18. Fejezet

Váratlan vendég

Annak a bizonyos lavinának kezdtem érezni az előszelét, amit az az egy szem hópehely indított el a Kyu Hyunnal történt fogadásunk óta. Egyre jobban kezdett megmutatkozni a pillangóhatás, amitől minden úgy látszott, hogy darabokra akar hullani. Ugyan még csak apró repedések voltak, de az is éppen elégnek bizonyult, hogy megállíthatatlanul terjedjen tovább.

Némán és teljesen lefagyva bámultam az ajtó felé, ahol meglepetésvendégünk álldogált, szinte majdhogynem ugyanolyan arckifejezéssel az arcán, mint mi. A fejemben egy vékony, kis hang őrülten sikoltozott, hogy most mégis mi a fenéhez kezdjünk, míg egy másik még mindig nem tért észhez a sokktól, hogy tagadhatatlanul lebuktunk Se Jooval…

Legelőször Se Joo kapott észbe és ellépett előlem, majd rendbe szedte kissé magát, mivel igencsak belemerültünk korábban a másikba, így a pólója a derekánál gyűrötten elcsavarodott a felsőtestén és a haja is kócosan meredezett az ég felé. (A fodrász amúgy is ilyen stílust és hatást akart vele elérni, hát akkor tessék!)

- Először beszéljük ezt meg, légyszi! – emelte fel a bal kezét a fiú, hogy nyugtassa a vele szemben állót, akár egy veszett kutyát, még ha tudta is, hogy hiábavaló és inkább futnia kéne.

- Ez meg hogy? Mikor? Miért? Hogy-hogy? Ezt egyáltalán nem értem! Te és Ha Na?! Mióta?! És Ha Na, miért nem mondtad korábban?! Mégiscsak a barátnőd vagyok, vagy mifene! Nem kéne egy ilyen kaliberű dolgot megosztanod velem?! Vagy nem vagyok eléggé fontos, hogy elmeséld nekem? Nem rám tartozik a dolog, mert nem olyan régóta ismerjük egymást? Ha Na… - leugrottam az asztalról, amint felfogtam, hogy Ki Young már majdnem elsírja magát a saját monológjától és látva, hogy Se Joo teljesen leblokkolt ettől a szóáradattól, amit levágott a lány. Nem volt hozzászokva ehhez a kis energiabombához Ki Young személyében, az biztos.

- Hé, nyugi, Young! – rohantam oda hozzá és behúztam az öltözőbe, majd becsuktam utána az ajtót, hogy ne legyenek kéretlen fültanúi a beszélgetésünknek és esetleg még többen tudomást szerezzenek a Se Jooval való kapcsolatomról. Leültettem a lányt az egyik közeli székre, aki már szipogott és könnyek lepték el a szemét, annyira felizgatta magát egy kis semmiségen. – Ne beszélj hülyeségeket! Persze, hogy a barátnőm vagy!

Egyszerre volt kimondottan édes, hogy így viselkedett, másrészről pedig kissé fájt, hogy ennyire nem biztos a barátságunkban, hogy megkérdőjelezi. Bár megértettem, hiszen az, hogy ilyen dolgot nem kötöttem az orrára, az ő szemében úgy tűnhetett, mintha nem tartanám elég fontosnak hozzá.

- Valószínűleg az én hibám, hogy nem mondott neked semmit – szólt közbe hirtelen Se Joo, meglepve mindkettőnket és mellém lépett. – Megkértem, hogy ne mondja el senkinek, hogy együtt vagyunk, mivel még semmi sem volt biztos.

- Szóval akkor tényleg együtt vagytok? – kerekedett el a lány szeme és hirtelen még apróbbnak tűnt a széken összegörnyedve, mint valójában volt. Azok a barna szemek úgy bámultak hol rám, hol pedig Se Joora felváltva, mintha a világ hét csodája közül az egyik szembesétált volna vele.

A mellettem álló fiúra pillantottam, találkozott a tekintetünk és némán megegyeztünk, hogy ideje kitálalni az igazsággal. Na, nem mintha bármi újdonságot is mondtunk volna ezzel a lánynak. Hiszen minden szónál többet mondott az, aminek tanúja volt pár perccel korábban.

- Igen – bólintottam és éreztem, ahogy Se Joo ujjai összefonódnak az enyémmel, ami mosolyt csalt az arcomra. Olyan üdítő élmény volt végre valaki előtt felfedni, hogy Se Joo és én egy párt alkotunk! Mintha egy hatalmas kő esett volna le a szívemről és pihe könnyűnek éreztem magam. Rossz érzés volt mindenkinek hazudni erről – habár gyakorlatilag nem hazudtunk, csupán nem mondtuk el az igazat -, még ha meg is értettem az okát, hogy miért tesszük. Viszont elkerülhettünk volna egy csomó kínos és kellemetlen beszélgetést Se Jooval, amit legtöbbször a Kyu Hyunhoz fűződő érzéseim és maga a fiú váltott ki. Ha tudná, hogy van barátom, akkor nem flörtölne és szórakozna velem, mint ahogy most teszi, és ezzel nem is bántanám meg folyton Se Joot. Mindenki jól járna! De ez csak az itteni, kis, zárt világunkra lett volna igaz, mert a világ többi része valószínűleg teljesen kiakadna és a feje tetejére állna minden. Az összes újságban egyből lehoznák a cikket a kapcsolatunkról – bizonyára tele hazugságokkal, kitalációkkal, féligazságokkal, feltételezésekkel -, egy fotóval megspékelve, csakhogy teljes legyen az összhatás. Az összes STAND UP rajongó kiborulna, hogy az ő Oppájuknak barátnője van (azért akadnának rendes és normális felfogásúak is köztük, legalábbis nagyon remélem!), és rögtön melegebb éghajlatra küldenének – jobb esetben. Rosszabb esetet feltételezve nyilvános megszégyenítéssel, fenyegetőzésekkel, interneten történő szapulással találnám szemben magam a netizenek részéről. És ez csak az engem érintő rész! Se Joo sokkal jobban megsínylené, esetleg nyilvános bocsánatkérés, illetve egy jó kis háttér sztori is jönne a kapcsolatunkhoz, hogy minél édesebb és megkapóbb legyen a nagyközönség számára, no persze, csak akkor, ha nem fogják rá az egészre, hogy egy nagy humbug, és egyből eltiltanak Se Jootól. Ami hát ismerjük el, benne volt a pakliban! De a STAND UP népszerűsége biztosan erősen csökkenne, ha nem törne derékba egyenesen a karrierje a srácoknak! Szóval igen, megértettem, hogy Se Joo miért ragaszkodott a titkos randizáshoz…

- Akkor nem csak egy heves pillanatnak voltam tanúja? – egyenesedett ki Ki Young a válaszom hallva és a nyakát nyújtogatta, mintha így valami olyat megláthatna rajtunk, amit eddig nem vett észre. – Szóval tényleg jártok és nem csak élveztétek a… egymást?

- Nem, dehogyis! – ráztam meg a fejem és egyből vér szökött az arcomba a lány kérdése hallatán. Bár ő is zavarba hozta magát, hogy ilyesmit mondott ki hangosan is.

- Szóval nem élvezted? – nézett rám ferdén Se Joo.

- Nem, dehogy! – bólintottam rá egy hatalmasat és még inkább vörösre kezdett váltani az arcom, miközben hirtelen úgy éreztem, mintha egy kazán kellős közepén álldogálnék. – Nem úgy értettem, persze, hogy élveztem! Mármint… Istenem!

Hangosat nyögve beletemettem az arcom a kezembe és kínomban a föld alá süllyedtem volna, ha ezzel a korábbi megszólalásaimat meg nem történtté tehetném. Se Joo csak halkan felnevetett és átkarolta a vállamat, miközben magához húzott.

- Nyugi! – kuncogott még mindig. – Értek mindent.

- Akkor meg miért kínzol? – néztem ki az ujjaim között a fiúra motyogva, aki le is fejtette a kezem az arcomról.

- Mert édes vagy, mikor elpirulsz – válaszolt még mindig egy széles vigyorral, mire csak gyengéden mellbe böktem és éreztem, hogy az arcom szinte már lángvörös.

- Oké! Ezt még szoknom kell… - vágott közbe Ki Young, rázva a fejét, mintha valami olyan látványban lett volna része, amit örökre ki akar törölni az emlékei közül.

- Bocsi! – köszörültem meg a torkom és lesunyt fejjel bámultam a földet.

- Félreértesz! – pattant fel a lány a székről és előttem termett. – Nem zavar, vagy ilyesmi, csak hát a kedvenc énekesemet és a barátnőmet együtt látni elég szokatlan.

- Kedvenc énekes? – ütközött meg a kijelentésén Se Joo, és ez még rám is a meglepetés erejével hatott. Azt tudtam, hogy a STAND UP a kedvenc bandája a lánynak, de azt soha nem említette eddig, hogy Se Joo lenne a kedvenc énekese.

- Öhm… - látszott, hogy Ki Young is zavarba jött, de szokásához híven ez körülbelül csak két tized másodpercig tartott, aztán az ujjait piszkálva belekezdett hadarva egy olyan monológba, amire igencsak figyelnem kellett, hogy minden szavát értsem. – Igazság szerint már a debütálásotok óta követem a tevékenységeteket és egyszerűen imádom a zenéteket. Minden albumotok megvan, voltam néha egy-két koncerten is, ha éppen megengedhettem magamnak, mert végre sikerült annyit összespórolnom. Sajnáltam, mikor bevonultatok a seregbe, de aztán mikor meghallottam, hogy egy új taggal tértek vissza, olyan izgatott lettem, úgy ugráltam örömömben az ágyamon, hogy az egyik tartóléc szét is tört. Aztán a visszatérésetekkor igazi bombaként robbantatok be ismét a köztudatba és nem volt megállás. Sokáig nem tudtam közted és Kyu Hyun között választani, hogy melyikőtöket szeretem jobban, de mikor Kyu Hyun az Akadémiára kezdett járni, akkor benne… hogy is mondjam? Csalódtam? Mást kaptam, mint amit vártam. Először rideg volt és távolságtartó, teljesen más, mint amilyennek elképzeltem. Talán csak az utóbbi pár hónapban láttam belőle többet, amivel kezdte elnyerni a szimpátiámat. Ezzel ellentétben, mikor veled találkoztam személyesen, csak megerősítetted, hogy pontosan ugyanolyan vagy a hétköznapi életben is, mint amit a rajongók felé mutatsz, és így már nem volt kérdés, hogy a STAND UP-ból te vagy a kedvenc tagom!

Hát ez a kisebb előadás, amit Ki Young lezavart egy percben, még nekem is sok és gyors volt! De azért akadtak egyes momentumok, amiken fennakadtam. Nem is sejtettem, hogy Ki Young ennyire szereti a STAND UP-ot, hogy minden CD-jüket megvette. Bár ez volt a kisebbik tárgya a csodálkozásomnak. A másik természetesen Kyu Hyun volt, akiről a lány még nem beszélt ilyen nyíltan. Mondta ugyan korábban is, hogy nem volt túl barátságos a fiú a többiekhez, de azt nem, hogy emiatt csalódott volna benne. Mondjuk akkoriban még nem tudtam, hogy Kyu Hyun a STAND UP tagja, így nem is tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. Így utólag viszont érdekes volt ezt hallani és összerakni a dolgokat.

Kyu Hyun régebben ridegen és távolságtartóan viselkedett az ottani diákokkal. Sőt, kimondottan sokan viseltettek iránta ellenszenvvel, köztük Nam Gil is, akivel végül ennek ellenére összebarátkoztak - vagy talán pont ezért. De én ezt a Kyu Hyunt nem ismertem. Nekem ez a rideg, közömbös fiú, akit emlegetett Ki Young, ismeretlen volt. Bár már csak a gondolatára is összeszorult a szívem, hogy a fiú úgy viselkedjen velem, mintha nem is ismerne – még ha nem is szabadna így éreznem. Viszont azt állította a lány, hogy az utóbbi időben megváltozott és több mindent megtudott róla, megnyílt és barátságosabb lett. Várjunk csak, azt mondja az utóbbi időben…?

Talán hozzám lenne köze?

~ Oh, de édes vagy, hogy azt hiszed, ekkora hatással vagy Kyu Hyunra! – szólalt meg gunyoros hangján gonosz Ha Na és fintorogva vettem tudomásul a jelenlétét.

~ Miért? Ennyire elrugaszkodott ötlet volna? – szálltam szembe vele azonnal. Élt bennem egy késztetés, hogy mindenképpen ellentmondjak neki, akármilyen apróság is legyen a dolog. Vagy éppenséggel bármilyen baromság is, mert ebben még én sem hittem igazán.

~ Csupáncsak nem hittem volna, hogy ekkora önbizalmad van, hogy egyáltalán eszedbe jut ilyesmi – válaszolt őszintén és teljesen nyugodtan.

~ Mert nincs is – sóhajtottam én is őszintén. – Ha vársz még két másodpercet a megjelenéseddel, le is beszéltem volna magam erről a képtelen gondolatról.

~ Ha végiggondolod, van benne némi logika. Hiszen semmi más nem történt a fiú körül, ami bármiféle változást váltott volna ki belőle – törte a fejét a belső hangom. Ez egyáltalán így helyes?! Vagy az én fejemet törte? Áh, ne is bonyolódj bele inkább, Ha Na, mert csak megfájdul tőle a fejed!

~ Legalábbis olyasmi nem történt, amiről tudok! – javítottam ki. – Bármi máshoz lehetett köze, amiről nekem nincs tudomásom.

~ Hova tűnt az optimizmusod, drága Ha Na?! – tettette a döbbenetet a kis sunyi hang a fejemben.

~ Mondtam, hogy csupán két másodperc erejéig tartott – jegyeztem meg epésen én is válaszul. – Különben is, úgy indítottál, mint aki, nevetségesnek találja a felvetésemet, most meg épp az ellenkezőjére célozgatsz? Mintha tényleg az lenne a célod, hogy ne értsünk egyet.

~ Hupsz, lebuktam!

Szinte őrjöngtem gondolatban a belső hangom miatt, de ebből semmi sem volt észrevehető kívülről. Sőt, még az sem tűnt fel senkinek, hogy a gondolataim egészen máshol jártak. Így le is maradtam Se Joo és Ki Young beszélgetésének egy részéről.

- …nekem is az a kedvencem! – ujjongott a lány, mintha megnyerte volna a ötös lottót. – És neked, Ha Na?

Az ajkamba haraptam és idegesen pislogtam a lányra, hogy vajon miről is szólhatott közöttük a szó, míg én belemerültem a skizofrén énemmel való beszélgetésbe. A tekintetem valószínűleg elárulhatta, hogy mennyire nem vagyok képben, mert a lány már kajánul kezdett el vigyorogni, mikor az ajtó túloldaláról átszűrődő hangokra kaptuk fel a fejünket.

Se Joo automatikusan engedett el és tett egy lépést, hogy valami elfogadhatóbb távolságot alakítson ki közöttünk. Én belepillantottam a tükörbe, hogy ellenőrizzem, nincs-e valami gyanús, amiért a többiek szimatot foghatnának. Amit jól is tettem, mert a rúzsom egy kissé el volt kenődve, így rögtön neki is álltam rendbe hozni, de Ki Young elém lépett és félrehessegette a kezem, hogy majd ő segít.

- Köszi! – mondtam artikulálatlanul, miközben a szám szélét törölgette.

- Ugye tudod, hogy még nincs semmi sem megoldva ezzel? – suttogta úgy, hogy Se Joo ne értse, miközben a fiú a ruháit pakolászta az egyik asztal mellett. Csak tágra nyílt szemem jelezte, hogy nem tudom, miről beszél. – Tartozol egy hatalmas nagy magyarázattal az egésszel kapcsolatban, Ha Na.

Ahogy a lány barna szemeibe néztem, tudtam, hogy igaza van és nem is állt szándékomban ezt megtagadni tőle. Megtévesztett a korábbi vidám és gondtalan viselkedésével, és valamiért azt a benyomást keltette, hogy megbékélt már ezzel. Ezek szerint tévedtem. Így egy újabb magyarázattal lettem adósa valakinek… Lassan listát kellene vezetnem azokról a személyekről, akiknek magyarázattal tartozom a tetteim miatt, vagy éppen ők tartoznak nekem!

- Tudom, és meg is fogod kapni, amint lehetőségem adódik rá – ígértem komolyan bólintva egyet, pont mikor az ajtó kinyílt és három, hangosan nevetgélő és beszélgető srác lépett be az öltözőbe.

***

- Máris megyek! – kiáltottam el magam, mikor az egyik nő jelezte, hogy kérne még egy kis vizet, így fogtam egy hideg vízzel teli kancsót és máris odasiettem, hogy ne kelljen a szükségesnél tovább várnia. – Elnézést kérek!

Hajoltam meg és már térültem-fordultam is, hogy egy másik vendég igényeinek kielégítésére összpontosítsak. A péntek este megint a szokásos forgalmat hozta a Suminba, így ki sem látszottam a munkából, akárcsak Nam Joon. Megkerestem a tekintetemmel, éppen Nagymamánál állt, hogy átvegye az egyik rendelését és elmosolyodtam, amint észrevettem, hogy segít az idős hölgynek, akinek már megerőltető volt az egész napos álldogálás a pultnál, így kezdett lassulni és szétszórt lenni.

- Nagymama, kimaradt a chili! – motyogta a srác és belépett a pult mögé, majd ő látott neki a zöldség felszeletelésének.

- Ki merészelsz javítani? – nézett rá felháborodottan a néni és még egy kisebb tockost is lekevert a fiatalabbiknak.

- Nagymama! – toppantott egyet a lábával a fiú elégedetlenül és meg is állt a chili szeletelésében. Összecsücsörített szájjal nézett a nála két fejjel kisebb asszonyságra, aki csípőre tett kézzel meredt vissza rá. A farkasszem nagyjából tíz másodpercig tartott.

- Nagyon is jól teszed, fiam! – mosolyodott el hirtelenjében Nagymama és átkarolta a fiút, szegényt rákényszerítve ezzel, hogy összegörnyedjen mellette. Még az arcát is megcsipkedte Nam Joonnak, aki rózsaszín fülekkel próbált szabadulni a szorításból.

- Nagymama! – elégedetlenkedett a fiú ismét, és egyből a hajához kapott, hogy rendbe hozza magát a kisebb birkózó verseny után.

- Nyugi, még mindig remekül nézel ki! – léptem hozzájuk, alig bírva visszatartani a nevetésemet, de így is fel-felkuncogtam, ahogy végignéztem a fiún. Ugyanis a haja az égnek meredt, arcán két piros folt jelent meg, fehér inge pedig kigombolódott a mellkasánál.

- Hát köszi szépen! – morogta a fiú és még mindig a hajában turkált, hogy ismét tökéletesre varázsolja.

- Gyere ide! – sóhajtottam és én is beléptem a pult mögé, hogy segítsek neki, mert tudtam, hogy addig nem nyugszik, míg tényleg nem lesz ismét rendezett a külseje.

- Nem érdekes, hagyd csak! – intett le azonnal, de csak rásziszegtem jelezve, hogy ne ellenkezzen és nekiláttam a rendbetételének. Elsőnek a barna tincseit igazgattam el. Oh, nem is említettem, hogy mióta Nam Joon itt dolgozott az étteremben, a szőkésbarna haját befestette egy sokkal sötétebb árnyalatra? Szóval most már egy egészen kellemes és hétköznapi barna árnyalatú frizurával díszelgett, ami szerény személyemnek például sokkal jobban tetszett. – Hajolj egy kicsit lejjebb!

Utasítottam, mire szófogadóan engedelmeskedett is és így jobban elértem a kényesebb részeket hátrébb. Azért az a tíz-tizenöt centiméter különbség is sokat számított közöttünk ilyen helyzetekben. Végül mikor úgy éreztem, hogy kész van, akkor az ingének a kiszabadult gombját gomboltam vissza és kicsit rendbe szedtem, hogy ne mondhassa azt, fél munkát végeztem vele. Amúgy a másik meglepő dolog az volt, hogy az utóbbi pár hétben rászokott, hogy az egyenruhájának az ingében járt dolgozni, amitől valahogy egészen más kisugárzása lett, mint azelőtt.

Férfiasabb lett egy kicsikét? Igaz, hogy a középiskola utolsó évében volt, alig pár hónap választotta el attól, hogy leérettségizzen és kilépjen a nagyvilágba, de eddig ezt nem vettem észre rajta. A szememben még egy gyerek volt – ami jegyezzük meg, hogy a köztünk lévő két év miatt elég furcsán hangzik az én számból -, főleg azért a baklövéséért, amiért majdnem halálra verték korábban. Szerencsére ugyan maradéktalanul meggyógyult, de soha nem fogom tudni kiverni azt a képet a fejemből, ahogy ott fekszik a földön… Még meg is álltam a mozdulataimban, így az ujjaim a mellkasán pihentek és felemeltem a fejem, hogy ránézzek. A tekintetünk találkozott és valamiért egy pillanatra én éreztem magam fiatalnak és gyereknek hozzá képest. Azok a barna szemek keményen és valami furcsa érzéssel néztek vissza rám.

- Gyerekek, úgy viselkedtek, mint a friss házasok! Lemaradtunk volna valamiről? – szakította félbe a gondolatmenetem Nagymama.

- Nagymama!

- Nagymama!

Egyszerre kiáltottuk el magunkat Nam Joonal felháborodva az idős nő megjegyzésén, és még tettünk is egy-egy lépést hátrébb a másikhoz képest, hátha ezzel segítünk a kínossá vált helyzeten. Összenéztünk a fiúval, hogy ennyire egyszerre válaszoltunk, ami csak még gyanúsabbá válhatott a szemében.

- Még elkoptatjátok a nevem, ha ennyit hajtogatjátok! – villantott ránk a néni egy alattomos mosolyt és folytatta a chili szeletelését. – Engem aztán nem zavarna a dolog!

- Ugyan, Nagymama! – karoltam át az idős nőt és a vállán nyugtattam az állam, miközben mosolyt erőltettem az arcomra. – Nam Joon az egyik barátom öccse, fiatalabb nálam.

Próbáltam valamivel kimászni ebből és csak poénra venni a megjegyzést. Bár ahogy megláttam Nam Joon arckifejezését, rájöttem, hogy nagyon mellényúltam az eszközök terén, hogy enyhítsek a helyzeten. Az állkapcsa megfeszült és barna szemei szinte szikrákat szórtak. Francba!

- Kiviszem a rament, már biztos várják – jegyezte meg a fiú ridegen és majdhogynem durván kapta ki Nagymama kezei közül a kerámia tálat. Szerencse, hogy ez éppen hideg étel volt, különben a kezeit igencsak megégette volna. Ránk sem hederítve indult kivinni az ételt, én pedig szidtam magam, hogy hogy lehetek ilyen ostoba.

- Kedvesem, jegyezd meg egyszer és mindenkorra! – sandított rám Nagymama ferdén. – A férfiak nem szeretik, ha így lenézik őket, akár a koruk, akár más miatt.

- Legközelebb azelőtt mondja ezt, Nagymama, mielőtt ekkora hibát vétek! – sóhajtottam és sejtettem, hogy ezt igen nehéz lesz kimagyaráznom. Beletörődve, hogy megint sikerült beletaposnom Nam Joon önérzetébe, folytattam a munkát.

Az idő lassan telt, a munka pedig cseppet sem lett könnyebb, ahogy a percek vánszorogtak előre. Éreztem, hogy kezdek kimerülni és már csak az tartotta bennem a lelket, hogy fél óra volt vissza tíz óráig, és végzek ma estére, és úgy alapvetően is. Ahogy pedig tudatosult, hogy ez az utolsó munkanapom a Suminban, megdermedtem az étterem közepén, a szemem pedig Nam Joont kereste.

Eszembe jutott egy követelődző kérés, amit a fiú intézett hozzám pár nappal ezelőtt. Mikor közöltem vele, hogy felmondok az étteremben, indokolatlanul dühös lett rám és megígértette velem, hogy a mai estét együtt töltjük és meghívom egy kis sojura, miután végeztünk. De ahogy megláttam, hogy még mindig elég rossz hangulatban vette fel a rendeléseket, kezdtem kétkedni ebben a „meghívásban”. Ha továbbra is ilyen állapotban lesz, akkor lehet, hogy jobb, ha nem is beszélünk ma erről az iszogatásról…

Ha viszont más szemszögből néztem a dolgokat, akkor ez egy remek alkalomnak ígérkezett, hogy bocsánatot kérjek a korábbi miatt. Amúgy sem esett volna jól, ha ilyen körülmények között válunk el egymástól. Nem mintha ezután nem találkozatnánk, csak azért mégis ritkábban, és nem szerettem volna úgy visszagondolni az együtt töltött időkre, hogy ilyen tüskével a szívében hagytam itt.

- Nam Jo…

Éppen rákiáltottam volna, hogy megkérdezzem az estéről, de ekkor az előttem lévő széket a tulajdonosa kitolta maga alól, hogy felállhasson, de ezzel egyenesen nekem lökte. Így minden, ami a kezemben volt, a földön landolt és összetört volna, ha valaki nem kapja el a tálca másik oldalát és tartja meg.

- Oh, ez szép volt! – mosolyodtam el, hogy Nam Joon ilyen eszméletlenül gyors és ügyes volt.

- Tudom – hallottam meg az önelégült hangot a jobb oldalamon, mire megfagyott a vér az ereimben.

- Bocsánat! Nem láttam, kisasszony! – kért elnézést az idősebb férfi, aki az egész incidensért felelős volt.

- Semmi baj, az én hibám volt! – próbáltam minden érzésemet eltüntetni az arcomról és csak a kedves felszolgáló lány álarcát fent hagyni, de tudtam, hogy sikertelenül erőlködöm.

Még pár kör bocsánatkérést lezavartunk, majd annak az asztalnak a vendégei is felálltak és fizetés után távoztak. Addig pedig a váratlan megmentőm ott álldogált mellettem, mintha odacövekelt volna és esze ágában sem lenne elmozdulni onnan, míg észre nem veszem és figyelemre nem méltatom.

- Egy köszönöm azért jólesne – említette meg, mint egy mellékesen a fiú és úgy fordultam felé, mintha életem ősellenségével találkoztam volna össze.

- Mégis mit keresel te itt? – pislogtam rá összezavarodva, mikor erőt vettem magamon, hogy szóba álljak vele.

- Olyan hirtelen szakadt meg a beszélgetésünk legutóbb, hogy nem hagyhattam annyiban – húzta el a száját és olyan arcot vágott, mint akit tényleg mélyen lesújtott ennek a ténye.

- Jae Wan, próbálkozz jobban, mert ez már nem jön be többször! – morogtam összeszorított ajkaimon keresztül a fekete hajú fiúnak, mire az arcán elmélyültek a vonások és ismét megkaptam tőle azt a fagyos arckifejezést, amitől még a hideg is kirázott.

- Látom, Kyu Hyunnal megtörtént az a bizonyos beszélgetés, miután elmentem – mondta lazán és nekem lökte a tálcát, hogy fogjam a továbbiakban egyedül, mire felnyögtem, mert az belenyomódott a hasfalamba. A megjegyzésétől viszont elakadt a szavam és hirtelen nem is tudtam rá reagálni.

Egyrészt, mert egyből arra következtetett az ellenséges viselkedésem alapján, hogy Kyu Hyun kiokosított vele kapcsolatban, és mesélt róla, ami viszont nem történt meg. És valószínűleg nem is fog, de ez már egy másik történet és most nem ez volt az érdekes. Hanem az, hogy valamiért az az érzésem támadt a szavaitól, hogy ő tett valami megbocsáthatatlant a bátyjával szemben, ha még meg sem lepődött azon, hogy így reagálok a felbukkanása nyomán.

A fiú, míg én szinte tátott szájjal meredtem rá, addig körbenézett a helyiségben és egy kétszemélyes, üres asztalnál megállapodott a tekintete. Elindult felé, de önkéntelenül is megragadtam a karját.

- Mit csinálsz?

- Vacsorázni jöttem, talán kifogásod van ez ellen is? – nézett le rám érzéketlenül és lekicsinylően, és nagy nehezen visszanyeltem a kikívánkozó szavakat, mert nem akartam jelenetet rendezni.

- Valami baj van, Ha Na? – termett mellettem Nam Joon, és azt kívántam, bár ne tette volna. Nem akartam, hogy Jae Wan közelébe kerüljön, akivel kapcsolatban nyilvánvalóan nem stimmelt valami.

- Nem, semmi – ráztam meg a fejem azonnal és el is engedtem Jae Wan karját, de nem kerülte el a figyelmem az az önelégült mosoly a szája szegletében. – Menj csak vissza nyugodtan az asztalaidhoz, ezt megoldom én!

Vigyorogtam, mint a tejbetök és elvittem az üres tányérokat, amik a tálcámon voltak, majd egy étlappal, evőeszközökkel és egy pohár vízzel tartottam Jae Wan asztalához, aki már kényelmesen elhelyezkedett eközben a székén. Nam Joon azonban még mindig a fiút tanulmányozta összevont szemöldökkel, így útközben oldalba böktem, hogy irány a munka és ezek után folytattam utam ahhoz a démoni sráchoz.

- Mit ajánlasz? – fogadta el az étlapot, de ki sem nyitotta, csak rám meresztette sötét szemeit, amitől furcsán kínosan éreztem magam.

- Őszintén? – néztem rá karba font kézzel. – Azt, hogy állj fel és sétálj ki azon az ajtón.

- Aúcs! – ráncolta össze a szemöldökét, de egy fölényeskedő mosolyt vetett rám közben, vagyis még csak meg sem karcoltam az egóját vagy az érzéseit. – Hát ennyire elborzasztott az, amit Kyu Hyun mesélt, hogy még csak látni sem akarsz?

Egy pillanatig eljátszadoztam a gondolattal, hogy kiszedem belőle, miről is van szó Kyu Hyun és közte, de aztán azonnal lebeszéltem magam róla. Nem fogom beleütni az orrom olyasmibe, ami nem rám tartozik! Megígértem tegnap magamnak!

De ha ez nem is tartozott rám (mert ugye nem tartozik rám, egyáltalán nem!), meg akartam fogadni Kyu Hyun tanácsát, és távol akartam tartani magam a fiútól. Amúgy is ellenszenves volt azzal, hogy ilyen rideg és beképzelt módon viselkedett, mintha mindenkinél jobb lenne.

- Most akkor rendelsz valamit, vagy mész? – kopogtattam a tollam hegyét a jegyzetfüzetemen játszva a türelmetlent.

- Egy üveg sojut – nyújtotta vissza az étlapot, amit kikaptam a kezéből és sarkon fordulva trappoltam el a hűtőig, hogy teljesítsem a kérését. Kicsit erőteljesebben vágtam le az asztalra az üveget és a hozzá járó kisebb poharat.

- Egészségedre! – biccentettem és már éppen menni készültem, hogy az előbb távozott vendégek után letakarítsam az asztalt, de elkapta a csuklóm a fiú, mire megtorpantam.

- Ha Na… - valami olyasmit hallottam ki a hangjából, amitől összeszorult a szívem és kényszert éreztem, hogy ránézzek. Halkan beszélt és egész végig a zöld sojus üveget bámulta. – Nem tudom, Kyu Hyun mit mondott, de ne hidd el minden egyes szavát!

- Tessék? – kérdeztem vissza bátortalanul, remegő hanggal, de csak elengedte a kezem és kinyitotta az alkoholt, majd jól meghúzta. Utánanyúltam, hogy megállítsam, de már késő volt.

Egy pillanatra elfogott a kétség, és aggódni kezdtem miatta. Nem úgy tűnt, mintha megjátszaná a dolgot, mintha csak át akarna verni. Tényleg láttam benne valamit, amiből azt szűrtem le, hogy fájt neki, hogy így viselkedek vele. Sötét szemei laposokat pislogtak és kerülte a pillantásom továbbra is. Fekete haja szemébe lógott, ajkai enyhén elnyíltak, és hangosan fújta ki a levegőt. Olyan sajnálatra méltónak tűnt hirtelenjében.

- Mit állsz még itt? – mordult fel és még egyszer meghúzta az üveget, mire a szimpátiám azon nyomban elillant, mintha ott sem lett volna. – Munkára!

- Azért van a pohár, hogy abból igyál – kaptam ki a kezéből az üveget és megtöltöttem a kis feles poharat, majd ott hagytam a mogorva srácot magamban motyogva. – Ne dőlj be neki még egyszer…

Habár a vállam felett még hátrapillantottam és láttam, ahogy ismét a poharát tölti meg, mire elmosolyodtam és ott folytattam a munkát, ahol korábban abbahagytam. Törölgettem az asztalokat, még kivittem az utolsó rendeléseket, de a szemem akaratlanul is félig mindig Jae Wanon legeltettem. Ezúttal nem egy topmodellhez hasonlított, de még így is kitűnt a Suminban megforduló vendégek sorából. Egy egyszerű vörös garbót viselt, fekete farmerrel, és minden ruhadarabja úgy állt rajta, mintha egyenesen rászabták volna. Tökéletesen simult ott az alakjára, ahol kellett és éppen kellő mértékben, kiemelve minden részletet, amit érdemes lehetett megfigyelni rajta.

A fiú elmerült a telefonja böngészésében, miközben szép lassan fogyott az alkohol az üvegből. Viszont miután az utolsó cseppet is elfogyasztotta, nem kért újabb üveggel, hanem továbbra is a mobilját nyomkodta és olvasgatott. Biztos valami munkaügyi dolog, végül is egy aktakukac a srác, ha minden igaz. Vagy talán azzal a nővel beszélget?

Állj-állj, Ha Na! Egyáltalán miért érdekel ez téged? Felejtsd el és ne törődj vele!

Enyhén megcsapkodtam az arcom, hogy egy kis észt verjek a nagy fejembe, de persze hogy pont most kellett Jae Wannak rám emelnie a pillantását! Vörösen kaptam el a kezeim az arcomról és próbáltam úgy tenni, mintha mi sem történt volna, habár a szívem a torkomban dobogott. De ciki!

Éppen el akartam fordítani a tekintetem, de akkor olyasmit vettem észre, amit időtlen idők óta nem láttam ezen az arcon. Vagyis egyetlen egyszer, mikor megismerkedtem vele.

Mosolygott!

Méghozzá valódi mosollyal. Nem volt benne semmi lenézés, gúny vagy éppen káröröm. Csupán egy ártatlan és vidám mosoly volt, amit kiváltottam nála. Egy tiszta és minden külcsíntől mentes mosoly, amitől az arca olyannyira megváltozott, hogy rá sem ismertem volna normális körülmények között. Megfiatalosodott, hozzám hasonló korú srácnak tűnt, aki nagyon is helyes volt és egy pillanat alatt megdobogtatta volna bármelyik lány szívét, kivétel nélkül!

Viszont a rövidéletű csoda szertefoszlott, amint meglátta, milyen döbbenettel nézek rá. És bár csupán a döbbenetet lehetett volna leolvasni abban a pillanatban az arcomról! Mert éreztem, amint lágy pillantással mértem végig és egy halvány mosolyra húzódott a szám, ahogy elemeztem a kifejezését. Egyszerűen egy egész más embernek látszott, akivel még össze is barátkoztam volna, ha úgy alakul.

De nem alakult úgy. Mert a fiú arcán megjelent ismét a rideg maszkja és minden visszatért az eredeti kerékvágásba, mintha mi sem történt volna. Ő is tovább bámulta a mobilját és én is vittem ki a piszkos tányérokat a konyhába. Addig-addig szedelődzködtem az asztalok körül, hogy egyszer csak azt vettem észre, hogy Jae Wan asztalán kívül mindegyik üresen tátong, és a pultnál állok Nam Joon mellett, őt figyelve.

- Már elmúlt tíz óra… - súgta nekem a fiú és a fogai között szívta be a levegőt. – De miért tűnik nekem ez a srác olyan fene ismerősnek?

- Ismerősnek? – kaptam fel a fejem és nagyokat pislogtam Nam Joonra. – Miről beszélsz?

- Amióta megláttam, azon töröm a fejem, hogy honnan ismerem – harapott az ajkába és erősen szuggerálta Jae Want, mintha ezzel megkaphatná a választ. – Te honnan ismered?

- Én? – jöttem zavarba azonnal, de aztán rájöttem, hogy ez egy igen egyszerű kérdés. – Itt találkoztam vele először a Suminban, akkor egy nagyobb irodai társasággal jött. Aztán az Akadémián, majd pedig a P.S. Entertainmentnél. Szóval meglehetősen furcsa helyeken, ami azt illeti.

Ahogy végiggondoltam az elhangzottakat, rájöttem, hogy tényleg különös helyeken botlottam bele, amire nem igazán számítottam. Nem volt köztük összefüggés, amiből leszűrhettem volna, hogy miért találkoztunk ilyen véletlenszerűen.

- Nem szólsz neki, hogy már zárnánk? – bökött meg a vállával, én meg durcásan pillantottam fel rá, hogy megint rám bízza a piszkos munkát, de örültem, hogy legalább tudtunk váltani pár szót a korábbiak után. Úgy látszott, Nam Joonnak sikerült kissé lenyugodnia és elfelejtkezett arról a csúnya megszólalásomról.

Végül mély levegőt véve sétáltam oda Jae Wanhoz, és megacélozva magam álltam meg az asztala mellett. Viszont még csak pillantásra sem méltatott! Végig a mobilját bámulta, így köszörültem a torkomon egyet, mire nagy kegyesen rám nézett. Egy száz wattos mosolyt villantottam rá és elővettem a legkedvesebb hangom.

- Sajnálom, de tízkor záróra van.

- Igen? – nézett az órájára és szó nélkül felállt, felkapva magára a kabátját. Ennyi, komolyan?!

- Tudom már, honnan voltál olyan ismerős! – vágódott mellém hangosan Nam Joon és szinte már ujjal mutogatott Jae Wanra, aki szintén meglepődött a másik srác kirohanásán. – Te vagy az a színész! Az aki, abban a… Two Choices-ban játszott!

- Micsoda? – néztem Nam Joonra megrökönyödve és teljesen értetlenül. Majd váratlanul kitört belőlem a nevetés és néha Jae Wanra emeltem a tekintetem, de egyszerűen képtelen voltam megállni ezt röhögés nélkül. A két fiú ezzel szemben úgy nézett rám, mint akinek elgurult a gyógyszere és éppen azon gondolkoznak, hogy a kórházat, vagy egyenesen a diliházat kellene-e hívniuk. – Nam Joon, biztosan tévedsz! Ő nem színész, csak valami aktakukac…

- Nem! – rázta meg határozottan a fejét. – Most már tényleg emlékszem rá. Azért ragadt meg, mert anya teljesen odáig volt azért a sorozatért, és folyton nekem kellet vigyáznom az öcséimre, míg az ment a tévében. Mi is volt az? Valami külföldi név… Áh, miért ilyen rossz a névmemóriám?! Valamilyen Jung…

- Chris Jung? – állt készségesen rendelkezésére Jae Wan.

- Igen, pontosan! – örült meg Nam Joon. – Te vagy az, ugye?!

- Nem! – keltem ki magamból hirtelen és a korábbi örömöm és vidámságom azon nyomban tovaszállt. Nem tudom, mi ütött belém, de valamiért nagyon nehezemre esett elfogadni a tényt, hogy Jae Wan, Kyu Hyun öccse, egy színész lenne. Még Nam Joon szavának sem akartam hinni. Pedig az agyam kezdte összerakosgatni a kirakós darabkáit, amikről eddig azt hittem, egy egészet alkotnak, de kiderült, hogy egészen más sorrendben kellett volna összeraknom, hogy a valóságot kapjam.

Végigtapogattam magam a mobilomat keresve, de rájöttem, hogy az öltözőben hagytam, így jobb ötlet híján, kikaptam Jae Wan kezéből a készüléket és a böngészőben rákerestem a nevére. A számat rágcsálva vártam, hogy betöltsön az oldal, és az a pár másodperc is óráknak tűnt.

- Mi bajod van, Ha Na? – kérdezte kissé értetlenül Nam Joon, de képtelen voltam válaszolni, mert ahogy megláttam a Chris Jung névhez tartozó képeket, leesett az állam. Mert pontosan az az arc virított rajtuk, mint amit élőben is megcsodálhattam.

- Kicsit rosszul esett ugyan, hogy nem ismertél fel egyből, de hasonló cipőben járok, mint Kyu Hyun, ha jól tudom, így annyira nem veszem a szívemre a dolgot – mondta és köpni-nyelni nem tudtam.

Az agyam szélsebesen dolgozott és a kirakós darabkái nagyjából a helyükre ugrottak.

Mikor legelőször összefutottunk a fiúval, akkor idejött vacsorára több öltönyös fickóval, de csak én vontam le azt a következtetést, hogy a munkatársai és hogy mindegyik aktakukac. Egy szóval sem kaptam erre bármiféle megerősítést, csak én képzeltem bele, amit gondoltam. Másodszor egy nővel jelent meg, akiről meg azt feltételeztem, hogy a titkárnője, mert munkáról beszélgettek, de lehet, hogy valamiféle koordinátor, vagy menedzser volt a fiú környezetében. Harmadszor az Akadémián botlottam bele, egyedül talán ez lógott ki a sorból és nem tudtam rá biztos magyarázatot adni, de talán ott tanult ő is korábban, vagy csak Kyu Hyunnal akart találkozni? Ki tudja? Most pedig a P.S.-nél találkoztunk ismét, aminél már gyanakodnom kellett volna! De ostoba vagyok! Annyira beskatulyáztam Jae Want egy bizonyos szerepbe, hogy meg sem fordult a fejemben, talán tévedek.

De mindezek mellett, aminél mégis leragadtam, az a korábbi mondata volt.

- Honnan tudsz arról, hogy Kyu Hyunról sem tudtam, hogy idol? – összeszűkült szemekkel vizslattam és kapkodva vettem a levegőt, hogy ezzel csillapítsam a szívem heves dobogását.

- Megvannak a forrásaim – mosolygott sokat sejtetően és kivette a mobilját a kezemből, majd elindult az ajtó felé a pulthoz, hogy fizessen. Utána siettem és ismét megragadtam a karját.

- Honnan? – ismételtem meg, jobban kimutatva a zavarodottságom, mint szándékomban állt.

- Ugyan, Ha Na, tényleg fontos ez? – ismét visszatért ahhoz a színjátékhoz, amitől felfordult a gyomrom és olyan ellenszenvessé vált tőle. – Inkább annak örülj, hogy tisztázódtak a félreértések!

- De honnan…

- Ha Na! – szakított félbe, miközben kihúzta a karját a szorításomból. – Majdnem el is felejtettem! Gratulálok a szerephez a klipben! Nem semmi, hogy szerepelhetsz a STAND UP videó klipjében, annak ellenére, hogy még nem is vagy hivatalosan gyakornok.

Egyre több olyan dolgot vágott a fejemhez Jae Wan, amitől csak még inkább megzavarodtam és úgy éreztem, minden a feje tetejére állt. A karom élettelenül hullott le az oldalam mellett és megrökönyödve bámultam a srácra, aki csak egy elégedett mosollyal az arcán élvezte minden egyes pillanatát a helyzetnek.

- Most mennem kell, de hát úgyis elég sokat fogjuk egymást látni mostantól, ne aggódj! – simított végig az arcomon, amire még annyit sem tudtam reagálni, hogy elhúzódjak az érintése elől, nem hogy válaszoljak! Csak óriási szemekkel meredtem rá, ahogy kivett egy papírpénzt a tárcájából és felém nyújtotta, de mivel meg sem mozdultam, a pultra rakta helyette. – Még találkozunk!

Köszönt vidáman és kilépett az ajtón. Olyan hirtelen lépett le, ahogy megjelent.

Én pedig ott álltam ledermedve, az ajtót bámulva, még mindig küszködve a fejemben cikázó gondolatokkal. Talán egy percbe is beletelt, mire észbe kaptam és a bejárati ajtón kirontva - mit sem törődve Nam Joon meglepett kiáltásával -, kerestem meg a tekintetemmel Jae Want. Nem járt még messze, éppen a kabátjának a gallérját igazította meg, közel a főúthoz.

Gyorsan szedtem a lábam, hogy még utolérjem, mielőtt eltűnik az éjszaka sétálgató emberek alkotta folyóban az utcán. Lihegve és levegőért kapkodva ragadtam meg ma már harmadjára a karját és fordítottam magam felé.

- Azt hiszed, csak úgy leléphetsz, miután ennyi mindent vágtál a fejemhez?! – kértem számon dühösen, egyenesen sötét szemeibe bámulva. Láttam rajta, hogy meglepődött a felbukkanásomon, de pár pillanat alatt rendezte arcvonásait és utána már nem tudtam többet leolvasni róla, mint amit szándékában állt mutatni nekem.

- Mondtam, hogy még találkozunk – szabadult ki az ujjaim görcsös szorításából immár szintén harmadjára, de ezúttal nem engedte el a kezem. – Miért fedném fel minden titkomat rögtön az elején? Hol maradna utána a szórakozás?

- Honnan tudsz ennyi mindent rólam? – szegeztem neki a kérdést, amitől nem tudtam tágítani. – Ki mesélt rólam neked?

Ezek olyan információk voltak, amit az interneten, vagy akárhol máshol nem lelhetett volna fel. Így az egyetlen logikus és értelmes magyarázat az volt, hogy valakitől tudta meg ezeket a dolgokat. Valakitől, akit mindketten ismerünk, valakitől, aki tisztában volt az életem olyan részleteivel, amivel nem mindenki.

- Kyu Hyuntól?

Még ha csekély esélyt is láttam rá, de elképzelhetőnek tartottam, hogy ez a nagy, testvéri viszály csak átmeneti és alapvetően jóban vannak a srácok, így Kyu Hyun lehetett az informátor.

- Ugyan! – horkant fel flegmán és ujjai megszorultak csuklóm körül. – Az a szemét, akkor sem mondana nekem semmit, ha a halálomon lennék és könyörögnék neki!

- Jae Wan… - elborzadva, nagy szemekkel néztem rá a szavai hallatán és ez neki is feltűnhetett, ugyanis nekitaszított a falnak és szorosan nyomódott hozzám. Egy hang sem jött ki a torkomon, csak megilletődve bámultam azokat a sötét íriszeket, amik a haragtól csillogva mustráltak végig.

Ennyire rossz lenne a helyzet mégiscsak a két testvér között? Ennyire gyűlölnék egymást, hogy egyből a legrosszabbat feltételezik a másikról? Mégis mi állhatott ennek a hátterében? Miért reagált úgy Jae Wan Kyu Hyun említésére, mintha sav marta volna végig a torkát?

- Mondtam, hogy jobban preferálom a Christ – sziszegte bele az arcomba és egy pillanatra tényleg elfogott a félsz, hogy nem véletlenül próbált óvni az öccsétől Kyu Hyun…