbbit már picit túlzásnak tartottam, de ha Ji Heon ezt
szükségesnek gondolta, biztosan úgy volt.
A srácok közül Min Soo teljesen
beleélve magát játszott a dobon, amitől hosszabb haja ide-oda szállt a
lendülettől. Min Jun hideg és kifejezéstelen arccal pengette a basszusgitárját,
ami nem volt túl életvidám, de pontosan illett hozzá és a koncepcióhoz. Inkább
a koncentráció sütött róla, mintsem az élvezet, de ő amúgy is ilyen volt. Kyu
Hyun ezzel szemben átadta magát a játéknak, ujjai fürgén szaladtak a húrokon és
lába ütemesen dobolt a ritmusra. A pillantás pedig, amit a kamerának küldött,
megolvasztotta a csontjaimat és ezzel valószínűleg nem csak én voltam így. Kyu
Hyun a színpad jobb oldalán egy mikrofon előtt, a bal oldalon kicsit előrébb
pedig Se Joo állt. Beleremegett a szívem, ahogy megláttam, de ebben az érzésben
főként a bűntudat dominált. Fekete haja a szemébe lógott és a kifejezés, ami az
arcára költözött, bánattal, reménnyel és szenvedéssel telt meg. Egy részem
tudta, hogy csak színészkedés a zene és a klip végett, a másik viszont érezte,
hogy ebben sokkal több van, mint amit megkövetelne tőle a rendező.
- Nagyon jók – súgta nekem Nam
Gil, mire bólogatva értettem vele egyet. -, az eddigi legjobb számuk szerintem.
- Még mindig a debüt számuk a
kedvencem, de ez nagyon közel jár ahhoz a listámon.
Éppen befejeztem a mondatot,
mikor az utolsó hang is elhalt, és leállította Ji Heon a felvételt.
- Szuperek voltatok, srácok! –
kiáltotta el magát és látszott, mennyire élvezi a munka nyújtotta örömöket. –
Le a kalappal előttetek, a klip zenei részével ezen a helyszínen végeztünk,
sokkal hamarabb, mint gondoltam volna!
A fiúk mosolyogtak és
megkönnyebbülten tették le a hangszereiket, tudván, hogy végre túl vannak az
első feladatukon. Néhányan nekiálltak tapsolni a táncosok közül – főként a
lányok -, mire Kyu Hyun elegánsan meghajolt, majd küldött egy puszit a
levegőben. Persze, nem maradhatott el a kuncogás és viháncolás a női nem
részéről… Nyugi, Ha Na, ne légy
féltékeny!
A tekintetem még akkor is a fiút
követte, mikor már befejezte a magamutogatást és éppen pár korttyal akarta
felfrissíteni magát. Ekkor szúrtam ki, hogy az ajkait összeszorítva dörzsöli
meg a karját, majd tornáztatja meg a csuklóját. Aggódva jöttem rá, hogy pont az
a sérült keze, amivel most két órán keresztül kellett folyamatosan játszania,
ami minden bizonnyal nem tett neki jót. Legszívesebben odamentem volna, hogy
megkérdezzem, jól van-e, de ezt nem tehettem meg mindenki szeme láttára.
- Pihenjetek kicsit, rátok fér,
mert lassan kezdődnek a bál jeleneteinek felvételei! – gratulált a rendező
nekik egy figyelmeztetéssel, hogy még csak most jön a java. Ezután a színpad
elé állt, hogy mindenki jól láthassa és csillogó szemekkel a táncosok felé
fordult. – Úgy látom, hogy mindenki végzett az előkészületekkel és készen álltok
a munkálatok megkezdésére.
Erre hangos egyetértésben törtek
ki körülöttem, ami azonnal magával ragadott és csatlakoztam a csoport
véleménynyilvánításához. Sajnáltam, hogy nem tudok fütyülni, mert jó lett volna
néhány füttyszóval megtoldani az örömkiáltásokat.
- Jó látni a lelkesedéseteket! –
csapta össze a tenyerét Ji Heon, majd a mosoly leghalványabb árnyéka is eltűnt
az arcáról. – Viszont mostantól csak rossz hírekkel tudok nektek szolgálni.
Erre mindenki egy emberként
hallgatott el és én is érdeklődve figyeltem rá. Milyen rossz hírekre célozhatott?
- Mint látjátok, a pénteki nap
illetve a ma hajnali órákban a staff tagjai, ácsok, designerek és sok mindenki
más előkészítette számunkra a terepet a bálteremben, hogy már csak a felvételekről
kelljen gondoskodnunk. Ez, mondanom sem kell, tökéletesen sikerült, pontosan az
elképzeléseink szerint – kezdett bele a nyitó beszédébe a rendező a legnagyobb
komolysággal. - Viszont említettem korábban, hogy a báltermet csak három napig
bérli az ügynökség, így szűk másfél napunk maradt a jelenetek leforgatására,
mivel holnap délután négyig vissza kell adnunk a helyiséget az eredeti
állapotában az iskolának. Ezért megkérnék mindenkit, hogy adjon bele mindent a
munkába, hogy a legtökéletesebb klip készülhessen el, illetve nem utolsó
sorban, hogy minél gyorsabban végezhessünk! De ez a sietség ne menjen a minőség
rovására, ha egy mód van rá…
Az utolsó mondatot halkabban
tette hozzá, amit inkább szánt valószínűleg magának, mintsem nekünk. De mégis
megvolt az a hatása, hogy éreztük, mekkora teher nyugszik a vállunkon. Mindenki
döbbenten nézett a mellette lévőre, hogy ilyen rövid idő adatott csak meg a
munkára, amit már egy hete vártunk és olyan fontos volt számunkra. Arról nem is
beszélve, hogy mindegyikünk félt az elvárásoktól, amiket támasztottak felénk –
egyesek jobban, mint mások.
- Ami pedig a következő rossz
hír, hogy egy kis változás állt be a történetben is – terelte ismét magára
mindenki figyelmét a férfi. -, emiatt a koreográfia is megváltozik, amit eddig
gyakoroltatok. Nem számottevő, a táncosok nagy részét nem is érinti, inkább a
főbb szereplőkre lesz hatással. Ha pedig már így szóba jött, kérném ide az
összes főszereplőt!
Oké, kezdett nagyon nem tetszeni
ez a dolog… Talán ki akarnak vágni a klipből? Végül Se Ri tényleg elérte, hogy
ő kapja meg a szerepet? Vagy már nem vagyok főszereplő, hanem csak egy átlagos táncos
leszek, mert Ji Heon attól fél, milyen teljesítményt fogok nyújtani a
gyakorlások alatt mutatott szörnyű bénázásom után?
Ezek a gondolatok száguldottak
végig az agyamon, mikor a tömegből kiválva, elindultam Ji Heon felé egy utolsó
bizonytalan pillantást vetve Nam Gilékra. Éreztem a több tucat késként hátamba
fúródó szempárt, de nagyon igyekeztem nem tudomást venni róluk.
Ji Heon körül gyűltünk össze mind
az öten a bandatagokkal, plusz egy-két fontosabb emberrel, akiket nem ismertem,
de mindegyiküknek meghajoltam üdvözlésképpen. Idegesen léptem a fiúkhoz, akik
közül Min Soo vigyorogva húzott maga és Min Jun közé, amint meglátott.
- Még mindig csini vagy!
Csak bólintottam egyet, mert Se
Joo tekintete belém fojtotta a szót, pedig a kedvességen kívül mást nem
sugárzott az a csokibarna szempár. Vagy talán pont ettől ijedtem meg ennyire?
Kyu Hyunra pedig még csak féltem rápillantani is. Nem akartam, hogy Se Joo
bármit is észrevegyen abból, ami nem sokkal korábban vált számomra is
világossá. Nem akartam még jobban megbántani azzal, hogy látja, hogyan is
tekintek a barátjára…
- Ugyebár emlékeztek, hogy az
eredeti koncepció szerint – kezdett bele Ji Heon mindenféle teketóriázás
nélkül. – a fiúk egy embert személyesítenének meg, aki első pillantásra
beleszeret a titokzatos lányba? Viszont a felsőbb vezetés szerint ez nem igazán
érthető és nem túl átgondolt, ezért változtattak a történeten. Mivel
tulajdonképpen ez a comeback egy búcsú Kyu Hyuntól, ezért arra gondoltak, ebben
a klipben teljesen az övé kellene legyen a főszerep.
- Ez mit jelent? – kérdeztem
hangosan, mert nem értettem, mire akar kilyukadni a férfi. Mindenki olyan kuka
csendben és unottan nézett rá, mint akit meg sem lepett a dolog… - Ti tudtatok
már erről?
- Tegnap mondta el Sung Chan –
válaszolt Se Joo, és csak szidtam magam némán, hogy egyből lesütöttem a szemem,
amint találkozott a tekintetünk. -, hogy a fejesek milyen döntésre jutottak.
- Nem sok minden fog változni, Ha
Na – próbált megnyugtatni Ji Heon, vajmi kevés sikerrel. -, csupán, amit eddig
minden fiúval el kellett volna játszanod, most csak Kyu Hyunra fog
korlátozódni.
- Hm… - szinte nyüszítésnek tűnt
az a hang, amit kiadtam, így köszörültem egyet a torkomon. – Értem.
- Akkor ezt meg is beszéltük! –
örült meg a férfi, de láttam azt a kis bizonytalanságot a szemében, amitől
tartottam. Még mindig nem volt biztos abban, beváltom-e a hozzám fűzött
reményeket, vagy csúfosan mellélőtt, mikor rám tette le a voksát Se Ri helyett.
– Akkor nézzük a nyitó jelenetet!
Ha lett volna valami kérdésem,
nem érdekelte volna, mivel még megszólalni sem hagyott. Máris neki akart
kezdeni a filmezésnek, hogy haladhassunk – vagy csak félt, hogy akadékoskodnék
valami miatt, ami nem tetszik és ezt akarta elkerülni.
- Minden rendben van? – A
kérdésre összerezzentem, mert aki feltette, az nem más, mint Se Joo volt. A
többiek szétoszlottak – Min Jun és Min Soo elmentek vízért, Kyu Hyun pedig a
gitárját vette jobban szemügyre -, míg én rémülten követtem Ji Heont a
tekintetemmel.
- Hogy érted? – Már ez is túl
védekezően hangzott a számból, borzasztó vagyok!
- A tegnapi után… jól vagy? –
kérdezte és a tarkóját dörzsölte idegességében. Legalább annyira érezte magát
kínosan, mint én. Ez egy kicsit megnyugtatott ugyan, de még mindig
legszívesebben elmenekültem volna előle. Féltem, hogy így négyszemközt esetleg
felhozza a szakítást… Netalántán megpróbálkozik azzal, hogy jöjjünk újra össze,
amit képtelen lettem volna elutasítani még egyszer. Nem bírtam volna a szemébe
mondani, hogy Kyu Hyunt szeretem! Vagy teljesen rossz úton járok és végre
megjött az esze? Ezért mindent a nyakamba akar zúdítani, hogy mennyire egy
aljas liba vagyok, kihasználtam és soha többé nem akar látni?
- Igen, már sokkal jobban – haraptam
bele az alsó ajkamba, de csak egy grimaszra futotta egy rendes mosoly helyett.
– És te… hogy vagy?
- Hát már jobban. – Ugyanolyan gyér
és erőltetett volt még a mosolya, mint az enyém, amitől elszorult a torkom. Láttam
a szemeiben azt a fájdalmat, amit okoztam neki, így inkább a ruhám szoknyarészét
kezdtem el piszkálni idegességemben.
- Akkor én… - Szégyenszemre el
akartam húzni a csíkot, mert annyira féltem ettől a fiútól, és a gyomrom
borsónyi méretűre zsugorodott össze a rám törő bűntudattól.
- Vár jegy kicsit! – ragadta meg az
alkarom és riadtan kaptam rá a tekintetem, hogy mit művel itt mindenki előtt.
Közelebb lépett hozzám, annyira közel, hogy éreztem a testéből áradó meleget
is, majd halkabbra fogta a hangját, hogy csak én halljam, mit mond. – Nézd,
csak azt akarom, hogy ne aggódj ennyire miattam!
- Se Joo…
- Tudom, hogy szakítottunk –
Éreztem, hogy gyorsan túl akar lenni ezen, mivel kissé hadarva ejtette ki a
szavakat és a tekintetét is máson nyugtatta. –, de nem maradhatnánk legalább barátok?
- Barátok? – Még ha akart volna,
akkor sem tudott volna ennél jobban összezavarni!
- Nem akarlak elveszíteni. –
Barna szemei aggódva néztek végül le rám, és az a rész a szívemből, ami mindig
is Se Jooé lesz, szinte elolvadt tőlük. A hangja ezzel szemben határozottan
csengett, pont ellentétben állt a nyugtalan arckifejezésével. – Nem lesz
könnyű, jól tudom, de inkább leszek a barátod, minthogy eltűnj az életemből!
Ahogy pedig most állnak a dolgok, hogy mennyire zavarban vagy, ha csak rám
nézel és mennyire el akarsz kerülni, ez egyértelműen arrafelé sodor minket.
- Én nem…
- Csak viselkedj úgy velem, mint
régen, kérlek! – suttogta halkan, majd megnyalta az ajkát és elengedte a karom,
mikor rájött, hogy nem egy kíváncsi tekintetet vonzottunk magunkra.
- Biztos, hogy ezt akarod? –
kérdeztem a homlokomra gyűlt ráncok seregével. – Nem lesz csak még rosszabb így?
A helyében én borzasztóan érezném
magam minden egyes percben, amit vele kellene töltenem, nem hogy még arra
kérni, maradjunk barátok! Vagyis nem… Ez nem igaz. Fordított esetben én sem
akarnám, hogy megszakadjon közöttünk minden kapcsolat. Ha nem is viszonozza az
érzéseimet, ugyanúgy fontos lenne számomra, így ha egyik napról a másikra nem
láthatnám többé, akkor a hiánya rettenetesen megviselne. Az már más kérdés,
hogy tovább tudnék-e lépni így…
- Majd megbirkózom vele! –
mosolygott rám, de nem hagyott időt a válaszadásra, mert gyorsan egyedül is
hagyott. Én meg csak hápogva fordultam utána, hogy mi volt ez az egész.
Míg mi sugdolózva megvitattuk ezt
pár perc alatt, addig a bálteremben már nagyban mentek a helyezkedések. Ji Heon
és még pár ember a táncosokat pakolták egyik helyről a másikra. Néhányan
koktélasztaloknál álldogáltak, néhányan az ablak mellett, a lépcsőn vagy éppen
fent a karzaton. Egy-két párnak majd táncolnia kellett a terem közepén.
Kapkodtam a lábam, hogy ismét a
rendező mellett legyek és halljam, nekem mi lesz a feladatom. Akármennyire is
meglepett ezzel a hirtelen őszinteséggel és ötlettel Se Joo, most nem volt időm
törni rajta a fejem.
- Igen, ez az, ti ketten meg oda
az oszlop mellé álljatok! – adta ki a következő utasítást Ji Heon, mikor
mellette termettem. – Rendben, akkor most nézzük a banda tagjait! Min Soo, te
néhány lány társaságában állj a lépcső aljához!
Nem is kellett kétszer mondani,
Min Soo két, számomra ismeretlen lánnyal a megfelelő helyre sétált, egy
pohárral a kezében, amiben valószínűleg valami alkoholmentes ital bugyborékolt.
A rendező ezután Min Junt a teraszra vezető ajtóhoz küldte egy fiúval, akivel
majd diskurálnia kell a nyitó jelenetnél – szerencséjére éppen Nam Gilt kapta
ki. Se Joo az egyik koktélasztalhoz került egy párral, köztük Ji Hyunnal, ami
miatt nem repestem az örömtől, nem úgy, mint a lány. Ji Hyun nagy mosollyal
egyből elkezdett beszélgetni a fiúval, amitől hánynom kellett…
- Kyu Hyun, te pedig menj fel a karzatra,
ahol a lépcső elindul lefelé, majd a további instrukciókat akkor mondom, ha a
te részedet vesszük fel! – szólt a búzabarna hajú fiúnak a férfi, aki csak egy
bólintással jelezte, hogy megértette a feladatát, majd elindult a megbeszélt pozícióba.
– Ha Na, hol vagy?
- Itt vagyok! – emeltem fel a
kezem, mint egy általános iskolás, ha jelentkezik, mikor szólítja a tanár.
- Gyere ide! – kért meg, majd
átkarolta a vállam és a fülem mellé hajolt. Túlságosan is közel került hozzám,
amitől akaratom ellenére húztam be a nyakam. Egy mély, szaggatott levegőt vett
a férfi, amitől az az érzésem támadt, hogy valami kellemetlen témát akar
felhozni. És nem is tévedtem. – Ugye tudod, hogy az utóbbi próbákon, hát, hogy
is fogalmazzak? Nem hoztad a várt eredményeket.
- Tudom, és nagyon sajnálom,
csak…
- Ne! Ne magyarázkodj! –
szakított félbe a fejét ingatva. – Sokat vállaltam, mikor kiálltam melletted és
szembementem Go Jin akaratával, ezzel elutasítva Cha Se Ri kisasszonyt, ezt
bizonyára te is tudod.
- Tudom, és… - de ismét nem
tudtam folytatni, mert leintett.
- Ugyan ezt nem kérted, de nekem
mégis volt egy megérzésem veled kapcsolatban. Lehet, hogy édesanyád miatt, mert
annyira hasonlítasz rá, de hiszem, hogy még sokra viheted. – Zavarban és
értetlenül néztem a férfira, akiről eddig többnyire pozitív véleménnyel voltam,
még ha ki is mutatta már néha a foga fehérjét. Mégsem volt róla fogalmam, hogy
ismerte az édesanyámat… Akkor lehetséges, hogy nem is Se Joo közbenjárása,
hanem inkább ez a tény volt, ami miatt Ji Heon rendező elfogadta az ajánlatot,
miszerint legyek én a főszereplő a STAND UP következő klipjében? - Viszont
ehhez arra van szükség, hogy tényleg igyekezz kihozni magadból a maximumot! Ne
kalandozzanak el a gondolataid, ne félj másoktól és főként saját magadtól ne!
Talán te sem vagy még tisztában azzal, hogy mire vagy képes, addig, míg ki nem
próbálod magad…
Megdöbbenve és egyben meghatva
néztem az alacsony férfi barna szemeibe, aki már jócskán benne járt a korban,
ezt mutatta a méretes kopasz folt is a feje tetején. Mégis melegség járta át a
szívemet, ahogy ezeket a biztató szavakat hallottam.
Ezek a biztató szavak pedig
pontosan telibe találtak. A férfi nagyot kockáztatott, mikor engem választott
Se Ri helyett – még ha ezt csupán dacból is tette. Tudtam, hogy sok mindennel
próbálták megváltoztatni a döntését, de ő csökönyös volt, mint az öszvér, és
nem engedett. Így mindenképpen tartoztam neki annyival, hogy nem veszem
félvállról a feladatomat, és tőlem telhetően a legtöbbet hozom ki magamból –
még ha ez talán kevésnek is bizonyul majd. Mert ha nem is lesz maradéktalanul
elégedett velem akár Ji Heon, akár mások, legalább elmondhatom azt, hogy én
mindent megtettem az ügy érdekében. Nem lesz mit megbánnom akkor. Arról nem is
beszélve, hogy ott voltak a fiúk, akiknek ez a comeback olyan sokat jelentett,
főként Kyu Hyunnak. Neki ez volt az utolsó lehetősége, hogy azt csinálja, amit
szeretne, ezt pedig nem akartam elrontani. Ha lehetséges, akkor olyan emlékezetessé
akartam tenni, hogy még száz évesen is tisztán éljen benne minden egyes
pillanata az életének ezen részéről. Nem utolsó sorban pedig magam miatt
akartam mindent beleadni, mert még mindig nem tudtam, hogy mit is szeretnék
kezdeni az életemmel, milyen irányba akarok majd elmenni a karrierem során. Ez
pedig egy tökéletes alkalom volt arra, hogy belelássak a színészkedés világába,
még ha csak egy kis szeletébe is.
Na, és persze meg akartam nyerni
a fogadást is!
***
Egy álarcos bál izgalmas, sötét, vonzó és titkokkal teli – legalábbis
ezt hitte először Shin Kyu Hyun. Viszont rá kellett döbbennie, hogy ez nem
különbözik bármilyen másik, gazdag sznobok számára fenntartott rendezvénytől.
Abból áll az egész, hogy a körülötte lévők próbálnak a közelébe férkőzni és a
nyereségvágyuk miatt szép szavakat suttognak a fülébe, amiket hallani akar.
Legyen szó akár a férfiakról, akik egy üzlet reményében a felszínes és hamis
barátságukat ajánlják, vagy a nőkről, akik egy jó parti érdekében bármire
képesek, hogy a kedvében járjanak.
Így unottan, és nagyot sóhajtva dőlt neki a lépcsőnél a karzat
korlátjának, ahova elmenekült a legutóbbi nőcskétől, aki kacéran pillogott rá
egy feledhetetlen éjszakát ígérve a tekintetével. Megrázta a fejét, hogy még a
nő emlékét is kiverje a fejéből, majd megfordult és rákönyökölt a fekete ébenfa
korlátra, hogy lenézhessen az összegyűlt vendégseregre.
Szép számmal vettek részt a bálon, ami ugyan a szórakozás ígéretével
kecsegtette a fiút, mégsem lelt rá semmiféle különlegességre, ami feldobta
volna az estéjét. A férfiak csak a munkáról és a vállalkozásaikról tudtak
beszélni, így lehetetlenné téve, hogy végre kiszakadjon az egyhangú
hétköznapokból. A nők pedig még ennél is rosszabbak voltak. Már ránézésre meg
tudta mondani, hogy az egyikük csak a pénzét akarja, a másik kíváncsi, milyen
vele az ágyban, a harmadik még ahhoz is félénk, hogy megszólítsa, a negyedik
pedig a ravasz róka, aki csak megjátssza az előbbit. Kyu Hyunnak ennél többre
volt szüksége, többre vágyott, mint holmi légyott egy nőcskével, hogy aztán
másnap reggel, mintha mi sem történt volna, ott hagyja és soha többé ne
találkozzanak.
Elégedetlenül kereste meg legjobb barátait a tekintetével, mert a
hirtelen düh, ami elöntötte, arra sarkallta, hogy megmondja nekik a magáét,
miszerint már megint egy semmitmondó és rém sablonos összejövetelre rángatták
el. Vele ellentétben viszont három barátja igenis jól érezte magát.
Min Soo a lépcső lábánál beszélgetett két nővel, akik éppen egy
valószínűleg cseppet sem vicces poénján nevettek fel hamisan. Akármennyire is
hiányzott belőle a humorérzék, a nők odáig voltak a kisfiús bájáért és az
ártatlanságáért. Azok a hosszabb, hullámos fürtök, gyermeteg arcvonások és a
csintalan mosoly megbabonázta őket, előhívva ezzel a mélyen megbújó, anyai
ösztönöket. Min Jun a szokásához híven, a résnyire nyitott, teraszra vezető
ajtó mellett állva egy férfival tárgyalt, hogy egy világmegváltó üzletet üssön
nyélbe. A fiú valamiért mindig is érdekes volt Kyu Hyun számára, mert a rideg
és hűvös páncél mögött mégis egy odaadó barát bújt meg. Ezt bizonyította, hogy
ráerőltette ezt a bált is, ahol talán el tudja engedni magát és elfelejtkezhet
a szívét mardosó ürességről és magányról. Se Joo, aki összetartotta a háttérből
ezt a négyes fogatot, az egyik koktélasztalnál beszélgetett pár emberrel, ahol
az egyik hölgy igencsak áhítozott a figyelmére. De hiába próbálkozott, a fiú
már régóta a szívében őrzött egy személyt, aki mindennél fontosabb volt számára
és meg sem rezzent a tekintete a flörtölés hatására.
Végül látva a barátait, KyuHyun haragja pillanatok alatt elszállt és
úgy döntött, még egy ideig hagyja őket szórakozni. Mindent csak érte tettek,
ezért nem lehetett hálátlan. Így kigombolta vörös ingének legfelső gombját,
hátha ez nyújt számára bármi vigaszt és könnyebbséget.
Belekortyolt a száraz pezsgőjébe és azon törte a fejét, hogyan üsse el
az időt - míg arra a határozásra nem jutnak a többiek, ideje lenne menni -,
mikor a terem nehéz és robosztus ajtaját két pincér tárta szélesre, egy
pillanatra elnyomva a háttérben szóló zenét is a nyikorgásával. Így ha akart
volna, akkor sem tudott volna elbújni az újonnan érkezett. Kyu Hyun már csak
azért is kémlelte az árnyékokban rejtőző alakot, mert nem akadt jobb dolga, de
mégsem látott belőle semmit, mivel a teremből kiáradó fény nem volt elég erős,
hogy a folyosó sötétjén áthatoljon.
A fiúhoz hasonlóan másoknak is felkeltette az érdeklődését a későn
érkezett vendég, így a beszélgetések zöme elhalt vagy akadozni látszott, ahogy
mindenki arra várt, hogy belépjen az ismeretlen. Egyenletes lépésekkel haladt
előre az alak, ha Kyu Hyun közelebb lett volna, hallhatta volna az ütemes
léptek hangját is. Egyik pillanatban még csak egy halvány, sötét körvonalat
látott belőle, majd hirtelen vetült fény a hölgyre – merthogy egy hölgyről volt
szó. És nem is akármilyen hölgyről…
Kyu Hyun soha nem látott még hozzá foghatót, ezt jelezte az is, hogy
egyből kiegyenesedett és az ínycsiklandozó pezsgő olyan ízetlennek és
jelentéktelennek tűnt hirtelenjében. Oldalra billentett fejjel, csodálkozva
mérte végig a nőt, aki abban a pillanatban megragadta a figyelmét, ahogy
meglátta.
A vörös ruha, amit viselt, nem volt túlságosan hivalkodó, nem mutatott
többet a lány bőréből, mint amennyire szükség volt vagy illendő lett volna.
Ennek ellenére az a tűzvörös színű, selyemből készült ruha mesésen állt rajta,
megmutatva azt, hogy nincs oka szégyenkezni. A karcsú dereka és vékony
testalkata mellett, mutatott némi kerekdedséget ott, ahol szükség volt rá, ami
Kyu Hyun számára ugyan nem bírt nagy jelentőséggel, de mégiscsak elismerően
pillantott végig rajta. A tekintetét továbbvezette rajta egészen a maszkkal
fedett arcáig, amit ilyen távolságból nem is látott tisztán, mégis lenyűgözte a
dús, sötét haja, ami a hátát verdeste és vörös rúzsától erősen elütő fehér
bőre.
De a külső nem minden, ezt már tudta jól a fiú. Akármilyen szép vörös
is legyen egy alma, a felszín alatt könnyedén az egész rothadásnak indulhat.
Mégsem ez volt az érzése ezzel a lánnyal kapcsolatban. Ugyan lesütött szemmel
lépett be a helyiségbe, de a következő lépésénél magabiztosan emelte fel fejét,
hogy egy-egy pillantást vessen a körülötte lévőkre. Pontosan tudatában volt
annak, hogy gyönyörű, mégsem volt felfedezhető benne az önteltség egy szikrája
sem.
Minden egyes lépéssel, amit a lány megtett, Kyu Hyun is tudat alatt
lépett egyet-egyet lefelé a lépcsőn, miközben a szemét le nem vette róla. Félt,
ha másfelé pillant, a jelenés semmivé foszlik és vissza kell süppednie a szürke
és unalmas álarcos bál nyújtotta valóságba.
Talán a lépcső felénél járhatott, mikor a lány tekintete rá tévedt és a
pillantásuk összekapcsolódott. Ennél több nem is kellett a fiúnak, a szíve a
torkába ugrott és ujjai megszorultak a korlát fáján. Az a pillantás, amit
rávetett, egyszerre tükrözött kíváncsiságot és vágyakozást, egy csöpp
játékossággal megfűszerezve.
Halvány mosollyal a szája szegletében nyugtázta a lány a figyelmet,
pedig ugyanazt érezte, mint a férfi. A gyomra beleremegett, amikor meglátta a
férfit a lépcsőn állva, fekete, egyszerű öltönyével és ahhoz passzoló vörös ingével.
Alakja szikár volt, minden egyes mozdulatából sütött az erő és önbizalom.
Búzabarna haját lezser kócba rendezték, nyilván több órai munkával, ami a lány
véleménye szerint megérte a befektetett időt. Az fekete maszkkal borított arc,
amiről csak nehezen tudta levenni a szemét, csábos volt, akár egy táncra
hívogató hercegé, így, hogy ellenállást tudjon tanúsítani, inkább egyik
ismerősét vette célba.
- Tudod, hogy ki az a lány? – suttogta Kyu Hyun Min Soonak, de még csak
rá sem nézett barátjára, annyira megbabonázta a látvány és az említett személy.
Úgy érezte magát, mint egy vadász, akinek a szeme elé tévedt a legszebb nőstényszarvas,
amit csak életében látott. Még ha le is mondott már a vadászat örömeiről, most
mégis újult, elemi erővel csapott le rá a vágy, hogy megszerezze magának a
zsákmányt.
- Aki most jött be? – kérdezte a nyilvánvalót a fiú. Kyu Hyun még csak
nem is értette, hogy-hogy barátja nem vette észre ezt a tüneményt. – Még sosem
láttam. Miért?
Válaszra sem méltatva Min Soot, sétált tovább Kyu Hyun a vendégek
között, tartva a távolságot az ismeretlen lánytól.
- Mit csinálsz? – tette fel a kérdést Se Joo, ahogy mellé lépett,
letéve félig teli poharát az asztalra.
- Nem ismered azt a lány? – ismételte meg a számára olyan fontos
kérdést.
- Azt a vörös ruhást? – Se Joo elnézett az emberek között, hogy
megbizonyosodjon, kire is célozgat a szőke fiú. - Ha jól tudom, La Nanak
hívják.
- Hát ismered őt? – Most először nézett egyenesen rá Kyu Hyun, amit egy
mindent tudó mosollyal díjazott.
- Miért? – kérdezett vissza, ezzel is bosszantva az amúgy is pattanásig
feszült idegekkel küzdő fiút. – Tán csak nem felkeltette az érdeklődésedet?
- Mutass be neki! – ragadta meg a karját erősen és a hangjából sütött
az akaratosság és sóvárgás.
- Nem ismerem személyesen, de Min Jun igen, láttam őket már együtt –
rázta meg a fejét szomorúan Se Joo. Sajnálta, hogy nem tehet semmit sem Kyu
Hyunért, pedig már régóta várt arra, hogy effajta reakciót mutasson egy lány
iránt. – Gyere, menjünk!
Elnézést kért a társaságtól, akit otthagytak, majd átvágva a termen,
Min Junhoz siettek. Miután lerázták a fiú addigi társaságát, előadták a
történetüket, de a Jégcsap különösen kifejezéstelen tekintettel pillogott
rájuk.
- Hallottad, amit mondtunk? – kérdezte dühösen Kyu Hyun, aki kezdte
elveszíteni a türelmét. Ugyanis nem ő volt az egyetlen, aki kiszúrta a lányt
magának és meg akarta hódítani. A szeme sarkából figyelte, ahogy egy-egy bátor
jelentkező próbálja elcsábítani a szépséget, de ő hajlíthatatlanul utasítja el
mindegyiküket. Már csak idő kérdése volt, mikor jár valaki sikerrel… Ezt pedig
Kyu Hyun nem akarta kivárni.
- Hallottam, igen – lassan és kimérten ejtette ki a szavakat.
- Tehát ismered őt? – siettette a hűvös fiút az információ átadásával.
- Ő a húgom.
- Tessék? – mindketten megdöbbentek a kijelentést követően, de Se Joo
tért először magához. – Nem is mondtad, hogy van egy húgod!
- Nem kérdeztétek – emelte a szájához a borral teli poharát, amibe
beleszagolt, hogy érezze az aromákat, majd csak azután ivott bele.
- Akkor be tudsz minket mutatni egymásnak? – Inkább hangzott ez
kérdésnek Kyu Hyun szájából, ami még őt magát is meglepte. Nem szokott ő ilyen
bizonytalan lenni!
Min Jun végigmérte barátját. Tudta, hogy nagy nőcsábász, nem vetette
meg a női társaságot, és ennek kitenni a saját húgát, nem igazán akarta,
akármennyire is szerette Kyu Hyunt. Mégis valami más volt ezúttal. Egyenesen
idegesnek tűnt, ahogy kapkodta a tekintetét közte és La Na között, még ha
igyekezett is ezt leplezni. Talán… talán most más a helyzet.
Biccentett egyet, és szó nélkül indult meg a húga felé. Kyu Hyun gyomra
egy bukfencet vetett, ahogy rájött, végre közelebbről is megnézheti magának ezt
a csodát és beszélhet is vele, ha minden jól alakul. Mégis miért viselkedik
úgy, mint egy iskolás gyerek, aki feszült lesz, ahogy a kiszemelt lány közelébe
kerül? Enyhén megrázta a fejét, hogy erőt vegyen magán. Férfi módjára fog
cselekedni és nem hagyja, hogy egy egyszerű lány elgyengítse. Kihúzta magát és
barátai körében csatlakozott ahhoz a nőkből álló csoporthoz, ahol Min Jun húga
is éppen beszélgetett.
- Már nem is köszönsz a bátyádnak? – Min Jun meglepően kedvesen
szólította meg a lányt, még ha az arckifejezése egy csöppet sem változott
közben.
Nem kellett kimondania a nevét, La Na azon nyomban felkapta a fejét és
egy elbűvölő mosolyt vetett bátyjára. És ez volt az a pillanat, mikor Kyu Hyunt
tudta, hogy elvesztette a csatát. Mert akármennyire is férfiként akart
viselkedni, akármennyire is kemény, magabiztos és határozott akart lenni, ez a
mosoly minden páncélon, minden akadályon keresztülhatolt, mint kés a vajon. Az
a gyönyörű, őszinte és szeretetteljes mosoly olyan fegyver volt, amellyel Kyu
Hyunt térdre kényszerítette. Ugyan a fél arcát egy vörös maszk fedte, még így
is biztos volt benne, hogy nem csak a mosolya olyan lebilincselő.
- Nem tudtam, hogy te is részt veszel ezen az eseményen – ölelte meg a
fiút, aki mereven fogadta a gesztust. -, különben első dolgom lett volna, hogy
megkeresselek.
- Hirtelen ötlet volt, hogy eljöttünk – bólintott Min Jun, nyugtázva az
állítást.
Ekkor vetett La Na egy pillantást a bátyja mögött állókra, és
megrezzent a szeme, mikor kiszúrta köztük Kyu Hyunt. Nem csalódott abban, hogy
a fiú közelről is ugyanolyan csodás látványt nyújt, mint távolabbról. Ha még
nem jobbat! Most látta csak meg azokat a fekete, ónix szemeket, amik olyan
mélynek és csábítónak tűntek, hogy legszívesebben belevetette volna magát.
Ajkai kiszáradtak és szíve hevesebben kezdett el verni, szerencsére hangján ez
nem hallatszódott meg.
- Ők kik lennének?
- A barátaim, Se Joo - La Na egy szívélyes, de mégis távolságtartó
mosollyal rázott kezet vele, és végig azt várta, hogy megtudja az idegen nevét,
aki olyan sejtelmes, mégis vad tekintettel méregette azóta, hogy betette a
lábát a helyiségbe. – Ő pedig Kyu Hyun.
Egyikük keze sem remegett meg, ahogy elfogadták a másik jobbját, pedig
mindkettejük titokban ettől tartott. Talán csak pár másodperccel volt hosszabb
az üdvözlés, mint az előbbi esetben, mégis annyi mindennel több történt, ahogy
egymás szemébe bámult a két fiatal, elveszve egy pillanatra a másik tekintetében…
***
- És ennyi! – hallatszott Ji Heon
rendező hangja, és egyből elengedtük egymás kezét Kyu Hyunnal. Nem tudom, hogy
ő mit érzett, én viszont határozottan zavarban voltam ettől az egésztől. –
Akkor most egy hosszabb szünetet tartunk, hogy pihenhessetek egy kicsit!
Mindenki fellélegezve engedte ki
a gőzt, hogy most egy kis semmittevés vár ránk az eddigi kemény munka után.
Meglepve konstatáltam, hogy már délután kettő felé járt az idő, legalábbis Se
Joo karójára szerint, és kezdtem erőteljesen érezni, hogy szükségem van némi szilárd
ételre, különben valaki csúnyán meg fogja járni.
- Éhen halok már – nyafogott Min
Soo, ahogy betört a kis csoportunkba és szomorú kiskutya szemekkel nézett ránk,
mintha bármelyikünk is rejtegetne valami kaját a ruhája alatt.
- Egy egész elefántot képes
lennék felfalni – mondta halál komoly arccal Min Jun és a hasára fektette a
tenyerét, hogy jelezze, nem viccel.
- Ez a szörp is kezd már az
agyamra menni – folytatta tovább Kyu Hyun, megbökve a félig üres poharat a
legközelebbi asztalnál.
- Szerintem egész jó volt –
húztam el a számat, de mielőtt még visszaszólhatott volna a fiú, Ji Heon
rendező lépett a terem közepére, hogy magára vonja ismét a figyelmünket.
- Elnézést kérek, hogy megzavarok
mindenkit a társalgásban, de azt hiszem, senki nem fogja a szememre vetni,
tekintve, hogy miért teszem – mosolyodott el az öreg hamisan. – Egy kis
késéssel ugyan, de megérkezett az ebédünk! Nemsokára behozzák a terembe,
legyetek még egy kis ideig türelemmel!
Min Soo volt az első, aki
felkiáltott örömében, de nem az utolsó. Utána mindenkiből sorjában kitört a
megkönnyebbült sóhaj és éljenzés, ahogy rájöttek nem kell tovább éhezniük.
Többek között belőlem is, mert már jócskán tudtam volna valamit magamba tömni.
- Éppen ideje volt már – tűnt fel
hirtelen a semmiből Ki Young, de eléggé durcásan, amire trappoló lépteiből és
felhúzott orrából következtettem.
- Nyugi, már jön az élelem
utánpótlás, ne egyél meg senkit sem! – karoltam át alacsony barátnőmet nevetve.
- Áh, nem az a baj! – legyintett,
de még mindig szinte sütött róla a harag. Nem is kellett rákérdeznem, hogy mi a
gond, mondta ő magától is. – Jung Hee az agyamra megy! Az elmúlt órában vagy
ötször jött oda hozzám, hogy igazítsam meg a ruháját, meg hogy ez meg az a rész
szerinte nem jó, és így meg úgy jobb lenne. De a fodrászt és a sminkest sem
hagyta békén, őket is folyamatosan zaklatta! Áh, legszívesebben szálanként
húznám ki a szőke loboncát annak a libának, miközben tűpárnának használom azt a
nagy arcát!
- Hé! – röhögtem el magam, ahogy
kiadta magából a mérgét, és megdörzsöltem megnyugtatólag a karját. – Nekem sem
a szívem csücske az a csaj, de lehet, hogy más nem díjazná, ha megkopasztanád,
akármennyire is élvezném a látványt!
- Szívesen segítek neked, Ki
Young, csak szólj! – meglepetésemre Min Soo csatlakozott a lány
bosszúhadjáratához és lelki szemeim előtt szinte láttam, ahogy gonoszan feni a
kését.
- Mi a fene? – hökkent meg Min
Jun, aki hangot adott az értetlenségének, mindenki más nevében is. – Mióta vagy
te ilyen vérszomjas?
- Mióta az a lány bántotta Ha Nat
– vágta rá és még az arca is kipirult mérgében, én pedig nem tudtam, hogy
meghatódjak a hősies gesztuson, hogy meg akarja védeni a becsületemet, vagy
inkább nevessem el magam, mert annyira aranyos. – és még egy figyelmeztetést is
beszedett miatta!
- Az utóbbi azért az én hibám is
volt – ismertem el kelletlenül.
- Igen, lehetséges, de ő akkor is
megúszta az egészet – toldotta meg Min Jun egy logikus érvvel, ahogy azt tőle
meg lehetett szokni már.
- Mégis miről beszéltek? – szólt
közbe értetlenül Kyu Hyun, csak kapkodva köztünk a fejét.
Oh! Igaz, hogy a srácok
félig-meddig összerakták a történteket a próbákon zajlott események miatt, meg
mert Ki Young szeret fecsegni, de Kyu Hyun egy árva szót sem tudott az
egészből, mivel akkor ő már régen elutazott Busanba.
Viszont ezt a pillanatot
választották arra, hogy az ebédet két nagy görgős kocsin betolják a helyiségbe,
ami mindenkivel mindent azon nyomban elfeledtetett. A srácokkal szinte szó
nélkül álltunk be a sorba, hogy kiosszák nekünk az ételt, amit a cég biztosított
minden egyes alkalmazott számára. Nem volt semmi különleges igazság szerint,
csak egy papírtálban szervírozott jajangmyeon. De az íze… hát valami isteni
volt! Szerencsére Ki Young segített megszabadulni az álarcos bál szükséges
velejárójától, a maszktól, így nyugodt körülmények között tudtam a számba tömni
a csúszós és szaftos tésztát.
A korábbi hatos fogatunk
meghúzódott az egyik sarokban, és a földre huppanva, szótlanul eszegettük az
ebédet. Megjegyzem a hatalmas ruhában elég nehéz volt kivitelezni a leülést, de
Ki Young ismét csak segített megoldani a dolgot.
Már majdnem befejeztük a tésztát,
mikor Ji Heon lépett hozzánk, mire mindannyian fel akartunk állni, de csak
leintett minket.
- Ugyan, maradjatok csak ülve! –
Amióta a forgatás elkezdődött, a férfi szinte kivirult és teljesen más emberré
vált ahhoz képest, akit még az első tárgyalások alkalmával ismertem meg. Most
egy jó kedélyű, viccelődő férfihoz volt szerencsénk, és nem az öntelt,
sértődékeny rendezőhöz. – Csak gratulálni szerettem volna az eddigi
teljesítményetekhez, mert fantasztikus munkát végeztek!
- Rendező úr, ez csak
természetes, ha ilyen jó főnökünk van! – hízelgett elég átlátszóan Kyu Hyun, de
ez is volt a célja és Ji Heon elnevette magát.
- Fiam, még mindig kedvelem a stílusodat!
– vigyorgott rá a szőke fiúra. – De ezúttal komolyan beszéltem. Remekül
haladunk, a jelenetek legtöbbször elsőre sikerülnek, minden egyes kívánságomat
teljesítitek. Ennél többet nem is kérhetnék tőletek, csak a továbbiakban is
tegyetek így, és minden rendben lesz!
- Köszönjük szépen, rendező úr! –
vette át a szót a banda vezére, Se Joo, aki már sokkal kifinomultabban
környékezte meg a férfit. – Igyekszünk mindent megtenni, hogy jól haladjunk és
az instrukciók szerint cselekedni, de ez nem csak a mi érdemünk. Az egész stáb
munkája és segítsége nélkül, nem tartanánk most ott, ahol.
Ji Heon elégedetten nézett végig
a társaságon, és rémülten konstatáltam, hogy rajtam állapodott meg a tekintete.
Nem akartam hallani, hogy csalódást okoztam neki, vagy van még hova fejlődnöm,
habár utóbbiról tudtam, hogy igaz.
- Te pedig, Ha Na – most jön a
fekete leves, éreztem. -, kellemes meglepetést okoztál.
- Igen?! – néztem fel rá nagy
szemekkel és nem hittem a fülemnek.
- Igen! – nevetett rám elnézően,
mint aki egy gyereket dorgál meg. - Mint ahogy korábban mondtam neked, féltem
attól, hogy rosszul választottam. Titkon reménykedtem benne, hogy ha nehezen
is, de azért majd belejössz a dologba, vagy ha sokkal többször el is kell
magyarázni, hogy mit csinálj, azért képes leszel rá. De arra nem számítottam,
hogy ilyen szokatlan természetességgel mozogsz majd a kamera előtt. Egyelőre
úgy látom, hogy helyes volt a megérzésem…
- Tényleg? – összevont
szemöldökkel és vékonyka hangon kérdeztem rá, mintha nem hallottam volna jól.
- Srácok, próbáljátok megértetni
vele, hogy jó volt, mert nekem egyszerűen nem akar hinni, de talán rátok
hallgatni fog! – kedélyesen megrázta a fejét és továbbállt, hogy beszéljen a
világosítóval, miközben én még mindig próbáltam feldolgozni, hogy Ji Heon
megdicsért. Szerinte jól játszottam!
- Ha Na! – borult a nyakamba Ki
Young, és éppen csak megúsztuk, hogy ne kenjük össze a ruhámat a szósszal. –
Jaj, bocsi! De ez szuper! Megdicsért a rendező! Baromi büszke vagyok rád!
- Köszi… - leheltem egyre nagyobb
mosollyal az arcomon. És nem csak Ki Young volt büszke rám, hanem engem is
eltöltött a büszkeség érzése. Mert akármennyire is rossz voltam a próbákon,
vagy okoztam nehéz napokat Ji Heonnak, amikor kellett, sikerült kihozni
magamból azt, amire szükség volt, még ha nem is tudtam róla, hogy megvan
bennem.
A srácok is gratuláltak, és még
percekig folyt a forgatásról a szó, miközben az üres tányérokat
összegyűjtötték, hogy elvigyék őket. Még körülbelül háromnegyed óra volt hátra
a szünetből, így tudtunk az ebéd után pihenni egy kicsit. Ki Younggal egymás
hátát támasztottuk, ami kényelmesnek bizonyult és el tudtam engedni magam. Bár
a ruhától is szívesen megszabadultam volna, mert tele hassal egy kissé
szorított…
- Látod azt a lányt? – suttogta
barátnőm halkan, és ahogy követtem a pillantását a bal oldalamon, kiszúrtam Ji
Hyunt. Kissé aggódva folytatta a lány és érezhetően félt attól, mit fogok
szólni ahhoz, amit mondani akar. – Azt hallottam, hogy nála lehet fogadást
kötni rád, hogy…
- Tudom, Shin már mindent elmondott
– szakítottam félbe idegesen és pillanatok alatt felment bennem a pumpa, ahogy
eszembe juttatta a dolgot.
- Akkor azt is nézd meg, hogy
milyen dühösen bámul téged – szólt közbe Se Joo váratlanul –, főleg miután Ji
Heon előadta a kis beszédét.
- Te tudsz róla? – fordultam
azonnal a fiú felé, nagy szemeket meresztve. Valamiért az a kép élt bennem,
hogy Se Jooékhoz nem jutott el a titkos fogadás híre. Ami a legrosszabb volt,
hogy az egész fejem égett, ahogy rájöttem, mekkorát tévedtem.
- Nem volt nehéz kiszúrni, hogy
fogadásokat kötnek valamire, az egy kis időbe telt, mire rájöttünk a
többiekkel, miről is van szó – magyarázta el a helyzetet Se Joo. – Talán
keresztbe tettél neki valamivel, hogy ezt csinálja?
- Nem az ő ötlete volt – nem
akartam árulkodni, de úgyis kiszedték volna belőlem egy idő után, így minden
más csak felesleges időhúzás lett volna. -, hanem Jung Heeé.
- Komolyan?! – ezen már Ki Young
is megdöbbent, mert ez neki is újdonságnak számított, de a fiúk is ugyanúgy meghökkentek.
– Az az álnok perszóna…
- De miért tűröd, hogy így bánjon
veled, Ha Na?! – háborodott fel Min Soo, amitől kezdtem kényelmetlenül érezni
magam.
- Mégis mit tegyek? Ez egy hülye
fogadás, amit kitalált, aztán pedig futótűzként terjedt, ezzel nem tudok mit
kezdeni! Azon kívül, hogy igyekszem jól teljesíteni a forgatáson, más
lehetőségem nem igen van.
- És a többi? Miért nem jelented
a bizottságnál vagy valami? – vetette fel a fiú teljesen kikelve magából.
- Nem ilyen egyszerű a helyzet,
ezzel ugye tisztában vagy? – próbáltam finoman megfogalmazni a mondandómat, mert
nem akartam Min Soot megbántani, de olyan témát boncolgatott, amiben tehetetlen
voltam. – Ha hagyom, hogy szemétkedjen, akkor ez lesz belőle, ha szembeszállok
vele, akkor meg a gyakornoki pozíciómat veszélyeztetem. Ha pedig köpök a
bizottságnak, az még rosszabb fényt vet rám, mint bármi más.
- Igaza van Ha Nanak, az ilyesmit
a gyakornokok maguk között intézik el – rántotta meg a vállát Min Jun, de neki
sem tetszett a helyzet.
- Ha már így visszakanyarodtunk
Jung Heehez, nem akartok beavatni a történtekbe? – hajolt előrébb Kyu Hyun,
kérdőn nézve mindenkire. Ugyan korábban elfelejtődött a téma, de most, ahogy
ismét terítékre került, nem félt megemlíteni, hogy még mindig fogalma sincs,
miről beszélünk.
Ezen pedig Min Soo és Ki Young
szíves örömest segített, felváltva, néha egymás szavába vágva mesélték el neki
az eseményeket. Megemlítették a női mosdóbeli verekedést, a bíráló bizottság
ülését és a próbákon zajlott ellenségeskedést is. Furcsa volt, hogy igazából
mindent más mesélt el helyettem, de én lezártam volna két percben az egészet, a
közönség pedig ezzel nem lett volna elégedett. Töviről hegyire kíváncsiak
voltak mindenre.
- És arról még nem is beszéltem,
hogy a büntetésben, amit Go Jin adott Ha Nanak, mi volt! – mondta halkan a
lány, mintha egy titkot osztana meg velük. És ez részben igaz is volt, mert
erről senkinek sem volt fogalma, mivel csak egy napja történt, utána pedig más
események vonták el a figyelmünket róla.
- Büntetésben voltál? – nézett
rám nagy szemekkel Se Joo, mire zavartan rámosolyogtam és megvontam a vállam,
hát hogy ilyen is megtörténhet. Viszont Ki Young nem hagyta szerencsére, hogy
tovább kérdezősködjön, hanem elmesélte, hogy kik látogattak meg az éjszaka
folyamán, ez pedig sötét kifejezést csalt a fiú arcára. Nem tetszett neki, hogy
Se Ri is részese volt ennek az egész támadásnak. Ha tényleg bizonytalan lett
volna egy pillanatig is, hogy milyen az a lány, akkor most képet kaphatott a
valódi személyiségéről.
- És hogy sikerült megszabadulnod
tőlük? – kérdezett rá végül izgatottan Min Soo, akit megint magával ragadott a
történet és kisgyerek módjára ülte végig Ki Young hosszú meséjét.
- Ha nem bukkan fel Chris, akk…
Aú, ez fájt, Ha Na! – nézett rám mérgesen a barátnőm, miközben azt a helyet
dörzsölte, amibe az előbb belekönyököltem, hogy elhallgattassam. Sikertelenül…
- Chris? – Már a hanghordozásából
sejtettem, hogy nagyon nincs ínyére, hogy megint összefutottam az öccsével. – Ő
segített neked Se Riéket lerázni?
- Milyen Chris? – kérdezte
köztünk kapkodva a tekintetét Se Joo. – Az a balett táncos, az a brit menedzser
vagy esetleg a színész?
Nagyokat pislogtam rá, hogy
mennyi Christ ismer, de a balett táncos gondolatra cinikusan elmosolyodtam
magamban, ahogy elképzeltem a fiút egy fekete sztreccs hacukában. Viszont
elhessegettem a gondolatot, mert nem most volt itt az ideje ezen
morfondíroznom.
- Nem is tudtad? – kérdezte negédesen
Kyu Hyun, mielőtt egy szót is szólhattam volna. – Ő az a színész, akivel
összeboronálták a napokban az interneten Ha Nat.
- Micsoda? – Se Joo megdöbbenve
bámult rám, amitől viszont igencsak kellemetlenül éreztem magam. Még ha nem is
voltunk már együtt, nem akartam, hogy tudomást szerezzen még Jae Wanról is
(akivel ugyan semmi komoly nem történt), elég volt neki Kyu Hyun.
Ami pedig Kyu Hyunt illeti…
teljesen megbotránkoztatott, hogy ilyen nyíltan kimutatta az ellenszenvét az
öccse iránt – de lehet, hogy mások szemében az egész csak egy egyszerű
árulkodásnak tűnt. Csupán Ki Young és én voltunk tisztában azzal, hogy nem
szereti a testvérét (a rokoni kapcsolatról még a lány sem tudott), így
számunkra egyértelmű, hogy meglehetősen elégedetlen.
- Az egész csak egy félreértés
volt, amibe belemagyaráztak a fanok mindenfélét – legyintettem, megpróbálva
semmiségnek feltüntetni az egészet a többiek előtt. Majd idegesen szuggeráltam
Kyu Hyunt, hogy fejezze be, és maradjon csendben.
- Hát persze…
- Kyu Hyun! – szakítottam félbe, mielőtt
még valami sokkalta kellemetlenebb témával rukkol elő. – Beszélhetnénk egy
kicsit?
Vett egy mély levegőt és
feltornázta magát álló helyzetbe. Nekem kicsit nehézkesebben ment a dolog, de
végül sikerült felegyenesednem. Ki Young bocsánatkérő tekintetével kísérve, Kyu
Hyunnal kettesben kisétáltunk a bálteremből és egy elkanyarodó, sötétebb
folyosó felé vettük az irányt, hogy magunk maradjunk. Meglepetésemre egy
zsákutcába futottunk bele, ahol egy fehér márványból készült szobor árválkodott
magányosan – de a beszélgetéshez tökéletes helyszín volt.
- Mi ütött beléd?! – estem neki
azonnal. – Minek kellett elmondanod azt az ostoba esetet mindenkinek?
- Talán baj? – fonta keresztbe a
kezét a mellkasa előtt, amitől idegesítően vonzó lett hirtelen a szememben.
- Viccelsz? – erőt vettem magamon,
hogy határozott tudjak maradni. De mélyen nagyon is zavart az a flegma stílus,
amit elővett a fiú. – Nem kell pletykákat és kitalációkat tovább terjeszteni!
Jae Wan csak segített nekem, a fanok meg felfújták az egész helyzetet.
- Látod, itt a probléma! Ő mindig
a megfelelő időben bukkan fel és mindenben segít neked! – szúrós szemekkel
vizslatott, amitől borsódzott a hátam.
- Akkor az is probléma, hogy ha
te csinálod ezt? – kérdeztem rá, elfojtva a dühömet. Utáltam, mikor Jae Wan
miatt veszekedtünk, de már megint ezt tettük. – Mert ha te bukkansz fel a
megfelelő időben és mented meg a napot, akkor az rendjén van és természetes, de
ha ő, akkor már nem? Ez ostobaság és úgy viselkedsz, mint aki csak félték…
Hirtelen álltam meg a mondat
közepén, mikor megvilágosodtam.
- Te féltékeny vagy – jelentettem
ki még én magam is meghökkenve, elnyílt szájjal meredve Kyu Hyunra. Miután
rájöttem, már annyira egyértelműnek tűnt, hogy a fejemet vertem volna a falba,
hogy nem jutott korábban ez az eszembe. Általában béna vagyok az ilyen érzelmi
dolgokban, ha saját magamról van szó, ezt mutatja az is, hogy eddig ez nem
szúrt szemet, de szinte biztos voltam már a dolgomban. – Féltékeny vagy Jae
Wanra!
- Micsoda? – hőkölt hátra a fiú
és összevont szemöldökkel, összezavarodva bámult rám.
- Te féltékeny vagy – böktem meg
a karját, és már nem tudtam elfojtani az arcomra kúszó elégedett mosolyt. Majd
minden egyes szótagnak egy-egy apró bökéssel adtam nyomatékot, miközben a
vigyorom egyre szélesebb lett. – Fél-té-keny vagy! Fél-té-keny!
- Hagyd abba, Ha Na! – mondta
nyugodtan a fiú, de leemelte a karját maga elől, hogy ne legyen végre célpont
az ujjamnak. De ahelyett, hogy a karját piszkáltam volna, a mellkasa került
célkeresztbe, ha már ilyen nyílt utat kaptam. – Ha Na, ne csináld ezt!
Tovább ismételgettem azt a bűvös
szót, ami hihetetlen mértékben boldoggá tett pillanatok alatt. Kyu Hyun még úgy
igazán sosem volt féltékeny valaki miatt rám, még Se Joonál sem éreztem. De Jae
Wan már más lapra tartozott, ő nem egyszer kibillentette Kyu Hyunt a lezser,
szexi és nemtörődöm stílusából és a felszínre engedett olyan érzéseket is,
amiket még soha nem láttam tőle.
- Nem szólok többször – szólt a
fiú, igencsak megelégelve a gyerekes viselkedésem, de akkor sem hagytam abba,
míg el nem ismeri, hogy igazam van. Ezt éppen meg is akartam neki mondani, de
ehelyett minden ki nem mondott szó a torkomra forrt.
Ugyanis Kyu Hyun, jelezve, hogy
komolyan beszélt, elkapva az őt bökdöső kezem, a falhoz szorított. A folyosó
fala rettenetesen hideg volt, amitől ki is rázott a hideg, de ahogy a fiú teste
az enyémhez ért, a libabőr is semmivé lett. A másik keze a derekamra csúszott,
ezzel is még jobban lecsökkentve közöttünk a távolságot, főleg az arcunk
közöttit. A magas sarkú miatt most nem kellett lehajolnia ahhoz, hogy a szemünk
egy vonalba kerüljön, hanem csak éppen lehajtotta a fejét.
Azt pedig mondanom sem kell, hogy
amint ilyen intim közelségbe kerültünk, a szívem a szokásos százhúszas tempót
kezdte el diktálni, aminek hatására erőteljesen dobolt a bordáimon. Az arcom
lángra gyúlt és a légzésem is szabálytalanná vált, mint aki asztmával küszködik.
- Figyelmeztettelek – búgta mély
hangon, amibe beleremegtem és nehezen sikerült megőriznem a hidegvérem… Miket
is beszélek? A hidegvérem abban a pillanatban mondta fel a szolgálatot, ahogy a
fiú hozzám ért!
- Csak ismerd el! – nyögtem ki,
még az utolsó józan agysejtem segítségével. Azok az ónix szemek már megint
rabul ejtettek, amitől félő volt, hogy megfeledkezem minden eddig lezajlott
beszélgetésünkről.
- Elismerem – bólintott egy
aprót, amitől az orrunk hegye összeért és szinte elektromos szikrák röppentek
fel a levegőben közöttünk. -, boldog vagy?
- Hihetetlenül – leheltem, végig
sem gondolva, hogy mit mondok ki hangosan. Egy icipicit megrándult a szája
széle, majd nagyon lassan elkezdett közeledni felém, mire ösztönösen hunytam le
a szemem.
Alig pár órája volt, hogy az
utolsó csókunk lezajlott, most mégis elképzelhetetlenül vágytam a következőre.
Vágytam arra, hogy Kyu Hyun ajkai birtokba vegyék az enyémet, hogy az ujjai
odaadással érintsenek és ismét elöntsön az a tűz, ami minden egyes alkalommal
fellángolt bennem, mikor egymás közelébe kerültünk.
De ez nem történt meg, mert az
idilli pillanatot egy élesen sípoló hang szakította félbe.
- Utálom a telefonodat –
suttogtam durcásan, inkább magamnak, mintsem a fiúnak. Az a kuncogás, amit
hallatott Kyu Hyun, egy szívet melengető hang volt, mire még én magam is
elmosolyodtam. De aztán kipattantak a szemeim. – Várjunk csak! Nem ment tökre a
mobilod?
- Az tegnap volt – jegyezte meg,
majd sóhajtva elengedett és a zakója zsebébe nyúlt, ahonnan egy vadi új telefon
bukkant elő. -, azóta szereztem egy újat. Halló, itt Shin Kyu Hyun!
Ezt a sznob hozzáállást
megszóltam volna szívesen, de miután fogadta a hívást, nem volt rá lehetőségem.
Hát persze, hogy már a legújabb modellel hetyeg, mikor alig egy napja ment
tropára az előző telefonja!
- Igen, én vagyok az. – Ez a
mondat már igencsak komolyan hangzott a szájából, amitől aggódva figyeltem őt.
A homlokára ráncok gyűltek és ellépett a közelemből is. – Persze, igen. Mikor
kellene? Elég elfoglalt vagyok, de jövő héten meg tudom oldani. Megtudhatnám,
hogy miért van erre szükség?
Itt egy hosszabb csend állt be,
de hallottam, hogy a vonal túlvégén valaki beszél. Kyu Hyun arca viszont még az
eddiginél is ijesztőbbé vált, utána meg csak pár semmitmondó szöveg hangzott
el, majd bontották a vonalat.
- Mi az? Mi a baj? – kérdeztem
félve a választól is, de muszáj volt tudnom.
- A rendőrségtől hívtak –
színtelen hangon beszélt, és nem nézett rám, csak a földet bámulta, az ujjai
pedig erősen szorultak rá a mobiljára. -, azt akarják, hogy menjek be az egyik
kapitányságra és tegyek vallomást a helyieknek a Busanban történtekről.
- Ez természetes, nem? Végül is
egy ilyen szerencsétlenségnél a tanúkat biztos mind meghallgatják. És mivel te nem
busani vagy, ezért itt, Seoulban kell ezt megtenned – magyaráztam magamnak is a
helyzetet, ami egyértelműnek tűnt.
- Nem csak ezért – végre rám
emelte a tekintetét, de nagyon nem tetszett az, ahogy rám nézett. Üres,
értetlen és ijedt volt, de a mélyén ott csillogott valami sötét fény. Csak
később ismertem fel, hogy a düh volt az.
- Hát akkor mit akarnak tőled
még?
- Hallani akarják, hogy mit
láttam és mi történt pontosan – felelte színtelen hangon és nyelt egy nagyot,
mielőtt folytatta volna. -, mert a busani robbanás nem véletlen baleset volt,
hanem szándékos…
