Orvosi segítség
A szerelmi életem az utóbbi
napokban fenekestül felfordult: az a fiú, akit évekig szerettem és azt hittem,
hogy még mindig szeretem, elhagyott, mert úgy gondolta, hogy nincs közös
jövőnk, mivel valaki másé már a szívem. Méghozzá az egyik barátjáé. Ebben pedig
az volt a szomorú, hogy félig igazat is adtam neki, mivel tényleg nem égett a
szívemben már az a láng, mint tíz évvel ezelőtt. Kialudt úgy, hogy észre sem
vettem, csak akkor, mikor már túl késő volt és ezzel túl sok fájdalmat okoztam
egy olyan személynek, aki még mindig fontos volt számomra, még ha nem is olyan
értelemben, mint ahogy remélte volna.
De hogy másban is igaza volt-e
ennek a fiúnak? Hát azt nem tudtam megmondani. Ugyanis az a barát, akit
emlegetett, hogy elrabolta a szívem, számomra kész rejtély volt. Akárcsak az
iránta táplált érzéseim. Nem tudtam, mit rejt a szívem, nem tudtam, hogy a nagy
út végén meglelem-e azt az oázist, amire vágyok, vagy csak egy délibábot
kergetek és a halál vár rám a forró és kegyetlen sivatagban. Tehetetlen voltam,
nem ismertem saját magam, nem ismertem a saját érzéseim, és nem akartam még
egyszer ugyanazt a hibát elkövetni. Nem akartam felelőtlenül fejest ugrani az
ismeretlenbe, nem akartam még valakit megbántani.
Ez a két fiú is elég volt ahhoz,
hogy felborítsák az életem, így is túl bonyolult volt minden – de úgy látszik,
ez nem volt elég. Ugyanis kellett még egy harmadik személy is, csak hogy igazán
fergeteges legyen a buli!
Tudtam, hogy el kellene húzódnom
a finom, puha ujjaktól. Tudtam, hogy el kellene fordítanom a tekintetem azokról
a kivételesen most gyengéd szemekről. Tudtam, hogy nem szabadna semminek sem
történnie, mert nem engedhettem meg magamnak egy még komplikáltabb helyzetet,
mint amiben jelenleg vagyok. Mégis…
Mégis mozdulatlanul tűrtem, ahogy
Jae Wan meleg ujjai az alsó ajkam simítják végig. A másik keze a derekam köré
szorult, hogy biztos támaszt adjon a remegő lábaimnak, még ha ennek ő nem is
volt tudatában. Minden egyes lélegzetvételét éreztem az arcomon, az illata erős
és férfias volt, mégis volt benne mélyen elrejtve valami édes. Nem akartam ezt
érezni, nem akartam így elgyengülni mellette, nem akartam, hogy hatással legyen
rám.
Ennek ellenére olyan érzések
kerítettek hatalmukba, amiknek nem lett volna szabad. Egyszerűen lehetetlen
volt. Minden idegszálammal tiltakoztam ellene, de egyre inkább ellepett, akár a
tenger, ami kérlelhetetlenül kúszik fel dagálynál a parton, beborítva és
magáévá téve mindent, ami az útjába kerül. Olyan ismerős volt számomra Jae Wan
érintése, sőt az egész lénye, ami körülölelt és elzárt az éltető oxigéntől,
aminek hatására nehezen jutottam levegőhöz. Olyan volt mintha egy egészen
újfajta deja vut élnék meg, ahol nem
is a gondolataim között felbukkanó képek és érzések okoznák a furcsa
jelenséget, hanem a testem minden egyes sejtje ismerte volna fel a fiút.
Az agyam szinte rimánkodott
azért, hogy végre megmozduljak és lökjem el tőle magam, de a testem nem reagált
rá, mintha elvágták volna a kettőt összekötő zsinórokat, mert megszakadt köztük
a kapcsolat. Édes mindegy volt számára, hogy mit üvöltözik az agyam, mert
önálló életre kelt. Az az ismerős érzés egyre csak azt sugallta, hogy nyugodjak
meg és engedjek neki. A fiú vállán nyugodó karom izmai megfeszültek, éppen,
mikor Jae Wan megszólalt.
- Ki tette ezt veled? – lehelte
halkan, és a tekintete még mindig nem eresztett. De az a transzszerű hatás, ami
a hatalmába kerített, rögtön semmivé foszlott. Úgy tűnt tova, mintha sosem
létezett volna, csupán az enyhe borzongás és csalódottság emlékeztetett rá,
hogy mit éltem át az előbb.
Biztos voltam benne, száz
százalékig biztos voltam benne.
Az előbb egy emlék derengett fel
bennem, még ha az agyam nem is volt képes felidézni, még ha egy foszlány sem
maradt meg belőle, a testem akkor is emlékezett. Igaza volt Jae Wannak, ha
eddig kételkedtem is benne, ha nem is bíztam a szavaiban, ez a pár másodperc
meggyőzött arról, hogy tényleg ismerem őt. Valahol a múltban találkoztam vele!
Ez a felismerés pedig sokkolt. Hittem
neki korábban, elhittem a szavait, miszerint ismerjük egymást és korábban
találkoztunk már. Ha hazudott volna, akkor nem tagadta volna később, vagy nem
kerülte volna el az egyre záporozó kérdéseimet sem. Egyszerűen mindenfélét
kitalálhatott volna, előállhatott volna valótlan állításokkal is, úgysem
ellenőrizhettem volna, ha egyszerűen nem emlékszem rá. De ennek mi értelme lett
volna? Szóval ezért megbíztam benne és a szavában. Mégis ledöbbentem, amikor
felfogtam, hogy tényleg igazat
beszélt. Egészen más volt hinni valamiben, és megtudni, hogy igaz.
De mégis honnan a fenéből
ismerhettem?! Ez a kérdés már azóta foglalkoztatott, hogy elejtette ezt az apróságot
ittas állapotban, de most elemi erővel lángolt fel bennem a vágy, hogy
megtudjam a válaszokat. Legszívesebben megragadtam volna Jae Wan kabátjának két
szegélyét, magamhoz rántottam volna, és addig üvöltözök vele, míg ki nem böki
az igazságot. De azt is tudtam, hogy sem az üvöltözés, sem az agresszív
viselkedés (nem mintha arra vevő lettem volna alapjáraton), sem egyéb módszerek
nem lettek volna segítségemre, hogy kiszedjem belőle azt, amire kíváncsi
voltam.
- Ha Na? – összerezzentem a
hangjára és végre láttam is azokat a csodás, barna szemeket, nem csak néztem
őket. Kis értetlenség bujkált a tekintetében és össze kellett szorítanom az
állkapcsom, hogy visszanyeljek minden kikívánkozó kérdést. Már egyszer
megmondta nekem a fiú, hogy legközelebb csak akkor hozzam fel ezt a témát, ha
már emlékszem rá, addig pedig egy szót sem fogok tudni kihúzni belőle.
- Hm? – így nem volt más
választásom, mint csendben maradni és magamban fortyogni, hogy egyrészt miért
nem emlékszem Jae Wanra, másrészt semmi esélyem arra, hogy tőle tudjam meg az igazságot.
- Minden rendben?
- Miért? – kérdeztem vissza és
még mindig olyan nagy késztetést éreztem arra, hogy addig rázzam a kabátjánál
fogva a válaszokért, míg kegyelemért nem könyörög, hogy hagyjam abba.
- Csak mert elég furán és
ijesztően nézel – felelt és oldalra billentett fejjel tanulmányozott, ami még
egész aranyosnak is volt mondható.
- Mit kérdeztél az előbb? – söpörtem
félre a megjegyzését és visszatereltem a beszélgetést az eredeti mederbe. Jae
Wan még egy ideig méregetett sötét szemeivel, de aztán úgy látta, hogy nem
feszegeti tovább a témát.
- Ki csinálta ezt az arcoddal? –
tette fel ismét a kérdést, kissé pontosítva, és hirtelen megint tisztában
lettem a helyzetünkkel. A meleg kezének az arcomon, az izmos vállaknak a karom
alatt, a lélegzetének a bőrömön. Ezek hatására pedig nagyon meg kellett
erőltetnem az agyam, hogy feldolgozhassam az információkat, majd eszembe
jusson, hogy mire is kíváncsi Jae Wan. Mivel az ujja még mindig fel-le
szánkázott az arcomon, nem sokban segített a koncentrálásban.
- Az egyik lány korábbról… - úgy
látszik, nem kerülte el a figyelmét a karmolás nyom és seb a szám szélén, ami
Jung Heetől származott. Viszont ekkor kezdett el igazán lángolni az arcom,
mivel rádöbbentem, hogy Jae Wan nem gyengédségből simított végig a bőrömön és
az ajkamon, hanem a sérüléseimet követte végig. Szinte már tapintható volt az
arcomból áradó hő kettőnk között, annyira szégyelltem, hogy olyasmi fordult meg
a fejemben, hogy Jae Wan talán érdeklődik irántam. Arról nem is beszélve, hogy
valamilyen szinten márpedig vonzónak találtam őt, tekintve, hogy egy percig sem
volt ellenemre az érintése…
Ekkor döntöttem úgy, hogy jobb
lenne elhúzódnom tőle, mielőtt egyéb ostobaságok jutnak eszembe. Így is
túlságosan közel álltunk egymáshoz, ami más szemében akár még intim közelségnek
is számítana. Sőt, kit akarok becsapni, ez a helyzet már egészen jól
reprezentálta az intim közelség fogalmát…
- Melyik lány? – kérdezett
vissza, mielőtt akár megmozdulhattam volna.
- Nem hiszem, hogy ismered, az a
hosszú, szőke loboncos lány – feleltem készségesen. – Nyugi, nem Se Ri volt, ő csak be akart nekem húzni. Jung Heevel
olyan jó kis csajos bunyónk volt, tudod, hajhúzkodós és karmolászós.
- Csak egy iszappal teli medence
hiányzott… - erre megint felkaptam a fejem, mivel időközben a pólója mintázatát
kezdtem el figyelni. Csupán egy pajkos csillanást láttam a szemében, és egy
féloldalas mosoly ült a szája szegletében, de akkor is majdnem leesett az
állam, merthogy ez volt az első alkalom, hogy Jae Wan valamiféle flörtnek adta
jelét velem szemben. A humorához egyszer-kétszer volt már szerencsém, sőt a
perverz és agresszív viselkedéséhez is, ami túlfűtött szexuális utalásoktól
hemzsegett, de ez a visszafogott megjegyzés, ami csak éppen lépte túl a
határokat, azt most először tapasztaltam meg. Mégis mi folyik itt?! – Mondjuk
egy bikiniben…
- Hé! – háborodtam fel, mert nem
tetszett az a tekintet, amivel méregetett. – Az a kis hajcihő majdnem két
figyelmeztetésembe került, szóval nem viccelődnék vele a helyedben.
- Micsoda?! – erre a mosoly úgy
hervadt le az arcáról és váltotta fel a megdöbbenés, hogy elégtétellel
konstatáltam a változást. – Soha nem osztanak két figyelmeztetést, főleg nem
egy kis verekedésért! Sőt, nagy ritkán fordul elő egyáltalán, hogy tudomást
szereznek ilyesmiről az ügynökségnél, mert ezt maguk a gyakornokok is próbálják
titokban tartani.
- De nem mindenki szálka Go Jin
szemében, és nem mindenki olyan peches, hogy egy kétajtós szekrény méretű
portás kapja rajta a verekedés közben… - néztem félre elég nagy kínban érezve
magam.
- Istenem! – sóhajtott Jae Wan,
mintha a világ terhe nyomná a vállát. – Elfelejtkeztem, hogy rólad van szó, és
csekélyke tapasztalatom alapján, te vagy a legszerencsétlenebb ember, akit csak
hátán hordott a föld.
- Hé! – förmedtem rá megint a
szavai miatt, de mégsem tagadtam. Elég sok balszerencse ért mostanában, Jae Wan
pedig a legtöbbnél jelen volt…
- Szóval ezzel a lánnyal való
verekedés miatt kaptál egy figyelmeztetést – nem kérdés volt, sokkal inkább
kijelentés, mégis bólintottam rá.
- Csoda, hogy nem hallottál róla,
pedig elég kiterjedt informátori hálózatod lehet - jegyeztem meg elgondolkozva.
Mivel Jae Wan volt az a körülöttem lévők közül, aki mindig valahogy olyan
információk birtokába jutott, amikről nem kellett volna tudnia, gondoltam, hogy
már előbb tudomást szerez a történtekről, minthogy megszáradna Go Jin aláírása
a jelentéseken.
- Képzeld, van nekem is életem,
és ha csak a feléről tudnék, ami veled történik, egy perc nyugtom sem lenne –
tromfolt le a srác és a lefitymáló arckifejezése miatt ráöltöttem a nyelvem.
Tudom, gyerekes, de jelenleg ennyi tellett tőlem. – És miért kaptál majdnem két
figyelmeztetést? Még ha Go Jinról is van szó, akkor sem járhat el
igazságtalanul.
Gyorsan és tömören összefoglaltam
a meghallgatásnak a történetét, ő pedig figyelmesen hallgatott anélkül, hogy
egyszer is félbeszakított volna. Ami, tekintve, hogy róla volt szó, nagy
teljesítménynek számított, hiszen nem kaptam egymilliónyi gúnyos megjegyzést a
beszámoló alatt, amivel kikergetett volna a világból. De ami késik, nem múlik.
- Tiszta idióta vagy! – rázta meg
a fejét a monológom végén.
- Kösz szépen!
- Egy barátnőd miatt képes lettél
volna két figyelmeztetést bevállalni?! – nem volt mérges, de éppenséggel
elégedett sem. – Ezután egy figyelmeztetést olyan könnyedén összeszedhettél
volna, hogy örömmel nézték volna az ellenlábasaid, ahogy a cókmókoddal együtt
elhagyod az ügynökséget. Te lettél volna a legrövidebb gyakornoki idővel
rendelkező ember a cég történetében.
- De ez nem történt meg! –
védekeztem most már dühösen. Elég volt a bátyám tirádáját végighallgatni, nem
akartam még Jae Wan szájából is átélni még egyszer.
- Szerencsédre! – mutatott rá a
tényre, hogy egyáltalán nem rajtam múlt a dolog. Amiben el kellett ismernem,
hogy igaza volt – bár ezt soha nem mondtam volna meg neki. – Yi Kyungnak köszönheted,
hogy megúsztad az incidenst.
- Akkor örüljünk, hogy ő is ott
volt, juhé! – morogtam egyre inkább felpaprikázva.
- Egyáltalán mi a fenéért
verekedtél össze valakivel?!
Na, erre a kérdésre egyrészt nem
számítottam, másrészt meg reméltem, hogy nem is fog felmerülni benne, hogy mi
az, amivel Jung Hee ki tudott hozni a sodromból. Jae Wannak fogalma sem
lehetett arról, hogy Se Jooval mi is volt közöttünk, még ha tényleg elég jól
informált is volt velem kapcsolatban. Így a nagy őszinteségi rohamot, ami rám
tört a fiú mellett, meg kellett szakítanom.
- Csak rossz napom volt – mondtam
félvállról, de a pillanatnyi habozás szemet szúrt Jae Wannak és összeszűkült
szemekkel vizslatott, így még hozzáfűztem pár gondolatot, hogy ne lásson át
rajtam olyan könnyedén. – Jung Hee egy számomra igen fontos személyt
szidalmazott és mivel napok óta pocsék hangulatban vagyok, nem alszok és egy
perc nyugtom sincs, így érzékenyebben érintett, mint mondjuk más körülmények
között.
- Kit?
Annyira reméltem, hogy nem teszi
fel ezt a kérdést, de igazából bárki másnak is ez lett volna az első reakciója
az előbb hallottak után, így csak magamat hibáztathattam az ostobaságom miatt.
Már csak el kellett döntenem,
hogy milyen nevet mondok Jae Wannak, ugyanis abban biztos voltam, hogy valakit
mondanom kell neki, mert addig nem hagy békén. Ismertem már annyira, hogy ilyen
szempontból pontosan ugyanolyan volt, mint a nem éppen vérszerinti testvére.
Választhattam volna Sung Chant, apát, Suh Hyungot vagy Chun Jat is, de mégsem
akaródzott hazudnom neki. Nem tudom, miért, de nem bírtam rávenni magam arra,
hogy valótlant állítsak neki, holott mennyivel egyszerűbb dolgom lett volna
akkor, ha ezt teszem.
- Se Joot – még azelőtt
kicsúszott a számon a neve, mielőtt végiggondoltam és elhatározásra jutottam
volna. Jae Wan reakciója elég különös volt, mert a szeme megvillant, de mégis
minden izma, ami eddig megfeszült, most elernyedt a karom alatt. Éreztem, hogy
egy nagy adag levegőt fúj ki magából, amit eddig visszatartott.
- Még mindig szereted őt?
Épp kezdtem megnyugodni, hogy
véget ért a kínvallatásom és leeresztettem, de erre a kérdésre megdermedtem.
Nem voltam benne biztos, hogy jól hallottam-e, ezért rákérdeztem, de Jae Wan
ismét ugyanazt a kérdést tette fel. Hatalmas szemekkel, megrökönyödve bámultam
a barna és ezúttal tartózkodó szempárba.
- Mégis miből gondolod ezt? –
csak ennyit sikerült kinyögnöm, mert úgy éreztem, itt helyben kidobom a taccsot.
Talán Jae Wan mégis valahogy tudomást szerzett arról, ami Se Joo és köztem
folyt az elmúlt időszakban? Egy madárka azt csiripelte neki, hogy a STAND UP
frontembere meg én együtt vagyunk? Éreztem, hogy minden vér kifut az arcomból
és hideg veríték gyöngyözött a tarkómon. És ennek vajmi kevés köze volt a szobában
uralkodó enyhe melegnek.
- Ahogy mondtad, akad egy-két
ismerősöm, aki mesélt nekem rólad – felelt még mindig ugyanolyan kifejezéstelen
arccal.
- Miket meséltek? – akkorát
nyeltem, hogy még két szobával odébb is hallották volna, ha bárki más is lett
volna itt rajtunk kívül. De az emeleten egyedül Jae Wan és én voltunk, senki
más. És egyre jobban kerülgetett a pánik, mikor rájöttem, hogy Se Jooval
mekkora bajba kerülünk, ha a velem szemben álló srác rájön, mi volt köztünk.
- Csak egy reménytelen szerelmi
történetről hallottam, amiben a főszereplők ti voltatok – billentette oldalra a
fejét. Elszorult a szívem a szavai hallatán, mert ennél jobban nem is
jellemezhette volna a helyzetünket a fiúval. Erőlködtem, hogy a szemembe gyűlő
könnyeket visszatartsam, és eddig nyerésre álltam. – Egy lányról, aki végtelen
türelemmel és odaadással csodált és szeretett egy fiút, aki ezt nem tudta
viszonozni.
Oké, talán az előbbi kijelentésem
egy kissé eltúlzott volt, mert a következő pillanatban egy könnycsepp csorgott
végig az arcomon. Nem tudom, hogy Jae Wan költői szavai tették meg a hatásukat,
vagy csak az agyamba tóduló emlékek, vagy esetleg a fiú gyengéd ujjai, amik egy
kósza hajtincset tűrtek a fülem mögé. De mindenesetre annyi biztos, hogy Jae
Wan nem tud semmit a mostani helyzetről Se Jooval, hanem csak a nyílt titokról,
amivel négy évvel ezelőtt szinte mindenki tisztában volt.
- Még… még mindig túl sok mindent
tudsz rólam – krákogtam rekedten és elkaptam megint a tekintetem róla.
- Kitartott a türelme a lánynak? –
jött a következő kérdése, mintha előbb meg sem szólaltam volna. Vagy csak
egyszerűen figyelmen kívül hagyta, nem tudom. – Ami még fontosabb, kitartott a
szerelme?
- Nem – mielőtt észbe kaptam
volna, ott visszhangzott kettőnk között ez az egy szó. -, se a türelme, se a
szerelme nem volt elég erős.
A következő pillanatban Jae Wan
nagyot sóhajtott és ujjával óvatosan letörölte a könnyeket, amik már
megállíthatatlanul folytak végig az arcomon. Meglepően gyöngéd mozdulat volt ez
tőle, és emellett ismét elmaradtak a csípős hozzászólások, amin nem győztem
csodálkozni. Igazából már semmi sem érhetett volna váratlanul. Hiszen itt
álltam egy koszos raktárban azzal a fiúval, akivel eddig majdnem minden
beszélgetésünk valamiféle vitává, harccá és veszekedéssé alakult át, most pedig
minden olyan könnyedén szaladt ki a számon, mintha évek óta barátok lettünk
volna. Megint csak meg kellett állapítanom, hogy volt valami
megmagyarázhatatlan kötelék kettőnk között, amit ha Jae Wan nem nyomott el a
bunkó és rideg viselkedésével, akkor ilyen formában nyilvánult meg.
- Tudod – fogta a kezei közé az
orcámat, és felemelte, hogy a szemébe nézhessek. Ez nehéz feladat volt, mert
kissé homályosan láttam a könnyeken keresztül, de nem zavartattam magam túlságosan.
Most a legkevésbé sem tudott meghatni, hogy Jae Wan látja azokat a könnyeket és
érzéseket, amiket napok óta igyekeztem elnyomni és magamba fojtani. -, semmi
sem tart örökké. A boldogság ugyanolyan könnyen megy, mint ahogy jön, és sajnos
nem csak rajtunk áll, hogy sikerül-e megszerezni azt, amire vágyunk. Néha
egyszerűen fel kell adnunk, ha nincs más lehetőségünk, ezzel is megóvva
magunkat a további fájdalmaktól és szenvedésektől.
Éreztem a hangján, hogy minden
szavát komolyan gondolja, sőt, még többet is kiéreztem belőle. Mintha ő maga is
lett volna már ilyen helyzetben, mintha a szavak nem csupán hihetetlenül sablonos
bölcsességek lettek volna, amiket az ember bögrékre és pólókra nyomtatva lát,
hanem tapasztalatból származtak. Mégis egy érzéketlen, bugyuta és tréfálkozó
válasz szaladt a számra elsőként.
- Köszönöm, Yoda! – mondtam
halkan és láttam megvillanni Jae Wan szemében a haragot, amit a komolytalan
feleletem keltett benne. Már vette a levegőt, hogy valami kétségkívül
kellemetlen dolgot vágjon a fejemhez, de beléfojtottam a szót azzal, hogy
megszorítottam a csuklóját és rámosolyogtam. Talán a mosolyomban lehetett
valami, aminek hatására kissé meglepetten nézett rám, ugyanis éreztem az
arcomra kiülő gyengédséget. – Köszönöm…
Ezúttal már a humornak a nyoma
sem volt ebben a szóban, csak a puszta hála, amit az ébresztett bennem, hogy Jae
Wan így törődik velem és a könnyeim is végre elapadtak. Mielőtt bármit is szólhattam
volna, az ujjai lecsúsztak az arcomról és távolabb lépett tőlem, amit
furcsállottam, de meg is könnyebbültem egyben, mert végre kaptam rendesen
levegőt.
- Mindenesetre annak örülnék, ha
befejeznéd a körülöttem való szaglászást – jegyeztem meg, hogy ezt a meghitt és
egyre kínosabbá váló csendet megtörjem kettőnk között. Nem maradt el a hatása,
ugyanis Jae Wan elmosolyodott és kezébe vett egy lemezt, ami a földön, pont a
lábamnál hevert.
- Egészen élvezem azt, hogy egyre
több mindent tudok meg rólad, és te megfosztanál ettől? – A tekintetét a
lemezborítón futtatta végig, rántott egyet a vállán, majd egy másikat
kezdett el nézegetni, az előzőt az asztalra helyezte mellém.
- Elég idegesítő, hogy olyasmiket
tudsz rólam, amihez semmi közöd, emellett még nem is tőlem tudod őket –
fintorogtam, mivel tényleg nem voltam elragadtatva attól, hogy ez a fiú lassan
több dolgot tud rólam, mint bárki más a környezetemben.
- Nem kellene másokat
kérdezgetnem, ha te magad felelnél a kérdéseimre – a következő lemez sem nyerte
el tetszését és egy újabb után nézett a padlón.
- Na persze! – horkantam fel nem
túl nőiesen, de még mindig jobb volt ez a csipkelődés, mint a korábbi
bensőséges légkör. Attól felállt a szőr a karomon és sajnos nem rossz
értelemben.
- Akkor meg ne háborogj, ha
mástól szerzem meg azt az infót, amire kíváncsi vagyok – emelte fel úgy a
kezeit, mintha ártatlan lenne az ügyben, de nálam ezzel nem ért el semmit sem.
- Mert ha nem kapod meg tőlem,
amit akarsz, akkor rendjén van az, hogy játszd itt a szuper detektívet és
mindenkit rólam faggass? – emeltem rá kérdőn az egyik szemöldökömet, mert ez a
gondolatmenet nekem sántított valahol. Ja igen, az egész hülyeség volt úgy,
ahogy volt!
- Jobb híján – a mostani lemezen
végre elmosolyodott és ráhelyezte a gramofonra.
- Michael Jackson? – néztem rá
ferde szemekkel, amikor meghallottam a dallamot.
- Bajod van vele?
- Dehogy, szeretem a számait.
- Végre valamiben egyetértünk –
mosolyodott el, amit nem tudtam nem viszonozni. Aztán egyik pillanatról a
másikra megszabadult fekete bőrkabátjától és felém hajította, amit reflexből el
is kaptam.
- Mit művelsz? – csodálkoztam rá,
és hol rá vezettem a tekintetem, hol pedig a kezemben tartott ruhadarabra.
- Segítek neked.
- Miben? – kérdeztem meglehetősen
ostobán, és leraktam a kabátját az asztalra.
- Ha ezt egyedül kell
megcsinálnod, akkor soha nem végzel és Go Jin nem fog kímélni – nézett körbe a
helyiségben, ahol még mindig szerteszét hevertek a lemezek és CD-k, amiről Se
Ri és a kis barátnői tehettek. – Mit mondott, hogy akarja ezt az egészet? Ábécé
sorrendben, évszám szerint, előadók szerint?
- Nem segíthetsz – automatikusan
jött a számra az elutasítás, mire kérdőn nézett rám.
- Tessék?
- Go Jin megmondta, ha bárki is
segít, akkor újabb büntetést kapok, és baromira nincs kedvem ahhoz, hogy még
valamit a nyakamba sózzon – ráztam meg nemlegesen a fejem, és már indultam is
Jae Wanhoz, hogy kivegyem a kezéből az éppen aktuális CD-t.
- És pontosan honnan tudná meg,
hogy nem egyedül csináltad? – érdeklődött elég szkeptikusan, mire megfogtam a
karját és kivezettem a folyosóra.
- Látod ott azt? Az egy kamera –
adtam meg a választ a kérdésére, de nem hogy egyetértett volna velem és belátta
volna, hogy igazam van, elnevette magát és visszaaraszolt a szobába. – Most meg
mi van?!
- Komolyan olyan naiv vagy, hogy
bedőltél annak, hogy kamerával figyel? – nézett rám a nevetéstől könnyes
szemekkel, mire egyre inkább rózsaszínben játszott az arcom.
- Azt mondta, hogy átnézi a
felvételeket… - de már én is kezdtem kételkedni ebben. A nagy Go Jin majd pont
szemmel fog tartani engem, hogy megnézze, milyen munkát végzek.
- Tegyük fel, még ha meg is
akarná nézni a felvételeteket, az a kamera akkor sem működik – és már megint
elnevette magát, mire kiléptem ismét a folyosóra és a megfigyelő eszköz felé
sétáltam. És szinte csontropogtatóan szorítottam ökölbe a kezem, ahogy
megláttam, hogy még a vezeték is ki van húzva belőle.
- Na? – érdeklődött a fiú
kikukkantva az ajtónyíláson, de egy szót sem szóltam, hanem idegesen visszacammogtam
a helyiségbe, ahol Jae Wan igazán jól szórakozott rajtam. Felkaptam egy lemezt,
meg sem nézve a dátumot és a szekrényhez sétáltam vele. – Nem gondolod, hogy Se
Riék sem próbálkoztak volna be, ha nem tudják, hogy semmi esélyük a lebukásra?
Már itt gyanakodhattál volna.
- Muszáj okoskodnod?! – förmedtem
rá, amint polcra vágtam a lemezt, sokkal nagyobb erővel, mint ahogy az
szükséges lett volna. De abban a pillanatban, ahogy felemeltem a karomat és a
borító a polcon csattant, felnyögtem az oldalamba hasító fájdalomtól.
- Ha Na! – lépett mellém Jae Wan
és visszavezetett az asztalhoz, amire ezúttal felültetett. – Fenébe, teljesen
elfeledkeztem arról, hogy megsérültél… Szólhattál volna!
- Bocs! – sziszegtem a fogaim
között és igyekeztem minél lassabban lélegzetet venni, mert így a fájdalom is
csökkent kissé.
- Na, vetkőzz!
- Hogy mi?! – ettől a mondattól
még a fájdalmamról is elfelejtkeztem, és hatalmas szemekkel néztem a fiúra, aki
megállt velem szemben. Ami pedig a legijesztőbb volt, hogy nem úgy tűnt, mint
aki viccelődik. – Ezt te sem gondoltad komolyan!
- De, a legkomolyabban – és már
nyúlt is a pólóm után, de rácsaptam a kezére. Nem lett mérges, sokkal inkább
megütközött azon, hogy nem akarok levetkőzni egyetlen kérésére. Mihez volt
szokva eddig? Hogy elhagyja a száját a parancs és máris lányok ezrei
szabadulnak meg a ruháiktól? Nagy sajnálatomra, nem tartottam teljesen
valószínűtlennek ezt.
- Te meg vagy húzatva! – mondtam
még mindig teljesen letaglózva, és le akartam szállni az asztalról, hogy minél
távolabb legyek Jae Wantól, mert komolyan kezdtem aggódni a szellemi képességei
miatt.
- Csak csináld, amit mondtam –
kért meg most már türelmetlenebbül és elállta az utam úgy, hogy a lábaim közé
férkőzött a combjaival, így pedig se jobbra, se balra nem tudtam menekülni.
Ehelyett hátrahúzódtam az asztalon ameddig csak tudtam, de ahogy
megtámaszkodtam a karomon, az oldalamba megint belenyilallt, de csak
összeszorítottam az ajkaim és igyekeztem nem hangot kiadni. Még csak az kéne,
hogy Jae Wan megint a kezébe vegye az irányítást, és ő akarjon megszabadítani a
ruháimtól. – Ha Na, kezdesz felidegesíteni.
- Én kérek elnézést, hogy nem
akarok meztelenkedni előtted! – morogtam csupa iróniával a hangomban, mert
tényleg éreztem a fiún, hogy fogy a türelme.
- Csak húzd feljebb a felsődet,
hogy megnézhessem az oldaladat végre! – kelt ki magából most már és megragadta
a karomat.
- Nem fogok… Mi? – ekkor értettem
meg, hogy mit is mondott az előbb. – Csak húzzam feljebb a felsőmet?
- Tőlem minden mást is levehetsz,
amihez kedved van, de igen, csak ennyit akarok – mondta úgy, mintha egy
gyengeelméjűhöz beszélne, és már nagyon elege lenne belőle.
- Miért nem ezzel kezdted… -
motyogtam és nagy levegőt vettem, majd feljebb húztam a pólómat. Oké, nem volt
a kedvenc elfoglaltságom mások előtt bármennyit is megmutatni a csupasz bőrömből,
főleg nem a Jae Wan kaliberű srácoknak, de engedelmeskedtem. Mert ez még mindig
jobb volt, mint teljesen levetkőzni, ahogy korábban hittem.
- Fordulj egy kicsit jobbra –
utasított, mire eleget tettem a kérésének, mert valószínűleg árnyékolta a
kérdéses felületet a bőrömből. Majd hátrébb lépett és lehajolt, hogy
közelebbről is szemügyre vegye a bal oldalamat. Az ujjai ezúttal hidegek
voltak, amik a bőrömhöz értek mindkét oldalról, majd tűrtem, hogy bordáimnál
nyomkodja megint a testem.
- Na? – érdeklődtem, mikor
kezdtem unni, hogy itt ülök az asztalon a melltartómig felhúzott pólóval és Jae
Wan csak csendben vizsgálódik.
- Kár, hogy kitöröltem azt a
képet korábbról Se Riékről – morogta igencsak mérgesen a fiú, de az a kis vadság
a hangjában valahogy jókedvre derített. – Igazán megérdemelnék, hogy megtudja a
világ, milyenek is valójában.
- Vigyázz, mert még azt hiszem,
hogy aggódsz értem! – viccelődtem, bár meg is bántam, mikor a kuncogás hatására
megint össze kellett préselnem a számat. De ami még rettentőbb volt, hogy Jae
Wan felnézett rám a félig guggoló pozíciójából és azok a barna szemek egyszerre
dermesztették meg a vért az ereimben és egyszerre forrósították fel az arcomat.
Egyszerre volt a tekintete durva és mégis gyengéd. – Mi az?
A hangom még a suttogásnál is
gyengébb volt, mégis tudtam, hogy pontosan értette minden egyes szavam, de csak
csendben felegyenesedett. Mégis mi rosszat mondhattam? Eddig olyan kellemes
volt közöttünk a légkör, de most mintha egy jégveremben lettem volna, Jae
Wannak úgy változott meg a hangulata másodpercek alatt.
- Nem tört el a bordád, de abban
biztos vagyok, hogy megzúzódott. – Egészen a legközelebbi szekrényig sétált és
nekitámaszkodott az oldalának, ahol nem sokkal korábban én leltem menedékre Se
Riék támadása után. Ez a távolság nem volt túl nagy, ha kihúzódom az asztal
szélére és kinyújtom a karom, elértem volna a mellkasát. – A repedést nem tudom
kizárni, de ha biztosra akarsz menni, akkor menj el orvoshoz, és csináltass
röntgent. Ezt akkor ajánlom, ha a fájdalom nem csökken és még napok múlva is
ugyanolyan intenzitású.
- Váó! – néztem rá nagy szemekkel,
mert ez a kisebb monológ még engem is lenyűgözött. – Ez egészen úgy hangzott,
mintha értenél is hozzá!
- Remélem is, hogy három év
orvosi iskolának volt értelme – egy mosoly halvány árnyékát láttam a szája
szegletében.
- Tessék? Te orvosi egyetemre jártál?!
– ennél jobban meg sem tudott volna döbbenteni azt hiszem, még ha azt is
mondja, hogy asztronautának készül, az sem lett volna hihetetlenebb.
- Még járok – javított ki. A
kezébe vett egy lemezt és meglengette az orrom előtt. – Nem bánod, ha inkább pakolunk,
ahelyett, hogy itt fecsegünk?
- De… - kezdtem bele, mikor
leugrottam az asztalról és elfintorodtam a kellemetlen érzésre az oldalamban.
Aha, zúzódás. Azt hiszem, érzem. Aztán egész másképp folytattam a mondatot, mint
ahogy eredetileg terveztem. – Nem várhatom el tőled, hogy segíts, ez az én
büntetésem. És késő is van, neked meg biztosan van jobb dolgod, főleg, hogy
valószínűleg kemény napod lesz holnap.
- Befejezted? Mert akkor végre
elmondhatnád, Go Jin milyen hülyeséget eszelt ki a lemezek rendszerezésére –
kért és várakozóan nézett rám. Pár percbe telt, mire átgondoltam a helyzetet. Nem
akartam tartozni Jae Wannak és nem szerettem volna, ha miattam esetleg bajba
kerül. Emellett kényelmetlennek tartottam, hogy mondhatni kihasználom, mikor ez
az én büntetésem volt. Másrészről viszont, ha segít, akkor gyorsabban végzek,
és nem úgy tűnt, mint aki nagyon bánja, hogy beszáll a pakolászásba. Nem utolsó
sorban, meg erősen kételkedtem benne, hogy el tudnám innen zavarni.
Így megválaszoltam a kérdését,
hogyan is kell a lemezeket rendezni, ezután se szó, se beszéd nekiálltunk a
munkának. Elég sokáig szótlanul végeztük a lemezek helyére rakását, csak
Michael Jackson hangja törte meg a csendet. Talán másfél óra telhetett el így,
miközben a Se Riék által szétrombolt munkámat ismét megcsináltuk, illetve mivel
ketten voltunk, sokkal gyorsabban haladtunk. Már csak két doboz maradt, mikor
megszólaltam ismét, mivel tovább nem bírtam. Már ez is igen nagy
teljesítménynek számított, hogy ilyen sokáig tűrtem a teljes szótlanságot. Bár
lehet, csak bátorságot gyűjtöttem, hogy feltegyem a következő kérdést:
- Mi ez az egész az orvosival? –
érdeklődtem Jae Wantól, aki a szekrény túloldalán állt, de erre rám kapta a
tekintetét.
- Szóval nekem válaszolnom
kellene a kérdéseidre, de neked az enyémekre nem? – húzta fel kérdőn a
szemöldökét, mire az ajkamba haraptam. Ez egy olyan kérdés, ami sajnos
teljesen jogos volt a részéről, de ezt mégsem ismerhettem el. – Mit szólsz
ehhez? Egyet te kérdezel, egyet pedig én.
Ez nagyon is emlékeztetett arra
az ivós játékra, amit még nagyon régen (úristen, igazából alig egy hónapja
történt csak!) játszottunk Kyu Hyunnal a lakásán. Így máris akadt egy
keresztkérdésem.
- Mi van, ha nem akarok
válaszolni valamire?
- Akkor a másik fél választhatja
a következő lemezt, amit hallgatunk – ajánlotta fel készségesen némi töprengés
után.
- Ilyen egyszerűen? Azt hittem,
majd valami komolyabb büntetést találsz ki – mértem végig, mivel gyanús volt ez
nekem.
- Ha azt akarod, nem jelent
problémát, csak gondoltam, ez jobban kedvedre való lenne – rántott a vállán, de
azért láttam rajta, hogy alig bírja elfojtani a mosolyát.
- Rendben! – egyeztem bele. –
Hogy-hogy orvosi? Nem túl nehéz ez a színészkedés és tulajdonképpen a munkád
mellett?
- Mikor elvégeztem a középiskolát,
akkor jelentkeztem a P.S.-hez, vagy még talán előbb, már nem is emlékszem
pontosan – mesélte, miközben egy percre sem álltunk le a munkával. Ugyanis már
csak egy nagy doboz volt hátra. – De már gyerekkorom óta az az álmom, hogy
egyszer fehér köpenyt öltsek és orvos legyen belőlem. Ennek fő oka pedig az,
hogy az apám rákban halt meg, én pedig tehetetlenül néztem végig a küzdelmét az
életéért és a haláltusáját.
Megdermedtem és mozdulatlanul
bámultam a fiút, aki mintha mi sem történt volna, úgy rendezgette a lemezeket a
polcon. Úgy beszélt a saját apjának a betegségéről és a haláláról, mintha csak
a másnapi időjárásról fecserésznénk. Majdnem el is felejtettem, hogy az az apa,
akiről Jae Wan mesélt, nem egyezik meg azzal, aki jelenleg az apja. Ugyanis Jae
Wan édesanyja, a férje halála után újra férjhez ment, méghozzá Kyu Hyun
apjához. Így lettek mostohatestvérek ők ketten. Tudtam, hogy valaminek
történnie kellett Jae Wan családjában is, hogy az édesanyja újraházasodjon, de
azt hittem, egyszerűen csak elváltak. De így elveszíteni valakit… Végignézni,
ahogy szép lassan elhagyja az élet. Ennél rosszabbat el sem tudnék képzelni!
- Akkor döntöttem el, hogy
segíteni akarok másokon, hogy nem szeretném, ha másoknak is ilyesmin kellene
keresztülmenniük – mondta a fiú és most először állt meg a keze a levegőben,
ahogy a helyére rakta az utóbbi lemezt. A tekintete a semmibe révedt és nem
tudtam ugyan, hogy mi lebeghet a lelki szemei előtt, de afelől kétségem sem
volt, hogy borzalmas emlékek lehetnek. Még mielőtt átgondoltam volna,
megragadtam a kezét, és erősen megszorítottam. Erre megrezzent és rám emelte
kissé vaksi szemeit, de mintha még mindig nem látott volna.
Nem mondtam semmit sem, nem
akartam olyan sablonos szöveggel jönni, hogy „Sajnálom” vagy hogy „Minden
rendben van már”, ehelyett csak csendben meredtünk egymásra. Soha nem sejtettem
volna, hogy ilyen szörnyű terhet cipel magával a fiú, hogy ilyeneket élt át gyerekként…
Mindig csak egy rideg és keményszívű ficsúrnak láttam, aki ha nem is durván
viselkedik a körülötte lévőkkel, de mindenesetre meglehetősen távolságtartóan.
Talán megvolt az oka erre… talán nem véletlenül zárkózott el másoktól.
Mindezek ellenére, amiket
megtudtam róla pár másodperc alatt, mégis az volt a legfurcsább, hogy mindezt
egyáltalán elmondta nekem. Elmondta egy olyan embernek, akit alig ismer és még
mondhatni baráti viszonyban sincsenek. A szívem egy kicsi része melegen
bizsergett a ténytől, hogy Jae Wan megbízott bennem és elárulta ezeket a
titkokat az életéről. Erősen kételkedtem benne, hogy ezt sokan tudták volna
róla, nem tűnt olyan típusnak, aki minden jöttmentnek fecseg magáról. Így pedig
még inkább értékeltem a gesztust.
- Amúgy a munkám mellett tényleg
elég nehéz az egyetemre koncentrálni. Kevés időt tudok vele foglalkozni, de
egész jól megy – szólalt meg ismét, mire hirtelen elengedtem a kezét, és
éreztem, hogy elpirulok. Mindketten elkaptuk a tekintetünk, talán ő is rájött,
hogy többet árult el, mint amennyit szándékában állt volna. – Ha pedig már
ilyen mélyen beleástuk magunkat a családi témába, akkor maradok annál. Az
édesanyáddal pontosan mi történt? Tudom, hogy autóbalesetben halt meg négy
évvel ezelőtt, de ezen kívül nem sokat.
Óvatosan, mégis kíváncsian tette
fel a kérdést, és őszintén szólva meglepett vele. Azt hittem, hogy majd perverz
kérdésekkel fog bombázni, a mellméretemről mondjuk, vagy a szexuális életemmel
kapcsolatban, erre pont az anyámat hozza fel…
- Mikor is halt meg?
- Május huszonegyedikén –
feleltem gondolkozás nélkül és kissé megremegett a hangom. Ez a nap örökre
beégett az agyamba, még ha egy emlékem sem volt róla. Aztán elmondtam a
történet rövidebb verzióját, hogy anyával éppen a Baegun-tótól tartottunk
hazafelé kocsival és nagy vihar tombolt azon az éjszakán, mikor a szemközti
sávból egy teherautó átsodródott a mienkbe, ezzel pedig halálos balesetet
okozott.
- Miért mesélted többes számban?
– alig hallottam a kérdését olyan halkan beszélt, annyira megbabonázta a
történetem őt, mint korábban az övé engem.
- Tessék?
- Az egészet úgy mesélted, mintha
te is ott lettél volna – magyarázta meg. Fel sem tűnt, hogy végig úgy
beszéltem, mintha én is jelen lettem volna. Vagyis magyarul szólván úgy, ahogy
történt. Annyira elengedtem magam Jae Wan mellett, a pakolás is elvonta a
figyelmem, nem utolsó sorban pedig kezdtem nagyon elfáradni, hogy nem is
figyeltem a szavaimra.
- Mert úgy is volt – feleltem
halkan és szinte habozás nélkül. Mi értelme lett volna titkolózni? Ez nem
olyasmi, amit annyira védenem kellett volna, még ha az apám annak idején
mindent el is követett, hogy ne derüljön ki semmi róla. Amiért a mai napig
hálás voltam neki. Ha nem cselekszik olyan gyorsan, akkor mindenki engem
zaklatott volna az esettel kapcsolatban és soha nem gyógyulok fel lelkileg
belőle. Nem mintha amúgy olyan jól haladtam volna ezen a téren… Mindent elmeséltem
Jae Wannak töviről-hegyire, őszintén.
- Hogy élhetted túl? – most
először úgy éreztem, hogy nem képes uralkodni az arcvonásain és kiült rá a
megdöbbenés, hitetlenkedés és elborzadás.
- Nem volt egyszerű, főleg, hogy
rengeteg sérülést szenvedtem el, pluszban jött még rá az amnézia, és…
- Amnézia?! – csapott le a szóra,
mint egy kígyó, és össze is rezzentem az erős hangjára.
- Igen, az egész nap kiesett.
Miért?
- Így már értem, miért nem
emlékszel rám…
Nagyon jo resz lett😍😍✔
VálaszTörlésJaj, hát nagyon örülök, hogy tetszett! ^^
TörlésWoow nagyon jó lett végre kicsit többet lehetett meg tudni Jae Wanról. És, hogy Ha Na is miért nem emlékszik Jae Wanra.
VálaszTörlésHát igen, egy picike titkot elárultam arról, hogy mi van Jae Wan és Ha Na között, hát meg nem titkolom, most találtam ki, hogy milyen háttere is van Jae Wannak, ami meg nagyon megtetszett. :D ÉS köszönöm szépen, hogy írtál, és annak is hogy tetszett a rész! :)))
Törlés