2016. jan. 31.

7. Fejezet

Esküvői harangok


Nyugi, Ha Na, mély levegő! Csak pár perc és visszajön az áram, nem kell aggódnod semmiért sem! – nyugtattam magam, de az egészet olyan hamisnak éreztem.
Miután Sung Chan letette a telefont, Kyu Hyunnal elkényelmesedtünk és leültünk a padlóra, háttal a fülke falának. Ha már ki tudja, mennyi ideig kell várnunk a felmentő seregre az áram személyében, legalább ne kényelmetlenül tegyük. Bár ennek már tíz perce, mégsem gyúltak fel a lámpák és nem indult meg a lift.
Ehelyett a szemem sarkából figyeltem a fiút, aki hátradöntött fejjel, csukott szemekkel élvezte a csendet. Hogy csendet? Áh, igaz is, meg sem mukkantam már elég régóta, de az eső – vagy jobb lett volna viharnak hívni – kopogó hangja egy állandó alapzajt adott a kínos csendhez köztem és Kyu Hyun között.
Mit is kéne mondanom neki?
Folyton ezen járt az agyam, de akárhogy törtem is a fejem, semmi nem akart eszembe jutni. Az időjárásról beszélni elég uncsi és átlátszó lett volna, a liftből való kiszabadulás témája is már lejárt lemez volt… Viszont ha őszinte akartam lenni magamhoz, akkor volt egy bizonyos dolog, ami körül jártak a gondolataim, csak éppen azért, mert nem akartam arról beszélni. Annyira rettegtem tőle, hogy Kyu Hyun fel fogja hozni a Hell’s Gate klubban történteket, hogy a szívem a torkomban dobogott. Idegesen tördeltem az ujjaim és lázasan járt az agyam, hogy olyan témát találjon, ami a lehető legmesszebb esett a klubtól, a csóktól, vagy bármi ehhez fűződőtől.
- Ezt hagyd abba! – tette a kezét a fiú hirtelen az enyémre.
- Hm? – rántottam ki ijedten az ujjaim az övéi alól.
- Nem tesz jót, ha tördeled az ujjaid – fordult kissé felém és csak egyik szemét nyitotta fel, miközben beszélt hozzám.
- Oké – sütöttem le a tekintetem azonnal.
- Amúgy pedig az sem tesz jót, ha folyamatosan bámulsz.
- Tessék? – néztem rá nagyokat pislogva. – Miért is?
- Még a végén belém zúgsz – sóhajtott, mintha egy végzetes betegség lenne az, hogy beleszeretek. De ahelyett, hogy az első dolgot kimondtam volna, ami a nyelvemre kívánkozott, csak frusztráltan kifújtam a levegőt és csendben maradtam. Csak hagyd figyelmen kívül ezt az egoista idiótát! – Vagy már késő?
Olyan hirtelen történt, hogy megmozdulni sem tudtam. Kyu Hyun arca egy pillanat alatt bekerült az aurámba, ami azt illeti az az egy centi távolság, ami az orrunkat elválasztotta, nevezhető még aurának, vagy már intim szféra a helyes kifejezés rá? Hagyd most a nyelvtan órát, Ha Na!
Kyu Hyun fekete szemei vidáman csillogtak és élvezték, hogy megint ilyen kínos helyzetbe hozhatott. A lélegzetét éreztem a számon, az illata egyből megcsapta az orrom és a keze, ami a földön támaszkodott, éppen súrolta az ujjaimat. Erre a reakcióm pedig a szokásos vörös arc, nehézkes levegővétel és összeszoruló gyomor volt.
- Hm? – nyögtem ki nagy nehezen, mert nyilvánvalóvá vált, hogy addig nem mozdul meg, míg nem mondok neki valamit.
- Sikerült áttörnöm minden védelmed és már az ujjam köré csavartalak? – lehelte a fiú halkan és valószínűleg szexinek szánt hangon. Na jó, lehet, hogy nem csak annak szánt hangon…
Összeszorítottam az ajkaim. Meg ne szólalj, Ha Na, bármit is mondasz, csak te jössz ki belőle rosszul, szóval tegyél lakatot a szádra! Ne felejtsd, hogy már Se Joo barátnője vagy! Nem hagyhatod őt cserben, hiszen őt szereted, már csak annyi a dolgod, hogy folyamatosan nemet mondj a szívedet ostromló érzéseknek, amiket Kyu Hyun iránt táplálsz. Nem nehéz, igaz?
Végül úgy látszott, Kyu Hyun belenyugodott, hogy nem áll szándékomban megszólalni, így szép lassan visszadőlt a helyére, de a tekintete nem eresztett.
- Ha erre nem akarsz válaszolni, akkor itt egy másik kérdés, amire szintén érdekel a válaszod – billentette oldalra a fejét kíváncsian, mire elakadt a lélegzetem. Csak ne kérdezz semmit a csókról, kérlek! – Ki ez a Se Ri és mi van köztetek?
- Se Ri? – annyira másra számítottam, hogy ez a kérdése meglepett. – Miért érdekel?
- Ha már itt leszünk egy darabig, nem beszélgethetnénk? – vonta fel az egyik szemöldökét kérdőn. – De ha nem akarsz, azt is megértem.
Ezzel megint visszahanyatlott a korábbi pozíciójába és lehunyta a szemét.
- Nem! – tört elő belőlem azonnal, mire az ajkamba haraptam, mert láttam a mosolyt Kyu Hyun szája szegletében, hogy megint csak ugratott. De végül is mindegy volt, még mindig jobb vele beszélgetni és így eltölteni az időt, mint a saját gondolataimmal megbirkózni. Aztán beugrott az a szánakozó kifejezés Kyu Hyun arcán, mikor Se Ri engem állított be rossznak ott a folyosón és a haragom, ami a hirtelen áramszünet-liftben-ragadás eset után ki is ment a fejemből, most megint fellángolt. – Amúgy meg honnan veszed, hogy bármi is van köztünk? Lehet, hogy én vagyok a gonosz hárpia, akiről korábban lehullott az álarc.
- Igazad van, lehet – értett egyet a fiú bólogatva, elgondolkozva a lehetőségen.
- Kyu Hyun! – szóltam rá felháborodva és egyáltalán nem esett jól már a feltételezés sem, hogy valóban így gondolja.
- Szerinted tényleg ilyen ostoba vagyok? – nézett rám lesújtó pillantással. – Te, aki minden kis apróságért úgy tudsz aggódni, mintha a világ darabjaira akarna hullani; aki olyan félénk, hogy még a kezemet sem tudja pirulás nélkül megfogni – ragadta meg a kezem, hogy bizonyítsa az igazát, mire természetesen el kellett vörösödnöm -, szerinted elhiszem, hogy szándékosan bántanád azt a lányt, minden ok nélkül?
Elképesztő…
Ez a fiú folyamatosan képes volt meglepetést okozni. Elképedve, elnyílt szájjal bámultam rá először, de anélkül, hogy feltűnt volna, egy lágy mosoly jelent meg az arcomon. Annak ellenére, hogy azt hittem, mindenki ellenem van, és senki nem hinne nekem, Kyu Hyun már akkor is tudta, hogy ártatlan vagyok. Vagy legalábbis ok nélkül nem lettem volna olyan durva Se Rihez… Olyan jólesett végre azt hallani, amire annyira vágytam, mióta Se Ri előadta a kis színjátékát, hogy az a sötét marok, ami a szívemet szorongatta, észre sem vettem és eltűnt. Kyu Hyun pont azokat a szavakat mondta, amire szükségem volt.
- Köszönöm! – leheltem és megszorítottam a kezét, ami még mindig nem engedett el.
- Ha olyan hálás vagy, akkor mesélhetnél cserébe egy kicsit erről az érdekfeszítő barátságról! – vigyorgott rám a fiú, mire én is elmosolyodtam.
- Ha feltűnt, hogy Se Ritől csak egy jó alakítást láthattál, akkor arra is rá kellett jönnöd, hogy nem vagyunk épp puszipajtások – emeltem rá a tekintetem, kicsit komolyabbra fordítva a szót.
- Az arckifejezésedből ítélve elég meglepő vagy éppenséggel csúnya dolgokat mondott neked – hát még ez sem kerülte el a figyelmét?! Kyu Hyun néha igazán ijesztő volt ezzel a furcsa tehetségével, hogy ilyen könnyedén képes volt átlátni rajtam.
- Igen – bólintottam, miután túltettem magam a fiú gondolatolvasási képességein. -, olyasmit mondott, ami nem esett túl jól.
- Szerencse, hogy nem ütötted meg, mint már párszor akartad Jung Heet, mert akkor el sem tudom képzelni, milyen bajba keveredtél volna – ingatta a fejét és igazat kellett neki adnom, mert ismerve néha a vérmérsékletemet, nem voltam már messze attól, hogy felpofozzam Se Rit.
- Pedig nagyon jólesett volna… - sóhajtottam vágyakozva és felfújtam az arcom, mint egy gömbhal.
- Utána úgyis megbántad volna – bökött arcon Kyu Hyun és a levegő kiszökött a számon, mire ráemeltem a szemeim. A sötétben nem sokat láttam belőle, de így is égett az arcom. A legrosszabb pedig az volt, hogy nem tudtam, miért!
- Mert nem ütöttem elég nagyot? – kérdeztem szarkasztikusan inkább és reménykedtem, hogy ő is pontosan annyit lát az én arcomból és reakcióimból, mint én az övéiből. Vagyis keveset…
- Az az érzésem, hogy ez az utálat messzemenően különbözik a Jung Hee iránt érzettektől – tapogatózott finoman Kyu Hyun, és már megint a közepébe talált.
- Titokban gondolatolvasó vámpír vagy?! – utaltam ezzel a Twilight-sorozatra, aminek igazán nagy népszerűsége volt annak idején… - Mert kimondottan kezded rám hozni a frászt, hogy folyamatosan kitalálod, mire gondolok.
Elengedtem a kezét és kicsit arrébb csúsztam, ezzel is hangot adva a kétségeimnek. Kyu Hyun csak nagy szemekkel nézett rám, majd hangosan fújta ki a levegőt.
- Szóval azt hiszed, hogy gondolatolvasó vagyok? – fordult felém és megint közelebb hajolt, de ezúttal résen voltam és nekivetődtem háttal a másik falnak a liftben, ami merőleges volt arra, ahol eddig ültem. Be is vertem egy kicsit a hátam, de időm sem volt feleszmélni, mert Kyu Hyun követett és a combjaim mellett két oldalt megtámaszkodva a földön, az arcát megint közel tolta az enyémhez. Rögtön elakadt a lélegzetem és amennyire csak lehetett hozzálapultam a falhoz, hogy a lehető legmesszebb kerüljek Kyu Hyuntól. – Igaz, hogy baromi jól nézek ki – bólogatott, mintha én mondtam volna és ő csak helyeselne rá. (Komolyan, ez a srác sírba visz a beképzelt viselkedésével!) -, de pont egy vámpírhoz kell hasonlítanod?
Megmoccanni és megszólalni sem mertem, ha egyáltalán erre tudtam volna mit felelni.
- De tegyük fel, hogy igazad van – suttogta halkan Kyu Hyun és a szívverésemen kívül semmi másra nem voltam képes koncentrálni. – Akkor most arra gondolsz, hogy meddig vagy képes ellenállni a csábításnak. A szíved – itt az ujjait végighúzta a mellkasomon, amitől kirázott a hideg és bele kellett harapnom az alsó ajkamba, nehogy megrezzenjek az érintésére, még a szemeimet is inkább behunytam. – most kétszer olyan gyorsan ver. Azért imádkozol, hogy el ne áruld magad, mennyire kívánsz és minden egyes szívdobbanással egyre közelebb kerülsz a határaidhoz – mély hangja egyszerre volt csábító és veszélyes – Egyre szaporábban emelkedik a mellkasod, ahogy egyre inkább közeledik az a pillanat. A vér hevesen száguldozik az ereidben - húzta végig az ujjait a karomon és egyszer csak a lélegzetét már nem a számon, hanem a nyakamon éreztem. Az egész testem bizsergett és őrjítően kétségbeejtő érzés volt, de mégis annyira izgató. -, és ha vámpír lennék, szerinted ellen tudnék állni neki?
Költői kérdés volt, vagyis úgy gondoltam, annak szánja, de mikor megéreztem az ajkai érintését a nyakamon, kiszakadt a levegő belőlem.
- Kyu Hyun! – leheltem elhaló hangon az ujjaimmal megragadva a vállát, de fogalmam sem volt, mi okból tettem… Hogy közelebb vonjam és végül megadjam neki magam, vagy hogy eltaszítsam? De mielőtt rájöhettem volna, Kyu Hyun eltávolodott tőlem és kajánul rám vigyorgott.
- Ne aggódj, nem vagyok sem gondolatolvasó, sem vámpír! – végül lemászott rólam és visszaült a másik oldalra. - Csak olyan könnyű benned olvasni, hogy szinte annak tűnhetek számodra.
- Egy percig sem gondoltam komolyan! – nyöszörögtem magas hangon, mert még mindig alig jutottam levegőhöz az előbbi után, és majdhogynem levert a víz, annyira zavarban voltam és lángolt az arcom. Végül megköszörültem a torkom, hogy ne látszódjon rajtam, mennyire hatással volt rám ez a hülye játéka Kyu Hyunnak. Bár nem sok sikerrel…
- Ezt nem tudhattam – nézett rám a fiú olyan tekintettel, hogy látszott, nagyon is élvezi a reakciómat. – Szóval?
- Mi szóval? – húztam el a szám durcásan, nem tudtam palástolni, hogy zavart, mennyire könnyedén át tudott verni.
- Mi a története a gonosz hárpiának és az én ártatlan, kicsi csillagomnak? – pillogott rám Kyu Hyun úgy, mint egy gyerek és nem tudtam megállni mosolygás nélkül, ahogy lebiggyesztette az ajkait és próbált aranyosnak látszani. A tényt, hogy az ő ártatlan, kicsi csillagának nevezett, pedig figyelmen kívül hagytam, mert nem tetszett az a pillangó, ami a gyomromban szárnyra kapott.
- Oh, hogy az! – el is felejtettem már, hogy miről beszéltünk Kyu Hyun előbbi akciója miatt. – Hát igazság szerint nem is tudom, hol kezdjem…
- Az elején, ráérsz! – dőlt hátra Kyu Hyun és komótosan elhelyezkedett, mintha esti mesét készülne hallgatni.
- Rendben – egyeztem bele. – Nem ismerted Se Rit, mielőtt itt találkoztál volna vele, igaz?
- Talán egyszer-kétszer láttam a tévében, de amúgy nem.
- Mikor hét évvel ezelőtt debütált, kirobbanó sikere volt, ezért furcsa, hogy nem ismered – gondolkoztam el rajta. – Egy drámában szerepelt, a Love me till the end!-ben (Szeress a végsőkig!), azt sem láttad?
- Nem éppen volt időm sorozatokat nézni akkortájt – intett nemet a fiú.
- Mindegy, a lényeg, hogy egy szempillantás alatt bekerült a köztudatba azzal a sorozattal, igazság szerint én is nagyon imádtam – folytattam. – Jól játszott és a forgatókönyv, a rendezés, mind-mind fantasztikus volt. Ahogy hallottam, rengeteg ajánlatot kapott ezután és még egy albumot is összehozott neki az ügynökség, így énekesként is a közönség elé kerülhetett. Bár az nem volt akkora áttörés számára, így inkább maradtak a drámáknál, filmeknél, reklámoknál és különböző show műsoroknál.
- Szóval egyre híresebb, elismertebb lett és magasabbra jutott a ranglétrán – foglalta össze segítőkészen Kyu Hyun.
- Pontosan – értettem egyet. – Egy évvel később találkoztam csak vele személyesen. Első pillantásra csak azt láttam, milyen gyönyörű és tökéletes, megvan mindene, amit az ember magáénak kívánhatna. Híres és tehetséges volt, szerették az emberek, már egy évvel a debütálása után nagy rajongótábort tudhatott a háta mögött.
- Akkor volt értelme az ügynökség által kínált drámaóráknak – jegyezte meg Kyu Hyun gonoszan, mire felkuncogtam.
- Elég messze jutott ezzel a tehetségével, az biztos – hirtelen mennydörgés szakított félbe, mire összerázkódtam és nyeltem egy nagyot, de leráztam magamról a kellemetlen érzést, és Kyu Hyunra figyeltem inkább, illetve az emlékeimre, amik megelevenedtek a lelki szemeim előtt. – Egy beszélgetős műsorban láttam először Se Rit, mikor én is elkísértem a fiúkat. Tényleg lenyűgözött a humora, a szépsége és a természetessége, ahogy még a kínos helyzeteket is kezelte. De nem csak én voltam ezzel így. Se Joo és Se Ri… Már ott érezni lehetett a kettejük közötti vonzalmat és szinte pattogtak közöttük szikrák.
- Igazán? – lepődött meg Kyu Hyun. – Nem néztem volna ki Se Jooból ezt a fajta viselkedést. Folyton olyan megfontolt és kedves mindenkivel, a flörtölés nem tűnik az ő asztalának.
- Pedig igazán kedves és lehengerlő tud lenni, ha akar. Igazság szerint meg sem kell erőltetnie magát, hogy mindenki odáig legyen érte – mosolyodtam el magamban, ahogy arra gondoltam, engem mennyire magába bolondított, hogy még tíz év után sem tudtam elfelejteni. – Nem olyan, aki csak a kamera előtt teszi a szépet és jót, hanem valóban az.
- Mintha csak rólam beszéltél volna!
- Egoista! – szóltam Kyu Hyunra lefitymálóan, de azért el kellett fojtanom a vigyoromat.
- Gondolom, elkezdtek randizni.
- Igen, pár hónap után bemutatta a bandának és nekem is Se Rit – megráztam a fejem, nem tetszettek ezek az emlékek.
- Nem okozott senkinek sem meglepetést ezzel? – érdeklődött tovább a fiú.
- Nem igazán, sejtettük, hogy ez lesz belőle. Hiszen Se Joo először mutatott valaki iránt érdeklődést, így éreztük, hogy komoly a dolog – Se Joo mindig is a karrierjére, a bandára és a rajongókra koncentrált, nem volt ideje és kedve sem a lányokkal foglalkozni. Legalábbis amennyire én tisztában lehettem a helyzettel…
- Akkor első kapcsolat terén igencsak mellényúlt – hümmögött Kyu Hyun elgondolkozva.
- Nem hiszem – piszkáltam az ujjaimat. – Se Ri nagyon vigyázott arra, hogyan viselkedett Se Joo előtt, sőt a banda előtt is. Egy ideig pedig még velem is kedves volt.
- Amíg?
- Amíg meg nem tudta, hogy mennyire közel állok Se Joohoz – sóhajtottam frusztráltan. – Míg egyszer azt nem látta, hogy Se Joo kézen fogva húz maga után a kollégiumban, addig minden a legnagyobb rendben volt.
Az volt az a pillanat, mikor Se Ri szemében elsőszámú ellenséggé léptem elő. És ez volt az a jelenet, ami eszembe jutott a tárgyalóban, ezért engedtem el azonnal Se Joo kezét, mert úgy éreztem, nincs jogom hozzá. Egy percre elfelejtettem, hogy Se Joo már nem az ő barátja…
- Akkor pedig kitört a háború?
- Túlzás – mosolyodtam el savanyúan. – Kifinomultan csinálta, hogy fel se merüljön senkiben, milyen aljas tud lenni. Először csak apró megjegyzéseket tett, mintha kedves figyelmességeknek szánta volna, de mind-mind valójában szurkálódás volt a részéről. Mikor pedig rájöttem, hogy nem az a lány, akinek hittem, akkor végre megláttam azt a mű személyiséget, amit mindenki előtt magára öltött, akár egy ruhát. Végül a burkolt kötekedései után, mikor még mindig nem reagáltam rá úgy, ahogy azt akarta volna, mondhatni megfenyegetett, hogy azonnal szálljak le Se Jooról és a közelébe se merjek menni.
- Senkinek nem tűnt fel, hogy milyen kétszínű? – kételkedett Kyu Hyun, amiért nem is hibáztattam.
- Nem véletlenül lett tavalyelőtt az év színésznője – jegyeztem meg rosszmájúan. – Pontosan olyan jól alakított mindenki előtt, ahogy eddig. Ha pedig el akartam volna mondani a többieknek, hogy milyen valójában, akkor csak a féltékeny húgica lettem volna mindenki szemében. Így inkább csendben maradtam…
- Ijesztőek a lányok! – fonta keresztbe a karját Kyu Hyun maga előtt és összerázkódott a borzalomtól. Nem tudtam mit tenni, csak elnevettem magam a reakcióján, akármennyire is nem volt kedvem hozzá.
- Egyetértek – bólintottam. – Néha jobb lenne úgy elintézni a dolgokat, mint a fiúk. Egy kis verekedés és máris legjobb barátok leszünk!
- Tanítsak pár mozdulatot? – ajánlotta fel viccelődve Kyu Hyun, de csak tovább nevettem. Olyan jólesett vele így beszélgetni és még a komoly témák sem feküdték meg annyira a gyomrom, mintha valaki mással jött volna fel ez a dolog. – És mi lett ennek az egésznek a vége?
- Nem volt eléggé egyértelmű, amit ma láttál? – hökkentem meg. Ha nem volt elég világos a korábbi jelenetből, hogy még mindig nem vagyunk öribarik Se Rivel, akkor Kyu Hyunnak igencsak csődöt mondott a gondolatolvasási képessége.
- Úgy értem, Se Jooval és Se Rivel! – mondta fáradtan Kyu Hyun, mire észbe kaptam, hogy félreértettem. – Ha jobban belegondolok nem is láttam semmi hírt, vagy éppenséggel cikket róluk.
- A sajtó előtt titokban tartottuk a kapcsolatukat, sem nekik, sem pedig az ügynökségnek nem lett volna jó reklám, hogy két idol összeszűrte a levet. Bár Se Jooék soha nem is vágytak arra, hogy nyilvánosságra hozzák szerintem – gondolkoztam el rajta.
- És mikor szakítottak? Mert már nyilvánvalóan nincsenek együtt – mutatott rá a tényre.
- Nem tudom – törtem a fejem. – Mikor volt az autóbaleset akkor még együtt voltak. Utána meg ugyebár megszakadt a kapcsolatom a fiúkkal és az ügynökséggel is, így fogalmam sincs. Te nem tudsz erről semmit?
- Mikor bekerültem a bandába, már biztosan szétmentek, mert még a nevét sem hallottam a szájukból soha – intett nemet a fejével Kyu Hyun. – Szóval azalatt kellett történnie valaminek, míg a seregben voltak.
Ez a mondat valahogy szöget ütött a fejemben.
Azalatt kellett valaminek történnie, míg a seregben voltak. Talán az… Áh, biztos nem! Az nem lehetett, hiszen nem láthatta senki sem.
- Mindegy, már vége van. Csak az ügynökségnél kell elviselnem a látványát és ez a lényeg! – győzködtem magam, hogy a szükségesnél többször nem kell látnom újra Se Rit, szóval megúsztam egy rossz emlékkel róla és ennyi. – Bár mit nem adnék azért, ha átszerződne egy másik céghez!
- Szállj le a földre, hercegnő! – kuncogott Kyu Hyun rajtam. – Ha jól láttam nemrég, akkor az ő neve is szerepelt az idén megújított szerződések listáján.
- Miért rontasz még jobban a már így is borzalmas napomon? – sírtam fel némán és a homlokom a felhúzott térdemre hajtottam. Ami azt illeti inkább belevertem, mire feljajdulva kaptam fel a fejemet. A sajgó pontot dörzsölve, könnyes szemmel néztem a fiúra. – Hagyhattál volna még pár percig elmerengeni egy Se Ri nélküli P.S. gondolatán!
- Bocsáss meg! – hajtott fejet Kyu Hyun, én pedig nyelvet öltöttem rá, de a vidám kifejezés az arcomra fagyott, ahogy eszembe jutott egy korábbi beszélgetés máról. Egy beszélgetés, ami miatt szégyenszemre ki lettem küldve a konferenciateremből.
- Mi volt ez az egész?! – kiáltottam rá teljesen kikelve magamból, mire hátrahőkölt a fiú, amiért nem is hibáztattam. Kissé váratlanul érhette a támadásom. – Bocsi! K-korábban… - dadogtam idegesen, mert nagyon is érdekelt, hogy miről volt akkor szó. – Go Jin, vagy ki a fene, azt mondta, hogy hamarosan kilépsz a bandából. Ugye ez nem volt komoly?
Most először láttam (már amennyire ebben a sötétben ez igaz volt) Kyu Hyun arcán bizonytalanságot és hogy nem igazán akaródzik válaszolnia a kérdésemre, amire pedig kihagyott egy ütemet a szívem.
- Kyu Hyun, kérlek, mondd, hogy ez nem igaz! – kérleltem vékonyka hangon és még mindig élt bennem a remény, hogy csak megint ugrat, hogy ez csak egy rosszul elsült tréfa.
- Sajnálom, Ha Na – nézett végül a szemembe. -, de ez tényleg így van. Miután vége van a koncertsorozatoknak egyre kevesebbet fognak szerepeltetni, így érik majd el, hogy ne egyik napról a másikra tűnjek el.
Némán meredtem rá.
Ez nem lehet igaz. Hiszen Kyu Hyun szerves része volt már a bandának, nem léphet csak így ki! Ilyen egyszerűen. A STAND UP előtt még fényes jövő állt, most voltak karrierjük csúcspontján, az egész ország imádta őket. Nem tűnhetett csak így el a süllyesztőben az egyik tag!
- Nem – jelentettem ki határozottan. – Itt biztos valami tévedés van.
- Ha Na… - mondta úgy a fiú, mintha éppen egy ötéves kisgyereknek készült volna elmondani, hogy nem létezik a Mikulás. – Tudod, hogy rövidtávú szerződésem van a P.S.-szel, már így is meg lett hosszabbítva a comebackre. Eredetileg ezt sem csináltam volna már meg.
El is felejtettem, hogy Kyu Hyun ebből a szempontból különleges volt, hiszen egyike volt azoknak az előadóknak, idoloknak, akiknek csak pár évre szólt a szerződésük.
- De miért nem hosszabbítod meg ismét? – mi ütött belém?! – A STAND UP nagyon sikeres, imádnak titeket, képes lennél csak így itt hagyni mindent? Itt hagyni a fiúkat?
Itt hagyni engem?
Milyen egy önző dög voltam, jézusom! Hát erre ment ki az egész, Ha Na?! Félsz, hogy téged is elhagy Kyu Hyun, hogy nem látod többet?
- Ez nem olyasmi, amin változtatni lehetne, sajnálom – mondta halkan és nem nézett rám. Aztán hirtelen mosolyt varázsolt az arcára, de elszorult a torkom a látványra. Olyan régen láttam utoljára ezt a mosolyát, ezt a művigyort. Valahol reméltem, hogy soha többé nem is kell ezt újra megtapasztalnom. – De ne aggódj, bármikor találkozhatunk, ha látni szeretnél! Itt lesznek a többiek, majd vigyáznak rád.
- Ne hazudj! – sunytam le a fejem. – Látom, hogy te sem örülsz neki. Szeretsz a banda része lenni, tudom, hogy élvezed, akkor miért nem teszel érte valamit, hogy maradhass?
- Ez nem ilyen egyszerű, Ha Na – mondta komoly hangon, mire felpillantottam rá. Az arca rideg volt és merev, ami megijesztett. – Ez nem rajtam múlik. Megígértem, hogy két év után kiszállok és tartom is magam ehhez, még ha nem is tetszik a dolog.
Összevont szemöldökkel tanulmányoztam Kyu Hyunt és tudtam, hogy nem tanácsos ennél tovább faggatóznom. Valami volt itt a háttérben, amiről nem tudtam és a fiú nem is szándékozott elmondani.
- Értem – egyeztem bele, hogy nem lesz több kérdés, pedig nagyon is érdekelt, hogy mi ez az egész. De nem akartam felidegesíteni Kyu Hyunt, meg amúgy sem voltam odáig érte, hogy ilyen barátságtalan légkör alakult ki közöttünk. – Sajnálom, hogy kíváncsiskodtam.
Megfeszült az állkapcsom, egyáltalán nem örültem neki, hogy Kyu Hyun ilyen elutasító volt és még ennyit sem volt képes nekem elmondani, holott ő kívülről fújta az élettörténetemet. Ő meg ennyit sem tud megtenni értem, hogy elmondja, mi a fenéért kell kilépnie a STAND UP-ból!
Az ölemben játszottam az ujjaimmal, amik megdöbbenésemre remegtek. Nyugi, Ha Na, ne légy ideges, nem olyan megrázó azért ez!
- Egyáltalán nem haragszom, de meg kell értened, hogy nem táncolhatok vissza – felelt a fiú halkan. – De cserébe, hogy így beleütötted az orrod az ügybe, lenne még egy kérdésem.
- Mondd! – motyogtam az orrom alatt kedvetlenül és azon gondolkoztam, miért ilyen hidegek az ujjaim. Hiszen egyáltalán nem fáztam…
- Szereted még Se Joot?
- Hogy micsoda?! – kaptam fel a fejem és úgy bámultam Kyu Hyunra, mintha szellemet láttam volna. Pont egy villám fénye világította meg a lift belsejét és láthattam a fiú arcát is egy századmásodpercre. De ez a századmásodperc nem volt elég arra, hogy bármit is leolvashassak róla, teljesen kifejezéstelen volt.
A villámlás után pedig következett az elmaradhatatlan mennydörgés, amibe beleremegett az egész épület. Összerázkódtam a hangra és rájöttem, hogy mekkora hibát követtem el.
Alapvetően nem lett volna szabad hagynom, hogy kettesben maradjak Kyu Hyunnal, bár az áramkimaradásra igazán nem számíthattam, így ezt még megbocsáthatnám magamnak. De ezzel a bájcsevejjel annyira elvonta a figyelmem, hogy leengedtem a védelmem és felkészületlenül ért a kérdése.
Én, ostoba, elfelejtettem, hogy már nem ugyanolyan a helyzetünk a fiúval, már nem lehetek felelőtlenül kedves és nyílt vele. Már nem engedhettem magamhoz olyan közel, mint régen, már nem nézhettem rá úgy, mint azelőtt. Megígértem Se Joonak, hogy megpróbálom elfelejteni Kyu Hyunt, erre alig egy órája voltunk csak kettesben és már kétszer is olyan helyzetbe kerültünk, hogy megcsókolhattuk volna egymást!
- Nem túl bonyolult kérdés – jegyezte meg Kyu Hyun visszarángatva az önostorozó gondolataim közül.
A kérdés nem is bonyolult, hanem a válaszom és a következményei voltak a bonyolultak!
Megnyaltam az ajkam és belenéztem azokba az ónix szemekbe, amik még sötétebbnek, még vonzóbbnak tűntek ebben a félhomályban. Egy pillanatig reméltem, hogy látni fogok valamit a fiú arcán, bármit, amiből következtetni lehetne, milyen válaszra számít.
De csak egy üres tekintet és egy mosolytalan arc nézett vissza rám.
A szél időközben irányt válthatott, mert ezúttal erősen verték az esőcseppek a lift üvegét, ami elnyomta ziháló lélegzésem hangját. Olyan érzésem volt, hogy ez a vihar soha nem akar alábbhagyni, csak esik és esik, míg mindent el nem áraszt, ami az útjába kerül. A villámlások és a dörgések egyre gyakoribbak és hangosabbak lettek, valószínűleg közeledett felénk a vihar szeme.
- Igen.
Magamat is megleptem, ahogy egyszer csak kicsúszott belőlem ez az egyszerű szócska.
Muszáj voltam felelni valamit és nem akartam hazudni. Tisztességtelen lett volna mind vele, mind pedig Se Jooval szemben, ha nem mondom meg az igazat. Végül is azzal, hogy bevallom, vannak érzéseim Se Joo iránt, nem árulom el, hogy együtt vagyunk, szóval a fiúnak nem lehet egy rossz szava sem, mert nem szegtem meg az ígéretem.
Mégis fájt ezt mondanom Kyu Hyunnak… A fejem is tompán sajgott egy kicsit. Ez az egész annyira stresszes volt, hogy már fizikai fájdalmat is okozott, szuper!
- Ezért viselkedsz olyan furcsán mióta visszajöttünk?
- Tessék? – pislogtam rá meglepetten. Nem azért mert feltűnt neki, hogy nem minden ugyanolyan közöttünk – ezen már tovasiklottam, tekintve, hogy ijesztően jól tudott bennem olvasni -, hanem mert olyan nyugodt volt. Semmiféle neheztelést és megbántottságot nem hallottam ki a hangjából. Egy pillanatra még az egyre jobban hasogató fejemről, remegő kezemről és a torkomban dobogó szívemről is megfeledkeztem.
- Amiatt a csók miatt aggódsz, ami a klubban történt? - elnyílt szájjal, ledöbbenve hallgattam a fiú további kérdéseit, de egyszerűen nem tudtam észhez térni a meglepetéstől. Hogy volt képes ilyen nyíltan beszélni mindenről?!
Bár az, hogy kerültem a tekintetét és szótlanul összehúztam magamat, elég válasz volt neki. Felhúztam a térdeimet és az államat nyugtattam rajta. Az újabb mennydörgéstől pedig felállt a szőr is a karomon és valami megmagyarázhatatlan görcsös érzés kezdett úrrá lenni rajtam. Ennyire nem akartam volna beszélni Kyu Hyunnal erről?
- Tudod, miért vártam mindig arra, hogy te kezdeményezd a csókot? – tette fel a kérdést Kyu Hyun, ami elég érdekesnek tűnt ahhoz, hogy kicsit megszabaduljak a saját gondolataimtól. – Hogy miért nem engedtem addig, míg nem voltál biztos benne?
Ami azt illeti, ez nagyon is érdekelt. Soha nem értettem, miért húzta folyton az agyam, aztán miért hagyott faképnél, mikor végre beadtam volna neki a derekamat. Annyiszor álltam készen arra, hogy megcsókoljam/megcsókoljon, hogy egy kezemen nem is tudtam megszámolni, de valami mindig közbejött, vagy én gondoltam meg magam, vagy ő utasított el, mondván, hogy valójában én ezt még nem akarom. Mintha ő jobban tudta volna, mik játszódnak le bennem, mint én magam!
- Mert – válaszolta meg a saját kérdését, mielőtt én megszólalhattam volna. – nem akartam, hogy megbánd. Nem akartam, hogy utána ez történjen. Kínosan feszengsz mellettem, alig mersz a szemembe nézni, megpróbálsz kerülni és alig akarsz velem szóba állni, mert szégyelled a történteket.
Hogy mi?!
Ismétlem: MI?!
Abban a percben tényleg bántam, tényleg megbántam, hogy megcsókoltam őt. Azt mondtam Se Joonak, hogy nem annak kellett volna az első csókomnak lennie, nem vele. Azt egy olyan embertől kellett volna megkapnom, akit tényleg szeretek és aki viszont érdeklődik irántam.
De ez nem így alakult.
Az elmúlt két hétben viszont volt időm átgondolni a történteket, minden egyes pillanatát annak az éjszakának és rá kellett ébrednem, hogy nem egy álomvilágban élek. Ez nem egy ideális világ, ahol minden úgy történik, ahogy én azt akarom, nem egy tündérmese, ahol a hercegnő az igaz szerelmétől kapja meg az első csókját és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Nem vagyok hercegnő és határozottan Kyu Hyun sem az a tipikus szőke herceg.
Ahogy pedig ez gyökeret vert a gondolataim között, az a megbánás és rossz érzés, ami aznap este hatalmába kerített, szép lassan kezdett halványulni. Rájöttem, lényegtelen, hogy első, második, vagy akár ezredik csókról van szó, az igazán fontosak az érzelmek. Az érzelmek, amik odáig vezetnek, hogy megcsókold a másikat. Azok az érzelmek pedig, amiket Kyu Hyun iránt tápláltam, észrevétlenül olyannyira túlcsordultak bennem, hogy akkor este nem bírtam magammal és megadtam nekik magam. Ennek eredménye lett az a csók, az első csókom…
És most tényleg képes volt ezt mondani Kyu Hyun?! Hogy szégyellem?
Hogy gondolhatott ilyet?! Dehogy szégyelltem azt a csókot! Tény, hogy nehéz volt miatta Se Joo szemébe néznem és tudtam, hogy nem esett jól a fiúnak, de akkor sem szégyelltem. Ha nem lett volna Se Joo, ha nem kért volna meg, hogy legyek a barátnője, akkor valószínűleg hagytam volna magam elmerülni a Kyu Hyun iránti érzéseimben. De ott volt nekem ő, akire annyi ideje vártam már, így ezt nem tehettem meg.
Igazság szerint, ha jobban belegondoltam, nem is a csókkal volt itt a probléma. Attól féltem ez idáig, hogy ha feljön ez a téma Kyu Hyun és köztem, akkor beszélnem kell Se Jooról neki…
- Szóval – most először láttam meg valamit az arcán a teljes semlegességen kívül. Bizonytalannak tűnt, de miután sikerült azonosítanom ezt az érzelmet, el is tűnt az arcáról, így már kételkedtem abban is, hogy valaha ott volt-e. – nem lehetne minden olyan közöttünk, mint korábban?
- Mint korábban? – kérdeztem vissza értetlenül és beleremegtem a következő mennydörgésbe.
- Igen – bólintott lassan. – Lehetnénk barátok, mint eddig, végül is nem vagy együtt Se Jooval, így ez nem okoz gondot, igaz?
Barátok? Üres tekintettel meredtem a semmibe és magamban felhorkantam. Mert eddig annyira úgy viselkedtünk, mint a barátok, nem?
- Nem kell aggódnod, nem csendültek meg esküvői harangok a fejemben egyetlen csók után!
Elrévedve bámultam a fülke csillogó padlóját, amin az üvegen keresztül beáramló fény járta végtelen táncát. Az árnyékok pedig kavarogtak éppen úgy, ahogy a gondolataim. Az eső kérlelhetetlenül verte az üveget, a szívverésem pedig kezdte felvenni az ütemét.
Ha Kyu Hyun szavai viccelődésnek tűntek is, próbálva elvenni a téma komolyságát - pont úgy, mint korábban is -, és nem is volt benne semmi különös első hallásra, az arca és a testtartása mind-mind más jelentést adtak nekik.
Túl könnyed, túl laza és túl érdektelen volt…
Igaza volt Se Joonak. Egész végig igaza volt!
Kyu Hyun nem ugyanúgy gondolt arra az éjszakára és arra csókra, mint én. Nem vártam, hogy feleségül vegyen egy csók után, nem vártam tőle semmit sem. Tényleg. De egy aprócska részem reménykedett benne, hogy jelentett neki valamit, hogy jelentek neki valamit. Akármit.
Várj csak! Ez végül is jó neked, Ha Na, nem? Hiszen azzal, hogy nem kell Kyu Hyun miatt aggódnod, nem kell azzal foglalkoznod, hogy mit gondol rólad, a csókról és a kapcsolatotokról. Nem kell félned a kínos kérdésektől és az azokra adott válaszodtól. Nem kell többé tartanod attól, hogy a fiúval tovább bonyolódnának a dolgok. Boldog lehetsz mostantól Se Jooval és csak rá koncentrálhatsz!
Ez igaz volt. Ez teljes mértékben igaz volt…
De akkor mégis miért?
Miért fájt ennyire?! Miért szorult el a mellkasom Kyu Hyun szavai miatt? Miért állt görcsbe a gyomrom, miért kaptam olyan nehezen levegőt? Miért éreztem azt, hogy legszívesebben elsírtam volna magam?!
Nyeltem egyet, de a gombóc nem tűnt el a torkomból. Zihálva szorítottam a mellkasomra az öklöm, hátha ez segít megnyugodni. Szaporán kapkodtam a levegőt, de minduntalan azt éreztem, hogy az oxigénmolekulák nem akarnak eljutni a tüdőmig.
- Ha Na? – kérdezte Kyu Hyun óvatosan és a vállamra tette a kezét. – Hisz te reszketsz!
Fel sem tűnt eddig, de valóban remegtem egész testemben.
Mi a fene folyik itt?!
Ez nem lehetett Kyu Hyun miatt! Azért ott még nem tartok, hogy szabályosan rosszul legyek azért, mert a fiú nem kedvelt. Még… Egy mennydörgés szakította félbe a gondolatmenetemet, mire a fejembe is belenyilallt a fájdalom. Odakaptam a kezem és nekipréseltem a tenyerem, hátha elmúlik ez a hasogató érzés.
- Jézusom, te tiszta víz vagy! – Kyu Hyun keze korábban a nyakamhoz is hozzáért és érezte azt, aminek én is csak most lettem tudatában. Valószínűleg a fiúval való beszélgetés terelte el ideiglenesen annyira a gondolataimat, hogy még az sem tűnt fel közben, hogy levert a víz és az ítéletidő miatt egyre inkább a pánik kerülgetett. – Fenébe! Teljesen elfelejtettem, hogy utálod a viharokat…
Hallottam Kyu Hyun hangján, hogy dühös (nem tudtam, hogy rám vagy esetleg saját magára) és aggódik, de nem volt egyszerűen erőm vele foglalkozni. Túlságosan lefoglalt, hogy egy kis levegőt préseljek le a légcsövemen. Emellett a fejembe érkező egyre hevesebb késszúrásszerű fájdalommal küszködtem, mintha valami ki akart volna törni a tudatalattim mélyéről.
Kyu Hyun megragadta a karom, de automatikusan kirántottam a kezei közül magam és megpróbáltam felállni. Ha felállok, akkor minden rendbe jön, ha két lábra tudok állni, akkor jól leszek…
Remegő testtel, ingatag lábakkal, minden erőmet összeszedve koncentráltam arra, hogy felállhassak. Ránehezedtem a lábaimra, egy pillanatra elfogott az öröm, hogy már nem a földön heverek, de aztán a semmiből elszállt minden akaraterőm és a térdem megbicsaklott. A világ felfordult körülöttem, de a kemény ütközés a padlóval mégis elmaradt.
A következő, ami tudatosult bennem, hogy valaki karjai körém fonódnak. Kyu Hyun ölében találtam magam, a padlón ülve a lába között, miközben a lábaim át voltak vetve a combján. Az arcom a vállához hajtotta és végig a hajamat simogatta, mit sem törődve azzal, hogy izzadtságtól nedves. Másik karjával szorosan fogott, mintha képes lenne egyben tartani vele, mintha megakadályozhatná, hogy darabokra hulljak.
Belekapaszkodtam a pólójába és az arcom a nyakához nyomtam. Nem érdekelt, hogy előbb mit mondott, nem érdekelt semmi sem, csak az, hogy itt van velem. Mindig itt van nekem, ha szükségem van rá, mindig számíthatok rá, akármi is történjen.
Felnyögtem, ahogy újra belenyilallt a fájdalom a fejembe. Valami utat keresett magának a felszínre, valami, ami jó mélyen megbújt eddig. Ösztönösen építettem falakat elé, amivel megvédhettem magam tőle. Tudtam, hogy ez a valami rossz és hogy fájni fog, így el akartam rejtőzni előle. A falak, amiket felhúztam, hogy akadályt állítsak, túl gyengének bizonyultak, túlságosan hevenyészett építmények voltak, így sorjában mondtak csődöt.
- Kér-kérlek… - nyöszörögtem megtörve és rémülten. – s-segíts…
- Itt vagyok, Ha Na. Semmi baj! – mondogatta ijedten Kyu Hyun és tovább dörzsölte a karom, hogy megnyugtasson. De egy újabb dörgés elnyomta a hangját.
Hosszú, vékony ujjak a kormányon, fehér körmökkel…
Nevetés és zene a rádióból…
Ismét azok a mindent elvakító fényszórók…
- Kyu Hyun… - nyögtem már sírva. Nem tudtam mit tenni ellene, megindultak maguktól a könnyeim, végigcsordultak az arcomon, míg Kyu Hyun pólója fel nem szívta őket. A fájdalom eggyé vált a könnyeimmel, nem tudtam már, mi történik körülöttem. Csak zokogtam hangosan és azt sem tudtam, miért. Olyan szívszaggató gyötrelem járt át, hogy csak ebben a formában tudtam könnyíteni a lelkemen.
- Ha Na, megijesztesz… - motyogta a fülembe Kyu Hyun és az ujjai szinte belevájtak a bőrömbe. – Vigyázok rád, itt vagyok neked, így kérlek, ne sírj! Minden rendbe jön, ígérem!
Igen, ez az… Csak figyelj a hangjára, figyelj erre a hangra! Erre az aggodalomra és melegségre, ami árad belőle! Ez segíteni fog, ez meg fog védeni…
- Eddig is itt voltam neked, ugye? – kérdezte remegő hangon. – Támaszkodj csak rám, segítek, bármire is van szükséged! De nyugodj meg, vegyél mély levegőt, csillagom!
Erősen szorítottam össze az állkapcsom és a fiú szavaiból merítettem erőt. Minden egyes kedves és bátorító szava, egy-egy téglát biztosítottak a falamhoz, a végső menedékemhez. Az ölelése, simogató ujjai és szeretete volt az, amik egyben tartották ezt az utolsó falat, ami távol tartott a mélybe való zuhanástól.
- Mély levegő…
Hallgattam Kyu Hyunra és nagy nehezen sikerült csillapítanom szapora lélegzetem, majd felvettem az általa diktált tempót. A percek óráknak tűntek, míg végre úgy éreztem, hogy nem kell többé tartanom attól a valamitől. Görcsösen merev végtagjaim lassan kezdtek ellazulni.
- Csillagom? – hallottam meg a csendben Kyu Hyun óvatos kérdését.
- Jól… vagyok – leheltem halkan, de nem mozdultam.
Annyira gyengének éreztem magam, mintha most estem volna át egy igazán csúnya megfázáson, ami miatt napokig nyomtam az ágyat. Az egész testem ernyedt volt és erőtlen, ha meg kellett volna mozdulnom, azt hiszem, megint sírva fakadtam volna…
Bár ha jobban megfigyeltem volna, akkor rájöhettem volna, hogy a könnyeim nem apadtak el, csupán a zokogásom csendesedett el, de a könnyek folyamatosan csurogtak végig az arcomon.
Fásultan ösztönöztem magam a gondolkozásra, mégis mi bajom? Hagyd abba a sírást, Ha Na! Eleget sírtál az elmúlt fél órában, ne itasd tovább az egereket!
- Hála az égnek! – sóhajtott fel megkönnyebbülten alattam Kyu Hyun, mire kirázott a hideg. A fiú karjai még jobban körém fonódtak és melegséggel töltöttek el.
A fények hirtelen kigyúltak, mire ösztönösen behunytam a szemem az éles világosságtól. A lift is megindult, de ebből alig érzékeltem valamit, mintha csak lebegtem volna. Éreztem, hogy egyre jobban magába szippant a sötétség, akármennyire is próbáltam ellenállni neki.
- Kyu Hyun… - szólaltam meg halkan. – Csak kl-klausztrofóbiám v-volt, érthető?
- Tessék?
- Cs-csak…klau…klausz..kl…
A nyelvem lassan forgott, a saját hangom is csak mély brummogásnak tűnt már. Vettem egy nagy levegőt és az utolsó, amire emlékeztem, az Kyu Hyun finom kölnijének illata volt…

4 megjegyzés:

  1. Azta hát erre nem számitottam. Kyu Hyun nyiltságára. Ha Na pedig helyt állt a liftben míg nem jött vissza az áram. És a végefelé mikor Ha Na elkezdett visszaemlékezni. És mikor közólte Kyu Hyunnal hogy klausztrofobiaja van . Hàt ez nem volt semmi alig várom mi lesz a kövi részben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát végül is, ha úgy vesszük akkor Kyu Hyun tényleg nyílt volt pár dologban, de valamivel kapcsolatban pedig nagyon is zárkózott és elutasító volt :/ Jaja, ellenállt a kísértésnek, amit Kyu Hyun jelentett, habár én biztos nem lettem volna képes rá :3 Sajnos nem tudom, mikor hozom a kövit, de azért megpróbálok vele haladni (kis írói válság is fennáll mostanság sajnos :S) és nagyon örülök, hogy írtál, köszönöm szépen!!! ^^

      Törlés
  2. Ne már , neeee pont itt van vége T.T ez olyan izgalmas volt !!! Remélem minél hamarabb tudod hozni a következő részt!! Ez a rész nagyon jó lett és nagyon izgalmas!! Várom a folytatást !!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, bocsánat érte, hogy itt lett vége :DD <3 Igazán? Ennek nagyon örülök, hogy sikerült izgalmassá tennem :3 Igyekszem ahogy tőlem telik, és hozni a kövi fejezetet! :) Köszönöm szépen, és nagyon örülök, hogy tetszett azt pedig végképp köszönöm, hogy írtál ^^

      Törlés