35. fejezet

Kevésbé szép módszerek

- Ti meg mit kerestek itt? – a hangom nem éppen úgy hangzott, mint ahogy akartam volna. A vádló és támadó hangvétel helyett kissé ijedtnek és remegősnek tűnt, ami jelen helyzetben nem volt túlságosan célszerű.

Már fél egy is elmúlt, azt hinné az ember, hogy már mindenki az igazak álmát aludja, vagy legalábbis nem az ügynökség épületének elhagyatott helyein kóborol. De nem. Voltak olyan elmebetegek, mint Chae Ah és Jung Hee, akiknek úgy látszik, nem volt jobb dolguk, mint felfedezni a tizenhetedik emeletet éjnek évadján.

- Gondoltuk, meglátogatunk, hogy ne unatkozz – mondta Jung Hee és az ajtóból belépett a szobába. Úgy nézett körül, mintha neki kellett volna ellenőrizni, hogy haladok és felmérte a terepet. Szemei egyik helyről a másikra villantak, és nem kerülte el a figyelmem a keskeny vonallá préselődő szája és a megcsillanó szemei. Nem jelentett semmi jót már csak a felbukkanása sem ennek a perszónának, de éreztem, hogy nem fogok könnyen szabadulni tőle.

- Kösz, megvagyok nélkületek is – mondtam, majd az ajtó felé intettem. -, és ha megtennétek, hogy elhúzzátok a csíkot, annak nagyon örülnék.

Oké, fáradt voltam, és nem volt kedvem Jung Hee egyik őrült játékához sem, amiből tudtam, hogy csak én fogok rosszul kijönni.

- Na, miért vagy ilyen udvariatlan, Ha Na? – pillantott felém a lány és felállt a szőr a karomon attól a pillantástól, amit rám vetett. – Haragszol azért az aprócska figyelmeztetésért?

A hangjából kiszűrődő tettettet együttérzéstől felfordult a gyomrom, arról nem is beszélve, hogy Go Jin igazságtalan büntetésének említésétől is már kétszer olyan gyorsan száguldott a vér az ereimben.

- Nem, bőven megérte azért, hogy végre behúzhattam neked – mosolyogtam önelégülten, mire a szőke boszorkány egyből kivillantotta a foga fehérjét. Eddig egy hanglemezt tanulmányozott nagy gonddal, de erre vörösen kapta felém a fejét. – Jut eszembe, hogy van az arcod?

Tudom, hogy nem kellett volna tovább feszítenem a húrt, tekintve, hogy az említett figyelmeztetések számát nem akartam növelni, de azt sem engedhettem, hogy Jung Hee sarokba szorítson. Elég pocsék napok álltak a hátam mögött ahhoz, hogy megelégeljem azt, hogy mindig én vagyok a szenvedő alany.

- Ha Na, kétszer is megfontolnám a helyedben, hogy mit ejtek ki a számon – szűrte a fogai között a lány, míg letette a kezében tartott lemezt.

- Csak hagyjatok békén és tűnjetek el innen – néztem rá undorodva, majd a következő lemezt vettem a kezeim közé, hogy ellenőrizzem az évszámot. -, ha nem akarsz még egy pofonnal gazdagabb lenni.

- Valakinek nagyon nagy az arca! – ragadta meg Chae Ah a karom és maga felé rántott, hogy a szemembe nézhessen. – Azt hiszed attól, hogy az apád az ügynökség vezérigazgatója, ilyen lekezelően bánhatsz velünk?!

- Ennek semmi köze az apámhoz, csupán…

- Ugyan már! – rövid és gúnyos kacagás hagyta el Jung Hee száját, ezzel is félbeszakítva engem. – Nem igazán lehetsz a szíve csücske, ha hagyja, hogy ilyen alja munkát végezz.

Egy pillanatra azt hittem, hogy Jung Hee már megint olyan információkat tudott rólam, amikről fogalma sem kellett volna legyen, mint korábban a Se Joo iránti érzéseimről és a kapcsolatunkról. Megijedtem, hogy valahogy a tudomására jutott az apámmal igencsak feszült és veszekedésekkel teli múltam, de rájöttem, hogy semmi hátsó gondolat nem rejtőzött a szavai mögött. Ettől pedig megkönnyebbülten engedtem el a korábban megfeszült izmaimat.

- Lehet, hogy nektek ismeretlen ez a jelenség, de az apám nem egyengeti az utamat, nem tol mindent a fenekem alá és nem pénzzel szerzi meg azt, amire csak szemet vetek – mondtam egy lefitymáló mosoly közben.

- Fogalmad sincs, hogy milyen életem volt és min mentem keresztül, hogy idáig eljussak! Szóval fogd be a kis szád, ha nem akarod, hogy én tegyem meg helyetted!

Azt hittem, hogy Jung Hee lesz, aki majd ordítva nekem esik, arra egyáltalán nem számítottam, hogy pont Chae Ah fog kiborulni és őrült módjára, hatalmasra nyílt szemekkel fenyegetőzni. Bár ahogy belenéztem barna szemeibe, amik szinte felnyársaltak, ráébredtem, hogy tényleg nem tudok semmit a lányról. Csak annyira fordítottam rá figyelmet, amennyire szükségesnek véltem, Jung Hee talpnyalója volt, ezért őt sem zártam a szívembe, akárcsak Yoo Kyungot, a hármas másik elengedhetetlen tagját.

A lány mégis úgy szorította a karom, mintha azt tesztelné, hogy mikor sikerül végre megállítania a vérkeringésemet. Ebből is sejthettem, hogy érzékeny pontra tapintottam az előbbi megjegyzésemmel, így igyekeztem visszafogni magam ezúttal.

- Ha te nem is, de a kis barátnőd pontosan tudja, miről beszélek – néztem egyik lányról a másikra.

- Nem bűn kihasználni a lehetőségeket, amik a rendelkezésedre állnak – rántott a vállán nemtörődöm módon Jung Hee, de azért enyhe pír öntötte el az arcát.

- Akkor meg ne legyél felháborodva, ha valaki tehetségesebb nálad! – téptem ki a karomat Chae Ah kezéből, aki még mindig gyilkos tekintettel méregetett.

- Talán magadra célzol?! – kérdezte hitetlenkedve és epésen a szőke lány, miközben én kissé erősebben a kelleténél a helyére raktam a korábbi lemezt.

- Oh, hogy is mernék ilyet tenni? – replikáztam vissza ugyanolyan hangsúllyal. Bár tény, hogy nem magamat akartam fényezni, de akkor is igazam volt. Jung Heenek megvolt a befolyása és a hatalma a családja helyzete és pénze révén, amit nem is félt használni, ahogy ő is mondta. Így volt lehetséges, hogy egy karcolás nélkül megúszta a korábbi verekedésünket, miközben én meg elég jól megszívtam. De az mégsem tetszett a lánynak, ha valaki jobb volt nála és ezért tüntették ki figyelemmel, mert erről a családja már nem tudott gondoskodni.

- A videó klip szerephez is az a nagy tehetséged juttatott hozzá, ha már így belementünk a témába? – ez a hang nem volt sem dühös, sem pedig olyan kaján, mint korábban, sőt, talán pont a rideg semlegességétől rázott ki a hideg. De ez a hang nem Jung Heeé és nem is Chae Ahé volt, hanem egy harmadik személyhez tartozott. Mikor pedig felfogtam, hogy ki áll az ajtóban Chae Ah háta mögött, mintha kígyók kezdtek volna el tekergőzni a gyomrom mélyén.

- Se Ri, késtél! – látható megkönnyebbüléssel nyugtázta Jung Hee Se Ri megjelenését, oda is lépett elé, majd megölelték egymást, aminek hatására köpni-nyelni nem tudtam. Mégis honnan ismerik ezek ketten egymást?!

- Sajnálom, Jung Hee, de elhúzódott a dedikálás, és csak most sikerült ideérnem – húzta el a száját, mikor elengedték végül egymást. – De ahogy látom, nem maradtam le semmiről.

- Nem, még nem kezdődött el a buli – rázta meg a fejét Chae Ah, és a kifejezés, amivel végigmustrált, egyáltalán nem tetszett. Ezek hárman nem véletlenül tűntek itt fel az éjszaka közepén, forgattak valamit a fejükben, aminek tuti nem fogok örülni, ha megtudom, mi az.

- Remek, sajnáltam volna, ha nem vagyok a tanúja – mosolygott Se Ri és ettől a mosolytól a hideg futkározott a gerincem mentén. Se Ri persze megint tökéletesen festett extra rövid, fekete bőrszoknyában és magas sarkú bokacsizmában, ami az amúgy sem elhanyagolható magasságához még plusz pár centit adott hozzá. Egy fehér, könnyed anyagból készült inggel egészítette ki az eléggé feltűnő szerelését, plusz egy vörös retiküllel, amit most éppen lerakott az asztalra, mellém. Haja ezúttal egyenesre volt szárítva, és halvány sminket viselt, ami a természetességet volt hívatott hangsúlyozni.

- Mi a fenét keresel itt? – kérdeztem végül, nem bírva a kíváncsiságommal és az értetlenség ki is ült az arcomra. Nem tudtam kordában tartani azt a felfordulást, ami jelenleg a fejemben tombolt. Még az hagyján, hogy ki tudja, hogyan és miért Jung Hee felbukkan Chae Ahval, de hogy pont Se Ri csatlakozik harmadikként a trióhoz, arra nem számítottam. És ennek hangot is adtam, mert elegem volt abból, hogy szótlanul nézek szembe három, kéretlen vendégemmel. – Sőt, egyáltalán bármelyikőtök mit keres itt?! Honnan tudtátok, hol vagyok?

- Legközelebb jobban válogasd meg a szavaid mások előtt – dőlt neki Chae Ah az ajtófélfának. Egyre kellemetlenebbül kezdtem magam érezni ebben a kis helyiségben a három lánnyal. Chae Ah az ajtófélfának támaszkodott lazán, mint egy biztonsági őr, Jung Hee a szobában sétálgatott a szekrények között, a polcokon lévő néhány lemezt nézegetve, míg Se Ri alig egy karnyújtásnyira tőlem, az egyetlen asztalnak dőlt neki, majd a gramofon lejátszó tűjét leemelte a lemezről, ami ugyan tovább forgott, de hangot már nem adott ki többé. – A kollégiumban hallottam, hogy a kis barátaidnak mesélsz a büntetésről, amit Go Jin ügyvezető szabott ki rád.

- Ez akkor sem magyarázza azt, honnan tudtátok, hol találhattok meg – fejtettem ki a gondolataimat, hátha ezzel is tudom húzni az időt. Arról nem is beszélve, hogy tényleg érdekelt, honnan jöttek rá, hol leszek a büntetésem ideje alatt, mikor még én sem voltam tisztában vele egészen addig, míg Go Jin ide nem hozott.

- Jung Hee is elég jó kapcsolatot ápol Go Jinnal, de azért mégsem engedhette meg magának azt, hogy erről faggassa. Viszont én már egészen más tészta vagyok – magyarázta készségesen Se Ri, miközben egy másik lemezt tett a lejátszóba. – Érdeklődtem kicsit, és meg is kaptam a válaszokat, amikre szükségem volt. Bár azt nem kötötte az orromra, hogy miért is kaptál büntetést.

- Én sem fogom, ne aggódj! – húztam fel az orrom, eszem ágában sem volt cseverészni ezzel a nőszeméllyel. Na jó, igazából egyikkel sem akartam tovább egy helyiségben maradni, de nem tudtam, hogyan szabadulhatnék meg tőlük. Éreztem, hogy ebből baj lesz, de nem tudtam csak úgy egyszerűen megszökni innen.

- Pedig érdekelne, hogy pontosan mi is történt Chrisszel – frissen manikűrözött körmeivel az asztallapon kopogott, és úgy említette meg az előbb elhangzott mondatot, mintha csak délutáni teaidőben arról beszélgetnénk, milyen szép is az idő.

- Chris? Az a színész srác, akiért szinte mindenki odavan? – nézett Chae Ah megdöbbenve Se Rire, pontosan azzal a reakcióval, amit a lány várt tőle. Jung Heenek ugyan nem esett le az álla, de őt is meglepte a hír.

- Igen, róla van szó, bár ha engem kérdezel, nem egy nagy szám a srác – legyintett egykedvűen, de mégis kiéreztem belőle némi frusztráltságot.

- Csak nem visszautasított? – kérdeztem rá ártatlanul, ugyanis Se Ri akkor szokott így véleményt nyilvánítani egy kimondottan jóképű és szexi fiúról (és hát valljuk be, Jae Wan nem volt híján egyik tulajdonságnak sem), ha az nem mutatott érdeklődést iránta és ez sértette a büszkeségét. Akkor már nem is volt a szemében az a srác annyira vonzó. A szája szegletének rándulásából, rá is tapintottam a lényegre, nem véletlenül ismertem már ezt a lányt olyan régóta. Mit sem változott az évek alatt. – Oh, hát létezik a Földön olyan férfi, aki vissza merte utasítani a nagy Se Rit!

- Én legalább nem loholok már tíz éve egy olyan srác nyomában, akinél semmi esélyem sincs – vágott vissza Se Ri keményen, és az a semlegesség, amit egészen öt percig sikerült fenntartania, el is tűnt az arcáról.

És hát mit tagadjam? Ez a mondata az elevenembe vágott. Se Joo említése még mindig érzékenyen érintett, ugyanis az a tíz éves viszonzatlan szerelem, mikor végre viszonzásra talált, alig egy hét alatt semmivé lett.

- Vagy azóta váltottál már? – Se Ri ki is használta a pillanatnyi gyengeségem és tovább folytatta a pocskondiázásomat. – Ha jól hallottam hírét, akkor Kyu Hyunt szúrtad ki magadnak az Akadémián.

Megerősítésként nézett Jung Heere, aki összeszűkült szemekkel bólintott, és az a harag, ami ott csillogott bennük, nem ígértek semmi jót. Jung Hee egy pillanatig sem örült, hogy olyan közel kerültem Kyu Hyunhoz, és úgy látszott, ezt nem igazán felejtette el az elmúlt egy hónapban.

- Ráakaszkodott, mint egy levakarhatatlan pióca – fröcsögte Chae Ah is. Habár most már igazán nem értettem a lányt. Ha ő is ugyanúgy odavolt Kyu Hyunért, mint Jung Hee, akkor pontosan tudta, hogy neki sem engedné át, és nem nézné jó szemmel, ha netalántán iránta mutatna érdeklődést a fiú. Jung Hee akkor lenne egyedül elégedett, ha ő kaparinthatná meg magának Kyu Hyunt. De nem akartam belemenni egy ilyen felesleges vitába, így ezt nem említettem meg sem Chae Ahnak, sem pedig másnak. Legyen az ő bajuk, ha esetleg egyszer eljönne az az idő, hogy ez problémát jelentsen.

- Vagy most az új célpont Chris lenne? – ütötte tovább a vasat Se Ri, majd végül a lejátszótűt az aktuális lemezre helyezte, amit rövid nézelődése után választott.

- Semmi közöd hozzá – szólaltam meg pont akkor, mikor a zene elindult. Egy régi dal volt, ismeretlen számomra, de nem is érdekelt, hogy milyen az ízlése Se Rinek. Aztán valami szöget ütött a fejemben, ami fölött elsiklottam korábban.

- Hát innen tudtál olyan sok mindent rólam! – kiáltottam fel Jung Heere pillantva. – Mindent ő mondott el neked!

Végre valahára összeálltak a dolgok a fejemben, az utolsó puzzle darabok is a helyükre kerültek, aminek köszönhetően rálátásom nyílt a teljes képre. Arra a sok kérdésre, ami eddig megválaszolatlanul lógott a levegőben, végre megleltem a válaszokat.

Jung Hee annyi mindent tudott rólam, annyi mindent vágott a fejemhez, hogy végül verekedésbe torkollt a szócsata, mert nem tudtam uralkodni magamon. Mikor pedig a portás felbukkant és szembe kellett néznem a tetteim következményével, el is felejtkeztem arról a kérdéskörről, hogy Jung Hee honnan szerezte az információit rólam. Mivel abban biztos voltam, hogy tudtomon kívül nem lettünk legjobb barátnők és osztottam meg vele az egész élettörténetemet. És íme, meg is van a válasz: Se Ri. Úgy tűnt, hogy Jung Hee igencsak jó kapcsolatot ápolt Se Rivel, aki nem volt rest, és minden kis piszkos titokba beavatta a lányt. Így tudhatta meg azt, hogy mennyi ideig szerettem viszonzatlanul Se Joot, és egyéb pikáns dolgokat is bizonyára mesélt neki, amivel még inkább kínos helyzetbe hozhatott. De kétségem sem volt afelől, hogy Jung Heenek sem kellett kétszer mondani, hogy minden egyes részletet osszon meg Se Rivel.

- Ezért kijár egy nagy taps – jegyezte meg szarkasztikusan Jung Hee. -, hogy mikor már majd kiszúrja a szemed, akkor leesik, hogy mi is történt.

- Hagyd, nem tehet róla, hogy ilyen lassú felfogású! – mosolygott a lányra kajánul Se Ri, mire a gyomrom most már tényleg rettenetesen kavargott. Jung Hee sem volt sosem a szívem csücske, Se Rit pedig kifejezetten gyűlöltem, de hogy az a két ember, akiket eddig a leginkább nem kedveltem, most összeálltak ellenem, hát túlzás nélkül állíthatom, hogy halálra rémített.

- Nekilátunk végre? – kérdezte türelmetlenül Chae Ah, aki ellökte magát az ajtótól, mire én önkéntelenül hátraléptem egy lépést. – Fáradt vagyok és nincs kedvem egész éjjel itt cseverészni.

- Elég türelmetlen a kis barátnőd – húzta el a száját Se Ri, Jung Heere pillantva, aki csak megrántotta a vállát bocsánatkérően.

- Mindenesetre igaza van és ideje lenne belekezdeni – mondta vontatottan Jung Hee, majd a mutatóujjával óvatosan az egyik polcon lévő CD-t megdöntötte, mintha ki akarná venni a helyéről, de ahelyett, hogy szépen kicsúsztatta volna a polcról, hagyta, hogy lebucskázzon róla és hangosan koppanjon a földön. – Hoppá!

Se Ri is otthagyta az asztalt és a szekrények között kezdett el sétálni, majd hasonló mozdulatot tett, mint barátnője, de egy CD helyett, három lemez hullt a padlóra. Lassan kezdtem felfogni, hogy mit is művelnek ezek ketten – ugyanis Chae Ah még mindig az ajtónál állt és nem mozdult, de elégedetten nézte a másik két lányt, hogy mit művelnek.

- Mit csináltok?! – léptem oda Se Rihez, megragadva csuklóját, ami éppen a következő lemezhez indult útnak. Bár pontosan tudtam a választ a kérdésemre.

Se Riék tönkre akarták tenni azt, amit eddig sikerült elérnem. Egy órája pakolgattam a lemezeket időrendi sorrendben, és körülbelül az egy negyedét már a helyére raktam. Rettentően fárasztó munka volt és tudtam, hogy csak egyre nehezebb lesz, ahogy telik az idő és én egyre álmosabb leszek. Ha pedig nem végzek vele, akkor Go Jinnak csak még eggyel több oka lesz arra, hogy újabb büntetést szabjon ki rám. Mielőtt bármit is szólhattam volna, egy kéz megragadta a karom és olyan erősen szorította meg, hogy azonnal elengedtem Se Rit, hogy odakapjak.

- Aú! – kiáltottam, majd szabadulni akartam a szorításból, de Chae Ah szinte vasmarokkal tartott.

- Ne akadályozd őket – mondta alattomos pillantással a szemében és elkezdett arrébb húzni a két barátnőjétől. -, ha nem akarod, hogy bajod essen!

Az említett két barátnő pedig csak összemosolygott, majd ahelyett, hogy pár darabot borítottak volna ki a helyéről, egész sorokat sodortak le a polcokról, amik a földre hullottak, szanaszét szóródva. Én pedig közben próbáltam megszabadulni Chae Ah kezei közül, de képtelen voltam rá anélkül, hogy komolyabban kárt tettem volna benne. Alig telt bele két percbe és az egy órás munkám semmivé foszlott. A lemezek össze-vissza, kupacokban hevertek a padlón, én pedig teljesen megsemmisülten bámultam a romokat. Már Chae Ahval sem küzdöttem, aki amint észrevette a hadakozás hiányát, el is engedett.

- Ez jólesett – jegyezte meg Jung Hee elégedetten, látva a reakciómat. – Amúgy is elég pocsék munkát végeztél, szóval jobb, ha újra kezded.

- Nézz csak rá – folytatta Se Ri vidáman. -, ennél többre nem is érdemes számítani tőle!

- Igazad van, nem hiába utálja mindenki és imádkoznak azért, hogy végre eltűnjön az életükből. Egy ilyen szerencsétlenség senkinek sem kell és csak hátráltat mindenkit. Nem csoda, hogy Se Joo is elmenekült tőle és elhagyta…

Az agyam egy eldugott zuga követte csak azt, amit a körülöttem lévők beszéltek, mert a legnagyobb része még mindig afölött sajnálkozott, hogy az egész eddigi munkám a kukában végezte, de ennek ellenére egyik pillanatról a másikra Jung Hee előtt termettem. Fel sem fogtam, mit teszek, minden olyan ösztönösnek tűnt, mikor megragadtam a lány pólóját és magamhoz rántottam.

- Fogd be a szád! – sziszegtem a fogaim között és a kezeim remegtek, ahogy próbáltam ellenállni a kísértésnek, hogy újból megüssem.

- Különben? – kért számon Jung Hee összeszűkült szemekkel, de valami furcsa volt ezekben a barna íriszekben. Mintha izgatott várakozást láttam volna bennük, mintha csak arra vártak volna, hogy elveszítsem az önuralmamat és nekiessek.

Ekkor pedig úgy engedtem el a lányt, mintha forró parázshoz értem volna és hitetlenkedve ráztam meg a fejem.

- Nem, még egyszer nem dőlök be ennek! – mondtam magamat is győzködve. Mikor ráébredtem, hogy mi volt a céljuk ezzel az egésszel, leesett állal néztem rájuk. Azt akarták, hogy megint verekedésbe keveredjek és újabb figyelmeztetést kapjak. Ugyan nem lehettem biztos abban, hogy jó nyomon vagyok, de mikor megláttam Jung Hee és Se Ri csalódott és egyben dühös arckifejezését, meggyőzött arról, hogy nem járok messze az igazságtól.

- Túl egyszerű lett volna így – csettintett a nyelvével Se Ri elégedetlenül, de rögtön visszatért a rideg és számító kifejezés az arcára. -, ezt be kell látni. De hát van B tervünk is. Chae Ah!

Időm sem volt hátranézni a lányra, hogy meglessem, miben töri a fejét, ugyanis egy kéz erősen markolt bele a hajamba, mire felsikoltottam a fájdalomtól. Automatikusan odakaptam a kezeimmel, hogy megszabaduljak az ujjaktól, amik erősen húzták a hajam, ezzel meggyötörve a fejbőröm, de csak még nagyobb fájdalmat sikerült okoznom magamnak ezzel.

- A helyedben nyugton maradnék, ha nem akarnám, hogy egy szép kopasz folt legyen a fejem tetején – mondta Chae Ah, aki hogy nyomatékosítsa szavait, húzott egy picit a hajamon, mire felszisszentem. De ennyi nem volt elég neki, a térdhajlatomba térdelt, aminek hatására úgy csuklottam össze, mint egy rongybaba. Térdre estem és csak a mázlin múlt, hogy nem mondtam búcsút az összes hajszálamnak, amit a lány tartott a kezében.

- Mi a fenét akartok tőlem?! – bukott ki belőlem a kérdés dühösen, mikor már végleg lemondtam arról, hogy nyugalmat erőltessek magamra. Mikor három ember szorít sarokba, akkor azt hiszem, megengedhető egy kis pánik...

- Ha nem segítesz önszántadból, akkor csak a kevésbé szép módszerek maradnak – lépett közelebb hozzám Jung Hee. – Ha saját magadnak intézted el volna ismét a figyelmeztetést, akkor megkímélsz minket is a piszkos munkától, de így nem maradt más választásunk.

- Úgysem hitték volna el megint, hogy ártatlan vagy az ügyben! – mondtam hangosabban, még éppen a kiabálás határán, de nem érdekelt különösebben. Úgysincs senki más az emeleten, hogy panaszkodna a hangoskodásra… Mikor pedig ez tudatosult bennem, akkor még jobban elkeseredtem, hogy még abban sem reménykedhettem, hogy valaki felbukkan és a segítségemre lesz. Pedig ideje lett volna valamit kieszelnem, mert sejtettem, hogy ez csak egyre rosszabb lesz, ha továbbra is hagyom, hogy Jung Hee és Se Ri fölém kerekedjen.

- Egy próbát megérne, hiszen Go Jin eléggé jóban van az apámmal, és mindent megtett volna azért, hogy megússzam az esetet – ingatta elgondolkozva a fejét a lány.

- Ennyire meg akarsz tőlem szabadulni, hogy egy figyelmeztetést is megreszkíroztál volna érte? – összeráncolt szemöldökkel és kétkedve pillantottam rá. Tudom, hogy ugyanúgy álltunk egymáshoz a lánnyal, vagyis utálattal, de akkor sem hittem volna, hogy erre vetemedik, hogy ne kelljen többet látnia. Békében élhettünk volna egymás mellett – persze jó messze egymástól -, hiszen alig volt közös óránk. Csak a klipnek köszönhetően találkoztunk ismét, különben lehet, hogy soha többet nem futottunk volna össze. – Miért kockáztatsz ennyit? Mi értelme van?

- Biztos feltűnt már, de nem bírom a képedet – grimaszolt rám Jung Hee, mintha egy undorító csótány lennék, amit el kéne taposni. – És ha ezer kilométerre is lennénk egymástól, az sem lenne elegendő. De kivételesen nem a saját érzéseim miatt teszem azt, amit. Vagyis pontosabban nem csak azért.

- Hát mi okod lehet még rá? – kíváncsiskodtam tovább, mert addig legalább maradt időm gondolkodni azon, hogyan szökhetnék meg ebből a slamasztikából. A telefonomat nem hoztam, mivel ostoba módon azt hittem, nem lesz szükségem rá a büntetés alatt – hát máskor egy tapodtat sem teszek meg nélküle. Ha pedig csak megmozdulok, azt a hajszálaim fogják bánni, aminek nem nagyon örültem volna, így is kezdtem megérezni a veszteséget, amit elszenvedek ezen a téren.

- Azt hittem, hogy ha elejtem azt a pár szót a próbán arról, hogy már van egy figyelmeztetésed, akkor mások örömmel fognak segíteni akaratukon kívül nekünk. De senki nem reagált túl gyorsan, még ha tényleg csak egy kis ócska libát látnak benned, aki a családi háttere miatt kerülhetett be a klipbe, akkor sem léptek semmit az ügyben, hogy eltávolítsanak belőle. De hát, ami késik, az nem múlik, még sok esélyük lesz ezt pótolni. Csak hogy most az idő ellenünk dolgozott – magyarázta készségesen Jung Hee, miközben leguggolt elém, hogy kényelmesen a szemembe nézhessen.

- Miről beszélsz? – még mindig nem értettem, hogy mit akar ebből az egészből kihozni. – Még ha ki is dobnak a klipből, vagy az ügynökségtől, akkor sem lesz a tied a szerep a klipben!

- Nem is én vágyom arra a szerepre – Éppen kérdezni akartam tőle, kire gondol, mikor megkaptam a választ kérdés nélkül is.

- Jung Hee remek barátnő – mondta melankolikus hangon Se Ri, akiről már meg is felejtkeztem a nagy forgatagban. Még mindig ott állt nem messze tőlem és kezét a guggoló Jung Hee vállára fektette. – Mikor megtudta, hogy elloptad tőlem a szerepet, rögtön felajánlkozott, hogy segítsen nekem.

Elborzadva ráztam volna meg a fejem, ha az nem járt volna a kopaszodás veszélyével, így csak egyik lányról a másikra futtattam a tekintetem. Kezdtem azt hinni, hogy őket az ég is egymásnak teremtette, mert mindketten ugyanolyan gonoszak, kicsinyesek és aljasak voltak. Összefogtak azért, hogy megszabaduljanak tőlem, ki-ki a saját céljai érdekében.

- A szerep már az enyém, Ji Heon nem hajlandó lecserélni – harciasan akartam a szavakat kiejteni, de mégis kissé hisztérikusra sikeredtek. -, ezt te is jól tudod. Semmi esélyed, ha csak nem intézed el egy nap alatt, hogy kirúgjanak az ügynökségtől!

- Oh, nem kell, hogy kirúgjanak a cégtől – rázta meg Se Ri a fejét, mintha csak egy ostoba kislány lennék, és neki kell kioktatnia azzal kapcsolatban, hogyan is működik a világ. – Adtál egy remek ötletet ahhoz, hogyan legyen kénytelen lemondani a részvételedről Ji Heon rendező.

Nagyon nem tetszett az a mosoly, amivel a lány méregetett. Nem a büntetésem meghosszabbítása volt a céljuk, nem azért tették tönkre a lemezekkel eddig elért munkámat, hogy Go Jin még több munkát sózzon a nyakamba. Nem azért akartak verekedést kiprovokálni, hogy kidobjanak az ügynökségtől, és még csak nem is csupán rosszindulatból keserítették meg az estémet – vagyis kivételesen nem. Az egész arra ment ki, hogy a STAND UP klipjéből kitúrjanak és Se Ri megkaphassa azt, ami eredetileg neki járt volna.

- Ha nem vagy olyan állapotban, hogy forgatni lehessen veled, akkor bizony új főszereplő után kell nézzenek – folytatta a lány és a legnaivabb és ártatlanabb kifejezéssel meredt rám.

- Talán el akarjátok törni a kezem vagy a lábam? – kérdeztem morbid humorral, de éreztem a torkomba felkúszó félelmet, ami kérlelhetetlenül kerített hatalmába.

- Nem szükséges olyan messzire menni – jegyezte meg Jung Hee, akit kimondottan szórakoztatott, hogy ijedten kapkodom a tekintetem közöttük. Még arról is megfelejtkeztem, hogy Chae Ah még mindig a hajamba kapaszkodik, és hátrahőköltem Jung Hee közeledő keze elől, de mit sem értem vele. Gyengéden végigsimított az arcomon, de mégis fenyegető mozdulatnak tűnt a szememben. – Elég egy két karcolás az arcodra és a szépséged máris oda.

A félelmemet rémület váltotta fel azon nyomban, ahogy Jung Hee felállt a guggolásból és tudtam, hogy most kell tennem valamit, különben búcsút mondhatok a klipnek. Érdekes módon abban a pillanatban, ahogy Se Ri magáénak akarta a szerepet, máris sokkal inkább kapaszkodtam bele, holott még korábban legszívesebben átadtam volna neki a lehetőséget. Igaz, hogy nem voltam tökéletes, még kínosan éreztem magam minden egyes figyelő és várakozó szempár jelenlétében, de igyekeztem a legjobbat kihozni magamból. Nem csak azért, hogy bebizonyítsam magamnak és másoknak, hogy képes vagyok rá, hanem mert kellett nekem ez a szerep. A STAND UP-pal, a szívemhez legközelebb álló együttessel közösen dolgozni, és a fiúk közelében lenni, olyan lehetőség, amiben nem hittem, hogy még egyszer megadatik. Főleg, hogy az egyik tag éppen ki akart lépni ebből a bandából… Nem akartam elszalasztani a lehetőséget, meg akartam ragadni és élni vele, még ha ez nehézségekbe is ütközik. Bár őszintén szólva, nem hittem volna, hogy a nehézségekbe pont az fog beletartozni, hogy péppé akarják verni az arcomat.

- Jung Hee, legyen tied a megtiszteltetés! – ajánlotta fel nagylelkűen Se Ri és hátralépett, mire én egyből megpróbáltam kiszabadulni Chae Ah markából. Rávágtam a lány kezére, mire felnyögött, de nem vontam el eléggé a figyelmét ahhoz, hogy el is engedjen. Azt pedig nem akartam kockáztatni, hogy tényleg kitépi az összes hajam… - Fogd le!

- Próbálom! – kiáltott vissza Chae Ah Se Rinek, akinek most már a lábát vertem a könyökömmel. Hogy elkerülje az ütéseket, végre elengedte a hajam és a karomat kapta el. De elég gyors voltam és kicsusszantam az ujjai közül, majd éppen felállni készültem, de egy erős taszítást éreztem a hátam közepén, mire elterültem a földön, majdnem feldöntve Se Rit is. Éppen időben kaptam magam elé a karomat, így az esést felfogta az alkarom, de az oldalamba erős fájdalom nyilallt. Mit sem törődve a testem jelzéseivel, lihegve és erőlködve próbáltam ismét felállni, de éreztem, hogy valaki fölém tornyosul, így hátravágtam az ismeretlenbe a karommal, de csak azt értem el vele, hogy megragadtak és a hátamra fordítottak.

- Ülj rá a lábára! – hallottam megint Se Ri hangját, és mindennel azon voltam, hogy az említett testrészemmel kapálóddzak, hogy véletlenül se kerüljek megint csapdába. Csakhogy a következő másodpercben kiszaladt minden levegő a tüdőmből a gyomromba mért durva ütés következtében. Görnyedve öleltem át a hasam, és köhögve igyekeztem levegőhöz jutni, miközben a fájdalom nyomán szinte csillagokat láttam. Olyan volt, mintha egy téglával dobtak volna hasba és nyöszörögve vártam, hogy elmúljon a kín. – Jung Hee, fogd le a kezét!

Fel sem tűnt, de valaki a karomat lefeszítette a felsőtestemről és a fejem fölé emelte, majd a földhöz szorította. Nagy nehézségek árán sikerült kinyitnom a szemem és felfognom azt, hogy milyen helyzetbe is kerültem. A szoba padlóján hevertem a hátamon, míg Jung Hee a kezeimet fogta le, ezzel is kissé kicsavarva a karomat, Chae Ah pedig a combomon ült, hogy meggátolja a további hadakozást. Erősen levegő után kapkodtam, ugyanis sok erőmet felemésztette a szabadulásra tett kísérlet, de ez egy cseppet sem érdekelt, mivel közben a szobában lévő harmadik személyt kutatta a szemem.

- Se Ri, nem ebben állapodtunk meg! – kiáltott feldúltan Chae Ah, aki a jobb karját dörzsölte és hunyorogva méregette a lányt. Valószínűleg a nagy rúgkapálásban azért sikerült eltalálnom. – Azt mondtad, öt perc az egész! Nem ebbe mentem bele!

- Maradj már csendben, ugyanaz az eredmény, csak kicsit macerásabban! – Se Ri sem volt éppen a nyugalom mintaképe már. Egyenes, hosszú, barna haja ziláltan lógott a vállára és igyekezett rendbe szedni magát.

- Siessünk már! – Jung Heenek sem tetszhetett sokkal jobban a helyzet, mivel az ő hangjából is áradt az idegesség. Talán azt hitték, majd ölbe tett kézzel fogom hagyni, hogy szétverjék az arcom?!

- Csak egy perc – sóhajtott elégedetlenül Se Ri és letérdelt mellém, egyik kezével megragadta a pólóm, a másikat pedig ütésre készen hátrahúzta. – Egy monokli pont megfelelő ok lesz ahhoz, hogy elvegyék tőled a szerepet.

A pillantásom Se Ri kárörvendő és kaján mosolya, illetve az ökle között cikázott. Megpróbáltam még egyszer utoljára szabadulni a fogva tartóim szorításából, de egy kis kellemetlenségen kívül nem hiszem, hogy többet okoztam volna a fickándozásommal. Esélytelen. Nem tudok kiszabadulni! Kétségbeesetten kapkodtam levegőért és az agyam ezerrel járt, hogy még milyen lehetőségeim maradtak. Végül erősen behunytam a szemem és elfordítottam a fejem, hátha így a fájdalom legjavát megúszom. Csak ennyit tehettem, elfogadom, hogy veszítettem és a legkisebb kárral továbblépek. Mert sehogy nem tudtam megszökni…

- Ha csak megmoccansz, az egészet közzéteszem az interneten – nyugodt, mély hangja simogatóan ölelt körbe, és még az apró fenyegető él sem tudta azt a megnyugtató hatást elrontani, amit a felbukkanása okozott. Még csak látnom sem kellett, máris tudtam, hogy megmenekültem, mégis rögtön kinyitottam a szemem és megkerestem a tekintetemmel a hang tulajdonosát.

- Chris! – kiáltott fel döbbentem Jung Hee és egyből elengedte a karom, mire megkönnyebbülten és nyögdécselve húztam vissza a helyére a természetellenes pózból. A vállaim kissé ellenkeztek, de közben egy pillanatra sem vettem le a szemem Jae Wanról.

A fiú ott állt az ajtóban egy telefonnal a kezében, és a készülék éppen ránk fókuszált. Elsőnek az tűnt fel, hogy a mindig tökéletes öltözete és stílusa most sem hagyta cserben. Olyan volt megint, mintha egy fotózásról érkezett volna, de ezúttal egy szexi, motoros banda tagját kellett volna eljátszania. Sötétkék, szaggatott farmert viselt egy fehér, ezüstszínű mintával ellátott pólóval, amire egy fekete bőrkabátot húzott. Haja a szokásos szélfútta stílusban volt beállítva, de az arca mást tükrözött, mint a megjelenése. Amíg az arcára nem néztem, addig ugyanaz a lezser Jae Wan volt, mint mindig, de mikor megláttam a kifejezést rajta, egy ütemet kihagyott a szívem.

Dühös volt. Ez a düh pedig egyben ijesztő is volt. Barna szemei kérlelhetetlenül és ridegen néztek a szobában lévőkre, amitől a helyükben biztos megrémültem volna. Ajkai keskeny vonallá préselődtek és úgy tűnt, hogy van még mondanivalója, de visszafogja magát.

Azon a dühön egyedül Se Ri haragja tett túl. Még Chae Ah is egyből leszállt rólam és ismét szabad lettem, mikor Jae Wan megjelent, egyedül Se Ri nem mozdult. Csak perzselő tekintettel bámult még mindig rám, és az alsó ajkát harapdálta, amitől csoda, hogy nem serkent ki a vére, annak ellenére, hogy olyan erővel tette mindezt.

- Tudom, hogy szeretsz szerepelni a médiában, de nem hiszem, hogy ilyenfajta hírnévre vágynál, Se Ri – mondta Jae Wan, ismét csak azzal a rejtett fenyegetéssel a hangjában. Se Ri szinte rám vicsorgott, majd a fejét a fiú felé kapta. Nem tudom, hogy a lány milyen pillantással bámult rá, de le a kalappal Jae Wan előtt, mert még egy rezzenés sem látszott az arcán.

- Töröld a képet, videót, vagy akármit is csináltál! – parancsolta ellentmondást nem tűrően a fogai közt szűrve.

- Amint elengedted Ha Nat és eltűntetek innen – egyezkedett a fiú, és mi tagadás, ő volt előnyben.

Se Ri ujjai mégis megfeszültek a pólómon, amit eddig tartott, de végül elengedett és felállt. Jung Hee és Chae Ah megálltak mellette, én pedig arrébb csúsztam a földön az egyik szekrény oldaláig, hogy nekidőlhessek, de végig az előttem kibontakozó jelenetet néztem. Ha Jae Wannak szüksége lesz segítségre, mert ezek hárman olyan ostobák, hogy nekiesnek, akkor én sem leszek rest beszállni a harcba. Megfeszült izmokkal vártam, hogy mi sül ki ebből az egészből.

- Tessék, most már töröld! – köpte oda a szavakat Se Ri, mire Jae Wan párat nyomkodott a telefonján, majd megmutatta neki a képernyőt. Valószínűleg betartotta az ígéretét, mert Se Ri hümmögött párat és a vállával jól megtaszítva a fiút, kisétált a helyiségből.

- Se Ri! – szólt utána, mire az mellette megtorpant. – Ez a helyzet világosan megmagyarázza, amit régebben mondtam neked.

Nem láttam teljesen Se Ri arcát, de a vörös fülei nagyon árulkodóak voltak, amik kibukkantak a haja alól. De egy szót sem szólt, hanem csak megszaporázta a lépteit, hogy minél hamarabb eltűnhessen innen. A másik két lánynak sem kellett kétszer mondani, mindketten követték őt, és megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, mikor eltűntek a szemem elől. Minden izmom elernyedt, az a feszültség és adrenalin, ami eddig tombolt bennem, most benyújtották a számlát. Olyan kimerültség tört rám, hogy legszívesebben elterültem volna a földön és elaludtam volna. Ahogy a veszély elmúlt, az eddig pattanásig feszült idegeim elernyedtek és csak pihenésre vágytak. Behunytam a szemem és nekidöntöttem a fejem a szekrény oldalának.

- Akkor igazam volt, és tényleg dobtad Se Rit? – jegyeztem meg az első dolgot, amit az agyam képes volt jelen pillanatban feldolgozni.

- Ez egy régi história – válaszolt kitérően Jae Wan és a hangjában már közel sem volt annyi harag, mint korábban. Sőt, aggodalmat hallottam volna ki belőle, ha nem tudom, hogy ez lehetetlen. Jae Wan nem az az atyáskodó figura, sokkal inkább az a típus, aki kemény szavakkal mutatja ki, hogy mennyire féltett. Pontosan úgy, ahogy egy másik személy is tette mindig – dühvel és haraggal palástolta azt a félelmet, amit érzett… - Talán érdekel?

- Nem mondanám, hogy nem – feleltem túlságosan őszintén, de most nem volt elég energiám, hogy megjátsszam, nem így van.

Hallottam a lépteit, ahogy lágyan teszi egymás után a lábait, és egyre közelebb kerül hozzám, de nem nyitottam ki a szemem. Még akkor sem, mikor megéreztem a karját, amint az enyémhez simul, ahogy leül mellém a földre.

- Talán másfél éve történt, hogy találkoztam Se Rivel egy reklámforgatás alatt – kezdett bele Jae Wan nagy meglepetésemre a történetbe. – Név szerint már ismertem, de ez volt az első alkalom, hogy személyesen is összehozott minket az élet. Hát nem fogok hazudni, nagyon csinosnak és bájosnak találtam, nem beszélve arról, hogy milyen kedves volt mindenkihez. Megfogott az, hogy milyen sok szeretet képes adni a körülötte lévőknek.

Talán ennél a résznél nyitottam ki a szemem és fordultam a fiú felé. Egyrészt persze megdöbbentem, hogy Jae Wan ilyen nyugodtan és minden dörzsölt trükk nélkül belement abba, hogy meséljen nekem magáról, de az sokkal inkább meghökkentett, hogy ilyen véleményt nyilvánította arról a lányról, aki nem sokkal korábban még képes lett volna beverni a képem, csak hogy megkapjon egy szerepet.

Ez valószínűleg kiülhetett az arcomra is, mert Jae Wan nem bírta tovább és elnevette magát. Ez a nevetés pedig hihetetlenül meleg volt és kellemes. Talán azért fogott meg annyira ez a hang és az az arckifejezés, amit ilyenkor láthattam a fiútól, mert olyan ritka alkalomnak számított ez tőle.

- Mi van? Tényleg ilyennek láttam elsőnek!

- Inkább ugorjunk arra a részre, mikor egy világ omlott benned össze, hogy milyen valójában – fintorogtam rá és a nevetése a fiúnak egy mosollyá szelídült.

- Ha már úgyis tudod, mi történt, akkor minek törjem magam azzal, hogy elmondom?

- Tévedhetek is.

- Gyakran előfordul? – érdeklődött kíváncsian Jae Wan.

- Ha Se Riről van szó, akkor nem.

- Helyesek a megérzéseid amúgy – értett egyet velem, majd folytatta. -, ugyanis az egyik szünetben tanúja voltam, amint a kellékesek egyikét megállazza csak azért, mert a nyaklánc, amit a forgatáson kellett volna viselnie egy másik helyszínre került át. Még csak nem is a kellékes hibája volt, mivel felsőbb utasításra szállították el az ékszert máshová, de mégis rajta vezette le ezt a feszültséget.

- És itt mondtad azt, hogy neked ebből nem kell? – kérdezősködtem tovább.

- Nem, vannak rosszabb napjai az embernek, gondoltam, ő is így van vele – rázta meg a fejét tagadólag. – De míg elkészült a reklám, addig még kétszer láttam tőle hasonló magatartást, és mindig csak a kisegítő személyzettel szemben volt ilyen. Ha a rendező, vagy magasabb rangú emberek közelében volt, akkor vigyázott arra, hogyan viselkedik.

- És tényleg bepróbálkozott nálad? – nem mintha olyan rossz pasi lenne Jae Wan, sőt, kit akarok átverni, nagyon is jó pasi, csak azért Se Ri sem az a típus, aki maga tenne lépéseket elsőként az ilyen ügyekben.

- Miért vagy ezen meglepődve? – kérdezte kissé sértetten, de elmondtam neki az előbbi okfejtésemet és így megértette, mire gondolok. Persze, azt nagylelkűen kihagytam, hogy szerintem is nagyon helyes srác. – A reklám bemutatása után hívott el vacsorázni, de elutasítottam.

- Gondolom, nem kicsit döbbent le – egy mosoly jelent meg az ajkaimon, ahogy elképzeltem a megalázott fejét. Bár láthattam volna élőben is!

- Mondjuk azt, hogy azóta kerüli az olyan szerepeket, ahol találkozhatna velem – értett egyet Jae Wan és az ő szája széle is felfelé görbült.

- Hacsak nem az olyan véletlen helyzetekről van szó, minthogy éppen valakit össze akar verni – utaltam a nem sokkal korábban lezajlott eseményekre. Ahogy pedig eszembe jutott, hogy mi történt alig pár perccel ezelőtt, kirázott a hideg. Akadt párszor már ilyesfajta gondom a középiskolában, de mégsem tűnt egyik sem ilyen kidolgozott tervnek. Mindig csak azért próbáltak bántani – néha nem csak próbáltak -, mert nem voltam nekik szimpatikus, vagy mert tetszettem annak a srácnak, aki nekik, vagy csak éppen a hecc kedvéért. Ezúttal viszont Se Ri azért akart erőszakot alkalmazni ellenem, mert így előrébb juthatott és megkaphatta azt, amit akart. Ha pedig nem jár erre Jae Wan, akkor meg is kapta volna… - Köszönöm!

- Micsodát? – mélyet sóhajtottam, hogy kénytelen vagyok neki elmagyarázni, miről is beszélek.

- Tényleg köszönöm, hogy segítettél! Éppen időben jöttél, különben… - ekkor esett a tekintetem Jae Wanra, aki teljesen tisztában volta azzal, miért is vagyok hálás, most pedig elégedetten lesett rám a szeme sarkából. – Hé!

- Mi van? – nézett rám ártatlanul, mire elmosolyodtam. – Bár örülnék, ha nem keverednél ennyiszer bajba, mert már kezd fárasztó lenni, hogy játszom a szőke herceget folyton.

- Nyugi, attól nem kell félned, hogy összekeverlek a szőke herceggel! – szóltam be neki, viszont csak a szokásos csipkelődés volt. – De mondjuk, már félek megkérdezni, hogy mégis mit keresel itt.

- Gondoltam, benézek a büntetésed alatt, miután végeztem a munkával – rántott a vállán lazán, de mégsem volt ez a mozdulat olyan nemtörődöm, mint ahogy azt akarta volna.

- Hajnali egykor? – itt már a szkepticizmust nem igen sikerült eltüntetnem a hangomból.

- Tudtam, hogy Go Jin milyen feladatot szánt neked, mert megkérdeztem róla, és sejtettem, hogy még bőven itt leszel ilyenkor is – adta meg készségesen a magyarázatot. – Bár arra nem számítottam, hogy lesznek vendégeid is.

- Arra én sem – pislogtam még mindig döbbenten. – Azt hittem, hogy szépen megcsinálom a kijelölt feladatot, aztán megyek is. Erre kis híján majdnem egy monoklival mehettem haza. Ennyit arról, hogy Go Jin szerint ez az emelet teljesen kihalt…

- Ha már ilyen kedvesen és akadékoskodás nélkül válaszoltam a kérdéseidre, akkor te is elmesélhetnéd azt, hogy minek voltam a szemtanúja az előbb – vetette fel Jae Wan és még mindig hihetetlennek tartottam, hogy ilyen normálisan tudunk mi ketten beszélgetni. Mindig bunkózik, beszólogat és olyan rideg akár egy jégcsap. Most meg úgy viselkedik, mintha legjobb barátok lennénk, és majdnem egyfolytában mosolyog… Habár ezt az utóbbit meg tudnám szokni, mert ez a mosoly valami eszméletlen volt az arcán.

De ami a kérését illeti, el kellett rajta gondolkoznom. Ugyanis kötött a szerződés, hogy nem beszélhetek senkinek sem arról, hogy a STAND UP klipjében fogok szerepelni, de Jae Wan már tudott erről, mivel az orrom alá is dörgölte, mielőtt kiütötte volna az alkohol a Suminban. Így megfontolva a lehetőségeket, végül kiöntöttem neki a szívemet.

- Nem semmi ez a csaj! – ez volt Jae Wan egyedüli megjegyzése a történetet illetően, amivel egyetértettem.

- És ennek tetejében, ezt az egész helyet rendbe kell tennem még ma! – sóhajtottam reményvesztetten, ahogy körbenéztem a helyiségben, amit a káosz uralt. De tudtam, hogy nincs más választásom, ha nem akarok egy újabb indokot adni Go Jinnak, hogy megbüntessen. Szóval ideje volt befejeznem ezt az ostoba pakolászást. Így a térdemre támaszkodva próbáltam felegyenesedni, de a bal oldalamba fájdalom nyilallt, mire felnyögtem.

- Jól vagy?! – nyúlt Jae Wan a könyököm alá, hogy segítsen megállni a lábamon, és én nem szégyelltem rátámaszkodni.

- Itt eléggé fáj – mutattam arra a pontra, aminek hála még levegőt venni is elfelejtettem egy pillanatra. A bordáimnál, bal oldalt, még a melleim alatt úgy éreztem, mintha valami szét akarna feszíteni. A nagy felfordulásban nem vettem észre, de most, hogy az adrenalin szintje csökkent a szervezetemben, kezdte feldolgozni a testem a korábban elszenvedett sérüléseket.

- Gyere ide! – Jae Wan óvatosan az asztalhoz vezetett, aminek nekidőltem, miközben mindenem reszketett. Az egyik kezemet a fájó pontra szorítottam, hátha ezzel enyhítem a szúró érzést, míg a másikkal Jae Wan vállát karoltam át. Majd óvatosan tapogatózó ujjakat éreztem az oldalamon, mire megrándultam. – Fáj?

Nagy szemekkel néztem a fiúra, aki nyugtalanul pillantott vissza rám, majd megráztam a fejem. Nem fájt, ó, nem! De nagyon is kellemetlennek éreztem, hogy az a srác, aki eddig mindig úgy bánt velem, mint egy bosszantó alakkal, aki az idegeire megy, most ilyen meghitten és zavartalanul tapiz le. És legnagyobb zavaromra, tudtam, hogy semmi ilyen célja nem volt, de mégis elpirultam az érintésére!

Miután Jae Wan meggyőződött arról, hogy nem a fájdalom miatt rándultam össze, tovább folytatta a vizsgálódást. Ujjai arrébb taszigálták az enyémet, hogy hozzáférjen a kényesebb területekhez is és tovább nyomkodta a bőrömet. Nem tudtam, mit csinál, de nem akartam megzavarni.

Viszont az egyik pillanatban egy helyet olyan erősséggel nyomott meg, hogy felnyögtem és akaratlanul is megfeszültem, miközben a kezem fogódzkodót keresett, amit jól megszoríthat, míg elmúlik az előbb okozott nyilallás.

- Mély levegőt vegyél – mondta halkan a fiú és a hangja közelebbről jött, mint amire számítottam. A lélegzete a fülemet csiklandozta és felemeltem a fejem, hogy ránézhessek, amint végre nem akartam elsírni magam a fájdalomtól. Viszont a mozdulat közben, ahogy emeltem a fejem, hogy a szemébe nézhessek, az orrom súrolta az övét. És ekkor már nem a bordáimba hasító érzéstől akadt el a lélegzetem, hanem azoktól a barna és aggodalommal teli íriszektől, amik engem vizslattak.

Ugyanis a nagy igyekezetemben korábban, hogy valamit keressek, amibe belevájhatom a körmeimet, hogy enyhítsek a fájdalmon, közelebb rántottam a fiút, hogy elérjem a túloldalon a vállát. Így történt az, hogy most csupán pár centi választotta el egymástól az arcunkat. De nem is ez volt a legmegdöbbentőbb…

Mivel a következő pillanatban az a kéz, ami eddig a bordáimat vizsgálta olyan nagy óvatossággal, most gyengéden csúszott az arcomra. Jae Wan ujjai olyan lágyan simítottak végig a bőrömön, mintha a legdrágább selyem került volna a kezei közé. Nem mertem mozdulni, a levegő nem akart se lefelé, se felfelé mozdulni a légcsövemben. A gyomrom beleremegett, ahogy játékosan cirógatta az állam vonalát, majd vér szökött az arcomba, mikor az ujját az alsó ajkamon húzta végig…

34. fejezet

Sziasztok!

Ahogy ígértem múlt héten, most itt is vagyok az új, azaz 34. fejezettel! :) Hát nehéz volt visszacsöppenni az írás világába, és talán nem is sikerült annyira jól, mint ahogy azt terveztem. Ezt sok mindennek be lehet tudni, de persze nagyon remélem, hogy annyira nem lett borzalmas az új rész. Talán egy kicsit unalmasabbnak mondanám, de hát ez a korábbi történések miatt van, és így nem rohanhatok lóhalálában azokhoz a részekhez, amik már nagyon régóta várják, hogy papírra vessem őket. Vegyük ezt inkább felvezetésnek! :D A lényeg mindenesetre az, hogy remélem, nem lett olyan borzalmas és elnyeri a tetszéseteket! Mindenkinek jó olvasást kívánok! ^^

Tekintve, hogy majdnem fél év kihagyás volt a történetben, mindenkinek javasolnám, hogy legalább az előzőt, de akár még pár részt visszamenőlegesen olvasson el. De ha nem akarjátok, vagy nincs időtök rá, akkor egy kis összefoglalót írtam, hogy tudjátok, mik is történtek az előző fejezetekben:

"Ha Na álma a Hell's Gate-ben töltött pokoli éjszaka után végre teljesült, ugyanis a barátnője lett Se Joonak, a STAND UP frontemberének, akibe már évek óta titokban szerelmes volt. A fiú hatására belógott a P.S. Entertainment épületébe, és mint mindig, ha Ha Naról van szó, bajba került, méghozzá annyira, hogy egyből egy főszerephez jutott a fiúk közelgő comebackjéhez készülő videó klipben. Se Joo pedig nem hagyta annyiban a dolgokat, támogatta a lányt és igyekezett minél inkább több időt vele tölteni, így a születésnapján elmentek egy álom randira. De mivel Se Joo egy kisebb híresség volt Dél-Koreában, így nem meglepő módon egy paprazzi lencsevégre kapta, amint meghitt és igazán szenvedélyes csókokat váltanak egymással. Ez addig nem is volt probléma, míg ezek a fotók el nem jutottak a P.S. igazgatójának, vagyis Ha Na apjának a kezébe. A lány és az apja közötti viszony rémesen rossz volt és ezen az a találkozó, ami azt célozta meg, hogy a lánya és Se Joo szakítsanak, nem sokat segített. De a két fiatal kitartott egymás mellett és szó szót követett, aminek eredményeképpen Ha Na egy szerződést kapott az ügynökséghez.

Csakhogy Ha Na életében nem hogy egy, de két fiú is jelen volt, a másik Kyu Hyun, a rejtélyes és egoista herceg. Annak ellenére, hogy Ha Na már Se Jooval járt hivatalosan, mindig megremegett a szíve, mikor Kyu Hyun a közelében volt, vagy csak rápillantott. Nem tudta megmagyarázni, nem tudott ellenállni neki és egyre inkább csak sodródott az árral, az érzéseire hallgatott, holott néhol inkább az eszét kellett volna követnie. Mindenesetre Kyu Hyun sem könnyítette meg a dolgát, hiszen ő is egyszer ezt, másszor azt mondta. Néha könnyedén vette a helyzeteket és ezzel fájdalmat okozott Ha Nanak, néha pedig olyan érzéseket pillantott meg a szemében a lány, ami egyértelműen többet sugallt.

És ezek a kétes érzések, amik Kyu Hyunhoz fűzték Ha Nat, azt okozták, ami már ott lógott egy ideje a levegőben, de mégsem látta előre senki sem. Se Joo megelégelte azt, hogy Ha Na figyelme nem csak rá irányul, nem bírta tovább elviselni azt, hogy a lány, akit szeret, egy másik férfihoz vonzódik vagy éppenséggel szerelmes belé. Úgy érezte, hogy el kell engednie Ha Nat, mert sokáig már egyikük sem lenne képes elviselni ezt a felemás helyzetet, amibe keveredtek. Se Joo túl későn lépett Ha Na irányába, mikor már a lány Kyu Hyun iránt kezdett el táplálni érzéseket, Ha Na pedig még saját magát sem ismerte, mert képtelen volt határozott lépéseket tenni bármelyik fiú felé.

Csakhogy mielőtt Se Joo és Ha Na szakítottak, Kyu Hyun nagyon komolyan összeveszett a lánnyal, amelynek során hihetetlenül mély sebeket okoztak egymásnak. Mindez a Kyu Hyunnál is rejtélyesebb Jae Wannak volt köszönhető, aki valami oknál fogva különös érdeklődéssel figyeli Ha Nat, de mégis közben nem egyszer olyan rideg és szenvtelen vele. Sokszor bukkan fel a megfelelő pillanatokban, mint mikor meg kell menteni Ha Nat a nyilvános megaláztatástól, de sok gondot is okoz neki, mint amikor miatta kap büntetést Go Jintól, az ügynökség egyik ügyvezetőjétől. És Go Jin nem egyedüli lábatlankodása volt ez a büntetést, mivel neki köszönhette Ha Na, hogy megkapta az első figyelmeztetését az ügynökségen a Jung Heevel történt verekedés miatt.

A történetben pedig jelenleg ott tartunk, hogy Ha Na rettentően egyedül és elhagyatottan érzi magát, a hullámok szép lassan összecsapnak a feje felett. Ugyanis Kyu Hyunnal nagyon csúnyán összevesztek és kétséges, hogy valaha is kibékülnek; Se Jooval szakítottak, ami borzalmasan érintette őt és egy hatalmas lyuk tátong ennek következtében a szívében; az ügynökségnél nem látja szívesen Go Jin és igyekszik megkeseríteni az életét vagy éppenséggel megszabadulni tőle; és nem ő az egyedüli, akivel meggyűlt a lány baja, hiszen Jung Hee is követte őt a céghez, ahol csak bajt okoz neki. És ezek mellett helyt kell állnia egy olyan helyzetben, amiben semmi tapasztalata nincsen, főszereplőként kell játszania egy videó klipben, ahol pont azokkal az emberekkel kell együtt dolgoznia, akikkel az elmúlt időszakban akadt egy "kis" problémája."

Ellenségek

- Üdvözlök mindenkit! – lépett előrébb Ji Heon, miután megbeszélte azt, amit kellett Ji Minnel, illetve egy ideig elnézte a táncot is, hogyan sikerült egy nap alatt begyakorolnunk. Persze igyekeztem a legjobb formámat hozni és nem két ballábas módjára viselkedni, ami hihetetlen, de sikerült! Ugyan majd megfeszültem, hogy minden egyes gondolatot ki tudjak zárni a fejemből és csak a zenére és a lépésekre koncentrálhassak, de az eredmény megnyugtatott afelől, hogy megérte majdnem agyvérzést kapni az összpontosításban.

Mindenki megállt és meghajolva üdvözöltük a rendezőt. – Nyugodtan üljetek le, egy kis megbeszélést tartunk, mielőtt belekezdenénk a munkába!

Nem kellett kétszer mondani, egyből le is huppantam a földre, szerintem bárki másnál hamarabb tűntem el az embertömegben. Nam Gil kérdő tekintetet vetett rám, de követte a példámat és törökülésben leült mellém.

- A koncepciót már elmeséltem tegnap, ami ahogy láttam, mindannyiótok tetszését elnyerte. Mivel a klip egy szerelmi fogócskán alapul, ezért ideje lenne bemutatnom a résztvevőket – mosolyodott el elégedetten a férfi és intett a STAND UP tagjai felé. – Gondolom, mondanom sem kell, hogy ők négyen játsszák a mi kis hőseinket, akik nyomába erednek a titokzatos, álarcos szépségnek. Oh, vagyis ahogy nézem, csak hárman…

Lassan és óvatosan fordult a fejem abba az irányba, ahol a srácok üldögéltek, ha úgy adódna, akkor máris el tudjam kapni a tekintetem róluk. Már a próba első percében feltűnt, hogy a négy fiú helyett, csak hárman jelentek meg, ugyanis Kyu Hyun nem volt köztük. Teljesen ki is ment a fejemből a délelőtti események forgatagában, hogy ma utazott el Busanba valamiféle üzleti találkozóra. Legalábbis amennyiben jól értelmeztem a Min Junnal folytatott beszélgetésüket.

És sajnos nem kerülte el a figyelmemet az a csalódottság, amit az keltett, hogy a banda nem teljes létszámmal volt jelen. Nem feltétlenül azért, mert annyira látni akartam volna Kyu Hyunt – bár azért felesleges önámítás lenne, ha nem ismerném el, hogy ez is benne volt -, hanem mert tegnap este óta azon zakatolt az agyam, mégis mi a fenét érzek iránta. Mert ha nem vagyok szerelmes Se Jooba, akkor mégis mi fűz Kyu Hyunhoz? Miben mások az iránta táplált érzéseim? Mennyivel erősebbek? Esetleg gyengébbek-e? Igaz, hogy szeretem őt, vagy csak egy ostoba válasz volt Se Joo kérdésére az az igen, amit nem gondoltam át elég jól? Megérte-e elveszítenem egy olyan fontos embert az életemből, mint Se Joo, csak egy halovány, bizonytalan érzés miatt, amiről még meg sem tudom mondani, hogy micsoda?

És akár még órákig folytathattam volna a kérdések és talányok sorolását, de egyszerűen értelmetlen lett volna. Mivel Kyu Hyun nem volt itt… Még egy esélyt sem kaptam, hogy megfejtsek akár egy kérdést is az előzőek közül. Mert ha nem látom őt személyesen, ha nem nézhetek a szemébe, nem beszélhetek vele, akkor nem tudok rájönni, hogy mi is rejtőzik a szívemben.

Habár nem tudom, hogy egyáltalán akarna-e velem beszélni, tekintve, hogy két napja milyen veszekedésünk volt, hogy miket vágtam a fejéhez és hogy mennyire vérig sértettem. Illetve azt sem tudtam, hogy ő mennyire gondolta komolyan azokat a kemény és bántó szavakat, amiket hozzám intézett aznap éjszaka…

- Merrefelé jár Kyu Hyun? – kíváncsiskodott Ji Heon, ami észhez térített annyira, hogy már nem a saját gondolataim rabja voltam. Se Joo azonnal felpattant, mire a többiek is követték, majd halkan elkezdte magyarázni a helyzetet a rendezőnek.

Fel sem tűnt, de az ujjaim ökölbe szorultak, mikor megláttam a fiút, habár inkább próbáltam betudni annak, hogy aggódtam Ji Heon kiborulása miatt. Féltem, hogy nem fog neki tetszeni, hogy a negyedik srác nem tiszteli meg a jelenlétével a próbán, vagy hogy nem szóltak neki előre a hiányzásról. De szerencsére a férfi csak bólogatott párat, majd vállon veregette Se Joot, amit én úgy értelmeztem, hogy minden rendben van.

- Úgy tűnik, hogy le kell mondanunk Kyu Hyun társaságáról a következő próbákon, de azt hiszem, ki fogjuk heverni. Hol is tartottam? Ja, igen! – kapott észbe a férfi, majd maga mellé mutatott a banda tagjaira. – Szóval ők lesznek a mi kis hőseink, akik majd üldözik azt a lányt, aki elsőre megragadja a figyelmüket az elbűvölő szépségével. És akkor hol is van ez a szépség?

Ji Heon elkezdett nézelődni a földön kuporgó emberek között és hirtelen azt kívántam, bár elnyelne a föld most azonnal. Mert az a szépség, akit kutatott a szeme, jelen pillanatban úgy nézett ki, mint aki most érkezett meg nyolc órás munka után a rizsföldekről, megtépázottan és holt fáradtan. Magamban imádkoztam, hogy Ji Heonnak a tekintete valamiért suhanjon át rajtam és ne vegyen észre. De az imádságom süket fülekre talált, ugyanis nem sokkal ezután meghallottam a férfi hangját.

- Hát itt vagy! Gyere csak ide te is, hogy jól megnézhessenek maguknak! – Ji Heon vidám és lelkes hangja csak még jobban rontott az amúgy is borzasztó hangulatomon, de csak egy mélyet sóhajtottam és feltápászkodtam a földről. Vagyis megpróbáltam, de Nam Gil megragadta a karom.

- Mit csinálsz? – nézett rám ijedten, de csak gyengéden lefejtettem a kezét magamról.

- Semmi gond – mosolyogtam rá, de még én magam is éreztem, hogy ez a mosoly olyan, mintha a vesztőhelyre készülnék.

Óvatosan kerülgetve a padlón üldögélő embereket, elindultam előre Ji Heonhoz, de nem kerülte el a figyelmemet, hogy a hátam mögött egyre nagyobb sustorgás és összesúgás támad. Mikor végre odaértem a rendezőhöz, enyhén meghajoltam üdvözlésképpen, de a kezeimet tördeltem és kerültem a tekintetét.

- Hát veled meg mégis mi történt?! – fakadt ki a férfi és közelebb lépett hozzám, majd maga felé fordította az arcom, de egyből el is léptem a kezei közül.

- Csak egy kis baleset… - motyogtam félhangosan, mert nem akartam, hogy még többen fültanúi legyenek a beszélgetésnek, mint feltétlenül szükséges lett volna. Így is elég rossz volt ezt a kérdezz-feleleket lefolytatni Se Joo előtt, így egész végig a földet bámultam.

- Ez nem egy kis baleset! – mondta még mindig ledöbbenve Ji Heon és csípőre tette a kezét, hogy a frusztráltságát valahogyan levezesse.

- Ha Na, mi történt? – kérdezte Min Jun is megdöbbenve, de csak megráztam a fejem és rámosolyogtam a cipőmre.

Szerencsémre a próbára éppen hogy beestem, így senkinek sem volt ideje Nem Gilon kívül rákérdezni arra, hogy mitől nézek ki úgy, ahogy. Neki röviden be is számoltam, hogy Jung Heenek köszönhetem a karmolásokat, amik még mindig sötét rózsaszínben játszottak az arcomon, illetve a felrepedt sebet az alsó ajkamon is. A pólóm ujja hosszabb volt, így nem láthatta, hogy még a karomon is akad egy-egy kisebb köröm nyom. Kellett annak a libának olyan undorító, hosszú műköröm! Bezzeg rajta nem látszott meg a verekedésünk, mivel az én körmeim rövidek és ápoltak voltak a fotózás óta! De elégtétellel láttam korábban, hogy a járomcsontján azért picit be van dagadva az arca.

- Rendben – kezdett bele a rendező ismét kis nyugalmat erőltetve magára pár másodpercnyi szünet után. -, semmi gond. A forgatásig még van egy kis időnk, addig szedd magad ráncba, és valahogy tüntesd el ezeket a sebeket az arcodról!

- Értettem!

- Tegyél meg bármit érte! – Hatalmasra nyílt szemekkel nézett, amivel rám hozta a frászt. – Az én szépségem nem nézhet így ki a videó klipben!

- Igyekszem! – hajtottam enyhén fejet és örültem, hogy ennyivel megúsztam a dolgot, és nem is kezdett el faggatózni. Illetve, hogy nem dobott ki és cserélt le másra, amint meglátta, hogy kicsit megsérültem…

- Szóval Yoon Ha Na fogja majd játszani a klipben a főszereplő lányt, aki elcsavarja a fiúk fejét – lett ismét hangosabb a férfi, mikor mindenkihez intézte szavait, így csak odasompolyogtam a srácok mellé, Min Soo oldalára. – Kérlek, hogy segítsétek a munkájukat a továbbiakban! Viszont először is, néhány dolgot kellene változtatni a koreográfián, Ji Min, mert ahogy elnéztem, nem igazán nyerte el a tetszésemet.

Ezután Ji Heon nekiállt magyarázni Ji Minnek, aki nem hogy ideges lett volna, hogy még így az utolsó pillanatokban változtatásokat akar eszközölni a rendező, csak mosolygott és úgy tűnt, feltüzelte a kihívás és az új feladat.

Míg folytatódott a két felnőtt között a megbeszélés, és míg Ji Heon kifejtette a gondolatait, addig én végig a földet bámultam és kerültem mindenkinek a tekintetét. A fiúkét egyértelmű volt, hogy miért, mivel nem akartam, hogy még jobban nekiálljanak kérdezősködni a történtekről, aminek köszönhettem a sérüléseimet; az összes többi táncosét pedig azért, mert nem akartam látni a szemükben a csalódottságot, lenézést és dühöt. Őszinte leszek, ebben a pillanatban nem éreztem magam alkalmasnak a feladatra, és még Se Rinek is átadtam volna a szerepet, ha ezzel könnyíthetek az egész helyzeten.

Talán negyed órába telt, mire Ji Min kikalkulálta, hogy miket kellene változtatni, és ezt hogyan tudja végrehajtani. Ahogy elkezdte változtatni a koreográfiát, miközben nekiálltunk táncolni, kezdtem megérteni, hogy mit is szeretne elérni.

Tulajdonképpen Ji Heonnak az volt az alapvető problémája, hogy a párok mindig azonosak, de a klipben azt szeretné elérni, hogy a főszereplő lány, az az én, mindig más-más fiúval táncoljon, ehhez pedig olyan lépésekre volt szükség, mikor történik egy párváltás. Így lassan, de biztosan Ji Min beiktatott olyan lépéseket, amivel már nem csak Nam Gil lett a partnerem, hanem ismeretlen srácok is. És kezdtem aggódni, hogy mikor kapok olyan fiút, akinek még csak a szemébe sem tudok nézni azután, ami történt közöttünk. Féltem, hogy mi lesz akkor, ha Se Joo keze simul a derekamra, ha az ő kezét kell fognom, és az ő szemébe kell fúrnom a tekintetem tánc közben.

- Ez így nagyszerű! – szakította félbe a próbát Ji Heon hangja. – A felvételek alatt nagyjából ezt kell majd mindig táncolnotok végtelen körben ismételve, míg a jelenetek elkészülnek. És ha már így megy a tánc, akkor nézzük ezeket a jeleneteket! Először is, Ha Na, gyere ide!

Elengedtem egy magas, szőke srác kezét, és remegő gyomorral sétáltam oda a rendezőhöz, hogy megtudjam, mit szeretne. Mert ez a főszerep egyenesen ahhoz vezetett, hogy mindenki engem bámult, mindenki azt figyelte, hogy mit csinálok és ettől kezdtem igencsak ideges lenni. Rég éreztem utoljára lámpalázat, de ez kifejezetten arra hajazott. Az izzadó tenyerem, a hevesen dobogó szívem és a reszkető kezeim nem éppen kellemes érzéssel töltöttek el.

De igazság szerint még csak el sem jutottam a rendezőhöz.

Ugyanis félúton megbotlottam valamiben és elterültem a földön, jól beverve a térdem és éppen csak sikerült magam elé kapnom a kezem, hogy ne üssem meg magam ennél jobban. Lihegve és értetlenül álltam a helyzet előtt, mivel nem terveztem ilyen közeli kapcsolatba kerülni a padlóval. Nagyon szép, világos- és sötétbarna erek futották be a laminált padlót, de ez messziről is igen csodásnak látszott, nem kellett volna öt centiről is szemügyre vennem…

De ami a legrosszabb volt, hogy a legtöbben nem hogy elszörnyedtek volna azon, hogy mi történt és segítettek volna, hanem egyenesen próbálták visszafojtani a nevetésüket. Egy remegős sóhajt vettem, hogy visszatartsam a kikívánkozó könnyeket. Oké, nem a világ vége volt, de akkor is annyira megalázónak és égőnek éreztem ezt az egészet. Nem beszélve arról, hogy még mindig elég instabil lelki állapotban voltam, így pedig csak még mélyebben érintett.

- Jaj, jól vagy? – ahogy meghallottam a hangját, a könnyeim egyből felszáradtak és olyan mérhetetlen harag lett úrrá rajtam, hogy már nem a félelemtől remegtem. – Nem figyeltem, hova teszem a lábam…

Egy dolog ezzel tisztázódott, méghozzá, hogy nem én vagyok ennyire szerencsétlen, hogy még az egyenes talajon sem bírok esés nélkül végigsétálni. Jung Hee kárörömmel teli hangjától a falra másztam, és a következő pillanatban azon kaptam magam, hogy már két lábon állok és olyan pillantással meredek a lányra, amitől bárkinek inába szállt volna a bátorsága. De ő továbbra is csak vigyorgott, ugyanis biztonságban érezte magát Ji Min és Ji Heon környezetében.

Tudtam, hogy igaza is van. Jung Hee jól intézte a dolgokat, mert sem a rendező, sem pedig a boszorkány nem látta a történteket, mivel pont az egyik oszlop takarta a két felnőtt elől, így egyikük sem szólt egy szót sem. Bár Ji Min akkor sem szidta volna meg Jung Heet, ha éppenséggel egy késsel vágta volna el a torkom „véletlenül”. De abban száz százalékig biztos voltam, ha egy ujjal is hozzáérek a lányhoz, akkor hirtelen felszáll a köd a szeméről és nem hagyja szó nélkül az esetet.

Így csak belevájtam a körmeim a tenyerembe, ahogy ökölbe szorítottam az ujjaim, és igyekeztem a légzésemmel megnyugtatni magam.

Jung Heenek viszont nyilvánvalóan nem állt szándékában itt befejezni, mivel közelebb lépett hozzám és megveregette a vállam együtt érzőnek szánt hangon.

- Csak óvatosan, már egy figyelmeztetésed van – mondta úgy, hogy mindenki tisztán hallja körülöttünk. -, senki nem akarja, hogy esetleg még kapj kettőt és kirúgjanak! Hiszen ki pótolna így a klipben?

Elakadt a lélegzetem és hitetlenkedve bámultam a szemeibe, amik rosszindulattal telve néztek vissza rám. Ugyanis nem elég, hogy mindenkinek elárulta ezzel, hogy kaptam egy figyelmeztetést, de még mintha fenyegetett is volna! Mintha az lett volna a célja, hogy minél többször veszítsem el az önuralmam és keverjem magam bajba. De hisz még ha tényleg igaza is lenne, és valahogy a következő napokban összeszednék még két figyelmeztetést, kirúgnának az ügynökségtől és a klipből is, akkor sem kapná meg ő a helyemet. Ji Heon akkor sem adná neki a főszerepet, értem is csak azért állt ki ennyire, mert a vezérigazgató lánya vagyok, se többért, se kevesebbért.

De mindez csak az agyam egy hátsó zugában játszódott le, mert a következő pillanatban lecsökkentettem azt a kis távolságot köztem és Jung Hee között. Nem tudom, hogy mit akartam - megütni, végre úgy igazából; kikaparni azokat a gonosz szemeket vagy belemarkolni abba a szőke loboncába és megkopasztani, mint egy falusi tyúkot -, de nem is tudtam meg.

A karomra fonódó kéz állított meg, ami egyszerre öntött el melegséggel és rázott ki tőle a hideg. Az a kéz, ami minden egyes alkalommal eddig megvédett attól, hogy valami hülyeségbe vessem bele magam. Az a kéz, aminek ma reggel kellett volna visszafognia, hogy ne keveredjek bele egy verekedésbe. De most itt volt, és éreztem, hogy a gyomromban szárnyra kaptak a pillangók, ahogy felfogtam, ki ér hozzám. Arról nem is beszélve, hogy az a harag, amit Jung Hee kiváltott belőlem, azonnal el is oszlott, ahogy a pillangók életre keltek.

Hátranéztem a vállam felett, azokra a fekete szemekre számítva, de szinte sokkoltak a csokoládé barna íriszek látványai. Se Joo ragadta meg a karom, és nem az, akire én gondoltam. Akaratom ellenére csalódottságot éreztem már megint, de utána egyből el is szégyelltem magam. Szégyelltem, hogy ez az érzés fogott el, mikor megláttam azt a fiút, aki egészen tegnapig még a barátom volt.

- Gyere, Ji Heon már vár! – mondta Se Joo halkan, és a tekintetével üzent, hogy jobb, ha hallgatok rá és itt befejezem ezt a kis közjátékot.

- Köszönöm – motyogtam halkan, majd bólintva követtem, miután elengedte a karom. Mindenki csendben követte végig az eseményeket, és az, hogy Se Joo közbeavatkozott, nyilván nem nyerte el egyikük tetszését sem. Lehet, hogy csak egy kis csajbunyóra számítottak, de az is lehet, hogy mivel senki sem repesett a boldogságtól, hogy egy ilyen ismeretlen senki kapott meg egy főszerepet, mint én, miközben ők már évek óta güriznek az ügynökségnél, nem lett volna ellenükre, ha kidobnak a cégtől még több verekedés miatt.

- Nincs mit.

- Kezdem érteni ezt a kis baleset dolgot - jegyezte meg Min Jun, utalva a korábbi válaszomra, hogy csak egy kis baleset miatt nézek ki így, mikor megálltam mellette.

- Csak szólj, Ha Na, ha segítségre van szükséged, mi itt vagyunk! – mondta határozottan Min Soo, de úgy, mintha éppen háborúba akarna indulni, amin elmosolyodtam.

- Értettem, közlegény! – szalutáltam egyet, majd vártam, hogy Ji Heon végre elmondja, hogy miért is volt rám szüksége.

Ezután Ji Heon elkezdte magyarázni az egyes jeleneteket, azokkal a pillanatokkal kezdve, mikor a fiúk belépnek a helyiségbe és meglátják azt a titokzatos lányt – vagyis engem.

Őszinte leszek, borzalmasan végeztem egész délután a munkámat. Csak félig tudtam koncentrálni, a gondolataim máshol jártak, amit nem tudtam megakadályozni. Nem mellesleg frusztrált az a sok bámészkodó tekintet, a látható összesúgások a hátam mögött, vagy már nem is annyira a hátam mögöttiek. Néha elkaptam egy-egy megjegyzést, hogy mennyire ügyetlen vagyok és biztos csak a családomnak köszönhetően kaptam meg ezt a szerepet. És ez nem hogy feltüzelt volna, csak még inkább dekoncentráltabbá váltam.

Így megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor Ji Heon azt mondta, hogy végeztünk mára, de nem tudtam nem észrevenni a szemében a félelmet és a kétséget a döntését illetően velem kapcsolatban. Természetesen zavart, és fájt, hogy ekkora csalódást okoztam neki, de mégis lepergett rólam ez az érzés. Ez a nap nem az én napom volt, és csak arra vágytam, hogy a szobámba mehessek és bebújhassak az ágyba végre. Fáradt voltam, rettenetesen fáradt…

- Hova-hova, Ha Na? – kérdezte igencsak önelégülten Ji Min, mikor elindultam a táncteremből kifelé, megfeledkezve mindenről és mindenkiről. Gondolatban már a párnáim között heverésztem, de ez a hang kíméletlenül visszarángatott a valóságba.

- Tessék? – fordultam felé egy nagy sóhajjal és némi értetlenséggel a hangomban. Ahogy pedig megláttam azt a kaján mosolyt, tudtam, hogy valami rossz fog történni. Mégpedig velem.

- Míg a próbák zajlanak, addig te és Shin úr takarítjátok a termet minden este. Elfelejtetted? - kérdezte keresztbe font karokkal, mire a kezdeti értetlenségem felháborodásba csapott át. Azt hiszi, hogy úgy kezelhet, mint egy takarítónőt?! Az agyamat egyből elborította a düh és a nyelvem hegyére gyűltek a szavak, amikért biztos nem járt volna köszönet, de a következő mondata belém fojtotta a szót. – Úgy látszik, valaki hercegnőnek képzeli magát, hogy majd helyette megcsinálják. De akkor játsszuk el a Hamupipőkét, és mostantól csak a tiéd a nemes feladat, hogy takarítsd a próbatermet!

Elnyílt szájjal néztem a nőt, aki rosszmájúan terelgette ki a többieket, akiknek felkeltette az érdeklődését a beszélgetésünk és láthatóan lassan szedték össze magukat, hogy elinduljanak.

- Tanárnő, ez nem szükséges – lépett mellém Shin meglepetésemre -, szívesen segítek Ha Nanak!

Nagy szemekkel néztem a magas srácra, akiből nem néztem volna ki ezt a lovagias tettet, de hálával pillantottam rá, hogy a tegnapi beszélgetésünk ellenére nem olyan nagyképű, hogy rám sózza a munkát.

- Így igaz, minél többen segítünk, annál hamarabb végzünk – értett egyet Nam Gil is, és mire feltűnt volna, már egy kisebb tömeg sorakozott fel mellettem. Kezdve a STAND UP tagjaival és folytatva az akadémiai tánccsapatommal, egy hadseregnyi ember állt mellém, amitől majdhogynem könnyek gyűltek a szemembe.

Folyton csak olyan ostoba gondolatok jutnak eszembe, hogy egyedül vagyok, nem bízhatok senkiben és hogy senki sem támogat. Mindig félek attól, mit gondolnak mások, hogy megutálnak, mert önmagamat adom, így igyekszem nem kitárulkozni és a kedvükben járni. De mióta az Akadémiára jártam, elfelejtkeztem róla, hogy ez nem igaz most már. Vannak barátaim, akikre számíthatok és mellettem állnak, bármennyire is keveredek nagy bajba. Ezt bizonyította az is, hogy minden súrlódásunk ellenére a srácok kiálltak értem, még ha ilyen apróságról is volt szó, mint a próbaterem kitakarítása.

- Ha már meg akart lógni a munka elől, akkor azt hiszem, ezt vehetjük büntetésnek – úgy csinált, mint aki elgondolkozik, hogy helyesen döntött-e, de végül enyhén rábólintott. – Tekintve a gyászos teljesítményét a mai próbán, legalább lesz egy kis ideje elgondolkozni a tettein.

- De hisz… - kezdett bele Nam Gil, de megragadtam a kezét, ezzel is hallgatásra kényszerítve, majd enyhén megráztam a fejem. A fejem, ami tűzpirosan lángolt Ji Min szavai hallatán. Túl szép lett volna, hogy igaz legyen, hogy a mai nap megúsztam annyival a kötözködését, hogy egyszer-kétszer a próba elején leszidott. Biztos tűkön ülve várta, hogy lecsaphasson rám valamivel.

De még ha rettenetesen kínosnak is találtam a szavait és igazságtalannak a büntetést, nem akartam, hogy a fiúk miattam bajba kerüljenek. Pont elég volt nekem annyi, hogy én benne vagyok Ji Min begyében, nem hívhatták ki a sorsot maguk ellen, hogy rájuk is kivetüljön az irántam érzett gyűlölete a nőnek.

- Megcsinálom – nehezemre esett kinyögni ezt az egy szót is, mert ezzel beismertem a vereséget, de nem tudtam, mi mást tehetnék még.

- De Ha Na! – kiáltott fel értetlenül Min Soo, mire csak rendeztem az arcvonásaim és rámosolyogtam.

- Köszi, srácok, de majd találkozunk a koleszben! – ezzel kicsit megtaszítottam Nam Gilt mellettem, jelezve, hogy ideje indulniuk. Nehezen és vonakodva ugyan, de szó nélkül kisétáltak a teremből. Még annyit láttam, hogy Se Joo hátranéz, amibe beleremegett a gyomrom, de nem szólt egy szót sem.

- Akkor láss munkához! – adta ki az utasítást Ji Min elégtétellel a hangjában, mikor már csak ketten voltunk a helyiségben, majd ő is magamra hagyott.

Én pedig sóhajtva vettem tudomásul, hogy most egy órányi kemény munka vár rám, mielőtt bebújhatnék az ágyamba…

***

Másnap, azaz csütörtökön volt az egyetlen szabad reggelem, mikor tovább aludhattam, mint a többi napon, mivel csak tíztől kellett kínai nyelvórára mennem. De persze, hogy nem aludhattam ki magam. Áh, úgy túl könnyű lett volna! Reggel felkeltem, hogy azt a tömérdek japán házit, amit kaptam a múlt alkalommal, megcsináljam a pénteki órára. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy kínszenvedés volt az egész! Ez a japán annyira nem ment nekem, borzalom!

Arról nem is beszélve, hogy tegnap este sem tudtam rendesen aludni, mivel végre beszámoltam mindenről Ki Youngnak, és így hajnalban tudtunk csak lefeküdni, mikor elsírtam a bánatomat a lánynak. Sajnos nem tudott sok tanáccsal ellátni, de igyekezett megvigasztalni, ami nagyon jólesett. Már azzal is megkönnyebbültem, hogy elmondhattam valakinek mindent, de megértésre nem igazán számítottam. Végül is mindent én okoztam… Rájöttem, hogy csak magamnak köszönhettem azt, hogy ebben a helyzetben találtam magam. Ha nem vagyok olyan ostoba, hogy úgy kezdek bele Se Jooval egy kapcsolatba, hogy közben nyilvánvalóan valami összeköt Kyu Hyunnal, akkor mindez nem történt volna meg. Előbb tisztáznom kellett volna mindent magamban, mielőtt ilyen döntéseket hozok.

De Ki Youngtól mégis megértést kaptam. Együtt érzett velem, mert mindennek ellenére, tudta, hogy Se Joo is mennyire fontos nekem, és az, hogy elveszítettem, nyilvánvalóan borzasztóan fájt. Az egyetlen dolog, ami hátra volt, legalábbis Ki Young szerint, hogy most el kell gondolkoznom Kyu Hyunról és a vele kapcsolatos érzelmeimről. Nem mintha én ezzel nem lettem volna tisztában…

Szóval kovácsoltunk a lánnyal egy tervet arra vonatkozóan, hogy is jöhetnék rá arra, milyen érzések fűznek a fiúhoz. Az első pont egyértelműen az volt, hogy meg kell várnom, míg hazautazik, hiszen addig látatlanban felesleges bármin is törnöm a fejem. Aztán valahogy ki kellene békülnünk. Ki Young úgy vélte, hogy ez egy kritikus pont lehet, mivel ha Kyu Hyun is erős hajlandóságot mutat erre, akkor azt vehetem egy jelnek, hogy ő sem közömbös az irányomba. Ebben meglehetősen kételkedtem, de nem osztottam meg ezeket az érzéseket a lánnyal. Végül valamiféle randit kellene kicsikarni, vagy legalább kettesben kellene lennünk, hogy legyen esélyünk arra, hogy „bármi is történjen” (ez idézet Ki Youngtól, én nem mondanék ilyet!).

Végül pedig itt kifulladtunk, körülbelül negyed kettő körül, mivel innen már csak rajtam múlt minden. Nekem kellett a kezembe vennem a dolgokat, hogy eredménye is legyen. Akármi is legyen az…

A tegnap esti eseményeket átpörgetve az agyamon, félbehagytam a japán házim csinálását, de megdorgálva magam, folytattam tovább. Belül sírtam, hogy ilyennel kell már megint foglalkoznom a középiskola után, de sajnos elengedhetetlen volt. Így azzal vigasztaltam magam, hogy ha Japánba kell utaznom turnéra (igen, kissé elrugaszkodtam a valóságtól), akkor érteni fogom a rajongóimat és tudok majd velük beszélgetni.

A kínai viszont meglepően kellemesen telt és végre úgy éreztem egy nyelvórán, hogy nem vagyok totálisan béna hozzá. Még a tanár is megdicsért, hogy olyan szépen olvastam fel az egyik szöveget, ami hihetetlenül jólesett a gyötrelmes teljesítményeim után a többi órán.

A táncpróbán ezúttal sem remekeltem, de egy fokkal talán jobb voltam, mint tegnap. Az sem segített túl sokat, hogy a többiektől egyfolytában gúnyos és lenéző pillantásokat kaptam, amitől még inkább összezavarodtam. Az egyik srác még hangosan ki is akadt rám, hogy nem bírok megjegyezni öt lépést és mindig rálépek a lábára. Holott semmit sem csináltam rosszul, de mindig kaptam egy aprócska lökést a hátamba egy ponton, mire elveszítettem az egyensúlyom és így tényleg ráléptem a srác lábára. Mikor pedig körbenéztem, láttam, hogy Chae Ah, Jung Hee barátnője, alig bírja visszatartani a nevetését.

Mondanom sem kell, hogy a terem takarítása ismét rám várt, de Ji Min ezúttal nem büntetett meg azzal, hogy egyedül kell az egészet csinálnom. Így a srácokkal együtt alig fél óra alatt végeztünk, bár az, hogy nyolcan próbáltunk két felmosóval bravúrkodni, inkább csak hátráltatta a munkát. De mégis élveztem minden egyes percét, mert nevetéssel telt az egész este, amit igyekeztem kiélvezni, mert nem felejtkeztem el arról, hogy a mai napra akadt még egy „csodás” programom.

- Sajnos nem lehet – ráztam meg a fejem a világ összes fájdalmával, már a kolesz nappalijában, egy jóleső zuhany után.

- Hisz ez egy remek film, csak nem akarsz minket lecserélni valakire ma este?! – nézett rám Min Soo csalódottan egy párnán ülve, a kanapé előtt. Mint kiderült a csütörtök volt a koleszben a srácok számára a kikapcsolódás estéje – nagylelkűen megfelejtkeztem arról, hogy kedden este is eléggé kikapcsolódtak. De tény, hogy ez másfajta kikapcsolódás volt, mivel minden héten leülnek a tévé elé és megnéznek egy filmet. Ugyan nem mindig van jelen mindenki, de aki ráér, az mindenképpen csatlakozik a társasághoz. Így esett, hogy most vagy tízen üldögéltek és heverésztek mindenfelé a nappaliban. A STAND UP tagjai, Nam Gil, Shin, Hyun Woo, Yul, Baek Ho és Ki Young is elhelyezkedett már kényelmesen a tévé előtt. Azokról nem is beszélve, akiket szintén érdekelt a film, és letelepedtek melléjük.

- Ami azt illeti, de – húztam el a számat. A szemem sarkából láttam, hogy Se Joo felém kapja a fejét, de aztán mintha csak rájött volna, mit csinál, ismét a telefonját kezdte el bámulni. Rosszul esett, hogy így viselkedünk egymással – mintha nem történt volna semmi sem közöttünk -, de túl gyáva voltam ahhoz, hogy bármit is tegyek ez ügyben. És őszintén szólva, fogalmam sem volt arról, hogy hogyan is kellene viselkednünk egy szakítás után… Soha nem volt még barátom és soha nem is szakítottam senkivel sem, de azt tudtam, hogy nem nézhettük egymást levegőnek sokáig. Főleg, hogy napi szinten kapcsolatban vagyunk. De ez egy olyan probléma, amivel nem volt jelenleg erőm foglalkozni, mivel más várt rám, amivel meg kell küzdenem.

- Ki merészel ellopni tőlünk ma estére? – tette fel a kérdést Shin, mint akit vérig sért a tény, hogy valaki miatt kénytelen vagyok lemondani a ma esti élvezetekről.

- Go Jin… - mondtam kelletlenül és fintorogva.

- Mi akar tőled az ügyintéző? – értetlenkedett Min Jun is most már.

- Akadt egy kis összetűzésünk korábban, ami miatt büntetőfeladatot szabott ki - magyaráztam a történteket, bár nem voltam hajlandó belemenni a részletekbe. Még csak az hiányzik, hogy összehozzanak Jae Wannal is!

- Miféle összetűzés? – ez a kérdés már Se Jootól jött, mire idegesen néztem rá és egy pillanatra elakadt a szavam, ahogy a barna szemekbe néztem. Nem beszéltem neki erről a büntetésről korábban, nem akartam, hogy féltékeny legyen még egy plusz srácra Kyu Hyun mellett. Korábban elmeséltem mindenkinek, hogy Jung Hee miatt kaptam az első figyelmeztetésem, és felmerült bennem, hogy megpróbálom erre rákenni a büntető feladatot is, de nem akartam hazudni…Végül Ki Young mentett meg a választól.

- Nem nyolcra kell Go Jinhez menned? – nézett rám sokatmondóan a lány, mire hálásan pillantottam felé, miután ránéztem a falra szerelt órára, ahol csupán tizenkét perc volt nyolcig.

- De!

- Kezdem szégyellni magam, Ha Na, alig pár napja vagy itt és már kaptál egy figyelmeztetést egy büntetéssel megspékelve! – csóválta a fejét lemondóan Shin, mire éreztem, hogy rózsaszín lesz az arcom. – Le vagyok maradva hozzád képest!

A dorgáló szavai ellenére az egészet poénként kezelte a fiú, még kacsintott is egyet rám, jelezve ezt, mire az előbbi rossz érzéseim semmivé váltak. Elnevettem magam és egy kisebb kő esett le a szívemről.

- Ha annyira büntetést szeretnél, akkor holnap takaríthatnád te a próbatermet – ajánlottam fel szívélyesen, mire csak elborzadva meredt rám.

- Azért ennyire nem kell túlzásba esni! – intett le egy féloldalas mosollyal a száján.

- Akkor nem nézed velünk A kaptárt? – nézett felém csalódottan Hyun Woo is.

Vágyakozva néztem a tévére, mivel az egyik kedvenc filmsorozatomról volt szó, és ezerszer jobban megnéztem volna ezt a filmet a barátaimmal, minthogy egy bunkó, irányításmániás őrültnek ugráljak. De erre nem volt lehetőségem.

- Le kell mondanom a zombigyilkolás nyújtotta örömökről – sóhajtottam megadva magam az elkerülhetetlennek.

- Mindig szomorúsággal tölt el, ha valaki ezt mondja… - túrt bele a hajába, játszva a frusztráltat Shin, én meg felröhögtem.

- Talán ilyen gyakran mondják ezt neked?

- Egyszer is épp elég fájdalmas hallani – nézett rám mosolyogva, majd végül észbe kaptam, hogy tényleg ideje mennem, mert ha késni fogok attól az idiótától, akkor tuti, hogy még súlyosbítani fog az amúgy is szörnyű büntetésemen.

Így elköszöntem a többiektől, és megindultam a cég épületébe, hogy találkozzam magával az ördöggel. Az ördög pedig a harmincharmadik emeleten lakott egy igencsak fényűző irodában, ahonnan kényelmesen tudja sanyargatni az embereket. A titkárnője engedett be hozzá, miután lekommunikáltam, hogy ki is vagyok és mit akarok Go Jintől.

- Késtél – üdvözölt kedvesen a férfi, aki a sötét, mahagóni asztala mögött üldögélt, és fel sem pillantott a papírokból, mikor beléptem. Ránéztem az egyedüli órára a helyiségben, amin három perccel múlt nyolc.

- Feltartott a titkárnője – mondtam nyersen, és mikor ránéztem, tudtam, hogy nem egészséges, ha még jobban feldühítem és nehéz helyzetbe sodrom magam. Így megfogadtam, hogy igyekszem visszanyelni a csípős válaszaim és csak arra gondoltam, hogy sem Sung Chant, sem pedig apát nem akarom még több kellemetlenségnek kitenni.

- Ülj le, míg ezt befejezem! – utasított a férfi, én pedig leültem az egyik bőr fotelbe, ami valószínűleg a tárgyaló partnereknek volt fenntartva. Így akadt egy kis időm körülnézni a helyiségben, ami akár egy vezérigazgatóhoz is illett volna.

Nem volt annyira nagy iroda, mint apáé, de itt sem panaszkodhatott az ember arra, hogy nem fér el eléggé. A kétszárnyú ajtótól balra voltak a kanapék és fotelek, amik egy üveg kávézó asztalt vettek körbe. A sarokban egy nagy, virág nélküli, tipikusan igénytelen növény árválkodott, ami egy kis életet volt hívatott vinni ebbe a rideg helybe. Go Jin íróasztala egyből az ajtókkal szemben helyezkedett el, mögötte pedig egy hatalmas és monumentális szekrény terpeszkedett. Egy csomó kupa és díj állt az üvegvitrinben, ezzel is csak azt akarta üzenni a férfi, hogy nem akárkivel van dolga annak, aki belép ide. Aztán valami olyat szúrtam ki, ami igencsak érdekelni kezdett. Egy kép állt az asztal jobb oldalán, nekem háttal. Kíváncsi voltam, hogy egy ilyen rideg és kegyetlen embernek milyen lehet a családja, mert kilencvenkilenc százalékig biztos voltam benne, hogy őket ábrázolja a fotó. Habár azt sem tartottam teljesen lehetetlennek, hogy csak a tacskójáról van egy képe…

Amint végeztem az iroda berendezésének teljes körű felmérésével, a férfit kezdtem el bámulni. Go Jin nem volt csúnya, ha úgy vesszük. Magas, izmos és sportos alkat - keménykötésű volt. Ha azok a hideg szemek nem néztek az emberre, még azt is feltételezhette volna, hogy egész rendes és normális. Csak hogy mindig ránéznek az emberre azok a sötét íriszek, hogy felmérjék, hogy megsaccolják mennyit is ér a másik fél, hogy mire tudja felhasználni. Mert ő ilyen. Felméri az emberek értékét és az alapján bánik velük, hogyan hajthatná a saját malmára a vizet.

Ezért kellett apának és Sung Channak vigyáznia vele, mert megvoltak a saját kis praktikái, és nem félt használni a trükkjeit, hogy megkapja, amit akar.

- Mi Rae! – kiáltott fel hirtelen a férfi, mire összerezzentem, de próbáltam annak álcázni a mozdulatot, hogy éppen pozíciót váltok a fotelben. A titkárnő besietett a szobába, majd enyhén meghajolt. – Ezeket a papírokat küldje el a Hyunsung titkárságára, ezeket meg küldje fel a vezérigazgatónak!

Átnyújtott egy kisebb köteg papírt, meg néhány borítékot, végül felállt és magára öltötte a zakóját. Én fel sem fogtam igazán, hogy mi történik, mert csak a Hyunsung körül jártak a gondolataim. Az az a cég, ahova Kyu Hyun fog majd menni dolgozni. A családi vállalkozás, ami már most is elszólította az ügynökségtől és Busanba kellett miatta utaznia. Nem tetszett ez a szó: Hyunsung. Olyasvalakit akart tőlem elvenni, akit nem akartam elveszíteni…

- Mi lesz már?! Megmozdulsz végre? – észre sem vettem, de Go Jin már felettem állt és elégedetlenül nézett rám. Egyből felpattantam és szó nélkül követtem ki őt az irodából.

- Mára végeztem, Mi Rae. Intézze el, amit kértem, aztán menjen haza!

Na persze, kérte…

- Izgulsz, hogy mit találtam ki számodra? – érdeklődött a férfi egy gúnyos mosollyal a szája szegletében.

- Hova megyünk? – kérdeztem inkább, ahelyett, hogy elismertem volna, igenis érdekel, mi az, ami szerinte megfelelő büntetőfeladat számomra. De persze még csak válaszra sem méltatott, hanem a lift előtt megállt.

Mikor megérkezett a felvonó, akkor beszálltunk és megnyomta a tizenhetes szintet. Az alsóbb szinteken köztudottan a forgatási helyszínek, stúdiók és raktárak voltak. Go Jin úgy állt mellettem, mintha nem is ismerne, és üdvözölte azokat, akik beszálltak mellénk, majd jól elcseverészett velük. Végül a kívánt szinten kiszálltunk és a folyosón követtem továbbra is, egyre inkább a torkomban dobogó szívemmel, hogy milyen ötlete támadt a kínzásomra.

- Ezen az emeleten számos, használaton kívüli helyiség található, elég ritkán dolgozunk itt, mivel egy stúdiót leszámítva, csak raktár van itt – figyelmeztetett a férfi, miközben a zakója zsebében kezdett el turkálni és egy kulcscsomót halászott elő belőle. A karikán keresni kezdett egy bizonyos kulcsot, majd megállt egy elég leharcolt ajtó előtt. – Forgatási kellékek, jelmezek, elektronikai felszerelések, egyenruhák - megtalálta a megfelelő kulcsot, és a zárba helyezte, elforgatta. Lenyomta a kilincset és benyitott. – és lemezek.

Ellépett az útból, így lehetőségem nyílt bepillantani a helyiségbe, de egyből köhögő rohamot kaptam, ahogy egy nagy adag port beszippantottam. Mikor végre abbamaradt a köhögésem, akkor a férfi felkattintotta a lámpát, és amit láttam, attól elállt a lélegzetem.

Ugyanis kis szoba volt, de annál inkább zsúfolt és poros. Mindenhol lemezek hevertek szerteszét, főként bakelitlemezek, de a modern CD-k is nagy számban voltak jelen. Egy csomó szekrény állt a fal mellett, majd bizonyos távolságokra egymástól, betöltve az egész teret. A polcokon össze-vissza, eldőlve álltak a hanglemezek, és ha ez nem lett volna elég, akkor vagy egy fél tucat karton doboz állt még a sarokban, amikben feltehetően ugyanúgy lemezek voltak.

- Tetszik, ugye? – kérdezte Go Jin, láthatóan nagy örömmel töltötte el, hogy leesett az állam a látványtól. – Reméltem, mert ma este itt fogod tölteni az idődet.

- Itt? – nem tetszett, hogy kihallani a hangomból a rémületet. Nem voltam finnyás, nehogy azt higgyétek, de azért már körvonalazódott bennem, hogy mit is várt tőlem a férfi.

- Igen, itt – bólintott. – Mint látod, elég nagy káosz van, mivel már évek óta nem foglalkozott senki sem a helyiség karbantartásával. A te feladatod pedig a következő lenne: kitakarítani az egész szobát úgy, hogy csillogjon-villogjon és akár enni lehessen a padlóról. Illetve a lemezeket idő szerint sorba rakni a szekrényeken. Külön a bakelitlemezeket és külön a CD-ket. Érthető?

- De hát mivel takarítsak?! – emeltem fel a kezeim kissé elkeseredve.

- Ez a takarítószertáré – átadott egy kisebb kulcsot és a hárommal odébb lévő ajtóra mutatott. -, ott mindent megtalálsz, amire szükséged lehet.

- De…

- Még ma legyél kész vele! – csak kapkodtam a fejem a takarítószertár, az ősöreg raktár és Go Jin között. – Holnap reggel ellenőrzöm.

- Ma?! De hisz ez rengeteg munka!

- Akkor hosszú éjszakád lesz – mutatott rá a tényre, mire kezdett felmenni bennem a pumpa. Akármennyire is gondoltam a bátyámra és az apámra, hogy miattuk megéri ezt elviselni, azért mégiscsak kezdtem kiborulni, ahogy egy lehetetlennek tűnő feladat elé állított Go Jin. – És ne merj senkit sem segítségül hívni, különben nem elég, hogy újrakezded az egész munkát, de újabb büntetés jár érte! Ha pedig azt kérdeznéd, hogy honnan fogom tudni, hogy egyedül csinálod-e a feladatot, csak nézz fel!

Követtem a tekintetét, ami egy fenti sarokban elhelyezett kamerára esett. Az ajkamba haraptam és még az sem érdekelt, hogy valószínűleg sikeresen megnyílt a sebem, úgy próbáltam magam visszafogni.

- Ne aggódj, elég kihalt az emelet, így nem fog senki sem zavarni! Hát akkor jó munkát!

Adta ki az utam a férfi, és egy intéssel visszament a lifthez, majd eltűnt az emeletről, teljesen magamra hagyva ezzel. Erősen gondolkoztam, hogy utána vetem magam és elküldöm melegebb éghajlatokra, vagy esetleg örökre bezárom ebbe a szobába, mivel véleménye szerint elég kihalt ez az emelet… De ahogy a liftről a szobára esett a pillantásom, minden dühöm elszállt és csak kétségbeesés maradt a helyében. Ez nem egy olyan büntetőfeladat volt, amit pár óra alatt meg lehet csinálni! A pánik kerülgetett, de aztán pár mély lélegzettel lenyugtattam magam, mert tudtam, hogy semmit sem oldok meg azzal, ha tovább szidom Go Jint illetve ha tovább aggodalmaskodom. Így szinte csikorogtak a fogaskerekek az eszeveszett sebességtől, ahogy törtem a fejem, mivel is állok szemben. Nézzük csak szép sorban:

1. Ki kell takarítanom egy olyan helyet, ahol mindent legalább öt centis porréteg fed. Emellett a szoba már láthatóan évek óta használaton kívül volt, akárcsak a többi az emeleten, így csak reménykedhetek abban, hogy a legrosszabb dolog, amire bukkanni fogok az csak egy óriás porcica, nem egy élő és fickándozó egér, vagy netalántán egy csótány… Fúj!

2. Itt vagy egy millió lemez és CD hevert, amit évszám szerint sorba rakni, nem kis munka lesz, ha nem az örökkévalóságig fog tartani.

3. Ha nem sikerül holnap reggelre ezt elvégeznem, akkor az a szemét mindent újra csináltat velem, pluszban pedig még egy büntetést hozok a fejemre.

4. Senki nem segíthet a feladatban, mert az a bunkó egy kamerán ellenőrzi, hogy egyedül végeztem-e el a munkát vagy sem.

Ahogy végigvettem a szabályokat és a feladatomat, a megoldás egyértelművé vált: azonnal irány a munka!

De ezt könnyebb volt mondani, mint megtenni. Először egy stratégiát kellett felállítanom, hogy is kezdjek neki. Végül arra jutottam, hogy a legcélszerűbb elsőnek a takarítással kezdeni, hogy a pakolás során ne legyen megint minden ismét csupa kosz és por.

Így elkezdtem a dobozokat kipakolni a helyiségből a folyosóra, a szekrényeken lévő lemezekkel együtt. Ahogy a szoba lassan ürülni kezdett, úgy töltöttem meg a folyosót egyre több holmival. A cipeléstől és a hajolgatástól egyre jobban fájt a hátam, és akadtak olyan dobozok is, amikkel igen meg kellett küzdenem, hogy kivigyem őket a többihez. Mikor pedig úgy véltem, hogy végeztem, leültem melléjük és lihegve pihentem egy kicsit.

Szerencsére nem találtam semmi olyat, amitől szégyenszemre sikítoztam volna, habár néha rám jött a frász egy-egy magától eldőlt hanglemeztől, és az égő fénye is nagy ritkán megremegett, amitől egyből kirohantam a szobából. Végignéztem magamon, és egyáltalán nem tetszett a látvány, amit nyújtottam. Tiszta por voltam, és a hajamra nem is mertem gondolni, mert korábban rám esett egy kisebb köteg lemez, amitől sejtettem, hogy most úgy néztem ki, mint egy ősz öregasszony.

Aztán nekiláttam a takarításnak, mikor eleget pihentem. A takarítószertárban minden volt, amire csak szükségem lehetett, sajnos nem tudtam erre fogni, hogy miért nem voltam képes megcsinálni Go Jin feladatát… De a takarításhoz képest a pakolás kész élmény volt. Olyan vastag volt a porréteg, hogy ha ötször nem kellett mindent áttörölni, akkor egyszer sem!

Tizenegy múlt, mikor a felmosót beleraktam a vödörbe, és csípőre tett kézzel élveztem a munkám gyümölcsét. A szoba tiszta volt, csak a visszapakolás időrendi sorrendben maradt hátra, ami tudtam, hogy nem lesz könnyű munka. A takarítás még egész jó volt, azon kívül, hogy nehéz és fárasztó. De éberen tartott és elfelejtkeztem arról, hogy mennyi is az idő és milyen fáradt vagyok. De mikor ráébredtem, hogy még mennyi munka vár rám, méghozzá az unalmasabb fajtából, akkor hirtelen nagyon elnyűttnek éreztem magam.

De csak tíz perc pihit engedtem meg magamnak, utána nekiálltam a rendezgetésnek. A szekrényeken már volt egy adott számozás, és ahhoz igazodtam a pakolás során, miközben a lemezeket a kívánt helyre tettem. Viszont találtam egy gramofont korábban, amit megtakarítottam és arra gondoltam, hogy kipróbálom, ha már lehetőségem adódott rá. Bevittem a szobába és egy tetszőlegesen választott lemezt ráraktam, majd a lejátszótűt óvatosan a lemez szélére helyeztem. Elindítottam, és egy ideig nem történt semmi, csak forgott körbe-körbe a lemez, miközben recsegett a gép, majd megszólalt. Hihetetlen volt, mintha közvetlenül mellettem szólalt volna meg a nő és a zenekar, mintha a szaxofon és nagybőgő itt lettek volna a helyiségben. Meg sem közelítette a hatását mondjuk egy hangszóró által kiadott hang.

Így a dalokat dúdolva folytattam most már a munkát, ami így sokkal jobb hangulatban telt, mint azelőtt, még ha gyorsabban nem is.

- Úgy látom, jól szórakozol.

A hangra felsikkantottam és majdnem leejtettem a kezemben lévő CD-t, majd megperdültem a tengelyem körül és három ádáz szempárral találtam magam szemben…